Írta: V. I. Lenin

Az októberi forradalom negyedik évfordulójára

Közeledik október 25 (november 7) negyedik évfordulója.

Minél jobban távolodunk ettől a nagy naptól, annál világosabban látjuk az oroszországi proletárforradalom jelentőségét, annál jobban mélyére hatolunk a gyakorlati munkánk során szerzett tapasztalatoknak is.

Forradalmunk jelentőségét és munkánk tapasztalatait egészen rövid — és persze korántsem teljes, korántsem pontos — vonásokban a következőképpen foglalhatjuk össze:

Az oroszországi forradalom közvetlen és legközelebbi feladata polgári-demokratikus feladat volt: elsöpörni, véglegesen lerombolni a középkor maradványait, megtisztítani Oroszországot ettől a barbárságtól, ettől a szégyentől, mely országunkban minden kultúrának és haladásnak a legnagyobb akadálya volt.

S mi joggal vagyunk büszkék arra, hogy ezt a tisztogatást sokkal erélyesebben, gyorsabban, merészebben, sikeresebben s a néptömegeknek, a nép sűrűjének befolyásolása szempontjából szélesebb arányokban és mélyebbre hatóan hajtottuk végre, mint a nagy francia forradalom több mint 125 évvel ezelőtt.

Mind az anarchisták, mind a kispolgári demokraták (azaz a mensevikek és az eszerek mint ennek a nemzetközi társadalmi típusnak orosz képviselői) hihetetlenül sok zagyvaságot összebeszéltek és összebeszélnek a polgári-demokratikus forradalomnak a szocialista (azaz proletár-) forradalomhoz való viszonyáról. Az elmúlt négy év teljesen igazolta, hogy mi helyesen értelmeztük ebben a pontban a marxizmust és helyesen vontuk le az előző forradalmak tanulságait. Végigvittük a polgári-demokratikus forradalmat úgy, mint senki más. Teljesen tudatosan, szilárd léptekkel és tántoríthatatlanul haladunk előre, a szocialista forradalom felé, jól tudva, hogy ezt a forradalmat nem választja el kínai fal a polgári-demokratikus forradalomtól, jól tudva, hogy csak a harc döntheti el, mennyire tudunk majd (végső fokon) előrenyomulni, mennyit fogunk az előttünk álló mérhetetlenül nagy feladatból megvalósítani, mennyit fogunk győzelmeinkből tartóssá tenni. Az élet majd megmutatja. Annyit azonban már most is megállapíthatunk, hogy gigászi munkát végeztünk — egy tönkretett, elgyötört, elmaradott ország — a társadalom szocialista átalakítása terén.

Térjünk vissza azonban forradalmunk polgári-demokratikus tartalmának kérdésére. Marxistáknak meg kell érteniük, hogy ez, mit jelent. A kérdés megvilágítására lássunk néhány szemléltető példát.

A forradalom polgári-demokratikus tartalma az ország társadalmi viszonyainak (rendjének, intézményeinek) megtisztítása a középkortól, a hűbériségtől, a feudalizmustól.

Mik voltak a hűbériség fő megnyilvánulásai, maradványai, csökevényei Oroszországban 1917-ben? A monarchia, a rendiség a földbirtoklási és földhasználati viszonyok, a nő helyzete, a vallás, a nemzetiségek elnyomása. Bármelyiket nézzük is ezek közül az „Augiász-istállók” közül — melyeket egyébként egyik előrehaladott állam sem takarított ki teljesen, amikor 125, 250 és még több évvel ezelőtt (Anglia 1649-ben) véghezvitte a maga polgári-demokratikus forradalmát —, bármelyiket nézzük ezek közül az Augiász-istállók közül, azt látjuk, hogy mi valamennyit teljesen kitakarítottuk. Alig tíz hét alatt, 1917 október 25-től (november 7-től) az Alkotmányozó Gyűlés szétkergetéséig (1918 január 5-ig), mi ezerszer többet tettünk e téren, mint a polgári-demokraták és liberálisok (kadetok) és a kispolgári demokraták (mensevikek és eszerek) uralmuk nyolc hónapja alatt.

Ezek a gyáva fecsegők, ezek az önimádó Nárciszok, ezek a Hamletecskék fakarddal hadonásztak, — és még a monarchiát sem semmisítették meg! Mi kisepertük az egész monarchista szemetet, mint soha senki más. Kő kövön, tégla téglán nem maradt a rendiség sokévszázados épületéből (a legfejlettebb országok, mint Anglia, Franciaország, Németország, máig sem szabadultak meg a rendiség maradványaitól!). A rendiség legmélyebbre eresztett gyökereit — a feudalizmus és a jobbágyság maradványait a földművelésben — teljesen kitéptük. „Lehet vitatkozni” (éppen elég irodalmár, kadet, mensevik és eszer él külföldön, hogy ilyen vitákkal foglalkozzanak) arról, hogy mire vezetnek „végülis” azok az átalakítások, amelyeket a nagy Októberi Forradalom a földbirtokviszonyokban végrehajtott. Mi most nem kívánunk időt vesztegetni ezekre a vitákra, mert mi ezt a vitát és a vele összefüggő viták egész tömegét harccal döntjük el. Nem lehet vitatni azonban azt a tényt, hogy a kispolgári demokraták nyolc hónapon át „egyezkedtek” a hűbériség hagyományait őrző földbirtokosokkal, mi viszont ezeket a földbirtokosokat hagyományaikkal együtt néhány hét alatt végleg elsöpörtük az orosz föld színéről.

Nézzük a vallást, vagy a nő jogfosztottságát, vagy a nemorosz nemzetiségek elnyomatását és jogi egyenlőtlenségét. Mindezek a polgári-demokratikus forradalom kérdései. A kispolgári demokrácia üresfejű „teoretikusai” nyolc hónapon át fecsegtek róluk; még a világ legfejlettebb országai között sincs egy sem, amelyben ezeket a kérdéseket polgári-demokratikus irányban teljesen megoldották volna. Nálunk az Októberi Forradalom törvényhozása ezeket a kérdéseket teljesen megoldotta. Mi annak rendje és módja szerint harcoltunk és harcolunk a vallás ellen. Mi valamennyi nemorosz nemzetiségnek biztosítottuk, hogy saját köztársaságuk vagy autonóm területük legyen. Nálunk Oroszországban nincs olyan gyalázatos, alávaló és ocsmány valami, mint a nő jogfosztottsága, illetve nemteljesjogúsága, a hűbériségnek és a középkornak ez a felháborító csökevénye, melyet az önző burzsoázia és az ostoba, megszeppent kispolgárság a földkerekség kivétel nélkül valamennyi országában újra meg újra megerősít.

Mindez a polgári-demokratikus forradalom tartalma. Ennek a forradalomnak (illetve, ha a közös típusú forradalom egyes nemzeti változatait külön-külön vesszük: ezeknek a forradalmaknak) haladó gondolkodású vezérei százötven-kétszázötven évvel ezelőtt megígérték a népeknek, hogy megszabadítják az emberiséget a középkori kiváltságoktól, a nő jogi egyenlőtlenségétől, egyik vagy másik vallás állami előjogaitól (vagy a „vallás eszméjétől”, a „vallásosságtól” általában), a nemzetiségek jogi egyenlőtlenségétől. Megígérték, de nem váltották be ígéretüket. Nem válthatták be, mert gátolta őket ebben – – – a „szent magántulajdon” iránti „tisztelet”. A mi proletárforradalmunkban ennek a háromszor átkozott középkor és e „szent magántulajdon” iránti átkozott „tiszteletnek” nyoma sem volt.

Ahhoz azonban, hogy a polgári-demokratikus forradalom vívmányait Oroszország népei meg is tarthassák, tovább kellett mennünk, s tovább is mentünk. Mi a polgári-demokratikus forradalom kérdéseit menetközben, igazi és legfőbb munkánk, proletárforradalmi, szocialista munkánk „melléktermékeként” oldottuk meg. A reformok, hangoztattuk mindig, a forradalmi osztályharc melléktermékei. A polgári-demokratikus átalakítások — hangoztattuk és bizonyítottuk be tetteinkkel — a proletár-, vagyis szocialista forradalom melléktermékei. És itt meg kell jegyeznem, hogy mindezek a Kautskyk, Hilferdingek, Martovok, Csernovok, Hillquitek, Longuet-k, MacDonaldok, Turatik és a „kétésfeles” marxizmus többi hősei nem tudták megérteni a polgári-demokratikus és a proletár-szocialista forradalom közötti ilyen viszonyt. Az első átnő a másodikba. A második menetközben megoldja az elsőnek a kérdéseit. A második megszilárdítja azt, amit az első elért. A harc és csakis a harc dönti el, mennyire sikerül a másodiknak túlnőnie az elsőn.

A szovjet rend éppen egyik szemléltető igazolása vagy megnyilvánulása ennek az egyik forradalomból a másikba való átnövésnek. A szovjet rend a demokratizmus maximuma a munkások és parasztok számára, s ugyanakkor a polgári demokratizmussal való szakítást és a demokrácia új, világtörténelmi típusának: a proletár demokratizmusnak, vagyis a proletariátus diktatúrájának létrejöttét jelenti.

Csak átkozzanak, szidjanak és gúnyoljanak bennünket a halódó burzsoázia és a nyomában kullogó kispolgári demokrácia kuvaszai és disznai a kudarcok és a hibák miatt, melyeket a mi szovjet rendünk építése során elkövettünk. Mi egy pillanatra sem feledkezünk meg arról, hogy kudarcok és hibák csakugyan szépszámmal voltak és vannak nálunk. Hogy is ne lennének kudarcok és hibák egy olyan új, az egész világtörténelem szempontjából új munkában, mint az államrendszer eddig még soha nem látott típusának megteremtése! Rendületlenül harcolni fogunk kudarcaink és hibáink kiküszöböléséért, azért, hogy szovjet elveinknek a tökéletességtől még nagyon-nagyon távol álló gyakorlati alkalmazását megjavítsuk. Arra azonban joggal lehetünk büszkék és büszkék is vagyunk rá, hogy nekünk jutott az a szerencse, hogy megkezdjük a szovjet állam felépítését és ezzel megkezdjük a világtörténelem új korszakát, azon új osztály uralmának korszakát, amelyet minden kapitalista országban elnyomnak, de amely mindenütt törekszik, hogy kiharcolja az új életet, legyőzze a burzsoáziát, megteremtse a proletariátus diktatúráját és megszabadítsa az emberiséget a tőke igájától, az imperialista háborúktól.

Az imperialista háborúk kérdése, a finánctőke nemzetközi politikájának kérdése, amely politika ma az egész világon uralkodó szerepet játszik, s amely elkerülhetetlenül újabb imperialista háborúkat szül, elkerülhetetlenül hallatlan mértékben fokozza a nemzeti elnyomást, a rablást, a garázdálkodást, s amely elkerülhetetlenül arra vezet, hogy a maroknyi „élenjáró” hatalom még jobban fojtogatni fogja a gyenge, elmaradott kisnépeket — ez a kérdés 1914 óta a földkerekség minden országában az egész politika sarkalatos kérdésévé lett. Élet-halál kérdése ez emberek tízmilliói számára. Arról van itt szó, hogy a következő imperialista háborúban, amelyet szemünk láttára készít elő a burzsoázia, amely szemünk láttára nő ki a kapitalizmusból, lemészárolnak-e 20 millió embert (10 millió helyett, amennyit az 1914—1918-as háborúban s a „kisebb” pótháborúkban öltek meg, melyek a mai napig sem értek véget); hogy ebben az elkerülhetetlen (a kapitalizmus fennmaradása esetén elkerülhetetlen) jövendő háborúban nyomorékká tesznek-e 60 millió embert (30 millió helyett, amennyit az 1914—1918-as háborúban tettek nyomorékká). A mi Októberi Forradalmunk ebben a kérdésben is a világtörténelem új korszakát nyitotta meg. A burzsoázia szolgái és másodhegedűsei — az eszerek és mensevikek, valamint az egész világ kispolgári, úgynevezett „szocialista” demokráciája — gúnyt űztek „az imperialista háború polgárháborúvá való átváltoztatásának” jelszavából. Pedig ez a jelszó bizonyult az egyedüli igazságnak — meg kell adni: kellemetlen, durva, meztelen és kegyetlen igazságnak, de mégis igazságnak a legkörmönfontabb soviniszta és pacifista ámítások tömkelege közepette. Az ámítások szertefoszlanak. A breszti békéről lehullott a lepel. Minden egyes nap egyre könyörtelenebbül leplezi le a bresztinél is rosszabb versailles-i béke jelentőségét és következményeit. S a tegnapi háború okain és a közelgő holnapi háborún töprengő milliók és tízmilliók előtt egyre világosabban, egyre élesebben, egyre parancsolóbban tárul fel a rideg igazság: nem szabadulhatnak ki másképp az imperialista háborúból és az elkerülhetetlenül imperialista háborút szülő imperialista békéből (ha érvényben volna a régi helyesírás, ezt a szót — „mir” — mindkét értelmében használnám: „imperialista békéből” és „imperialista világból”), nem szabadulhatnak ki máskép ebből a pokolból, mint bolsevik harccal és bolsevik forradalommal.

A burzsoázia és a pacifisták, a tábornokok és a nyárspolgárok, a tőkések és a filiszterek, a hívő keresztények s a II. és II 1/2-es Internacionálé lovagjai ám átkozzák habzó szájjal ezt a forradalmat. Nincs az a düh-, rágalom- és hazugságáradat, mellyel el tudnák homályosítani azt a világtörténelmi tényt, hogy a rabszolgák évszázadok és évezredek alatt először, válaszképpen a rabszolgatartók egymásközötti háborújára, nyíltan kiadták ezt a jelszót: változtassuk a rabszolgatartók között a zsákmány elosztásáért folyó háborút minden nemzet rabszolgáinak minden nemzet rabszolgatartói elleni háborújává.

Évszázadok és évezredek alatt először változott át ez a jelszó homályos és tehetetlen várakozásból világos és szabatos politikai programmá, az elnyomottak millióinak aktív harcává a proletariátus vezetésével, a proletariátus első győzelmévé, az első győzelemmé a háború megszüntetéséért folytatott harcban, a világ munkásai szövetségének első győzelmévé a különböző nemzetek burzsoáziájának szövetsége felett, annak a burzsoáziának a szövetsége felett, amely akár békét köt, akár háborúskodik, a tőke rabszolgáinak, a bérmunkásoknak, a parasztoknak, a dolgozóknak rovására teszi.

Ez az első győzelem még nem végleges győzelem, s ezt a győzelmet Októberi Forradalmunk mérhetetlen akadályok és nehézségek leküzdése árán, hallatlan szenvedések árán vívta ki, s közben többször is súlyos kudarcot vallottunk és egy csomó nagy hibát követtünk el. Hogyan is tudta volna egy elmaradott nép kudarcok és hibák nélkül legyűrni a földkerekség leghatalmasabb és legfejlettebb országainak imperialista háborúit! Mi nem félünk beismerni hibáinkat és józanul ítéljük meg őket, hogy megtanuljuk, hogyan kell őket kijavítani. A tény azonban tény marad: évszázadok és évezredek alatt mi vagyunk az elsők, akik azt az ígéretet, hogy a rabszolgatartók egymásközti háborújára a „válasz” a rabszolgáknak a minden néven nevezendő rabszolgatartók elleni forradalma lesz, maradéktalanul valóra váltottuk – – – és valóra váltjuk minden nehézség ellenére.

Mi elkezdtük ezt a művet. Hogy mikor, mennyi idő alatt és melyik nemzet proletárjai fogják befejezni — lényegtelen kérdés. A lényeges az, hogy a jég megtört, hogy az út megnyílt, az irány ki van jelölve.

Csak folytassák a képmutatást, kapitalista urak, akik a „hazát védelmezik” — a japán hazát az amerikaival szemben, az amerikai hazát a japánnal szemben, a francia hazát az angollal szemben és így tovább! Ám „üssék el” ezután is a II. és II 1/2-es Internacionálé vitéz urai, az egész világ összes pacifista nyárspolgáraival és filisztereivel egyetemben az imperialista háborúk elleni harc eszközeinek kérdését újabb „bázeli kiáltványokkal” (az 1912-es bázeli kiáltvány mintájára)! Az első bolsevik forradalom kiragadta az imperialista háborúból, az imperialista békéből az első százmillió embert. Az elkövetkezendők ki fogják ragadni az ilyen háborúkból és az ilyen békéből az egész emberiséget.

Utolsó — és legfontosabb, legnehezebb, legkevésbé befejezett feladatunk: a gazdasági építés, a lerombolt feudális és a félig lerombolt kapitalista épület helyén az új, szocialista épület gazdasági alapjának lerakása. Ebben a legfontosabb és legnehezebb munkában ért bennünket a legtöbb balsiker, ezen a téren követtük el a legtöbb hibát. Hogyan is tudtunk volna ilyen világraszóló új feladatot balsikerek és hibák nélkül megkezdeni! De megkezdtük és folytatjuk a munkát. Éppen most számos hibánkat javítjuk ki „új gazdasági politikánkkal”, tanuljuk, hogyan építsük tovább a szocializmus épületét kisparaszti országban ezek nélkül a hibák nélkül.

A nehézségek felmérhetetlenek. Megszoktuk, hogy mérhetetlen nehézségekkel kell megküzdenünk. Nem hiába neveztek el bennünket ellenségeink „keményfejűeknek” és a „csonttörő politika” képviselőinek. Mi azonban elsajátítottuk — legalábbis bizonyos mértékig — a forradalomban okvetlenül szükséges másik művészetet, a rugalmasságot is, azt, hogy gyorsan és hirtelen megváltoztassuk taktikánkat, számbavéve a megváltozott objektív feltételeket, új utat választva célunk elérésére, ha az előbbi út az adott időszakban célszerűtlennek, lehetetlennek bizonyult.

Mi, akiket magasra emelt a lelkesedés hulláma, s akik felébresztettük a nép lelkesedését előbb általános politikai, majd katonai téren, arra számítottunk, hogy közvetlenül e lelkesedés alapján megvalósíthatjuk az ugyanolyan nagy gazdasági feladatokat is (mint amilyen nagyok az általános politikai és katonai feladatok voltak). Arra számítottunk — vagy talán helyesebben: feltételeztük elégséges számítás nélkül —, hogy a proletár állam közvetlen parancsszavával meg tudjuk majd szervezni kisparaszti országunkban az állami termelést és az állami termékelosztást kommunista elvek alapján. Az élet megmutatta, hogy tévedtünk. Több átmeneti szakaszra: államkapitalizmusra és szocializmusra van szükség ahhoz, hogy előkészítsük — hosszú évek munkájával előkészítsük — a kommunizmusba való átmenetet. Ne közvetlenül a lelkesedésre építsünk, hanem a nagy forradalom szülte lelkesedés segítségével a személyes érdekre, a személyes érdekeltségre, a gazdasági meggondolásokra támaszkodva dolgozzunk azon, hogy mindenekelőtt szilárd kis hidakat építsünk, amelyek kisparaszti országunkban az államkapitalizmuson át elvezetnek a szocializmushoz; másképp nem érkezünk el a kommunizmushoz, másképp nem tudjuk elvezetni a kommunizmushoz az emberek tízmillióit. Ezt mondta nekünk az élet. Ezt mondta nekünk a forradalom fejlődésének objektív menete.

És mi, akik három és négy év alatt megtanultuk egy kevéssé, hogyan kell éles fordulatokat végrehajtani (amikor éles fordulatra van szükség), elkezdtük buzgón, figyelmesen, kitartóan (bár még mindig nem eléggé buzgón, nem eléggé figyelmesen, nem eléggé kitartóan) tanulni az új fordulatot: az „új gazdasági politikát”. A proletár államnak óvatos, gondos, hozzáértő „gazdává”, ügyes nagykereskedővé kell válnia — különben nem állíthat gazdaságilag talpra egy kisparaszti országot, más átmenet a kommunizmusba most, a mai viszonyok között, a kapitalista (egyelőre még kapitalista) Nyugat szomszédságában nincsen. A nagykereskedő mint gazdasági típus látszólag oly messze van a kommunizmustól, mint ég a földtől. Ez azonban éppen egyik olyan ellentmondás, amely a való életben elvezet a kisüzemű paraszti gazdaságtól az államkapitalizmuson keresztül a szocializmushoz. A személyes érdekeltség növeli a termelést; nekünk pedig mindenekelőtt és mindenáron a termelés növelésére van szükségünk. A nagykereskedelem gazdaságilag egyesíti a kisparasztok millióit azáltal, hogy érdekeltté teszi, összekapcsolja és elvezeti őket a következő lépcsőfokra: a termelési kapcsolat és egyesülés különböző formáihoz. Gazdasági politikánk szükséges átépítését már megkezdtük. Némi sikereink — nem nagy, részleges sikerek ugyan, de mégis kétségtelen sikereink — e téren már vannak. Az előkészítő osztályt az új „tudománynak” ebben az iskolájában már befejezzük, és tovább megyünk a következő osztályokba buzgón és kitartóan tanulva, minden lépésünket gyakorlatilag ellenőrizve, nem riadva vissza attól, hogy az elkezdett munkán újra meg újra változtassunk, hogy hibáinkat — miután jól átgondoltuk jelentőségüket — kijavítsuk. Ki fogjuk járni az egész „tanfolyamot”, bár a világgazdaság és a világpolitika körülményei jóval hosszabbra szabták és jóval nehezebbé tették számunkra, mint szerettük volna. Bármilyen súlyosak legyenek is az átmeneti idő szenvedései, a bajok, az éhség, a bomlás, csüggedni nem fogunk és ügyünket mindenáron elvisszük a végső győzelemig.

1921. X. 14.

N. Lenin

Megjelent: „Pravda” 234. sz. 1921. október 18.

Lenin Művei. 33. köt. 33—42. old.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2020 március 9. hétfő van. Az esztendő 69. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint az évből még 297 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra. 

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Franciska, Ajád, Domán, Dominik, Domokos, Domonkos, Domos, Elmira, Elvira, Fáni, Fanni, Gergely, Gergő, Gerő, Györe, György, Györk, Györke, Katalin, Katarina, Katerina, Katica, Katinka, Kató, Katrin, Katrina, Metód, Rebeka nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Március 9 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk:

https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rcius_9.

Ma ünnepli a világ Madagaszkár felfedezését! 1349-ben portugál hajósok felfedezték a szigetet.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

„Краса полиции – A Rendőrség Szépe”

Oroszország Kurszk régiójának rendőrsége szépségversenyt rendezett a Nemzetközi Nőnap örömére, „Краса полиции – A Rendőrség Szépe” elnevezéssel.

A nemes vetélkedésre csak az állomány hölgytagjai nevezhettek. Itt és most a balrad.ru meglehet tesz egy nagyon ízléstelen, goromba megjegyzést. Szigorúan zárójelben, admin abbóli érzései által vezérelve, hogy mostanság úgysem fog az említett „veszélyzónában” előfordulni! (A végső győztes küllemét illetően ez nem biztos hogy szerencsés döntés volt a szervezők részéről.)

A döntőbe bejutott tíz – a zsüri szerint – legszebb rendőrhölgy közül a végső győzelmet Irina Hogyürevszkaja szerezte meg. (A csoportképen jobbról számolva a második.)

A megjelenés miatt vadászott „Police Beauty” verseny döntőse beszélt a szolgálatáról (FOTÓ) |  Orosz tavasz

Az ő fejére került föl a szépségkirálynőt megillető fejdísz.

Eléggé finoman fogalmazunk amikor azt írjuk, hogy a közvélemény talán nem teljeskörűen osztotta az ítészek döntését. Jobb is tán, ha a kifogásokat nem soroljuk föl. Elég az hozzá, hogy ezek a dilettáns vélekedések eljutottak Irina füleihez is, aki RENDŐRKÉNT válaszolt a kifogásokra.

„Tény, hogy egy lánynak nem igazán áll jól a golyóálló mellény meg a sisak munka közben, és nehéz úgy nőiesnek is lenni.” – magyarázta. (Csak azt nem értjük, hogy mire mondta ezt, hiszen a viadal az az általa fölsorolt kellékek nélkül esett meg! De biztosan igaza van)

A szurkolói zúgolódások nyomán megnyilvánulni volt kénytelen a Kurszki Régió Belügyminisztériumának sajtószolgálata is. Ki is fejtve, hogy a zsűri először is a fizikai erőnlét mutatóit, a lövöldözős képességeket és a fogva tartási módszerek birtoklását értékelte. Ettől a magyarázattól viszont még több szurkoló fejezte ki nemtetszését! Azzal az ez esetben általunk is támogatható vélekedéssel, hogy „de hát akkor miért nem szakmai versenyt tartottak? Miért szépségversenyként hirdették meg a viadalt?”

Persze le mernénk fogadni, hogy a zúgolódók egytől – egyig férfiak! (De ettől még egyetérthetünk velük!)

Mindazonáltal Irina imádja a munkáját! Működési területén nem árt jól viselkedni.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Skizofrénia

Zseléagyú: Létezik egyfajta kettős mérce, ez teljesen egyértelmű

Mára általános európai állásponttá vált az a meggyőződés, amelyet Magyarország már 2015-ben hangoztatott, amikor az első migrációs hullám elérte Európát – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó: Létezik egyfajta kettős mérce, ez teljesen egyértelmű

Szijjártó Péter arról beszélt, az Európai Unió külügyminisztereinek tanácskozásán Zágrábban olyan dokumentumot fogadtak el a résztvevők, amely szerint meg kell védeni a külső határokat, teljes szolidaritásról kell biztosítani Görögországot, továbbá a felek nem tolerálják az illegális határátlépéseket.

„Mi 2015-ben is pontosan szó szerint ezt mondtuk, akkor ezért a XX. század legsötétebb korszakának diktatúráival hasonlítottak össze minket”

– jegyezte meg, hozzátéve: hogy „ma pedig gyakorlatilag az Európai Unió pontosan ezt mondja, mára mainstream európai állásponttá vált”.

Szijjártó Péter elmondta, hogy most az Európai Unió azonnali segítségről döntött Görögország számára, amit Magyarország is támogat. Magyarország támogatja azt is, hogy Törökország támogatást kapjon az uniótól, de – mint megjegyezte – Magyarország soha semmilyen támogatást nem kapott az uniótól, amióta megépítette a határkerítését, „amióta rendőrök és katonák százai, ezrei szolgáltak a határon, és mindez jóval több mint 1 milliárd euróba került most már”.

„Tehát létezik egyfajta kettős mérce, ez teljesen egyértelmű” – jelentette ki, hangsúlyozva: „nekünk nem Brüsszel rólunk kialakított véleménye számít, hanem az, hogy meg tudjuk védeni, megvédjük a magyar emberek és Magyarország biztonságát”. Magyarország az elmúlt öt évben ezt tette, a kerítésépítéssel és fenntartásával, a rendőrök és honvédek határra történő telepítésével elérte azt, hogy Magyarországra illegális bevándorló ne jöhessen be – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter leszögezte: „egy dolog biztos, hogy ha kapunk pénzt, ha nem, mi megvédjük a határunkat”.                                                                                    (atv)

Bal-Rad komm: A lét határozza meg a tudatot! Ezt fedezte föl Zseléagyú!

A döbrögista hordának KIMONDOTTAN KAPÓRA JÖTT 2015 nyarán a vajdaságban grasszáló migráncstömeg! Az emiatti ÖSSZNÉPI HÁBORGÁST kihasználva, gyorsan áttolta a hordakétharmad a dagonyában az állami földek ellophatóságáról szóló törvényt! CSAK UTÁNA LOBBANT FÖL A csodaGYODA, és általában a „határvédelem” eszméjének kiolthatatlan lángja. (Azóta a világ legdrágább kerítésén nem is jutott KI egyetlen távozni akaró sem!)

Az EU rádöbbent 2015 ősze óta, hogy neki ezek a migráncsok gazdasági hasznot nem jelentenek.   

Hanem most zavar van a fejekben!

A Brüsszelt irányító Soros Ördög fölhívott az ankarai vajda támogatására! Amit Brüsszel nehezményez! De bekavar a youdapesti vajdakollega gondolatmenetébe is, hiszen mégiscsak egy jó cimbi támogatását kéri a vén Patás! Ami jól is jönne ijesztgetésileg, de a kutya Brüsszel miatt lehet hogy elmarad!

Zűrzavar van most a sorosista migráncsszervezők fejében is, hiszen a vén akasztófára való pontosan Kardigan vajda melletti kiállást szorgalmaz! DE…! A Putyin az, aki elejét tudja venni a bótnak, ami Kardigannal fölhívás nélkül is remekül ment! Most akkor kire hallgassanak? Kész szerencse, hogy a Putyint legalább ellenségnek mondta a Soros!

A vajdahívek is zavarban vannak, hiszen ha a SZÖVETSÉGES Kardigan kiszabadít egy rakás migráncsot a Sorosra hallgatva, akkor az ankarai vajda is sorosista! De ha ez így van, akkor mi a Brüsszel?

Még jó hogy adja a júdáspénzt, és nem gátolja meg Döbrögit az ellopásában!

Kész elmebaj ez az egész! Még jó hogy van ez a ragály.

De „…egy dolog biztos, hogy ha kapunk pénzt, ha nem, mi megvédjük a határunkat”

-Ha jól olvassuk, EZ EGYES SZÁM! Zseléagyú CSAK EGY HATÁRRÓL beszélt! 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

„Nőnapi” Ragályhíradó

A mai kínai létszámjelentés szerint Covid – 19 halottainak száma éjfélig 3097 – re nőtt. Ugyanakkor ez a tegnapi szaporulat napi negatív rekord, hiszen CSAK 27 – en haltak bele a ragályba!

A 80 704 eddigi megbetegedett közül pedig valamivel több mint 57 – ezren gyógyultak ki a nyavalyából.

A JELENTÉS MINDÖSSZE 44 ÚJ FERTŐZÖTTET EMLÍT!

Többen meghaltak a délkelet – kínai Fucsien tartományban, miután helyi idő szerint szombat este összeomlott egy karanténnak használt, többemeletes szálloda, a „Hszincsia Express Hotel” – jelentette internetes oldalán a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna vasárnap.

A mintegy 8,7 millió lakosú Csüancsou városában található épület törmelékei alól helyi idő szerint vasárnap délelőtt fél 11- ig négy holttestet emeltek ki.

Az elmúlt 24 órában Kolumbiában, Costa Ricán, Kambodzsában, Máltán, a Maldív-szigeteken és Paraguayban is diagnosztizálták az első ragályeseteket – számoltak be róla a helyi hatóságok szombaton. Kínán kívül már mintegy 90 országban jelent meg a fertelem!.

Európában Taljánföld a ragállyal leginkább fertőzött ország. Ott az újabb megbetegedések száma meredeken emelkedett szombaton. A halálesetek száma meghaladta a 230 – at! A hatóságok 24 órán belül több mint 50 halálos áldozatot jelentettek. A megerősített megbetegedések száma több mint 1200 – zal nőtt, így már 5883 igazoltan fertőzött személy van az országban.

„Garantálni akarjuk polgáraink egészségét. Megértjük, hogy ezek az intézkedések áldozatokat kívánnak, olykor kicsi, néha pedig nagyon nagy áldozatokat. De most felelősséget kell vállalnunk önmagunkért” – mondta Giuseppe Conte miniszterelnök ma reggel, amikor új intézkedéseket jelentett be..

Az új, szigorú intézkedések Milánó pénzügyi központjára és a velencei turistaközpontra is vonatkoznak. Az új szabályok értelmében Lombardia teljes északi részét nem hagyhatják el az ott tartózkodok, valamint belépni sem lehet a régióba. Ez tízmillió ember lakhelye.

Ugyanezek az intézkedések vonatkoznak további 14 tartományra, beleértve Velencét, Pármát és Modenát, így összesen mintegy 16 millió embert érintnek a korlátozások, miközben eddig körülbelül 50 ezer embert érintettek a karanténintézkedések.

Az új szigor értelmében:

– Az esküvőket és temetéseket, valamint a vallási és kulturális eseményeket felfüggesztették.
– Mozik, éjszakai klubok, edzőtermek, uszodák, múzeumok és síközpontok bezártak.
– Éttermek és kávézók reggel 6 és este 6 között lehetnek nyitva, de az embereknek legalább egy méterre kell ülniük egymástól.
– A sportversenyeket elhalasztják, az olasz labdarúgó szakszervezet elnöke az összes mérkőzés elhalasztását kezdeményezte.
– Akik a karantén ellenére mégis elhagyják otthonukat, három hónapos börtönre számíthatnak.

TÖRTÉNELMI ESEMÉNY ZAJLOTT LE TEGNAP VAJDASÁGUNKBAN!

Befogták az ELSŐ – vélhetően „csiszta” magyar – ragályost, aki 70 éves, ezer más baj miatt is göthösködő férfiember! Az egyébként élőhelyéről ki sem mozduló emer a gyanú szerint a világban össze – vissza kóborló fiától szerezhette be a vírust. Most kórházban kezelik. ÉS HA MÁR LÚD! – LEGYEN KÖVÉR! Estére fordulván az idő, kiderült hogy VAN MÁR „csiszta” magyar NŐ is (ő a Debrecenben élő brit fertőzött neje!) az igazolt ragályosok listáján. Őt is befogták! No meg egy újabb iráni diákot!

A kontaktuskutatás során járványügyi felügyelők keresik fel azokat, akik igazoltan új ragály vírusával fertőzött betegekkel kerültek közvetlen kapcsolatba. Erre került sor – többek között – 2020. március 7-én kora délután Youdapesten. A VIII. kerületi Corvin sétány egyik lakásában ütöttek rajta két iráni állampolgáron, mert nem kívántak eleget tenni önkéntes módon a zárdába való bevonulásra fölszólításnak. Evégből a Youdapest Főváros Kormányhivatala VI. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztálya azonnal végrehajthatóvá nyilvánított határozatának, amely arra tartalmazott kötelezést, hogy mentővel a Szent László Kórházba szállítsák őket.

A helyszínre érkező rendőrök rövid időn belül meggyőzték a fiatal nőt és férfit, hogy szálljanak be a mentőgépjárműbe. A mentők elszállították mindkettőjüket, vizsgálatukra a kórház járványügyi elkülönítésre kialakított részlegén kerül sor.

Úgyhogy a döbrögisztáni pontos ragálylistán már hét személy szerepel. KETTŐ MAGYAR, öt külföldi!

Vajdaságunk aktuális ragályhíreiről itt: https://koronavirus.gov.hu/ tájékozódhat bárki!

De hogy lássuk micsoda rettenetes förtelem is ez a Covid – 19, íme a szörnyű péda: a döbrögizmus története során második alkalomal marad el Döbrögi március 15 – i nyíltszíni szeánsza. (Az első alkalommal vajdánkat – ha jól emlékszünk – bokros unijós teendői gátolták a fantábor előtti személyes igehirdetésben!)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Kisztihand

Március 8. van. NŐNAP!

A mai napon a balrad.ru különös tisztelettel köszönti a lányokat, asszonyokat! A HÖLGYEKET!

Kívánjuk nekik, hogy legyen a mai napjuk is derűs és szép.

https://www.facebook.com/politonline/videos/2502592793340917/

Kína forradalma

Amikor Kína magárahagyatva küzdött
VIII. Visszavonulás időben és térben
5. Az Új Negyedik Hadsereg elleni provokáció
A polgárháború első csapása

(idézet: Kína forradalma című könyvből)

5. Az Új Negyedik Hadsereg elleni provokáció
A polgárháború első csapása

A Kuomintang legközelebbi terve a kommunisták vezette hadseregek darabokra zúzása volt.

Nem volt véletlen, hogy ennek az erőfeszítésnek első célpontja az Új Negyedik Hadsereg lett. Ez a sereg félelmet nem ismerve folytatta a harcot, kiterjesztette a japánellenes ellenállást a Jangce alsó folyásának vidékére, amely egész Kína legfejlettebb, legmodernebb területe és a háborúelőtti Kuomintang-uralom gazdasági és politikai támaszpontja volt. Japánellenes harca nagyobb befolyást, a nép nagyobb támogatását biztosította számára, mint amilyet más politikai csoportok remélhettek.

Amellett, hogy a Kuomintang-hatalom középpontja volt — mindig a Sangháj—Nanking—Hangcsou-körzet volt a bölcsője azoknak a haladó kínai paraszt-, munkás- és értelmiségi mozgalmaknak, amelyeket a kormány már oly régen szeretett volna eltiporni. Ezek a mozgalmak most támogatták a Negyedik Hadsereget a megszállt városokban meglévő földalatti sejtszervezeteik útján.

Mint láttuk, a Csungkingba történő visszavonulás után a kormánynak a japánellenes munkástömegektől történt földrajzi elszakadása is hozzájárult ahhoz, hogy ez a kormány reakciós politikai fordulatot vihessen véghez. A Kuomintang mindenesetre hálás volt ezért — de az említett előny teljesen elméleti maradt volna, ha az Új Negyedik Hadsereggel együttdolgozó haladó mozgalmak olyan helyzetet teremtenek, ami lehetetlenné teszi, hogy a régi rendőrterrort valaha is visszaállítsák, éppen ezeken a legfontosabb területeken. Éppen ezért jutottak arra az elhatározásra, hogy elteszik az útból a Negyedik Hadsereget. Ez az egész Alsó-Jangce völgye számára azt jelentette volna, hogy a japánellenes mozgalom ott mint önálló politikai erő megszűnik. Háborús időben könnyen kordában tartható, békében könnyűszerrel leszerelhető mozgalommá süllyedne.

Nemzetközi megfontolások is szerepet játszottak. A Kuomintang azt hitte: néhány hónapon belül eldől, „milyen irányba ugrik a macska” — milyen irányba, tengely, vagy szövetséges győzelem irányába fordul a hadiszerencse a második világháborúban. A Kuomintang mindkét eshetőségre el akart készülni. Ebben is nagymértékben akadályozta az Új Negyedik Hadsereg létezése. A Kuomintang ugyanis így gondolkodott: ha a tengely győz és Csang Kai-sek lepaktál a németekkel és japánokkal — a Negyedik útját állhatja, egy, a nankingi bábkormány csapataival közösen végrehajtandó Nyolcadik Hadsereg-elleni támadásnak. Ha viszont a szövetségesek eltörnék Japán gerincét — ugyan mi jó származhatnék abból Csang Kai-sek számára, ha a Negyedik Hadsereg résztvenne a Sangháj—Nanking kulcsterület ellen indított szövetséges rohamban és konszolidálná helyzetét ezen a területen?

Így ingadozott a Kuomintang. Mint mondottuk, az volt a dilemmája, hogy meg akarta őrizni egy fasisztaszellemű kisebbség uralmát egy nemzeti érdekekért vívott háború közben — és utána. Ha már saját feltételei szerint győzni és harcolni képtelennek mutatkozott — azt akarta, hogy senki se akadályozhassa meg a kapitulációban. Ha külső segítség hozza meg a győzelmet — hadd álljon a Kuomintang egyedül a színen, amikor élvezni lehet már a győzelem gyümölcseit. A Kuomintang így jutott arra a döntésre, hogy számára kedvezőbb, ha az ellenség ellenőrzi az Alsó Jangce folyását, mintha ott egy kommunisták-vezette hadsereg harcol az ellenség ellen! Ha az ellenség nyugton ül és közben mások másutt megverik — az így keletkezett „vákuumba” besétálhat a Kuomintang régi intézményeivel egyetemben. Ha viszont a partizánellenállás és a velejáró haladó reformok megerősödnek — a Kuomintang csak úgy térhetne vissza, ha népi érdekeknek megfelelő politikát folytat.

1940 végén Ho Jing-csin, a rablóföldesúr, aki egyben hadügyminiszter és vezérkari főnök volt, megparancsolta az Új Negyedik Hadseregnek: hagyja el az ellenséges arcvonalak mögött a Jangce-völgyben lévő támaszpontjait és vonuljon sokszáz mérfölddel északabbra, a Sárga Folyó északi partjára. Ott csatlakozzék a Nyolcadik Hadsereghez. A parancs tisztára politikai jellegű volt. Sem ekkor, sem később még csak magyarázni sem próbálták, hogy miért kell már felszabadított területeket átengedni az ellenségnek. Csungkingba küldött hivatalos ellenvetésében a Negyedik Hadsereg közölte: a parancs azt kívánná, hogy nagy ellenséges területeken vonuljon keresztül, amelyeket még nem aknázott alá a partizán-ellenállás. Ilymódon súlyos veszteségeknek, sőt megsemmisülésnek lenne kitéve. Az északkínai támaszpontok, amelyek a maguk erejéből is egyre nőttek— nem kértek erősítést. Ha a legfelsőbb parancsnokságnak az lenne a célja, hogy a Jangce alsó folyásánál lévő támaszpontokat kínai kézben tartsa és az ott harcoló kínai seregek emberanyagát erősítse — nem adott volna ki ilyen parancsot. Ezt mondotta a Negyedik Hadsereg.

Ho Jing-csin ragaszkodott a parancshoz. A Negyedik ekkor a következőket közölte: a Sárga Folyó északi partjához történő távozás keresztülvihetetlen. Ha kívánják, összpontosíthatja erőit a Jangce északi partján, Sanghájtól és Nankingtól távolabbra. A sereg parancsnoka, Je Ting azt javasolta, hogy más kínai erőket irányítsanak a körzetbe, nehogy a japánok azonnal elfoglalhassák a kiürített állásokat. Az átkelés előtt a hátralékos zsold megfizetését, az északi hidegebb körzetekben szükséges téli ruházat kiadását és a várható ellenséges zavarótámadások visszaveréséhez szükséges lőszer kiadását kérte. Végül biztosítékokat követelt arra nézve, hogy a hadsereg távozása után nem zaklatják a katonák visszamaradt családtagjait.

Hosszú tárgyalások után megegyezést értek el. A megegyezés feltételeinek értelmében az Új Negyedik Hadsereg főereje átkelt a Jangcen. 1941 januárjának elején csak kiegészítő osztagai: a főhadiszállás, a politikai osztály, kórházak, tisztjelölti iskola és egy alig nyolcezer főnyi kicsiny felfegyverzett egység maradt a déli parton. Amikor ezek a hátramaradt egységek az egyezményben meghatározott útvonalon az átkelőhely felé közeledtek — Sangkuan Jün-hsziang tábornok parancsnoksága alatt álló Kuomintang-osztagok támadtak rájuk. Foglyulejtették Je Ting tábornokot. Helyettese Hszang Jing eltűnt. Sohasem hallottak többé róla. A főhadiszállás személyzetét, a politikai munkásokat, kultúrmunkásokat, tisztjelölteket, orvosokat és ápolónőket nagyrészt legyilkolták, egy részüket elfogták.

Az egykorú híresztelések legtöbbjének állításaival szemben maga a Negyedik Hadsereg nem semmisült meg. Már az orvtámadás előtt az északi parton működött a sereg nagyrésze, a támadás időpontjában pedig a déli csoport fegyveres erejének nagyrésze is átkelt a folyón. A kiegészítő szolgálat egységeit összezúzták ugyan, de a hadsereg harci erejének több mint háromnegyede sértetlen maradt. A szervezeti kár sem volt olyan nagy, mint gondolnánk. Mint az összes partizánegységek, a Negyedik is taktikailag önálló osztagokra tagolódott. Mindegyiknek megvolt a maga ellenálló magva. A főhadiszállástól csak általános irányítás vonalán függtek — nem pedig utánpótlás vagy a mindennapos utasítások dolgában.

A támadás igazi fontossága abban a hatásban rejlett, amelyet a japánellenes háborúra és Kína politikai egységére gyakorolt. Az események ezt félreérthetetlenül megmutatták. A kormány szándékait Csang Kai-sek nyilatkozata félreérthetetlenül leleplezte. A „Generalisszimusz” kijelentette: a Negyedik „fellázadt” és megkísérelte, hogy a Jangce déli partján foglaljon állást; ő felelősséget vállal a történtekért és engedetlensége miatt a Negyedik Hadsereget megfosztja megbízatásától; ez ilymódon megszűnik „a nemzeti haderők része” lenni. Hogy a Negyedik miért éppen akkor „lázadt fel”. amikor már csak orvosok, ápolónők, újságírók és hivatalnokok voltak a helyszínen, s miért nem akkor, amikor egész fegyveres ereje is a „tett” színhelyén volt — azt Csang Kai-sek nem volt szíves megmagyarázni …

Az egység híveinek véleményét olyan „Kuomintang-veteránok” nyilatkozatai tükrözték, mint Szun Jat-szen asszony, Liao Csung-kai asszony és Liu Ja-ce, akik tiltakoztak a polgárháború felélesztése ellen és teljes mértékben a kormányt hibáztatták. Szun és Liao asszonyok a párt alapítóinak özvegyei voltak. Egyetlen ujjal sem lehetett hozzájuk érni. Liut azonban kizárták a központi bizottságból és a pártból.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2020 március 8. vasárnap van. Az esztendő 68. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint az évből még 298 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra. 

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Zoltán, Apol, Apolka, Apolló, Apollónia, Aracs, Arad, Aramisz, Beáta, Csolt, Filemon, János, Julián, Juliánusz, Júliusz, Kada, Szilvánusz, Zolta nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Március 8 – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk:

https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rcius_8.

Ma van:

– 1910 óta nemzetközi nőnap

– Egyes országokban: anyák napja.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Szíria

„Törökországnak abba kell hagynia a hamis információk terjesztését a migránsok felé, miszerint az Európai Unió határai nyitva állnak előttük” – írták bele az EU – bűnszövetség külügyérei a zágrábi rendkívüli ülésükről kiadott nyilatkozatukba tegnap, hozzátéve, hogy „az EU – tagországok minden lehetséges jogszerű intézkedéssel védeni fogják a külső határait. A migránsokat nem szabad arra bátorítani, hogy szárazföldön vagy tengeren illegális határátlépést kíséreljenek meg. A Tanács felszólítja a török kormányt, valamint a helyszínen jelen lévő valamennyi szereplőt és szervezetet, hogy közvetítsék ezt az üzenetet, és lépjenek fel a hamis információk terjesztése ellen.” Így az iromány.

Josep Borrell, az EU külügyére zágrábi sajtótájékoztatóján ezt még megtolta azzal, hogy „az embereknek tudniuk kell az igazságot arról, hogy a határok zárva vannak. Ha el akarjuk kerülni a kritikus helyzetet, tudniuk kell a teljes igazságot. Állítsuk le ezt a játékot. Az EU nem enged Törökország zsarolásának!”

A török ​​külügyminisztérium is nyilatkozatot adott ki! Ebben az EU – t képmutatással vádolja a bevándorlókkal kapcsolatos nyilatkozatok miatt.

„Ankara nem fogadja el az Európai Unió vádjait, hogy a migrációs válságot politikai nyomás eszközeként használjuk, és ezt a megközelítést Törökország képmutatónak tekinti.”

A nyilatkozat szerint az EU nem hajlandó elismerni az Ankara által viselt migrációs válság miatt felmerülő „rendkívüli terheket”.

„Az a vád, miszerint az ország, ahol a legtöbb menekült van a világon, politikai célból használja a migráció kérdését, új bizonyíték arra a képmutató kritikára, amelyet évek óta gyakorolunk” – tartalmazza az írás.

A török ​​külügyminisztérium felszólítja az európai országokat, hogy „teljesítsék a 2016. március 18 – i migrációs megállapodásban foglalt kötelezettségeket, és ne akadályozzák a menekültek Törökországból Görögország határához való mozgását”.

Tegnap Nikos Dendias görög külügyminiszter azt merészelte állítani, hogy a TÖRÖKÖK ÁLTAL a görög határra küldött emberek nem is a szíriai Idlib tartományból valók, hanem török gazdasági kivándorolni szándékozók.

Mindenestre úgy néz ki a dolog, hogy az ankarai vajda hatóságai megtiltották a csónakos – úszós országelhagyást migráncséknak.

Akik meg nem tudnak meglenni víz nélkül, azok zuhanyozhatnak a görög határnál.

Kardigan lyukra futott ezzel a bulival. Mert ha ez így marad, az EU – átal folyósított apanázs semmire nem lesz elég. Az orosz Sz – 400 – asok elvitték a temérdek pénzt, az USA se adja ingyen a Patriotokat meg más egyebeket, a háborús mókázás meg Szíriában, Líbiában csak apasztja a büdzsét! Ha ez így megy tovább, be kell zárni a bazárt!

Kevesebb mint 24 órával az idlibi tűzszünet kezdete után a törökpárti borzasok drónokkal próbálták megtámadni Hmeymim orosz légibázist.

2020 március 6 – án este két drón északkeleti irányból, Jisr al – Shugur (Idlib lat. r.) felől közelített a légitámaszponthoz. Mindkét pilóta nélküli légijárművet a bázis légvédelme Jebl város környékén leszedte.

Március 6 – án a borzasok egyszerre több provokációt szerveztek a front különböző területein. A legaktívabb harcokra az Al – Ghab – völgyben került sor, Hama tartomány és Idlib latorrezervátum közigazgatási határán, Al – Zeyarah településnél.

A latorrezervátum déli csücskében, Fatirah falunál is voltak/vannak torzsalkodások.

Az M5 – jelű úton beindult a közös orosz – török járőrözés. Orosz fölvezető után török harci szekér, majd orosz jármű zárja a konvojt!

(Mintha Kardigan harapófogóba lenne fogva. Persze nem kell őt félteni…!)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Kijev és Minden Ukránok bohóca egy esztendőt adott Oroszországnak a donbasszi konfliktus KÖZÖS rendezésére!

Zelenszkij ugyanis kijelentette: „nem szánhatja öt évét (teljes hivatali idejét) holmi konfliktusrendezésre! Még egy évet legföljebb. Ha ez alatt sem jön össze a dolog, Maradék – Ukrajna kivonul a „Normandiai négyek” tárgyalási formációból!”

Aztán Kijev nélkül lesz lerendezve a történet?!

Mindenesetre a Kreml nem mutatja a pánik jeleit a hallatlan fenyegetés miatt. A népköztársaságok is csak annyit közöltek, hogy ezentúl Donbasszban az orosz nyelv a hivatalos nyelv rangjára emeltetik. Oszt’ vszjo!

A frontélet pedig a megszokott!

Jelentések szerint a hoholerők visszatelepülgetnek szép lassan a már „kilágyított” területekre.

Egy másik aggasztó hír szerint a germán Bundeswehr Központi Orvosi Szolgálata és Ukrajna közötti interakció szerveződött.

Az együttműködés fő területei a különféle betegségek erősen fertőző kórokozóinak azonosítása és információk gyűjtése a zoonózisos fertőzések kockázatairól Ukrajna keleti részén.

A német katonai orvosok fő erőfeszítései az afrikai sertéspestist, tularemiat, brucellózist és antrax ragályokat okozó baktériumok és vírusok kórokozóinak felderítésére összpontosulnak.

Jelenleg a germán orvosok terepi kutatásokat végeznek kullancsok, sertésnyavalyák után, és talajmintákat gyűjtögetnek a frontmenti ukrán térségben..

A közeljövőben a Bundeswehr elkezdi felmérni a donyecki és a luganszki régió helyzetét a kongói vérzéses láz, a leptospirózis, a meningitis, az encephalitis, a typhus, valamint a hantavírusos fertőzöttségét.

A hírhez tartozik még néhány nyilvánvalóan „rosszindulatú spekulációs megjegyzés és feltételezés” is, amikkel a balrad.ru érdemben nem kívn foglalkozni. Inkább olvasói képzeletére bízza a dolgot.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com