Év: 2019

A leninizmus kérdéseihez – 1. rész
A leninizmus meghatározása
A leninizmus lényege
A „permanens” forradalom kérdése

 (idézet: – Sztálin Művei 8. kötet – című könyvből)

A SzK(b)P leningrádi szervezetének ajánlom I. Sztálin

I
A leninizmus meghatározása
„A leninizmus alapjairól” című brosúrában a leninizmus ismert meghatározását adtam, amely, úgylátszik, polgárjogot nyert. Ez így szól:

„A leninizmus az imperializmus és a proletárforradalom korszakának marxizmusa. Pontosabban: a leninizmus a proletárforradalom elmélete és taktikája általában, a proletárdiktatúra elmélete és taktikája különösen”.

Helyes-e ez a meghatározás?

Azt hiszem, helyes. Helyes, előszöris azért, mert helyesen mutat rá a leninizmus történelmi gyökereire, amikor mint az imperializmus korszakának marxizmusát jellemzi, ellentétben Lenin egyes kritikusaival, akik helytelenül azt hiszik, hogy a leninizmus az imperialista háború után keletkezett. Helyes, másodszor azért, mert helyesen emeli ki a leninizmus nemzetközi jellegét, ellentétben a szociáldemokráciával, amely szerint a leninizmus csak az orosz nemzeti viszonyok között alkalmazható. Helyes, harmadszor azért, mert helyesen hangsúlyozza a leninizmus szerves összefüggését Marx tanításával, amikor a leninizmust mint az imperializmus korszakának marxizmusát jellemzi, ellentétben a leninizmus egyes kritikusaival, akik a leninizmust nem a marxizmus továbbfejlesztésének, hanem csak a marxizmus helyreállításának és az orosz viszonyokra való alkalmazásának tekintik.

Mindez, azt hinné az ember, nem szorul különösebb magyarázatra.

Mindamellett, mint kiderül, vannak pártunkban olyanok, akik szükségesnek tartják, hogy a leninizmust kissé máskép határozzák meg. így például Zinovjev úgy véli, hogy:

„A leninizmus az imperialista háborúk és a közvetlenül egy túlnyomóan paraszti többségű országban megkezdődött világforradalom korszakának marxizmusa.”

Mit jelenthetnek a Zinovjev által aláhúzott szavak? Mit jelent az, ha a leninizmus meghatározásába belefoglaljuk Oroszország elmaradottságát, paraszti jellegét?

Azt jelenti, hogy a leninizmust nemzetközi proletár tanításból az oroszországi sajátszerűség termékévé változtatjuk.

Azt jelenti, hogy Bauer és Kautsky kezére játszunk, akik tagadják azt, hogy a leninizmus más, fejlettebb kapitalizmusú országokra is alkalmazható.

Vitathatatlan, hogy a parasztkérdés Oroszország számára igen nagy jelentőségű, hogy országunk paraszti ország. De mi jelentősége lehet ennek a ténynek a leninizmus alapjainak jellemzése szempontjából? Talán a leninizmust csak Oroszország talaján és Oroszország számára dolgozták ki és nem az imperializmus talaján és az imperialista országok számára általában? Talán Lenin olyan műveinek, mint „Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka”, „Állam és forradalom”, „A proletárforradalom és a renegát Kautsky”, „«Baloldaliság» — a kommunizmus gyermekbetegsége” stb. csak Oroszország számára van jelentőségük és nem valamennyi imperialista ország számára általában? Talán a leninizmus nem minden ország forradalmi mozgalmának összesített tapasztalata? Talán a leninizmus elméletének és taktikájának alapjai nem alkalmasak, nem kötelezők minden ország proletárpártja számára? Talán nem volt igaza Leninnek, amikor azt mondta, hogy „a bolsevizmus alkalmas arra, hogy mindenki számára a taktika mintája legyen”? (XXIII. köt. 386. old.) Talán nem volt igaza Leninnek, amikor a „Szovjethatalom és a bolsevik elmélet és taktika alapjainak nemzetközi jelentőségéről” beszélt? (XXV. köt. 171—172. old.) Talán nem helyesek például Lenin következő szavai:

„Oroszországban a proletárdiktatúrának, országunk nagyfokú elmaradottsága és kispolgári jellege következtében, bizonyos sajátosságok tekintetében okvetlenül másmilyennek kell lennie, mint az előrehaladott országokban. De az alaperők — és a társadalmi gazdaság alapformái — Oroszországban ugyanazok, mint bármely kapitalista országban, úgyhogy ezek a sajátosságok csak arra vonatkozhatnak, ami nem a leglényegesebb” (XXIV. köt. 508. old.).

De ha mindez igaz, nem az következik-e ebből, hogy a leninizmus Zinovjev-féle meghatározását nem lehet helyesnek elismerni?

Hogyan egyeztethető össze a leninizmusnak ez a nemzetileg korlátozott meghatározása az internacionalizmussal?

II
A leninizmus lényege
„A leninizmus alapjairól” című brosúrában ezt mondom:

„Vannak, akik azt hiszik, hogy a leninizmusban a parasztkérdés a leglényegesebb, hogy a leninizmus kiindulópontja a parasztkérdés, a parasztság szerepének, jelentőségének kérdése. Ez teljesen helytelen. A leninizmus alapkérdése, kiindulópontja nem a parasztkérdés, hanem a proletárdiktatúra kérdése, e diktatúra kivívása feltételeinek, megszilárdítása feltételeinek kérdése. A parasztkérdés, mint a proletariátus szövetségesének a kérdése a hatalomért folytatott harcában, ebből a problémából következik”.

Helyes-e ez a tétel?

Azt hiszem, helyes. Ez a tétel teljes egészében a leninizmus meghatározásából következik. Valóban, ha a leninizmus a proletárforradalom elmélete és taktikája, a proletárforradalom fő tartalma pedig a proletárdiktatúra, akkor világos, hogy a leninizmus lényege a proletárdiktatúra kérdése, e kérdés kidolgozása, e kérdés megindokolása és konkretizálása.

Mindamellett Zinovjev nyilván nem ért egyet ezzel a tétellel. „Lenin emlékezete” c. cikkében ezt mondja:

„A parasztság szerepének kérdése, mint már mondottam, a bolsevizmus, a leninizmus alapkérdése”.

Zinovjevnek ez a tétele, mint látjuk, teljes egészében a leninizmusnak Zinovjev adta helytelen meghatározásából következik. Ezért ez a tétel éppolyan helytelen, mint amilyen helytelen a leninizmus zinovjevi meghatározása.

Helyes-e Leninnek az a tétele, hogy a proletariátus diktatúrája „a proletárforradalom legfőbb tartalma”? (XXIII. köt. 337. old.) Feltétlenül helyes. Helyes-e az a tétel, hogy a leninizmus a proletárforradalom elmélete és taktikája? Azt hiszem, helyes. De mi következik ebből? Ebből az következik, hogy a leninizmus alapkérdése, kiindulópontja, fundamentuma a proletárdiktatúra kérdése.

Talán nem igaz, hogy az imperializmus kérdését, az imperialista fejlődés ugrásszerű jellegének kérdését, a szocializmus egy országban való győzelmének kérdését, a proletariátus államának kérdését, ez állam szovjet formájának kérdését, a párt szerepének kérdését a proletárdiktatúra rendszerében, a szocialista építés útjainak kérdését — hogy mindezeket a kérdéseket éppen Lenin dolgozta ki? Talán nem igaz, hogy éppen ezek a kérdések alkotják a proletárdiktatúra eszméjének alapját, fundamentumát? Talán nem igaz, hogy ezeknek az alapkérdéseknek a kidolgozása nélkül elképzelhetetlen volna a parasztkérdés kidolgozása a proletárdiktatúra szempontjából?

Vitathatatlan, hogy Lenin kitűnően ismerte a parasztkérdést. Vitathatatlan, hogy a parasztkérdés, mint a proletariátus szövetségesének kérdése, igen nagy jelentőségű a proletariátus szempontjából és alkotórésze az alapkérdésnek, a proletárdiktatúra kérdésének. De vajon,nem világos, hogy ha a leninizmus előtt nem állna a proletárdiktatúra kérdése mint alapkérdés, akkor nem merülne fel a proletariátus szövetségesének ebből levezetett kérdése, a parasztkérdés sem? Vajon nem világos, hogy ha a leninizmus előtt nem állana mint gyakorlati kérdés a hatalom meghódításának, a proletariátus által való meghódításának kérdése, akkor nem merülne fel a parasztsággal való szövetség kérdése sem?

Lenin nem volna a legnagyobb proletárideológus — márpedig kétségkívül az —, egyszerű „parasztfilozófus” volna — aminek a külföldi irodalmi nyárspolgárok gyakran feltüntetik —, ha a parasztkérdést nem a proletárdiktatúra elméletének és taktikájának alapján, hanem ezt az alapot megkerülve, ettől az alaptól függetlenül dolgozta volna ki.

Két eset lehetséges:

vagy a parasztkérdés a leninizmus lényege s akkor a leninizmus nem alkalmas, nem kötelező a kapitalizmus tekintetében fejlett országok, a nemparaszti országok számára;

vagypedig a leninizmus lényege a proletárdiktatúra, s akkor a leninizmus a világ proletárjainak internacionális tanítása, amely alkalmas és kötelező kivétel nélkül minden országra, köztük a kapitalizmus tekintetében fejlett országokra is.

Itt választani kell.

III
A „permanens” forradalom kérdése
„A leninizmus alapjairól” című brosúra megítélése szerint a „permanens forradalom elmélete” a parasztság szerepe lebecsülésének „elmélete”. A brosúra ezt mondja:

„Lenin tehát a «permanens» forradalom hívei ellen nem a megszakítatlanság kérdése miatt hadakozott, hiszen Lenin maga is a megszakítás nélküli forradalom álláspontján állott, hanem mert lebecsülték a parasztságnak, a proletariátus hatalmas tartalékának szerepét”.

Az orosz „permanenseknek” ezt a jellemzését a legutóbbi időkig általánosan elismerték. Mindamellett, bár ez a jellemzés általában helyes, mégsem tekinthetjük kimerítőnek. Egyrészt az 1924-es vita, másrészt Lenin műveinek gondos elemzése megmutatta, hogy az orosz „permanensek” hibája nemcsak a parasztság szerepének lebecsülése volt, hanem az is, hogy lebecsülték a proletariátus erőit és képességeit arra, hogy a parasztságot magával vigye, hogy nem hittek a proletariátus hegemóniájának eszméjében.

Ezért „Az Októberi Forradalom és az orosz kommunisták taktikája” című brosúrámban (1924. december) kibővítettem ezt a jellemzést és másikkal, teljesebbel cseréltem fel. Ez a brosúra a következőket mondja:

„Eddig a «permanens forradalom» elméletének rendszerint csak egyik oldalát emelték ki — azt, hogy nem hisz a parasztmozgalomban rejlő forradalmi lehetőségekben. Ezt az egyik oldalt most, az igazság kedvéért, ki kell egészíteni a másik oldallal — azzal, hogy nem hisz Oroszország proletariátusának erejében és képességeiben”.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a leninizmus ellene volt vagy van az idézőjel nélküli permanens forradalom eszméjének, amelyet Marx a múlt század negyvenes éveiben proklamált. Ellenkezőleg. Lenin volt az egyetlen marxista, aki helyesen értette meg és fejtette ki a permanens forradalom eszméjét. Lenin e kérdésben abban különbözik a „permanensektől”, hogy a „permanensek” eltorzították a permanens forradalom marxi eszméjét, élettelen könyv-bölcsességgé változtatták, Lenin viszont az eszmét a maga eredeti értelmében fogta fel és forradalomelméletének egyik alapjává tette. Ne feledjük el, hogy a polgári-demokratikus forradalom szocialista forradalomba való átnövésének eszméje, amelyet Lenin már 1905-ben megfogalmazott, a permanens forradalom marxi elméletének egyik megtestesülési formája. Lenin már 1905-ben ezt írta erről:

„A demokratikus forradalomból mi rögtön megkezdjük az átmenetet, mégpedig teljesen erőnkhöz mérten, az öntudatos és szervezett proletariátus erejéhez mérten, megkezdjük az átmenetet a szocialista forradalomra. A megszakítás nélküli forradalom mellett vagyunk. Nem állunk meg félúton . . .

Anélkül, hogy kalandorságba esnénk, hogy vétenénk tudományos lelkiismeretünk ellen, hogy olcsó népszerűséget hajhásznánk, csak egyet mondhatunk és mondunk: minden erőnkkel segíteni fogunk az egész parasztságnak abban, hogy a demokratikus forradalmat megcsinálja, hogy mi, a proletariátus pártja, annál könnyebben térhessünk át a lehető leggyorsabban az új és magasabbrendű feladatra — a szocialista forradalomra” (VIII. köt. 186—187. old.).

Tizenhat évvel később pedig, mikor a proletariátus már hatalomra jutott, Lenin ezt írta erről a kérdésről:

„A Kautskyk, Hilferdingek, Martovok, Csernovok, Hillquitek, Longuet-k, MacDonaldok, Turatik és a «kétés-feles» marxizmus többi hősei nem tudták megérteni… a polgári-demokratikus és a proletár-szocialista forradalom közötti viszonyt. Az első átnő a másodikba. A második, menetközben, megoldja az elsőnek a kérdéseit. A második megszilárdítja az első művét. A harc és csakis a harc dönti el, mennyire sikerül a másodiknak túlnőnie az elsőn” (XXVII. köt. 26. old.).

Különösen az első idézetre hívom fel a figyelmet, amely Lenin „A szociáldemokrácia viszonya a parasztmozgalomhoz” című, 1905 szeptember 1-én közzétett cikkéből való. Ezt azért hangsúlyozom, hogy tudomásul vegyék azok, akik még mindig azt állítják, hogy Lenin a polgári-demokratikus forradalom szocialista forradalomba való átnövésének eszméjéhez, vagyis a permanens forradalom eszméjéhez az imperialista háború után jutott el. Ez az idézet eloszlat minden kétséget afelől, hogy ezek az emberek nagyon tévednek.

SaLa

Az ellenforradalom Sztálin után
Ellenforradalom Magyarországon
Milyen rendszer volt a szocializmus?
Milyen lett a rendszerváltás után?
A szovjet és a kínai típusú szocializmus

Csak egy út lehetséges az emberiség fennmaradására, a szocializmus.
Tanulni a hibákból és újból elindulni a szocializmus útján, ez az emberiség jövője.

Az ellenforradalom Sztálin után:
Sztálin úgy vélekedett: A proletárdiktatúra létrejöttével az osztályharc nem szűnik meg, hanem új formákban és új eszközökkel folytatódik. Az osztályharc a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában elkerülhetetlen, mert vannak még osztályok, mert a régi világ erői nem tűnnek el egy csapásra a proletárdiktatúra létrejöttével, hanem megmaradnak és ellenállnak.

A sztálini kor utáni szocializmus elvetette Sztálinnak az osztályharc fokozódásáról vallott elvét, ez szörnyű hibának bizonyult, aminek eredménye Gorbacsov árulásával bebizonyosodott. Gorbacsov saját bevallása szerint antikommunista, ezzé vált a sztálinizmus gátlástalan elvetése, ami a szocializmus ellenségeit jutatta a legmagasabb pozíciókba. A proletárdiktatúra puhulása, az osztályharc feladását jelentette, aminek hatására a „mosolygó fasizmus” erői legyőzték a népi demokráciákat. Sztálin jól látta, és ha túlzásokat is követett el, lényegében Ő harcolt megfelelően a szocializmus győzelméért, a társadalmi haladásért, az emberiség jövőjéért. Az osztályharc az véres háború, a klasszikus és a „mosolygó” fasiszták közül nehéz eldönteni melyik embertelenebb. Külsőségeiben persze a hitleri fasizmus látványosan embertelen, de erkölcsileg, vagyis a kizsákmányolás, élősködés, felsőbbrendűség, gyarmatosítás szempontjából semmi különbség nincs, csak mások a módszerek, nyíltabb vagy mosolygósabb a diktatúra. A népirtás sincs távol semelyik fasizmustól, lásd a koreai, vietnámi, iraki, afganisztáni, stb. háborúinak tízmilliós népirtásait, és erre az úgynevezett polgári „demokráciák” büszkék. Talán valamivel kevesebb háborús bűntettet követtek el a „mosolygó fasiszták”, mert a mosolygás közben nehezebb gyilkolni.

Ellenforradalom Magyarországon:
Mi volt a rendszerváltás lényege?
A „mosolygó fasizmus” győzelme a szocializmus felett. Az MSZMP létszáma 1989-ben még a 830 000 fő körül volt, de ebből kommunista lehet, hogy csak néhány ezer fő volt. Ez súlyos hiba lett, az ellenforradalmárok kiszorították a kommunista pártból az igazi kommunistákat. Valószínűleg „könnyebb”, eredményesebb lett volna harcolni a szocializmusért, ha a reakció hívei legálisan a saját pártjukban maradnak és úgy vívni meg folyamatosan a csatát, emellett biztosítani, hogy a hatalom, ha kell erőszakkal is a népi demokrácia erői kezében maradjon. Bár a magyarok Horthy emlőjén szívták magukba a fasizmust ezért ez még most is tombol, lappang bennük. Sokan egy kis cigányozásért, zsidózásért, migránsozásért mindenre képesek, de a szomszéd éhen halhat és büszkén tarják magukat magyarnak, azonban az ilyenek talán még embernek sem felelnek meg. A „mosolygó fasizmus” mai híveinek elődei beépültek az MSZMP-be a kommunista pártba, így Ronald Reagen-nek és Margaret Thatcher-nek, mint az aktuális fő „mosolygó fasisztáknak” már könnyű volt az ellenforradalom Magyarországi győzelme. A magyar nép elárulói minden segítséget megadtak ehhez, cserébe a privatizációval szerzett rablásért és a hatalomért a teljes magyar gazdaságot tönkretették. A diadaljelentések a magyar gazdaság szárnyalásáról a gyarmatosítóink gazdaságának eredményei és nem a magyaroké. Az Opel magyarországi telephelye a német gazdaság, a Suzuki magyarországi telephelye, pedig a japán gazdaság eredménye a magyar dolgozók kizsákmányolására. De a magyar ipar, a magyar gazdaság ilyen, gyarmati jellegű. Bizonyára meg is sértődnének a németek (vagy ki tudja ki jelenleg a tulajdonosa), ha azt mondanánk, hogy az Opel autó az magyar autó, hogy az Opel gyár az magyar gyár. Az Ikarus és még több ezer gyár az viszont magyar volt, de elpusztították a többségét a rendszerváltók a gyarmatosítók érdekében, hogy hatalomra kerüljenek elárulták a magyar népet.

„…Mondhatja bárki, hogy innoválunk, attól még összeszerelő üzem maradt a magyar gazdaság … …A statisztika megmutatja a valóságot: a magyar exporton belül a hazai hozzáadott érték alapján a lista alján kullogunk az EU tagállamai között. És ez egyre inkább gátját képezi majd Magyarország gazdasági felzárkózásának nemcsak Európa élvonalához, de már a többi közép-európai országhoz is. …„ privatbankar.hu

Milyen rendszer volt a szocializmus?
Alapvetően a célja a dolgozók demokráciája, a dolgozó nép hatalmának totális birtoklása a kommunista párt vezetésével. A kizsákmányolás minden formájának diktatórikus elnyomása a dolgozók demokráciája érdekében a szocializmus gazdasági működési modelljének alapján. A demokráciát adni dolgozó nép számára csak a szocializmus társadalmi-gazdasági modellje képes a kommunista párt vezetésével. A dolgozó nép csak a kommunista párt vezetésével, a marxizmus-leninizmus és a sztálinizmus elveinek alkalmazásával járhat sikerrel a nép demokráciájának megteremtésében. A tőkések diktatúrájából csak a marxista-kommunista elvekkel szabadulhat meg a dolgozó emberiség.

Milyen lett a rendszerváltás után?
A rendszerváltás alapvető célja a kapitalista diktatúra, a kizsákmányolás megvalósítása a dolgozó proletárok felett a külföldi gyarmatosító hatalmaknak alárendelt kiszolgálásával. Ehhez a gazdasági és politikai hatalomból, a parlamentből kiszorították a dolgozók képviselőit, miáltal totális kapitalista diktatúra jött létre, a „mosolygó fasizmus” magyarországi változatában. A dolgozók proletárok lettek, törvényesen lehet őket kizsákmányolni, élősködni rajtuk, alacsonyabbrendű emberként kezelni őket. Bár csak „mosolygó fasizmus” lett – egyelőre -, de a célja a totális uralom a nép felett a kizsákmányolás érdekében.

Megvalósult a: Ne gondolkodj! Higgy! Élj a mának, légy felületes! Don’t Worry Be Happy!
Tanulni a hibákból és újból elindulni a szocializmus útján, ez az emberiség jövője.

A szovjet és a kínai típusú szocializmus a demokrácia és a diktatúra megvalósításában különbözött egymástól, ami a történelmi helyzetből adódó adottságból és lehetőséggel, az ellenséges társadalmi-osztályok viszonyának jobb kezelésével, a forradalmi elmélet fejlődésével, az eltérő világhelyzettel magyarázható. A kínai demokrácia az ellenséges társadalmi-osztályokat nem vonta ki a hatalomból és így nem is épültek be a reakciósok a kommunista pártba olyan krónikusan, mint a szovjet típusnál. A Szovjetunióban a cári kor reakciós kapitalizmus hívei nem voltak hajlandók semmiképpen együttműködni a dolgozók demokráciájában. Így ellenük csak a totális diktatúra valósulhatott meg. A kínai kommunisták az egy ország – két rendszer elve előtt Mao Ce-tung vezetésével olyan politikát folytattak, ahol a kommunisták vezetésével a polgári és a dolgozó osztályok is képviselve voltak a hatalomban. Ez erősnek stabilnak bizonyult és ez a szocializmus felé vezető út a kapitalizmus kihasználásával, a kapitalizmus fegyvereivel vívott osztályháború a kapitalizmus felszámolására.
***

(idézet: Világtörténet 9. kötetéből)
„… A szocializmus építését gátolta a társadalmi-gazdasági, műszaki és kulturális elmaradottság — a régi Oroszország e terhes öröksége —, a munkások és parasztok tapasztalatlansága az államigazgatás terén, a belső reakció ellenállása és a külső ellenség tevékenysége; a Szovjetunió akkor még az egyetlen szocialista állam volt az egész világon. Az időszak legelején súlyos veszteség érte a Szovjetunió és az egész világ népeit: meghalt Vlagyimir Iljics Lenin. De a kommunista párt szorosra zárta sorait, s szétzúzva a trockistákat, a jobboldali opportunistákat és a többi pártellenes csoportosulást, magabiztosan vezette a szovjet népet a szocializmus győzelme felé. A párt vezetése alatt a munkásosztály, a parasztság, a Szovjetunió összes dolgozói szembeszálltak a számtalan akadállyal, s önfeláldozóan küzdöttek a szocialista társadalom felépítésére vonatkozó lenini terv valóra váltásáért.

A szovjet nép rövid történelmi időszak alatt, külső segítség nélkül helyreállította az imperialista háború és a polgárháború alatt elpusztult ipart, végrehajtotta az ipar szocialista újjáalakítását. A Szovjetunió ipari nagyhatalommá változott. Ipara a termelés volumene tekintetében Európában az első, világviszonylatban (az Egyesült Államok mögött) a második helyre került.

Megoldást nyert a szocialista forradalom másik, a munkásosztály hatalomra kerülése utáni legnehezebb feladata is: a mezőgazdaság szocialista átalakítása. A kollektivizálás megszabadította a falut a kulákok igájától, az osztálytagozódástól, a tönkrejutás rémétől és a nyomortól, forradalmi módon átalakította az egész paraszti életet, megerősítette és új, magasabb szintre emelte a munkásosztály és a parasztság szövetségét.

A szovjethatalom roppant méretű és óriási jelentőségű kulturális forradalmat hajtott végre. Az emberiség által felhalmozott kulturális javakat a dolgozó tömegek közkincsévé tette, kedvező feltételeket biztosított a tudomány, az irodalom és a művészet virágzása számára. A munkásosztály és a parasztság soraiból egész sereg ragyogó tehetség került ki a tudományos és művészi alkotómunka valamennyi ágában. Az új, szocialista kultúra az új társadalom életét és eszményeit tükrözte vissza, segítette a szovjet népet a kommunizmusért vívott harcában, elősegítette a haladó tendenciák fejlődését más országok kulturális életében.

Hatalmas vívmány volt az egyenjogú népek szoros tömörülése az önkéntesség elve alapján az egységes soknemzetiségű Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében. A szovjethatalom híven követte a proletár internacionalizmus, a népek barátságának és testvériségének lenini politikáját, erőteljesen harcolt a nagyhatalmi sovinizmus és a helyi burzsoá nacionalizmus ellen, s minden erejével azon volt, hogy a cári Oroszország egykori peremvidékeit fejlett szocialista köztársaságokká emelje. Számos, addig elmaradott nép a kapitalista stádium megkerülésével jutott el a szocializmusba: a szovjet nemzeti köztársaságok fejlett ipart, kolhozokat és szovhozokat hoztak létre, kialakították a nemzeti munkásosztályt és értelmiséget, formájában nemzeti, tartalmában szocialista kultúrát teremtettek.

1936 végére a Szovjetunióban alapjában véve befejeződött a szocializmus építése. Az egész népgazdaságban osztatlanul uralomra jutott a szocialista termelési rendszer. Egyszer s mindenkorra eltűntek azok az okok, amelyek a kizsákmányolást szülték, amelyek a társadalmat kizsákmányolókra és kizsákmányoltakra osztották.

A kizsákmányoló osztályok felszámolása révén lehetővé vált a proletárdemokrácia továbbfejlesztése. Nagy tömegek kapcsolódtak be az államügyek intézésébe, a gazdasági és kulturális építés irányításába. A Szovjetunió 1936-ban elfogadott új alkotmánya rögzítette a szocializmusnak az országban aratott győzelmét. …”

(idézet: Mao Ce-tung Válogatott Művei 3. kötet)
 (A kínai forradalom és a Kínai Kommunista Párt 1939 december): „…Mivel a kínai polgári-demokratikus forradalom jelenlegi szakaszában nem a szokásos, régi típusú polgári-demokratikus forradalom, hanem különleges, újtípusú demokratikus forradalom, új-demokratikus forradalom, s mivel a kínai forradalom a XX. század harmincas-negyvenes éveiben előállt új nemzetközi helyzetben, a második világháborúnak és a forradalmi mozgalom újabb fellendülésének időszakában, vagyis olyan nemzetközi helyzetben bontakozik ki, amelyet a szocializmus gyors előretörése és a kapitalizmus hanyatlása jellemez, egyáltalán nem kétséges, hogy a kínai forradalom végső perspektívája a szocializmus és a kommunizmus, nempedig a kapitalizmus.

Kétségtelen, hogy mivel a jelenlegi szakaszban a kínai forradalomnak az a feladata, hogy megszüntesse a kínai társadalom mai gyarmati, félgyarmati és félfeudális jellegét, vagyis betetőzze az új-demokratikus forradalmat, könnyen elképzelhetjük — és ebben nincs semmi csodálatos —, hogy a forradalom győzelme után Kínában bizonyos fokú fejlődést ér majd el a kapitalista gazdaság, mivel a forradalom eltávolítja az akadályokat a kapitalizmus fejlődésének útjából. A gazdaságilag elmaradott Kínában a kapitalizmus bizonyos fokú fejlődése elkerülhetetlen következménye lesz a demokratikus forradalom győzelmének. De ez a kínai forradalomnak csak egyik következménye lesz, s a fejlődés nem áll meg ezen a ponton. Egészében véve a kínai forradalomnak egyrészt a kapitalista elemek fejlődése, másrészt a szocialista elemek fejlődése lesz a következménye. Melyek ezek a szocialista elemek? Ilyen elem a proletariátus és a Kommunista Párt jelentőségének növekedése az ország politikai életében. Ilyen elem a proletariátus és a Kommunista Párt vezető szerepének elismerése a parasztság, az értelmiség és a városi kispolgárság által, ami vagy már megtörtént, vagy a jövőben várható. Ilyen elem továbbá a demokratikus köztársaság állami gazdasága és a dolgozó lakosság szövetkezeti gazdasága. Ezek lesznek a szocialista elemek. Ha emellett a kedvező nemzetközi helyzetet is figyelembe vesszük, a legnagyobb mértékben valószínűnek kell tartanunk, hogy végeredményben Kína a polgári-demokratikus forradalom következtében elkerüli a fejlődés kapitalista útját és a szocialista úton indul el. …”

(idézet: Mao Ce-tung Válogatott Művei 4. kötet)
„…Miért van szükség forradalmi pártra? Ha a népnek vannak ellenségei, akik elnyomják, és ha a nép igyekszik lerázni a rárakott jármot, akkor forradalmi pártra van szüksége. A kapitalizmus korszakában, az imperializmus korszakában olyan forradalmi pártra van szükség, amilyen a kommunista párt. Olyan forradalmi párt nélkül, mint a kommunista párt, a nép nem is gondolhat arra, hogy lerázza ellenségeinek jármát. Mi, a kommunista párt, vagyunk hivatva arra, hogy vezessük a népet az ellenség szétzúzásáért vívott harcban; ehhez pedig az kell, hogy soraink rendezettek, lépéseink határozottak, harcosaink válogatottak, fegyvereink élesek legyenek. Enélkül nem tudjuk megsemmisíteni az ellenséget. …”
***

SaLa