1956 november 4 – én hajnali 5 óra öt perckor elhangzott Kádár János felhívása az ungvári rádióból, amelyben bejelentik a Magyar Forradalmi Munkás – Paraszt Kormány megalakulását Kádár János, Münnich Ferenc és Marosán György vezetésével. melynek elnöki tisztségét Kádár János tölti be.
A szovjet csapatok elkezdtek bevonulni Magyarországra, és megkezdődött az ellenforradalmi véres tobzódás fölszámolása. Nagy Imre a jugoszláv, Mindszenty az amerikai nagykövetségre rohant.
A hazaárulók kétségbeesett rádiószózatokat tettek. Nagy Imre az ellenforradalmi csőcseléket további harcra buzdítota, Bibó pedig üzenetet küldött Dwight D. Eisenhower amerikai elnöknek az amerikai nagykövetségen keresztül.
Ma 63 éve a Szovjetunió ismét megmentett bennünket!
Ma 63 éve megkezdődött a magyar nemzeti lobogón vágott hatalmas lyuk bestoppolása!
Ma 63 éve új – minden addiginál sikeresebb – korszak kezdődött Magyarországon, a magyar nép törtnelmében!
MA 63 ÉVE MEGSZÜLETETT AZ ÚJ MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG!
MA MINDEN TISZTESSÉGES MAGYAR EMBER ERRE EMLÉKSZIK!
Történelemhamisító – hazaáruló politikai hiénáink pedig gyászoljanak!
LESZ MÉG RÁ OKUK!
MI IS FOGUNK MÉG ÜNNEPELNI!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Alap igazság, hogy a demokráciában a többségi akarat győz. (Legalábbis így kellene működnie egy valódi demokráciának.) 1956-ban a magyar nép elsöprő többsége kinyilvánította akaratát a változás mellett. Ez tény mert még az itt állomásozó szovjet csapatokat is elkergették. Miért nem érvényesülhetett a többségi akarat? Ha az emberek többsége akkor nem akart volna változást, akkor nem lett volna szükség újabb, több hadosztálynyi szovjet beavatkozásra.
Persze lehet belemagyarázni a történetbe, hogy az ellenforradalmi erők, meg az amerikai aknamunka, meg stb. De! A vége mégiscsak az, hogy a többségi akarat elsöpörte a sztálinista-rákosista rendszert. Akkor most hol is van a demokrácia? A másik, hogy a korábban más eseményeknél felmagasztalt forradalmi néptömegek ebben az esetben csőcselékké aljasodtak a kommunista magyarázatok szerint. Jól elhallgatva azt, hogy a legerősebb ellenállási pontok a munkáskerületekben voltak. Ennél álságosabb dolgot nehezem tudok elképzelni.
Kádárt egy jóval erősebb idegen hatalom helyezte vezető pozícióba. Ez megkérdőjelezi legitimitását.
Tudnál mutatni egy olyan demokráciát ahol a többség akarata gyözött ???Én elmultam 60 éves de eddig még nemláttam…
Mellesleg..mi a különbség abban hogy akkor a szovjet cspatok állomásoztak maon..ma viszont az amerikaiak vannak ott. Célpontként jelölve az országot egy esetleges konfliktusban..
Még annyit hogy aki azt hiszi hogy 89 ben a változás a magyar nép döntése volt az elmebeteg.
Abban igazad van, hogy javarészt az MSZMP vezetőinek döntése volt amin keresztül politikai hatalmukat gazdasági -pénzügyi hatalomra igyekeztek felváltani és csemetéikre hagyományozni….
Soha rosszabb döntést nem kérek.
F.I.nek!
…Mivel ennél rosszabbul nem is dönthettünk volna! Így gondoltad ,ugye?!
Admin, úgy gondolom Te írtad ezt.
Történelemből egyes!
A pártszemináriumon csak a hős leninről, meg sztalin elvtársad dicső tetteiről tanultál.
Magyarország sorsa már Teheránban eldőlt, mikor sztalin, rúzvelt, meg a csörcsill találkozott.
Egyedül Franco tábornok által vezetett Spanyolországból indultak volna csapatok Magyarországra, de az amcsik nem engedték. A szovjetek meg nem akarták elveszteni a jól tejelő gyarmatukat.
Ha lett volna demokrácia, lehettünk volna mi is semleges ország, mint Ausztria.
De nem így történt.
Lehet, hogy a “magyar kisemberek” örülnek a mai nap. Ez ugye a magyarországi bolsevikok szinonimája.
Én csak szimplán embernek tartom magam, és k*-ra nem örülök.
Képtelen vagyok örülni bármilyen nyíltan katonai vagy (rejtegetni próbált) pénzügyi diktatúrának.
Én a SZERETET, ERŐ, BOLDOGSÁG híve vagyok!
Múltkor már kérdeztem, de nem kaptam választ:
Mit tett a szovjet katonai diktatúra a magyar nemzet érdekében?
Most nem azt kérdeztem, hogy mennyi fegyvergyárat, meg panelkaptárt, meg téeszt kellett építeni!
A magyar nemzet érdekében mi tettek?
Admin:
NEM TAPOSTAK EL BENNÜNKET, MINT ELLENSÉGET! (Mint Dolfi bá’ utolsó szövetségesét!) Persze lehetne árnyalni a képet, de minek? Csak az időm pocsékolódik!
“Mit tett a szovjet katonai diktatúra a magyar nemzet érdekében?”
Most a “nyugat” mit tesz ? Még ami volt azt a sz@rt is felszámolták sóval behintették .
Bravó , most hurrá !