A leninizmus kérdéseihez – 2. rész
A proletárforradalom és a proletárdiktatúra

 (idézet: – Sztálin Művei 8. kötet – című könyvből)

IV
A proletárforradalom és a proletárdiktatúra
Melyek a proletárforradalom jellegzetes, a polgári forradalomtól eltérő vonásai?

A proletárforradalom és a polgári forradalom közötti különbséget öt fő pontban lehetne összefoglalni.

1. A polgári forradalom rendszerint akkor kezdődik, amikor már megvannak a kapitalista rend többé-kevésbé kész formái, amelyek még a nyílt forradalom előtt jöttek létre és értek meg a feudális társadalom ölében, ezzel szemben a proletárforradalom kezdetén nincsenek vagy alig vannak meg a szocialista rend kész formái.

2. A polgári forradalom fő feladata az, hogy megragadja a hatalmat és összhangba hozza a már meglevő polgári gazdasággal, ezzel szemben a proletárforradalom fő feladata az, hogy miután a hatalmat megragadta, új, szocialista gazdaságot építsen fel.

3. A polgári forradalomnak rendszerint betetőzése a hatalom megragadása, ezzel szemben a proletárforradalomnak csak kezdete a hatalom megragadása, s a proletárforradalom a hatalmat emelőnek használja fel a régi gazdaság átépítésére és az új gazdaság megszervezésére.

4. A polgári forradalom arra szorítkozik, hogy az egyik hatalmon levő kizsákmányoló csoportot egy másik kizsákmányoló csoporttal váltja fel, s ezért nincs szüksége a régi államgépezet szétzúzására, ezzel szemben a proletárforradalom mindenféle és fajta kizsákmányoló csoportot kivet a hatalomból, és az összes dolgozók és kizsákmányoltak vezérét, a proletárok osztályát, juttatja hatalomra, s ezért a régi államgépezetet szükségképpen össze kell törnie és újjal kell felváltania.

5. A polgári forradalom nem tömörítheti a burzsoázia köré valamelyest hosszabb időre a dolgozó és kizsákmányolt tömegek millióit éppen azért, mert ezek dolgozók és kizsákmányoltak, ezzel szemben a proletárforradalom őket éppen mint dolgozókat és kizsákmányoltakat a proletariátussal tartós szövetségbe fűzheti és kell is hogy fűzze, ha teljesíteni akarja azt a fő feladatát, amely abban áll, hogy a proletariátus hatalmát megszilárdítsa és az új, szocialista gazdaságot felépítse.

Íme, Leninnek néhány erre vonatkozó alaptétele:

„A polgári forradalom és a szocialista forradalom között az egyik legfőbb különbség az — mondja Lenin —, hogy a feudalizmusból kisarjadó polgári forradalom számára a régi rend méhében fokozatosan létrejönnek új gazdasági szervezetek, amelyek fokozatosan megváltoztatják a feudális társadalom minden oldalát. A polgári forradalom előtt csak egy feladat áll: elsöpörni, félredobni, összetörni a régi társadalom minden béklyóját. Minden polgári forradalom, amely ezt a feladatot teljesíti, ezzel teljesíti mindazt, amit elvárnak tőle: elősegíti a kapitalizmus növekedését.

Egészen más helyzetben van a szocialista forradalom. Minél elmaradottabb az ország, amelynek, a történelem cikcakjai folytán, meg kellett kezdenie a szocialista forradalmat, annál nehezebb számára az áttérés a régi kapitalista viszonyokról a szocialista viszonyokra. Itt a rombolás feladataihoz új, hallatlanul nehéz feladatok, szervezési feladatok járulnak” (XXII. köt. 315. old.).

„Ha az orosz forradalom népi alkotóereje — folytatja Lenin —, amely kijárta az 1905-ös nagy próba iskoláját, nem hozta volna létre már 1917 februárjában a Szovjeteket, akkor azok októberben semmiesetre sem ragadhatták volna meg a hatalmat, mert a siker csak attól függött, hogy vannak-e már a milliókat átfogó mozgalomnak kész szervezeti formái. Ezt a kész formát a Szovjetek jelentették és ezért várt ránk politikai téren a ragyogó sikereknek az a sorozata, az a szakadatlan diadalmenet, amelyet átéltünk, mert a politikai hatalom új formája készen állt s nekünk csak azt kellett tennünk, hogy néhány dekrétummal átváltoztassuk a Szovjetek hatalmát abból az embrionális állapotból, amelyben a forradalom első hónapjaiban volt, az Orosz Államban megszilárdult, törvényesen elismert formává: az Oroszországi Szovjet Köztársasággá” (XXII. köt. 315. old.).

„Még két hallatlanul nehéz feladat maradt hátra — mondja Lenin —, amelyek megoldása semmiképp sem lehetett olyan diadalmenet, amilyenben forradalmunk az első hónapokban haladt” (ugyanott, 315. old.).

„Először, ezek a belső szervezés feladatai voltak, amelyek minden szocialista forradalom előtt állanak. A szocialista forradalom éppen abban különbözik a polgáritól, hogy az utóbbi esetben megvannak a kapitalista viszonyok kész formái, ellenben a Szovjethatalom, a proletárhatalom ilyen kész viszonyokat nem kap, hacsak nem számítjuk a kapitalizmus legfejlettebb formáit, amelyek, lényegében, csak az ipar keskeny felső rétegére terjedtek ki és még igen kevéssé érintették a mezőgazdaságot. A nyilvántartás megszervezése, a legnagyobb üzemek ellenőrzése, az egész államgazdasági gépezet átváltoztatása egyetlen hatalmas géppé, olyan gazdasági szervezetté, amely úgy működik, hogy az emberek százmillióit egy terv vezesse, ez az a gigászi szervezési feladat, amely váltunkra nehezedett. A mostani munkaviszonyok mellett ez a feladat sehogy sem tűrte azt a «hurrá» megoldást, amellyel a polgárháború feladatait sikerült megoldanunk” (ugyanott, 316. old.).

„A második gigászi nehézség… — a nemzetközi kérdés. Ha olyan könnyen elbántunk Kerenszkij bandáival, ha olyan könnyen teremtettük meg a hatalmat, ha minden nehézség nélkül megkaptuk a föld szocializálásáról, a munkásellenőrzésről szóló rendeletet — ha mindezt olyan könnyen kaptuk meg, ez csak azért volt lehetséges, mert a szerencsésen alakult viszonyok egy rövid pillanatra fedeztek bennünket a nemzetközi imperializmussal szemben. A nemzetközi imperializmus, tőkéje egész hatalmával, magas szervezettségű haditechnikájával, mely a nemzetközi tőke igazi ereje, igazi erődje, semmiesetre, semmi körülmények között sem férhetett meg a Szovjet Köztársasággal sem objektív helyzeténél fogva, sem a benne megtestesült kapitalista osztály gazdasági érdekeinél fogva — nem férhetett meg vele a kereskedelmi kapcsolatok, a nemzetközi pénzügyi összeköttetések következtében. Itt az összeütközés elkerülhetetlen. Ez az orosz forradalom egyik óriási nehézsége, óriási történelmi problémája: nemzetközi feladatokat kell megoldania, nemzetközi forradalmat kell előidéznie” (XXII. köt. 317. old.).

Ez a proletárforradalom belső jellege és legmélyebb értelme.

Véghez lehet-e vinni a régi, polgári rend ilyen gyökeres átalakítását erőszakos forradalom nélkül, proletárdiktatúra nélkül?

Világos, hogy nem lehet. Aki azt hiszi, hogy ilyen forradalmat békésen lehet véghezvinni, a burzsoázia uralmához alkalmazott polgári demokrácia keretében, annak vagy elment az esze és nincsenek többé normális emberi fogalmai, vagy durván és nyíltan megtagadja a proletárforradalmat.

Ezt a tételt annál nagyobb erővel és annál határozottabban kell hangsúlyozni, mert olyan proletárforradalommal van dolgunk, mely egyelőre egy országban győzött, egy ellenséges kapitalista országoktól körülvett országban, melynek burzsoáziáját a nemzetközi tőke okvetlenül támogatja.

Ezért mondja Lenin, hogy:

„Az elnyomott osztály felszabadítása nemcsak hogy erőszakos forradalom nélkül lehetetlen, hanem lehetetlen annak az államhatalmi gépezetnek megsemmisítése nélkül is, amelyet az uralkodóosztály teremtett” (XXI. köt. 373. old.).

„«Hadd nyilatkozzék a lakosság többsége előbb, még akkor, amikor fennáll a magántulajdon, vagyis még fennáll a tőke hatalma és járma, a proletariátus pártja mellett — a pártnak csak akkor lehet és kell a hatalmat megragadnia» — ezt mondják a kispolgári demokraták, valójában a burzsoázia szolgái, akik «szocialisláknak» nevezik magukat”* (XXIV. köt. 647. old.).

„«Hadd döntse meg előbb a forradalmi proletariátus a burzsoáziát, törje össze a tőke jármát, zúzza szét a burzsoá államgépezetet — és akkor a proletariátus, miután kivívta a győzelmet, gyorsan megnyerheti a dolgozó nem-proletár tömegek többségének rokonszenvét és támogatását azzal, hogy a kizsákmányolok rovására kielégíti őket» — ezt mondjuk mi” (ugyanott).

„A proletariátusnak — folytatja Lenin —, hogy megnyerje a lakosság többségét, először, meg kell döntenie a burzsoáziát s kezébe kell ragadnia az államhatalmat; másodszor, meg kell teremtenie a Szovjethatalmat, ízzé- porrá zúzva a régi államgépezetet, amivel egyszerre aláássa a burzsoázia és a kispolgári megalkuvók uralmát, tekintélyét, befolyását a nem-proletár dolgozó tömegek körében. Harmadszor, teljesen meg kell semmisítenie a burzsoázia és a kispolgári megalkuvók befolyását a nem-proletár dolgozó tömegek többsége körében azzal, hogy gazdasági szükségleteiket forradalmi úton kielégíti a kizsákmányolók rovására” (ugyanott, 641. old.).

Ezek a proletárforradalom jellemző ismérvei.

Melyek, ezzel kapcsolatban, a proletárdiktatúra alapvonásai, ha elismertük, hogy a proletárforradalom legfőbb tartalma a proletárdiktatúra?

A proletárdiktatúra legáltalánosabb lenini meghatározása a következő:

„A proletárdiktatúra nem befejezése az osztályharcnak, hanem folytatása új formákban. A proletárdiktatúra a győztes és a politikai hatalmat saját kezébe vevő proletariátus osztályharca a legyőzött, de meg nem semmisített, el nem tűnt, ellenállását továbbra is folytató, ellenállását fokozó burzsoázia ellen” (XXIV. köt. 311. old.).

Azoknak, akik a proletárdiktatúrát összetévesztik az „általános népi”, „általános választásokból származó” hatalommal, a „nem-osztály” hatalommal, Lenin ezt mondja:

„Az az osztály, amely a politikai hatalmat kezébe vette, ezt annak tudatában tette, hogy egyedül veszi a kezébe. Ez benne van a proletárdiktatúra fogalmában. Ennek a fogalomnak csak akkor van értelme, ha az egy osztály tudja, hogy egyedül veszi kezébe a politikai hatalmat, és nem ámítja sem önmagát, sem másokat az «általános népi, általános választásokból származó, az egész nép által szentesített» hatalomról szóló beszédekkel” (XXYI. köt. 286. old.).

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egy osztály — a proletárosztály — hatalmának, amely osztály nem osztja és nem is oszthatja meg a hatalmat más osztályokkal, nincs szüksége céljai megvalósításához más osztályok dolgozó és kizsákmányolt tömegeinek segítségére és szövetségére. Ellenkezőleg. Ez a hatalom, az egy osztály hatalma, csak a proletárok osztálya és a kispolgári osztályok dolgozó tömegei, mindenekelőtt a dolgozó parasztság tömegei közti sajátos formájú szövetség révén erősíthető meg és vihető végig.

Mi ez a sajátos formájú szövetség, miben áll a szövetségnek ez a sajátos formája? Ez a más osztályokkal, nem-proletár osztályokkal való szövetség nincs-e egyáltalán ellentmondásban az egy osztály diktatúrájának eszméjével?

A szövetségnek ez a sajátos formája abban áll, hogy e szövetség vezető ereje a proletariátus. A szövetségnek ez a sajátos formája abban áll, hogy az állam vezetője, a proletárdiktatúra rendszerében a vezető — egy párt, a proletariátus pártja, a kommunisták pártja, amely nem osztja és nem oszthatja meg a vezetést más pártokkal.

Mint látjuk, az ellentmondás itt csak színleges, csak látszólagos.

„A proletárdiktatúra — mondja Lenin — sajátos formájú osztályszövetség a proletariátus, a dolgozók élcsapata és a dolgozók nagyszámú nem-proletár rétege (kispolgárság, kistulajdonosok, parasztság, értelmiség stb.) vagy azok többsége között — szövetség a tőke ellen, szövetség a tőke teljes megdöntésére, a burzsoázia ellenállásának és restaurációs törekvéseinek teljes elnyomására, a szocializmus végleges megteremtésére és megszilárdítására. Ez sajátos fajtájú szövetség, amely sajátos helyzetben, mégpedig egy ádáz polgárháború viszonyai között alakul ki, — a szocializmus tántoríthatatlan híveinek szövetsége ez a szocializmus ingadozó, néha «semleges» szövetségeseivel (ebben az esetben a szövetség harci egyezményből semlegességi egyezménnyé válik), gazdaságilag, politikailag, társadalmilag, szellemileg különböző osztályok közötti szövetség” (XXIV. köt. 311. old.).

Egyik instruktív előadásában Kamenyev, vitába szállva a proletárdiktatúra e felfogásával, ezt mondja:

„A diktatúra nem egyik osztálynak a másikkal kötött szövetsége.”

Azt hiszem, Kamenyev itt mindenekelőtt „Az Októberi Forradalom és az orosz kommunisták taktikája” című brosúrám egy helyére gondol, ahol ezt írtam:

„A proletariátus diktatúrája nem egyszerű kormányzó felső csoport, amelyet egy «tapasztalt stratéga» gondos keze «ügyesen» «kiválogatott» s amely «hozzáértően» a lakosságnak erre vagy arra a rétegére «támaszkodik». A proletariátus diktatúrája a proletariátus és a dolgozó paraszttömegek osztályszövetsége a tőke megdöntésére, a szocializmus végleges győzelmére, azzal a feltétellel, hogy e szövetség vezető ereje a proletariátus”.

Teljes egészében fenntartom a proletárdiktatúra e meghatározását, mert azt hiszem, hogy teljes egészében megegyezik Lenin imént idézett meghatározásával.

Állítom, hogy Kamenyev kijelentésének, mely szerint „a diktatúra nem egyik osztálynak a másikkal kötött szövetsége”, ebben a fenntartás nélküli formában, semmi köze sincs a proletárdiktatúra lenini elméletéhez.

Állítom, hogy így csak olyan emberek beszélhetnek, akik nem értették meg az összefogás eszméjének, a proletariátus és a parasztság közti szövetség eszméjének lényegét, akik nem értették meg, hogy mit jelent a proletariátus hegemóniája ebben a szövetségben.

Így csak azok beszélhetnek, akik nem értették meg ezt a lenini tételt:

„Csakis a parasztsággal való megegyezés mentheti meg a szocialista forradalmat Oroszországban, amíg a forradalom más országokban be nem következett” (XXVI. köt. 238. old.).

Így csak azok beszélhetnek, akik nem értették meg Leninnek ezt a tételét:

„A diktatúra legfőbb elve — a proletariátus és a parasztság szövetségének fenntartása, hogy a proletariátus megtarthassa a vezetőszerepet és az államhatalmat” (ugyanott, 460. old.).

Lenin, kiemelve a diktatúra egyik legfőbb célját, a kizsákmányolók elnyomását, ezt mondja:

„A diktatúra tudományos fogalma nem jelent egyebet, mint semmi által nem korlátozott, semmiféle törvény, semmiféle abszolút szabály által nem akadályozott, közvetlenül erőszakra támaszkodó hatalmat” (XXV. köt. 441. old.).

„A diktatúra — vegyék ezt egyszersmindenkorra tudomásul, kadét urak — korlátlan hatalmat, erőre, nempedig törvényre támaszkodó hatalmat jelent. Polgárháború idején minden győztes hatalom csak diktatúra lehet” (XXV. köt. 436. old.).

De az erőszakkal persze nem merül ki a proletárdiktatúra, noha erőszak nélkül nincs diktatúra.

„A diktatúra — mondja Lenin — nemcsak erőszakot jelent — bár lehetetlen erőszak nélkül —, a diktatúra magasabb munkaszervezetet is jelent, mint amilyen a megelőző szervezet volt” (XXIV. köt. 305. old.).

„A proletárdiktatúra … nemcsak erőszak a kizsákmányolókkal szemben, sőt nem is legfőképpen erőszak. Ennek a forradalmi erőszaknak gazdasági alapja, életképességének és sikerének záloga az, hogy a proletariátus a társadalmi munkaszervezet magasabb típusát képviseli és valósítja meg, mint a kapitalizmus. Ez a lényeg. Ez a kommunizmus elkerülhetetlen teljes győzelmének erőforrása, záloga” (XXIV. köt. 335—336. old.).

„Legfőbb lényege (a diktatúra legfőbb lényege. — I. Szt.) a dolgozók vezető osztagának, élcsapatának, egyetlen vezetőjének, a proletariátusnak szervezettsége és fegyelmezettsége. Célja, hogy megteremtse a szocializmust, megszüntesse a társadalom osztályokra tagozódását, dolgozóvá tegye a társadalom minden tagját és gyökerében megszüntesse az ember ember által való kizsákmányolásának minden fajtáját. Ezt a célt nem lehet egycsapásra elérni, ez megkövetel egy meglehetősen hosszú átmeneti időszakot a kapitalizmus és a szocializmus között, egyrészt azért, mert a termelés átszervezése nehéz dolog, mert időbe telik, amíg az élet minden terén gyökeres változásokat hajthatunk végre, másrészt azért, mert a kispolgári és polgári gazdálkodás megszokottságának hatalmas erejét csak hosszú, kitartó harccal lehet leküzdeni. Éppen ezért beszél Marx a proletárdiktatúra egész időszakáról, mint a kapitalizmus és a szocializmus közötti átmeneti időszakról” (ugyanott, 314. old.).

Ezek a proletárdiktatúra jellemző vonásai.

Ebből következik a proletárdiktatúra három fő oldala:

1. A proletariátus hatalmának felhasználása a kizsákmányolok elnyomására, az ország védelmére, a más országok proletárjaihoz fűződő kapcsolatok megerősítésére, a forradalom minden országban való fejlesztésére és győzelmére.

2. A proletariátus hatalmának felhasználása arra, hogy a dolgozó és kizsákmányolt tömegeket végleg elszakítsuk a burzsoáziától, hogy a proletariátus és e tömegek szövetségét megerősítsük, hogy e tömegeket a szocialista építésbe bevonjuk, hogy e tömegeket a proletariátus államilag vezesse,

3. A proletariátus hatalmának felhasználása a szocializmus megszervezésére, az osztályok felszámolására, az osztálynélküli társadalomba, a szocialista társadalomba való átmenetre.

A proletárdiktatúra mindhárom oldal egyesítése. Egyik oldalt sem lehet mint a proletárdiktatúra egyetlen jellegzetes ismérvét kiemelni, viszont ha csak egy is hiányzik ez ismérvek közül, a proletárdiktatúra a kapitalista környezet viszonyai között már nem diktatúra. Ezért e három oldal egyike sem mellőzhető a proletárdiktatúra fogalma meghamisításának veszélye nélkül. Csakis mindhárom oldal együttvéve adja a proletárdiktatúra teljes és kiforrott fogalmát.

A proletárdiktatúrának megvannak a maga időszakai, a maga sajátos formái, különféle munkamódszerei. A polgárháború időszakában különösen szembeszökő a diktatúra erőszakoldala. De ebből egyáltalán nem következik, hogy a polgárháború időszakában semmilyen építőmunka nem folyik. Építőmunka nélkül polgárháborút viselni lehetetlen. A szocializmus építésének időszakában viszont különösen szembeszökő a diktatúra békés, szervező, kulturális munkája, a forradalmi jogrend stb. De ebből megintcsak egyáltalán nem következik, hogy a diktatúra erőszakoldala fölöslegessé vált vagy fölöslegessé válhat az építés időszakában. Az elnyomás szervei, a hadsereg és egyéb szervezetek most, az építés idején, éppoly szükségesek, mint a polgárháború időszakában. E szervek nélkül lehetetlen a diktatúrának valamennyire is biztosított építőmunkája. Nem szabad elfelejteni, hogy egyelőre csak egy országban győzött a forradalom. Nem szabad elfelejteni, hogy amíg kapitalista környezet van, addig fenn fog állni az intervenció veszélye is, az ebből a veszélyből folyó minden következménnyel együtt.

SaLa