A lengyelországi kommunista pártról

Beszéd a Kommunista Internacionále lengyel bizottságának ülésén
1924. július 3

Elvtársak! Nincs elegendő anyagom ahhoz, hogy olyan határozottan beszéljek, mint egyes előttem felszólaló elvtársak. Mindamellett annak az anyagnak az alapján, amelyhez mégis hozzájutottam, és az itt elhangzott vita alapján, bizonyos véleményt kialakítottam magamban, amelyet szeretnék önökkel közölni.

Kétségtelen, hogy a lengyel kommunista párt mai állapota enyhén szólva nem kielégítő. A lengyel pártban válság van — ez tény. Ezt beismerte Walecki, ezt beismerték önök mindnyájan, ez szemmel láthatóan kitűnt, hiszen itt megállapították, hogy a lengyel párt Központi Bizottságában nézeteltérés van a Központi Bizottság gyakorlati munkát végző tagjai és a Központi Bizottság vezetői között. Sőt. Maga a lengyel párt Központi Bizottsága megállapította a múlt év decemberében és az idén márciusban tartott plénumain hozott határozataiban, hogy több opportunista hibát követett el, és minden teketória nélkül elítélte ezeket a hibákat. Azt hiszem, ez éppen elég. Mindez, ismétlem, a Lengyelországi Kommunista Párt kétségtelen válságáról tanúskodik.

Mi az oka ennek a válságnak?

Ennek oka egyes opportunista hibákban rejlik, amelyek a Lengyelországi Kommunista Párt hivatalos vezetőinek gyakorlatában előfordultak.

Engedjék meg, hogy elmondjak néhány példát, amelyek megerősítik ezt a tételt.

Az „orosz” kérdés. Egyes lengyel elvtársak azt mondják, hogy ennek a kérdésnek, minthogy külpolitikai kérdés, nincs komoly jelentősége a lengyel párt szempontjából. Ez nem igaz. Az „orosz” kérdésnek döntő jelentősége van az egész forradalmi mozgalom szempontjából mind a Nyugaton, mind a Keleten. Miért? Azért, mert az oroszországi Szovjethatalom az egész világ forradalmi mozgalmának bázisa, támasza, menedéke. És ha ebben a bázisban, vagyis Oroszországban, a párt és a hatalom inogni kezd, ez szükségképpen igen nagy hátrányára lesz az egész világ forradalmi mozgalmának.

Nálunk, az OK(b)P-ban, a vita idején ingadozás kezdődött a pártban. A lényegében opportunista ellenzéknek a párt ellen folytatott harca azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy meginog, meggyengül a párt, tehát maga a Szovjethatalom, mert pártunk — kormányzó párt, és a párt az államhatalom fő vezető ereje. Természetes, hogy az OK(b)P-n belüli ingadozások a továbbiakban magának a Szovjethatalomnak a megingására, gyengülésére vezethettek volna. A Szovjethatalom ingadozásai viszont hátrányosak az egész világ forradalmi mozgalmára nézve. Ezért az OK(b)P-n belüli nézeteltérések és általában az OK(b)P sorsa szükségképpen közvetlenül kihat a más országokban folyó forradalmi mozgalom sorsára. Ez az oka annak, hogy habár az „orosz” kérdés Lengyelországból nézve külpolitikai kérdés, mégis elsőrendű fontosságú kérdés minden kommunista párt, így a lengyel kommunista párt szempontjából is.

Tehát milyen álláspontot foglaltak el a lengyel párt vezérei az „orosz” kérdésben? Kit támogattak, az opportunista ellenzéket-e vagy az OK(b)P forradalmi többségét? Szerintem világos, hogy a lengyel párt vezérei az OK(b)P-n belül folyó harc, az opportunista ellenzék ellen folytatott harc első időszakában félreérthetetlenül ezt az ellenzéket támogatták. Nem fogok Warszki vagy Walecki lelkében vájkálni, számomra nem fontos, mit gondolt Warszki, amikor a Lengyelországi Kommunista Párt Központi Bizottságának ismeretes határozatát az OK(b)P ellenzéke védelmében megírta. Engem elsősorban e határozat objektív eredményei, nem pedig a személyek szándékai érdekelnek. A határozat objektív eredményei pedig abban foglalhatók össze, hogy a határozat az ellenzék malmára hajtja a vizet. Ez a határozat az OK(b)P opportunista szárnyának támogatása volt. Ez a lényeg. Abban az időszakban, amikor a lengyel párt központi bizottsága elfogadta ezt a határozatot és elküldte az OK(b)P Központi Bizottságának, a lengyel párt Központi Bizottsága az OK(b)P-ban működő opportunista ellenzéknek lengyel osztálya volt. Ha az OK(b)P-ban működő ellenzéket egy külföldi fiókokkal rendelkező cégnek tekintjük, akkor Lengyelország Kommunista Pártja e cég lengyel fiókja volt. A lengyel párt vezetőinek az „orosz” kérdéssel kapcsolatos opportunista bűnbeesésében ez a lényeg. Ez szomorú, de sajnos, tény.

A német kérdés. Az „orosz” kérdés után ennek a kérdésnek van a legkomolyabb jelentősége, először azért, mert az európai országok közül Németország leginkább terhes a forradalommal, másodszor, mert ha Németországban győz a forradalom, akkor győzött egész Európában. Ha valahol, akkor Németországban kezdődik el Európa forradalmi megrázkódtatása. Csakis Németország ragadhatja meg a kezdeményezést ebben a tekintetben és ha Németországban győz a forradalom, az biztosítja a nemzetközi forradalom győzelmét is.

Önök tudják, hogy a múlt évben Németország Kommunista Pártjában harc tört ki a párt forradalmi többsége és opportunista kisebbsége között. Önök tudják, hogy a nemzetközi forradalom egész menete szempontjából milyen nagy jelentősége van annak, hogy a német kommunista párt balszárnya, avagy jobbszárnya győz. És mi történt? Kit támogattak a lengyel kommunista párt Központi Bizottságának vezetői ebben a harcban? Brandler csoportját támogatták a német kommunista párt forradalmi többségével szemben. Ezt most mindenki, barát és ellenség egyaránt elismeri. Ugyanaz történt, ami az „orosz” kérdéssel is. Ha a német kommunista párt opportunista ellenzékét valamilyen cégnek tekintjük, akkor megállapíthatjuk, hogy a lengyel vezetők e cég lengyel fiókjának bizonyultak. Ez megint szomorú, de a ténnyel mit is tehetünk: a tényt el kell ismerni.

Az opportunista ellenzék elleni harc módszeréről. Kostrzewa azt mondja, hogy ők, vagyis a lengyel Központi Bizottság vezetői lényegében egyetértenek az orosz Központi Bizottsággal, és voltaképpen a mostani, új összetételű német Központi Bizottsággal is, de nem értenek egyet ezekkel a szervekkel az ellenzék elleni harc módszereinek kérdésében. Lám, ők enyhe harci módszereket követelnek az ellenzék ellen. Helyeslik az ellenzék elleni harcot, de csak az olyan harcot, amelynek senki sem esik áldozatul. Walecki meg éppenséggel odáig ment, hogy felkiáltott: könyörüljenek, mi a „triumvirátus” mellett vagyunk! Meg kell mondanom, senki sem követeli Waleckitól, hogy mindenben egyetértsen az orosz Központi Bizottsággal. Továbbá, én nem tudom, mi az a „triumvirátus”, amelyért annyira töri magát Walecki. Elfelejtette, hogy senki sem köteles mindenben egyetérteni az orosz Központi Bizottsággal. (Walecki a he1yérő1: „Nem vagyok köteles, de tehetem”.) Persze, hogy teheti, de meg kell már érteni, hogy ez a magatartás kínos helyzetbe hozza mind Waleckit, mind az orosz Központi Bizottságot. Egyáltalán nem az a lényeg, hogy mindenben egyetértsenek velünk, hanem az, hogy Oroszországban, az új gazdasági politika viszonyai között, új burzsoázia született, amely, mivel nincs lehetősége nyíltan fellépni a politikai küzdőtéren, belülről igyekszik áttörni a kommunizmus frontját, az OK(b)P vezetői között keresi a maga hőseit. Nos, ez a körülmény pedig arra vezet, hogy az OK(b)P-on belül ellenzéki hangulatok keletkeztek, amelyek megteremtik a talajt az opportunista elhajlás számára. Tehát az a lényeg, hogy testvérpártjainknak meg kell határozniok álláspontjukat ebben a kérdésben és határozott álláspontot kell elfoglalniok. Ez a lényeg, ismétlem, nem pedig az, hogy mindenben egyetértsenek az orosz Központi Bizottsággal.

Ami Kostrzewa enyhébb módszerét illeti, meg kell mondanom, hogy az a legenyhébb kritikát sem állja ki. Kostrzewa híve az opportunista ellenzék elleni harcnak, de csak az olyan harcnak, amely nem csorbítja az ellenzék vezetőinek tekintélyét. De, először, a történelem nem ismer olyan harcot, amely nem követel bizonyos áldozatokat. Másodszor, nem lehet legyőzni az ellenzéket, ha nem számolunk azzal, hogy a győzelem csorbítani fogja az ellenzéki vezetők tekintélyét, — különben egyáltalán le kellene mondanunk az ellenzék elleni harcról. Harmadszor, az ellenzék teljes legyőzése az egyetlen biztosíték a szakadás ellen. A párt gyakorlata más biztosítékot nem ismer. Erről tanúskodik az OK(b)P egész története.

A német szociáldemokrácia már a háborúelőtti időben, amikor ortodox volt, ugyanazzal az enyhébb módszerrel harcolt az opportunizmus ellen, amelyről itt Kostrzewa beszél. De ezzel azt érte el, hogy az opportunizmus lett a győztes és a szakadás elkerülhetetlenné vált.

Az OK(b)P az opportunista vezetők legmesszebbmenő elszigetelésének kipróbált módszerével harcolt az opportunizmus ellen. És elérte azt, hogy a forradalmi marxizmus győzött, a párt pedig példátlanul egybeforrott.

Azt hiszem, hogy az OK(b)P tapasztalatai tanulságul szolgálhatnak számúnkra. A harcnak az a módszere, amelyet Kostrzewa ajánl, a szociáldemokrata opportunizmus maradványa. Ez a módszer a szakadás veszélyével fenyegeti a pártot.

Végül, a párt vezetésének kérdése. Mi a nyugati kommunista pártok fejlődésének jellemző vonása napjainkban? Az, hogy a pártok előtt teljes nagyságában felmerült a pártgyakorlat új, forradalmi alapon való átépítésének kérdése. Nem az a lényeg, hogy kommunista programot fogadjanak el és forradalmi jelszavakat hangoztassanak. Az a lényeg, hogy a párt mindennapi munkáját, gyakorlatát átalakítsák olyan irányban, hogy a párt minden egyes lépése és minden egyes akciója szükségképpen a tömegek forradalmi nevelésére, a forradalom előkészítésére vezessen. Ebben van most a dolog lényege, nem pedig abban, hogy forradalmi utasításokat határoznak el.

Pruchniak tegnap egész füzérre való forradalmi határozatot olvasott fel itt, amelyeket a lengyel Központi Bizottság vezetői hoztak. Diadalmas arccal olvasta fel ezeket a határozatokat, abban a hitben, hogy a párt vezetése kimerül a határozatok kidolgozásában. Nem is sejti, hogy a határozatok kidolgozása csak az első lépése, csak a kezdete a párt vezetésének. Nem érti, hogy a vezetés alapja nem a határozatok kidolgozása, hanem a határozatok végrehajtása, megvalósítása. Nagy beszédében ezért elfelejtett megismertetni bennünket a határozatok sorsával, fölöslegesnek tartotta elmondani, teljesítette-e és pontosan milyen mértékben teljesítette ezeket a határozatokat a lengyel kommunista párt. Pedig a párt vezetésének lényege éppen a határozatok és utasítások végrehajtásában rejlik. Pruchniak beszéde eszembe juttatta azt a szovjet bürokratát, aki „beszámol” a felülvizsgáló bizottságnak. „Végrehajtották ezt és ezt az utasítást?” — kérdezi a felülvizsgáló bizottság. „Intézkedtünk” — feleli a hivatalnok. „Konkrétan milyen intézkedéseket tettek?” — kérdezi a felülvizsgáló bizottság. „Kiadtam az utasítást” — feleli a hivatalnok. A felülvizsgáló bizottság kéri az okmányt. A hivatalnok diadalmas arccal mutatja az utasítás másolatát. A felülvizsgáló bizottság megkérdezi: — „S mi lett az utasítás sorsa, teljesítették-e és mikor?” A hivatalnok erre nagy szemeket mereszt, s kijelenti, hogy „nem kapott jelentést róla”. A felülvizsgáló bizottság természetesen felelősségre vonja az ilyen hivatalnokot. Hát éppen erre a szovjet hivatalnokra emlékeztetett Pruchniak, amikor diadalmas arccal felolvasta itt a forradalmi határozatokat, amelyeknek végrehajtásáról „nincsenek jelentései”. Ez nem pártvezetés, hanem minden vezetés karikatúrája.

Mi következik mindebből? Három pontban foglalom össze következtetéseimet.

Először. Határozottan ellenzem, hogy a küszöbönálló pártvita folyamán Lengyelországban választóvonalat húzzanak a volt Lengyel Szocialista Párt és a volt Lengyel Szociáldemokrácia között. Ez veszélyes volna a párt szempontjából. A volt Lengyel Szocialista Párt és a volt Lengyel Szociáldemokrácia már régen egybeolvadt egy egységes pártban, közösen harcolnak a lengyel földbirtokosok és a lengyel burzsoázia ellen és nagy hiba volna, ha most a múltból kiindulva két részre osztanák őket. A harcnak nem a Lengyel Szocialista Párt és a Lengyel Szociáldemokrácia régi vonalán, hanem a Lengyelországi Kommunista Párt opportunista szárnya elszigetelésének új vonalán kell folynia. Az opportunista szárny teljes legyőzése — ez a biztosíték a szakadás ellen, ez a párt egybeforrottságának záloga.

Másodszor. Határozottan ellenzem az úgynevezett lemetszést, vagyis a Központi Bizottság egyes tagjainak a Központi Bizottság tagjai sorából való eltávolítását. Általában ellenzem a Központi Bizottság felülről való átalakítását. Általában gondolni kell arra, hogy a különleges szükség nélkül végrehajtott sebészi beavatkozásnak vannak bizonyos rossz utóhatásai a pártban. Hadd alakítsa át maga a lengyel kommunista párt a maga Központi Bizottságát a következő kongresszuson vagy konferencián. Lehetetlen, hogy egy fejlődő párt ne vessen felszínre új vezetőket.

Harmadszor. Azt hiszem, hogy az Unschlicht által beterjesztett gyakorlati javaslatok teljesen helyesek. Nagyon is ésszerű volna, ha az egymástól elszakadt mostani Szervező Iroda és Politikai Iroda helyett egységes politikai és gyakorlati központot alakítanának a mostani lengyel Központi Bizottság tagjaiból.

Itt kételyek hangzottak el azoknak az új vezetőknek az elméleti ismereteit és párttapasztalatát illetően, akiket a Lengyelországban folyó forradalmi harc vetett felszínre. Azt hiszem, hogy ennek a körülménynek nem lehet döntő jelentősége. Az OK(b)P életében előfordultak esetek, amikor óriási területi szervezetek élére olyan munkások álltak, akiknek nem volt elegendő elméleti és politikai felkészültségük. Ezek a munkások azonban jobb vezetőknek bizonyultak, mint sok értelmiségi, akiben nem volt meg a szükséges forradalmi érzék. Könnyen lehetséges, hogy az első időben a dolgok nem mennek teljesen simán az új vezetőkkel, de ez nem baj — egyszer-kétszer megbotlanak, aztán megtanulják, hogyan kell vezetni a forradalmi mozgalmat. A kész vezetők sohasem az égből hullanak. A vezetők csak a harcban kovácsolódnak ki.

„Bolsevik” 11, sz.
1924. szeptember 20.

(idézet: – Sztálin Művei 6. kötet – című könyvből)

SaLa