A kínai kommunista párt rövid története – 8. rész
A Kínai Kommunista Párt a második forradalmi polgárháború időszakában

(idézet: A kínai kommunista párt rövid története című könyvből)

A Vörös Hadsereg és a falusi forradalmi támaszpontok létrehozása. A forradalmi munka újólagos megindítása a Kuomintang hatalmában levő területeken. A Mao Ce-tung vezette kommunisták elmélete és politikája a falusi pártépítés és a vörös hatalom megteremtésének kérdésében
A VI. kongresszust követő időszakban a Mao Ce-tung és Liu Sao-csi vezette kínai kommunisták alkotóan fogtak hozzá a kérdések megoldásához, s óriási munkát végeztek. Valóra váltották a kongresszus helyes határozatait, s ugyanakkor az elméletben és a gyakorlatban egyaránt választ adtak a kongresszuson megoldatlanul maradt vagy helytelenül eldöntött kérdésekre.

Mao Ce-tung, Liu Sao-csi és más elvtársak a jobboldali elhajlókkal ellentétben világosan látták, hogy a csangkajsekista Kuomintang egyet sem oldott meg a kínai demokratikus forradalmat előidéző alapvető ellentmondások közül: nem oldotta meg sem az imperializmus és a kínai nemzet, sem a feudális erők és a néptömegek közötti ellentmondásokat. Világosan látták, hogy a népnek változatlanul forradalomra van szüksége, s hogy a forradalom — átmeneti veresége ellenére — elkerülhetetlenül ismét kibontakozik és győzni fog. Ezért nem estek pánikba a reakciós erők átmeneti diadalmaskodása miatt, hanem mélységesen hittek ügyük diadalában, s tovább vezették a néptömegeknek az imperializmus és a feudalizmus ellen irányuló forradalmi mozgalmát. Ugyanakkor Mao Ce-tung, Liu Sao-csi és más elvtársak a „baloldali” elhajlóktól eltérően világosan számot adtak maguknak arról, hogy a forradalom a hanyatlás időszakában van, s hogy az ellenség, különösen a városokban, még nagyon erős, a forradalom viszont egyelőre csak kis erőkkel rendelkezik. Ezért úgy vélekedtek, hogy a pártnak a támadó ellenség elől szervezetten és rendben vissza kell vonulnia, átmenetileg kerülnie kell a döntő összecsapásokat, hogy ilyenformán megőrizhesse és tömöríthesse a forradalmi erőket, s felkészülhessen a későbbi harcokra. De hogyan kellett visszavonulni? A párt az első forradalmi polgárháború időszakában legális vagy féllegális viszonyok között dolgozott. Most viszont, amikor az ellenség a városokban megerősödött, a régi munkamódszerek alkalmazása a párt veszélyeztetését jelentette volna. Ezért a városokban a korábban legális pártszervezeteknek mély illegalitásba kellett vonulni. Ugyanakkor a pártnak továbbra is a lehető legnagyobb mértékben fel kellett használnia a legális szervezeteket és a legális harci módszereket, hogy ezáltal megőrizze tömegkapcsolatait és a maga oldalára állítsa a tömegeket. A kialakult helyzetet figyelembe véve azonban nem lehetett csupán a visszavonulásra szorítkozni, bármennyire szervezett volt is a visszavonulás. Az első forradalmi polgárháború időszakában a város volt a párt munkájának központja. Most viszont a városokban az ellenség uralma megszilárdult, a népet pedig minden jogtól megfosztották. Így azok a viszonyok, amelyek között a pártnak a városokban újjá kellett élesztenie és tovább kellett fejlesztenie a forradalmi erőket — rendkívül súlyosak voltak. A nancsangi, a kuangcsoui és az „őszi termés” felkelés veresége világosan mutatta, hogy a megváltozott viszonyok között a városokat nem lehetett többé a forradalom központjainak, támaszpontjainak tekinteni, mint az első forradalmi polgárháború idején.

Mi volt hát a kivezető út ebből a helyzetből? Az egyetlen helyes kivezető út, az egyetlen helyes megoldás az volt, ha a forradalmi munka központját a városokból, ahol az ellenség viszonylag nagy erőkkel rendelkezett, áthelyezik a falvakba, ahol az ellenség viszonylag kis erőkkel rendelkezett, s ahol a forradalomnak bizonyos bázisa volt. Az elvtársak egy része Mao Ce-tung vezetésével így is járt el. Ezek az elvtársak az „őszi termés” felkelés veresége után lemondtak Csangsa és más városok elfoglalásáról, s a munkásparaszt forradalmi hadsereg 1. hadtestének 1. hadosztályát a Hunan tartomány linghszieni járásának és Csianghszi tartomány junghszini, ningkangi, szujcsuani stb. járásainak érintkezési pontján fekvő Csingkangsan körzetébe vezették. Ez a körzet aránylag távol van a központi városoktól, s az ellenség itt valamivel gyengébb volt. Emellett itt húzódik a Hunan és Csianghszi tartomány közötti határ, s így a forradalomnak ezen a vidéken aratott sikerei mindkét tartományra hatást gyakorolhattak. A csingkangsani parasztok az első forradalmi polgárháború időszakában parasztszövetségeket és önvédelmi osztagokat hoztak létre, s harcoltak a tuhaók és liesenek ellen. A tömegek tudatossága viszonylag magas fokot ért el, és a forradalomnak volt bizonyos bázisa. Azonkívül ezt a vidéket magas, nehezen járható hegyek övezik, ami megkönnyítette a védelmét, s ugyanakkor az itteni bőséges termés lehetővé tette a forradalmi hadsereg élelmiszerellátásának biztosítását. Mindezek a körülmények kedvezőek voltak a forradalom, s kedvezőtlenek az ellenforradalom szempontjából.

Mao Ce-tung elvtárs — ezeket a kedvező körülményeket figyelembe véve — 1927 októberében felszólította a munkás-paraszt forradalmi hadsereget, hogy „vesse meg a lábát” a Csingkangsan körzetében, és hozzon létre forradalmi támaszpontot.

A hadseregnek nehéz és kitartó harcot kellett vívnia azért, hogy a Csingkangsanban „megvesse a lábát”. Mire a munkásparaszt forradalmi hadsereg ide érkezett, a hegyvidéki járások pártszervezeteit teljesen szétverték, az önvédelmi parasztosztagokat lefegyverezték, s ezeknek a súlyos csapásoknak hatására a tömegek forradalmi lelkesedése bizonyos fokig nyomott hangulatnak engedte át a helyét. Ezért szinte mindent újból kellett kezdeni. Újjá kellett éleszteni a helyi pártszervezeteket és a hadsereg pártszervezeteit, illetve új pártszervezeteket kellett alakítani — a forradalmi tevékenység irányítására. Partizánháborút kellett indítani, s ennek során szüntelenül tökéletesíteni és erősíteni kellett a munkás-paraszt forradalmi hadsereget és a helyi fegyveres osztagokat — a forradalmi harc fő eszközeit. Hozzá kellett kezdeni az agrárforradalom megvalósításához. Népi hatalmat kellett teremteni. A parasztok nagy tömegeit fel kellett szabadítani és harcba kellett vinni létfontosságú gazdasági és politikai érdekeikért. Mindeme feladatok megvalósítása lehetővé tette, hogy a párt a Csingkangsan körzetben fokozatosan falusi forradalmi támaszpontot építsen ki, amire addig a történelemben nem volt példa.

1928 februárig a Csingkangsan környéki járásokban — a ninkangi, a junghszini, a csalingi és a szujcsuani járásban járási pártbizottság alakult, Lianghszienben létrejött a külön körzet pártbizottsága, Lienhuában pedig hozzákezdtek a pártszervezet megalakításához. Mindezekben a kerületekben, a lianghszieni kivételével, kisebb helyi fegyveres osztagok alakultak, amelyek ismételten támadást intéztek a tuhaók ellen, és partizánakciókat hajtottak végre. A tömegek a kommunista párt felvilágosító munkájának és a forradalmi fegyveres erők akcióinak hatására lassanként újra hinni kezdtek a forradalom győzelmében. A parasztok megkezdték a földesúri földek elkobzását és a családtagok száma szerinti felosztását. A falvakban kezdtek megalakulni a munkás-, paraszt- és katonahatalom szervei.

1928 áprilisában Csu Te, Csen Ji, Lin Piao és mások a Csingkangsanba vezették a nancsangi felkelésben részt vett csapatokat és a Hunan tartomány déli részében megalakult parasztosztagokat, s egyesültek a Mao Ce-tung parancsnoksága alatt álló csapatokkal. Ezeknek a fegyveres erőknek az egybeolvadása után megalakult a Kínai Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg 4. hadteste. A hadtest összesen mintegy 10 000 főt számlált, s ebből körülbelül 5000 harcos alkotta a hadtest magvát. A hadtest parancsnoka Csu Te lett, Mao Ce-tung pártmegbízottként szerepelt (1929 után a pártmegbízottakat politikai biztosoknak nevezték). A 4. hadtest létrehozásával megnőtt a forradalom ereje. Mao Ce-tung és más elvtársak elhatározták, hogy harcot indítanak a vörös hatalom megteremtéséért a Lohsziaosan hegygerinc egész központi részén, Csingkangsan központtal. Konkrétabban szólva, a cél elérését előmozdító politikának a lényege a következő volt: „Elszánt harcot kellett folytatni az ellenséggel; hatalmi szerveket kellett létrehozni a Lohsziaosan hegygerinc központi részén; harcolni kellett a pánikkeltés ellen; el kellett mélyíteni az agrárforradalmat a forradalmi támaszpont területén; a hadsereg pártbizottságoknak támogatást kellett nyújtaniok a helyi pártszervezeteknek ezek növelése terén; a reguláris csapatoknak támogatást kellett nyújtaniok a helyi fegyveres erők fejlesztése terén; védekező taktikát kellett folytatni Hunan tartományt illetően, ahol az uralkodó osztályok hatalma viszonylag erős volt, és támadó taktikát Csianghszi tartományt illetően, ahol viszonylag gyenge volt az uralmuk; mindenáron birtokba kellett venni Junghszin vidékét, és a tömegek erejével meg kellett erősíteni a junghszini támaszpontot; elő kellett készíteni a huzamos harc feltételeit; összpontosítani kellett a Vörös Hadsereg egységeit, hogy alkalmas pillanatban csapásokat mérhessenek a támadó ellenségre; harcolni kellett a csapatok szétforgácsolása ellen, hogy az ellenség ne verhesse azokat szét részenként; a fokozatos előnyomulás taktikáját kellett alkalmazni a támaszpont kiszélesítése céljából; harcolni kellett a felgöngyölítő támadás taktikája ellen.”^3
3 Mao Ce-tung. Válogatott művei. 1. köt. 132. old.

Eldugott kis falvakban kellett kitűzni a forradalom zászlaját és megteremteni a vörös hatalom egyelőre apró körzeteit, egyiket a másik után, s mindezt olyan körülmények között, amikor ezeket a kerületeket a fehérek erős gyűrűje zárta körül. Ilyesmire azelőtt sehol a világon nem volt példa. Egyes elvtársakban kétségek is támadtak ebben az időben, s feltették a kérdést: „Sokáig tudjuk-e még magasra tartani a vörös zászlót?” „Ha nem válaszoltunk volna erre az alapvető kérdésre … akkor egyetlen lépést sem tehettünk volna előre.”^4
4 Ugyanott, 360—361. old.

1928 májusában Maopingban (ningkangi járás) összeült a hunan—csianghszi határterület I. pártkonferenciája. A konferencia megállapította, hogy a vörös zászlót magasra lehet tartani, s hogy a Vörös Hadsereg és a falusi forradalmi támaszpontok állandóan fennmaradhatnak, mert „… Kína óriási félgyarmati ország, amely forradalmat élt át, és politikai meg gazdasági tekintetben egyenlőtlenül fejlődik”.^5
5 Ugyanott, 362. old.

A kérdés lényegét illetően először is meg kell állapítani, hogy Kína gazdasági tekintetben egyenlőtlenül fejlődött: „Kínában a gyenge kapitalista gazdaság mellett mélyen begyökeresedett félfeudális gazdaságot látunk; a csekély számú modern ipari és kereskedelmi központ mellett rengeteg, fejlődésében megrekedt falu van; több millió ipari munkás és több százmillió paraszt meg kézműves él egymás mellett, a régi rendszer elnyomása alatt; … a kisszámú vasútvonal, autóút és vízi út mellett mindenféle keskeny szekérutak, továbbá ösvények vannak, amelyeken csak gyalogos haladhat, sőt olyan ösvények, amelyek még gyalogosok számára is nehezen járhatók.”^6
6 Ugyanott, 361. old.

Ez a gazdasági helyzet lehetővé tette annak a következtetésnek levonását, hogy Kína éppen a falvakban, nem pedig a városokban rendelkezik felmérhetetlen ember- és anyagtartalékokkal, s hogy a város képtelen volt teljesen ellenőrizni a falut, amely így bizonyos fokig megőrizte önállóságát. Ezért feltétlenül és teljes mértékben lehetséges volt a falvakban létrehozni és fejleszteni a Vörös Hadsereget, valamint a forradalmi támaszpontokat. Ez a gazdasági helyzet továbbá arról tanúskodott, hogy a kínai proletariátus, ha élcsapatát falura küldi és a parasztokat harcba viszi az agrárforradalomért, a régi rendszer megdöntéséért — kis létszáma ellenére is meg tudja nyerni a lakosság túlnyomó többségének a támogatását, és meg tudja vetni a forradalom legyőzhetetlenségének alapjait. Ha pedig ez a helyzet, akkor a Vörös Hadsereg is, a forradalmi támaszpontok is kétségtelenül fennállhatnak és tovább fejlődhetnek — még erős ellenség gyűrűjében is.

Másodszor, az egyenlőtlen gazdasági fejlődés folytán a politikai fejlődés is egyenlőtlen volt, s ennek következtében olyan helyzet alakult ki, hogy „a központi kormányt kezükben tartó nagy-militaristák mellett kis-militaristák vannak, akik a különböző tartományokat tartják kezükben; kétfajta reakciós hadsereg áll fenn egymás mellett: a Csang Kaj-seknek alárendelt, úgynevezett központi kormány-hadsereg, és az egyes tartományok militaristáinak alárendelt nagyszámú úgynevezett »vegyes« hadsereg …”^7
7 Ugyanott, 361. old.

Ezek a kis- és nagy-militaristák állandóan marakodtak egymással a hatalomért. Ugyanakkor, minthogy Kína félgyarmati ország volt, amelyet több imperialista állam ellenőrzött, ezek a militaristák úgy táncoltak, ahogy az egyik vagy a másik imperialista állam fütyült. Az imperialista államok közötti ellentétek óriási mértékben elmélyítették a militaristák között fennálló ellentéteket. Az ellentétek elmélyülése a militaristák között, a szüntelen belháborúk, amelyek néha igen nagy méreteket öltöttek, gyengítették az ellenforradalom uralmát, megnehezítették az ellenforradalmi hadseregen belüli különböző klikkek és csoportok számára annak lehetőségét, hogy egyesüljenek, s egységes frontot alkotva lépjenek fel a Vörös Hadsereg és a falusi forradalmi támaszpontok ellen. Ez kedvező körülmény volt a Vörös Hadsereg és a forradalmi támaszpontok fennállása és további fejlődése szempontjából.

Harmadszor, „Kína óriási ország. »Ha sötét van Napkeleten, akkor világos Napnyugat, Délen az ég elsötétült, de még ott van Észak.«” Ha a Vörös Hadseregnek nem sikerült megvetnie a lábát az egyik vidéken, áttehette támaszpontját egy másikra — „nem kell búslakodni, hogy netán nincs hely a kibontakozásra”.^8
8 Ugyanott, 361 — 362. old.

Negyedszer, „Kína nagy forradalmat élt át, amely előkészítette a talajt a Vörös Hadsereg megszületéséhez, iskolázta a Vörös Hadsereg vezetőjét — a Kommunista Pártot, iskolázta a néptömegeket, amelyek immár egyszer részt vettek forradalomban.”^9
9 Ugyanott, 362. old.

Mindeme körülmények tanúskodása szerint adva voltak a feltételek ahhoz, hogy a falvakban létrehozzák és fejlesszék a Vörös Hadsereget és a forradalmi támaszpontokat. A hunan—csianghszi határterület első pártkonferenciája rámutatott ezekre a feltételekre, amivel jelentős mértékben megszilárdította a párt és a tömegek harci elszántságát, a győzelembe vetett hitüket, s azt a Mao Ce-tung és más elvtársak által kitűzött harci feladatot, hogy a Lohsziaosan-hegygerinc központi részén meg kell teremteni és fejleszteni kell a vörös hatalmat — a párt és a tömegek közös harci céljává tette. Ettől kezdve a hunan—csianghszi határterületen a munka a győzelem egyre nagyobb bizonyosságával és egyre fokozódó aktivitással folyt.

A katonai munka viszonylatában megállapították a partizán hadviselés elveit: „Ellenségünk támad — mi visszavonulunk, ellenségünk megállt — mi nyugtalanítjuk, ellenségünk kimerült — mi megverjük, ellenségünk visszavonul — mi üldözzük.”^10
10 Mao Ce-tung. Válogatott művei. 1. köt. 389 — 390. old.

A hadsereg felépítésének elveit „A fegyelem három parancsolatá”-ban, a „Nyolc pontból álló utasításiban¹¹ stb. fektették le.
¹¹ „A fegyelem három parancsolata” és a „Nyolc pontból álló utasítás” azokat a szabályokat tartalmazza, amelyeket a forradalmi agrárháború időszakában Mao Ce-tung elvtárs állított össze a Kínai Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg számára. Ezek később a 8. és az Új 4. Hadsereg, majd pedig a Kínai Felszabadító Néphadsereg fegyelmi szabályzataivá váltak.

„A fegyelem három parancsolata” a következő: 1. mindenben engedelmeskedj parancsnokodnak; 2. ne végy el semmit a lakosságtól; 3. minden zsákmányt szolgáltass be a kincstárnak.

Az „Utasítás” nyolc pontja így hangzik: 1. légy udvarias, 2. bármit vásárolsz, fizesd meg becsületesen; 3. minden igénybe vett holmit szolgáltass vissza; 4. a megrongált holmiért fizess kártérítést; 5. ne verekedj és ne használj trágár kifejezéseket; 6. ne okozz kárt a vetésben; 7. ne köss bele a nőkbe; 8. ne gúnyold a foglyokat.*

Az ellenséges csapatok, amelyek Hunanban is, Csianghsziban is nyolc-kilenc, sőt volt úgy, hogy tizennyolc ezreddel rendelkeztek, gyakran támadtak, s a Vörös Hadseregnek még négy ezrede sem volt ezeknek a támadásoknak a visszaveréséhez.

A helyi munka viszonylatában a forradalmi támaszpontok körzetét fokozatosan kiterjesztették a ningkangi, a junghszini és a lienhuai járás egész területére, s részben a csiani meg az anfui járásra, a szujcsuani járás északi részére és a linghszieni járás délkeleti részére. Ezekben a járásokban a föld nagyobb részét a családtagok száma szerint felosztották a parasztok között. A falvakban és a kerületekben mindenütt megalakultak a hatalmi szervek. A ningkangi, a junghszini, a lienhuai és a szujcsuani járásban járási kormány alakult. Később létrehozták az egész terület legfőbb hatalmi szervét: a hunan—csianghszi határterület munkás-paraszt demokratikus kormányát. Egymásután alakultak meg a helyi fegyveres osztagok: a falvakban munkás-paraszt felkelőosztagok, a kerületekben és a járásokban vörös gárdák alakultak.

De éppen abban az időben, amikor a munka egyre nagyobb lendületet vett, a „baloldali” elhajlás betegségével megfertőzött „revizorok” érkeztek a hunan—csianghszi határterületre. Ezek az emberek rágalmazó módon „konzervatívnak” nevezték Mao Ce-tung elvtársnak és más elvtársaknak arra irányuló politikáját, hogy minden erőt mozgósítsanak szilárd támaszpontok létrehozására, és fokozatosan kiterjesszék a támaszpontok területét. Kijelentették, hogy a hunan—csianghszi határterületen a pártmunka túlságosan jobbfelé hajlott el, s azt a szemrehányást tették, hogy itt nem folytatják „a kispolgárok proletárokká változtatásának, s ily módon a forradalomban való részvételre kényszerítésüknek” politikáját. Végül is a „Minden gyárat a munkásoknak!” jelszót kezdték propagálni, hozzáláttak a középkereskedők vagyonának elkobzásához, és súlyosan csorbították a többi középréteg érdekeit. Ez a középelemek közül igen sokat az ellenség karjaiba taszított; ruhájuk ujjára fehér szalagot kötöttek, s szembefordultak a forradalommal.

A Vörös Hadsereg 4. hadtestének — amelynek vezetését ezek a „baloldali” elhajlók magukhoz ragadták — a zöme nemsokára, támaszpontjától messzire elszakadva, Hunan tartomány déli részébe indult, távoli hadjáratra. Így azután az ellenség1928 július—augusztusában súlyos csapást mért a kalandor hadjáratban részt vevő csapatokra. A harcosoknak a fele odaveszett. A hunan—csianghszi határterület járási székhelyeit és sík vidékeit az ellenséges hadsereg elfoglalta, s itt a párt- és tömegszervezetek többségét is szétverték. Szerencsére a Mao Ce-tung elvtárs vezetése alatt álló, körülbelül egy ezrednyi haderő szívósan harcolt a hunan—csianghszi határterület hegyi kerületeiben, és visszaverte az ellenségnek a Csingkangsan elfoglalására tett minden kísérletét.

Amikor Mao Ce-tung megtudta, hogy a Dél-Hunanban harcoló csapatok vereséget szenvedtek, és szorongatott helyzetben vannak, a saját parancsnoksága alatt álló haderővel segítségükre sietett. Ezek a katonai erők augusztus végén csatlakoztak a délre távozott egységekhez, s szeptemberben velük együtt tértek vissza a hunan—csianghszi határterületre. Októberben Maopingban megtartották a hunan—csianghszi határterület második pártkonferenciáját. A konferencia elfogadta Mao Ce-tung „Politikai kérdések és a határterület pártszervezeteinek feladatai” címmel előterjesztett határozati javaslatát, s miután összegezte az elmúlt év során a Csingkangsanban folytatott harcok eredményeit, megbírálta a „baloldali” elhajlók hibáit, amelyek komoly károkat okoztak a határterületnek.

A konferencia ismét kifejtette azokat a főbb okokat, amelyek folytán Kínában lehetséges a vörös hatalom fennállása, s nagy nyomatékkal állapította meg, hogy a vörös hatalom szempontjából óriási fontosságú a helyes pártvezetés. A konferencia után kijavították a hibákat, amelyek abban állottak, hogy szétforgácsolták az erőket, meggondolatlan támadást indítottak, elhanyagolták a forradalmi támaszpontok megerősítését, s túlságosan nagy nyomást gyakoroltak a középrétegekre. A hunan — csianghszi határterületen lassanként újra megindult a munka, s az ellenség által elfoglalt területeket visszaszerezték. A nemzeti ipart és kereskedelmet védelmező politikával elérték a bizalom erősödését. „A kereskedők a kerületi székhelyen és a járási központokban — írta Mao Ce-tung — nem félnek tőlünk és nem rejtőznek el, egyesek pedig dicsérően nyilatkoznak a Vörös Hadseregről. Caolinhszü és Sangfenghszü mezővároskákban (ahol három naponként vásár van) 20 000 ember szokott összeseregleni a vásárra — amennyit itt még egyáltalán sohasem láttak.”^12
12 Mao Ce-tung. Válogatott művei. 1. köt. 174. old.

1928 decemberében, abban az időben, amikor a hunan — csianghszi határterületen lassanként újra megindult a munka, a Csingkangsanba érkezett a Vörös Hadsereg 5. hadteste. Az 5. hadtest részben azokból a csapatokból állt, amelyek Peng Tö-huaj és mások vezetésével 1928 júliusában felkelést indítottak Pingcsiangban, s lerakták a hunan—hupej—csianghszi körzeti forradalmi támaszpont alapját. Ezek a csapatok a parasztokat harcra mozgósították az agrárforradalom megvalósításáért, s Hunan tartomány északkeleti részén — a pingcsiangi és a liujangi járásban Hupej tartomány délkeleti részén — a tungsani és a tungcsengi járásban, Csianghszi tartomány északnyugati részén — a hsziusuji, a tungkui és a vancaji járásban, valamint más vidékeken partizánháborút indítottak. 1928 novemberében az 5. hadtest, alakulatainak egy részét a hunan—hupej—csianghszi határterületen hagyva, délre vonult, a Csingkangsanba. Az 5. és a 4. hadtest egyesülésével a Vörös Hadsereg jelentősen megerősödött, s így nagyobb veszélyt jelentett az ellenségre.

Ebben a helyzetben a csianghszi és hunani militaristák elhatározták, hogy nagyobb erőkkel indítanak támadást a határterület ellen. Az ellenség, okulva számos vereségének tapasztalatain, új hadműveleti módszerekhez folyamodott. Előbb a Csingkangsan körül egész sereg támaszpontot létesített, hogy így körülzárja a Vörös Hadseregnek a hegyekben elhelyezett alakulatait, s csak ezután indította meg lépésről lépésre a támadást a forradalmi támaszpont központi körzetei ellen.

A forradalmi támaszpontnak az ország többi részével folytatott kereskedelme a korábbi „baloldali” hibák miatt addig is egészen jelentéktelen volt, az ellenséges bekerítés és blokád következtében pedig szinte a semmivel vált egyenlővé. A Vörös Hadsereg nem tudott kitörni a körülzárt körzetekből, hogy partizánháborút indítson és javítsa ellátását. A nehézségek egyre nőttek. Nagyon kevés volt a gyógyszer — a sebesülteket nem volt mivel gyógyítani. Kevés volt az egyenruha — a katonák a nagy fagy ellenére nyári egyenruhát viseltek. Kevés volt a gabona és a só — a katonákat „nap nap után tökkel élelmezték”.

Bármi áron is, de vissza kellett verni az ellenség támadását. A csingkangsani elvtársak Mao Ce-tung vezetésével alaposan megvitatták a helyzetet, mérlegelték a kedvező és a kedvezőtlen körülményeket, mindazt, ami győzelemre, vagy ellenkezőleg, vereségre vezethetett, s azt javasolták, hogy a Vörös Hadsereg fő erőinek egy része a helyzetnek megfelelő taktikával kösse le az ellenség csapatait a Csingkangsanban, a másik része pedig csapjon le a mögöttes területére, s így hiúsítsa meg az ellenség terveit. Végül is a következő helyes hadműveleti tervet dolgozták ki: az 5. hadtest fedezi a Csingkangsant, a 4. hadtest pedig megtámadja az ellenség hátországát, és új forradalmi támaszpontot hoz létre. Ily módon kettős célt érnek el: fennmarad az eddigi forradalmi támaszpont, s emellett létrejön és megszilárdul egy új támaszpont.

1929 januárjában a Vörös Hadsereg 4. hadteste Mao Ce-tung és Csu Te parancsnoksága alatt Csianghszi tartomány déli részébe, onnan pedig Kuangtung tartomány északi részébe vonult. Februárban a 4. hadtest Zsujcsin és Ningtu mellett megütközött egy ellenséges hadosztállyal, amelyet teljesen szétvert, s a hszingkuói, a csiani és a jungfengi járás irányában nyomult előre. Itt a 4. hadtest egyesült azokkal a partizánosztagokkal, amelyek már az 1927-es vanani felkelés óta működtek ezen a területen. Ez Csianghszi tartomány déli részén elősegítette a forradalmi mozgalom kibontakozását. Márciusban a 4. hadtest benyomult Fucsien tartomány nyugati részébe, felszabadította a csangtingi járást, és harcra mozgósította az itteni lakosságot.

Mao Ce-tung és más elvtársak a helyi viszonyok tanulmányozása során arra a következtetésre jutottak, hogy Fucsien tartomány nyugati részén az ellenséges csapatok létszáma csökkent, harcképességük nem valami nagy, továbbá, hogy a viszonyok itt aránylag kedvezőek a pártmunka és a tömegagitáció szempontjából, s mindeme körülmények figyelembevételével elhatározták, hogy ebben a körzetben új forradalmi támaszpontot létesítenek. Ennek az elhatározásnak megfelelően 1929 április után a 4. hadtest harcot indított, s ennek során végigvonult Csianghszi tartomány déli részén — a zsujcsini, a hszingkuói, a ningtui és a kuangcsangi járáson, valamint Fucsien tartomány nyugati részén — a csangtingi, a sanghangi, a liencsengi, a jungtingi, a lunieni, a vupingi, a ningjangi és a csangpingi járáson. Amerre a Vörös Hadsereg elhaladt, a néptömegek mindenütt harcra keltek. Kibontakozott az agrárforradalom, munkásparaszt demokratikus kormányok alakultak, s a Vörös Hadsereg alakulatai és a helyi fegyveres osztagok újabb harcosokkal gyarapodtak.

A hosszas falusi partizánháború azonban a csingkangsani harcok megindulásával kapcsolatban, s különösen azután, hogy a hadsereg Csianghszi tartomány déli részén és Fucsien tartomány nyugati részén megkezdte a hadműveleteket, a hadsereg pártszervezetében bizonyos nem-proletár nézeteket szült (például kardcsörtető szellemet, ultrademokratizmust, a párt szervezeti elveivel ellenkező nézeteket, egyenlősdi tendenciákat, szubjektivizmust, individualizmust, betyárkodó beállítottságot). Mindez a „baloldali” és a jobboldali opportunizmus maradványainak újjáéledésére vezetett. Ezek a marxizmussal összeférhetetlen nézetek a legkomolyabban akadályozták a párt helyes, marxista irányvonalának érvényesítését. Amíg e nézeteket le nem küzdötték, Csianghszi tartomány déli részén és Fucsien tartomány nyugati részén nem lehetett forradalmi támaszpontokat létrehozni és kifejleszteni. A szóban forgó nézetek leküzdése céljából 1929 decemberére a Fucsien tartomány nyugati részén fekvő Kutien városába összehívták a Vörös Hadsereg4. hadtestének IX. pártkonferenciáját.

A konferencia összegezte a pártépítés és a katonai szervező munka tapasztalatait, s elfogadta Mao Ce-tungnak „A pártban felmerülő hibás nézetek kiirtásáról” címmel kidolgozott határozati javaslatát, amely szerint mindennemű nem-proletár nézet keletkezésének legfőbb okát abban kell keresni, hogy „a pártszervezet alapjában véve paraszti és egyéb kispolgári elemekből áll”.^13
13 Mao Ce-tung. Válogatott művei. 1. köt. 189. old.

A konferencia megállapította, hogy mind ideológiai és politikai, mind pedig szervezeti téren azok a párttagok követnek el legkönnyebben hibákat, akik a parasztság és más kispolgári rétegek közül kerültek ki, s akiket nem neveltek át. Az ilyen párttagok a kisüzemi, elmaradott termelési mód erős hatása alatt állanak, s az egyik vagy a másik kérdés eldöntésénél gyakran nem az objektív feltételek összességéből, hanem saját szubjektív szempontjaikból indulnak ki, tüzetes elemzés helyett egyoldalúan ítélik meg a dolgokat.

Így például a Vörös Hadseregben dolgozó egyes elvtársak, miután megízlelték a vereség keserűségét — elcsüggedtek, túlzott jelentőséget tulajdonítottak az egy bizonyos területen vagy egy bizonyos katonai alakulat által elszenvedett vereségnek, s mivel nem tudták nyomban világosan megítélni a történteket, hebehurgyán azt az általános következtetést vonták le, hogy az országban, sőt az egész világon aligha fordul jobbra a helyzet, ami pedig a forradalom győzelmének perspektíváit illeti, ez igen-igen bizonytalan és távoli dolog. Más elvtársak meg, éppen ellenkezőleg, egy-egy győzelem után túlságosan elbízták magukat, túlbecsülték a forradalom erejét, s úgy vélekedtek, hogy az ellenséget most már akár a sapkájukkal is agyonüthetik. Így keletkeztek a szubjektivista hibák. „Egyes párttagokat erősen megfertőzött a szubjektivizmus. Ez nagyon gátolja őket a politikai helyzet helyes megítélésében és a munka irányításában”¹⁴, s a politikai opportunizmus kialakulására vezet.
¹⁴ Ugyanott, 199. old.

Mao Ce-tung, egyes párttagokra célozva, akik azokban az években a 4. hadtestben dolgoztak, megállapította: „Bezárkózva a 4. hadtest szűk keretei közé, azt tartják, hogy a 4. hadtesten kívül más forradalmi erő egyáltalán nem létezik. Innen ered az erők megőrzésére és a hadműveletek kerülésére irányuló, rendkívül erős törekvés. Ez az opportunizmus csökevénye … Vonakodás a szubjektív és objektív feltételek figyelembevételétől, forradalmi viszketegség, vonakodás a szívós, észrevétlen, aprólékos tömegmunkától, a csak nagy hőstettekről való álmodozás, illúziókban ringatózás. Ez — a puccsizmus csökevénye.”^15
15 Ugyanott, 192. old.

A parasztnak, s általában a kispolgárságnak a termelés területén kifejezésre jutó szűklátókörűsége, szétforgácsoltsága, maradisága és az ebből eredő ideológiai szubjektivizmus — szükségképpen visszatükröződött a párt szervezeti életében, s a lokálsovinizmusnak, ultrademokratizmusnak, egyenlősdi tendenciáknak, a párt szervezeti elveivel ellenkező nézeteknek és az individualizmus meg a klikkszellem egyéb válfajainak formájában jelentkezett. A 4. hadtest IX. pártkonferenciája ezeket a körülményeket figyelembe véve, pontosan megszabta a pártépítés irányvonalát. Ez az irányvonal az alábbiakban foglalható össze.

Először is, a pártnak politikai és ideológiai téren harcolnia kell a szubjektivizmus és az opportunizmus ellen, s a párttagok marxista—leninista nevelését úgy kell megszerveznie, hogy elérje az elmélet és a gyakorlat egybekapcsolását, s hogy a párttagok nézeteiben és az egész pártéletben érvényesüljön a politikai céltudatosság és a tudományos jelleg. Evégett a párt azt követelte a kommunistáktól, hogy „megtanulják alkalmazni a politikai helyzet elemzésének és az osztályerők értékelésének marxista—leninista módszerét, és lemondjanak a szubjektivista elemzésről és értékelésről”¹⁶, szenteljenek több figyelmet „azon társadalmi és gazdasági feltételek kutatásának és tanulmányozásának …, amelyeknek alapul kell szolgálniok a harci taktika és a munkamódszerek meghatározásához”.^17
16 Ugyanott, 200. old.
¹⁷ Ugyanott.

Meg kellett értetni az elvtársakkal, hogy „a reális valóság tanulmányozásáról való lemondás elkerülhetetlenül az ábrándozás és a kalandok mocsarába vezet”.^18
18 Ugyanott. 200. old.

Másodszor, a pártnak szervezeti téren harcolnia kell az individualizmus, a klikkszellem különféle megnyilvánulásai, a demokrácia kereteinek helytelen leszűkítése és a centralizmus semmivel sem kevésbé helytelen korlátozása ellen, következetesen érvényt kell szereznie a demokratikus centralizmus elvének, és erősítenie kell a pártfegyelmet.

Harmadszor, a pártnak harcolnia kell a kardcsörtető szellem és a betyárkodó beállítottság ellen, s erősítenie kell kapcsolatait a tömegekkel. A párt által vezetett Vörös Hadseregre „az ellenség fegyveres erőinek megsemmisítésére irányuló harci tevékenységen kívül fontos feladatok hárulnak … a tömegek közötti propaganda, a tömegek szervezése, a tömegek felfegyverzése, a tömegeknek a forradalmi hatalom megteremtésében való támogatása, sőt a kommunista párt szervezeteinek megteremtése terén is”.^19
19 Ugyanott, 190. old.

Negyedszer, a pártnak helyesen, avégett kell alkalmaznia a kritika fegyverét, hogy a hibákat kijavítsa, a pártszervezeteket erősítse, és növelje a párt harci erejét. A kritikának mindig megalapozottnak és politikailag céltudatosnak kell lennie. A kritika árthat, ha ellentmondást nem tűrő szubjektív ítéleteken alapul, s ha nem harcolnak az elsekélyesítése ellen. Általában a párt számára elengedhetetlenül szükséges, hogy — mint Mao Ce-tung „A nép demokratikus diktatúrájáról” című munkájában írta — fegyelmezett legyen, tevékenységét a marxizmus klasszikusainak elméletére alapozza, felhasználja az önkritika módszerét, s szoros kapcsolatot tartson a tömegekkel.

A 4. hadtest IX. pártkonferenciája után a pártban a legszigorúbban elítélték a nem-proletár nézeteket, egyes elvtársak azonban még mindig kételkedtek a Csianghszi tartomány déli részén és Fucsien tartomány nyugati részén létrejött vörös hatalom fennmaradásának lehetőségében. Mao Ce-tung a hunan—csianghszi határterület két pártértekezletén tüzetesen kifejtette, hogy miért állhat fenn Kínában vörös hatalom. Mindamellett sok elvtárs nem értette meg, milyen szerep vár a kínai forradalomban a vörös hatalomra, fennállásának hosszú időszaka folyamán.

Közben a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága még mindig Sanghajban székelt; sok elvtárs ezt a várost még mindig olyan központnak tartotta, ahol a pártmunkának összpontosulnia kell. Még a Mao Ce-tunggal együtt Dél-Csianghsziban és Nyugat-Fucsienben dolgozó elvtársak között is akadtak egyesek, akik úgy vélekedtek, hogy a forradalmi fellendülés nagyon messze van, hogy a falvakban a vörös hatalom létrehozása érdekében kifejtett munka nem egyéb fölösleges erőpazarlásnál, s hogy ennek a munkának nincs semmi lényegbevágó jelentősége. Ezek az elvtársak ragaszkodtak ahhoz a meglehetősen elterjedt elmélethez, amely szerint előbb, ha nem is teljesen, de legalább jelentős mértékben, az ország egész területén meg kell nyerni a néptömegeket, s csak azután lehet gondolni általános fegyveres felkelésre, a politikai hatalom meghódítására, csak akkor lehet egy csapásra országos méretekben kivívni a forradalom győzelmét. Nem értették meg, hogy ez az elmélet alkalmazható a kapitalista országokra, de Kínára egyáltalán nem.

„A kapitalista államokban, a fasizmus és a háború időszakaitól eltekintve, a feltételek a következők: az országon belül a helyzet az, hogy a feudalizmus már megszűnt, burzsoá—demokratikus rend áll fenn; kívülről ezeket az országokat nem nyomják el más nemzetek, hanem ellenkezőleg, ők maguk nyomnak el más nemzeteket.”^20
20 Mao Ce-tung. Válogatott művei. 2. köt. Szikra 1953. 405. old.

Ezért szervezhetnek a proletariátus politikai pártjai ezekben az országokban munkássztrájkokat, használhatják ki a parlament szószékét, s folyamodhatnak más legális harci eszközökhöz annak érdekében, hogy a maguk oldalára állítsák a néptömegeket, alaposan felkészüljenek a nagyvárosok elfoglalásával kezdődő fegyveres felkelésre, és az egész országban egy csapásra győzelemre vigyék a forradalmat.

„Más a helyzet Kínában. Kínának az a sajátossága, hogy nem független, demokratikus állam, hanem félgyarmati, félfeudális állam, melyben nem demokratikus rend, hanem feudális elnyomás uralkodik, s ugyanakkor Kína nem független ország, nem rendelkezik nemzeti függetlenséggel, hanem az imperializmus igáját nyögi. Ezért Kínában nincs parlament, melyet ki lehetne használni, a munkásoknak nincs törvényben biztosított joguk sztrájkok szervezésére és lefolytatására. Itt a kommunista párt feladata alapjában véve nem az, hogy hosszan tartó legális harc után felkelést és polgárháborút kezdjen, s nem is az, hogy elfoglalja előbb a városokat, azután a falvakat. Itt más módon kell eljárni.”^21
21 Ugyanott, 406-407. old.

Mao Ce-tung mindeme körülmények figyelembevételével írta meg 1930 januárjában „A szikrából tűz gerjedhet” című cikkét, amelyben megállapította: „Ez az elméletük, mely szerint előbb meg kell nyerni a tömegeket az egész országban (vagyis az ország minden zugában), és csak ez után kell megteremteni az új hatalmat, nem felel meg azoknak a valóságos feltételeknek, amelyek között a kínai forradalom kibontakozik.”^22
22 Mao Ce-tung. Válogatott művei. 1. köt. 212. old.

Ugyanebben a cikkben Mao Ce-tung elvtárs hangsúlyozta, hogy „a Vörös Hadsereg, a partizánosztagok és a vörös körzetek megteremtése és növekedése a félgyarmati Kínában legmagasabb formája annak a harcnak, amelyet a parasztság a proletariátus vezetésével folytat, elkerülhetetlen eredménye a paraszti harc kibontakozásának egy félgyarmati országban, és kétségtelenül igen fontos tényező, amely meggyorsítja a forradalmi fellendülés bekövetkezését az egész országban”.^23
23 Ugyanott, 213. old.

Ennélfogva Mao Ce-tung szükségesnek tartotta, hogy a párt minden erejét az agrárforradalom vezetésére, a Vörös Hadsereg hadműveleteinek fejlesztésére és falusi forradalmi támaszpontok létesítésére összpontosítsa. „Csak így lehet beoltani az egész ország forradalmi érzelmű tömegeibe ugyanazt a hitet, amelyet a Szovjetunió olt be az egész világba. Csak így lehet az uralkodó osztályokat óriási nehézségek elé állítani, megingatni a talajt talpuk alatt és meggyorsítani belső bomlásukat. És csak így lehet a valóságban megteremteni a Vörös Hadsereget, amely a közelgő nagy forradalom leghatalmasabb fegyverévé válik. Egyszóval csak így lehet meggyorsítani a forradalmi fellendülés bekövetkezését.”^24
24 Ugyanott, 213-214. old.

Mao Ce-tung elvtárs félreérthetetlenül és pontosan megmutatta azt az utat, amelyen haladva 1927 után olyan viszonyok között, amikor az ellenség nagyszámú volt, mi pedig csak kevés emberrel rendelkeztünk, amikor az ellenség erős volt, mi pedig gyengék voltunk, a forradalom szikrájából kiolthatatlan tüzet lehetett lángra lobbantam. Ez az út a következő volt: felfegyverzett forradalmi falvakkal kellett körülvenni a városokat, ahol az ellenforradalom volt az úr, s akkor kellett azokat elfoglalni, amikor megértek a feltételei.

A falusi viszonyok között folytatott pártépítés kérdésének megoldása és a vörös hatalom rendkívüli fontosságának hangsúlyozása óriási mértékben megerősítette a pártot, fokozta a párt és a tömegek harci szellemét, s így elősegítette a Vörös Hadsereg és a forradalmi támaszpontok megerősödését, fejlődését. 1930-ban Csianghszi tartomány déli részének helyi fegyveres osztagaiból megalakult a Vörös Hadsereg 3. hadteste, Fucsien tartomány nyugati részének helyi fegyveres osztagaiból pedig a Vörös Hadsereg 12. hadteste, s a 3., a 12. és a 4. hadtest egybeolvasztása útján létrehozták a Vörös Hadsereg 1. hadseregcsoportját.

A Vörös Hadseregnek a néptömegek támogatásával vívott hősies harca nyomán a dél-csianghszi és a nyugat-fucsieni járások legnagyobb része felszabadult. Csak néhány város és támaszpont maradt az ellenség kezén. A felszabadult járásokban munkás-paraszt demokratikus kormányok alakultak. Létrejött a központi forradalmi támaszpont, amely a második forradalmi polgárháború időszakában a legnagyobb és legszilárdabb forradalmi támaszpontnak bizonyult.

A párt a központi forradalmi támaszponton kívül sok más forradalmi támaszpontot is létesített Csianghszi, Fucsien, Hupej, Hunan, Honan, Anhuj, Csöcsiang, Kuangtung, Kuanghszi és más tartományban. A támaszpontok 1930 folyamán fokozatosan megerősödtek. A legfontosabb szerep a fucsien—csöcsiang—csianghszi, a hunan—hupej—csianghszi, a hupej—honan—anhuji, a hunan—nyugat-hupeji, továbbá a csöcsiang—jucsiangi támaszpontnak jutott.

A fucsien —csöcsiang—csianghszi támaszpont körzete a központi forradalmi támaszponttól északkeletre terült el. Fang Cse-min és más elvtársak az 1927-es hengfengi és kojangi felkelés után partizánháborút indítottak, és forradalmi támaszpontot létesítettek. A forradalmi hullám 1927—1928-ban Kojangból és Hengfengből keletre is, nyugatra is átcsapott. Ennek a felkelésnek a területétől nyugatra — Kujcsiban, Vannienben és Jücsiangban, keletre — Sangzsaóban, továbbá a Fucsien és Csianghszi határán levő Csunganban és Csiensanban a párt vezetésével parasztfelkelések törtek ki. Ettől az időtől kezdve a kojang—hengfengi forradalmi támaszpont magában foglalta a Hszincsiang-folyó mentén húzódó területet, s Fucsien tartomány északi részén is kezdtek létrejönni vörös körzetek. 1930-ban ez a forradalmi támaszpont a lepingi, fuliangi, pojangi és vujüani járásokra, valamint Csöcsiang tartomány kajhuai körzetére terjedt ki, Csianghszi tartomány északkeleti részén munkás-paraszt demokratikus kormány alakult, a helyi fegyveres osztagokból pedig megalakították a Vörös Hadsereg 10. hadtestét. Északon a Fucsien tartományban létrehozott vörös körzet rövidesen egybeolvadt a Csianghszi tartomány északkeleti részén levő forradalmi támaszponttal, s ilyenformán létrejött a fucsien—csöcsiang—csianghszi vörös körzet.

A központi forradalmi támaszponttól nyugatra fekvő hunan—csianghszi vörös körzet abból a forradalmi támaszpontból alakult ki, amelyet Mao Ce-tung és más elvtársak hoztak létre a Csingkangsanban. 1929 januárjában, röviddel azután, hogy a Vörös Hadsereg 4. hadteste elhagyta a Csingkangsant, az itt maradt 5. hadtest is áttörte az ellenséges gyűrűt, és Csianghszi tartomány déli részére vonult. A Csingkangsan vidéke átmenetileg az ellenség kezére került. Az 5. hadtest azonban még ugyanezen év júniusában visszatért a Csingkangsanba, és visszaállította itt a vörös hatalmat. Mindjárt ezután az 5. hadtest erőteljes partizánháborút indított, s 1929 és 1930 folyamán állandóan harcolva, déli irányban az Észak-Kuangtungban fekvő Nanhsziungig, nyugati irányban a Hunan tartományi Zsucsengig, Kujtengig, Linhszienig, Csaligig és Juhszienig, keleti irányban Csianig, Tajhóig és Szujcsuanig tört előre, s eljutott egészen a Kancsiang-folyóig, úgyhogy már csak ez a folyó választotta el a Vörös Hadseregnek Csianghszi tartományban harcoló egységeitől. Az 5. hadtest eredményes harcai lehetővé tették a hunan—csianghszi körzet és a hunan—hupej—csianghszi körzet egyesítését.

A hunan—hupej—csianghszi körzet a központi forradalmi támaszponttól északnyugatra terült el. Amikor a Vörös Hadsereg 5. hadtestének egyik része 1928 telén Peng Tö-huaj vezetésével a Csingkangsanba vonult át, másik része a helyén maradt és folytatta a harcot. 1929 októberében a Peng Tö-huaj vezetése alatt álló csapatok a Csingkangsanból visszatértek a Hunan, Hupej és Csianghszi tartományok érintkezési pontján fekvő körzetbe, s így az 5. hadtest addig önállóan küzdő két része ismét egyesült. A csapatok egyesülése után közvetlen kapcsolat jött létre a hunan—csianghszi és a hunan—hupej—csianghszi körzet között, aminek következtében északon, Hupej tartomány délkeleti részén új helyzet állt elő. 1930-ban a hunan—hupej—csianghszi határterület helyi fegyveres osztagaiból megalakult a Vörös Hadsereg 8. és 16. hadteste. Ez a két hadtest, valamint az 5. hadtest beolvadt a Vörös Hadsereg 3. hadseregcsoportjába, amely abban az időben alakult meg. A Vörös Hadsereg és a néptömegek erőfeszítései nyomán a hunan—hupej—csianghszi forradalmi támaszpont a pingcsiangi és a linjangi járás egész területére, a hsziusuji, a vancaji, a janghszini, a tajei, a tungsani és a pucsi járás területének nagyobb részére, továbbá a tungkui, a jifengi, a zsujcsangi, az aocsengi, a tungcsengi, a hszienningi, a csuniangi, a csiajüi és a vuningi járás egy részére terjedt ki. Ezt a körzetet a tőle északra fekvő hupej—honan— anhuji körzettől és az északnyugatra fekvő hunan—nyugat-hupeji körzettől most már csak a Jangce-folyó választja el.

A hupej—honan—anhuji körzet Hupej tartomány északkeleti részét, Honan tartomány délkeleti részét és Anhuj tartomány nyugati részét foglalta magában. Az 1927-es huangani és macsengi felkelés után Hupej tartomány északkeleti részén megalakult a Munkás-Paraszt Forradalmi Hadsereg. 1928-ban a Munkás-Paraszt Forradalmi Hadsereg Vörös Hadsereggé alakult át, amely Tapiesan körzetében forradalmi támaszpontot létesített. 1929-ben Honan tartomány sangcsengi és Anhuj tartomány liuani körzetének parasztsága a párt vezetésével felkelt, vörös osztagokat alakított, s Honan tartomány délkeleti részén és Anhuj tartomány nyugati részén forradalmi támaszpontot létesített. 1930-ban e három körzet Vörös Hadseregének csapataiból megalakult a Vörös Hadsereg 1. hadteste, s a forradalmi támaszpont hatósugara most Huanganra, Macsengre, Huangpira, Hsziaokanra, Huangkangra, Kuangsanra, Sancsengre, Liuanra, Losanra, Hocsiura, Hosanra, Kusira, Jingsanra, Csincsajra és más városokra is kiterjedt, s ennek következtében létrejött hupej—honan—anhuji körzet.

A hunan—nyugat-hupeji körzet Hupej tartomány déli részén, a Hunghu-tó körül terült el. Az „őszi termés” felkelés után ezen a vidéken már tevékenykedtek fegyveres parasztosztagok. 1928 tavaszán Ho Lung és más elvtársak az itteni parasztosztagokra támaszkodva felkelést szerveztek Nanhszienben, Huazsungban, Sisouban, Csienliben és más helyeken, partizánakciókat indítottak, s létrehozták a Vörös Hadsereg első alakulatait. Ho Lung és más elvtársak ezután a szangcse—hofengi körzetben kezdték meg a munkát. Mindenekelőtt a maguk oldalára állították az itt már régebben működő fegyveres partizánosztagokat, amelyek gyakran egymás ellen hadakoztak. Ugyanakkor megerősítették a katonai egységekben és a falvakban működő pártsejteket, nagy számban vétettek fel a pártszervezetekbe értelmiségieket és parasztokat, s munkájukban rájuk támaszkodva, Hunan és Hupej tartomány határán fokozatosan forradalmi támaszpontot létesítettek, és hozzáláttak a Vörös Hadsereg egységeinek megszervezéséhez.

1930-ban a Vörös Hadseregnek a Hunghu-tó környékén, valamint Hunan és Hupej tartomány határánál működő egységei Kungan körzetében egyesültek, s megalakították a Vörös Hadsereg 2. hadseregcsoportját. Ebbe a hadseregcsoportba a Vörös Hadsereg Hunan és Hupej tartomány határánál működő egységeiből alakított 2. hadtest, és a Vörös Hadseregnek a Hunghu-tó környékén működő egységeiből alakított 6. hadtest tartozott. A forradalmi támaszpont és a partizánosztagok hatósugara Sisoura, Csienlire, Nanhszienre, Anhsziangra, Huazsungra, Mienjangra, Csiencsiangra, Csianglingre, Hancsuanra, Szangcséra, Hofengre, Patungra, Hszüanenre, Celire, Simenre, Linlire, Lihszienre, Kunganra, Szungcéra, Csecsiangra, Jitura, Csaniangra, Vufengre, Tajungra, Jungsunra stb. terjedt ki.

A csöcsiang—jucsiangi körzet Kuanghszi tartomány délnyugati részén volt. 1929 októberében a párt befolyása alatt álló csapatok és fegyveres parasztosztagok Csang Jün-ji, Teng Hsziao-ping és más elvtársak vezetésével Pajszö és Enlung vidékén felkelést szerveztek. Decemberben létrehozták a Vörös Hadsereg 7. hadtestét és a Jucsiang-folyó körzetének munkás-paraszt demokratikus kormányát. A forradalmi támaszponthoz a pajszöi, az enlungi, az enjangi, a fengji, a szelini, a kuotői, a tunglani, a fengsani, a lunani, a hsziangtui, a csencsiei és a Jucsiang-folyó medencéjében fekvő más járások tartoztak. 1930 februárjában a Jucsiang-folyó mentén lezajlott forradalmi események hatására a Csöcsiang körzetében elhelyezett — kommunista befolyás alatt álló — csapatok felkelést indítottak. A felkelők megalakították a Vörös Hadsereg 8. hadtestét, Csöcsiang körzetében forradalmi hatalmat hoztak létre, s elfoglalták Lungcsout, Ningminget, Mingcsiangot, Csungsant, Cohszient, Lejpinget, Janglit, Vancsenget, Lungminget, Pinghsziangot és más községeket. Röviddel ezután azonban a 8. hadtest az ellenséggel vívott harcok során súlyos veszteségeket szenvedett. A hadtest maradványai visszavonultak Jucsiang-folyó vidékére, és beolvadtak a 7. hadtestbe.

A Vörös Hadsereg már említett fő erőin és a fentebb felsorolt forradalmi támaszpontokon kívül a felkelések kirobbanásának idején Senhszi, Kuangtung, Csiangszu, Hopej, Sanhszi, Szecsuan és más tartományokban is létrejöttek a Vörös Hadsereg keretében működő egységek, illetve vörös partizánosztagok. 1930 első felében a Vörös Hadsereg az ország egész területén összesen 100 000 főnyi haderővel rendelkezett, s fegyverzetéhez több mint 60 000 puska tartozott.

A Vörös Hadsereg és a forradalmi támaszpontok létrejötte és erősödése elválaszthatatlanul összefüggött az agrárforradalom kibontakozásával. Mindenütt, ahová a Vörös Hadsereg eljutott, s ahol forradalmi támaszpontok jöttek létre, a párt harcba vitte a parasztokat az agrárforradalom megvalósításáért. Az agrárforradalom megvalósítását illetően, akárcsak a pártmunka egyéb területein, a pártnak eleinte nem voltak tapasztalatai: utasítást adott minden föld elkobzására és felosztására, holott csak a földesurak földjét kellett volna elvenni és felosztani a föld nélküli és a kevés földdel rendelkező parasztok között. A föld megkülönböztetés nélküli elkobzása a jómódú középparasztok körében elégedetlenséget keltett. A párt eleinte azt az elvet hirdette, hogy a föld tulajdonjoga a munkás-paraszt demokratikus kormányokat illeti meg, nem pedig magukat a parasztokat. Ez a parasztok számára, akikben igen erősen élt a földmagántulajdon utáni vágy, ugyancsak elfogadhatatlan volt. Emellett egyes vidékeken a földbirtokosok és a kulákok tekintetében békülékeny tendenciák nyilvánultak meg: a földet vagy egyáltalán nem, vagy nem elég következetesen osztották fel. Voltak azonban olyan helyek is, ahol a földesúri birtokokkal együtt mindjárt a nemzeti burzsoázia ipari és kereskedelmi vállalatait is elkobozták, ami pánikot idézett elő a vállalkozók és a kereskedők között, s gazdasági nehézségeket okozott a forradalmi támaszpontok számára. Mindezeket a hibákat a forradalmi gyakorlat során fokozatosan kijavították.

1930-ban Mao Ce-tung és más elvtársak összegezték az elmúlt néhány év tapasztalatait, és meghatározták a párt politikáját az agrárforradalom tekintetében. Ennek a politikának a lényege a következő: támaszkodj a szegényparasztokra és zsellérekre, fogj össze a középparaszttal, korlátozd a kulákot, számold fel a földbirtokos osztályt, védelmezd a közép- és kisiparosokat és kereskedőket, s ugyanakkor tedd lehetővé a földbirtokosnak a megélhetést, a kuláknak pedig a gazdálkodást.

Az agrárforradalom végrehajtása, s különösen a helyes politika biztosította a párt számára a parasztság millióinak a támogatását, legyőzhetetlenné tette a Vörös Hadsereget és a forradalmi támaszpontokat. Mao Ce-tung ezzel kapcsolatban a kővetkezőket írta: „A forradalmi támaszpontok, bár területük jelentéktelen, nagy politikai erőt képviselnek, és szilárdan ellenállnak a Kuomintang-hatalomnak, amely óriási területekre terjed ki; katonai tekintetben ez roppant nehézségeket okoz a támadó Kuomintang-csapatoknak, mivel a parasztok nekünk segítenek. A Vörös Hadsereg kis létszáma ellenére rendkívüli harcképességével válik ki, mivel a kommunista párt vezette harcosai az agrárforradalom során csatlakoztak hozzánk és saját érdekeikért küzdenek, ugyanakkor pedig a parancsnokok és a harcosok között politikai egység van.”^25
25 Mao Ce-tung. Válogatott művei. 1. köt. 364. old.

A Vörös Hadsereg és a forradalmi támaszpontok fejlődésével egyidejűleg a Kuomintang uralma alatt levő körzetekben is jelentős mértékben újjáéledtek a pártszervezetek, s újra megkezdődött a pártmunka. 1930-ban a pártnak — a forradalmi támaszpontok kommunistáit is beleszámítva — már több mint 120 000 tagja volt. 1929 folyamán a nagyvárosok ipari munkásai közt működő pártsejtek száma 98-ról 229-re növekedett. A forradalmi szakszervezetekben több mint 110 000 dolgozó tömörült, mégpedig egyharmad részük a Kuomintang ellenőrzése alatt álló területeken. Sanghajban, Tiencsinben, Vuhanban, Hsziamenben, Vuhsziban és Harbinban a pártnak sikerült újjáélesztenie az egyesült szakszervezeteket. A munkások a párt vezetésével több eredményes sztrájkot folytattak le.

Éppen ebben az időben Csang Kaj-sek ismét háborúba keveredett Feng Jü-hszianggal és Jen Hszi-sannal. Ez a militarista belháború 1930 májusában kezdődött, hét hónapon át tartott, s az ország több mint húsz tartományára terjedt ki. A harcokban összesen több mint egymillió katona vett részt, s a halottak és sebesültek száma meghaladta a 300 000-et. Amíg ez a véres belső tusakodás folyt, a Vörös Hadsereg és a forradalmi támaszpontok ellen indított „hadjáratokban” részt vevő militaristák száma jelentősen megcsappant, s a városi lakosság ellenállásának leküzdésére készenlétben tartott csapatok jelentős részét is a frontra küldték. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a politikai helyzet országszerte a forradalomra nézve kedvező irányban alakult.

SaLa