Sztálin – Rövid életrajz 1929-1934

Ezerkilencszázhuszonkilenc december 27-én Sztálin beszédet mondott a marxista agrár-szakemberek értekezletén. Beszédében Sztálin elvtárs leleplezte az egyes népgazdasági szektorok közötti „egyensúly” burzsoá elméletét, széttörte a szocialista építés „automatizmusának” antimarxista elméletét és a kisparaszti gazdaság, „stabilitásának” antimarxista elméletét. Miután pozdorjává zúzta mindezeket a burzsoá, antimarxista, jobboldali-opportunista elméleteket, Sztálin elvtárs mélyenjáró elemzést adott a kolhozoknak — mint a gazdaság szocialista formájának — természetéről és megalapozta az áttérést a mezőgazdaság teljes kollektivizálásának politikájára és a kulákságnak, mint osztálynak ezen az alapon való felszámolására.

Lenin már a XI. pártkongresszuson beszélt az utolsó és döntő harcról az ellen az orosz kapitalizmus ellen, amely a kisparaszt gazdaságból nő ki, de abban az időszakban még nem lehetett pontosan megállapítani ennek a harcnak az időpontját. Sztálin elvtárs az őt jellemző éleslátással tudományosan bebizonyította, hogy a belső kapitalizmussal megvívandó utolsó döntő harc időpontja már elérkezett. Sztálin, a nagy dialektikus, kimutatta, hogy a kulákságnak mint osztálynak felszámolása nem folytatása a kulákságot korlátozó és kiszorító régebbi politikának, hanem éles fordulat a párt politikájában.

„Míg a földesúri földek elkobzása első lépése volt az Októberi Forradalomnak a falun, — mondja a XVI. pártkongresszus határozata —, addig a kolhozokra való áttérés a második, mégpedig a döntő lépés, amely igen fontos szakaszt jelent a szovjetunióbeli szocialista társadalom alapjának lerakása szempontjából.

A szocialista gazdaságra a falu annak következményeképpen tért át, hogy a gazdasági szükségszerűség megkövetelte a nagy szövetkezeti gazdaságra, kollektív, gépekkel dolgozó földművelésre való áttérést. A bolsevikok pártja és a Szovjetállam az évek során új termelőerőket hozott létre a falun, bevezette a modern technikát, traktorokat, kombájnokat stb., a szocialista mezőgazdaság számára kádereket nevelt, embermilliókat, akik a modern technikát elsajátítják.

Sztálin elvtárs a sztálingrádi traktorgyár üzembe helyezése napján (1930 június 17-én) a gyár munkásaihoz intézett, történelmi jelentőségű üdvözletében ezt írta:

„Üdvözlöm a Szovjetunió első, Vörös Zászlórenddel kitüntetett óriási traktorgyárának munkásait és vezetőit, és gratulálok nekik győzelmük alkalmából. Az 50.000 traktor, amelyet évenként az országnak adnotok kell — 50.000 ágyúlövedék, amely robbantja a régi burzsoá világot és utat tör az új, szocialista gazdasági formának a falun. Sikert kívánok programotok teljesítéséhez.”

A falun létrehozott új termelőerők elkerülhetetlenül új, szocialista viszonyt teremtettek az emberek között.

Sztálin, aki a szocializmusról szóló marxista – leninista elméletet minden irányban konkretizálta, kimutatta, hogy a kollektivizálásra nem lehet a parasztoknak a kolhozokba való egyszerű és békés belépése útján áttérni, hanem csak a parasztoknak a kulákság elleni tömegharca útján. A kulákságot nyílt harcban, az egész parasztság szemeláttára kellett szétverni, hogy a paraszttömegek meggyőződjenek a kapitalista elemek gyöngeségéről s ezért az átmenet a teljes kollektivizálásra elválaszthatatlanul egybekapcsolódott a kulákság, mint osztály felszámolásának feladatával.

Sztálin elvtárs útmutatásai, hogy a párt politikájában fordulatnak kell történnie a kulákság kizsákmányoló törekvéseinek korlátozásától a kulákságnak mint osztálynak felszámolásához, szolgáltatták az alapot a Központi Bizottság 1930 január 5-i határozatához: „A kollektivizálás üteméről és a kolhozok létesítését elősegítő állami intézkedésekről”

A párt ellenségei mindenképpen igyekeztek meghiúsítani a pártnak a mezőgazdaság kollektivizálására vett irányát. Ezek az ellenséges kísérletek nemcsak a jobboldali behódolóknak a kollektivizálás ellen intézett egyenes támadásaiban nyilvánultak meg, hanem a pártvonalnak „baloldalias” elferdítéseiben is, abban, hogy a kollektivizálásnak a párt által megállapított ütemét nem tartották be, a kolhozalapítás önkéntességét hangsúlyozó lenini-sztálini elvet megsértették, az artelj átugrásával, hebehurgyán kommunákat létesítettek, és kényszerúton társadalmasítottak lakóházakat, aprómarhát, baromfit és egyebet.

A belső és külső ellenségek, intervenció-tervezők és ügynökeik abban reménykedtek, hogy ez a „baloldalias”, sőt néha egyenesen tudatosan provokációs jellegű gyakorlat viszályt kelt majd a parasztság és a Szovjethatalom között. Az imperialista államok vezérkaraiban már ki is tűzték az újabb intervenció határidejét. De a párt vezére idejében észrevette az új veszedelmet.

1930. március 2-án a Központi Bizottság határozata értelmében közzétették Sztálin „Akiknek a siker a fejükbe szállt” című cikkét, amelyben Sztálin visszaverte a kolhozmozgalmat pusztulással fenyegető „baloldalias” túlkapásokat. „A cikk teljes erővel hangsúlyozta az önkéntesség elvét a kolhozalakítás terén és rámutatott arra, hogy a kollektivizálás ütemének és módszereinek megállapításánál feltétlenül számolni kell a Szovjetunió különböző vidékein uralkodó viszonyok különbözőségével. Sztálin elvtárs emlékeztetett ebben a cikkben arra, hogy a kolhozmozgalom fő láncszeme a mezőgazdasági artelj . . . Sztálin elvtárs cikkének óriási politikai jelentősége volt. Ez a cikk segítséget nyújtott a pártszervezeteknek az elkövetett hibák kijavításához és rendkívül súlyos csapást mért a Szovjethatalom ellenségeire, akik azt remélték, hogy a túlkapásokat kihasználva, sikerülni fog nekik a parasztságot a Szovjethatalom ellen fordítani.”

Megsemmisítő csapást mérve a „baloldalias” túlkapásokra és egyszersmind szétfoszlatva az intervenciósok reménykedéseit, Sztálin elvtárs, a milliós tömegek tanítómestere, megmagyarázta a pártbeli és pártonkívüli kádereknek, hogy miben áll a vezetés művészete.

„A vezetés művészete — írta Sztálin — komoly dolog. Nem szabad elmaradni a mozgalomtól, mert elmaradni annyit jelent, mint elszakadni a tömegektől. De nem szabad előreszaladni sem, mert előreszaladni annyit jelent, mint elveszteni a tömegekkel való kapcsolatot. Aki a mozgalmat vezetni akarja és egyúttal meg akarja tartani a kapcsolatot a milliós tömegekkel, annak két fronton kell harcolnia — az elmaradók ellen is, az előreszaladok ellen is.”

Ezt követő „Válasz a kolhozparaszt elvtársaknak” c. 1930. április 3-án közzétett cikkében Sztálin, a kolhoztagok millióihoz fordult és rámutatva a parasztkérdésben elkövetett hibák gyökerére és a kolhozmozgalom főhibáira, rendkívüli erővel fejtette ki, hogy mi a lényege a támadás törvényeinek az osztályharc frontján. Nem lehet támadást folytatni, ha nem erősítjük meg a már elfoglalt hadállásokat — magyarázta Sztálin elvtárs —, ha nem csoportosítjuk át erőinket, ha nem biztosítjuk a frontot tartalékokkal, ha nem hozzuk rendbe a hátországot. Az opportunisták nem értik a támadás osztálytermészetét: milyen osztály ellen és milyen osztállyal szövetségben támadunk? Nekünk — mondta Sztálin — nem akármilyen támadásra van szükségünk, hanem a kulák elleni támadásra, szövetségben a középparaszttal.

A sztálini vezetés segítségével, a túlkapások kiigazításának eredményeképpen szilárd alap jött létre a kolhozmozgalom újabb, hatalmas megnövekedésére. A párt, Sztálin elvtárssal az élén, megoldotta a proletárforradalomnak a hatalom meghódítása után legnehezebb feladatát, azt, hogy a kis parasztgazdaságokat a szocializmus vágányára vezesse át, hogy a kulákságot, ezt a számra legnagyobb kizsákmányoló osztályt, felszámolja.

„Rendkívül mélyreható forradalmi átalakulás volt ez, ugrás a társadalom régi minőségi állapotából, új minőségi állapotba, amely következményeiben egyenlő jelentőségű volt az 1917-es októberi forradalmi átalakulással.

Ennek a forradalomnak sajátszerűsége az volt, hogy felülről ment végbe az államhatalom kezdeményezésére, amelyet alulról a kuláknyűg ellen a szabad kolhozélet megteremtéséért harcoló milliós paraszttömegek egyenes támogatása kísért.”

Lenin útmutatásaira támaszkodva, amelyek szerint a kisparasztgazdaságokról át kell térni a nagy, arteljformájú, kollektív mezőgazdaságra, Lenin szövetkezeti tervére támaszkodva, Sztálin kidolgozta és gyakorlatilag megvalósította a mezőgazdaság kollektivizálásának elméletét. Az új, amit Sztálin ezen a téren adott, abban áll, hogy:

1) minden oldalról kidolgozta a szocialista falusi gazdaság kolhozformájának kérdését;

2) kimutatta, hogy az adott szakaszban a kolhozépítésnek fő és alapláncszeme a mezőgazdasági artelj, mint a parasztok számára leghelyesebb és legérthetőbb forma, amely lehetővé teszi a kolhoztagok személyes érdekeinek összeegyeztetését társadalmi érdekeikkel, a kolhoztagok személyes érdekeinek hozzáalkalmazását a társadalmi érdekekhez;

3) megalapozta az áttérést a kulákság korlátozásának és kiszorításának politikájáról arra a politikára, amely a kulákságot, mint osztályt a teljes kollektivizálás alapján felszámolja;

4) megvilágította a gép- és traktorállomások jelentőségét, mint a mezőgazdaság szocialista átépítési munkájának támaszpontjaiét, amelyek révén a szocialista állam segíti a mezőgazdaságot és a parasztságot.

1930 februárjában igen sok szervezet és munkás-, paraszt- és vöröskatona-gyűlés kívánságára a Szocialista Szovjetköztársaságok Szövetségének Központi Végrehajtó Bizottsága Joszif Visszarionovics Sztálint, a szocialista építőmunka frontján szerzett hatalmas érdemei elismeréseképpen másodszor tüntette ki a Vörös Zászló-érdemrenddel.

A XVI. pártkongresszus (1930. június 26—július 13) úgy került a történelembe, mint a szocializmus egész fronton kifejlesztett támadásának kongresszusa. Sztálin, miután referátumában megvilágította azt, hogy mi a lényege a szocializmus egész fronton kifejlesztett támadásának a kapitalista elemek ellen, megállapította, hogy országunk már a szocializmus korszakába lépett.

Sztálin beszámolt a kongresszusnak az ország iparosítása és a mezőgazdaság kollektivizálása terén elért eredményekről, s egyben rámutatott arra, hogy milyen feladatokat ró ránk a fejlődés új időszaka. Ha a fejlődés üteme szempontjából már elértük, sőt túl is szárnyaltuk a fejlett kapitalista országokat, az ipari termelés színvonala szempontjából még nagyon el vagyunk maradva a fejlett kapitalista országok mögött. Ezért tűzzük ki az ütem további gyorsításának feladatát és azt, hogy a kapitalista országokat az ipari termelés színvonala szempontjából is utolérjük és túlszárnyaljuk. Sztálin elvtárs referátumában kijelölte a párt feladatait az első ötéves terv négy év alatti megvalósítása terén.

Az egész ország dolgozói nagy lelkesedéssel láttak hozzá a kongresszus által kijelölt óriási feladatok teljesítéséhez. Hatalmas méreteket öltött a szocialista munkaverseny és a rohammunka. A XVI. kongresszus ülésezése idején a szocialista versenyben már két millió munkás vett részt, a rohambrigádokban dolgozó munkások száma pedig meghaladta az egy milliót.

„A legnagyszerűbb ebben a versenyben az — mondta Sztálin elvtárs a XVI. kongresszuson —, hogy gyökeres fordulatot idéz elő az embereknek a munkáról való nézeteiben, mert a munkát szégyellni való és súlyos teherből, aminek azelőtt tekintették, becsület dolgává, dicsőség dolgává, érdem és hősiesség dolgává változtatja. Ehhez hasonló valami a kapitalista országokban nincs és nem is lehet.”

Az első ötéves terv megvalósítása az ország valamennyi gazdasági ágának újjáépítését követelte meg az új, modern technika alapján. A technika döntő jelentőségre tett szert. A párt vezére ezzel kapcsolatban 1931 február 4-én, a szocialista ipar funkcionáriusainak első össz-szövetségi értekezletén „A gazdasági vezetők feladatairól” mondott beszédében új jelszót adott ki: „A bolsevikoknak el kell sajátítaniok a technikát”, „Az újjáépítés időszakában mindent a technika dönt el.”

Ebben az időszakban, amikor a párt megfeszített munkát végzett a szocializmus építése terén, egyre nagyobb jelentőségre tett szert a párt tagjainak és tagjelöltjeinek marxista-leninista nevelése, a bolsevik párt történelmi tapasztalatainak tanulmányozása, a harc a párt történetének meghamisítói ellen.

1931 novemberében Sztálin közzétette a „Proletárforradalom” c. folyóirat szerkesztőségéhez intézett ismert levelét, amelynek rendkívül nagy szerepe volt a párt sorainak további eszmei tömörítésében. Ebben a levélben Sztálin, leleplezve a bolsevizmus történetének trockista meghamisítóit, kimutatta, hogy a leninizmus a mindenfajta opportunizmussal folytatott könyörtelen harcban született, növekedett és erősödött meg, hogy a bolsevikok voltak az egész világon az egyetlen forradalmi szervezet, amely teljesen szétverte az opportunistákat és centristákat és kikergette őket a pártból. Ebben a levélben Sztálin meggyőző erővel mutatott rá arra, hogy a trockizmus az ellenforradalmi burzsoázia élcsapata, amely a kommunizmus, a Szovjethatalom és a szocializmusnak a Szovjetunióban való építése ellen harcol.

1933 elejére az első ötéves terv határidő előtt megvalósult. 1933 januárjában Sztálin beszámolót tartott a Központi Bizottság és Központi Ellenőrző Bizottság teljes ülésén „Az első ötéves terv eredményei” címmel: Országunk — mondotta Sztálin — agrárországból ipari országgá, kisparaszti országból a legnagyobb üzemű, élenjáró szocialista földművelés országává lett. A kizsákmányoló osztályokat kivertük a termelésben elfoglalt állásaikból. Maradékaik szétszóródtak szerte az országban és csendes aknamunka formájában vették fel a harcot a Szovjethatalom ellen. Ezért növelni kellett az éberséget, harcot kellett indítani a szovjetrendszer alapjának, a szocialista tulajdonnak védelmére, minden módon erősíteni kellett a proletariátus diktatúráját.

A Központi Bizottság teljes ülésén „A falusi munkáról” mondott másik beszédében Sztálin mélyrehatóan elemezte a párt falun végzett munkájának hiányait és a kolhozrendszer megerősítését szolgáló munkák egész programját fejtette ki.

A párt előtt új feladat állt, harcolni a kolhozok megerősítéséért, a munka megszervezéséért a kolhozokban, harcolni azért, hogy a kolhozok bolsevik kolhozokká váljanak, hogy a kolhozokat megtisztítsuk az ellenséges kulák és kártevő elemektől. Erre a célra Sztálin elvtárs azt javasolta, hogy a gép és traktorállomásokon és a szovhozokban politikai osztályokat létesítsenek. A gép- és traktorállomások politikai osztályainak két év alatt (1933—34) nagy munkát sikerült végezniök a kolhozok megerősítése terén.

1933. február 19-én, a kolhozok rohammunkásainak első országos kongresszusán Sztálin elvtárs kitűzte és megalapozta a jelszót: tegyük a kolhozokat bolsevikokká, a kolhoztagokat pedig jómódúakká.

„Ahhoz, hogy a kolhoztagok jómódúakká váljanak — mondta Sztálin elvtárs —, most már csak egyre van szükség: arra, hogy a kolhozban becsületesen dolgozzanak, helyesen használják ki a gépeket és traktorokat, helyesen használják ki az igás jószágot, helyesen munkálják meg a földet és óvják a kolhoz tulajdonát.”

Sztálin beszéde behatolt a kolhoztagok tudatába, a kolhozok gyakorlati, harcos programjává lett.

A szocialista építés tapasztalataiból általános tanulságokat vonva le, Sztálin elvtárs kidolgozta a szovjetkereskedelemről, mint a munkatermékeknek a szocializmus viszonyai közt való elosztása és cseréje formájáról szóló tanítást.

Sztálin elvtárs azt mondta: „A szovjetkereskedelem — kereskedelem kis- és nagytőkések nélkül, kereskedelem kis és nagy spekulánsok nélkül. Különleges fajtája ez a kereskedelemnek, amilyet a történelem eddig még nem ismert, amely csak a mi gyakorlatunkban, a bolsevikok gyakorlatában, a szovjetfejlődés körülményei között van meg.”

„Annak, hogy az ország gazdasági élete felpezsdülhessen, az iparnak és mezőgazdaságnak pedig legyen, ami őket termelésük további növelésére sarkalja — mondta továbbá Sztálin elvtárs —, még egy előfeltétele van, éspedig: kifejlett áruforgalom a város és a falu között, az ország területei és kerületei között, a népgazdaság különböző ágai között.”

Sztálin elvtárs élesen bírálta azokat, akik a szovjetkereskedelmet nem értékelték kellően, vagy félvállról kezelték. „A kommunisták egy részének soraiban — mondta Sztálin elvtárs — még mindig félvállról, lenézően kezelik a kereskedelmet általában és különösen a szovjetkereskedelmet. Ezek a — tisztesség ne essék szólván — kommunisták úgy tekintik a szovjetkereskedelmet, mint valami másodrendű értéktelen dolgot, a kereskedelem terén dolgozókat pedig, mint elveszett embereket . . . Ezek az emberek nem értik, hogy a szovjetkereskedelem a mi életbevágó, bolsevik ügyünk, a kereskedelemben dolgozók pedig, beleértve az üzleti elárusítókat is, feltéve, hogy becsületesen dolgoznak — a mi, forradalmi, bolsevik ügyünk megvalósítói.”

Sztálin elvtárs ezen útmutatásainak nagy jelentőségük volt a szovjetkereskedelem megerősítése és az ország belső áruforgalmának kifejlesztése szempontjából.

A forradalom ihletett tribunja és a párt kedvence, Szergej Mirónovics Kírov, a XVII. pártkongresszus előtti napokban Leningrádon, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottságának munkájáról mondott beszámoló beszédében a következőképpen jellemezte a munkásosztály szocialista győzelmeinek nagy szervezőjét:

„Elvtársak, pártunk érdemeiről, pártunk sikereiről szólva, lehetetlen nem szólnunk az általunk elért gigászi győzelmek nagy szervezőjéről. Sztálin elvtársról beszélek.

Ki kell jelentenem, hogy Sztálin tényleg tökéletes, tényleg mindenoldalú követője, folytatója annak, amit pártunk nagy megalapítója hagyott ránk, akit immár tíz éve, hogy elvesztettünk.

Nehéz elképzelni olyan gigászi alakot, amilyen Sztálin. Az utóbbi évek alatt, azóta hogy Lenin nélkül dolgozunk, nem ismerünk munkánkban egyetlen olyan fordulatot, politikánkban egyetlen olyan, valamennyire is nagyszabású kezdeményezést, jelszót, irányt, amelynek szerzője ne Sztálin elvtárs, hanem valaki más volna. Minden főbb munkánk — ezt tudnia kell a pártnak — Sztálin elvtárs útmutatásai szerint, az ő kezdeményezésére és vezetése alatt megy végbe. A nemzetközi politika legnagyobb kérdései az ő útmutatásai szerint döntetnek el és nemcsak ezek a nagy kérdések, de még harmadrendűeknek, sőt tizedrendűeknek látszó kérdések is mind érdeklik őt, ha országunk munkásait, parasztjait és valamennyi dolgozóját érintik.

Meg kell mondanom, hogy ez nemcsak a szocializmus építésére vonatkozik annak egészében, hanem munkánk egyes kérdéseire is. Így például, ha országunk védelmének kérdéseit vesszük, teljes határozottsággal kell hangsúlyoznunk, hogy összes sikereinket, amelyekről beszéltem, teljes egészében Sztálinnak köszönhetjük.

Ennek az embernek hatalmas akarata, roppant szervező tehetsége biztosítja a párt számára a szocializmus győzelmes építésével kapcsolatos nagy történelmi fordulók idejében való keresztülvitelét.

Vegyétek Sztálin elvtárs jelszavait: « Tegyük a kolhoztagokat jómódúvá», «Tegyük a kolhozokat bolsevikokká», «Sajátítsuk el a technikát», vegyétek Sztálin elvtárs hat történelmi jelentőségű feltételét — mindaz, ami munkánk jelen stádiumában a szocializmus építését irányítja, ettől az embertől származik és mindazt, amit az első ötéves terv eredményeképpen kiharcoltunk, az ő útmutatása alapján értük el.”

1934 elején Sztálin vezeti a történelemben a győzők kongresszusaként ismert XVII. pártkongresszus munkáját. A kongresszuson a SzK(b)P Központi Bizottsága munkájáról mondott beszámoló beszédében Sztálin elvtárs összegezte a párt történelmi jelentőségű győzelmeinek — a szocializmus győzelmeinek — eredményeit a Szovjetunióban.

Győzött az ország iparosításának politikája, a mezőgazdaság teljes kollektivizálásának politikája, győzött az a politika, amely a kulákságot, mint osztályt felszámolta. Győzött a szocializmus, egy országban való felépítésének lehetőségéről szóló tanítás. A szocialista gazdasági forma az egész népgazdaságban osztatlanul uralkodó erő lett, valamennyi többi forma elsüllyedt. A kolhozok végleg és visszavonhatatlanul győztek.

De Sztálin figyelmeztette a pártot, hogy a harcnak még koránt sincs vége. Bár az ellenség szét van verve, ideológiájának maradványai még élnek és gyakran hallatnak magukról. A kapitalista környezet megmaradt, éleszti és kihasználja a kapitalizmusnak az emberek tudatában még élő maradványait.

Sztálin elvtárs rámutatott arra, hogy a nemzeti kérdés terén a kapitalizmus maradványai az emberek öntudatában sokkal szívósabbak, mint bármely más téren. Arra a kérdésre válaszolva, hogy melyik elhajlás a fő veszély — az elhajlás a nagyorosz nacionalizmus felé, vagy pedig az elhajlás a helyi nacionalizmus felé —, Sztálin elvtárs kijelentette, hogy a mai viszonyok között „a fő veszély az az elhajlás, amely ellen beszüntették a küzdelmet, és amelyet ez által az államra nézve veszélyessé hagytak válni.”

Rendszeres munkát kell folytatni, hogy a kapitalizmusnak az emberek tudatában élő maradványait kiirtsuk, rendszeres bírálatnak kell alávetni a leninizmussal szemben ellenséges összes áramlatok ideológiáját; szükséges a leninizmus fáradhatatlan propagandája, a párttagok ideológiai színvonalának emelése, a dolgozók nemzetközi szellemben való nevelése. Különösen meggyőző erővel hangsúlyozta Sztálin, hogy fokozni kell a párt éberségét:

„Nem elringatni kell a pártot, hanem fejleszteni benne az éberséget, nem elaltatni, hanem a harci készenlét állapotában tartani, nem lefegyverezni, hanem felfegyverezni, nem leszerelni, hanem mozgósított állapotban tartani a második ötéves terv megvalósítására.”

Sztálin ebben a beszédében konkréten kidolgozott programot adott a párt további munkája számára az ipar, mezőgazdaság, kereskedelem és közlekedés területén és megadta a szervezeti munka programját (káderek, határozatok végrehajtásának felülvizsgálása és ellenőrzése); kitűzte azt a feladatot, hogy „a szervezeti vezetést a politikai vezetés színvonalára kell emelni”. Sztálinnak ez a beszéde programot adott a kultúra, a tudomány, a népművelődés terén végzendő munka és az ideológiai harc számára.

A Szovjetunió külpolitikájáról szólva, Sztálin elvtárs beszédében megállapította, hogy a kapitalista világban gazdasági válság dúl és több országban lázas háborús készülődés folyik, különösen Németországban a fasiszták hatalomra jutása óta. A gazdasági megrázkódtatások, a háborús és politikai katasztrófák közepette a Szovjetunió szilárdan és rendületlenül megmarad a maga békés álláspontján, harcol a háború veszélye ellen, állhatatosan folytatja békepolitikáját.

„A mi külpolitikánk világos — mondotta Sztálin elvtárs. — Ez a béke megőrzésének és a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének politikája valamennyi ország irányában. A Szovjetuniónak esze ágában sincs, hogy bárkit is fenyegessen, még kevésbé, hogy bárkire is rátámadjon. Mi a béke hívei vagyunk, és a békéért harcolunk. De nem félünk a fenyegetésektől és készek vagyunk arra, hogy a háború gyújtogatóinak csapására csapással feleljünk . . . Azokat pedig, akik megpróbálnak rátámadni országunkra, úgy visszaverjük, hogy belepusztulnak, nehogy még egyszer kedvük kerekedjék disznó-ormányukat a mi szovjetkertünkbe bedugni.”

A kongresszus Szergej Mirónovics Kírov javaslatára Sztálin elvtárs egész beszédét, mint kongresszusi határozatot fogadta el, mint párttörvényt, mint a párt munkaprogramját a legközelebbi időszakra. A kongresszuson jóváhagyták a népgazdaság fejlesztésének második ötéves tervét is.

 (idézet:- Sztálin: Rövid életrajz – című könyvből)

SaLa