A jobboldali veszélyről a Német Kommunista Pártban

Beszéd a Kommunista Internacionále Végrehajtó Bizottsága Elnökségének ülésín
1928. december 19

Elvtársak! Tekintettel arra, hogy Molotov elvtárs már kifejtette itten a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja küldöttségének álláspontját, nekem csupán néhány szót kell mondanom. A vita folyamán felmerült három kérdéssel kívánok foglalkozni s ezekkel is csak röviden.

Ez a három kérdés: a tőkés stabilizáció problémája, a proletariátus osztályharcainak problémája a megrendült stabilizációval kapcsolatban és a német kommunista párt problémája.

Sajnálattal kell megállapítanom, hogy Humbert-Droz és Serra mind a három kérdésben a gyáva opportunizmus mocsarába süppedt. Igaz, Humbert-Droz egyelőre csak formai kérdésekben foglalt állást. Én azonban elvi jelentőségű beszédére gondolok, melyet a Kommunista Internacionále Végrehajtó Bizottsága Politikai Titkárságának ülésén mondott, ahol a német kommunista párton belüli jobboldaliak és békülékenyek kérdését tárgyalták. Azt hiszem, hogy éppen ez a beszéd az ideológiai alapja annak az álláspontnak, amelyet a Kommunista Internacionále Végrehajtó Bizottsága Elnökségének kisebbsége ezen az ülésen elfoglalt. Ezért nem lehet megjegyzés nélkül hagyni Humbert-Droznak a Kommunista Internacionále Végrehajtó Bizottsága Politikai Titkárságának ülésén elhangzott elvi beszédét.

Mondottam, hogy Humbert-Droz és Serra a gyáva opportunizmus mocsarába süppedt. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a nyílt opportunizmuson kívül van még burkolt opportunizmus is, amely fél megmutatni igazi arcát. Éppen ez a jobboldali elhajlás irányában megnyilvánuló békülékenység opportunizmusa. A békülékenység annyi, mint gyáva opportunizmus. Ismétlem, sajnálattal kell megállapítanom, hogy mindkét elvtársunk a gyáva opportunizmus mocsarába süppedt.

Engedjék meg, hogy ezt néhány ténnyel szemléltessem.

I
A kapitalista stabilizáció problémája

A Kommunista Internacionále abból indul ki, hogy a mostani tőkés stabilizáció ideiglenes, nem tartós, ingatag, rothadt stabilizáció, amely még jobban meg fog rendülni a tőkés válság további fejlődése folyamán.

Ez egyáltalán nem mond ellent annak a közismert ténynek, hogy a tőkés technika és racionalizálás fejlődik. Sőt, éppen e fejlődés alapján bontakozik ki a stabilizáció belső rothadtsága és tarthatatlansága.

És mit mondott nekünk Humbert-Droz a Kommunista Internacionále Végrehajtó Bizottsága Politikai Titkárságának ülésén? Kereken tagadja, hogy a stabilizáció ingatag és nem tartós. Beszédében határozottan kijelenti, hogy „a VI. Világkongresszus ténylegesen elítélte a rothadt, ingatag stb. stabilizációról adott általános, szétfolyó fogalmazást”. Határozottan kijelenti, hogy a VI. kongresszusnak a harmadik időszakra vonatkozó tézisében egyetlen szó sincs a stabilizáció ingatagságáról. Helyesnek tarthatjuk-e Humbert-Droznak ezt az állítását? Nem, nem tarthatjuk annak. Nem tarthatjuk annak, mivel a Kommunista Internacionále VI. kongresszusa éppen a szöges ellentétét állítja annak, amit Humbert-Droz állít beszédében. A Kommunista Internacionále VI. kongresszusa a harmadik időszakról szóló pontban éppen azt mondja, hogy:

„ez az időszak (vagyis a harmadik időszak. — I. Szt.) a tőkés stabilizáció ellentmondásainak továbbfejlődésén keresztül elkerülhetetlenül a tőkés stabilizáció további megrendülésére és a kapitalizmus általános válságának további kiéleződésére vezet”.

Figyeljék — „a stabilizáció további megrendülésére” .. . Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a stabilizáció már most ingatag és nem tartós, hogy a harmadik időszak viszonyai között még jobban megrendül. Humbert-Droz pedig bátorságot vesz magának ahhoz, hogy gúnyt űzzön mindazokból — s köztük a német kommunista pártból is —, akik kijelentik, hogy a stabilizáció ingatag és rothadt, akik kijelentik, hogy a munkásosztály mostani harca aláássa és felbomlasztja a tőkés stabilizációt. Miből űz gúnyt Humbert-Droz? Világos, hogy a VI. kongresszus határozataiból.

Kiderül, hogy Humbert-Droz a Kommunista Internacionále VI. kongresszusán hozott határozatok védelmének örve alatt valójában revideálja ezeket a határozatokat s ilymódon a stabilizáció opportunista értelmezésének lejtőjére jutott.

Ennyit a kérdés formai részéről.

Most vizsgáljuk meg a kérdést érdemben. Ha a mostani stabilizációt nem lehet sem ingatagnak, sem rothadtnak, sem rövidéletűnek nevezni, akkor hát milyen ez a stabilizáció? Csak egy marad hátra — elismerni, hogy a stabilizáció tartós és mindenesetre erősödő. De ha a kapitalizmus erősödő stabilizációjával van dolgunk, akkor mi marad a világkapitalizmus úgynevezett élesedő és mélyülő válságából? Nem világos-e, hogy akkor ki van zárva a tőkés válság mélyülése? Nem világos-e, hogy Humbert-Droz belezavarodott saját ellentmondásaiba?

Továbbá. Lenin azt mondotta, hogy a kapitalizmus fejlődése az imperializmus viszonyai között kétoldalú folyamat: egyfelől egyes országokban fejlődik a kapitalizmus, másfelől más országokban rothad a kapitalizmus. Helyes-e Leninnek ez a tétele? És ha helyes, akkor nem világos-e, hogy a tőkés stabilizáció csakis rothadt lehet?

Végül néhány szót olyan tényekről, melyeket mindenki ismer.

Ilyen tény: az imperialista csoportoknak az árukiviteli piacokért, a tőkekiviteli piacokért folyó kétségbeesett küzdelme.

Ilyen tény: a tőkés országokban rohamosan fokozódó fegyverkezés, új katonai szövetségek alakulása és nyilvánvaló készülődés új imperialista háborúkra.

Ilyen tény: az ellentmondások kiéleződése az imperializmus két óriása, Amerika és Anglia között, amelyek a saját szférájukba igyekeznek vonni minden más államot.

Végül olyan tény, mint a Szovjetunió fennállása, a Szovjetunió fejlődése és sikeres előrehaladása az építés minden területén, mind gazdasági, mind kulturális és politikai téren, márpedig a Szovjetuniónak már puszta léte — nem is beszélve fejlődéséről — megingatja és bomlasztja a világkapitalizmus legmélyebb alapjait.

Mindezek után hogyan állíthatják marxisták, leninisták, kommunisták, hogy a tőkés stabilizáció nem ingatag és nem rothadt, hogy maguknak a dolgoknak a menete évről-évre és napról-napra nem bomlasztja azt?

Sejti-e Humbert-Droz — s vele együtt Serra — hogy milyen mocsárba süppednek?

Ezzel a hibával függ össze Humbert-Droz és Serra többi hibája is.

II
A proletariátus osztályharcainak problémája

Ugyancsak hibás Humbert-Droz álláspontja a kapitalista országok proletariátusának osztályharcait, azok jellegét és jelentőségét illetőleg is. Humbert-Droznak a Politikai Titkárság ülésén mondott beszédéből az következik, hogy a munkásosztály harca, a munkásosztály ösztönös összecsapásai a tőkésekkel, alapjában véve csak védekező jellegűek, hogy a kommunista pártoknak csak a meglevő reformista szakszervezetek keretein belül kell vezetniük ezt a harcot.

Helyes-e ez? Nem, nem helyes. Aki ezt állítja, az az események után kullog. Humbert-Droz elfelejti, hogy a munkásosztály harca most az ingadozó stabilizáció alapján folyik, hogy a munkásosztály harcai gyakran a visszavágás, az ellentámadás és a tőkések elleni közvetlen támadás jellegét öltik. Humbert-Droz nem lát semmi újat a munkásosztály legutóbbi harcaiban. Nem lát olyan tényeket, mint a lodzi általános sztrájk, mint a munkaviszonyok javításáért folyó gazdasági sztrájkok Franciaországban, Csehszlovákiában, Németországban, mint a németországi proletariátus erőinek hatalmas mozgósítása a vas- és fémmunkások kizárása elleni harcban stb. stb.

Miről tanúskodnak ezek és az efféle tények, mit jeleznek? Arról tanúskodnak, hogy a tőkés országok néptömegeiben érlelődnek a munkásmozgalom új forradalmi fellendülésének előfeltételei. Ez az az új, amit Humbert-Droz és Serra nem lát, nem vesz észre és amit általában sohasem fognak észrevenni azok az elvtársak, akik nem előre, hanem hátra szoktak nézni.

S mit jelent hátranézni, nem pedig előre? Azt jelenti, hogy az események után kullognak, az eseményekben nem látják meg az újat és az események készületlenül érik őket. Azt jelenti, hogy lemondanak a kommunista pártok vezetőszerepéről a munkásmozgalomban. Éppen ez okozta a német kommunista párt vezetőségének csődjét az 1923-as forradalom idején.  Ezért, aki nem akarja ismételni 1923 hibáit, annak gondolkodásra kell késztetni a kommunistákat és sarkallnia kell őket előre, elő kell készítenie a tömegeket a közelgő harcokra, annak mindent el kell követnie, hogy a kommunista pártok ne az események után kullogjanak és hogy a munkásosztályt ne érje készületlenül semmiféle meglepetés.

Nagyon furcsa, hogy Humbert-Droz és Serra megfeledkezik erről.

A ruhrvidéki harcok idején a német kommunisták tényként leszögezték, amit mindenki tud, hogy a szervezetlen munkások forradalmibbak voltak a szakszervezetekben szervezett munkásoknál. Humbert-Droz felháborodik ezen és azt állítja, hogy ez lehetetlen. Furcsa! Miért lehetetlen? A Ruhr-vidéken körülbelül egymillió munkás van. Közülük körülbelül kétszázezren szakszervezeti tagok. A szakszervezeteket reformista bürokraták vezetik, akiket ezernyi szál fűz a tőkésosztályhoz. Mi csodálnivaló van hát azon, hogy a szervezetlen munkások forradalmibbnak bizonyultak, mint a szervezettek? Hát lehetett ez másképp?

Az oroszországi forradalmi mozgalom történetéből elbeszélhetnék önöknek „csodálatosabb” tényeket is. Nálunk gyakran megesett, hogy a tömegek forradalmibbak voltak (némely) kommunista vezérüknél. Ezt jól tudja minden orosz bolsevik. Éppen ebből indult ki Lenin, amikor azt mondotta, hogy nemcsak tanítani kell a tömegeket, hanem tanulni is kell a tömegektől. Nem ezeken a tényeken kell csodálkozni, hanem azon, hogy Humbert-Droz nem érti a forradalmi gyakorlat ilyen egyszerű dolgait.

Ugyanezt kell mondanunk Serráról is. Ő sem helyesli, hogy a német kommunisták a kizárt vas- és fémipari munkások megszervezéséért folyó harcban áthágták a fennálló szakszervezetek kereteit és megrendítették ezeket a kereteket. A Profintern IV. kongresszusán hozott határozatok megszegését látja ebben. Azt állítja, hogy a Profintern azt ajánlotta a kommunistáknak, hogy csak a szakszervezeteken belül dolgozzanak. Ez ostobaság, elvtársak! A Profintern ilyesmit sohasem ajánlott. Aki így beszél, az a proletár osztályharcok passzív nézőjének szerepére kárhoztatja a kommunista pártot. Aki így beszél, az eltemeti azt az eszmét, hogy a munkásmozgalomban a kommunista párté a vezetőszerep.

A német kommunistáknak éppen az az érdemük, hogy nem hagyták magukat megfélemlíteni a „szakszervezeti keretekről” szóló fecsegéssel és átlépték ezeket a kereteket, mikor a szakszervezeti bürokraták akarata ellenére megszervezték a szervezetlen munkások harcát. A német kommunistáknak éppen az az érdemük, hogy keresték és megkísérelték a szervezetlen munkások harcának és szervezésének új formáit. Lehetséges, hogy ezzel kapcsolatban elkövettek néhány lényegtelen hibát. De új dolgoknál sohasem kerülhetők el a hibák. Abból, hogy dolgoznunk kell a reformista szakszervezetekben, ha azok tömegszervezetek, abból még korántsem következik az, hogy tömegmunkánkat a reformista szakszervezetekben való munkára kell korlátozni, hogy a szakszervezetek szabályainak és követelményeinek rabjaivá kell válnunk. Amikor a reformista vezetőség összenő a kapitalizmussal (lásd a Kommunista Internacionále VI. kongresszusának és a Profintern IV. kongresszusának határozatait), a munkásosztály viszont harcol a kapitalizmus ellen, lehet-e akkor állítani, hogy a kommunista párt vezette munkásosztály harca meglehet a szakszervezetek mostani reformista kereteinek valamelyes áttörése nélkül? Világos, hogy aki ezt állítja, az opportunizmusba tévedt. Ezért nagyonis jól elképzelhető olyan helyzet, amikor szükségessé válhat a munkásosztály párhuzamos tömegszervezeteinek megteremtése a kapitalisták által megvásárolt szakszervezeti bürokraták akarata ellenére. Amerikában már ez a helyzet. Teljesen lehetséges, hogy így alakulnak a dolgok Németországban is.

III
A Német Kommunista Párt problémája

Legyen vagy ne legyen szervezett és egybeforrt, vasfegyelmet tartó német kommunista párt — ez a kérdés, elvtársak. Nemcsak a jobboldaliakról vagy a békülékenyekről, hanem magáról a német kommunista párt létéről van szó. Van német kommunista párt. De ezzel egyidejűleg és a német kommunista párton belül van két erő, amely belűről bomlasztja a pártot és fenyegeti létét. Az egyik ilyen erő a jobboldaliak frakciója, amely a kommunista párton belül új antileninista pártot szervez, külön központtal, külön lapokkal, és napról-napra megszegi a kommunista pártfegyelmet. A másik ilyen erő a békülékenyek csoportja, amely ingadozásaival a jobboldaliak frakcióját erősíti.

Nem szorul bizonyításra, hogy a jobboldaliak frakciója szakít a marxizmus-leninizmussal és elkeseredett harcot folytat a Kommunista Internacionále ellen. Ez már régen bebizonyosodott. Az sem szorul bizonyításra, hogy a békülékenyek csoportja megszegi a VI. kongresszus ismert határozatát, mely a jobboldaliak ellen rendszeres harcot követel. Ez is régen beigazolódott. Most arról van szó, hogy a német kommunista pártban lehetetlen tovább tűrni ezt a helyzetet. Arról van szó, hogyha tovább tűrik ezt a „rendet”, amikor a jobboldaliak mindenféle szociáldemokrata eszmei lim-lommal mérgezik a levegőt és rendszeresen megszegik a pártfegyelem legelemibb szabályait, a békülékenyek pedig a jobboldaliak malmára hajtják a vizet — akkor ez egyértelmű a Kommunista Internacionále elleni harccal és a marxizmus-leninizmus elemi követelményeinek megszegésével.

Olyan (ha nem rosszabb) helyzet alakult ki, amilyen a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjában volt a trockizmus elleni harc utolsó szakaszán, amikor a párt és a Kommunista Internacionále a trockistákat kénytelen volt kiűzni a soraiból. Ezt most mindenki megérti. Ezt nem érti — vagy úgy tesz, mintha nem értené — Humbert-Droz és Serra. Ez azt jelenti, hogy hajlandók támogatni mind a jobboldaliakat, mind a békülékenyeket még akkor is, ha annak a német kommunista párt teljes felbomlása volna az ára.

Humbert-Droz és Serra, állást foglalván a jobboldaliak kizárása ellen, a VI. kongresszus ismert határozatára hivatkoznak, amely arról szól, hogy a jobboldali elhajlásokat ideológiai harcban kell leküzdeni. Ilyen határozat van, ez tökéletesen igaz. De ezek az elvtársak megfeledkeznek arról, hogy a VI. kongresszus határozatai a kommunista pártoknak a jobboldali veszély elleni harcát egyáltalán nem korlátozzák ideológiai természetű rendszabályokra. A Kommunista Internacionále VI. kongresszusa, Buharin referátuma alapján hozott határozatában, melyben a lenini vonaltól való elhajlások elleni ideológiai harcról van szó, egyszersmind leszögezi, hogy

„ez nemcsak nem zárja ki, hanem éppen feltételezi a párt vasfegyelmének minden módon való megszilárdítását, a kisebbség feltétlen alárendeléséta többségnek, az alsó szervek, valamint más pártszervezetek (parlamenti frakció, szakszervezeti frakció, sajtó stb.) feltétlen alárendelését a vezető pártközpontoknak”.

Nagyon furcsa, hogy Humbert-Droz és Serra megfeledkezik a Kommunista Internacionále VI. kongresszusán hozott határozatnak erről a tételéről. Nagyon furcsa, hogy az összes békülékenyek, azok is, akik békülékenyeknek tartják magukat, azok is, akik nem vállalják ezt a címet, a VI. kongresszus határozatára való hivatkozásaikban következetesen megfeledkeznek a Kommunista Internacionále e fontos tételéről.

Mit tegyünk, ha azt látjuk, hogy a német kommunista párt vasfegyelmének minden módon való megszilárdítása helyett a jobboldaliak és részben egyes békülékenyek minden néven nevezendő fegyelmet a legarcátlanabbul megszegnek? Tűrhetjük-e tovább ezt a helyzetet?

Mit tegyünk, ha a német kommunista pártban az alsó szerveknek, szakszervezeti frakcióknak és egyes pártlapoknak a vezető pártközpontnak való feltétlen alárendelése helyett olyan felháborító tényeket látunk, hogy a jobboldaliak és részben egyes békülékenyek a legdurvábban megszegik a Kommunista Internacionále VI. kongresszusának ezt a követelményét?

Tűrhetjük-e tovább ezt a helyzetet?

Önök ismerik a Kommunista Internacionáléba való felvétel feltételeit, amelyeket a II. kongresszuson fogadtak el. A 21 feltételre gondolok. E feltételek első pontja kimondja, hogy „az időszaki és nem-időszaki sajtót és valamennyi pártkiadót teljes egészében alá kell rendelni a párt Központi Bizottságának, tekintet nélkül arra, hogy az adott időben a párt egészben legális vagy illegális”. Önök tudják, hogy a jobboldali frakciónak két pártlap van a kezében. Önök tudják, hogy ezek a pártlapok hallani sem akarnak arról, hogy alárendeljék magukat a német kommunista párt Központi Bizottságának. Kérdezem, tűrhetjük-e tovább ezt a képtelenséget?

A 21 feltétel 12. pontja kimondja, hogy a pártot a „legcentralisztikusabb módon kell megszervezni”, hogy a pártban „katonai fegyelemmel határos vasfegyelemnek kell uralkodnia”. Önök tudják, hogy a német kommunista pártban a jobboldaliak nem akarnak elismerni se vasfegyelmet, se bármiféle más fegyelmet saját frakciós fegyelmükön kívül. Kérdezem, tűrhetjük-e tovább ezt a képtelenséget?

Vagy talán azt mondják önök, hogy a Kommunista Internacionále II. kongresszusán elfogadott feltételek a jobboldaliakra nem kötelezőek?

Humbert-Droz és Serra itt a Kommunista Internacionále határozatainak állítólagos megszegőiről kiabálnak. A jobboldaliak képében most itt vannak előttünk a Kommunista Internacionále legmélyebb alapjainak igazi (nem pedig állítólagos) megszegői. Miért hallgatnak hát? Vajon nem azért, hogy a Kommunista Internacionále határozatait színlegesen védelmezve, valójában a jobboldaliakat védelmezzék és e határozatokat revideálják?

Különösen érdekes Serra kijelentése. Égre-földre esküdözik, hogy ellensége a jobboldaliaknak, ellensége a békülékenyeknek stb. És milyen következtetést von le ebből? Azt talán, hogy a jobboldaliak és a békülékenyek ellen harcolni kell? Dehogy is! Ebből azt a nagyon furcsa következtetést vonja le, hogy véleménye szerint újjá kell szervezni a német kommunista párt Központi Bizottságának mai Politikai Irodáját.

Hát nem furcsa, ha meggondoljuk: a Németországi Kommunista Párt Központi Bizottságának Politikai Irodája erélyes harcot folytat a jobboldali veszély és a békülékenyek ingadozásai ellen; Serra a jobboldaliak és a békülékenyek elleni harc híve; ezért Serra azt ajánlja, hogy ne bántsák a jobboldaliakat és a békülékenyeket, gyengítsék a harcot a jobboldaliak és a békülékenyek ellen és a békülékenység szellemében változtassák meg a Németországi Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Irodájának összetételét. Ez aztán „következtetés”!

Bocsásson meg Serra, ha itt kereken kimondom, hogy az adott kérdésben elfoglalt álláspontja vidéki prókátorok álláspontjára emlékeztet, akik a fehéret feketének, a feketét pedig fehérnek próbálják feltüntetni. Ezt nevezik nálunk az opportunista elemek prókátori védelmének.

Serra azt ajánlja, hogy szervezzék újjá a Németországi Kommunista Párt Központi Bizottságának Politikai Irodáját, vagyis tegyenek ki belőle egyeseket és rakjanak helyükbe másokat, váltsák fel őket másokkal. Miért nem mondja meg Serra nyíltan és kereken — kikkel váltsák fel őket. (Serra: „Azokkal, akiket a Kommunista Internacionále VI. kongresszusa akart”.) De a VI. kongresszus egyáltalán nem javasolta a békülékenyek rehabilitálását. Ellenkezőleg, arra kötelez bennünket, hogy rendszeres harcot folytassunk a békülékenység ellen. És éppen azért, mert a békülékenyek nem teljesítették ezt a kötelességüket, éppen azért hozta a Kommunista Internacionále Végrehajtó Bizottságának Elnöksége a VI. kongresszus után, 1928 október 6-án, ismert határozatát a jobboldaliakról és a békülékenységről. Serra azt gondolja, hogy a VI. kongresszus határozatainak ő az illetékes magyarázója. Serrának ezt az igényét semmiesetre sem lehet indokoltnak tekinteni. A VI. kongresszus határozatainak magyarázója a Kommunista Internacionále Végrehajtó Bizottsága és annak Elnöksége. Látom, Serra nem ért egyet a Kommunista Internacionále Végrehajtó Bizottsága Elnökségének október 6-i határozatával, bár ezt nem jelentette ki nyíltan.

Mi következik ebből? Feltétlenül az, hogy Humbert-Droznak és Serrának a német kommunista párt kérdésében elfoglalt álláspontja a jobboldaliakat a Németországi Kommunista Párttal és a Kommunista Internacionáléval szemben gyáván, prókátori módon védelmező álláspont.

IV
Jobboldaliak a németországi kommunista pártban és a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjában

Egyes szónokok beszédéből ma megtudtam, hogy egyes német békülékenyek saját igazolásukra egyik beszédemre hivatkoznak, melyet a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottságának novemberi plénumán mondottam a jobboldali elemek elleni harc módszereiről. Mint ismeretes, beszédemben (amely megjelent), azt állítottam, hogy a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjában meglevő jobboldali veszély elleni harc mai fejlődési szakaszán a harc fő módszere az ideológiai harc, ami nem zárja ki, hogy egyes esetekben szervezeti rendszabályokat alkalmazzunk. Ezt a tézist azzal indokoltam, hogy a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjában a jobboldaliak még nem kristályosodtak ki, nem alkotnak csoportosulást vagy frakciót és még egyetlen egy eset sem fordult elő, hogy megszegték volna vagy nem hajtották volna végre a SzK(b)P Központi Bizottságának határozatait. Beszédemben azt állítottam, hogy ha a jobboldaliak a frakcióharc álláspontjára helyezkednének és megszegnék a SzK(b)P Központi Bizottságának határozatait, ugyanúgy fogunk eljárni velük szemben is, mint ahogyan a trockistákkal bántunk 1927-ben. Azt hiszem, világos. Nem ostobaság-e, ha ezután az én beszédemmel akarnak érvelni a németországi jobboldaliak mellett, akik már áttértek a frakcióharc módszereire és rendszeresen megszegik a Németországi Kommunista Párt Központi Bizottságának határozatait, vagy ha az én beszédemmel akarnak érvelni a németországi békülékenyek mellett, akik még nem szakítottak és nyilván nem is akarnak szakítani a jobboldaliak frakciójával? Azt hiszem, ennél a hivatkozásnál ostobább dolgot el sem lehet képzelni. Csak akik képtelenek logikusan gondolkodni, csak azok nem tudják megérteni, hogy a jobboldaliak helyzete a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjában mélységesen különbözik a jobboldaliaknak a Németországi Kommunista Pártban elfoglalt helyzetétől.

Gondoljuk csak meg. A jobboldaliak a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjában még nem alkotnak frakciót és — vitathatatlanul — lojálisán végrehajtják a SzK(b)P Központi Bizottságának határozatait. Ezzel szemben a németországi jobboldaliak már frakciót alakítottak, melynek élén frakciós központ áll és rendszeresen lábbal tiporják a Németországi Kommunista Párt Központi Bizottságának határozatait. Nem világos-e, tehát, hogy a jobboldaliak elleni harc módszerei ebben a két pártban a jelen pillanatban nem lehetnek egyformák?

Továbbá. Nálunk, a Szovjetunióban, nincsen szociáldemokrácia, mint szervezett és komoly erő, amely táplálni és ösztönözni tudná a jobboldali veszélyt a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjában. Ezzel szemben Németországban a kommunista párton kívül ott van egy erősebb és eléggé szilárdan megszervezett szociáldemokrata párt, amely a jobboldali elhajlást a német kommunista pártban táplálja és azt objektíve a maga ügynökségévé változtatja. Nem világos-e tehát, hogy csak a vakok nem képesek meglátni azt a nagy különbséget, mely a Szovjetunióban és a Németországban fennálló helyzet között van?

Végül, még egy körülmény. A mi pártunk a mensevikek ellen folytatott ádáz harcokban fejlődött és erősödött meg, olyan harcokban, melyek néhány éven át valóságos polgárháború formáját öltötték. Ne feledjék el, hogy mi, bolsevikok, Októberben a mensevikeket és eszereket, mint az ellenforradalmi imperialista burzsoázia balszárnyát, megdöntöttük. Egyebek között ez a magyarázata annak, hogy sehol, a világ egyetlen kommunista pártjában sem olyan erősek a nyílt opportunizmus elleni harc hagyományai, mint a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjában. Elegendő megemlíteni a moszkvai szervezetet, különösen a Moszkvai Bizottságot, amelyben voltak bizonyos békülékenységi ingadozások, elegendő megemlíteni, hogy a moszkvai munkások, pártunk tagjai, alig két hónap alatt egy csapással egyenesbe hozták a Moszkvai Bizottság vonalát — elegendő mindezt megemlíteni, hogy megértsék, milyen erősek pártunkban a nyílt opportunizmus elleni harc hagyományai.

Mondhatjuk-e ugyanezt a német kommunista pártról? Sajnos, nem mondhatjuk — ebben bizonyára egyetértenek velem. Mi több, tagadhatatlan, hogy a Németországi Kommunista Párt még korántsem szabadult meg azoktól a szociáldemokrata hagyományoktól, amelyek a Németországi Kommunista Pártban a jobboldali veszélyt táplálják.

Íme ilyen eltérők a viszonyok Németországban és a Szovjetunióban, amiből következik, hogy az eltérő viszonyok miatt a jobboldali veszéllyel szemben más harci módszereket kell alkalmazni a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjában és megint más módszereket a Németországi Kommunista Pártban.

Csak az nem tudja megérteni ezt az egyszerű dolgot, aki a marxista érzéknek teljesen híjával van.

A SzK(b)P Központi Bizottsága novemberi plénumának határozatszerkesztő bizottságában az elvtársak egy csoportja azt javasolta, hogy a határozat főbb tételeit terjesszük ki a Kommunista Internacionále más szekcióira is, a többi közt a német szekcióra is. Ezt a javaslatot elvetettük, azzal az indokolással, hogy a jobboldali veszély elleni harc feltételei a Németországi Kommunista Pártban sarkalatosan különböznek a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjában folyó harc feltételeitől.

V
A bizalmas és a nyílt levél tervezetéről

Néhány szót a Kommunista Internacionále Végrehajtó Bizottságának albizottságai által beterjesztett határozati javaslatokkal kapcsolatban. Serra úgy véli, hogy ezek vidéki ízű javaslatok. Kérdezem, miért? Mint kiderül, azért, mert a nyílt levél tervezetében hiányzik a jobboldali veszélyt szülő politikai helyzet elemzése.

Ez nevetséges, elvtársak. Ez az elemzés megvan a VI. kongresszus határozataiban. Szükséges-e azt ismételni? Azt hiszem, hogy nem szükséges. Tulajdonképpen megelégedhettünk volna egy rövid határozattal is, amely kimondja, hogy a jobboldaliak rendszeresen megszegik a VI. kongresszus határozatait és ezért kizárandók, a békülékenyek pedig, mivel nem folytatnak harcot a jobboldaliak ellen, megérdemlik, hogy igen komoly figyelmeztetésben részesüljenek.

De mi mégsem elégedtünk meg ilyen rövid határozati javaslattal, mégpedig azért nem, hogy megmagyarázzuk a munkásoknak a jobboldali elhajlás lényegét, megmutassuk nekik a Brandlerek és Thalheimerek igazi arcát, megmutassuk nekik, mik voltak a múltban és mik most, megmutassuk, milyen sokáig kímélte őket a Kommunista Internacionále, abban a reményben, hogy megjavítja őket, megmutassuk, hogy milyen sokáig tűrték őket soraikban a kommunisták és miért nem lehet tovább tűrni ilyen embereket a Kommunista Internacionáléban.

Ezért lett terjedelmesebb a határozati javaslat, mint első pillantásra várni lehetett.

Molotov elvtárs már mondotta, hogy a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának küldöttsége csatlakozik ezekhez a határozati javaslatokhoz. Én csak ismételhetem Molotov elvtárs kijelentését.

„Bolsevik” 23—24. sz.
1928.

(idézet: – Sztálin Művei 11. kötet – című könyvből)

SaLa