Az utóbbi két napban technikai okok miatt kimaradt a balrad.ru – ról a napi donbasszi összefoglaló. Sok történésről nem maradtak le olvasóink, bár akadt néhány említésre méltó dolog.
Zelenszkij Kardigan szultánt udvarolta körbe Törökországban. A szultán megígérte neki, hogy Törökország nem fogja elismerni a Krím – félszigetet Oroszország részeként.
A kijevi főbohóc tankokat is kisírt Kardigan őkegyelmességétől.
Érdekeset nyilatkozott a Fehér Ház főbolondja! Trump közölte, hogy Zelenszkij egyfolytában audienciáért könyörög nála. Ezért aztán hamarosan színe elé engedi. „Nagyon praktikusan gondolkodó fickó! Békét akar Ukrajnában. Szerintem meg fog állapodni Putyin elnökkel Donbasszról” – vélekedett Trump bohóc a kollégáról. Ha ezt vesszük alapul, akkor van esély Zelenszkij washingtoni vizitjéig a donbasszi „tűzszünet” VISZONYLAGOS betartására.
Mert most ugyebár tűzszünet van!
A négy hohollator pusztulása miatt TOVÁBB NŐTT a Donbassz – Kijev közti feszültség! Az esetről egyre nyilvánvalóbbá kezd válni, hogy saját hülyeség végzett velük.
Csütörtökön Kominternovonál egy óvatlan és fegyvertelen DNR – védőt vadásztak le latorék. A katona fegyvertelenül „pózolt” a sánc tetején! Néhány másodperc volt csupán…
Az EGYÉRTELMŰ GYILKOSSÁG kiverte a DNR – nél a biztit, és Danyil Bezszovon keresztül NAGYON KEMÉNY VÁLASZT igértek! „Ha még egyszer…! – akkor aztán…!”
A nyilatkozatra alig egy óra elteltével válaszoltak is latorék. Kominternovonál. 120 milliméteres aknavetőkkel. Ezúttal szerencsére halott nem volt. „Csak” egy népköztársasági katona sebesült meg, és féltucatnyi ház pusztult el.
A mai napon Szpartak volt eddig a legbántottabb.
Az viszont biztos, hogy a latortechnika fronthoz csoportosítása már olyan mérvű, hogy azok visszavonása hónapok. (Egyszerűbb lesz azokat megsemmisíteni!)
A DNR – erői pedig gyakorolják:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Moszkvában már javában zajlik a Szaharov sugárúton az ENGEDÉLYEZETT „Narancsos Majdan” – kisérlet mai fölvonása.
A SOROS és Hodorkovszkij által finanszírozott fő – fő fölforgatók igérete szerint SZÁZEZER (!) embert fognak a tetthelyre mozgósítani. Könnyűzenei koncerttel és CIGÁNYTÁNCOS bemutatóval.
A rendőrség tájékoztatása szerint kb. HÉTEZER majdanovec verődött össze. Ezidáig nyugalomban!
Hodorkovszkij Twitter üzenetben óv a múltban elkövetett hibáktől, és most pontosabb, alaposabb munkát remél. Bízik abban, hogy csak idő kérdése a narancssiker!
Híve és követője szerint a Kreml retteg és fenyeget, és a félelemtől majd…- (becsinálnak)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
„Ez a járadékon hizlalt réteg alkalmatlan a fejlődést biztosítani”
Inotai András közgazdász szerint súlyos hiba volt csak az autóiparra építeni a magyar gazdaságot, az új „vállalkozói” réteg pedig nem versenyképes és fenntartható.
Interjút adott a Népszavának Inotai András közgazdász, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt igazgatója, aki arról beszélt, hogy a magyar gazdaságnak nem sikerült alkalmazkodnia a változó világhoz, és nem élt a lehetőségeivel.
Inotai azt mondta, az autóeladások lassulnak, az autóipar technológiai fordulatot él meg, a kereslet mértéke is lassul, egyre több fiatal mond le az autóvásárlásról, ezért szerinte
súlyos hiba volt az ezredforduló után ennyire egyoldalúan az autógyártásra és annak beszállítói hálózatára építeni a magyar gazdaság növekedését.
Mint mondta, nincs másik innovatív és versenyképes, vagy azzá tehető ágazat Magyarországon, ezért nem jött létre több lábon álló termelési szerkezet, ami például az autóiparban felszabaduló képzett munkaerőt fel tudná szívni, vagy fékezni tudná a kivándorlást.
Inotai szerint a kis- és közepes vállalkozások sem alkalmasak a fölöslegessé váló munkavállalók alkalmazására „az elmúlt évek durva gazdaság-, társadalom- és oktatáspolitikai hibái miatt”, mert jó részük versenyképtelen, túlélésre játszik, vegetál.
Szerinte az is probléma, hogy a munkaerő hazai mobilitását erőteljesen fékezi a lakáspolitika, mert egyetlen kormányzat sem fordított figyelmet bérlakás-építési programokra, jószerivel csak az ingatlan tulajdonszerzést támogatták, és ez történik ma is. Jelentősek a régiók közötti lakásár- és bérletidíj-különbségek, ezért szinte lehetetlen például Észak- vagy Délkelet-Magyarországról a dunántúli nagyvárosokba költözni, mert egy ház áráért esetleg egy társasházi lakásra sem telik.
Alapvetően elhibázottnak tartom, hogy a gazdaságpolitika döntően a multikra és az ingatlanpiacra építi a növekedést, ami egyre kevésbé fenntartható. Ha kipukkad az ingatlanpiac, annak drámai következményei lesznek
– jelezte a közgazdász, aki az új vállalkozói elitről is elmondta a véleményét, szerinte az ő létezésük is a fenntartható és versenyképes fejlődés gátja:
A mesterségesen létrehozott új „vállalkozói” rétegnek fogalma sincs a versenyképességről, az etikus, ugyanakkor gazdaságos vállalkozás mibenlétéről. Normális országokban – már csak a gazdaság önvédelmi képességének megőrzése miatt is – nem fordulhat elő, hogy ugyanaz a személy, aki meghatározó tulajdonos egy bankban, a saját pénzintézetéből folyamatosan hitelezze saját, egyébként versenyképtelen cégeit, beruházásait. Ez az előszobája egy bankcsődnek. Ez a járadékon hizlalt réteg alkalmatlan a fenntartható és versenyképességre épülő fejlődést biztosítani.
Az Orbán által a bálványosi nyári szabadegyetemen belengetett gazdaságvédelmi programról azt mondta, nem tudja értelmezni, mert az Orbán-kormányoknak csak hatalmi politikája volt és van, amiben a gazdaságpolitika alárendelt szerepben van, ezért nem tudni, hogy mire helyeznék a hangsúlyt. „Mindenesetre a ‘gazdaságvédelem’ jelszava ideig-óráig még elleplezi a súlyos szerkezeti problémákat és a társadalom egyre nyomasztóbb tudati elmaradottságát. Mindenekfelett pedig azt, hogy
a túlnyomórészt uniós forrásokra építhető és történelmi távlatban is páratlan modernizációs eséllyel az elmúlt közel egy évtized nem tudott élni. Ennek a hosszú távú következményei már most egyre világosabban kezdenek láthatóvá és érezhetővé válni.
(HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…a túlnyomórészt uniós forrásokra építhető és történelmi távlatban is páratlan modernizációs eséllyel az elmúlt közel egy évtized nem tudott élni…”
– Akár azt is mondhatnók Inotai ezen kijelentésére, hogy BIZONY EZ A NAGY IGAZSÁG!
De ez csak részigazság! Mert itt Inotai vélhetőleg arra az időszakra gondol, amikortól az úniós júdáspénzek elkezdtek csobogni! Döbrögi erre készült valójában. (VAGY ERRE KÉSZÍTETTÉK FÖL?!) Hiszen ő volt az, aki az EU – s csatlakozásunk ÖSSZES KÖRÜLMÉNYÉT (pontosabban KÖRÖLMÉNYEIT) letárgyalta! Ennélfogva tisztában volt/van MINDEN – előttünk esetleg rejtett – körülménnyel is! Az ország átruházásának minden feltételével, és az összes tennivalóval.
És mert mindennel tisztában van, és mert mindent az alkunak megfelelően bonyolít, nyugodt! És mert minden az alkunak megfelelően zajlik, az EU – is nyugodt!
Ugyanakkor Inotai nagy igazsága csak részigazság!
NEM CSAK AZ UTÓBBI KÖZEL EGY ÉVTIZED OKOZTA A MAGYAR SORSTRAGÉDIÁT! EZ CSAK PECSÉT AZ ÍTÉLETEN!
A magyarság – MAGYARORSZÁG! – a rendszerváltáskor lett elárulva! A kifosztás, a hazaárulás akkor – azzal – kezdődött! (Ill. picit korábban!)
Sajnos azt már sohasem fogjuk megtudni, hogy „MI LETT VOLNA, HA,,,?” – nincs „AZ A” bűntett, és a maga természetes fejlődési pályályán haladhat tovább a MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG!
(Még akkor is, ha az MNK sorsa nem ragadható ki a nemzetközi folyamatokból!)
Persze azért kíváncsiak lennénk rá! Arra viszont ne legyünk kíváncsiak, hogy mit hoz a jövő! Azt meg fogjuk tudni! Ha széna lesz! – ha szalma lesz! – SOK ÖRÖMÜNK NEM LESZ BENNE!
Nyolc mameluk avatta avatta föl a külterületi döngölt dűlőutat!
„Értékteremtés a Nyírségben 90.: Tanyasi útfejlesztés Balkányban,” címmel számolt be Facebook-oldalán Simon Miklós országgyűlési képviselő arról a pénteki átadóünnepségről, amin nyolc fontos férfi szalagvágása avatta az elkészült földutat.
„Több mint 104 millió forint ráfordításával négy, a balkányi tanyavilágban húzódó külterületi út stabilizációja valósult meg a Vidékfejlesztési Program jóvoltából a Nagymogyorós, Vecser és Csiffytanyák érintésével. Az érintett útszakaszok zúzottköves stabilizációján túl egy új, az utak karbantartásához is használható MTZ traktorral gazdagodott Balkány város munkagépállománya. Az átadóünnepséget megtisztelte jelenlétével Baracsi Endre, a Megyei Közgyűlés alelnöke. Gratulálok Balkány!,”
írta a fideszes politikus. Simon képviselő arra az apró részletre nem tért ki, hogy a munkák, és a traktorvásárlás uniós támogatásnak köszönhető.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…arra az apró részletre nem tért ki, hogy a munkák, és a traktorvásárlás uniós támogatásnak köszönhető…”
– Azaz: a hódító által a gyarmat Intéző Bizottsága markába tömött júdáspénzből! Hogy úgymond „csinájjatok mán ottann valamit, hogy legalább a zaútak balkánijak legyenek! Meglássátok a nípek hálássak lesznek írte!”
Megtették!
Több mint 104 millióból! (Azt bölcsen nem közölték, hogy hány kilométeren!) Balkány tanyavilágának népei immár döngölt dűlőúton vonulhatnak az őszön voksolni! Még tán az MTZ – t is bevetik az ügy sikere érdekében. Pótkocsit akasztanak mögé, oszt…
Gazdasági fejlődés
A XX. század elején Franciaország gazdasági életében némi élénkülés mutatkozott. A keleti területeken és északon gyors ütemben fejlesztették az új kohászati bázist. A vasérctermelés 1903 és 1913 között megháromszorozódott. Ez a növekedés azonban szinte teljes egészében egy helyre, a Brie-medencére lokalizálódott; a kitermelt vasérc nagyobb részét nem belföldön, hanem Németországban dolgozták fel. A francia kohászat régi fő bázisa — a központi területen (Plateau Central), a Saöne és a Loire vidékén — hanyatlóban volt. Franciaország autógyártása világviszonylatban a második helyen állt (az Egyesült Államok mögött), de gépipara továbbra is rendkívül lassan fejlődött; a szerszámgépek 80 százalékát import útján szerezték be.
A termelés koncentrációja meggyorsult. 1906-ban a Pas-de-Calais megyei szénbányászatnak mintegy 90 százaléka nyolc társaság kezében összpontosult. A XX. század elején épült hat Párizs környéki gyárban összpontosult csaknem az egész francia autógyártás. A Schneider-cég Európa legnagyobb hadiüzemein kívül (Le Creusot-ban) Franciaország különböző vidékein számos bányával, acélolvasztóval és más üzemmel rendelkezett; részt vett a legnagyobb orosz vállalatokban (Putyilov Művek, Tulai Fegyvergyár), az algériai vasérclelőhelyeket felvásárló társaságban, Marokkó természeti kincseinek kiaknázásában stb. A francia vasutakat hat vasúttársaság monopolizálta, ezek urai a francia fináncoligarchia legtekintélyesebb képviselői közé tartoztak.
A jelentős ipari fellendülés ellenére Franciaország elmaradt a többi tőkés nagyhatalom mögött mind a termelés színvonala, mind koncentráltsága tekintetében. 1880-ban Franciaország, Németország és az Egyesült Államok még körülbelül egy szinten álltak az acéltermelés terén (1,2—1,5 millió tonna), de 1914-ben az Egyesült Államok acéltermelése már 32 millió, Németországé 16,6 millió tonna volt, Franciaországé mindössze 4,6 millió. 1912-ben egy üzemre kevesebb mint feleannyi munkás jutott Franciaországban, mint Németországban. A francia proletariátusnak több mint egyharmadát a textilipar, valamint a luxuscikkek és a „párizsi” divatáruk készítése foglalkoztatta, ezekben az iparágakban viszont a kisüzemi forma, a háziipar dominált.
A francia ipar fejlődését többek között az ország szénszegénysége fékezte. Az 1913-ban felhasznált szénmennyiségnek több mint egyharmadát import útján kellett beszerezni. A szén, főként a kokszolható szén hiánya fokozta a francia kohóipar vezetőinek hódító törekvéseit: meg akarták kaparintani a gazdag német szénmedencéket.
De a gyáripar viszonylagos elmaradottságának fő oka a francia imperializmus strukturális sajátosságaiban rejlett. A XX. században már teljes világossággal kirajzolódtak az uzsorás imperializmus jellemző vonásai, amelyek a francia kapitalizmusban már az 1890-es években feltűntek. A maximális profit utáni hajszában a pénztőkések óriási összegeket vittek ki az országból, főként államkölcsönök formájában. A külföldi befektetések összege 1902-ben 27 milliárd frankot tett ki, 1914-re már 50—60 milliárdra nőtt. A tőkekivitel terén Franciaország a világon a második helyet foglalta el Anglia után. A fináncoligarchia a gyarmati expanzió felé terelte az országot. Franciaország hatalmas gyarmatbirodalommal rendelkezett, melynél csak Angliáé volt nagyobb. Gyarmatainak területe csaknem 12-szeresen felülmúlta saját területét, lakosságuk pedig meghaladta az 55 milliót, vagyis körülbelül másfélszer több volt, mint az anyaországé.
Franciaország mint járadékos állam, továbbra is ipari-agrár jellegű maradt. 1911-ben a mezőgazdaságban dolgozott a kereső lakosság 44 százaléka, az iparban csupán 38,8 százaléka. A kapitalizmus egyre erősebben behatolt a mezőgazdaságba. Jelentékenyen megnőtt a bérmunka és a mezőgazdasági gépek alkalmazása. A fontosabb növények terméshozama tekintetében azonban Franciaország — nagyon kedvező éghajlati és talajviszonyai ellenére — a világranglistán eléggé lemaradva, a 11—17. helyen állott. Ez a paraszti földtulajdon rendkívüli elaprózottságával, a parcellarendszerrel, a részes művelés fennmaradásával, a súlyos bérleti feltételekkel és a parasztok nagymérvű eladósodásával állt összefüggésben.
A társadalmi struktúra sajátosságai. A dolgozók helyzete
A fináncoligarchia uralma gátolta a termelőerők fejlődését. Az ország összes tőkéinek negyedrésze egy maroknyi dúsgazdag kapitalista (a lakosság 0,2 százaléka) kezében összpontosult. Ez a szám szerint elenyésző, de annál hatalmasabb pénztőkés csoport tartotta kezében a francia gazdaság kulcspozícióit: a bankokat, az ipartársaságokat, a közlekedést, a gyarmatokkal való összeköttetést, a kereskedelmet. Ők irányították végső fokon a kormány politikáját is.
A francia gazdasági élet viszonylagos „stagnálása” folytán a lakosság jelentős része az ún. középrétegekhez, a városi és falusi kispolgársághoz tartozott.
A gazdasági fejlődés ütemének meglassulása a munkásosztály helyzetén is meglátszott. A munkás-törvényhozás rendkívül elmaradott volt. A 11 órás munkanapról szóló törvényt, amelynek hatálya eredetileg csak a nőkre és gyermekekre terjedt ki, 1900-ban kiterjesztették a férfiakra is, de a kormánynak azt az Ígéretét, hogy néhány éven belül áttérnek a 10 órás munkanapra, nem tartották be. A vasárnapi munkaszünetet csak 1906-ban tették általánosan kötelezővé. Franciaország a szociális ellátottság terén is elmaradt számos nyugat-európai állam mögött.
A drágulás következtében jelentékenyen csökkent a munkások reálbére. Különösen rosszul fizették a munkásnőket: körülbelül fele annyi bért kaptak, mint a férfiak. A fokozódó fegyverkezési kiadásokkal összefüggésben szüntelenül emelkedtek az egyenes és a közvetett adók. A francia parasztok millióit óriási — több mint 15 milliárd frank összegű jelzálogadósság terhelte.
E körülmények kiélezték az osztályharcot. A harcban a francia proletariátus haladt az élen, amely támogatásra talált más rétegekben, a parasztság, a tisztviselők, a haladó értelmiségiek körében is.
A „baloldali blokk” kormányzata. Az antiklerikális törvények
A Dreyfus-ügy világossá tette a francia burzsoázia előtt, hogy új módszereket kell keresnie a néptömegek „lecsillapítására”. Minthogy a katolikus egyház és számos szerzetesrend (kongregáció) éles Dreyfus-ellenes kiállása országszerte felzúdulást keltett, a Waldeck-Rousseau-kormány megpróbálta az elégedetlenséget a klerikalizmus ellen fordítani. 1900-ban a képviselőház elrendelte a kongregációk működési jogosítványának felülvizsgálatát. A törvény előirányozta a kongregációkhoz tartozó egyházi iskolák bezárását és a világi iskolahálózat kibővítését.
Waldeck-Rousseau nem sietett e törvény végrehajtásával. Az 1902. évi parlamenti választásokon a radikálisok győztek (ekkor már radikál-szocialistáknak nevezték magukat), s az új, Émile Combes vezette kormány a klerikalizmus elleni harcot a politikai élet középpontjába állította. A radikális kormány politikájában is megmutatkozott a pártra oly jellemző ellentmondásosság. A kormány minden fontosabb posztjára a nagyburzsoáziával szoros kapcsolatban álló politikusokat állítottak. Combes — aki egyébként maga is papnövendékként kezdte, majd szakított az egyházzal és orvos lett — csak az egyházi befolyás elleni harc, a világi iskolák hálózatának kibővítése és más hasonló kérdések terén tanúsított sokkal nagyobb határozottságot elődeinél. Az antiklerikalizmus segítségével a radikálisok fenntartották a szövetséget a francia szocialisták Jaurés vezetése alatt álló reformista szárnyával. A reformisták az antiklerikalizmus jegyében támogatták a „baloldali blokkot”, s ezzel elvonták a munkásosztályt a kapitalizmus elleni harctól.
1902—1904 folyamán több ezer, a klérus ellenőrzése alatt álló iskolát bezártak, sok szerzetesrendet feloszlattak. Ezek a rendszabályok azonban nem voltak elég következetesek. Jó néhány kongregációt nem szüntettek meg azonnali hatállyal, hanem tízéves határidőt adtak felszámolásukra. A gyarmatokon meghagyták a szerzetesrendi oktatást. Minthogy a feloszlatott szerzetesrendek vagyonának „leltározása” a reakciósok ellenállásába ütközött, a radikálisok sietve lemondtak róla.
A kormány antiklerikális intézkedései dühödt ellenállást váltottak ki az egyház és a pápa részéről. Combes válaszképpen megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a Vatikánnal, felmondta a még Napóleon által megkötött 1801. évi konkordátumot, majd törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé az egyház és az állam különválasztásáról. Combes politikáját a burzsoázia sok képviselője már túlságosan egyenes vonalúnak találta; 1905 elején a kormány megbukott. Utóda, Maurice Rouvier kormányának azonban mégis sikerült elfogadtatnia az egyház és az állam különválasztását kimondó törvényt.
E törvény végrehajtása elősegítette az oktatás demokratizálását és a világi iskolák megerősödését. A francia—porosz háború idején a lakosságnak mintegy 60 százaléka volt analfabéta; a XX. század első évtizedében arányuk 2—3 százalékra csökkent.
A „baloldali blokkhoz” való viszony kérdése további elhatárolódást idézett elő a szocialisták között. A millerandizmus és a „baloldali blokkban” való részvétel ellen erőteljesen harcoló guesde-istákhoz csatlakoztak a blanquisták; 1901-ben a két szervezet egyesült, és megalakult a Franciaországi Szocialista Párt. E párttal szemben állt a reformista Francia Szocialista Párt. A „baloldali blokk” politikáját védelmező reformisták beléptek az ún. baloldaliak delegációjába, amely a radikálisokkal együtt a parlamenti viták egész menetét meghatározta. A reformisták megszavazták a kormány költségvetési javaslatát, benne a hadihiteleket is. A Combes-kabinet hatalmon maradása érdekében még akkor is bizalmat szavaztak a kormánynak, amikor egy parlamenti interpelláló felfedte, hogy a kormány tudtával tüzeltek a sztrájkoló munkásokra.
Az osztályharc kiéleződése
A XX. század elején Franciaország Nyugat-Európában az első helyen állt a sztrájkolok száma tekintetében. A sztrájkok kétharmada bérkövetelésekért folyt. De a gazdasági sztrájkok is egyre gyakrabban nyertek politikai színezetet, olykor az államhatalmi szervekkel való összeütközésekbe nőttek át. Franciaországban az osztályharc kiéleződése — mint Lenin 1908-ban megállapította — „rendkívül viharos, heves, részint valósággal forradalmi kitörésekben fejeződik ki”.11
11 Lenin: Robbanóanyag a világpolitikában. Lásd Lenin Művei. 15. köt. 184. old.
A francia munkásmozgalomra nagy hatást gyakoroltak az oroszországi forradalmi események. Már a „véres vasárnapról” szóló első híradás is élénk visszhangra talált a francia munkások körében. „Párizsnak, a forradalom városának munkásai szívvel-lélekkel mellettetek állnak — hangzott a Szajna megyei szakszervezeteknek 1905 januárjában az orosz munkásokhoz intézett üzenete. Számítsatok ránk! Támogatunk benneteket. Vesszen a cár!… Éljen a szociális forradalom!” A francia munkásokra — főként a vasutasokra — mély benyomást tett az orosz munkások általános politikai sztrájkja.
Haladó értelmiségiek Anatole France elnöklete alatt megalakították az Orosz Nép Barátainak Társaságát, amely széles körű agitációt fejtett ki az orosz forradalom mellett. A francia burzsoázia vezető körei viszont féltek, hogy elvesztik Németország elleni szövetségesüket, és féltek az orosz forradalomnak a francia munkásmozgalomra gyakorolt hatásától is, ezért politikai és pénzügyi támogatást nyújtottak a cárizmusnak. A francia bankárok 1906 tavaszán 2750 millió frankos kölcsönt adtak a cárizmusnak. „Oroszországra nemcsak Trepov géppuskái tüzeltek, hanem a kadetok által kieszközölt francia milliók is.”12
12 Lenin: Az első fontos lépés. Lásd Lenin Művei. 12. köt. Szikra 1954. 151. old.
1905—1906 folyamán összesen 616 000 munkás sztrájkolt, csaknem kétszer annyi, mint a megelőző két évben. De ahogy a sztrájkmozgalom szélesedett, úgy erősödött a vállalkozók ellenállása is; erős egyesüléseket alakítottak (Vasipari Bizottság, Bányavállalkozók Központi Bizottsága stb.), és az államapparátustól is támogatást kaptak.
A mozgalom fellendülése tömörülésre, a szakadás felszámolására késztette a szocialistákat. 1905 áprilisában a két párt a Munkás Internacionálé Francia Szekciója (Section Francaise de l’Internationale Ouvriére— SFIO) néven egyesült. Az ekkor kidolgozott „egység-charta” kimondta, hogy a párt nem „reformpárt”, hanem „az osztályharc és a forradalom” pártja, amely engesztelhetetlenül szemben áll „az egész burzsoá osztállyal és fegyverével, a burzsoá állammal”. Jaurés és néhány elvbarátja kivételével a reformista szocialista párt egész parlamenti frakciója megtagadta a csatlakozást: túlságosan baloldalinak találták az egyesült pártot. De csakhamar világossá vált, hogy az egyesült pártban is erősödik a reformizmus. A párt nem vette kezébe a proletariátus tömeg- mozgalmainak irányítását.
Millerand-ék politikájának eltérő megítélése következtében még a XX. század elején széthullott a francia anarcho-szindikalisták és szociálreformerek korábban létrejött, a marxizmussal szemben álló blokkja. 1902-ben a szakszervezeteket, illetve a munkakamarákat összefogó két központi szerv a CGT-ben egyesült. A CGT nagy tekintélyt szerzett a munkástömegek körében, de vezetése az anarcho-szindikalisták kezében volt. A millerandizmus sok forradalmár munkást eltaszított a szocializmustól — az anarcho-szindikalisták viszont éppen azzal nyerték meg a tömegek rokonszenvét, hogy élesen leleplezték a szocialisták tevékenységének egyoldalú parlamenti módszereit, és erőteljes harcot hirdettek a burzsoá állam és a militarizmus ellen.
Valójában az anarcho-szindikalisták elvonták a munkásokat a politikai harctól. Tagadták az önálló proletárpárt szükségességét, a szakszervezeteket a munkásosztály egyedüli szervezeti formájának tekintették, a forradalmat pedig „karbafont kézzel” vívott, békés gazdasági sztrájknak képzelték. Az ún. „direkt akciót” hirdetve, minden reményüket a „forradalmi kisebbségbe” vetették. Az anarcho-szindikalizmust Lenin „baloldali revizionizmusnak” nevezte.13 Az anarcho-szindikalista vezetés alatt álló CGT a sztrájkmozgalomnak sem tudott helyes irányítást adni.
13 Lenin: Marxizmus és revizionizmus. Lásd Lenin Művei. 15. köt. 27. old.
1906 tavaszán az egész országot felrázták a Nord és Pas-de-Calais megyei szénbányákban lejátszódó események. Márciusban a Courriéres-bányában az igazgatóság hibájából katasztrófa történt, amely mintegy 1200 halálos áldozatot követelt. A tiltakozásul kirobbant általános sztrájk a Georges Clemenceau radikális vezér újdonsült kormányának első erőpróbája volt. Clemenceau, a „Tigris”, rövidesen bebizonyította, hogy joggal nevezte magát a miniszterelnöki poszton „Franciaország első számú rendőrének”.
Clemenceau 25 000 főnyi katonaságot irányított a szénmedencébe; még május elseje előtt végezni akart a bányászsztrájkkal, minthogy e napra a CGT általános sztrájkot tűzött ki a nyolcórás munkanap kivívásáért. Ekkor már két éve minden munkásgyűlésen szüntelenül folyt az agitáció e jelszó mellett. A tömegekben lobogott a harckészség. Május elsején Párizsban mintegy 200 000 munkás sztrájkolt. Néhány különösen jól szervezett csoport, például a nyomdászok, részleges győzelmet aratott: a munkaadók beleegyeztek a kilencórás munkaidőbe. Egészében véve azonban a mozgalom — a sikeres indulás ellenére — eredménytelen volt. Az anarcho-szindikalisták nem készültek hosszú küzdelemre. A sztrájkalap mindössze néhány ezer frankot tett ki. A mozgalom vezetői nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a nyolcórás munkanap követelésének, a mozgalmat csak mint „hadgyakorlatot” tartották fontosnak, amely előkészíti a proletariátust „a nagy leszámolásra”.
A kudarcban nagy része volt a példátlan hatósági terrornak. Clemenceau 18 ezredet vont össze Párizsban, letartóztatta a CGT vezetőit, s azt a képtelen vádat emelte ellenük, hogy a monarchistákkal közös összeesküvést szerveztek.
1907 tavaszán, a bor katasztrofális áresése nyomán (egy hektoliter ára az 1903. évi 25 frankról 10, sőt 6 frankra zuhant) a dél-franciaországi bortermelők százezrei mozdultak meg. Sokhelyütt népes gyűléseket és tüntetéseket rendeztek. A helybeliekből álló 17. gyalogezred megtagadta az engedelmességet parancsnokainak és a nép mellé állt. A kibontakozó harcból azonban hiányzott a kellő céltudatosság. A jómódú bortermelők korlátozni igyekeztek a mozgalom feladatait, csupán a bor hamisításának és felcukrozásának betiltását követelték. A szocialisták, noha nagy befolyást élveztek a déli bortermelő parasztok körében, semmit sem tettek a nincstelenek és a kisgazdák összefogása érdekében.
Csalással, demagógiával és terrorral a kormánynak sikerült úrrá lennie a helyzeten; a bortermelők mozgalmát felszámolták, a fellázadt ezred katonáit lefegyverezték és Tuniszba száműzték. Ugyanakkor a képviselőház törvényt hozott a borhamisítás ellen, teljesítve a bortermelők felső rétegeinek követelését. Mindazonáltal a több évtizedes szünet után kirobbant első paraszti tömegmozgalom, nemkülönben a 17. ezred bátor magatartása mély nyomot hagyott a néptömegek tudatában.
Balratolódás mutatkozott a közalkalmazottak jelentős részénél is. Az élet megdrágulása következtében romlott a tisztviselők helyzete; hangulatukon tükröződött a proletariátus forradalmasító hatása is. Megalakult és csatlakozott a CGT-hez a tanítók, valamint a postai és távirdai alkalmazottak szakszervezete. 1909-ben sztrájkba léptek a párizsi posta- és távíróhivatali alkalmazottak. A hatalmas hírközlési csomópont megbénult; 48 órán át még a kormány telefonok sem működtek. A kormány, hogy időt nyerjen, engedményeket tett a sztrájkotoknak, és megígérte, hogy nem alkalmaz megtorló rendszabályokat. Néhány hét múlva azonban Clemenceau utasítást adott a volt sztrájkbizottság számos tagjának elbocsátására, s ezzel újabb sztrájkot provokált ki. Ezúttal a kormány gondosan felkészült a harcra és leverte a sztrájkot.
A burzsoázia befolyásos körei azonban féltek Clemenceau nyíltan reakciós politikájának következményeitől; a „Tigris” kormányának 1909-ben távoznia kellett. A Briand-kormány vette át a hatalmat. Aristide Briand annak idején az általános sztrájk propagátoraként tűnt fel a munkásmozgalomban; már 1906-ban könnyedén sutba dobta szocialista meggyőződését, hogy miniszteri tárcát kapjon. A kormány élére kerülve, nagyban fogadkozott, hogy „megbékélést” hoz. De midőn 1910 októberében vasutassztrájk robbant ki, a kormány kíméletlenül leszámolt a mozgalommal, és Briand kijelentette: szükség esetén nem riad vissza a „törvényesség megsértésétől” sem. A kijelentés országos vihart kavart fel; röviddel utána, 1911-ben a képviselőház egy másodrendű kérdésben megbuktatta a Briand-kormányt.
A Clemenceau- és a Briand-kormány teljesítette a fő feladatot, amelyet a nagyburzsoázia eléjük tűzött: megtorló intézkedések segítségével ideiglenesen úrrá lettek azokon a súlyos társadalmi összeütközéseken, amelyek egész Franciaországot megrázták.
A szocialista párt az egyesülés után
Az egyesülés után a szocialista párt (SFIO) nagy parlamenti sikert ért el: az 1914. évi választásokon 1 400 000 szavazatot kapott, és 103 képviselőt küldött a parlamentbe. A sikert nemcsak a munkások szavazatainak köszönhette. Sőt szavazóinak száma Párizsban és több más ipari központban még csökkent is. Viszont a bortermelő dél, amely addig a radikálisok fellegvára volt, átpártolt a szocialistákhoz.
Választói bázisának módosulása kifejezésre jutott a szocialista párt falusi politikájában is. A párt lassanként a kisbirtokos és nem a nincstelen paraszti rétegek szócsövévé vált, és a választási sikerek hajszolásában lemondott a szocialista elvekről. Az egykoron bölcsőjét ringató ipari körzetekben — például Nord vagy Pas-de-Calais megyében — a párt vezetői egyre inkább a munkásarisztokráciára orientálódtak, és opportunizmusba süllyedtek.
A párt viszonylag lassan növekedett. 1914-ben 70 000 tagja volt, sokkal kevesebb, mint Németországban akár csak a berlini szociáldemokrata pártszervezetnek (119 000). A forradalmi beállítottságú munkások tetemes része a szindikalizmussal rokonszenvezett, távol tartotta magát a szocialista párttól. A párton belül növekvő befolyáshoz jutott a tartomány- és községtanácsi tagokból, polgármesterekből és képviselőkből álló bürokrata réteg.
Még a párt legnépszerűbb vezetője, Jean Jaurés sem hagyott fel azzal a reménnyel, hogy fel lehet újítani az együttműködést a radikálisokkal, hogy lehetséges a francia polgári köztársaság békés fejlődése a szocializmus felé.
A guesde-izmus ekkorra már megszűnt a francia munkásmozgalom forradalmi, harcos irányzata lenni. A munkásarisztokrácia erősödésével mindinkább centrista csoporttá vált, amely ortodox marxista nyilatkozatokkal leplezte behódolását a nyílt opportunisták előtt. „Vajon nem posványosodott-e el mindenki szeme láttára Guesde irányzata. . .? — írta utóbb Lenin.14
14 Lenin: A II. Internacionálé csődje. Lásd Lenin Művei. 21. köt. Szikra 1951. 235. old.
Igaz ugyan, hogy Guesde számos kongresszuson Lafargue-gal együtt élesen fellépett a reformisták ellen egyes elvi kérdésekben, de dogmatizmusa következtében helytelenül értékelte az orosz forradalmat (támogatta Plehanov álláspontját az orosz liberálisokhoz való viszony kérdésében), tagadta a forradalom tapasztalatainak nemzetközi jelentőségét. Guesde változatlanul a tömegsztrájk alkalmazása ellen foglalt állást. A guesde-izmus elfajulásában döntő szerepet játszottak a Nord megyei föderáció vezetői, akik szoros kapcsolatban álltak a bányász- és a textilmunkás szakszervezet reformista vezető köreivel.
A párt balszárnyaként tartották számon magukat az hervéisták, Gustave Hervé követői, akiknek volt bizonyos befolyásuk Párizsban. A francia munkások a parlamenti módszereken kívül új harci formákat kerestek, ezért egy ideig vonzotta őket az hervéisták határozottsága a militarizmus elleni küzdelemben. De az hervéisták az igazi forradalmiságot anarchista szájhősködéssel helyettesítették. A háborús veszély fokozásával kapcsolatban Hervé kiadta a jelszót: „mindenfajta, bárhonnan is kiinduló hadüzenetre” a bevonulás megtagadásával és általános sztrájkkal kell válaszolni. Az hervéisták szájhősködése sok más kérdésben is megnyilvánult: a szabotázs propagálásában, a választásokon való részvétel megtagadásában, a tömegek szervezésének lebecsülésében. Röviddel a háború kitörése előtt Hervé nyílt opportunizmusba süllyedt, később pedig a szocializmus ellensége lett.
Felkészülés a háborúra
Briand bukása után gyors ütemben váltották egymást a radikális kormányok, amelyek politikáját főként Joseph Caillaux bankár inspirálta. 1912-ben a jobboldali burzsoá körök kiemelkedő politikusa, Raymond Poincaré lett a miniszterelnök. Az új kormányban a legfontosabb helyeket nem radikálisok, hanem a finánctőkés körökkel közvetlen kapcsolatban álló burzsoá pártok képviselői foglalták el. Ezekben az években Franciaország a többi imperialista nagyhatalommal együtt a háború előkészítésének döntő szakaszába lépett. Ugyanebben az időben sikerült megszerezni Marokkót, amire a francia imperialisták a XX. század első évtizedében kitartóan törekedtek. A francia kormány a törzsi villongások elfojtása ürügyén 60 000 főnyi hadsereget küldött Marokkóba, és francia protektorátust létesített. 1913 januárjában a szocialisták és részben a radikálisok ellenállása dacára Poincarét köztársasági elnökké választották.
1913 nyarán a parlament törvénybe iktatta a hároméves katonai szolgálatot. Egyidejűleg egész sor intézkedést tettek a hadiipari potenciál növelésére. 1914-re a katonai kiadások elérték az 1,5 milliárd frankot, a költségvetési kiadások 38 százalékát, ami csaknem ötszörösen felülmúlta a közoktatási kiadásokat.
A szocialisták széles körű kampányt indítottak a hároméves katonai szolgálat ellen, és jelentősen kiszélesítették a párt tömegbefolyását. Különösen nagy tekintélyt szerzett Jaurés. Hatalmas jelentőségű volt a marokkói gyarmati expanzió ellen folytatott küzdelme; állhatatosan követelte a francia csapatok kivonását Marokkóból, szót emelt a protektorátus létesítése ellen, rámutatott, hogy Franciaország e lépése jó ürügyet nyújt a többi európai hatalom rabló akciói számára, ez pedig elkerülhetetlenül háborúra vezet.
A francia munkások túlnyomó többsége szilárdan hitte, hogy a szocialista párt és a CGT meg tudja gátolni a háborút. Valójában azonban a szocialisták egyáltalán nem voltak felkészülve e feladat forradalmi megoldására. Az 1914. évi kongresszus határozatot fogadott el arról, hogy háború esetén az Internacionálénak általános sztrájkot kell hirdetnie. Ilyen értelmű határozatot hozott nemegyszer a CGT is. De a párt és a szakszervezetek vezetői, figyelmen kívül hagyva azt a körülményt, hogy a közelgő háború szükségképpen mindkét részről imperialista jellegű lesz, egyöntetűen „a haza védelme” mellett foglaltak állást arra az esetre, ha Franciaországot „megtámadják”. A szakszervezetekben az anarcho-szindikalista vezetőség, élén Léon Jouhaux-val, reformista álláspontra csúszott és csökkentette az antimilitarista tevékenységet.
(idézet: Világtörténet 7. kötet)
„Az első világháború előzményei – tortenelemcikkek.hu Gyarmatbirodalmak kialakulása: A XIX. század végén a tudomány és technika vívmányai miatt a Nyugat-európai országokban és az USA-ban gyorsuló ütemű termelés kezdődött, így az új nyersanyaglelőhelyek és piacok megszerzése lett a fejlett az államok elsődleges célja. Új nyersanyaglelőhelyeket és piacokat a gyarmatrendszerek kibővítése tudta legkönnyebben biztosítani, így a már meglévő gyarmatokkal rendelkező Anglia és Franciaország a XIX. század végén és a XX. század elején fokozott terjeszkedésbe kezdtek. Anglia a századfordulóra már egy több mint 30 millió négyzetkilométeres birodalmat hozott létre, melynek legjelentősebb területei: India, Dél-Afrika, Nigéria, Egyiptom és Kelet-Afrika lettek. Franciaország bekebelezte Észak-Afrika hatalmas területeit (Algéria, Francia-Nyugat Afrika, Kamerun) illetve Indokinát, Madagaszkárt, és jó néhány karibi szigetet.
A két legjelentősebb Nyugat-európai ország mellett megindult a többi tengeri flottával rendelkező európai állam gyarmatosító terjeszkedése is, így Hollandia megszerezte Indonéziát, Belgium Kongót, Oroszország Közép-Ázsiát és Szibériát, Dánia Grönlandot, Spanyolország pedig Észak-Afrika Gibraltárhoz közeli részeit. A világháború előtt a Föld térképét tehát az európai érdekeltségek színezték be. A világ felosztásába azonban bizonyos országok késve kapcsolódtak be, így Európán belüli gazdasági erejükhöz és súlyukhoz mérten csekély méretű gyarmathálózatot tudtak csak teremteni. Ilyen ország volt Németország, Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia is. Németország annak ellenére, hogy 1914-re Európa vezető gazdasági nagyhatalmává vált, mégis csak néhány gyarmattal rendelkezett Afrikában. Olaszország Líbiát és Szomáliát birtokolta, a Monarchia viszont egyetlen gyarmattal sem bírt.
A gyarmatosításba korábban és késve bekapcsolódó országok közti ellentétek Németország és Oroszország esetében kezdtek gyújtópontokká válni. Németország gazdaságilag és katonailag húsz évvel az egyesítés után olyan erős lett, hogy egyértelműen Európa vezető hatalmává nőtte ki magát. Az Egyesült Királyság figyelmét ez a megerősödés nem vonta magára addig, míg II. Vilmos a „Weltpolitik” jegyében flottaépítési programot nem hagyott jóvá. A kereskedelmi konkurencia támasztása után ezzel Németország eszközt kezdett létrehozni a tengeri uralomhoz. Márpedig a brit gazdaságnak a gyarmatbirodalom jelentette az alapját. A gazdaságilag elmaradott, de Európa legnépesebb országaként nagy létszámú katonasággal rendelkező Oroszország pedig a Fekete-tenger felől ki akart jutni a világtengerekre, Isztambult és a környező tengerszorosokat akarta megszerezni, illetve az Oszmán Birodalom kezén lévő Balkán jelentett számára fontos terjeszkedési irányt.
Szövetségek kialakulása
Fokozatosan két hatalmi tömb kezdett kialakulni. Az egyiket azon országok alkották, amelyek már évszázadok óta rendelkeztek gyarmatokkal, míg a másikat az új nagyhatalmak hozták létre, melyek ezután akartak hatalmas gyarmatrendszert létrehozni. Ez utóbbi csoport 1882-ben hozta létre a Hármasszövetséget Németország, Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia részvételével. (Központi Hatalmak)
A régi gyarmatosítók közé tartozó Franciaország, Anglia és Oroszország összefogása csak később alakult ki, az 1893 és 1907 közt megszületett szerződések révén (francia-orosz, francia-angol, angol-orosz szerződések) Így jött létre az ANTANT. (Entente Cordiále, azaz SzívélyesEgyüttműködés Szervezete 1904-ben a Francia-Angol szerződés megszületésével jött létre) A késlekedést Anglia és Franciaország összefogásában az évszázados rivalizálás okozta, hiszen Franciaország és Anglia egészen a XX. század elejéig vetélkedett egymással a gyarmataik terjeszkedése miatt. Végül azonban sikerült félretenniük ellentéteiket az új ellenség Németország afrikai megjelenése miatt.”
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma már 2019 augusztus 10. szombat van. Az esztendő 222. napját tapossuk. Rohan az idő!
A Gergely-naptár szerint az évből még 143 (szökőévekben 144) nap van hátra.
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Lőrinc, Amadé, Amadea, Amadeusz, Amadó, Asztéria, Bianka, Blanka, Csilla, Csillag, Enzó, Loránd, Lóránt, Orlandó, Roland nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
Augusztus 10 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)
Túlárazták a melót, elfogyott a pénz, most akasztással fenyegetik egymást
Ilyen dolgok történnek a Székesfehérvár-Tapolca vasút, azon belül a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti rész villamosítása kapcsán.
Ha valakik online üzenetekben veréssel és akasztással fenyegetik egymást, azt várhatnánk, hogy valamilyen súlyos magánéleti konfliktusról vagy durván elfajult politikai vitáról van szó. Nekem legalábbis az utolsók között jutna eszembe, hogy egy vasút villamosításáról szólnak a nézetkülönbségek. Pedig az észak-balatoni vonallal kapcsolatban ez a helyzet, ha alaposan szétnéz az ember a témának szentelt fórumokon, Facebook-oldalakon. Ráadásul igazából a lövészárok mindkét oldalán lévők ugyanazt szeretnék elérni, csak másképpen képzelik el az odavezető utat.
A vita tárgya a Székesfehérvár-Tapolca vasút, azon belül a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti rész villamosítása. (Fehérvár és Szabadbattyán között már most is van felsővezeték.) Az egyvágányú vonalon az évnek ebben a szakaszában nagy a személyforgalom, a nyári hónapokon kívül azonban elég gyér.* Ezért aztán évtizedeken keresztül nem sok figyelmet és anyagi ráfordítást kapott, az utolsó átfogó felújítás 50-60 évvel ezelőtt történt. Ez meg is látszik a pálya egyenetlenségén:
Fotó: Vági Gyula
Ezzel együtt – a hazai viszonyokhoz képest – nincs vészesen rossz állapotban, a pálya kanyargós vonalvezetése miatt amúgy sem túlléphető 80 kilométer/órás sebességet a nagy részén elérhetik a vonatok. Azt persze senki sem vitatja, hogy ráférne egy alapos felújítás, amelyet jó lenne olyan extrákkal megtoldani, amelyek részben az utasok kényelmét szolgálják, részben a késések kockázatát csökkentik. És mindezek mellett persze szóba jöhet a villamosítás, amely ugyan a legfeljebb 80-as tempó miatt sokat nem faragna a menetidőn, de legalább nem kellene nyaranta idevezényelni dízel motorvonatokat, tömegnyomort okozva az ország más részein.
Lebutított felújítás
Jellemző módon először egy nagy sportesemény, a 2017-es vizes világbajnokság előtt merült fel a Balatonfüredig tartó szakasz felújítása és villamosítása, Füreden rendezték ugyanis a nyíltvízi számokat. Akkor az idő kevésnek bizonyult, de elkészültek a tervek, és első körben úgy volt, hogy egy viszonylag komplett felújítást kap a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti rész. Igaz, az 55 kilométeres pályából már az első közbeszerzési kiírás alapján is csak 11,5 kilométernyit újítottak volna fel, de emellé társult 16 állomáson/megállóhelyen a könnyebb ki- és beszállást lehetővé tevő magasperon megépítése, valamint 29 közúti és 23 gyalogos útátjáró (át)építése, négy lift és a központi forgalomirányítás.
Csakhogy az összes ajánlat összege messze meghaladta a rendelkezésre állók keretet. Ezért az a döntés született, hogy a műszaki tartalmat, az előbbi felsorolásban szereplő számokat radikálisan csökkentik.* A második tender nyomán sikerült alig több mint 23 milliárd forintos áron szerződni a győztes konzorciummal, amelynek egyik tagja Mészáros Lőrinc egyik legjövedelmezőbb vállalkozása, az R-Kord, a másik pedig a veje, Homlok Zsolt érdekeltségébe tartozó Vasútvill. A munka elvileg szeptemberben kezdődik, gyakorlatilag azonban már el is indult, július második felében hajnalonként az alvállalkozóként bevett Homlok Zrt. már próbafúrásokat végzett a pálya mentén, ahol a felsővezetéket tartó oszlopokat kell majd elhelyezni.
A projektnek ez a megcsonkított verziója az, ami miatt egymásnak ugrottak az interneten az emberek, vasutasok, vasútbarátok, közlekedési szakemberek és utasok. A támogatók azt mondják, annak is örülni kell, hogy ennyi – részben uniós – pénzt sikerült szerezni a vonalra. Szerintük a várhatóan 2021 végéig elkészülő projekt önmagában is hoz annyi előnyt, hogy érdemes belevágni, másrészt pedig megkönnyíti azt, hogy a következő, 2021-ben kezdődő uniós pénzügyi ciklusban sikerüljön több pénzt szerezni. Így már beleférhet majd a Balatonfüred-Tapolca szakasz villamosítása, valamint az egész pálya felújítása.
A kritikusok szerint azonban erre nincs garancia, a projekt jelenlegi formájában nem old meg semmilyen problémát, és könnyen lehet, hogy többet árt, mint használ. Szerintük eleve megkérdőjelezhető, hogy szükség van-e villamosításra egy olyan vonalon, amelyen csak az év negyedében van érdemi forgalom; inkább elektromos és dízelüzemre egyaránt képes motorvonatokat kellene venni – ezt a MÁV nemrég javasolta is a források felett rendelkező kormányzatnak. Azt mondják, hogy a Balatonfüredig tartó villamosítással csak azt lehet elérni, hogy a 10-15 percet igénylő mozdonycsere* átkerül Székesfehérvárról Balatonfüredre. Azok az utasok jól járnak, akik addig leszállnak, cserébe viszont gyakran és sokáig zárva kell majd tartani a füredi állomás előtti közúti átjárót, ami valószínűleg gyakori dugókat fog okozni.
Ezzel kapcsolatban Bóka István balatonfüredi polgármester azt írta a G7-nek, hogy a város megkereste az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM).
„Az egyeztetések folyamatban vannak. Városunk csak olyan megoldást szeretne elfogadni, amely a jelenlegi helyzetnél nem rosszabb”
– írta a polgármester. Meglátjuk, célt ér-e a lobbizása. A MÁV azt írta lapunknak, hogy a Kék hullám és a Tekergő vonatoknál terveznek Balatonfüreden mozdonycserét – ezek közlekednek Budapestről indulva a városon túl is -, de ennek részletei még kidolgozás alatt vannak. Információim szerint létezik olyan koncepció az ITM-ben, amely szerint átszállásra kényszerítenék ezeknek a vonatoknak az utasait Füreden. Ezzel el lehetne kerülni az említett átjáró hosszas lezárását, a vasút vonzerejének azonban nem tenne jót, és még többletköltséget is okozna a MÁV-nak.
Esést vár a piacokon? Nálunk akkor is kereshet! Apple részvényeket venne, esetleg a Google és a Microsoft érdekli? Bízik az elektromos autókban: a Teslában vagy inkább a Mercedesben? Vagy inkább hazai pályán maradna? Ha a világ legnagyobb tőzsdéin, vagy 120 devizapárral kereskedne, adott a lehetőség. Tesztelje rendszerünket kockázatmentesen!
Bírja majd a pálya?
A legkomolyabb ellenérv a projekt mostani formájával kapcsolatban azonban nem ez, hanem hogy a dízelmozdonyoknál és motorvonatoknál nehezebb villanygépek olyan szinten igénybe veszik az elöregedett pályát, hogy a forgalom elindítása után rövid időn belül a 80 kilométer/órás sebesség fenntartása is lehetetlenné válik majd. Vagyis az a veszély fenyeget, hogy
egy csomó pénz elköltése után rosszabb lesz az észak-balatoni közlekedés, mint előtte.
Ehhez társul, hogy a villamosítás miatt sok fát ki kell majd vágni, az előírások szerint ugyanis a felsővezetéktől mind a két irányba 7,5 méterre el kell távolítani a viharban veszélyessé váló növényzetet. Ennek megfelelően Szabadbattyán és Balatonfüred között rengeteg fán szerepel a kivágásra kijelölést mutató élénk színű pötty vagy a gallyazásra (a lombkorona egy részének eltávolítására) utaló G betű. Ez alapján áldozatul eshet a láncfűrészeknek például az összes peron menti fa Káptalanfüreden, erős gallyazásnak néznek elébe a balatonalmádi fák, Balatonfűzfőn és Balatonkenesén pedig faóriásoktól kell búcsút venni.
Igaz, az állam részéről a megrendelői feladatokat ellátó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) azt írta a G7-nek, hogy még nincs elfogadott fakivágási terv. Vagyis a jelölések elvileg a vágási maximumot mutatják. Ránézésre azonban nehéz elképzelni, hogy például a káptalanfüredi vagy a füredi fák megmeneküljenek.
Ami a pályaállapotot illeti, a NIF azt írta, hogy a korszerű motorvonatok és villanymozdonyok kisebb terhelést adnak át a vasúti pályának, mint dízelüzemű társaik. A várható időnyereséggel kapcsolatban a MÁV 3-8 percről számolt be a felújítás befejezése után Balatonfüredig, esetenként Tapolcáig* (részletek a csillagra kattintva).
Ezeket az információkat azonban erősen árnyalják vasutas körökből származó értesüléseim. Az időnyereséggel kapcsolatban azt hallottam, hogy az jelentős részben a jelenlegi menetrendben megbújó tartalékidők kihasználásából fakad. Valójában ezek nagyobbak is, mint a MÁV által megadott számok, de teljesen nem akarják kinullázni őket, mert adott esetben felhasználásukkal hozhatók be kisebb késések, vagy faragható valamennyi a nagyobbakból.
Arról, hogy a nehezebb elektromos járművek miért és hogyan veszik jobban igénybe a pályát a dízeleknél, a Hova megy a vonat blog írt elég részletesen. Hozzám is eljutott olyan mérnöki vélemény, miszerint a vasúti pálya villamos használatra tartósan nem alkalmas alapos felújítás nélkül, és tényleg valós veszély, hogy viszonylag rövid időn belül csökkenteni kell majd a sebességhatárokat a pálya elhasználódása miatt. Erre villamosítás után volt is már példa, például a Vác-Veresegyház és a Dombóvár-Kaposvár vonalon.
Ezen a közelebbi képen jól látszik, hogy helyenként milyen megviselt az észak-balatoni pálya:
Fotó: Vági Gyula
Paradox módon ugyanakkor ez még segíthet is valóra váltani a projekt támogatóinak azt a számítását, hogy ha már egyszer belekezdtek, akkor könnyebb lesz újabb forrásokat szerezni a vonalra. Különösen akkor, ha enélkül még a korábbi állapotok sem lennének fenntarthatók. Mérget azonban így sem lehet rá venni, hiszen több példát is találni arra az országban, hogy egy ponton évtizedekre elakadt egy összefüggő vasútvonal villamosítása. Ráadásul ismét előállhat az a helyzet, mint az esztergomi vonalon, hogy mivel nem hangolták össze a felújítást és a villamosítást, indokolatlanul sokáig kellett szüneteltetni a forgalmat.
Van pénz, csak hamar elfogy
Mindez azt is mutatja, hogy milyen problémákhoz vezet az építőipari túlárazás. Ez azért is érdekes, mert viszonylag széles körűen elterjedt az a megengedő vélemény, hogy ez nem olyan nagy probléma, hiszen nagyrészt úgyis az uniós támogatást költjük, és az a lényeg, hogy a pénz magyar vállalkozókhoz kerüljön. Ezzel azonban több probléma is van, például egyre kevésbé igaz a többségében uniós forrásokra vonatkozó része. A kormány mostanában kifejezetten szeret azzal dicsekedni, hogy a magyar gazdaság megerősödésének köszönhetően az infrastruktúrafejlesztés költségeinek nagyobb része jön a hazai költségvetésből, mint az EU-tól.
A hazai vállalkozók segítése legitim cél, de ez még egyáltalán nem ok arra, hogy túlárazottak legyenek a projektek.* A túlárazás bizonyítékairól elég sok cikket írtunk az utóbbi egy-két évben, erre utaló jel például a Magyarországon dolgozó építőipari cégek nemzetközi szinten kiemelkedően magas profitja, valamint a szektoron belüli profitképződési anomáliák sora.
Nem kell messzire menni ahhoz sem, hogy lássuk, konkrétan a vasútvillamosítást is lehet sokkal olcsóbban végezni, mint idehaza. Nálunk a Szabadbattyán-Balatonfüred munka egy kilométerére 419 milliós költség jut, miközben, mint láttuk, rengeteg, a villamosításhoz nem feltétlenül szükséges elemet kidobtak a projektből.
Lengyelországban egy sok szempontból hasonló vasútvonalata tavaly megkötött szerződések szerint 119 millió forintos kilométerköltséggel villamosítanak. Egy másiknál 197 millióig szaladt el a fajlagos költség, csakhogy az egy az európai hálózat részét alkotó, kétvágányú vasútvonal! (Durván kétszer annyi oszlop és kétszer olyan hosszú felsővezeték kell.) Ha viszont maradunk nagyjából azonos vasúti munkák összehasonlításánál, azt látjuk, hogy Magyarországhoz képest Lengyelországban gyakran harmadannyiból sikerül kihozni körülbelül ugyanazt.
Mindez azt mutatja, hogy a túlárazás miatt fogynak olyan gyorsan a vasútfejlesztésre szolgáló uniós és hazai források. Ha csak feleakkora extraprofittal megelégednének a kormány kedvenc építő cégei, máris sokkal több minden újulhatna meg az országban. Például egyben, tokkal-vonóval fel lehetne újítani a Székesfehérvár-Tapolca vonalat is, megspórolva a szakaszolásból és projektszűkítésből fakadó rengeteg felesleges kiadást, szervezést és vitát. (mfor)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…Ha valakik online üzenetekben veréssel és akasztással fenyegetik egymást, azt várhatnánk, hogy…”
– Lengyelországban igen! De ez itt Döbrögisztán kérem! ITT háromszor annyit KELL SZAKÍTANI A KÖZPÉNZES „fejlesztésen”, mint polák barátainknál. Lehet is szakítani! – ügyes helyezkedéssel.
Ami másutt infrastruktúra fejlesztés, az vajdaságunkban koncharc! Ebben sem mindenki vehet részt, csak a legkiválóbbak. Ám a közpénzzuhé alatt állni imádó NER – potentátok némelyike keserű szájízzel kénytelen megtapasztalni: fogytán a csapadék, és csak a legesleg… – kiválóbbak ölébe hullhat immár az aranyeső.
Persze az eddigi zsákmánybőség sokakat elvakított a táboron belül. Meg tán túlzottan is magabiztossá tett! Ezáltal pedig elszánttá is!
Nagyon úgy tűnik, hogy a NER – oligarchák kezdenek egymás torkának IS nekiugrani. Nem ám csak infrastrukturális „fejlesztésileg”! A már megkaparintott zsákmányra is kezdenek szemet vetni! (Agárd környékén pl. már javában dúl a birtokelorzási – megvédési háború a NER – beltenyészet csúcsragadozói között! Ott már NER – es bandériumok dúlják egymás javait!)
Közeleg az őszi kampány: így lett szaténszalagból lejáratás
Vidéken is durvul a közélet: a Mezőkövesd melletti Szentistvánon, egy háromezer forintos rövidáru-vásárlás „robbantott” bombát.
Pusztai-Csató Adriennt nem lehet azzal vádolni, hogy lelke már ne lenne megedzve a NER kusza rendszere által: noha korábban fideszes aktivista volt, kihúzta a gyufát, amikor 2014-ben függetlenként elindult Szentistván polgármesteri székéért a Tállai András által pártfogolt kormánypárti jelölttel szemben, és kétharmados győzelmet aratott. Negligálták, nem hívták meg rendezvényekre, lehúzták a pályázatait, majd 2017-ben a képviselő-testület egy része is ellene fordult, önfeloszlatással új választást kényszerítve ki.
Ezen a volt polgármester elbukott, s még a térségből is el kellett költöznie, mert ezt követően nem kapott helyben állást: most beruházási jogászként dolgozik és a fővárosban él. Szentistváni házát azonban megtartotta, hétvégenként rendszeresen itt tartózkodik, s továbbra sem tett le arról, hogy valamilyen formában a közéletben szerepet vállaljon. Még akkor sem, ha elűzésével szinte egyidőben adóvizsgálat indult ellene, sőt, furcsa mód az ellen a háromgyermekes önkormányzati képviselő ellen is, aki korábban nyíltan kiállt mellette.
Az a feljelentés azonban még őt is meglepte, amit idén februárban a mezőkövesdi rendőrkapitányságtól kapott.
– Ebben a jelenlegi polgármester azzal vádolt meg, hogy háromezer forinttal megkárosítottam az önkormányzatot, amikor tavaly ősszel egy mezőkövesdi rövidáru boltban úgymond a falu kontójára, de saját céljaimra apróságokat vásároltam – kezdi a történetet Pusztai-Csató Adrienn. Az ügy megértéséhez három évet vissza kell ugrani az időben: 2016. november 30-án még polgármesterként 76 200 forint értékben vásárolt itt méteráru anyagot az önkormányzat által közfoglalkoztatásban működtetett kéziipari manufaktúra számára, a boltban azonban akkor nem volt elegendő alapanyag, így ígéretet kapott arra, hogy még rendelnek belőle. Emiatt a boltban – papíron – maradt egy későbbiekben levásárolható keret. Két évvel később, tavaly októberben, immáron nem polgármesterként, hanem magánszemélyként, vásárolt ugyanott: a karácsonyi csomagoláshoz szerezte be a szalagokat. – Az eladó kifejezetten sajnálkozott, hogy már nem vagyok polgármester, mire mondtam neki, hogy az élet már csak ilyen, fizettem, és eljöttem.
Ehhez képest derült égből villámcsapásként ért a feljelentés, ami szerint a szentistváni polgármesteri hivatal egyik alkalmazottjának, aki pár nappal utánam járhatott az üzletben, ugyanez az eladó azt mondta, hogy én nem fizettem ki ezt az összeget, hanem úgy tettem, mintha még mindig én volnék a polgármester, és azt kértem, vonja le a pénzt az úgynevezett hivatali kontóból – idézi fel a volt polgármester a feljelentésben foglaltakat. Ez az alkalmazott, aki ma már vezetői állásban van a faluban, azonnal megosztotta a hírt a polgármesterrel, majd a képviselő-testülettel, de furcsa mód Szentistván polgármestere több hónapot várt a feljelentéssel, azt csak idén februárban kézbesítették Pusztai-Csató Adriennek.
– Bizonyára kiszámolták, hogy a bírósági nyári szünettel is kalkulálva ez a „lopási ügy” elhúzódik egészen őszig, s ha netán arra vetemednék, hogy ringbe szállok a választásokon, véres rongyként hordozzák majd körbe a rendőrségi papírokat – mondja. – Felszólítólevelet is küldtek, hogy fizessek meg 3000 forintot, mert megkárosítottam a falut. Ezt a levelet közzétettem a közösségi oldalamon, mire rengetegen elutaltak egy-egy forintot a polgármesteri hivatal számlájára, jelezve az eljárás pitiáner mivoltát. Úgy tudom, nekik a hivatal „téves utalás” megjegyzéssel visszaküldte a pénzt – teszi hozzá.
Talán sikerült volna tényleg lejáratniuk, ha a sors és a szerencse nem szegődik a volt polgármester mellé, aki kálváriáját közzétette a közösségi oldalán.
– Jelentkezett a Facebook-posztomra egy fiatalember, aki egy ideje Németországban dolgozik, hogy ő is ott volt a boltban, hallotta a párbeszédemet a boltossal, s azt is látta, hogy kifizettem az árut, s hajlandó ezt a bíróságon is megerősíteni. A tárgyaláson ráadásul kiderült, hogy az eladó rendkívül rosszul lát és rosszul is hall, mind ő, mind a polgármester ellentmondásokkal teli tanúvallomásokat tett, így végül június végén jogerősen megszüntették az eljárást ellenem. A bíróság pedig egyértelműen kimondta az ítéletében, hogy az önkormányzatot nem érte semmilyen kár, hiszen Dobóné Koncz Judit polgármesternek hiánytalanul kiadott minden árut a rövidáru üzlet a korábbi befizetés fejében – mondja Pusztai-Csató Adrienn.
Szavai szerint az esetnek több tanulsága is van. Egyrészt üzeni: a NER arra neveli a fiatalokat, hogy ha a politikai ármánykodásaikban részt vesznek, akkor érvényesülhetnek – lásd az ügyet kipattantó alkalmazott, aki időközben vezetővé avanzsált. Másrészt az is tanulsága az esetnek, hogy még e rendszeren belül is akadnak olyanok, akik a kényelmetlenségeket is vállalva mégiscsak az igazság oldalán állnak: ilyen volt a tanúvallomás miatt Németországból saját költségén hazabumlizó szemtanú. Lapunk kereste Szentistván polgármesterét is, de nem válaszolt a kérdéseinkre.
(Népszava)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…de nem válaszolt a kérdéseinkre.”
– Tudható, hogy döbrögista VÁLASZADÁSRA NEM VÁLLALKOZIK! Arra „EZEK” képtelenek! Vitára pedig végképp nem. Kerülik is e két alkalmat, mint ördög a tömjénfüstöt. Megragadnak viszont minden lehetőséget a KINYILATKOZTATÁSRA! Amelyek úgy általában is hazugok!
A fenti történetben pedig valójában semmi szokatlan nincs! Egy bukástól rettegő hatalom MINDENT ELKÖVET, hogy a lehető legtovább elhúzza a felelősségre vonást. PILLANATNYILAG siker koronázza erőlködéseiket!
A tusványosi csűrben nősült meg Goldfárth József, az MSZP-frakció volt pénztárosa
A Válasz Online újabb példáját találta annak, hogy az MSZP volt vagy jelenlegi vezetői, pénzforgatói vagy szervezői közül többen is egyre inkább belesimulnak a NER-be. Csak az elmúlt egy évben kiderült, hogy:
Molnár Zsolt egy szoláriumon keresztül kapcsolatban állt a Rogán-féle belvárosi ingatlanügyek nagy nyerteseivel.
A fővárosi körökben befolyásos Czeglédy Gergő cégcsoportja és kormánykötődésű partnerei több milliárd forint értékben kaptak állami megbízásokat az elmúlt években.
Éveken át Mesterházy Attila belépőjével mehetett a Parlamentbe Rogánék üzlettársa.
Máig nem adott magyarázatot az MSZP arra, hogy a Fidesz vezette IX. kerület 2015. és 2017. között, 2 évig ingyen, sem bérleti díjat, se rezsit nem szedve biztosított irodát a kerületi MSZP-nek, ami már a pártfinanszírozási törvény megsértését is felveti. (Áprilisban itt írtunk arról, hogyan akadályozza meg az MSZP-Fidesz-polip, hogy minden nagyobb településen egy elismert helyi ellenzéki álljon szembe a fideszes jelölttel.)
Most a Válasz Online újabb adalékot adott a történethez: kiderült, hogy az erdélyi fideszes fesztiválon, a tusványosi csűrben kötött házasságot Goldfárth József, az MSZP korábbi kincstárnokjelöltje, a parlamenti frakció volt gazdasági igazgatója Veres Edittel, a Dávid Ibolya-féle MDF megyei exelnökével. Az esküvőről a közmédia is beszámolt, mint mondták, a pár kapcsolata is „ott indult, így érthető, hogy a szabadegyetemen fogadtak egymásnak örök hűséget”.
A lap azt írja, Goldfárthot az MSZP-kormányzás utolsó éveiben az MSZP pénztárnokjelöltjeként, Puch László államtitkár lehetséges utódaként emlegették. 2001 óta a parlamenti frakció gazdasági vezetője, a XXII. kerületi szervezet alapembere, a Táncsics Mihályról elnevezett pártalapítvány felügyelőbizottsági tagja is volt. Azóta nagyot változott a világ, a férfit nemrég a Mol-csoport innovatív technológiáinak nemzetközi hasznosításáért felelős személyeként választották be a Magyar Innovációs Szövetség elnökségébe.
Veres Edit pedig a 2010-es országgyűlési választás előtt a magát baloldalinak nevező Szociáldemokrata Párt kampányfőnöke volt, így jelentette be, hogy a pártja egy gambiai bevándorlót, a „magyar Obamát” indítja a választáson. Aztán felügyelőbizottsági tag lett a formáció Commissium Holding nevű cégében, és ennek két leányvállalatát is ügyvezette 2011-ig. Ezután piaci, egyetemi megbízások jöttek, és aktív lett a Közpolitikakutató Kft. nevű cég Goldfárth József által irányított egységében. 2015-ben nyert is nettó 7,6 millió forint közpénzt a mára megszűnt Türr István Képző és Kutató Intézettől. Veres 2017-ben végül az Oktatási Hivatal felsőoktatási elemzési főosztályának vezetője lett, tehát pár év alatt az Orbánt bíráló MDF-től a baloldali-migránsbarát SZDP-n át a Fidesz-kormányzatig jutott. (444)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: DÖBRÖGI és Isten színe előtt…! És ugyan milyen szertartás szerint? Felházi?
Mindegy is! Igazzhy NER frigy ez! A döbrögista vallás jegyében esküdtek örök hűséget a…- kegyencek.Nem biztos hogy egymásnak, de erős a gyanúnk, hogy a közpénznek. Ami a vallás lényege. Azt meg ugye a vajda hinti a kegyencek közé. Persze nem önzetlenül.
A KEGYENCEK meg lefedik a teljes jelenlegi polythykussy palettát! Maszoptól kezdve MINDEGYIK hordakitartott!
