Az Októberi Forradalom

(1917. október 24-e és 25-e Petrográdon)

Az októberi felkelést siettető legfontosabb események ezek voltak: az Ideiglenes Kormány szándéka, hogy (Riga feladása után) feladja Petrográdot, a Kerenszkij-kormány készülődése, hogy átköltözzék Moszkvába, a régi hadsereg parancsnoki karának elhatározása, hogy Petrográd egész helyőrségét a frontra dobják és védtelenül hagyják a fővárost, és végül a Rodzjanko elnökletével egybegyűlt fekete kongresszus, amely lázasan dolgozott az ellenforradalom megszervezésén. Ehhez járult még a növekvő gazdasági bomlás és az a tény, hogy a front nem akarta folytatni a háborút. Mindez elkerülhetetlenné tette a gyors és jól megszervezett felkelést, mely az egyetlen kivezető út volt az akkori helyzetből.

A bolsevik párt Központi Bizottsága már szeptember végén elhatározta, hogy a párt minden erejét a sikeres felkelés megszervezésére mozgósítja. E célból a Központi Bizottság elhatározta, hogy Petrográdon Forradalmi Katonai Bizottságot szervez, kikényszeríti, hogy a petrográdi helyőrség a fővárosban maradjon, és egybehívja a Szovjetek Összoroszországi Kongresszusát. Egyes egyedül ez a kongresszus lehetett a hatalom utóda. A felkelés megszervezésének általános tervébe feltétlenül beletartozott a fronton és a hátországban legnagyobb befolyású moszkvai és petrográdi Szovjet előzetes meghódítása.

A „Rabocsij Puty”, a párt Központi Lapja, a Központi Bizottság utasítását követve, nyíltan kezdte hirdetni a felkelést és előkészítette a munkásokat és parasztokat a döntő harcra.

Az Ideiglenes Kormánnyal való első nyílt összeütközés a bolsevik „Rabocsij Puty” betiltásával kapcsolatban történt. Az Ideiglenes Kormány rendeletére a lapot betiltották és helyiségeit bezárták. A Forradalmi Katonai Bizottság rendeletére a lap helyiségeit forradalmi úton kinyitották. A pecséteket letépték, az Ideiglenes Kormány biztosait eltávolították. Ez október 24-én történt.

Október 24-én a Forradalmi Katonai Bizottság biztosai számos igen fontos állami intézményből erőszakkal eltávolították az Ideiglenes Kormány képviselőit, minek következtében ezek az intézmények a Forradalmi Katonai Bizottság kezébe kerültek s az Ideiglenes Kormány egész apparátusa felbomlott. Ezen a napon (október 24-én) — egyes hadapródiskolák és a páncélos hadosztály kivételével — az egész helyőrség, valamennyi petrográdi ezred átpártolt a Forradalmi Katonai Bizottsághoz. Az Ideiglenes Kormány tétovázott. Csak este kezdte megszállni a hidakat rohamzászlóaljakkal, amelyek közül néhányat sikerült kivonultatnia. A Forradalmi Katonai Bizottság válaszképpen bevetette a matrózokat és a viborgi vörösgárdistákat, akik eltávolították és szétkergették a rohamzászlóaljakat s maguk szállták meg a hidakat. Ezzel megkezdődött a nyílt felkelés. Több ezredünket azzal a feladattal bíztuk meg, hogy kerítsék be a törzsépület és a Téli Palota egész környékét. A Téli Palotában az Ideiglenes Kormány ülésezett. A páncélos hadosztály átpártolása a Forradalmi Katonai Bizottsághoz (október 24-én késő éjjel) meggyorsította a felkelés kedvező kimenetelét.

Október 25-én ült össze a Szovjetkongresszus, ennek adta át a Forradalmi Katonai Bizottság a kivívott hatalmat.

Október 26-án kora reggel, miután az „Avrora” ágyútűz alá vette a Téli Palotát és a törzsépületet, miután a szovjet csapatok a Téli Palota előtt megtörték a hadapródiskolások ellenállását, az Ideiglenes Kormány megadta magát.

A forradalom lelke elejétől végig a párt Központi Bizottsága volt, élén Lenin elvtárssal. Vlagyimir Iljics akkoriban Petrográdon, a viborgi városrészben, illegális lakásán tartózkodott. Október 24-én este a Szmolnijba hívták, hogy vezesse a mozgalmat.

Az Októberi Felkelésben kiváló szerepük volt a balti matrózoknak és a viborgi városrész vörösgárdistáinak. Ezek az emberek oly hallatlanul bátrak voltak, hogy a petrográdi helyőrségnek főleg az a szerep jutott, hogy erkölcsileg és részben katonailag támogassa az élenjáró harcosokat.

„Pravda” 241. sz.
1918. november 6.
Aláírás: I. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

Válaszfal
– írta: J. V. Sztálin –

A szocialista Oroszország és a forradalmi Nyugat között válaszfalként merednek a megszállott területek.

Míg Oroszországban már több mint egy éve leng a vörös zászló és Nyugaton — Németországban, Ausztria-Magyarországon — a proletárfelkelések kirobbanásai napról-napra, óráról-órára erősödnek, — a megszállott területeken, Finnországban, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Belorussziában, Lengyelországban, Besszarábiában, Ukrajnában és a Krímben életük végét járó nyugati imperialisták kegyelméből továbbra is nyomorúságosán tengődnek a burzsoá-nacionalista „kormányok”.

Míg Keleten és Nyugaton már pokolba kergették a „nagy” királyokat és „hatalmas” imperialistákat — a megszállott területeken továbbra is garázdálkodnak a kis királyocskák és a törpe rablók, gazul erőszakoskodnak a munkásokkal és parasztokkal, letartóztatják és agyonlövetik őket.

Sőt, ezek az életük végét járó „kormányok” lázasan szervezik „nemzeti” fehérgárdista „ezredeiket”, „megmozdulásra” készülődnek, összesúgnak az egyelőre még fel nem számolt imperialista kormányokkal, és „területük” „kiterjesztéséről’’ szőnek terveket.

Ők, ezek az elevenen rothadó árnyai a már megdöntött „nagy” királyoknak, ezek a törpe „nemzeti” „kormányok”, amelyek a sors akaratából Kelet és Nyugat két hatalmasan lángoló forradalmi máglyája közé kerültek, most arról álmodoznak, hogy eloltják az általános forradalmi tűzvészt Európában, megvédik nevetséges létüket és visszafelé fordítják a történelem kerekét!..

Ezek a kis „királyocskák” arról álmodoznak, hogy egy-két züllött fehérgárdista „ezred” segítségével „egy csapásra” keresztülviszik azt, amit a „nagy” Németország és Ausztria-Magyarország „hatalmas” királyainak nem sikerült keresztülvinniök.

Nem kételkedünk abban, hogy az oroszországi és a nyugati forradalom hatalmas hullámai könyörtelenül elsöprik a megszállott területek ellenforradalmi álmodozóit. Nem kételkedünk abban, hogy már közel az óra, amikor ezeknek a területeknek „királyocskái” is volt oroszországi és németországi „hatalmas” pártfogóik sorsára jutnak.

Nincs okunk kételkedni abban, hogy a forradalmi Nyugat és a szocialista Oroszország közé ékelődő ellenforradalmi válaszfalat végre le fogják dönteni.

A megszállott területeken már mutatkoznak a forradalom első jelei. Az észtországi sztrájkok, a lettországi tüntetések, az általános sztrájk Ukrajnában, az általános forradalmi forrongás Finnországban, Lengyelországban és Lettországban — ezek az első fecskék. Kétségtelen, hogy a legrövidebb időn belül ezeken a területeken is forradalmak és szovjet kormányok lesznek.

Félelmetesen és roppant erővel terjed a földön a proletár forradalom. Keleten és Nyugaton félve, remegve hajtják meg előtte fejüket a világ egykori „parancsolói” és porba hullnak régi koronáik. A megszállott területek és kis „királyocskáik” sem lehetnek kivételek.

„Zsizny Nacionalnosztyej”
(„A Nemzetiségek Élete”) 2. sz.
1918 november 17.
Vezércikk.
Aláírás: I. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

SaLa

Beszéd a Munkás-, Katona- és Parasztküldöttek
Moszkvai Szovjetjének teljes ülésén a Déli Front helyzetéről

1918. október 29
(Újságbeszámoló)

Felesleges bizonyítanom — mondja Sztálin elvtárs —, hogy Szovjet-Oroszország erői növekednek — erről eléggé világosan tanúskodnak sikerei. De Szovjet-Oroszország ellenségei még sohasem igyekeztek olyan szívósan megtörni bennünket, mint most. Szovjet-Oroszország ellenségeinek terve arra irányul, hogy elszakítsák tőle leggazdagabb gabonavidékeit és harc nélküli megadásra kényszerítsék. E terv megvalósítására öt-hat hónappal ezelőtt Számárát és Szibériát szemelték ki. A legutóbbi két hónap alatt bebizonyítottuk ellenségeinknek, hogy ez a tervük kivihetetlen. Most délen igyekeznek megismételni ezt a kalandot. Dél-Oroszországnak nagy a vonzóereje. Legalább 150 millió púd gabonafeleslege van. Többszázezer púd szénnel rendelkezik. De még nagyobb jelentősége van Dél-Oroszországnak hadászati tekintetben. Ezen a területen új nemzetközi csomópont van kialakulóban. Ez az ott folyó munkából látható. Jekatyerinodarban új kormány alakult, Krasznovval az élén. Ott három hadsereg egyesült. Az ellenforradalmárok, Dél-Oroszország elfoglalására törekedve, fő csapásukat Caricin ellen irányítják. Krasznov augusztusban parancsot adott Caricin elfoglalására. A parancsot nem hajtották végre és Krasznov hadseregének futva kellett menekülnie. Októberben Krasznov újabb parancsot adott ki: október 15-ig minden áron el kell foglalni Caricint és egyesülni kell a csehszlovákokkal. Több tábornok egyesített hadseregeinek legalább 40 ezredét vetették harcba. A tábornokoknak mégis futva kellett menekülniök, egyikük még a csizmáját is elvesztette. (Derültség.)

Csak ekkor értették meg a tábornokok, hogy hadseregünk igazi, egyre növekvő erő, amellyel nem tudnak elbánni.

Miben rejlik hadseregünk ereje? Miért veri olyan biztosan az ellenséget?

Hadseregünk ereje tudatosságában és fegyelmében rejlik. A tudatosság és a proletár fegyelem a Déli Fronton aratott sikereink egyik oka.

Sikereink másik oka az, hogy új vörös tisztikar alakult ki. A vörös tisztek nagyrészt volt katonák, akik számos csatában mentek át a tűzkeresztségen és jól ismerik a hadimesterséget. Ők vezetik győzelemre csapatainkat.

Ezek azok a döntő tényezők, amelyek hadseregünk sikerét meghatározzák. Ezért gondolom, hogy délen a fekete bandáknak sohasem fog sikerülni hadseregünket legyőzni.

„Izvesztyija” 237. sz.
1918. október 30.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

Dél-Oroszországról

– írta: J. V. Sztálin –

Beszélgetés a „Pravda” tudósítójával

Sztálin népbiztos, aki nemrég érkezett meg küldetéséből, közölte tudósítónkkal a Déli Front helyzetéről szerzett benyomásait.

A Déli Front fontossága

Az, hogy a Déli Front a doni ellenforradalom és az asztraháni-uráli-csehszlovák bandák közé esik — ez a hadászati helyzet már egymagában is a Déli Front fontosságáról tanúskodik. Az angol befolyási szféra (Enzeli, Krasznovodszk) közelsége csak fokozza a Déli Front fontosságát. Azon kívül Dél-Oroszország kincsei (gabona, kőolaj, szén, állatok, hal) egymaguk is gerjesztik az imperialista rablók farkasétvágyát, akik arra törekszenek, hogy ezt a fontos szegletet elszakítsák Oroszországtól. Kétségtelen továbbá az is, hogy az ősz beálltával és a szamarai kaland felszámolása után a hadműveletek központja délre fog áttolódni. Tulajdonképpen ezzel magyarázható a dél oroszországi ellenforradalmárok mostani „lázas” tevékenysége: sebtiben új (teljesen új!) „összoroszországi kormányt” tákolnak össze cári lakájokból — Sipov, Szazonov, Lukomszkij részvételével —, egy hadseregben egyesítik Krasznov, Gyenyikin és Szkoropadszkij bandáit, segítségül hívják Angliát stb.

Caricin, a csapás központja

Az ellenség legfőbb célpontja — Caricin. Ez érthető is, mert Caricin elfoglalása és a Dél-Oroszországgal való összeköttetés megszakítása ellenségeink valamennyi feladatának megoldását biztosítaná: a doni ellenforradalmárokat egyesítené az asztraháni és uráli csapatok kozák vezetőivel s így egységes ellenforradalmi frontot teremtene a Dontól a csehszlovákokig; a bel- és külföldi ellenforradalmárok számára szilárdan biztosítaná Dél-Oroszországot és a Káspi-melléket; reménytelen helyzetbe hozná Észak-Kaukázus szovjet csapatait…

Főképpen ez a magyarázata annak, hogy a dél oroszországi fehérgárdisták oly szívósan igyekeznek Caricint elfoglalni.

Krasznov még augusztusban parancsot adott, hogy „el kell foglalni Caricint”. Krasznov bandái eszeveszett dühvel rontottak frontunkra, hogy megtörjék ellenállását, de Vörös Hadseregünk visszaverte támadásukat és visszavetette őket a Don mögé.

Október elején újabb parancsot adtak Caricin elfoglalására, de ezúttal már a rosztovi ellenforradalmi kozák nagytanács adta a parancsot. Az ellenség legalább negyven ezredet vont össze a Don vidékéről, Kievből (Szkoropadszkij tiszti ezredei!), a Kubánból (Alékszejev „önkéntesei”!). Vörös Hadseregünk acélökle azonban ezúttal is visszavetette Krasznov bandáit s csapataink az ellenség számos ezredét bekerítették és megsemmisítették, ágyúkat, géppuskákat és puskákat zsákmányoltak. Mamontov, Antonov, Popov, Tolkuskin tábornok és egész falka ezredes kénytelen volt futva menekülni.

Miben rejlik hadseregünk ereje?

Hadseregünk sikerei mindenekelőtt tudatosságával és fegyelmével magyarázhatók. Krasznov katonái elképesztően korlátoltak és tudatlanok, teljesen elszakadtak a külvilágtól. Nem tudják, miért harcolnak. „Megparancsolták, hát kénytelenek vagyunk verekedni” — mondják a kihallgatott foglyok.

Egészen más a mi vörös katonánk. Büszkén nevezi magát a forradalom katonájának. Tudja, hogy nem a tőkések nyereségéért, hanem Oroszország felszabadításáért harcol, s ennek tudatában nyitott szemmel, bátran megy a harcba. A vörös katonák rend és fegyelem után vágyódnak és ez a vágy olyan erős, hogy gyakran maguk büntetik meg „engedetlen” és kevésbé fegyelmezett bajtársaikat.

Éppolyan fontos az is, hogy volt katonákból, akik számos ütközetben estek át a tűzkeresztségen, új vörös tiszti káder alakult. Ezek a vörös tisztek, mint a cement, egységes fegyelmezett szervezetté szilárdítják hadseregünket.

De a hadsereg erejét nemcsak saját tulajdonságai határozzák meg. A hadsereg nem létezhet sokáig erős hátország nélkül. A front csak akkor lehet szilárd, ha a hadsereg rendszeresen kap a hátországból utánpótlást, lőszert, élelmet. E tekintetben nagy szerepe volt annak, hogy a hátországban — főleg öntudatos munkások köréből — hozzáértő és ügyes szervezők jelentek meg, akik lelkiismeretesen és fáradhatatlanul dolgoznak a mozgósítás és ellátás terén. Biztosan állíthatjuk, hogy ilyen szervezők nélkül nem menthettük volna meg Caricint.

Mindez olyan félelmetes erővé kovácsolja hadseregünket, amely meg bírja törni az ellenség bármilyen ellenállását.

Minden jel arra mutat, hogy Dél-Oroszországban új nemzetközi csomópont van kialakulóban. Az, hogy Anglia pártfogoltjaiból Jekatyerinodarban „új” „összoroszországi kormány” alakult, hogy a három ellenforradalmi hadsereg (Alekszejev, Szkoropadszkij, Krasznov), amelyet csapataink Caricinnál egyszer már megvertek, egyesült, a várható angol beavatkozásról szóló hírek s az a tény, hogy Anglia Enzeliből és Krasznovodszkból felszereli a tyereki ellenforradalmárokat — mindez nem véletlen. A Számárában kudarcba fulladt kalandot most Dél-Oroszországban akarják megismételni. De nem fognak, kétségtelenül nem fognak rendelkezni azzal, ami nélkül a győzelem elképzelhetetlen, vagyis nem lesz olyan hadseregük, amely hisz az ellenforradalom sötét ügyében és képes a végsőkig harcolni. Elegendő lesz egyetlen erős nyomás — és az ellenforradalmi kalandorok kártyavára összedől. Erről kezeskedik hadseregünk hősiessége, a krasznovi és alekszejevi „csapatok” soraiban végbemenő bomlás, az erősödő forrongás Ukrajnában, Szovjet-Oroszország növekvő hatalma és végül, a mindinkább erősödő nyugati forradalmi mozgalom. A dél oroszországi kaland ugyanúgy fog végződni, mint a szamárai kaland.

„Pravda” 235. sz.
1918. október 30.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

SaLa