Zseléagyú elismerte, hogy Gruevszkit magyar diplomaták hozták Döbrögisztánba, de…
Három határt kellett átlépnie Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőnek, hogy Magyarországra jusson, és mindhárom esetben teljesen szabályosan tette ezt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A volt macedón miniszterelnök – magyarázta a tárcavezető – minden esetben átadta utazási dokumentumait, és azokat ellenőrizték a hatóságok.
Szijjártó Péter visszautasította, hogy magyar diplomaták részt vettek volna bármiféle „csempészetben vagy menekítésben”.
Elmondása szerint a külügy munkatársai először a tiranai magyar nagykövetségen találkoztak Gruevszkivel, akkor értesültek a menedékkérelméről.
A külügyminiszter kijelentette, hogy nem tud háttéralkuról az ügyben, és szerinte az nehezen elképzelhető.
Az ügyben folyamatos a párbeszéd Macedóniával – tette hozzá Szijjártó, aki kapcsolatban áll macedón partnerével, személyesen pedig a NATO-külügyminiszterek december eleji ülésén találkozik vele. Megjegyezte, hogy Pintér Sándor belügyminiszter is kapcsolatban van macedón kollégájával.
Az uniós külügyminiszterek hétfői ülésén senki nem vetette fel az esetet – mondta Szijjártó, hozzáfűzve: máskor is volt már, hogy menekültstátuszt kértek és kaptak más országok volt kormánytagjai.
Azt is mondta, tárcájának nincs dolga az ügyben, hiszen nem hozzá tartozik az a hatóság, amely döntést hozott Gruevszkiről. (HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!Bal-Rad komm: Egy hete annak, hogy Gruevszki kikukorékolta youdapesti tartózkodását. Egy hét kellett Döbrögisztán Intéző Bizottságának (qrmány), hogy a szabályosság látszatát megteremtsék!
Egy hét múlva bejelenti Zseléagyú, hogy MINDEN RENDBEN VOLT! Nincs itt semmi látnivaló!
Van itt viszont egy kijelentése, ami pedig a Brüsszel felől hallható mély csend közepette mégiscsak azt jelzi, hogy bizony van itt látnivaló:
„…Az uniós külügyminiszterek hétfői ülésén senki nem vetette fel az esetet…”
– Emlékeink szerint a falkaforradalom után Döbrögi ukázba adta: ZSAROLNI AZ EU-T!
Döbrögi nem hülyegyerek! TUDTA Ő MÁR AKKOR, HOGY FOGHATÓ AZ EU!
Ezért aztán „…Az uniós külügyminiszterek hétfői ülésén senki nem vetette fel az esetet…”
Tegye a kezét a szívére bárki, és jelentse ki: EZT EL LEHETNE JÁTSZANI MOSZKVÁVAL IS!
Aligha!
Viszont egy nemzetközi bűnszervezet működésébe nagyon is belefér! (Amint azt az utóbbi egy hét történései is igazolják!)
Miért is ne lehene hát az EU következő vezére a legrátermettebb bandita? A mi vajdánk!
Bedőlt hitelesek, figyelem: aki nem lép ma, nem szerezheti vissza ingatlanát
Már csak szerdán lehet ingatlant felajánlani a Nemzeti Eszközkezelőnek megvételre. A határidő lejárta után már egyetlen hiteles ingatlanát sem fogja megvenni az állami cég, és így a tulajdonos nem fogja tudni kedvezményesen visszavásárolni azt.
Már csak szerdán lehet ingatlant felajánlani a Nemzeti Eszközkezelőnek megvételre: módosul ugyanis a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló, 2011-es hozott törvény. Ennek értelmében az eszközkezelő már csak azokat az ingatlanokat vásárolhatja meg, melyeket az adós vagy zálogkötelezett a 20-i Magyar Közlönyben megjelent rendelet hatályba lépésének napjáig, azaz november 21-ig beadja a szükséges papírokat. A határidő lejárta után már egyetlen bedőlt hiteles ingatlanát sem fogja megvenni az eszközkezelő.
A dolog előzménye, hogy kedden benyújtottak egy törvényjavaslatot, amely szerint visszaadják lakásaikat, házukat a Nemzeti Eszközkezelő Program résztvevőinek. A bérleti díjat rendszeresen megfizető bérlők kedvező feltételek mellett ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi ingatlanjaiknak.
Az eszközkezelő az Otthonvédelmi Akcióterv keretében hozta létre a kormány 2011-ben: ez az állami vállalat vásárolta meg a bajba került hiteladósok ingatlanait, majd pedig bérbe adta nekik őket.
Így az említett javaslatot vélhetően el is fogja fogadni az Országgyűlés. (penzcentrum)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!Bal-Rad komm: A balrad…- legalább hat éve szajkózza a javaslatát a hitelesválság ELKÉPZELHETŐ megoldására, aminek az alapja a POLITIKAI SZÁNDÉK MEGLÉTE!
Ismét, nagy vonalakban:
Az állam a hiénacégekvásárlási árfolyamán vásárolja meg a bankoktól a csapdába esett hitelesek LAKHATÁSÁT SZOLGÁLÓ fedezeti ingatlant. Kb. 160 ezer ingatlanról van szó, amelyek egy Népstadion és egy zsidóolimpia árából megvásárolhatók lennének. (A két pénzpocsékolás kb. 500 milliárd forint. Ha abankok egy összegben látnának ennyi pénzt, boldogan belemennének a bótolásba!)
Az adósok aztán a Nemzeti Eszközkezelő eddigi gyakorlata szerint bérelnék, majd lehetőségük függvényében visszavásárolhatnák.
„A kecske is jóllakna, a káposzta is megmaradhatna!” Igaz, néhány hülye látványberuházással kevesebb lenne!
A qrmány RÉSZBEN elfogadta a balrad…- ajánlatát! Vagy ők találták ki, vagy másutt hallották? – de nem az ötletgazda kiléte a lényeg. Ezzel a legújabb „tizedmegoldással” viszont pontosana lényeg lényegét mellőzik.
ÖTVENEZER SZAVAZATÉRT BUKNAK HATSZÁZEZRET! (Persze lehet, hogy csak ennyi hiányzik! „Nekik”)
Így aztán az időzített bomba hatástalantása helyett, csak labdázgatnak vele!
„Mikor kerül a történelem szemétdombjára a magát kormánynak képzelő bűnszövetkezet?”
VMRO-DPMNE – ez a rövidítése annak a macedón pártnak, amelynek a nevében Nikola Gruevszki évtizedig kormányozta a kicsiny balkáni államot. Veretes párt: elődje 1893-ban alakult, az akkor már évszázadok óta török fennhatóság alatt sínylődő területen. A hosszú rövidítés teljes neve magyarul a következő: Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Demokratikus Párt a Nemzeti Egységért.
A névből kitetszik a kettős örökség: egyrészt a forradalmi (terrorista?) titkos hálózat, másrészt fedőszerve, egy névleg demokratikus tömegpárt. A VMRO-DPMNE Jugoszlávia szétesésekor, 1990-ben alakult újjá. Először igyekezett magát kereszténydemokratának feltüntetni, majd élesen nacionalista-populista irányba fordult. Nem meglepő egyik sem; van ilyen csoda hazánkban is.
Hanem lényeges, hogy az új macedón kormány korrupció miatt vád alá helyezte a volt miniszterelnököt, akit aztán a bíróság szabályosan elítélt. Gruevszkinek már nem volt útlevele, amikor átszökött az albán határon. Innen magyar diplomaták segítettek neki átjutni további három határon – először Montenegróba, majd Szerbiába, végül Magyarországra.
Először fordul elő a magyar diplomácia történetében, hogy magyar diplomaták sorozatban megsértik a nemzetközi jogot, amikor egy hazájában elítélt bűnözőt három határon szemérmetlenül átcsempésznek. Senkinek nem volt annyi esze és ép erkölcsi érzéke, hogy megtagadja a külügyminiszter utasítását? Ez sokat elárul a magyar diplomácia színvonaláról.
Emlékeztessünk arra, hogy a jelenlegi külügyminiszter volt az, aki annak idején miniszterelnöki államtitkárként lezsírozta a baltás gyilkos, Szafarov kiadatását Azerbajdzsánnak. Akkor a Külügyminisztérium és az Igazságügyminisztérium még tiltakoztak – no nem hangosan, de a kormányon belül mégis –, mert hazánkra nézve roppant károsnak ítélték a vakmerő lépést.
Ma nem tiltakozik senki. Hézagmentesen összállt a maffiaállam. Belső jog, nemzetközi jog már nem számít. Csak a betyárbecsület. Orbán megvédi hasonszőrű cimboráit. Ez fontosabb neki, mint a haza becsülete és üdve.
Hazánk a nemzeti szégyen kormányának áldatlan tevékenysége eredményeképpen a legmélyebb szintre süllyedt, elvesztette maradék nemzetközi tekintélyét. Bűntanyává züllesztette Magyarországot a maffiakormány.
Orosz hazafiak mondják, hogy a magyar miniszterelnököt az orosz elnök kényszerítette erre a durva lépésre. Nem tudom. Ha így van, akkor a baj óriási, mert zsarolhatónak tűnik a magyar miniszterelnök. Ha nem így van, akkor a baj még nagyobb, hiszen a magyar kormány önszántából választotta a nemzet érdekének minden szempontból ellentmondó utat.
Nem akarok azon élcelődni, hogy az Orbán-kormány minden rászoruló menekültet elüldöz, ellenben a bűnöző menekülőket szeretettel befogadja.
Nem akarok azon kiakadni, hogy Gruevszki számára a menekült státus megadása minden szempontból ellentmond a kormány saját propagandájának.
Szomorúan lehajtom fejemet, mert Gyurgyák Jánossal szólva látom „ezzé lett magyar hazám”.
Vajon mikor kerül a történelem szemétdombjára a magát kormánynak képzelő bűnszövetkezet?
Putyin elnök fog-e menedékjogot adni az haza érdekeit lábbal tipró volt magyar miniszterelnöknek?
Forrás: Facebook Szerző: Bokros Lajos
(sztarklikk)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…Szomorúan lehajtom fejemet, mert Gyurgyák Jánossal szólva látom „ezzé lett magyar hazám”…”
– Nehéz ökölbe szoruló kéz nélkül végigolvasni ezt a zsákmánysirató hiénavonyíkolást! Amiben a részigazságok fölemlegetése közé még bőven odafér egy jó kis putyinozás is! Merthogy a ‘zoroszok a ‘zokaji mindennek!
(Eredendően persze Gorbacsov.)
Nehéz ezt a legkisebb bűnbeismerést is mellőző vádvonyíkolást ökölbe szoruló kéz nélkül végigolvasni egy bűnöző hazaáruló tollából. HISZEN JAVARÉSZT NEKI IS – BOKROSNAK – KÖSZÖNHETŐ HAZÁNK TÖNKRETÉTELE!Nem kis szerepet játszottak ők abban, hogy Döbrögi markába kerülhetett Magyarország és népe!
Nem kevés közük van nekik ahhoz, hogy Döbrögisztán vajdaság két zsidó lobbi között őrlődik, mint zsákmány.
NEM CSAK DÖBRÖGI MIATT LETTÜNK AZZÁ, AMIVÉ! MAGYARORSZÁGOT, A MAGYAR NÉPET A KIJELÖLT POLITIKAI ELIT KÖZÖSEN PUSZTÍTOTTA EL! KÖZÖS A BŰN! EGYIK SEM VÁDOLHATJA A MÁSIKAT!
„Mikor kerül a történelem szemétdombjára a magát kormánynak képzelő bűnszövetkezet?”
– MAJD HA A MAGYAROK MENNEK TÜNTETNI ÖNMAGUKÉRT, ÉS NEM A SOROS-KOMISSZÁRKÉPZŐÉRT!
DE AKKOR A MAGYAROK ORSZÁGÁT TÖNKRETEVŐ BŰNÖZŐK MINDEGYIKE A SZEMÉTDOMBON FOGJA VÉGEZNI!
„…Putyin elnök fog-e menedékjogot adni az haza érdekeit lábbal tipró volt magyar miniszterelnöknek?…” – kérdezi Bokros!
Eleve hülye, és eleve rosszindulatú a kérdés!
A feltételes módban rá adható válasz EGYÉRTELMŰ NEM!
(Hiszen szép csendben befogadhatta volna a macedon maffiafőnököt is ezen az alapon.)
De talán a MAGYAROK kérésére szorít helyet az Oroszország hátsó udvarának végében lévő szemétdombon A MI SZEMETÜNKNEK! Ott a messzi Csukotkán.
Alig egy hónap még, és nyakunkon a Karácsony! Az ajándékozás minden nyűgével.
Föltételezve hogy anyagilag győzzük – márpedig győzzük, hiszen a Mekkmester Zrt. szerint minden vajdasági polgárnak 5,2 millió forintja van – a dolog kiadási oldala nem igazán jelenthet gondot.
Hanem a kinek? – és mit? – kérdésre a válasz nem egyszerű. Stílusos is legyen, praktikus is legyen, meg a megajándékozott is örömét lelje benne.
A balrad.ru föltett szándéka, hogy eme gyötrő kérdések labirintusából kiutat mutasson. Már most kijelenthetjük: EZ CSAK RÉSZBEN FOG SIKERÜLNI!
Ajándéktippel – nagyon úgy néz ki – csakis a hithű döbrögistáknak, és a legelvetemültebb, bármilyen galádságra kész antidöbrögistáknak tudunk szolgálni.
Előbbiek imádatuk tárgyaként, utóbbiak féktelen dühük levezetésére vásárolhatják meg Döbrögi mellszobrát. Otthonról, karosszékben ülve lehet vásárolni az eBayen, 35 euróért, tehát kicsit több, mint 10 000 forintért.
A bronzból és platinából készült darabok egy kicsit drágábbak: amíg előbbi 45, addig az utóbbi 40 euróba kerül.
A gipszből készült művek tehát birják az őt körülvevő hálagyertyák gerjesztette hőt, ugyanakkor viszonylag kevész vesződséggel szétverhetők. Magyarán: fölöttébb praktikus anyagból vannak.
A még ennél is többre vágyók – ám kevésbé tehetősek – számára is van ajánlatunk. A vajdát és a Jó Pénztáros Lőrinc Komát mintázó dekorelemek már 5-6 ezer forintos áron kaphatók.
Igaz, ezekért a vidékieknek föl kell utazni Youdapestre. De mivel ez itt csak egy cikk, amiért senki nem fizet – a lelőhelyet nemközlia balrad.ru.
Reméljük tudtunk segíteni a nagy ajándékválasztási fejtörőjátékban.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ilyet még nem látott: sötétben avatott fel a horda gépviselője egy árkot
Sok erős versenyzője lehet a legjobb politikusi avatóünnepségek versenyének, most Kozárdról érkezett az újabb induló.
Átadták az EU-pénzből épült csapadékvíz-elvezetést Kozárdon – ezt sem tudhattuk volna meg, ha nincs Becsó Károly országgyűlési képviselő Facebook-oldala. Talán annyira nagyszabású nem volt ez az átadóünnepség, mint amikorTállai András két temetés között átadott egy ravatalozót, de az online művészet így is csak gazdagodott ezzel a posttal.
Mi is lehet a legszebb ezen? Az, hogy valami rejtélyes okból sötétben kellett felavatni az árkot? Az, hogy sok figyelmeztetés és felháborodás ellenére még mindig biodíszletnek használnak politikusok gyerekeket? Netán az, hogy még nem fedezték fel a technika csodálatos újítását, hogy már le lehet venni a digitális fényképezőgépről a dátum kiírása funkciót? A hét hónappal a választás után még mindig kint maradó „Győztünk! Köszönjük!” profilkép? Vagy egyszerűen a puszta tény, hogy átadtak egy árkot? (HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…sötétben kellett felavatni…”
– Bármily hihetelen is, mindez a MI ÉLŐHELYÜNKÖN történik. Szatírába illő dolog, de valójában drámáról van szó. A döbrögista horda megragad BÁRMILYEN ALKALMAT, hogy önmagát fényezze! Még vaksetétben is! Ha mással nem, egy árok „fölavatásával”!
Ma választják a petrográdi városi dumát. A választások kimenetele tőletek függ, munkás és katona elvtársak. A választójog általános és egyenlő. Minden egyes katona, minden egyes munkás, minden egyes munkásnő szavazata egyenlő a tőkés, a háztulajdonos, a professzor, a hivatalnok szavazatával. Elvtársak, titeket és csak titeket terhel a felelősség, ha nem tudtok élni ezzel a joggal.
Tudtatok harcolni az utcákon a cári fáraók ellen — tudjatok most úgy harcolni érdekeitekért, hogy pártunkra szavaztok.
Meg tudtátok védelmezni jogaitokat az ellenforradalommal szemben — most, a mai választásokon meg kell tagadni tőle a bizalmat!
Le tudtátok rántani az álarcot a forradalom árulóiról — ma is kiáltsátok nekik: „El a kezekkel!”
Először is Miljukov pártja, a népszabadság pártja lép elibétek. Ez a párt a földbirtokosok és a tőkések érdekeit védelmezi. Ez a párt — ellensége a munkásoknak, a parasztoknak és a katonáknak, mert ellensége a munkásellenőrzésnek az iparban, mert ellenzi, hogy a földbirtokosok földjét átadják a parasztoknak, mert halálbüntetést követel a fronton harcoló katonák ellen. Ez a párt, a kadetok pártja, már június elején azt követelte, hogy haladéktalanul indítsanak támadást a fronton, ami százezrek életébe került. Ez a párt, a kadetok pártja, az ellenforradalom diadalára, a munkásokkal, a katonákkal és matrózokkal való leszámolásra törekedett és ezt végül el is érte. Aki Miljukov pártjára szavaz — az elárulja önmagát, feleségét és gyermekeit, a hátországban dolgozó és a fronton harcoló testvéreit.
Elvtársak! Senki se szavazzon a népszabadság pártjára!
Elibétek lépnek továbbá a „honvédők”, a mensevikek és a szociálforradalmárok pártjai. Ezek a pártok a jómódú városi és falusi kistulajdonosok érdekeit védelmezik. Ezért minden alkalommal, amikor az osztályharc erősen kiéleződik, ezek a pártok egy táborba kerülnek a földbirtokosokkal és a tőkésekkel — a munkások, a parasztok és a katonák ellen. Így történt a júliusi napokban, amikor a mensevikek és az eszerek pártjai a burzsoáziával szövetkezve lefegyverezték és letörték a munkásokat és katonákat. Így történt a Moszkvai Tanácskozás napjaiban is, amikor ezek a pártok a burzsoáziával szövetségben szentesítették a megtorló intézkedéseket és a halálbüntetést a munkások és a fronton harcoló katonák ellen.
Ha az ellenforradalom győzelmet aratott, az egyebek között azért történt, mert az eszerek és a mensevikek pártja segített neki gúzsba kötni a forradalmat, miután egyességre lépett a földbirtokosokkal és a tőkésekkel. Ha az ellenforradalom most megszilárdul, az egyebek között azért történik, mert az eszerek és a mensevikek pártja fedezi a nép haragja elől, a forradalom zászlaja alatt hajtva végre az ellenforradalom parancsait.
Aki ezekre a pártokra szavaz — az az ellenforradalommal való szövetség mellett, a munkások és a szegényparasztok ellen szavaz. Aki ezekre a pártokra szavaz — az szavazatával szentesíti a letartóztatásokat a hátországban és a halálbüntetést a fronton.
Elvtársak! Senki se szavazzon a „honvédőkre”, a mensevikekre, a szociálforradalmárokra!
Végül elibétek lép a „Nóvaja Zsizny” csoportja, hogy szavazzatok a 12-es listára. Ez a csoport a talajnélküli, az élettől és a mozgalomtól elszakadt értelmiségiek hangulatát fejezi ki. Ezért örökké a forradalom és az ellenforradalom, a háború és a béke, a munkások és a tőkések, a földbirtokosok és a parasztok között ingadozik.
Egyrészt a munkások mellett áll, másrészt nem akar szakítani a tőkésekkel sem — ezért tagadja meg olyan gyalázatosan a munkások és a katonák júliusi tüntetését. Egyrészt a parasztok mellett áll, másrészt nem szakít a földbirtokosokkal sem — ezért ellenzi azt, hogy a földbirtokosok földjét azonnal adják át a parasztoknak, s e helyett azt ajánlja, hogy várják be az Alkotmányozó Gyűlést, amelynek az összehívását talán mindörökre elhalasztották.
A „Nóvaja Zsizny” csoportja szavakban a béke híve, de valójában — a béke ellensége, mert arra szólít, hogy támogassátok a „szabadságkölcsönt”, amely az imperialista háború folytatását szolgálja.
Aki azonban a „szabadságkölcsönt” támogatja, az elősegíti a háború elnyújtását, az az imperialistákat segíti, az valójában az internacionalizmus ellen harcol.
A „Nóvaja Zsizny” csoportja szavakban ellenzi a megtorlásokat és a bebörtönzéseket, de valójában — helyesli a megtorlásokat és a bebörtönzéseket, mert szövetségre lépett a „honvédőkkel”, akik a megtorlásokat és a börtönöket egyaránt támogatják.
Aki azonban szövetségre lép a „honvédőkkel”, az az ellenforradalmat segíti, az valójában a forradalom ellen harcol”
Tanuljátok meg, elvtársak, hogy az embereket nem szavaik, hanem tetteik alapján kell megítélni! Tanuljátok meg, hogy a pártokat és a csoportokat nem ígéreteik, hanem cselekedeteik alapján kell értékelni.
Ha a „Nóvaja Zsizny” csoportja harcot hirdet a békéért, de ugyanakkor a „szabadságkölcsön” támogatására szólít, akkor tudnotok kell, hogy az imperialisták malmára hajtja a vizet.
Ha a „Nóvaja Zsizny” csoportja néha a bolsevikok felé kacsintgat, de ugyanakkor a „honvédőket” támogatja, akkor tudnotok kell, hogy az ellenforradalom malmára hajtja a vizet.
Aki erre a kétlaki csoportra, a 12-es listára szavaz, az a „honvédők” szolgálatába szegődik, akik az ellenforradalmat szolgálják ki.
Elvtársak! Senki se szavazzon a „Nóvaja Zsizny” csoportjára!
A mi pártunk a városi és falusi munkások pártja, a szegényparasztok pártja, az elnyomottak és kizsákmányoltak pártja.
A burzsoá pártok, a burzsoá lapok, az ingadozó és felemás csoportok egytől-egyig gyűlölik és rágalmazzák pártunkat.
Miért?
Azért, mert:
Csak a mi pártunk követel forradalmi harcot a földbirtokosok és a tőkések ellen; Csak a mi pártunk követeli, hogy a földbirtokosok földjét azonnal bocsássák a parasztbizottságok rendelkezésére; Csak a mi pártunk követeli a munkásellenőrzést az iparban — a kapitalisták ellen; Csak a mi pártunk követeli a város és a falu közötti csereforgalom demokratikus megszervezését — a spekulánsok és a sakálok ellen; Csak a mi pártunk követeli az ellenforradalom teljes felszámolását — mind a hátországban, mind a fronton; Csak a mi pártunk védelmezi rendületlenül a munkások, a parasztok és a katonák forradalmi szervezeteit; Csak a mi pártunk harcol elszántan és forradalmi módon a békéért és a népek testvériségéért; Csak a mi pártunk harcol elszántan és rendületlenül azért, hogy a munkások és a szegényparasztok meghódítsák a hatalmat; Csak a mi pártunk és egyes egyedül a mi pártunk nem mocskolta be magát a fronton harcoló katonák elleni halálbüntetés támogatásával.
Ezért gyűlölik annyira a burzsoák és a földbirtokosok pártunkat.
Ezért kell ma a mi pártunkra szavaznotok.
Munkások, katonák, munkásnők! Szavazzatok a mi pártunkra, a 6-os listára!
„Proletarij” („A Proletár”) 7. sz
1917. augusztus 20.
Vezércikk.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
A provokációk szakasza
– írta: J. V. Sztálin –
A provokáció az ellenforradalom kipróbált eszköze.
Az 1848. júniusi vérfürdő, Párizs feladása 1871-ben, provokációk a hátországban és a fronton a forradalom elleni harc céljából — ki ne ismerné a hitszegő burzsoázia e fogásait?
De a világon sehol sem használta a burzsoázia ezt a mérgezett eszközt olyan aljasul és korlátlanul, mint nálunk, Oroszországban.
Vajon nemrégiben nem fenyegetődzött-e Rjabusinszkij nyíltan, az egész nép hallatára, hogy a burzsoázia végső esetben nem átallja az „éhség és a nyomor csontkezének” segítségével csökkenteni a munkások és a parasztok számát?
És vajon már nem tért-e át a burzsoázia a szóról a tettre, amikor becsukta a gyárakat és a munkások ezreit dobta az utcára?
Ki merészeli azt mondani, hogy ez véletlen, nem pedig előre megfontolt terv, amely arra irányul, hogy vérfürdőt provokáljon és vérbe fojtsa a forradalmat?
De a provokációk fő területe nem a hátország, hanem a front.
Már márciusban beszéltek arról, hogy egyes tábornokok Riga feladását tervezik, amit azonban „rajtuk kívülálló okokból” nem tudtak végrehajtani.
Az orosz csapatok ez év júliusában kiürítették Tarnopolt és Csernovicot. A burzsoá sajtó bérencei akkor a katonákat és pártunkat vádolták. És mi derült ki? Kiderült, hogy a „visszavonulást provokálták”, hogy az „árulást jó előre átgondolt és kiszámított terv szerint hajtották végre”. Ujjal mutogatnak egyes tábornokokra, akik útnak indították azokat a gépkocsikat, amelyek bejárták a hadsereget és visszavonulásra adtak parancsot a katonáknak.
Ki merészeli azt állítani, hogy az ellenforradalmárok üres fecsegők, akik nem tudják, mit cselekszenek?
Most Riga van soron. Távirat jött Riga feladásáról. A burzsoá sajtó bérencei már uszítani kezdtek a katonák ellen, akik állítólag fejvesztetten menekülnek. Az ellenforradalmi főhadiszállás kórusban énekel a „Vecsernyeje Vrémjá”-val és a forradalmi katonákra igyekszik hárítani a felelősséget. Nem fogunk csodálkozni, ha a Nyevszkij proszpekten ma tüntetések lesznek ezzel a jelszóval: „Le a bolsevikokkal!”
De Vojtyinszkijnak, a rigai hadsereg helyettes politikai megbízottjának táviratai nem hagynak kétséget aziránt, hogy a katonákat rágalmazzák.
„Egész Oroszország színe előtt tanúsítom — táviratozza Vojtyinszkij —, hogy a biztos halálba menő csapatok becsületesen teljesítették a parancsnoki kar minden parancsát.”
Így ír a szemtanú.
A főhadiszállás pedig egyre az ezredek megfutamodásáról beszél és rágalmazza a katonákat.
A polgári sajtó pedig tovább fújja a nótát a fronton történt „árulásról”.
Nem világos-e, hogy az ellenforradalmi tábornokok és a katonákat rágalmazó burzsoá sajtó valami terv szerint dolgoznak?
Nem világos-e, hogy ez a terv úgy hasonlít a Tarnopolnál és Csernovicnál megjátszott másik tervre, mint egyik tojás a másikra?
Nem világos-e — végül — hogy a provokációk szakasza, amely most Oroszországban elkezdődött, az imperialista burzsoázia diktatúrájának eszköze, s hogy ennek a diktatúrának teljes felszámolása a proletariátus és a forradalmi katonák legelső feladata?
„Proletarij” („A Proletár”) 8. sz.
1917 augusztus 22.
Vezércikk.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma már 2018 november 21. szerda van. Rohan az idő!
Hamarosan letelik ez az esztendő is! Az évből már csak 40 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Olivér, Amál, Amália, Iliász, Kolumbán, Mária, Ria, Rúfusz nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
November 21 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)
Otthonvédelmi akcióterv. A devizahitelesek visszakaphatják lakásukat a Nemzeti eszközkezelőtől
A bérleti díjat rendszeresen fizető bérlők kedvező feltételekkel visszavehetik korábbi ingatlanjaiknak egy törvényjavaslat értelmében a NET Zrt.-től. Erről közleményt jelentetett meg a vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.
A kormány célja, hogy minden család saját otthonban élhessen.
Emlékeztetőül: a NET Zrt.-t a devizahiteleseket segítő intézkedéssorozat, az Otthonvédelmi akcióterv alapján hozta létre a kormány 2011-ben.
A programban az állam megvásárolta a hiteladósok, köztük számos gyermekes család ingatlanát és biztosítja számukra évek óta a bérlés lehetőségét. A program 36 ezer otthont érintett, és mintegy 154 ezer ember mentesült a többmilliós hiteltartozásától, hogy továbbra is az otthonában maradhatott.
A kormány az elmúlt időszak gazdasági növekedése eredményeként számos, a családok és állampolgárok megélhetését javító, munkavállalási lehetőségét erősítő intézkedéseket vezetett be, melynek köszönhetően a bérlők többségének helyzete az elmúlt években stabilizálódott – közölte a miniszter.
A közleménye szerint az otthonteremtési intézkedések újabb mérföldköve, hogy a programban a bérlők ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi otthonuknak. A törvényjavaslat alapján a kormány rendkívül kedvező visszavásárlási feltételeket teremtene, ezáltal biztosítva részükre a hosszú távú otthonteremtési lehetőséget.
A javaslat elfogadása esetén a kormány felajánlaná az egyösszegű visszavásárlást, melynek során a vételárat csökkentené a bérlő által korábban megfizetett bérleti díjak összege, kamatot nem számítana fel az állam, és további százalékos mértékű kedvezmény igénybevételére is lehetőség nyílna a bérlő igénye esetén.
A kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnének, így visszakaphatják ingatlanjaikat a korábbi tulajdonosok – írták.
A tervezet szerint azoknak a bérlőknek, akik nem tudnak élni az egyösszegű visszavásárlás lehetőségével, a kormány hosszú távú részletfizetést tud felajánlani. A nehéz anyagi helyzetben lévők számára továbbra is biztosított a jelenlegi konstrukció: bérleti díj megfizetése mellett továbbra is bérlők maradhatnak.
A közlemény szerint a kormány további jelentős terhet kíván levenni az emberek válláról azzal, hogy a tulajdonszerzéskor felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam viseli.
Ha a törvényt elfogadja a parlament, akkor a NET Zrt. hivatalosan is értesíti az érintetteket a lehetőségről, és a lakás egyösszegű visszavásárlásáról szóló szerződést a tervek szerint 2019 végéig megkötik azokkal, akik szeretnének élni ezzel a lehetőséggel – írták.
Közölték: “A benyújtott törvényjavaslat elfogadása újabb segítséget jelenthet az egykori devizahiteleseknek. Míg a balliberális kormány cserbenhagyta az embereket, megszüntette az első Orbán-kormány otthonteremtési programját, elvette az otthonteremtési kedvezményeket, segítség nélkül hagyta az otthonteremtőket, és kockázatos devizahitelbe hajszolta őket, emiatt vesztették el sokan a lakhatásukat biztosító otthonukat” -áll az MTI-n keresztül kiadott közleményben.
A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter által kidolgozott, nemzetközileg is egyedülálló intézkedés lehetővé tenné, hogy a kormány otthonteremetési céljaival összhangban, a NET programban résztvevő, korábban nehéz helyzetbe került devizahitelesek végérvényesen visszakaphassák a bankok által elvett otthonukat – szól a közlemény. (azuzlet)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „Választások” lesznek jövőre! Uniósak, ahol a hordának bizonyítania kell. Kis kedvcsinálót is bedobnak hát. „Senkit sem hagyunk az út szélén” – ÚJRATÖLTVE!
A Nemzeti Eszközkezelő a bedőlt ingatlanok ELENYÉSZŐ TÖREDÉKÉT vette át! Azok egy jó részét pedig már el is árverezte. Hiszen aki ADDIG NEM TUDTA FIZETNI A HITELÉT, közülük nagyon sok az átadás után sem. Arról nemis beszélve, hogyaz egyösszegű visszavásárlás lehetőség – ráadásul így – úgy csökkentve – még mindig megoldhatatlan anyagi teher! (A legtöbb családnak!)
Ugyanakkor a dolog MÉLTÁNYLANDÓ! – csak kézzelfogható eredménye aligha lehet!
Ez a qrmánynak SEMMIBE NEM KERÜLŐ VÁLASZTÁSI HATÁSVADÁSZ AKCIÓJA! Talán nem kockáztatunk túl sokat, ha kijelentjük: max. ezer (!) bedől ingatlanhiteles családon segíthet!
EZ SEM SEMMI! – DE A TÖBB TÍZEZERNYI INGATLANHITEL KÖZÖTT ELVÉSZ!
Trükknek viszont furmányos! Hát még az indoklás:
“A benyújtott törvényjavaslat elfogadása újabb segítséget jelenthet az egykori devizahiteleseknek. Míg a balliberális kormány cserbenhagyta az embereket, megszüntette az első Orbán-kormány otthonteremtési programját, elvette az otthonteremtési kedvezményeket, segítség nélkül hagyta az otthonteremtőket, és kockázatos devizahitelbe hajszolta őket, emiatt vesztették el sokan a lakhatásukat biztosító otthonukat”
Tegnap közös-ülésre gyűltek az EU külügyérei. Átkozottul nehéz helyzetbe került a bűnszövetség ugyanis. A donbasszi parlamenti és elnökválasztások miatt. Amit előtte minden nyugati ihletettségű russzofób szerveződés lefitymált és érdektelenné minősített, jelezve, hogy nem is tekinti se legitimnek, sem érvényesnek a voksolást.
Hanem az élet közbeszólt. A nyugati megfigyelők állításai – miszerint a részvételi arány jóval a Nyugaton megszokott fölötti volt, és önkéntes! Nem is beszélve a demokratikus tartalomról, ami a legkényesebb nyugati igényeket is kielégíti.
Szóval az EU nevű bűnbandának mégiscsak reagálnia kellett a történésekre. Az EU – hoz méltó módon reagáltak is. SEHOGYAN SEM REAGÁLTAK. Mint Federica Mogherini kibökte, majd reagálnak. Napokon vagy heteken belül. Azt kijelentette, hogy továbbra is illegálisnak tekintik a választásokat, és bosszú is lesz emiatt. Donbassz az EU „fekete listáján” fog szerepelni. Mind a két népköztársaság! A járulékos dolgokon pedig még fundálkodnak.
Persze a szervezkedés az ellenérdekelteket nem különösebben izgatja. Eddig is megvoltak az EU jóindulata nélkül, ezután is meglesznek.
A DNR új összetételű legfőbb választott hatalmi struktúráinak startját sem zökkentette ki medréből a brüsszeli homlokráncolás.
Ma beiktatták Donyeckben az új elnököt. Gyenyisz Pusilin föleküdött az Alkotmányra, fogadta a gratulációkat, és hivatalba lépett. Kijev nem képviseltette magát. Kijev Kijevben prüszköl.
Kijev ordashada meg ostromolgatja Donbasszt.
Ma reggel azért eléggé megbántották az LNR – es Donyeckij falut.
Szerencsére sebesülés, haláleset nem történt Donyeckijben, viszont három lakás megsemmisült. És hát tél van.
Az orosz határmenti Antracit – járás Krepenyszkij falujának egyik lakója alaposan fölkészült a télre. Házának szeneskamrájában elég szép mennyiségű tüzelőszert tárolt be.
Az LNR eljáró hatóságai a gazdát nem találták.
A DNR – frontszakasz pedig… – ahogy azt már megszokhattuk, Gorlovkától – Sirokinoig…
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Nőtt a gyermekvállalási kedv, de talán nem ott, ahol az Orbán-kormány szerette volna: egyre több a kamasz szülő – a nyolc általánost végzett nők száma csökken, de gyermekvállalási kedvük fokozódott az elmúlt öt évben.
Az elmúlt néhány évben növekedett a gyermekvállalási kedv Magyarországon, ám az élveszületések száma nem nagyon változott ugyanebben az időben. Ez azzal magyarázható, hogy gyorsan csökkent a gyermekvállalási korban lévő nők száma – állapítja meg a nemrég megjelent Demográfiai Portré gyermekvállalásról szóló tanulmányában, melyet a G7 is szemlézett.
Az elemzésből az is kiderül, hogy nem minden korosztályban és iskolázottsági szinten erősödött ugyanúgy a gyermekvállalási kedv. A legnagyobb arányban (25 százalék felett) a 15-19 évesek és a 35 évnél idősebb korcsoportokban nőtt a gyermekvállalási kedv 2011 és 2016 között. Abszolút értékben viszont a 31-33 évesek körében volt tapasztalható a legtöbb gyermekvállalás, de a 29-38 évesek és a 18-19 évesek körében is jelentős volt a növekedés.
A 29-38 évesek körében látható növekedés egyrészt annak köszönhető, hogy a korábban elhalasztott gyermekvállalások megvalósultak, másrészt a leggyakoribb gyermekvállalási életkor (módusz) is egy évvel később volt 2016-ban, mint öt évvel korábban. Tehát továbbra is megfigyelhető a gyermekvállalás halasztása. Ezzel szemben a 20-as éveik második felében járók körében a termékenység csak kisebb arányban nőtt.
Azzal, hogy a tizenévesek körében is jelentősen nőtt a gyermekvállalási kedv, kialakult a 30-31 éves korban megfigyelhető csúcspont mellett egy újabb, alacsonyabb értékű pólus (19 éves kornál). A demográfus szerzők szerint a nemzetközi szakirodalomban ismert ez a jelenség:
jellemzően olyan országokban figyelhető meg, ahol nagyok a társadalmi egyenlőtlenségek, és/vagy valamilyen okból kifolyólag egy korai és egy kései gyermekvállalási mintával jellemezhető rezsim él párhuzamosan egymás mellett.
Ha az iskolai végzettség szerint nézzük a gyermekvállalás alakulását, kiderül, hogy a diplomás nők ugyan 4 százalékkal több gyermeket vállaltak 2016-ban, mint 2011-ben, a csoport létszáma jelentősen nőtt ebben az öt évben. Vagyis a felsőfokú végzettségű nők gyermekvállalási kedve összességében még csökkent is ez alatt az öt év alatt. Az érettségizett anyák létszáma valamelyest csökkent az adott időszakban, miközben az általuk szült gyermekek száma 9 százalékkal nőtt. Elsősorban a harmincas éveikben járók körében nőtt a gyermekvállalási kedv ebben az iskolázottsági rétegben.
Ám az igazi radikális baby-boom a nyolc osztályt, vagy azt sem végzett nők gyermekvállalási kedvét jellemezte 2011-2016 között.
Ennek a társadalmi rétegnek a létszáma nagyon gyorsan, 23 százalékkal csökkent a szóban forgó öt év alatt. Szám szerint a 15-44 éves, maximum a nyolc általánost kijáró nők száma 473 ezer főről 363 ezer főre esett vissza. A jelentős létszámcsökkenés ellenére a legalacsonyabb iskolázottságú nők által vállalt gyermekek száma mintegy tizedével nőtt.
Ebben a rétegben nem korlátozódott egyes korcsoportokra a gyermekvállalási kedv növekedése, de sokkal hangsúlyosabban nőtt a fiatal felnőttek között.
Az alacsony iskolázottságúak körében tehát a gyermekvállalás teljesen eltérő mintát mutat, mint a magasabb iskolai végzettségű csoportoknál. Akik legfeljebb az általános nyolc osztályát járták ki, azoknak a többsége 22 éves korára már anya lesz, míg például az érettségizetteknél ugyanez 29-30 év – írja a portál. (nepszava)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Hááát…- affenetuggya! Ez az „elemzés” mintha inkább MEGNYUGTATÓ CÉLZATÚ lenne! Ne a szemeinek higyjen a magyar, hanem a HIVATALOS adatoknak.
„…Akik legfeljebb az általános nyolc osztályát járták ki, azoknak a többsége 22 éves korára már anya lesz…”
– Bár igaz, hogy itt a NYOLC OSZTÁLYT KIJÁRTAK vannak említve, ami feltételezi, hogy ezek max. 16 éves korukig „járták” az iskolát.
AZOKRÓL NEM SZÓL a felmérés, akik 16 éves koruk ELŐTT teljesítik a vajda óhaját. Akik MÁR JÓVAL A 22. ÉLETÉVÜK ELŐTT HÁROMGYEREKES „ÉDESANYÁK”! Plusz várandósak!