Tegnap közös-ülésre gyűltek az EU külügyérei. Átkozottul nehéz helyzetbe került a bűnszövetség ugyanis. A donbasszi parlamenti és elnökválasztások miatt. Amit előtte minden nyugati ihletettségű russzofób szerveződés lefitymált és érdektelenné minősített, jelezve, hogy nem is tekinti se legitimnek, sem érvényesnek a voksolást.
Hanem az élet közbeszólt. A nyugati megfigyelők állításai – miszerint a részvételi arány jóval a Nyugaton megszokott fölötti volt, és önkéntes! Nem is beszélve a demokratikus tartalomról, ami a legkényesebb nyugati igényeket is kielégíti.
Szóval az EU nevű bűnbandának mégiscsak reagálnia kellett a történésekre. Az EU – hoz méltó módon reagáltak is. SEHOGYAN SEM REAGÁLTAK. Mint Federica Mogherini kibökte, majd reagálnak. Napokon vagy heteken belül. Azt kijelentette, hogy továbbra is illegálisnak tekintik a választásokat, és bosszú is lesz emiatt. Donbassz az EU „fekete listáján” fog szerepelni. Mind a két népköztársaság! A járulékos dolgokon pedig még fundálkodnak.
Persze a szervezkedés az ellenérdekelteket nem különösebben izgatja. Eddig is megvoltak az EU jóindulata nélkül, ezután is meglesznek.
A DNR új összetételű legfőbb választott hatalmi struktúráinak startját sem zökkentette ki medréből a brüsszeli homlokráncolás.
Ma beiktatták Donyeckben az új elnököt. Gyenyisz Pusilin föleküdött az Alkotmányra, fogadta a gratulációkat, és hivatalba lépett. Kijev nem képviseltette magát. Kijev Kijevben prüszköl.
Kijev ordashada meg ostromolgatja Donbasszt.
Ma reggel azért eléggé megbántották az LNR – es Donyeckij falut.
Szerencsére sebesülés, haláleset nem történt Donyeckijben, viszont három lakás megsemmisült. És hát tél van.
Az orosz határmenti Antracit – járás Krepenyszkij falujának egyik lakója alaposan fölkészült a télre. Házának szeneskamrájában elég szép mennyiségű tüzelőszert tárolt be.





Az LNR eljáró hatóságai a gazdát nem találták.
A DNR – frontszakasz pedig… – ahogy azt már megszokhattuk, Gorlovkától – Sirokinoig…

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

„Az LNR eljáró hatóságai a gazdát nem találták.” Lehet, hogy a képen látható „tüzelőanyag” igencsak égethette a talpát, és igyekezet hidegeb talajon hűteni a lábait. Vagy más szóval a diverzáns lelépet, mielőt megégethette volna magát, elkaphatták volna a frakját.