Február közepéig 149-en fagytak meg! Pedig még csak most jön a java!

A Magyar Szociális Fórum szombaton közzétette legfrissebb adatait az országban tavaly ősz és február közepe között történt fagyhalálesetekről.

Az emberjogi szervezet szerint 149 rendkívüli kihűléses eset fordult elő.

Az MSZF értesülése szerint az áldozatok 53 százaléka a szabad ég alatt, ill. kórházba szállítása közben, vagy beérkezése után halt meg, 47 százaléka pedig fűtetlen lakásában.

Az emberéletben keletkezett eddigi veszteségből az MSZF arra következtet, hogy az enyhébb tél miatt ugyan kevesebben fognak meghalni, mint a múlt télen, de továbbra is tömeges jelenség marad a fagyhalál, tekintettel a nyomorban élő 1-1,5 millió emberre, és a tömeges kilakoltatásokra. Tavaly 10-11 ezer ember feje fölül vették el a fedelet 3600 kilakoltatás keretében anélkül, hogy más lakhatást biztosítottak volna nekik. A február közepén véget ért szociális tűzifa-akció keretében a rászorulóknak kb. a fele jutott fűtőanyaghoz – írta a Magyar Szociális Fórum.

– PEDIG HÁT EDDIG MÉG TÉL SEM VOLT! VAN RÁ VISZONT IGÉRET!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint viszonylag szokatlan módon – február utolsó, illetve március első napjaiban lehet Döbrögisztán területén a szezon leghidegebb időszaka: egyre több helyen napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet, éjjel több helyen mínusz 10, helyenként mínusz 15 Celsius-fok alatti minimumokra kell készülni.

Na meg a fagyhalottak számának megugrására! Ezt nevezik természetes szelekciónak!

A balrad.ru szerint viszont RENDSZERBŰN ez!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

Pályázat indul! SÜRGŐSSÉGGEL!

Új stadion épülhet Youdapesten

A hétfői parlamenti ülés napirendi vitáján döntöttek arról, hogy házszabálytól eltéréssel tárgyalják kedden a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről rendelkező törvényt.

A törvényjavaslatot tegnap (hétfőn) nyújtotta be Szűcs Lajos fideszes képviselő az Országgyűlésnek, az indítványról ma (kedden) már zárószavazást is tartanak.

Az új stadiont 2019. december 31-ig kell megépíteni, a törvény ekkor hatályát veszti. A Margitszigetre olyan létesítményt szeretne a Nemzeti Sportközpontok (NSK), amely „alkalmas lehet a jövőben akár egy ATP 500-as kategóriájú verseny rendezésére is, valamint a Davis kupa világcsoportbeli találkozók lebonyolítására” – derül ki a javaslat indoklásából.

A stadion ennek megfelelően nem lesz kicsi. Az érintett terület száz százaléka beépíthető, ez minimum 14.500 négyzetméter. A megengedett legnagyobb magasság 26 méter. A stadionhoz ideiglenes lelátók is épülnek, ezeket legfeljebb 30 nappal a verseny után le kell bontani.

Sürgősségi szabályok

A beruházással összefüggő közbeszerzési eljárások gyorsítása érdekében a törvény a javaslat szövege szerint lehetővé teszi, hogy a beruházásnál „a lehető leggyorsabban lebonyolítható közbeszerzési eljárásformát alkalmazzák.”

A törvény a beruházással összefüggő közbeszerzési eljárásokat kiveszi a közbeszerzések központi ellenőrzésről és engedélyezésről szóló kormányrendelet hatálya alól.

Azt kötötték ki, hogy három ajánlattevőt kell „felhívni” a közbeszerzésen, azaz meghívásos lenne, nem nyílt, valamint hogy csak a legolcsóbb nyerhet. „A közbeszerzési eljárások lényeges dokumentumai nyilvánosak és megismerhetőek” – írták a javaslatban.
(infostart)

Bal-Rad komm: UGYANEZ a hordatöbbségű „bizottság” ugyanezen az ülésén döntött a gyerekes családok kilakoltatásának tilalmáról szóló javaslat ELUTASÍTÁSÁRÓL is!

A döbrögista törvénygyár pedig MA MÁR SÜRGŐSSÉGGEL MEG IS FOGJA SZAVAZNI AZ ÚJ TENISZSTADION FELÉPÍTÉSÉRŐL szóló törvény!

Indulhat a móka. Ez is bele fog kerülni legalább 30 milliárdba. A beetető kalkuláció szerint.

A Jó Pénztáros Lőrinc Koma meg Garancsi Kötélbarát fölkészül. Pályázat indul!

DE RANDA VÉGE LESZ ENNEK EMBEREK! Valamikor.

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

Gyakorolt az erőtartalék

Szamurájkarddal, díszbárddal esett egymásnak két banda egy budapesti benzinkúton

Két éve egy budapesti, IV kerületi benzinkútnál megállt egy autó, majd kipattant belőle négy férfi. Az egyikük kezében egy szamurájkard volt, másnál gázpisztoly, golfütő, illetve díszbárd. A kútnál akkor már állt egy társaság, akiknél szintén volt gázpisztoly és gázspray is. A két társaság egymásnak esett, és elkezdtek egymásra lövöldözni a gázpisztolyokkal.

Végül a kút dolgozói kihívták a rendőröket, mire az elkövetők elmenekültek. Néhány nap múlva viszont mindenkit elfogtak, ketten előzetes letartóztatásba is kerültek. Kiderült, hogy a két banda között egy korábbi, személyes jellegű vita miatt volt konfliktus.

Az ügyészség a napokban vádat emelt ellenük, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt, amely miatt akár három évet is kaphatnak. A szamurájkardos támadásról a videót az RTL Híradó közzétette:

(444/rtl)

Bal-Rad komm: A TENYÉSZET – az erőtartalék – integrállódzott egy picit. Senkinek baja nem esett! Gyakorlatokon általában így van ez!

Viszont a MAGYAROK TANULHATNAK A KÉT ÉVVEL EZELŐTTI ESET – ről közzétett videoból.

Persze akad hely a világban, ahol „kezelik” a kérdést! Nem éppen makarenkoi módon, de hatékonyan.


 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 február 20. kedd van!  Rohan az idő!

 Majd el telik ez az esztendő is! Már csak 316 nap van hátra belőle. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

ÉS MÁR CSAK 46 – OT KELL ALUDNUNK ÁPRILIS 8-IG! AKKOR AZTÁN TRÓNRA EMELHETJÜK A VAJDÁT!

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Aladár, Álmos + Amadil, Amáta, Elemér, Leó, Leon, Leona, Lionel, Paula, Pauletta, Paulin, Paulina, Polett, Szilvánusz, Tira és Tíra nevű kedves  olvasóit.  (Velünk nem csesz ám ki a Wikipedia! AZÉRT IS fölsoroljuk MIND!)

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Február 20 – án IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

1547 – A londoni Westminsteri apátságban Anglia királyává koronázzák VI. Edwardot.

1848 – Londonban megjelenik Karl Marx: Kommunista kiáltvány című röpirata.

Február 20-án IS születtek olyanok, akik életük során jeles dolgokat cselekedtek. Pl:

1796 – Mészáros Lázár honvéd altábornagy, hadügyminiszter († 1858)

1844 – Munkácsy Mihály magyar festőművész († 1900)

1886 – Kun Béla újságíró, politikus, a magyar Tanácsköztársaság vezetője († 1938)

1904 – Alekszej Nyikolajevics Koszigin orosz kommunista pártaktivista, politikus, 1964–1980-ig a Szovjetunió miniszterelnöke († 1980)

1988 – Rihanna barbadosi énekesnő és Ki Bobe, dél-koreai íjásznő

No meg haltak is meg jelességek február 20 – án. Pl:

1431 – V. Márton pápa (* 1368)

1513 – János dán király Norvégia és II. János néven Svédország királya a kalmari unió idején, valamint Schleswig és Holstein hercege (* 1455)

1790 – II. József német-római császár, magyar király, a „kalapos király” (* 1741)

2009 – Július Nôta szlovák labdarúgó (* 1971)

No magyarok! Itt a vég! Ma semmiféle nemzeti vagy állami ünnep a balrad.ru tudtával sehol a világban. Még csak egy egyházi körmenet se!

Be kell érnünk olyamikkel, hogy ma van pl:

A társadalmi igazságosság világnapja, meg a pipázók nemzetközi napja.

Vagy különben dögunalom van ma!

Szíria

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Valdaj nemzetközi vitaklubnak a közel-keleti orosz politikáról hétfőn Moszkvában tartott tanácskozásán, mintegy üzenve a tanácskozás egyik vendégének, Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszternek, az orosz tárcavezető kijelentette: Moszkva számára elfogadhatatlanok azok a kijelentések, amelyek szerint Izraelt mint „cionista képződményt” el kell törölni a Föld színéről. Hozzátette ugyanakkor, hogy a regionális problémák megoldása nem szemlélhető az Iránnal való küzdelem prizmáján keresztül sem.

Lavrov és Zarif felszólították, hogy tiszteljék Szíria egységét és szuverenitását

Lavrov ismételten kijelentette: „az Egyesült Államok az Eufrátesztől keletre, az iraki, a szíriai és a török határ között tett provokatív lépéseivel”, amelyekbe a kurd Demokratikus Szövetséget is bevonta, aláássa Szíria szuverenitását és területi épségét. Ez a Törökországgal való viszony kiéleződéséhez is vezetett. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a rendezésbe be kell vonni a kurdokat is.

Az orosz diplomácia vezetője figyelmeztette Washingtont, hogy ne játsszon a tűzzel, és konkrét tettekkel bizonyítsa korábbi kijelentésének helytállóságát, amelyek szerint Szíriában nincs más célja, mint a rémkalifátus elleni harc és az ország egységének megóvása. Lavrov szerint egyre több bizonyíték van arra, hogy az USA vezette koalíció nem kíván harcolni az an-Nuszra banda ellen.

Szergej Lavrov „minimum nem korrekt spekulációknak” nevezte azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint Szíriában orosz zsoldosok százai estek el.

Az iráni külügyminiszter a fórumon azt hangoztatta, hogy az USA Szíriában „megszállott módjára” viselkedik, az intervenció egy újabb hullámát folytatja, amelynek hosszú távú következményei lesznek. Szavai szerint a szíriai helyzetet törvényesen, a damaszkuszi kormány beleegyezésével kell rendezni. A miniszter érthetőnek nevezte a Szíriával kapcsolatos török aggályokat, de úgy vélekedett, hogy Ankara katonai beavatkozása nem segíti elő a helyzet megoldását.

Zaríf elismerte, hogy a térség több problémája Irán és Szaúd-Arábia szembenállásából fakadt. A miniszter a konfrontációt szükségtelennek, sőt veszélyesnek nevezte, és szót emelt annak csökkentése mellett.

Zarif ugyanakkor bejelentette: Iránnak nincsenek Szíriában sem katonái, sem bázisai.

Shaaban: A török ​​agresszió folytatása Szíriában akadályozza a politikai rendezést

Ugyancsak a Valdaj fórumon a szír elnök politikai és információs ügyekért felelős tanácsadója Buseyna Shaaban megerősítette, hogy a cionisták és egyes nyugati államok Szíria területi integritását és szuverenitását fenyegetik. Shaaban megjegyezte, hogy az Orosz Föderáció Szíriában tett lépései eltérnek azoktól a nyugati államokétól, amelyek elfogadhatatlan feltételeket támasztanak országával szemben.

Ankarában megnyilatkozott a török külügyér is. Mevlut Cavusoglu szerint ha a szír hadsereg azért vonul Afrinba, hogy onnan kitakarítsa a kurdokat, akkor OK! Nagy és örök a barátság. De ha tőlük – törököktől – akarják megvédeni a kurdokat, akkor bizony…- háború lesz! Hozzátette még, hogy az ajánlata érvényes Manbidzsra és az Eufrátesztől keletre lévő SZÍR TERÜLETEKRE IS!

A Fehér Háznak abba kellene végre hagynia a szíriai csörtetését. Föl kéne hagynia az egyoldalú és Törökországgal is konfliktussal fenyegető csökönyösséggel, nyomást kellene hogy gyakoroljon Izraelre. Vagy nagy baja lesz még az USA – nak a szíriai beavatkozásból – javasolta Trump bohóc társulatának a National Interest nevű, diplomáciai dolgokkal foglalkozó amerikai lap.

Furcsa dolgot művelt Kardigan. A török NTV adásában kiteregette, hogy miről beszéltek legutóbb telefonon Vlagyimir Putyinnal Szíria kapcsán. A Kreml Kardigan produkcióját ezidáig még nem kommentálta. Vélhetőleg meg vannak még rökönyödve.

Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter helyettes a szocsi konferencia megállapodásainak tempósabb végrehajtását szorgalmazta ma. Különösen az alkotmányos reform előkészítési munkálatainak lassúsága miatt zsörtölődött.

Várható, hogy még ma megérkeznek Afrin városába a szír hadsereg első egységei. Bár a hír nem okvetlenül nevesíti a szír hadsereget, mert „szíriai népi erőket” említ, amely eleddig szokatlan megnevezés. A lényeg, hogy ezek az erők a török hódítás elleni segítség Afrin lakosságának.

Tovább bonyolíthatja a helyzetet a damaszkuszi elnöki hivatalból származó hír, miszerint Szíria NEM TÁRGYAL TÖRÖKORSZÁGGAL az afrini katonai műveleteiről.

Ahol amúgy rendben halad a háború. Nem kis főfájást okozva a kurdoknak – meg általában mindenkinek. (Főként Oroszországnak!) A törökök már 1641 rubrikát húztak a kurd halottak mellé. Meg kissé igazítottak a frontokon.

Kelet-Ghouta felé csörömpölnek a szír hadsereg tankjai is. Bevallott szándék szerint egyszer s mindenkorra végezni akarnak az ottani martalócbandákkal.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

A mai napra rendelt MÁSODIK DICSŐSÉGJELENTÉS…

Leszavazta a horda a gyerekes családok kilakoltatásának tilalmát

Az önkormányzatok kötelezettségévé tette volna az ellenzék a kilakoltatással fenyegetett családok elhelyezését.

A fideszes többségű házbizottság hétfői ülésén leszavazta azt a törvénymódosító javaslatot, amely megtiltotta volna a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatását.

A törvénymódosítást A Város Mindenkié csoport (AVM) kezdeményezte, az Országgyűlésnek az LMP, az Együtt és a Párbeszéd képviselői nyújtották be. A javaslat az önkormányzatok kötelezettségévé tenné a kilakoltatással fenyegetett gyermekes családok elhelyezését, emellett az önkormányzati ingatlanban élő, valamint lakáshiteles családok esetében is tiltaná a lakáskiürítés bírósági elrendelését, ha annak eredményeként az érintettek utcára kerülnének.

Az AVM azt szerette volna elérni, hogy az Országgyűlés rendkívüli eljárásban, még a tavaszi ülésszakban tárgyalja a javaslatot, mert így a tilalom a téli kilakoltatási moratórium április 30-i lejárta után életbe léphetett volna. Ősszel a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását is sürgősségi eljárásban fogadták el, igaz, ehhez politikai érdeke is fűződött a Fidesznek, mert így a kilakoltatások csak a választások után kezdődhetnek el.
(24.hu)

Bal-Rad komm: „…így a kilakoltatások csak a választások után kezdődhetnek el…”

– DE AKKOR AZTÁN NAGYON! VAN MIT BEPÓTOLNI!

Lesz itt a nyáron olyan nemulass, hogy azt a Jóisten is pénzért fogja csak nézi!

Kapcsolódó kép

HATSZÁZEZER MAGYART KÉSZÜLNEK FÖLDÖNFUTÓVÁ TENNI! TOMBOLNI FOG A RENDSZERBŰN!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

Donbassz

„Az ENSZ – békefenntartók Donbasszba vezénylése kizárólag a népköztársaságok és Kijev megállapodásán múlik. Oroszország elnöke a misszió lehetőségét fölvetette, de már akkor jelezte: Kijevnek és a DLNR-nek kell erről megállapodni. Ehhez az érintettek között párbeszédre lenne szükség. Az viszont nincs. Ugyanakkor egyes országok és szervezetek már lassan névsorral állnak elő, hogy kik mennek majd. Jelzem: a döntő szó ebben a kérdésben a két népköztársaságot illeti meg” – nyilatkozta ma Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője egy az ügyet firtató ujságírói kérdésre.

Donyeckben ma Alekszandr Zaharcsenko orosz, német és norvég politikusokból álló delegációval találkozott.

A németországi Osnabrück – régiójának „Baloldali Frakció” és a „Népi Diplomácia” nevű formáció delegációvezetője Andreas Maurer a találkozón kijelentette: biztos abban, hogy nem ez volt az utolsó utazásuk Donbasszba.

Elsősorban bizniszelni érkeztek, de politikai kérdések is napirendre kerültek.

Maurer szerint „egy donbasszi ENSZ – békefenntartó missziót hiába hozna tető alá Kijev, azt Oroszországnak nem szabad aláírnia. Ez az ügy kizárólag Kijevre és Donbasszra tartozik. Ha a népköztársaságok rábólintanak egy megállapodásra, az világos megállapodás. De csakis az!”

Már a delegáció utazásának híre hideglelést okozott a kijevi udvarban! Hát még akkor egy ilyen nyilatkozat? Hát még ha megtudják, hogy a delegáció egészen Zajcevoig elmerészkedett. Ahol a polgármeterasszony „elbüszkélkedett” nekik egy frontmenti falu minden „örömével”!

Zajlik tehát a békefenntartósdi ötlet csócsálása – emésztése. Ezzel párhuzamosan Donbassz ostroma is.

Amíg Donyeckben nyugati delegátus tárgyalt, a nem túl távoli Gorlovkát vadul ostromolta Kijev ordashada. Tegnap este óta.

Az előkelő idegenek akár első kézből is értesülhettek a latorhad ostrom leple alatt megejtett újabb erőkoncentrációjáról.

Amely erőlködött Marinykánál is, de a nagy erőlködésbe hiba csúszhatott. Megint kinyúlt egy lator, és megint sajátja által. Ha így haladnak, a banda harmada temetőbe, harmada börtönbe kerül, harmaduk pedig dezertál. Legújabban megint keresnek ötöt, akik eltűntek.

A „Bahmutka” szakaszon folyamatos harcok vannak tegnap este óta.

Nem tudni hogy az amerikai tanácsadók felmérései eredményeként, vagy az ukrán belpolitikai fejlemények miatt, de a Jobb Szektor banditáit vagy visszarendelte az ATO-parancsnokság a donbasszi frontokról, vagy önmaguk döntöttek úgy, hogy bokros teendőik akadtak Kijevben. Tény, hogy a legelvetemültebb – és leghőbörgőbb – martalócbanda távozik a frontról.

Ma van egyébként Debalcevo harmadik évfordulója. A helyzet azóta sokat nem javult, de a valcmanista ordashad sem tanult.

              

„AZÓTA” – Debalcevo óta – „fegyverszünet” van Donbassz frontjain. Erről Olja is hallott már. De őszerinte semmilyen fegyverszünet nincs sehol. Persze ez csak afféle asszonyi beszéd lehet.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

 

A Keresztúton

Nincs még veszve a választás az ellenzéki szavazók szerint

Nemcsak a Fidesz szavazói, de a baloldali-liberális pártok és a Jobbik szimpatizánsai is optimisták a tavaszi választásokkal kapcsolatban – ez derül ki a Republikon felméréséből, amelyet a 24.hu megbízásából készített az intézet. A számokból az is kiolvasható, hogy a Fidesz-szavazók tizede elégedetlen a kormány munkájával.

Bár az ellenzéki pártok közül egyik sem veszélyezteti a Fidesz vezető pozícióját a közvélemény-kutatásokban, a Republikon Intézet felmérése szerint az emberek ugyanakkora aránya gondolja azt, hogy a választásokat a Fidesz nyeri majd, mint azt, hogy akár a kormányváltás is elképzelhető.

Pártszimpátia szerinti bontásban is az látszik, hogy mind a baloldali, liberális pártok, mind a Jobbik szavazóinak háromnegyede optimista. Mindössze 16-16 százalékuk válaszolta azt, hogy a választásokat a mostani kormánypártok nyerik, és csak az a kérdés, hogy a Fidesz kétharmadot tud-e szerezni.

Ez jó hír az ellenzéki pártoknak, elvégre azt jelenti, hogy szavazóik nem érzik elvesztegetettnek a rájuk adott voksot.

A fideszes szavazók hasonlóan optimisták, 77 százalékuk szerint egyértelmű, hogy pártjuk nyer, ugyanakkor 19 százalékuk még várna az ünnepléssel.

A Republikon Intézet azt is kutatta, mennyire számít az ország jövője szempontjából, hogy a Fidesz kétharmadot szerez-e vagy sem. Az összes megkérdezett 26 százaléka fontosnak, a 20 százaléka pedig nagyon fontosnak tartja, és csak a 9 százaléka látja úgy, hogy egyáltalán nem fontos.

A Fidesz-szavazók 68 százaléka látja az ország jövője szempontjából lényegesnek Orbán Viktorék kétharmados győzelmét, és csak 8 százalékuk érzi úgy, hogy ennek nincs jelentősége. Az ellenzéki pártok szimpatizánsainál kicsit változik az arány, de a baloldaliak, liberálisok 44 százaléka, és a jobbikosok 38 százaléka szerint is döntő fontosságú ez a tényező.

A fideszesek tizede elégedetlenkedik

A Republikon megmérte a kormánnyal szembeni elégedettséget is. Az összes megkérdezett 29 százaléka elégedett Orbánék tevékenységével (ebből 7 százalék nagyon), viszont 34 százalékuk lát valamilyen problémát, ebből 15 százalék meglehetősen sokat. 29 százalékuk nem tudott egyértelműen állást foglalni a pozitív, illetve a negatív vélemény mellett.

A pártok szerinti bontásban már élesen elválnak az eredmények. A fideszesek 63 százaléka szerint a kormány jól végzi a dolgát, bár 28 százalékuk nem elégedett teljes mértékben, 9 százalékuk pedig egyáltalán nem. Utóbbi első látásra nem tűnik magas számnak, mégis fontos lehet, hiszen azt jelenti: a fideszesek egytizede nem elégedett a jelenlegi kormánnyal, így ezt a szavazóréteget könnyebben érhetik el más pártok.

A baloldali, liberális és jobbikos szavazóknak egyaránt a 70-70 százaléka elégedetlen, viszont itt is találunk olyanokat (7 százalék, illetve 11 százalék), akik szerint nincs gond a kormánnyal. Ebből látszik, hogy a Jobbik szavazói a szakpolitikai egyezések ellenére is ugyanannyira elutasítják a jelenlegi kormányt, mint a baloldali, liberális választók.
(24.hu)

Bal-Rad komm: Több probléma is van! Egyrészt a „közvélemény – kutatók” CSAK a határon belüli választókat – azon belül is a kérdést megértőket – veszik számításba. A határon túli, kizárólag hordafanokat és a határon belüli hordaerőtartalék tömeget nem. Ez a két tömeg legalább a döbrögista szavazók felét jelenti!

Óriási előnye a döbrögista hordának az álellenzék dölyfös volta, amely szintén rendelkezik saját – mindenre elszánt, és minden logikát elutasító – fantáborral.

És hát a közvéleménykutatók nem számolnak az apátiával, amely teljesen legyűrte az országot. Nincs az a botrány, ami képes lenne fölrázni ezt a népet. Úgy érzi mindenki, hogy nem tőle lopnak! Nem látja át, hogy már mindent elloptak, most éppen a jövőt síbolják el. Miközben azért szinte mindenki tudja, hogy óriási a baj. De abban bízik, hogy őt elkerüli. És leül a tévé elé.

A legnagyobb probléma viszont az, hogy HIÁNYZIK AZ ŐSZINTESÉG a politikai palettáról.

Ebbe pedig nagyon sok magyar IDŐ ELŐTT bele fog pusztulni!

Természetesen a döbrögista horda meg fogja nyerni az április 8-i választást. Teljesen mindegy, hogy csak 30 százaléknyi mandátumot szerez, vagy 66 százaléknyit. Mindenklppen qrmányzati szereplő lesz! LESZNEK EHHEZ PARTNEREI, mert rendszerváltást egyik álellenzéki bűnbanda sem akar. NEKIK TÖKÉLETES EZ A RENDSZER!

Az a rendszer, amelyet keresztként cipelünk a MAGYAR KERESZTÚTON! De már nem sokáig. Hamarosan fölérünk a Golgotánkra.

Mert nincs aki azt mondaná: ROSSZ AZ IRÁNY, FÖLÖSLEGES A TEHER!

Marad április 8-án a szavazói kollektív bölcs ráérzés! BÁRKIRE, AKI ESÉLYES A DÖBRÖGISTÁVAL SZEMBEN! Hagyjuk a fnébe a pártlogókat és az öntelt magamutogatókat!

ÉS ELMENNI NAGYON – NAGYON SOKAN VÁLASZTANI!

Aztán…- meglátjuk! De az is csak a Keresztút része lehet! Csak az a kérdés, hogy visszafordulunk rajta, vagy baktatunk tovább a semmibe?

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

A mára rendelt döbrögista diadaljelentés!

Döbrögisztán államadóssága: az eximbankos tartozással együtt a GDP 74 százaléka

Anélkül a GDP 72,1 százaléka.

A múlt év végén 27 359 milliárd forintot tett ki az államháztartás névértéken számolt bruttó konszolidált – úgynevezett maastrichti – adóssága, ami a bruttó hazai termék (GDP) 72,1 százalékának felel meg – jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Az Eximbank adósságát is figyelembe véve az uniós módszertan szerint számolt maastrichti adósság 1,9 százalékponttal magasabb, a GDP 74,0 százaléka volt az egy évvel korábbi 76,0 százalékkal szemben.

Az MNB közölte, hogy a mostani adatközléstől kezdődően, a pénzügyiszámla-statisztika keretében, kiegészítő információként közzéteszi az államháztartás Eximbankkal együttes maastrichti adósságát is. Az Eurostat módszertani döntése értelmében ez a kibővített adósság-kategória lesz a későbbiekben a magyar kormányzati szektor maastrichti adósságának fő mutatószáma.
(MTI)

Bal-Rad komm: Hááát feleim…! Ez bizony közel 113 MILLIÁRD DOLLÁRNYI TARTOZÁS! (Meg az a 3000 milliárd forintnyi MANYUP-pénz! Bár az csak „fillérek”.)

hungary (1)

Hogyis vaút a’ vérejim? A rendcerváltáskó? Akkó mennyi is vaút?

Hát feleim, AKKOR HÚSZ (!) MILLIÁRD VOLT! 20 milliárd dollár. Meg volt 63 tonna aranytartalék. Meg az állami vagyon mértéke volt 100 százalék! És akkor a GDP min. 95 százalékát a MAGYAR GAZDASÁG ÁLLÍTOTTA ELŐ!

A mai legfrissebb qrmányzati diadaljelentésben az államadósság kb. HATSZOROSA AZ „AKKORINAK”!

„AKKOR” voltunk 10,3 milliónyian. Abból a 20 milliárdból „jutott” fejenként 1942 dollárnyi adósság. (Kb. 489 000 forint/fő)

Igaz, „AKKOR” a „Forbes” magyar oldalán legfeljebb a Gábor Zsazsa, a Spéter Erzsébet, meg a Staller Ilonka szerénykedhetett legföljebb!

Ma ugyanez a matek úgy néz ki, hogy vagyunk 9,8 milliónyian. Az egy főre eső dolláradósságunk 11530 dollár. (2,906 millió forint/fő) A szerencsésebbeknek!

Az AKKORI 63 tonna arany? Vagy két éve keresgették a még – állítólag – valahol meglévő HÁROM (!) tonnát. (Bár senki nem látta, Mekkmester megesküdött: megvan az! Papíron!)

Az állami vagyon mértéke ma az „AKKORINAK” max. ÖT (!) százaléka!

Döbrögisztán GDP – jének 75 százalékát a multik idetelepült összeszereldéi, „szolgáltatói” produkálják!

Viszont ma már VAN KIMONDOTTAN MAGYAR „FORBES” – nem is magazin! Vastag könyv!

MEGÉRTE MAGYAR! EZT AKARTAD? EZT AKARTUK?

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com