“A mai napra rendelt MÁSODIK DICSŐSÉGJELENTÉS…” bővebben

"/>

A mai napra rendelt MÁSODIK DICSŐSÉGJELENTÉS…

Leszavazta a horda a gyerekes családok kilakoltatásának tilalmát

Az önkormányzatok kötelezettségévé tette volna az ellenzék a kilakoltatással fenyegetett családok elhelyezését.

A fideszes többségű házbizottság hétfői ülésén leszavazta azt a törvénymódosító javaslatot, amely megtiltotta volna a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatását.

A törvénymódosítást A Város Mindenkié csoport (AVM) kezdeményezte, az Országgyűlésnek az LMP, az Együtt és a Párbeszéd képviselői nyújtották be. A javaslat az önkormányzatok kötelezettségévé tenné a kilakoltatással fenyegetett gyermekes családok elhelyezését, emellett az önkormányzati ingatlanban élő, valamint lakáshiteles családok esetében is tiltaná a lakáskiürítés bírósági elrendelését, ha annak eredményeként az érintettek utcára kerülnének.

Az AVM azt szerette volna elérni, hogy az Országgyűlés rendkívüli eljárásban, még a tavaszi ülésszakban tárgyalja a javaslatot, mert így a tilalom a téli kilakoltatási moratórium április 30-i lejárta után életbe léphetett volna. Ősszel a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását is sürgősségi eljárásban fogadták el, igaz, ehhez politikai érdeke is fűződött a Fidesznek, mert így a kilakoltatások csak a választások után kezdődhetnek el.
(24.hu)

Bal-Rad komm: “…így a kilakoltatások csak a választások után kezdődhetnek el…”

– DE AKKOR AZTÁN NAGYON! VAN MIT BEPÓTOLNI!

Lesz itt a nyáron olyan nemulass, hogy azt a Jóisten is pénzért fogja csak nézi!

Kapcsolódó kép

HATSZÁZEZER MAGYART KÉSZÜLNEK FÖLDÖNFUTÓVÁ TENNI! TOMBOLNI FOG A RENDSZERBŰN!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

“A mai napra rendelt MÁSODIK DICSŐSÉGJELENTÉS…” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. s most mit csodálkoztok—magyarország már régota nem létezik–ez lesz az utolso választási szinjáték—utánna már uj izraeli alkotmány lép életbe ahhol büdös magyarok márcsak harmadrendü állampolgárok lehetnek-persze ha még tudnak hasznot nyujtani zsido uraknak—-joval több kilakoltatás lesz….már ezer forint tartozásért is kifogják repiteni magyarokat otthonukbol—s természetesen külföldön lévö magyarok sosem térhetnek vissza–vidéki öregeket cigány bandák majd lerendezik–pár száz csak ennyi van kik tökös magyarok-hát nem lesznek tökösök mert összelesznek gyüjtve,kiherélve,majd elgázositva rákospalotai égetö müben elégetve–voltak magyarok nincsenek magyarok…persze azért sopánkodjatok-még egy kis ideig lehet..

    1. az ország létezik, de már régóta nem önnáló. Az 1920 -as években budapest lakosságának 25 – 28 %-a volt a törzsi hátterű, az egyetemeken a korlátozott létszámba magyar már be sem fért, az orvosi karon 99 %-ban a törzs tagjai voltak. A elhirhedett törvények – numerus clausus – ellenére késöbb sem csökkent 80 %- alá. Lehetett tudni, hogy szovjet bevonulásával az ország a maradék önnálóságát is elveszíti. És azóta sem nyerte vissza.
      Mintha lett volna egy rózsadombi paktum, amit Orbán is aláírt, ebben pont annyi izraeli betelepülését vállalták, mint a nálunk négyszer nagyobb lengyelek.

      1. https://index.hu/tudomany/tortenelem/2018/02/16/50_eve_nincs_magyar_autonomia_erdelyben/
        Idegen megszálló nép voltunk, és vesztesek.
        A vesztesekkel többnyire ilyen békét szoktak kötni.
        Azért égettük fel az orosz falvakat, hogy visszakapjuk Erdélyt, meg felvidéket.
        És láss csodát: Sztálin megadta Erdély autonómiáját, amit sem az ezer és ezer gój motoros, sem a fradi b-közép, sem maga orbán fővezér nem tudott (és nem is fog) visszaszerezni, és semjén zsoltika is hiába vonult be Kézdivásárhelyre.
        Pedig a vesztesektől elvenni szokás, nem visszaadni.
        Légyszi, ne butítsd tovább a magyar parasztot, eléggé le van már!

  2. bagoly rozsadombi csak 500ezerröl szolt–de ha utánna jársz akkor megtudhatod hogymár 14millio tb kártyát adtak ki–tehát akkor mennyi izraeli kapott már magyar állampolgárságot?–egyébként többségük magyar nyelvtudással s magyar névvel is jön–tehát külvilág nemsokat fog észlelni lakosság cseréböl..

    1. Animácionk jo,de a valoságban egy lepra telep.

      Nem fog ide költözni a kazár max nyáron.

      Se nyugat se kelet nem fogja ölbetett kézzel nézni a patkány betelepülést.

      Mennek a picsába Madakaszkára.,Már amejik életben fog maradni.

      Albert Pike forgatokönyve szerint.

  3. A bérből és fizetésből élők gyakorlatilag máris földönfutók,ezt kéne felismerni a sok sok agyhalott szavazónak és nem ikszelni feleslegesen!Vagy menjen el mindenki szavazni, vagy ne menjen el senki se, mert e duál világban csakis két lehetőség van,és nincs arany középút!

  4. “Ami a devizaalapú kölcsönszerződések érvénytelenségét illeti, sok érvénytelenségi jogcímet, amivel a nehéz helyzetbe került adósok próbálkoztak, a jelenlegi tudásunk alapján már ki tudunk lőni” – dicsekedett a Pécsi Ítélőtábla egyik bírája. Mit várunk egy olyan kormánytól, amelynek egyik miniszterének (Trócsányi Lászlónak) ügyvédi irodája a bankok érdekében lépett fel a devizahitelesekkel szemben?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com