Nem vagyonadót kell kivetni, hanem vissza a ellopott holmit! A termelő eszközök tulajdonlásának társadalmasítása nélkül nem lesz a nagy tömegek, a nép által áhított, valódi rendszerváltásból semmi. Amit most a Munkáspárt javasol, csak a lépcső első fokának felelhetne meg.
Ma van 200 olyan család, melynek vagyona 8 milliárd vagy annál is több
500 olyan család, melynek vagyona több, mint 3 milliárd és nem éri el a 8 milliárdot.
1200 olyan család, melynek vagyona több, mint 1 milliárd és nem éri el a 3 milliárdot.
És ebből hány olyan, aki tisztességes piaci körülmények között gazdagodott meg? Meglepően kevesen vannak ilyenek. A többség a politikai kapcsolataiból gazdagodott meg, azaz közpénzből váltak milliárdosokká.
megvan az egész népességre, de az első 10 % legfelső részét írtam csak be ami kb 950 ezer fő. A következő a vállakozói, befektetői – bankár réteg ami összeségében 440 ezer és a jövedelmük a havi több milliós – de kevesebb mint 10 millió/hó rétege, , majd 500 ezer fő a felsővezetők a társadalmi vezetők, a vállalat vezetők, politikai vezetők stb. magasnak számitó fizetéssel, jövedelemmel.
majd jön 6 – 7 millió akiknek rendszeres a havi jövedelme, és még félre is tud tenni egy keveset pl. öregségére, a többi a szegény a napi gondokkal élők.
Ma azonban már egy lakás is a vagyon része minimum milliókat ér. Hajléktalan hivatalosan 35 ezer fő van, de a valós szám elérheti az 50 ezret is.
Az itt élő 120 ezer Kinait a felmérés nem érinti. És a már itt élő kb 120 ezer migránst sem.
Mi a tököm volt ez? Ez a Munkáspárt kampánya? Komolytalan, de nagyon!
Mértéke? Módja? Sávosan vagy százalékosan? Egyáltalán mekkora vagyontól? Ez egy semmi! Szégyen, hogy csak ezzel tudtak előrukkolni!
Lenin is ezt mondta?
Che is ezt mondta?
Vagyonadot a milliárdosokra?
Ezt a problémát másként kell kezelni.
Oparativabban.
Nem vagyonadót kell kivetni, hanem vissza a ellopott holmit! A termelő eszközök tulajdonlásának társadalmasítása nélkül nem lesz a nagy tömegek, a nép által áhított, valódi rendszerváltásból semmi. Amit most a Munkáspárt javasol, csak a lépcső első fokának felelhetne meg.
igaz! helyes!+ börtön minimum!
Megszüntetni a milliárdosságot,és újrakeletkezésének lehetőségét is!
Ma van 200 olyan család, melynek vagyona 8 milliárd vagy annál is több
500 olyan család, melynek vagyona több, mint 3 milliárd és nem éri el a 8 milliárdot.
1200 olyan család, melynek vagyona több, mint 1 milliárd és nem éri el a 3 milliárdot.
És ebből hány olyan, aki tisztességes piaci körülmények között gazdagodott meg? Meglepően kevesen vannak ilyenek. A többség a politikai kapcsolataiból gazdagodott meg, azaz közpénzből váltak milliárdosokká.
Miért nem fejezed be?
Több millió akinek a vagyona a százezret sem éri el!