„ŐK EBBEN NEM PARTNEREK!”

Tiborczék LED-es bizniszeiről kérdezték az államtitkárt, ami ezután jött, az egészen földöntúli

Hétfőn és kedden is téma volt az Országgyűlésben az Elios és Tiborcz István ügye, vagyis az, hogy a korábban a miniszterelnök vejéhez köthető cég közvilágítás-fejlesztési bizniszeiről súlyos dolgokat állapított meg egy nemrég kiszivárgott jelentésében az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF).

Egészen konkrét kérdéseket kaptak a kormánypárti politikusok, de az érdemi válaszok elmaradtak. Erre tulajdonképpen számítani is lehetett, miután egy ideje a Fidesz kisebb-nagyobb hazugságokkal próbálja kimagyarázni azt, hogy az Orbán-kormány alaposan kivette a részét abból, hogy Tiborcz Istvánék gyaníthatóan irányított közbeszerzések során zsebeljenek be milliárdokat, miután egy rakás vidéki városban őket bízták meg a közvilágítás fejlesztésével.

Hétfőn az azonnali kérdések során az LMP társelnöke Horváth István államtitkárnál arról érdeklődött, hogy a szekszárdi közvilágítás-fejlesztés során kitől hallott először erről a projektről, és ki hívta fel a figyelmét Tiborcz Istvánék cégére, az Elios Innovatív Energetikai Zrt.-re. Mindez azért volt pikáns, mert Horváth korábban Szekszárd polgármestere volt, Hadházy pedig a kilépéséig a helyi Fidesz-frakció önkormányzati képviselője. Az államtitkárról – éppen az LMP-s politikus által kiszivárogtatott hangfelvétel nyomán – korábban kiderült, már azelőtt egyeztetett az Elios egyik munkatársával, Mancz Ivette-tel, hogy elindultak volna azon a pályázaton, amely forrásaiból később leszerződtek Tiborczékkal. Hadházy a Parlamentben most arra is rákérdezett, hogy Horváth István honnan tudta Mancz Ivette telefonszámát.

Horváth István kezdetben úgy reagált, ezekkel a kérdésekkel Hadházy csak folytatja a „közéleti ámokfutását”, majd jött a már sokszor hallott fideszes panel, miszerint a társelnök egy „reménytelen helyzetben lévő és reménytelen politikus”. De ezután nem cifrázta tovább az államtitkár, egyszerűen csak felolvasott egy előre megírt szöveget arról, hogy is áll a Modern Városok Program megvalósítása. A szekszárdi ledes beruházásra vonatkozó kérdésekre a fideszes politikus ilyen megállapításokat mondott válaszként:

– húsz városban bővítenek ipari parkokat,

– közlekedési csomópontokat hoznak létre tizenegy városban,

– nyolc városban jelentős helyi útfejlesztés történik.

Ennél még az is jobb lett volna, ha Horváth felolvassa a paprikás krumpli receptjét, talán akkor röhögünk egy jót, mielőtt az embert elfogja a düh amiatt, hogy egy megválasztott, elvileg az állampolgárok érdekeit védő politikus hogy tud ennyire hülyének nézni mindenkit.

De erre is sikerült rákontráznia Horváthnak, amikor azzal jött, szerinte ők arra szerződtek, hogy a magyar nemzetet, a magyar embereket képviseljék, majd Hadházyval közölte, az LMP-s politikus csak az egyéni ambícióit képviseli, és mindent ennek rendel alá.

Akinek van hozzá idegrendszere, itt nézheti végig az államtitkári produkciót:

https://www.facebook.com/hadhazyakos/videos/1419279228182916/

Kedden ismét futott egy kört Elios-témában Hadházy, akkor Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár próbált azzal visszavágni, hogy az LMP-s politikus ne pattogjon, mert ő is megszavazta korábban szekszárdi önkormányzati képviselőként a világításkorszerűsítési pályázat benyújtását. Az államtitkár szerint az, hogy most Hadházy felhozza ezt a kérdést, egyértelmű bizonyítéka annak, hogy összefogtak Brüsszellel, a kampányukat akarják erősíteni – mondta az LMP-ről. Előbbivel csak az a gond, hogy Hadházy maga közölte: nem szavazta meg a pályázat benyújtását, mert annál a napirendi pontnál kivonult.
(magyarnarancs)

Bal-Rad komm: Hadházy – lehet szeretni vagy útálni – parlamenti képviselő. Mint ilyen, JOGOSULT KÉRDÉSEKET FÖLTANNI! Egy köztisztviselő pedig – mint ez a Horváth nevezetű döbrögista udvaronc – KÖTELES (lenne) A FÖLTETT (!) KÉRDÉSRE VÁLASZOLNI!

Ám a döbrögista udvaronc pökhendi módon kijelentette: ŐK EBBEN NEM PARTNEREK! Kéretik ezt tudomásul venni VÉGRE!

Persze ha Haddházy közvetlenül Bihar Ura Fejenagy Kósát kérdezhette volna…! De hát nem kérdezhette, mert a jeles úr „halaszthatatlan közfeladat ellátása” miatt NEM LEHETETT jelen. Még egy döbrögista tótumfaktumtól sem várható el, hogy egyszerre két helyen legyen. Rangsorolni kell a közfeladatokat. Fontossági sorrendet fölállítva!

Bihar Ura Fejenagy Kósa éppen egy nagyon fontos – MINDENNÉL FONTOSABB – közfeladatát teljesítette: a phjongcshangi téli olimpián csápolt a rövidpályás gyorskorcsolyaversenyen.

Legyünk belátók és megértők!

De van itt még valami. Hadházy TUDOTT a Nemmzetth Első Vejkójával való bűnös bizniszelésről. Ám „…annál a napirendi pontnál kivonult…”

Mit gondoljunk akkor most?

Egyik kutya! – a másik eb! Ez az egész nem egyéb, mint egy silány kutyaviadal! A győztes véreb majd elnyeri a magyarok fosztogatásának jogát!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Mennyibe kerül ma egy gombóc fagyi?

Kétforintos béremelést kapott egy egészségügyi dolgozó

Az érintett eljuttatta a Hír TV-nek azt az SMS-t, amit az átutalásról kapott.

A kormány 8 százalékos, előre hozott béremelést ígért, úgy, hogy ebben a hónapban még a tavalyi bérezést kapják a dolgozók, a bérkülönbözetet pedig külön utalással kapják meg.

Az Uzsoki Utcai Kórházban dolgozó nézőnk ma meg is kapta az említett bérkülönbözetet – ez volt nettó 2 forint.
(hirtv)

Bal-Rad komm: QRMÁNYUNK MEGIGÉRTE! – ÉS TELJESÍTETTE IGÉRETÉT!

A DOLGOZÓ megkapta az igért 8 (NYOLC) százalékos béremelést! Netto 2 forintot!
Volt már ilyen. A múlt század ’70-es éveinek az elején. Akkor órabért emeltek ennyivel azok a’ rohattbüdöskomcsik. Volt is miatta morgás! „Négy gombóc fagyi ára…!” (ÓRÁNKÉNT!)

Mennyibe kerül ma egy gombóc fagyi?

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Nem is úgy vaút!

Halász János a bíróságon már nem tekinti Soros-szervezetnek a Helsinki Bizottságot

Képtalálat a következőre: „Halász János - kép”

Halász János nem tekinti Soros-szervezetnek a Helsinki Bizottságot – ezt mondta a bíróságon a fideszes szóvivő ügyvédje. Mindez annak a pernek az első napján történt, amelyet a Helsinki Bizottság indított a képviselő és a Fidesz ellen, amiért Halász János a Fidesz frakció szóvivőjeként a párt sajtótájékoztatóján tavaly áprilisban Soros-szervezetnek titulálta TASZ és a Transparency International mellett a Magyar Helsinki Bizottságot is.

A civil szervezet Facebook posztban számolt be a per első napjáról, amely szerint a kormánypárt a bíróságon nem tűnik annyira harciasnak, mint „saját fészkében”. A bíróságon Halász ügyvédje azt mondta, hogy a Helsinki Bizottságra nem vonatkozik az, amit a képviselő azon a bizonyos sajtótájékoztatón mondott, ami már csak azért is fura, mert a szóvivő bizony határozottan ezt a szervezetet emlegette a sorosozós kontextusban.

Az ügyvéd viszont ennél furábbakat is mondott (idézzük a szervezet bejegyzését): „szerintük nincs jogilag kimutatható kapcsolat Halász fideszes képviselő és a Fidesz-MPSZ nevű párt között, mivel alperesi álláspont szerint Halász János nem a Fidesz képviseletében tartott Fidesz-logóval sajtótájékoztatót, aminek anyaga aztán a Fidesz youtube csatornájára került fel.”
(index)

Bal-Rad komm: „…nincs jogilag kimutatható kapcsolat Halász fideszes képviselő és a Fidesz-MPSZ nevű párt között…”

– Namármost. A szőrösábrázatú Halász JOGI KÉPVISELŐJE veszélyt szimatolna kliense hordatagságában? Lehet ott se vaút! Lehet nem is ű vaút?

De nincs is ennek semmi jelentősége. Ez az ügy is csak egy aprócska momentuma annak a lassan három évtizedes marakodásnak, hogy a magyarok országát a szőrösábrázatúak melyik tábora kaparintja meg.

Ebben a hangos marakodásban MI – MAGYAROK! – csak szurkolók vagyunk! Bármi pénzt MEGADUNK hogy láthassuk: melyik szőrösábrázatú banda nyeri el végleg a fosztogatásunk jogát.

Ebben a markodásban a jobban hazudni tudó döbrögisták állnak nyerésre. Ők ugyanis sok magyarral el tudták hitetni, hogy ők nem sorosisták!

PEDIG A FIGYELMEZTETÉS IDŐBEN ELHANGZOTT! „RÓKA JÁR A TYÚKÓLBAN!”


 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

 

A maffia per ma (2018.02.21) kezdődik.

Az első számú uzsorás retteg a Sárgapólósoktól.

Sorban kitettük az ügy legfontosabb iratait. Leginkább az uzsorás, és felesége vallomásaiból az szűrhető le, hogy rettegnek a Sárgapólósoktól.

A tárgyalás nyilvános. Így lehetőséget teremt arra, hogy más Sevizakárosultak is elmondják neki a véleményüket.

Az eseményoldal itt érhető el: https://www.facebook.com/events/755284704664144/

Az iratokat ezeken a hivatkozásokon lehet megtekinteni:

– Vádiratot: https://www.facebook.com/events/755284704664144/permalink/755530634639551/

– Feljelentéseket: https://www.facebook.com/events/755284704664144/permalink/755688397957108/

– Nyomozati iratok tartalomjegyzékeit és számokat a pazarlásról: https://www.facebook.com/events/755284704664144/permalink/755742201285061/

– Az uzsorás feleségének vallomását, és jegyzeteit is: https://www.facebook.com/events/755284704664144/permalink/755754324617182/

– Az uzsorás vallomásait:  https://www.facebook.com/events/755284704664144/permalink/756535197872428/

A Sárgapólós kórus így harangozta be az eseményt: https://www.youtube.com/watch?v=60sW8esYu2I&feature=youtu.be

Az első tárgyalás – 2018. február 21. napján 8:00 –kor kezdődik a BKKB-n a Budakeszi út 51/b. III. em. 304-es tárgyalóban. A tárgyalás nyilvános.

Történt, hogy az ország első számú uzsorása zokon vette, hogy a károsultak a háza előtt nyilvánítottak véleményt néhányszor.

A szörnyű bűntény nyomozását az NNI-re bízták. Azt hitték, ettől megijedünk. Nem tudták, hogy ez az elmetrükk csak a bűnözőkre hat.

Az elszánt véleménynyilvánítók az első kihallgatás után nyomban a Laura útra mentek sajtótájékoztatót tartani.

Ezt követően szinte hetente fordultunk meg ott, holott előtte félévig nem is mentünk arra.

Az sem riasztotta el a csapatot, hogy Póka Lacit kitiltották egész Budapestről. A többiek 2017. február óta többször voltak egy év alatt, mint előtte összesen.

A nyomozás 2015-ben kezdődött. De vannak adatok arra, hogy folyt már egy zaklatási eljárás 2014-ben is, de az megszűnt kihallgatásunk nélkül.

Az első kihallgatás 2016 januárjában volt.

3 200 oldalnyi nyomozati anyagot raktak össze az ügyben.

Egy egész ügyosztály dolgozott évekig e súlyos bűntényen. Edit asszony főnyomozó munkamániássá vált. Minden áron el akarta ítéltetni az általa bálványozott főbankár bírálóit.

Közben elindítottak egy másik nyomozást is szintén az uzsorás zaklatása ügyében a BRFK-n, amit a napokban zártak le. Lehet, hogy össze fogják vonni a két ügyet?

Ez utóbbiban 2 000 oldat szorgoskodtak össze a nyomozók.

Itt a nagy lehetőség, hogy találkozzunk az első számú uzsorással. Hiszen mint sértettnek, meg kell jelennie valamelyik tárgyaláson csakúgy, mint ámokfutó feleségének. – Tudjátok, aki 2014-ben az ML Mercivel szándékosan majdnem nekiment az éppen távozó tüntetőknek. –

A tanúkénti meghallgatásukat az ügyész és a Sárgapólósok is indítványozták.

Az ügyhöz tartozik, hogy az uzsorás eddig már négyszer futamodott meg, amikor a bíróságon szembe kellett volna néznie a kifosztott SeVizásokkal. A korábbi becsületsértési és távoltartási ügyek a gyávasága miatt mind megszűntek.

Ha szívesen mondanál valamit az uzsorásnak, akkor gyere el a tárgyalásra. A tárgyalások nyilvánosak.

Hajrá!

Tisztelettel: Póka László

Nem adom a házamat mozgalom

0630-931-9802

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 február 21. szerda van!  Rohan az idő!

 Majd el telik ez az esztendő is! Már csak 315 nap van hátra belőle. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

ÉS MÁR CSAK 45 – ÖT KELL ALUDNUNK ÁPRILIS 8-IG! AKKOR AZTÁN TRÓNRA EMELHETJÜK A VAJDÁT!

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Eleonóra + Adolf, Bódog, Germán, Györe, György, Györk, Györke, Lenóra, Leona, Leonóra, Nóra, Patony, Péter, Pető, Zakariás és Zelmira nevű kedves  olvasóit.  (Velünk nem csesz ám ki a Wikipedia! AZÉRT IS fölsoroljuk MIND!)

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Február 21 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

1431 – Megkezdődik Jeanne d’Arc pere.

1613 – Oroszországban trónra lép I. Mihály cár, a Romanov-házból való első uralkodó.

1711 – II. Rákóczi Ferenc örökre elhagyja Magyarországot.

1848 – Marx Károly és Engels Frigyes kiadja a Kommunista kiáltványt.

1916 – Megkezdődik Verdunnél az I. világháború legvéresebb csatája.

Február 21-én is születtek uralkodói sarjak! De születtek póri kölkök is, akik életük során olyasmiket műveltek, hogy a mai napig emlékezetes. Pl:

1609 – Raimondo Montecuccoli olasz gróf, osztrák császári fővezér († 1680)

1728 – III. Péter orosz cár, II. Katalin cárnő férje († 1762)

1825 – Görgey István honvéd százados, történetíró († 1912)

1922 – Illovszky Rudolf magyar labdarúgó, edző, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya († 2008)

1924 – Robert Mugabe, Zimbabwe első miniszterelnöke

De ezen a napon jelességek halálának évfordulója is van. Pl:

4 – Gaius Caesar római trónörökös, Augustus unokája és fogadott fia (* Kr. e. 20 körül)

1513 – II. Gyula pápa a reneszánsz kor legismertebb egyházfője (* 1443)

1677 – Baruch Spinoza holland humanista filozófus (* 1632)

1932 – Gulácsy Lajos magyar festőművész (* 1882)

1984 – Mihail Alekszandrovics Solohov Nobel-díjas (1965) szovjet-orosz író (* 1905)

Jeles egy nap a mai Bangladesben. Ünnepnap. A mártírok napja.

Ma van Damiani Szent Péter ünnepe a katolikus egyházban.

De ma tartják a világban az anyanyelv nemzetközi napját. Banglades javaslatára az ENSZ (UNESCO) 1999-ben február 21-ét nemzetközi anyanyelvi nappá nyilvánította. 2000-ben ünnepelték először. A világnapot annak emlékére tartják, hogy 1952-ben Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé, noha a bangladesiek anyanyelve a bengáli. Február 21-én Dakkában a diákok fellázadtak az anyanyelv elnyomása ellen. Ekkor a rendőrség összetűzött a tüntetőkkel és öt diákot megöltek. A bangladesiek akkor az anyanyelv napjává nyilvánították a napot.

No meg ma van az Idegenvezetők nemzetközi napja (International Tourist Guide Day). 1985 óta számos országban megünneplik, oly módon, hogy az idegenvezetők saját honfitársaiknak mutatják be városukat ellenszolgáltatás nélkül, hogy azok a városuk érdekességeit jobban megismerjék.

Aki ma nem ünnepel, nem turistáskodik, az mehet havat takarítani!

Szíria

Vlagyimir Putyin orosz államfő részvételével ma ülést tartott a SZOVFED BT. a donbasszi és a szíriai állapotokról. Ezen az összejövetelen MINDENKI OTT VOLT AKI SZÁMÍT!

Moszkvában ma az iraki nagykövet, Heydar Mansour Hadi tett egy eléggé tágan értelmezhető kijelentést a szocsiban megejtett Szíriai Nemzeti „Párbeszéd” Kongresszusa hatásáról:

„Hisszük, hogy ez a kongresszus pozitív lépés volt, és nem Oroszország diplomáciai kudarca” – idézte RIA Novosztyi a diplomatát.

Az orosz KüM honlapján megjelent egy lista több tucat olyan névvel, akik Deir ez-Zor tartományban haltak meg vagy sebesültek meg az amerikai támadásban. Ezek valamennyien FÁK országok állampolgárai, akik nem katonák. Közülük öt orosz állampolgár.

Kelet – Ghouta felé tartanak a „Tigrisek”.

A hírre máris följakdult Staffan de Mistura ENSZ – karnagy. „Második Aleppo lesz ebből!” – ajvékolta kedvencei szorult helyzetét látván.

Federica Mogherini EU – s külügyér és Christos Stylianidis humanitárius segítségnyújtással foglalkozó EU – biztos közös nyilatkozatban csatlakozott a de Mistura kórushoz. Hirtelen mindannyian vadul kezdték követelni a humanitárius segítség szabad beáramlásának garantálását a latrok birtokolta övezetbe.

Az a furcsa helyzet állott elő Afrinban, hogy VALAKIK MEGÉRKEZTEK! Több afrini kurd szervezet is tagadja, hogy megállapodtak volna a szír kormánnyal a szír hadsereg bevonulásáról a kanton területére. A VALAKIK érkezéséről beszámoló video tanúsága szint EZEK nem a szír hadsereg egységei.

Afrin északi fertályán a kurdok komoly területi veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni. A „szabad szírek” nem kis térséget ragadtak el tőlük.

Kardigan közölte is: napokon belül „hamm…”

A Valdaj fórumon Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter – helyettes jelezte: Oroszország kész közvetíteni az afrini konfliktusban érintett felek között a vérontás leállítása, és a közös nevezők megtalálása érdekében.

Mindenestre az afrini történetről majd március közeén lesz/születhet megállapodás Asztanában. Ott és akkor fog összejönni az orosz – iráni – török csúcs. A tervek szerint.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

Donbassz

A hírhedett „Szabadság Rádió” faggatta a kijevi elnöki adminisztráció vezetőjét a Kijev – Donbassz párbeszéd „alakulásáról”. Amely – mint tudjuk – alapvetés a Donbasszba vezénylendő ENSZ – békefenntartó misszió szempontjából.

Konsztantyin Jeliszejev hivatalvezető szerint Kijev számára a lényeg a PARTNEREIVEL VALÓ EGYEZTETÉS, de a „szakadárokkal nem tárgyalunk!”

„Ukrajna fogadja a békefenntartókat, nem a szeparatisták. Semmi szükségünk az ő beleegyezésükre!” – röffentette ki Jeliszejev.

Közben már szinte minden NATO – latorszövetségi tag jelezte: Ő KÜLD békefenntartókat UKRAJNÁBA! Ez pedig lényeges dolog. A nem NATO – tag Maradék – Ukrajnát megtömik majd ENSZ – csapatokkal. Innentől kezdve már csak a „belorusz rést” kell valahogy lezárni, és Oroszország Nyugat-felől lezárva! (Tulajdonképpen ez a lényeg, nem Donbassz!)

Mindezek tetejébe Kijev közölte: belorusz alakulatokról SZÓ SEM LEHET!

A helyzet „fokozódásának” egyik legbiztosabb jele, hogy a DNR területén folyamatossá váltak a hadgyakorlatok. Minden fegyvernem mozgásban van.

A DNR – ben tartózkodó német – norvég politikusdelegáció teljesen le van dermedve a látottaktól – hallottaktól. „Eddig csak háborús filmekben láthattunk ilyet. De ez a mindennél szörnyűbb valóság. Ahogy eljöttünk Zajcevoból, Gorlovka határában járva már láthattuk magát a háborút. Figyeltek bennünketaz ukránok. Amint elhagytuk a falut, azonnal elkezdték az aknavetőzést!” – számolt be a norvég Hendrik Weber.

A delegáció egyébként ha Izvarinotól – Sirokinoig végigutazza a frontot, kb. mindenhol ugyanabbanaz élményben részesülhetett volna.

Donyeckben leközölték a „Front Virágai” fotosorozatot:


Jelena


Natalja


Szvetlana


Alje


Inna (Hááát…- nem is tudjuk! De biztos…)


Marija

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

 

Ma is jót bizniszeltünk

Rehau: hétszáz új munkahelyhez hétmilliárd állami támogatás

Újhartyánban épít új üzemet az autóipari beszállító.

Új autóalkatrész-gyártó üzemet hoz létre Újhartyánban a svájci tulajdonú REHAU-Automotive Kft., a beruházással 727 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Szijjártó Péter kifejtette: a REHAU-Automotive a Magyarországon jelenlévő autóipari beszállító vállalatok között az egyik legfontosabb, és a világpiacon is az egyik vezető cég. A cég győri telephelyén is bővít, amit az Audi növekedő igénye indokol. Az újhartyáni zöldmezős beruházást pedig az indokolta, hogy a Mercedes már a második gyárat építi Kecskeméten, és ott is az egyik legfontosabb beszállító a REHAU-Automotive.

A miniszter arról is beszélt, hogy a 2014 óta tartó kormányzati ciklusban ez a harmadik legnagyobb ilyen beruházás és a tizedik legnagyobb értékű. A kormány 7,1 milliárd forintot biztosít vissza nem térítendő támogatásként a beruházáshoz – tette hozzá.

A REHAU új üzemében lakkozott külső alkatrészeket, például lökhárítókat és légterelőket gyárt majd. Összesen mintegy 150 millió eurót szánnak az építkezésre, a beépített terület nagysága 63 ezer négyzetméter lesz. A munkálatok márciusban kezdődnek és 2019 áprilisában fejeződnek be – ismertette Markus Grundmann vezérigazgató.
(HVG)

Bal-Rad komm: A 150 millió euros HELVÉT BERUHÁZÁS 20 százalékát Döbrögisztán qrmánya megsegíti. Ehhez még hozzáadódnak majd az adókedvezmények meg a TAO – val járó kedvezmény. Gyakorlatilag kb. három esztendő alatt Döbrögisztán kifizeti KÖZPÉNZBŐL a REHAU – vélhetőleg teljes – beruházását!

Szépen gyarapodik majd tehát a „magyar gazdaság”. Meg valaki(k) bankszámlája.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

Beindult a horda

Imalánc  Döbrögiért

 

Elstartolt a horda elsöprő sikerét minden bizonnyal garantáló mozgalom a Facebookon. Az Imalánc Orbán Viktorért csoport CSAK EGY a megszámlálhatatlanul sok és gombamód szaporodó facebookos szörnyület közül, és ugyan most még kevesebb mint 700 tagot számlál, de a csatlakozók száma egyre nő.

Alant betűhíven  a felhívás szövege:

„Keves régi , új és leendő tagok !

Kedves Magyarok !

Határon innen és túl !

A mai napon elindítjuk az „IMALÁNCOT ” !

Minden este 20. órakkor április 08. 20 óráig Imádkozzunk !,

hazánkért , Orbán Viktor , Miniszterelnökünkért !

A mi JÓ ISTENÜNK segítse szolgálataiban ,

melyet a Magyarságért vállalt ! Imádkozzunk Országgyűlési képvésilő jelöltjeinkért , hogy Megmaradjunk !

Áldást , Békességet Kívánok , Minden

jó akaratú magyar embernek !”

Ha ez nem segíti négyötödös hatalomhoz a vajdát, hát akkor alighanem más semmi.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

Partvédelem

Az oroszok után az USA is megerősítette katonai jelenlétét a Fekete-tengeren

A USS Carney megérkezett az ukrajnai Odessza kikötőjébe

Egyre erősödik az orosz és az amerikai katonai aktivitás a Fekete-tengeren.

Az amerikaiak után az oroszok is újabb hadihajókat küldtek a Fekete-tengerre – írja a CNN.

Szombaton az amerikai USS Carney romboló csatlakozott a USS Ross rombolóhoz, hogy együtt „tengerészeti biztonsági műveleteket hajtsanak végre” – írta közleményében az USA haditengerészetének hatodik flottája.

Christopher Grady a flotta altengernagya elmondta, a stratégiailag fontos régió stabilitását akarják biztosítani.

Vasárnap az oroszok is léptek: a Védelmi Minisztérium közleményében tudatta, az Admiral Essen fregattot és két járőrhajót küldött a Fekete-tengerre gyakorlatozni.

A Krím-félsziget 2014-es orosz bekebelezése óta jelentősen megnövekedett a két hatalom közti feszültség a térségben.
(blikk)

Bal-Rad komm: „…A Krím-félsziget 2014-es orosz bekebelezése óta…”

-Hm-hm! „Bekebelezés.” (Éppen most tíz éves a „független” Koszovo.)

De a lényeg itt van, az alábbi térképen.

Kapcsolódó kép

Amint látjuk, a Fekete – tenger az szinte amerikai beltenger. De már a Medve odatolakodott! Csoda hát, hogy az USS aggódik Fekete – tengeri partjai biztonságáért? Nem csoda!

Így hát TERMÉSZETES, hogy hajókázgatnak. Elijesztendő a Medvét.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com