A hazaárulást bizonyító iratok kerültek elő

Döbrögi megegyezetett Brüsszellel: addig ömlik a pénz a magyar fociba, míg nem leszünk valakik

Erről állapodott meg Brüsszel és a magyar kormány – ez derül ki azokból a dokumentumokból, amiket Jávor Benedek EP-képviselő szerzett meg az Európai Bizottságtól. Az iratok a magyarországi tao-sporttámogatási rendszer jóváhagyásáról szólnak.

Jávor Benedek, a Párbeszéd európai politikusa még tavaly ősszel tett panaszt a Bizottságnál az adófelhasználással kapcsolatos átláthatósági szabályok megsértése miatt, a most kapott iratokból, amelyekbe  a Népszava is betekinthetett, kiderül, a kormány szisztematikusan megszegi az adó-átirányítási lehetőség fejében vállalt kötelezettségeket, Brüsszel pedig szó nélkül tűri ezt. A napilap pontokba szedte megállapításait, amelyekből kiderül, miért asszisztál mindehhez nyolc éve az EU.

A papírokból kiderül, hogy a program indulásakor, 2011-ben hiába próbált azzal érvelni a kormány Brüsszelben, hogy a tao nem közpénz, azért volt szükség uniós engedélyeztetésre, mert az uniós versenypiaci szabályokba ütközik, ha egy tagállam közpénzt irányít egy piaci szektorba.

Az engedélykérő tárgyalásokkor a Bizottság versenypiaci főigazgatósága azonnal kimondta, az Orbán-kormány pedig vita nélkül elfogadta, és a Brüsszellel kötött megállapodásban írásban rögzítette, hogy a sportkluboknak adott tao állami támogatás. Itthon azonban évekig tagadták, hogy ezek állami pénzek lennének.

A pénzek jelentős részéből stadion épült, márpedig Brüsszelnek az ellenkezőjét ígérték: „Magyarország kifejtette, hogy az intézkedést főként a meglévő létesítmények korszerűsítésére használják majd, és az nagy valószínűséggel kevés új létesítményt fog eredményezni a piacon.” A Bizottság a kormány számára már 2011-ben előírta: „A sportkluboknak be kell mutatniuk a részletes infrastruktúra-fejlesztési programjukat, bizonyítva, hogy a fejlesztések nem hoznak létre túlzott (felesleges) illetve duplikált kapacitásokat.”

A nézők azonban nem szaporodtak a férőhelyekkel. „Magyarország kötelezettséget vállalt a Bizottság felé arra vonatkozóan, hogy a hivatásos sportszervezetek által fizetett bérleti díj soha nem lesz alacsonyabb a bérelt létesítmény tényleges értékcsökkenési és működési költségei összegének 50 százalékánál.” Ez a vállalás egyetlen stadion esetében sem teljesült, ami a Bizottságnak nem tűnt föl a program 2017-es meghosszabbításakor.

A kormány átláthatóságot is ígért a dokumentumok tanúsága szerint, azt, hogy tíz éven át elérhetővé kell tenni a nyilvánosság számára a támogatás haszonélvezőinek kilétét, illetve a támogatási megállapodások szövegét, vagyis ki kellene derülnie, kik az adományozók. Ezt a kormány nemcsak 2011-ben, de 2017-ben is vállalta. Hiába, mert a kormány a mai napig védi az adózókat, kilétük nem ismert, hiába nyertek pert több minisztérium ellen is itthon, csak részletek derültek ki.

A kormánynak egy idő után meg kellett győznie a Bizottságot, hogy a profi sportba áramló közpénz nem fogja jelentősen torzítani az európai sportpiacot. Már 2011-ben is, majd hat évvel később egyaránt, azzal érveltek, hogy a magyar sport európai viszonylatban jelentéktelen: sem a csapataink nincsenek kint az európai tornákon, sem játékos-exportőrként nem rúgunk labdába. „Magyarország hangsúlyozza továbbá a bejelentett támogatási programból potenciálisan támogatásban részesülő sportegyesületek helyi jellegét (hiszen legtöbbjük csak országos szinten játszik, de nem jut ki nemzetközi sportrendezvényekre), és ezáltal az intézkedés Unión belüli kereskedelemre gyakorolt korlátozott hatását.”

Ez leginkább a labdarúgásra igaz, a magyar fél jellemzően a legtöbb tao-támogatást fölszívó labdarúgással érvelt, a klubszinten erős kézilabdával nem. Ebből azt olvasta ki a Népszava, hogy jelenlegi formájában a tao-t addig folytatják, amíg a csapataink – mindenekelőtt a fociban – továbbra is eredménytelenek, és a magyar nevelésű játékosok sem jutnak ki az európai piacra. Az indoklásban szerepel az is, hogy a kormány szerint piaci alapon senki sem fektetne be a magyar fociba, a sport-infrastruktúrát pedig lehetetlen profitábilisan működtetni.

Utolsó pontban a kormány vállalta Brüsszel előtt, hogy a „lakosság minden támogatott sporttelepet/létesítményt használhat”, ki kellett mutatni, hogy lakosságnak hogyan származik haszna a program keretében nyújtott támogatásból. Vállalni kellett azt is, hogy „az érintett sportlétesítményt legalább annak üzembe helyezését követő 15 évig a napi működés legalább 20 százalékában, valamint ezenkívül évente legalább 10 teljes napon át elérhetővé teszik iskolai és diáksport, szabadidős sport vagy egyéb közösségi programok számára.” Ennek kevés nyoma van a gyakorlati megvalósulást illetően.

Jávor a lapnak azt mondta, talán semmi nem mutatja annyira a NER erkölcstelenségét, mint a tao-program részletei: az Orbán-kormány százmilliárdos nagyságrendű közpénzt irányít az egészségügy vagy az oktatás helyett a sportba a miniszterelnök kedvéért, de a kontroll nélkül elkölthető közpénz-százmilliárdok Orbánnak láthatóan a focinál is sokkal fontosabbak. Újra panaszt tesz a Bizottságnál.
(HVG)

Bal-Rad komm: „…A kormánynak egy idő után meg kellett győznie a Bizottságot, hogy a profi sportba áramló közpénz nem fogja jelentősen torzítani az európai sportpiacot…”

– Kb. itt van UNIÓS TAGSÁGUNK LÉNYEGE – VELEJE IS. Nemcsak a futball, hanem minden más téren.

DÖBRÖGISZTÁN NEM FOG BEKAVARNI AZ EU – NAK SEMMILYEN VONATKOZÁSBAN! ESKÜSZÜNK!

És a BIZOTTSÁG… – mindent jóváhagy! Döbrögisztán gyarmat helytartósága állja szavát!

Érdemes tovább gondolni a történetet. Onnantól, hogy ellenmaffiáink MINDEGYIKE az uniós tagságunkban, jelenlegi társadalmi berendezkedésünkben látja a jövőt! A gyarmati, kiszolgáltatotti létet jelenti! Ami valamelyikük vezetésével szebb lesz, jobb lesz!

Lehet tűnődni ezeken, ha már gondolkodásra képtelenek vagyunk.

Ezek a Jávor által megszellőztetett iratok a hazaárulást bizonyító dokumentumok!

Nem annak szánták, de azok lettek!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

„…a korrupció a döbrögizmus lényege…” – És nekünk EZ KELL!

Titokban fizetett a kormány egymilliárdot Tiborcz közvilágításáért

Eddig senki nem jelezte, hogy az adófizetők pénze is érintett lenne a lámpacserékben, de most kiderült, hogy majdnem egymilliárd forint közpénzzel segített meg a kormány tizennégy gyanús közvilágítási projektet. A Miniszterelnökség ugyanis több önkormányzat önrészét is magára vállalta.

Sorra derülnek ki a részletek az OLAF-jelentésből, legutóbb például az, hogy hét céget és több magánszemélyt nevezett meg az OLAF az Elios-ügy érintettejeként. A jelentés szerint a csalás szervezőit a tanácsadók között kell keresni. Az Eliost szerintük két módon hozták előnyös helyzetbe: irányított tenderfeltételek révén, továbbá úgy, hogy hozzáfért bizalmas információkhoz, amikhez más pályázók nem. A zalaegerszegi példán azt is részletesen láthattuk, hogyan manipulálták az árakat. Egymástól független jelentkezők dokumentumait például ugyanazon a számítógépen írták, a pályázat árazásához pedig az Elios egyik beszállítójától kért segítséget a város. Az is kiderült, hogy Vácon az Elios még az új lámpákat is kicserélte.

Most pedig szintén a 24.hu írta meg azt, hogy nem kellett idegeskedniük azoknak a polgármestereknek, akik leszerződtek az Elios Innovatív Zrt.-vel, mert a kormány már időben kifizette az önkormányzatok helyett a számlát, nekik csak annyi dolguk volt, hogy megkössék a túlárazott szerződéseket, vagyis helyzetbe hozzák a miniszterelnök vejének cégét.

A Miniszterelnökség a központi költségvetésből 881 millió forintot fizetett ki az önkormányzatok helyett.

A lap információi szerint a Lázár János vezette tárca 2014 márciusa és 2015 júliusa között az úgynevezett EU Önerő Alapból 14 olyan projektet támogatott, amelynek a 85 százalékát finanszírozták uniós forrásból, a fennmaradó költségrészt pedig a kedvezményezett önkormányzatoknak kellett vállalniuk. Ez az alap az uniós forrásból megvalósított fejlesztésekhez szükséges önrész kifizetéséhez nyújt támogatást önkormányzatok, önkormányzati társulások számára.

Találtak olyan esetet is, amikor a minisztérium már akkor átvállalta az önkormányzat önrészét, amikor az Elios még bele sem kezdett a munkába. Kalocsán például csak 2015-ben tudták megkezdeni a lámpacserét, azonban a város 2014 nyarán már megkapta az 567 millió forint összköltségű beruházás ráeső 15 százalékát, 86 millió forintot.

A városban a helyi MSZP-s képviselő, Angeli Gabriella szerezte meg az Elios-papírokat. Helyben azért késett a kivitelezés, mert a város háromezer hagyományos lámpáját a helyi szolgáltató, a Démász már korábban takarékos lámpatestekre cserélte, és 2013-ban (ekkor kellett volna kötni az Elios-szal az újabb közvilágítás-modernizálási megállapodást) még nem járt le a szolgáltató céggel fennálló törlesztő szerződés.

De Kalocsa mégis már 2014 áprilisában OTP-hitelt vett fel, hogy több más uniós projekt mellett a LED-es lámpacsere finanszírozására. A városnak azonban nem kellett sokat bajlódnia a banki hitellel, mert júniusban már meg is érkezett az önrésztámogatás Lázáréktól.

Kalocsa mellett kifizették Cegléd, Szolnok, Kecskemét, Zalaegerszeg 2-2, valamint Keszthely, Tapolca, Mezőhegyes, Hévíz és Balatonfüred Elios-számláját. A lap szerette volna megtudni, az önkormányzatok eleve abban a tudatban vágtak-e bele a Tibocz-cég projektjébe, hogy állami pénzt fognak kapni, de a Miniszterelnökség nem válaszolt kérdéseikre.
(HVG)

Bal-Rad komm: Egész egyszerűen NINCS MIHEZ HASONLÍTANI ezt az ügyet! De nem is ez itt a lényeg. Hiszen a szőrösábrázatú döbrögista főideológus Lánczy kijelentette: a korrupció a döbrögizmus lényege.

DE…! Nem csak a döbrögizmusé, hanem a döbrögisztáni POLITIKAI RENDSZER EGÉSZÉÉ! 28 esztendeje immár! Egy teljes országot loptak szét a szemünk láttára. Hozzáedződtünk már az ilyesmikhez. Maffiagyilkosságoktól a legutóbbi… – mi is volt az!

Már magunk sem emlékszünk rá, hogy mi volt a legutóbbi. Jah! A Czeglédy Csaba ügye! Jah! – de az meg El Qrohoz „köthető”! Erre föl is hívja a figyelmet a lakájmédia.

Tiborcz – ügy? Nem is vaút semmi stika! Fejlődött a ‘zország! Hogy sötétebb lett? Ezt csak a reménytelenek kiabájják!

NINCS ITT SEMMIFÉLE ÜGY! NEM IS VAÚT! FOLYTASSA DÖBRÖGI…!

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

Sunnyogók

Zavarba ejtően menekülnek a döbrögisták, ha az Elios-ügy szóba kerül

Némaságba burkolódzó hordapotentátok menekültek az Index riporterének OLAF-jelentéssel kapcsolatos kérdése elől.

Az Index riportere hiába próbálta szóra bírni a tegnapi Döbrögi – szeánszra gyülekező kinyalakodott hordajelességeket, a többsége vagy néma menekülésre fogta, vagy próbálta lazára venni a figurát. Mint például Dajcstompi, aki „petárdapuffogtatásnak” nevezte a Nemmzetth Első Vejkója körüli botrányt. Beleszőve a kötelező szöveget. Akárcsak Hollik Nyalonc.

A legérdekesebb reakciója viszont kétségtelenül Font Sándornak volt, aki régi ismerősként üdvözölte az újságírót vasárnap délután, majd afelől érdeklődött, hogy délelőtt volt-e templomban.

„Nem jár templomba? Keresztény országban élünk!” – csodálkozott el a keresztény életviteléről – bort iszunk és vizet prédikálunk – méltán elhíresült udvaronc.

Érdemes végignézni a videot, ahogyan ezek a véglények iszkolnak az aljanép közeléből. Alig várva, hogy saját közegükbe érhessenek! Látszik rajtuk, hogy hiányolják a szabad és tetszőleges fegyverhasználat KIZÁRÓLAG ŐKET MEGILLETŐ jogát!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

A kijevi nácidúlás

A nyíltan Mihail Kocsnyivszij führerkedésével irányított ukrán neonáci – banderista „OUN” nevű horda dúlt tegnap Kijev központjában.

Az Alfa Bank környékéről elkergették őket a rendőrök. Hát hajlamaikat kiélték a Sberbank épületén, meg egy bankautomatán.

Jutott még néhány tojás az orosz kultúrközpontnak, rituálisan elégettek egy orosz zászlót, majd hazamentek.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

Föltartóztathatatlanul zúdul ránk a jólét!

Írott történelmének eddigi legemelkedettebb hétvégéjén van túl Döbrögisztán népe.

Szombat estig minden mértékadó politikai bűnbanda feje beigérte, hogy április 8 – tól már a vágyott szocializmusban fogunk élni.

Tegnap aztán kiderült a döbrögista majomparádén, hogy már abban élünk, csak nem annak nevezzük. De hamarosan maga a kommunizmus napja fog ránk sugározni, mert a jólét olyan szintje köszönt be ránk. Isten, Döbögi, és a határainkon túli nemzettestvéreink meg a moreszavazók jóvoltából. Csak nem kommunizmusnak fogják hívni, hanem döbrögizmusnak. Lesz még persze néhány nüansznyi eltérés, de hát azt…- benyeljük.

Vannak persze veszélyek, hiszen a sorosista – sátánisták inuk szakadtából támadják a Nemmzetth Szárnyalását, de az előbb fölsoroltak segítségével leküzdjük.

A balrad.ru képtelen szavakba önteni a tegnapi döbrögista szeánszon előadottakat. Nem is vállalkozik rá, hiszen ilyen nemes – jeles esemény krónikába öntése messze fölülmúlja képességeit. Csak annyit tehetünk hozzá a hétvégeeseményeihez, hogy föltartóztathatatlanul zúdul ránk a jólét! Erről viszont már amúgy is értesülhetett Döbrögisztán népe, meg a történelmi csodatételről is. Úgyhogy csak néhány qriózum fölemlítésére vállalkozunk.

Rasi Hercegnő mint Elsőszülött és az Ő Férje – A Nemmzetth Elsőszámú Vejkója – Tiborcz István, is ott voltak A Nemzetthvezető 2018-as bazári majomösszeröffenetén. Bizonyítják a helyszínen készült fotók. A Saját Lábukon.

A szeánszon meg nem erősített hírek szerint a Hercegnő és az Első Vejkó nem foglaltak helyet a nézőtéren, csak az Igehirdetés után jelentek meg és fogadták az Új Nemmzetthy Arisztokrácia bókjait.

A Nemmzetthessek között felbukkant a vajda környezetéből még egy személy, akit lehetőség szerint távol tartanak a sajtótól illetve ő maga mindig távol tartja magát az újságíróktól: a Szerénység és Visszafogottság Nemmzetthy Szimbóluma Ő, a Jó Pénztáros Lőrinc Koma. Felcsúff polgármestere, Akadémiai Elnök, Őstehetség és milliárdos üzletember. Döbrögi Jó Barátja.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 február 19. hétfő van!  Rohan az idő!

 Majd el telik ez az esztendő is! Már csak 317 nap van hátra belőle. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

ÉS MÁR CSAK 47 – ET KELL ALUDNUNK ÁPRILIS 8-IG! AKKOR AZTÁN TRÓNRA EMELHETJÜK A VAJDÁT!

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Zsuzsanna + Anda, Anna, Borbás, Buda, Eija, Eliza, Elizabet, Kaba, Kabos, Konor, Konrád, Kunó, Kurt, Kürt, Manszvét, Manszvéta, Oszvald, Ozsvát, Szanna, Zámor, Zsanka, Zsanna, Zsazsa, Zsuzsa, Zsuzsánna és Zsuzska nevű kedves  olvasóit.  (Velünk nem csesz ám ki a Wikipedia! AZÉRT IS fölsoroljuk MIND!)

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Február 19 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

1878 – Thomas Alva Edison megkapja a szabadalmi védelmet a fonográf (hangíró) nevű készülékre.

1913 – A nők egyenjogúságáért küzdő szüfrazsett mozgalom tagjai felrobbantják Lloyd George brit miniszterelnök vidéki házát.

2008 – Fidel Castro lemond a kubai államtanács elnöki (államfői) tisztségéről.

Ezen a napon is születtek olyanok, akik életük során emlékezetes dolgokat vittek véghez. Pl:

1473 – Nikolaus Kopernikusz lengyel születésű asztrológus, csillagász, matematikus, közgazdász († 1543)

1803 – Hieronymi Ottó Ferenc magyar vasútmérnök, 1848–49-es szabadságharcban honvéd hadmérnök († 1850)

1817 – Kossuth Zsuzsanna az 1848–49-es szabadságharcban a tábori kórházak főápolónője, Kossuth Lajos húga († 1854)

1940 – Saparmyrat Nyýazow Türkmenisztán elnöke († 2006)

1948 – Tony Iommi, a Black Sabbath gitárosa

1972 – Lauro de Giotto magyar pornószínész

1975 – Lázár János magyar politikus, államtitkár, Hódmezővásárhely volt polgármestere

1982 – Steiner Kristóf magyar színész, műsorvezető

Persze február 19-re is jut jelességek halálának évfordulója. Pl:

197 – Clodius Albinus római császár (* cc. 150)

1790 – Jean-Baptiste Krumpholz cseh hárfás és zeneszerző (* 1742)

1980 – Bon Scott az „AC/DC” együttes énekese (* 1946)

1989 – Kálmán György magyar színész (* 1925)

Türkmenisztánban ma van a nemzeti zászló napja

Nepálban a demokrácia napja

Bulgáriában Vaszil Levszki-emléknap

Amúgy pedig ma van a nemzetközi férfinap

Kijevben kezdetét vette a „Menet a jövőért”

Miho Kakasvili „Új Erő” névre hallgató neonáci csürhéje Kijevben megkezdte a „Menet a jövőért” akcióját. Pontosabban folytatja. Hiszen már tegnap meggyalázták a Rosszotrudnyicsesztvo (RCNK – Orosz Tudomány és Kultúrális Központ) rendezvényét. Félmunkát meg nem végeznek! Már tegnap beigérték a mai ostromot! „Igéret pedig szép szó, ha…”

Népes rendőri közönség csendes nézelődésétől övezve nekifogtak hát.

A kérdés csupáncsak az, hogy mikor fogy el a Medve türelme?

Nem mellesleg: megérkezett a Fekete – tengerre az US Navy „Carney” nevű rombolója, és csatlakozott a már korábban érkezett testvérteknőjéhez, a „Ross” – hoz.

Az amerikai haditengerészet két megsemmisítője belépett a Fekete-tengerbe

A cél a „biztonság biztosítása a tengeren, valamint erősítsék a regionális tengeri stabilitást, erősítsék a közös felkészültséget és haditengerészeti képességeket a NATO szövetségesei és partnerei között. Továbbá bebizonyítani a közös elkötelezettséget a regionális biztonság, a világbéke és a stabilitás iránt” – nyilatkozta a „Carney” parancsnoka, Peter Halvorsen kapitány.

Biztosan úgy van, ahogy azt a vén amerikai tengeri medve előadta. Higgyünkneki!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

Ez + Az

https://www.facebook.com/szkitonproductions/videos/1785104555125281/

A pillanat, amikor Szocsiban a sípályára dől egy fenyőfa. Az alany viszonylag szerencsésen megúszta.

Az amerikai pákosztos macska esete az indiai kenderrel:

https://www.facebook.com/100013766370890/videos/360635697738640/

Oroszország, Penza, városi postahivatal. Sóhajtozás. „Küldemény egy Bekesszkaja – utcai címre. Ki vállalja?”

Téli hétvége orosz módra:

Érdekes utak a nagyvilágban:

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

Donbassz

Nem jött össze kétszeri nekifutásra sem Münchenben a „Normandiai Négyek” külügyminiszteri randija. A geránok az orosz delegáció elgoglaltságával magyarázták a dolgot. Pavlo Klimkin kijevi külügyér viszont leleplezte az ármányt.

Klimkin elárulta, hogy péntek este hat óráig a germán külügy küldöttsége nem érkezett meg Münchenbe. Nah! – majd akkor szombaton…! De a germán delegáció SZOMBATON SEM JELENT MEG MÜNCHENBEN! (Nagy az a Germánia! Biztos eltévedtek. Vagy nagyon behavazott!)

Klimkin mester viszont olyat sejdít, hogy rútul cserbenhagyta a Nyugat Maradék-Ukrajnát.

Глава МИД Украины встретился со спецпредставителем США | Русская весна

Némi vigaszt jelent talán Klimkin mester számára, hogy le tudott pacsizni Kurt Valkerral.  Meg beszélgettekis donbasszi álmaikról.

Valcman Nyalókakirály bajor fővárosbéli zagyválkodására – miszerint tárgyalásos úton így – meg úgy lehetne Oroszországtól visszacsikarni Donbasszt és a Krímet, meg békefenntartósdi stb. – Alekszej Puskov reagált Moszkvából. A nem igazán simulékony stílusáról híres orosz szenátor szerint Nyalókakirály „mondott valami zavarosat, meg hogy tárgyalni akar Kijev Moszkvával, de Kijev NINCS ABBAN A HELYZETBEN, hogy feltételeket szabjon.” Világos és érthető megfogalmazás. Írásba is adva, hiszen Puskov ezt a Twitter falára írta ki.

Sigmar Gabriel germán külügyér tegnap tovább zsarolta Oroszországot, és hízelgett is egy sort Oroszországnak. „Amennyiben Oroszország hozzájárul a kéksisakosokDonbasszba vezényléséhez, és ott fegyverszünet lesz – értsd: leverik Donbasszt! – akkor hozzáláthatunk az oroszellenes gazdasági szankciók lazításához!” (Nem szorosan függ össze Gabriel kijelentésével, de ide kívánkozok a hír: eszerint a nemzetközi gazdasági szankciók által elgyötört Oroszországban május 1-től megemelik a minimálbéreket. Az emelés mértéke 43 százalékos lesz. Ettől a naptól fogva a legalacsonyabb bérnek is el kell érnie a 11 163 rubelt, azaz a mintegy hatvanezer forintot. NETTOBAN!

Mindezzel együtt is az intézkedés – bár arányát tekintve pestiesen nem semmi! – szinte csak jelképes, hiszen keveseket érint. Ugyanis a minimálbéren foglalkoztatás módszere Oroszországban nem „dicsőség dolga”!)

A germán külügyér hízelgett is egyúttal Oroszországnak. „Minden nézetkülönbség dacára is Oroszország egy hatalmas európai szomszád. Csakis Oroszországgal garantálható a kontinens békéje és stabilitása!” – brúkogta Sigmar Gabriel.

Ugyanazon a szent helyen viszont a NATO-latorszövetség korábbi dirigense Anders Fogh Rasmussen arról fröcskölt, hogy olyan nyomás alá fogja helyezni a Nyugat Oroszországot, hogy az kénytelen lesz beleegyezni Donbassz ENSZ lerohanásába. „AZ AMERIKA DÖNTÉST – fegyverek Kijevnek és szankciók Oroszország ellen – BE KELL TARTANI, ÉS KI KELL KÉNYSZERÍTENI OROSZORSZÁG JÓVÁHAGYÁSÁT AZ ENSZ – BÉKEMISSZIÓJÁHOZ!” – kaffogta Rasmussen.

A folyamatosan Medvefrászban szenvedő Svédország hadügyére Peter Hultquist lelkesen ajánlotta tegnaphadseregét a donbassz ENSZ – békefenntartó misszióba. Ha lesz róla megállapodás. Rasmussen korábbi latorszövetségi főtitkár Valcman jelenlegi tanácsadójaként javasolta néhány napja a svéd hadsereget a nemes küldetésre.

Tegnap Münchenben Vlagyimir Makej belorusz külügyminiszter Kurt Valker amerikai Kijev főqrátorral találkozott. A donbaszi – ukrán konfliktus állását vitatták meg.

Kapcsolódó kép

A Kijevbe visszaólálkodott Valcman Nyalókakirály hatalmának megdöntéséért folytatódik ma Maradék – Ukrajna fővárosában a „Mihomajdan” újabb epizódja.

Miho Kakasvli már nincs hétfő óta a birodalom területén, de hívei igen! Ők aztán ma rázendítettek a „Menet a jövőért” fantázianevű akciójukra. Kijevben.

A menet első lépésben Nyalókakirály trónfosztását akarja kicsikarni. Jó sok rendőr is van a környéken.

Donbassz frontjain a helyzet változatlan. Csetepaték, kisebb – nagyobb latortüzérségi ostrommal tarkítva.

Tegnap ismertették, hogy az LNR – ben a hatóságok üldöznek egy diverzánsbandát, amelynek feladata a népköztársaság „légórendszerének” központja megbénítása lett volna.

Egyikük egy RPG-vel lőtt, de csak kisebb kárt okozott. Többek között egy helyi fotográfust keresnek.

Kominternovot ma délelőtt szórta meg a latortüzérség. Két lakóházat rommá lőttek a faluban. (Eredendően sem volt sok lakóház a nem éppen hatalmas Kominternovoban. És már harmadik éve ostromolják a hoholok. Hát mi lehet ott? Bár „jó szellős” egy falu, mint általában az orosz falvak.)

Szvetlodarszk (LNR) szürke zónájában tegnap ismét hanyag munkát végeztek aknatelepítő martalócok. Három az életével fizetett, másik három elvánszorgott a a tetthelyről – erről Andrej Marocsko adott hírt.

A DNR illetőségi területén Peszkiben volt csetepaté. Egy kisebb latorcsorda kisértette meg a sorsot. Kettő fűbe harapott, kettő még sebesülten eltudott menekülni, egy lator pedig a DNR fogságába esett.

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

Javaslataink

Gyomorforgató történet: lopott fotóval indult a 2018-as választási kampány

Döbbenetes élmény lehet, ha az ember a saját családjának fotóját egy uszító tartalmú plakáton találja viszont, ráadásul tele hazugsággal. És bármennyire is dühös és felháborodott, nem tud tenni ellene semmit, miközben egyre több ismerősétől kap üzenetet.

A székelyföldi Felsősófalván élő Parajdi Kálmán Endrével ez történt, és egyelőre hiába próbálja az egyébként lopott fotót a közösségi oldalról töröltetni, nem járt sikerrel. A szombaton hivatalosan is elkezdődött kampány nulladik napján megvan az első gyomorforgató történet.

„Ne szavazhasson, aki SOHA nem élt itt” elnezésű Facebook-oldal jelentős számú, 36 ezer követővel rendelkezik, és a határon túli magyarok szavazati joga ellen kampányol. Bárki gondolkodhat így, ezzel nincs baj, azzal már viszont igen, hogy hazugságokat terjeszt, ráadásul egy háromgyerekes székelyföldi családapától ellopott fotóval.

Péntek délután öt órakor került fel a következő posztjuk: „Levelet kaptunk a Pásztor családtól. Írásukban boldogan fejtik ki, hogy ugyan egy percet nem éltek Magyarországon, és nem is akarnak idejönni, mert jó nekik Erdélyben, de mégis el fognak menni szavazni a 2018-as választásokon, hogy továbbra is kapják a pénzt a Fidesztől! Undorító, elég a szavazatvásárlásból! Lájkold és oszd meg a képet, ha te is elvennéd a Pásztor család szavazati jogát!”.

A poszthoz a Felsősófalván élő panziótulajdonos, Parajdi Kálmán Endre családi fotóját tették, a következő felirattal: „Ez a határon túli család még sosem járt Magyarországon! A szülők mégis elmennek szavazni az én gyermekeim sorsáról!”” A posztot egyetlen nap alatt hétezerötszázan osztották meg, és csaknem hétszázan szóltak hozzá, sokan egészen alpári hangnemben, a határon túli magyarokat gyalázva.

A Pásztor család levele minden valószínűség szerint nem létezik – életszerűtlen, hogy valaki levélben tájékoztatna arról egy Facebook-oldalt, hogy szavazni fog, ráadásul az erdélyi családok egyetlen formában, beiskolázási támogatásként kapnak pénzt Magyarországról (ha magyar iskolába járatják a gyerekeiket), de ezt nem csak a Fidesz-kormányok alatt, hanem korábban is kapták.

A lopott verzió, a felirat minden mondata hamis

A fotóra tett felirat viszont többszörösen is hazudik: Parajdi Kálmán Endre családjával együtt hét évig Zalaegerszegen élt és dolgozott (és fizetett adót), ráadásul mindhárom gyereke a zalaegerszegi kórházban született. Tíz éve költöztek vissza a székelyföldi Felsősófalvára, ahol egyrészt egy utazási irodát és szálláskereső oldalt visznek, valamint a Sóvidék Panziót és Vendégházat üzemeltetik. Kálmán és felesége egyébként nem regisztrált a választásokra, és ez azt jelenti, hogy akkor nem is szavazhatnak. Az előző ciklusban sem éltek ezzel a jogukkal.

A családi fotót egy zalaegerszegi barát, Mészáros T. László fotós készítette egy készülő album, a Szerelmem, Székelyföld számára. A kép szerzője lapunknak elmondta: neki is rettentően kínos, hogy ez a fotó ilyen szituációba került, hiszen Kálmánék igazi jóbarátai.

Parajdi Kálmán hiába írt levelet az FB-oldal tulajdonosának, az nem reagált. Ezért hozzászólásban a következőt írta a kép alá: „ehhez a poszthoz felhasznált családi kép használatához (amelyet feltehetően a Sóvidék Panzió & Vendégház oldalamról megkérdezésem és tudtomon kívül lopott le) nem adtam felhasználási engedélyt, még akkor sem, ha a fenti saját oldalon nyilvánosan elérhető!” Ennek ellenére azóta kapott gyalázkodó üzeneteket is, miközben magyarországi ismerősei és korábbi vendégei együttérzésükről biztosítják a székelyföldi családot.

A képet egyébként többen jelentették azóta azzal, hogy uszító tartalom, ám (feltehetően automata) üzenetet kaptak a Facebooktól, hogy a bejelentést megvizsgálták, de az nem sérti a közösségi alapelveiket. Parajdi és a kép készítője is jelezte a közösségi oldal fele, hogy a kép lopott és jogtalanul használták fel, de ennek ellenére szombat este még elérhető volt az oldalon. Több mint négyezren lájkolták.

(mno)

Bal-Rad komm: Politikai gonosztevő bűnbandáink zsákmány utáni ácsingózásuk – vagy zsákmányféltésük okán sikerrel eszkalálták a magyar – magyar elleni dühöt a határokon túlra is! MI PEDIG – MAGYAROK! – készséggel egymásnak is ugrottunk!

A balrad.ru VALLJA, hogy azok, akik ebben az országban soha…! – azok NE SZAVAZHASSANAK! Meggyőződésünk, hogy EZ EGY MAGYAR BELÜGY!

Meggyőződésünk ugyanakkor az is, hogy a határainkon túl élő nemzettestvéreinket erről – jelen körülmények között – csakis a tudatukra hatva lehet erről meggyőzni! Valós információk alapján.

EMBEREKET NÉPHARAGNAK KITENNI HAZUGSÁGGAL EGYENESEN NEMZETELLENES TETT még akkor is, ha eredendően jószándékú cselekedetnek indult!

De vannak ennek felelősei is! Nevesíthető felelősei! Azok, akik ezt az egészet generálták!

Mi csak azt tudjuk javallani a határon túli magyaroknak: ha már így hozta a politika és szavazhatnak magyar belügyről – és szavaznak is! – akkor szavazzanak a döbrögista horda ELLEN!

Az Fb. csoport működtetőinek pedig ajánlunk egy jobb, kifejezőbb, lényegláttatóbb képet. Ezt:

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com