“Sunnyogók” bővebben

"/>

Sunnyogók

Zavarba ejtően menekülnek a döbrögisták, ha az Elios-ügy szóba kerül

Némaságba burkolódzó hordapotentátok menekültek az Index riporterének OLAF-jelentéssel kapcsolatos kérdése elől.

Az Index riportere hiába próbálta szóra bírni a tegnapi Döbrögi – szeánszra gyülekező kinyalakodott hordajelességeket, a többsége vagy néma menekülésre fogta, vagy próbálta lazára venni a figurát. Mint például Dajcstompi, aki „petárdapuffogtatásnak” nevezte a Nemmzetth Első Vejkója körüli botrányt. Beleszőve a kötelező szöveget. Akárcsak Hollik Nyalonc.

A legérdekesebb reakciója viszont kétségtelenül Font Sándornak volt, aki régi ismerősként üdvözölte az újságírót vasárnap délután, majd afelől érdeklődött, hogy délelőtt volt-e templomban.

“Nem jár templomba? Keresztény országban élünk!” – csodálkozott el a keresztény életviteléről – bort iszunk és vizet prédikálunk – méltán elhíresült udvaronc.

Érdemes végignézni a videot, ahogyan ezek a véglények iszkolnak az aljanép közeléből. Alig várva, hogy saját közegükbe érhessenek! Látszik rajtuk, hogy hiányolják a szabad és tetszőleges fegyverhasználat KIZÁRÓLAG ŐKET MEGILLETŐ jogát!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

“Sunnyogók” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Ezek a g.c.k ha tudnák, elintéznék, hogy Magyarországon ne kelljen fel többé a Nap. Ezek a sötétség emberei. És az emberek félnek tőlük, de nem értem, hogy miért.
    Megmondtam, és a jóslatom eddig mindig bejött: fognak még bottal kergetni, és kővel dobálni nyílt utcán fideszest. Nem fogok neki örülni, de nem is fogom sajnálni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com