Az első világháború 1914-től 1918-ig tartott. Az összesen több mint 19 millió ember, proletár dolgozó munkás és paraszt halálát okozó, négy éven át tartó öldöklő küzdelem a korabeli gyarmat- és érdekeltségrendszer újrafelosztásáért indult imperialista kapitalista háború volt.

Bár valamennyi király, cár, császár vezette résztvevő nemzet meg volt győződve arról, hogy gyors offenzívával legyőzheti ellenfeleit, s fél év alatt véget érhetnek a hadmozdulatok, a háború végül négyévnyi véres küzdelemmé terebélyesedett. Az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett a háború végére, valamint a német területszerzés illúziója is szertefoszlott. A háborút lezáró békerendszer igazságtalanságai a II. világháború kitöréséhez vezettek.
A háború áldozatai:

A négy éves háború ideje alatt a Monarchia területéről összesen 9 millió katonát szereltek fel – 3,4 milliót Magyarország és Horvátország területéről. A 3,4 milliós embertömegből 530 ezer veszett oda, 1,4 millió sebesült meg és több mint 830 ezer esett fogságba.

A mind újabb sorozások hamarosan súlyos munkaerőhiányhoz vezettek, a nők munkába állítása ellenére a termelékenység csökkent. A kenyérgabona termelése például a békeidőkhöz képest 1916-ra a kétharmadára, 1918-ra a felére esett vissza. 1915-ben bevezették a kenyérjegyet, 1916-tól rekvirálások folytak, a háború végére pedig 900 üzem katonai irányítás alatt állt. Az infláció nőtt, a feketézés elképesztő méreteket öltött, a reálbérek pedig 50-70%-kal csökkentek – mindez persze leginkább a kiskeresetűeket, a munkásokat, mesterembereket és a kishivatalnokokat sújtotta.

„Kísértet réme járja be Európát: a bolsevizmus kísértete. Európa összes hatalmai szent üldözésre fogtak össze a kísértet ellen: György király és Vilmos császár, Hindenburg és Poincaré, német scheidemannisták és amerikai békeprédikátorok. Hol az az ellenzéki párt, amelyet uralkodó ellenségei nem kiáltottak volna ki bolseviknek…”

Kilenc hónap óta nyugtalan álmai vannak az uralkodóknak. A bíborban születetteknek csakúgy, mint a polgári ágyból köztársasági elnökké cseperedetteknek. Forradalom gyúlt ki szemük láttára, az elnyomottak millióit lángra gyújtó tűzvész terjedt el napról-napra szélesedő körben; új hatalom emelkedett fel, hatalom, amely elnyomja az eddigi elnyomókat. Először semmibe se vették. A forrongásban levő Oroszország egyik bomlási jelenségének tartották az egész Októberi Forradalmat. Gyakorlatban meg nem álló kísérletnek a proletárdiktatúrát. Egy párt pillanatnyi, múló hatalomra jutásának a munkások és parasztok tanácsköztársaságát. De a fiatal és egészen újformájú orosz proletárállam nem akart átalakulni úgy, ahogyan Európa nyugatán, Ázsia keletén és Amerikában az államfők és állam bölcsek várták. Legyűrte ellenségeit, megizmosodott a hatalomért makacsul küzdő orosz burzsoázia fölött. És minden megerősödés, minden lépés előre a kommunizmushoz vezető úton, minden nap, amellyel tovább élt, nyugtalanítóbbá, aggodalomba ejtőbbé, kísértőbb rémmé tette az orosz proletárok és parasztok köztársaságát.

A tanácsköztársaság megteremtői és fenntartói, a bolsevik kommunisták különben nem is csináltak titkot belőle. Nyíltan hirdették az első perctől kezdve, hogy a nemzetközi szociális forradalom elöljáró, első győzelmet arató csapatának tekintik magukat és arra törekednek, hogy a tőkések felett diadalra vigyék minden ország proletariátusát a fegyveres felkelésben. A közös veszedelem egyaránt meghökkentette az óriási rabló hadjáratba belebonyolódott tőkés államszövetségek két ellenséges csoportját. Ha egyáltalán be tudták volna fejezni a véres marakodást, már régen egyesültek volna a közös ellenség: a diadalmas orosz proletariátus ellen.

A legjobban megijedt, a legingóbb trónon ülő, tapasztalatlan császárocska nem is tudta megállni, hogy osztálytársai, — a többi uralkodók elé ne juttassa vészkiáltását. Habsburg Károly — mindezt most amerikai lapok leplezik le — azzal bírta rá a trónjáról lepottyanóban volt román királyt a békekötésre, hogy levélben figyelmeztette a kelet felöl fenyegető szocialista veszedelemre, arra, amely a bolsevizmusnak az orosz határon túli terjedéséből Ausztria—Magyarországra származna és veszélyeztetné a román királyi házat is. Európa uralkodóinak egyesülniük kell az anarchia elleni harcra.
— Most ilyen idő van — így szólt a levél —, amelyben a királyoknak össze kell fogniuk.

A levelet természetesen letagadják most a bécsi udvar vidékén. Ez Károly császár leveleinek rendes sorsa. De elismernek annyit, hogy az uralkodó egy törzstiszt útján üzenetet küldött Ferdinánd román királynak, akit felhívott a szövetkezésre, hogy a nemzetközi forradalom és anarchia ellen küzdjenek együtt. És Károly császár-király ijedt hívásának volt is foganatja. A román király felcsapott. A Bukarestből Jassyba dobott trón összedűlés előtt állott, a román forradalom már bontogatta szárnyait. A román király beállt az új szent szövetségbe, — a nemzetközi forradalom ellen.

Ez februárban volt. Azóta — látható formában — új társakat nem tudott verbuválni Habsburg Károly abba a harci szervezetbe, amelynek zászlaján ott a felírás: „Világ királyai egyesüljetek!” Azonban maga az ellenforradalmi szövetség láthatatlanul továbbkovácsolódott. Ez az a szövetség, amelyben a tőkések, uralkodók, elnökök, császárok, pénzfejedelmek eggyé olvadnak, még annak a meg nem szűnő háborús rablómarakodásnak az ellenére is, amelyből az imperialista érdekszövetségek nem tudnak kievickélni.

A királyi levélben kikiáltott jelszó egyre terjed. A közös veszedelem tudata egy zászló alá hozza a proletárforradalom minden ellenségét: „Világ királyai egyesüljetek — a nemzetközi forradalom ellen” — ez a csatakiáltás hozza Szibériától a Volgáig a cseh-tót bandákat mozgásba, ennek a zászlaja alatt készülődnek fel a japánok, jönnek az északi Jeges-tengerről az angolok.

Ez a jelszava az Ukrajnába, Dél-oroszországba betelepedett rablóknak is. Megfojtani az első győztes proletárforradalmat, támogatni annak minden ellenségét, pénzelni, felfegyverezni, segíteni, rejtegetni, felbujtani, becsempészni, nemcsak az orosz határon túli lépéseit meggátolni, hanem idejében megfojtani, még mielőtt túlléphetne, — ezek azok a feladatok, amelyekre „a királyoknak (uralkodóknak és uralkodó osztályoknak) össze kell fogniuk”.

És így van ez helyesen. Így, ahogy Károly császár őszinte órájában meg-mondotta. A királyoknak össze kell fogni. De a királyokkal szemben össze kell fogni azoknak is, akik ellen a hatalmukat féltő hatalmasok szövetkeztek. Azoknak, akik nemcsak nem félik, hanem igenis kívánják a bolsevizmus elterjedését, akik a nemzetközi forradalmat akarják. A világ proletárjainak és parasztjainak felszabadulását. Ezek diktatúráját a burzsoázia fölött. A harc, az éles összecsapás a két csoport között elkerülhetetlen. Csak helyes, ha ebben a harcban elhatároltan, világosan áll egymással szemben a két tábor. Az egyikben a világ királyai és szolgáik, bérenceik, kitartottaik, a másikban a világ proletárjai.

Nincs benne kétség, hogy ez a harc csak a proletárok javára üthet ki, bár véres, nehéz, hosszantartó és szenvedésekkel teli lesz.

Ám éppen ez a félős, aggódó együvé-kovácsolás, amellyel a világ királyai erősítgetik megbomlóban levő elnyomóeszközeiket: a tőkésállamokat, ez az együttes roham, amellyel szent szövetségben jönnek északról-délről, keletről-nyugatról az orosz proletárállamra, ez teszi még teljesebbé, erősebbé, a reá nehezedő súlytól összeforrottabbá a világ proletárjait. Ma az első forradalmi tűzhely: az orosz tanácsköztársaság védelmében, holnap a láng továbbvitelében, a világ egyesült királyainak sorra elpusztításában.

SaLa

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide vagy ide kattintva megnézheti!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Orbán Viktor beszédet tartott szerda délután a megújult Klebersberg-kastély átadásán. A miniszterelnök beszédében kitért arra, hogy a helyen évekkel ezelőtt még csak kőhalom volt, de “polgári-nemzeti erők” nem hagyták, hogy a Várkert Bazárhoz hasonlóan az épület az enyészeté legyen – írja az Index. 24.hu 2017. 06. 21.

Orbán ezután beszélt az 1920-as évekről, amikor olyan “kivételes államférfiak” szolgálták és vezették a nemzetet, mint Bethlen István, Horthy Miklós vagy Klebelsberg Kuno.

A miniszterelnök úgy véli, megítélésüket nem árnyékolhatja be a második világháborús “gyászos szerepvállalás” sem.

Gróf thumburgi Klebelsberg Kuno (Magyarpécska, Arad vármegye, 1875. november 13. – Budapest, 1932. október 12.) magyar jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, kis ideig (1921–1922) belügy-, majd közel 10 évig (1922–1931) vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1917-től 1932-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke.

A Népszava 1927. január 27-i számában “Klebelsberg miniszter lelkesedése a fasizmusért” címmel számolt be egy római fasiszta újság Klebelsberg Kúnó kultuszminiszterrel (a mi jó emberminiszterünk elődjével) készült interjújáról. Talán nem véletlen, hogy Orbán fasiszta állam az oktatást felügyelő intézményközpont név adójául választotta Klebelsberget. Pedig volt néhány kiváló magyar pedagógus, aki nem lelkesedett a fasizmusért.
Újabb Horthy-szobrot avatnak Budapesten: 2017-ben már csak az nem avat Horthy-szobrot, aki nem akar. 2013-ban kisebb botrány közepette avatták fel Horthy mellszobrát a Szabadság téri Hazatérés templomának lépcsőjén, most május 20-án pedig a Fejér megyei Kálozon a Zichy–Széchenyi-kastély parkjában avattak egyet. Utóbbit Perkátára tervezték, de az engedélyt a fideszes önkormányzat végül visszavonta a tiltakozások miatt. Ott talán egy turulszobor lesz helyette.

A Népszava most a Magyarok Világszövetségének honlapján szúrta ki a legfrissebb szoboravatást: „2017. június 17-én, szombaton 14 órakor Horthy Miklós kormányzó mellszobrát avatják Budapesten, az Attila Nagykirály szálloda udvarán. Beszédet mond: Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Zetényi Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság elnöke, v. Hunyadi László, a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya, Dr. Raffy Ernő történész és Dr. gróf Bethlen István. Közreműködnek: Vesztergám Miklós tárogatóművész, Bokor János és Publik Antal előadóművészek” – írják az MVSZ honlapján.

A hotel a III. kerületben, Csillaghegyen található. A Népszava azt írja, a szállodának baráti köre is van, amely rendszeresen szervez különböző eseményeket. Ezeken a  rendezvényeken fellépett már Szörényi Levente, Török Ádám és Waszlavik „Gazember” László is, írják.

Várható, hogy nem ez lesz az utolsó Horthy-szobor az országban, Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság elnöke a kálózi avatáson azt mondta, további szobrokat kívánnak állítani Horthy Miklósnak.

Harsány tüntetés kísérte a felvidéki Horthy-szobor avatását: A felvidéki magyarok még azt is megkapták a magyarországiaktól, hogy nem magyarok. Mert nem kell nekik Horthy szobra.

Nagy vita kerekedett a szlovákiai magyarok között arra az ötletre, hogy egy Magyarországról adományozott Horthy Miklós-szobrot avassanak a nemeshodosi templom kertjében. A református lelkész végül meghátrált, amikor már a helyiek, az önkormányzat, az egyházvezetés jó része és a zsidó közösség is elítélte a tettet.

Végül a kert helyett egy belső helyiségben helyezték el a mellszobrot, de az avatás így is cicomával zajlott, Magyarországról busz hozta az érdeklődőket, Horthy-rajongókat. Az eseményről, amit tüntetés kísért, a felvidéki Parameter készített videót. Jellemző volt az eseményre, hogy a 150 résztvevő zöme Magyarországról érkezett, egyikük ezt vágta a helyiekhez:

Nem vagytok magyarok, csak magyarul beszéltek.

Mellesleg az eseményen a hazai szélsőjobb is betyárosan képviseltette magát: a Jobbikhoz kötődő Hegedüs Lóránt lelkész és a Hatvannégy Vármegye Mozgalom küldöttsége is megjelent a videó szerint.

Horthy Miklós véres útja a hatalomhoz

Teátrális külsőségek közepette került sor Horthy Miklós budapesti bevonulására Nemzeti Hadserege élén 1919. november 16-án. A díszmenet látványos keretei azonban nem tudják feledtetni azt a tényt, hogy a bevonulás nyomán megszerzett hatalma birtokában negyedszázaddal később, mint kormányzó történelme egyik legnagyobb katasztrófájába vezette bele a magyar nemzetet.

Horthy e novemberi nap reggelén még, mint a Nemzeti Hadsereg fővezére különvonattal érkezett siófoki főhadiszállásáról a kelenföldi pályaudvarra. Csapatai már az előző nap Budapest határában állomásoztak, mert az antant nyomására ekkorra fejeződött be a fővárost augusztus eleje óta megszállva tartó román királyi csapatok kivonulása.

Horthy a szemerkélő esőben lóra ült, és sötétkék ellentengernagyi egyenruhájában, fehér lovon vezette a díszmenetet a gondosan megtervezett útvonalon a Kelenföldi pályaudvartól az Országházig. A menet élén lovas rendőrosztag haladt. Őket szüntelenül díszjelet fúvó huszárok követték. Majd Horthy következett paripáján, aki mögött hatezer főnyi serege vonult hangsúlyozottan nemzeti jellegű egyenruhában: piros-fehér-zöld kardbojttal, zsinóros zubbonyban, Bocskai-föveggel a fejükön, melybe darutollat tűztek. A díszmenet első állomása a Gellért tér volt, ahol Bódy polgármester udvarias szavakkal köszöntötte a fővezért és csapatait.

Horthy nem csekély erőfölényt érzékeltetve lóhátról adta meg válaszát, melynek hangneme igencsak brutálisnak minősíthető. Mint mondta: „Mikor még távol voltunk innen, és csak a remény sugara pislogott lelkünkben, akkor – kimondom – gyűlöltük és átkoztuk Budapestet, mert nem azokat láttuk benne, akik szenvedtek, akik mártírok lettek, hanem az országnak itt összefolyt piszkát. Szerettük, becéztük ezt a várost, amely az elmúlt évben a nemzet megrontója lett. Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit, és vörös rongyokba öltözött.”

A menet a Ferenc József (ma Szabadság) hídon áthaladva a Kiskörúton és az Alkotmány utcán keresztül érkezett a bevonulási ünnepség fő helyszínére, az Országház (ma Kossuth) térre. 10 óra előtt 10 perccel megszólaltak a város harangjai. A hatalmas harangzúgás után elhangzottak Friedrich miniszterelnök, majd Horthy beszédei, végül az esztergomi érsek a téren felállított zöld selyemsátor oltára előtt misét celebrált.

A díszes bevonulási menetet semmi nem zavarta meg, ami nagyban köszönhető volt a fővárosban az előző napokban elrendelt statáriumnak, az éjszakai kijárási tilalomnak és a telefonzárlatnak.

A budapesti bevonulás nyomán az addig vidéken folytatott féktelen fehérterror kezdetét vette a fővárosban is. A terror alkalmazását Horthy részéről Budapesten is a vidékihez hasonló kettősség jellemezte. A fővezér ugyanis, miközben a szoros alárendeltségébe tartozó különítményes tisztjeit egyértelműen buzdította a megtorlások kíméletlen folytatására, a széles nyilvánosság és főleg a külföld előtt következetesen elhatárolta magát a fehérterror brutális tetteitől. Igyekezett azokat nem létezőknek minősíteni, vagy egyedi eseteknek, felelőtlen túlkapásoknak beállítani.

Bár Horthy mindent elkövetett, hogy ne maradjon írásos nyoma a terror irányításában játszott szerepének, mégis fennmaradt ilyen dokumentum. A fővezérség által a kaposvári katonai körletparancsnokságnak küldött utasítás ugyanis azt bizonyítja, hogy például a Prónay Pál vezette különítmény közvetlenül a fővezérség parancsára követte el embertelen tetteit.

A Horthy által irányított fehérterror több mint egy éven át, 1919 augusztusától 1920 novemberéig tartott. Nemcsak a törvényesség látszatát is nélkülöző brutális ököljog jellemezte, hanem elvakult zsidógyűlölet is. Horthy ezzel kapcsolatos megnyilvánulásaiban ismét sajátos kettősséget találunk. Szűkebb körben ő is gyakran zsidózott. Egy későbbi bizalmas levelében például azt írta Teleki Pál miniszterelnöknek: „Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam.” Ugyanakkor a nyilvánosság előtt elhatárolta magát az antiszemitizmustól.

A különítményesek vidéki zsidóellenes kegyetlenkedéseiről érkező hírek súlyos aggodalmakkal töltötték el a fővárosi zsidóságot. Vajon a fővárosban is folytatódnak majd ezek a véres események? Ezért a Nemzeti Hadsereg budapesti bevonulását megelőzően a Múlt és Jövő zsidó folyóirat a legilletékesebbet, a fővezért kérdezte meg erről. A lap hasábjain 1919 novemberében Horthy a következőket nyilatkozta: „Ünnepélyesen kijelentem, hogy a zsidóüldözések ügyében, melyek felelőtlen elemeknek a bűnei, a legszigorúbb vizsgálatot indítottam, a bűnösöket, a tetteseket és uszítókat egyaránt, amennyiben a hadseregemhez tartoznak, haditörvényszék elé állítom, és őket a Magyar Nemzeti Hadsereg kötelékéből örökre kizárom, egyébként magától értetődőnek tartom, hogy mindenféle pogromot, felekezeti üldözést és egyéni akciót kérlelhetetlen szigorral kell elnyomni.”

Tetteivel azonban teljességgel cáfolta a nyilvánosság számára tett ígéretét. Így például az egyik legfanatikusabb zsidógyűlölő tisztjét, Prónayt nemcsak hogy nem vonta felelősségre, és nem zárta ki hadserege kötelékéből, hanem alezredesi ranggal jutalmazta, és az egész véreskezű különítményt Prónay parancsnoksága alatt beemelte a Magyar Királyi Honvédség reguláris egységei közé, 1. Szegedi Vadászzászlóalj néven.

A Nemzeti Hadsereg budapesti bevonulását követően a fegyveres különítményesek minden törvényes korlátozás nélkül tevékenykedhettek a fővárosban is. Horthy nem öncélúan engedett szabad utat a terrornak, hanem tudatos hatalomépítési szándékkal.

Mivel a formálódó új magyar államszervezetben az államfői tisztséget kívánta megszerezni, kulcsfontosságú volt számára, hogy a küszöbön álló nemzetgyűlési választások eredményeként megfelelő összetételű parlament üljön össze. Olyan, amely kész őt megválasztani kormányzónak. Ehhez viszont meg kellett akadályozni minél több szociáldemokrata, illetve liberális képviselőjelölt bejutását a parlamentbe. A fehér-terror folytatódásának ez volt az egyik fő politikai indítéka. A különítményesek a konzervatív kormányzattal karöltve novembertől újult erővel láttak hozzá a baloldal megtöréséhez, megfélemlítéséhez, visszaszorításához.

Egymást követte a szociáldemokrata képviselőjelöltek letartóztatása, elhurcolása. Büntetlenül folytatódtak a politikai gyilkosságok is. Az Ostenburg-Moravek Gyula vezette különítmény fegyveresei alig több mint egy héttel a választások előtt hurcolták el lakásáról a Szociáldemokrata Párt egyik vezetőjét, akit aztán meggyilkoltak a Palace Szálló pincéjében. A fővezér és a konzervatív körök számára végül a terror eredménnyel járt: a Szociáldemokrata Párt bejelentette, hogy a féktelen terror elleni tiltakozásul nem indulnak a nemzetgyűlési választásokon.

Horthy számára kiemelt jelentőségű volt az ellenzéki sajtó keménykezű megregulázása. Siófoki főhadiszállásán már szeptemberben dühödt ingerültséggel nyilatkozott a fővárosi lapokról, amelyek bírálták csapatainak dunántúli kilengéseit. A belügyminiszter és több tekintélyes arisztokrata előtt kijelentette, hogy azok, akik ilyen cikkeket írnak, „fürödni fognak” a Dunában.

Különösen a szociáldemokraták befolyásos lapjával, a Népszavával kívánt leszámolni. Az újság ugyanis bátor hangon bírálta a terror különböző megnyilvánulásait. Így például 1919 decemberében cikksorozatot közölt a Héjjas Iván vezette különítmény Kecskemét környéki vérengzéseiről, és követelte a felelősök megbüntetését. Válaszul a lap szerkesztőjét, Somogyi Bélát és a cikksorozat íróját, Bacsó Bélát 1920. február 17-én az Ostenburg-különítmény tagjai elhurcolták, kegyetlenül megkínozták, majd a Dunába dobták őket. A budapesti rendőrség, amely nem tartozott a fővezérség alárendeltségébe, hamar beazonosította a tetteseket. Az a hatüléses autó ugyanis, amelyen a különítményesek áldozataikat vitték a Duna-part felé, a hadsereg kötelékéhez tartozott. Ráadásul a gyilkosság éjjelén elővigyázatlanságból nekiütköztek az újpesti sorompónak, s az ott posztoló rendőrök fel is írták a megsérült autó rendszámát. Horthy azonban leállíttatta a nyomozást, s a bíróság felmentette a tetteseket.

Ilyen előzmények után a megfélemlítettség légkörében került sor a kormányzóválasztásra a Nemzetgyűlésben 1920. március 1-jén. Annak ellenére, hogy Horthynak nem volt valóságos ellenjelöltje, a szavazás napján az Országház előtti teret és annak folyosóit fegyveres különítményesek szállták meg. A parlament Horthy Miklóst választotta Magyarország kormányzójává.

Az ezt követő negyedszázad rendszerének névadója tehát elnyerte az áhított államfői tisztséget. E kormányzói pozíciónak azonban kezdettől fogva súlyos tehertétele volt, hogy a megszerzéséhez nagyszámú politikai gyilkosságon át vezetett az út.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

A magyar katonák népirtást hajtottak végre a Szovjetunióban

Sajnálatos a málenkij robot, de ki a felelős ezért? Előbb kellett volna embernek lenni, késő a bánat. Lehetett volna népszavazást is tartani, hogy kik legyenek a károk, bűnök megtérítői (?), de a büntetés elkerülhetetlen volt. A világ megint ebbe az irányba megy, és a büntetés megint nagy lehet. El kellene kerülni ezt. Az USA és a NATO fegyverkezései érintik a magyarokat is, és jelenleg ezen agresszorok oldalán álunk mi is, ami keletre mutat. Ha visszajönnek lesz nagy sírás–rívás, de megint késő lesz a bánat. Kerüljük el ezt időben, amíg lehet!

„.. Még a legóvatosabb becslések szerint is a 4,1 millió fegyverben tartott NATO-katona legalább 23-25 ezer támadó harci repülőgép (ebből majdnem 4 ezer vadászgép), több ezer harci helikopter, 10-12 ezer harckocsi, 100-120 tengeralattjáró és 16-17 repülőgép-hordozó anyahajó működtetését végzi.” (2014-ben) Ez a fasiszta fenevad háborúra készül, népirtásra.
„.. Fokozzák a német katonai jelenlétet az orosz határ mentén: A német fegyveres erők 2018-ban több mint 12000 katonát küldenek az Oroszország elrettentését célzó hadgyakorlatokra, ezzel megháromszorozva jelenlétüket az orosz határ mentén.”

„..Putyin: a fejlett hadsereg teremti meg az ország fejlődésének feltételeit. Putyin szerint az orosz fegyveres erők “a fejlődés új dinamikáját érték el, olyat, amilyenre Oroszországnak szüksége van”.

„.. Szovjet oldalon hozzávetőlegesen 26,6 millióan haltak meg, ebből 11,4 millió volt a katona, közülük mintegy három millióan német hadifogságban vesztették életüket.”
„A németeken és a magyarokon kívül románok, olaszok, finnek, lettek, litvánok, ukránok vettek részt ebben a tevékenységben, ami a világtörténelem eddigi legkiterjedtebb, legtöbb áldozatot követelő népirtásába torkollott, és amelyben összesen mintegy 13,7 millió civil pusztult el.”

„Aki a gulágon nőtt fel:Nagy Rózsát 1945 januárjában hurcolták el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Göncről. Az akkor mindössze tizennégy éves kislány nem értette, mi rosszat tett, miért történik vele mindez. Rózsa a gulágon nőtt fel.”

Mi már értjük?

„
Eddig feldolgozatlan levéltári dokumentumok kerültek elő a keleti fronton harcoló magyar katonák kegyetlenkedéseiről. A most bemutatott, A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban című kötet orosz és magyar szerzői szerint a partizánvadászatra is bevetett magyar csapatok közel 100 000 orosz, ukrán és belorusz civilt végeztek ki.
„Amikor a faluba értünk, a legelső három házat én gyújtottam fel” – olvasható a kötetben Boldizsár Ferenc honvéd büszkélkedése egy otthoniakhoz írt levelében. „A gyerekeket és nőket megöltük, a falut leromboltuk, a huszáraink még hat falut égettek fel.” A katonák levelei csak kisebb részét teszik ki a most publikált forrásegyüttesnek. A szovjet levéltári dokumentumok, köztük a háborús károkat felmérő különleges bizottság jegyzőkönyvei szintén borús képet festenek a magyar katonák magatartásáról. A héten megjelent kötetet kedden mutatták be a budapesti Kossuth Klubban. Összeállítása számos magyar és orosz történész (köztük Krausz Tamás, Sipos Péter és Vaszilij Krisztoforov, az orosz titkosszolgálati levéltár igazgatója) többéves együttműködésének eredménye.

Csak a jéghegy csúcsa

A Szovjetunió elleni háború első szakaszában egy kisebb magyar kontingens, az úgynevezett Kárpát-csoport harcolt a németek oldalán, feladata kezdetben tisztán harci jellegű, az ellenség üldözése és a német hadmozdulatok támogatása volt. Az 1941-es hadi sikerek után számos harcoló alakulatot okkupációs célokra vezényeltek át. Ez történt az időközben 90 000 főre bővített magyar hadtesttel, amely ukrán, orosz és belorusz területek „pacifikálásában” vett részt – ez általában a partizánvadászatot és a civilek elleni megtorlásokat jelentette. A háború végén a Szovjetunió Legfelső Tanácsa különleges bizottságot állított fel a megszállók által okozott károk felmérésére, háborús bűntettek kivizsgálására. A bizottság a háború végéig közel négymillió jegyzőkönyvet állított össze civilek, túlélők beszámolóiból, német és szövetséges hadifoglyok vallomásaiból. A jegyzőkönyvek közül jó néhány, magyarokat érintő darab teljes terjedelmében olvasható az új kötetben, a most publikált dokumentumok azonban csak töredékét képezik a teljes forrásanyagnak.
A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban első része a Magyarországon eddig ismeretlen csernyigovi tábornokpert mutatja be, amely során három magyar katonatisztet ítéltek el háborús bűnökért. A kötet leghosszabb, második része számos lefordított dokumentumot tartalmaz, amely magyar katonák kegyetlenkedéseiről számol be, az utolsó rész pedig egy függelék archív fotókkal és a szerzők megjegyzéseivel.

A pacifikálás mészárlást jelentett

„A Szovjetunió megtámadásához, ahogy Bethlen István is vallotta, semmiféle érdeke nem fűződött Magyarországnak. Az általánosan elfogadott nemzeti érdek ebben az időszakban a területi revízió volt, amitől a Bárdossy-kormány eltért a háborús részvétellel” – fogalmazott a kötet egyik összeállítója, Sipos Péter. Szerinte kezdetben Horthy és Bárdossy is azon az állásponton volt, hogy várni kell a német jeladásra, nem szabad önként csatlakozni a hadjárathoz. „Végül a vitatott hátterű kassai bombázás megoldotta a helyzetet. Bárdossy a bombatámadás után azt mondta, nem fontos, milyen gépek bombázták Kassát, a lényeg az, hogy a németek szovjet gépeknek tekintik azokat, vagyis kívánják a magyar hadba lépést.” Sipos rámutatott arra is, hogy a Szovjetunió 1941 előtt semmiféle agresszív politikát nem folytatott Magyarország ellen, sőt, 1940 és ’41 között kimondottan egy „jószomszédi viszony” kialakítására törekedett.
„Göbbels 1942. május 18-i naplóbejegyzésében azt írta: a magyarok azt jelentik, hogy pacifikáltak egy falut. Ez általában azt jelenti, hogy ott egy lélek sem maradt életben. Tévedés lenne azt hinni, hogy a kötetben leírt atrocitások elszigetelt esetek lettek volna” – mondta Sipos, aki szerint megállapítható, hogy a német hadsereg és szövetségeseik, köztük a magyar katonák a keleti fronton népirtásban vettek részt. „Nem vitás, hogy a kötet nem vált majd ki osztatlan örömet, de a hallgatás függönyét meg kell törni” – fogalmazott.

Alku miatt hallgatták el

A kötet több dokumentumot is bemutat, amelyek magyar katonák rémtetteit mutatták be. A csernyigovi kerületben például a magyar katonák 38 000 civilt öltek meg, főleg időseket és gyerekeket. Gyakori kivégzési módszer volt az élve elégetés, másokat lelőttek vagy felakasztottak. Egy katona visszaemlékezése szerint egy partizánellenes akció keretében magyar katonák 80 civil vallatására és kivégzésére kaptak parancsot. A foglyokat kínzással vallatták, majd egy bombatölcsérhez vezették, ahol felszólították őket, hogy vetkőzzenek le. Akik visszautasították a parancsot, azokról a katonák rángatták le a ruhát ütlegelések közepette, végül mindegyiket a bombatölcsérbe lőtték.

1944-ig magyar katonák összesen közel 100 000 civil és 24 000 hadifogoly kivégzésében vettek részt, Sipos szerint a helyi lakosok ma is emlékeznek „a magyarok cselekedeteire”, amelyeket gyakran meg is említenek arra járó kutatóknak. Ennek ellenére a témát eddig sem orosz, sem magyar kutatók nem dolgozták fel, pedig hasonló források a magyar Hadtörténeti Levéltárban és az Országos Levéltárban is megtalálhatók. Azonban a szocializmus alatt különösen érzékenynek számított ez a téma: ha feltárták volna a magyar megszálló katonák kegyetlenkedéseit, felmerült volna az igény a Magyarországot megszálló szovjet katonák tetteinek feltárására is. Szerencsésebbnek tűnt tehát hallgatni a témáról.

Falvak felgyújtása, tömeges kivégzés

„A könyvbe bekerült dokumentumok hitelessége igen magas. Nemcsak magyar hadifoglyok vallomásait, de civilek, túlélők beszámolóit is tartalmazzák, amelyeket más dokumentumokkal is összevetettek” – mondta a kötet összeállításában részt vevő Vaszilij Krisztoforov, az orosz titkosszolgálati levéltár igazgatója. Krisztoforov a kötet forrásanyagának keletkezését mutatta be, mint mondta, 1942-ben indult a tengelyhatalmak háborús bűneinek számbavétele, miután a szovjet vezetés bejelentette: a nácik és segítőik „nem fognak megmenekülni a jól megérdemelt büntetés elől”.

Ezt követően vegyes bizottságokat hoztak létre, amelyek a háború végéig jegyzőkönyvekben publikálták az atrocitásokat. 1942–43-ban már „hangzatos bírósági eljárásokon” nyilvánítottak bűnösnek ellenséges katonatiszteket, ’43 és ’45 között számos ítéletet végre is hajtottak. A hadi bűntettek elkövetői között voltak németek és magyarok is, köztük Komáromy Andor csendőrparancsnok. Őt Brjanszkij megyében több település felégetésében és 215 civil kivégzésében találták bűnösnek: a partizánok elleni harc jegyében egy falu elfoglalása után egy épületbe gyűjtöttek össze minden ott maradt lakost, ahova gránátokat dobtak. A megtorló akciókért Komáromyt századossá léptették elő, a német és a magyar hadvezetéstől is kitüntetést kapott.

„A háború célja a népirtás volt”

Szilágyi Ákos költő, Oroszország-szakértő a könyvbemutatón arról beszélt: a Szovjetunió elleni „totális háborúban a népirtás nem járulékos elem volt, hanem a háború lényege: a háború célja a szlávok lakta kelet-európai területek faji gyarmatosítása, a német élettér kialakítása volt. A népirtás volt a háború kontextusa, és nem fordítva.” Mint mondta, a keleti fronton minden harcoló fél számára megszűnt a modern európai hadijog, civil és katona, katonai és békés terület elválasztása, és a tengelyhatalmak számára minden katonai siker a népirtás célját szolgálta, de a hadviselés és megszállás gyakorlata sem vált el a népirtástól.
„A civilek megölését gyakran úgy tüntetik fel, mint a partizánvadászat hozadékát. A viszony azonban éppen fordított: a partizánmozgalom nagyrészt éppen a népirtás hatására indult el” – mondta Szilágyi. A háború kezdete óta a civileket is célzó partizánvadász akciók ellenére – vagy hatására – folyamatosan nőtt a partizánok száma: 1943-ban már közel 1 millió irreguláris fogott fegyvert, addigra mintegy 8 millió civil halt meg a front mögött, jelentős részük a partizánellenes megtorlások keretében. A mészárlások különösen kegyetlenek voltak Belorussziában: Szilágyi szerint mintegy 2 millió 400 ezer ember, vagyis minden negyedik belorussziai lakos áldozatul esett a háborúnak. Emellett kétmillióra tehető a zsidó áldozatok száma, és a hadifogoly- és kényszermunkatáborok is több millió áldozatot szedtek.

Szilágyi szerint a történtek kimerítik a genocídium bűntettét, amelynek fogalmát jogilag a második világháború után Raphael Lemkin lengyel jogász határozta meg mint a „nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából” elkövetett gyilkosságokat. Szilágyi Bibó Istvánt idézte, aki 1946-ban elnézést kért a keleti fronton történtekért, és azt mondta: az e miatti „szégyenérzetnek fenn kell maradni, amíg a morális regenerálódás nem történik meg.” Szilágyi szerint ez máig nem történt meg, ezért is fontos, hogy A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban című kötethez hasonló munkák tisztázzák a háború alatt elkövetett bűntetteket.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

A vallás a mai kapitalizmus alapideológiája is, így a kapitalizmus áldozatainak okozói közé tartozik. A kapitalista vezetők a vallás intézményét sokmilliárd dollárral (forinttal) pénzelik, nem véletlenül. A tudatlanságban, butaságban tartott dolgozó nép saját érdekei ellen választja meg elnyomóit.

Ehhez a vallás nagyon passzol. A vallás „Ne lopj!” Erkölcsi hirdetése nem vonatkozik az élősködő, kizsákmányoló, szolgatartó kapitalistákra. A „szeresd felebarátodat” megtöri a profitéhség. A dolgozók milliárdjaitól lehet lopni és szolgaságban tartani, ezt támogatja a vallás manapság is. A vallás hamis hazug világnézet, nem a valóságra, a valóságból építi nézeteit, ez igaz a kapitalizmusra is. A hazugság, embertelenség a kapitalizmus lételeme.

„A keresztény szeretetvallás nevében hozzávetőlegesen 800 millió embert gyilkoltak le. Vagy nem csak a nevében, hanem a keresztény ideológia közvetlenül felelős a mészárlásokért?

Ősi pogányok
Ahogy a kereszténység törvényes lett (315-ben), egyre több pogány templomot pusztított el a keresztény gyülekezet. Pogány papokat gyilkoltak.
316 és a 6. század között pogány hívők ezreit mészárolták le.
Példák az elpusztított templomokra: az aegaeai Aesculap szentély, a Golgotai Afrodité templom, a libanoni Aphaka és a Heliopolisz.
Keresztény papok, mint a helipoliszi Cirill és aretúziai Márk “templomrombolóként” híresültek el.
A pogányság 356-ban lett halállal büntetendő.
Teodóziusz, keresztény császár (408-450) még gyermekeket is kivégeztetett, csak mert pogány szobrok maradványaival játszottak.
Keresztény krónikák szerint “betű szerint követte a keresztény tanításokat…”
A 6. században a pogányokat minden joguktól megfosztották.
A negyedik század elején a filozófus Szopratoszt kivégezték a keresztény hatóságok követelésére.
415-ben a világ leghíresebb női filozófusát, alexandriai Hypatiát egy Péter nevű keresztény képviselő által vezetett, feldühödött keresztény tömeg üvegcserepekkel szabdalta darabokra.

Missziók
Károly császár (Charlemagne) 782-ben 4500 szászt fejezett le, akik nem akarták felvenni a kereszténységet.
Steding parasztjai megtagadták a fojtogató egyházi adók fizetését: kb. 5000-11000 férfit, nőt és gyermeket mészároltak le közülük 1234. május 27-én a németországi Altenesch közelében.
1456: Nándorfehérvári csata: 80.000 törököt mészároltak le.
A 15. századi Lengyelországban 1019 templomot és 17987 falut raboltak ki a Rend Lovagjai. Áldozatok száma ismeretlen.
A 16. és 17. századi Írországot angol csapatok “pacifizálták és civilizálták”, ahol “vad írek”, “oktalan bestiák éltek az isten és a jómodor ismerete nélkül, a javak, marhák, nők, gyermekek és egyebek közösségében.” Egy bizonyos Humphrey Gilbert nevű katona, Sir Walter Raleigh féltestvére elrendelte, hogy “ezeknek a fejeit (vagy bármi másukat), akiket ezen a napon megöltünk, le kell vágni a testükről, és az út két oldalára kell kifektetni.” Ennek hatására az írek úgy civilizálódnak, hogy “az emberekre hat a nagy terror, mikor meglátják az út mellett a halott apáik, testvéreik, gyermekeik, szomszédjaik és barátaik fejeit.”
Kelta írek tízezrei estek áldozatul a mészárlásnak.

Keresztes háborúk (1095-1291)
Első keresztes háború: 1095-ben II. Orbán pápa parancsára.
1096. június 24-én Magyarországon, Zimonyban ezreket mészároltak le,
1096. június 12-én Mosonban ezreket mészároltak le.
1096. szeptember 9 és 26 között Nikaibán ezreket mészároltak le.
1098 januárjáig 40 fővárost és 200 erődöt foglaltak el (a mészárlás adatai ismeretlenek).
1098. június 3-a után Antiókiát elfoglalták, 10.000-60.000 embert mészároltak le.
1098. június 28-án 100.000 törököt öltek meg (nők és gyermekek is). Itt a keresztények “mást ártalmat nem okoztak a nőknek, mint hogy a kardokat átdöfték a hasukon” – mondja a keresztény krónikás a chartres-i Fuclher.
1098. december 11-én Marrában (vagy Maraat an-numan) ezreket gyilkoltak le. Az ebből következő éhezés miatt “a keresztények kénytelenek voltak megenni az ellenség már bűzlő hulláit” – írja Albert Aquensis krónikás.
1099. június 15-én elfoglalták Jeruzsálemet, több mint 60.000 embert öltek meg (zsidókat, muszlimokat, férfiakat, nőket, gyermekeket). Egy szemtanú szavai szerint: “Salamon temploma előtt akkora mészárlás volt, hogy az embereink bokáig gázoltak az ellenségeink vérében”, aztán pedig “boldogan és örömtől könnyezve meneteltek embereink a Megváltónk sírjához, hogy dicsérjék és leróják tiszteletüket.”
Tyre érseke szemtanúként ezt írta: “Lehetetlen volt borzalom nélkül nézni a mészárlást; mindenhol emberi testrészek feküdtek, és az egész talajt a lemészároltak vére fedte. Nem csak a minden irányba szétszórt fejetlen testek és megcsonkított törzsek látványa keltette a borzalmat azokban, akik látták ezt. Sokkal szörnyűbb volt rámeredni a győztesekre, akikről tetőtől talpig csöpögött a vér. Bárki aki rájuk nézett, elborzadt. A jelentések szerint csak ebben a templomban egyedül tízezer hitetlen pusztult el.”
Aurai Eckehard, keresztény krónikás megjegyezte, hogy “még a következő nyáron is a rohadás szaga szennyezte egész Palesztina levegőjét.”
Csak az első keresztes hadjáratnak 1 millió áldozata volt.
1099. augusztus 12.: Askaloni csata: 200.000 hitetlent mészároltak le “Jézus Krisztus urunk nevében”.
Negyedik keresztes háború: 1204. április 12-én Konstantinápolyt kifosztották, az áldozatok száma ismeretlen, több ezer, sokuk keresztény.
A többi keresztes háború nem részletezve: Akkon elestéig (1291) 20 millió halott (csak a Szentföldön és az Arab/Török térségben).
Megjegyzés: Minden adat kortárs keresztény krónikák alapján.

Eretnekek
Már 385-ben a spanyol Priscillanust és hat követőjét fejezték le a németországi Trierben.
Manicheai eretnekség: egy őskeresztény szektát, amely gyakorolta a születésszabályozást, óriási hadjáratok során mészárolták le szerte a Római Birodalomban 372 és 444 között. Több ezer áldozat.
Albigensek: Az első keresztes hadjárat során más keresztényeket is lemészároltak. Az albigensek jó keresztényként tekintettek magukra, de a római katolikus szabályokat, adókat és a születésszabályozás tiltását nem fogadták el.
Az erőszak kezdete: III. Ártatlan pápa parancsára 1209-ben. Bezirs-t (ma Franciország területén) 1209. június 22-én elpusztították, minden lakóját lemészárolták. Még olyan katolikusokat is megöltek, akik nem voltak hajlandók eretnek barátaik, szomszédjaik ellen fordulni. 20.000-70.000 halott.
1209. augusztus 15-én Carcassonneban ezreket mészároltak le. Több más város is hasonló sorsra jutott.
A következő 20 évnyi háború során majdnem minden Kathart (Languedoc, a mai dél-Franciarország akkori lakosságának felét) kiirtották.
A háború végezte (1229) után pár évvel (1232) megalakult az Inkvizíció, hogy felkutassa és elpusztítsa a megmaradt és bujkáló eretnekeket. Az utolsó Kathart 1324-ben égették el máglyán.
Csak a kathar eretnekek kiirtása 1 millió áldozatot számlál.
Más eretnekségek: waldéziai, paulkiánus, runkárianus, jozsefita és sok más. Legtöbbjüket kiirtották. Legalább százezer áldozat.
Torquemada, spanyol inkvizitor egyedül 10.220 ember elégetéséért felelős.
John Huss-t, a pápai esendőtlenség és bűnbocsánat kritikusát 1415-ben égették el máglyán.
B. Hubmaier egyetemi professzort 1538-ban máglyán égették el Bécsben.
Giordano Bruno, dominikánus papot hét évnyi rabság után égették el máglyán, a római Campo dei Fiori-n, 1600. február 17-én.

Boszorkányság
A kereszténység kezdeteitől 1484-ig több ezer embert gyilkoltak meg boszorkányság miatt.
A boszorkányüldözés korában (1484-1750) a modernkori adatok szerint több százezer embert (80%-ban nőket) égettek el máglyán vagy akasztottak fel.

Vallásháborúk
15. század: keresztes hadjárat a husziták ellen, több ezer lemészárolt.
1538: III. Pál pápa keresztes háborút hirdetett a hitehagyott Anglia ellen, és minden angolt az egyház szolgájává nyilvánított (szerencsére nem volt hatalma végrehajtani ezt az akciót.)
1568: A Spanyol Inkvizíciós Bíróság 3 millió lázadó kiirtását rendelte el az akkoriban spanyol fennhatóság alatt lévő Hollandiában. Ezreket ténylegesen le is mészároltak.
1572: Franciaországban 20.000 hugenottát ölnek meg V. Pius pápa parancsára. A 17. századig 200.000-en menekülnek el.
A 17. század: Katolikusok lemészárolják Gaspard de Coligny, protestáns vezetőt. Miután megölték, a katolikus tömeg megcsonkította a testét, “fejét, karjait, nemi szerveit levágták… aztán bedobták a folyóba… de akkor úgy döntöttek, hogy nem elég jó eledel a halaknak, kihalászták újból, és a maradványokat a montfaulconi akasztófához vitték, hogy húsként és dögként szolgáljon a férgek és varjak számára.”
17. század: a katolikusok kirabolják a németországi Magdeburg városát: 30.000 protestánst öltek meg. “Csak egyetlen templomban ötven nőt találtak lefejezve” – Friedrich Schiller, költő szerint, “és a gyermekek még szopták élettelen anyjuk emlőit.”
30 éves háború a katolikusok és protestánsok között: Németország lakosságának 40%-át kiirtották.

Zsidók
Már a 4. és 5. században zsinagógákat égettek fel a keresztények. A mészárlások száma ismeretlen.
Az első zsinagógát a negyedik század közepén a dertonai Innocentus püspök parancsára pusztították el Észak-Itáliában. Az első ismert elpusztult zsinagógát az Eufrátesz folyó mellett égették le, 388-ban Kallinikon püspökének parancsára.
17. Toledoi Gyűlés, 694-ben: A zsidókat rabszolgásították, a javaikat elkobozták, gyermekeiket erőszakkal megkeresztelték.
Limoges (Franciaország) püspöke 1010-ben elűzte és megölette a város zsidóságát.
Első keresztes hadjárat: 1096-ben zsidók ezreit mészárolták le, kb. 12000-et összesen. Helyszínek: Worms 1096. május 18. ; Mainz 1096. május 27. (1100 halott); Köln, Neuss, Altenahr, Wevelinghoven, Xanten, Moers, Dortmund, Kerpen, Trier, Metz, Regensburg, Prága és más helyszínek.
Második keresztes hadjárat: 1147. több száz zsidót ölnek meg (Ham, Carentan és Rameru (Franciaország).
Harmadi keresztes háború: 1189-1190-ben angol zsidó közösségeket fosztanak ki.
1235, Fulda, Németország: 34 zsidó férfit és nőt mészárolnak le.
1257-1267: London, Canterbury, Northampton, Lincoln, Cambridge, és más városok zsidó lakosságát irtják ki.
1290-ben, Lengyelországban (akkor Bohémia) 10.000 zsidót öltek meg.
1337-ben kezdődött zsidó-gyilkos őrület a németországi Deggendorfban, mely kiterjedt Bajorország, Ausztria és Lengyelország 51 városára.
1348-ban a svájci Bázel és a franciaországi Strasbourg minden zsidó lakosát elégették (2000 halott).
1349-ben több mint 350 németországi város teljes zsidóságát megölték, többségüket élve égették el. (Csak ebben az évben több zsidót öltek meg keresztények, mint ahány keresztényt 200 évvel ezelőtt a római üldözésekben elpusztítottak).
1389. Prága: 3000 zsidót mészároltak le.
1391: Martinez püspök vezetésével zsidókat mészároltak le Sevillában. 4000-et öltek meg, 25.000-et eladtak rabszolgának. Könnyen meg lehetett őket különböztetni a világos színű “szégyenjelek” miatt, amelyet minden 10 éven felüli zsidónak viselnie kellett.
1492, az év, amelyben Kolumbusz felfedezte Amerikát: több mint 150.000 zsidót üldöztek el Spanyolországból, sokan az úton pusztultak el.
1648-as Chmielnitzki mészárlás: Lengyelországban 200.000 zsidót ölnek meg.
A történet folytatódik egészen az Auschwizti krematóriumokig.

Bennszülöttek
Kolumbusszal kezdve (aki korábban rabszolga-kereskedő volt) megkezdődött az Újvilág leigázása, a kereszténység szokásos terjesztési módjaival. Pár órával a partra lépés után elfogtak hat bennszülöttet, akikről Kolumbusz megállapította, hogy “jó szolgák lennének… és könnyen kereszténnyé lehetne őket tenni, mert nem tűntek vallásosnak.”
Amíg Kolumbusz “bálványimádóknak és a korona jó szolgáinak” írta le az “indiánokat”, a barátja, Michele de Cuneo, olasz nemes úgy vélekedett róluk, mint “fenevadak”, mert “akkor esznek, amikor éhesek”, és akkor szeretkeznek, “amikor csak kedvük támad”.
Minden szigeten, ahol Kolumbusz partra szállt, kereszteket helyezett el. Ezzel kinyilatkoztatta a katolikus támogatói tulajdonjogát a területekre. És senki nem tiltakozott.
Ha az indiánok ellenkeztek vagy hezitáltak, az emlékeztető így szólt: “Biztosítalak, hogy isten segedelmével, erővel lépünk be országotokba és háborút kezdünk ellenetek. El kell fogadjátok az egyház hatalmát és engedelmeskednetek kell. És mindent meg kell tennetek azok ellen, akik vazallusként megtagadják az engedelmességet vagy nem fogadják be az urat és ellenállnak neki”.
Átlagban a bennszülöttek kétharmada halt meg a gyarmatosítók által behurcolt fekete himlő miatt, mielőtt a vérengzés megkezdődött volna. Ez az “Úr csodálatos jósága és gondviselése” volt a keresztények felé, ahogy a Massachusetts Öböl Kolónia kormányzója írta 1634-ben.
Hispaniolán, ahol Kolumbusz szerint a bennszülött arawak népesség inkább ártalmatlan boldog emberekből állt, akik harmóniában éltek a természettel, egy valódi paradicsomban. 50.000-et mészároltak le közülük. A túlélők áldozatául estek a spanyol hódítók nemi erőszakának, rabszolgásításának és gyilkosságainak.
Ahogy az egyik tettes írta: “Annyi indián halt meg, hogy meg sem lehetett volna számolni, mindenhol a földjükön halottak feküdtek. Óriási dögszag volt.”
Hatuey, indián főnök elmenekült az embereivel, de elfogták és élve elégették. Ahogy “próbálták lekötözni a máglyára, egy ferences sürgette, hogy fogadja Jézust a szívébe, így a lelke inkább a mennybe juthat, minthogy a pokolba süllyedjen. Hatuey azt mondta, hogy ha a keresztények a mennybe mennek, ő inkább a pokolba.”
Ami az embereivel történt, leírja egy szemtanú: “A spanyolok élvezetet találtak minden kegyetlenségben. Egy hosszú akasztófát csináltak, elég hosszút, hogy a lábujjak elérjék a földet, és elkerüljék a fojtást, és tizenhármukat felakasztották Jézus és a 12 apostol tiszteletére… aztán szalmát raktak a megvert testük köré és élve elégették őket.”
Másik leírás: “A spanyolok levágták egyikük kezét, a másikuk lábát vagy csípőjét és néhányuk fejét is egy csapással, mint amikor a hentes marhát és birkát szeletel a piacon. 600-at mészároltak így le, mint az állatokat… Vasco (de Balboa) elrendelte, hogy negyvenet közülük marcangoltassanak szét kutyákkal.”
A “sziget populációja Kolumbusz érkezésekor, 1492-ben 8 millió volt, 1496-ra a felére-harmadára csökkent.” – a leírások szerint. Valójában a sziget bennszülött lakosságát kiirtották, így a spanyoloknak más szigetekről kellett behozniuk rabszolgákat, akik később ugyanerre a sorsra jutottak. Így “Karib-szigeteki milliókat likvidáltak alig egy negyed század alatt.” ” Egy emberöltő alatt emberek millióit, évezredes kultúrákat irtották ki.”
“És a spanyolok aztán Mexikó és Közép-Amerika felé fordították figyelmüket. A mészárlás hamar megkezdődött. Tenochtitln (ma Mexikóváros) volt soron”. Cortez, Pizzaro, De Soto és más konkvisztádorok százai rabolták ki a déli- és közép-amerikai civilizációkat Krisztus nevében (De Soto még Floridát is).
“Amikor a 16. század véget ért, 200.000 spanyol költözött Amerikába. Eddig már több mint 60 millió bennszülöttet öltek meg.
Bár egyetlen európai telepes sem élte volna túl a telet a bennszülöttek segítsége nélkül, ők mégis eltervezték az indiánok kiirtását és elűzését.
1612 tavaszán néhány angol gyarmatos elhagyta Jamestownt, mert vonzónak találták a bennszülöttek életét, és beálltak az indiánok közé. Thomas Dale kormányzó levadászta őket és mindet kivégezték: “Néhányukat felakasztották, néhányukat elégették, néhányukat kerékbe törték, másokat kikötöztek és agyonlőttek. Ez az elegáns elintézési mód csak az angoloknak járt: “Így bánunk azokkal, akik indiánként óhajtanak viselkedni. Azok számára, akiknek nem volt választásuk, mert Virginia bennszülöttei voltak” más bánásmódot találtak ki: “Ha egy indiánt rajtakapnak, hogy ellopja egy andol csészéjét és nem tudja visszaszolgáltatni, a bennszülötteket meg kellett támadni, és az egész községüket leégetni”.
A területen, amelyet ma Massachusettsnek hívunk, a gyarmatok alapító atyái népirtásokat követtek el, amely a “Peqout Háború” néven vált ismertté. A gyilkosok Új-Angliai puritán keresztények voltak, akik szülőföldjükről, Angliából menekültek el az üldözések elől.
Amikor egy gyarmatost meggyilkolva találtak, feltehetően Narragansett indiánok által, a puritán gyarmatosítók bosszút akartak. Az indián főnök esküje ellenére támadtak. Közben elfelejtették, mit is akartak, mert amikor üdvözölték őket a Narragansetts indiánok régi ellenségei, a Pequot-k, mégis inkább a Pequot-kat gyilkolták le és felégették a falvaikat is.
John Mason, a puritánok vezére így írt egy mészárlás után: “És micsoda szörnyű terrorral sújtotta az úr a lelküket, amelyek egyenesen a lángok közé repültek, ahol mind elpusztultak… Isten felettük volt, kinevette ellenségeit, és a népe ellenségeit, izzó kályhává változtatva őket… így sújtja az úr a pogányokat, megtölti a teret holttestekkel”: férfiakkal, nőkkel, gyermekekkel.
Így “az Úr kielégült az ellenfelek lesújtásától, és hogy nekünk adták örökül a földjeiket.”
Mason egyik társa is elmeséli, mennyire “nagy és gyászos volt a fiatal katonák véres látványa”, “néha a szentírás fiatal nőket és gyerekeket is pusztulásra ítél szüleikkel együtt.”
Más indiánok mérgezéses merényletek áldozatai lettek. A gyarmatosítók még kutyákat is kiképeztek, hogy indiánokat öljenek és csecsemőket faljanak fel. (Ezt spanyol módszerek inspirálták.)
Ez addig folytatódott, amíg a Pequot-kat ki nem irtották.
A maroknyi túlélő indiánt arra kárhoztatták, hogy szolgaságban éljenek. John Endicott és a lelkésze írt a kormányzónak, hogy “részesedést” kapjanak a foglyokból, különösképp “fiatal nők vagy lányok és egy fiatal kisfiú, amennyiben jónak véli.”
Más törzsek is hasonló sorsra jutottak.
1624-ben 60 állig felfegyverkezett angol 800 védtelen indián férfit, nőt és gyermeket ölt meg.
“Fülöp király háborújában” 1675 és 1676-ban 600 indiánt pusztítottak el. Egy bostoni templom lelkésze később barbeque-nak nevezte a mészárlást.
Összefoglalva: Az angolok érkezése előtt a nyugati abenaki népesség New Hampshireben és Vermontban 12.000 főt számlált. Kevesebb mint fél évszázaddal később 250-en maradtak csak életben – 98%-uk elpusztult. A Pocumtuck nép 18.000 főből állt, 50 évvel később 920-an voltak csak – 95%-uk elpusztult. A Quiripi-Unquachoq nép 30.000 főt számlált, 50 évvel később 1500-an maradtak – 95%-ukat megölték. A Massachusettes nép 44.000 tagjából 50 év múlva csak 6000 volt életben – 81%-ukat elpusztították. Ez csak néhány példa a számos törzs ellen a keresztény telepesek által elkövetett népirtások közül. Több mint 150 millió indiánt öltek meg az egész amerikai kontinensen 1500 és 1900 között.

További “dicső” események az Egyesült Államok történelméből
Solomon Stoddard, Új Anglia legmegbecsültebb vallási vezetője “1703-ban azt ajánlotta a massachusettsi kormányzónak, hogy a gyarmatosítóknak pénzügyi támogatást kell adni, hogy vásároljanak és kiképezzenek csomó kutyát, hogy úgy vadásszanak indiánokra, mint a medvékre.”
A Sand Creek Mészárlás, 1864. november 29. Colorado. John Chivington ezredes, korábbi metodista miniszter 400-500 többségében nőt és gyereket lövetett le egy Cheyenne faluban, annak ellenére, hogy a törzsfőnök fehér zászlót lobogtatott.
Egy szemtanú szerint: “30 vagy 40 indián asszony volt egy veremben, hogy megvédjék őket; kiküldtek egy hat éves kislányt fehér zászlóval; alig lépett pár lépést, mikor rálőtték és megölték. Utána minden indián asszonyt megölték…”

20. századi katolikus bűncselekmények
Katolikus haláltáborok
Különös, hogy kevesen tudnak róla, hogy nem csak a náci megsemmisítő táborok voltak az egyedüliek Európában a második világháború idején. 1942-1943-ban Horvátországban is számos haláltábor működött, amelyet a katolikus Usztasa működtetett, Ante Paveli diktátor uralma alatt, aki gyakorló katolikus és a pápa rendszeres vendége volt. Gyermekek számára külön táborokat is felállítottak.
Ezekben a táborokban – a leghírhedtebb Jasenovac volt, melyet ferences szerzetes vezetett – ortodox-keresztény szerbeket és nagyszámú zsidót is meggyilkoltak. A nácikhoz hasonlóan a katolikus Usztasa is kemencékben égette el áldozatait, de ellenben a nácikkal, akik előtte elgázosították őket, élve dobták a krematóriumokba a foglyokat. Voltak foglyok, akiket egyszerűen agyonvertek, lelőttek. Az áldozatok száma 300.000 és 600.000 közé tehető egy viszonylag kisebb országban. A gyilkosok többsége ferences szerzetes volt. Az atrocitások olyan mértékben elborzasztották még az SS Biztonsági Szolgálatát (SD) is, hogy panaszt tettek Hitlernél, akit ez nem érdekelt. A pápa is tudott ezekről a bűnökről, mégsem tett semmit.

Katolikus terror Vietnámban
1954-ben a vietnámi szabadságharcosok (viet minh) végleg legyőzték Észak-Vietnám francia gyarmati kormányát, amelyet addig több mint 2 milliárd dollárral támogatott az Egyesült Államok. Bár a győztesek szavatolták a vallásszabadságot mindenkinek (a legtöbb nem buddhista vietnámi katolikus volt), a tetemes antikommunista propaganda hatására sok katolikus délre szökött. A washingtoni katolikus lobbi és Spellman bíboros, a vatikáni szóvivő segítségével kidolgoztak egy tervet a demokratikus választások megakadályozására, amely egyértelműen a kommunista viet minh számára kedvezett volna a déli országrészen is. Itt a fanatikusan katolikus Ngo Dinh Diemet tették meg bábelnöknek. Spellman bíboros volt, aki a Vietnámba küldött csapatokat “Krisztus katonáinak” nevezte.
Diem elintézte, hogy az amerikai élelmiszer, technikai és általános segélyek csak a katolikusok számára legyenek elérhetőek, a buddhisták és falvaik nem részesültek ezekből, vagy fizetni kellett azokért az árukért, amelyeket a katolikusok ingyen kaptak meg. Ez egyetlen támogatott vallás a római katolikus volt.
A vietnámi mccarthyzmus sokkal borzasztóbb volt, mint az amerikai részeken. 1956-ben Diem a következő nyilatkozatot adta ki:
“Azok a személyek, akik veszélyesek a nemzetbiztonságra és a közbiztonságra, különleges rendelet szerint koncentrációs táborba zárandó.”
A kommunizmus elleni harc okán buddhista tüntetők és szerzetesek ezreit börtönözték büntetőtáborokba. Buddhista szerzetesek tucatjai gyújtották fel magukat tiltakozásképpen. Eközben a táborokba protestáns és tiltakozó katolikusok is kerültek, és lassan haláltáborrá alakulta. A becslések szerint az 1955-1960 közti terror során 24.000-en sebesültek meg utcai tiltakozásokban és 80.000 embert végeztek ki. 275.000-et bebörtönöztek és megkínoztak, és kb. 500.000-en járták meg a koncentrációs táborokat.
A következő évtizedekben a dél-vietnámi rendszer támogatásában amerikai katonák tízezrei vesztették életüket.
Ruandai mészárlás
1994-ben Ruanda kis országában alig pár hónap alatt több százezer civilt mészároltak le, nagyrészt a Hutu és Tuszi etnikai csoportok konfliktusában.
A katolikus klérus aktívan is részt vett a 94-es Ruandai mészárlásokban. A katolikus egyházi lapokban már akkor megjelentek cáfolatok, mielőtt még bárki gyanúsította volna az egyház tagjait.
Szemtanúk szerint papok feladták a bujtatott tuszikat a hutu milíciáknak.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

A gyarmatosítás eredményeként: Évről évre mintegy 500 milliárd dollár gazdagítja a francia kincstárat. A gyarmatok kifosztása a jólét alapja a kapitalista Franciaországnak. A kapitalizmus áldozatai a francia kapitalisták bűnei nyomán.
„
A rabszolgaság és gyarmatosítás, amiből a franciák ma is jól élnek – a migráció okainak egyike

Amikor Guinea miniszterelnöke 1958-ban úgy döntött, országa független lesz és kiválik a francia gyarmatbirodalomból, a párizsi elit annyira dühös lett, hogy elpusztíttatott mindent, amiről úgy vélte a francia gyarmatosításnak köszönhetően jöhetett létre az afrikai országban.

Háromezer francia hagyta el Guineát, és amit nem tudtak magukkal vinni, azt a földdel tették egyenlővé. Lerombolták az iskolákat, az óvodákat, a közigazgatási épületeket, tönkretették az autókat, a mezőgazdasági gépeket, a könyveket, az orvosságokat, a kutatási intézet eszközeit, megölték a háziállatokat és az áruházak ételeit felégették, vagy megmérgezték.

Ezzel minden gyarmat számára világossá vált, hogy a franciák elutasítása súlyos következményekkel járhat. Nem is mert senki Sékou Touré nyomába lépni. Egyedül a guineai miniszterelnök volt elég bátor, hogy véghezvigye, amit jelmondatában is hangoztatott “inkább választjuk a szabadságot szegénységben, mint a jólétet szolgaságban.”

Sylvanus Olympionak, a Togói Köztársaság első elnökének sikerült egy középutas megoldást találnia. Nem írta alá a gyarmatosítás folytatásáról szóló de Gaulle-paktumot, de minden évben törlesztett Franciaországnak a gyarmatosításból származó előnyei miatt. Ez volt az egyetlen módja, hogy a franciák ne rombolják le az országot, mielőtt távoznak Togóból. Az ún. “gyarmati adó” mértéke hatalmas volt, 1963-ban az ország költségvetésének 40 százalékát tette ki. Az állam pénzügyi helyzete rendkívül instabillá vált, ezért Olympio úgy döntött, az afrikai valutaközösségi frank (FCFA) helyett az ország saját pénznemét fogja használni. 1963. január 13-án, három nappal azután, hogy az új pénzek nyomtatását megkezdték, Olympiot meggyilkolták. Az elnökkel állítólag Etienne Gnassingbe, egy veterán francia idegenlégiós őrmester végzett 612 dollárnyi jutalomért.

Modiba Keita, a Mali Köztársaság első elnöke is meg szeretett volna szabadulni a gyarmati valutától. 1968. november 19-én, Olympiohoz hasonlóan ő is egy ex-hadnagy áldozatává vált.

A függetlenségi törekvések viharos időszakában a franciák számos alkalommal vetették be az idegenlégiósaikat, hogy eltávolítsák pozíciójukból a kellemetlenséget okozó afrikai vezetőket.

1966 január elsején Jean-Bédel Bokassa követett el puccsot David Dackot, a Közép-Afrikai Köztársaság első elnöke ellen. Január 3-án Felső-Volta, a jelenlegi Burkina Faso elnökét, Maurice Yaméogot mozdította el a helyéről Aboubacar Sangoulé Lamizana. Benin elnökét, Hubert Magát saját testőre hallgattatta el 1972. október 26-án. Mathieu Kérékou francia katonai iskolákban tanult 1968 és1970 között.

Az elmúlt 50 évben összesen 67 puccs történt 26 afrikai országban. Ezekből 16 állam volt francia gyarmat. Ahogy a számok is tükrözik, Franciaország kétségbeesetten és igen aktívan törekedett arra, hogy megtartsa kolóniáit.

14 afrikai ország, amelyet Franciaország kénytelen fizetni a gyarmati adókért a rabszolgaság és a gyarmatosítás érdekében

…”
Afrika nélkül nem megy

2008 márciusában a volt francia elnök, Jacques Chirac elismerte: “Afrika nélkül Franciaország a harmadik (világ) hatalom helyére csúszna a rangsorban.” De Chirac elődje, François Mitterand is megjövendölte már 1957-ben: “Afrika nélkül Franciaországnak nem lenne történelme a 21. században.”

Jelenleg 14 afrikai országot kötelez a gyarmati szerződésük arra, hogy devizatartalékuk 85 százalékát a francia központi bankba, és ezzel a francia pénzügyminiszter ellenőrzése alá helyezzék. 2014-es adatok szerint Togónak és még 13 másik afrikai államnak kell gyarmati adót fizetnie Franciaország számára. Az ellenálló vezetőket vagy meggyilkolták, vagy eltávolították a pozíciójukból. Akik engedelmeskedtek, most a franciák pazar életmódját támogatják, mialatt a saját népük mélyszegénységtől szenved.

Az afrikai vezetőket gyakran vádolják korrupcióval és azzal, hogy a nyugati hatalmak érdekei szerint cselekednek, de jó okuk van az ilyen hozzáállásra. A saját embereikkel foglalkoznának, ha nem zaklatnák, és nem terrorizálnák őket folyton a gyarmatosító országok.

Gyarmati Paktum

Franciaország csak papíron ismerte el gyarmatai függetlenségét. “Együttműködési megállapodást” íratott alá velük, melyben részletezte kapcsolatuk természetét, biztosította a frank, és a francia oktatási rendszer pozícióját az országokban, és meghatározta a katonai és a kereskedelmi preferenciáikat. Ez az 1950-es évek óta érvényben lévő gyarmati paktum 11 főbb összetevőből áll.

1.Gyarmati adó fizetése Franciaország számára

Az újdonsült “független” államoknak fizetniük kell a francia infrastruktúráért, melyhez a gyarmatosítás ideje alatt juthattak hozzá.

2.A nemzeti tartalékok elkobzása

Az afrikai országok csakis a francia központi bankba helyezhetik letétbe monetáris tartalékaikat. Franciaország már 14 állam nemzeti tartalékával gazdálkodik 1961 óta. Kezeli Benin, Burkina Faso, Bissau-Guinea, Elefántcsontpart, Mali, Niger, Szenegál, Togo, Kamerun, Közép-Afrikai Köztársaság, Csád, Kongó-Brazzaville, Egyenlítői-Guinea és Gabon pénzét.
Évről évre mintegy 500 milliárd dollár gazdagítja ily módon a francia kincstárat. Az afrikai országok évente a pénzük 15 százalékához férhetnek hozzá. Ezen felül jogosultak kölcsön felvételére a kereskedelmi átlagkamatlábon alapuló kamattal. A kölcsön maximális értéke azonban nem lehet magasabb, mint az előző évi állami bevételük 20 százaléka. Ha az ország ennél több kölcsönt szeretne felvenni – a saját pénzéből – Franciaország megvétózhatja.

“Őszintén el kellene ismernünk, hogy a bankjainkban lévő pénz nagy része pontosan az afrikai kontinens kizsákmányolásából származik”- nyilatkozta nemrég Jacques Chirac, volt francia államfő.
„

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

A kapitalizmus működési módja megköveteli az embertársaink feletti kíméletlen uralkodást. Az erősebb ember szolgájává teszi a gyengébbeket. A polgári törvények lehetővé teszik a termelőeszközök magántulajdonát és a kizsákmányolást, sőt az ebből fakadó élősködés az életeleme, mozgatója. A kapitalizmus világméretűvé vált, így az általa képviselt embertelenség is milliárdnyi embereket sújt.

A kapitalizmus áldozata az emberiség.

Nagyon kevés ember pöffeszkedik, gazdagodik sokmilliárdnyi ember munkájából. Az USA 600 milliárdnyi dollárt költ fegyverekre évente azért, hogy kiterjessze uralmát a föld minden lakójára a lopás gyarmatosítás céljából. „Gyermekéhezés: A legszegényebb országokban minden hatodik ember, a lakosság 15 százaléka nem jut elegendő élelmiszerhez, azaz összesen 870 millió ember, akik közül 100 millió öt éven aluli gyermek.”
„950 millió embernek nincs mit ennie. A legújabb számítások szerint a létminimumon (napi 2 dolláron) vagy az alatt élők száma már elérte a 1,3 milliárdot is. Naponta 24 000 ember hal éhen a világban. Évente 25 millióval nő az ínséget szenvedők száma. Világszerte 300 millió gyerek nem kap a szervezete fejlődéséhez szükséges táplálékot. Évente 11 millió kisgyerek hal meg éhség vagy alultápláltság következtében.”

A Brit Birodalomnak körülbelül 458 millió alattvalója volt, a Föld népességének negyede tartozott uralma alá, a gyarmatokon korlátlanul loptak, gyilkoltak az angol kapitalisták.

Milliók élete árán harácsolt vagyon – A belga király kongói rémuralma „II. Lipótra, mint nagy építőre emlékeznek Belgiumban, aki számos középületet emeltetett Brüsszelben, Antwerpenben és Oostendében. Arról kevesebb szó esik, hogy a király magánbirtoka, a Belgiumnál mintegy nyolcvanszor nagyobb területű Kongói Szabadállam bevételeiből szerezte vagyonát, ahol a féktelen rablógazdálkodás milliók életét követelte. … A terület népességét 1924-ben mérték fel először a belga hatóságok, akkor tíz millióan éltek a gyarmaton. Addigra a kényszermunka, a mészárlások, az Európából behurcolt betegségek és az éhezés miatt becslések szerint a népesség fele elpusztulhatott, a kongói terror tehát akár tízmillió áldozatot is szedhetett, de a legvisszafogottabb vélekedés szerint is legalább hárommilliót. (Több helyen olvasható azonban 15 milliós becslés is.) Bár nem számszerűsíthető pontosan a népirtás mértéke, de az egyértelműen kijelenthető, hogy Lipót 23 éves uralkodása milliók halálával járt Kongóban.”

A rendszerváltás óta 8000 magyar ember fagyott meg, 600 000 ember menekült külföldre, 200 000 ember van köz. azaz kényszermunkán, az éhhalál küszöbén. 100 000 000 Ft-okat költenek értelmetlen stadionépítésre, de a dolgozóknak nem épül lakás. Az 1980-az években közel 100 000 lakás épült évente, ma a 10 000 –et sem éri el. A magyar gazdaságot elsorvasztották a gyarmati gazdaságért.

„Kis lábaskában hazahozta
kegyelmeséktől vacsoráját,
lefeküdtünk és eltűnődtem,
hogy ők egész fazékkal esznek”
(József Attila: Anyám)
4 500 000 foglalkoztatott bérrabszolga él Magyarországon szolgaságban azért, hogy a kapitalisták jól éljenek.

A kapitalizmus áldozatai: 1.6 milliárd legyilkolt ember

2014. október 4. A MI IDŐNK
Az alábbi listát történelmi vitaindítónak szánjuk. Nyilván nem teljes, talán hibás, néhol kiegészítésre, korrigálásra szorul, vagy túlzó lehet. Bízzuk a szakmára! De végre kezdődjön el egy társadalmi vita.
Az Egyesült Államok imperializmusa:
Katrina hurrikán (szándékoltan rossz tervezés) 1,836
NATO beavatkozás Líbiában 2011 15,000
Az USA által támogatott Sri Lanka-i kormány által megölt Tamilok 30,000
Forradalmi háború 35,700
Spanyol-Amerikai háború 100,000
USA generálta éhezés Bangladesben 1974 100,000
NATO beavatkozás Líbiában 100,000
Guatemala 300,000
Jugoszláviai bombázások 300,000
Irak (USA mérges gázt ad el Szaddamnak) 400,000
Irak (Sivatagi Vihar hadművelet) 500,000
Az iraki vízellátás lebombázása 1991 500,000
Invázió a Fülöp-szigetek ellen 650,000
Amerikai Polgárháború 700,000
Amerikai koncentrációs táborok a németek számára 1,000,000
Irak elleni amerikai szankciók 1,000,000
Afganisztán (Terror elleni háború) 1,200,000
USA által támogatott diktátor: Szuharto 1,200,000
Irak (Terror elleni háború) 1,300,000
1898-es háború a Fülöp-szigetek ellen 3,000,000
USA intervenció Kongóban 5,000,000
USA agresszió Latin-Amerikábana 6,000,000
Vietnámi-Laoszi-Kambodzsai háború 10,000,000
Koreai háború 10,000,000
Az indiánok elleni népirtás 114,000,000
Afrikai rabszolga-kereskedelem 150,000,000
Japán imperializmus:
Kelet-Timor megszállása 70,000
Kína bombázása 71,105
Szingapúri mészárlás 100,000
Japán biológiai hadviselés Kínában 200,000
Japán népirtások 5,964,000
Brit imperializmus:
Második búr háború 75,000
Ír burgonyavész miatti Nagy Éhínség 1,500,000
Bengáliai éhínség 1943 10,000,000
India brit megszállása 20,000,000
Brit-Indiai éhezés 30,000,000
Egyéb kapitalista országok:
A párizsi kommünárok lemészárlása 20,000
Holland Kelet-India 25,000
Szomáliai gyermekéhínség 29,000
228-as mészárlás Tajvanon 30,000
Francia Madagaszkár 80,000
Indonéz antikommunista tisztogatások 1965-1966 1,000,000
Fülöp-szigeteki felkelés 220,000
Franco rezsim 300,000
Mussolini rezsim 300,000
Szaddam által megölt lázadó siiták 300,000
Nankingi mészárlás 300,000
Spanyol polgárháború 400,000
Mussolini beavatkozása Etiópiában 700,000
Izrael által megölt Palesztinok 1947-2002 826,626
Nigériai polgárháború 1,000,000
Államnélküli kapitalista Szomália 1,000,000
Irak-Iráni háború 1,000,000
Ruandai Népirtás 1,000,000
Belga Kongó gyarmatosítása 10,000,000
A feudális Oroszország 1,066,000
Első indokínai háború 1946-1954 1,750,000
Vörös khmerek (USA és britek által támogatva) 2,035,000
Dél-Afrika, Apartheid 3,500,000
Csang Kaj-sek rendszer (Kína) 7,000,000
Kongó 1886-1908 8,000,000
Náci holokauszt 12,000,000
Poszt-szovjet, kapitalista Oroszország 1,500,000
Első világháború 16,500,000
Második világháború 60,000,000
Egyéb:
Hamburgi Kolerajárvány 1892 10,000
Union Carbide Bophal katasztrófa 15,000
Ipari forradalom az USA-ban 100,000
Csetnik kollaboránsok népirtása 100,000
Herero és Namaqua népirtás 110,000
Burma-Sziám vasútvonal építése 116,000
Albán népirtás 270,000
Horvát Független Fasiszta Állam 900,000
Örmény népirtás 1,500,000
Nagy gazdasági világválság (USA) 12,000,000
Megelőzhető betegségekben meghalt gyermekek 9/11 óta 208,000,000
Éhezésben elhunyt gyermekek 2001-2008 235,000,000
Éhezésben elhunyt gyermekek 2009 5,256,000
Éhezésben elhunyt gyermekek 2010 6,000,000
Éhezésben elhunyt gyermekek az 1990-es években 100,000,000
A kapitalista Indiában elhunytak 1947 – 1990 120,000,000
A dohányiparhoz köthető halálozás világszerte (1960 – 2011) 306,000,000
1,635,000,000 áldozat

Ha a nép az emberiség legjobbjainak vezetésével lázadozik, szörnyű megtorlás az eredménye.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Néhány fogalom a társadalomról

Mi az állam?

A kapitalista társadalom — és minden kizsákmányoláson alapuló társadalom — egymással szembenálló, ellentétes osztályokra tagozódik. Az uralkodó osztály, a kizsákmányolok — elnyomó uralmukat a dolgozók, a kizsákmányoltak fölött csak úgy tudják fenntartani, ha erőszakot alkalmaznak a dolgozók fölött. A kizsákmányoláson alapuló társadalmakban az állam a dogozók elnyomását szolgálja.

A népi demokrácia állama azonban egészen más állam, mint a kizsákmányolóké. A népi demokráciában katonaság, a rendőrség az ököl, de nem a dolgozókra, hanem a nép ellenségeire sújt le.

Az állam, hatalmi szervezet, erőszakszervezet.

A döntő kérdés azonban az, hogy melyik osztály van hatalmon, melyik osztály gyakorolja a hatalmat.

A tőkés társadalomban a gyárak és a földek urai — a kizsákmányolok — a lakosság elenyésző kisebbségét alkotják. Ez a kisebbség rendelkezik az egész nép munkaerejével. Hatalmában tartja, elnyomja, kizsákmányolja a dolgozókat. A kizsákmányolók uralma az emberek hatalmas többsége felett nem létezhet kényszer alkalmazása nélkül. Az állam az a gépezet, amelynek segítségével az uralkodó osztály fenntartja a másik osztály feletti uralmát.

Mi a demokrácia?

Felvetődik a kérdés: ha minden állam elnyomó szerv, hogyan beszélhetünk mégis „demokratikus állam”-ról.
A „demokrácia” görög szó. A „demokrácia” magyarra lefordítva népuralmat, néphatalmat jelent. Azt gondolhatnánk, hogy mindenütt, ahol demokratikus államról beszélnek, a nép szava a döntő és a nép érdekében történik minden intézkedés. Ez azonban a valóságban nem mindenütt van így. A demokráciák évszázadok óta különböznek a szerint, hogy a demokratikus állam melyik osztály vezetése alatt áll, milyen osztálynak, vagy osztályoknak az érdekeit képviseli.

Az ókori görög demokrácia például a rabszolgatartók demokráciája volt. Mint a rabszolgatartók demokráciája, úgy a polgári demokrácia is a kizsákmányoló kisebbség uralma az elnyomott, kizsákmányolt többség felett. Ezzel szemben a szocialista állam az egész nép szocialista demokráciája, amelyet a munkásosztály vezet.

Azokban az országokban, ahol kizsákmányolás van, mindig a kisebbség, az urak számára van biztosítva demokrácia és a dolgozók hatalmas tömegei elnyomás alatt élnek. Minden demokrácia diktatúra is egyben. A kérdés mindig az, kinek a számára van biztosítva demokrácia, s ki ellen irányul az elnyomás, a diktatúra.

A polgári demokrácia a burzsoázia diktatúrája.

Az ú. n. „polgári demokrácia” sem egyéb, mint az uralkodó osztálynak, a tőkésosztálynak a diktatúrája a dolgozók felett, bár „demokráciának” nevezik, a valóságban az a célja, hogy a kapitalizmust védje és erősítse, a munkásosztályt, a dolgozó népet pedig elnyomja.
A termelőeszközök, a gépek, a földek a kapitalista társadalomban a gyárosok és a földbirtokosok magántulajdonában vannak. A munkásnak nincsen termelőeszköze, csak munkaereje van. Ha nem akar éhen halni, kénytelen munkaerejét áruba bocsátani.

A választójog a tőkés országokban.

Az egyenlőség és a szabadság látszatát nemcsak a gazdasági életben — a politika területén is fenn akarja tartani a polgári demokrácia. Igyekeznek elhitetni a tömegekkel, hogy a hatalom a népé, mert a nép választja a hatalom gyakorlóit, a képviselőket. Ez azonban nem így van. Mert a tőkés országokban rendszerint az állam és a médiák hatalmával sikeresem megakadályozzák, hogy a választásokon a dolgozók akarata érvényesüljön.

A sajtószabadság a tőkés országokban.

A burzsoázia azt állítja, hogy a tőkés országokban sajtószabadság van. De milyen lehet a sajtószabadság a tőkésállamokban, ha a nyomdák, gyárak, a papír, az újságok, a folyóiratok, a kiadóvállalatok a tőkések kezén vannak! Milyen sajtószabadságot élvezhet a dolgozó, ha újságalapításhoz milliók kellenek! A tőkés országokban, a lapkiadás néhány hatalmas tőkés-társaság kezében összpontosul.

Mi a proletárdiktatúra?

A munkásosztálynak, ha fel akarja magát és a többi dolgozót szabadítani az elnyomás és kizsákmányolás alól, ha el akar jutni a szocializmushoz, szét kell zúznia a régi, burzsoá államgépezetet és helyére új, proletár államgépezetet kell állítania. Ez a szocialista állam, a proletariátus diktatúrája.

A proletariátus diktatúrája gyökeresen különbözik a burzsoázia és a többi kizsákmányoló osztályok diktatúrájától.

A burzsoázia diktatúrája: a kizsákmányolok, azaz a lakosság elenyésző kisebbségének korlátlan hatalma, akik erőszakosan elnyomják a dolgozókat, azaz a társadalom óriási többséget. A proletárdiktatúra ezzel szemben a kizsákmányoló kisebbség erőszakos elnyomása a dolgozó tömegek, azaz a lakosság óriási többségének érdekében. A kizsákmányoló osztályok diktatúrájának célja: fenntartani és megszilárdítani a kizsákmányoló és elnyomó rendszert. A proletárdiktatúra célja: megsemmisíteni minden lehetőségét annak, hogy az egyik ember kizsákmányolja a másikat. A proletárdiktatúra célja olyan társadalmat létrehozni, melyben nincsenek osztályok és nincs szükség elnyomásra.

Az állam, gépezet az uralkodó osztály kezében, hogy vele osztályellenségei ellenállását elnyomja. Ebben a tekintetben a proletariátus diktatúrája lényegében semmiben sem különbözik bármely más osztály diktatúrájától, mert a proletár állam: gépezet a burzsoázia elnyomására. De van egy lényeges különbség. Éspedig az, hogy míg minden eddigi állam a kizsákmányoló kisebbség diktatúrája volt a kizsákmányolt többség felett, addig a proletariátus diktatúrája a kizsákmányolt többség diktatúrája a kizsákmányoló kisebbség felett. Ezért a munkások és dolgozó parasztok állama — a proletárdiktatúra — a legdemokratikusabb, mert a többség, a dolgozók számára biztosít demokráciát.

A munkásság és dolgozó parasztság szövetsége a proletárdiktatúra alapja.

A proletariátus diktatúrája a munkásság és dolgozó parasztság szövetségén épül. E szövetségen belül a munkásosztályé a vezető szerep. A munkásosztály a társadalom legszervezettebb, legharcedzettebb, legkövetkezetesebben forradalmi osztálya. A munkásosztály nem zsákmányol ki egyetlen más osztályt sem, s ezért önmagát felszabadítva, minden dolgozót felszabadít a burzsoázia elnyomása alól. A munkásosztály pártjának világnézete a marxizmus-leninizmus, amely nélkülözhetetlen a harcban.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!