(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

A Magyar Kommunista Párt most meginduló tudományos folyóiratának hatalmas hézagot kell betöltenie. Túlzás nélkül el lehet mondani, hogy nincs Európában még egy nép, melynek dolgozói oly kevés lehetőséggel rendelkeztek az elmúlt negyedszázad alatt a marxista-leninista elmélet megismerésére, mint a magyar. A Horthy-reakció gondoskodott róla, hogy a magyar munkásoknak, a haladó intelligenciának minél kevesebb lehetősége nyíljék a szocializmus elméletének tanulmányozására. Marxista irodalmunk ennek megfelelően nem fejlődött s még a szervezett munkások jelentékeny részéhez sem jutott el olyan alapvető mű, mint a „Kommunista kiáltvány”. Még ritkább azoknak a száma, akik Lenin tanait megismerhették. A német fasiszták rablóháborúja alatt aztán azok a földalatti csatornák is jórészt eldugultak, melyeken át, ha cseppenként is, de átszivárgott valami a külföldi kommunista irodalomból. A Szovjetunió fejlődését tárgyaló elméleti művek csakúgy ismeretlenek maradtak hazánkban, mint az a felmérhetetlen munka, mellyel Sztálin elvtárs zsenialitása gazdagította a marxizmus gyakorlatának és elméletének kincsestárát.

A „Társadalmi Szemlé”-nek ezért sok tekintetben úttörőnek kell lennie. Egyes területeken a szó szoros értelmében elölről kell kezdenie a munkát. Vonatkozik ez elsősorban a kommunista elmélet fontosságának és jelentőségének megértésére. Az a tény, hogy egy negyedszázadon át a magyar dolgozók legjobbjai meg voltak fosztva a szocializmus tanulásának lehetőségétől, sokakban olyan tudásvágyat fakasztott, amelynek jelentkezése eléggé fel nem becsülhető, biztató tünet s melynek kielégítése lesz folyóiratunk egyik legfontosabb s leghálásabb feladata. De ugyanakkor a túlnyomó többség közömbös a kommunista elmélettel szemben, mert általában nem érti az elmélet jelentőségét. Leninnek az a mondása, hogy „Az élen járó harcos szerepét csak az a párt tudja betölteni, amelyet élenjáró elmélet irányít”, nálunk még nem vált közkincsévé a kommunista mozgalomnak. A „Társadalmi Szemle” egyik feladata éppen abban áll, hogy harcoljon az elmélettel szemben közömbösök ellen, hogy a marxi-lenini elmélet jelentőségét belevésse a dolgozók minél szélesebb rétegeinek öntudatába.

Az elmélet jelentőségének és az eddigi eredmények ismertetésének munkájánál összehasonlíthatatlanul fontosabb azonban a marxizmus-leninizmus tanításainak magyar viszonyokra való alkalmazása és továbbfejlesztése. Ezt a tennivalót Lenin így fogalmazta meg:

„Mi egyáltalán nem úgy tekintünk Marx elméletére, mint valami befejezett elméletre, amit érinteni nem szabad; ellenkezőleg, az a meggyőződésünk, hogy ez az elmélet csak alapjait rakta le annak a tudománynak, melyet a szocialistáknak tovább kell fejleszteniök, ha nem akarnak elmaradni az élettől. Úgy véljük, hogy az orosz szocialistáknak különösen szükségük van arra, hogy önállóan dolgozzák fel Marx elméletét, mert ez az elmélet, csak általános irányító tételeket ad, melyeket részleteikben másképpen alkalmaznak Angliára, mint Franciaországra, Franciaországra másképpen, mint Németországra, Németországra másképpen, mint Oroszországra.”* Lenin. Marx, Engels, marxizmus. Szikra 1949. 102—103. old.

Lenin tehát egyenesen kötelességévé teszi a kommunistáknak a marxi elmélet továbbfejlesztését és önálló alkalmazását. Engels Frigyes, Marx nagy harcostársa, a tudományos szocializmus egyik megteremtője, ezt a gondolatot így formulázta meg: „A materializmusnak minden új, nagy felfedezéssel új alakot kell öltenie.” A marxi elméletnek minden új, nagy politikai eseménnyel kapcsolatban a lényeg megtartása mellett új alakot kell öltenie. A fasizmus létrehozta világháború és a fasiszta birodalmak szétzúzása olyan horderejű események, melyek természetszerűleg rákényszerítik a marxistát-leninistát arra, hogy elméletét és gyakorlatát „új alakban” folytassa. És folytatja is. Az a nemzeti összefogás, ami ma világszerte a kommunista pártok politikájának alapját képezi, a marxizmus gyakorlati alkalmazása a fasizmus elleni harc és győzelem periódusában. Ezt különösen a magyar dolgozók számára kell szemléltetővé és érthetővé tenni, akik nem élték át közvetlen tapasztalattal azt a folyamatot, mely a népfrontok és a spanyol köztársasági demokratikus erők közös harcán át a mai nemzeti összefogásokhoz vezetett.

A magyar dolgozók jórészének emiatt volt részben érthetetlen a Kommunista Pártnak régi, de számukra újként jelentkező, minden németellenes és demokratikus erő együttműködését követelő és megvalósító vonala. Vannak nálunk sokan, akik a más pártokkal való szövetséget, az egyességeket és kompromisszumokat, mint valami bűnbeesést, a marxi-lenini vonaltól való megbocsáthatatlan eltérésnek tekintik. Pedig Lenin már egy negyedszázad előtt hirdette, hogy

„… lemondani a lavírozásról, az ellenségek közti érdekellentétek (ha csak ideiglenes) kihasználásáról, a lehetséges (bár esetleg csak ideiglenes, megbízhatatlan, ingadozó, feltételes) szövetségesekkel való egyességekről és kompromisszumokról — vajon nem határtalanul nevetséges dolog-e ez? Nem hasonlít-e ez arra, mintha egy még ki nem kutatott és eddig hozzáférhetetlennek bizonyult hegy nehéz megmászásánál előre lemondanánk arról, hogy néha zeg-zugos vonatban haladjunk, néha visszaforduljunk, feladjuk a már kiválasztott irányt és különböző irányokat próbáljunk meg?”* Lenin. Válogatott művek. Szikra 1948. II. köt 725—726. old.*

Az a politika, melyet Pártunk ma folytat, számunkra is teljesen újszerű, „ki nem kutatott hegy”. Ezért ma fontosabb mint valaha, hogy minden szervezetünk, minden párttagunk kezében ott legyen az iránytű, a marxi-lenini elmélet utat mutató vezérelve. A „Társadalmi Szemle” jó tíz évvel ezelőtt már megkísérelte, hogy közvetítse azt a marxista tudást, aminek széleskörű elterjedése más, jobb irányba terelhette volna hazánk fejlődését. A horthysta reakció akkor kioltotta Pártunk helyes utat mutató kezdeményezését. Az újjászületett „Társadalmi Szemlé”-nek most egy negyedszázad el nem végzett munkáját kell pótolnia. Közvetítenie kell nemcsak az elmúlt 25 esztendő marxista-leninista elméletének és gyakorlatának eredményeit, de ezenfelül a magyar viszonyokra kell alkalmazni és egyben továbbfejleszteni őket. Nálunk csak keveseknek van tudomása arról a sokoldalú és mélyreható munkáról, mellyel Sztálin elvtárs a marxizmus-leninizmus elméletét és gyakorlatát továbbfejlesztette és elmélyítette, részben egész új területeken, mint a szocialista állam felépítésében és egyebütt alkalmazta. A Szovjetunió sokoldalú szocialista problémáinak jelentékeny része teljesen ismeretlen még a magyar dolgozók előtt. Itt a közvetlen szomszédságunkban zajlott le a jugoszláv nép hősi szabadságharca és megújhodása, de a számunkra is annyira fontos tanulságokról és az ott felvetett problémákról még édeskeveset tudunk.

A szomszéd népek, a nemzetközi politika problémáinak marxi-lenini ismertetése, vizsgálata, a nemzetközi munkásmozgalmak megvilágítása és kiértékelése, a reakció és a fasizmus szellemet izoláló évtizedes garázdálkodása után, folyóiratunknak olyan feladata, melynek jelentőségét nem lehet eléggé aláhúzni. De a döntő munka, mely a „Társadalmi Szemlé”-re vár, a sajátos magyar problémák kommunista szemszögből való megvilágítása és megoldása. Ez vonatkozik hazánk nagy és kis kérdéseire egyaránt. Amikor a nagy, átfogó elmélet jelentőségét a maga döntő fontosságában aláhúzzuk, hangsúlyoznunk kell a nagy perspektíva mellett a mindennapi feladatok megoldásának taglalását is. Ha Pártunk az elmúlt év folyamán mély gyökeret tudott verni a város és a falu legjobb dolgozóinak rétegeiben, úgy ezt nem utolsósorban annak köszönheti, hogy a nagyvonalú országos politika mellett gyakorlati kézzel és józan, frázismentes realizmussal nyúlt minden helyi jelentőségű kérdéshez is. Pártunknak ezt a munkastílusát, mely egyszerre lendületes és tárgyilagos, Lenintől és Sztálintól tanultuk. „Minél kevesebb felfújt frázist — mondja Lenin — minél több egyszerű, hétköznapi tettet … Minél kevesebb politikai szószátyárkodást, minél több figyelmet a kommunista építőmunka legegyszerűbb, de eleven fényeivel szemben …”

Ezt a munkastílust és szellemet kell különösen most terjesztenünk, amikor a fasiszta rombolások következtében közellátási helyzetünk oly súlyosra fordult és a mesterségesen nagyranövelt inflációt szívós, kitartó aprómunkával kell gátak közé szorítani.

Szemlénk legfontosabb feladatát, Pártunk marxi-lenini szellemének ápolását és nevelését, utoljára hagytuk. Három irányban kell erre különösen nagy figyelmet fordítani. Az egyik a fegyelem. Fiatal, hirtelen nagyrafejlődött Pártunk most tanulja a fegyelmet és egységet. Minél tömörebb, összekovácsoltabb és egységesebb Pártunk, annál gyorsabban és sikeresebben fogjuk megoldani a kérdéseket, melyeket a jelen történelmi helyzet állít elénk. „… A párt összes tagjainak akarat- és cselekvés-egysége az az elengedhetetlenül szükséges feltétel, ami nélkül el nem képzelhető sem egységes párt, sem vasfegyelem a pártban — mondja Sztálin, és hozzáteszi — de ebből az következik, hogy frakciók fennállása nem fér össze sem a párt egységével, sem a párt vasfegyelmével … A párt az akarat egysége, mely kizárja a frakciózást és a párton belüli hatalom minden szétaprózását.”* Sztálin. A leninizmus kérdései. Szikra, 1949. 96—97. old.*

A Magyar Kommunista Pártnak hosszú esztendőkön keresztül a frakciózás volt a rákfenéje. A felszabadulás után Pártunkban sikerült azt az egységet összekovácsolni, mely lehetővé tette, hogy hazánk és a munkásmozgalom talpraállításában és újjáépítésében olyan szerepet játszhattunk, melyre joggal büszke minden magyar kommunista. Most azonban, amikor a gazdasági és politikai nehézségek súlya egyre érezhetőbb, elkerülhetetlen, hogy fiatal és eléggé meg nem edzett tagságunk egy része meg ne inogjon s ezzel megteremtse a táptalajt új frakciózás lehetőségére. Rajta leszünk, hogy ezt a veszélyt csírájában elfojtsuk. Ebben a munkánkban, a párt egységének, fegyelmének megtartásában és megszilárdításában fontos szerep vár a „Társadalmi Szemlé”-re. Mutasson rá őszintén és kertelés nélkül a bajokra és hibákra, amiket elkövetünk, ne takargassa és ne szépítgesse fogyatékosságainkat. Ne féljen attól, hogy hibáink feltárását és az önkritikát az ellenség esetleg kihasználja. A kommunista önkritika a pártnevelés egyik legfontosabb eszköze. Lenin mondotta:

„A politikai pártnak saját hibáihoz való viszonya egyik legfontosabb és legbiztosabb ismérve a párt komolyságának és annak, hogy miként teljesíti a valóságban kötelességét osztálya és a dolgozó tömegek irányában. A hibát nyíltan beismerni, okait feltárni, kielemezni azt a helyzetet, amely a hibát szülte, gondosan megvitatni, hogy milyen eszközökkel lehet a hibát kijavítani — íme, ez jellemzi a komoly pártot, így teljesíti a párt kötelességét, így neveli és tanítja az osztályt s azután a tömegeket is.”** Lenin. Válogatott művek. Id. kiad. II. köt. 713 old.*

Pártunk tartotta magát ehhez a tanításhoz. Mindig elvi szempontoktól vezetett lendületes és egyben realisztikus politikánk mellett új jelenség volt — s sajnos, eddig követés nélkül maradt — a magyar közéletben az a nyílt és őszinte önkritika, amellyel hibáinkat és tévedéseinket feltártuk és javításukra törekedtünk. Ezt a jövőben is így fogjuk tenni s reméljük, hogy tudományos folyóiratunk ebben mindenütt segítségünkre lesz.

Az egységes fegyelem és az egészséges önkritika ápolása mellett a „Társadalmi Szemle” szüntelenül domborítsa ki Pártunk hazafias működését és nemzeti jellegét. Mi büszkén tartjuk a szellemi rokonságot a dolgozók felszabadításának és az emberi haladás ügyének olyan harcosaival, mint Marx, Engels, Lenin, Sztálin. Változatlanul hirdetjük, hogy az emberiség és a kultúra fejlődése csak azon az úton lehetséges, amelyet a szocializmus e nagy alapvetői és építői megrajzoltak. Ezért vagyunk változatlanul szocialisták és kommunisták. S mint ilyenek, jól tudjuk, hogy úgy használunk legjobban a szocializmus ügyének, ha minden erőnkkel azon vagyunk, hogy hazánk az egyetemes, demokratikus haladás vonalában lehetőleg az elsők között legyen. A magyar nemzet ezeréves történelme azt mutatja, hogy a magyar nép akkor volt erős és megbecsült, amikor az egyetemes emberi haladás élcsapatához tartozott. Ezért mi joggal elődünknek és rokonunknak tekintjük Szent Istvántól Rákóczin és Kossuthon át a nemzeti ellenállás frissen elhantolt vértanúiig mindazokat, akik mint mi, a magyarság és az emberiség közös ügyéért harcoltak egyszerre.

Ezeket az elveket hirdesse bátran, megalkuvás nélkül a „Társadalmi Szemle”. Legyen kíméletlen a reakció elleni harcban. Küzdjön élesen és tántoríthatatlanul a célokért, melyeket a Magyar Kommunista Párt zászlajára tűzött s legyen ernyedetlen munkása mindannyiunk közös vágyának: az erős, szabad népi demokrácián alapuló új Magyarországnak!

(A „Társadalmi Szemle” ellő számának bevezető cikke. 1946 január.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!