(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

A Magyar Kommunista Párt most meginduló tudományos folyóiratának hatalmas hézagot kell betöltenie. Túlzás nélkül el lehet mondani, hogy nincs Európában még egy nép, melynek dolgozói oly kevés lehetőséggel rendelkeztek az elmúlt negyedszázad alatt a marxista-leninista elmélet megismerésére, mint a magyar. A Horthy-reakció gondoskodott róla, hogy a magyar munkásoknak, a haladó intelligenciának minél kevesebb lehetősége nyíljék a szocializmus elméletének tanulmányozására. Marxista irodalmunk ennek megfelelően nem fejlődött s még a szervezett munkások jelentékeny részéhez sem jutott el olyan alapvető mű, mint a „Kommunista kiáltvány”. Még ritkább azoknak a száma, akik Lenin tanait megismerhették. A német fasiszták rablóháborúja alatt aztán azok a földalatti csatornák is jórészt eldugultak, melyeken át, ha cseppenként is, de átszivárgott valami a külföldi kommunista irodalomból. A Szovjetunió fejlődését tárgyaló elméleti művek csakúgy ismeretlenek maradtak hazánkban, mint az a felmérhetetlen munka, mellyel Sztálin elvtárs zsenialitása gazdagította a marxizmus gyakorlatának és elméletének kincsestárát.

A „Társadalmi Szemlé”-nek ezért sok tekintetben úttörőnek kell lennie. Egyes területeken a szó szoros értelmében elölről kell kezdenie a munkát. Vonatkozik ez elsősorban a kommunista elmélet fontosságának és jelentőségének megértésére. Az a tény, hogy egy negyedszázadon át a magyar dolgozók legjobbjai meg voltak fosztva a szocializmus tanulásának lehetőségétől, sokakban olyan tudásvágyat fakasztott, amelynek jelentkezése eléggé fel nem becsülhető, biztató tünet s melynek kielégítése lesz folyóiratunk egyik legfontosabb s leghálásabb feladata. De ugyanakkor a túlnyomó többség közömbös a kommunista elmélettel szemben, mert általában nem érti az elmélet jelentőségét. Leninnek az a mondása, hogy „Az élen járó harcos szerepét csak az a párt tudja betölteni, amelyet élenjáró elmélet irányít”, nálunk még nem vált közkincsévé a kommunista mozgalomnak. A „Társadalmi Szemle” egyik feladata éppen abban áll, hogy harcoljon az elmélettel szemben közömbösök ellen, hogy a marxi-lenini elmélet jelentőségét belevésse a dolgozók minél szélesebb rétegeinek öntudatába.

Az elmélet jelentőségének és az eddigi eredmények ismertetésének munkájánál összehasonlíthatatlanul fontosabb azonban a marxizmus-leninizmus tanításainak magyar viszonyokra való alkalmazása és továbbfejlesztése. Ezt a tennivalót Lenin így fogalmazta meg:

„Mi egyáltalán nem úgy tekintünk Marx elméletére, mint valami befejezett elméletre, amit érinteni nem szabad; ellenkezőleg, az a meggyőződésünk, hogy ez az elmélet csak alapjait rakta le annak a tudománynak, melyet a szocialistáknak tovább kell fejleszteniök, ha nem akarnak elmaradni az élettől. Úgy véljük, hogy az orosz szocialistáknak különösen szükségük van arra, hogy önállóan dolgozzák fel Marx elméletét, mert ez az elmélet, csak általános irányító tételeket ad, melyeket részleteikben másképpen alkalmaznak Angliára, mint Franciaországra, Franciaországra másképpen, mint Németországra, Németországra másképpen, mint Oroszországra.”* Lenin. Marx, Engels, marxizmus. Szikra 1949. 102—103. old.

Lenin tehát egyenesen kötelességévé teszi a kommunistáknak a marxi elmélet továbbfejlesztését és önálló alkalmazását. Engels Frigyes, Marx nagy harcostársa, a tudományos szocializmus egyik megteremtője, ezt a gondolatot így formulázta meg: „A materializmusnak minden új, nagy felfedezéssel új alakot kell öltenie.” A marxi elméletnek minden új, nagy politikai eseménnyel kapcsolatban a lényeg megtartása mellett új alakot kell öltenie. A fasizmus létrehozta világháború és a fasiszta birodalmak szétzúzása olyan horderejű események, melyek természetszerűleg rákényszerítik a marxistát-leninistát arra, hogy elméletét és gyakorlatát „új alakban” folytassa. És folytatja is. Az a nemzeti összefogás, ami ma világszerte a kommunista pártok politikájának alapját képezi, a marxizmus gyakorlati alkalmazása a fasizmus elleni harc és győzelem periódusában. Ezt különösen a magyar dolgozók számára kell szemléltetővé és érthetővé tenni, akik nem élték át közvetlen tapasztalattal azt a folyamatot, mely a népfrontok és a spanyol köztársasági demokratikus erők közös harcán át a mai nemzeti összefogásokhoz vezetett.

A magyar dolgozók jórészének emiatt volt részben érthetetlen a Kommunista Pártnak régi, de számukra újként jelentkező, minden németellenes és demokratikus erő együttműködését követelő és megvalósító vonala. Vannak nálunk sokan, akik a más pártokkal való szövetséget, az egyességeket és kompromisszumokat, mint valami bűnbeesést, a marxi-lenini vonaltól való megbocsáthatatlan eltérésnek tekintik. Pedig Lenin már egy negyedszázad előtt hirdette, hogy

„… lemondani a lavírozásról, az ellenségek közti érdekellentétek (ha csak ideiglenes) kihasználásáról, a lehetséges (bár esetleg csak ideiglenes, megbízhatatlan, ingadozó, feltételes) szövetségesekkel való egyességekről és kompromisszumokról — vajon nem határtalanul nevetséges dolog-e ez? Nem hasonlít-e ez arra, mintha egy még ki nem kutatott és eddig hozzáférhetetlennek bizonyult hegy nehéz megmászásánál előre lemondanánk arról, hogy néha zeg-zugos vonatban haladjunk, néha visszaforduljunk, feladjuk a már kiválasztott irányt és különböző irányokat próbáljunk meg?”* Lenin. Válogatott művek. Szikra 1948. II. köt 725—726. old.*

Az a politika, melyet Pártunk ma folytat, számunkra is teljesen újszerű, „ki nem kutatott hegy”. Ezért ma fontosabb mint valaha, hogy minden szervezetünk, minden párttagunk kezében ott legyen az iránytű, a marxi-lenini elmélet utat mutató vezérelve. A „Társadalmi Szemle” jó tíz évvel ezelőtt már megkísérelte, hogy közvetítse azt a marxista tudást, aminek széleskörű elterjedése más, jobb irányba terelhette volna hazánk fejlődését. A horthysta reakció akkor kioltotta Pártunk helyes utat mutató kezdeményezését. Az újjászületett „Társadalmi Szemlé”-nek most egy negyedszázad el nem végzett munkáját kell pótolnia. Közvetítenie kell nemcsak az elmúlt 25 esztendő marxista-leninista elméletének és gyakorlatának eredményeit, de ezenfelül a magyar viszonyokra kell alkalmazni és egyben továbbfejleszteni őket. Nálunk csak keveseknek van tudomása arról a sokoldalú és mélyreható munkáról, mellyel Sztálin elvtárs a marxizmus-leninizmus elméletét és gyakorlatát továbbfejlesztette és elmélyítette, részben egész új területeken, mint a szocialista állam felépítésében és egyebütt alkalmazta. A Szovjetunió sokoldalú szocialista problémáinak jelentékeny része teljesen ismeretlen még a magyar dolgozók előtt. Itt a közvetlen szomszédságunkban zajlott le a jugoszláv nép hősi szabadságharca és megújhodása, de a számunkra is annyira fontos tanulságokról és az ott felvetett problémákról még édeskeveset tudunk.

A szomszéd népek, a nemzetközi politika problémáinak marxi-lenini ismertetése, vizsgálata, a nemzetközi munkásmozgalmak megvilágítása és kiértékelése, a reakció és a fasizmus szellemet izoláló évtizedes garázdálkodása után, folyóiratunknak olyan feladata, melynek jelentőségét nem lehet eléggé aláhúzni. De a döntő munka, mely a „Társadalmi Szemlé”-re vár, a sajátos magyar problémák kommunista szemszögből való megvilágítása és megoldása. Ez vonatkozik hazánk nagy és kis kérdéseire egyaránt. Amikor a nagy, átfogó elmélet jelentőségét a maga döntő fontosságában aláhúzzuk, hangsúlyoznunk kell a nagy perspektíva mellett a mindennapi feladatok megoldásának taglalását is. Ha Pártunk az elmúlt év folyamán mély gyökeret tudott verni a város és a falu legjobb dolgozóinak rétegeiben, úgy ezt nem utolsósorban annak köszönheti, hogy a nagyvonalú országos politika mellett gyakorlati kézzel és józan, frázismentes realizmussal nyúlt minden helyi jelentőségű kérdéshez is. Pártunknak ezt a munkastílusát, mely egyszerre lendületes és tárgyilagos, Lenintől és Sztálintól tanultuk. „Minél kevesebb felfújt frázist — mondja Lenin — minél több egyszerű, hétköznapi tettet … Minél kevesebb politikai szószátyárkodást, minél több figyelmet a kommunista építőmunka legegyszerűbb, de eleven fényeivel szemben …”

Ezt a munkastílust és szellemet kell különösen most terjesztenünk, amikor a fasiszta rombolások következtében közellátási helyzetünk oly súlyosra fordult és a mesterségesen nagyranövelt inflációt szívós, kitartó aprómunkával kell gátak közé szorítani.

Szemlénk legfontosabb feladatát, Pártunk marxi-lenini szellemének ápolását és nevelését, utoljára hagytuk. Három irányban kell erre különösen nagy figyelmet fordítani. Az egyik a fegyelem. Fiatal, hirtelen nagyrafejlődött Pártunk most tanulja a fegyelmet és egységet. Minél tömörebb, összekovácsoltabb és egységesebb Pártunk, annál gyorsabban és sikeresebben fogjuk megoldani a kérdéseket, melyeket a jelen történelmi helyzet állít elénk. „… A párt összes tagjainak akarat- és cselekvés-egysége az az elengedhetetlenül szükséges feltétel, ami nélkül el nem képzelhető sem egységes párt, sem vasfegyelem a pártban — mondja Sztálin, és hozzáteszi — de ebből az következik, hogy frakciók fennállása nem fér össze sem a párt egységével, sem a párt vasfegyelmével … A párt az akarat egysége, mely kizárja a frakciózást és a párton belüli hatalom minden szétaprózását.”* Sztálin. A leninizmus kérdései. Szikra, 1949. 96—97. old.*

A Magyar Kommunista Pártnak hosszú esztendőkön keresztül a frakciózás volt a rákfenéje. A felszabadulás után Pártunkban sikerült azt az egységet összekovácsolni, mely lehetővé tette, hogy hazánk és a munkásmozgalom talpraállításában és újjáépítésében olyan szerepet játszhattunk, melyre joggal büszke minden magyar kommunista. Most azonban, amikor a gazdasági és politikai nehézségek súlya egyre érezhetőbb, elkerülhetetlen, hogy fiatal és eléggé meg nem edzett tagságunk egy része meg ne inogjon s ezzel megteremtse a táptalajt új frakciózás lehetőségére. Rajta leszünk, hogy ezt a veszélyt csírájában elfojtsuk. Ebben a munkánkban, a párt egységének, fegyelmének megtartásában és megszilárdításában fontos szerep vár a „Társadalmi Szemlé”-re. Mutasson rá őszintén és kertelés nélkül a bajokra és hibákra, amiket elkövetünk, ne takargassa és ne szépítgesse fogyatékosságainkat. Ne féljen attól, hogy hibáink feltárását és az önkritikát az ellenség esetleg kihasználja. A kommunista önkritika a pártnevelés egyik legfontosabb eszköze. Lenin mondotta:

„A politikai pártnak saját hibáihoz való viszonya egyik legfontosabb és legbiztosabb ismérve a párt komolyságának és annak, hogy miként teljesíti a valóságban kötelességét osztálya és a dolgozó tömegek irányában. A hibát nyíltan beismerni, okait feltárni, kielemezni azt a helyzetet, amely a hibát szülte, gondosan megvitatni, hogy milyen eszközökkel lehet a hibát kijavítani — íme, ez jellemzi a komoly pártot, így teljesíti a párt kötelességét, így neveli és tanítja az osztályt s azután a tömegeket is.”** Lenin. Válogatott művek. Id. kiad. II. köt. 713 old.*

Pártunk tartotta magát ehhez a tanításhoz. Mindig elvi szempontoktól vezetett lendületes és egyben realisztikus politikánk mellett új jelenség volt — s sajnos, eddig követés nélkül maradt — a magyar közéletben az a nyílt és őszinte önkritika, amellyel hibáinkat és tévedéseinket feltártuk és javításukra törekedtünk. Ezt a jövőben is így fogjuk tenni s reméljük, hogy tudományos folyóiratunk ebben mindenütt segítségünkre lesz.

Az egységes fegyelem és az egészséges önkritika ápolása mellett a „Társadalmi Szemle” szüntelenül domborítsa ki Pártunk hazafias működését és nemzeti jellegét. Mi büszkén tartjuk a szellemi rokonságot a dolgozók felszabadításának és az emberi haladás ügyének olyan harcosaival, mint Marx, Engels, Lenin, Sztálin. Változatlanul hirdetjük, hogy az emberiség és a kultúra fejlődése csak azon az úton lehetséges, amelyet a szocializmus e nagy alapvetői és építői megrajzoltak. Ezért vagyunk változatlanul szocialisták és kommunisták. S mint ilyenek, jól tudjuk, hogy úgy használunk legjobban a szocializmus ügyének, ha minden erőnkkel azon vagyunk, hogy hazánk az egyetemes, demokratikus haladás vonalában lehetőleg az elsők között legyen. A magyar nemzet ezeréves történelme azt mutatja, hogy a magyar nép akkor volt erős és megbecsült, amikor az egyetemes emberi haladás élcsapatához tartozott. Ezért mi joggal elődünknek és rokonunknak tekintjük Szent Istvántól Rákóczin és Kossuthon át a nemzeti ellenállás frissen elhantolt vértanúiig mindazokat, akik mint mi, a magyarság és az emberiség közös ügyéért harcoltak egyszerre.

Ezeket az elveket hirdesse bátran, megalkuvás nélkül a „Társadalmi Szemle”. Legyen kíméletlen a reakció elleni harcban. Küzdjön élesen és tántoríthatatlanul a célokért, melyeket a Magyar Kommunista Párt zászlajára tűzött s legyen ernyedetlen munkása mindannyiunk közös vágyának: az erős, szabad népi demokrácián alapuló új Magyarországnak!

(A „Társadalmi Szemle” ellő számának bevezető cikke. 1946 január.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

3

Nézzük meg a gyakorlatban, a földreform kérdésénél, hogy mi a Magyar Kommunista Párt vonala a nemzeti összefogás kérdésében s a velünk szembenálló erők elleni harcban. Azért veszem a földreform kérdését, mert senki sem tagadhatja, hogy ezt kétségkívül jól oldotta meg a fiatal magyar demokrácia és ezen belül a Magyar Kommunista Párt. Sok elvtárs, amikor meglátta a földreformjavaslatot, kifogásolta azt, hogy a zsírosparasztoknak 200 hold földet hagytak meg és az úri birtokokból is meghagytak 100 holdat. Sokan azt is kifogásolták, hogy a többi pártokkal együtt csináltuk a földreformot. Most nézzük meg, mi lett ennek a politikának az eredménye

Ha nem így dolgoztunk volna, Elvtársaim, ha elfogadtuk volna azoknak a javaslatait, akik még a Földmunkás Kongresszuson is harsányan követelték, hogy el kell venni legalább ötven holdig, sőt egyik-másik szerint húsz holdig a gazdáktól a földet, akkor milyen helyzet állott volna elő a faluban. Mi kommunisták azt a politikát követtük, hogy megnyugtattuk a parasztságnak a középső rétegét, a szegényparaszttól a 200 holdig menő paraszti réteget. Azt a réteget, amelynek a faluban a legnagyobb a befolyása. Ha mi ezt nem tettük volna, akkor az ezer- és tízezerholdasokkal összekovácsoltuk volna ezeket a parasztokat, az ötven-, száz- és százötvenholdas parasztokat, akiknek falun, mint mondottam, óriási befolyásuk van. Egységfrontot alkottak volna a földreformmal szemben és akkor a földreform, a földosztás semmiesetre sem ment volna ilyen simán. Ez a politika tehát helyes volt. Most visszanézve látjuk, hogy milyen helyes volt. Ugyanakkor helyes volt az is, hogy földet adtunk a középparasztoknak. Rendkívül nagy szükség volt annak megmutatására, hogy ez a reform nemcsak a falu proletárrétegét vagy törpebirtokosát erősíti, hanem erősíti azt a középparasztot is, akinek sok gyereke van, vagy egyéb okból rászorul arra, hogy valami földet kapjon. Ez az elképzelés is helyesnek mutatkozott, mert megértette a falu népessége, hogy a magyar demokrácia és benne a Magyar Kommunista Párt rájuk is gondolt, őket is támogatja és segítségükre siet.

Helyes volt Elvtársak az is, hogy az összes demokratikus pártok segítségét igénybevettük a földreformnál. Mert ha a falu azt látta volna, hogy csak a Kommunista Párt és mondjuk a Nemzeti Parasztpárt hajtja végre, a többiek pedig nem vesznek részt benne, vagy éppen ellenségesen foglalnak állást vele szemben, akkor ez meggyöngítette volna a földreform állandóságába és törvényességébe vetett hitét, azt a benyomást keltelte volna, hogy a földreform tulajdonképpen csak a kommunisták magánügye. Így pedig mindenütt megértette a falu, hogy bár a kommunisták harcolnak a földreform végrehajtásáért elsősorban, mégis országos rendelkezésről, a magyar nemzeti kormánynak hivatalos intézkedéséről van szó. Ez segített abban, hogy a félénk, kezdetben bizonytalan földigénylők végül is olyan lelkesedéssel és eréllyel jelentkeztek, ahogy azt a földreform üteme és végrehajtása megkövetelte. Helyes volt az is elvtársak, hogy mi a falusi papok azon részének, amely arra rászorul, szintén adtunk földet. Egyik-másik elvtárs ezt is úgy tekintette, mint valami bűnbeesést. Végeredményben azonban kiderült, hogy ez is elősegítette a földreform végrehajtását. Így történhetett meg, hogy hat hét alatt megvalósítottunk egy olyan intézkedést, amelyért Dózsa György óta 400 esztendőn keresztül hiába harcolt a magyar földmíves szegénység. (Taps.)

Ezt a példát azért mutattam annyira részletesen, hogy az elvtársak lássák belőle, hogy ott, ahol látszólag túlengedékenyek vagyunk, mint a 200 hold kérdésében, vagy úribirtokoknak meghagyott 100 hold kérdésében, ez az engedékenység egy jól átgondolt és a nemzet, valamint a dolgozók érdekében levő politikának az eredménye. Ezt azért mondom, mert az a javaslatunk, amely az ipar megsegítésére vonatkozik, most a városban kelthet egyik-másik munkásrétegben ugyanolyan elkeseredést, mint amilyent a falun kelthet az a javaslatunk, hogy 200 holdig hagyjuk meg a gazdag paraszt földjét és 100 holdig az úribirtokot. Aki megértette, hogy ez volt a helyes politika falun, az értse meg, hogy ez a helyes politika a városban is.

És mindjárt hozzáteszem — és itt térek ki Pártunk legsúlyosabb hibájára — hogy a mi tagságunk igen jelentékeny része baloldali szektabetegségben szenved. Ez annyit jelent, hogy nemcsak hogy nem értik meg Pártunk vonalát, azt opportunistának tartják, nem is hajtják végre, hanem valami mást hajtanak végre, ami végeredményben óriási károkat okoz Pártunknak. Mindjárt rá is mutatok azokra a tényezőkre, amelyek ezt a baloldali szektavonalat eredményezik a Párt helyes, hajlékony és célravezető vonalával szemben.

Az elvtársak, akik ismerik Pártunk összetételét, azok tudják, hogy különösen a vidéken hirtelen felbukkantak a régi 1919-es elvtársak. Ezek az elvtársak akkoriban résztvettek a Tanácsköztársaságban. Jelentékeny részük talán nem is volt a Kommunista Párt tagja, de a Tanácsköztársaság bukása után üldöztetést szenvedett, 25 évig legtöbbször visszavonultan élt és most hirtelen jelentkezik. Az elszenvedett büntetések és üldözések következtében, meg amiatt, hogy 19-ben részük volt, tekintélyük van s a legtöbb helyen, különösen vidéken ők vezetnek. Mármost ezeknek a 19-es elvtársaknak egy kis része valóban jól megfelel a rábízott feladatoknak és jól elvégzi a pártmunkát. Legnagyobb részük azonban, amint a tapasztalat mutatja, erre nem képes.

1919 óta nem sokat tanult, munkásmozgalmi tapasztalata azóta nincs. Nem érti meg a Pártunk vonalát, bensőleg azt gyakran el is utasítja és az eredmény az, hogy gyakran nem is akarja végrehajtani az összes demokratikus pártokkal való együttműködést, a nemzeti erők összefogását. Nem helyesli a Kommunista Párt vonalát vagy azt, amit a Kommunista Párt vonalának tart. Meggyőzés helyett, magyarázás helyett egyszerűen nyomással, fenyegetéssel vagy intéssel akarja a többi szervekre, a szomszédpártokra ráerőszakolni az akaratát. Az eredmény az, hogy ahelyett, hogy létrejönne a szomszédpártokkal való összefogás, kezdődik az elhidegülés, a veszekedés és megszakad, majd megtörik a nemzeti erők összefogása azon a helyen, ahol egyetlen ilyen elvtárs működik. Ahelyett tehát, hogy a demokratikus pártok egymást támogatnák, egymás elleni lépnek fel, ami a reakció erősödését eredményezi. A reakció a két veszekedő között a nevető harmadik.

De nemcsak a 19-es elvtársaknál tapasztaltunk ilyent. Mindjárt az első pillanattól kezdve felhívtuk a figyelmet arra, hogy azok az elvtársak, akik illegalitásban dolgoztak, az illegális munka elkerülhetetlen folyományaképpen gyakran maguk is szektariánus vonásokat mutatnak fel. Az illegalitással velejár, hogy kis, szűk körben dolgozzanak, hogy gyanakvók. Az elmúlt 25 esztendő alatt gyakran összerúgtak vagy élesen vitatkoztak a Szociáldemokrata Párttal és méginkább a többi demokratikus pártokkal. Ezeknek a hatása mind a mai napig kiütközik náluk és nem tudják szívvel-lélekkel végrehajtani a Párt új és helyes politikáját.

Vannak azonkívül új pártdiktátorok, akiket más helyzet termelt ki. Az elvtársak nagyon jól tudják, hogy amint a front továbbvonult, a felszabadulás utáni napokban, a rendkívüli állapotok folytán, a Kommunista Párt volt az egyedüli szervezet, amelyik létezett. Az intézett sok mindent, olyan kérdéseket is, amik most már a közigazgatásra tartoznak. A kommunista párttitkár a faluban vagy a kisvárosban, de néha a fővárosban is, mindenféle ügyben intézkedett. Egyszemélyben volt párttitkár, rendőrkapitány, közélelmezési megbízott, szakszervezeti titkár, nemzeti tanács elnöke stb. Ott, azokban a napokban, amikor a gyors, határozott cselekvésre szükség volt, amikor nem is igen voltak még más pártok, amelyekkel meg lehetett volna tárgyalni a szükséges teendőket, ezekben az időkben természetes, hogy az ilyen kommunista vezető hozzászokott, hogy nem tárgyalta meg a kérdéseket a többi párttal, hanem gyorsan, gyakran parancsszerűen maga intézkedett. Ez annakidején érthető és természetes volt. A mai viszonyok között azonban ez már nem tartható fenn többé. Annál is inkább, mert hiszen időközben kiépültek a többi pártok is, kiépült a közigazgatás és ennek megvannak a következményei. Különösen károsan érezteti hatását az ilyen diktátor elvtárs akkor, ha a rendőrségen ugyanezeket a módszereket alkalmazza. Mert most már ezeket a módszereket és azokat az összeütközéseket és bajokat, amelyek ezekből a módszerekből keletkeznek, egész Pártunk rovására írják.

A kommunista köztisztviselőnek és elsősorban annak a kommunistának, aki a rendőrségen dolgozik, ma fegyelmével, munkateljesítményével és a szakismeretek gyors elsajátításával kell kitűnnie. Neki kell elsősorban példát mutatnia arra, hogy hogyan kell kiépíteni a fiatal demokrácia rendjét és tekintélyét. Neki kell bebizonyítani, hogy a régi renddel szemben a mostani gyorsan dolgozik és szemelőtt tartja a széles népi rétegek érdekeit és megérti őket. Be kell bizonyítania, hogy ellensége a régi, túltengő, lassú, költséges bürokráciának és helyette szívvel-lélekkel a népért dolgozik. Ezt követeli a Párt a magyar kommunista köztisztviselőtől és elsősorban attól a magyar kommunistától, aki a rendőrségen dolgozik. Aki ezt nem érti, aki a rendőrségen vagy köztisztviselőként vagy egyszerű párttitkárként nem ehhez alkalmazkodik, hanem fegyelmezetlen, visszaél az állásával, tűri a korrupciót vagy maga is korrupt lesz, az nemcsak Pártunknak árt ezzel, de árt az egész demokráciának és lovat ad a reakció alá, lehetővé teszi, hogy falun és városban is ezek miatt a dolgok miatt Pártunkat támadják, mint ahogy ez nem egy helyen meg is történt. A mi véleményünk az, hogy a mostani újjáépítésnek egyik legfontosabb feltétele az erős, demokratikus rendőrség és az erős, demokratikus államapparátus. Ezt meg kell értenie minden elvtársunknak. Ma ez a legfontosabb parancsolata az államapparátusban, a rendőrségen dolgozó kommunistának és azok az elvtársak, akik ezt nem értik meg, akik nem látják, hogy milyen óriási károkat okoznak Pártunknak, ha nem fogadják meg és nem hajtják végre ezt a programot és akik nem látják meg ennek a dolognak Pártunkra és a demokráciára nézve annyira káros oldalát, azoknak megmondom, hogy nincs helyük a Kommunista Párt soraiban. (Úgy van! Helyeslés, nagy taps.) Meg kell végre mondanunk, Elvtársim, hogy ezek a baloldali szektariánusok jelenleg Pártunk fejlődésének és megerősödésének legnagyobb akadályát képezik és komolyan azzal fenyegetik Pártunkat, hogy a nehéz, áldozatos munkával megszerzett népszerűségünket el fogjuk veszíteni. El fogjuk veszíteni és tetejébe megerősödik a reakció.

Fel kell lépni ez ellen, Elvtársaim, mert ez a diktatúra nemcsak kifelé érvényesül, hanem egyre több a panasz, hogy belül, a pártéletben is, lépten-nyomon találkozunk vele. Ezek a helyi diktátorok vagy régi érdemeikre vagy már megszerzett helyükre való hivatkozással hátraszorítják a közben felnövő, náluknál fiatalabb és jobb erők érvényesülését. Nem engedik be őket a vezetésbe, afféle szigetelő réteget alkotnak a Párt felső részén és ezzel elzárják azt a friss levegőt, ami nélkül nem lehet a pártszervezetek élete egészséges. Feltétlenül nagyobb gondot kell fordítani ezután a belső pártélet demokratizálására. Nem lehet tűrni, hogy a fiatal tagokat vagy az egyébként alkalmas tagokat a régiek visszaszorítsák és ezáltal gyöngítsék a Párt fejlődését. Aki a pártszervezeteket megnézi, az meglepetéssel tapasztalja, hogy néhol mennyire háttérbe szorítják az ifjúságot.

Láttam olyan pártszervezetet, mégpedig nem utolsó helyen, például Diósgyőrben, ahol a legfiatalabb vezetőségi tag 40 éves volt. A budapestkörnyéki jelentésben láttam, hogy vannak olyan falusi szervezetek, amelyeknek vezetőségében egyetlen ötven évesnél fiatalabb elvtárs nincs. Meg kell mondani, Elvtársaim, hogy ez a helyzet tarthatatlan.

A Kommunista Pártnak a munkásosztály, a parasztság és a haladó értelmiség átlagos képét kell ezen a téren is mutatnia és ha kiderül, hogy nem a fiatal, erős, fejlődő munkásosztály és dolgozók pártja vagyunk, hanem elsősorban az öregeké, ebből előbb-utóbb súlyos katasztrófa lesz. Nem lesz utánpótlás, a Párt nem fog fejlődni és nem fogja elvégezhetni azokat a feladatokat, melyek elsősorban rá várnak a nemzetépítésben. Ezt most, amikor felkészülünk az újjáépítés nagy munkájára, tartsuk szem előtt és ha hazamegyünk, igyekezzünk a helyzeten gyorsan és erélyesen változtatni.

A baloldali szektavonás, amely ismét különösen vidéken és különösen a rendőrségen levő elvtársainknál tapasztalható, ez a legsúlyosabb tehertétel jelenleg a Pártban. Egyes helyeken már kezdik emlegetni, hogy a rendőrség tulajdonképpen nem állami rendőrség, hanem egy párt szolgálatában áll. Minden erővel oda kell hatni, hogy a többi pártok is küldjék oda legjobb erőiket és hogy a rendőrség feladata magaslatán álljon. Ennek a feladatnak elvégzésére azonban elsősorban azok az elvtársak hivatottak, akik már ott vannak és akiknek példaadóan kell ott eljárni. Ellenkező esetben nem fogják tudni elvégezni azt a fontos feladatot, amely a rendőrségre vár, nem tudják igazán folytatni a harcot a nyilas fasiszták ellen, hanem éppen ellenkezőleg, maguk is céltáblái lesznek a reakció támadásainak.

Hasonló bajokat tapasztalhatunk a baloldali szektaszellem miatt nem egyszer a szakszervezetekben és az üzemi bizottságokban. Itt is gyakran olyan dolgokat csinálnak elvtársaink, amik lényegében oda fognak vezetni, hogy a felépítés, az újjáépítés üteme nem lesz olyan gyors, mint ahogy a nemzet érdeke megkívánná. Mindnyájan ismerjük az utolsó hónapok történetét. A legtöbb üzem a felszabadulás után igazgató, sőt gyakran vezető mérnökök nélkül maradt. A munkások voltak azok, akik ezeket az üzemeket rendbehozták és megindították. Hallatlan áldozatokat hoztak eközben, olyan áldozatokat, amelyek kétségkívül a magyar munkásmozgalom legfényesebb lapjait fogják képezni. Heteken, sőt hónapokon keresztül nem láttak igazgatót és ez azt az érzést keltette fel bennük, hogy lényegében egész jól el tudják ők vezetni a gyárakat kapitalisták nélkül is. A fiatal magyar demokrácia a munkásságnak ezt az érdemét azzal jutalmazta, hogy az üzemi bizottságokról szóló rendeletben messzemenő jogokat biztosított neki az üzem vezetésében. Olyan messzemenő jogokat, amelyeknek jó kihasználása mellett a munkásság, a demokrácia keretein belül, legtöbb jogos követelését kielégítheti. A hiba csak abban van, hogy a kommunisták és természetesen, gyakran nemcsak a kommunisták, túlmennek ezeken a jogokon és olyan jogokat követelnek maguknak, ami összeütközésbe hozza őket az igazgatókkal vagy a vezetőséggel és az ilyen összeütközések, az ilyen konfliktusok végeredményben újra a termelés rovására mennek.

Másutt viszont megfordítva: még azokat a lehetőségeket sem használják ki, amelyeket az üzemi bizottságokról szóló rendelet biztosít nekik. Lépten-nyomon tapasztalja az ember, hogy az elvtársak nem élnek ezekkel a jogokkal és így maguk mondanak le olyan előnyökről, amelyeket a demokrácia nekik biztosított. A kommunisták ezért hassanak a jövőben oda, hogy mind a szakszervezetekben, de különösen az üzemi bizottságokban, használják ki mindazokat a lehetőségeket, amelyeket biztosít számukra az üzemi bizottságokról szóló rendelet és hajtsák ezeket úgy végre, hogy annak eredményeképpen hatalmas lendületet kapjon a felépítés nagy munkája.

Ezzel kapcsolatban az eddiginél sokkal jelentősebb súlyt kell fektetni az értelmiségiek megnyerésére. Pártunkban van a munkásosztály és a parasztság legaktívabb, legelőrehaladottabb része. Ezt, sajnos, nem mondhatjuk el a haladó intelligenciáról. Pártunkban aránylag nagyon kevés a haladó intelligenciának igazán jellemző, igazán reprezentatív része. Ezen a téren új lendületet kell vennie, hogy megnyerjük azokat az intelligens elemeket, a haladó értelmiségnek azt a részét, amelyre Pártunknak feltétlenül szüksége van. Ezen túlmenőleg gondoskodni kell arról, hogy az intelligencia, amelynek jelentékeny része jelenleg iránytvesztett, nem tudja, hova forduljon, végre meginduljon a demokrácia felé és teljes erővel bekapcsolódjék az újjáépítés munkájába. A Magyar Kommunista Párt értesse meg velük, hogy ez az újjáépítés nemcsak a nemzet, de az intelligencia legsajátabb érdeke is és a Magyar Kommunista Párt ragadjon meg minden eszközt arra, hogy ennek az értelmiségi rétegnek útját a demokrácia felé egyengesse és megkönnyítse. Meg kell értetni velük, hogy csak a demokratikus Magyarországban foglalhatják el azt a helyet, amely őket műveltségüknél és szaktudásuknál fogva joggal megilleti és hogy milyen óriási szerepet fognak kapni a nemzet újjáépítésének munkájában.

Különösen az üzemekben kell majd súlyt fektetni arra, hogy a mérnökök és a technikai értelmiség, valamint a munkásság között helyreálljon az az egészséges viszony, amely az újjáépítés egyik legfontosabb kelléke. Meg vagyok győződve róla, hogy ha a Magyar Kommunista Pártnak az üzemben dolgozó jó tagjai szem előtt tartják ezt a követelményt, meg is fogják valósítani és ezzel igen jelentős szolgálatokat tesznek az újjáépítés nehéz ügyének.

Szólanunk kell még külön az ifjúsági és nőmunkáról. Tudvalevő, hogy a fasisztamétely, a nyilasmétely az ifjúság és a nők közé hatolt be legmélyebben. Ezért az ifjúság és a nők demokratikus szellemmel való átitatása olyan feladat, amelyet csak akkor tudunk helyesen megoldani, ha minden demokratikus párt és minden demokratikus szervezet, ha a Nemzeti Függetlenségi Frontba egyesült demokratikus pártok összeteszik erejüket és úgy fognak munkához. Mi helyesnek tartjuk azt, hogy a Magyar Kommunista Párt nem alakított külön ifjúmunkás szervezeteket, hanem kezdettől fogva a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetséget támogatta. (Taps.)

Ugyanígy helyesnek tartjuk továbbá azt is, hogy a Kommunista Párt nem alakít külön női szervezetet, hanem támogatja a Magyar Nők Demokratikus Szövetségét. (Taps.) Felkérjük az elvtársakat, hogy az ifjúsági szervezetet és a demokratikus nők szervezetét az eddiginél sokkal nagyobb erővel támogassák. (Taps.) Szakadatlanul tapasztaljuk, Elvtársaim — és ez részben a szektaszerű baloldalisággal függ össze — hogy különösen vidéki szervezeteink nem ismerik fel ennek a kérdésnek óriási jelentőségét. Nem látják, hogy az ifjúság az, amely előbb-utóbb helyünkre fog állni. Nem látják be, hogyha most idejekorán nem vetünk az ifjúság soraiban, akkor később nem fogaink ott aratni. Hasonlóképpen jó adag értetlenség van a nőszervezetekkel szemben, különösen olyan helyen, ahol a nők kis szerepet játszanak a termelésben, mondjuk a bányászoknál. Ott tapasztalható leginkább, hogy nem szeretik a nők politikai tevékenységét és szervezkedését. Ezen a téren is elvtársainknak a lehető legsürgősebben gyökeres és alapos változást kell létrehozni. A Kommunista Párt támogatja teljes erejével a demokratikus ifjúsági és a demokratikus nőszövetséget. Ha ezen a két téren komoly sikereket tudunk elérni, akkor olyan győzelmet arattunk, amely biztosítja a Párt és vele együtt a demokrácia egészséges fejlődését, egészséges növekedését és végeredményben biztosítja a győzelmet is. (Taps.)

Összefoglalóul, Elvtársaim: a fiatal magyar demokráciának és ezen belül a Magyar Kommunista Pártnak főfigyelmét a legközelebbi hónapokban az ország felépítésére kell fordítania. Ez a központi kérdés, a Kommunista Párt minden ténykedése, minden lépése ebből a szemszögből indul ki. Minden erőnket a nemzet újjáépítésére!

Ezzel kapcsolatban legyen tudatában a magyar demokráciának minden híve és különösen minden magyar kommunista annak, hogy az ország politikai súlya es nemzetközi tekintélye is egyenes arányban áll azzal, hogy milyen alapos munkát végzünk itthon a fasizmus és a reakció gyökereinek kiirtásával, a magyar demokrácia kiépítésével és megszilárdításával. Felhívjuk az elvtársak figyelmét még külön arra, hogy az egész magyar dolgozó osztály és ezen belül a Magyar Kommunista Párt szerepe az ország jövendő vezetésében arányos lesz azzal a teljesítménnyel, amelyet most az újjáépítés terén fogunk felmutatni. Ahogy az elvtársak vagy az egyszerű munkások ma büszkén és joggal hivatkoznak követeléseik érvényesítésénél arra a hősies munkára, amit az utolsó hónapokban éhezve és fizetés nélkül az üzemekben végeztek, ugyanúgy fognak a jövőben hivatkozni arra a munkára, amelyet az országépítés közepette teljesítettek. Ez lesz a mi fő ütőkártyánk, valahányszor jogaink érvényesítéséről lesz szó. Minél szorgalmasabban, önfeláldozóbban, szakavatottabban dolgozunk az újjáépítésben, annál rövidebb lesz a nélkülözések és a szenvedések ideje. A Magyar Kommunista Pártnak szakadatlanul szem előtt kell tartania, hogy jelenleg a munkásosztály, a dolgozók rétege, de az intelligencia jelentékeny része szenvedi a legtöbbet. Nekünk kötelességünk ezeket a nélkülözéseket a lehető legrövidebb időre leszűkíteni. Ezt várja tőlünk a magyar munkásosztály, az értelmiség haladó része, de ezt várja tőlünk az egész nemzet érdeke és rajta leszünk, hogy ennek a várakozásnak meg is feleljünk, (Taps.)

A Magyar Kommunista Párt, mint a múltban, úgy a jövőben is az élen fog járni és nem fogja kímélni erejét ott, ahol kitartó, példaadó munkára és áldozatra lesz szükség. És ezért felszólítja minden tagját, minden szervezetét, hogy vegye ki részét erejének minden megfeszítésével a felépítés nagy művében. Ez most a Kommunista Párt központi feladata. Attól, hogy milyen szerepet vállalunk a felépítésben és milyen eredménnyel fogjuk ezt a szerepet végigjátszani és milyen módon fogjuk beváltani a hozzáfűzött reményeket, ettől függ a legközelebbi időkben Pártunknak és az egész demokráciának a sorsa. Semmi kétségem afelől, hogy az a Kommunista Párt, amely 25 esztendős nehéz, véres reakció és fasiszta elnyomás idején fennen lobogtatta a haladás és a példaadás zászlaját, a mostani viszonyok között, amelyek hasonlíthatatlanul több lehetőséget nyújtanak nemzetalkotó, újjáépítő erőinek kifejtésére, hogy ez a Kommunista Párt meg fogja oldani azokat a feladatokat, amelyeket az új helyzet vállaira rakott. Megfelel annak a várakozásnak, melyekkel a dolgozók, az egész magyar demokrácia rátekintenek és segíti megvalósítani mindnyájunknak szíve vágyát, segíti gyorsan felépíteni az új, erős szabad, demokratikus Magyarországot. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.)

(Beszámoló a Magyar Kommunista Párt országos pártértekezletének 1945 május 20-án tartott ülésén.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!