(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

2

Különös jelentősége van itt az új, fiatal káderek merész és idejekorán történő előléptetésének. Attól tartok, hogy nálunk még nem látják tisztán ezt a kérdést. Egyesek úgy vélik, hogy az emberek kiválogatásánál főképpen a régi káderekre kell építeni. Mások megfordítva, főleg a fiatal káderekre akarnak építeni. Én azt hiszem, hogy ezek is, azok is tévednek.”* Sztálin. A leninizmus kérdései Id. kiad. 701—702. old.*

Sztálin megmagyarázza, hogy a régi kádernek előnye az, hogy sokkal több tapasztalattal bír, jobban ismeri pártját, hátránya viszont az, hogy öreg, hogy nehezen szokik az újhoz, hogy inkább a múltba néz és azonkívül lassanként kiöregszik és meghal. A fiatalok előnye ezzel szemben az, hogy sokan vannak, jobban megértik az új idők szellemét és fejlődőképesek. Ezért mondja Sztálin:

„… a feladat nem abban áll, hogy vagy csak a régi, vagy csak az új káderekre építsünk, hanem abban, hogy összekapcsoljuk, egyesítsük a régi és az új kádereket a párt és az állam vezető munkájának nagy együttesében.”** U. o 702. old.*

Ezt a tapasztalatot szűrték le a szovjetunióbeli elvtársak, elsősorban Sztálin elvtárs a káderkiválasztásra. Hogy milyen legyen a káder, erre Sztálin részleteiben a következőkben tért ki: a legdöntőbb dolog, hogy teljes odaadással legyen a kommunizmus ügye iránt, hogy szeresse hazáját, szeresse népét és mindig tudatában legyen annak a felelősségnek, amelyet népével szemben viselnie kell. Ne ijedjen meg a nehézségektől, tudjon harcolni a nehézségekkel szemben és tudja legyőzni azokat. Csak azok a káderek jók, akik nem bújnak el a nehézségek elől, hanem éppen megfordítva, eléje mennek a nehézségeknek abból a célból, hogy legyőzzék és kiküszöböljék őket. Csak a nehézségekkel való harcban nőnek ki a valódi káderek. A jó káder nem dicsekszik és a sikere után nem ül ölbetett kezekkel. Hibáit becsületesen elismeri és ki tudja javítani; emlékszik rá, tudja, hogy ha megtalálja azokat az okokat, amelyek a hibát okozták, akkor megtalálja annak módját, hogy ki is javítsa ezeket a hibákat. És ez egyik legjobb módja a pártkáderek tanításának és nevelésének. A jó káder tudja a tényeket, az eseményeket, a fejlődésüket, az egymáshoz való viszonyukat, előre meg tudja állapítani az események menetét, érdeklődik a mi általános mozgalmunk jövendő perspektívái iránt és nem süllyed el a kis aprólékosságokban; munkatársait nem ígéreteik és kijelentéseik alapján ítéli meg, hanem munkájuknak eredményei alapján. És ilyen módon — mondja Sztálin — értük el azt a soha nem látott rugalmasságot, amelynek alapján Pártunknak módjában van bármely pillanatban átépíteni sorait és tagjainak százezreit bármely nagy munkára összpontosítani anélkül, hogy ezzel a Párt kebelén belül zavart idéznének elő.

Szóval ilyennek követeli Sztálin elvtárs a jó kádereket. Ebben a meghatározásban már bizonyos fokig benne van a jó kádermunkás is. Nálunk a kádermunkát — meg kell mondani — eddig meglehetősen lebecsültük. Azelőtt nem egyszer előfordult, hogy elém tettek egy-egy iskolából valamilyen jellemzést, karakterisztikát, amiben benne volt, hogy X. Y rosszul tanul, elméleti érdeklődése nincs, összeférhetetlen, nem tömegember, „ennélfogva kádermunkára javasoljuk”. (Derültség.) Az ilyen karakterisztika mutatja a legjobban, hogy gyakran még az iskola vezetői is, akik pedig igen jelentős nevelőmunkát végeznek, lebecsülték a kádermunka jelentőségét, holott lassanként kiderül, hogy legfontosabb pártmunkánk egyike kétségkívül a kádermunka. Ide olyan elvtársakat kell tenni, akik a lehető legnagyobb párttapasztalattal, emberismerettel rendelkeznek, hogy azt, akit valamilyen munkára kiválasztanak, meg tudják ítélni, hogy hibáit és előnyeit azonnal meglássák, különben nem tudják megállapítani, hogy megfelelő lesz-e. Jó szervezőnek is kell lennie, különben az fog történni, hogy az agitátort elküldi szervezőnek, a szervezői pedig propagandistának. Rendkívül fontos, hogy beállítottsága olyan legyen, hogy mindenkinek igyekezzen foglalkoztatást adni. Már a felvételnél gondolkozzon azon, hogy az új tagot milyen munkára lehetne beosztani és ezzel lehetővé tenni, hogy a Párt aktív tagot kapjon. Ismerkedjék meg vele az első perctől kezdve és ha elhelyezi valahová, akkor az illető érezze, hogy őt olyan helyre állították, ahol meg tud felelni és ahol tehetségének legjavát tudja nyújtani.

Ebből viszont az is következik, hogy a káderes ne csak akkor kísérje figyelemmel az elvtársakat, amikor valahonnan embert kérnek tőle, hanem már előre tanulmányozza őket és előre törje a fejét, hogy mire volna az illető alkalmas. De ne csak törje a fejét, hanem kérdezze meg tőle és ha észreveszi, hogy az illető maga is már eltalálta körülbelül azt az irányt, ami felé tehetsége és hajlama viszi, akkor igyekezzék azon lenni, hogy ebben az irányban tényleg a hóna alá nyúljon, hozza javaslatba arra a munkára. Ha így dolgozik, akkor nem jön zavarba, amikor új erőket kérnek tőle, hanem bizonyos tartalékkal is rendelkezik. A tartalék, Elvtársaim, a káderben csakúgy kell, mint a hadseregben vagy a bankban. Tartalék nélkül nem lehet nyugodtan dolgozni sem a káderesnek, sem a hadsereg vezetőinek.

A káderesnek feltétlenül jó emberismerőnek kell lennie és különösen arra vigyáznia, hogy ne csak a feltűnőt vegye észre. Nagyon gyakori tapasztalat, hogy nem azok a legjobb káderek, akik azonnal feltűnnek, akik hangosak, rögtön az első sorban láthatók és igyekeznek mindenhez hozzászólni. Ellenkezőleg: a gyakorlat azt mutatja, hogy sokszor a szerény, az első időben nem feltűnő az, akiben a legnagyobb fejlődési lehetőségek vannak. Ez az a típus, amire a magyar közmondás azt mondja, hogy csendes víz partot mos. Vigyázni kell, hogy ezeket ne hagyja a jó kádervezető figyelmen kívül.

Rendkívül fontos a politikai érettség és megbízhatóság mellett a jellemesség, a jó szakmunka, a szorgalom és hogy az, akit kiválasztunk, a közvetlen környezetében és ha lehet szélesebb körben is népszerű és közszeretetben álló ember legyen. Ezeket a tulajdonságokat nem mindig tartjuk szem előtt. Holott a mi viszonyaink között — ahol a szocializmusnak a hirdetése, ahol a Kommunista Párt legális működése tulajdonképpen csak az utolsó két és fél év eredménye — az egyszerű ember még nincs annyira hozzászokva, mint másutt, hogy a politikai pártot írott vagy elméleti programja alapján ítélje meg. Ehelyett a pártot gyakran személyes képviselői alapján ítéli meg. Nem azt nézi elsősorban — különösen falun — hogy az illető mit mond, hanem, hogy az illető kicsoda és mit csinál. És ez nemcsak falun van így, de például még inkább így van a nőknél, akiknek politikai érettsége és tudása az országos átlag alatt van és akik még inkább nem annyira az elvet, mint annak hirdetőjét, emberi magatartását, népszerűségét, személyes vonzását stb. tekintik.

Ugyanez vonatkozik az ifjúságra is, amelynek politikai érettsége részben a fasiszta maradványok következtében szintén az ország átlagos politikai színvonala alatt áll. Ezért nekünk, akik a káderekkel foglalkozunk, ezekkel a szempontokkal sokkal többet kell törődnünk mint eddig és gondoskodnunk kell róla, hogy a kommunista vezető akár a központban, akár a legkisebb faluban nemcsak jó kommunista legyen, a szónak abban az értelmében, hogy kemény, gerinces, rendes, becsületes, elvhű, hanem igyekezzünk őket magatartásukban is kommunistává nevelni, hogy emberi melegség legyen bennük, megértés a bajok, nehézségek iránt, bizonyos természetes humor: mindaz, ami megkönnyíti a kommunisták munkáját falun és városban egyaránt. Ezekre a jellembeli tulajdonságokra mi nem fektettünk azelőtt különösebb súlyt, holott ilyen országban mint a miénk, amelyben a reakció évtizedeken keresztül visszaszorította a politikai tudást, ilyen országban kádereinknek ez az oldala hasonlíthatatlanul fontosabb mint egyebütt, bár meg kell mondani, szerte a világon fontos.

Sohasem felejtem el és már ismételten beszéltem róla — amikor még 1945 őszén egy ifjúsági megbeszélésen felállt egy fiatal elvtársnő és azt mondotta: „A mi párttitkárunk nagyon derék ember, rendes, szigorú, reggeltől estig dolgozik, nincs rá ebből a szempontból semmi panasz. De soha egy viccet meg nem ereszt, soha egy nótát el nem énekel velünk. Emiatt bizony nem népszerű. Kérem a Pártot, hogy ha lehetséges, akkor küldjön nekünk olyan titkárt, aki nem olyan szigorú és nem ilyen pontos, de aki viszont népszerű lesz közöttünk.” Nekünk, akik ezt hallgattuk, az volt az érzésünk, hogy az illető elvtársnőnek a kívánsága helyes. Sztálin elvtárs is, amellett, hogy ott, ahol szükséges, vaskezű és szigorú, ugyanakkor árad belőle az emberi megértés, adott esetben pompásan csillog humora és aki beszél vele, önkéntelenül ezen a vonalon is hatása alá kerül — nem egyszer az ellenség is.

Rendkívül fontos, hogy a kommunista az elmélet mellett feltétlenül jó szakember legyen. Mi ezt eddig nem hangsúlyoztuk eléggé. Mindig elégedetlen vagyok, amikor beszélek valamelyik elvtársunkról, akit nem ismerek közelről s nem tudják megmondani, hogy szakmájában milyen. Ebből látom, hogy elvtársaink ezt a rendkívül fontos oldalt elhanyagolják, nem tartják jelentőségteljesnek azt, hogy az illető jó szakember-e és így szaktársai előtt van-e tekintélye. Holott ismétlem, nemcsak az ilyen elmaradott országban, mint a mienk, de szerte a világon a politikai meggyőződés mellett a kommunistának feltétlenül jó szakembernek kell lennie. De nemcsak jó szakembernek, hanem szorgalmasnak, példaadónak, önfeláldozónak, különben nem lesz elég tekintélye. A régi munkásmozgalmi ember ezt nagyon jól tudja. Azelőtt sem szerették az olyan helyi munkásvezetőt, aki jól beszélt ugyan, de egyébként nem értette munkáját. Ha mi meg tudjuk csinálni, hogy elvtársaink nemcsak politikai téren lesznek vezetők, de ott, ahol dolgoznak, munkájukat is elsőrendűen, példaadóan elvégzik, ennek majdnem annyi a jelentősége, mint a jó politikai munkának. Gondoljanak például Elvtársak arra a munkára, amit politikai működésétől eltekintve, mondjuk Gerő elvtárs a maga szakterületén végzett és amelynek eredményeképpen két esztendő alatt megváltozott a magyar népnek az annyit rágalmazott Kommunista Pártról és a kommunistákról alkotott véleménye. Azelőtt a kommunistákat olyan társadalmon kívül élő, izgága — féllábbal a börtönben levőknek tekintették az egyszerű emberek, akik nem ismerték őket, olyan embernek, akit jobb kerülni és akitől félni lehet, mert sohasem tudja az ember, hogy mikor kerül miatta bajba. És ez a kép két esztendő alatt egész mássá változott. Valami még persze maradt belőle, de ugyanakkor a kommunistát kezdik úgy tekinteni, mint komoly, jó munkást, mint olyat, aki, ha valamit megígér, azt feltétlenül teljesíti is, kis és nagy kérdésekben egyaránt. A Párt mindig gondoskodott is arról, hogy ígéretét a legnagyobb áldozatok árán is valóra váltsa.

Becsületes múltra tekinthetünk vissza. Most két esztendeje felvetettük az újjáépítés megkezdését és kiadtuk a jelszót: „Arccal a vasút felé!”, hogy rendbe kell hozni a vasutat, a rossz mozdonyokat, a vagonokat. Amit megígértünk, azt betartottuk. Egy éve adtuk ki azt a jelszót, amit végrehajtani szinte lehetetlennek látszott, hogy meg kell teremteni pontos dátumra, augusztus 1-re a jó pénzt, ígéretünket betartottuk. Most, ezekben a napokban és hetekben nem kisebb munkát tűzünk ki magunk elé: a hároméves terv megvalósítását. Azon leszünk, hogy ezt éppúgy, mint minden eddigi ígéretünket a magyar nép felvirágoztatása érdekében valóra is váltsuk. Amit a párt így országos méretben és az országos feladatokban végrehajtott, azt követeljük mi minden egyes kommunistától. Legyen szorgalmas, megbízható, szavatartó, szakmáját értő munkás és akkor politikai tudását, politikai tisztánlátását meghatványozzák ezek a tulajdonságok és a kettő együttvéve lehetővé teszi, hogy a Párt gyorsabban haladjon kitűzött céljai felé. Természetesen döntő a kommunistáknál a politikai tudás, ami a kádereknél, vezető rétegnél elsősorban a marxizmus-leninizmus ismeretét jelenti.

(Előadás a kádervezetők tanfolyamán 1947 május 6-án.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

1

Kedves Elvtársak!

A kádermunka kezd a Magyar Kommunista Párt egyik központi feladatává válni. Ezért helyeseltem, amikor az elvtársak felvetették e rövid tanfolyam kérdését és magam vállaltam az első előadást.

Elsősorban állapítsuk meg azt, mi a káder? A kommunista pártokban a káder a párt vezető, aktív rétege. Sztálin elvtárs, mint a Bolsevik Párt nagy nevelője, igen sokat foglalkozott káderkérdésekkel, a párt kádereinek szerepét a következőképpen határozta meg:

„A párt káderei: a párt parancsnoki kara … Miután kidolgoztuk a helyes politikai irányvonalat, amely kiállta a gyakorlat próbáját, a párt káderei a párt és az államvezetés döntő tényezőjévé válnak. Hogy helyes politikai vonalunk legyen — ez természetesen az első és legfontosabb kellék. Ez azonban még nem elegendő. A helyes politikai vonal nem azért kell, hogy kinyilatkoztassuk, hanem azért, hogy az életben megvalósítsuk. Hogy azonban a helyes politikai vonalat az életben megvalósíthassuk, ahhoz káderek kellenek, emberek kellenek, akik megértik a párt politikai vonalát és magukévá teszik, mint saját vonalukat, akik át tudják vinni az életbe, akik meg tudják valósítani a gyakorlatban és felelősséget tudnak vállalni érte, védelmezni tudják, küzdeni tudnak érte. E nélkül azt kockáztatjuk meg, hogy a helyes politikai vonal papíron marad.”* Sztálin, A leninizmus kérdései. Id. kiad. 701 — 702 old.*

Ezek után nézzük meg, hogy a pártnak ez a parancsnoki kara. — ahogy Sztálin elvtársi a kádert nevezte — hogy áll a mi Pártunkban? Amikor mi kél és fél évvel ezelőtt hozzáláttunk a legális párt megszervezéséhez, minden vonalon nagy kádergondjaink voltak, elsősorban azért, mert a mi vezető káderünk összetétele nagyon tarka. Ez a tarka összetétel Pártunk történetéből folyt. A vezető káderek között ott voltak a Szovjetunióból visszatértek, az itthoni illegális munkából a legalitásba átlendülő elvtársak, itt voltak a Szociáldemokrata Pártból átjöttek, itt voltak, akik azelőtt a szakszervezetben dolgoztak, vagy egyáltalán nem vettek részt a munkásmozgalomban. Jelentkeztek azok az elvtársak, akik 1919-ben tevékenykedtek és utána — ez gyakori eset — 25 esztendőn keresztül nem vettek részt a munkásmozgalomban. Ezeken a kategóriákon belül még különböző rétegek voltak, mint pl. azok az elvtársak, akik résztvettek a spanyol felszabadító háborúban, és akik természetesen külön árnyalatot képviseltek. Úgy, hogy mikor kezdetben megnéztük káderünket, arra a veszélyre is gondoltunk, hogy egy ilyen sokárnyalatú és különböző nevelésű vezető réteg nehezen fog egységessé összekovácsolódni, vagy legalább is hosszú időbe fog kerülni, amíg belőlük egységes, homogén vezető réteg alakul ki.

Most két és fél esztendő tapasztalatai alapján meg lehet állapítani, hogy ez az összeforrás sikerült és azok a rétegek, amelyek különbözősége főleg az első hónapokban erősen megnyilvánult mind munkamódszerükben, mind magatartásukban, most már eggyé forrtak és ez a sok minőség újabb erőt kölcsönzött, jobb keveréket adott a Pártnak. Ebbe a vezető rétegbe bele tudtuk vinni a Bolsevik Pártnak, Leninnek, Sztálinnak tapasztalatait és tanításait. Ugyanakkor ebben a pártban felszívódtak a 75 éves magyar Szociáldemokrata Párt fejlődőképes és használható tradíciói is. Így a helyi ismeretekkel a munkásmozgalomnak, a demokráciáért vívott harcnak olyan nemzetközi tapasztalatai vegyültek, amelyekkel rajtunk kívül egyetlen párt nem rendelkezik Magyarországon. Ez a tudásnak és tapasztalatnak olyan bő tárházát nyújtotta Kommunista Pártunknak, ami lehetővé tette, hogy a mi nehéz viszonyaink ellenére a Párt mind a mai napig meg tudta tartani a magyar politikai porondon azt a helyet, amely összeforrottságánál, ideológiai tisztaságánál fogva joggal megilleti. Annál fontosabb ez a körülmény, mert hiszen az első napoktól, az első hetektől és hónapoktól kezdve hallatlanul nehéz és szokatlan új feladatok zúdultak a Pártra: gondoskodni kellett az állami adminisztrációról, az élelmezési, termelési kérdésekről és egy sereg olyan feladatról, amelyről egy-két évvel ezelőtt a Párt aktív káderei nem is álmodtak. Pártunk az első naptól kezdve, részben ennek következtében, óriási káderhiányban szenvedett és bár azóta a kádernevelés terén igen nagy a fejlődés, ez a hiány mai napig is tart. Első hallásra ez talán szokatlan, mert hiszen Pártunk taglétszáma most már körülbelül 700 000 főnyi és fel kellene tételezni, hogy 700 000 párttagunk közül nem nehéz kiválogatni azt a néhány tízezer elvtársat, akik, mint káder, a különböző feladatokra tekintetbe jönnek. Sajnos azonban itt a szám nagysága inkább negatív, mint pozitív tényező.

Nem lehet egészséges tünetnek tekinteni azt a körülményt, hogy ebben az országban 700 000 tagja van a Kommunista Pártnak, mint ahogy nem lehet egészséges tünetnek tekinteni azt sem, hogy a Szociáldemokrata Pártnak is körülbelül ennyi, vagy talán még több tagja van. Mindannyian tudjuk, hogy a tagok száma majdnem azonos azzal a számmal, amit úgy a Kommunista Párt, mint a Szociáldemokrata Párt a választásokon kapott. Nincs Európában még egy párt, ahol ez volna a helyzet és ki van zárva, hogy ez egészséges jelenség. Az bizonyos, hogy Pártunkba — és még inkább a Szociáldemokrata Pártba — számos olyan tag került, akinek sokkal jobb lett volna, ha a szakszervezetekben vagy egyéb tömegszervezetekben először végigcsinálja a szocializmusnak bizonyos előiskoláját és nem kerül be azonnal a Pártba, amelyre így módja nyílik közvetlenül is befolyást gyakorolni.

Nálunk a vezetés egységes és kipróbált volta következtében ez a körülmény nem érezteti annyira hatását, de a Szociáldemokrata Pártban hónapról hónapra érezzük annak a következményét, hogy a Szociáldemokrata Párt szociális összetétele megváltozott, nagy számmal kerültek hozzájuk olyan polgári elemek, amelyeknek jelenléte a munkásegységet egyre inkább megnehezíti. Mi ennek a ténynek a felismerésében — hogy a pártok felduzzadása nem egészséges folyamat — tavaly is, az idén is elutasítottuk a tagtoborzás gondolatát. Elutasítottuk azt, hogy mesterségesen, vagy fokozott propagandával és agitációval még jobban felduzzasszuk Pártunk tagságát. Különösen harcolunk az ellen, hogy nyomással vagy ígérgetéssel emeljék a párttagok számát. Mi tudjuk, hogy más pártoknál ilyesmi előfordul, de mi ettől a módszertől óva intjük az elvtársakat. Másutt arra gondolnak, hogy az így beszervezettek egyrésze is megmarad — körülbelül úgy, mint a légy a ragadós papíron — de a mi legjobb meggyőződésünk szerint az ilyen emberek túlnyomó többsége ellenség. Ha eddig nem volt ellenség, ezután épp a nyomás következtében azzá válik, mégpedig veszélyes ellenséggé, mert hiszen működését a Párt keretein belül, bizonyos fokig a Párt leple alatt tudja végezni.

Még egyszer ismétlem: 700 000 tagunk ellenére óriási a káderhiány. Ez részben azzal függ össze, hogy nem ismerjük, nem vettük számba kádereinket. Enyhítő körülmény csak az, hogy mindenütt hasonló a helyzet. Még a Szovjetunióban is, hosszú esztendőkkel a győzelem után a Bolsevik Pártban is panaszkodtak káderhiányra, pedig ott hasonlíthatatlanul nagyobbak voltak a káderfejlesztés lehetőségei, mint most nálunk. Számolhatunk azzal, hogy a káderhiány valószínűleg megmarad a legközelebbi években nálunk is. Egyszerűen azért, mert a Párt számszerű növekedésével és kádereinek számszerű fejlődésével még gyorsabban fejlődnek majd azok a feladatok, amelyeket a Pártnak el kell végeznie.

Felmerül a kérdés, hogy ilyen viszonyok között honnan vegye a Párt a kádereket? A felelet nálunk is, mint más pártokban, rendszerint az, hogy az új erők és az ifjak bátor beállításával. A kádermunkának ez a döntő része: bátor kísérletezés az új erőkkel és az ifjakkal. Ez természetesen nemcsak nálunk van így, hanem elsősorban így volt abban a pártban, amelytől a legtöbbet tanulhatunk: a bolsevikok pártjában. Lenin erről a kérdésről maga is megemlékezett és azt mondotta:

„Tapasztalt pártmunkásoknak a művészete a központban csakúgy, mint a perifériákon, a vidéken, abban kell, hogy megnyilvánuljon, hogy erőteljesebben tudják kihasználni a pártnak új, friss erőit.”

És hozzáteszi másutt:

„Nekünk fiatal erőkre van szükségünk és egyszerűen azt javasolnám, hogy a helyszínen lőjék agyon mindazokat, akik megengedik maguknak azt a kijelentést, hogy nincsen elég emberük Oroszországban rengeteg az ember, csak bátrabban és szélesebben, még bátrabban és még szélesebben és még szélesebben és még bátrabban kell toborozni az ifjúságot és nem kell tőlük félni.”

Amint az elvtársak látják, Lenin annak idején azokat, akik káderhiányra panaszkodtak, legszívesebben a helyszínen agyonlőtte volna.

Ami a kiválogatást illeti, ezt a kérdést különösen Sztálin elvtárs dolgozta ki. Azt mondotta, hogy „amikor embereket kiválasztunk, természetesen az első feltétel a politikai tudás, vagyis a politikai tudás és a megbízhatóság, vagyis, hogy rászolgálnak-e az illetők a politikai bizalomra. De a második legfontosabb feltétel a tárgyi ismérv, azaz alkalmasak-e az illetők annak a fontos feladatnak az elvégzésére is, amire ilyen esetben kiszemelik őket.”

Ezek a feltételek a mi kádermunkánknál is döntőek. Valahányszor a kiválogatásról szó kerül, természetesen első kérdés a politikai megbízhatóság és tudás. A másik azonban az, hogy azt a feladatot, amire kiszemeljük őket, el tudják-e végezni. Rendkívül vigyázni kell arra, hogy ne mechanikusan, gépiesen válasszuk ki az elvtársakat, akiket a munkába be akarunk állítani. Ezért döntő kérdés a káderek helyes kiválasztása. Erre vonatkozólag Sztálin elvtárs a következőket mondotta:

„A káderek helyes kiválasztása még nem azt jelenti, hogy helyetteseket és segédeket szedjünk össze magunknak, irodát szervezzünk és onnan különféle utasításokat osztogassunk. És azt sem jelenti, hogy visszaéljünk a hatalmunkkal, hogy értelem nélkül tízével és százával ide-oda dobáljuk az embereket és végnélküli »átszervezéseket« rendezzünk.

A helyes káderkiválasztás ezt jelenti:

Először, hogy úgy becsüljük a kádereket, mint a párt és az állam aranykészletét, hogy megbecsüljük és tiszteletben tartjuk őket.

Másodszor, hogy ismerjük a kádereket, gondosan tanulmányozzuk minden egyes káderbeli funkcionárius jó oldalait és hibáit, hogy tudjuk, melyik helyen bontakozhatnak ki legkönnyebben képességei.

Harmadszor, hogy gondosan neveljük a kádereket, hogy segítsük minden egyes fejlődő munkatársunkat előmenetelében, hogy ne sajnáljuk az időt, ami ahhoz kell, hogy türelmesen »vesződjünk« ezekkel a munkatársainkkal és siettessük fejlődésüket.

Negyedszer, hogy idejekorán és merészen léptessük elő az új és fiatal kádereket, ne hagyjuk őket túl hosszú ideig a régi helyükön ülni, ne hagyjuk őket megsavanyodni.

Ötödször, hogy olyan módon osszuk el a funkcionáriusokat a különféle állásokban, hogy minden egyes ember a maga helyén érezze magát, hogy minden egyes funkcionárius a maximumát adja a köznek abból, amit egyéni képességeinél fogva egyáltalán adni képes, hogy a káderelosztás terén végzett munka általános iránya teljesen megfeleljen ama politikai vonalnak, amelynek a megvalósítása érdekében ez az elosztás történik.

(Előadás a kádervezetők tanfolyamán 1947 május 6-án.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

7

7. Előre a népi demokráciáért!

Befejezésül szólanunk kell arról, hogyan és hol függ össze a népi demokrácia építése a szocializmus felé vezető úttal. A kommunista pártok az utolsó negyedszázad alatt megtanulták, hogy a szocializmushoz nemcsak egy út vezet, de csak olyan út vezet, melyet minden ország sajátos viszonyainak figyelembevételével építünk. Megtanultuk azt is, hogy minél több elemét építjük fel a szocializmusnak már a népi demokráciában, annál könnyebb, gyorsabb, kevesebb áldozatot, vérveszteséget követel az átmenet és meg lehet takarítani annak a sok szenvedésnek jórészét, amelyet a szovjet nép átélt, amikor a szocializmus útjára lépett.

Mi ezeknek a tanulságoknak alapján nem taktikából, hanem mély kommunista meggyőződésünkből kifolyólag építjük a magyar demokráciát és rajta leszünk, hogy minél több legyen benne a szociális tartalom, ami viszont meggyorsítja azt a fejlődést, ami az emberiséget a szocializmus felé viszi. Azt is tudjuk, hogy ez a szocializmus, bár magáévá teszi a nemzetközi tapasztalatok egész tárházát, csak a magyar történelmi fejlődés, a magyar gazdasági, politikai és társadalmi erők eredményei alapján jöhet létre. (Taps.)

Ez a tudat ad erőt a magyar kommunistáknak, amikor bátran és ingadozás nélkül vágnak neki a legnehezebb feladatoknak, amikor éppen mert szocialisták, lelkesen és áldozatkészen építik a magyar jövőt, a népi demokráciát. Ebben a nehéz munkában természetesen erőt ad nekünk az a tudat, hogy világszerte, de különösen közvetlen szomszédságunkban, elsősorban a hatalmas Szovjetunióban (taps), de Lengyelországban (taps) és egyebütt is erős, hősi harcokra visszatekintő kommunista pártok haladnak sikerről-sikerre népeik élén. A legnagyobb erőt azonban saját harcos, szenvedésekkel és üldözésekkel teli negyedszázados fejlődésünkből merítjük, amikor ádáz és kíméletlen ellenségeink tűzzel-vassal irtottak bennünket, de nem tudták kicsavarni kezünkből az emberi haladás, a szocializmus vörös lobogóját, melyet mártírjaink adtak kézről-kézre, amíg hozzánk jutott, hogy szilárdan és magasan lengessük a győzelemre vivő úton.

Mi biztosak vagyunk ügyünk sikerében. Tudjuk, hogy csak a népi demokrácia biztosítja Magyarország termelőerőinek fejlesztését a dolgozók javára, segíti elő a nép anyagi és szellemi kultúrájának, életszínvonalának emelését. Csak a népi demokrácia teszi lehetővé Magyarország jogos nemzeti igényeinek érvényesítését és nemzetközi helyzetének megszilárdítását. A mi utunk a belső válságok és ellentétek kiéleződése helyett a népi demokrácia útja, a belső béke, a nemzeti egység útja.

A vesztett háború, a pusztulás, népünk életszínvonalának rendkívüli süllyedése, a nemzeti létünket és érdekeinket súlyosan érintő béke után a népi demokrácia jelenti a magyarság számára az újjászületést és felemelkedést és egyben az erős, megelégedett, jómódú népi Magyarországot. (Nagy taps.)

Csak a népi demokrácia teszi lehetővé, hogy országunk társadalmi fejlődés útján, polgárháború nélkül haladjon a szocializmushoz.

E célok elérése nehéz harcokkal jár, de mi nyugodtan, a győzelem biztos tudatában nézünk elébe. Erőtől duzzadó, egységes és évtizedes nehéz küzdelmekben megedződött pártunk minden tagja legyen büszke arra, hogy ő is harcos katonája annak a közösségnek, mely hivatva van a magyarságot, sokat szenvedett népünket a demokratikus megújhodás útjára vezetni. És hassa át őket az a meggyőződés, amit mi annyi nehéz helyzetben hangoztattunk: jöjjön, aminek jönni kell: a jövő a miénk! (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.)

(1946 szeptember 29-én a MKP III. kongresszusán tartott beszámoló.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!