A vajda a repülőrajtról a 444-nek: „Hosszú a kifutópálya, 10 millióan vagyunk a gépen, kis türelmet, de menni fog”
Orbán Viktor röviden nyilatkozott a sajtónak a brüsszeli EU-csúcs előtt. A miniszterelnököt a 444 is kérdezte. Arra voltunk kíváncsiak, hogy áll a januárban megígért repülőrajt. Azt válaszolta, „hosszú a kifutópálya, 10 millióan vagyunk a gépen, kis türelmet, de menni fog”.
Orbán beszélt a Voks 2025 konzultáció végeredményéről is. Azt mondta, hogy a válaszadók 95 százaléka nemmel szavazott, így erős mandátummal érkezett az EU-csúcsra, „férfiasabb” lett a hangja. Az Oroszország elleni 18. szankciós csomag blokkolásának feloldásával kapcsolatban pedig kapott már ajánlatokat a magyar kormány.

A Pride-ról azt mondta, Magyarország civilizált ország, ahol mindenki gyülekezhet és elmondhatja a véleményét.Egy dolgot azonban nem lehet: alkotmányos jogok ütközésénél semmi sem előzheti meg a gyermekvédelem alkotmányos jogát. Ezért arra kérnek mindenkit, ne csináljanak ilyet. Viszont ha mégis ilyet csinál valaki, van egy törvény a helyzet kezelésére. „Viszont mi egy civilizált ország vagyunk, ha nem értünk egyet egymással, akkor sem bántjuk egymást. Ez nem része a magyar politikának.”Azt is megkérdezték Orbántól, mit tenne, ha öt gyermekéből az egyik kimenne a Pride-ra. Azt válaszolta, hogy mivel felnőtt emberek, azt csinálnak, amit akarnak.
(444)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Hát Drága Felejim! A Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk – NAGYON ÚGY FEST A DOLOG – egyáltalán nem szenved a pesszimizmusnak nevezett, és a NEM NER – es(éges) EGYSZERŰ MAGYAROK KÖREIBEN ROHAMOSAN TERJEDŐ KÓRBAN!
Sőt! NAGYON IS OPTIMISTA! Legalábbis az Ő JÖVŐJÜKET illetően! Ez a tény viszont a MI SZÁMUNKRA EGYÁLTALÁN NEM vigasztaló! Tekintettel arra, hogy a vajda az ő számtásai szerint, még LEGALÁBB MIN. KÉT „VÁLASZTÁSI” CIKLUSON KERESZTÜL AKAR BENNÜNKET FOSZTOGATNI!
Számunka a legrosszabb ebben az egész történetben pedig CSUPÁNCSAK AZ, hogy vélhetőleg az ő kalkulációja jön be ezúttal is – MINT MINDÍG!
Azaz: HAZUDNI FOLYAMATOSAN, HÜLYÍTENI A NÉPET MINDENFÉLE MARHASÁGGAL, – KÖZBEN PEDIG LOPNI – LOPNI! – LOPNI!
Dejszen ő EZT VÁLLALTA!
MI – MAGYAROK PEDIG! – EZT VÁLASZTJUK!
@bali_laci Ilyen ez a Magyar repülőrajt🤣🤣 #repulorajt #arstop #inflacio #magyarorszag #arak #poen #nekedbelegyen ♬ eredeti hang – BaliLaci


Hazudni, és hülyíteni csakis hazugnak és hülyéknek lehet!Még szerencse hogy zajlik a kiválasztódás!
Devizaadósok: mutatjuk, kinek lehet érdemes lépnie – Több bírói döntés is még függőben van
2025. június 23.
Tömegével indulhatnak itthon újra a devizahiteles perek – írtuk meg korábban – az Európai Unió Bíróságának (EUB) tavaszi ítélete nyomán. A bíróság egy svájci frankos lízing szerződés esetében kimondta, hogy ha a szerződés érvénytelenné vált, mert tisztességtelen volt az árfolyamkockázat egyoldalúan a fogyasztóra hárítása, akkor azt nem lehet – ahogy ezt a magyar jogszabályok lehetővé tennék – érvényessé tenni. Ilyen esetben az eredeti állapotot kell helyreállítani.
Az autók deviza-alapú lízingszerződései azok, amelyek még leginkább érvénytelennek minősülhetnek. Bihari azt mondja, ezeknél még a szerződésben rögzített 120 hónapos futamidő szerinti törlesztőrészleteket sem kell visszafizetni – csak a folyósított tőkét.
László Marczingós élő adásban volt. (7 órája)
https://www.azenpenzem.hu/cikkek/devizaadosok-mutatjuk-kinek-lehet-erdemes-lepnie/10975/
https://www.facebook.com/laszlo.marczingos?locale=hu_HU