Vadai György

3

(idézet: Ellenforradalom Magyarországon – 1956)

SEREGGYŰJTÉS A KALÓZLOBOGÓ ALÁ

A SZER a népi demokrácia elleni akciójához mindenekelőtt a volt kizsákmányoló osztályok maradványaiból és kiszolgálóiból toborzott sereget. Az imperialista propaganda, a ballonokról ledobott röpcédulák, a beküldött ügynökök stb. életre galvanizálták, csatasorba állították a volt kizsákmányoló osztályok, volt fasiszta és egyéb reakciós szervezetek tagjait, részvevőit. Ez a réteg nálunk sokkal szélesebb volt, mint a szomszédos népi demokráciákban. Erdélyből, a Felvidékről, a Délvidékről, Kárpát-Ukrajnából is idemenekültek a magyar tőkések, földesurak, volt tisztek, reakciós tisztviselők stb. A fasizmus gyökerei is mélyebbre nyúltak nálunk, mint szomszédainknál. Magyarország volt Európa első fasiszta állama és Hitler utolsó csatlósa. Mivel a munkáshatalom viszonylag békés úton jött létre, e rétegek átmenthették magukat, beilleszkedhettek az új viszonyokba, hivatalt, pozíciót vállaltak, sőt egyesek még felelős posztokra is jutottak. A fordulat éve után régi pártjaik szétestek ugyan, sajtójuk megszűnt, de a nyugati rádiók betöltötték körükben a kollektív propagandista, agitátor és szervező szerepét. Megtanították őket, hogyan kell a proletárdiktatúrát, intézményeit, politikáját „szocialista alapon állva” aláásni, lejáratni.

A SZER természetesen nemcsak a volt kizsákmányolókat akarta megnyerni. Ezért nem is tűzte nyíltan napirendre ezek követeléseit: a nagybirtokok, a gyárak, a bankok visszaadását. Jól tudták, ezzel nem érnének el sok sikert. Az új imperialista taktika lényeges vonása éppen az, hogy a dolgozó rétegek, elsősorban a kispolgárság megnyerésére törekszik. A kapitalista restauráció nem egyezik a kispolgárság túlnyomó többségének érdekeivel, mivel anyagi tönkretételét eredményezné, mégis, igen széles kispolgári tömegek a SZER hatása alá kerültek. Elsősorban azért, mert e rádióadások felélesztették az összes kispolgári illúziókat a biztos megélhetést nyújtó családi vagyonkáról, az egyén korlátlan szabadságáról, az osztályharctól mentes „tiszta demokráciáról”, a nyugati típusú „szabad világról” stb.

A kispolgárság felé irányított hamis propagandát igen hatásossá tették a szektás hibák, melyeknek következtében ezer és ezer volt kisiparos, kiskereskedő egyik napról a másikra arra kényszerült, hogy feladja régi életformáját, a „maszek”-életet. Bár a népi demokrácia nekik is juttatott kenyeret, mégsem tudtak máról holnapra beilleszkedni az új életkörülményekbe. A pártvezetés a szocializmus túl gyors ütemű fejlesztésével elszigetelte és magára hagyta a gyökértelen, illúziókat kergető, elégedetlen, csodaváró kispolgárságot.

A kispolgári rétegek visszahúzó erejének ellensúlyozása még akkor is nehéz feladat, ha a szocializmus építésébe nem csúsznak be olyan jelentős hibák, mint nálunk. Lenin azt tanította, hogy a hatalom átvétele után a proletariátusnak nemcsak a burzsoázia ellenállásával kell megküzdenie, hanem a kispolgárság ingadozásával is. A baloldali szektás hibák sorozata nálunk a kispolgárság jelentékeny részét bántotta meg oktalanul. A jobboldali opportunista engedmények viszont erősítették a kispolgárság visszahúzó, tulajdonosi, reakciós törekvéseit. Mind a baloldali, mind a jobboldali hibák növelték a kispolgárság eltávolodását a munkásosztálytól, a munkáshatalomtól. Lehetővé tették, hogy a városi kispolgárság igen jelentős része a nyugati rádió és a hazai ellenforradalmi propaganda hatására a burzsoázia — a jól álcázott imperialista propaganda — politikai irányítása alá kerüljön, s ennek következtében kiéleződjék az ellentét a munkáshatalom és a maradi, sértett, bizalmatlan kispolgárság között. A városi kispolgárság egy része is nyíltan szembefordult a munkáshatalommal, és az ellenforradalom oldalára állt. Ezek a tömegek törtek utat az ellenforradalom, a burzsoázia számára.

A SZER nagy szerepet játszott egyes értelmiségi rétegek, tapasztalatlan fiatalok félrevezetésében is. Ez annál is könnyebb volt, mert az októbert megelőző idők gazdasági és politikai nehézségei, a szektás, dogmatikus hibák és az opportunista engedmények váltakozása Magyarországon különösen az értelmiség és a fiatalság soraiban okozott nagy eszmei és politikai zűrzavart. Az értelmiségi rétegek előtt a SZER mindenekelőtt a marxizmust, a munkásosztály tudományos világnézetét akarta lejáratni. „Európa legnagyobb elméi nem marxisták”, „a marxizmus lehetetlenné tesz minden kutatást” — hirdette a SZER.

Mi a követendő út? — vetette fel a kérdést 1956 április 16-i adásában a SZER, miután újra „bebizonyította (egy évszázad óta nem tudni hányadszor) a „marxizmus csődjét”. A kérdésre így felelt: „Írónak és művésznek magának kell kialakítania saját világát.” Ez a világ persze a SZER szerint csak akkor igazán „saját világ”, ha szemben áll a szocialista társadalommal, a marxizmussal.

Az értelmiség felé irányuló SZER-propagandából nem hiányzott az „aprómunka” sem. Újra és újra visszatérő motívum volt adásaiban a „szakemberek védelme”, az a követelés, hogy a „szelekciót” kell megvalósítani az „antiszelekció” helyett. Ez az álszent propaganda úgy állítja be a dolgot, mintha az imperialistáknak az fájna, hogy nem a legtehetségesebb és legbecsületesebb szakemberek ülnek a vezető funkciókban Magyarországon. Valójában ez a jelszó csak arra volt jó, hogy lejárassa a munkás- és parasztkádereket, és elhitesse a tömegekkel, hogy csak teljes őrségváltással lehet megoldani a magyar gazdasági és politikai élet problémáit. A SZER demagóg módon követelte, hogy minden szellemi termék szabadon jöhessen be az országba. Az 1956-ban megindult széleskörű, egészséges kultúrcsere Magyarország és a nyugati államok között nem elégítette ki őket, mert valójában nem a haladó tudomány és művészet eredményeit, hanem az imperialista propagandatermékeket kívánták szabadon exportálni hazánkba.

A SZER szinte nap mint nap támadta a párt értelmiségi politikáját. Célja az volt, hogy szembefordítsa az értelmiséget a népi demokrácia egész rendszerével. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a pártnak az értelmiségről hozott határozata ellen — amely arra volt hivatva, hogy irányt szabjon az elkövetett hibák kijavításához — a SZER koncentrált támadást indított.

Nem feledkezett meg a SZER a kisiparosokról és kiskereskedőkről sem. Annál kevésbé, mivel ezek a rétegek a régi gazdaságpolitika hibái következtében valóban bizonyos sérelmeket szenvedtek. Tulajdonosi beállítottságukra apellálva irreális követeléseket állított fel „érdekükben”, maximális anyagi elégtételt követelt részükre. Teljesen figyelmen kívül hagyva a népgazdaság érdekeit és teherbíróképességét, minden iparos és kereskedő részére gépeket, üzlethelyiséget, műhelyeket, házakat követelt, sőt még azoknak az ítéleteknek a felfüggesztését is, amelyeket a kontárok ellen hoztak a hatóságok. (A SZER 1956 szeptember 15-i adása.)

Az üzemekben a SZER elsősorban az ott megbújó deklasszált (volt nagybirtokos, nagytőkés, kulák, régi tiszt stb.) elemekre és azokra a paraszti és városi kispolgári rétegekből jött elemekre spekulált, akiknek tudatát még a régi életmódjuk szabta meg, akik átmeneti rossznak tekintették az üzemi munkát, akik a régi világ visszatérésétől remélték felszabadulásukat a munka kényszere alól. Néhány százezer ilyen új munkás dolgozik üzemeinkben, ezenkívül bűnöző, gyülevész elem is elég akad. Az ő körükben talált elsősorban talajra a bérdemagógia, az az „elmélet”, hogy a népi demokráciában az üzemi dolgozók kizsákmányoló államkapitalizmussal állnak szemben, amely ellen szükségük van a sztrájk fegyverére.

A munkásokhoz és alkalmazottakhoz szóló adásokban a SZER újból és újból béremelést követelt. Bár a kormány 1956 nyarán a bérrendezésre előirányzott 800 millió forinttal emelte a dolgozók bérét, a SZER mégis talált ürügyet a zavarkeltésre, a féktelen bérdemagógiára. Jellemző erre 1956 július 24-i adása, amikor 3—4000 forintos átlagos havi bért követelt a munkásoknak és az alkalmazottaknak.

Különösen gyakran támadta a SZER a szocialista munkaversenyt. 1956 július 23-án arra hívta fel híveit, hogy mozgósítsák a munkásokat a „normarendszer felszámolásáért”, a „szakszervezetek pártellenőrzésének megszüntetéséért” stb. Bátorította őket, hogy az idő alkalmas a fellépésre, mert — itt hivatkozott az „Irodalmi Újság”-ra — „a munkások bizalmatlanok a funkcionáriusokkal szemben”, „a pártvezetés nem egységes, a nép, de még a proletariátus sem áll egységesen a rendszer mögött”. (A SZER 1956 október 18-i adása.)

Az csak természetes, hogy a SZER nagy súlyt fektetett a falura, a parasztságra is. Minden nyugati rádiónak megvan a maga „faluszakértője”, Bálint gazdája, Péter gazdája. Ezek a „gazdák”, mondanunk sem kell, a régi földesurak, kulákok szekértolói voltak a múltban, őket szolgálják ma is. A SZER Bálint gazdája, mint említettük, Czupi Bálint, volt kisgazdapárti képviselő, aki a SZER-hez állott be parasztfogónak. Kortesbeszédeit ezúttal a rádió hullámain intézi a falu népéhez.

„Jugoszláviában, Lengyelországban fokozatosan eltérnek a szovjet mezőgazdaság példájától, és rátérnek a külön útra” — bátorította a SZER a falu szocialista fejlődésének ellenségeit, és javasolta, „a kolhozokat (értsd: termelőszövetkezeteket) támogató hitelek megszüntetését”. 1956-ban sok termelőszövetkezet termésátlaga meghaladta az egyéniek átlagát, de ez nem akadályozta a SZER „gazdáit” abban, hogy a nagyüzemi termelés hátrányairól tartsanak előadást. Azt híresztelték, hogy kombájnjaink rosszul működnek, a magot a kalászban hagyják, a gépeket (amelyekkel a gépállomás fele annyiért szánt, mint a bérelt fogat) „a kizsákmányolás eszközeinek” nevezték stb. Támadták az alacsonyabbrendű szövetkezeti formákat, „mert azok később magasabb formákká fejlődnek” stb. stb. A SZER Bálint gazdája 1956 szeptember 27-én tanácsokat osztogatott a tagosítással kapcsolatban. Javasolta, hogy azok a földigénylők, akik ilyen vagy olyan okból 1945-ben nem kaptak földet, most „követeljék jussukat”. (1945-ben nem követelte ezt Bálint gazda. Akkor a nagybirtokosok földjét igyekezett kivonni a földosztás alól.)

1956 szeptember 11-én a SZER külön adásban foglalkozott a zsellérséggel. Meg is mondta, hogy szövetséget ajánl fel nekik. És vajon mit kívánt adni a szövetség fejében Bálint gazda a zselléreknek? Az állami gazdaságok földjét. A SZER már 1956 július 2-án felvetette, hogy „miért nem osztották fel azt az 1,5 millió hold földet, ami most az állami gazdaságok birtokában van?” Majd szeptember 4-én így folytatja: „Kisemmizett, becsapott paraszt-testvéreink úgy nézzenek az állami gépállomásokra, hogy ott minden szög az övék, a rozsdás boronától kezdve a legmodernebb traktorig. — Az állami gazdaságok kezében levő föld ugyancsak azokat a paraszt-testvéreinket illeti meg, akiket a földigénylés során elütöttek ettől a földtől. Ugyanez áll az állami gépállomásokra is … A földdel vele jár minden élő és holt tartalék.” Ugyanakkor felszólította a zselléreket: „… emeljék fel szavukat az üldözöttek (kulákok) érdekében, és követeljék a bűnösök (értsd: a kulákok ellen fellépő dolgozó parasztok, tanácstagok stb.) megbüntetését.” Más szóval: álljon át a zsellérség a kulákok oldalára, forduljon szembe az államhatalommal, semmisítse meg a szocialista tulajdont.

A kulákokért a SZER parasztpolitikusai bőven ontották könnyeiket. „Erkölcstelenségnek tekinthető, amikor a kulákrendelettel vagyonokat koboznak el” — háborog június 1-én a Szabad Európa Rádió. Mikor pedig napirendre került a törvénytelenül kuláklistára vett középparasztok rehabilitálása, a SZER (1956 június 3-án) az „egész magyar parasztság” nevében lépett fel, s követelte, „hogy egyszer s mindenkorra töröljenek el minden olyan intézkedést, minden olyan határozatot, amely paraszt és paraszt között különbséget tesz”. Követelte továbbá, hogy „akik az elmúlt években a kuláklistákon szerepeltek, és akiket ennek következtében anyagi károsodás vagy egyéb hátrány ért — azoknak adjanak elégtételt. Az igazságtalanul elrabolt kulákföldeket adják vissza jogos tulajdonosaiknak. Végül állítsák bíróság elé mindazokat, akik bármilyen minőségben részt vettek az intézkedésekben.”

A SZER tehát a kulákságnak, a falu kizsákmányoló osztályának a gazdasági és politikai hatalmát akarta visszaállítani. Ezért követelte, hogy „legyen vége annak a politikának, mely különbséget tett paraszt és paraszt, magyar és magyar között”. A SZER, persze, a kulákok érdekében hajlandó lehazudni a kulák és a szegényparaszt közötti különbséget is. Az a hangzatos jelszó, hogy ne tegyenek magyar és magyar között különbséget, azt jelenti, hogy a munkásállam ne védje a falu szegényebbjét a kulákokkal szemben.

A SZER igyekezett a falun is összeverbuválni azokat az erőket, amelyek készek a rendszer ellen fellépni: a kulákokat, „az erkölcsi létbizonytalanságban” élőket, a „megbántottakat” és „meghurcoltakat” stb. A falu népét a tanács, a párt vezetői ellen akarta fordítani, a falusi tanács- és pártfunkcionáriusokat pedig megfélemlíteni. Mikor az ellenforradalmárok Pesten még csak gyűjtögették fegyvereiket, külföldi propagandagépezetük máris fenyegette a népi hatalom falusi képviselőit.

A SZER segített Nagy Imrének és híveinek a párton belüli csoportosulás szervezésében is. Állandó műsort rendszeresített „a párttagok részére”, és ennek vezetésével a volt trockista Körösi Sándort bízta meg, aki Gedeon Sándor néven a Nagy-frakció hangján szólt bele a párt ügyeibe. Ezt a taktikát a „müncheni emigránsok” eleinte nehezen értették meg. Őket nem érdekelték különösebben a párton belüli ügyek. Nagy Ferenc segített megmagyarázni ennek szükségességét. „Világra szóló jelentősége van annak” — írta a múlt év nyarán —, hogy akadnak olyan, „e pillanatban még kommunista párttagok”, akik „nagyobb szabadságot követelnek”, „szellemi szabadságmozgalmat vezetnek”. Elmaradottaknak nevezi azokat, akik azt hiszik, hogy ez „nem egyéb, mint a kommunisták egymás közötti harca”. Ő, Nagy Ferenc, messzebb látott. Látta és tudta, hogy itt a pártegység megbontása, a párt megbénítása van folyamatban. Tudta, hogy ez az ellenforradalom sikerének első feltétele. Ezért támogatta a Nagy Imre-csoportot, amelynek tevékenysége következtében félrevezetett párttagok is sereglettek az imperialisták által kibontott kalózlobogó alá.

 

AZ OKTÓBER 23 -I ROHAM ELŐKÉSZÍTÉSE

A SZER 1956 május 31-i adásában így beszélt: „Mivel nincs veszély és nem is lehet veszély (értsd: ellenforradalmi veszély), mert hiszen azok a társadalmi rétegek, amelyek felidézhetnék, eltűntek az enyészetben — mi szükség tehát az elnyomó szervezetek fenntartására, sőt növelésére?” Mindenesetre érdekes, hogy egy imperialista rádióállomás állapítja meg, hogy nem fenyeget veszély minket a kapitalista erők részéről. Sajnos, a népi demokrácia hívei közül is sokan elhitték ezt.

Ma már világosan látjuk, hogy a magyar népi demokrácia a múltban, de különösen az 1956 októbert megelőző hónapokban súlyos hibát követett el azzal, hogy nem sújtott le a szervezkedő, felkelésre készülő ellenforradalmárokra.

Pedig ugyanakkor, amikor a Szabad Európa Rádió azt sugározta, hogy nincs restaurációs veszély Magyarországon (s ezt terjesztették Nagy Imréék is) —, az imperialisták segítségével az ellenforradalom minden mozgósítható, felhasználható erejét igyekezett akcióképessé tenni.

1956 júniusában a SZER teljes erővel rákapcsolt az ellenforradalom előkészítésére. A cél világos volt: megindítani a döntő rohamot, még mielőtt a párt és a kormány a hibák kijavításával levezetheti a társadalmunk életében kialakult feszültséget. A nyugati propaganda, és benne a SZER, minden eszközzel azt igyekezett bizonygatni, hogy a párt és a kormány nem akarja őszintén orvosolni a sérelmeket. A SZER június 28-án így beszél: „A moszkvai pártkongresszus után tessék-lássék engedményekkel, hangulati könnyítésekkel iparkodnak csillapítani az ellenséges légkört, ki akarják fogni a szelet azoknak a vitorláiból, akik komolyan sürgetik a változást, a sztálinizmus felszámolását.”

„Fent nem akarják őszintén a sérelmek orvoslását — alulról kell kikényszeríteni a döntést.” Ez volt a vissza-visszatérő érvelés. „Kérdés azonban, van-e elég erejük, hogy a lejtőn lefelé megindult kocsit megfékezzék.” (A SZER 1956 július 17-i adása.) És a SZER mindent megtett, hogy a „lejtőn lefelé megindult kocsi” — a Magyar Népköztársaság — belezuhanjon a szakadékba. Ehhez elsősorban bátorítaniuk kellett azokat, akik Déryvel együtt hirdették a Petőfi-körben: „bajaink legfőbb oka a szabadság hiánya”, akik Tardos Tiborral együtt a „forradalom” szükségességét hirdették. A SZER 1956 július 2-án az Emigráns Szervezetek Közép- és Kelet-Európai Bizottságának üzenetét közvetítette Dérynék, Háynak és társaiknak. Az üzenet így hangzott: „Őszinte szerencsekívánatainkat küldjük azoknak, akiknek volt bátorságuk a magyar írók és újságírók június 26-án Budapesten megtartott ülésén a sajtószabadság helyreállítását, Magyarország függetlenségét és a sztálini politika végrehajtóinak távozását követelni.” Az aláírók egyike Auer Pál — Nagy Ferenc barátja és a nyugati emigráns ügynökségek egyik vezetője.

A SZER biztatta, bátorította az „ellenzéki” írókat. Nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire egyetért velük. Aczél Tamásnak a „Béke és Szabadság”-ban megjelent írásáról mondotta: „Úgy hangzott, mintha minden szavát tőlünk vette volna.” Az „ellenzéki” Írószövetséget az egekig dicsérte, mondván: „a valódi parlament szerepét az irodalom vette át Magyarországon”. (A SZER 1956 augusztus 1-i adása.) Népszerűsítette, ismertette a Petőfi-köri eseményeket, felszólalásokat: „Balmazújvároson vagy Keszthelyen a közvéleménynek ismét csak a nyugati rádióktól kellett megtudnia, hogy mi történt június végén a Petőfi-körben” — dicsekedett. A SZER a vele szolidáris nyugati rádiókkal együtt első lépésként követelte „Rákosinak és a körülötte levőknek a távozását, nagyobb hatáskört a Hazafias Népfrontnak, a Nagy Imre által kidolgozott tételek alapján”.

A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége július 21-i ülésén leváltotta Rákosi Mátyást, és egy sor helyes határozatot hozott a hibák kijavítására. E határozatok alkalmasak voltak arra, hogy a magyar politikai élet feszültségét levezessék, a népi demokrácia alapvető kérdéseit megnyugtató módon megoldják.

De a SZER — természetesen — nem akarta, hogy a bizalom megszilárduljon. A KV júliusi helyes és fontos határozatait igyekezett látszatengedményeknek feltüntetni, s az „ébredő tömegeket” újra harcra tüzelni. Kihasználta ehhez a július utáni huzavonát, a helyes határozatok végrehajtásában mutatkozó lassúságot, bizonytalanságot. A SZER 1956 július 18-án így beszélt a júliusi határozatokról: „A megoldás már elkésett, az események már túlhaladtak a mostani pártvezetőségen is. A magyar rendszer válsága most bontakozik csak ki.” Majd július 21-én így folytatta: „Senki se higgye, hogy most valami megoldódott, csupán annyi történt, hogy valami elkezdődött.” Július 22-én pedig a SZER — Losonczy Gézának a „Tisztogatást” követelő cikkét megelőzve — kiadta az új jelszót: „Meg kell a pártot tisztítani a Tito-ügyben kompromittált elemektől.”

Ahogy közeledünk októberhez, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá a nyugati propaganda hangjából, hogy a harc a népi hatalom ellen folyik, azok ellen az intézmények és elvek ellen, melyre a népi hatalom épül. A SZER szeptember 16-án az új választójogi törvénytervezetről szólva már követelte a „nyugati mintájú szabad választásokat”. Szeptemberben, amikor a magyar sajtó már lényegében átállt Nagy Imréék vonalára, a SZER nagy megnyugvással állapította meg: „A kritikák (a sajtóban megjelentekről van szó) elolvasása után arra kell gondolni, hogy a mai Magyarországon a marxizmus—leninizmusnak csak az árnyékával lehet találkozni. A kritikák szelleme hovatovább a burzsoá esprit-re emlékeztet. A marxizmus—leninizmus frázisai szinte csak megbújnak a cikkek végén, mint megriadt nyulak a bokorban. A hazai bírálatokban és követelésekben sokszor kísértetiesen azt a hangot kell hallani, amely a külföldi rádiók hangja volt, sokszor még a kifejezések is hasonlítanak. Beállt, legalábbis a szellem frontján, a kommunista ideológia teljes csődje.” Nem kétséges, hogy ez győzelmi jelentés volt. Az ellenforradalmárok győzelmi jelentése ..:

A SZER, a többi nyugati rádióval karöltve, ezután egyre nyíltabban támadta a pártot, az egész népi demokratikus rendszert. Az Amerika Hangja már felvetette: „Nemcsak a vezetők, Sztálin és Rákosi felelősek a hibákért, bűnökért, hanem maga a párt …”

Különös erővel agitált a fegyveres erők ellen. 1956 szeptember 29-i adásában a SZER még mindig sokallotta néphadseregünk létszámát, amelyet pedig évről évre csökkentettünk, jóllehet a nyugati imperialisták egyáltalán nem csökkentették hadseregüket, sőt elkezdték a nyugatnémet támadó hadsereg megszervezését. Név szerint is megfenyegette a hadsereg, a rendőrség, a határőrség, a közigazgatási szervek vezetőit. „Fekete hang” címmel rendszeresítette műsorában ezt a terrorakciót. A bosszú tüzét élesztgette, ideológiai érvekkel látta el, „lelkesítette” és toborozta a lincselő terrorlegényeket a készülő ellenforradalom számára. Ennek az uszító hadjáratnak és toborzásnak óriási szerepe volt a szenvedélyek felkorbácsolásában és az ellenforradalom gyalázatos fehérterrorjának kibontakozásában.

A SZER egyre sürgetőbben követelte a szovjet csapatok kivonását, mivel nyilvánvaló, hogy ez erősítette volna az imperialisták stratégiai és politikai pozícióit, és előmozdíthatta volna az ellenforradalom erőinek felülkerekedését az országon belül.* A SZER 1956 október 23. és november 4. között elhangzott „forradalmi” követelései mellesleg szinte kivétel nélkül megtalálhatók a nyugati rádióadók október 23-át megelőző beszámolóiban, felhívásaiban. *

Az imperialisták 1956 szeptemberében úgy vélték, hogy a „fellazítás” munkáját sikeresen elvégezték. Napirendre tűzték tehát az „átmeneti rendszer” megteremtését. Ennek végrehajtását Nagy Imrétől várták. Ekkor került propagandájuk középpontjába Nagy Imre „rehabilitálásának kérdése”.

Újból és újból követelték Nagy Imre visszavételét a pártba és a Központi Vezetőségbe, valamint a kormányba. Ezt a követelést az Amerika Hangja is, de a londoni rádió is felvetette. „Rákosi le akarta záratni Nagy Imrét négyszázad magával” — röppentette világgá a londoni rádió szeptember 24-én az akkori időben annyira terjesztett hírt — majd így folytatta: „Nagy Imre azzal vívott ki magának bizonyos tiszteletet, hogy többszöri felszólítás ellenére sem gyakorolt önkritikát — hiszen az idők őt igazolták.” Az imperialistáknak roppant nagy érdeke fűződött ahhoz, hogy Nagy Imre önkritika nélkül, a jobboldali opportunizmus elítélése nélkül kerüljön vissza a pártba. Nekik Nagy Imrére annak minden opportunizmusával és revizionizmusával együtt volt szükségük. Ebben látták győzelmük egyik legfontosabb feltételét. Minden alkalmat megragadtak, hogy támogassák Nagy Imrét. „Magyarországon és külföldön — jelenti be október 11-én a londoni rádió — hatalmas erők működnek annak érdekében, hogy Nagy Imre ismét hatalomra tegyen szert.” „Gerő és legszorosabb munkatársai már nem szabhatnak majd feltételeket Nagy Imrének, és Budapesten megcserélődnek a szerepek. Akkor majd Nagy Imre fogja megmondani, hogy milyen feltételek mellett lesz hajlandó átvenni a vezetést. Teljesen érthető lenne, ha kizárná a pártból és a kormányból azokat, akik hosszú időn át sülve-főve együtt voltak Rákosival, beleértve imagát Gerőt is.” Ilyen és ehhez hasonló tanáccsal, propagandával a nyugati rádiók tervszerűen törekedtek a párt megbontására, Nagy Imre későbbi akcióinak népszerűsítésére. Ezzel egyidejűleg uszít azok ellen, akik szemben állnak Nagy Imrével. A SZER például így beszél: „A legfontosabb pozíciókban változatlanul ott ülnek a sztálinisták, és minden eszközt felhasználva próbálják hatalmukat megtartani. — Ez a sztálini szellem azonban hiába próbálja feltartóztatni azt az erjedési folyamatot, amely kikerülhetetlenül végbe fog menni hazánkban is.”

Bár Nagy Imréék népszerűsítése van napirenden, az imperialista propaganda már szükségesnek látja, hogy az utánuk tervezett politikai garnitúrát is bemutassa hallgatóinak, és szóvátegye azt is, hogy Nagy Imréék revizionistáin túl terveik vannak mások szerepeltetésére is. Október 21-én — két nappal az ellenforradalmi felkelés előtt — a SZER „interpelláció” formájában követelt „rehabilitálást és elégtételt” mindazok számára, akik az elmúlt években a magyar népi demokrácia ellen összeesküvéseket szerveztek. Elsősorban Mindszentynek, továbbá a „Magyar Közösség” tagjainak, a Földművelésügyi Minisztérium összeesküvőinek stb. stb. Bátorította és harcra kész állapotba igyekezett helyezni mindazokat, akiket a népi demokrácia „megsértett”: a háborús és népellenes bűnösöket, a népi demokrácia elleni összeesküvőket, a kisajátítottakat, a kitelepítetteket. Agitációján ekkor már egy alapgondolat vonul végig — felhasználni a megindult „olvadást”, felkészülni az „özönvízre”.

Az ártatlanul elítéltek nyilvános rehabilitációját és a demonstratív temetéseket örömmel fogadták, hiszen nyilvánvaló volt, hogy ez zavart fog kelteni. De ugyanakkor nyíltan gyalázta Rajk elvtársat és társait: követelte a fasiszták és kémek rehabilitálását, akik ellen Rajkék és Pálffyék is harcoltak. „A magyar újságíróknak — mondja a SZER — mélyen meg kellene rendülniük Mindszenty hercegprímás ügye felett is …”

A SZER örömmel üdvözölte az Írószövetség új elnökségét, mellyel „az Írószövetség megtette az első lépést a kibontakozás felé”. Programot is adott az elnökségnek: „Nem csupán az irodalom szabadságáról van szó, hanem a teljes szabadságról. Egyet tudunk érteni abban, hogy alapvető reformokra van szükség, és sürgősen fel kell számolni a sztálinizmus minden maradványát.” De a SZER már akkor utalt arra, hogy a „minimális programon” túlmenő tervei is vannak. „Tudomásul kell vennünk, hogy ezek az írók többségükben kommunisták. Amit ők akarnak …, kommunizmus, de emberségesebb, türelmesebb formában. Hosszú távon mi ezt nem tudjuk elfogadni.” A SZER ugyanis tovább akar menni — a nyílt kapitalista restaurációig. Hangoztatnia kellett ezt azért is, hogy ne kompromittálja túlságosan revizionista szövetségeseit.

A SZER megelégedéssel és csodálkozva tapasztalta, hogy Magyarországon mi sem történik az „erjedési folyamat” megakadályozására. A hatóságok semmiféle intézkedést nem tettek a népi demokráciaellenes megnyilatkozások meggátlására. Ehelyett „a hamu-szórási mutatvány” — ahogyan ők a múltban elkövetett hibák dobraverését nevezték — tovább folyt. Nem titkolt örömmel állapította meg, hogy „a párt tehetetlen az írókkal szemben, lapja, a »Szabad Nép«, korábbi magatartását gyakran változtatva, úgy viselkedik, mint a tudathasadásos ember”. Ilyen viszonyok közepette várta a SZER októberben „a néptömegek elemi erejű megmozdulását”, majd a „New York Times”-szal egyetértően hirdette: „Amerika helyesen teszi, ha erősen figyelemmel kíséri a Kelet-Európában megindult küzdelmet, ha megértésének adja tanújelét.”

 

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A képzelet a gondolkodó ember számára nagyon fontos az ismert jelenségek alaposabb megértésében, de még inkább hasznos a világ ismeretlen vagy nem eléggé ismert jelenségeinek magyarázatára, amit még a meglévő ismeretekkel nem lehet kellően megérteni, mert nincs rá megfelelő objektív tudományos magyarázat. Azonban a képzelet segítségével készült modell lehet az objektív valóságra támaszkodó, de lehet hamis is. Az objektív valóságtól eltávolodó képzelet szülte vagy az objektív valóságot mellőző magyarázat elvezethet és el is vezet a valójában az objektív valóságban nem létezőnek valóskénti elfogadására is, ez az idealizmus képzeletvilága.

A materializmus alapján a képzelet az objektív valóság megismerését szolgálja, állításainak a tudományos módszerrel bizonyíthatóan az objektív igazságnak kell lennie. Az idealizmus azonban alapvetően megmarad a hamis nem létező képzeletvilágban, az állításainak nem szükséges objektív igazságnak, a következetesen objektív tudományos módszerrel igazolhatónak lennie. A materializmus képzeletvilága segítő vezérfonal a megismerésben, de nem térhet el az objektív valóságtól, mindig el kell jutnia oda, ami az idealizmusra nem mondható el, éppen hogy nem.

A lényeges különbség a materializmus és az idealizmus képzeletvilága között az, hogy a képzelet szülte magyarázat megfelel e az objektív valóságnak vagy sem, az hogy a következetesen objektív tudományos módszer igazolja vagy sem! Csak a materializmus világnézete törekszik a tudományos módszerrel az objektív valóság megismerésére, az idealizmus megmarad a képzeletvilágában, még akkor is ha a tudományos módszerrel vizsgálva az hamis. Ilyenek például a vallások különböző istenei, szellemei, a világszellem, stb. amelyek csak a spekulációval kitalált képzeletvilágban találhatók meg a valóságban azonban nem észlelhetők, nyomuk sincs.

Idealizmus: filozófiai irányzat, amely a filozófia alapkérdésének megoldása tekintetében a materializmussal ellentétes, amennyiben a szellemi, a nem anyagi elsődlegességéből és az anyagi másodlagosságából indul ki. Ez viszi közel a valláshoz, amely szerint a világ időben és térben véges, s az isten teremtette. … a marxizmus-leninizmus az idealizmus valamennyi válfaját két csoportra osztja: objektív idealizmus, amely a valóság alapjául egy megszemélyesített vagy személytelen szellemet, valamiféle világfeletti Én tudatát fogadja el, és szubjektív idealizmusra, amely az egyéni tudatra építi a világot. A szubjektív és az objektív idealizmus közti különbség nem abszolút. – Marxista fogalomlexikon

Isten: természetfeletti mindenható lénynek, a „világ teremtőjének” és „irányítójának” fantasztikus alakja; a zsidó vallásban – Jahve, az iszlámban – Allah, a kereszténységben – a Szentháromság (az Atya-, a Fiú- és a Szentlélekisten) stb. az istenképzetek alkotják a vallás mai formáinak alapját. – Marxista fogalomlexikon

A képzelet képessége nagyon fontos a megismerés számára, de csínján kell vele bánni. A képzelet segíti az emberiséget az ismeretlen felfedezésében, az útkeresésében, de ez ingoványos út és néha valóban az ingoványba akár a katasztrófába is vezethet!

A képzelet útján óvatosan, körültekintően kell járni, az idealizmus azonban mégis alapvetően a képzelet útján marad, világnézete nem támaszkodik következetesen az objektív tudományos módszerre, az objektív valóságra, éppen hogy nem, bár a tudomány eredményeit felhasználja hamis állításainak, elméletének alátámasztására!

SaLa világnézete 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vadai György

2

(idézet: Ellenforradalom Magyarországon – 1956)

A LÉLEKTANI HÁBORÚ MAGYAR IDEGENLÉGIÓJA

Az imperialisták a szocialista országok „felszabadításáért” vívott harcukban természetesen felhasználták ez országok emigrációs csoportjainak valamennyi irányzatát. Clay tábornok — mint ismeretes — azt javasolta, hogy gyűjtsék össze a népi demokratikus országokból Nyugatra szökött politikusokat, és adjanak nekik hatalmas propagandagépezetet: rádiót, sajtót stb., hogy a vasfüggönyön túli hallgatókhoz az Amerika Hangjánál is „szabadabb hangon” beszéljenek. A javaslatot elfogadták. Propagandista-idegenlégiót szerveztek levitézlett politikusokból, a Szabad Európa Rádió és a Szabad Európa Sajtója köré. A propagandista-idegenlégió, a Szabad Európa Rádió főhadiszállása 1949-től 1951-ig Párizs volt. 1951-ben átköltözött Münchenbe; úgy látszik vonzotta őket a „genius loci”, Hitler szelleme. Azóta innen sugározzák Magyarország felé is a „szabad világ” híreit. Innen lázítottak, uszítottak, csalták lépre azokat, akiket sikerült megtéveszteniük.

A müncheni idegenlégionistákban méltó társakra találtak a „szabadság amerikai keresztes lovagjai”. Vegyük sorra a magyar osztag, a Szabad Európa Rádió magyar osztályának illusztris képviselőit.

Az osztályt egy ideig Dessewffy Gyula gróf vezette, aki annak idején a „8 Órai Újság” liberális tőkéseit is szolgálta, a „Kis Újság”-nál pedig a Független Kisgazdapártba tömörült reakciót védte, amíg tudta. Nagy Ferenc és Varga Béla jóvoltából lett a Szabad Európa Rádió magyar osztályának vezetője, míg el nem csapták. Nem mintha rosszul szolgált volna, de az amerikai gazdák jobban megbíztak a Dessewffy helyére kerülő Gellért Andorban, aki 1941-ben vándorolt ki az Egyesült Államokba, és már amerikai állampolgár. Később Gellért helyett is jobbat találtak: Bede István egykori Horthy-diplomatát, aki 1945 után a Szociáldemokrata Pártban helyezkedett el.

A SZER magyar főszerkesztői között van Kőrösi-Krizsán Sándor, aki a második világháború előtt Romániában lett trockistából a német imperializmus ügynöke. A német csapatokkal együtt menekült Nyugatra, s ott — mint látjuk — az amerikaiakban új, jól fizető gazdát talált. Most Gedeon Sándor néven szól a „párttagokhoz”.

Az asszony-rovatot egy volt alispán neje, Hunyady Katalin szerkeszti, aki rangrejtve, Magyar Katalin néven kesereg a dolgozó magyar anyák sorsán, és uszítja a hiszékenyebbeket azok ellen, akik véget vetettek a fő- és alispánok uralmának.

A munkás-rovatot Peyer volt védence szerkeszti, a tatabányai jobboldali szociáldemokrata Kobele József. Mivel sokam jól ismerik, álnevet vett fel, hogy szavának nagyobb hitele legyen: Péter Mihálynak nevezte magát. Ha a fogalmazás körül nehézségei vannak, Mezőfi László volt ügyvéd segíti ki őt, aki Lovas László néven maga is részt vesz az üzemek dolgozóihoz intézett adásokban.

A paraszt-rovatban megtaláljuk a volt jobboldali kisgazdák néhány képviselőjét. Így pl. a soproni Czupi Bálintot, aki mint Bálint gazda osztogat tanácsokat a parasztoknak. Ott tevékenykedik még a volt Parasztszövetség főtitkára, Hajdu-Német Lajos (ő nem használ álnevet), a kulák Németh Zoltán Agrárius néven, s a volt kisgazdapárti képviselő, Kovács Zoltán, aki a Zoltán Károly nevet használja az éter hullámain.

A közgazdasági „ismereteket” Kemény György volt szociáldemokrata államtitkár hirdeti a magyaroknak Münchenből.

Nem tükrözné híven a müncheni együttes az úri Magyarországot, ha nem volna közöttük régi katonatiszt is: Borsányi Julián volt m. kir. honvéd alezredes, akinek nem kevés köze volt azokhoz „a végsőkig való ellenállásra” buzdító felhívásokhoz, amelyeket az ellenforradalom napjaiban Bell ezredes néven sugárzott Magyarország felé a SZER.

Hogy a kép teljes legyen, meg kell említeni még a nyilas ifjúsági mozgalom egykori vezetőjét, Csonka Emilt, Szálasi egyik bizalmi emberét, aki Vasvári Gergely néven szintén „nagyobb szabadságot”, „igazi demokráciát” követel a magyar nép számára.

A felsoroltak eléggé jellemzik a SZER magyar osztályának politikai arculatát. Ilyenek a politikai munkatársak. De a kisegítők között is válogatott embereket találunk: a lehallgató — báró Brendenstein Anna, a rendező — gróf Zichy Zsigmond stb. Egyszóval képviselve van Münchenben Horthy-Magyarország egész úri társasága.

Büszkék is erre a müncheni „magyarok”, de csak ha maguk között vannak. Tudva tudják, hogy ha igazi nevükön lépnének fel és megmondanák őszintén, mit akarnak — nemigen maradna Magyarországon hallgatója a SZER-nek. Így hát a müncheni „száműzöttek” álneveket használnak, a „széles demokrácia”, a szocializmus bajnokaiként lépnek fel, a magyar függetlenség harcosainak tüntetik fel magukat. Így támogatták, befolyásolták, segítették az itthoni ellenforradalmárokat, Nagy Imre pártellenes, áruló csoportját. Az ellenforradalom napjaiban pedig elérték, hogy egy maroknyi müncheni levitézlett hazaáruló, az amerikai dollármilliomosak kitartottjai és szervezetük, a SZER, fontos politikai tényezővé vált Magyarországon. Az ellenforradalom bukásával együtt azonban megszűnt a SZER pünkösdi királysága is.

 

AZ IMPERIALISTÁK „LÉLEKTANI HÁBORÚJA”
ÉS ANNAK MÓDSZEREI

A Párizsi Kommünt a porosz militarizmus segítségével verte le a francia burzsoázia. A Magyar Tanácsköztársaságot 1919-ben az antant hadosztályai fojtották vérbe a tőkés-földesúri hazaárulók aktív közreműködésével. A fiatal szovjethatalom ellen tizennégy állam harcolt az ellenforradalmárok oldalán — és szenvedett vereséget. A nyílt, fegyveres intervenció eszközét, amely az ellenforradalom fő fegyvere a hatalomra jutott munkásosztállyal szemben, a második világháború után is alkalmazták. Sikerre vezetett Görögországban, Guatemalában, de csúfosan megbukott Koreában, Vietnamban stb. A szocialista tábor létrejöttével és megszilárdulásával nagyon kockázatos lett a nyílt fegyveres beavatkozás politikája. Ezért az imperialistáknak felül kellett vizsgálniuk és át kellett értékelniük a háborús beavatkozást előkészítő korábbi „felszabadító” politikájukat. Megszületett tehát a „lélektani háború” elmélete, „a békés felszabadítás” taktikája.

A Szabad Európa Rádió egyik legjelentősebb, de nem egyetlen szerve az imperialisták diverziós és propaganda-apparátusának. Taktikai vonala tehát nagyjában-egészében híven visszatükrözi azokat a változásokat, amelyek az utolsó években az amerikai imperialisták politikájában végbementek. Tekintsük röviden át ezeket a változásokat.

A régi taktikai felfogás úgy képzelte el a népi demokratikus országok „felszabadítását”, vagyis a kapitalizmus visszaállítását ezekben az országokban — Kovács Imre, volt jobboldali parasztpárti vezető szavaival élve —, „hogy a Nyugat egy napon hadat üzen a Szovjetuniónak, az atom- vagy a hidrogénbombát ledobják, és a bevonuló amerikai csapatok átadják az országot a legalkalmasabb politikai csoportosulásnak kormányzásra”.

Miután ez a régi „felszabadító” taktika vereséget szenvedett, az amerikai imperialisták — ugyancsak Kovács Imre szavai szerint — „már nem beszélnek felszabadításról, vagy ha igen, akkor következetesen »békésnek« nevezik. Ez a különleges hadviselés a politikai, diplomáciai, gazdasági, kulturális és katonai nyomás mesteri kombinálásával kívánja elérni a népi demokratikus rendszer megdöntését.” A továbbiakban Kovács Imre így ismertette az új taktikát: „Ez a harcmodor azon a feltevésen alapszik, hogy a kommunizmus a benne szinte törvényszerűen jelentkező ellentmondások következtében, továbbá a mozgásából és ténykedéséből adódó »legális« lehetőségek tervszerű kihasználásával fellazítható.”* Látóhatár, 1956. 5., 8. szám. * A nyugati stratégák tehát világosan felismerték, hogy az új tulajdonviszonyokat nyíltan támadni, a tőkések, nagybirtokosok, kulákok régi tulajdonát visszakövetelni — egyenlő volna a teljes elszigetelődéssel, a teljes vereséggel. Felismerték, hogy frontális támadással nem dönthetik meg a népi demokratikus rendszer gazdasági alapjait. Arra számítottak — nem alaptalanul —, hogy a proletárdiktatúra „fellazításával”, a párt, az állami szervek bomlasztásával, a szocialista ideológia kiszorításával megteremtik a feltételeket az alap, a tulajdonviszonyok megváltoztatásához. Az igazi célt, a kizsákmányolók magántulajdonának visszaállítását elhallgatva, minden eszközt igyekeztek megragadni a proletárdiktatúra megdöntésére, a kommunisták elszigetelésére — ez volt az ellenforradalom első célja.

Az ellenforradalmi propaganda céltudatosan és eredményesen törekedett arra, hogy elmossa a mai társadalom alapvető ellentétét, a kapitalizmus és a szocializmus közötti ellentétet. Különösen fontosnak látták ezt a nyugati ideológusok, politikusok. Gróf Coudenhove-Kalergi — az ismert kommunistaellenes nyugati politikus — 1956 nyarán előadást tartott a berni egyetemen a népi demokráciáról. „Számunkra — mondotta — nem úgy áll a kérdés, hogy kommunizmus vagy kapitalizmus, hanem kommunizmus vagy szabadság.” E ködösítés terjesztését segítették azok a revizionista nézetek, melyek elvetették a proletárdiktatúrát, felnagyították az elkövetett hibákat és azt hirdették: a népi demokratikus országokban, így Magyarországon is a fejlődés soron következő feladata az, hogy „a bürokratikus önkényuralom antidemokratikus rendszerét” felszámolják, ha kell, erőszakosan is. Ezt használták ki a nyugati imperialista ügynökök, emigránsok és a SZER is a proletárhatalom bomlasztására, az ellenforradalom ideológiai előkészítésére.

Az új imperialista taktika érvényre jutásához óriási segítséget nyújtottak a kommunista pártokon belül az elmúlt években megerősödött revizionista irányzatok, amelyek alkalmasak voltak a „fellazítás” munkájának elvégzésére. Sulzberger így írt erről: „Legközvetlenebb célunk, hogy a szovjet blokkot fellazítsuk … A lehető legjobb, amit remélhetünk a csatlós Európában nem más, mint a marxizmuson belüli új formák születése. Ezen a területen állandóan hangsúlyoznunk kell, hogy vannak körülmények, amikor az eretnekség kifizetődő.”* New York Herald Tribune, 1956 április 2. *

Az „eretnekséget”, a revizionizmust és a revizionistákat — a magyar példa bizonyítja legjobban — az imperialisták készségesen támogatták. Sőt, tovább mentek. Napjaink revizionista tanait, törekvéseit gyűjtő-névvel „nemzeti kommunizmusnak” keresztelték el. Ezzel akarták kiemelni a revizionista tanok közül éppen azt, amely számukra a legfontosabb: amely éket ver a nemzetközi kommunista mozgalomba, és megbontja a szocialista országok szilárd szövetségét, szembefordítva a népi demokratikus országokat a szocialista tábor vezető erejével, a Szovjetunióval. Az egyes országokat a „nagyobb demokrácia”, a „nagyobb szabadság” jelszavaival akarták belülről bomlasztani, a „nemzeti kommunizmus” jelszavával pedig az egész szocialista tábor egységét vették célba.

Tudták, hogy e célok elérésének legfontosabb feltétele a kommunista és munkáspártok egységének megbontása, szétzüllesztése. Ezt célozta a „sztálinizmus” elleni harc jelszava. Az imperialisták propagandájában ez a jelszó még ma is napirenden van. E jelszóval leplezték az imperialisták, az ellenforradalmárok, a revizionisták a leninizmus elleni támadásaikat. E jelszóval, a sztálini hibák elleni harc ürügyével bomlasztották a pártot Magyarországon is, fordították szembe az ingadozó elemeket a párttal, ásták alá a párt tekintélyét a széles dolgozó tömegek körében.

Magától értetődik, hogy a proletárdiktatúra, a szocialista tábor, a párt fellazítása csak első lépése az „új típusú” ellenforradalomnak. Természetesen nem a munkáshatalom fellazítása a végső céljuk, hanem megdöntése, a burzsoázia hatalmának visszaállítása. Közben azonban lehetségesnek tartanak „átmeneti formákat” is. Ezt a nyugati ideológusok „nemzeti kommunizmusnak”, „titóizmusnak” nevezik, s szerintük ez a kapitalista restauráció első szakasza. (Hogy mennyire tévednek, mikor a mai Jugoszláviát ilyen „átmeneti” szakaszban levőnek tekintik, arról előbb-utóbb meg kell győződniük.) Egy világos. A taktika célja: elérni először a hatalom fellazulását, bizonyos eltolódását, majd megdöntését.* Meg kell jegyezni, hogy ez a taktika nem új. Alkalmazták már ezt a Szovjetunió ellen is a kronstadti felkelés idején, amikor a kapitalizmus restaurálását célzó nyílt törekvések kudarca után a burzsoázia taktikát változtatott, szovjet mezben lépett fel és bedobta a „szovjeteket, de kommunisták nélkül” jelszót. Lenin akkor így jellemezte az ellenforradalmárok álcázott szándékát: „… támogassunk bárkit, még az anarchistákat is, támogassunk bármiféle szovjethatalmat, csak döntsük meg a bolsevikokat, csak hozzuk létre a hatalom eltolódását! Mindegy, hogy a hatalom jobbra vagy balra, a mensevikek felé vagy az anarchisták felé tolódik-e el, csak a bolsevikok kezéből vegyék el a hatalmat; a többit — a többit »mi«, Miljukovok, »mi«, kapitalisták és földbirtokosok »magunk« elintézzük.” (Lenin Művei. 32. köt. Szikra 1953. 385. old.) *

A magyarországi ellenforradalom előkészítésében a Szabad Európa Rádió ezt az imperialista taktikát követte, bár mint később látni fogjuk, nem következetesen. A Szabad Európa Rádió már az ellenforradalom előtti hónapokban megkísérelte létrehozni az „új típusú ellenforradalom” győzelméhez szükséges egységfrontot a régi úri Magyarország minden rendű és rangú képviselőjétől egészen a magyarországi revizionistákig. A Szabad Európa Bizottság strasbourgi nyári egyetemének előadója, az „új típusú” ellenforradalom Kovács Imrénél is autentikusabb ideológusa, Adolf Berle 1956 augusztus 7-én így fogalmazta meg ezt: „A legfontosabb bizonyítani, hogy eme országok minden egyes polgára beletartozik egy felszabadítási mozgalomba, amelynek nemcsak ők, de mi is tagjai vagyunk.”

Mister Berle azt is megmondja, hogyan kell a munkásokat, parasztokat léprecsalni: „A munkásoknak azt mondották: Tiéd a gyár, a bánya, a vasút … A munkásoknak azt kell mondani: Vegyétek át a gyárakat. Tiétek a termék.” De kitől „vegyék át”? — Saját államuktól? És kinek adják? — Azt Berle úr majd később mondja meg, ha már megfosztották a munkásosztályt a hatalomtól, ha már kiütötték kezéből a fegyvert …

Berle úr folytatja: „A parasztoknak azt mondották: Tiétek a föld … A mi első szavunk az legyen majd hozzájuk: Vegyétek vissza a földet …” A földet tudvalevőleg a népi demokratikus országokban elvették a nagybirtokosoktól és odaadták a dolgozó parasztoknak, nem úgy, mint Berle úr hazájában, az Egyesült Államokban, ahol csak a déli ültetvényeken milliók verejtékeznek a nagybirtokosok földjén. Ehhez Berle úrnak persze nincs szava. Nálunk viszont földet akar osztani. De gyorsan kiderül, hogy csak a szocialista tulajdonra, az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek földjeire vásik a foga.

Berle úr csak arról beszél „mit kell mondani” a munkásnak, a parasztnak. De hallgassuk meg azokat is, akikre a forradalom győzelme után a hatalom gyakorlása át szállna. Nagy Ferenc például a „Látóhatár”-ban a múlt év nyarán ezt írta: „Mindent el kell követni, hogy a teljes megélhetést nem nyújtó törpebirtokokat szabad értékesítés útján felszámoljuk, és … jól felszerelt kisgazdaságokká alakítsuk át.” Más szóval: el kell érni, hogy a zsellérség kényszerüljön „eladni” földjét a jól felszerelt kisgazdáknak — a kulákoknak. Kovács Imre még azt is hozzáteszi: „a kisajátított földbirtokos és gyáros vitathatatlanul jogosult a kártérítésre, aminek mértékét, módját és formáját úgy kell megszabni, hogy ne sértse a magántulajdon elvét”. Vajon kik lennének illetékesek a magántulajdon elvének védelmére, „a kártérítés mértékének, módjának és formájának” megállapítására? Természetesen a kárvallottak, a kisajátított földbirtokosok, gyárosok. Képviselőjük, Mindszenty bíboros 1956 november 3-i rádióbeszédében ki is fejtette erre vonatkozó álláspontját, amelyet két szóban lehet összefoglalni: „Mindent vissza!” Ezzel persze leleplezte az újfajta ellenforradalmat. Azt hitte, hogy már lehet …Az ellenforradalom új taktikájának tehát a következő a lényege: belülről fellazítani a proletárdiktatúrát és a szocialista országok szövetségét, létrehozni az átmeneti hatalmi formát, amely átjátssza a hatalmat a burzsoáziának. Létrehozni a burzsoá diktatúrát az imperialisták politikai, gazdasági, katonai segítségével, és végül visszaállítani a tőkés termelési viszonyokat, előbb egyik népi demokratikus országban, azután a többiben is.

Nem volt könnyű dolguk mister Berlének és társainak, amíg elfogadtatták ezt a taktikát az ortodox ellenforradalmárokkal, az amerikai keresztes lovagokkal, a müncheni légiósokkal.

Hónapokig tartottak a disputák, a konferenciák, és ennek ellenére — mint később látni fogjuk — ezek mégis el-elszólták magukat, kibökték végcéljukat, akkor, amikor még nem kellett volna. Pedig oktatták, dresszírozták, fenyegették őket eleget, hogy legyenek észnél. 1956 nyarán Borbándi Gyula a „Látóhatárában így oktatja az új honfoglalásra készülő „nyugati magyarokat”: „Az emigráció akkor szólhat bele a hazai eseményekbe és válhatik a demokratikus átalakulás segítőjévé, ha a fejlődés minden szakaszában megvalósítható követeléseket állít fel.” Ugyanott Kovács Imre így írt: „Kezdésnek jó a »több szabadság, kevesebb tervgazdálkodás«” — de a türelmetlenek megnyugtatására hozzáteszi —, „ami idővel svéd vagy angol típusú állammá fejlődhet.” Borbándi ugyanott nyíltan felveti, hogy: „A magyar emigráció vagy tudomásul veszi a nemzetközi politika tényeit és az új viszonyok között is megtalálja politikai aktivitásának irányát, vagy pedig ragaszkodik egyre időszerűtlenebb nézeteihez, reményeihez és terveihez (értsd: kártyái kimutatásához) … elszigetelődik azoktól a nemzetektől is, amelyektől támogatást remél …” Meg kellett érteni az emigrációnak, nincs kilátás „hadüzenetre”, más taktikára van szükség. A Nyugat is ezt kívánja az emigránsoktól …

De a cél azért változatlan. A római rádió hullámain 1956 július 14-én Barankovics István így biztatja elkeseredett híveit: „Természetes, hogy a felszabadítás (értsd: az ellenforradalom győzelme) a jelenlegi kommunista rezsim megszüntetését fogja jelenteni.”

 

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!