Palesztina – Nem a közöny, hanem az együttérzés tesz emberré – Palesztina kiáltása a mi szívünk kiáltása is

Somné Krisztina írása a Fórum a Békéért hétfő 15 órára meghirdetett Nyugati-téri tiltakozó megmozdulása előtt

„Hova jutott az emberiség?”

 

Egy világban élünk, ahol az emberség lassan árnyékká fakult.
Gyermekeinket nem az együttérzésre, hanem közönyre tanítják.
Nem arra, hogy sírjunk a szenvedővel, hanem hogy fordítsuk el a fejünket, amikor egy szenvedőt látunk.
Nem arra, hogy átérezzük, amit a másik érez, hanem hogy kattintsunk, vásároljunk, gyűjtsünk, birtokoljunk.
A világ ma fényes reklámokkal vakít: csillogó autók, drága órák, luxusutazások, sminkek és táskák.
És miközben a fényesség betölti a szemünket, a szívünk kiürül.
Miközben milliók éheznek, miközben háborúk perzselik fel otthonokat, miközben gyermekeket erőszakolnak és ölnek meg, a világ vezetői eltussolják a bűneiket, elhallgatják a botrányaikat, és elhitetik velünk, hogy mindez természetes.
Ez a világ azt sulykolta belénk évtizedeken át: hogy ne törődjünk egymással.
És mi hagytuk.
Hagytuk, hogy a közöny legyen a normális.
Hagytuk, hogy a hazugság győzzön az igazság helyett.
Hagytuk, hogy a pénz legyen az élet fölött.
De most… most történik valami, amit nem lehet elhallgattatni.
Most történt valami, ami felébresztette a lelket.
Palesztina.
Palesztina az a tükör, amelybe végre belenézett az emberiség.
És amit ott látunk, az borzalmas.
Mert nem csak egy nép pusztulása rajzolódik ki benne, hanem a mi saját elveszett emberségünk is.
A képek, a halott gyermekek, a romok alól kiemelt testek nem hagyják többé, hogy elfordítsuk a fejünket.
Nem hagyják többé, hogy azt higgyük: mindez nem a mi felelősségünk.

És most egy fontos, kemény igazságot kell kimondanunk — nem csak magunkért, hanem a jövő generációiért:
ha nem lépünk, ha nem változtatunk, ha nem állunk ki ma az igazságért, akkor Palesztina nem marad egyedül a fájdalomban.
Ha a hatalmak megtanulják, hogy az elnyomás, a gyermekek bebörtönzése, a jogfosztás, a fegyveres erőszak következmények nélkül maradhat, akkor ez a módszer terjedni fog.
Szép lassan az lesz a normális, hogy gyilkolhatnak, hogy meglophatják életünket, jogainkat, gyermekeink jövőjét — mert akik uralják a hatalmat, azt fogják tenni, amit megengedünk nekik.
A tét nem csak egy földdarab vagy egy nép szabadsága: a tét az emberi méltóság általános jogának jövője.

Palesztina most kiált a világ szívéhez:
– Látjátok, meddig hagytátok, hogy fajuljon?
– Látjátok, hova sodort a közöny?
– Látjátok, mit tesz az, ha évtizedeken át hallgattok?
És az emberek lassan felébrednek.
Rájönnek, hogy a legnagyobb bűn nem a fegyverben, hanem a némaságban rejlik.
Rájönnek, hogy a legnagyobb gonoszság nem mindig a gyilkos kezében van, hanem a közönyös szemekben, amelyek végignézik.
Barátaim, az emberiség hova jutott?
Oda, hogy a luxus fontosabb lett, mint az élet.
Oda, hogy a látszat fontosabb lett, mint az igazság.
Oda, hogy a hazugság fontosabb lett, mint a gyermekek sírása.
De még van út vissza.
Mert minden felismerés egy új kezdet lehet.
Emlékeztethet minket arra, hogy nem a közöny, hanem az együttérzés tesz emberré.
Nem a luxus, hanem az igazság keresése.
Nem a hazugság, hanem a szív tisztasága.
Most van itt az idő, hogy nemet mondjunk a közönyre.
Most van itt az idő, hogy kimondjuk: elég volt.
Most van itt az idő, hogy visszatérjünk önmagunkhoz — emberekhez, akik képesek szeretni, érezni, kiállni egymásért.
Palesztina kiáltása a mi szívünk kiáltása is.

Krisztina Somné

A MAI NAP! Nagyon sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2025 október 5. – vasárnap – van! Mindezek tetejébe a felcsúffy rém országlásának 16. esztendejét (b)írjuk. Radásul  immáron az idei SZUPER esztendő 278.  napját tapossuk! Hogy rohan az idő?!

<< Október >>
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31
2025

És hát immáron a TIZEDIK HÓNAPJÁBAN JÁR a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk víziója szerint fantasztikus 2025 – ös esztendő! Ebben pedig idáig az „Ő” általa prognosztizált „gazdasági szárnyalásból” CSAK A szarnyalás lett a mi osztályrészünk – nem úgy az „Ő” udvartartásához tartozóknak!

De MINTHA az ukrán-orosz békesség sem akarna  kitörni! Sőt! A Közel – keleti legújabb konfliktus is alaposan belerandíthat a MESÉJÉBE! Kissé olyan érzésünk LEHET, hogy a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk ISMÉT HÜLYÉRE VETT minket – MAGYAROKAT!

A MAI NAPRA  RÁNK MÉRT  FANTASZTIKUSAN JÓ HÍR PEDIG…- TOVÁBBRA IS TARTJA MAGÁT! A Mi Előrelátó és Bölcs vajdánk a reája oly jellemző  szerénységgel bejelentette:

AZ Ő  „nagystratégiája, hogy újra nagy erős és gazdag legyen”…-DÖBRÖGISZTÁN!

Deee…- MONDOTT Ő A MINAP MÉG VALAMI MÁST IS! Ami pedig MINDANNYIUNKAT ÉRINT! ÍGÉRETET TETT!

A vajda EZT MEGÍGÉRTE!

Úgyhogy: IHHAJLA MEG CSUHAJLA LESZ! (NEKIK!)

Mi pedig élvezzük ki hát az évből még hátralévő – 87 nap – minden pillanatát!

Ráadásul ma ünnepli a  névnapját:
Aurél + Apollinár, Attila, Atilla, Etele, Flamina, Flávia, Fulvia,  Galina, Pálma, Palmira, Peregrina, Petra, Placid, Szendile, Tulipán, Tullia

BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁN NEKIK A balrad.hu

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket! Isten éltesse őket!

AZ ÜNNEPELTEKET ÉS A MAI JELES NAPOT A 100 FOLK CELSIUS EGYÜTTES „DRÁGA OTTHON” CÍMŰ SZÁMÁVAL KÖSZÖNTI A balrad.hu

balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Amúgy pedig október 5. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során a világban.

(Persze napjaink dörögisztáni történéseihez képest azok SEMMIK!) 

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_5.

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

Aki Nyájas Olvasó pedig arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Döbrögisztán vajdaság területén a mai napon – esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:

https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!

Lopós nemzet lettünk

Egyre többet lopnak a magyarok

Az elmúlt három évben drámaian nőtt a bolti lopások száma Magyarországon: a kisebb értékű esetek több mint kétszeresére emelkedtek, Zala vármegye pedig a negatív rekorder.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adati azt mutatják: a Covid-járványt követő 2021-es újranyitás óta eltelt három évben

78 százalékkal nőtt országos szinten az 50 ezer forint feletti értékre elkövetett bolti lopások száma; a kis értékű, azaz 50 ezer forint alatti lopások száma pedig egyenesen kilőtt az égbe, több mint 120 százalékos emelkedést mutat, vagyis alig három év alatt több mint a kétszeresére nőtt.

Az adatokat kikérő Blikk arra volt kíváncsi, hogyan változott a bolti lopások száma, amióta a járványt követően kilőtt az infláció Magyarországon. A KSH adatai szerint az árak 2020-hoz képest közel 60 százalékkal növekedtek, az élelmiszerek esetében pedig még ennél is meredekebb a drágulás.

50 ezer forint feletti lopások (bűntettnek minősülő esetek)

  • Zala vármegye esetében az 50 ezer forint feletti lopások száma ötszörösére nőtt, 82-ről 424-re.
  • Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Veszprém vármegyékben kétszeresére emelkedett az ilyen esetek száma.
  • Budapesten tavaly 2002 ilyen eljárás indult.
  • Pest megyében tavaly 808 esetet regisztráltak.

50 ezer forint alatti lopások (kis értékű esetek)

  • Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében az esetek száma 356-ról 1153-ra nőtt, ami közel háromszoros emelkedést jelent.
  • Fejér vármegyében 249-ről 712-re nőtt a kis értékű lopások száma.
  • Hajdú-Biharban az esetek száma 313-ról 872-re emelkedett.
  • Heves vármegyében 312-ről 849-re nőtt a számuk.
  • Nógrádban az esetek 140-ről 564-re emelkedtek.
  • Zala vármegyében a kis értékű lopások száma 153-ról 398-ra nőtt.
  • Budapesten tavaly 3074 kis értékű lopást regisztráltak.
  • Pest megyében tavaly 1231 ilyen eset történt.
  • Borsod-Abaúj-Zemplénben a tavalyi kis értékű lopások száma 1501 volt.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke elmondta: nem csak a rászorulók lopnak, a tolvajok általában olyan termékekre teszik rá a kezüket, amelyek könnyen eladhatóak.

Akik nagy mennyiségben lopnak, azok nem a nehéz megélhetésért teszik azt. A tolvajok előszeretettel utaznak a minőségi szeszes italokra, például márkás whiskykre, vagy élelmiszerek esetében a drága szalámikra és sajtokra, amelyeket aztán töredékáron értékesítenek

– közölte a szakértő.

Sík Endre szociológus úgy vélekedett: magas infláció esetén, nehezebb gazdasági helyzetben emelkedik a vagyon elleni bűncselekmények száma. Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetője szerint a nehezebb gazdasági helyzet, a magas infláció gyakorol hatást mindenekelőtt a vagyon elleni jogsértésekre. Téves lenne a vagyon elleni bűnözés okát csupán a szükséglet szülte bűnözésben látni, mivel nagyon fontos tényező az emberek értékrendje – tette hozzá.                                                (economx)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…Akik nagy mennyiségben lopnak, azok nem a nehéz megélhetésért teszik azt…”

-Nos hát EZZEL A MEGÁLLAPÍTÁSSAL NEM IS LEHET VITATKOZNI! Erre a legeklatánsabb példa a „magyar” polythykay elyth!

A MAI NAP! Nagyon sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2025 október 4. – szombat – van! Mindezek tetejébe a felcsúffy rém országlásának 16. esztendejét (b)írjuk. Radásul  immáron az idei SZUPER esztendő 277.  napját tapossuk! Hogy rohan az idő?!

<< Október >>
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31
2025

És hát immáron a TIZEDIK HÓNAPJÁBAN JÁR a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk víziója szerint fantasztikus 2025 – ös esztendő! Ebben pedig idáig az „Ő” általa prognosztizált „gazdasági szárnyalásból” CSAK A szarnyalás lett a mi osztályrészünk – nem úgy az „Ő” udvartartásához tartozóknak!

De MINTHA az ukrán-orosz békesség sem akarna  kitörni! Sőt! A Közel – keleti legújabb konfliktus is alaposan belerandíthat a MESÉJÉBE! Kissé olyan érzésünk LEHET, hogy a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk ISMÉT HÜLYÉRE VETT minket – MAGYAROKAT!

A MAI NAPRA  RÁNK MÉRT  FANTASZTIKUSAN JÓ HÍR PEDIG…- TOVÁBBRA IS TARTJA MAGÁT! A Mi Előrelátó és Bölcs vajdánk a reája oly jellemző  szerénységgel bejelentette:

AZ Ő  „nagystratégiája, hogy újra nagy erős és gazdag legyen”…-DÖBRÖGISZTÁN!

Deee…- MONDOTT Ő A MINAP MÉG VALAMI MÁST IS! Ami pedig MINDANNYIUNKAT ÉRINT! ÍGÉRETET TETT!

A vajda EZT MEGÍGÉRTE!

Úgyhogy: IHHAJLA MEG CSUHAJLA LESZ! (NEKIK!)

Mi pedig élvezzük ki hát az évből még hátralévő – 88 nap – minden pillanatát!

Ráadásul ma ünnepli a  névnapját:
Ferenc + Ajtonka, Ámon, Aranka, Arany, Arina, Aurélia, Auróra,   Bodor, Damarisz, Edvin, Edvina, Fanni, Fodor, Frank, Fremont,  Golda, Goldi, Goldina, Gyémánt, Hajnal, Hajnalka, Larcia, Lartia,  Latinka, Zóra, Zorinka, Zorka

BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁN NEKIK A balrad.hu

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket! Isten éltesse őket!

AZ ÜNNEPELTEKET ÉS A MAI JELES NAPOT A SLADE EGYÜTTES „COZ I LOVE YOU – MERT SZERETLEK” CÍMŰ SZÁMÁVAL KÖSZÖNTI A balrad.hu

balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Amúgy pedig október 4. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során a világban.

(Persze napjaink dörögisztáni történéseihez képest azok SEMMIK!) 

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_4.

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

Aki Nyájas Olvasó pedig arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Döbrögisztán vajdaság területén a mai napon – esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:

https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!

A MAI NAP! Nagyon sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2025 október 3. – péntek – van! Mindezek tetejébe a felcsúffy rém országlásának 16. esztendejét (b)írjuk. Radásul  immáron az idei SZUPER esztendő 276.  napját tapossuk! Hogy rohan az idő?!

<< Október >>
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31
2025

És hát immáron a TIZEDIK HÓNAPJÁBAN JÁR a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk víziója szerint fantasztikus 2025 – ös esztendő! Ebben pedig idáig az „Ő” általa prognosztizált „gazdasági szárnyalásból” CSAK A szarnyalás lett a mi osztályrészünk – nem úgy az „Ő” udvartartásához tartozóknak!

De MINTHA az ukrán-orosz békesség sem akarna  kitörni! Sőt! A Közel – keleti legújabb konfliktus is alaposan belerandíthat a MESÉJÉBE! Kissé olyan érzésünk LEHET, hogy a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk ISMÉT HÜLYÉRE VETT minket – MAGYAROKAT!

A MAI NAPRA  RÁNK MÉRT  FANTASZTIKUSAN JÓ HÍR PEDIG…- TOVÁBBRA IS TARTJA MAGÁT! A Mi Előrelátó és Bölcs vajdánk a reája oly jellemző  szerénységgel bejelentette:

AZ Ő  „nagystratégiája, hogy újra nagy erős és gazdag legyen”…-DÖBRÖGISZTÁN!

Deee…- MONDOTT Ő A MINAP MÉG VALAMI MÁST IS! Ami pedig MINDANNYIUNKAT ÉRINT! ÍGÉRETET TETT!

A vajda EZT MEGÍGÉRTE!

Úgyhogy: IHHAJLA MEG CSUHAJLA LESZ! (NEKIK!)

Mi pedig élvezzük ki hát az évből még hátralévő – 89 nap – minden pillanatát!

Ráadásul ma ünnepli a  névnapját:
 Helga + Gertrúd, Heliodor, Hiador, Ignác, Ilián, Jozefa, Jozefin,  Jozefina, Mária, Teréz, Tereza, Teréza, Terézia, Teri, Terka, Tessza

BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁN NEKIK A balrad.hu

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket! Isten éltesse őket!

AZ ÜNNEPELTEKET ÉS A MAI JELES NAPOT AZ URIAH HEEP EGYÜTTES „RAIN – ESŐ” CÍMŰ SZÁMÁVAL KÖSZÖNTI A balrad.hu

balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Amúgy pedig október 3. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során a világban.

(Persze napjaink dörögisztáni történéseihez képest azok SEMMIK!) 

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_3.

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

Aki Nyájas Olvasó pedig arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Döbrögisztán vajdaság területén a mai napon – esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:

https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!

NEMMZETTHY „jólétünk” köztudatba való beültetése céljából…

Még mindig száguldanak az élelmiszeripari árak – itt vannak a friss adatok

Az ipari termelői árak 2025. augusztusában átlagosan 0,8 százalékkal mérséklődtek az előző hónaphoz képest és 2,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – derül ki a KSH legfrissebb adataiból. A tendencia ugyanakkor emelkedő: idén januártól augusztusig az ipari termelői árak összességében 6,4 százalékkal növekedtek a tavaly ilyenkorihoz képest.

2025. augusztusában az ipari termelői árak átlagosan 2,3 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 0,9, az exportértékesítésé 3,0 százalékkal emelkedtek az előző év augusztusi értékekhez képest. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 0,5, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal mérséklődtek, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal csökkentek – tette közzé a legfrissebb adatokat gyorsjelentésében a Központi Statisztikai Hivatal.

2025. augusztusban a 2024. augusztusihoz képest:

A belföldi értékesítés árai átlagosan 0,9 százalékkal nőttek, ezen belül a 62,7 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 1,9 százalékkal magasabbak, míg a 35,4 százalékos súlyú energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 1,1 százalékkal alacsonyabbak voltak.

Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 0,5 százalékkal visszaestek, a beruházási javakat gyártókban 2,2, a fogyasztási cikkeket gyártókban pedig 5,7 százalékkal emelkedtek az árak.

Az ipari exportértékesítési árak 3,0 százalékkal magasabbak voltak, ezen belül a 91,8 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 2,4 százalékkal növekedtek, a 8,0 százalékos súlyú energiaiparban 3,8 százalékkal csökkentek az árak.

2025. január–augusztusban a 2024. január–augusztusihoz képest:

A belföldi értékesítés árai 3,7, az exportértékesítéséi 7,7 százalékkal magasabbak voltak, így az ipari termelői árak összességében 6,4 százalékkal emelkedtek.                                                                                                            (economx)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Dejszen ez EGY IGAZÁN REMEK HÍR Döbrögisztán vajdaság qrmánya számára! Hiszen dől a lé a büdzsébe az általunk befizetett ÁFA -formájában! 

Így aztán VOLT/VAN/LESZ miből finanszírozni a „magyar” qrmánynak a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk által FOLYAMTOSAN – és NAGY GARRAL – REKLÁMOZOTT magyarságvédelmi AKCIÓINAK SIKERESSÉGÉT!

Amire pedig – ÍGY KIMONDOTTAN A „VÁLASZTÁSOK” ELŐTT! – ÓRIÁSI NAGY SZÜKSÉG VAN!

HA MÁR A BOLTOKBAN NEM IS ÉREZZÜK – MI  MGYAROK! – A vajdaqrmány magyarságvédelmi AKCIÓINAK SIKERESSÉGÉT, hát legalább a közpénzekből futtatott lihenchad NAPI DIJDALJELENTÉSEIBŐL ERRŐL ÉRTESÜLHETÜNK! 

MEGLÁSSÁTOK RÁGA FELEJIM: A HATÁS NEM IS FOG ELMARADNI!

A MAI NAP! Nagyon sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2025 október 2. – csütörtök – van! Mindezek tetejébe a felcsúffy rém országlásának 16. esztendejét (b)írjuk. Radásul  immáron az idei SZUPER esztendő 275.  napját tapossuk! Hogy rohan az idő?!

<< Október >>
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31
2025

És hát immáron a TIZEDIK HÓNAPJÁBAN JÁR a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk víziója szerint fantasztikus 2025 – ös esztendő! Ebben pedig idáig az „Ő” általa prognosztizált „gazdasági szárnyalásból” CSAK A szarnyalás lett a mi osztályrészünk – nem úgy az „Ő” udvartartásához tartozóknak!

De MINTHA az ukrán-orosz békesség sem akarna  kitörni! Sőt! A Közel – keleti legújabb konfliktus is alaposan belerandíthat a MESÉJÉBE! Kissé olyan érzésünk LEHET, hogy a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk ISMÉT HÜLYÉRE VETT minket – MAGYAROKAT!

A MAI NAPRA  RÁNK MÉRT  FANTASZTIKUSAN JÓ HÍR PEDIG…- TOVÁBBRA IS TARTJA MAGÁT! A Mi Előrelátó és Bölcs vajdánk a reája oly jellemző  szerénységgel bejelentette:

AZ Ő  „nagystratégiája, hogy újra nagy erős és gazdag legyen”…-DÖBRÖGISZTÁN!

Deee…- MONDOTT Ő A MINAP MÉG VALAMI MÁST IS! Ami pedig MINDANNYIUNKAT ÉRINT! ÍGÉRETET TETT!

A vajda EZT MEGÍGÉRTE!

Úgyhogy: IHHAJLA MEG CSUHAJLA LESZ! (NEKIK!)

Mi pedig élvezzük ki hát az évből még hátralévő – 90 nap – minden pillanatát!

Ráadásul ma ünnepli a  névnapját:
 Petra + Berengár, Örs, Petrina, Tamás, Tomaj

BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁN NEKIK A balrad.hu

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket! Isten éltesse őket!

AZ ÜNNEPELTEKET ÉS A MAI JELES NAPOT A KORÁL EGYÜTTES „TUDOM, ÉN IS MEGNYUGODNÉK” CÍMŰ SZÁMÁVAL KÖSZÖNTI A balrad.hu

balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Amúgy pedig október 2. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során a világban.

(Persze napjaink dörögisztáni történéseihez képest azok SEMMIK!) 

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_2.

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

Aki Nyájas Olvasó pedig arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Döbrögisztán vajdaság területén a mai napon – esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:

https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!

Bulgária nem fog többé orosz gázt továbbítani Magyarországra

Brüsszel, 2025. szeptember 30. kedd (MB)

Zsecso Sztankov bolgár energiaügyi miniszter kedden bejelentette, hogy Bulgária 2028-tól nem vásárol többé gázt Oroszországtól, és nem is továbbít többé orosz gázt a Török Áramlaton keresztül Magyarországnak és Szlovákiának.

A brüsszeli Politiconak adott nyilatkozatában Sztankov kijelentette: „Az EU tagállamaként Bulgária összehangolja intézkedéseit az európai jogszabályokkal és politikákkal, beleértve az orosz energiaforrások javasolt fokozatos kivonását 2027 végére. 2028. január 1-re az orosz gázfogyasztás egész Európában várhatóan teljesen megszűnik. Magyarország és Szlovákia várhatóan nem szembesül energiabiztonsági kihívásokkal, mert alternatív útvonalakat tudnak majd találni a gázvásárlásra”.

Alig öt nappal ezelőtt Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, hogy Sztankov megerősítette neki, Bulgária továbbra is megbízható tranzitpartnere lesz Magyarországnak.

Sztankov szerint az érintett országok energiaellátását amerikai cseppfolyós gázzal válthatnák ki, és erre vonatkozó hosszú lejáratú szerződésekről tárgyalnak. Az átállás akár jövőre is megtörténhet – tudatta a Politicoval.

Az orosz gázcsap tervezett bolgár elzárása nyugtalanító fejlemény, és súlyos gondok elé állíthatja a Török Áramlat többi országát, köztük Magyarországot. A magyar kormány még nem reagált a váratlan bejelentésre.+++

Kiadta: Magyar Békekör

A térképen a Török Áramlat (Déli Áramlat) gázvezeték nyomvonala.

HURRRÁÁÁH VAN…

Az űrből is jól látszik a NER elképesztő vagyonosodása

Papíron miénk a világ 28. leggazdagabb országa

Folytatódik a lendület, Magyarország 28. az Allianz globális vagyonosodási ranglistáján – tette közzé friss jelentését a biztosító. Mint megállapították, tavaly a magyar háztartások bruttó pénzügyi vagyona 13,9 százalékkal bővült, ami a globális pénzügyi válság óta a leggyorsabb ütem. Kár, hogy ez csak azt mutatja, a NER egyre jobban megszedi magát.

A magyar lakosság nettó pénzügyi vagyona 14,8 százalékkal nőtt, ezzel Magyarország 28. lett a legtehetősebb országok rangsorában – állapította meg az Allianz (a társaság teljes Globális vagyonosodási jelentése angol nyelven itt olvasható). Mint Tölgyes Ágnes, az Allianz Hungária pénzügyi divíziójának vezetője elmondta, a jó teljesítmény elsősorban az értékpapír kategória 16,1 százalékos növekedésének köszönhető, de a többi eszközosztály is erősen szerepelt: a bankbetétek 10,7, a biztosítások és nyugdíj-megtakarítások 13,2 százalékkal emelkedtek.

A friss megtakarítások 16 százalékkal, 17 milliárd euróra nőttek, ami szintén új rekord. A megtakarítások többsége (58 százalék) értékpapírokba áramlott, főként befektetési alapokba és tőzsdén kereskedett alapokba, vagyis ETF-ekbe. A kategórián belül az utóbbi tíz év csúcsértékét állították be a biztosítási és nyugdíjtermékek is a maguk plusz 0,9 milliárd eurós növekedésével.

Mészáros önmagában is kemény statisztikai tétel

Az előbbi arányok is meglehetősen leleplezőek, hiszen a magyar lakosság többsége nem hogy ETF-ről nem tud semmit, de még az értékpapírokkal is meglehetősen hadilábon áll. A tehetősebbek terén az első számú szakértőnek számító Blochamps Capital nemrégiben közzétett elemzésében arról írt, hogy látványosan különbözik a magyar privátbanki és prémium banki ügyfelek vagyonkezelési stratégiája. A társaság ügyvezetője, Karagich István úgy gondolja, kis túlzással ez annak a következménye, hogy az elmúlt 20 évben a prémium és affluens ügyfeleket jelentő felső középosztály csak lassan tudott erősödni. Tulajdonképpen rájuk kényszerítette az állam, hogy továbbra is háziasszony megtakarítóként gondolkodjanak.

A leggazdagabb magyarokról szóló tavaszi kiadványból pedig az derült ki, hogy mindenkitől elhúzott Mészáros Lőrinc. Miközben ugyanis a listán szereplők 22 százalékkal, Mészáros a tavalyinál közel 50 százalékkal tudhat többet magáénak. A miniszterelnök barátja, egykori gázszerelő, majd polgármester, végül a NER által kijelölt nagytőkés, az MBH tulajdonosa még a listán a második helyre szorult Csányi Sándorra is ráver 42 százalékot.

Neki egymagában többje van, mint a dobogón mögötte kullogó kettőnek. El is hisszük, hogy mindezt (ez itt a vicc helye!) önerőből, a zsenialitásának köszönhetően. érte el.

A hazai felmérés szerint ötből ketten már nem képesek havonta félretenni

Jelent időközben meg egy újabb, hazai kutatás is, amiből egyáltalán nem látszik az a derűs kép, amit az Allianz jelez. A K&H biztos jövő felmérés szerint a középkorúak átlagos megtakarítása 2025 második negyedévében 1,8 millió forint volt, ami visszaesést jelent a tavalyi 2,3 millió forinthoz képest, és a 2022-es szintet idézi. A rendszeres megtakarítók aránya 61 százalékra csökkent, vagyis ötből kettő középkorú ma már nem képes havonta félretenni. Akiknek sikerül, azok is inkább óvatosságból tesznek félre: a tartalékok 46 százaléka konkrét cél nélküli, biztonsági alapként szolgál.

A felmérés alapján a középkorúak szívesen visszavonulnának már 57 éves korukban, ugyanakkor úgy gondolják, hogy a valóságban 69 éves korukig kell dolgozniuk. A többség, 62 százalék elsődlegesen az állami nyugdíjból tervez megélni, ugyanakkor 72 százalék elismeri, hogy az önmagában nem lesz elegendő a megfelelő életszínvonalhoz. A válaszadók 77 százaléka úgy látja, hogy a megélhetés biztosítása érdekében nyugdíj mellett is kénytelen lesz dolgozni. Ezt erősíti az a tény is, hogy a létminimumhoz szükséges havi összeg hat év alatt megduplázódott, és a megkérdezettek szerint jelenleg legalább 208 ezer forint szükséges ehhez.                                                                          (azénpénzem)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…A többség, 62 százalék elsődlegesen az állami nyugdíjból tervez megélni, ugyanakkor 72 százalék elismeri, hogy az önmagában nem lesz elegendő a megfelelő életszínvonalhoz. A válaszadók 77 százaléka úgy látja, hogy a megélhetés biztosítása érdekében nyugdíj mellett is kénytelen lesz dolgozni. Ezt erősíti az a tény is, hogy a létminimumhoz szükséges havi összeg hat év alatt megduplázódott, és a megkérdezettek szerint jelenleg legalább 208 ezer forint szükséges ehhez…”

-Hááát… – LEGFELJEBB MAJD ÚJRATERVEZNEK!

MÁR HA EGYÁLTALÁN SZÜKSÉGÉT ÉRZIK!

Hiszen éppen MA HOZTA LE A magyarnemzet.hu névre hallgató döbrögista „újság” azt a FÖLÖTTÉBB ÖRVENDETES HÍRT, miszerint:

A „magyar” qrmány megbecsüli az idős embereket

Az ENSZ-közgyűlése 1990. december 14-én döntött arról, hogy október 1-jét az idősek világnapjának nyilvánítja.

Október 1-én világszerte az idősek világnapját ünneplik, 1991-től ezen a napon köszöntik az időseket.

Ma van az idősek világnapja.

A kormányzat kiemelten kezeli a generációk közötti együttműködést és gondoskodást, amit számos családpolitikai intézkedéssel is kifejez.

 Ilyen a Nők40 program, visszaállították a 13. havi nyugdíjat, és a rezsicsökkentés intézménye is segíti a magyar családokat, így az időseket is.

Fontosak a helyi, önkormányzati kezdeményezések, amit a Kulturális és Innovációs Minisztérium jutalmaz is. Példa erre az Idősbarát önkormányzat díj, amit azok a települések kaphatnak meg, ahol kifejezetten odafigyelnek az idősekre. A kormány számos olyan kezdeményezést is indított, amely az időskori egészséges életmóddal kapcsolatos.

ÚGYHOGY: HÁROMSZOROS HURRRÁÁÁH A „magyar” qrmánynak, és Örök Dicsősegg a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánknak!

 

 

 

 

M.hitel

Nyakló nélkül adósodnak el a fiatalok, sorra dőlnek be a munkáshitelek

Nagyon sérülékeny kört érinthetett meg a munkáshitel bevezetése, itt van a legtöbb késedelmesen fizető, és érezhető, hogy nem mindneki gondolta végig, biztosan kell-e neki ez a hitelkonstrukció.

Az MNB friss jelentése szerint 2025. II. negyedévben a háztartási hitelek állománya összességében tovább nőtt, a késedelmes ügyletek aránya csökkent, ugyanakkor a frissen bevezetett munkáshitelek komoly problémákat mutatnak. Bár a konstrukció még csak az év elején indult, már több száz adós került 30 napon túli késedelembe. A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává – írta meg a Bank360.

A kiadvány szerint a tárgyidőszak végén 11 968 milliárd forint volt a hazai háztartási hitelállomány, ami 3,2 százalékos bővülést jelent az I. negyedév végén regisztrált 11 592 milliárd forinthoz képest. Ugyanezen időszakban

  • nőtt a 90 napon túli, de egy éven belüli késedelmes ügyletek összege (+1,4 százalék),
  • míg az 1 éven túl késedelmes ügyleteké jelentősen csökkent (-15,2 százalék).
  • a 90 napon túl késedelmes ügyletek teljes állományon belüli aránya 1,1 százalékra olvadt.
  • a 2025. I. félévben felvett munkáshitelek közül közel 700 már 30 napon túli késedelembe esett.

A hitelek sorrendje is kialakult:

  • A 2025-ös év II. negyedévében változatlanul a piaci kamatozású és egyéb lakáshitelek állománya képviseltette magát a legnagyobb részaránnyal, sőt, az I. negyedév végéhez képest az arányuk némileg emelkedett is a teljes állományon belül (40,3 százalék, 40,5 százalék). A tárgynegyedév új folyósításain belül a piaci lakáshitelek részaránya 33,4 százalék volt, ami 0,5 százalékpontos emelkedést jelent az I. negyedévben regisztrált 32,9 százalékos részarányhoz képest.
  • Második helyen változatlanul a forint alapú személyi hitelek álltak, amelyek részaránya 28,5 százalék volt a tárgynegyedévi folyósításokon belül.
  • A dobogó harmadik helyén a babaváró és munkáshitelekkel együtt számolt áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitelek kategóriája végzett (12,8 százalék), amit a folyószámlahitelek (9,6 százalék) követtek a sorban.

A támogatott forint lakáshitelek részaránya 8,7 százalék volt a tárgynegyedévi teljes folyósításon belül.

A vizsgált időszakban összesen 586 milliárd forintnyi tőketörlesztés történt:

  • ennek 32,9 százalékát a személyi hitelek visszafizetése tette ki.
  • a piaci lakáshitelek aránya 27,7 százalék volt,
  • a folyószámlahiteleké 12,4 százalék,
  • az áruvásárlási és egyéb hiteleké pedig 11 százalék.

A tárgynegyedévi 586 milliárd forint tőketörlesztésből 272 milliárd forint volt előtörlesztés (46,3 százalék).

Június végén közel 132 milliárd forintnyi hitel volt 90 napon túli késedelemben, ami a teljes állomány 1,1 százalékát tette ki. Ez minimális, 0,1 százalékpontos csökkenést jelent a megelőző negyedévhez viszonyítva. Ugyanakkor ezen a téren jelentős eltérések mutatkoznak az egyes hiteltípusok között, például

  • a gépjárműhitelek esetében az állomány 2,2 százaléka,
  • a személyi hitelek esetében pedig a 3 százaléka volt 90 napon túli késedelemben.

Az átstrukturált hitelek összege tovább csökkent – a 2024 végén még 264 milliárd forintot kitevő állomány 2025. I. negyedévben 194 milliárdra, majd a II. negyedévben 180 milliárd forintra csökkent. Az átstrukturált hitelek teljes állományon belüli aránya így 1,7 százalékról 1,5 százalékra csökkent.

Ugyanezen időszakban az átstrukturált hiteleken belül a 90 napon túl késedelmes állomány aránya az I. negyedévi 14,9 százalékról 14,4 százalékra csökkent. Ez a csökkenés nem különösebben jelentős, ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy az I. negyedévben még 3,1 százalékponttal emelkedett ezen hitelállomány részaránya az azt megelőző negyedévhez képest.

Igaz, az akkori emelkedést jelentős részben az okozta, hogy a teljes átstrukturált hitelállomány összege jelentősen csökkent, így az állományon belül megnőtt az összegszerűen egyébként ugyancsak csökkenő késedelmes ügyletek aránya.

Enyhén nőtt a babaváró állomány

Június végén 2 342 milliárd forintot tett ki a babaváró hitelek állománya, ami 0,6 százalékos emelkedést jelent a március végi 2 329 milliárd forinthoz képest. Ennél a konstrukciónál mindössze 0,5 százalékot tett ki a 90 napon túl késedelmes állomány részaránya, ami lényegében megegyezik a korábbi negyedévekben mért adatokkal. Az átstrukturált hitelek részaránya sem változott érdemben – akárcsak az I. negyedévben, úgy a II. negyedévben is 0,2 százalék volt ez az érték.

Közben a legelső babaváró hitelszerződések körülbelül ötöde már bajba került volna, amennyiben tavaly nyáron nem kaptak volna két év haladékot a gyerekvállalás teljesítésére.

Az MNB május végén megjelent Pénzügyi stabilitási jelentése szerint ugyanis körülbelül 32 ezerre tehető azon adósok száma, akiknél a vállalás ellenére még nem született gyerek. Amennyiben ezt a számot elfogadjuk, úgy a bajban lévő babaváró hitelszerződések aránya 22 százalék körüli lehet.

A munkáshiteleknél a jegybank által havonta publikált adatok alapján tudható, hogy a felvett munkáshitelek átlagos hitelösszege 3,9 millió forint körül alakult.

Nagyjából 688 adós kerülhetett bajba a II. negyedév során. Az I. negyedév során megkötött 27 637 szerződésnek ez a 2,5 százalékát teszi ki.

Az idén januártól elérhető munkáshitel állománya az I. negyedév végi 58 milliárd forintról június végére 105 milliárd forintra emelkedett (+80,1 százalék). A néhány hónapja bevezetett konstrukció keretein belül még nem volt lehetőség túlságosan hosszadalmas késedelembe esni – az I. negyedév végén még csak a 31-90 napon belüli kategóriában találhattunk ügyleteket, melyek összértéke mindössze 24 millió forint volt. Ezzel szemben a II. negyedévben már közel 2,7 milliárd forintnyi munkáshitel volt 30 napon túli, de 90 napon belüli késedelemben, ami a teljes állomány 2,6 százaléka.

További 87 millió forint pedig már 90 napon túli késedelembe esett.                    (economx)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…Nagyon sérülékeny kört érinthetett meg a munkáshitel bevezetése, itt van a legtöbb késedelmesen fizető…”

-Magyarán: BEJÖTT a vajda számítása! Miszerint elfogytak a régóta ELADHATATLANNAK TŰNT „Merdzsók” és BMW – k! Ergo: JÓL JÁRTAK A vajdasági autónepperek IS!

A „meghitelezettek NAGYON SÉRÜLÉKENY” SZÉLES KÖRE pedig MOST – látva a „újonnan” BESZERZETT BÜSZKESÉGÜK VESZÉLYBEN LÉTÉT – MINDEN GONDOLKODÁS ÉS FENNTATÁS NÉLKÜL,

BÁRMRE HAJLANDÓ a szerzemény MEGTARTÁSÁÉRT!  

BÁRMIRE!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com