(idézet: Münchentől Nürnbergig – 1963)

2

„Erélyesen kell hozzányúlni az orosz problémához”

Egyes hitleristák a háború preventív jellegének bizonygatása során azzal a nevetséges állítással hozakodtak elő, hogy a fasiszta Németország még akarva sem tudott volna agresszív háborút viselni, mert nem volt rá felkészülve. A történelemhamisításnak ehhez a módszeréhez folyamodott többek között Milch tábornagy, aki a múltban a német légi haderő parancsnoka és Göring legközelebbi munkatársa volt, ma pedig Nyugat-Németországban tevékenykedik, mint az agresszív Bundeswehr szervezőinek egyik tanácsadója. Annak a hazug állításnak, hogy Németország nem volt felkészülve a háborúra, lényegében a háború preventív jellegét kellett bizonyítania. Milch arra hivatkozott, hogy Jackson amerikai fővádló kérdéseire válaszolva is Németország felkészületlenségét hangoztatta. Idézzük a Milch kihallgatására vonatkozó gyorsírásos jegyzőkönyv egy részét, amelyhez nem kell kommentár:

„Jackson: Tehát ön, ha jól értettem a vallomását, annak kijelentése végett jött ide, hogy a rendszer, melyhez ön is tartozott, olyan háborúba döntötte Németországot, amelyre egyáltalán nem volt felkészülve. Jól értettem?

Milch: Már nem emlékszem, hogy ilyen nyilatkozatok elhangzottak-e nyilvánosan, de azt hiszem, hogy a háború mindenki számára, aki itt a vádlottak padján ül, nagy meglepetés volt.

Jackson: Talán hinni szeretné?

Milch: Igenis, hiszem.

Jackson: Ó, hiszi… Nos, mennyi idő kellett a német fegyveres erőknek ahhoz, hogy elfoglalják Lengyelországot?

Milch: Lengyelország meghódításához? Emlékezetem szerint tizennyolc nap.

Jackson: Tizennyolc nap. Mennyi idejükbe került Anglia kiűzése a kontinensről, a dunkerque-i tragédiát is beleértve?

Milch: Emlékezetem szerint hat hétbe.

Jackson: Mennyi idejükbe került Hollandia és Belgium elfoglalása?

Milch: Néhány napba.

Jackson: Mennyi időre volt szükség ahhoz, hogy lerohanják Franciaországot és elfoglalják Párizst?

Milch: Mindössze körülbelül két hónapra.

Jackson: Mennyi időre volt szükség ahhoz, hogy keresztülgázoljanak Dánián és elfoglalják Norvégiát?

Milch: Szintén kis időre. Dániát egészen rövid idő alatt foglaltuk el, mert gyorsan letette a fegyvert, Norvégiát ugyancsak néhány hét alatt.

Jackson: És ön ezzel a vallomásával meg akarja győzni á Törvényszéket, hogy Németország nem volt felkészülve a háborúra, s hogy önök nem tudtak ilyen előkészületekről? S ön mint tiszt teszi ezt a vallomást?

Milch: Bocsánatot kérek, nem értettem, mit mondott.”¹⁸ – A nürnbergi per gyorsírásos jegyzőkönyve. 15. köt. 30—32. old.*

Von Mellentin, a fentebb már említett náci tábornok, könyvében nem tagadja, hogy a Szovjetunió elleni háború előkészületeit a hitleri Németország 1940 végén megkezdte. De ez szerinte nem változtat a háború preventív jellegén, mert az előkészületek megkezdésére az után került sor, hogy a Szovjetunió és Németország 1940 novemberében Berlinben folytatott tárgyalásai kudarccal végződtek. Hitler állítólag meggyőződött a Szovjetuniónak Németországgal kapcsolatos agresszív szándékáról, s „erre azzal a paranccsal válaszolt, hogy a fegyveres erők kezdjék meg a »Barbarossa« hadművelet, az Oroszországba való behatolás előkészítését”.¹⁹ – F. W. Mellentin: Id. mű, 42. old.*

Mellentin korántsem az egyetlen, aki ezt állítja. A nyugatnémet burzsoá szerzők jelentős része úgy tünteti fel a dolgot, hogy Németország készülődése a Szovjetunió elleni háborúra röviddel az agresszió előtt kezdődött. Kesselring hitlerista tábornagy, aki jelenleg Nyugat-Németországban a neofasiszta revansisták „vezérei” közt szerepel, visszaemlékezéseiben Mellentinhez hasonlóan azt állítja, hogy a Szovjetunió megtámadásának előkészítésére irányuló első rendelkezéseket Hitlernek csak 1940. december 18-án kiadott parancsa tartalmazza. Görlitz, a hitleri tábornokok rehabilitálásának ismert bajnoka, azt írja, hogy „a Hitler által indított valamennyi hadművelethez hasonlóan, ez a hadjárat (a Szovjetunió ellen indított háború — A. P.) is rögtönzés eredménye volt”.²⁰ – W. Gorlitz: Der deutsche Generalstab (A német vezérkar). Frankfurt am Main 1950. 550. old.*

Próbáljunk meg a nürnbergi per anyaga alapján eligazodni abban, hogy mikor is kezdett hozzá a hitlerista vezérkar a Szovjetunió megtámadásának előkészítéséhez. A per anyagának már a futólagos áttekintése is lehetővé teszi számunkra, hogy tetten érjük a történelemhamisítókat, s kimutassuk, hogy a Szovjetunió elleni agresszió előkészítésének és az agresszió időpontjának semmi közük sem volt az 1940 őszén folytatott tárgyalásokhoz.

1943-ban Münchenben tanácskozásra gyűltek össze Hitler Gauleiterei. A tanácskozás egyik előadójaként Jodl szerepelt, aki a nürnbergi tárgyaláson, mint láttuk, váltig azt bizonygatta, hogy a hitleri Németországnak a Szovjetunió ellen indított háborúja preventív háború volt.

De Jodl balszerencséjére a vád képviselői előtt ott volt az említett tanácskozás gyorsírásos jegyzőkönyve, s benne annak a beszédnek teljes szövege, amelyet Jodl, a Wehrmacht operatív vezérkarának főnöke tartott. Jodl a jegyzőkönyv tanúskodása szerint arról is beszélt, hogyan készítették elő a háborút a Szovjetunió ellen. És beszéde során megcáfolta azt, amit később Nürnbergben mondott, tudniillik a Gauleiterek-nek kijelentette: „Hitler már a nyugati hadjárat idején tájékoztatott engem, Jodlt, arról a szándékáról, hogy hadba vonul a Szovjetunió ellen.”²¹ – A nürnbergi per anyaga. I. kötet. Goszjurizdat 1954. 262. old.*

Az olvasó emlékszik még, hogyan nyilatkozott Halder a preventív háborúval kapcsolatban. Most pedig pillantsunk be ennek az ügyefogyott náci tábornoknak a naplójába, amely ugyancsak a Törvényszék rendelkezésére állt. „A tekintetek kelet felé fordulnak” — írta 1940. június 30-án, Nyugat-Európa leigázása után, de jóval a novemberi berlini tárgyalások előtt. Egy későbbi naplófeljegyzése szerint július 20-án, a Brauchitschnál tartott tanácskozáson felvetették azt a kérdést, hogy „erélyesen kell hozzányúlni az orosz problémához” és „fontolóra kell venni a küszöbönálló hadművelet tervét”.²² – Vojenno-isztoricseszkij Zsurnal, 1959. 2. sz. 64. old.*

Nürnbergben tanúvallomást tett Warlimont náci tábornok is, aki igazán jól ismerte a helyzetet. Olyan tisztséget töltött be, amely lehetővé tette számára, hogy többet tudjon azoknál, akik napjainkban, a hidegháború gondolatának ösztökélésére, igyekeznek kibújni az 1941—1945. évi háborúért viselt felelősség alól.

Tehát mikor is kezdődött a Szovjetunió megtámadásának előkészítése? Nézzük, mit mondott erről Warlimont tábornok, a Wehrmacht operatív vezérkarának volt főnökhelyettese, akit G. N. Alekszandrov állami igazságügyi tanácsos, a szovjet delegáció vizsgálati részlegének vezetője hallgatott ki.

Idézzük vallomásának a feltett kérdésre vonatkozó részét.

„Alekszandrov: Mikor kapott a Wehrmacht operatív vezérkara először megbízást a Szovjetunió elleni támadás tervének előkészítésére?

Warlimont: Én magam erről a tervről először 1940. július 29-én hallottam.

Alekszandrov: Milyen körülmények között?

Warlimont: Jodl vezérezredes ezen a napon különvonaton érkezett Reichenhallba, ahol az operatív vezérkar »L« osztálya székelt. Hitler Berchtesgadenben tartózkodott. Jodl érkezése azonnal feltűnt, mert addig sohasem látogatott el hozzánk. Rajtam kívül három további magas rangú tisztet is magához rendelt… Jodl meghökkentett bennünket közlésével, amelyre nem voltunk elkészülve.

Alekszandrov: Milyen közlés volt ez?

Warlimont: Nem tudom szó szerint megismételni, amit mondott, de szavainak értelme az volt, hogy a Führer elhatározta az Oroszország elleni háború előkészítését. Elhatározását azzal indokolta, hogy mivel az Oroszország elleni háborúnak így vagy amúgy be kell következnie (az én kiemelésem — A. P.), jobb lesz, ha már most megkezdjük, vagy legalábbis hozzákezdünk az előkészítéséhez …”

Jodl a továbbiakban kijelentette, hogy „Hitlernek már 1940 őszén szándékában állt háborút indítani a Szovjetunió ellen, de azután lemondott erről a szándékáról”.

Ugyan milyen okok késztették erre? Talán Hitler és tábornokai megengedhetetlennek tekintették a békebontást, vagy talán az utolsó pillanatban belátták, hogy a Szovjetunió elleni háború előkészítése nem egyeztethető össze az 1939-ben kötött megnemtámadási szerződéssel?

Szó se róla. Nézzük, mit vallott ezzel kapcsolatban Warlimont, kihallgatása során.

„Warlimont: Az okok a következők voltak: a hadsereg felvonultatását erre az időre nem lehetett végrehajtani. Hiányoztak hozzá a szükséges feltételek Lengyelországban: nem rendelkeztünk megfelelő vasutakkal és laktanyákkal, a hidak nem voltak előkészítve nehézharckocsik átvonulására, a hírközlési eszközök és a repülőterek hálózata még mindig nem volt kellőképpen kiépítve. Emellett már késő volt, közeledett az ősz. Megoldásra várt a hadsereg kiegészítése is, ami óriási jelentőségű volt az Oroszország elleni hadjárat szempontjából. Mindeme okoknál fogva a hadjáratot nem lehetett megkezdeni 1941 tavasza előtt.”²³ – A nürnbergi per anyaga. 2. köt. Goszjurizdat 1958. 633—634. old.*

Mit szóljunk a fentebbi beismerések után Liddell Hart angol hadtörténész legutóbbi állításához? Ő ugyanis, lényegében Hitler szovjetellenes agressziójának igazolására törekedve, azt írta, hogy amennyiben Németország folytatja Anglia ellen viselt háborúját, „ezzel Oroszország részéről hátbatámadás veszélyének tette volna ki magát”.²⁴ – B. G. Hart: A közvetett hadműveletek stratégiája. Izdatyelsztvo Inosztrannoj Lityeraturi 1957. 318. old.*

Mondhatunk-e erről az állításról egyebet, mint azt, hogy méltó a náci propagandához, és annak szajkózása?

Riadalom a vádlottak padján

A Nemzetközi Katonai Törvényszék egyik ülésén a vád szovjet képviselője előterjesztette Paulusnak, a német hadsereg tábornagyának, a szovjet kormányhoz eljuttatott nyilatkozatát. Ebben Paulus, aki a Szovjetunió elleni agresszió előkészítése idején a náci vezérkar főnökének helyettese volt, minden részletében leleplezte a bűnös agressziót.

Még mielőtt ennek a fontos nyilatkozatnak a felolvasása elkezdődött volna, a vádlottak padján és védőik soraiban eleinte érthetetlen riadalom támadt. A vádlottak, különösen Göring, Keitel meg Jodl és védőik izgatottan tárgyalni kezdtek egymással, majd az egyik védő az emelvényhez lépett, s a bíróság felé fordulva tiltakozott azellen, hogy ezt a nyilatkozatot felolvassák és a Törvényszék elfogadja. A védelem, mondotta, egyáltalán nem akarja megfosztani a bíróságot annak lehetőségétől, hogy a nyilatkozatot az egyik-másik vádlott részéről elhangzott olyan értelmű állítás ellenőrzésére használja fel, amely szerint a hitleri Németországnak a Szovjetunió ellen indított háborúja preventív jellegű volt, hanem éppen ellenkezőleg, felelősségének és annak a kötelességének tudatában, hogy hozzá kell járulnia az igazság kiderítéséhez, továbbá a nürnbergi per óriási történelmi jelentőségét figyelembe véve, a bíróságot csak segíteni akarja, s ezért véleménye szerint Paulust, ezt a fontos tanút, a bíróság elé kell idézni és ki kell hallgatni.

Göring, Keitel és Jodl jól tudták, hogy Paulus volt az a tábornok, aki a német vezérkarban a „Barbarossa tervet” közvetlenül kidolgozta. Kell-e bizonyítani, hogy egy ilyen tanú megjelenése egyáltalán nem tette volna hihetőbbé a Nemzetközi Katonai Törvényszék szemében a preventív háború dajkameséjét? Tehát mindent el kellett követni a vád szovjet képviselője által előterjesztett nyilatkozat elfogadásának megakadályozása érdekében. Ezért ragaszkodott a védelem Paulus megidézéséhez. Hadd mondjon bármit, amit akar, volt vezetőinek szemébe. Más dolog vallomást tenni Moszkvában, és megint más dolog itt, az amerikai övezetben, ahol mentes minden „befolyástól”, azon kívül, amit esetleg az egész bírósági légkör, azoknak a jelenléte gyakorol rá, akikkel kéz a kézben sok éven át együtt dolgozott, s akikkel közösen állította össze a „Barbarossa tervet”.

Tehát a védelem ragaszkodott ahhoz, hogy Paulust „a távoli szibériai erdőkből, ahol raboskodik”, hívják ide, Nürnbergbe.

Természetesen a védelemnek nem volt szüksége Paulusra, sőt, megjelenése veszélyes lett volna a vádlottakra nézve. Paulus túlságosan sokat tudott. A védelem emellett a beállítottságát is jól ismerte. De úgy okoskodott, hogy „az oroszok nem biztosak” Paulusban, hiszen személyes kihallgatása helyett nyilatkozatának felolvasását kérik. Ezért követelte a védelem Paulus Nürnbergbe hozatalát. Azt remélte, hogy az „oroszok” ezt elutasítják, s akkor a bíróság nem engedi meg Paulus nyilatkozatának felolvasását.

Köztudomású volt, hogy az elnöklő lord Lawrence, s ugyanígy a többi bíró, nagy súlyt helyez a védelem jogainak tiszteletben tartására.

A védelem kérelmét előterjesztették. Az elnök a védelem várakozásának megfelelően a vád szovjet képviselőjéhez fordult azzal a kérdéssel, hogy mit szól a védelem bejelentéséhez. A válasz így hangzott: ha a Törvényszék Paulust közvetlenül akarja kihallgatni, s meghallgatására a védelemnek is lehetőséget akar biztosítani, a vád szovjet képviselőjének ezellen nincs kifogása.

A vádlottak és a védők között megint szembeszökő riadalom támadt. A terem lassanként megtelt újságírókkal, akiknek tudomására jutott, hogy valami számukra különösen figyelmet érdemlő dolog megy végbe (mindazt, ami a tárgyaláson történt, hangszórók útján közvetítették az Igazságügyi Palotában). A védelem láthatóan zavarban volt, de abban reménykedett, hogy Paulus Nürnbergbe hozatalához túl sok idő kell (hiszen Szibéria messze van!). Ám a vád szovjet képviselője arra a kérdésre, hogy mennyi idő szükséges Paulusnak a tárgyalásra hozatalához, elképesztő választ adott: Paulus néhány percen belül a bíróság és a védők rendelkezésére állhat.

„Az oroszok ma bombát dobtak a tárgyalóterembe” — mondták később ezt a választ kommentálva a tárgyaláson részt vevő újságírók.

Nem volt nehéz észrevenni, hogy az ügyvédek egyre Göringet nézik, tőle várnak utasítást. Kisvártatva újabb jogi fordulat következett. A védelem bejelentette, hogy kérelmét helytelenül értelmezték: egyáltalán nem ragaszkodik Paulus személyes kihallgatásához, mert ez a tárgyalás indokolatlan elhúzódására vezethet. Véleménye szerint sem Paulus kihallgatására, sem pedig nyilatkozatának felolvasására nem érdemes időt vesztegetni.

A védelem bejelentését előterjesztő ügyvéd összefüggéstelen gagyogása még az igen nyugodt és kiegyensúlyozott lord Lawrence elnököt is kihozta sodrából. Ezt érezni lehetett hangján, amikor a védelem megváltozott álláspontja dacára elrendelte Paulus kihallgatását.

Paulus kihallgatása

A védelem, katonai kifejezéssel élve, átrendezte harci sorait. Az ügyvédek, akiket védenceik a külön szünet alatt kioktattak, rohamra indultak.

Jodl ügyvédje mindjárt első kérdéseivel megpróbálta rávenni Paulust, hogy a preventív háború dajkameséjét alátámasztó vallomást tegyen: „1941 februárjában elkezdődött csapataink útnak indítása kelet felé. Mondja, mekkora volt abban az időben az orosz—német demarkációs vonal és a román—orosz határ mentén tartózkodó orosz csapatok létszáma? Nem tett-e jelentést Halder a Führernek az orosz csapatok fenyegető létszámáról?” De a védelemnek ezekre a kérdésekre és sok hasonló kérdésre nem sikerült olyan választ kapnia, amilyent kívánt. Elkeseredésében nyílt provokációhoz folyamodott, kompromittálni igyekezett Paulust. Azt a kérdést tette fel neki, hogy nem előadó-e a moszkvai katonai akadémián. Ennek a kérdésnek a célja egészen nyilvánvaló volt. A védelem meg akarta zavarni Paulust, ki akarta zökkenteni egyensúlyából, megpróbálta olyan színben feltüntetni a dolgot, hogy lám, egy régi német tábornok odáig jutott, hogy előadásokat tart volt ellenségeinek. Ezzel kapcsolatban a vád egyik angol képviselője megjegyezte: „A kérdést feltevő ügyvéd nyilván nincs tisztában a második világháború eredményeivel. Amennyire én meg tudom ítélni, a szovjet hadsereg zúzta szét a német hadsereget, és nem fordítva. Ezért ostoba dolog lenne feltételezni, hogy orosz tisztek megvert német tábornokok előadásait hallgatják. Nem lenne-e logikusabb az a feltevés, hogy német tábornokok hallgatják szovjet tábornokok előadásait?”

Végül is, a hitleristák minden olyan erőlködése, hogy Paulust megzavarják, az igazság megtagadására bírják, teljesen meddőnek bizonyult.

Paulus, amikor R. A. Rugyenko, a Szovjetuniót képviselő főügyész megkérdezte tőle, hogy mit tud a hitlerista kormánynak és a német főparancsnokságnak a Szovjetunió fegyveres megtámadásával kapcsolatos erőfeszítéseiről, a következőket válaszolta: „1940. szeptember 3-án kezdtem dolgozni a szárazföldi haderők vezérkarában, mint főszállásmester. Helyettesítenem kellett a vezérkari főnököt, továbbá egyes operatív feladatokat kellett teljesítenem … Kinevezésem idején, azon a területen, ahol dolgoznom kellett, a Szovjetunió megtámadásának egy még nem kész operatív tervét találtam … Halder vezérezredes, a szárazföldi haderők vezérkari főnöke, azzal bízott meg, hogy folytassam a Wehrmacht főparancsnokságának utasításai alapján elkezdett terv kidolgozását …

Már a legelején figyelembe kellett venni román területek felhasználását a német csapatok déli hadseregcsoportjának felvonulási területeként, az északi szárnyon elő kellett irányozni Finnország részvételét a háborúban, de a szóban forgó operatív tervek kidolgozása idején ezt a körülményt nem vettük számításba …

A tervek kidolgozását november elején fejeztük be, s ezt két hadgyakorlat követte, amelyeket a szárazföldi haderők vezérkarának megbízásából én irányítottam. A hadgyakorlatokon magas rangú vezérkari tisztek is részt vettek.”²⁵ – A nürnbergi per anyaga. 2. köt. 601. old.*

Ugyan kik voltak ezek a magas rangú tisztek? Paulus vallomásából kiderült, hogy egyikük a hitleri vezérkar operatív osztályának főnöke — Heusinger ezredes volt.

Paulus kijelentette, hogy „a terv (a Szovjetunió megtámadására irányuló terv — A. P.) további kidolgozását az operatív osztály főnöke, Heusinger ezredes vállalta magára”.²⁶ – Ugyanott, 597. old.*

Felhívjuk a figyelmet, hogy ez ugyanaz a Heusinger, aki jelenleg vezető szerepet tölt be Nyugat-Németországban az agresszív Bundeswehr szervezése terén, s a nyugatnémet haderőket arra buzdítja, hogy készüljenek fel az „Oroszország kiterjedt térségein” folytatandó hadműveletekre. Heusinger most már tábornok, s a nyugatnémet Bundeswehr főfelügyelője. Nyugati pártfogói lehetővé tették, hogy kibújjon az agresszív háború kiterveléséért és viseléséért rá háruló felelősség alól, sőt, lényegében a nyugatnémet haderő élére kerüljön, mint olyan ember, aki a keleti ügyekben már tapasztalatokkal rendelkezik.²⁷ – 1961 elején Heusingert a NATO állandó bizottságának elnökévé való kinevezésével kapcsolatban felmentették a nyugatnémet Bundeswehr főfelügyelői tisztsége alól. Helyébe egy másik hitlerista tábornok — Foertsch került.*

A Bundeswehr 1958. évi hadgyakorlatain Heusinger tábornok kijelentette: „Emlékezzünk a múltra, és ne tévesszük szem elől a parancsnoklásnak azokat a fő tényezőit, amelyek sikerre vezetnek. Érvényesítsük a jövőben is azokat az elveket, amelyeket a múltban követtünk.”²⁸ – Pravda, 1959. május 30.*

Ilyenek a nyugatnémet parancsnokság jelenlegi vezetői. Csodálkozhatunk-e azon, hogy a Bundeswehrt egy újabb agresszió szellemében, olyan szellemben nevelik, amely alig különbözik a hitleri Wehrmacht szellemétől.

De térjünk vissza Paulushoz, és tegyünk fel egy döntő jelentőségű kérdést: rendelkezett-e a hitleri katonai parancsnokság olyan adatokkal, amelyek szerint a Szovjetunió támadást készít elő Németország ellen? Paulus erre vonatkozóan a következőket vallotta: „Figyelemre méltó, hogy akkor semmit sem tudtunk Oroszország bármi néven nevezendő előkészületeiről.”²⁹ – A nürnbergi per anyaga. 2. köt. 602. old.*

A Szovjetunió ellen indított háborút illetően az előkészítés jellegének, az időpont megválasztásának és minden egyéb körülménynek tanúskodása szerint a náci főparancsnokság egyáltalán nem tartott attól, hogy a német területet keletről támadás fenyegeti. „A háború megindítását — vallotta a továbbiakban Paulus — attól az időponttól tették függővé, amely a legmegfelelőbb nagy csapattesteknek Oroszország területén való előnyomulása szempontjából. Ennek lehetőségét május derekára várták, s ezzel összhangban folytatták az előkészületeket.”³⁰ – Ugyanott.*

De a német vezérkar ebben az időben tudvalevőleg nem hajtotta végre a Szovjetunió megtámadásának tervét. A támadást elhalasztották.

Hogyan egyeztethető ez össze azzal, hogy Németországot a Szovjetunió részéről támadás fenyegette? Hiszen, mint már mondottuk, eredetileg már 1940 őszére tervezték a Szovjetunió megtámadását. S ugyancsak a „Keletről fenyegető veszély” ürügyével, azzal az ürüggyel, hogy a Szovjetunió jelentős csapatokat összpontosít Németország keleti határán. Eszerint a hitleri hadvezetőség akkor nem törődött ezzel a veszéllyel. Májusig, amikorra a támadás végrehajtását elhatározták, ez a veszély nyilván még jobban megnövekedett. Hiszen másfél hónappal később, 1941. június 22-én éjjel Schulenburg gróf német nagykövet a hitleri kormány megbízásából kijelentette a szovjet kormánynak, hogy „a szovjet csapatok összpontosítása a német határon olyan méreteket öltött, amilyeneket a német kormány már nem tűrhet”.

Mindamellett Hitler 1941 májusában elhalasztotta a támadást, mégpedig egyáltalán nem azért, mert „a Németországot fenyegető veszély” csökkent, s nem is azért, mert elhatározta, hogy diplomáciai úton küszöböli ki a keletkezőben levő konfliktust. Egyszerűen a náci főparancsnokságnak arról az elhatározásáról volt szó, hogy a Szovjetunió megtámadása előtt még egy agressziót követ el. Ezzel kapcsolatban Paulus vallomása során kijelentette: „Az eredeti tervet (amely szerint májusban akarták megtámadni a Szovjetuniót — A. P.) azonban megváltoztatták, mert Hitler március végén úgy döntött, hogy tekintettel a megváltozott jugoszláviai helyzetre, megtámadja Jugoszláviát… Hitler — Jugoszlávia megtámadására vonatkozó döntése következtében — megváltoztatta az Oroszország elleni háború megindításának időpontját. Ezt körülbelül öt héttel kellett elhalasztani, vagyis június második felére tűzték ki.”³¹ – Ugyanott, 602—603. old.*

Mindenben megerősíti Paulus vallomását a hitleri főparancsnokság „Szigorúan titkos” jelzéssel ellátott, 44 428/41. számú alábbi parancsa:

„Tárgy: a »Barbarossa« hadművelet előkészítése.

1. A »Barbarossa« hadművelet megkezdésének időpontját a balkáni hadműveletek végrehajtása következtében legalább négy héttel elhalasztjuk.

2. Az előkészületeket az időpont elhalasztása ellenére minden lehető eszközzel álcázni kell, s a csapatok előtt a hátország Oroszországgal szembeni fedezésére irányuló intézkedéseknek kell feltüntetni…

Keitel s. k.”³²

³² Vojenno-isztoricseszkij Zsurnal, 1959, 4. sz. 92. old.*

Paulus a továbbiakban elmondta, milyen gondosan és körültekintően tervelte ki a német főparancsnokság a Szovjetunió rajtaütésszerű megtámadásának minden legapróbb részletét.

Többek között „egy nagyon bonyolult megtévesztő manővert szerveztek, amelyet Norvégiából és a francia partvidékről kiindulva hajtottak végre, s amelynek Anglia ellen tervezett hadműveletek látszatát kellett keltenie — Oroszország figyelmének elterelése céljából. De nemcsak operatív meglepetéseket irányoztak elő. Az ellenség megtévesztésének valamennyi taktikai lehetőségét is számításba vették. Például a határ mentén megtiltották a szembetűnő felderítést, ami azt jelentette, hogy a rajtaütésszerű támadás sikere érdekében számoltak az esetleges veszteségekkel. Egyszersmind azt is jelentette, hogy nem fenyegetett veszély, nem kellett attól tartani, hogy az ellenség váratlanul megkísérli átlépni a határt.”³³ – A nürnbergi per anyaga. 2. köt. 606—607. old.*

Paulus további vallomása során más olyan tényeket is ismertetett, amelyek maradéktalanul leleplezték a hitleri klikket és hamisításait.

Tehát a preventív háború dajkameséjét egy német tábornagy, egy olyan ember hazudtolta meg, aki közreműködött az agresszív „Barbarossa terv” kidolgozásánál, s közvetlenül részt vett a megvalósításában.

A vádlottak védőit Paulus vallomása annyira megzavarta, hogy képtelenek voltak Paulust keresztkérdések alá venni. Amikor az elnök felszólította a védelmet, hogy intézzen kérdéseket Paulushoz, Laternser, a hitleri vezérkar³⁴ védője, kijelentette:

³⁴ A Nemzetközi Katonai Törvényszék elé egyes személyeken kívül szervezeteket is állítottak. Ezek közé tartozott a náci párt, az SS, az SD, a Gestapo, a német vezérkar, a Wehrmacht főparancsnoksága és a birodalmi kormány. A négy hatalmat képviselő vádlók követelték, hogy ezeket a szervezeteket nyilvánítsák bűnösnek.*

„Elnök úr, kérem tegye lehetővé számomra, hogy mint a vezérkar védője holnap, a délelőtti tárgyaláson tegyek fel kérdéseket a tanúnak. A tanú, legalábbis a védelem számára, egészen váratlanul jelent meg, s ezért szükségesnek tartom azoknak a kérdéseknek a megtanácskozását, amelyeket neki, különös tekintettel a fontosságára, esetleg felteszünk.”³⁵ – A nürnbergi per1 anyaga. 2. köt. 608. old.*

De, mint fentebb már mondottuk, az elrendelt külön szünet semmit sem nyújtott a védelemnek. Paulus vallomása szégyenoszlophoz szegezte azokat, akik a közelmúlt történetének arcátlan és cinikus meghamisításán mesterkedtek.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!