220 felett: Zseléagyú „ízléses”, 225 eurós pólóban bulizott a Neotonon

A tegnapi Neoton életmű koncert kapcsán öntötték el az emlékek Szijjártó Pétert, aki már délelőtt posztolt egy képet a tegnapi koncertről Csepregi Évával.
A külügyminiszter hű maradt a Neoton egyik, ha nem a legnagyobb slágeréhez (220 felett), hiszen
egy 225 eurós pólóban élvezte a tegnapi életmű koncertet.

A külügyminiszter a mai Facebook posztjában nemcsak a civil ruhatárába, hanem a zenei ízlésébe is adott egy kis betekintést, hiszen „Rongyosra hallgattam a Nyár vant, a Tinidalt, az I love you-t, a Yo-yot, a Holnap hajnaligot, a Santa Mariat és a Párizsi lányt.” Sőt, azt is elárulta, hogy „Kispest-Honvéd posztere mellett ott volt a szobám falán az ő képük is.”
(telex)
Bal-Rad komm: Azért ez a 90 ezres rongy EL IS ÁRULHATNÁ, hogy a vajdabanda „elythje” mit is védelmez BÁRMI ÁRON!
Hát AZT A KIVÁLTSÁGOS HELYZETET, AMELY LEHETŐVÉ TESZI SZÁMUKRA EZT A RONGYRÁZÓS ÉLETVITELT!
Az alábbi képen pedig NEM AZ LÁTHATÓ, hogy Zseléagyú Rajongói – föllelkesülve imádottjuk konc(ert)viseletén – maguk is hosszú-tömött sorokban állnak egy csepeli butik előtt, mielőbb beszerezni egy ilyen flancos T-shirt viseletet, rongyos 90 ezer forintért!
Az alábbi képen karácsonyi ételosztásra váró RÁSZORULÓK HOSSZÚ SORA kanyarog!


Már várom Zselé Erdős Péter pólóját,Feró és Csepregi duettjét.
Az még hátravan.
Addig is Japán népszerűek tradícionális hangszerekkel,és a dalokban történelmi feldolgozásokkal.
https://www.youtube.com/watch?v=dnGUE84YPcg
Ők már leírták magukat, a szégyentáblán,az ember minden életkorban másként látja a világot és talán a tudata is tisztul, már akinek!