MÁSODIK RÉSZ

(idézet: Horthy – Vas Zoltán)

Az antant nagyhatalmak ugyanezekben a napokban rendelkeznek véglegesen a trianoni békeszerződés még nyitva maradt két területi határozmányáról. Máris meg kell történnie az eddig Jugoszláviától megszállt pécs-baranyai háromszög visszacsatolásának. 1921. augusztus 27-én meg kell kezdeni a nyugat-magyarországi részek átadását Ausztriának. Első ütemként a Lajta-vidékről, utána Sopron és környékéről kell távoznia a magyar hatóságoknak és a katonai alakulatoknak. Az itteni német anyanyelvű lakosság jelentős része, részben tiltakozásként a magyarországi fehérterror ellen, csatlakozni kíván a demokratikus politikai rendszerű Ausztriához.

Pécs-Baranya többségében magyar anyanyelvű lakossága ugyanakkor hitet tesz hazaszeretete mellett, hogy Magyarországhoz akar tartozni. Tiltakozik azonban az ellen, hogy az ellenforradalmi Horthy-rendszer uralma alá kényszerítsék. Követeli az antantdöntés végrehajtásának elhalasztását. Amikor ez nem történik meg, a kommunisták és baloldali szocialisták vezetésével Pécs-Baranya népe kikiáltja a független baranyai-bajai szerb-magyar köztársaságot. Ennek intéző bizottsága magát a kisantant, elsősorban a jugoszláv állam védelme alá helyezi.

A nagyantant ragaszkodik a békeszerződés mindkét területi határozatának végrehajtásához. Jugoszláv-magyar kormányegyezmény alapján a magyar nemzeti hadsereg erői 1921. augusztus 22-én megszállhatják a pécs-baranyai háromszöget. A bevonulás politikai előkészítése annyiban gondja csak a Bethlen-kormánynak, hogy az államhatalom minden eszközével miként számolják fel a Pécs és környéke munkásságának erős baloldali szervezeteit. Likvidálják horthysta terrorista szellemben a Tanácsköztársaság bukását követően idegyülekezett, nagyszámú kommunista és baloldali elemeket.

Horthy hadseregének bevonulása előtt emiatt valóságos népvándorlás kezdődik. Sok ezren távoznak Pécsről és környékéről, hogy elkerüljék a fehérterror uralmat, a kormányzó és Bethlen által bevezetett katonai közigazgatást.

Pécs-Baranya megszállásával a Kommunisták Magyarországi Pártja erős emigrációs és illegális összekötő bázist veszít el a fehérterror elleni harcában. Megnehezíti a magyarországi illegális mozgalom fejlődését az is, hogy az emigrációban Kun és Landler hívei között tovább dúl a frakcióharc.

A Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága 1921 augusztusában, mindkét frakció vezetőinek meghallgatása után, kötelező irányelvekben fejti ki álláspontját. Kimondja, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártja munkáját megszabja a párt teljes illegalitása a fehérterror uralma alatt, és az, hogy a Horthy-uralom terrorja ellenére a nagy munkástömegeket magukba foglaló szervezetek máris kivívtak bizonyos fokú mozgási szabadságot. A proletártömegek között végzendő munkában tehát a szakszervezetek alkotják a KMP politikai és szervező működésének legfontosabb fundamentumát. Igaz, hogy Magyarországon minden szakszervezeti tag egyben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja is. Mégsem célszerű, hogy a szakszervezetekben való harcot a Szociáldemokrata Párt ellen a kommunisták azzal kezdjék, hogy kiadják a szociáldemokrata pártadófizetés megtagadásának jelszavát.

Az irányelvek fontos feladatként jelölik meg az agrárproletariátus és a kisgazdák közötti kommunista munkát, a párt befolyásának erősítését. A KMP-nek törekednie kell, hogy centralizált, illegális szervezetet alkosson, mint Oroszország bolseviki pártja a forradalom előtt. A KMP munkája súlypontjának Magyarországon kell lennie. A kommunista emigránsoknak Magyarországra való tömeges visszatérése egyelőre lehetetlen.

A Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága, miután alapos mérlegeléssel egyezteti a Kun- és Landler-frakció törekvéseit és velük együtt meghatározza a KMP követendő útját, mindkét frakció képviselői elfogadják a jövendő politikai és szervező munka kötelező irányelvét. Új, ideiglenes Központi Bizottság alakul, hogy vezesse a pártot, amíg a KMP konferenciája megválaszthatja a Központi Bizottságot. Tagjai: Kun Béla, Landler Jenő, Hirossik János, Lukács György, Pogány József, Szilágyi Dezső.

A pécs-baranyai háromszög visszacsatolása a Horthy-rendszer külpolitikai sikere. A nyugat-magyarországi területrész átadása annál súlyosabb kudarc lenne, mert Horthy-Gömbös-Prónay és a szélsőjobboldal már eddig is mindenképp igyekeztek eldönteni Magyarország javára a kérdést. E célt szolgálták a különféle kalandortervek Ausztria megszállására a magyar csapatok támogatásával, Ludendorffékkal vagy az osztrák szélsőjobboldallal. Horthyék súlyos milliókkal támogattak minden olyan osztrák és német jobboldali szervezetet, amely a nyugat-magyarországi kérdésben hajlandó volt kedvező ígéretet tenni. Most kiderül: Horthyék semmilyen német és osztrák belső segítségre nem számíthatnak. Bethlennek kell megtalálnia a lehetőséget, hogy megakadályozza e területek átadását Ausztriának. Legalábbis kompromisszumot szeretne elérni, hogy a Lajta-vidék átengedésével Sopron és környéke maradjon Magyarországnál.

Addig is a nagyantantnak tett ígérete ellenére elhúzni igyekszik a békeszerződésben Ausztriának juttatott nyugat-magyarországi területek átadását. Bánffy külügyminiszter arról értesíti az antant nagyhatalmak kormányait, hogy a békeszerződés értelmében Ausztriához csatolandó Burgenlandban heves pángermán agitáció folyik. Az „Anschluss” mint a Németországhoz csatlakozás mozgalma a Fertő-tó és a Duna közötti vidéken a legerősebb, amely terület osztrák-német hídfőnek tekinthető. Franciaország és a többi szövetséges hatalom biztosítékot kíván az osztrák politikával szemben. Ezt szolgálná, ha Burgenland mindaddig Magyarország fennhatósága alatt maradna, amíg az Anschluss kérdése végleg meg nem oldódott.

Miközben Bethlen hivatalosan egyezkedni próbál a békeszerződés nyugat-magyarországi rendelkezéseinek elhalasztására, nem hivatalosan, a legnagyobb titokban arról intézkedik, hogy akár nemzetközi bonyodalmak árán, sőt erőszakkal is meggátolja a területek átadását. Ennek előkészítéseként Horthy – mint hadsereg-főparancsnok – katonai megbízottjaként Hegedűs Pál tábornokot küldi Sopronba. Hadilétszámra emeli Sopron és környéke helyőrségét. Budapestről idehelyezi a Tanácsköztársaság óta az ellenforradalomban legvéresebben működő két szélsőjobboldali, Prónay és Ostenburg fegyveres katonai különítményt. Szorosan együttműködve Lehár ezredessel, a szombathelyi helyőrség parancsnokával kell felkészülniük az esetleges katonai ellenállásra.

Bethlen ugyanez okból támogatja az EKSZ vezértanácsának határozatát, hogy még Hegedűs tábornoknak sem alárendeltje. Gömbös hozzon létre „Felszabadulás” néven titkos polgári szervezetet. Ez látszólag a kormány tudta és beleegyezése nélkül működve gátolja meg az átadást. Ennek érdekében Gömbös az EKSZ, a MOVE, valamint a Kettőskereszt Vérszövetség által odaküldött nyugat-magyarországi lakosoknak álcázott fegyveresekből állít fel polgári szabadcsapatokat. Feladatuk az itteni német nyelvű lakosság terrorista befolyásolása az átadás elleni tiltakozás sikeréért, vigyázva arra, hogy a szabadcsapatok fegyveres működése a népfelkelés látszatát keltse.

Bethlen mindezt azért tervezi, hogy mint kormányfő kijelenthesse: tehetetlen Nyugat-Magyarország népének felkelésével szemben, amely fegyveresen akarja megőrizni Magyarországhoz tartozását. Az antanthatalmak felé pedig, mint eddig is, azzal indokolná a szabadcsapatok fegyveres beavatkozását, hogy hamarosan bekövetkezhet Ausztria csatlakozása Németországhoz. Nyugat-Magyarország átadása megkönnyíthetné a versailles-i békeszerződés megsemmisítésére irányuló nagynémet törekvéseket.

A német terjeszkedés lehetősége valóban aggodalmat kelt különösen Franciaországban és a kisantantban. Az antanthatalmakat rendkívül nyugtalanítják a német munkásság és a felfegyverzett osztrák munkásság forradalmi készülődései is. A magyar uralkodó körök nem reménykedhetnek többé abban, hogy szovjetellenes intervenciójuk fejében területi engedményeket kapjanak. Bethlen emiatt a zavaros nemzetközi helyzetet is kihasználva igyekszik mindenekelőtt diplomáciai úton elérni a nyugat-magyarországi területek megtartását. Tárgyal erről a budapesti olasz nagykövettel is. Felajánlja: amennyiben Olaszország támogatná Magyarország nyugat-magyarországi törekvéseit, nagy előnyökhöz juttatná a francia és angol tőkével versenyző, a magyarországi gazdasági életbe behatolni kívánó olasz érdekeltségeket.

Ostenburg örömmel veszi tudomásul, hogy zászlóalját áthelyezik Sopron környékére. Leginkább amiatt örül – amit természetesen eltitkol Horthy előtt hogy az ő zászlóalja lehet majd az első katonai egység, amely őfelsége Magyarországra érkezésével fegyverbe száll, megvalósítani az újbóli trónfoglalását. Különítményét csakis a trianoni békeegyezmény katonai rendelkezéseinek megkerülése érdekében nevezik zászlóaljnak. Hadrendileg ezrednél nagyobb egység.

Ez a helyzet a Prónay-zászlóaljjal is. Ennek tisztjei viszont – Prónay biztatására – kijelentik: csak akkor engedelmeskednek az áthelyezési parancsnak, ha a Kornhauser-ügy, valamint a Rakovszky elleni támadás miatt ideiglenesen felfüggesztett parancsnokukat visszakapják.

A zászlóalj kilenctagú tiszti küldöttsége, Prónayval az élen, felkeresi Bethlen miniszterelnököt. Belitska honvédelmi miniszter jelenlétében fogadja őket. Prónay írja naplójában: Bethlen a zászlóalj követelésének hallatára pózba vágja magát. Csodálja, hogy tisztek, akiknek engedelmes katonáknak kellene lenniük, a kapott parancsot nem akarják teljesíteni. Ő is volt katona, tudja, mi a fegyelem … Azt magyarázza: mivel Prónay Rakovszky elleni támadásának emléke még igen eleven, jobb, ha egyelőre nem ő szerepel a zászlóalj élén, hanem a helyettese. Prónay ezt ellenzi, összetűz Bethlennel, sarkon fordul, és köszönés nélkül távozik. Tisztjei követik. Bethlen dühöng. A kormányzóhoz siet, elégtételt követel.

Horthy ilyen haragosan még soha nem látta Bethlent. Elégtételt kíván neki adni. Hívatja Prónayt és helyettesét. Szinte könyörögve kéri őket, teljesítsék parancsát. A zászlóalj induljon azonnal Nyugat-Magyarországra. Prónay kövesse meg Bethlent. Cserébe szavát adja, hogy Prónaynak ideiglenesen kell csak távoznia parancsnoki helyéről és a hadseregből, amíg a Rakovszkyhoz intézett levél okozta politikai zavarok megszűnnek. Prónay legalább látszólag egyezzék ebbe bele, mert ha Bethlen mint miniszterelnök nem tud a nemzetgyűlésnek kellőképpen beszámolni, borzasztó eseményeknek néznek elébe. A külföld előtt az ország presztízse csorbát szenvedne.

Nem tehetett mást – írja Prónay -, Horthy kedvéért a kormányzóságról egyenesen a miniszterelnökségre ment. Bethlen még adta a sértődöttet, valójában igen örült jövetelének. Kezet fogtak … Ő is, mint Horthy, arra kérte őt, legalább a látszat kedvéért kérjen bocsánatot a nemzetgyűléstől; távozzék ideiglenesen zászlóalja éléről és a hadseregből. Utána a Kornhauser-ügyben gyorsan lefolytatják az eljárást, és legfeljebb három, vagy hat hónapon belül minden rendbe jön. Bethlen ezt nemcsak becsületszavára ígéri. 1921. augusztus 26-i dátummal, szigorúan titkos írást ad erről. Horthy ezt láttamozza.

– Elismerjük, hogy Prónay Pál alezredesnek a magyar királyi hadseregből önként és szabad akaratából történt kilépését a jelen politikai helyzet és a haza főbb érdeke kívánja meg. Minek folytán semmi sem áll annak útjába, hogy azon pillanatban, amikor a fentebb jelzett okok már nem állnak fenn, vagy bármikor a haza veszélyeztetett érdeke azt kívánja, Prónay Pál alezredes a nemzeti hadsereg kötelékébe ismét visszalépjen …

Ellenszolgáltatásként Prónayért, Gömbösék keresztülviszik Horthynál több legitimista főtiszt eltávolítását a hadseregből. Másoktól nyilatkozatot vesznek, hogy a király újbóli visszatérése esetén a kormányzóra tett esküjükhöz tartják magukat. Eckhardt sajtófőnök és Kozma Miklós irányításával megerősödik a durva királyellenes propaganda, amit a legitimisták nagyon rossz néven vesznek.

Bethlen ugyanakkor, mint a Prónay-ügyben is, igyekszik minden pártot kielégíteni. Egyre inkább a maguk hívének tartják őt a legitimisták és a szabad királyválasztók.

A legitimista vezetők a tanácskozásukba is bevonják Bethlent. Céljuk ezzel: a még áprilisban, Szombathelyen kötött egyezmény alapján értekezleten megjelenni Horthynál, és kikényszeríteni tőle a királykérdés kedvező megoldását. Gratz doktor a királyhoz küldött üzenetében nagy reményeket fűz az értekezlethez, amelynek megtartásához Horthy máris hozzájárult.

A legitimista vezetők megelőzően még egyszer tanácskoznak, hogy egymás közt egyeztessék álláspontjukat. A tanácskozásra megérkezik Boroviczény Svájcból. Megállapítják, hogy a politikai helyzet megérett a cselekvésre. A hadsereg politizál, ezzel megbízhatatlanná vált. Nincs tekintély, amely az egymással civódó pártok felett állna. Politikai és gazdasági mocsárba jutott az ország, amelyből csak a király mentheti ki. Amennyiben ezt a kormányzó belátja, és támogatja őfelsége trónfoglalását, a legitimisták minden erővel segítik, hogy jelenlegi környezetétől megszabadulva, együttműködhessék velük. Ellenkező esetben erőhatalommal is keresztül kell vinni a trónfoglalást.

Boroviczény még a Horthynál tartandó konferencia előtt felkeresi Bethlent. Minden módon kitér az elől, hogy a királykérdésben határozottan nyilatkozzék. Végül nagy általánosságban mégis kijelenti: amióta miniszterelnök, egyre inkább arra a belátásra jut, hogy az országot csakis a törvényes trónfoglalás húzhatja ki a bajból. Véleménye részletesebb kifejtésére azonban nem hajlandó. Boroviczény még így is nagyon örül Bethlen állásfoglalásának.

A várban megtartott konferencián augusztus 22-én Horthy, Bethlen, Andrássy, Gratz vesz részt. A tanácskozáson – Gömbösék befolyására – Horthy megmarad azon az állásponton, amit húsvétkor közölt a királlyal. Elismeri őfelsége jogát a trónra, de trónfoglalását továbbra sem tartja kivihetőnek. Ez a polgárháborút és a kisantant részéről az ország megszállását jelentené. Nem hajlandó jósolgatni, őfelsége trónfoglalása a közeljövőben megvalósítható-e.

Bethlen álláspontja közelebb áll a legitimistákéhoz, mint a Gömböséknek elkötelezett Horthyé. Bethlen szerint mindent meg kell tenni a trónfoglalás lehető legsürgősebb megvalósítására. Ellenez azonban minden puccstörekvést. Megígéri, legközelebbi nyilatkozatában magát és kormányát nyíltan legitimistának vallja. Beszédét az épp visszacsatolt Pécsett akarja elmondani. Gróf Andrássy és Gratz ebben megegyeznek Bethlennel, amit Horthy is jóváhagy.

Andrássy és Gratz azt is kívánják, hogy Horthy kormányzó és szabad királyválasztó környezete szüntesse meg a királyellenes propagandát. Vagy legalábbis mérjenek egyforma mértékkel. Eckhardt sajtófőnök ne tilthassa meg a királyhű propagandát.

A kormányzó kijelenti: Eckhardt ezt nem teheti. A királypárti propaganda felkeltené a szomszédos államok gyanúját. A legitimisták ezután már nemcsak kérik, de erélyesen követelik, hogy Horthy tiltassa be a királyellenes propagandát, váltassa le szabad királyválasztó környezetét, járuljon hozzá Eckhardt sajtófőnök leváltásához is, amit Bethlen már megígért. A kormányzó látszólag beleegyezését adja.

A legitimisták azt is követelik: adjon magyarázatot Horthy a királyhű tisztek elbocsátására. Horthy azzal érvel: őt a tisztek leváltásában egyetlen szempont vezérli: a hadsereg fegyelmének megerősítése.

A továbbiakban Gratz és Andrássy azt kívánják: Horthy egy őfelségéhez intézett levélben garantálja, miszerint megakadályoz minden olyan kísérletet, amely a szabad királyválasztók részéről a király trónfosztását eredményezheti, vagy azt, hogy Gömbösék más Habsburgot jelölhessenek a trónra. Nyilatkozzék levelében, hogy elősegíti Károly király visszatérését. Ígérje meg: addig is tartja a kapcsolatot őfelségével, és minden fontos politikai és katonai értesülést tudomására ad. Némi vonakodás után Horthy mindezt megígéri.

Gratz és Andrássy mégis elégedetlen Horthy magatartásával. Nem hisznek őszinteségében. Inkább bíznak Bethlenben, aki számukra kedvezőbben nyilatkozik, mint a kormányzó. A legitimisták újabb tanácskozása emiatt úgy határoz: mielőtt megszabnák további politikájukat, bevárják a kormányzó levelét.

Bethlen fogalmazza, amire Horthy hivatkozik is. A tartalma így olyan, amilyen Bethlen általános politikája. Halogatja a királykérdés megoldását. Úgy azonban, hogy ezért se a legitimisták, se a szabad királyválasztók ne támadhassák. Horthy viszont olyan báb legyen a kezében, akit esetleg felcserél a királlyal.

Őfelsége és a haza érdeke kívánja – közli Horthy a levélben hogy -, a jelenlegi kül- és belpolitikai helyzetet a legalázatosabban ecsetelje. A külpolitikai viszonyok őfelsége húsvéti látogatása óta lényegesen rosszabbodtak. Visszatérése a kisantant miatt pillanatnyilag lehetetlennek látszik. Biztosítja őfelségét, mi sem áll tőle távolabb, mint hogy kormányzóságához ragaszkodjék. Ellenkezőleg, türelmetlenül várja azt a pillanatot, amely őt megszabadítja az állásával járó gondtól. Egyetlen törekvése, hogy az országot, amelynek élére őt kívánsága és akarata ellenére az események és a közbizalom állította, a jelen végtelen nehézségeiből kivezesse, majd a legitim államjogi elvek megőrzése mellett hivatott kezekre, őfelségére bízza a hatalmat.

Csak céltudatos és zavartalan munkával tudja kormányával együtt a törvényes megoldást előkészíteni – úgymond -, mert az őfelsége melletti nyílt propaganda a szomszédos államokban és az országon belül is szemet szúrna …

Írását – fejezi be Horthy – Bethlen gróf miniszterelnökkel folytatott tanácskozása alapján fogalmazta. Kéri őfelségét: e jelentését kegyesen elfogadni és legalázatosabb közléseit olyképpen felfogni szíveskedjék, hogy azok egy olyan férfi lelkiismeretes, igazi szavai, aki előtt a király, a haza és a személyes becsület egyaránt drága …

Gratz doktor személyesen adja át a kormányzó levelét őfelségének Svájcban. Bekövetkezik, amitől a mérsékelt legitimisták tartanak. Minthogy Horthy részéről eddig semmilyen komoly lépés nem történt a húsvétkor tett ígéretei beváltására, őfelsége kijelenti: nem hisz többé a megegyezés lehetőségében.

Utasítást küldet emiatt Lehár ezredesnek és Ostenburg őrnagynak: készüljenek fel most már a trónfoglalás katonai úton történő megvalósítására. A cselekvésre őfelsége távirati értesítése rövidesen megadja a jelt. Bizalmasan megüzeni a hazai legitimisták vezetőinek azt is, Briand francia miniszterelnök bizalmas úton ismét biztosította: Franciaország örömmel üdvözölné trónra lépését. Kötelező ígéretet kapott a román királyi háztól is: amennyiben a trianoni békeállapot nem változik meg a trónfoglalással, Románia semleges marad.

Gömbös értesíti Nádossy Imre országos főkapitányt: kezelje szigorúan bizalmas közlésként, hogy a nyugat-magyarországi harc egységes vezetésével az összes szervezetek által és magasabb helyről is megbízták. Nekik tehát összhangban kell dolgozniuk. Egyelőre megcsinálja a trianoni határtól keletre, a Dráva és a Duna között az anyagi felvonulást, előreküldi a szálláscsinálókat, akiket ellátnak a mellékelt Feltámadás-igazolvánnyal. Kéri Nádossyt: mindenki más ideérkezőt tartóztasson le. Ők valamennyien álnéven szerepelnek, az ő neve Jákfay.

Levele megsemmisítésére kéri.

Gömbös Felszabadulás-szervezetének titkos hívására Budapestről és az ország más részeiből Nyugat-Magyarországra érkeznek a fehérterror legsötétebb elemei. Nyugat-magyarországi lakosoknak álcázva, fegyveres szabadcsapatokba szerveződnek. De nemcsak a Bethlennél történt megállapodás szerint, hogy segítsenek megtartani az ország nyugati részterületeit. Prónay közben már ideérkezett zászlóaljával együttműködve akarnak katonai erőhöz jutni, amellyel mint egykor Szeged után, most megint érvényesítik a szélsőjobboldali „szegedi gondolat” politikáját.

Eszerint jelöli ki Nádossy a szabadcsapatok parancsnokait. Héjjas Ivánt, a fehérterrorban hírhedtté vált kecskeméti tömeggyilkost. Hír György képviselőt, gazdag nagybirtokost, a szélsőjobboldali Ébredő Magyarok Egyesületének egyik vezetőjét. Páter Bónis ferencrendi szerzetest, a titkosan működő EKSZ egyik oszlopát, a gyilkosságokban bűnrészes papot. De ideérkezik ekkor már Prónay is. Megszegi a Bethlennel kötött egyezségét, és újból megtagadja Horthy legfelsőbb parancsát: adja át különítménye vezetését helyettesének. Ehelyett Sopronban annak élére áll.

Gömbös nem bír velük. Kicsúszik kezéből a „Felszabadulás”-mozgalom vezetése. A szabadcsapatok rémuralmat teremtenek az átadást pártoló, a fehérterrortól ily módon is megszabadulni akaró, német anyanyelvű lakosság megfélemlítésére, elhallgattatására.

A legitimisták fellépnek Gömbös ellen. Sigray gróf nagybirtokos, a terület kormánybiztosa, táviratilag tiltakozik Bethlennél, hogy Gömbös a nyugat-magyarországi kérdéstől függetlenül igyekszik minél nagyobb szabad királyválasztó erőt idehozni a legitimisták ellen. Bethlen nem veszi figyelembe Sigray panaszát. Az ország érdekének tekinti, hogy Gömbös sikerrel teljesítse feladatát, szervezze az ellenállást a nyugat-magyarországi terület átadásának megakadályozására.

Bethlen kettős politikája, hogy látszatra teljesíti a trianoni békeegyezmény előírásait, de titokban szervezteti a fegyveres ellenállást, véres események színhelyévé teszi Burgenlandot. 1921. augusztus 27-én, előzetes magyar-osztrák kormányegyezmény ütemtervének megfelelően, a magyar hadsereg egységei elvonulnak az átadandó terület legszélső határsávjából, a Lajta-vidékről. Helyüket elfoglalják a szabadcsapatok. A bevonuló osztrák rendőri egységek mit sem tudnak erről. A két kormány megegyezése alapján lépik át a határt, a „máris átengedett” terület békés megszállására. Miközben zeneszóval előrevonulnak, váratlanul a szabadcsapatok tüzébe kerülnek. Az osztrákok hetvenhat halottat veszítenek. Visszavonulnak a határon túlra.

A szabadcsapatok a területen átveszik az uralmat.

Az osztrák kormány erélyesen tiltakozik a fegyveres támadás ellen. A magyar kormányt teszi felelőssé a történtekért. Leleplezik Bethlen-Gömbös akcióját. Bethlen minden felelősséget elhárít magától. Közli: a nemzeti hadsereg igenis elvonult a területről, az összeütközést a lakosság „önkéntes fegyveres ellenálló szervezetei” kezdeményezték.

A burgenlandi véres események nyomán általános a nemzetközi felháborodás. Az antanthatalmak tiltakoznak. A világlapok arról írnak: Bethlen valótlanságot állít. A szabadcsapatok bevetésével akarja kényszeríteni a nagyhatalmakat és Ausztriát: tárgyaljanak a trianoni békeszerződés megváltoztatásáról.

Bethlen azt, hogy a lakosság hazafias ellenállásának nyilvánítja a történteket, politikai ürügyként használja a nagyantant hatalmaknál: engedélyezzenek tárgyalásokat a trianoni békeszerződés Nyugat-Magyarországot illető határozatainak „békés” módosításáról.

Bethlen annyiban eléri célját, hogy a kiürített részek egyelőre nem kerülnek osztrák kézre. A hatalom nélkül maradt területen a szabadcsapatok garázdálkodnak, rabolnak. Egymás ellen törnek a szabad királyválasztók és a legitimisták. Gömbös felveti Bethlennél a nyugat-magyarországi legitimista puccskészülődéseket, Tárgyal erről Friedrich Istvánnal, de nem vezet pozitív eredményekhez. Szeptember 10-én levélben kéri emiatt, hogy Bethlen ne is tárgyaljon vele. Arra figyelmezteti még, hogy Sigray kormánybiztos és Ostenburg őrnagy – Friedrichtől függetlenül – ugyancsak legitimista puccsterveket sző. Ha ez kirobban, nem engedelmeskednek Horthynak, Bethlennek. Ajánlja ezért ezen urak brutalitásig menő, szigorú letörését, mert ha minden őrnagy, mint Ostenburg, a saját szűk portáján Napóleon akar lenni, meghiúsul a közös vállalkozás.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!