Navracsics Tibor az RTL-nek reagált az egyetemi kuratóriumok miatti brüsszeli döntésre
Az RTL Híradónak arról is beszélt, lemondana-e az egyetemi kuratóriumi tagságáról. Előzőleg az Európai Bizottság javaslatára 21 alapítványi fenntartású magyar egyetemen felfüggesztették az Erasmus-programok finanszírozását. Hogy valóban az Erasmus pénzek szenvedik meg az Európai Bizottság és a magyar kormány közti vitát, arról Navracsics Tibort az uniós forrásokért is felelős területfejlesztési minisztert kérdezte az RTL Híradó.
Korábban az rtl.hu is beszámolt arról, hogy nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azok a magyarországi oktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, vagy amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn.
Brüsszeli nyomásra az Országgyűlés módosította a vonatkozó törvényeket, de az EU figyelmeztetése ellenére sem változtatott azon az előíráson, amely lehetővé teszi, hogy magas rangú politikai tisztségviselők bekerülhessenek az alapítványok vezető testületeibe.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter másodállásban a Pannon Egyetem kuratóriumának elnöke. Korábban azt mondta: nem kell távozniuk a minisztereknek a kuratóriumból, ez ugyanis nem feltétele az uniós pénzekről szóló megállapodásnak. Most úgy néz ki, hogy az Európai Bizottság mégsem nézi jó szemmel az egyetemi modellváltást, amit még miniszterként Palkovics László vezényelt le. Lemondása után ő lett a Széchenyi Egyetem kuratóriumi elnöke. Palkovics irányításával összesen 21, korábban állami fenntartású egyetem fenntartását szervezte ki alapítványokba az Orbán-kormány.
Navracsics Tibor hétfőn az RTL Híradónak azt mondta, hogy az eddigi tárgyalásokon nem kifogásolta az Európi Bizottság, hogy politikusok ülnek az egyetemek alapítványi kuratóriumaiban. A miniszter azt is hozzátette, hogy a kormány mérlegelni fogja, ha az Európai Bizottság azt kéri tőlük, hogy a szigorú összeférhetetlenség szabálya miatt távozzanak a politikusok az egyetemek alapítványi kuratóriumából. Az ezt firtató kérdésre Navracsics Tibor azt válaszolta:
Meglátjuk majd, hogy lesz.
(RTL.hu)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: Navracsics az interjúban mondott egy RENDKÍVÜL FAJSÚLYOS DOLGOT! Ez pedig valahogy így hangzik: „…nagyon nem szeretném, ha ennek a vitának a MAGYAR DIÁKOK látnák a kárát…”
Magyarul: DÖBRÖGISZTÁNNAK ANNYIRA NINCS PÉNZE, HOGY AZ OKTATÁST (és most annak semmi jelentősége, hogy a KÖZOKTATÁST vagy az EGYETEMI KÉPZÉST!) finanszírozza! EZT IS CSAK A JÚDÁSPÉNZBŐL…?
De a jelek szerint a vajdabanda „ellenzéke” kollektíve tudomásul vette EZT A TÉNYT, és vegyeskórust alkotva, üvöltöze követeli a magyar oktatás brüsszeli júdáspénzekből történő finanszírozását.
HÁT HOL VAN AZ ÁLLANDÓ vajdaDÖLYF TÁRGYÁT KÉPEZŐ „MAGYAR FÜGGETLENSÉG”?
Hát ki emlékszik olyanra, hogy a SZOCIALIZMUS ÉVTIZEDEIBEN A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BÁRHONNAN IS PÉNZT KUNYERÁLT VOLNA A KÖTELEZŐEN ELLÁTANDÓ ÉS FINANSZÍROZANDÓ ÁLLAMI FELADATOK ELLÁTÁSÁRA?!
Úgymint az oktatásügyre, vagy az egészségügyre!
Nagy most a zúgolódás a döbrögisztáni polythykay dagonya mindegyik csürhéjének háza táján a brüsszeli Gazda pénzmegtagadása miatt! KÖZBEN PEDIG EGY NYIKKANÁS NEM SOK! -DE ANNYI SEM HANGZIK EL A HELYZETET ELŐIDÉZŐ, ALAPVETŐ OKOT ILLETŐEN! JELESÜL: MIÉRT NEM KÉPES FINANSZÍROZNI A „MAGYAR ÁLLAM” A MAGYAR OKTATÁSÜGYET? (Beleértve a pedagógusbéreket is!)
Érdekes módon polythykay bűnszervezeteink MINDEGYIKE – qrmány és álellenzéke -kerüli a kérdés felvetését, mint ördög a tömjénfüstöt! ÉRTHETŐ OKOKBÓL! HISZEN HA FELTENNÉK, ELŐBB -UTÓBB KIDERÜLNE A VÁLASZ IS!
AMI PEDIG CSAKIS ÍGY HANGOZHAT(na!): MERT NINCS SAJÁT ORSZÁGUNK, NINCS ÁLLAMISÁGUNK, NINCS ÉRTÉKTEREMTŐ GAZDASÁGUNK!
PEDIG VOLT! A RENDSZERVÁLTÁSIG!
Ám az akkor az országunkat, vagyonunkat, gazdaságunkat megkaparintó hazaáruló gonosztevő politikai bűnszervezetek AZT – vele együtt a jövőnket is! – EGYSZERŰEN ELSÍBOLTÁK! Valakik – valamik ösztönzésére! Némi júdáspénzért, és a MI SZABADON ÉS KORLÁTOZÁSOK NÉLKÜLI FOSZTOGATHATÓSÁGUNK JOGÁÉRT CSERÉBE!
Ajánljuk tehát ezen megállapításunkat a mostanában a megélhetésükért tüntető – demonstráló pedagógusok figyelmébe!
Ha pedig ezt a tényt ők – akik köztudottan nem a hülyegyerekek kategóriába tartoznak – NEM VESZIK FIGYELEMBE, (bármilyen oknál fogva) – JOBB HA MÁR MOST FÖLHAGYNAK AZ AKCIÓIKKAL!
AZ Ő PROBLÉMÁIKAT IS CSAKIS EGY „VISSZARENDSZERVÁLTÁS” LESZ KÉPES ORVOSOLNI!
Másnap aztán megkezdődött az első halálmarsunk. Halálmars, mert akik épségben érték el Kurszkot, azok is az egyhetes, teljes felszereléssel történő megerőltető gyaloglás után testileg-lelkileg úgy összetörve érkeztek meg, hogy már csak emberroncsok voltak.
Útközben az első nap egy hatalmas kolhozistállóban szállásoltak el bennünket.
Holtfáradtan, úgy, ahogy voltunk, felszereléssel dőltünk végig az almon, melyen egészen friss volt még a tehénganaj.
Egész nap nem kaptunk egy falat ennivalót sem. Vacsoránál osztották szét az ebédet is. Kivételesen bőségesen, de a legtöbben még enni sem tudtunk a fáradtságtól.
Alkalom kínálkozott, hogy orosz lakossággal beszélgessünk. (Ritkán adódott ilyen szerencsénk.) Eleinte csak messziről néztek bennünket. Később odasereglettek körénk a kolhozisták, és élénk érdeklődéssel figyelték: mi történik itt. Ilyen hadsereget ők még nem láttak. Civilek katonasapkában, akiket szuronyos őrök kísérnek.
Étel nemigen kellett egyikünknek sem, de egy pohár tejért az üdvünket is odaadtuk volna.
Ónodi óvatosan magyarázgatta, hogy kik vagyunk. Nem mindig bíztunk a helyi lakosságban sem. Hiszen aki tehette elmenekült. De azt is tudtuk, hogy a visszamaradottak többsége gyűlölte a németeket és magyarokat. Azért az óvatosság sohase árt.
Sok volt a gyerek körülöttünk, azokat iparkodtunk megnyerni, és egy félóra múlva egész gyerekraj kúszott óvatosan felénk teli tejesköcsögökkel. Valósággal vedeltük az édes, friss falusi tejet.
A következő nap: Szumi. A keleti front később egyik igen sokat szereplő városa. Mindjárt a város szélén egy félig romba dőlt iskolába helyeztek el bennünket. Most már nemcsak a fáradtság, az éhség is kínzott bennünket. Üres „dörrgeműse” a mai ebéd. Persze, a keret és a tisztek külön főzetnek. Segítenünk kell magunkon. Az őrség is kissé lazább. Hamar megtaláljuk itt is az érintkezést a lakossággal. Vaj, tojás, rengeteg retek, hagyma vándorol a kerítésen át hozzánk. Kissé pótoljuk a dörrgeműse „táperejét”.
Másnap reggel a városon megyünk végig feltűzött szuronyok között. Macskaköves utcáin eltévedünk. Vagy háromszor kerüljük meg a várost. Az ablakok tele virágokkal. A virágok közt kíváncsi figyelő szemek. Sok részvétet kifejező intést látunk. A szemekből olvassuk ki, hogy tudják, kik vagyunk, mi járatban vagyunk, s hogy együtt éreznek velünk.
A város végén, a német városparancsnokság előtt, zöld, széles gyepen végre letelepedünk. Kihirdetik, hogy aki beteg, aki nem tud továbbmenni, az jelentkezzen, és itt maradhat. Majd ha meggyógyulnak, utánunk küldik őket.
Csupa véresre tört lábú, felsebzett vállú ember, akik inkább vonszolták idáig magukat, mint jöttek. Kurszk még három-négy nap. Persze hogy jelentkezik mindegyik századból több mint a fele. Mi Beszkártisták hamar megbeszélést tartunk. Nem maradunk a németek kezén. Együtt maradunk. Mi a mi keretünket kisebb rossznak tartottuk, mint a németeket. Akkor még nem tudtuk, hogy tévedtünk.
Mikor a jelentkezetteket sorba állítják, kiderül, hogy továbbinduló alig-alig maradt. Közben percenként kerekedik fel közülünk egy-egy: meggondolták, maradni akarnak.
Rotyits jön, a főtörzs. Mindenki sorakozó. Beszédet tart. Ő nem akar senkit sem lebeszélni a maradásról, de akik maradnak, gondolják meg jól, mert mi megyünk azonnal tovább. A németek meg majd csak holnap tartanak orvosi vizsgálatot. Jaj annak, akit nem fogadnak el holnap betegnek. Azt kivégzik. Ismét és ismét a kivégzésekről beszél. A németek utálják a zsidókat és a kommunistákat. Nehogy azt higgyük, hogy itt életben hagyják őket. Aztán, ha valakit nem fogadnak el, és utána küldik a századnak, és az úton kíséret nélkül találják, akkor a helyszínen agyonlövik.
Hirtelen felére apadt a maradni szándékozók csoportja. Újra indulásra sorakozunk. Búcsúzkodás.
– Maradj!
– Gyere, mert baj lesz! Ne bízd magad a németekre!
Ki tudja, melyik a helyes döntés?
Lázár Tibor jó elvtárs, a maradókkal tart.
– Ne bízz a németekben, gyere – biztatom.
Lázár határozott.
– Rotyits, Sponer sem jobb a németeknél – maradok.
A végén a két századból vagy hetvenen maradnak. Még ha akarnának sem tudnának tovább jönni. Vállalják a német rizikót. Nekik, a legtöbbjüknek már úgyis minden mindegy.
A nap késő délutánig kibírhatatlanul, forrón süt. Ég rajtunk a bakancs és a ruha. Az emberek minden lépésnél nyögnek egyet. A szomjúság őrjítő. Felcserzett nyelvünk olyan, mint kiszikkadt tapló.
Apró faluban tartunk pihenőt. A 402-esek engedélyt kapnak arra, hogy a csomagjaikat kocsival vitethessék, de csak a betegek.
A faluban bérelnek kocsit. Blau egyezett meg egy öreg paraszttal.
Lapos, orosz kocsi egy lóval, a szomszéd faluig tizenöt márka. Blau csomagonként tíz márka hozzájárulást kér. Akinek van, szívesen megfizeti. Egy kocsi már megtellett. Még egyet bérelt Blau. A mi csomagjainkat is vállalja. Tőlünk is tíz márkát kér. Ráfér a pofájára.
Szólok neki, hogy legalább Lukács Ernő csomagját tétesse fel fizetség nélkül. Ő Knopp helyett gyalogol. Vorozsbán átadta Knoppnak a vonaton a helyét. Most borzalmasan sebes lábával kell gyalogolnia. Igaz, hogy egyedül ő az, aki jajszó, egy árva panaszszó nélkül jön. Ha érdeklődünk tőle hogyléte felől, csak kedvesen mosolyog.
Blau ragaszkodik a tíz márkához.
Elfutott a düh.
– Megállj, te dög, ha hazakerülünk, megnyúzlak- ígértem neki.
Az örökké nyugodt Szabó Pali már ütésre emelte kezét, amikor váratlanul Láng hadapród termett ott.
– Mi történik itt?
Elmondtuk. Azt is, hogy Blau zsarolja a két századot. Láng mindenkivel leszedette a csomagját a kocsiról, aztán a betegek felrakhatták. Összesen, együttesen kellett a tizenöt márkát összeadni.
Blau dühös szemekkel méregetett végig. Én meg mutogattam neki, hogy meg fogom fojtani. Többé nem mert még a közelünkbe sem jönni.
Csak a 402-esek beszélték el további aljasságait. Amikor utoljára találkoztam Sztarioszkolban Wetzler Jóskával a 402-esektől, az mesélte, hogy Blaunak már sok ezer márkája van meg rengeteg órája és aranygyűrűje. Pénzeket vesz fel és ad kölcsön. Továbbszedte a vámot a frontnyomorúság után. Nem tagadta meg önmagát.
(Sok haszna nem lett a márkákból, órákból meg az aranygyűrűkből. Akik vele voltak, mesélték el, hogy mily nyomorultul pusztult el a voronyezsi áttörésnél. Elmenekült a fasiszta tisztekkel együtt visszafelé a szovjet csapatok elől, és ott fagyott csonttá valahol a végtelen orosz hómezőkön.)
Estére egy kolhozba szállásoltunk be. A tisztek az iskolát foglalták le. Nekünk a szokásos istálló a szállásunk. A kolhozisták odasereglettek körénk. Kézzel-lábbal magyarázgattunk egymásnak.
– Nyemci? Nyemci? – mutogatnak ránk kérdően. Annyit már tudtunk oroszul, hogy nyemci németet jelent. Magyarázgatjuk is egyre, hogy:
– Nyet nyemci. Nyet nyemci. Vengri.
– Vengri? – vágják vissza a szót csodálkozva.
Vengri? – Andris! Andris!
Na, ezt már nem értjük, miért mondogatják, hogy Andris.
Előhívjuk Ónodit.
Öregasszonyok, rokkant férfiak, öregemberek veszik körül.
Megint okosabbak lettünk. Itt a magyarokat andrisoknak hívják, mert volt egy öreg, első világháborús magyar, aki itt maradt. Andrisnak hívták.
Itt van a lánya is. Gügyög magyarul, az apjától tanulta. Aztán előkerítenek egy öreget. Az is tud magyarul. Szolnokon volt fogságban. Még magyar nótát is tud.
Fújja is már. Úgy öregesen.
– Sárga a csikóm, sárga a nyereg rajta…
Elakad a nótában. Biztat, hogy segítsünk neki.
Segítettünk.
Aztán újabb nótába kezd. Régi világháborús bakanóták.
Örül az öreg. Szívesen emlékezik vissza. Már a fiatalok is ott vannak körülöttünk. Szép, egészséges, üde kolhozlányok. Sehol egy fiatal férfi.
A lányok nógatnak, hogy daloljunk. Tetszik nekik a magyar nóta.
Kovács Miki a karmester.
A magyar nótákat munkásindulókkal cseréljük fel. Az oroszok velünk dúdolják. Ők is ismerik.
Kórust alakítunk. Még az öregasszonyok is beállnak a sorba. A mi dalárdáink irigykedhetnének erre a rögtönzött négyszólamú kórusra.
A keret néhány tagja is odacsődül. Csodálkoznak is, hogy mi ismerjük az oroszok dalait.
– Mondja – szólítják meg Kovácsot —, hol tanulták maguk ezeket?
– Ezek orosz népdalok. Ezeket mindenütt éneklik.
Persze, most már szöveg nélkül dúdoltunk velük tovább.
Az ismerkedésünkből haszon is származott. Mindig többen és többen jöttek oda a kolhozisták közül. Most már nem üres kézzel. Tej, túró, vaj, hófehér kenyér, tojás, hagyma, szalonna volt a műsor jutalma.
A barátkozás híre a tiszti szállásra is eljutott, mert Spóner jelent meg váratlanul többedmagával. Elzavartatta a lakosságot, minket meg az istállóba tereltek. Az ajtóban őrség állt. Reggelig nem hagyhattuk el az istállót.
Azért a trágyás szalmán végignyúlva még sokáig beszélgettünk a friss élményről, az orosz népről. A háborúról is sok szó esett.
Ez a nép inkább szeret, mint gyűlöl bennünket. Hanem a tiszteket utálják.
– Officir? – kérdezik valamelyik kifent keretlegényre mutatva.
Officir után mindig kiköpnek. Úgy látszik, okuk van rá, hogy a tisztek után köpjenek.
Sudzsa.
Mint minden orosz város, ez is végtelen széles és hosszú, utcákból, hatalmas terekből áll. Egynek-egynek a helyén három-négy magyar város elférne.
Itt egy emeletes iskolában szállásolnak el bennünket. Vételezni megyünk a németekhez. Tőlük még cigarettát is kapunk. Egynapos pihenőt adnak. Tisztálkodásra, pihenésre használnánk fel. Nem lehet, mert percenként szól a parancs: harminc ember udvart takarítani, húsz ember Német szakaszvezetővel a raktárba megy segíteni. Mindenkinek találtak munkát.
Pihenés helyett munka. Estére még fáradtabbak vagyunk.
Én az udvar takarítók közé kerültem. Így épületes jelenetnek lehettem tanúja.
A mi főtörzsünk, Rotyits és a 402-esek egyik őrmestere csúnyán összevesztek az udvaron azon, hogy ki parancsol a másiknak. Eddig puszipajtások voltak. A két gonosz képű briganti jól megértette egymást.
– Őrmester! Ha velem beszél, álljon vigyázzba! – ordított Rotyits a 402-esre.
– Nézd, öcsém, te még gomboztál, mikor én már katona voltam. Hogy képzeled te azt. Ki vagy te nekem? Egy rakás sz …
– Őrmester! Vigyázz! Tisztelegj!
– Te senki! Fogd a pofád!
– Őrmester! Ezért felelni fog! Zászlóalj-kihallgatásra rendelem! Hadbíróság élé állítom!
– Engem? Te? Te tolvaj! Te lókötő! Neked már az akasztófán volna a helyed!
Ebben mi is egyetértettünk vele. Csak úgy hallgatólagosan persze. Nem lett az ügyből hadbírósági eljárás, még csak zászlóalj-kihallgatás sem. Csak ettől kezdve Rotyits nem evett a 402-es konyháról. Külön főzetett magának.
A közös konyhának mi fizettük meg mindig az árát. Ételosztásnál először mindig a 402-esek jöttek, csak ha maradt, akkor kaptunk mi is. Sokszor előfordult, hogy az utolsóknak nem jutott.
Volt is tülekedés! Senki sem akart az utolsók között lenni.
A tülekedésért aztán sokszor nagy árat fizettünk, úgy, mint ma is. A 402-esek már repetán is voltak. Bennünket még nem engedtek a kondér közelébe se. Csoda lesz, ha ma a fele kap ebédet. Nem is kapott.
Ferge őrmester osztja az ebédet. Nem meri, hanem vágja az ételt a csajkába. Fele aztán a földre dől.
Hegedűs tartja oda remegve a csajkáját. Gulyásleves van. Egy kevés a csajka mellé löttyent. Éppen csak az kellett Fergének.
Egy rúgással a magasba repítette Hegedűs csajkáját, melynek tartalma gulyásesőként hullott ránk vissza. A nagy ónozott merőkanállal meg, akit csak ért, ott ütött-vert.
Pillanatok alatt szétfutottunk.
Messziről lestük, hogy mi lesz a folytatás.
Ferge visszarohant a kondérhoz, és egy rúgással azt is felborította. A drága gulyás, a mi ebédünk, a mi ételünk piros vérként ömlött szét az udvar porában.
Az meg egy helyett kettőt ugorva, szórta a katlan alól a hamut a kidöntött ételre.
Egynapos „pihenés” után újra országúton voltunk. Elérhetetlen álomként emlegettük Kurszkot. Ha néha meg-megpihenhettünk, feltört lábainkat gyógyítgattuk. Hiába. Másnap már az első kilométer után a nyers húst zúzta-marta a bakancs. A sebek meg egyre jobban fertőződtek a piszkos kapcáktól, portól, mocsoktól.
Egyheti gyaloglás után végre Kurszk egyik elővárosában voltunk. Hatalmas téglagyár kemencenyílásai szolgáltak lakhelyül. Legalább száraz volt. Igaz, hogy piszok annál több volt. Ki tudja, kik és mennyien használták már előttünk ezeket a lyukakat lakásnak – vagy klozetnek.
Munkára az állomásra jártunk. Szöges dróttekercseket kellett a vagonokból egy nagy térre kihordanunk. A huszonöt-harminc kilós tekercs kettőnknek kibírhatatlan súlyt jelentett. A munkát a bajai utászok irányították. Vaspálcával. Aki nem mozgott elég gyorsan, azon végigcsattant a vessző. Nemigen válogatták, hol éri az embert.
Ruhánk egynapi munka után cafatokban lógott le rólunk. Kezünket a szeges, rozsdás drót marta véresre. Most már nemcsak a lábunk, de a kezünk is tele volt gennyesedő sebekkel.
Szerencsénkre csak két napig maradtunk ezen a helyen. Utolsó este híre terjedt, hogy megjött a névsor, melyben a felmentettek vannak, akiket a vorozsbai kihallgatás után érdemesnek tartottak arra, hogy a hadseregbe kerüljenek át katonának. Egyesek névsort is terjesztettek, mely később többé-kevésbé valónak is bizonyult.
Reggel kiadós esőben indultunk meg a város felé. Széles, zuhogó folyó osztja ketté a várost. Amint a hídon átmentünk, kerékpáros küldönc kereste a századparancsnokot, aki most Tiszarovits hadnagy volt, mert a többi tisztek már a megérkezés első napján bementek a városba.
Egy vasúti töltés oldalán pihenőt vezényeltek. Pomóti hadapród a küldönctől átvett levelet olvasgatta.
Névsort olvasott fel hangosan. Előbb a 402-esektől szólított fel ötven embert, aztán tőlünk huszonkettőt. Ezek külön sorakoztak. Most közölték, hogy ezek ettől a perctől kezdve rendes katonák és a hadsereg tagjai. Nagy búcsúzás kezdődött.
Kissé irigykedve tekintettünk a tovatűnők után. Estére ezek katonakosztot kapnak, többé-kevésbé szabad emberek lesznek.
Felcihelődtünk. Mi, a visszamaradtak teljesen letörtünk. Mint vert sereg, vonulunk a városon végig. Egy volt postaépületben kapunk szállást, lent a pincében. Betonpadló. Csak percekig bírjuk rajta a fekvést.
A város a pusztulás képét mutatja. Egész épülettömbök kiégve. Rom, háborús piszok mindenfelé.
De itt már találkozunk a szovjet kultúrával is. Hatalmas, ultramodern épületek. Gyönyörű egyetemek. Örülünk, amikor az épületeken levő évszámból megállapítjuk, hogy ez már szovjet alkotás.
Éjjel orosz repülőtámadás a város ellen. Zeng, remeg az épület felettünk. Hatalmas hasadások a falon, minden percben várjuk, hogy mikor szakad ránk.
Hírek jönnek a kiválasztottakról. Csuda jó kosztjuk van. Még csokoládét is kapnak. Üzentek hozzánk. Szigorúan megtiltották nekik, hogy velünk érintkezzenek.
Másnap Knopp Imre hívott, menjek hozzá dolgozni a konyhára. Az eddigi segédszakácsokat a lemaradók közé tették.
Eleinte vonakodtam. Odahaza még egy rántást sem tudtam megcsinálni. Akkor még nem tudtam, hogy olyan mesterség nincs, melyet egy munkaszolgálatos ne értsen. A kollektíva döntött: menjek a konyhára.
Ettől kezdve kissé elszakadtam a századtól, mert a konyha mindig külön csatangolt, barangolt. Csak a kollektívám tagjaival érintkeztem. Amit meg tudtam magamnak spórolni a konyhán, azt titokban odaadtam nekik. Mindenki irigyelt. Szakácsnak lenni jóllakottságot jelent. Ez pedig mindennél jobb, és felette áll mindennek a munkaszolgálatosok előtt.
Persze, egyelőre krumplihámozásból, mosogatásból, tűzrakásból, faaprításból állott a szakácsságom. Eleinte szégyelltem is. Később megszoktam.
Sok előnnyel járt a jóllakáson kívül is. Nem kellett a hátizsákot cipelni. Fel lehetett lopni a konyhakocsira. Igaz, hogy Spóner meg Rotyits mindannyiszor levettette és cipeltette velünk, ahányszor csak észrevette.
– Szakácsoknak se jár kivétel – ordította Rotyits vagy selypítette Spóner, ha rajta-rajtakapott bennünket, hogy hátizsákunkat felraktuk a konyhakocsira. Hátha még tudták volna, hogy a fél század holmijai ott vannak elrejtve valahol az edények, a konyhai felszerelések között.
Kifogtunk rajta. A holminkat elrejtettük a kocsin, a hátizsákban pedig csak pár rongydarabot hagytunk. Így gyalogoltunk a konyhakocsi mellett. Ha aztán „tisztább volt a levegő”, néha még fel is kapaszkodtunk a kondérok tetejére.
Csak két napot töltöttünk Kurszkban. Hatalmas autó, tank, kocsioszlopok közé beékelve indultunk a városból kifelé. Mintha a világ összes népei katonaruhába bújtak volna, és erre vonulnának. Se vége, se hossza az oszlopoknak. Mi persze csak az útmenti árokban vagy az útmenti mezőkön mehettünk.
Német, magyar, olasz katonák és autók szorítottak le az útról bennünket. Ha nem megyünk le, belénk gázolnak. Sehol egy részvevő szó vagy pillantás. Annál több gyűlölködő tekintet.
Estefelé kicsi faluba érünk. Beszedinó. Nincs szállás. Tele van magyar katonasággal. Minden talpalatnyi helyen ember, gép, felszerelés.
Tovább. A falun túl, az erdőben ütöttünk tanyát. Ebédfőzéshez kezdenénk, de nincs víz. Be kell menni a faluba. Persze hogy nekem kell menni. .Kocsira tesszük a kondérokat.
Az úton felettünk magasan hat Rata húz Kurszk felé. Még be sem értünk a faluba, máris hatalmas dörrenések hallatszanak Kurszk felől. A szovjet repülők bombái robbannak. A város szélén levő erdő felől óriási füstfelhő csap az ég felé. Az elrejtett benzinraktárakat telitalálat érte. Csupa füst, láng minden. A lángnyelvek szinte az égig érnek. Éppen vízhúzáshoz készülődtünk, amikor izgatott kiabálás hallatszott. A Raták egész alacsonyan húznak visszafelé. Egyenesen a falunak tartanak, szép sorjában.
Már itt is vannak. Végiggéppuskázzák a falu főutcáját. A hátam mögött csörömpölve tört ki a ház ablaka. Ijedtemben a kútba ejtem a vödröt, és szaladok fedezéket keresni. Már a második gép puskázik körülöttünk. Be akarok szaladni az udvarba. A kapuban egy magyar baka mannlicherét igazítja, hogy lelője a következő gépet. Nem akar félreállni az útból, félelmemben félretaszítom, és az udvarban egymás mellett álló hordók mögé húzódom. Ebben a pillanatban a kerítést, mint dobpergés, söpri végig az egyik Rata gépfegyvere. Az én bakám ijedten ugrik be a hordók közé, magára rántva az egyiket, amely valami bűzös folyadékkal volt tele.
Az egész hordó tartalma a hegyibe dőlt. Úgy nézett ki, mintha szennycsatornából bújt volna elő.
Már négy gép elment. Előbújok a kapun, és figyelem, mi történik. Jön az ötödik. Szinte a szembelevő ház tetejét súrolja, úgy suhan el. Odább két házzal bomba hull ki a gépből. Csak pillanatok múlva robban.
Itt a hatodik is. Elment. Kiszaladok az utcára, mert a lovak megugrottak. A falu végén repülőtér. Onnan eszeveszetten lőnek a légelhárítók. Az utolsó Rata hirtelen felemelkedik. Szinte felszökik a levegőbe, és egyet fordul tengelye körül, aztán nyílegyenesen zuhan le. Óriási üdvrivalgás az egész faluban. Mindenki a repülőtér felé rohan.
Hamar megmerjük a kondérokat, és indulunk visszafelé. Az út a repülőtér mellett visz el. Százak állják körül a lelőtt gépet. Mi is odakíváncsiskodtunk az őrvezetővel, aki elkísért bennünket.
– Furcsa egy Rata ez – lököm oldalba Ónodi bácsit. Horogkereszt van a farkára festve. A szétroncsolt gépből éppen bontják ki a fiatal, szőke pilóta hulláját. Egész sor horogkeresztes kitüntetése van. Furcsák ezek az orosz pilóták horogkeresztes gépen repülnek, német egyenruhában, német kitüntetéseket viselnek.
Nem értjük a dolgot, Ónodival próbáljuk megfejteni a rejtélyt.
Később megtudtuk: a visszafelé repülő gépek közül csak négy volt Rata. Az ötödik, hatodik az üldözésre felszállt német stukák közül való volt. Azt lőtte le a magyar légelhárítás. Jó munka volt.
Sötét éjszaka lett, mire az aznapi ebéd elkészült. A fiúk, mint éhes farkasok rohantak a kondérokhoz. Nekem, a jóllakottnak, rossz volt nézni az éhségtől dülledt szemekkel a kondérra bámuló bajtársakat. Mindegyik szinte a szemével akart hipnotizálni, hogy lehetőleg egy mérésre két adag ételt merjek az ő csajkájába. Parancs és könyörgés volt ezekben a szemekben. Jó barát és elvtárs parancsa: kötelességed segíteni! Mások a csak egyéni érdekükkel törődök könyörgő nézése: nekem segíts!
Másnap egy kis tó partján fekvő községben „szállásoltunk” be.
Vaszilkovo.
A szállás a falu szélén levő kis völgykatlan volt. A faluban csak a századiroda és a konyha kapott helyet. Itt székelt a hadseregfőparancsnokság. A szájad feladata az volt, hogy a tiszti szállások köré légóárkokat ássunk, és az utcákat locsoljuk, seperjük.
Délután megeredt az eső. A fiúk lázas igyekezettel odúkat ástak a hegyoldalban, ahová az eső elől behúzódhatnak. Egész éjszaka dolgoztak. Csak reggelre sikerült akkora kuckókat ásni, kaparni, melyben hétrét görnyedve, behúzódhattak.
Reggel Ónodival már hajnali három órakor vízért mentünk a falu egyetlen kútjához, hogy a konyha egész napi vízszükségletét biztosítsuk, mert reggel nyolc órára a sok mérés következtében a víz a kútból kifogyott.
Mindjárt az első hajnalon izgalmas légicsata szemtanúi voltunk. Egy szovjet felderítő szállt el a falu felett. Percek múlva két német vadászgép vette üldözőbe. Szinte szemmel látható volt, hogy hozzák be a távolságot a felderítő gép mögött. Közrefogták a szovjet gépet, és kétoldalról gyilkos gépfegyvertüzet zúdítottak rá.
Egyszer csak hatalmas füst csapott ki a felderítő gépből, és nyílegyenesen bukott le. Tarka felhők borították az eget. Elállt a lélegzetünk. Sikerült a bitangoknak egy „gépünket” lelőniök. A következő pillanatban a szovjet gép bukás közben fekete felhőbe ért. Soha nem került elő. Elnyelte a felhő. A két német gép még sokáig cirkált. Keresték a felderítőt. Az meg kámfort játszott velük. Szívből örültünk neki.
Vízzel telt kondérunkkal a falu szélén felállított, gallyakkal álcázott sátrak sora előtt kell elmennünk.
„Hab.-ság” volt a sátor ajtaja felett kiírva. Én azt hittem, hogy a hadbíróság székel ezekben a sátrakban.
Egy reggel hiányos öltözetben levő tiszt szólított meg bennünket, miután mi a szokásos- tisztelgéssel köszöntöttük.
– Miféle szerzetek maguk?
Mindegyikünkön Beszkárt-egyenruha volt. Csak a fényes gombok helyett csontgombokat varrtunk fel. Fekete Beszkárt-ruha, katonasapka, persze hogy különös formánk lehetett.
– Büntetőszázadbeli munkaszolgálatosok vagyunk.
– Hát az meg mi? Maguk nem zsidók?
– Nem, jelentjük alássan.
– Mi a foglalkozásuk?
– Én Beszkárt ellenőr vagyok, barátom meg kalauz – feleltem.
Közben letettük a kondért, hogy pihenjünk. A tiszt odajött, és elmondatta velünk századunk történetét. Csóválta a fejét. Ilyet ő még nem hallott. Nem is hallhatott. Mi voltunk az első különleges büntetőszázad a fronton.
Kikérdezett, kifaggatott bennünket mindenről. A bánásmódról, az ellátásról. Bizalmat keltő volt a fellépése, és mi mindent takargatás nélkül elmondottunk. Az éheztetést, a brutális bánásmódot egyaránt.
A fiúk bőrig ázva sorakoztak estefelé a konyha előtt, hogy az ebédet megkapják. Ételosztás közben tiszti csoport jött konyhánkhoz, reggeli ismerősünk vezetésével, aki most századosi uniformist viselt. Megnézte mit főzünk, aztán bementek a századirodába, mely közvetlenül a konyha mellett volt.
A fafalakon keresztül hatalmas veszekedés zaja hallatszott ki hozzánk, Spóner hadapród úr rikácsoló hangja volt a legkirívóbb. A bizottság az élelmezési raktárunkba ment. Itt tört ki azután igazában a vihar. Most Spóner úr hangja inkább bocsánatkérő volt. Sápítozott:
– Ezek zsidók meg kommunisták. Csak nem adjuk ezeket a holmikat nekik? Ha a katonák meglátják, hogy a zsidók is úgy élnek, mint ők, mit fognak szólni?
Erélyes hang intette le Spóner urat, és a százados, kezében két sonkával jelent meg a konyhán:
– Azonnal ossza szét ezeket a legénységnek! Vacsorát is főzzön, és vacsorához még két doboz szardíniát kell mindenkinek szétosztani.
Nem tudtuk elképzelni, ki ez az angyal. Mindenesetre az ő jóvoltából a fiúk ma istenigazában jóllakhattak. Talán először, mióta a vagonokból kiszálltunk.
Vacsoraosztásnál újabb tiszti csoport érkezett. Éppen a szardíniát osztottam. Egy őrnagy vezette ezt a csoportot.
– Ezek azok a zsidók? Az anyátok Úristenit! Rohadtak! Nektek szardínia jár?
Ezzel belerúgott az asztalba, melyen a szardíniás dobozok voltak felhalmozva.
– Ilyen piszkosságot? Majd gondom lesz rá, hogy éhen dögöljenek!
– Zsidó? – mordult rám
.- Nem! – jelentem alássan.
– Nem? Hát nemzsidók is vannak?
– Igenis, alássan jelentem.
– Van zsidó könnyű szolgálatra beosztva?
Összenéztem a főszakács Kalla bácsival, aki addig mindig jó indulatot tanúsított velünk szemben. Szeméből bátorítást merítettem.
– Nincs, jelentem alássan!
– Nem is lehet. Zsidók menjenek aknát szedni!
A vacsoraosztás nagy izgalmak között fejeződött be. Azért mindenki megkapta a maga adagját. A szardíniát is.
Jóval később, egy esztendő múlva a Moszkva melletti 27/a fogolytáborba újabb magyar tiszti hadifogoly-transzport érkezett. Másnap elmentem hozzájuk beszélgetni. Kicsodák? Mi a foglalkozásuk?
Ismerkedtünk. Az egyik Somogyi századosnak mutatkozott be.
– A maga beszéde olyan érdekes zamatú, hogy visszaemlékszem rá, csak nem tudom, hogy hol találkoztunk – fordult hozzám.
Aztán találgattuk.
– Budapest, Kaposvár?
Mindegyikünk járt ott.
– Mi volt a foglalkozása?
– Villamos ellenőr.
– Hopp, megvan! Emlékszik a hajnali beszélgetésünkre a hadseregparancsnokság székhelyén? Én voltam az, aki kifaggattam magukat.
Persze hogy emlékeztem. Sőt, jóleső érzéssel gondoltam vissza rá. Nagy dolog volt az, hogy egy m. kir. százados kiállott a munkaszolgálatosokért, pláne különleges büntetőszázad-beliekért.
Olyan még akadt egy-kettő, aki úgy titokban sajnált bennünket, de egy jó szót a világért sem ejtett volna értünk! Somogyi százados volt az egyetlen, aki fel mert lépni. Igaz, hogy szerénységgel elhárította köszönetemet, melyet most tolmácsoltam. Kötelessége volt, mondotta. Nem hadbíró, hanem hadbiztos volt, akinek éppen az ilyen ügyek tartoztak hatáskörébe.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
A Washington Post új, elemző anyagában azt írja, hogy az ukrajnai „elhúzódó konfliktus csakis Putyin győzelmét eredményezheti”, ha Ukrajnának nem sikerül megfordítania a helyzetet és nem sikerül győznie 2023-ban.
A cikk szerint az Ukrajnának nyújtott 45 milliárd dollárnyi amerikai katonai pénzügyi támogatás egy évig tart, de utána „nincs tovább”. Az újság által megkérdezett szakértők úgy vélik, hogy bár Ukrajnát „az egész kollektív Nyugat” támogatja, a hadsereg motivált, a „legutóbbi sikerek” pedig önbizalmat keltettek önmagukban, az új év újabb problémákat hoz majd az ukrán fegyveres erők számára.
Röviden, négy van belőlük:
1 . Oroszország védekező pozíciókban „kotorászik”, legalább százezer mozgósított emberrel megerősítve.
2 . Ukrajna 2022 – es sikerei csak Oroszország hibáin alapulnak, amelyek viszont 2023 – ban nem fognak megismétlődni. A cikk már önmagában Ukrajna győzelmének tekinti azt a tényt, hogy általában képes volt fennmaradni mint állam.
3 . A döntő kérdés az lesz, hogy melyik oldalon fogy ki előbb a lőszer. Itt a Washington Post az ukrán és a nyugati média kedvenc varázsigét ismétli, hogy „Oroszország kifogy a rakétákból”.
Az újság ugyanakkor kitart amellett, hogy annak ellenére, hogy Oroszország növeli a termelést, előfordulhat, hogy ez nem teljesen képes pótolni a fogyasztást.
A cikk szerzői azonban kételkednek abban, hogy a Nyugat képes lesz kielégíteni Ukrajna lőszerszükségleteit.
4 . Ha az elkövetkező évben (2023 – ban) nem tolódnak el jelentősen a frontvonalak Ukrajna javára, Kijev jövőbeli útja „komorabb” lesz.
Az ukrán kormánynak több százezer katonát kell fenntartania a becslések szerint 600 mérföldes frontvonalon, miközben gazdasága továbbra is az „összeomlott” jelzővel jellemezhető.
Idővel Ukrajna támadó képességei is kimerülnek – a tapasztalt katonák számának csökkenése miatt.
Ezt követően Oroszországnak esélye lesz arra, hogy helyreállítsa gazdaságát és harci képességeit, hogy a jövőben offenzívát indítson.
„Ha Putyin ezt egy többéves lemorzsolási háborúvá tudja változtatni, akkor nagy valószínűséggel kiüti Ukrajnát” – vélik a cikk szerzői. (rusvesna.su)
A különleges hadművelet mai menetéről szóló napi tájékoztatón az orosz Honvédelmi Minisztérium képviselője beszámolt a nap során elért hadműveleti sikerekről.
Az Orosz Föderáció Honvédelmi Minisztériuma felvételeket mutatott be az ukrán fegyveresek állásainak és felszereléseinek precíziós irányítású lőszerekkel történő megsemmisítéséről.
Minden célpont megsemmisítéséhez csak egyetlen precíziós irányítású lőszert használtak.
Az orosz csapatok Kupjanszk irányban tűzcsapásokat mértek az Ukrán Fegyveres Erők élőerő – és felszerelési bázisaira a Harkov régióbeli Szinkovka és Kiszlovka, valamint az LNR – es Beresztovoje és Novoszelovszkoje települések területén.
Ezenkívül egy ellenséges szabotázs – és felderítőcsoportot semmisítettek meg a harkovi régióban található Dvurecsnaja település közelében. Az Ukrán Fegyveres Erők veszteségei több mint 50 ukrán katona, két gyalogsági harcjármű és három jármű.
Krasznyij Limany irányában az orosz erők légicsapásai és tüzérségi tűzcsapásai komoly veszteségeket okoztak az ellenséges egységekek az LNR – es Sztelmanovka és Nyevszkoje, a DNR – es Szerebrjanka és Grigorovka, valamint a Harkov régióban Lozovaja településeken. Több mint 60 ukrán katona, három páncélozott harcjármű és három teherautó semmisült meg.
Az orosz hadsereg „O” csoportjának 152 mm-es önjáró tarackja, az „Mszta-Sz” az ukrán fegyveresek erődítményeit a földdel teszi egyenlővé:
Donyeck irányában az orosz csapatok folytatják a támadó hadműveleteket. Átfogó tüzérségi tűzcsapásokat mértek az Ukrán Fegyveres Erők egységeire az érintkezési vonal teljes szakaszán. Az ellenség mai napi vesztesége ebben az irányban több mint 80 ukrán katona, három gyalogsági harcjármű, egy páncélozott szállító és négy jármű volt.
Dél-Donyeck irányában az orosz egységek tüzérségi tűzkárokat mértek Novomihajlovka település térségében az ukrán élőerőkre és felszereléseikre.
Az Ukrán Fegyveres Erők két szabotázs- és felderítő csoportját megsemmisítették a DNR – es Pavlovka és Sevcsenko települések északi részén. Itt a nap folyamán több mint 40 ukrán katona, két páncélozott harcjármű és három kisteherautó semmisült meg.
Az Ukrán Fegyveres Erők 89 tüzérségi ütegére, 126 körzetben pedig az ellenséges élőrő csportosításaira és katonai felszerelés bázisaira csapott le az orosz légierő hadműveleti-taktikai repülőgépei, a rakétaerő és a tüzérség.
Az Ukrán Fegyveres Erők három lőszer-, rakéta- és tüzérségi fegyverraktárát semmisítették meg a DNR – es Novomihajlovka és a harkovi régió Lozovaja települések területén.
A Verhnyekamenyszkoje és Sevchenko (DNR) települések térségében két AN / TPQ-50 amerikai gyártmányú radarállomást megsemmisítettek.
Ivanovka (LNR) település környékén egy amerikai gyártmányú M777-es tüzérségi rendszert megsemmisítettek.
A zaporozzsjei régióban Zvanovka, a DNR területén lévő Szerebrjanka, valamint Novodanyilovka és Sztepnoje települések területén két lengyel gyártmányú „Krab” önjáró tüzérségi löveget, két ukrán „Akacija” önjáró tarackot és egy D-30 tarackot a tüzelőállásukban semmisítettek meg.
Az Orosz Légierő vadászrepülőgépei Rovno és a DNR -es Grodovka térségében lelőtték az ukrán légierő egy- egy Szu-25 és MiG-29 repülőgépeit. Ezenkívül egy ukrán Mi-8-as helikoptert lelőttek a DNR-beli Veroljubovka falu közelében.
Az Ukrán Fegyveres Erők 61. különálló gépesített dandárjának ukrán részlege visszavonult Szoledarból. Ezt a tényt viszont eltitkolták még lengyel szövetségeseik előtt is. Azok meg csak lestek…
Háború az ellenség szemével: az ukrán hadsereg tiktokerei a Szoledar
városközpontjában zajló csatákról mutatnak be felvételeket.
A Szoledartól (DNR) délkeletre fekvő Bahmutszkoje falut az orosz csapatok felszabadították.
A település teljes területét az Orosz Föderáció fegyveres erői ellenőrzik, ami gyakorlatilag kilátástalanná teszi az ukrán fegyveres erők amúgy sem irigylésre méltó helyzetét Szoledarban.
Bár az ukránok körömszakadtukig tagadják, az orosz hírszerzés megerősítette az ukrán hadsereg katonáinak elhelyezésére szolgáló karamatorszki szállók elleni támadások tényét. Összességében több mint 1300 fegyveres tartózkodott a két kollégiumban, akik közül az előzetes becslések szerint 600-at megsemmisítettek.
Mostanra az is kiderült, hogy rakétákkal hajtották végre a „bosszúcsapást”!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Levelet írt az Európai Bizottság, búcsúzhatnak az Erasmustól a hordairányítás alatt álló alapítványi egyetemek
Nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azok a magyarországi oktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek vagy amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn.
Az Európai Bizottság illetékes főigazgatóságai december végén levélben értesítették erről a testület szolgálatait és a pénzek kezelésével megbízott nemzeti hatóságokat.
A tiltás a 2022. december 15. után elbírált pályázatokra vonatkozik.
Magyarországon 21 alapítványi egyetem működik, köztük a Budapesti Corvinus Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Miskolci és a Soproni Egyetem, valamint a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem. Ezek többsége mostanáig jelentős támogatásokban részesült a Brüsszel által közvetlenül vagy közvetve irányított támogatási forrásokból. A Budapesti Corvinus Egyetem 2014 és 2020 között 11 projektre 3,6 millió euró támogatást nyert a Horizont 2020 kutatási keretprogramból. 2020 decemberében pedig története során először konzorciumvezetőként elnyert egy 4 millió eurós összköltségvetésű pályázatot, olvasható az intézmény honlapján.
Az Európai Bizottság kimutatása szerint 2020-ban 22 622 magyar vett részt az Erasmus+ külföldi csereprogramjaiban a felsőoktatás, a szakképzés, az iskolai oktatás, a felnőttképzés területén, amit az EU 40,45 millió euróval támogatott. Az azóta már modellt váltott Corvinus a legtöbb résztvevőt küldő három egyetem között volt.
A közösségi finanszírozás leállításáról szóló döntést 2022 december 15-én hozták meg az EU pénzügyminiszterei, amikor a korrupciós veszélyek miatt befagyasztották a Magyarországnak 2021-2027 között járó felzárkóztatási támogatások csaknem egyharmadát. Ezzel együtt utasítást adtak arra, hogy az Unió nem köthet új pénzügyi megállapodást a 2021-es magyar törvény alapján létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, illetve az ilyen alapítvány fenntartásába került jogi személlyel.
Ezek az oktatási és kulturális intézmények eredetileg azért kerültek az EU célkeresztjébe, mert működési modelljük nem biztosította a közösségi források átlátható kezelését, ugyanis sem a közbeszerzési, sem az összeférhetetlenségi szabályok nem vonatkoztak rájuk. Brüsszeli nyomásra az Országgyűlés tavaly ősszel ugyan módosította a vonatkozó törvényeket, de az Unió figyelmeztetése ellenére sem változtatott azon az előíráson, amely lehetővé teszi, hogy magasrangú politikai tisztségviselők bekerülhessenek az alapítványok vezető testületeibe. A privatizált, de még állami finanszírozásban részesülő egyetemek kuratóriumai — amelyekben főként fideszes politikai kinevezettek ülnek — teljhatalmat élveznek az egyetemek irányításában. Az EU27-ek összeférhetetlennek tartják, hogy politikai vezetők dönthetnek közpénzek kifizetéséről olyan szervezeteknek, amelyekben maguk is alkalmazottak és döntéshozatali jogkörrel rendelkeznek. Ezért a kiszervezett egyetemektől egyelőre megvonták a jelzett támogatást.
A döntés a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Európai Bizottság, illetve a pénzalapokat kezelő nemzeti hatóságok 2022. december 15-ike után nem köthetnek finanszírozási megállapodást a határozatban kiemelt intézményekkel. Ujvári Balázs bizottsági szóvivő lapunk kérdésére elmondta, hogy az uniós döntésbe foglalt intézkedések csak az aláírandó új támogatásokra vonatkoznak, nem érintik a december 15. előtt vállalt kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódó kifizetéseket, és a folyamatban lévő támogatásokat sem. Brüsszelben arra is felhívják a figyelmet, hogy a finanszírozást ideiglenesen függesztették fel, és a pénzszűke addig tarthat, amíg a magyarországi döntéshozók nem korrigálják a mulasztásokat.
Az Erasmus plusz program hazai megvalósítását koordináló Tempus Közalapítvány lapunk érdeklődésére közölte, hogy a jogállamisági határozatnak nem címzettje az Erasmus plusz program, ami szembemegy az Európai Bizottság állításával. Az ellentmondást firtató kérdéseinkre azonban a Tempus már nem válaszolt. A történéseket jól ismerő forrástól lapunk úgy értesült, hogy néhány alapítványi egyetem már fennakadt a brüsszeli szűrőn a Horizont Európa kutatási programból finanszírozott pályázati kérelme elbírálásakor.
Közérdekű vagyonkezelő alapítványok által működtetett egyetemek:
Budapesti Gazdasági Egyetem
Dunaújvárosi Egyetem
Debreceni Egyetem
Budapesti Corvinus Egyetem
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Magyar Táncművészeti Egyetem
Állatorvostudományi Egyetem
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Semmelweis Egyetem
Neumann János Egyetem
Nyíregyházi Egyetem
Pannon Egyetem
Óbudai Egyetem
Soproni Egyetem
Széchenyi István Egyetem
Szegedi Tudományegyetem
Színház- és Filmművészeti Egyetem
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Tokaj-Hegyalja Egyetem
Miskolci Egyetem
Pécsi Tudományegyetem (Népszava)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: Újabb rosz hír ez NEKÜNK! Mert hiszen a vajda udvartartásának oszlopóss tagjainak havi apanázskiegészítésére szolgál „amúgy” ez az alapítványosdi! A brüsszeli bürokraták pedig úgy döntöttek, hogy a júdáspénzekből EZT NEM…! Márpedig az udvartartást ETETNI – TÁPLÁLNI KELL! A hűséges szolgálatot jutalmazni muszály! Igen ám, de ha Brüsszel megtagadja a rávalót? HÁT AKKOR IS! A rávalót – ERRE IS – EZEN TÚL MAJD A „VERSENYKÉPESEKTŐL” BEGYŰJTÖTT SARCBÓL ÁLLJA vajdaság büdzséje!Oszt’ jaúnapot!
(Kiegészítés „Ukrajna átfogóbb orosz hadművelet előtt” c. hírünkhöz)
Moszkva, 2023. január 8. vasárnap (MB)
Az orosz ortodox egyház pátriárkája szerint Ukrajna világi hatalmai valószínűleg már nem maradnak sokáig, a vallási szakadás rövidesen véget ér és előidézői elnyerik büntetésüket – idézte Kirill szavait a Magyar Békekör.
Az Uszpenszkij székesegyházban vasárnap mondott szentbeszédében Kirill pátriárka kijelentette: „A szakadást előidézőknek nyomuk sem marad, hiszen ők az ördög parancsára cselekednek, tönkreteszik az ortodoxiát a kijevi földeken. Nem kell túl sokáig várni már. Ahogy a politikai zűrzavar lekaszálta azokat a szovjet vezetőket, akik kezet emeltek az egyházra, úgy Ukrajnában sem fog uralkodni többé a jelenlegi kormány”.+++
24.hu: Mekkmester a kormányra akarta tolni kirohanásával a gazdasági bajok felelősségét
A jegybank elnöke érzékelte, hogy a kormánykommunikáció lassan őt próbálja felelőssé tenni a magyar gazdasági bajokért, holott a főbb döntéseket a kormány hozta és nem ő.
Szokatlan őszinteséggel bírálta Matolcsy György december elején a kormány gazdaságpolitikáját. A 24.hu szerint a jegybankelnök azonban az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában egy olyan anyagot mondhatott el, ami nem a külvilágnak szólt, csupán az ő felkészítését szolgálta. Matolcsy viszont kiállt az anyaggal a nyilvánosság elé, különösebb kozmetikázás nélkül.
A lap forrásai szerint a jegybank elnöke észlelte, hogy a kormányzati kommunikáció a Magyar Nemzeti Bank felé kezdte tolni a gazdasági felelősséget, ő csupán ezt akarta magáról a kormányra visszatolni nyíltan kritikus felszólalásával.
Matolcsy nem volt hajlandó aláírni a Költségvetési Tanács a 2023-as államháztartásról szóló kormányzati előterjesztéshez fűzött álláspontját sem, a lap pedig úgy tudja, hogy a jegybank elnöke erre „objektív okok” miatt nem volt hajlandó. A Költségvetési Tanácsnak ugyanis nagyon szűk határidővel kellett tárgyalnia az előterjesztésről, erre december 27-én került sor, Matolcsy pedig már korábban jelezte, hogy ebben az időszakban nem lesz elérhető. Az MNB elnöke külföldön járt, így a jegybank részéról az ülésen Virág Barnabás lett részt, aki Kovács Árpád költségvetési tanács elnök elmondása szerint együttműködő jegybanki álláspontot képviselt.
December ötödiki felszólalásában Matolcsy György többek között arról beszélt, hogy Magyarország pénzügyi, makrogazdasági mutatói az Európai Unióban az első-második legrosszabbak, Magyarország a világ leginkább sérülékeny országai közé tartozik, ha pedig mindemellett nem hajtunk végre gazdasági fordulatot, akkor elveszítjük az évtizedet, stagnálás, stagfláció vár az országra.
Matolcsy beszédében nyíltan kritizálta a kormányzat gazdaságpolitikáját is, amikor azt mondta, hogy „sok szempontból a saját döntéseink miatt vagyunk bajban”, arra pedig külön kitért, hogy megbomlott a kormány és a jegybank gazdaságpolitikai összhangja. Kitért arra is, hogy a kormány által kitalált ársapkák – szemben az eredeti szándékkal – növelik az inflációt. (HVG)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: HA EZ VALÓBAN AZ? – amire ilyen esetekben illik gondolni – nevezetesen: BEINDULT AZ EGYMÁSRA MUTOGATÁS A BAJOK OKAIT ILLETŐEN, az bizony duplán rossz hír lehet NEKÜNK, MAGYAROKNAK!
Mekkmester – alighanem OKKAL ÁLLÍTJA – hogy Döbrögisztán „…a világ leginkább sérülékeny országai közé tartozik, ha pedig mindemellett nem hajtunk végre gazdasági fordulatot, akkor elveszítjük az évtizedet, stagnálás, stagfláció vár az országra…”
Azt persze nem tette hozzá, hogy „sérülékenységünk” legfőbb oka éppen az, hogy NINCS ÖNÁLLÓ ORSZÁGUNK, SAJÁT GAZDASÁGUNK! Éspedig azért nincs, mert széjjellopták, tönkretették, elajándékozgatták, A MARADÉK NÉPSÉGÉT PEDIG ELADÓSÍTOTTÁK A VÉGTELENSÉGIG!
Ilyen körülmények között pedig „gazdasági fordulatot” véghezvinni lehetetlen!
Abban igaza van Mekkmesternek, hogy GAZDASÁGI FORDULATOT KELL végrehajtani! – vagy pedig végünk!
Ám az ő általa kimondott RÉSZIGAZSÁG NEM VALÓSÍTHATÓ MEG CSAKIS EGY FUNDAMENTÁLIS, AZ EGÉSZ TÁRSADALMI RENDSZERÜNKET ALAPVETŐEN MEGVÁLTOZTATÓ – HA ÚGY TETSZIK: „VISSZARENDSZERVÁLTÁS” – NÉLKÜL! Ergo: SZOCIALIZMUS KELL AHHOZ!
Ahhoz pedig SÜRGŐSEN SZÜKSÉG LENNE EGY, A FORDULATOT LEVEZÉNYELNI KÉPES, ŐSZINTE, ANTI – KLEPTOMÁN POLITIKAI ERŐRE!
Ennyire még soha senkinek nem sikerült átvernie a magyarokat
A 2022. április 3-án rendezett országgyűlési választásokon azt ígérte a Fidesz, hogy megvédik a rezsicsökkentést és az alacsony adókat. Ez annak ellenére sem sikerült, hogy ma már alacsonyabbak a földgázárak, mint a választások előtt.
Az Európában meghatározó rotterdami gáztőzsdén 2022. április elsején pénteken este, két nappal a magyarországi választások előtt, 100 euró/megawatt körüli áron zárt a börze. A Fidesz, a február 24-én kitört háború ellenére, még ekkor is azt ígérte, hogy megőrzik a rezsicsökkentést. Az emberek ennek reményében mentek el szavazni.
Forrás: theice.com
Aztán július 13-án, tehát alig három hónappal a választások után a kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett és hét pontból álló intézkedési tervet fogadott el, amelynek részeként augusztus 1-jétől csak a lakossági átlagfogyasztás mértékéig biztosítja a rezsicsökkentéssel limitált gáz- és áramárat. Az intézkedés időpontja talán nem véletlen, hiszen a politológusok régóta vallják, hogy a társadalmi emlékezet maximum három hónapos. A magyar társadalom szinte szó nélkül nyelte le azt a rendkívül keserű pirulát, hogy néhány hónappal korábban egészen mást ígértek neki. Se taxisblokád, se tüntetések. Még csak fel sem merült az utcai tiltakozás gondolata.
A kormány rafkósságát dicséri, hogy jól megágyaztak a rezsiemelésnek. Kinevezték hibásnak a szankciókat és Brüsszelt, sőt e témában nemzeti konzultációt hirdettek azzal az ígérettel, hogy majd ennek eredményével majd jól meg tudják regulázni Brüsszelt. Aztán ez a regulázás mintha elmaradna. Egyrészt, mert a földgázárak most már alacsonyabbak, mint a szankciók előtt voltak és így Brüsszelben közröhej tárgyává lenne az, aki nem létező magasabb árakat vizionálna a szankciók óta. Másrészt a 10 milliárd forintba kerülő nemzeti konzultáció iszonyú izzadtságszag mellett is, elég kicsiny részvételt ért el. Így nem lett belőle erős ütőkártya. Dehát e témában is lassan eltelik a három hónap, ezért itt is lassan elfed mindent a jótékony homály.
Jelenleg meg ott tartunk, hogy a választások előtt, amikor a rezsicsökkentés megőrzését ígérték drágább volt a földgáz ára, mint most. Akkor 100 euró körül volt egy megawattóra, most 70 körül mozog. Ráadásul akkor kora tavasz volt, most meg tél. Ehhez jön még, hogy a benzin ára a térségben nálunk lett a legmagasabb, még azt az Ausztriát is megelőzzük, ahol az életszínvonal az elsők között van Európában. Hát ennyire még soha senkinek nem sikerült átverni a magyar választókat. Ezt is megértük. Az ellenzék szuper gyengeségét jelzi, hogy a közvéleménykutatások szerint mindebből semmit sem tudtak profitálni.
A választások óta kitalált adónövelések tekintetében is valószínűleg rekorderek vagyunk. A júniusi kiskereskedelmi-, cégautó-, termék-, repülőjegyadó stb. összesen 14 fajta emelés után, még decemberben is újabb különadókat talált ki a kormány a gyógyszergyáraknak és az üzemanyagforgalmazóknak. Érdemes talán itt is emlékeztetni, a választások előtt azt ígérték, hogy megőrzik az alacsony adókat és megszorítások csak akkor lesznek, ha az ellenzék győz. Hát nem így lett, az ellenzék veszített, az ígéretek pedig füstté váltak. A magyar polgárok meg csak nézik, mi folyik itt. (piacesprofit.hu)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: „…Hát ennyire még soha senkinek nem sikerült átverni a magyar választókat…”
HÁT VALÓBAN ENNYIRE RÖVID A MAGYAROK KOLLEKTÍV EMLÉKEZETE?
Hiszen VOLT ENNÉL NAGYOBB ÁTVERÉS IS MÁR! A RENDSZERVÁLTÁS! AZ VOLT ÁM CSAK AZ IGAZI – NAGY ÁTVERŐ SHOW!
Az akkor elhintett meséket pedig csak aktualizálják políthykay bűnbandáink! Amelyek jól tudják: a magyarok imádják a meséket!
HÁT MESÉLNEK NEKÜNK, ÉS KÖZBEN KILOPJÁK MÁR A SZEMEINKET IS!
Ötórai erőltetett menet után végre feltűntek Konotop házai. A macskaköves, végtelen hosszú utcák nem hoznak enyhülést. Itt már valamivel normálisabb az élet.
A városparancsnokság előtt az utca kövezetére ülünk le. Már alszunk is. A lakosság távolról nézegeti, találgatja, miféle népség lehetünk.
Az biztos, hogy cifra hadsereg voltunk. Ahányan, annyiféle ruhában. Csak a katonasapka mutatta, hogy valamilyen katonai alakulat lehetünk. Meg a karszalag. Keresztényeken a nemzetiszínű, zsidókon a sárga.
Fent a város felett levő dombon, egy iskolában szállásolnak el bennünket. Várjuk, hogy végre enni is adjanak. Két napja nem ettünk.
Már késő éjszaka van, mire végre valamit hoznak. Egy nyolcad komiszkenyér és két-három deka sonkakonzerv a fejadag. Nem sok. Éhesek vagyunk, mint a farkasok. Néhányunknál van még pár darab konzerv. Kenyerünk nincs. A fiúk szereztek valahonnan. Csencseltek. Braun Soma kötözött sonkát szerzett. Van vagy két kiló. Pirók felbont egy félkilós marhanyelv-konzervet. Én harminc tojásért elcseréltem – a kerítésen át – egy rossz képű, németül beszélő civillel a kincstári takarómat. Két csomag zöldhagymát is ad ráadásul.
Most már úgy, ahogy csillapítjuk éhségünket. A többi kollektívák még ügyesebbek voltak. Vannak, akik egész kenyereket cseréltek. Miért, hogyan, azt csak ők tudják. Az üzletelés nem veszélytelen dolog. Nemcsak az „árut” kobozzák el, de kikötés is jár érte. Hárman ugyan lebuktak, de „jóllakott” a század.
Másnap nagy tisztálkodás. Az iskola, melyben szállásunk van, a domb peremén épült. Az egész város alattunk terül el. A domb lábánál folyó kanyarog. Leengednek bennünket fürödni, és hogy az előző napi izzadságtól, portól merő sár ruhánkat kimoshassuk. A forró napon percek alatt szárad meg a ruhánk. Jólesik a lustálkodás. Csak újra szörnyen éhezünk. Végre négy óra felé bablevest hoznak. Utána bor!
A keret többsége részeg. Különösen Rotyits. Valami különös eset következtében még nekünk is vételeztek bort. Jakus most igazán keményen viselkedik. Nem engedi, hogy a nekünk vételezett bort is megigyák, pedig bizonyára az volt a szándékuk. Szétosztatja. Csúnyán összevesznek Rotyitssal.
– Főtörzsőrmester! – ordít Jakus.
Rotyits odatántorog:
– Ha nem tudná, hadnagy úr, magának: főtörzsőrmester úr vagyok!
– Fogja be a pofáját, maga részeg disznó!
– Fogja maga, zsidó bérenc!
– Hallja, Rotyits, ha nem áll vigyázzba, és még egyszer kinyitja a pofáját bezáratom, hadbíróság elé állítom – tajtékzik Jakus. – Megértette?
– Lezáratja az anyját, maga sz … !
Most már odaint Jakus néhány keretlegényt, azokkal elcipelteti a tökrészeg Rotyitsot, aki még mindig ordít.
– Majd én megtanítlak téged. Nem fogsz többet zsidókkal paklizni – bömböli vissza.
Szép kis banda. Megmondják egymásnak az igazat.
Sajnos, csak ilyenkor.
De azért nagyon derültünk az épületes jeleneten. Kár, hogy ritkán van benne részünk.
Rotyitsot az egyik szobába zárták. Ott vannak a boroshordók is. Már nincs egyedül. A keret többsége ott ordít, bömböl. Kint az iskola előtt összecsődül a lakosság. Ingyen cirkuszt szeretne látni. Jakus a még józan kerettagoknak parancsot ad, hogy kergessék el a bámészkodókat.
Nekünk meg menetgyakorlatokat rendel el. Nem volt elég a buriny-spascsinya-katcsatovka-konotopi út. Nekik, úgy látszik, csak séta volt. Nekünk kálvária.
Jakus újra a régi nagylegény. Három nap alatt elfelejtette, hogy letépte a rangját, a kitüntetését, eldobta a pisztolyát, sőt még a derékszíját is. Akkor szívesen cserélt volna ruhát is velünk. Akkor a Sennjen való átkelésnél „kedves fiaim” voltunk.
Mindez azonban már a múlté. A többi se igen különb. Csak egy-két kerettagból bukkan ki néha emberiesség.
Hadd álljon itt pár sor Jakus leveléből, melyet később, mikor már hazament és leszerelt Tiszarovitsnak a század parancsnokának írt utóiratban rólunk.
Ui.
Megkérlek Benneteket, hogy a keretlegénységnek és a m. szolgálatosoknak a következő üzenetemet adjátok tudomására:
Keret:
Mindenkit üdvözlök, legyenek mindig, minden körülmények között fegyelmezett, becsületes, jó magyar katonák. Jó magyar katonának mindig a haza az első mindenekelőtt! Kívánok boldog jövőt egy boldog magyar hazában, amiért ők is küzdenek. Isten legyen velük e küzdelemben.
Jakus
Mu. leg. (Munkaszolgálatos legénység.)
Ottlétemig feltétlenül jó indulatot, fegyelmet és korrektséget tapasztaltam a század részéről. Hiszem, remélem erről utódaimat is meg fogják győzni. Üdvözletem küldöm:
Jakus
Az utolsó percben jutott eszembe, hogy a század egyik munkaszolgálatosától a spadsinai csata után kölcsönkaptam egy fekete sportnadrágot és egy zöld színű zoknit. Mellékelten ezeket is visszaküldöm. Nagyon köszönöm az illető szívességét, és kérem ezeket Neki visszajuttatni.
Jakus.
Délután mindenki tábori levelezőlapot kapott. Először hat hét után. Német tábori lap. Kihirdetik, hogy mindenki azonos szöveget írhat csak.
„Jól vagyok, egészséges vagyok” – és pontos dátum. Külön repülőgép viszi haza.
Megtudjuk a latrinahírekből nemsokára azt is, hogy miért e nagy kegy.
Az oroszok az elfoglalt századirodában megtalálták a század névsorát, és most csak attól félnek, beolvassák a rádióba, hogy mi fogságba estünk vagy elestünk. Állítólag meg akarják az otthoniakat nyugtatni a sorsunkról. Na, mi tudtunk volna megnyugtatóbb eszközöket is kitalálni. Fontos, hogy írhattunk. Legalább valami hír hazajut rólunk.
Másnap indulás. Nem mondták meg, hova. Mikor az állomás elé értünk, megdobbant valamennyiünk szíve. Haza? Az örök derűlátók, már biztosan tudják, hogy megjött a parancs a hazautazásra. Ez a jutalom azért, amiért nem álltunk át a partizánokhoz. Talán még jó is, hogy ilyen naivan optimisták.
Két csukott marhakocsiba zsúfolnak össze mindannyiunkat. Állni is alig tudunk. Az állomáson egy fiatal német tiszt megszólít titokban bennünket. A francia frontról jöttek át. A fiúk franciára fordítják a szót. Ő is kitűnően beszél franciául. Majd angolul kérdez. Így is tudnak vagy tízen közülünk. No, gondolta, most kifog rajtunk, és olaszul beszélt. Újra vagy tízen feleltek neki.
– Kicsodák maguk? – kérdi. – Csupa entellektüel? Maguk, akik ennyi, ilyen sokféle nyelvet beszélnek, nem lehetnek munkások.
Megnyugtatjuk, hogy igen. Annál is rosszabbak vagyunk. Rabok.
Figyelmeztetjük, hogy kellemetlensége lehet, ha észreveszik, hogy velünk szóba áll. Legyint. Nem érdekli.
– Volt nekem már elég kellemetlenségem. Lengyelország, Hollandia, Franciaország, mit gondolnak mennyország volt?
– Vagy most talán lakodalomba megyek?
Kellemes fiú. Ritka a németek között. Melegen érdeklődik arról, amit eddig láttunk, tapasztaltunk.
– Na, mi a véleményük: jól mennek a dolgok?
Megrántom az ajtóban álló Lukács Ernő kabátját.
Felém fordul. Intek neki, hogy ne válaszoljon.
Szerencsére, a többiek sem merik a véleményükét közölni. Csak hümmögnek.
Most már magyarul figyelmeztetem őket: legyenek óvatosak. Ki tudja, kicsoda?
Barát, szimpatizáns? Jól nevelt, ügyes ellenség? Spicli? Ki tudja? A németektől minden kitelik.
Mikor indul a vonat, találgatjuk: merre? A front felé vagy hazafelé? A némettől is kérdeztük, milyen irányba megy a vonatunk. Állítólag ő sem tudta.
Apró, soha nem hallott nevű állomások. Ettől nem leszünk okosabbak.
Egyszer csak Buriny nevet betűzzük ki. Itt már voltunk. Innen indultunk a partizánerdők felé. Most már biztos, hogy nem hazafelé tartunk.
Újra ismerős, nagy állomás: Vorozsba. Itt volt a motozás, amikor hazulról jöttünk. Vajon hol lehet testvérszázadunk? Itt hagytuk őket.
Kiszállunk. Mikor a jól ismert gabonaraktár felé közeledünk, találkozunk a 402-esektől néhány fiúval. Még mind itt vannak. Már hallották, hogy a partizánok megkergettek bennünket. Halottakról, sebesültekről tudtak.
Igen-igen megörültek, hogy valamennyien épen kerültünk vissza. Mi is örültünk a régi elvtársak viszontlátásának.
Összeházasították a két századot. Közös konyha, közös minden, mert mi csupán testünket hoztuk csak vissza. A század egész felszerelése ottmaradt a partizánok zsákmányaként.
Sajnálja is Rotyits a tízezer cigarettát, melyet csereárunak hozott. Valószínűleg abból a cigarettahalmazból való volt, melyet tőlünk elraboltak. Napirenden van a veszekedés a két század tisztikara között. Nekünk csak fele adagot ad a 402-es parancsnokság. Éhezünk. Tíznapi pihenőt kaptunk. Egész nap fekszünk, mert jártányi erőnk is alig van az éhségtől, fáradtságtól.
A gabonaraktárban katonaság is van elszállásolva. Lázasan keresünk ismerősöket. Találunk is. Gyóni Imre volt villamoskalauz, most közkatona a szemben levő raktárban. Kenyeret, szalonnát, cukrot hoz. Lichtenstein Sanyi sofőr a pékségben. Zsidó, de rendes katonaként van még bent. Sok kenyeret, csokoládét – és ami Oláh Ferinek a legfontosabb -, rumot hoz. Megbeszéljük vele, hogy egy csoportunkat beajánlja a pékségbe munkára.
Másnap már visz is tíz embert. Este valamennyien kenyérrel megrakodva térnek vissza. Grammnyi pontossággal osztjuk szét egymás között. Csak Blau a 402-esektől árulja pénzért. Jól keres. Akinek nincs pénze, az miatta éhezhet. Gyónitól, Lichtensteintől pénzt is kapunk. Persze, egyedül csak a mi kollektívánkon tud segíteni. A többi se rest, mindenki megtalálja az összeköttetést. Így egy kicsit csökken az éhség.
Blau már most kimutatta a foga fehérjét. Tíz márkáért ad egy kilós kenyeret. A kenyér ára rohamosan emelkedik. Harmadnap már tizenöt márkát, sőt, húszat is adnak érte. Blau visszakéri azoktól, akiknek tízért adta azzal, hogy majd estére hoz helyette másikat. Nem hozott sem estére, sem máskor, de a visszavett kenyeret drágábban újra eladta. Azt mondják, már több száz márkája van. A nyomorúság vámszedője. Otthoni rossz véleményünk Blauról itt beigazolódott. Egyszer ki is zártuk már a szakszervezetből jobboldali tevékenység miatt. Büchler, a szocdem párt egyik vezető titkára visszavetette velünk; az ő megbízottja volt.
A tíznapi pihenésből persze nem lett semmi, mert már harmadnap munkára vezényeltek bennünket. Egy felrobbantott beton vasúti híd törmelékeit kell eltávolítanunk. A vonatról leszórt salakot kell egy agyaggödörbe betölteni.
Lichtenstein szorgalmasan hordja az enni-innivalót. Igaz jó barátnak, elvtársnak bizonyult. Ö hozza a hírt először, hogy továbbmegyünk Kurszkba. Nem várjuk meg a tíz napot sem. Felajánlja, hogy elviszi autóján csomagjainkat Kurszkba. Ott majd úgyis találkozunk.
Nem adjuk oda kevés holminkat.
Jó is volt az óvatosság, mert bizony többé nem találkoztunk vele.
Lichtenstein szerzett egy tábori levelezőlapot, ami már előre le volt „ellenőrizve”. Megírtam feleségemnek az ő nevében.
Vorozsbai emlékeinkhez tartozik még Varga törzsőrmester úr, Beszkárt kocsivezető volt a Ferencvárosban és a Száva-pályaudvaron. Jól ismert mint bizalmit és mint ellenőrt is. Kértem, segítsen anyagilag rajtunk, majd otthon viszonozzuk. Nem magamnak kértem, az elvtársaknak. Vállát vonogatta, és máskor, ha találkoztunk, elfordította fejét; Nem voltunk többé terhére.
Utolsó nap kellemetlen hírt hallottunk. Werbőczy hadapród – egyébként lefokozott főhadnagy aki a század mentőangyala volt, és akit valamennyiünk szeretete vett körül, szabadságra ment, hogy otthonról új felszerelést szerezzen a századnak. Valamennyien megdöbbentünk. Mi lesz? Ahol Werbőczy megjelent, ott szó sem lehetett a legkisebb kilengésről sem. Nyíltan kimutatta szimpátiáját a század tagjai iránt. Soha senkihez még egy kemény szava sem volt. Minden panaszt meghallgatott és elintézett. Mindig volt egy-egy jó, biztató szava.
Vele együtt elmentek már a tisztek és a keret jó része is. Néhányan Konotopban maradtak kórházban. Vitéz Dudás századparancsnok, állítólag tüdőgyulladással Kurszkban, szintén kórházban feküdt. A századparancsnokságot Jakus, Tiszarovits hadnagyok gyakorolják. Helyettesük, Spóner hadapród nemegyszer kimutatta irántunk gyűlöletét. Ahol lehet, csak kellemetlenkedik. A legkisebb kedvezést is megvonja.
Nem sok jóval biztat a jövő. Eddig sem volt rózsás a helyzetünk, de most már nagyon sötéten látjuk az elkövetkezőket. Szinte kivétel nélkül a legalja kerettag maradt velünk.
Mikor híre ment, hogy Kurszkba megyünk vissza, egyesek már azt is tudták, hogy gyalog megyünk. Én hihetetlennek tartom, hogy ekkora utat gyalog tetessenek meg velünk. Akkor ez még lehetetlennek és főleg oktalannak látszott. Hiszen addig lekopik a bakancs a lábunkról. Hiszen addigra úgy elerőtlenedünk, hogy semmi hasznunkat sem fogják látni.
Délután aztán hivatalosan is közölték, hogy reggel indulás: gyalog. Aki beteg, jelentkezzen orvosi vizsgálatra. A betegeket vonaton viszik.
A tényleges betegeken kívül majd mindenki jelentkezett a két századból. Amikor visszajöttek, kiderült, hogy századunkból csak hármat fogadtak el betegnek.
Estefelé óriási felhőszakadás keletkezett. Ilyet még nem láttam. Csúnya, hideg idő. Szegény Knopp Imre, aki szakács volt, bőrig ázott a kondér mellett. Mire a vacsora megfőtt, a fázástól olyan hidegrázást kapott, hogy ájultan terült el. Behozták a barakkba. Pokrócba csavartuk, hogy felmelegedjen. Mikor jobban lett, kiderült, hogy teljesen megbénult. Keze, lába megmerevedett.
Kértük, hogy őt is vegyék fel a betegek közé a vonatba. Nem lehet. A létszámot már megállapították.
Erre Lukács Ernő, az Egyesült Izzó világhírű rádiómérnöke – súlyos lábsérülése miatt a vonaton utazók között lett volna – jelentkezett, hogy ő átadja a helyét Knoppnak.
Igazi hősiesség kellett ehhez. A hatalmas, robusztus ember lábát csúnya fekélyek borították. Ilyen lábbal nem lehet gyalogolni, még feküdni is sok. Eddig is nagyra becsültük, szerettük Lukácsot. Egyetlen volt a mérnökök között, aki mindig velünk, a szervezett munkásokkal érintkezett. Most óriássá nőtt szemünkben. Megbecsülésünket végig kiérdemelte. Igazi, jó elvtársnak bizonyult, aki mindig a legnehezebbet választotta mindabból, ami számunkra kijutott, ha ezzel csak egy kicsit is segíthetett másokon. Nemcsak tudósnak, embernek is nagy volt.
Utolsó, Vorozsbán eltöltött napunkon még egy szomorú kötelességnek tettünk eleget. Eltemettük első halottunkat: Kovácsot a Kistexből, a 402-esektől.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
