Andrej Polunyin a Szvobodnaja Pressza tudósítója
Az árulás vezetett az ország összeomlásához és a jelenlegi nyugati agresszióhoz is.
Hetven évvel ezelőtt, 1953. március 5-én hunyt el Joszif Sztálin. A Pravda napilap egy nappal később ezt írta: „Kedves elvtársak és barátok! A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Szovjetunió Minisztertanácsa és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége nagy fájdalommal értesíti a pártot és a Szovjetunió minden dolgozóját, hogy március 5-én 9 órakor 50 perckor Joszif Viszarionovics Sztálinnak, Lenin harcostársának és ragyogó utódjának, a kommunista párt és a szovjet nép bölcs vezetőjének és tanítójának a szíve megállt. Sztálin halhatatlan neve örökké élni fog a szovjet nép és az egész haladó emberiség szívében.
A Szvabodnaja Presszának (SP-nek) adott interjúban Gennagyij Zjuganov, az OFKP Központi Bizottságának elnöke arról beszélt, hogy mit jelent ma Sztálin alakja, és milyen tanulságokat kell levonnunk a sztálini korszakról.
– Március 5-én lesz pontosan 70 éve, hogy Joszif Viszarionovics Sztálin meghalt. Elment, de nagy tette tovább él – szívünkben, gondolatainkban és törekvéseinkben, történelmi emlékezetünkben – mondja az OFKP KPRF vezetője, Gennagyij Zjuganov.
Akkor, 1953 márciusában négy napig gyászolt az ország. Az emberek sírtak, mert rádöbbentek, hogy eltávozott az az ember, akitől sorsuk, jelenük és jövőjük függött.
A szovjet emberek túlnyomó többsége nem látta Sztálint – akkoriban még nem volt televízió. Néhányan újságokban olvastak róla, mások rádiót hallgattak. Azt azonban a szovjet állampolgárok jól tudták, hogy ő ott van, gondolkodik, gondoskodik róluk. És ezt nap mint nap érezték.
Három napon és három éjszakán át vonultak az emberek az Oszlopok Csarnokába, hogy búcsút vegyenek Sztálintól. A hétmillió moszkvaiból körülbelül kétmillióan jöttek oda azokban a napokban. Mindenki elbúcsúzott – a gyárak és üzemek elhallgattak, a koncertek és előadások elmaradtak. Az ország gyászolta vezetője és vezére távozását.
»SP«: Ön emlékszik arra a napra?
– Igen. Nyolc éves voltam. Apám egy újságot tett az asztalra, rajta Sztálin kis portréjával, gyászkeretben, és azt mondta: „Emlékezz, meghalt az az ember, akinek köszönhetően túléltük, győztünk, és akinek köszönhetően az egész földkerekség számolt velünk”.
Évekkel később, amikor elkezdődött a gyönyörű szovjet korszakot rágalmazó Gorbacsov-Jakovlev-Jelcin rágalomhadjárat, ismét a dokumentumokhoz fordultam. Azon tűnődtem: vajon tényleg mindenki tévedett – azok, akik közel álltak hozzá, akik az ő parancsnoksága alatt biztosították a Győzelmet, akik vele együtt építették és védték nagyszerű hazánkat?
Íme, amit a dokumentumok mondanak. Öt hónappal Sztálin halála előtt, 1952 októberében került sor az SZKP XIX. kongresszusára. Ezen a külföldi kommunista munkáspártok negyvenhárom képviselője szólalt fel. További 20 ország kénytelen volt üdvözlő üzenetek küldésére szorítkozni, mivel a hidegháború már javában zajlott, és sokan egyszerűen nem tudtak részt venni.
Azt kell mondanom, hogy ezek lelkes üdvözletek, csodálatos kívánságok voltak. Teljesen őszinték voltak, szívből jöttek. Ilyet nem szokás őszintétlenül mondani, csak a rend kedvéért. Mindenki megköszönte Sztálinnak a szovjet példát a munkásemberekről való gondoskodásért, a fasizmus feletti győzelmet, a gyarmati iga alóli felszabadulást. Azért, hogy harcolt az igazi szabadságért, az igazi demokráciáért és a dolgozó emberek tisztességes életéért.
Szeretném, ha kormányunk ma újra kinyomtatná ezeket a válaszokat. És mutassa meg, hogy milyen volt ugyanezeknek az európaiaknak a valódi hozzáállása Sztálinhoz. Európa 24 országából érkeztek gratulációk a szovjet vezetőnek. Megdöbbentett az az őszinteség és lelkesedés, amely ezeket áthatotta.
Ma az elvadult európaiak hadat üzennek az orosz világnak – a nagy kultúrának, a mi kiemelkedő győzelmeinknek -, és támogatják a nácizmust és a banderizmust. A történelmi emlékezet és tisztelet hiánya egyszerűen megdöbbentő!
»SP«: – Hogyan vélekedtek Sztálinról a kortársai?
– A kezemben van egy Sztálin című könyv a „Híres emberek élete” sorozatból. Szinte mindenki nyilatkozik benne, aki ismerte őt életében, megértette és mélyen átérezte munkásságának igazi értelmét. E visszaemlékezések szerzői között nem találunk senkit, aki szidalmazná Sztálint, aki megkérdőjelezné örökségének nagyságát. Azok összetétele pedig, akik itt Sztálinról beszélnek, igen változatos. Szavaikból egy rendkívül fontos következtetés rajzolódik ki: a szovjet vezető tekintélye változatlanul fennmaradt a legnehezebb időkben is, amikor az államunk életképességébe vetett hit a legkomolyabb erőpróbának volt kitéve. Azokban a zord időkben, amikor a Vörös Hadsereg egészen Moszkváig, a Volgáig visszavonult, ki lehetett akadni, pánikba esni, bármit mondani. De nem, semmi ilyesmi nem történt.
Olvastam Zsukov, Vaszilevszkij, Konyev, Rokosszovszkij emlékiratait. Sehol egy rossz szó Sztálinról. Ivan Hrisztoforovics Baghramjan, aki számomra különösen kedvelt személyiség, és aki a frontot irányította és felszabadította szülőhelyemet, Orjolt, emlékirataiban sincs semmi számomra különösebb dolog.
Személyesen találkoztam Baghramjannal, és Sztálinról kérdeztem. Ő azt mondta: „Sztálin mindig meghallgatott, és ha ragaszkodtál hozzá – ha győzködtél, érveltél, ha biztos voltál benne -, akkor általában teljesítette a kérésemet. Nagyon megértő volt a konkrét javaslatainkkal szemben. És ha például azt mondtam, hogy adjon nekünk egy plusz hadtestet, egészen biztos voltam benne, hogy időben kapok erősítést”.
Ma, amikor hadat viselünk a nácizmus és a fasizmus ellen, amikor különleges katonai műveletet hajtunk végre Ukrajnában, itt az ideje, hogy újraolvassuk Sztálint, és tanuljunk tőle!
»SP«: – Hogyan vélekedtek a külföldiek Sztálinról?
– Churchill 1918-ban Lenin és Sztálin eltiprására szólított fel, a szovjet köztársaság megfojtását követelte. De később ugyanez a Churchill rendkívül nagy dicséretekkel teli emlékiratokat hagyott hátra Sztálinról. A szovjet vezérről szólva elismerte, hogy még ő, aki a brit parlamentben nevelkedett, sem tudott mit kezdeni Sztálin bölcs vaslogikájával és szarkazmusával.
És olvassa de Gaulle-t – ugyanilyen magas szintű a méltatás nála is!
1943. január 4-én a Time magazin – egy hónappal a sztálingrádi csata vége előtt – Sztálint az év emberének választotta. VI. György brit király pedig egy teheráni konferenciára egy kardot küldött, amelyre ez volt gravírozva: »Sztálingrád polgárainak, akik erősek, mint az acél«. Ez a legnagyobb dicséret a szovjet katona és a legfőbb főparancsnoka bátorságának.
Számos külföldi küldöttség érkezett Sztálint búcsúztatni. Számukra a moszkvai Művész Színházban, az ország egyetlen, aznap működő színházában »Az Auróra sortűze« című előadást adták elő. Amikor Lenin Sztálin kíséretében megjelent a színpadon, amelyet úgy díszítettek fel, mint egy finn vasútállomás előtti teret, a közönség könnyekben tört ki. A közönséget sokáig nem lehetett megnyugtatni, az előadás majdnem összeomlott, és alig lehetett véget vetni neki. Őszinte részvétnyilvánítás volt ez, őszinte vágy, hogy folytassuk az igazságos és valóban haladó társadalom építésének nagy ügyét. Az ügyet, amelynek Sztálin az életét szentelte.
»SP«: – Milyen tanulságokat kell levonni Sztálin örökségéből?
– A »Vörös Vonalak« TV csatornán többrészes dokumentumfilmet adtunk ki a sztálini modernizációról. Ha én Putyin helyében lennék, összehívnám a kormányt, hogy nézzék és vitassák meg ezt a filmet. Világosan megmutatja, hogyan állt újból eggyé ez az összeomlott birodalom. Hogyan győzedelmeskedett a munka, az igazságosság és a barátság zászlaja alatt. Hogyan vált egy olyan ország, amely a közelmúltig nem rendelkezett repülőgépek, autók és tankok tömeggyártásával, 1941-re hatalmas, technológiailag fejlett, művelt és bátor ipari nagyhatalommá.
Sztálin politikájából ma három fő tanulságot vonhatunk le.
Az első, hogy elébe megyünk a dolgoknak. A lenini-sztálini modernizáció szocialista rendszert, kommunista ideológiát, magas szellemiséget és magas szintű oktatást kínált. És mindezt nem azért, hogy felzárkózzon a kapitalista Nyugathoz, hanem azért, hogy megelőzze azt! Ezt a feladatot ragyogóan megoldottuk – megelőztük Európát, megelőztük a náci birodalmat!
A fejlődés megelőzésének lényege a gazdasági növekedés ütemében fejeződött ki: Sztálin 30 éves uralma alatt átlagosan évi 14 százalékos volt a GDP-növekedés! Ilyet még nem ismert az emberiség történelme során. Egy ilyen fantasztikus ütemben növekvő gazdaság nem egy rakás újgazdagot, hanem a társadalmat szolgálta. Ugyanazokat az embereket, akik március 5-én Sztálint gyászolták, és megértették: elment az az ember, akinek mindent köszönhetnek ebben az életben.
A második lecke a kohézió és az egység. A polgárháború sebei – az ellentétek sebei – sokáig nem gyógyultak be. Sztálin az elsők között volt, aki ezt megértette. Támogatott mindenkit, aki hűen mutatta be ennek az összecsapásnak a tragédiáját az irodalomban, a színházban és a moziban. Miközben mindent megtett azért, hogy egy új értelmiség, a győztesek új nemzedéke szülessen – olyan emberek, akik képesek megvédeni szeretett hazájukat és a dolgozó emberek érdekeit.
Sztálin számára mindig is a munkásember volt a legfontosabb. Büszkén viselte a Szocialista Munka Hőse arany csillagát. Amikor a SZKP KB Elnöksége (b) Kalinyin javaslatára a Szovjetunió Hőse csillagot adományozta neki, szidta Kalinyint. Azt mondta: ezt nem kellett volna tenned! A döntés a kitüntetésről megszületett, de Sztálin szinte sose viselte a Szovjetunió Hőse csillagát.
És amikor a Sztálin-rend megalapítását javasolták – egy mintát már hoztak -, ránézett, és azt mondta: a Lenin-rendet adományozzuk, ezt viszont tegyük az archívumba. Én láttam azt a kitüntetést.
Az Ermitázsban van egy zárt részleg, a ” Világ kitüntetései” – ott fekszik egyetlen példányban a Sztálin-rend.
A szovjet társadalmat erősítő egység és összetartás abban is megmutatkozott, hogy kezet nyújtott azoknak, akik az ország forradalmi átalakulása során szenvedtek. Helyreállították a kozák ezredeket és hadosztályokat, visszaállították a jogait azoknak, akiket megfosztottak és száműztek. Nagyrészt ennek köszönhetően volt egységes a szovjet nép, amely a Nagy Honvédő Háborúban vállalta és megnyerte a fasizmus elleni harcot. Senki sem osztotta fel az embereket oroszokra, ukránokra, fehéroroszokra, üzbégekre és azerbajdzsánokra. Mindenki a hazájáért és Sztálinért harcolt – elszántan és bátran küzdöttek.
Ez az, amiből ma mind Putyinnak, mind Sojgunak tanulnia kell. Megtanulni, hogy ne tartsanak maguk körül egy ötödik hadoszlopot, amely még mindig a sztálinista korszakról beszél. Még arra sem volt bátorságuk, hogy Sztálingrádnak a valódi hősi nevét adják! Félnek népünk nagy hőstettétől. Ennek a hőstettnek a tisztelete nélkül pedig, a fő értékek és elvek – amelyeken alapult – újjáélesztésének szándéka nélkül, ma már lehetetlen győzni!
A harmadik lecke a stratégiai paritás. Amikor Sztálin elhunyt, már rendelkeztünk atomfegyverekkel, és a rakéta- és űrtechnológia teljes lendületben volt. Ő mindent megtett a biztonságunk megerősítéséért. 1945 júliusában, a potsdami konferencián Truman bejelentette, hogy az amerikaiak atomfegyvereket teszteltek. Később azt írta, hogy abban a pillanatban „egy izom sem rándult meg Sztálin arcán, úgy tűnt nekem, hogy nem értette meg, hogy mostantól kezdve nukleáris diplomácia lesz, és mi diktáljuk a feltételeket”.
De Sztálin tökéletesen megértette. És sokkal korábban megértette. Már 1943-ban közel ezer dokumentumot írt alá a nukleáris rakéták létrehozásáról és fejlesztéséről. Mindegyik dokumentumon ott volt Kurcsatov aláírása – Sztálin a tudományra támaszkodott, mindent megtett, hogy a tudósokat minden lehetséges módon bátorítsa, jutalmazza és támogassa. Mert kolosszális a szerepük az ország fejlődésében, méltó és biztonságos jövőjének biztosításában nem csak a szovjet vezető számára volt nyilvánvaló. Ez volt politikájának egyik legfontosabb támpontja.
Kurcsatov, Koroljov és Keldish – három zseni, akiknek köszönhetően ma is rendelkezünk olyan nukleáris rakétaképességgel, amely képes visszaverni bármely agresszor támadását. Őket a szovjet állam bátorította és támogatta. Kurcsatov például 57 évesen hunyt el Lenin-díjjal, négy Sztálin-díjjal, öt Lenin-renddel, és háromszor volt a Szocialista Munka Hőse. Így ünnepelték a nagy tudósokat – és így támaszkodtak rájuk!
Legfőbb ideje, hogy az elnök, a kormány, Vologyin és Matvijenko (az orosz parlament alsóházának és felsőházának elnökei – a fordító) a nagyszerű hazai tudományra és tehetséges embereinkre támaszkodjon, és ne csak időről időre hívja meg őket hivatalos rendezvényekre! Minden döntés legyen átgondolt és kiszámított – akkor garantált lesz a valódi paritás stratégiai ellenfeleinkkel szemben, akkor győzni fogunk és elérjük a szükséges eredményeket!
»SP«: Gondoskodott-e Sztálin az utódlásáról?
– Megértette, hogy a pártnak megújulásra van szüksége, és mindent megtett ennek érdekében. Készítette az utódlását, méghozzá nagyon alaposan. Ha megnézzük Sztálin utolsó parancsát – a SZKP KB Elnökségéről szólót -, akkor azt látjuk, hogy 1952. október 16-án választották meg a testületet. Akkor 25 tagot választottak az Elnökségbe, és tehetséges, progresszív embereket ültettek oda. Egyébként 11 jelöltet is megválasztottak az Elnökségbe. Köztük volt Brezsnyev és Koszigin.
Már akkor is a háborút átélt modern gondolkodású emberekre támaszkodtak. Koszigin egyébként Svernyikkel együtt részt vett a háború alatt a szovjet vállalatok evakuálásában. 1500 gyárat telepítettek át a Volgán – egy egész szovjet civilizációt! Ezek az uráli, szibériai és közép-ázsiai üzemek pedig két-három hónap alatt a legjobb repülőgépeket, tankokat és ágyúkat kezdték gyártani.
Sztálin nagyra értékelte a tehetséges szakembereket. Az októberi plénumon 1952-ben, öt hónappal a halála előtt mondott beszédében hangsúlyozta: A pártkongresszus jól sikerült, egység van, de egyesek nem értenek egyet a döntéseinkkel. Növelnünk kell a párt, a pártbizottságok szerepét, erősítenünk kell a néphez fűződő kapcsolatokat, dolgoznunk kell a tömegek között – mindehhez fiatal, friss erők beáramlására van szükség a Központi Bizottságba.
Úgy vélem, hogy Sztálinnak két-három év hiányzott ahhoz, hogy a szükséges átalakításokat véghez vigye, és a vezetés új generációját előtérbe helyezze. Hruscsov hatalomra kerülése pedig 90 fokkal megfordította ezt a politikát. Lényegében a lenini-sztálini modernizáció nagy eszméinek elárulásához vezetett.
Aztán a Jelcin, Gorbacsov és Jakovlev egyenesen amerikai bábokként viselkedtek, akik egészen nyíltan elárulták az országot és a pártot.
Most, 30 évvel később, ennek az undorító, áruló politikának a következményei teljesen világosak.
A szovjetellenes ruszofóbok egész hada képtelen volt bármi hasznosat és ígéreteset nyújtani az országnak. És nem is állt szándékában. Az amerikaiak számára a kubai rakétaválság után vált világossá, hogy pariban vagyunk velük. Ekkor mintegy száz intézetet hoztak létre, amelyek országunk elpusztításának terveit dolgozták ki. Elkezdtek egy amerikanizált ötödik oszlopot kialakítani.
Az információs hadviselésen keresztül történő agymosásra, a nácik, fasiszták, banditák újraélesztésére tettek fel mindent.
Ma már meg kell értenünk: a sztálini korszak kiemelkedő eredményeket hozott. Örökségének elárulása és lerombolása pedig az ország összeomlásához és a globalista Nyugat jelenlegi ellenünk indított agressziójához vezetett. Ma az angolszászok úgy döntöttek, hogy létrehozzák világméretű diktatúrájukat, egy elektronikus digitális koncentrációs tábort, amely félelmetesebb lesz, mint Hitleré. Ő nem csinált titkot abból, hogy eljön, hogy elpusztítson minket – ez kifejezetten szerepelt a Barbarossa, Ost, Éhínség terveiben. Ma a nácik követői Amerikában és Európában nyíltan ugyanezt hirdetik. Nem is tartják szükségesnek leplezni, hogy el akarják pusztítani az orosz világot, az orosz civilizációt! Nyíltan kijelentik, hogy a legfőbb céljuk pontosan ez.
Nem fognak sikerrel járni! A jelenlegi kormánynak azonban emlékeznie kell: a fasizmust a kommunisták győzték le. A tízmillió emberből, aki Hitler és csatlósai ellen harcolt, 3,5 millió kommunista volt. A többiek pedig Komszomol tagok és a szovjet hatalom elkötelezett hívei voltak – még akkor is, ha nem volt párt- vagy Komszomol tagkönyvük.
A mi feladatunk most az, hogy mindent megtegyünk az orosz eszme, a nép hazafiságának és a szovjet igazságosságnak az összekapcsolása érdekében. Akkor pedig újabb győzelmeket fogunk aratni.
Miközben fejet hajtok a nagy vezető dicső emléke előtt, akinek szíve 70 évvel ezelőtt megállt, ismét felhívom a figyelmet történelmünk hiteles és igazságos értékelésére. Három fontos tanulságot kell levonnunk a nagy sztálini korszakból, egyesülnünk kell, és új győzelmet kell aratnunk a nácizmus, a fasizmus és az amerikai globalizmus felett.
Gennagyij Zjugánov
2023.03.05
A Szvobodnaja Pressza honlapján megjelent, eredeti, orosz nyelvű interjú szövege az alábbi hivatkozáson található:
Геннадий Зюганов: Три главных урока эпохи Сталина – Свободная Пресса – Новости России. Новости России сегодня. Новости. Новости сегодня. Новости России на05.05.2023. Новости РФ. Россия. Россия новости. Новости Россия. Новости России и мира. (svpressa.ru)
Fordította Péter János
Frida Kalo – ezt talán nem mindenki tudja – elkötelezett kömmunista volt, az alábbi Sztálin festménye is ezt mutatja. Idézet a képpel kapcsolatos hitvallásáról:
„Ma, mint még soha, nem vagyok egyedül. Már 25 éve kommunista vagyok. Ismerem az alapvető forrásokat. Ismerem az ősi gyökereket. Elolvastam hazám és szinte minden falum történetét. Ismerem a gazdasági és az osztályharcot. Jól értem Marx, Engels, Lenin, Sztálin és Mao Ce-tung materialista dialektikáját. Szeretem őket, mint az új kommunista világ pilléreit. Rájöttem Trockij hibájára, mióta megérkezett Mexikóba. Soha nem voltam trockista. De akkor, 1940-ben – én csak Diego szövetségese voltam (személy szerint) (politikai hiba) – De figyelembe kell venni, hogy hatéves korom óta beteg vagyok, és tényleg nagyon kevés időt töltöttem életemben, amikor egészségesnek érezhettem magam, és haszontalan voltam a párt számára. Most 1953-ban, 22 műtét után jobban érzem magam, és időről időre tudok segíteni a kommunista pártomnak. Mivel nem vagyok munkás, de mégis kézműves vagyok – és feltétel nélkül a kommunista forradalmi mozgalom szövetségese. „-
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
