(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)

V.

Eljött a nap, amikor feleségemmel és kislányommal vonatra szálltunk, amely ismét Belorusszijába, ismerős tájakra vitt bennünket. Ismertem és szerettem Belorussziját, a csodálatos, erdőkben, tavakban és folyókban gazdag tájait. Mint vadász és halász örültem annak, hogy ismét a festői vidékeken járhatok. Belorussziában folytatott munkám során tanulmányoztam a köztársaság szerepét, jellegét, északi határaitól a déliekig. Milyen jó szolgálatot tett ez a későbbiekben! Ami pedig a legfőbb, a Belorusz Katonai Körzetben sok elvtárs és barát várt rám, különösen a lovasegységeknél és magasabbegységeknél.

Igaz, a 4. lovashadosztályt kevéssé ismertem. Mindössze egyszer jártam ott, 1931-ben, és akkor is rövid ideig. A hadosztályban szolgálók közül csak G. P. Kletkin parancsnokot, N. A. Jungot, a parancsnok politikai helyettesét, I. A. Vertogradszkijt, hadosztály törzsfőnököt, V. V. Novikovot, a gépesített ezred parancsnokát és néhány más parancsnokot ismertem. Anélkül pedig, hogy ismernénk az emberek gyenge és erős oldalait, a parancsnoki állomány képességeit, lehetetlen sikeresen vezetni a csapatokat, különösen egy nagy katonai kollektívát.

Szluckba a tavaszi esős időszakban érkeztünk. Az állomáson feneketlen sártenger fogadott bennünket, és míg eljutottunk a fogatig, feleségem kalocsnija nemegyszer bennragadt a sárban. Kislányom, Era, aki vállamon ült, megkérdezte:

– Itt miért nincs járda, mint nálunk Szokolnyikiban?

– Itt is lesz járda és egy szép tér – feleltem -, csak majd később …

Családommal ideiglenesen egy 8 m hosszú szobában kellett elhelyezkednem V. M. Dvorcovnál, a hadosztály vegyi szolgálatának a főnökénél, aki olyan kedves volt, hogy családjával együtt egy még kisebb szobába költözött. Mindnyájan megértettük a lakásproblémát, és senki sem formált igényt jobb lakásra, míg ezt a jobbat magunk föl nem építjük.

Félóra múlva már a hadosztálytörzsnél voltam, amely ugyanebben az udvarban helyezkedett el. A hadosztály parancsnoka, Kletkin, nem volt a törzsben. Üzente, hogy beteg és nem tud fogadni. Megértettem lelkiállapotát, és nem erőszakoltam a haladéktalan találkozást. A hadosztály ügyeivel Nyikolaj Albertovics Jung hadosztálykomisszár és Alekszandr Ivanovics Vertogradszkij hadosztály törzsfőnök ismertetett meg részletesen. Hálás voltam nekik, amiért mindenről gyorsan és pontosan tájékoztattak. A legfontosabb dolog azonban még előttem állt: közvetlenül az egységeknél és az alegységeknél alaposan meg kellett ismernem a helyzetet, rámutatni a hiányosságokra, felfedni ezek okait, majd a parancsnokkal és politikai munkásokkal együtt megjelölni a hiányosságok felszámolásának útját.

Még aznap felkerestem a 19. „Manicsi” kozákezredet, a hadosztály legtekintélyesebb egységét, amelynek parancsnoka Fjodor Jakovlevics Kosztyenko, a lovashadsereg egyik veteránja volt. Régebben nem ismertem személyesen, de sokat hallottam erről a lelkiismeretes parancsnokról, a lovasság megszállottjáról, a lovasságnál az idő tájt gyakori lovasversenyek elmaradhatatlan résztvevőjéről.

A Nagy Honvédő Háború kitörésekor F. J. Kosztyenko az ukrajnai államhatárainkat védő 26. hadsereg parancsnoka volt. Vezetésével a hadsereg egységei és magasabbegységei olyan szívósan verekedtek, hogy a háború első napjaiban a fasiszta csapatok óriási áldozatok ellenére sem tudtak behatolni Ukrajna belsejébe. Sajnos, Fjodor Jakovlevics Kosztyenko nem érte meg napjainkat. Hősi halált halt egy Harkov alatti elkeseredett küzdelemben, mint a Délnyugati Front parancsnokának helyettese. Vele együtt esett el legkedvesebb fia, Pjotr is. Pjotr Kosztyenkót lehetetlen volt nem szeretni. Emlékszem rá, hogy már egészen fiatal korában kezdte tanulni a katonai mesterséget, és különösen szerette a lovaglást meg a kardvívást. Fjodor Jakovlevics elégedett volt fiával. Bízott abban, hogy Pjotrból jó lovasparancsnok lesz, és ez a reménye valóra is vált.

A 19. „Manicsi” ezred után alaposan megismerkedtem a 20., 21. és 23. kozákezreddel, a 4. lovastüzér és 4. gépesített ezreddel, majd a hadosztály közvetlen önálló lovasszázadaival. A legnehezebb helyzetben a 20. lovasezred volt, amely Szlucktól 20 km-re, Konyuhi faluban állomásozott. Az ezred élén Vlagyimir Viktorovics Krjukov állt, ugyanaz a Krjukov, aki a Nagy Honvédő Háborúban egy lovashadtestet vezetett, és nevét gyakran megemlítették a Legfelsőbb Főparancsnokság parancsaiban. Az ezred az államhatár közelében helyezkedett el, és mintegy a hadosztály elővédjének számított.

Az ezred személyi állományának hangulata a nehéz körülmények ellenére vidám volt. Még a tisztek feleségei sem voltak elkeseredve, akik Leningrád alatti jó lakásaikból költöztek ide. Csak egy dolog miatt panaszkodtak: nem volt a gyerekeket hol taníttatni, nem voltak iskolák.

A 21. kozákezred parancsnokát, Ivan Nyikolajevics Muzicsenkót a 14. önálló lovasdandárból ismertem, ahol a polgárháború idején az ezredkomisszár helyetteseként tevékenykedett. A Nagy Honvédő Háború kitörésekor az Ukrajnában állomásozó 6. hadtest parancsnoka volt, amelynek törzse Lvovban települt. Muzicsenkónak nem volt szerencséje a háború elején. A túlerejű ellenség nyomására visszavonult Ukrajna belsejébe, ott aztán súlyosan megsebesült, és az ellenség fogságába esett. Az egész háború alatt németországi hadifogolytáborokban sínylődött.

A 21. kozákezred szervezettségével, a szolgálat feszes ellátásával és általános rendjével kissé jobb benyomást tett rám. Itt érződött a parancsnoki és a politikai állomány jó szervező munkája.

A 4. gépesített ezred parancsnoka Vaszilij Vasziljevics Novikov volt. A Nagy Honvédő Háború időszakában Novikov gépesített hadtestet, majd hadsereget vezetett, és nevét nemegyszer megemlítették a Legfelsőbb Főparancsnokság parancsaiban. Novikov, a Lovashadsereg veteránja, hosszú ideig a 4. lovashadosztály hadműveleti osztályát vezette. Az ezred komisszári beosztást Artyem Szergejevics Zincsenko, az egyik legrégibb lovastiszt töltötte be, aki az 1. Lovashadsereg zászlaja alatt verekedett, a hadsereg megalakulásának első napjaitól. A Nagy Honvédő Háborúban Artyem Szergejevics több nagy tábori kórház politikai tisztjeként tevékenykedett.

A 4. gépesített ezred soraiban sok olyan nagyszerű parancsnok és politikai munkás nevelkedett, akik jelenleg felelős beosztásokban dolgoznak a vezérkarnál, a Honvédelmi Minisztérium csoportfőnökségein és a csapatoknál. A volt munkás és parasztfiúk katonai szakértőkké, tapasztalt tisztekké és tábornokokká váltak.

Mivel a gépesített egységek, különösen a gépesített hadtestek, kiemelkedő szerepet játszottak a Nagy Honvédő Háború éveiben, a háború előtt viszont megalakításuk az ismert nehézségekbe ütközött, szeretném röviden érinteni a gépesített hadtestek keletkezésének történetét, hangsúlyozva hadseregünk úttörő szerepét e téren.

1929-ben a Szovjetunió Forradalmi Haditanácsa (V. K. Triandafillov beszámolója alapján) jóváhagyta azt az előterjesztést, amelyben a következők voltak: „Figyelembe véve, hogy egy olyan új fegyvernemet, mint a páncélos erő, nem tanulmányoztunk kellően sem a harcászati alkalmazás (önállóan vagy a gyalogsággal, illetve a lovassággal együtt), sem pedig a legelőnyösebb szervezési formák szempontjából, feltétlenül szükséges, hogy 1929-1930-ban kísérleti céllal állandó gépesített egységet szervezzünk.”

A határozat végrehajtásaként még abban az évben megalakították a kísérleti gépesített ezredet, amely már 1929-ben résztvett a Belorusz Katonai Körzetben tartott hadgyakorlatokon. E gyakorlatok vezetői K. J. Vorosilov, B. M. Saposnyikov és V. K. Triandafillov voltak.

1930-ban az ezredet gépesített dandárrá fejlesztették, amelyet rögtön bevontak a katonai körzet gyakorlataiba. 1932-ben megalakultak a világ első gépesített hadtestei. Szervezetileg két gépesített dandárból, egy lövész-géppuskás dandárból és egy önálló légvédelmi tüzérosztályból álltak. A hadtestnek több mint 500 harckocsija és 200 gépkocsija volt. 1936 elején már négy gépesített hadtesttel, 6 önálló gépesített dandárral és ugyanannyi önálló harckocsiezreddel rendelkeztünk. A lovasságnál 15 gépesített ezred, a lövészhadosztályokban pedig több mint 80 harckocsizászlóalj és -század volt.

Első gépesített magasabbegységeink megszervezése és gyakorlati kipróbálása jó alapul szolgált a gépesített csapatok széles körű felhasználásával kapcsolatos elmélet továbbfejlesztéséhez.

A 4. gépesített ezred ellenőrzését harci riadóval kezdtük. Az ezred parancsnoksága természetesen nem számított erre, hiszen egysége éppen hogy csak befejezte utolsó lépcsőinek átdobását a Leningrádi Katonai Körzetből. Az alegységek parancsnokainak megismerkedésünkkor hangsúlyoznom kellett, hogy a gépesített ezred legfőbb erénye, ha gyorsan szét tudja bontakoztatni alegységeit, kitűnően ismeri technikai eszközeit, jól ért a harckocsifegyverekkel való tüzelés nehéz művészetéhez. Mint ahogy várható volt, az esős éjjel elrendelt riadó sok hiányosságot tárt fel, különösen az ismeretlen terepen való vezetés és tüzelés terén.

Miközben az egységeknél a helyzetet tanulmányoztam, volt időm arra is, hogy alaposan megismerkedjek a hadosztálytörzzsel, a vezető beosztású parancsnokokkal és politikai munkásokkal.

A törzsben és a politikai osztályon szintén több, a hadosztály egységeinek gyakorlati vezetésével kapcsolatos hibát találtam. Többek közt rosszul szervezték meg a harckiképzés ellenőrzését, s nem követelték meg a parancsok teljesítését. Különösen gyenge volt a harckiképzés jó tapasztalatainak tanulmányozása, általánosítása és elterjesztése. Az egységek „saját levükben főttek”. Előfordultak olyan esetek, amikor az egyik egység nagy erőfeszítések árán a kiképzés egyik vagy másik formájának új, tökéletesebb módszerét „fedezte fel”, holott e módszert egy másik egység már régóta alkalmazta.

Mint már mondottam, a hadosztálytörzset Alekszandr Nyikolajevics Vertogradszkij, a cári hadsereg egykori, katonailag kitűnően képzett tisztje vezette. A hadosztály politikai osztályának élén a nagyon tehetséges politikai munkás, N. A. Jung állt, akit hamarosan kineveztek a 3. lovashadtest politikai osztályvezető helyettesévé és áthelyezték Minszkbe. Annikor a hadosztály parancsnoki állományával összegeztük és megvitattuk a tapasztalatokat, elhatároztuk, hogy először egy pártaktíván megbeszéljük a kommunistákkal a hadosztály életének valamennyi pozitív és negatív jelenségét. Úgy terveztük, hogy ezután összehívjuk az egész parancsnoki állományt és a gyűlésre meghívjuk az alegységek szolgálatvezetőit, akiknek szerepe a belszolgálat megszervezésében rendkívül nagy. A pártaktíva sikeresen folyt le. A kommunisták felszólalásaiban a meglevő hiányosságok iránti türelmetlenség érződött és határozottan elutasítottak minden olyan megnyilvánulást, amely a laza fegyelmet és az elégtelen felkészülést objektív okokkal igyekezett magyarázni.

Az aktíva után világossá vált, hogy a hadosztály állapotában tapasztalható általános hanyatlás a gyenge politikai munka és az alacsony színvonalú harckiképzés következménye. A kiképzés egy időre csaknem teljesen abbamaradt, mivel minden időt az építőmunkára fordítottak. Következésképp haladéktalanul meg kellett szervezni a tervszerű harckiképzést és teljes mértékben ki kellett bontakoztatni a pártpolitikai munkát. Ami pedig az építést és a mindennapi feladatokat illeti, ezeket a tervben külön e célra biztosított napokon kell megoldani. Ezenkívül arra számítottunk, hogy a katonai körzet parancsnokától az eddiginél jóval nagyobb segítséget kapunk.

A pártaktíva véleményét és a hadosztály-parancsnokság javaslatait a parancsnoki politikai állomány gyűlése igen kedvezően fogadta és mindenben támogatta.

A harckiképzés területén tervünk szerint a fő erőfeszítéseket a különböző szintű parancsnokok módszertani felkészítésére kellett összpontosítani. A harcászati kiképzésen belül a bemutató foglalkozások egész sorozatát vállaltuk magunkra. A lőkiképzés területén a bemutató foglalkozásokat a 21. ezredre, a lovas-foglalkozásokat a 19. ezredre, személy szerint F. J. Kosztyenkóra, a lovassági ügyek kitűnő ismerőjére bíztuk. Az alaki és a testnevelési kiképzés bemutató foglalkozásait V. V. Krjukov tartotta. A 23. ezred parancsot kapott, hogy bemutató módszertani foglalkozásokat készítsen elő és tartson az alparancsnoki állomány számára, a lovastüzér és a 4. gépesített ezred pedig olyan foglalkozások megszervezését kapta feladatul, amelyeken a tüzérség, a páncélosok és a lovasság együttműködését gyakorolták a támadó harc körülményei között.

Rendkívül nagy szervező és módszertani munka állt előttünk, mivel kedvező eredményt csak akkor várhattunk, ha a foglalkozásokat a legmagasabb szinten tartjuk, és így hatással lesznek mindazokra, akiknek bemutatjuk.

A harckiképzés területén a fő erőfeszítéseket a középszintű és a magasabb-parancsnoki állomány egyéni kiképzésére összpontosítottuk. Több éves gyakorlatom során tapasztalataim meggyőztek arról, hogy csak a harcászatilag képzett parancsnokok képesek békeidőben jó katonai egységeket összekovácsolni, s háborúban a legkisebb veszteségek árán győzedelmeskedni.

Újból meg kell jegyeznem, hogy engem személy szerint mindig vonzott a harcászati kiképzés, mint a csapatok katonai felkészítésének legfontosabb területe. Ezzel mindig fokozottan foglalkoztam 43 évi katonai szolgálatom alatt, sorkatonai szolgálatomtól egészen hadügyminiszterségemig.

A kiképzési idő nagy részét a hadosztály a terepen töltötte, s főként a bonyolult körülmények között folyó harc megszervezésével és megvívásával foglalkozott. A parancsnoki állomány érdeklődéssel tanulmányozta a megindulási körletbe történő erőltetett menetek problémáit, a kialakult helyzetek válságos pillanataival kapcsolatos kérdéseket. Állhatatosan követeltük a parancsnokoktól és politikai munkásoktól, hogy jól értsenek a csapatok vezetéséhez, mert enélkül lehetetlen megsemmisítem az ellenséget a korszerű harc rendkívül dinamikus feltételei között.

A lovasság abban az időben a szárazföldi erők legmozgékonyabb fegyverneme volt. Feladata volt a gyors megkerülés, bekerítés, és az ellenség szárnyaira, valamint hátába mért csapás. A találkozóharc feltételei közt a lovasságtól megkövetelték, hogy gyorsan bontakozzék szét harcrendbe, legyen képes haladéktalanul tüzet nyitni az ellenségre, a főerőket bátran átcsoportosítani a rohamhoz, és a visszavonuló ellenséget lemaradás nélkül üldözni.

Miután a lovasságot megerősítették páncélozott fegyverekkel és állományában tarackos tüzérséget rendszeresítettek, ez lehetővé tette, hogy ne csak sikerrel törje meg az ellenség ellenállását, hanem megoldja a támadóharc és a sikeres védelem feladatait is.

Az új technika kezelésének elsajátítása, különösen pedig hadműveleti alkalmazása természetesen nem mindig ment simán. Zavarólag hatott sok katona és parancsnok nem megfelelő szintű általános műveltsége, gyakran történtek balesetek, műszaki hibák, nem mindenki értette meg, hogy milyen fontosak a műszaki ismeretek, nem volt elég technikai szakember. A régi fegyvernemeket újjá kellett szervezni és új magasabbegységeket kellett létrehozni. Sok gyalogsági és lovassági parancsnokot repülő és páncélos szakemberré kellett átképezni, ugyanakkor agresszió esetére fenn kellett tartani a hadsereg harckészültségét. A csapatok szervezeti átalakítása ezzel párhuzamosan folyt.

Másrészt: az új technika felébresztette az érdeklődést, és új lehetőségeivel sokakat vonzott a hadseregbe. A sajtóban, a rádióban és a filmek segítségével széleskörűen propagáltuk a haditechnikai ismereteket. A pártszervezetek vezetésével a Vörös Hadsereg harcosai és parancsnokai nagy kedvvel tanultak a haditechnikai körökben (a hadseregnél és a flottánál akkoriban 5000 haditechnikai kör működött, a mi katonai körzetünkben 1932-ben a beosztottak mintegy 80%-a vett részt ilyen munkában). Szívesen hallgattak előadásokat és beszámolókat ilyen témákról, és az új technikai eszközök és fegyverek ismeretét elmélyítő vetélkedőkön és versenyeken vettek részt.

Az egységeknél mindenütt a komszomolisták által készített tablókat, fotókiállításokat lehetett látni, amelyek a technikai ismereteket népszerűsítették. Röpgyűléseket tartottak a technikai eszközök kezeléséről. Bibliográfiai esteket szerveztek, amelyeken a haditechnikai könyveket ismertették. Technikai szemléket tartottak és tömeges kampány indult a „kiváló lövész” cím megszerzéséért.

A Komszomol Központi Bizottsága és a különféle önkéntes honvédelmi szervezetek segítségével a behívás előtt álló korosztályok aktív kapcsolatba kerültek a haditechnikával. Így 1934-1935-ben több mint másfél millió fiú és leány vizsgázott le motorismeretből, 1 millió légvédelemből és vegyvédelemből.

Egyszóval, a párt felhívása „Elsajátítani a technikai ismereteket!” volt a hadsereg párt-, szakszervezeti és Komszomol-szervezeteiben a parancsnokok és politikai munkások tevékenységének legfőbb vezérelve. A katonák és parancsnokok nemcsak sikerrel sajátították el a technikai ismereteket, de maguk is igyekeztek ezeket az eszközöket tökéletesíteni. 1933-ban csak a mi katonai körzetünkben több mint 4000 olyan javaslatot valósítottak meg, amelyek tökéletesítették a technikai eszközöket. Természetes, hogy ezt a folyamatot minden módon támogattuk.

A parancsnoki és törzskiképzés egyik fő feladatát abban láttuk, hogy elsajátíttassuk a találkozóharc és a váratlanul kibontakozó tevékenységek vezetését. Ez megkövetelte, hogy felhagyjunk az addig megszokott vezetési módszerekkel, amelyeket írásbeli parancsok, távbeszélő és más vezetékes híradó eszközök segítségével valósítottunk meg. Át kellett térni a rádió útján történő vezetésre, a rövid katonai parancsok rendszerére, a „nyeregből való vezetésre”, ahogy ezt akkoriban a lovasságnál emlegették.

A hadosztálynál és az ezredeknél a különböző szintű parancsnoki állomány harcászati kiképzése során igyekeztünk megtanítani parancsnokainkat arra, hogy értsenek az egységek és alegységek tevékenységének alapos álcázásához, hogy ily módon meglepetésszerű csapásokat mérhessünk az ellenségre. Máig sem felejtettem el azt az érdekes kétoldalú csapatgyakorlatot, amelyet 1933-ban tartottunk.

Védő félként Muzicsenko megerősített 21. kozákezrede tevékenykedett. Az ezredet a támadó 20. ezrednél két nappal korábban kirendeltük a terepre, ahol szabályos védőövet épített ki az egész harcászati mélységben. A 20. lovasezred semmit sem tudott a küszöbön álló gyakorlatról, sem arról, hogy a 21. ezred valahol a terepen védőövet épít ki. Riadóztattuk a 20. lovasezredet.

Az összpontosítási körletben a 20. lovasezredhez csatlakoztak a megerősítő eszközök: egy harckocsiszázad és egy lovas tarackos tüzérosztály. A parancsnokság itt ismerte meg a harcászati helyzetet, amely azonnali támadást követelt. 46 km-es menetet kellett végrehajtani a hadosztály előrevetett osztagaként azzal a céllal, hogy hídfőt létesítsen azon a területen, ahol a 21. lovasezred védett.

Estefelé a 20. lovasezred élegységei harcérintkezésbe kerültek a 21. lovasezred biztosító részeivel. Sötétedett. Mivel világosban már nem lehetett felderíteni az „ellenség” védelmét, Krjukov ezredparancsnok elhatározta, hogy ezt az éjszaka folyamán hajtja végre, hajnalban pedig támadást indít. Döntése egészen természetes volt.

A történelem azt igazolja, hogy a harc kimenetele végső fokon attól függ, hogy a parancsnok és törzse mennyire céltudatosan, szervezetten és figyelmesen készíti elő a rohamot. E bonyolult munkában elsőrendű jelentőségű a felderítés. Ha tisztáztuk az ellenség erőinek és eszközeinek elhelyezkedését, valamint az általuk megszállt terep sajátosságait, akkor pontosan meg lehet határozni az ellene alkalmazandó tevékenységi módot.

A gyakorlatból tudom, mennyire fontos, hogy a felderítés pontos legyen. Különösen akkor, ha a védő ellenséget hajnalban támadjuk meg, mivel az éjszaka folyamán, annak leple alatt az ellenség könnyen megváltoztathatja harcrendjét. A felderítés még nagyobb jelentőségű olyankor, amikor tapasztalt ellenség ellen kell harcolni.

Bár Krjukov, a 20. lovasezred parancsnoka elméletben természetesen tudta ezt, mégis eléggé hanyagul járt el. Nem vette figyelembe, hogy az „ellenségnek” szintén megvolt a maga feladata: meg kellett akadályoznia a támadó áttörését, kedvező esetben pedig meg kellett semmisítenie azt.

Muzicsenko, a 21. lovasezred parancsnoka, a következő elhatározást hozta.

1. A sötétség beállta előtt a peremvonal tűzeszközeivel és a tüzérség támogatásával visszaveri az „ellenség”-nek a védelem áttörésére irányuló kísérleteit, és megakadályozza, hogy beékelődjön az első állásba.
2. A harci zaj leple alatt – betartva az álcázás minden rendszabályát – a sötétség beállta után megkezdi az ezred harcrendjének visszavonását a már korábban kijelölt és megfelelően előkészített második védőállásba.
3. Hogy az „ellenség” ne fedezhesse fel a manővert, a peremvonalban elhelyezett harcrendi elemeket csak közvetlenül a virradat előtt vonja vissza és az „ellenség” szemmeltartására figyelőőrsöket hagy hátra.

A sötétség beálltával a 20. lovasezred parancsnoka megerősített felderítő járőröket küldött a védelem peremvonalához. A járőrök tüzet kaptak, ezért kénytelenek voltak a drótakadály előtt fedezéket keresni és onnan folytatni a megfigyelést. Az éjszaka folyamán a 20. ezred parancsnokát rendszeresen tájékoztatták arról, hogy az „ellenség” továbbra is a peremvonalban tartózkodik, sőt igyekszik foglyokat ejteni. Krjukov meg volt győződve arról, hogy ellensége, mintán beásta magát, védekezni fog az elfoglalt állásokban. Hajnalban, a tüzérségi előkészítés után, az ezredparancsnok a győzelem biztos tudatában rakétával jelt adott a támadás megkezdésére. A tüzérségi tűz erősödött és megkezdődött az alegységek lendületes rohama. A harckocsik nagy sebességgel menetből küzdötték le az első lövészárkot és megközelítették a másodikat. Az első árkot tehát elfoglalták. De mi történt? Miért álltak meg a harckocsik?

– Hadosztályparancsnok elvtárs – fordult a 20. ezred parancsnoka a gyakorlat vezetőjéhez engedje meg, hogy előre menjek és személyesen állapítsam meg, miért akadt el a támadás!

– Menjen! Derítse fel! Az a legbiztosabb, ha az ember saját szemével győződik meg a dolgokról.

A második lövészároknál Krjukovot a 2. század parancsnoka, E. M. Bus fogadta.

– Mi történt? Miért álltak meg?

– Ezredparancsnok elvtárs! Épp azt beszéljük meg a harckocsiszázad parancsnokával, hogy mit tegyünk.

– Hogy mit? Verjék szét az „ellenséget”!

– Igen, de nincs ellenség.

– Hogyhogy nincs? Hová lett?

– A felderítés egész éjjel azt jelentette, hogy az „ellenség” védelemben van.

– Engedje meg, hogy jelentsek! – fordult az ezredparancsnokhoz a döntnök – egy harckocsizó. – A lövészárokban egy boton ezt a cédulát találtuk. Talán ez segít megoldani a rejtélyt.

Az ezredparancsnok fogta a papírt és hangosan olvasta: „Szívélyes üdvözletünk! Köd előttünk, köd utánunk, találjanak meg, ha tudnak. Azt tanácsoljuk, a jövőben legyenek éberebbek!”

Látni kellett volna a jelenlevők megnyúlt ábrázatát, és azt a kellemetlen helyzetet, amely a 21. lovasezred megtévesztő manőverének következtében állt elő és arra kényszerítette a támadókat, hogy lőszerük nagy részét elpazarolják. Pedig a legfőbb kérdés még mindig tisztázatlan volt: hová tűnt el az „ellenség”?

– Biztosan magadra haragítottad Ivan Nyikolajevicset, hogy ilyen komédiát rendezett számodra – jegyezte meg F. J. Kosztyenko, a 20. lovasezred fő döntnöke.

– Még nagyobb baj is lehet – gondolkodott hangosan Krjukov, hol a térképre, hol az előtte levő terepre pillantva. És mintha csak szavait akarnák alátámasztani, a döntnökök robbanásokkal jelezték a 21. ezred tűzcsapását, amelyet a 20. ezred harcrendjére mért.

Teljes volt a zavar.

A gyakorlat értékelésén részletesen elemeztük mindkét fél harctevékenységét. Alaposan megbeszéltük a 20. lovasezred hibáit, amely tevékenysége során megbocsáthatatlanul passzívan derítette fel az ellenséget. Ami a 21. lovasezred harctevékenységét illeti, ezt úgy értékeltük, mint a megtévesztő manőver iskolapéldáját.

A résztvevők sokáig emlékeztek erre a gyakorlatra, s később több változatban is megismételtük.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Máramarosi erdő – Szatmári György)

4

 

Délután nagy kedvem támadt egy kiadós erdei sétára. Csak úgy egyedül, hogy még jobban élvezhessem a csendet, a friss, illatos fenyves levegőjét. Elváltam Ehrenreichtől, megindultam arrafelé, ahonnan nem jött semmi hang. Igyekeztem minél távolabb kerülni a pajtáktól és az erdőben danolászó, kurjongató tarka sokaságtól.

Szerettem az erdőt. Alig hiszem, hogy akad, aki ne szeretné. Igaz, mint apró gyerek eleinte féltem tőle. A gyermekmesék gaztetteit többnyire az erdőben követik el. A vadászt is oda küldik Hófehérkével, hogy ölje meg. Emiatt iszonyodik, retteg sok gyerek a legbékésebb erdőcskétől is. Nem menne egyedül oda akkor se, ha valódi mézeskalács-kunyhó várná. Én se mertem belépni még a falunk határáig húzódó kis tölgyesbe sem, csak később, iskolás koromban. De akkor aztán kipótoltam a korábbi mulasztást.

Még ki sem zöldültek a fák, már szedtük ki a varjúfiókákat a magas fészkekből. Párosával kötöttük össze, és rudakra fűzve vittük haza őket. Jó paprikás lett belőlük otthon. Az én torkomon egy falat se ment le ugyan a varjúpaprikásból. Hiába kínálta édesanyám a saját zsákmányomból készített illatos vacsorát. Mégis mindig ott voltam a varjúfészkek megdézsmálásánál. Nagy esemény volt az. Kiszöktünk arra az iskolából is.

Hamar rájöttem, hogy a magamfajta zsellérgyereknek nincs az erdőnél megértőbb barátja, pártfogója. Mert nemcsak varjúfiókáit engedte át nekünk ingyen. Ha olykor friss gyümölcsre támadt kedvünk, az erdő abból is a legjobbat adta. Van-e gyerek, ki nem örül az illatos szamócának, a vérpiros málnának, az üdítően savanykás áfonyának, a diónál is ízesebb mogyorónak. Az erdő nem fukarkodik egyikkel sem. Mindenkinek odakínálja, aki meglátogatja.

Az erdő bőkezű. Csak az emberek zsugoriak. Mikor már nem féltünk az erdőtől, a mesebeli szörnyetegektől, megtanultunk félni az erdész úrtól. Hiába húzódtak a tölgyek a falu alá, az erdőbe vezető úton ott függött a tábla: „Idegeneknek belépni tilos!” A terület a káptalan tulajdona volt. Az erdész — szigorú, nagy bajszú agglegény — őrködött felett. A háza bent volt a farengeteg közepén, jó messze a falutól. De ő folyton csak a falu felé leselkedett. Vállán a puska, kezében egy nagy mogyorófabot. Mi gyerekek az utóbbitól jobban féltünk, mint a töltött fegyvertől. Mert akit sikerült az erdész úrnak elfognia, azt könyörtelenül elnáspángolta, és még fel is jelentette a tanítónál, aki a vékony, sárga, de annál csípősebb nádpálcával adta ki a ráadást.

De erdész csak egy volt. És túl lehetett járni az eszén. Erről sok történetet hallhattam a favágóktól. Még szarvast is fogtak, pedig a vadorzást szigorúan büntették. Télen, amikor nagyban ment a favágás, esténként az éhes szarvasok ott ólálkodtak a vágási terület körül. Alig várták, hogy a favágók elvonuljanak. A rügyre gyülekeztek, amit a levágott fák gallyairól rágcsáltak le. A favágóknak nem volt fegyverük, mégis megtalálták a módját, hogyan ejtsék el a szarvast. Hurokkal. Egy fiatal, sudár lucfenyőt, mint valami íjat, lehajlítottak a földig, csúcsára dróthurkot kötöttek, eléje jó csomó rügyes gallyat raktak.

Jött a szarvas, falta a neki készített csemegét, szépen betette a fejét a hurokba. Mikor el akart menni, kioldotta a kötést. A luc kiegyenesedett, és felhúzta magával az állatot. Reggel ott várta a favágókat az akasztott szarvas. Volt pár napra pecsenyéjük is a száraz kenyér mellé. Nem hívtak meg senkit a szarvastorra … Nem csoda, hogy minket is vonzott az erdei romantika. Tavasszal, nyáron, ősszel mindig ott csatangoltunk. Csak télen nem, mikor derékig ért a hó, a lombtalan fák, bokrok pedig nem nyújthattak menedéket.

Nekem egyébként szerencsém volt. Egyszer sem sikerült az erdésznek elcsípnie. Pedig már a hátamon éreztem a botját és vele a nagy szégyent Magdi előtt, akit magammal csaltam ibolyát szedni.

Nyolcévesek lehettünk, harmadikosok. Egy áprilisi délelőtt a tanító hazaküldött bennünket az iskolából. Valahová el kellett mennie. Megörültünk a váratlan iskolai szünetnek. Nem megyünk haza, kimegyünk az erdőbe ibolyát szedni. Így határozott az osztály fele. Magdi, egy cserfes kis szöszke velünk jött. Én beszéltem rá nagy nehezen. A lányok között ő volt a legjobb tanuló, okos is volt, szép is, jó magaviseletű, és — amire én különösen büszke voltam — az osztály nyelve szerint Magdi volt az én „szeretőm”. Magam sem tudom, ki és miért párosított bennünket össze. A végén elfogadtam magam is, és ha olykor az idősebbek tréfálkozva megkérdezték, van-e már szeretőd, félig szégyenkezve, félig tréfásan vallottam be, hogy van, Szőke Magdi.

A lányka is így lehetett vele, mert mikor kiértünk az erdőbe, és a fák alatt szétoszlott a társaság, velem maradt.

Bokáig süppedtünk az agyagos sárba. Az avar nem fedte mindenütt a friss esőtől alaposan felázott talajt. Nem fáradoztunk hiába. Jó marékkal szedtünk már mindketten. Hiába dugta el fejét a tavasz szerény illatos hírnöke. Egymással versengtünk, ki talál minél többet. Felforgattunk minden ibolyatövet. Nem hagytunk ott egy virágot sem. A nagy igyekezetben úgy eltávolodtunk a többiektől, hogy már a beszélgetésüket se hallottuk. Csak a kiáltásukat:

— Jön az erdész! Jön az erdész!

Nem tudtuk Magdival, merről jön a veszedelem, merre fussunk. Nagy ijedtségében a lány hozzám szaladt, belém kapaszkodott mindkét kezével.

— Ne hagyj itt! Ne hagyj itt!

Ha egyedül vagyok, talán futok én is, amerre látok, mint a többiek. De Magdit nem hagyhattam ott. Mit tehettem? Odahúztam egy böhönc alá. Az egyedül álló tölgy ágai a földig értek. Jól eltakartak mindkettőnket. De Magdi ott sem eresztett el. A fa alá érve megbotlottam, elestem. Velem esett a lányka is, de még nagyobb erővel szorított magához. Úgy feküdtünk egymás mellett, mint Tóni bátyám Kis Erzsivel szénagyűjtéskor, mikor egy bokor alatt rajtakaptam őket.

Bennünket nem látott meg senki. Az erdész sem. Kiáltását csak messziről hallottuk. Aztán elcsendesedett körülöttünk minden.

Mennyi ideig maradtunk ott a tölgyböhönc alatt átölelkezve, nem tudom. Óránk nem volt. Belőlem hamarabb elszállt a félelem. Ki akartam szabadulni Magdi öleléséből, de a lányka még mindig félt, nem engedett el. Egy kis ördög szállhatott belém. Elkezdtem csókolgatni Magdit. Nem eresztett el akkor sem. Sírásra se fakadt. Még csak nem is vonakodott, tiltakozott. Ha valaki szétnyitotta volna fölöttünk a tölgy ágait, még azt hihette volna, mi is azt tesszük, amit Tóni bátyám Kis Erzsivel.

Én a városba kerültem gimnáziumba. Magdika otthon maradt. Hiába volt nálam jobb tanuló. Ő csak lány volt. Felcseperedtünk mindketten. Nem egyezett a falu felfogásával, hogy én, a diák, udvaroljak Magdinak, aki megmaradt parasztlánynak. Nem mintha engem valaki is nagyobbra tartott volna csak azért, mert tanulni mentem. Erről szó sem volt. Továbbra is letegezett mindenki, felnőttek és fiatalok egyaránt. Még le is néztek a maguk módján, mert belőlem is ingyenélő úrféle lesz. Eggyel több olyan, akit nekik kell majd eltartaniuk. Így beszéltek velem a lányok is. Nekem még azt sem engedték meg, amit nem tagadtak meg az otthon maradt legényektől. Pedig vakáció idején éppúgy dolgoztam, mint a többiek. Mikor új iskolát építettünk, hordtam én is a téglát. A velem egykorú legénykék be-behúzták a lánykákat a még vakolatlan, üres tantermekbe. Meg-megölelték őket, lenyomtak egy-egy csókot. Nem volt az tiltott játék. Azt gúnyolták a lányok ki, aki félénk volt, bátortalan, aki nem mert velük kezdeni.

Én sem akartam gyávának tűnni. Elkaptam egy kökényszemű kis begyest, loptam tőle egy csókot. De a kis jérce, mint a hárpia támadt nekem. Mit gondolok én, ő nem ribanc! Ilyen kemény hangot használt. — Másnak szabad? — védekeztem gyámoltalanul. — Az más, azok itt nősülnek a faluban. Te úr leszel, kisasszonyt fogsz elvenni. Enyelegj azokkal — adta ki az utamat.

Tetszett vagy nem, odahaza a falumban ehhez a felfogáshoz kellett tartanom magam. Együtt dolgoztam, tréfálkoztam, táncoltam a hozzám illő lányokkal, de szerelemről szó sem lehetett, még csak enyelgésről sem. Tudomásul kellett vennem, én már nem vagyok közéjük való.

Így voltam Magdival is. A böhönc alatti kalandunkra úgy gondoltam, mint sok más gyermekkori csínyre, emlékre. Szép volt, mint a mese, vagy a kitalált történet. Hogy igaz volt, nem számított. Nem beszéltünk róla. Magdival sem, akiből sudár termetű lány lett. Sűrű haja, mint az arany, üde bőre, mint a vaj. Mit számítottam én neki. Komoly udvarlója is volt már. Ha leszerel, meglesz a lagzi. Szó sem lehet már új, igazi kalandról az erdőben. És mégis.

Késő nyáron, úgy szeptember eleje lehetett, a vakáció utolsó napjai. Egy délután, gondoltam, sétálok egyet az erdőben, elbúcsúzom megint egy évre az ismerős fáktól. Mint egyetemi polgár nem kellett már tartanom az öreg erdésztől, aki személyesen ismert. Engem is a falu intelligenciájához sorolt. Nekünk szabad mozgást engedélyezett erdejében. Így hát nyugodtan sétálhattam a pázsitos erdei úton is.

Délután négy óra lehetett. Kellemes, hűs volt a levegő. Mély csend mindenfelé. Ilyenkor mozdulnak ki a vadak nappali búvóhelyükről. Óvatosan lépegettem, hogy zajt ne csináljak. Hátha elém bukkan egy félénk gidácska, vagy egy bokros agancsú szarvasbika. Látásuk emlékét szívesen viszem majd magammal a városba.

Az út elkanyarodott. Halk lépéseket hallottam. Valami közeleg szemben velem. Félrehúzódtam egy fa mögé. Nem őz jött, se szarvas. Magdi tűnt fel az útkanyarban, piros pettyes ruhában. Megvártam, míg mellém ért. Csak akkor léptem elő a fa mögül. A lány kicsit megijedt. Mikor felismert, úgy megörült, mintha előre megbeszéltük volna a találkát.

— Tudod, hogy éppen rád gondoltam? Emlékszel a böhönc tölgyfára? Oda bújtunk el az erdész elől. Tudod, hogy még megvan? Itt a közelben. Ha akarod, megmutatom.

Hamarosan ott voltunk a böhönc mellett.

— Éppen olyan, mint tíz évvel ezelőtt. Csak mi változtunk meg. Azt mondják, te már menyasszony vagy. Farsangkor esküsztök Bakos Pistával.

— Ne beszélj róla. Gondolni se akarok rá — kérlelt Magdi.

— Nem a vőlegényed?

— Megvert engem az isten.

— Nem szereted?

— Ha téged szeretnélek, elvennél? Emlékszel? Tíz évvel ezelőtt …

— Úgy fogtad a nyakam. Annyira meg voltál ijedve.

— Hátha nem az ijedtségtől? …

Magdi tengerzöld szeme tüzelt …

Már sötétedett, amikor hazafelé bandukoltunk az erdei úton. Magdi Pistáról beszélt. Kicsit bűntudattal, önigazolásul.

— Mikor először hazakísért a táncból, én egész úton csak arra gondoltam, bár nyitva lenne az utcaajtó. Akkor hamar beszaladhatnék, becsaphatnám az ajtót magam után. Nem akartam, hogy megcsókoljon. Az pedig kijár a legénynek, aki hazakíséri a lányt. A házunk elé érve szaporábban kiléptem, kicsit szaladtam is. De Pista nem maradt le. Jött utánam, nagyokat lépve, szuszogva. A végén már versenyt futottunk. Én elöl, ő utánam. Nem volt szerencsém. A kisajtó be volt zárva. Pista utolért. Átölelt. Gondoltam, hiába siettem. Meg fog csókolni. A szám elé kaptam a tenyerem. Legalább szájon ne csókoljon. Bár inkább megcsókolt volna. Pedig az eszébe sem volt. Csak azért fogott meg, hogy megkérdezhesse:

— Magdi! Igaz, hogy rád íratják a házat?

Magdi mégis férjhez ment Bakos Pistához.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Világnézetek harca – érvek Isten létezése mellett és a valóság

Az Isten a semmivel össze nem hasonlítható tökéletes, mindenható, mindentudó, az örökké létező, a világ, az ember teremtője!
Az Isten fogalom, ami egy végtelen, mindenben tökéletes lény fogalma, magának az Istennek kellett előidéznie!

A teremtéselmélet hívei semmit sem tudnak következetes objektív tudományos módszerrel bizonyítani a teremtésről és az istenről!
A végtelen világegyetemben mindörökké létező és állandóan mozgásban lévő anyag a tudomány által objektíven bizonyított tény!
Minden, aminek a léte a következetesen objektív tudományos módszerrel igazolható, az maga az anyag, bármilyen is a formája!

Amely állítás a következetesen objektív tudományos módszerrel a valóságban nem igazolható az nem fogadható el létezőnek!

Az Isten létének – „Az Isten-eszme eredetének érve” bizonyítéka összefoglalva: sok dologról vannak fogalmaink; ezeknek a fogalmaknak vagy belőlünk kellett származniuk vagy rajtunk kívülálló dolgokból; egyike ezeknek a fogalmaknak az Isten fogalom – egy végtelen, mindenben tökéletes lény fogalma; ezt a fogalmat nem származtathatjuk magunkból, mivel úgy ismerjük magunkat, mint egy korlátozott és tökéletlen lény, és a következmény nem lehet nagyobb az okánál; magának Istennek kellett előidéznie a fogalom okát, amelyet róla tartunk; Tehát Isten létezik.

A lényeg: Isten a fogalma szerint egy végtelen, mindenben tökéletes lény, a fogalom okát, amelyet róla tartunk az Istennek kellett előidéznie, tehát Isten létezik.

Néhány gondolat!

Az isten végtelen, mindenben tökéletes lény fogalmát minden objektív tudományos megfigyelés nélkül az ember spekulálta ki!
A dialektikus és történelmi materializmus az egyetlen következetesen objektív tudományos világnézet!
Isten létét azonban a következetesen objektív tudományos megfigyelés nem támasztja alá, tehát nem létezik!

 

Mi az isten világkép eredete?

Az ember tud gondolkodni, igyekszik megfejteni, megismerni a körülötte lévő világot, de amíg a tudása ehhez nem elegendő, addig spekulál, képzelődik és az ismert valóság mellé beilleszti az ismeretlen jelenség okozójaként a képzelt szellemeket, az isteni szellemvilágot is. Ez a szellemvilág azonban „gyanúsan” hasonlít a valóságos észlelhető világhoz, mert az ember csak innen meríthet, amit a képzelete jelentős torzulásokkal, képességekkel egészít ki.

Az így létrejövő világkép azonban nagyon ellentmondásos. Ez tartalmazza a valós és a kitalált világ egyvelegét, aminek egyik részét a valóságból a másik részét pedig az ismeretlenből spekulálással meríti. Magyarázatként gyakran kénytelen spekulálni, képzelegni, de így csak kitalált, nem valós, nem bizonyított magyarázatott talál sok jelenségre, amit csak hinni kell.

Azonban az így kitalált világkép a fejlődéssel ellentmondásokba kerül a valósággal és harc alakul ki közöttük, ami eddig általánosságban az emberré válás felé haladó emberiség győzelmét hozta. A tudományos gondolkodás segítette az emberré válás felé haladó emberiséget, ami állandó harcban ált és áll ma is a teremtéselmélet tudománytalanságával.

Amíg az objektív tudományos módszer nem ált az emberiség rendelkezésére, addig az emberiség a tudományos ismeretek hiányában alapvetően a következetlen spekulációval volt kénytelen magyarázatot keresni, találni az érthetetlen jelenségekre. Ez sajnos még manapság is súlyos teherként nehezedik az emberiségre, aminek reakciós élharcosai a teremtéselméletre épülő világnézetet vallók és a hiszékeny istenhívők.

Az ember kiszolgáltatott a természet és a társadalom törvényeinek, amit, amíg nem ismeri meg, addig vigasz, menekülés a tökéletesnek vélt, de csak kitalált jóságos valami, a legfőbb lény, az isten. Még akkor is így van ez, ha ennek az isten szellemnek valójában nyoma sincs a megfigyelhető valóságban.

A megmagyarázhatatlan jelenség mögé mozgatónak a képzelet szülte szellemi „testet” öltött, de láthatatlan valami kerül, ami azonban valóban láthatatlan, érzékelhetetlen az emberiség számára. De magyarázatnak elég jó, még ha semmi köze sincs a valósághoz. Ebbe a szellemvilágba tartozik a kitalált isten szellem, a legfőbb lény, a fő szellem, a vezér szellem, a felsőbbrendű legfőbb úr, az úr isten.

A virtuális isten

Ez a virtuális, látszólagos, elképzelt, de nem valóságos valami, a kitalált isten, a történelem folyamán valóban segítette, erősítette az ember lelkét, a képzelt tulajdonságai segítették az emberré válást, a társadalmi létet, mindegy, hogy ennek objektív valóságtartalma igaz vagy csak hamis képzelgés. * Talán az isten/UFO-k segítettek ennek a virtuális világképnek a kialakításában, hogy segítsék az emberi társadalom fejlődését. Még az is elképzelhető, hogy a kinyilatkoztatások is ezt szolgálták. *

Az emberiség a tudomány segítségével egyre több jelenségre talál magyarázatot és lassan kiszorul a hamis világ képe és marad a valóság. De a hamis világkép következetesen harcolt és harcol az objektív tudományos módszer ellen, mert ez ledönti a hamis világképet. De remélhetőleg a tudományos világnézet győz és elsöpri ezt a hamis világképet! Azonban a tudományos világkép is harcol a világ objektív megismeréséért, de ez nagyon sok áldozatába került az emberiségnek. Ha nem győz a tudományos világkép, az az emberiség végét jelenti. Az emberiségnek előbb-utóbb választania kell a kitalált isten és a valóság között, ha emberré akar válni.

Így az emberiség előtt két út van, a hamis vagy a valóságos világkép szerint élni. De a hamis világképpel nem válhat emberré, mindig csak marakodó ember-állat marad. A XXI. sz. elején az emberiség zöme még elfogadja a hamis világképet, mert erre nevelik, ami azonban szemben áll az objektív valósággal, vagyis a kitalált szellemvilágot, az isten szellemet minden bizonyíték nélkül valósnak tartja. Tehát az emberiség zömének a tudatát még mindig fertőzi a hamis világnézet, ami korlátozza az emberré válását.

Az égi minta, legfőbb lény

Ez az égi minta az emberiség számára az emberré válást lehetetlenné teszi. Mert az isten a legfőbb lény égi mintája felsőbbrendű embertelen önkényuralmi forma, aminek alapja a kitalált tudománytalan világ hazugsága, ami lehetetlenné teszi a valóban demokratikus emberré válást. A kizsákmányoló „demokratikus” társadalmi formák ezt a mintát valósítják meg, ami valójában önkényuralom, mert a többség érdeke valójában nem jelenik meg a hatalomban. A világnézeti jobboldali világkép ezt a felsőbbrendű mintát valósítja meg különböző formában, ami az úr-szolga viszony, ezért ragaszkodnak a tudománytalan és embertelen isteni világnézethez.

Az isten létére épülő világkép harcolt és harcol ma is a következetesen tudományos világkép ellen!

A tudomány fejlődésével a hamis, a kitalált isten létére alapuló világnézet már hátránnyá válik, sőt elősegítheti az emberiség visszafejlődését vagy akár a kipusztulását is. Az isten létére épülő hamis világkép az emberiség fejlődése során nagyon sokszor gátolta a tudományok fejlődését. Az emberiség legjobbjait pusztította vagy hallgatatta el. Most azonban már a következetesen objektív tudományos módon gondolkodó embereknek nevetséges ez a minden tudományos alapot nélkülöző primitív világkép. Azonban mivel jelentős hatalommal rendelkeznek még ma is, a terméselméletre alapuló világnézet végzetesen veszélyes lehet az emberiségre.

A vallás hamis tudománytalan világnézete harcolt és ma is harcol a következetesen objektív tudományos materialista világnézet ellen. A hamis úton járás az emberiséget a termelőerők fejlődésével a katasztrófába vezeti, csak az objektív tudományos világnézet lehet az emberré válás egyetlen útja.

A hamis világképben élő emberiség a hatalmassá fejlődött termelőerőket nem tudja kézben tartani. Csak a következetesen objektív tudományos módszer lehet a humánus civilizált emberré válás útja! A teremtéselméletre épülő hamis világkép gátolja az emberiség tudatának, a gondolkodásának a fejlődését, mert a döntéseiben a kettős tudatú világnézete miatt gyakran a hamisat az objektív valóság elé helyezi, ami az emberiség érdeke ellen van. Ez a kettős tudat (a valós és a hamis világnézet keveréke) megzavarja a következetesen objektív tudományos gondolkodást.

A gondolat, a képzelet nem feltétlenül a valóság mása!

Mivel az ember nem tökéletes, nem mindentudó, nem mindenható, azért még magánál jobbat kitalálhat, ehhez nem kell a szuper istennek valóban léteznie, és a múltban az emberiségnek, mert szüksége volt rá, ki is találta az isten szellemet, a természetfeletti szellemvilágot, minden objektív tudományos módszert nélkülöző megfigyelés nélkül. Mert az emberiségnek másra még nem is volt lehetősége, a tudományos módszert nem ismerte, azonban erre ma már nem lehet hivatkozni.

Az emberi elme képes volt a szuper tökéletes isten szellemet kitalálni, (miért ne!) mindenféle képzelt tulajdonságával, minden valós tudományos megfigyelés nélkül is. Ennek a szuper lénynek, az isten szellemnek a nyoma a következetesen objektív tudomány szerint a valóságban azonban sehol nem található meg, vagyis csak az ember által kitalált valami lehet. Mert az isten szellemet és tulajdonságait nem lehet megfigyelni, így ez csak kitalált tudománytalan spekuláció.

Az ember a hibáit, a hiányosságait ismeri, ennél jobbat kitalálni nem probléma. Például az ember nem tud repülni, ez nagy hiba (sok ilyen hibája van az embernek!). Az embernek nincsenek szárnyai, ezt a hiányosságot a repülőgép kitalálásával és megalkotásával oldotta meg, bár a képzelgés, az álmodozás volt a kiindulója. Ezért meg kellet ismernie az ehhez szükséges természeti törvényeket, de ebben a megismerésben nyoma sincs semmilyen isteni tényezőnek.

Sőt egyes hívők az állítják: Ha az Isten azt akarta volna, hogy repüljön az ember, akkor szárnyakat adott volna neki. Persze az ilyen állításoknak semmilyen alapja nincs, csak a kitalált isten, a legfőbb lény gondolkodás nélküli buta hite, szeretete. Talán éppen ezért fordul szembe az isten létére alapuló világnézet az ember érdekeit szolgáló tudományos módszerrel. * Bár a tapasztalat szerint az isten (még akkor is, ha csak a képzeletben létezik) eszet, tudatot, gondolkodóképességet is adott az embernek, így megalkothatta a repülőgépet is, tehát ezt kell elfogadni az isteni szándéknak. Csak az a probléma, hogy istennek a valóságban nyoma sincs! *

Isten víziója

Azonban a tökéletes képzelt istennek nyoma sincs az objektív valóságban, pedig némely hiszékeny emberi agyban megtalálható homályosan a víziója, a kitalált képe, legalábbis ezt állítják a hívők. Ennek a képnek azonban a valóságban nincs a következetesen objektív tudományos módszerrel bizonyítható megfelelője. Az isteni tökéletességre nincs semmilyen tudományos bizonyíték, bármennyit is képzelegnek róla, ez nem igaz állítás, mert erre nincs következetesen objektív tudományos megfigyelés, így csak tudománytalan képzelgés. Sőt, még az istent sem fedezték fel. Ideje lenne már felfedezni.

* Pedig milyen jó lenne, ha valóban létezne egy igazságos emberszerető isten, egy nagytestvér, aki segítené az emberiséget az emberré válás útján, aki nem felsőbbrendű, aki nem a legfőbb lény, de ez a segítség az emberiségnek csak az objektív valóság megismerése talaján érne valamit, azonban az isten ebben nem segített. Sőt a hívei a következetesen objektív tudományos módszer ellenségei! *

Képzelni valamilyen tökéletes, mindentudó, mindenható valamit, nem nagy dolog, bárki képes lehet rá, de ettől még az nem a valóság. Az isten valóságos képességeiről, tulajdonságairól a hívőknek semmilyen az objektív valóságból vett következetesen tudományos ismerete nincs, és nem is lehet. Mert az isten a következetesen objektív tudományos módszerrel megfigyelhetetlen, a léte, a tulajdonságai csupán a képzelet termékei, amit az emberek találtak ki és a hiszékenyek, a hívők ezt elhiszik. Ez azonban nem ér többet annál, mint az „isten bizony hidd el …”, ami azonban bármilyen hamis is lehet, mert nem kell bizonyítani.

Bibliai teremtéstörténet: A Föld és az ember teremtése a Bibliában, Mózes első könyvében (más néven Genezis vagy Teremtés könyve) olvasható az első és második fejezetben. Ezzel a történettel kezdődik a Biblia, amely kimondja, hogy Isten a Teremtő és a természeti világ, továbbá az élőlények az ő alkotásai. – wikipedia.hu

Szent Ágoston tanítása a világ teremtéséről: Ágoston számára a „semmiből való teremtés” már teológiai hagyomány része. … Ágoston szerint bármilyen teremtés előtti anyag létezésének a feltételezése tagadja Isten mindenhatóságát. – wikipedia.hu

A világ teremtése

Szent Ágoston ezzel igazolja, hogy fogalma sem volt az anyag tulajdonságairól! Miért is lett volna, a tudomány akkor még a gyerekcipőben járt! De ma már van tudományos módszer az objektív világ megismerésére. Nem szükséges elhinni, képzelni akármit, minden bizonyíték nélkül! Mert az isten mindenhatósága, hogy a semmiből képes valamit teremteni, az csak a képzelet szülötte! Semmilyen következetesen tudományos tény ezt nem támasztja alá.

A feltételezett isten azonban nem lehet mindenható, és nem létezhet mindörökké sem, mert a tudomány szerint csak a világegyetemben létező anyag a mindörökké létező. Isten létét azonban semmilyen következetesen objektív tudományos megfigyelés nem támasztja alá.

* Bár elképzelhető, de csak elképzelhető, hogy létezik az ember számára a semminek tűnő szellemanyag, amiből az isten szellem az ember számára érzékelhető anyagot teremtette, átalakította. *

Ha isten létezne, valamikor a végtelen időben csak később jöhetne létre, mert csak az anyag létezik mindörökké. Mivel a világegyetem csak anyagból áll, így a feltételezett isten is csak anyagból lehetne. Mert bármi léte, ha az objektív tudományos módszerrel bizonyítható és a valóságba megtalálható az anyag.

Ötletparádé!

A mindenben tökéletes isten, a teremtéselmélet szerint, de minden valós tudományos bizonyíték nélkül, a semmiből (talán a szellemvilágban létező a szellemanyagból) teremtette az anyagot, az univerzumot (hardware) és megalkotta a működéséhez szükséges természeti törvényeket (software). Bár valószínűleg a hívők túlnyomó többsége ezt nem is érti, nem is törődik ezzel, mert valójában hiszékenyek, vagyis bizonyíték nélkül elhiszik a teremtéselmélet világnézetét. Az anyag azonban a tudomány szerint nem teremthető, vagyis a világegyetem hardware és a software mindig volt, mindörökké létezik bármilyen formát is ölt, de nem teremthető.

A semmiből teremtés és az evolúció.

Az ember a semmiből (a szellemanyagból) az anyag teremtésére és az eltüntetésére (a szellemanyaggá) nem képes, de az isten szellem, mint szellemvarázsló lehet, hogy igen. Kár hogy erre semmilyen tudományos bizonyíték nincs, mármint arra, hogy a feltételezett isten szellem képes a semmiből (a szellemanyagból) teremteni valamit, az anyagot, a természet törvényeit, az univerzumot, az embert. Mert hát mi is a semmi? A semmi anyag az a nincs, a nem van, a nem létező anyag (talán a szellemanyag?)! Tehát a teremtéselmélet szerint az isten ebből a nem létezőből (a szellemanyagból) teremtette a létezőt, az ember által ismert anyagot. Lehet, hogy a szellemanyag az anyag eddig ismeretlen formája? Van, aki ezt a teremtés marhaságot elhiszi? Hmmm … lehet, sőt, sőtebb, még sőtebb! „Boldogok a lelki szegények, mert övék az Isten országa!”

A hit szerint az isten szellem képes a természet törvényeit felfüggeszteni az önkénye érdekében és csodákat művelni, de képes elpusztítani a neki nem tetsző emberiséget is (az özönvíz). Ez égi önkényuralom az emberiség ellen! Még szerencse, hogy az isten szellemre nincs objektív tudományos bizonyíték. Hmmm …

Milyen jó, hogy nincs isten! Mert az emberiségnek, akkor annyi! Az emberiség harcol a létéért, de a háború, a harc azonban kegyetlen, így rossz, kegyetlen az ember is, mint az állatok, képletesen szólva megeszik, megölik egymást az emberek, ha ez szükséges. És az isten? Nézi ezt a háborút és a szabad-akaratára bízza az emberiségnek akár a pusztulását is. Sőt időnként besegít a pusztulásba!

Azonban, ha a feltételezett isten teremtett is valamit, azt csak a mindörökké létező anyagból tehette meg a természeti törvényeknek engedelmeskedve és felhasználva azt. Tehát a feltételezet isten így kisebb, mint a természet, a világegyetem, vagyis a feltételezett isten is csak az anyagból a természet törvényeivel, az evolúcióval kifejlődött anyagi valami lehet és nem anyagnélküli szellem. Tehát hosszú idővel, nemzedékről nemzedékre fejlődve szerezte meg a szuper képességeit, ha egyáltalán létezik.

Az idő, az anyag mozgása.

A világegyetem anyagának mindörökké léteznie kell, mert a semmiből nem jöhetett létre és nem válhat semmivé. A „Nagy Bumm!” előtt az univerzum anyaga bármilyen formában is volt, de mozgásának akkor is kellett lennie, mert csak így változhatott meg a formája, arról nem is beszélve, hogy állítólag akkor igen magas hőmérséklet és nyomás uralkodott az „univerzumban”, csak nagyon kicsi volt még. Nagy mozgolódás lehetett abban a kis „térbe, téridőbe” zárt anyagi világban. Tehát a „Nagy Bumm!” előtti az univerzum dugig volt energiával vagy valami mással, más formában létező mozgó, változó anyaggal. A tudomány nagy erőkkel próbálja megfejteni azt, hogy mi volt ez. Mert mozgás nélkül, idő nélkül a formája nem változhatott meg, így nem jöhetett volna létre a „Nagy Bumm!”.

A kozmológiában az ősrobbanás más néven „nagy bumm”, mely szerint a világegyetem egy rendkívül sűrű, forró állapotból fejlődött ki – wikipedia.hu

Az idő az anyag elemi részecskéinek állapotváltozása, rezgése egyik állapotból a másikba. Vagyis mivel az anyag változása, mozgása, bármilyen formában is van, mindörökké tart, tehát időnek is mindörökké léteznie kell. Ha azonban az idő nincs, akkor az anyag mozgása sincs, ami egy holt világ és mindig mozdulatlan lenne, így az elemi részecskék sem rezegnének, a végtelen mennyiségű energia a világegyetemben abszolúte nyugalomban volna, de ez képtelenség. Kölcsönhatás az anyagi formák között mindörökké van, így a mozgása is mindörökké tart.

Az univerzum a következetesen objektív tudomány szerint a vak véletleneken keresztül, csak a természeti törvényeknek engedelmeskedve változik, fejlődik akár a tökéletesebb időt állóbb formákba is. Ebben a folyamatban a tudományos megfigyelés szerint csak a természet törvényei uralkodnak, még akkor is, ha sok még az ismeretlen. Az isten, mint tökéletes teremtő fogalma nem szerepel a tudományos felfedezésekben. Így az isten az ember tudatában csak, mint tudománytalan hit, vízió, képzelgés, spekuláció létezhet, minden a valóságban tudományosan megfigyelhető jelenség nélkül.

A tökéletes isten tökéletlen teremtése

Az isten a hívők szerint a mindenben tökéletes lény, ami azonban csak a gondolatban létező fogalom. Vajon lehet isten az objektív valóság, minden következetesen tudományos megfigyelés nélkül? A tudományos módszer nélküli állítás csak szubjektív, lehet igaz, de lehet hamis is, amit csak az objektív valóság feltárása dönthet el. A következetesen objektív tudományos módszer azonban nem fedezte még fel az istent. Az univerzum nem tökéletes, bár nagyon sok csodálatos jelenség van benne, de a katasztrófák színhelye is. Lehet, hogy megfelelő távolságból nézve a katasztrófa is csodálatos?

Spekuláció a rejtőzködő istenről.

A feltételezett isten ezek szerint rejtőzködik, olyan mintha nem is lenne, a következetesen objektív tudományos módszerekkel nem érzékelhető, nem látható, nem mérhető, nem vizsgálható, de ha szuperlény, akkor ezt meg is teheti. De akkor az emberiségnek nem lehet róla semmilyen objektív megfigyelése, fogalma sem, legfeljebb az, amit ő akar, ami lehet, hogy csak, mint vízió jelenik meg a hívők tudatában. Ez stimmel is, nem is tud róla az emberiség semmi objektív ismeretet. Viszont az objektív igazság az, hogy az istent a következetesen objektív tudományos megfigyeléssel nem lehet létezőnek tekinteni. Ez az isten nagyon zavaros valami, objektíven tudományos módszerrel nem megfigyelhető, olyam mintha nem is létezne. Elfogadható így isten léte az objektív valóságnak? Hihető valaminek a léte, amiről semmit, semmi objektíven bizonyíthatót sem lehet tudni?

A nem tökéletes isten

Ha ennek ellenére feltételezzük, hogy az isten a hívők tudatában létező tökéletes lény fogalma, a valóságban létező tökéletesség mása, akkor ezt az isteni valóságot a következetesen objektív tudományos megfigyelésnek is alá kellene támasztania.

Azonban a „tökéletes isten” tökéletlen univerzumot teremtett. A tudomány szerint az univerzum állandóan a vak véletlen szerint változik, ezért ez a tökéletlenség világa. Így mégsem lehet az istent tökéletesnek nevezni, mert ami a véletlen szerint változik, aminek változnia kell az nem tökéletes. A természet állandóan változik, mert a természetben uralkodik az ellentmondás, és ezért állandóan változnia kell. Így a teremtő sem lehet tökéletes, mert a műve sem tökéletes. Ha csak nem ez volt a szándéka? Ki tudja? Isten útjai kifürkészhetetlenek! De erre semmi bizonyíték nincs, ez is csak spekuláció.

A nem tökéletes világ teremtése

tökéletes: Hibáktól vagy hiányosságoktól mentes … minden tekintetben teljes és hibák nélküli  – wikiszotar.hu

Az univerzumban a katasztrófák végtelen sora zajlik, minden keletkezik és minden elpusztul, vagyis állandóan egyik formából a másikba változik, semmi sem végleges. A tökéletes ellen áll a bomlasztó erőknek, hibátlan, nincs miért változnia, olyan, mint a képzelt isten fogalma, mert (a képzeletben) ellentmondásmentes, mert ellenáll a külső károsító erőknek, ezért tökéletes, állandó, de az univerzum nem ilyen. Az univerzum nem tökéletes, nem állandó, így a teremtője sem lehet tökéletes. Az ember sem tökéletes, születik és elpusztul, porból lett és porrá válik. Bár lehet, hogy ez volt az isten célja, vagy csak erre volt képes, az isten útjai kifürkészhetetlenek, hát még a tudománytalan spekuláció tévelygései.

Az isten egy fejlődőképes világot teremtett?

A teremtés ezek szerint egy pancser munka volt?! Azonban, ha a teremtés csak a hardware alapjainak és ennek a működéséhez szükséges software megalkotására vonatkozik, akkor sem mondható tökéletesnek, emberségesnek, mert a változás, a fejlődés az emberiségre sok felesleges szenvedéssel jár. Isten miért nem véglegeset, tökéleteset alkotott? Mert nem képes rá?! Szenvedjen az emberiség, a jó isten csak ilyen hitvány emberiséget teremtett, csak szenvedéssel, evolúcióval fejlődhet a tökéletesebb felé. Szabad akaratából választhatja az előnytelent, a pusztulást, a szenvedést is az ember, akár mások hasznára az élősködést is.

Az ember szintén a katasztrófák világába tartozik, születik, szenved, majd elpusztul. Ez lenne a tökéletes isten műve? Vigasz, hogy a pusztulása után majd a mennyországba juthat, ha jól viselkedik, ha, elhiszi, ha imádja a legfőbb lényt. Valószínűleg ez az istenhit legnagyobb dobása, mindegy, hogy igaz vagy hamis. Ezért a többi valótlan állítást is elfogadja a hívő lélek. Valójában ez érthető emberi gyengeség.

Az isten kérdőre vonása!

Ha kérdőre lehetne vonni a feltételezett tökéletes istent, hogy számolna el ennyi hibával? Ennél sokkal értelmesebb a tudomány által igazolt, a természet törvényeinek engedelmeskedő univerzumot elfogadni, úgy ahogy az bizonyíthatóan van, aminek kezdete a „Nagy Bumm” és az előtti állapota is egyelőre ismeretlen, de létezik, ellenben az istenről semmit nem tudunk, mert a spekuláció, a hit, és a „kell lennie”, a kinyilatkoztatás nem következetesen objektív tudományos bizonyíték. Az anyagot nem lehet, nem kell teremteni, tehát mindig volt és nem lehet megsemmisíteni sem, mindig lesz. Így azonban a kezdete is ismerté válik, mindig volt és lesz anyag, bármilyen formában, alakban is létezik.

A változó világ

Az univerzum az állandó változás világa. A változás a tökéletlenségre utal, ami jó, tökéletes, annak nem kell változnia, állandó marad, de az univerzumban ilyen nincs, minden állandóan változik. Ez a változási képesség azonban a fejlődés lehetőségét is jelenti, így fejlődött ki az evolúcióval az ember is. A feltételezett alkotója az univerzumnak egy tökéletlen, változó világot hozott létre, tehát nem lehet tökéletes az isten, ha a műve sem tökéletes. Az anyagnak a változási, fejlődési képessége egyre tökéletesebb formákat hozott létre, ami azonban borzalmas katasztrófákkal változik.

A tökéletes isten fogalom csak a hiszékeny hívők tudatában lévő, csak egy kitalált kép, aminek a valóságban nincs megfelelője, így a tökéletes isten fogalom értéke sem több ennél.

(idézet: Húsz érv Isten létezése mellett)

2. Az Isten-eszme eredetének érve

Ez az érv, amelyet Rene Descartes tett híressé, rokonságban áll az ontológiai érvvel (13.). Isten fogalmából indul ki, de nem állítja azt, hogy valós létező tartozik ennek a fogalomnak tartalmához, mint azt az ontológiai érv teszi. Inkább azt kísérli meg kimutatni, hogy csak maga Isten okozhatta ennek az eszmének a keletkezését az értelmünkben.

Lehetetlen lenne visszaadni Descartes egész kontextusát, amelyben ezt az érvet körülírta (lásd ehhez a harmadik Meditációját), és valószínűleg nem vezetne eredményre az se, ha az ő skolasztikus szóhasználatát követnénk. Ehelyett inkább egy rövidebb összegzését és kifejtését írjuk le az érvnek:

Sok dologról vannak fogalmaink.

Ezeknek a fogalmaknak vagy belőlünk kellett származniuk vagy rajtunk kívülálló dolgokból.

Egyike ezeknek a fogalmaknak az Isten fogalom – egy végtelen, mindenben tökéletes lény fogalma.

Ezt a fogalmat nem származtathatjuk magunkból, mivel úgy ismerjük magunkat mint egy korlátozott és tökéletlen lény, és a következmény nem lehet nagyobb az okánál.

Tehát a fogalomnak valami rajtunk kívülálló dologból kell származnia, ami nem lehet kevesebb mint az a kvalitás, amelyet az Isten fogalom tartalmaz.

De csak Isten tartalmazhatja ezeket a minőségeket.

Tehát magának Istennek kellett előidéznie a fogalom okát, amelyet róla tartunk.

Tehát Isten létezik.

Nézzük meg a következő, gyakorta felhozott kifogást. Az Isten fogalma könnyen keletkezhetett így is: Észrevesszük a tökéletesség fokozatait a véges lények között – valamelyik tökéletesebb (vagy tökéletlenebb), mint a másik. És ahhoz, hogy elérjük az Isten fogalmát, csak ki kell vetítenünk a skálát felfelé és kifelé a végtelenségig. Így látható, hogy nincs szükség egy ténylegesen létező Istenre, hogy megmagyarázhassuk a fogalom létezését. Mindössze arra van szükség, hogy a dolgokat tökéletességi fokozatokban tapasztaljuk meg, és egy elme már alkalmas arra, hogy elgondolja azt a felismert korlátokból.

De tényleg elég ennyi? Hogyan tudnánk elgondolni a korlátokat vagy a tökéletlenségeket, hacsak előtte fel nem ismertük olyannak őket? És hogyan tudnánk azokat tökéletlenként felismerni, hacsak nincs már némi elképzelésünk a végtelen tökéletességről? Abba, hogy a dolgokat tökéletlennek vagy végesnek ismerjük fel, beletartozik az is, hogy már birtoklunk egy mértéket a gondolatunkban, ami lehetővé teszi a felismerést.

Túl erőltetettnek tűnik? Ez nem azt jelenti, hogy a kisgyermekek Istenről való gondolkodással töltik az idejüket. Hanem ez azt jelenti, hogy az életünk bármely késői szakaszában használjuk is ezt a mértéket, bármilyen hosszú idő telt el attól, hogy határozottá vált a tudatunkban, ennek a mértéknek ott kell lennie, hogy használhassuk azt. De honnan való ez a mérték? Nem saját magunk vagy a rajtunk kívül álló világ megtapasztalásából. Hiszen a végtelen tökéletesség ideája már előre feltételezettnek kell lennie, hogy gondolkodjunk mindezekről a dolgokról, és hogy tökéletlennek ítéljük őket. Tehát egyikük sem lehet Isten ideájának az eredete; csakis maga Isten lehet az.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!