(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
V.
Eljött a nap, amikor feleségemmel és kislányommal vonatra szálltunk, amely ismét Belorusszijába, ismerős tájakra vitt bennünket. Ismertem és szerettem Belorussziját, a csodálatos, erdőkben, tavakban és folyókban gazdag tájait. Mint vadász és halász örültem annak, hogy ismét a festői vidékeken járhatok. Belorussziában folytatott munkám során tanulmányoztam a köztársaság szerepét, jellegét, északi határaitól a déliekig. Milyen jó szolgálatot tett ez a későbbiekben! Ami pedig a legfőbb, a Belorusz Katonai Körzetben sok elvtárs és barát várt rám, különösen a lovasegységeknél és magasabbegységeknél.
Igaz, a 4. lovashadosztályt kevéssé ismertem. Mindössze egyszer jártam ott, 1931-ben, és akkor is rövid ideig. A hadosztályban szolgálók közül csak G. P. Kletkin parancsnokot, N. A. Jungot, a parancsnok politikai helyettesét, I. A. Vertogradszkijt, hadosztály törzsfőnököt, V. V. Novikovot, a gépesített ezred parancsnokát és néhány más parancsnokot ismertem. Anélkül pedig, hogy ismernénk az emberek gyenge és erős oldalait, a parancsnoki állomány képességeit, lehetetlen sikeresen vezetni a csapatokat, különösen egy nagy katonai kollektívát.
Szluckba a tavaszi esős időszakban érkeztünk. Az állomáson feneketlen sártenger fogadott bennünket, és míg eljutottunk a fogatig, feleségem kalocsnija nemegyszer bennragadt a sárban. Kislányom, Era, aki vállamon ült, megkérdezte:
– Itt miért nincs járda, mint nálunk Szokolnyikiban?
– Itt is lesz járda és egy szép tér – feleltem -, csak majd később …
Családommal ideiglenesen egy 8 m hosszú szobában kellett elhelyezkednem V. M. Dvorcovnál, a hadosztály vegyi szolgálatának a főnökénél, aki olyan kedves volt, hogy családjával együtt egy még kisebb szobába költözött. Mindnyájan megértettük a lakásproblémát, és senki sem formált igényt jobb lakásra, míg ezt a jobbat magunk föl nem építjük.
Félóra múlva már a hadosztálytörzsnél voltam, amely ugyanebben az udvarban helyezkedett el. A hadosztály parancsnoka, Kletkin, nem volt a törzsben. Üzente, hogy beteg és nem tud fogadni. Megértettem lelkiállapotát, és nem erőszakoltam a haladéktalan találkozást. A hadosztály ügyeivel Nyikolaj Albertovics Jung hadosztálykomisszár és Alekszandr Ivanovics Vertogradszkij hadosztály törzsfőnök ismertetett meg részletesen. Hálás voltam nekik, amiért mindenről gyorsan és pontosan tájékoztattak. A legfontosabb dolog azonban még előttem állt: közvetlenül az egységeknél és az alegységeknél alaposan meg kellett ismernem a helyzetet, rámutatni a hiányosságokra, felfedni ezek okait, majd a parancsnokkal és politikai munkásokkal együtt megjelölni a hiányosságok felszámolásának útját.
Még aznap felkerestem a 19. „Manicsi” kozákezredet, a hadosztály legtekintélyesebb egységét, amelynek parancsnoka Fjodor Jakovlevics Kosztyenko, a lovashadsereg egyik veteránja volt. Régebben nem ismertem személyesen, de sokat hallottam erről a lelkiismeretes parancsnokról, a lovasság megszállottjáról, a lovasságnál az idő tájt gyakori lovasversenyek elmaradhatatlan résztvevőjéről.
A Nagy Honvédő Háború kitörésekor F. J. Kosztyenko az ukrajnai államhatárainkat védő 26. hadsereg parancsnoka volt. Vezetésével a hadsereg egységei és magasabbegységei olyan szívósan verekedtek, hogy a háború első napjaiban a fasiszta csapatok óriási áldozatok ellenére sem tudtak behatolni Ukrajna belsejébe. Sajnos, Fjodor Jakovlevics Kosztyenko nem érte meg napjainkat. Hősi halált halt egy Harkov alatti elkeseredett küzdelemben, mint a Délnyugati Front parancsnokának helyettese. Vele együtt esett el legkedvesebb fia, Pjotr is. Pjotr Kosztyenkót lehetetlen volt nem szeretni. Emlékszem rá, hogy már egészen fiatal korában kezdte tanulni a katonai mesterséget, és különösen szerette a lovaglást meg a kardvívást. Fjodor Jakovlevics elégedett volt fiával. Bízott abban, hogy Pjotrból jó lovasparancsnok lesz, és ez a reménye valóra is vált.
A 19. „Manicsi” ezred után alaposan megismerkedtem a 20., 21. és 23. kozákezreddel, a 4. lovastüzér és 4. gépesített ezreddel, majd a hadosztály közvetlen önálló lovasszázadaival. A legnehezebb helyzetben a 20. lovasezred volt, amely Szlucktól 20 km-re, Konyuhi faluban állomásozott. Az ezred élén Vlagyimir Viktorovics Krjukov állt, ugyanaz a Krjukov, aki a Nagy Honvédő Háborúban egy lovashadtestet vezetett, és nevét gyakran megemlítették a Legfelsőbb Főparancsnokság parancsaiban. Az ezred az államhatár közelében helyezkedett el, és mintegy a hadosztály elővédjének számított.
Az ezred személyi állományának hangulata a nehéz körülmények ellenére vidám volt. Még a tisztek feleségei sem voltak elkeseredve, akik Leningrád alatti jó lakásaikból költöztek ide. Csak egy dolog miatt panaszkodtak: nem volt a gyerekeket hol taníttatni, nem voltak iskolák.
A 21. kozákezred parancsnokát, Ivan Nyikolajevics Muzicsenkót a 14. önálló lovasdandárból ismertem, ahol a polgárháború idején az ezredkomisszár helyetteseként tevékenykedett. A Nagy Honvédő Háború kitörésekor az Ukrajnában állomásozó 6. hadtest parancsnoka volt, amelynek törzse Lvovban települt. Muzicsenkónak nem volt szerencséje a háború elején. A túlerejű ellenség nyomására visszavonult Ukrajna belsejébe, ott aztán súlyosan megsebesült, és az ellenség fogságába esett. Az egész háború alatt németországi hadifogolytáborokban sínylődött.
A 21. kozákezred szervezettségével, a szolgálat feszes ellátásával és általános rendjével kissé jobb benyomást tett rám. Itt érződött a parancsnoki és a politikai állomány jó szervező munkája.
A 4. gépesített ezred parancsnoka Vaszilij Vasziljevics Novikov volt. A Nagy Honvédő Háború időszakában Novikov gépesített hadtestet, majd hadsereget vezetett, és nevét nemegyszer megemlítették a Legfelsőbb Főparancsnokság parancsaiban. Novikov, a Lovashadsereg veteránja, hosszú ideig a 4. lovashadosztály hadműveleti osztályát vezette. Az ezred komisszári beosztást Artyem Szergejevics Zincsenko, az egyik legrégibb lovastiszt töltötte be, aki az 1. Lovashadsereg zászlaja alatt verekedett, a hadsereg megalakulásának első napjaitól. A Nagy Honvédő Háborúban Artyem Szergejevics több nagy tábori kórház politikai tisztjeként tevékenykedett.
A 4. gépesített ezred soraiban sok olyan nagyszerű parancsnok és politikai munkás nevelkedett, akik jelenleg felelős beosztásokban dolgoznak a vezérkarnál, a Honvédelmi Minisztérium csoportfőnökségein és a csapatoknál. A volt munkás és parasztfiúk katonai szakértőkké, tapasztalt tisztekké és tábornokokká váltak.
Mivel a gépesített egységek, különösen a gépesített hadtestek, kiemelkedő szerepet játszottak a Nagy Honvédő Háború éveiben, a háború előtt viszont megalakításuk az ismert nehézségekbe ütközött, szeretném röviden érinteni a gépesített hadtestek keletkezésének történetét, hangsúlyozva hadseregünk úttörő szerepét e téren.
1929-ben a Szovjetunió Forradalmi Haditanácsa (V. K. Triandafillov beszámolója alapján) jóváhagyta azt az előterjesztést, amelyben a következők voltak: „Figyelembe véve, hogy egy olyan új fegyvernemet, mint a páncélos erő, nem tanulmányoztunk kellően sem a harcászati alkalmazás (önállóan vagy a gyalogsággal, illetve a lovassággal együtt), sem pedig a legelőnyösebb szervezési formák szempontjából, feltétlenül szükséges, hogy 1929-1930-ban kísérleti céllal állandó gépesített egységet szervezzünk.”
A határozat végrehajtásaként még abban az évben megalakították a kísérleti gépesített ezredet, amely már 1929-ben résztvett a Belorusz Katonai Körzetben tartott hadgyakorlatokon. E gyakorlatok vezetői K. J. Vorosilov, B. M. Saposnyikov és V. K. Triandafillov voltak.
1930-ban az ezredet gépesített dandárrá fejlesztették, amelyet rögtön bevontak a katonai körzet gyakorlataiba. 1932-ben megalakultak a világ első gépesített hadtestei. Szervezetileg két gépesített dandárból, egy lövész-géppuskás dandárból és egy önálló légvédelmi tüzérosztályból álltak. A hadtestnek több mint 500 harckocsija és 200 gépkocsija volt. 1936 elején már négy gépesített hadtesttel, 6 önálló gépesített dandárral és ugyanannyi önálló harckocsiezreddel rendelkeztünk. A lovasságnál 15 gépesített ezred, a lövészhadosztályokban pedig több mint 80 harckocsizászlóalj és -század volt.
Első gépesített magasabbegységeink megszervezése és gyakorlati kipróbálása jó alapul szolgált a gépesített csapatok széles körű felhasználásával kapcsolatos elmélet továbbfejlesztéséhez.
A 4. gépesített ezred ellenőrzését harci riadóval kezdtük. Az ezred parancsnoksága természetesen nem számított erre, hiszen egysége éppen hogy csak befejezte utolsó lépcsőinek átdobását a Leningrádi Katonai Körzetből. Az alegységek parancsnokainak megismerkedésünkkor hangsúlyoznom kellett, hogy a gépesített ezred legfőbb erénye, ha gyorsan szét tudja bontakoztatni alegységeit, kitűnően ismeri technikai eszközeit, jól ért a harckocsifegyverekkel való tüzelés nehéz művészetéhez. Mint ahogy várható volt, az esős éjjel elrendelt riadó sok hiányosságot tárt fel, különösen az ismeretlen terepen való vezetés és tüzelés terén.
Miközben az egységeknél a helyzetet tanulmányoztam, volt időm arra is, hogy alaposan megismerkedjek a hadosztálytörzzsel, a vezető beosztású parancsnokokkal és politikai munkásokkal.
A törzsben és a politikai osztályon szintén több, a hadosztály egységeinek gyakorlati vezetésével kapcsolatos hibát találtam. Többek közt rosszul szervezték meg a harckiképzés ellenőrzését, s nem követelték meg a parancsok teljesítését. Különösen gyenge volt a harckiképzés jó tapasztalatainak tanulmányozása, általánosítása és elterjesztése. Az egységek „saját levükben főttek”. Előfordultak olyan esetek, amikor az egyik egység nagy erőfeszítések árán a kiképzés egyik vagy másik formájának új, tökéletesebb módszerét „fedezte fel”, holott e módszert egy másik egység már régóta alkalmazta.
Mint már mondottam, a hadosztálytörzset Alekszandr Nyikolajevics Vertogradszkij, a cári hadsereg egykori, katonailag kitűnően képzett tisztje vezette. A hadosztály politikai osztályának élén a nagyon tehetséges politikai munkás, N. A. Jung állt, akit hamarosan kineveztek a 3. lovashadtest politikai osztályvezető helyettesévé és áthelyezték Minszkbe. Annikor a hadosztály parancsnoki állományával összegeztük és megvitattuk a tapasztalatokat, elhatároztuk, hogy először egy pártaktíván megbeszéljük a kommunistákkal a hadosztály életének valamennyi pozitív és negatív jelenségét. Úgy terveztük, hogy ezután összehívjuk az egész parancsnoki állományt és a gyűlésre meghívjuk az alegységek szolgálatvezetőit, akiknek szerepe a belszolgálat megszervezésében rendkívül nagy. A pártaktíva sikeresen folyt le. A kommunisták felszólalásaiban a meglevő hiányosságok iránti türelmetlenség érződött és határozottan elutasítottak minden olyan megnyilvánulást, amely a laza fegyelmet és az elégtelen felkészülést objektív okokkal igyekezett magyarázni.
Az aktíva után világossá vált, hogy a hadosztály állapotában tapasztalható általános hanyatlás a gyenge politikai munka és az alacsony színvonalú harckiképzés következménye. A kiképzés egy időre csaknem teljesen abbamaradt, mivel minden időt az építőmunkára fordítottak. Következésképp haladéktalanul meg kellett szervezni a tervszerű harckiképzést és teljes mértékben ki kellett bontakoztatni a pártpolitikai munkát. Ami pedig az építést és a mindennapi feladatokat illeti, ezeket a tervben külön e célra biztosított napokon kell megoldani. Ezenkívül arra számítottunk, hogy a katonai körzet parancsnokától az eddiginél jóval nagyobb segítséget kapunk.
A pártaktíva véleményét és a hadosztály-parancsnokság javaslatait a parancsnoki politikai állomány gyűlése igen kedvezően fogadta és mindenben támogatta.
A harckiképzés területén tervünk szerint a fő erőfeszítéseket a különböző szintű parancsnokok módszertani felkészítésére kellett összpontosítani. A harcászati kiképzésen belül a bemutató foglalkozások egész sorozatát vállaltuk magunkra. A lőkiképzés területén a bemutató foglalkozásokat a 21. ezredre, a lovas-foglalkozásokat a 19. ezredre, személy szerint F. J. Kosztyenkóra, a lovassági ügyek kitűnő ismerőjére bíztuk. Az alaki és a testnevelési kiképzés bemutató foglalkozásait V. V. Krjukov tartotta. A 23. ezred parancsot kapott, hogy bemutató módszertani foglalkozásokat készítsen elő és tartson az alparancsnoki állomány számára, a lovastüzér és a 4. gépesített ezred pedig olyan foglalkozások megszervezését kapta feladatul, amelyeken a tüzérség, a páncélosok és a lovasság együttműködését gyakorolták a támadó harc körülményei között.
Rendkívül nagy szervező és módszertani munka állt előttünk, mivel kedvező eredményt csak akkor várhattunk, ha a foglalkozásokat a legmagasabb szinten tartjuk, és így hatással lesznek mindazokra, akiknek bemutatjuk.
A harckiképzés területén a fő erőfeszítéseket a középszintű és a magasabb-parancsnoki állomány egyéni kiképzésére összpontosítottuk. Több éves gyakorlatom során tapasztalataim meggyőztek arról, hogy csak a harcászatilag képzett parancsnokok képesek békeidőben jó katonai egységeket összekovácsolni, s háborúban a legkisebb veszteségek árán győzedelmeskedni.
Újból meg kell jegyeznem, hogy engem személy szerint mindig vonzott a harcászati kiképzés, mint a csapatok katonai felkészítésének legfontosabb területe. Ezzel mindig fokozottan foglalkoztam 43 évi katonai szolgálatom alatt, sorkatonai szolgálatomtól egészen hadügyminiszterségemig.
A kiképzési idő nagy részét a hadosztály a terepen töltötte, s főként a bonyolult körülmények között folyó harc megszervezésével és megvívásával foglalkozott. A parancsnoki állomány érdeklődéssel tanulmányozta a megindulási körletbe történő erőltetett menetek problémáit, a kialakult helyzetek válságos pillanataival kapcsolatos kérdéseket. Állhatatosan követeltük a parancsnokoktól és politikai munkásoktól, hogy jól értsenek a csapatok vezetéséhez, mert enélkül lehetetlen megsemmisítem az ellenséget a korszerű harc rendkívül dinamikus feltételei között.
A lovasság abban az időben a szárazföldi erők legmozgékonyabb fegyverneme volt. Feladata volt a gyors megkerülés, bekerítés, és az ellenség szárnyaira, valamint hátába mért csapás. A találkozóharc feltételei közt a lovasságtól megkövetelték, hogy gyorsan bontakozzék szét harcrendbe, legyen képes haladéktalanul tüzet nyitni az ellenségre, a főerőket bátran átcsoportosítani a rohamhoz, és a visszavonuló ellenséget lemaradás nélkül üldözni.
Miután a lovasságot megerősítették páncélozott fegyverekkel és állományában tarackos tüzérséget rendszeresítettek, ez lehetővé tette, hogy ne csak sikerrel törje meg az ellenség ellenállását, hanem megoldja a támadóharc és a sikeres védelem feladatait is.
Az új technika kezelésének elsajátítása, különösen pedig hadműveleti alkalmazása természetesen nem mindig ment simán. Zavarólag hatott sok katona és parancsnok nem megfelelő szintű általános műveltsége, gyakran történtek balesetek, műszaki hibák, nem mindenki értette meg, hogy milyen fontosak a műszaki ismeretek, nem volt elég technikai szakember. A régi fegyvernemeket újjá kellett szervezni és új magasabbegységeket kellett létrehozni. Sok gyalogsági és lovassági parancsnokot repülő és páncélos szakemberré kellett átképezni, ugyanakkor agresszió esetére fenn kellett tartani a hadsereg harckészültségét. A csapatok szervezeti átalakítása ezzel párhuzamosan folyt.
Másrészt: az új technika felébresztette az érdeklődést, és új lehetőségeivel sokakat vonzott a hadseregbe. A sajtóban, a rádióban és a filmek segítségével széleskörűen propagáltuk a haditechnikai ismereteket. A pártszervezetek vezetésével a Vörös Hadsereg harcosai és parancsnokai nagy kedvvel tanultak a haditechnikai körökben (a hadseregnél és a flottánál akkoriban 5000 haditechnikai kör működött, a mi katonai körzetünkben 1932-ben a beosztottak mintegy 80%-a vett részt ilyen munkában). Szívesen hallgattak előadásokat és beszámolókat ilyen témákról, és az új technikai eszközök és fegyverek ismeretét elmélyítő vetélkedőkön és versenyeken vettek részt.
Az egységeknél mindenütt a komszomolisták által készített tablókat, fotókiállításokat lehetett látni, amelyek a technikai ismereteket népszerűsítették. Röpgyűléseket tartottak a technikai eszközök kezeléséről. Bibliográfiai esteket szerveztek, amelyeken a haditechnikai könyveket ismertették. Technikai szemléket tartottak és tömeges kampány indult a „kiváló lövész” cím megszerzéséért.
A Komszomol Központi Bizottsága és a különféle önkéntes honvédelmi szervezetek segítségével a behívás előtt álló korosztályok aktív kapcsolatba kerültek a haditechnikával. Így 1934-1935-ben több mint másfél millió fiú és leány vizsgázott le motorismeretből, 1 millió légvédelemből és vegyvédelemből.
Egyszóval, a párt felhívása „Elsajátítani a technikai ismereteket!” volt a hadsereg párt-, szakszervezeti és Komszomol-szervezeteiben a parancsnokok és politikai munkások tevékenységének legfőbb vezérelve. A katonák és parancsnokok nemcsak sikerrel sajátították el a technikai ismereteket, de maguk is igyekeztek ezeket az eszközöket tökéletesíteni. 1933-ban csak a mi katonai körzetünkben több mint 4000 olyan javaslatot valósítottak meg, amelyek tökéletesítették a technikai eszközöket. Természetes, hogy ezt a folyamatot minden módon támogattuk.
A parancsnoki és törzskiképzés egyik fő feladatát abban láttuk, hogy elsajátíttassuk a találkozóharc és a váratlanul kibontakozó tevékenységek vezetését. Ez megkövetelte, hogy felhagyjunk az addig megszokott vezetési módszerekkel, amelyeket írásbeli parancsok, távbeszélő és más vezetékes híradó eszközök segítségével valósítottunk meg. Át kellett térni a rádió útján történő vezetésre, a rövid katonai parancsok rendszerére, a „nyeregből való vezetésre”, ahogy ezt akkoriban a lovasságnál emlegették.
A hadosztálynál és az ezredeknél a különböző szintű parancsnoki állomány harcászati kiképzése során igyekeztünk megtanítani parancsnokainkat arra, hogy értsenek az egységek és alegységek tevékenységének alapos álcázásához, hogy ily módon meglepetésszerű csapásokat mérhessünk az ellenségre. Máig sem felejtettem el azt az érdekes kétoldalú csapatgyakorlatot, amelyet 1933-ban tartottunk.
Védő félként Muzicsenko megerősített 21. kozákezrede tevékenykedett. Az ezredet a támadó 20. ezrednél két nappal korábban kirendeltük a terepre, ahol szabályos védőövet épített ki az egész harcászati mélységben. A 20. lovasezred semmit sem tudott a küszöbön álló gyakorlatról, sem arról, hogy a 21. ezred valahol a terepen védőövet épít ki. Riadóztattuk a 20. lovasezredet.
Az összpontosítási körletben a 20. lovasezredhez csatlakoztak a megerősítő eszközök: egy harckocsiszázad és egy lovas tarackos tüzérosztály. A parancsnokság itt ismerte meg a harcászati helyzetet, amely azonnali támadást követelt. 46 km-es menetet kellett végrehajtani a hadosztály előrevetett osztagaként azzal a céllal, hogy hídfőt létesítsen azon a területen, ahol a 21. lovasezred védett.
Estefelé a 20. lovasezred élegységei harcérintkezésbe kerültek a 21. lovasezred biztosító részeivel. Sötétedett. Mivel világosban már nem lehetett felderíteni az „ellenség” védelmét, Krjukov ezredparancsnok elhatározta, hogy ezt az éjszaka folyamán hajtja végre, hajnalban pedig támadást indít. Döntése egészen természetes volt.
A történelem azt igazolja, hogy a harc kimenetele végső fokon attól függ, hogy a parancsnok és törzse mennyire céltudatosan, szervezetten és figyelmesen készíti elő a rohamot. E bonyolult munkában elsőrendű jelentőségű a felderítés. Ha tisztáztuk az ellenség erőinek és eszközeinek elhelyezkedését, valamint az általuk megszállt terep sajátosságait, akkor pontosan meg lehet határozni az ellene alkalmazandó tevékenységi módot.
A gyakorlatból tudom, mennyire fontos, hogy a felderítés pontos legyen. Különösen akkor, ha a védő ellenséget hajnalban támadjuk meg, mivel az éjszaka folyamán, annak leple alatt az ellenség könnyen megváltoztathatja harcrendjét. A felderítés még nagyobb jelentőségű olyankor, amikor tapasztalt ellenség ellen kell harcolni.
Bár Krjukov, a 20. lovasezred parancsnoka elméletben természetesen tudta ezt, mégis eléggé hanyagul járt el. Nem vette figyelembe, hogy az „ellenségnek” szintén megvolt a maga feladata: meg kellett akadályoznia a támadó áttörését, kedvező esetben pedig meg kellett semmisítenie azt.
Muzicsenko, a 21. lovasezred parancsnoka, a következő elhatározást hozta.
- A sötétség beállta előtt a peremvonal tűzeszközeivel és a tüzérség támogatásával visszaveri az „ellenség”-nek a védelem áttörésére irányuló kísérleteit, és megakadályozza, hogy beékelődjön az első állásba.
- A harci zaj leple alatt – betartva az álcázás minden rendszabályát – a sötétség beállta után megkezdi az ezred harcrendjének visszavonását a már korábban kijelölt és megfelelően előkészített második védőállásba.
- Hogy az „ellenség” ne fedezhesse fel a manővert, a peremvonalban elhelyezett harcrendi elemeket csak közvetlenül a virradat előtt vonja vissza és az „ellenség” szemmeltartására figyelőőrsöket hagy hátra.
A sötétség beálltával a 20. lovasezred parancsnoka megerősített felderítő járőröket küldött a védelem peremvonalához. A járőrök tüzet kaptak, ezért kénytelenek voltak a drótakadály előtt fedezéket keresni és onnan folytatni a megfigyelést. Az éjszaka folyamán a 20. ezred parancsnokát rendszeresen tájékoztatták arról, hogy az „ellenség” továbbra is a peremvonalban tartózkodik, sőt igyekszik foglyokat ejteni. Krjukov meg volt győződve arról, hogy ellensége, mintán beásta magát, védekezni fog az elfoglalt állásokban. Hajnalban, a tüzérségi előkészítés után, az ezredparancsnok a győzelem biztos tudatában rakétával jelt adott a támadás megkezdésére. A tüzérségi tűz erősödött és megkezdődött az alegységek lendületes rohama. A harckocsik nagy sebességgel menetből küzdötték le az első lövészárkot és megközelítették a másodikat. Az első árkot tehát elfoglalták. De mi történt? Miért álltak meg a harckocsik?
– Hadosztályparancsnok elvtárs – fordult a 20. ezred parancsnoka a gyakorlat vezetőjéhez engedje meg, hogy előre menjek és személyesen állapítsam meg, miért akadt el a támadás!
– Menjen! Derítse fel! Az a legbiztosabb, ha az ember saját szemével győződik meg a dolgokról.
A második lövészároknál Krjukovot a 2. század parancsnoka, E. M. Bus fogadta.
– Mi történt? Miért álltak meg?
– Ezredparancsnok elvtárs! Épp azt beszéljük meg a harckocsiszázad parancsnokával, hogy mit tegyünk.
– Hogy mit? Verjék szét az „ellenséget”!
– Igen, de nincs ellenség.
– Hogyhogy nincs? Hová lett?
– A felderítés egész éjjel azt jelentette, hogy az „ellenség” védelemben van.
– Engedje meg, hogy jelentsek! – fordult az ezredparancsnokhoz a döntnök – egy harckocsizó. – A lövészárokban egy boton ezt a cédulát találtuk. Talán ez segít megoldani a rejtélyt.
Az ezredparancsnok fogta a papírt és hangosan olvasta: „Szívélyes üdvözletünk! Köd előttünk, köd utánunk, találjanak meg, ha tudnak. Azt tanácsoljuk, a jövőben legyenek éberebbek!”
Látni kellett volna a jelenlevők megnyúlt ábrázatát, és azt a kellemetlen helyzetet, amely a 21. lovasezred megtévesztő manőverének következtében állt elő és arra kényszerítette a támadókat, hogy lőszerük nagy részét elpazarolják. Pedig a legfőbb kérdés még mindig tisztázatlan volt: hová tűnt el az „ellenség”?
– Biztosan magadra haragítottad Ivan Nyikolajevicset, hogy ilyen komédiát rendezett számodra – jegyezte meg F. J. Kosztyenko, a 20. lovasezred fő döntnöke.
– Még nagyobb baj is lehet – gondolkodott hangosan Krjukov, hol a térképre, hol az előtte levő terepre pillantva. És mintha csak szavait akarnák alátámasztani, a döntnökök robbanásokkal jelezték a 21. ezred tűzcsapását, amelyet a 20. ezred harcrendjére mért.
Teljes volt a zavar.
A gyakorlat értékelésén részletesen elemeztük mindkét fél harctevékenységét. Alaposan megbeszéltük a 20. lovasezred hibáit, amely tevékenysége során megbocsáthatatlanul passzívan derítette fel az ellenséget. Ami a 21. lovasezred harctevékenységét illeti, ezt úgy értékeltük, mint a megtévesztő manőver iskolapéldáját.
A résztvevők sokáig emlékeztek erre a gyakorlatra, s később több változatban is megismételtük.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!