ELSŐ RÉSZ

(idézet: Horthy – Vas Zoltán)

Az ellenzéki közvélemény és az ország népe annyira gyűlöli Tiszát, hogy az 1905 januári választásokon teljesen váratlanul a koalíció elsöprő győzelmet arat. A Szabadelvű Párt mandátumainak száma százhússzal csökken. A Függetlenségi Párt megkétszerezi képviselőinek számát, százhatvan mandátumot szerez. Megnövekednek a többi pártok is. Az abszolút többség az ellenzéké.

Jellemző, hogy a munkásosztály pártja, a Szociáldemokrata Párt, bár több helyen állít jelöltet, nem jut képviselethez a parlamentben.

Tisza lemond, de a király nem az abszolút többséget nyert koalíciós pártok vezetőit, hanem újból a választásokon teljes vereséget szenvedett miniszterelnököt bízza meg kormányalakítással. A koalícióban tömörült ellenzék törvénytelennek nyilvánítja Tisza és kormánya kinevezését. Megsemmisíti a Tisza képviselőházi puccsa alkalmával hozott határozatokat. Felszólítja a városi és megyei törvényhatóságokat, ne hajtsák végre a Tisza-kormány intézkedéseit. A megyék többsége megtagadja az adók behajtását, az újoncok behívását.

A kormány valóságos hatalma minimálisra csökken. A tényleges hatalom jórészt a koalíció vezérlő bizottsága kezébe összpontosul.

Tisza közel négy hónapon át taktikázik, hogy mint miniszterelnök valamilyen egységre jusson a koalícióval, de ez nem sikerül. Nem tudja összehívni az országgyűlést sem. Tarthatatlan a helyzete, lemond. Levonja bukásának következményeit, és időlegesen visszavonul geszti birtokára. Az udvarban azonban továbbra is persona grata: az uralkodó által nagyon kedvelt személy marad.

A király még Tisza lemondása után sem a koalíciót kéri fel kormányalakításra, 1905 júniusában bizalmas emberét, testőrsége (a darabontok) parancsnokát, báró Fejérváry Géza táborszernagyot nevezi ki miniszterelnöknek. Kormányát az ellenzéki köznyelv ezért nevezi el „darabontkormánynak”.

Fejérváry 1905. június 21-én megkísérli a képviselőház összehívását, ami botrányba fullad. A király bizonytalan időre elnapolja üléseit.

Olyan politikai helyzetben történik ez, amikor Oroszországban elkezdődött a polgári forradalom.

Az 1905-ös esztendő az újabbkori világ és a szocializmus történelmének egyik legviharosabb időszaka. A Távol-Keleten dúló orosz-japán háborúban Oroszország csatát csata után veszít. Lelepleződik a cári uralom gyengesége.

1905. január 9-én az akkori Oroszország fővárosában, Pétervárott, a Téli Palota előtt II. Miklós cár vérpatakba fojtja a lakosság békés tüntetését. Szerte a hatalmas birodalomban tüntetések, sztrájkok kezdődnek. Megindul a néptömegek harca a cárizmus ellen. A polgári forradalom hónapról hónapra sikeresen előrehalad. Az 190 5-ős oroszországi forradalomnak szerte a világon óriási a hatása. A szocialista mozgalmak a bolsevikok példájára új lendülettel támadják a kapitalizmust. Magyarországon, a koalíciós küzdelmektől kiélezett helyzetben, az orosz forradalom példájában a tömegek saját jövendő céljukat látják. Gyakoriak a sztrájkok, tömegtüntetések.

A Népszava írja: – Valósággal megmozdult alapjaiban az egész ország. Egyik szakma a másik után, műhelyek, gyárak, épületek munkásai teszik le a szerszámot … Nincsen talán egyetlen ország sem, Oroszországon kívül, ahol annyira megindult volna a föld, mint Magyarországon.

Az orosz forradalom magyarországi hatásának példája a magyarországi szocialista diákság kiáltványa is. A budapesti munkásság 1905. február 5-én tartott nagygyűlésén olvasták fel:

– A titkos forradalmi propaganda hőse, a forradalmár orosz diákság, megtalálta helyét a forradalomban. Példájuk követendőként áll a magyar szocialista és demokratikus gondolkodású diákok előtt. … Mi, magyar diákok százszorosan tanulhatunk tőletek. Magyarországon az európai köntösű, de ázsiai barbárságú uralkodó osztály a félszabadság és félszolgaság demoralizáló bilincseiben tartja az ország uralkodó népét. Hogy élünk – kevés, hogy érte haljunk – sok a szabadság. Mi, magyar szocialista diákok, csak fogcsikorgatva nézzük, miként ölik ki tervszerűen a szabad gondolkodás utolsó csíráit, miként terjeszkedik egyetemeinken, mint egész közéletünkben, a klerikalizmus gyilkos mérge … A ti végleges győzelmetek a mi szabadságunk riadója lesz. Győzzetek, testvérek, hogy mi is győzhessünk. A budapesti főiskolák szocialista hallgatói …

Oroszországban, miként nyugaton is akkoriban, a szociáldemokraták két fő irányzatot képviselnek: a reformistákat és a baloldaliakat.

A lexikális nyelvezet szerint a reformizmus a munkásmozgalomban ama nézetek összessége, amelyek elutasítják a szocialista forradalmat. Szerintük a kapitalista társadalomban a munkásosztály gazdasági, politikai, társadalmi helyzetének megjavítását reformokkal kell elérni. Változásokért kell harcolni, amelyek szabályozzák, illetve enyhítik a dolgozók kizsákmányolását, de nem érintik a kizsákmányolás és az osztályuralom alapját.

A reformisták politikai céljaik eléréséhez együttműködnek az uralkodó osztályok ama csoportjaival, amelyek reformok útján hajlandók elősegíteni a tőkés társadalom megoldható ellentmondásainak kiküszöbölését. A reformista irányzat éppen emiatt a munkásosztály viszonylag kedvező helyzetben levő, jól fizetett felső rétegeiben és a kispolgárságnak a munkásmozgalomhoz közeledő csoportjaiban talál hívekre.

A marxista baloldal sem veti el a munkásosztály helyzetének javítását szolgáló reformokat. Ezeket mindössze a kizsákmányolás végleges megszüntetéséért folyó forradalmi harc velejáróinak, melléktermékeinek tekinti és mint ilyeneket állítja további céljai szolgálatába.

Oroszországban a reformisták orosz elnevezése: mensevikek. A marxista baloldal: a bolsevikok. Az 1905-ös forradalomban a mensevikek a párt kisebbsége, utóbbi a cárizmus megdöntésének célkitűzése helyett megelégszik a társadalom demokratikus megreformálása követeléssel.

A párt többsége, a bolsevikok, Lenin vezetésével azt hirdetik: a proletariátusnak végig kell harcolnia a demokratikus forradalmat. E feladat megoldásával azonban a munkásosztály, ekkor már maga mellé állítva a parasztságot, a szocialista forradalom megvalósításáért harcol.

1905 decemberében, a helyi szovjet felhívására, a moszkvai munkásság ez alapon kezd általános politikai sztrájkot és felkelést. Példájukat számos város követi. A mensevikek ellenzése miatt azonban a moszkvai felkelést nem sikerül országossá tenni.

A cári tábornokok kihasználják a forradalom megtorpanását: csapatokat mozgósítanak Moszkva munkásosztálya ellen. Kilencnapos utcai harcban leverik a felkelést.

A mensevikek ekkor szemrehányást tesznek a bolsevikoknak:

– Nem kellett volna fegyvert fogni!

– Ellenkezőleg! – válaszolja Lenin. – Határozottabban, erélyesebben és támadóbban kellett volna a fegyvert megragadni. Meg kellett volna magyarázni a tömegeknek, hogy a békés általános sztrájk egymagában lehetetlen. Rettenthetetlen és kíméletlen fegyveres küzdelemre van szükség. Ami eredményt a cári önkényuralomtól megszereztek, kizárólag a tömegek harca vívta ki, és vívja ki a jövőben is. Az 1905-ös forradalmi felkelés felejthetetlen hőstett: utat mutat a jövőbe.

Választói jogot követelve, a Szociáldemokrata Párt 1905. szeptember 15-ére felvonulást hirdet az Országháza elé. Vörös Pénteken — ahogyan elnevezték – szinte a forradalom jegyében százezer munkás vonul fel.

Az orosz forradalom hatásának következményeként a monarchia más részeiben is tovább mélyül a néptömegek politikai harca. 1905. szeptember 24-én a prágai nép rendez nagy tüntetést. November 5-én Bécsben és Prágában hatalmas, utcai harcokba átcsapó tüntetéseken követelik az általános, titkos választójogot. Ugyanezen a napon nagy munkásmegmozdulás zajlik Brünnben, Innsbruckban, Linzben, Zágrábban, Triesztben. Ezek is ösztönzőleg hatnak a magyarországi munkásság harcaira.

A Függetlenségi Párt a cári zsarnokság megbuktatása példájával fenyegetőzve igyekszik érvényesíteni politikai követeléseit a koalíció többi pártja felé, és a darabontkormánnyal szemben is. Közben ez ugyanolyan munkaképtelen, mint Tisza István kormánya. E válságos helyzetben a darabontkormány legerősebb embere, Kristóffy belügyminiszter azt tekinti fő céljának, hogy elszakítsa a koalíciótól a Szociáldemokrata Pártot és vele a választójoggal nem rendelkező munkásosztályt és a paraszti tömegeket. Az uralkodó felhatalmazásával Kristóffy megteszi, amit a koalíció nem mer megtenni: a Szociáldemokrata Párt küldötteinek megígéri, hogy a kormány kész az általános és titkos választói jog bevezetésére. Betartani ezt azonban csak végső szükség esetén akarja. Ha nem sikerülne megegyezésre kényszeríteni a koalíciót, hogy feladja az udvar által el nem fogadható nemzeti függetlenségi követeléseket.

A Függetlenségi Párt kisebbsége hajlandónak mutatkozna megegyezni a Szociáldemokrata Párttal, nehogy Kristóffy a választói jog ígéretével elszakítsa a munkásosztály pártját a koalíciótól. A Függetlenségi Párt többsége azonban, és még kevésbé a koalíció többi pártja, nem mer a tömegekre támaszkodni. Harcát nem kapcsolja össze a demokratikus szabadságjogok kiterjesztésével. De nem is mer szakítani Ausztriával. Fenn akarja tartani a dualizmus rendszerét. Ezen belül mindössze nagyobb mozgási szabadságot, több önállóságot szeretne biztosítani a magyar uralkodó osztályoknak.

A darabontkormány kedvező ajánlata a választói jogról és ugyane tekintetben a koalíció kedvezőtlen magatartása nehéz helyzetbe hozza a Szociáldemokrata Pártot. Dogmatikus programja miatt nem látja a Magyarországon történelmileg napirenden levő demokratikus átalakulás forradalmi feladatait. A magyarországi proletárpártnak az adott helyzetben az lenne a feladata, hogy az ellenzéki pártszövetség, a koalíció nemzeti ellenállási programjának elégtelenségét leleplezve, a munkásosztályt emelje át az 1849-ben vereséget szenvedett polgári demokratikus és nemzeti forradalom vezetőjévé. Harcoljon a nemzeti függetlenség kivívásáért, a feudális maradványok megszüntetéséért, az ország demokratikus átalakításáért. Lépjen mindezek érdekében szövetségre a földet követelő parasztsággal és az országban élő nem magyar népekkel. A Szociáldemokrata Párt ehelyett a munkásosztálynak, a szegényparasztságnak és a nemzetiségeknek az 1905-ös forradalom hatására rendkívül megnövekedett politikai harckészségét továbbra is a választói jogra korlátozza.

Azzal indokolják, hogy a koalíció nem a tényleges függetlenség kivívására törekszik. Csupán a saját osztályuralmát kívánja megerősíteni Ausztriával és a támogatására alakult darabontkormánnyal szemben. Ez is, az is, minthogy el akarja nyomni a magyarországi néptömegeket, a Szociáldemokrata Párt az uralkodó osztályok egymással szemben álló csoportjainak, tehát a darabontkormánynak és a koalíciónak egymás közti harcát igyekszik felhasználni az általános választójog elnyerésére. – Hadd jöjjön az abszolutizmus, de a szuronyok hegyén jöjjön az általános választói jog – mondja Garami Ernő, a párt vezetője.

A pártvezetőség nagy reményeket ébreszt a tömegekben a darabontkormány választójogi ígérete iránt, pedig amint ez rövidesen kiderül, mindössze annyiból áll, hogy a szavazati joggal rendelkezők arányát a lakosság mintegy 4,5 százalékáról 15-re emelné. A titkos szavazást csak a városokban akarja bevezetni a kormány. Ígéretével mégis eléri, hogy a Szociáldemokrata Párt a koalíció ellen fordul.

Ausztria munkássága ugyanekkor kivívja az általános, titkos választójogot, és már a következő évben eléri, hogy az osztrák birodalmi ülés második legnagyobb pártja. A magyarországi munkásság ezt nem tudja elérni. Erői kisebbek, emellett a pártvezetőség hibás politikája is téves útra viszi a választójogi harcot.

A Szociáldemokrata Párt azzal, hogy a választói jog megszerzéséért a darabontkormánnyal tart, politikailag utat téveszt. Lehetetlenné teszi a nemzeti ellenállás pártjainak és a demokratikus erőknek az összefogását. Szembeállítja egymással a nemzeti függetlenségi és a demokratikus törekvéseket. Elősegíti a függetlenségi harcra felsorakozott tömegek leszerelését.

A párt súlyos következményű tévedése ez annyiban is, hogy a századfordulóval a dualista monarchia már minden szempontból akadályozza a fejlődést. Szétzúzása a haladó erők továbbjutásának előfeltétele. A Szociáldemokrata Párt számára a monarchia válságának elmélyítése lenne az egyetlen többé-kevésbé forradalminak nevezhető út. A koalíció nemzeti programja ilyen értelemben képviseli a reális nemzeti érdekeket. Az önálló magyar vámterület, az önálló Nemzeti Bank, a közös hadsereg nagymérvű magyarosítása követelésének megvalósítása elősegítené a Habsburg-birodalom bomlását és ennek romjain az Ausztriától és a Habsburgoktól független Magyarország megteremtését.

A darabontkormány támogatásával a Szociáldemokrata Párt a monarchiát összetartó erők legreakciósabb szárnya mellé áll, amelyet Ferenc Ferdinánd trónörökös képvisel. Központosított birodalmat akar létrehozni, nem pedig függetlenséget adni Ausztria-Magyarország népeinek. A Szociáldemokrata Párt a darabontkormány által mindössze csak megígért választói jog ellenében azokat támogatja, akik Ausztriában a legélesebben harcolnak az ausztriai Szocialista Párt által ugyancsak követelt választójogi törvény megvalósítása ellen. Világos tehát a szándék: Ferenc Ferdinándék Magyarországon a munkásosztály pártjának segítségével, a választójog megadásának ígéretével akarják megtörni a koalíciót.

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt tehát, ahelyett hogy kihasználná az 1905-ös orosz forradalom hatására Magyarországon is kialakuló forradalmi erjedést, és frontot változtatna a forradalmi harc irányába, megmarad az általa egyedül üdvözítőnek tartott választójog követelése mellett. Téves útra viszi ezzel a magyarországi munkásosztály, a paraszti és a nemzetiségi tömegek forradalmi energiáját.

A koalíció és a kormány között pedig annyira kiéleződött már a helyzet, hogy 1906. február 17-én a király teljhatalmú katonai képviselőt küld Pestre. Fegyveres erővel megszállja a képviselőházat. Feloszlatja a koalíció vezérlő bizottságát. Királyi biztosokat nevez ki a megyék élére. Felfüggeszti a sajtó- és gyülekezési szabadságot. A koalíciónak most a harcot kellene választania, de megretten a még mindig növekvő nemzetközi és magyarországi forradalom hullámaitól. Biztosítani akarja az új választójog megadásától rettegő földbirtokos osztályok uralmának további fennmaradását, és ennek érdekében nemzeti követeléseinek nagy részét feladva, lépésről lépésre visszavonul.

A Szociáldemokrata Párt támogatása nélkül a darabontkormány nem tudta volna messzemenő visszavonulásra kényszeríteni a koalíciót. Őfelsége részéről a köszönet mindezért az, hogy végül nem hagyja jóvá a darabontkormány által a Szociáldemokrata Pártnak megígért választójogi programot.

Helytelen politikájával a Szociáldemokrata Párt így vált az uralkodó osztályok közötti hatalmi versengés és alkudozás labdájává. Mihelyt erre az udvarnak nincs többé szüksége, el lehet dobni. Ez történik.

A párt visszavonulni kényszerül a harctól, mert a koalíció vezérlő bizottsága bosszút hirdet a szerinte a nemzet ügyét eláruló Szociáldemokrata Párt ellen. Kijelenti: ellenez minden forradalmi megmozdulást! A politikai válságból a kibontakozásnak az országgyűlés falain és keretein belül kell megtörténnie …

Mind az udvar, mind a koalíció továbbra is tart azonban a magyar és a nemzetiségi néptömegek forradalmától, szövetségétől, amely eddigi követeléseiben már amúgy sem egységes. Inkább megegyezésre hajlik az udvarral. Alapja ennek az, hogy mindkét fél elismeri: nem egymástól kell félniük. Az igazi ellenségük a demokrácia tábora, a munkások és szegényparasztok forradalmat kívánó százezrei.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

 

Ugyanazt csinálta mint a vajda és a Zseléagyú, most négy év börtönt vár a miniszterelnökre Boszniában

Első fokon négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte egy boszniai bíróság Fadil Novalicot, Bosznia-Hercegovina többségében bosnyákok és horvátok lakta országrészének, a Bosznia-hercegovinai Föderációnak a miniszterelnökét és két társát, mert a koronavírus-járvány ideje alatt gyanúsan magas összegekért vásároltak kínai lélegeztetőgépeket, írja az MTI.

A vád szerint egy gyümölcsfeldolgozó vállalat közvetlen megbízást kapott a lélegeztetőgépek beszerzésére, a szerződést pedig a polgári védelmi igazgatóság vezetője írta alá.

A száz lélegeztetőgép megvásárlására a cég körülbelül 1,89 milliárd forintnak megfelelő eurót, védőfelszerelés vásárlására pedig további másfél millió eurót (565,7 millió forint) kapott az államtól.

Novalicot hivatali visszaélés vádjában találták bűnösnek, míg a gyümölcsfeldolgozó vállalat vezetőjének öt évet, a polgári védelmi igazgatóság vezetőjének pedig hat évet kell börtönben töltenie csalás és pénzmosás miatt.

A nyomozás azt követően indult meg már 2020-ban, amikor kiszivárgott a sajtóban, hogy a lélegeztetőgépeket egy nem orvosi műszerek beszerzésével foglalkozó vállalaton keresztül szerezték be Kínából. Az ügyészség ezt követően megállapította, hogy a vásárolt lélegeztetőgépek a koronavírussal fertőzöttek legalapvetőbb ellátásának biztosítására sem alkalmasak.

A vádlottak a kétéves eljárás alatt ártatlannak vallották magukat, és azt állították, a közjó érdekében cselekedtek. Novalic ügyvédje bejelentette:

fellebbeznek az ítélet ellen.

Az Orbán-kormány csak egy maláj milliárdos érdekeltségétől 180 milliárd forintért vásárolt 6258 lélegeztetőgépet, annak ellenére, hogy ezek egy részéről már előre tudható volt, hogy nem felelnek meg a biztonságos használat követelményeinek, akár a betegek életét is veszélyeztethetik a hibái.

Összesen pedig 300 milliárd forintotfordított a kormány 16 ezer lélegeztetőgép beszerzésére, ezek túlnyomó részét sosem használták amennyiben ennek utánaszámolunk

a darabár lényegében megegyezik a boszniaival.

2020 augusztusában rengeteg adattal és ténnyel alátámasztott, részletes tényfeltáró cikket közölt a 444.hu a Külügyminisztérium hatalmas, 300 milliárdos, 16 ezer darabos lélegeztetőgép-beszerzéséről.

Bal-Rad komm: Az teljességgel nyilvánvaló, hogy a fenti cikk címe nem szolgál egyéb célt, mint a  Bosznia-hercegovinai Föderáció polgárainak cukkolását. Azáltal, hogy országuk általuk választásokon elkergetett első emberének OTT LOPÁSNAK MINŐSÍTETT CSELEKEDETÉT egy lapra teszi az írás a magyarok élőhelyének korlátlan kegyura – Döbrögi vajda – és tettestársai által elkövetetett dolgokkal!

Vagy hát nem is úgy…? Inkább MINKET – MAGYAROKAT! – cukkolna ez a hír?

Miszerint amit ITT – a NER – esített vajdaságban! – Döbrögi MEGENGEDHET MAGÁNAK, az OTT – a Bosznia-hercegovinai Föderációban – EGYENESEN BÜNTETENDŐ CSELEKMÉNY!

Pedig hát a Bosznia-hercegovinai Föderáció nem is tagja az EU – nak! Nem úgy mint Döbrögisztán! De az is meglehet, hogy hergeli az írás az EU – ba törekvő Bosznia-hercegovinai Föderáció, és a már EU -s gyarmat Döbrögisztán TISZTESSÉGES POLGÁRAIT? Az EU – nevű bűnszövetség ellen?! Azt akarván esetleg sugallni, hogy az EU úgy küzd a SZERVEZETT BŰNÖZÉS ELLEN, HOGY TÁMOGATJA AZT?!

 

ELSŐ RÉSZ

(idézet: Horthy – Vas Zoltán)

A fennálló osztrák-magyar dualista társadalom tekintetében a politikai élet és harc új és jelentős eleme a mindkét országban előretörő szociáldemokrata munkásmozgalom. A nemzetközi munkásmozgalom 1864 óta tartó hatalmas fellendülésével Magyarországon is jelentősen fellendül a munkások szervezkedése. A belügyminiszter nem engedi használni a szociáldemokrata elnevezést. A Nem választók Pártja, majd a Magyarországi Általános Munkáspárt nevet használja.

1890-ben, tizenöt évig tartó küzdelmes út és az elvek tisztázása után jön létre a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. Politikai színre lép ezzel az ország legmodernebb politikai pártja, az első tömegpárt. Sikeresen vezeti a közel nyolcszázezerre szaporodott magyarországi munkásság politikai szervezkedését és sztrájkharcait a gazdasági élet feltételeinek megjavításáért.

Hallatja szavát a dualista birodalom, ezen belül Magyarország politikai és gazdasági életének kérdéseiben is. A legfontosabb a Függetlenségi Párt által vezetett nemzeti függetlenségi mozgalom. Történelmileg napirenden levő feladat az 1848-49-ben félbemaradt demokratikus forradalom befejezése.

A 19. század utolsó évtizedének ez már olyan történelmi szakasza, amikor a Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején kibontakozó magyarországi iparosodással és a kapitalizmus egyre gyorsuló fejlődésével kialakul a banki és az ipari nagytőke. Urai szorosan összefonódnak a kormányhatalmat gyakorló nagybirtokos arisztokráciával.

A nyílt színen azonban továbbra is az ország politikai vezetői, társadalmi hangadói az arisztokrata nagybirtokosok, a nagyobb középbirtokosok és leszármazottaik. Ez a réteg adja a főrendiház és a parlament többségét, az állami vezető tisztségek túlnyomó részét. Az e réteghez tartozás a miniszteri bársonyszékbe jutásnak szinte elengedhetetlen feltétele.

Eddig mindez az 1867 óta uralmon levő Szabadelvű Párt politikájában jutott kifejezésre. Máig is ez a párt az, amelynek a legszorosabb a kapcsolata az uralkodó körökkel és az udvarral. Az általa képviselt magyar nagybirtok és nagytőke – egyre növekvő ellentétben ugyan az osztrák nagytőkével – élvezi az Ausztriával közös állami kapcsolat számos politikai és gazdasági előnyét.

A Függetlenségi Párt viszont azokat az elégedetlen középbirtokosokat, burzsoá liberális és nagykereskedelmi rétegeket, az osztrák és magyar nagyipar és nagykereskedelem által szorongatott kisiparosokat és kiskereskedőket, haladó polgári értelmiségieket, módos gazdákat és érdekeiket képviseli, amelyek mindinkább érzik az Ausztriával közös társadalom politikai és gazdasági hátrányait. Addig is, amíg megvalósulhat a perszonáluniós Magyarország, a Függetlenségi Párt követeli az 1867-es kiegyezés jelentős módosítását. A közös monarchián belül nagyobb politikai és gazdasági függetlenséget, önálló magyar vámterületet, magyar pénzt kibocsátó Magyar Nemzeti Bankot, mint a magyar iparosodás és egyáltalán a magyar nemzeti kapitalizmus kifejlődésének egyik emeltyűjét. Lényegesen nagyobb befolyást kíván elérni a monarchia hadügyeiben és a külpolitikában.

Liberalizmust hirdet a reakciós Tisza Kálmán rendszerével szemben. Követeli a még mindig félfeudális Magyarország modern állammá átalakítását. A kormánypártnak kedvező eddigi nyílt szavazásos, csakis a rendkívül szűk kiváltságos rétegeknek választójogot biztosító törvény eltörlését. A politikai szabadságjogokat azonban csak mérsékelten kívánja kiszélesíteni, mert tart a folytonosan előretörő Szociáldemokrata Párttól és a körötte csoportosuló munkásság további erősödésétől. Fél a szegényparasztság mozgalmaitól, ellenzi a nemzetiségek önálló törekvéseit.

A Függetlenségi Párt politikája ily módon szűk és megalkuvó. Mégis, a fiatal Szociáldemokrata Pártot kivéve, programja a legmesszebbmenő, amellyel Ferenc József császárnak csakúgy, mint a Szabadelvű Pártnak és Tiszának, számolnia kell.

Lényeges eredményt a Függetlenségi Párt nem tud elérni, a választásokon erőszakkal és korrupcióval mindig többségre jutó Szabadelvű Párttal szemben.

1896-ban, közel tizenöt év után, Tisza Kálmán lemond a miniszterelnökségről. Személyi uralma véget ér, de a hatalom továbbra is a Szabadelvű Párt kezében marad. Annyi azonban ekkor már a pártban a belső ellentét – Tisza Kálmán emiatt mondott le -, hogy közel egy évtizedig nem tud többé szilárd szabadelvű párti kormányzat kialakulni. Folytonosan változnak a kormányok. Ez annak következménye, hogy az 1867-es kiegyezés ekkor már, negyedszázad múltán, teljességgel gátjává válik a magyar társadalmi fejlődésnek. Magyarország, korlátozva függetlenségében Ausztriától, nem tudja megoldani az ország alapvető problémáit. Ezek pedig egyre éleződnek. Forradalmi kirobbanásra vezethetnek magyarországi, de magyar-osztrák viszonylatban is.

A monarchiát ekkor már legfőbb vezetői is úgy ítélik meg, mint amelyet az első komoly megrendülés szétvethet. Minden politikai céljuk arra irányul, hogy ezt megakadályozzák. A soknemzetiségű birodalom népeit pedig sem alapvető gazdasági érdekeik, sem politikai törekvéseik nem kapcsolják szervesen egymáshoz. A monarchia vezetői mégis mereven ragaszkodnak a birodalom eddigi dualista rendjéhez. Pedig a tizennyolcmillió lakosúvá felnőtt Magyarországon óriási az ellenzéke.

Egyre erősödik a Függetlenségi Párt. Csakis a magyarországi nyílt szavazásos, erőszakon és korrupción alapuló választási törvény, amely a lakosság 6%-ának juttat választójogot, teszi lehetővé, hogy az uralkodó osztály vékony szabadelvű párti rétege kisajátítja az ország vezetését. Továbbra is létrejönnek szabadelvű párti kormányok, amelyek nem felelnek meg a nép akaratának. Kiszolgáltatják az országot a császári politika és az osztrák-magyar nagybirtokosok, nagytőkések közös érdekének. Még inkább vonatkozik ez a kiszolgáltatottság Magyarország lakosainak a felére, a nemzetiségekre, amelyek úgyszólván jogtalanok.

Ausztria-Magyarország az 1900-as évek elejétől eljut a monopolkapitalizmushoz, az imperializmushoz, a világháború szakaszához. Különösen vonatkozik ez az erősen iparosított Ausztriára.

Magyarország gazdasági, szociális, kulturális viszonyait ugyanakkor súlyos elmaradottság jellemzi. Ez az erős feudális maradványok továbbéléséből és az osztrák, illetve a külföldi tőkétől való függésből következik. Súlyos ellentmondásokat teremt, bár az imperializmus és a finánctőke kialakulásával Magyarországon is az ipar fejlődése, egyenlőtlenül és az 1900-as gazdasági válságtól megszakítva és mindinkább a világháborús készülődés jegyében, viszonylag gyors ütemben tovább halad.

Az a tüneményes gazdagságforrás azonban, amit a kapitalizmus gyors fejlődése még mindig jelent, különösen az osztrák, de velük a magyar uralkodó osztálynak, a kapitalizmus sajátos törvényeinek megfelelően a huszadik század első éveitől egyre gyorsulóan szétfeszíti a birodalmat.

Ausztriában a nemzetiségek: a csehek, lengyelek, szerbek, dalmátok, olaszok, Magyarországon a lakosságnak közel a felét kitevő szlovákok, románok, horvátok, szerbek, kárpátukránok. Többé-kevésbé már maguk is megerősödötten a kapitalizmusban, nem hajlandók tovább tűrni az osztrák és a magyar uralkodó osztályok kiváltságos és kizsákmányoló helyzetét. A dualista birodalom mindkét része burzsoá vezetés alatt álló nemzetiségi mozgalmak küzdőterévé válik.

A monarchia szomszédságában kialakuló nemzeti államok, Szerbia, Románia, de sajátos külön pánszláv és imperialista érdekből a cári Oroszország is, támogatja az elnyomott szláv nemzetiségek törekvését, hogy önálló nemzeti életet éljenek.

Hozzájárul a válsághoz, hogy mind élesebbé válik az osztályellentét a tőkések és munkások között. Kiéleződik a kapitalista monopóliumok urai, a fináncoligarchia és a kizsákmányoló osztályok és ezek különböző csoportjainak egymás közti harca is. A birodalom mindkét részében jelentős politikai erővé fejlődik a munkásosztály, amely társadalmi és politikai jogokat követel.

Az 1890-ben megalakuló magyarországi Szociáldemokrata Párttal színre lép az ország legmodernebb politikai pártja, az első tömegpárt. Sikeresen vezeti a közel nyolcszázezerre szaporodott munkásság szervezkedését és sztrájkharcait.

Felettesei feljegyzik Horthy személyi lapjára, hogy parancsnoki szolgálatát a torpedónaszádon kitűnően látja el. Előléptetésre azonban nem javasolhatják, mert nem tette még le a törzstiszti vizsgát.

A kicsinyke, szénfűtéses torpedónaszádok, üzemanyag-tárolótér hiányában nem távozhatnak messzire polai hadibázisuktól. Mint ezek egyikének parancsnoka, Horthy esténként rendszerint otthon tartózkodik. A férje pályáját mindenben egyengetni akaró, magasra törő Horthynénak bőven adódik így alkalma, hogy hozománya révén gazdag házat vigyen. Náluk mindig történik valami. Mulatságokat, kirándulásokat, piknikeket rendeznek. Kenderesről hintót, lovakat hozatnak. Vívnak, lovaspólóznak, teniszeznek, Horthy szenvedélyes vitorlázó. A lussinpiccolói Picinich műveknél jachtot építtet magának, amelyet a híres magyar versenyló után Kincsemnek nevez el. Nagyban űzik az akkor még csak a nagyon előkelő körökben játszott bridzs kártyajátékot is, és Horthyék tudnak is, ha kell, veszíteni.

Széles társadalmi életük révén közeli kapcsolatba kerülnek a haditengerészet legfőbb parancsnokaival, akik szívesen részt vesznek a szép és szellemes háziasszony rendezvényein. A fiatalon is ennyire céltudatos Horthyné eléri célját: befolyáshoz jut, ami elősegíti törekvését, férje karrierjének egyengetését.

István bátyja is ezt teszi öccse érdekében Bécsben, ahol a Katonai Lovagló Tanárok Császári Képzőintézete tanára. Itt azzal csinál karriert, hogy Ottó főherceg reá bízza legidősebb fiának, Károly főhercegnek a tanítását.

Ez ad alkalmat Horthy Istvánnak arra, hogy meghívja holicsi birtokára Ottó főherceget, a szenvedélyes falkavadászt. Cserébe ezért Ottó főherceg a házigazdát „Master of Hounds” (falkamester) rangban bejuttatja az udvarba. Horthy István a falkavadászatokra meghívja Miklós öccsét és feleségét is. Bemutatja őket a főhercegnek és feleségének, Mária Jozefa főhercegnőnek. Fiuknak is, a tizennégy éves Károly főhercegnek, akiről ekkor még senki sem sejti, hogy tragikus sorsfordulóval ő lesz a birodalom császára-királya.

Horthy Miklósék jól mutatnak lóháton a falkavadász előkelőségek ruhájában. E vadászkörnyezetben jóval fesztelenebb és vidámabb az élet, mint az udvari szertartásos Bécsben, és könnyed magatartásával a Horthy házaspár nagy sikert arat.

A fiatal Károly főherceg úgyszólván rajongó apródja Horthynénak, akit Mária Jozefa főhercegnő is megszeret. Horthyék ezután Bécsben jártukkor mindig tiszteletüket tehetik a főhercegi családnál. Abbáziái nyaralásaik alkalmával is meghívják őket. Számukra ez nagy társadalmi emelkedés a kiváltságosok világában, ahol mindent a ranggal járó összeköttetés dönt el. Ez uralja a magyar úri társadalom egymást urambátyám alapon támogató rendszerét. Horthyék és a hozzájuk hasonló törekvésű magyar nemesurak Bécsben külön is élvezik annak előnyeit, hogy otthon kormánypártiak, a dualizmus hívei, ami teljes befogadásukat jelenti az osztrák uralkodó körökbe.

Horthy Miklósék a főhercegi pár évente kétszer adott nagy estélyeire Bécsbe érkeznek. Itt gróf Tisza Istvánnal találkoznak, aki Horthyt már mint régi ismerősét üdvözli. Tisza már évekkel ezelőtt, első találkozásukon lenyűgöző benyomást tett Horthyra. Ez most még inkább megerősödik benne. S bár Horthy mindig állítja, hogy mint közös hadseregbeli tiszt nem politizál, Tisza politikájához életre szólóan elkötelezi magát.

Tisza az elmúlt esztendőben jó barátságba került a legidősebb Horthy fiúval, Istvánnal. Katonai előrehaladásában is támogatja. Kinevezik az egyik magyar huszárezred parancsnokává. Tisza viszi majd előre a legfiatalabb Horthy fiút is, a még csak huszonhét éves Szabolcsot. Jász-Nagykun-Szolnok megyébe kerül szolgabírónak, hogy utána az alispánság, főispánság következzék.

Nagyon is érthető, hogy a még alacsony rangú Horthy Miklós és az előkelő összeköttetéseket nálánál is inkább hajszoló felesége, most, hogy találkoznak Tiszával, a családhoz jól viszonyuló pártvezérhez, leendő miniszterelnökhöz fűzik előrehaladásuk reményét.

 

Az öreg Tisza 1902-ben meghal. Fia a Szabadelvű Párt tényleges vezetője. Miként eddig apjának és pártjának, most neki a legszorosabb a kapcsolata az osztrák uralkodó körökkel és a bécsi udvarral.

Nyíltan hirdeti: a magyar uralkodó osztályok hatalmuk és Magyarország területi egységének a nemzetiségekkel szembeni megőrzése érdekében, jobban mint valaha, rászorulnak a dualista monarchia rendszerének mindenáron fenntartására: a Németország és Ausztria-Magyarország között megkötött szoros katonai szövetségre.

Elvei miatt Tisza István rendkívüli tekintély az udvarban. Mindenki tudja róla: Ferenc József bizalmi embereként a közeljövőben ő lesz a huzamosabb ideig tartó magyarországi politikai válság keménykezű megoldásának miniszterelnöke.

1890 óta, amikor véget ér Tisza Kálmán tizenöt éves miniszterelnöksége, a Függetlenségi Párt megalkuvó politikája ellenére Magyarországon nem tud szilárd kormányzat kialakulni. Harcban a szabadelvű kormányokkal, a Függetlenségi Párt az elmúlt évtizedben elér némi eredményt Magyarország nagyobb gazdasági önállósága tekintetében, hiszen ezt részben a szabadelvű párti nagytőke és nagybirtok is kívánta.

A Függetlenségi Párt legszélesebb jellegű politikai harca a Szabadelvű Párttal 1902 végén a katonai kérdésben robban ki. Szerinte tarthatatlan helyzet az, hogy Magyarország a hadsereg tekintetében teljesen Ausztriától és a Habsburg-háztól függő állam. A birodalmi közös hadsereg csak névlegesen közös. A vezénylés és a szolgálati nyelv német, a tisztikar túlnyomóan osztrák. A közös hadseregbe behívott magyar katonatömegeket az egyébként sem gyönyörűséges katonai életben valósággal megkínozzák a német nyelvvel. A tömegek gyűlölik a közös hadsereget. Maga a katonatiszti pálya azonban olyan előkelő, amelyre szívesen lépnek a magyar kiváltságosok gyermekei. A tisztképző iskolák német nyelve miatt azonban már a felvételi vizsgán hátrányos helyzetbe kerülnek. Ha mégis bejutnak a közös hadseregbe, ennek légköre olyan, hogy a magyar származású tiszt felejtse el nyelvét és hazáját. Olyanokká nevelik őket, mint Horthy Miklóst.

Ez hozza létre a Függetlenségi Párt katonai követelését: a közös hadsereg kiegészítő részét képező, csakis Magyarország területén elhelyezkedő magyar hadsereget. Érvényesüljön vezetésében a magyar kormány befolyása. Német helyett magyar legyen a vezényszó, a zászló. A közös hadseregben, a tisztképzésben és a magyar származású tisztek előrejutásában messzemenően érvényesítsék a magyar érdekeket.

E kérdésben a nép érdeke kivételesen annyira találkozik az uralkodó osztályokéval, hogy a Szociáldemokrata Párt is a Függetlenségi Párt mellé áll. Még a Szabadelvű Pártban is többen egyetértenek a Függetlenségi Párt katonai programjával.

Ekkor már kölcsönösen kibontakoznak Németország és a vele szövetséges Ausztria-Magyarország, velük szemben a többi- európai nagyhatalom háborús tervei, amelyek egy évtized múlva világháborúra vezetnek. A közös hadsereg legfelső vezető körei, élükön Ferenc Ferdinánd trónörökössel a birodalom létkérdésének tekintik Magyarország teljes politikai kézbentartását, katonai, gazdasági erejének lehető legteljesebb mozgósítását. A birodalom mindkét parlamentjében sürgetik a bécsi vezetésű osztrák-magyar közös hadsereg felkészítését a világháborúra: létszámának, költségvetésének huszonöt százalékos felemelését.

A monarchia hadseregének létszáma ebben az időben kb. 420 ezer fő. Ebből mindössze 32 ezer fő a magyar honvédség létszáma. A bécsi udvar a hadsereg békelétszámát 500 ezerre, a kiképzett tartalékosok számát – mely ekkor közel 900 ezer fő – kétszeresére akarja növelni. Ennél még nagyobb méretekben kívánja emelni a fegyverkezésre fordított összegeket.

A Szabadelvű Párt hajlandó megszavazni a hadsereg igényét. Ennek indokaként a cári Oroszország fenyegető háborús szándékaira hivatkozik, hogy ez Szerbiával szövetségben akarja megszerezni a birodalom szláv lakta területeit.

A Függetlenségi Párt nagyon tart a Németország és Ausztria-Magyarország között megkötött szoros katonai szövetség esetleges következményétől, a háborútól a cári Oroszországgal. Felveti a megbékélés lehetőségét. Ebben azonban nem nagyon reménykedik, és megszavazza a hadsereg és a költségvetés emelését. Teljesítését azonban egybeköti a Függetlenségi Párt katonai programjának követelésével. S hogy ezt elérjék, és nehogy a képviselőház szabadelvű párti többsége megszavazza a közös hadsereg fejlesztéséhez szükséges törvényt, a Függetlenségi Párt képviselői egymás után jelentkeznek felszólalásra. Se vége, se hossza, sok órás beszédekkel – ahogyan akkoriban ezt a politikai taktikát nevezik – obstruálnak. Lehetetlenné teszik a törvényjavaslat tárgyalását.

Két szabadelvű párti miniszter bukik bele a vitába.

Megakadályozni ezt az obstrukciót csakis úgy lehetséges, ha a Szabadelvű Párt, mint a képviselőház többsége, nyílt politikai erőszakkal, az eddigi parlamenti házszabályok megsértésével véget vet a Függetlenségi Párt obstruálásának, és megszavazza a közös hadsereg létszámemelését rögzítő törvényt.

Őfelsége Tiszát kérdezi meg: vállalkozna-e a feladatra? Tisza azt válaszolja: az obstrukció leverését a nemzetre nézve létkérdésnek tartja, ezért erejének végső megfeszítésével áll az ügy mellé, ott és úgy, ahol és ahogy a dualizmusnak a legfőbb szolgálatot teheti. 1903 októberében vállalkozik a miniszterelnökségre.

Az ellenzék hadüzenetnek tartja Tisza kinevezését. Már miniszterelnöksége első napjaiban oly kirívóan önkényes intézkedéseket hoz, amelyek még saját pártjában, a Szabadelvű Pártban is felháborodást keltenek.

Gróf Apponyi Albert és huszonhat híve, főként a nagybirtok mezőgazdasági érdekeinek képviselői, kilépnek a Szabadelvű Pártból. Megalakítják a Nemzeti Pártot, amely lehetőnek tartja a szoros együttműködést a Függetlenségi Párttal, sőt részben egyesülnek.

Apponyiék kiválása taktikai visszavonulásra kényszeríti Tiszát. Megpróbál alkudozni, ami átmenetileg némi sikerrel jár. Később újból elkezdődik a Függetlenségi Párt obstrukciója, mire 1904. november 18-án Tisza, Béccsel előre megbeszélve, képviselőházi puccsot szervez. A szabadelvű párti többség, az ellenzék viharos tiltakozását semmibe véve, határozatot fogad el a közös hadsereg létszám- és költségvetési igényeinek kielégítéséről.

Az ellenzék a puccs miatti haragjában fizikai erővel támad Tiszára. Tömegverekedés kezdődött. A mindenre felkészült Tisza felolvastatja Ferenc József király kéziratát a képviselőház 1904. december 13-ig tartó elnapolásáról.

Tisza puccsa és erőszakos kormányzási módszere olyan országos vihart kelt, hogy saját pártjának, a Szabadelvű Pártnak egy része, döntően ismét a nagybirtokos érdekek képviselői, elítélik. Ifjabb Andrássy Gyula gróf vezetésével tizenkilencen kilépnek a pártból, és később Alkotmánypárt néven új pártot alapítanak. Ez, akárcsak Apponyi Albert Nemzeti Pártja, lényegében azonos 67-es elveket vall a Szabadelvű Párttal, de Tisza nélkül és döntően a nagybirtok érdekeit védve.

A király 1904. december 13-ára ismét összehívja a képviselőházat. Az ülés kezdetével az ellenzék kiveri a Tisza által szervezett parlamenti őrséget, amelynek rendeltetése a rendet megbolygató ellenzéki képviselők erőszakos eltávolítása. Tiszát ugyanakkor olyan fülsiketítő hangorkánnal, Kossuth-nótával fogadják, hogy lehetetlen az ülés megtartása. Tisza nem hajlandó semmilyen kompromisszumra, a király őt támogatja.

A következő napokon két újabb sikertelen kísérlet történik az ülés megtartására. 1905. január 3-án elkerülhetetlen a képviselőház királyi kézirattal való feloszlatása. Egyidejűleg a parlamenti képviselettel rendelkező négy ellenzéki párt, a Függetlenségi Párt, Apponyi Nemzeti Pártja, Andrássyék Alkotmánypártja és a kicsinyke liberális Néppárt koalícióra, „nemzeti ellenállás” pártszövetségre lép Tisza megbuktatása érdekében.

Harcuk vezetésére a koalíciós pártok közös vezérlő bizottságot választanak. Kossuth Ferencet, Kossuth Lajos fiát teszik meg elnöknek. A koalíció ezzel akarja biztosítani a tömegek bizalmát és mutatni: ők az örökösei Kossuth zászlajának. De tényleges vezérük gróf Apponyi Albert. Gróf Andrássy Gyulának is fontos szerep jut.

Még inkább Apponyi válik a koalíció vezérévé, amikor pártja legtöbb tagjával, köztük a fiatal gróf Károlyi Mihállyal, belép a Függetlenségi Pártba. Ez nemcsak Apponyi közeledését jelenti a Függetlenségi Párthoz, hanem ennek távolodását 48-tól és mindenekelőtt Kossuth Lajos 49-es teljes függetlenséget követelő elvétől és harcától.

Kossuth, 1894-ben bekövetkezett haláláig, a Függetlenségi Pártot sem tekintette saját pártjának. Most végleg megtagadná a koalícióra lépő pártot. A liberális földbirtokos Justh Gyula vezetésével létezik ugyan Kossuth-szellemű demokratikus szárnya a pártnak, de az Apponyiékkal egyesült Függetlenségi Pártban vezető szerephez jut az 1867-es nagybirtokos arisztokráciának a dualizmussal elégedetlen része. Közöttük a leendő Horthy-korszak neves politikai tényezője, az ekkor még fiatalember erdélyi nagybirtokos, gróf Bethlen István. Behatolnak a pártba egyes nagytőkés elemek is, amelyek a magyar ipar fejlődését előtérbe helyezik az osztrákkal szemben. Rajtuk keresztül válik a Kossuth által liberális nemzetinek kialakítani kívánt Függetlenségi Párt egyre inkább konzervatív jellegűvé.

Támogatja a koalíciót a parlamenti képviselettel nem bíró Szociáldemokrata Párt is. Cserébe a néptömegek általános és titkos választói jogának biztosítását kérik. A Függetlenségi Párt programjában szerepel a választói jog reformja, de amit ígér, nem az általános és titkos választójog bevezetése, hanem csak a jelenleginek részleges kiterjesztése.

A koalíció többi pártja még erre sem hajlandó. Ez a koalícióval való együttműködésben már a harc elején ingadozóvá teszi a Szociáldemokrata Pártot. S nemcsak taktikai okokból. Programja nemzetközi viszonylatban is egyike a legjobb marxista programoknak, ami lehetővé teszi a marxizmus eszméinek helyes terjesztését Magyarországon. A program hibája, hogy a munkásosztály felszabadulásának legfőbb célja mellett nem foglal helyesen és világosan állást a sajátos magyar nemzeti célok mellett, amelyeket jól-rosszul eddig is a Függetlenségi Párt képvisel. Lekicsinyli a tömegektől lelkesen képviselt 1848-49-es hagyományokat, a Kossuth iránti rajongást és függetlenségi érzelmet Ausztriával szemben.

Mellékes kérdésnek tekinti a magyar társadalmi élet másik két égető kérdését is. Az elmúlt évtizedben nagyarányúvá fejlődött forradalmi agrárproletariátus küzdelmét és a Magyarországon már a lakosság közel ötvenszázalékos számaránya miatt is döntő nemzetiségi kérdést. E népi mozgalmak pedig az 1848-ban félbemaradt és 67-ben meg nem oldott polgári forradalom követelésein alapulnak.

A Szociáldemokrata Párt elismert vezetője ekkor már az 1876-ban született Garami Ernő. Műszerésztanoncként lépett a pártba. Huszonkét éves korában a Népszava munkatársa, a pártvezetőség tagja. A századfordulótól a párt politikájának irányítója, a Népszava felelős szerkesztője. Ő fordítja a pártot a reformizmus irányába. Legfőbb célkitűzésének az általános és titkos választójog kivívását tekinti.

A Szociáldemokrata Párt emiatt nem ismeri fel a fő forradalmi feladatokat, amelyeket a dualista rendszer kibontakozó válsága egyre sürgetőbben állít a magyar munkásosztály elé. A nagybirtokrendszer felszámolását, a független demokratikus magyar állam megteremtését, a magyarországi nemzetiségi kisebbségek követeléséért folyó harc erőteljes támogatását. A párt osztályharcos irányzatával szemben előtérbe nyomul a kispolgári opportunista irányzat. Garami Ernő és Weltner Jakab vezetésével a Magyarországon is kialakuló munkásarisztokráciára támaszkodva, mint általában a II. Internacionálé pártjaiban, a reformista irányzat kerekedik felül. Azt hirdeti: a magyar munkásosztály napirenden levő fő feladata a nagybirtokos osztállyal szemben a polgárság hatalomra segítése, a kapitalizmus pedig tisztára parlamenti küzdelemmel, békés úton nő a szocializmusba. A gyakorlatban azonban a reformista vezetők a polgári demokratikus forradalom előkészítéséről és megvívásáról is lemondanak, és az általános, titkos választójog elnyerésére korlátozzák a munkásosztály politikai harcát. A Szociáldemokrata Párt 1903. évi kongresszusa is az általános választójog követelését állítja programja első helyére.

Erről a súlyosan hibás nézetről írja a párt baloldali csoportjának lapja, a Testvériség: – Meddő, céltalan és szörnyen káros a reformista vezetők azon törekvése, hogy szocialista parlamenti többséggel szavazzák meg a szocialista társadalmat. Elismerjük, hogy ez a társadalmi forradalom kényelmes megoldása lenne, csak kissé utópisztikus …

Hasonlóan dogmatikus megfontolásból alig törődik a Szociáldemokrata Párt a koalíciós tábor 1905-ös, nemzeti jellegű programjával. Továbbra is a választójog megszerzését tekinti legfőbb feladatának, s mivel ezt a Függetlenségi Párton keresztül és segítségével véli elérni, csakis ennyiben támogatja a koalíciót.

A Szociáldemokrata Párt kiállása így is nagy előnye a koalíció választási hadjáratának Tisza ellen.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!