ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
A fennálló osztrák-magyar dualista társadalom tekintetében a politikai élet és harc új és jelentős eleme a mindkét országban előretörő szociáldemokrata munkásmozgalom. A nemzetközi munkásmozgalom 1864 óta tartó hatalmas fellendülésével Magyarországon is jelentősen fellendül a munkások szervezkedése. A belügyminiszter nem engedi használni a szociáldemokrata elnevezést. A Nem választók Pártja, majd a Magyarországi Általános Munkáspárt nevet használja.
1890-ben, tizenöt évig tartó küzdelmes út és az elvek tisztázása után jön létre a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. Politikai színre lép ezzel az ország legmodernebb politikai pártja, az első tömegpárt. Sikeresen vezeti a közel nyolcszázezerre szaporodott magyarországi munkásság politikai szervezkedését és sztrájkharcait a gazdasági élet feltételeinek megjavításáért.
Hallatja szavát a dualista birodalom, ezen belül Magyarország politikai és gazdasági életének kérdéseiben is. A legfontosabb a Függetlenségi Párt által vezetett nemzeti függetlenségi mozgalom. Történelmileg napirenden levő feladat az 1848-49-ben félbemaradt demokratikus forradalom befejezése.
A 19. század utolsó évtizedének ez már olyan történelmi szakasza, amikor a Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején kibontakozó magyarországi iparosodással és a kapitalizmus egyre gyorsuló fejlődésével kialakul a banki és az ipari nagytőke. Urai szorosan összefonódnak a kormányhatalmat gyakorló nagybirtokos arisztokráciával.
A nyílt színen azonban továbbra is az ország politikai vezetői, társadalmi hangadói az arisztokrata nagybirtokosok, a nagyobb középbirtokosok és leszármazottaik. Ez a réteg adja a főrendiház és a parlament többségét, az állami vezető tisztségek túlnyomó részét. Az e réteghez tartozás a miniszteri bársonyszékbe jutásnak szinte elengedhetetlen feltétele.
Eddig mindez az 1867 óta uralmon levő Szabadelvű Párt politikájában jutott kifejezésre. Máig is ez a párt az, amelynek a legszorosabb a kapcsolata az uralkodó körökkel és az udvarral. Az általa képviselt magyar nagybirtok és nagytőke – egyre növekvő ellentétben ugyan az osztrák nagytőkével – élvezi az Ausztriával közös állami kapcsolat számos politikai és gazdasági előnyét.
A Függetlenségi Párt viszont azokat az elégedetlen középbirtokosokat, burzsoá liberális és nagykereskedelmi rétegeket, az osztrák és magyar nagyipar és nagykereskedelem által szorongatott kisiparosokat és kiskereskedőket, haladó polgári értelmiségieket, módos gazdákat és érdekeiket képviseli, amelyek mindinkább érzik az Ausztriával közös társadalom politikai és gazdasági hátrányait. Addig is, amíg megvalósulhat a perszonáluniós Magyarország, a Függetlenségi Párt követeli az 1867-es kiegyezés jelentős módosítását. A közös monarchián belül nagyobb politikai és gazdasági függetlenséget, önálló magyar vámterületet, magyar pénzt kibocsátó Magyar Nemzeti Bankot, mint a magyar iparosodás és egyáltalán a magyar nemzeti kapitalizmus kifejlődésének egyik emeltyűjét. Lényegesen nagyobb befolyást kíván elérni a monarchia hadügyeiben és a külpolitikában.
Liberalizmust hirdet a reakciós Tisza Kálmán rendszerével szemben. Követeli a még mindig félfeudális Magyarország modern állammá átalakítását. A kormánypártnak kedvező eddigi nyílt szavazásos, csakis a rendkívül szűk kiváltságos rétegeknek választójogot biztosító törvény eltörlését. A politikai szabadságjogokat azonban csak mérsékelten kívánja kiszélesíteni, mert tart a folytonosan előretörő Szociáldemokrata Párttól és a körötte csoportosuló munkásság további erősödésétől. Fél a szegényparasztság mozgalmaitól, ellenzi a nemzetiségek önálló törekvéseit.
A Függetlenségi Párt politikája ily módon szűk és megalkuvó. Mégis, a fiatal Szociáldemokrata Pártot kivéve, programja a legmesszebbmenő, amellyel Ferenc József császárnak csakúgy, mint a Szabadelvű Pártnak és Tiszának, számolnia kell.
Lényeges eredményt a Függetlenségi Párt nem tud elérni, a választásokon erőszakkal és korrupcióval mindig többségre jutó Szabadelvű Párttal szemben.
1896-ban, közel tizenöt év után, Tisza Kálmán lemond a miniszterelnökségről. Személyi uralma véget ér, de a hatalom továbbra is a Szabadelvű Párt kezében marad. Annyi azonban ekkor már a pártban a belső ellentét – Tisza Kálmán emiatt mondott le -, hogy közel egy évtizedig nem tud többé szilárd szabadelvű párti kormányzat kialakulni. Folytonosan változnak a kormányok. Ez annak következménye, hogy az 1867-es kiegyezés ekkor már, negyedszázad múltán, teljességgel gátjává válik a magyar társadalmi fejlődésnek. Magyarország, korlátozva függetlenségében Ausztriától, nem tudja megoldani az ország alapvető problémáit. Ezek pedig egyre éleződnek. Forradalmi kirobbanásra vezethetnek magyarországi, de magyar-osztrák viszonylatban is.
A monarchiát ekkor már legfőbb vezetői is úgy ítélik meg, mint amelyet az első komoly megrendülés szétvethet. Minden politikai céljuk arra irányul, hogy ezt megakadályozzák. A soknemzetiségű birodalom népeit pedig sem alapvető gazdasági érdekeik, sem politikai törekvéseik nem kapcsolják szervesen egymáshoz. A monarchia vezetői mégis mereven ragaszkodnak a birodalom eddigi dualista rendjéhez. Pedig a tizennyolcmillió lakosúvá felnőtt Magyarországon óriási az ellenzéke.
Egyre erősödik a Függetlenségi Párt. Csakis a magyarországi nyílt szavazásos, erőszakon és korrupción alapuló választási törvény, amely a lakosság 6%-ának juttat választójogot, teszi lehetővé, hogy az uralkodó osztály vékony szabadelvű párti rétege kisajátítja az ország vezetését. Továbbra is létrejönnek szabadelvű párti kormányok, amelyek nem felelnek meg a nép akaratának. Kiszolgáltatják az országot a császári politika és az osztrák-magyar nagybirtokosok, nagytőkések közös érdekének. Még inkább vonatkozik ez a kiszolgáltatottság Magyarország lakosainak a felére, a nemzetiségekre, amelyek úgyszólván jogtalanok.
Ausztria-Magyarország az 1900-as évek elejétől eljut a monopolkapitalizmushoz, az imperializmushoz, a világháború szakaszához. Különösen vonatkozik ez az erősen iparosított Ausztriára.
Magyarország gazdasági, szociális, kulturális viszonyait ugyanakkor súlyos elmaradottság jellemzi. Ez az erős feudális maradványok továbbéléséből és az osztrák, illetve a külföldi tőkétől való függésből következik. Súlyos ellentmondásokat teremt, bár az imperializmus és a finánctőke kialakulásával Magyarországon is az ipar fejlődése, egyenlőtlenül és az 1900-as gazdasági válságtól megszakítva és mindinkább a világháborús készülődés jegyében, viszonylag gyors ütemben tovább halad.
Az a tüneményes gazdagságforrás azonban, amit a kapitalizmus gyors fejlődése még mindig jelent, különösen az osztrák, de velük a magyar uralkodó osztálynak, a kapitalizmus sajátos törvényeinek megfelelően a huszadik század első éveitől egyre gyorsulóan szétfeszíti a birodalmat.
Ausztriában a nemzetiségek: a csehek, lengyelek, szerbek, dalmátok, olaszok, Magyarországon a lakosságnak közel a felét kitevő szlovákok, románok, horvátok, szerbek, kárpátukránok. Többé-kevésbé már maguk is megerősödötten a kapitalizmusban, nem hajlandók tovább tűrni az osztrák és a magyar uralkodó osztályok kiváltságos és kizsákmányoló helyzetét. A dualista birodalom mindkét része burzsoá vezetés alatt álló nemzetiségi mozgalmak küzdőterévé válik.
A monarchia szomszédságában kialakuló nemzeti államok, Szerbia, Románia, de sajátos külön pánszláv és imperialista érdekből a cári Oroszország is, támogatja az elnyomott szláv nemzetiségek törekvését, hogy önálló nemzeti életet éljenek.
Hozzájárul a válsághoz, hogy mind élesebbé válik az osztályellentét a tőkések és munkások között. Kiéleződik a kapitalista monopóliumok urai, a fináncoligarchia és a kizsákmányoló osztályok és ezek különböző csoportjainak egymás közti harca is. A birodalom mindkét részében jelentős politikai erővé fejlődik a munkásosztály, amely társadalmi és politikai jogokat követel.
Az 1890-ben megalakuló magyarországi Szociáldemokrata Párttal színre lép az ország legmodernebb politikai pártja, az első tömegpárt. Sikeresen vezeti a közel nyolcszázezerre szaporodott munkásság szervezkedését és sztrájkharcait.
Felettesei feljegyzik Horthy személyi lapjára, hogy parancsnoki szolgálatát a torpedónaszádon kitűnően látja el. Előléptetésre azonban nem javasolhatják, mert nem tette még le a törzstiszti vizsgát.
A kicsinyke, szénfűtéses torpedónaszádok, üzemanyag-tárolótér hiányában nem távozhatnak messzire polai hadibázisuktól. Mint ezek egyikének parancsnoka, Horthy esténként rendszerint otthon tartózkodik. A férje pályáját mindenben egyengetni akaró, magasra törő Horthynénak bőven adódik így alkalma, hogy hozománya révén gazdag házat vigyen. Náluk mindig történik valami. Mulatságokat, kirándulásokat, piknikeket rendeznek. Kenderesről hintót, lovakat hozatnak. Vívnak, lovaspólóznak, teniszeznek, Horthy szenvedélyes vitorlázó. A lussinpiccolói Picinich műveknél jachtot építtet magának, amelyet a híres magyar versenyló után Kincsemnek nevez el. Nagyban űzik az akkor még csak a nagyon előkelő körökben játszott bridzs kártyajátékot is, és Horthyék tudnak is, ha kell, veszíteni.
Széles társadalmi életük révén közeli kapcsolatba kerülnek a haditengerészet legfőbb parancsnokaival, akik szívesen részt vesznek a szép és szellemes háziasszony rendezvényein. A fiatalon is ennyire céltudatos Horthyné eléri célját: befolyáshoz jut, ami elősegíti törekvését, férje karrierjének egyengetését.
István bátyja is ezt teszi öccse érdekében Bécsben, ahol a Katonai Lovagló Tanárok Császári Képzőintézete tanára. Itt azzal csinál karriert, hogy Ottó főherceg reá bízza legidősebb fiának, Károly főhercegnek a tanítását.
Ez ad alkalmat Horthy Istvánnak arra, hogy meghívja holicsi birtokára Ottó főherceget, a szenvedélyes falkavadászt. Cserébe ezért Ottó főherceg a házigazdát „Master of Hounds” (falkamester) rangban bejuttatja az udvarba. Horthy István a falkavadászatokra meghívja Miklós öccsét és feleségét is. Bemutatja őket a főhercegnek és feleségének, Mária Jozefa főhercegnőnek. Fiuknak is, a tizennégy éves Károly főhercegnek, akiről ekkor még senki sem sejti, hogy tragikus sorsfordulóval ő lesz a birodalom császára-királya.
Horthy Miklósék jól mutatnak lóháton a falkavadász előkelőségek ruhájában. E vadászkörnyezetben jóval fesztelenebb és vidámabb az élet, mint az udvari szertartásos Bécsben, és könnyed magatartásával a Horthy házaspár nagy sikert arat.
A fiatal Károly főherceg úgyszólván rajongó apródja Horthynénak, akit Mária Jozefa főhercegnő is megszeret. Horthyék ezután Bécsben jártukkor mindig tiszteletüket tehetik a főhercegi családnál. Abbáziái nyaralásaik alkalmával is meghívják őket. Számukra ez nagy társadalmi emelkedés a kiváltságosok világában, ahol mindent a ranggal járó összeköttetés dönt el. Ez uralja a magyar úri társadalom egymást urambátyám alapon támogató rendszerét. Horthyék és a hozzájuk hasonló törekvésű magyar nemesurak Bécsben külön is élvezik annak előnyeit, hogy otthon kormánypártiak, a dualizmus hívei, ami teljes befogadásukat jelenti az osztrák uralkodó körökbe.
Horthy Miklósék a főhercegi pár évente kétszer adott nagy estélyeire Bécsbe érkeznek. Itt gróf Tisza Istvánnal találkoznak, aki Horthyt már mint régi ismerősét üdvözli. Tisza már évekkel ezelőtt, első találkozásukon lenyűgöző benyomást tett Horthyra. Ez most még inkább megerősödik benne. S bár Horthy mindig állítja, hogy mint közös hadseregbeli tiszt nem politizál, Tisza politikájához életre szólóan elkötelezi magát.
Tisza az elmúlt esztendőben jó barátságba került a legidősebb Horthy fiúval, Istvánnal. Katonai előrehaladásában is támogatja. Kinevezik az egyik magyar huszárezred parancsnokává. Tisza viszi majd előre a legfiatalabb Horthy fiút is, a még csak huszonhét éves Szabolcsot. Jász-Nagykun-Szolnok megyébe kerül szolgabírónak, hogy utána az alispánság, főispánság következzék.
Nagyon is érthető, hogy a még alacsony rangú Horthy Miklós és az előkelő összeköttetéseket nálánál is inkább hajszoló felesége, most, hogy találkoznak Tiszával, a családhoz jól viszonyuló pártvezérhez, leendő miniszterelnökhöz fűzik előrehaladásuk reményét.
Az öreg Tisza 1902-ben meghal. Fia a Szabadelvű Párt tényleges vezetője. Miként eddig apjának és pártjának, most neki a legszorosabb a kapcsolata az osztrák uralkodó körökkel és a bécsi udvarral.
Nyíltan hirdeti: a magyar uralkodó osztályok hatalmuk és Magyarország területi egységének a nemzetiségekkel szembeni megőrzése érdekében, jobban mint valaha, rászorulnak a dualista monarchia rendszerének mindenáron fenntartására: a Németország és Ausztria-Magyarország között megkötött szoros katonai szövetségre.
Elvei miatt Tisza István rendkívüli tekintély az udvarban. Mindenki tudja róla: Ferenc József bizalmi embereként a közeljövőben ő lesz a huzamosabb ideig tartó magyarországi politikai válság keménykezű megoldásának miniszterelnöke.
1890 óta, amikor véget ér Tisza Kálmán tizenöt éves miniszterelnöksége, a Függetlenségi Párt megalkuvó politikája ellenére Magyarországon nem tud szilárd kormányzat kialakulni. Harcban a szabadelvű kormányokkal, a Függetlenségi Párt az elmúlt évtizedben elér némi eredményt Magyarország nagyobb gazdasági önállósága tekintetében, hiszen ezt részben a szabadelvű párti nagytőke és nagybirtok is kívánta.
A Függetlenségi Párt legszélesebb jellegű politikai harca a Szabadelvű Párttal 1902 végén a katonai kérdésben robban ki. Szerinte tarthatatlan helyzet az, hogy Magyarország a hadsereg tekintetében teljesen Ausztriától és a Habsburg-háztól függő állam. A birodalmi közös hadsereg csak névlegesen közös. A vezénylés és a szolgálati nyelv német, a tisztikar túlnyomóan osztrák. A közös hadseregbe behívott magyar katonatömegeket az egyébként sem gyönyörűséges katonai életben valósággal megkínozzák a német nyelvvel. A tömegek gyűlölik a közös hadsereget. Maga a katonatiszti pálya azonban olyan előkelő, amelyre szívesen lépnek a magyar kiváltságosok gyermekei. A tisztképző iskolák német nyelve miatt azonban már a felvételi vizsgán hátrányos helyzetbe kerülnek. Ha mégis bejutnak a közös hadseregbe, ennek légköre olyan, hogy a magyar származású tiszt felejtse el nyelvét és hazáját. Olyanokká nevelik őket, mint Horthy Miklóst.
Ez hozza létre a Függetlenségi Párt katonai követelését: a közös hadsereg kiegészítő részét képező, csakis Magyarország területén elhelyezkedő magyar hadsereget. Érvényesüljön vezetésében a magyar kormány befolyása. Német helyett magyar legyen a vezényszó, a zászló. A közös hadseregben, a tisztképzésben és a magyar származású tisztek előrejutásában messzemenően érvényesítsék a magyar érdekeket.
E kérdésben a nép érdeke kivételesen annyira találkozik az uralkodó osztályokéval, hogy a Szociáldemokrata Párt is a Függetlenségi Párt mellé áll. Még a Szabadelvű Pártban is többen egyetértenek a Függetlenségi Párt katonai programjával.
Ekkor már kölcsönösen kibontakoznak Németország és a vele szövetséges Ausztria-Magyarország, velük szemben a többi- európai nagyhatalom háborús tervei, amelyek egy évtized múlva világháborúra vezetnek. A közös hadsereg legfelső vezető körei, élükön Ferenc Ferdinánd trónörökössel a birodalom létkérdésének tekintik Magyarország teljes politikai kézbentartását, katonai, gazdasági erejének lehető legteljesebb mozgósítását. A birodalom mindkét parlamentjében sürgetik a bécsi vezetésű osztrák-magyar közös hadsereg felkészítését a világháborúra: létszámának, költségvetésének huszonöt százalékos felemelését.
A monarchia hadseregének létszáma ebben az időben kb. 420 ezer fő. Ebből mindössze 32 ezer fő a magyar honvédség létszáma. A bécsi udvar a hadsereg békelétszámát 500 ezerre, a kiképzett tartalékosok számát – mely ekkor közel 900 ezer fő – kétszeresére akarja növelni. Ennél még nagyobb méretekben kívánja emelni a fegyverkezésre fordított összegeket.
A Szabadelvű Párt hajlandó megszavazni a hadsereg igényét. Ennek indokaként a cári Oroszország fenyegető háborús szándékaira hivatkozik, hogy ez Szerbiával szövetségben akarja megszerezni a birodalom szláv lakta területeit.
A Függetlenségi Párt nagyon tart a Németország és Ausztria-Magyarország között megkötött szoros katonai szövetség esetleges következményétől, a háborútól a cári Oroszországgal. Felveti a megbékélés lehetőségét. Ebben azonban nem nagyon reménykedik, és megszavazza a hadsereg és a költségvetés emelését. Teljesítését azonban egybeköti a Függetlenségi Párt katonai programjának követelésével. S hogy ezt elérjék, és nehogy a képviselőház szabadelvű párti többsége megszavazza a közös hadsereg fejlesztéséhez szükséges törvényt, a Függetlenségi Párt képviselői egymás után jelentkeznek felszólalásra. Se vége, se hossza, sok órás beszédekkel – ahogyan akkoriban ezt a politikai taktikát nevezik – obstruálnak. Lehetetlenné teszik a törvényjavaslat tárgyalását.
Két szabadelvű párti miniszter bukik bele a vitába.
Megakadályozni ezt az obstrukciót csakis úgy lehetséges, ha a Szabadelvű Párt, mint a képviselőház többsége, nyílt politikai erőszakkal, az eddigi parlamenti házszabályok megsértésével véget vet a Függetlenségi Párt obstruálásának, és megszavazza a közös hadsereg létszámemelését rögzítő törvényt.
Őfelsége Tiszát kérdezi meg: vállalkozna-e a feladatra? Tisza azt válaszolja: az obstrukció leverését a nemzetre nézve létkérdésnek tartja, ezért erejének végső megfeszítésével áll az ügy mellé, ott és úgy, ahol és ahogy a dualizmusnak a legfőbb szolgálatot teheti. 1903 októberében vállalkozik a miniszterelnökségre.
Az ellenzék hadüzenetnek tartja Tisza kinevezését. Már miniszterelnöksége első napjaiban oly kirívóan önkényes intézkedéseket hoz, amelyek még saját pártjában, a Szabadelvű Pártban is felháborodást keltenek.
Gróf Apponyi Albert és huszonhat híve, főként a nagybirtok mezőgazdasági érdekeinek képviselői, kilépnek a Szabadelvű Pártból. Megalakítják a Nemzeti Pártot, amely lehetőnek tartja a szoros együttműködést a Függetlenségi Párttal, sőt részben egyesülnek.
Apponyiék kiválása taktikai visszavonulásra kényszeríti Tiszát. Megpróbál alkudozni, ami átmenetileg némi sikerrel jár. Később újból elkezdődik a Függetlenségi Párt obstrukciója, mire 1904. november 18-án Tisza, Béccsel előre megbeszélve, képviselőházi puccsot szervez. A szabadelvű párti többség, az ellenzék viharos tiltakozását semmibe véve, határozatot fogad el a közös hadsereg létszám- és költségvetési igényeinek kielégítéséről.
Az ellenzék a puccs miatti haragjában fizikai erővel támad Tiszára. Tömegverekedés kezdődött. A mindenre felkészült Tisza felolvastatja Ferenc József király kéziratát a képviselőház 1904. december 13-ig tartó elnapolásáról.
Tisza puccsa és erőszakos kormányzási módszere olyan országos vihart kelt, hogy saját pártjának, a Szabadelvű Pártnak egy része, döntően ismét a nagybirtokos érdekek képviselői, elítélik. Ifjabb Andrássy Gyula gróf vezetésével tizenkilencen kilépnek a pártból, és később Alkotmánypárt néven új pártot alapítanak. Ez, akárcsak Apponyi Albert Nemzeti Pártja, lényegében azonos 67-es elveket vall a Szabadelvű Párttal, de Tisza nélkül és döntően a nagybirtok érdekeit védve.
A király 1904. december 13-ára ismét összehívja a képviselőházat. Az ülés kezdetével az ellenzék kiveri a Tisza által szervezett parlamenti őrséget, amelynek rendeltetése a rendet megbolygató ellenzéki képviselők erőszakos eltávolítása. Tiszát ugyanakkor olyan fülsiketítő hangorkánnal, Kossuth-nótával fogadják, hogy lehetetlen az ülés megtartása. Tisza nem hajlandó semmilyen kompromisszumra, a király őt támogatja.
A következő napokon két újabb sikertelen kísérlet történik az ülés megtartására. 1905. január 3-án elkerülhetetlen a képviselőház királyi kézirattal való feloszlatása. Egyidejűleg a parlamenti képviselettel rendelkező négy ellenzéki párt, a Függetlenségi Párt, Apponyi Nemzeti Pártja, Andrássyék Alkotmánypártja és a kicsinyke liberális Néppárt koalícióra, „nemzeti ellenállás” pártszövetségre lép Tisza megbuktatása érdekében.
Harcuk vezetésére a koalíciós pártok közös vezérlő bizottságot választanak. Kossuth Ferencet, Kossuth Lajos fiát teszik meg elnöknek. A koalíció ezzel akarja biztosítani a tömegek bizalmát és mutatni: ők az örökösei Kossuth zászlajának. De tényleges vezérük gróf Apponyi Albert. Gróf Andrássy Gyulának is fontos szerep jut.
Még inkább Apponyi válik a koalíció vezérévé, amikor pártja legtöbb tagjával, köztük a fiatal gróf Károlyi Mihállyal, belép a Függetlenségi Pártba. Ez nemcsak Apponyi közeledését jelenti a Függetlenségi Párthoz, hanem ennek távolodását 48-tól és mindenekelőtt Kossuth Lajos 49-es teljes függetlenséget követelő elvétől és harcától.
Kossuth, 1894-ben bekövetkezett haláláig, a Függetlenségi Pártot sem tekintette saját pártjának. Most végleg megtagadná a koalícióra lépő pártot. A liberális földbirtokos Justh Gyula vezetésével létezik ugyan Kossuth-szellemű demokratikus szárnya a pártnak, de az Apponyiékkal egyesült Függetlenségi Pártban vezető szerephez jut az 1867-es nagybirtokos arisztokráciának a dualizmussal elégedetlen része. Közöttük a leendő Horthy-korszak neves politikai tényezője, az ekkor még fiatalember erdélyi nagybirtokos, gróf Bethlen István. Behatolnak a pártba egyes nagytőkés elemek is, amelyek a magyar ipar fejlődését előtérbe helyezik az osztrákkal szemben. Rajtuk keresztül válik a Kossuth által liberális nemzetinek kialakítani kívánt Függetlenségi Párt egyre inkább konzervatív jellegűvé.
Támogatja a koalíciót a parlamenti képviselettel nem bíró Szociáldemokrata Párt is. Cserébe a néptömegek általános és titkos választói jogának biztosítását kérik. A Függetlenségi Párt programjában szerepel a választói jog reformja, de amit ígér, nem az általános és titkos választójog bevezetése, hanem csak a jelenleginek részleges kiterjesztése.
A koalíció többi pártja még erre sem hajlandó. Ez a koalícióval való együttműködésben már a harc elején ingadozóvá teszi a Szociáldemokrata Pártot. S nemcsak taktikai okokból. Programja nemzetközi viszonylatban is egyike a legjobb marxista programoknak, ami lehetővé teszi a marxizmus eszméinek helyes terjesztését Magyarországon. A program hibája, hogy a munkásosztály felszabadulásának legfőbb célja mellett nem foglal helyesen és világosan állást a sajátos magyar nemzeti célok mellett, amelyeket jól-rosszul eddig is a Függetlenségi Párt képvisel. Lekicsinyli a tömegektől lelkesen képviselt 1848-49-es hagyományokat, a Kossuth iránti rajongást és függetlenségi érzelmet Ausztriával szemben.
Mellékes kérdésnek tekinti a magyar társadalmi élet másik két égető kérdését is. Az elmúlt évtizedben nagyarányúvá fejlődött forradalmi agrárproletariátus küzdelmét és a Magyarországon már a lakosság közel ötvenszázalékos számaránya miatt is döntő nemzetiségi kérdést. E népi mozgalmak pedig az 1848-ban félbemaradt és 67-ben meg nem oldott polgári forradalom követelésein alapulnak.
A Szociáldemokrata Párt elismert vezetője ekkor már az 1876-ban született Garami Ernő. Műszerésztanoncként lépett a pártba. Huszonkét éves korában a Népszava munkatársa, a pártvezetőség tagja. A századfordulótól a párt politikájának irányítója, a Népszava felelős szerkesztője. Ő fordítja a pártot a reformizmus irányába. Legfőbb célkitűzésének az általános és titkos választójog kivívását tekinti.
A Szociáldemokrata Párt emiatt nem ismeri fel a fő forradalmi feladatokat, amelyeket a dualista rendszer kibontakozó válsága egyre sürgetőbben állít a magyar munkásosztály elé. A nagybirtokrendszer felszámolását, a független demokratikus magyar állam megteremtését, a magyarországi nemzetiségi kisebbségek követeléséért folyó harc erőteljes támogatását. A párt osztályharcos irányzatával szemben előtérbe nyomul a kispolgári opportunista irányzat. Garami Ernő és Weltner Jakab vezetésével a Magyarországon is kialakuló munkásarisztokráciára támaszkodva, mint általában a II. Internacionálé pártjaiban, a reformista irányzat kerekedik felül. Azt hirdeti: a magyar munkásosztály napirenden levő fő feladata a nagybirtokos osztállyal szemben a polgárság hatalomra segítése, a kapitalizmus pedig tisztára parlamenti küzdelemmel, békés úton nő a szocializmusba. A gyakorlatban azonban a reformista vezetők a polgári demokratikus forradalom előkészítéséről és megvívásáról is lemondanak, és az általános, titkos választójog elnyerésére korlátozzák a munkásosztály politikai harcát. A Szociáldemokrata Párt 1903. évi kongresszusa is az általános választójog követelését állítja programja első helyére.
Erről a súlyosan hibás nézetről írja a párt baloldali csoportjának lapja, a Testvériség: – Meddő, céltalan és szörnyen káros a reformista vezetők azon törekvése, hogy szocialista parlamenti többséggel szavazzák meg a szocialista társadalmat. Elismerjük, hogy ez a társadalmi forradalom kényelmes megoldása lenne, csak kissé utópisztikus …
Hasonlóan dogmatikus megfontolásból alig törődik a Szociáldemokrata Párt a koalíciós tábor 1905-ös, nemzeti jellegű programjával. Továbbra is a választójog megszerzését tekinti legfőbb feladatának, s mivel ezt a Függetlenségi Párton keresztül és segítségével véli elérni, csakis ennyiben támogatja a koalíciót.
A Szociáldemokrata Párt kiállása így is nagy előnye a koalíció választási hadjáratának Tisza ellen.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!