(idézet: Máramarosi erdő – Szatmári György)

6

Csak a mi szakaszunk állott a téren, a románok már elvonultak. A rabok szerszámmal a kezükben sorakoztak fel. Sinkó vállán hatalmas csákány, Losonci Pista kezében fejsze, Csinger és Kormos egy hosszú fűrész két végét fogták. Ehrenreich és Hánzi kötéltekercset tartottak a hónuk alatt. Deske és Reich nem volt a felvonulók között.

Odaálltam a sor végére Ehrenreich mellé,, aki a kezében tartotta reggelimet, 5 deka szalonnát meg az egész napi adag kenyeret.

Tuskó vigyázzt vezényelt, aztán beszédbe fogott. Úgy kiabált, hosszan elnyújtva a szavak végét, ahogy a kisbíró a faluban.

— Magyarook! Tik most dógozni menteek. Akik a fronton vannaak, helyetteteek harcolnaak. Tik meg dolgozzatook helyettük iis. Tik magyarok vagytook. Nehogy lehaggyanak a bocskorosok …

Tuskó még többet akart mondani, de Kővári intett neki, hogy hagyja abba. Ő vette át a szót.

— Emberek! Figyelmeztetem önöket, hogy nem sportversenyre mennek, hanem fát dönteni. Tudom, hagy a többségük éleiében először dolgozik erdei munkán. A fakitermelés veszélyes dolog. Döntés előtt ki kell vágni, el kell távolítani a fa körül minden bokrot, indát, csemetét. A fa körül csak a csoport tagjai tartózkodhatnak. Ha a fa megindul, dőlni kezd, kiáltani kell, hogy a dűlő fától mindenki eltávolodhasson. Fennakadt, félig kitermelt fát otthagyni tilos. Ha nem vigyáznak, komoly baj lehet. Még emberhalál is. Arra nincs szükség. Tudom, mindenki élve akar hazakerülni.

— Éljen! — kiáltott fel a szakasz.

A tetszésnyilvánítás legjobban Kővárit lepte meg. Sürgősen abbahagyta az eligazítást. Intett Tuskónak, hogy mehetünk.

A szakasz elindult a számára kijelölt erdőpászta felé.

Csak egy ideig haladtunk menetoszlopban, kétoldalt a kísérő katonákkal. Mikor beértünk a fenyvesek közé, a sorok felbomlottak. Őrök és muszosok összekeveredtek. Én hátul majszoltam valamit kenyéradagomból, aprókat harapdálva hozzá a nem nagy, de annál értékesebb szalonnadarabból. Közben Ehrenreich megjegyezte, hogy Deske a könyvtárba ment. Zebi parnok valóban régi ismerőse lehet.

— Én ezt se hiszem — szólt bele Hánzi, aki valahogy mellénk került. — Deske a börtönben is folyton Tihamér bátyjával hencegett, aki állítólag képviselő, és azt ígérte, hogy ki fogja vinni a kóterből. Így ment ez két évig. A végén Deskét is idehozták velünk együtt. Azt nem tagadom, nemesi család. De tönkrementek. Legalábbis az az ág, amelyből Deske származik. Még azok is kitagadták, mikor kiderült, hogy Deske nem Habsburg Ottó költségén volt Franciaországban, hanem a Deuxiéme Bureau, a francia kémszervezet számláján. Ezzel Deske nemigen dicsekedett el Zebi parnoknak. Őt biztos azzal etette, hogy valami legitimista dologba keveredett bele. Hát nem erről van szó. Én tudom, amit tudok.

Hánzi elhallgatott. Előresietett. Mikor ketten maradtunk, Ehrenreich elmondta, hogy Reich a pajtában maradt. Mikor ki akarták zavarni, elájult. Persze, szimulált.

Kővári magához szólított, előresiettünk. Az erdész meghagyta Tuskónak, hogy vezesse a szakaszt a vágási területre, ahol a muszosok dolgoznak. Kővári járatlan úton vezetett. Birodalmát, a hosszúhegyi erdőt akarta megmutatni, mintha a vendége lennék.

— Hogy tetszik? — kérdezgette.

Mondtam neki, hogy én is szeretem az erdőt. Gyermekkori emlékeim — szép emlékek — fűznek hozzá.

— Hát igen — mondta. — A költő verset ír róla, a festő megfesti, az énekes róla dalol, ahogy a szép lányokról, asszonyokról szokás. Szerintem egyébként jobban megérdemli — szépség tekintetében is —, a hűségről nem is beszélek.

— Az erdő mégiscsak erdő — próbáltam ellenkezni.

— Maga ezt nem érti — intett le. — De hagyjuk az asszonyokat. Én most erről az erdőről beszélek. Errefelé a folyók mentén, a völgyekben már évszázadokkal ezelőtt fölégették az erdőt, hogy felszánthassák a földet, elvethessék a kölest, a zabot, az árpát, a búzát, később meg a málét. Hegyvidéken mindig is az erdőkből vették a nyersanyagot: a házhoz, a fejszenyélhez, a dézsához, a galambdúcos kapuhoz, a deszkapalánkhoz. Jutott is, maradt is. A baj akkor kezdődött, mikor a fáért pénzt lehetett kapni, sok pénzt. Irtották az erdőt, vágták a fát, ahogy jött, fiatalt és öreget, vékonyát és vastagot, bükköt és fenyőt sorjában. A mágnások meg a kereskedők hatalmas összegeket vágtak zsebre. A fát elszállították, nem jött cserébe csak a nagy szegénység. Az erdővidéken van a legtöbb rongyos — itt éheznek a legtöbbet.

Kővári úgy belejött, mintha a parlamentben a kormányhoz intézne interpellációt.

— Régen az erdő a faluközösségé volt. Használták, vágták a fát, de nem rabolták, mint mostanában. Azok gazdagodnak meg belőle, akik életükben sem fogtak még fejszét. Rablógazdálkodás, az megy itt már évek óta. Tarvágás. Újratelepítés semmi. Tarvágást legfeljebb 30—40 méter széles pászmákban volna szabad megengedni, ha a szomszédos területen megmaradó fák védelmet biztosítanának, hogy új erdő növekedhessék. De ki törődik most a jövővel! Itt marad a hegytető kopáran. A szél, az eső hamar leviszi majd azt a kevés termőtalajt. Pár év múlva nem lesz itt semmi, csak a kövek.

Én bólogatva lépkedtem mellette.

— Ráadásul háború van. Ez aztán a faigényes vállalkozás. Vezetékoszlop, cölöpfa. állványfa, bányafa, ipari fa. Mindenből több kell, mint békeidőben. A tempót meg a németek diktálják, március tizenkilencedike óta különösen, hogy megszállták az országot. Der Krieg ernährt den Krieg — a háború táplálja a háborút, ez az elvük.

— Elsőrendű fenyőt termelünk ki. Vezetékoszlopnak való príma anyag. De ott rohad majd el a völgyben. Amit már lecsúsztattunk, azt se szállították még el. De jobb is így. Nem kerül a Todt-szervezethez, az építi a német védővonalakat.

Kővári kis szünetet tartott. A politikáról visszakanyarodott az erdőhöz.

— Van itt bükk is szépen, nemcsak fenyő. Az én kedvenc fám a bükk. Oda nézzen. Milyen szép, magas, hengeres törzsük van. A fában az a legfontosabb, az egyenes törzs. Az emberben meg az egyenes gerinc. A lányban is az a legszebb, a sudár derekú.

A sima kérgű bükkök között ormós, csavarodó törzsű fák tűntek elő.

— Gyertyánok — világosított fel Kővári. — Kevésbé értékes faanyag. Kaptafa, tűzifa lesz belőle, újabban papír. Azért az erdőnek szüksége van a gyertyánra is. Sűrű lombja védi, lehullott levele táplálja a többi fát, főképp a csemetét.

Felértünk a hegygerincre. A muszosok már vágták a fát. Bő gatyájukat, bocskorukat rongyosra tépték a kiálló faágak, tüskés bokrok, éles kövek.

— Megérkeztünk — állott meg Kővári. — Ez a mi vágási területünk. Déli fekvés, kitéve a nap sugarainak. Hetven-hetvenöt éves lucfenyők elegyesen jegenyefenyővel négyötöd-egyötöd arányban. A famagasság átlag harminc méter. Ezt pusztítjuk a tavasz óta barbár módon.

— Még szerencse — morfondírozott fennhangon Kővári —, hogy a muszosok nem nagyon törik magukat. Gondolom, a rabszakasz sem fog rekordot dönteni. Minél több fa marad, annál jobb. Ezt persze nem mondhatom el az egész szakasznak. De a kolléga erdélyi. Mi — gondolom — értjük egymást.

7

— Ki legyen a rabszakasz munkavezetője? Ismeri társait. Kit ajánl? — kérdezte Kővári.

Losonci Pistát javasoltam. Odahívtam, bemutattam az erdésznek. Pista katonásan jelentkezett. Kővári kérdésére neki is elmondta, hogy tíz évig dolgozott fakitermelésben.

— Rendben van. Akkor maga lesz a munkavezető.

Pista fekete szeme felcsillant.

— Alázatosan jelentem, kérek további utasítást.

— Az első, hogy nekem ne jelentsen alázatosan. Nálunk alázatosan a bikszádi bazilita barátok imádkoznak a Mária-szobor előtt. Én nem vagyok Szűz Mária, csak vágásvezető. Én felelek az egész munkáért, maga meg a rabszakaszért. Vannak harminchatan. Kaptak fűrészt, fejszét, meg amire szükségük lesz. Aki már dolgozott ilyen szerszámokkal, az tanítsa meg a többit. Ossza őket ötös csoportokba. A tehetetlenebbekből lehet egy csoportban több is. A napi teljesítmény csoportonként öt darab fenyő. Annyit kell kidönteni, legallyazni, megcsúcsolni, lehántani. Ha nem lesz annyi, az se baj. Én csak egyet kérek: baja ne essék senkinek.

— Értem.

Pista hozzálátott a rabszakasz megszervezéséhez, munkába állításához. Fél óra múlva már csattogtak a fejszék, sivítottak a fűrészek, zengett az erdő. A volt börtönlakók úgy nekiveselkedtek a munkának, mintha attól várnák a szabadulásukat. Vagy csak egymásnak akarták megmutatni, ki mit tud?

A nagy virtuskodás nem tartott sokáig. A fejszecsapások hamar ritkulni kezdtek, a fűrészek is elhallgattak, egyik a másik után. Az újdonsült favágók mind gyakrabban köpködték a markukat, nézegették, nyomkodták a semmittevéstől kifinomult bőrön keletkező vízhólyagokat. Csinger, a szélhámos meg egyenesen a földhöz vágta fejszéjét.

— Gürcöljön, akinek az anyja bárcával sétált.

— Meg lehet szokni ezt is — biztatta Éliás bácsi.

— Én eddig se melóztam, ezután se fogok — fogadkozott Csinger.

Éliás bácsi a maga módján próbálta jobb belátásra bírni a szélhámost.

— Írva van: arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg vissza nem térsz a földbe.

— Én Pestre akarok visszatérni — vágott a szavába Csinger. — Aki a földbe kívánkozik, az csak vágja a fát, míg belegebed.

Csinger kártyát vett elő. Intett Kormosnak, s az tüstént otthagyta a szerszámot. Csinger hamiskártyás trükkjei sokkal jobban vonzották, mint az egyre nehezebben mozgó erdei fűrész, amit Éliás bácsival húzogatott nagy keservesen. Egyedül az öreg sem fűrészelhetett. Fogta Csinger eldobott fejszéjét, csapni kezdte vele az ágakat egy ledöntött hatalmas fenyőről. Ő nem tétlenkedik, amíg a többi izzad. Becsületből se tenné. Az Úr se nézné azt jó szemmel fentről.

Csinger élvezettel forgatta ügyes ujjai között a zsíros kártyalapokat. Sinkó Miska gyilkos pillantásokat vetett a hamiskártyásokra. Hólyagos volt az ő tenyere is, de azon inkább bosszankodott, hogy Csingerék leálltak.

— Büdös a meló, sipista urak? — szólt oda dühösen.

— Elvégezitek ti azt helyettünk is — pimaszkodott Csinger. — A kártyához finom kéz kell. Bütykössel csak veszteni lehet.

Pista közeledett.

— Ha ők nem dolgoznak, én se leszek bolond. Vagy rendet csinálsz, vagy bemondjuk mi is a fájrontot — támadt Pistának Sinkó. Nem tudta eltitkolni bosszúságát, hogy Pista lett a munkavezető, nem pedig ő, a volt vagonparancsnok.

— Nézd, milyen vízhólyagok vannak a tenyeremen — állt fel Csinger, hogy igazolja magát.

— Hát nekem nincsenek? — mutatta tenyerét Miska is.

— Nekem a bőröm is kirepedt. Itt a hüvelykujjam mellett — licitált Csinger.

— Húgyozz rá, majd begyógyul — ajánlotta Sinkó, és jót röhögött hozzá.

— Ha engem is Mucsáról szalajtottak volna — vágott vissza a vagány. Miska a fejszédével akart nekimenni, de Pista leintette. A kártyát azért elvette Csingertől.

— Megyek kihallgatásra — fenyegetőzött a vagány. — Ki vagy te itt? — Rab vagy, mint én.

— Jelentkezhetsz az úristennél raportra. Bánom is én. De ha nem akarsz dolgozni, tűnj el a búsba. Vagy menj vissza a sitibe kiblit szagolni, ha neked ott jobb volt.

Losonci Pista teljesen beleélte magát beosztásába. Amerre megjelent, felhangzott palóc beszédje. Adta a tanácsokat, oktatott mindenkit, mint a tanító az iskolában.

Az irigy Miska rá még jobban haragudott, mint a sipista Csingerre. Miska csoportjában öten voltak. Két elítélt katona, Ehrenreich és Hánzi. A katonák a fűrészt húzták. Pista Miskának kezdett magyarázni.

— Ez így nem lesz jól. Túl közel vagytok a másik csoporthoz. A döntési távolság a kétszerese a famagasságnak. Különben a dűlő fa agyonvágja azt, aki a másik fánál dolgozik.

— Amit én döntök, az odadől, ahová én akarom — kérkedett Miska.

— Ezt például merre céloztad?

— Oda a csemete mellé.— Csakhogy ez nem oda dől. Ezt lefogadom. Mivel szabjuk a dőlési irányt? A bevágással, a hajkkal, amit most fűrészelnek az embereid. Ez a szép szál fenyő éppen arra a sziklára fog zuhanni, amelyiken Hánzi ül, és sütteti a hasát a nappal. A fa kettétörik, odalesz. És hogy fogsz elszámolni Hánzival, akit a fa agyonüt?

— Hát a döntővilla mire való? — Miska egy kétágú fémvillában végződő rúdra mutatott, amely ott hevert a földön.

— Azzal akarod eltéríteni a fát a dőlési irányától? De ki fogja kezelni? Ahhoz érteni kell. Aki nem ért hozzá, a fa alá kerül.

— Olyan emberekkel kell itt dolgozni, akik csak ibolyát szedni jártak az erdőben — kezdett az embereire panaszkodni Miska.

— Van itt olyan munka, amit ők is el tudnak végezni. Miért nem tisztíttattad meg velük a fa környékét az indáktól, a száraz gallyaktól, kődaraboktól? A fa néha meglepi az embert. Előbb dől el. Megindul, hogy az ember nem győz eliszkolni. Nem jó olyankor megbotlani.

— Heil, munkavezető úr! — köszönt Pistára Hánzi, aki nyilván megunta a napozást, és lejött egy kis mókára a dolgozó csoporthoz.

— Éppen jókor jöttél. Pista, tedd át egy másik csoportba. Nekem nem fogad szót. Verni meg nem szabad.

— Miért nem csinálsz te is valamit? — korholta Hánzit Pista. — Hagyod a többieket gürcölni. Falun születtél. Láttál már fejszét, fűrészt.

— Igazad van — szónokolt Hánzi. — De itt az alkalom, hogy bevalljam nektek, az én apám egyenesen eltiltott a kétkezi munkától. Hihetetlen? Pedig így van. Az öregnek az volt a terve, hogy belőlem nagy urat, papot nevel. A mi falunkban a pap volt a legnagyobb úr. Apám azt akarta, hogy én is pap legyek. Az ő fiának sose lesz kérges a tenyere — fogadkozott. Úgy gondolta, ha nem szoktat kétkezi munkára, nem lehetek majd más, csak pap. De valami hiba csúszott a számításába. Pap nem lettem. Egyet azért elért az öreg. Dolgozni nem tudok. Még az a szerencse, hogy nem is szeretek.

Volt, aki nevetett Hánzi előadásán. Pista bosszankodott.

— Dolgoznál te, ha másképp nem kapnál enni. Azért nem tud jóllakni az a sok munkásember. A sok naplopó miatt. Már gyerekkorukban elszoktatják őket a munkától.

— Csak engem szidsz. Hát Ehrenreich? Mutassa meg ő, hogyan vágják a fát Máramarosban.

— Benne legalább megvan a jóakarat — védte Ehrenreichet Miska. — A kezében ott a fejsze. Igaz, mindig attól félek, hogy a lábát fogja elvágni vele.

Pista a kezébe vette Ehrenreich fejszéjét, de mindjárt meg is jegyezte:

— Ennek sajnos rosszul köszörülték az élét. A fene essen bele, aki ilyen munkát csinál. Azt hiszik, jó lesz a kincstárnak. Arra nem gondolnak, hogy ezzel is emberek fognak dolgozni. Ilyen szerszámmal nehezen boldogul még az is, aki fejszével a kezében jött a világra.

Pista megmutatta, milyen a ruganyos terpeszállás. Az a legjobb testtartás, mikor fejszével dolgozik az ember. Aztán nekilátott gallyazni.

— Ezt szerettem csinálni suttyókoromban, a gallyazást — ébredtek fel Pistában az emlékek. — Volt nekem egy hajlított nyelű fejszém. Gyertyánból faragtam a nyelét. Fénylett, mint a tükör. Még a nyele is. A tenyeremtől. A pofáján meg is borotválkoztam egyszer, amikor az erdőben elvesztettem a zsebtükrömet, és nem akartam borostás képpel fogadni a jányokat, akik otthonról az ennivalót hozták.

Pista visszaadta a fejszét.

— Fog ez menni — biztatta Ehrenreichet.

— Még én is kedvet kaptam hozzá — jegyezte meg gúnyosan Hánzi.

— Ideje volna — feddte meg Miska, — Ehrenreich más. Ők nem szoktak az ilyen munkához. De rólatok azt hallottam, ha nincs munkátok, a házatokat bontjátok le, és felépítitek újra, csak hogy dolgozhassatok valamit.

— Én is elfajzottam, mint a máramarosi fejszés pájeszesek — röhögött Hánzi.

Pista a két fűrészelő rab katona oktatását se mulasztotta el.

— Apám szalonnával kente a fűrészét, hogy jobban csússzon — jegyezte meg Hánzi. — Kiutaltathatnál pár kilót a rabszakasznak erre a célra.

Hánzi javaslatával kivételesen mindenki egyetértett.

A katonák újra nekifogtak a fűrészelésnek. A hajk, a fa törzsébe fűrészelt ék nemsokára elkészült. A hatalmas fenyő megremegett. Gyorsan elfutottunk mellőle. Miska is megfeledkezett a döntővilláról. Futott ő is velünk. A fenyő nagy recsegéssel megindult. Pillanatok alatt ráesett a sziklára, amelyen az imént Hánzi napozott. A fenyő törzse úgy eltört, mint a bot, ha kőre sújtanak vele. Pontosan úgy, ahogy Pista megjósolta. Miskának jól jött, hogy ebédre kolompoltak. Nem kellett sokat mentegetőznie.

Egy nagy tisztáson gyülekeztünk. Három nagy kondér állott a közepén. Kettőből a munkaszolgálatosoknak, a harmadikból nekünk osztották a babfőzeléket. Mindenki kapott hozzá egy darab birkahúst, amit az egyik rabszakács kézzel osztogatott egy nagy fatálból.

Én is megkaptam a porciómat. Nem telepedtem Kővári mellé, aki tarisznyáját vette elő. Nemigen hozott magával két személyre. Nem akartam, hogy a magáéból kínáljon. A véletlen úgy hozta, hogy Drágos Mitru mellé ültem le. Egy ideig egymás mellett kanalaztuk a babfőzeléket.

— Hogy ízlik a paszuly? — kérdezte Drágos.

— Sose legyen rosszabb.

— És a munka? Hogy megy?

— Rosszul. Nem értünk a favágáshoz. Attól tartok, ha ez tovább is így megy, visszavisznek bennünket a börtönbe.

— Össze kellene keverni a rabokat meg a munkaszolgálatosokat. A szálláshelyen nem, de itt, a munkahelyen lehetne. A munkaszolgálatosok értenek a munkához, a rabokat megtanítják rá.

Megszólalt Tuskó sípja. Az ebédszünet véget ért.

Ebéd után elmondtam Kővárinak Drágos Mitru javaslatát.

— Nem is rossz ötlet — ismerte el az erdész. — Ha vállalkozó volnék, és azt nézném, hogy minél több fát döntsünk, talán nekem is eszembe jutott volna. Így talán elkerülhetnénk a baleseteket. Attól félek, nem ússzuk meg anélkül. Ennyi kétbalkezessel még nem dolgoztam.

— Megpróbálom, beszélek az őrmesterrel. Ha beleegyezik, átszervezzük a csoportokat. Jobb előbb, mint később.

Tuskó makacsul ellenezte a rabok és a muszosok összekeverését. Kővári bosszúsan jött vissza.

— Azt állítja, hogy akkor nem tud vigyázni magukra. Ez hülyeség. Meg is mondtam neki. Innen csak az nem szökik meg, aki nem akar. Kikérte magának. Panaszt tesz ellenem. Megsértettem az őrséget. Akikre ők vigyáznak … Megint mondott egy sor marhaságot. Hogy a rabok megrontják a munkaszolgálatosokat, ha összekeverjük őket. Aztán meg, hogy a románok rontják meg a magyarokat. A végén felajánlotta, hogy ő segít megtanítani a rabokat a fadöntés fortélyaira. Erre abbahagytam a vitát. Találó nevet adtak neki. Tuskó. De ez olyan tuskó, ami már korhadt belül. Árt. ahol csak tud. Lefogadom, nem szereti ezt a felesége se, ha egyáltalán van neki valakije.

— Megmondtam neki, hogy minden balesetért ő lesz a felelős. De nem hagyom annyiban. Megyek, és jelentem a javaslatot az őrnagynak. Vele lehet beszélni.

Kővári elsietett. Én pedig megkerestem Ehrenreichet.

A barátom nagy hozzáértéssel gallyazott. Meglepően jól ment neki. Szabályszerűen csinálta, ahogy délelőtt Pista elmagyarázta. Tuskó mégis belekötött.

— Nem kell azt cifrázni. Le lehet a gallyat vágni egy csapással is.

Tuskó Ehrenreichhez lépett, és kivette kezéből a fejszét.

Hogy megmutassa, mekkora erő lakozik benne, a közelben fekvő, még le nem gallyazott fához sietett. Nagy lendülettel csapott rá a legvastagabb ágra — fél kézzel —, ahogy falujában a marhák letaglózásánál szokták. Korhadt ág volt, le is vált hamar a törzsről. De Tuskó lendületéből többre is futotta. A fejsze éle belehatolt az altiszt vadonatúj bilgeri csizmájának a szárába, de még ott sem állt meg, a nadrágszárnál sem, csak Tuskó sípcsontján. A törzsőrmester felordított fájdalmában, lerogyott a kidöntött fatörzsre.

Az őrök és a rabok összeszaladtak. Tuskó lábából csurgott a vér. A csizmát csak úgy tudták lehúzni, hogy a szárát előbb felhasították. Tuskó ingéből leszakítottak egy darabot, bekötötték a sebet. Egy katona meg egy muszos a vállukra kapták az őrmestert, és bevitték a kastélyba.

A rabok meg a muszosok összekeveredve tárgyalták az első balesetet. Tuskót senki sem sajnálta. Bár eltört volna a lába, hogy soha vissza ne jöhessen.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Világnézetek harca – érvek Isten létezése mellett és a valóság

Az Isten a semmivel össze nem hasonlítható tökéletes, mindenható, mindentudó, az örökké létező, a világ, az ember teremtője!
Mi teremtmények vagyunk, rendeltetéssel és végcéllal, így az erkölcsi kötelezettség Isten hangja a lélekben!

A teremtéselmélet hívei semmit sem tudnak következetes objektív tudományos módszerrel bizonyítani a teremtésről és az istenről!
A végtelen világegyetemben mindörökké létező és állandóan mozgásban lévő anyag a tudomány által objektíven bizonyított tény!
Minden, aminek a léte a következetesen objektív tudományos módszerrel igazolható, az maga az anyag, bármilyen is a formája!

Amely állítás a következetesen objektív tudományos módszerrel a valóságban nem igazolható az nem fogadható el létezőnek!

Az Isten létének – „Az erkölcsiség érve” bizonyítéka összefoglalva: a valós erkölcsi kötelezettség egy létező dolog; az ateista összeegyeztethetetlen az erkölcsi kötelezettség létével; a valóságnak a „vallásos” nézete a helyes; hogy a kötelességeink a dolgok valódi állásából erednek, és nem egyszerűen a vágyainkból vagy a szubjektív hajlamainkból; az erkölcsi értékek vagy kötelezettségek objektív tények; miben gyökerezik az erkölcsi jó?; a valóság ateista nézete nem egyeztethető össze a valódi erkölcsi kötelezettség létével; ha valaki a valódi erkölcsi kötelezettséget úgy tekinti, hogy az az ő Teremtőjében van megalapozva, akkor az erkölcsi kötelezettséget abban a tényben látja megalapozva, hogy mi teremtmények vagyunk, rendeltetéssel és végcéllal; az általános vallásos nézet összeegyeztethetetlen a materializmussal, és minden olyan nézettel, amelyek száműzik az értékeket a dolgok végső objektív természetéből; az erkölcsi kötelezettség Isten hangja a lélekben; ahhoz pedig, hogy a szeretet Istenéig jussunk el, a kinyilatkoztatásra van szükségünk.

A lényeg: Ha valaki a valódi erkölcsi kötelezettséget úgy tekinti, hogy az az ő Teremtőjében van megalapozva, akkor az erkölcsi kötelezettséget abban a tényben látja megalapozva, hogy mi teremtmények vagyunk, rendeltetéssel és végcéllal, így ez erkölcsi kötelezettség, Isten hangja a lélekben, ahhoz pedig, hogy a szeretet Istenéig jussunk el, a kinyilatkoztatásra van szükségünk.

Néhány gondolat!

A gondolkodó anyag, az ember a következetesen objektív tudomány szerint az evolúcióval fejlődött ki!
Csak a gondolkodó anyag, az ember rendelkezik fejlett tudattal, gondolkodó képességgel, erkölccsel, lelkiismerettel!
Az emberiség erkölcse a társadalom, a termelési mód, a tudomány fejlődésével az érdekviszonyok szerint változik!
Az emberiség erkölcse csak a természet és a társadalom törvényeinek megismerésével és felhasználásával változhat emberségesebbé!
A valódi humánus erkölcsi kötelezettség az emberiség érdekében az emberré válást szolgálja!

A materialista és az ateista világnézet

A modern materializmus a – dialektikus és történelmi materializmus – a világot a következetesen objektív tudományos módszerrel vizsgálja, értelmezi. A vallásnak, a teremtéselméletnek nem eleme az objektív valóság megismerése, ezért nem szereti, sőt hátráltatja a következetesen tudományos módszert. Főleg akkor, ha az a létező világot a következetesen objektív tudományos módszerrel vizsgálja, és az nem igazolja a kitalált isten létét és a teremtéselméletet. A vallás világnézete így a spekulációra, a képzeletre, a hiszékenyégre, a bizonyíték nélküli hitre támaszkodik a következetesen objektív tudományos megismerési módszer helyett. A materializmus a tudomány által bizonyíthatóan létező anyagi világ egyedüli valóságában hisz, még akkor is, ha sok még az ismeretlen felfedezni való.

Az ateista a természetfeletti lények és az isten létét tagadja, a teizmust elutasítja, mivel az istenre semmilyen objektív tudományos bizonyíték nincs.

Az anyag, a gondolkodó anyag is minden cél nélkül létezik!

Az anyagnak, az ember létének semmilyen következetesen objektív tudományos módszerrel kimutatható célja nincsen, egyszerűen csak van, bár hinni bármit lehet, de nem biztos, hogy az igaz. Az hogy az „erkölcsi kötelezettség, Isten hangja a lélekben”, csak bizonyíték nélküli állítás, de semmi köze az objektív valósághoz. Ehhez előbb az istent kellene felfedezni, majd megállapítani a tulajdonságait, persze csak a következetesen objektív tudományos módszerrel. De ez eddig nem hozott egy szemernyi eredményt sem az isten felfedezésében.

Ateizmus: a természetfelettibe (szellemekbe, istenekbe, túlvilági életbe stb.) hitet tagadó nézetek rendszere. Az ateizmus tárgya: a vallás keletkezésének és létezésének, forrásainak okainak tisztázása, a vallási tanítások bírálata és a tudományos világkép szempontjából, a vallás társadalmi szerepe s a vallási előítéletek leküzdése útjainak megvilágítása. Az ateizmus keletkezése és fejlődése a tudományos ismeretek fejlődésével függ össze. – Marxista fogalomlexikon

Materializmus: az egyedüli tudományos filozófiai irányzat, amely merőben ellentétes az idealizmussal. A materializmus fogalmat több értelemben használják, jelölik vele egyrészt az emberek ösztönös meggyőződését a külvilág objektív létezéséről, másrészt a materialista filozófiai világnézetet, amely az ösztönös materializmus szemléletének tudományos elmélyítése és továbbfejlesztése. A filozófiai materializmus az anyag elsődlegességét és a szellemi, az eszmei másodlagosságot vallja, ami azt jelenti, hogy a világ örök és nem teremtett létező, mely térben és időben végtelen. A materializmus a tudatot az anyag termékének, a külvilág visszatükröződésének tekinti, s ezért a világ megismerhetőségét hirdeti. A filozófia történetében a materializmus általában a haladó társadalmi osztályok és rétegek világnézete volt, amennyiben azoknak állt érdekében a világ helyes visszatükrözése, az ember természet feletti uralmának fokozása. – Marxista fogalomlexikon

Az erkölcs fejlődése

Az erkölcs a társadalomban élő emberiség létérdekét szolgálja, a társadalmi együttélést a lelkiismeret alapján szabályozza. Az ember képes erkölcsösen élni és képes megérteni az ideális az emberré válás erkölcsét. Azonban az erkölcs az emberiség elért fejlettségéhez igazodik. Ezért az erkölcs nem állandó, hanem a civilizálódással a kor igényeihez alakul, a termelési mód változásával együtt fejlődik. Például a rabszolgaság, az emberevés manapság már nem erkölcsös, pedig az emberiség civilizálódása kezdetén az volt. A fejlett demokrácia a kizsákmányoló társadalmakban megvalósíthatatlan, ez csak a tudományosan szerveződő társalomban valósulhat meg, az erkölcs ehhez alakul. A sort lehetne folytatni. Az erkölcs így fejlődik, követi a lehetőségeket, az érdekek változását.

Alapvetően a társadalomban az uralkodó erkölcs az uralkodó osztály érdekei szerint alakul, mert ezt kialakítani és megvalósítani alapvetően neki van rá lehetősége. Még a tízparancsolat törvényei is különbözőképpen érvényesülnek, attól függően is, hogy mi az uralkodó érdek.

A kizsákmányoló osztálytársadalmak erkölcsét alapvetően az uralkodó osztály élősködő, felsőbbrendű érdeke határozza meg, amit elfogadtat, rákényszerít a kizsákmányoltakra, amire minden hatalma, minden lehetősége megvan.

Ezért az uralkodó erkölcs az uralkodó osztály érdeke szerint alakul, még a tízparancsolat értelmezése és főleg a megvalósulása is. A kizsákmányolástól mentes fejlettebb társadalmakban azonban az erkölcs már az emberré válás magasabb fokának megfelelően alakul.

A kizsákmányoló társadalom működése lehetetlen volna, ha a lelkiismeret nem fogadná el az élősködést, a felsőbbrendűséget. Erre a teremtéselmélet, a felsőbbrendű isten szellemre alapuló világnézet kitűnően alkalmas.

A dialektikus és történelmi materializmus az emberi erkölcsöt a létező világban működő természeti, társadalmi törvények szerint, az ember valamint a társadalom érdekeinek alapján vizsgálja, ellenben a vallás a tudománytalan teremtéselméletre, a kitalált istenre, a következetesen objektív tudomány által ellenőrizhetetlen állítólagos kinyilatkoztatásokra alapozza.

Azonban a vallás erkölcse sem lehet az emberiség érdekeitől, az emberré válástól végletesen elrugaszkodott, mert a valóságban élünk, csak a valóság lehet az alapja, még akkor is, ha egy virtuális isten mögé rejtőzik a kiváltó oka.

Vajon mi köze lehet a tökéletes istennek a tíz parancsolathoz? Ez nagyon is emberi, egy tökéletlen, a létért küzdő emberiség ideális erkölcsi normára való törekvését mutatja, az emberré válás egyik lehetséges módját.

Miért nem teremtett az állítólag mindentudó, mindenható, tökéletes erkölcsű isten a tíz parancsolatnak megfelelő emberiséget? Talán erre képtelen?!

De, ha mégis ez volt a terve, a küszködő emberiség, akkor ez nagyon kellemetlennek tűnik, mert az emberiség szenved a tökéletlenségében. Lehet, hogy az isten ezt akarta, szenvedjen az emberiség és a szabad akaratával döntse el mi a jó és mi a rossz? Te jó isten! Ha rosszul dönt, mert csak egy gyarló ember, akkor irány a pokol!?

Bár ez lehetőség a fejlődésre is, mint ahogy az az anyagi világban megszokott. Ehhez viszont az istenre nincs is szükség, szenved az magától is, fejlődik az magától is, mintha nem is létezne a „jó isten”. Ráadásul semmi objektív nyoma sincs semmilyen istennek.

Segíts magadon és akkor az isten is megsegít!

A „jó isten” szenvedő emberiséget teremtett. Te jó isten! Te látod, hogy az emberek szenvednek, pusztulnak! Te valóban jó vagy? Isten! Inkább igaz, hogy: Te rossz, kegyetlen isten vagy! De hát mit is beszélek, hiszen az isten sehol sincs. Vagy mégis csak van? Ki tudja ezt a következetesen objektív tudományos módszerrel bebizonyítani? A tudománytalan képzelgés erre semmiképpen sem elegendő!

Az univerzumnak és az embernek nincs semmilyen tudományosan, vagyis objektíven bizonyítható magasabb rendű célja, nincs előre meghatározott végcélja, amivé fejlődnie kell. Az univerzum és az ember léte csak az anyag képessége a változásra a fejlődésre minden tudományosan kimutatható végcél nélkül. A kitalált nem létező isten az emberiséget nem segítheti, ezért magát kell segítenie az emberibb létre, a humánus emberi életre. De ez nem a kitalált, tehát a nem létező isten, hanem csak az emberiség célja lehet azért, hogy emberré váljon, emberségesen éljen. A segíts magadon és az isten is megsegítőből csak a magadon segíts valósul, valósulhat meg. Bár a történelem kezdetén ez a kitalált isten mégiscsak segítette az emberiséget a társadalom fejlődésében.

Az ideális erkölcs

Az anyag örökké létezik, nem teremthető. Azonban isten léte csak a spekuláció terméke, a következetesen objektív tudományos módon nem bizonyított, csak a hívő tudatában lévő kitalált vízió, aminek nincs nyoma a valóságban, így nem lehet az erkölcs egy valóságos isten hangja a lélekben.

De az ideális erkölcs megmutatja az emberré válás módját, amit a gondolkodó anyag, az emberiség a fejlődésével, csak az objektív valóság tudományos megismerésével és alkalmazásával érheti el. De az ideális erkölcsöt is az ember képzelte, álmodta és alkotta meg, azonban ebben az isteni beavatkozásnak a következetesen objektív tudományos vizsgálattal nyoma sincs. * Bár elképzelhető, hogy a tízparancsolat egy isten/UFO segítségével keletkezett, hogy segítse az emberiséget, amely a fejlődésben már az emberiség előtt jár. *

Az ember gondolkodásra képes társadalmi lény, a saját létérdekeit összhangba kell hoznia a többi embertársával, a társadalom érdekeivel, ezért szükséges az együttélés szabályainak, a humánus emberré válás ideális értékeinek a megalkotása, amivé törekednie kell. A kizsákmányoló társadalmakban azonban az erkölcs nem az egész társadalom érdekét szolgálja, hanem alapvetően a kizsákmányolókét, a kizsákmányoltak erkölcse is ennek érdeknek van alárendelve, ezért az ideális erkölcs a többség kárára törvényszerűen és törvényesen is torzulást szenved.

Az ideális erkölcs azokat a magatartási, viselkedési normákat tartalmazza, ami a tapasztalat, a gondolkodás, az egyéni és a társadalmi érdek szerint szükséges a humánus társadalomban élő emberek összefogására, együttélésére, hogy létük emberiességben, biztonságban, harmóniában legyen. Az ideális erkölcs a humánus, civilizált emberré váláshoz szükséges magatartás.

erkölcs, morál a társadalmi tudat egyik formája, társadalmi képződmény, amely az emberi magatartás szabályozásának funkcióját tölti be a társadalmi élet valamennyi területére kiterjedő érvénnyel. … Az erkölcs-ben a társadalmi szükségszerűség, a társadalom, ill. az osztályok szükségletei, érdekei ösztönösen kialakult és általánosan elismert követelmények (magatartási szabályok) alakjában fejeződnek ki, amelyeket a tömeges példamutatás, a megszokás, a szokások, a közvélemény ereje támaszt alá. – Filozófiai kislexikon (1980)

A jog, mint jogszabály olyan magatartási szabály, norma, amelynek a keletkezése az államhoz kötődik, a társadalomban általánosan kötelezőek, és érvényesülésüket az állami szervek végső soron kényszerrel biztosítják. – wikipedia.hu

Jog: az uralkodó osztály törvényerőre emelt akarata, melynek tartalma az adott osztály anyagi életfeltételei, osztályérdekei határozzák meg. Formailag a jog magatartási normák és szabályok rendszere, melyeket az államhatalom szab meg és szentesít. A jogszabályok sajátos vonása, az állam kényszerrel biztosítja végrehajtásukat. A felépítmény része lévén, a jogot az adott társadalom uralkodó termelési viszonyai határozzák meg: a jog egyben kifejezi és megszilárdítja e viszonyokat és a rájuk épülő egyéb társadalmi viszonyokat. – Marxista fogalomlexikon

Az erkölcs és a jog

Az erkölcs és a jog érdeket képvisel, alapja a létérdek és a társadalom érdeke, mert az ember társadalmi lény, csak a társadalom biztosíthatja emberi létét. Az erkölcs sok tekintetben hasonlít a joghoz, az államhatalom törvényeihez, ami szintén egyéni és társadalmi érdekviszonyt szabály, de nem a lelkiismerettel, hanem, ha szükséges erőszakkal is. A társadalmi és az egyéni lét tartalmaz a közös érdek mellett ellenérdeket, amit az egész társadalom öszérdekében szabályozni kell a jog és az erkölcsi normák segítségével.

A társadalom fejlődik, lehetőségei a humánus élet megvalósítására állandóan bővül. A létért való küzdelem barbársága ezért csökken, így lehetővé válik az ideális erkölcs minél magasabb szintű megvalósulása.

Az ideális és a megvalósítható, megvalósuló erkölcs a történelemben változik, ami alapvetően az emberiségnek – a termelőerők, a tudomány, a művészet, a demokrácia, a társadalmi forma, stb. – fejlődésével függ össze. Az emberek létszükségleteinek bővülő kielégíthetősége humánusabban megvalósuló erkölcsöt tesz lehetővé.

(idézet: Húsz érv Isten létezése mellett)

14. Az erkölcsiség érve

A valós erkölcsi kötelezettség egy létező dolog. Mi valóban, igazán és objektív módon kötelezve vagyunk arra, hogy tegyük a jót, és kerüljük a rosszat.

• A valóságnak vagy az ateista vagy a „vallásos” nézete a helyes.
• De az ateista összeegyeztethetetlen az erkölcsi kötelezettség létével.
• Tehát a valóságnak a „vallásos” nézete a helyes.

Először is tisztázni kell, hogy mit is állít az első premissza. Nem csupán azt jelenti, hogy találhatóak olyan emberek körülöttünk, akikről elmondható, hogy megtesznek bizonyos kötelességeket. És nem is azt, hogy sok ember van és volt, akik úgy gondolták, hogy kötelesek voltak megtenni bizonyos dolgokat (mint pl. felruházni a mezteleneket) vagy elkerülni mások megtételét (pl. házasságtörést követni el). Az első premissza valami többet állít: mégpedig azt, hogy mi, emberi lények valóban kötelezettek vagyunk; hogy a kötelességeink a dolgok valódi állásából erednek, és nem egyszerűen a vágyainkból vagy a szubjektív hajlamainkból. Ez azt jelenti más szavakkal, hogy maguk az erkölcsi értékek vagy kötelezettségek – és nem pusztán a bennük való hit – objektív tények.

Most, hogy adva van az erkölcsi kötelezettség ténye, a kérdés már magától értetődően felmerül. A világnak az a képe, amit az ateisták festenek le, vajon összhangban van-e ezzel a ténnyel? A válasz az, hogy nem. Az ateisták fáradhatatlanul hangoztatják, hogy mi pusztán az anyagmozgások véletlen termékei vagyunk; egy olyan mozgásé, mely szerint minden emberi törekvés céltalan és vak. Fogjuk őket a szavuknál és kérdezzük meg: Ezen kép szerint pontosan miben gyökerezik az erkölcsi jó? Az erkölcsi kötelezettség aligha gyökerezhet egy céltalan anyagi mozgásban.

Tegyük fel, hogy azt mondjuk, hogy semmi másban nem gyökerezik, mint az emberi akaratban és vágyban. Ebben az esetben nincs olyan erkölcsi alapunk, amellyel az emberi vágyakat megítélhetnénk. Hiszen minden emberi vágy ugyanabból a végső forrásból fog eredni: a céltalan és könyörtelen anyagból. És miből származik a kötelezettség? Eszerint a nézet szerint, ha én azt mondom, hogy kötelesség enni adni az éhezőknek, akkor ezzel csak a saját akaratomat és vágyamat ismertetem, és semmi mást. De ez végeredményben annak az elismerése, hogy sem én, sem bárki más nem köteles enni adni az éhezőknek; vagyis, hogy tulajdonképpen nincs is semmiféle valódi kötelezettség. Tehát a valóság ateista nézete nem egyeztethető össze a valódi erkölcsi kötelezettség létével.

De van-e olyan nézet, amivel összhangban van? Ha valaki a valódi erkölcsi kötelezettséget úgy tekinti, hogy az az ő Teremtőjében van megalapozva, akkor az erkölcsi kötelezettséget abban a tényben látja megalapozva, hogy mi teremtmények vagyunk, rendeltetéssel és végcéllal. Ezt a nézetet nevezhetjük – szándékosan általánosan megfogalmazva – „a vallásos nézetnek”. De bármennyire általános is a nézet, az erkölcsi kötelezettségre való reflektálása úgy tűnik, hogy megerősített.

1. kérdés: Az érv nem mutatta ki, hogy az etikai szubjektivizmus hibás lenne. Mi van akkor, ha nincsenek is objektív értékek?

Válasz: Való igaz. Az érv feltételezi azt, hogy vannak objektív értékek. Ez az érv csak azt akarja megmutatni, hogy az objektív értékekben való hit egy világképpel összeférhetetlen, és teljesen összeegyeztethető egy másikkal. Ez a két világkép az ateista-materialista, valamint (nagyjából) a vallásos. Teljesen igaz, hogy, ha az etikai szubjektivizmus igaz, akkor az érv nem működik. Mindazonáltal szinte senki sincs, aki következetesen szubjektivista lenne. (Sokan gondolják azt, hogy azok, és ezt is mondják – mindaddig, amíg nem éri őket valami igazságtalanság vagy erőszak. Ekkor általában ők is a többiekkel együtt vallják, hogy bizonyos dolgokat nem szabadna megtenni.) Viszont azok számára, akik nem szubjektivisták – és soha nem is lesznek azok – ez az érv az egyik leghasznosabb érv lehet. Meg tudja mutatni számukra, hogy összeférhetetlen egyidejűleg hinni az objektív értékekben, valamint abban, amit ők a világegyetem eredetéről és sorsáról gondolnak. Ha ki akarják korrigálni ezt az összeférhetetlenséget, akkor a vallásos nézet felé kell mozdulniuk, eltávolodva az ateista nézettől.

2. kérdés: Ebben a bizonyítékban nincs is benne Isten, hanem csak valami homályos „vallásos” nézet. Nem lehetne összeegyeztetni ezt a vallásos nézetet egy csomó más mindennel, a hagyományos teista nézet helyett?

Válasz: De igen. Összeegyeztethető pl. a platóni idealizmussal, és sok másik hittel, amelyeket az igazhitű kereszténység viszont borzasztóan elégtelennek talált. De ez az általános vallásos nézet összeegyeztethetetlen a materializmussal, és minden olyan nézettel, amelyek száműzik az értékeket a dolgok végső objektív természetéből. Ez egy nagyon fontos pont. A legelfogadhatóbbnak az tűnik, hogy az erkölcsi kötelezettség Isten hangja a lélekben, mivel az erkölcsi érték csak a személyek, értelmek és akaratok szintjén létezik. És elég nehéz – ha nem lehetetlen – elgondolni az objektív erkölcsi alapokat, mint amelyek csak saját maguk körül lebegnek, elválasztódva a személyektől.

Viszont azt elfogadjuk, hogy még sok utat kell megtenni az objektív erkölcsi értékektől a világ Teremtőjéig, vagy a szeretet szentháromságos Istenéig. Mérhetetlen intellektuális távolság van közöttük. Viszont ezek a dolgok összeférnek egymással, míg a materializmus és az objektív értékekben való hit nem. Ahhoz, hogy eljussunk egy személyes Teremtőig, más érveket kell használni (vö. 1-6. érvek), ahhoz pedig, hogy a szeretet Istenéig jussunk el, a kinyilatkoztatásra van szükségünk. Önmagában ez az érv sok választási lehetőséget hagy nyitva, és csak néhányat zár ki. De biztosak lehetünk abban, hogy amiket kizár, azok teljesen ki vannak zárva.

(idézet: Marxista fogalomlexikon)

Ateizmus: a természetfelettibe (szellemekbe, istenekbe, túlvilági életbe stb.) hitet tagadó nézetek rendszere. Az ateizmus tárgya: a vallás keletkezésének és létezésének, forrásainak okainak tisztázása, a vallási tanítások bírálata és a tudományos világkép szempontjából, a vallás társadalmi szerepe s a vallási előítéletek leküzdése útjainak megvilágítása.

Az ateizmus keletkezése és fejlődése a tudományos ismeretek fejlődésével függ össze. Minden történelmi korszakban az ismeretek adott színvonalát és azon osztályok érdekeit tükrözte, amelyeknek fegyveréül szolgált. Az ateizmus filozófiai alapja a materializmus. Az ateizmus egyik, vagy másik formájának pozitív tartalmát és fogyatékosságait a konkrét társadalmi-gazdasági viszonyok, a tudomány és a materialista filozófia fejlettségi színvonala határozza meg.

Az ateizmus vallás ellen vívott harca szorosan összefügg az osztályharccal. Mint nézetek rendszere, az ateizmus a rabszolgatartó társadalomban keletkezett. Az ateizmus jelentős elemeit találjuk meg olyan gondolkodóknál, mint Thalész, Anaximenész, Hérakleitosz, Demokrítosz, Xenophatész. Az ő ateizmusukat az jellemezte, hogy minden jelenséget természeti okokkal magyaráztak ugyan, de naiv és spekulatív módon, összekapcsolták az egyház és a vallásos hit tagadását istenek elismerésével.

A középkorban az egyház és a vallás túlsúlya folytán az ateizmus nem mutatott jelentősebb fejlődést. A vallás uralmának aláásásában jelentős szerepe volt a polgári ateizmusnak: Spinoza, a francia materialisták, Feuerbach és mások. A polgári ateisták az egyház reakciós jellegének leleplezésével történelmi szerepet töltöttek be a feudalizmus elleni harcban, elősegítették a feudalizmus megdöntését. Ugyanakkor a polgári ateizmus következetlen és korlátozott volt, felvilágosító jelleget öltött és a nép felé fordult. Következetes, harcos ateisták voltak az orosz forradalmi demokraták. Legkövetkezetesebb formáját a marxizmus-leninizmusban ölti az ateizmus a proletáriátus érdekei, társadalmi helyzete és szerepe egybeesnek a társadalom fejlődésének objektív tendenciáival; s így a marxista ateizmus mentes az ateizmus nem marxista formáira jellemző osztálykorlátozottságtól. A marxista ateizmus harcos jellegű. A történelemben először veti alá sokoldalú bírálatnak a vallást, kijelölve végleges leküzdésének útjait és eszközeit.

(idézet: Filozófiai kislexikon (1980))

Az erkölcs, morál a társadalmi tudat egyik formája, társadalmi képződmény, amely az emberi magatartás szabályozásának funkcióját tölti be a társadalmi élet valamennyi területére kiterjedő érvénnyel. A tömegtevékenység szabályozásának egyéb formáitól (a jogtól, az állami dekrétumoktól, a különféle termelési-adminisztratív előírásoktól, a népi hagyományoktól stb.) az erkölcs-öt realizálódásának módja különbözteti meg.

Az erkölcs-ben a társadalmi szükségszerűség, a társadalom, ill. az osztályok szükségletei, érdekei ösztönösen kialakult és általánosan elismert követelmények (magatartási szabályok) alakjában fejeződnek ki, amelyeket a tömeges példamutatás, a megszokás, a szokások, a közvélemény ereje támaszt alá.

Az erkölcs követelményei ezért a személytelen kötelezettség, a mindenkihez egyaránt szóló, de egyetlen embertől sem eredő parancsolat formáját öltik. Ezek a követelmények viszonylag tartós jellegűek. A gyökeret vert rend által fenntartott egyszerű szokásoktól vagy hagyományoktól az különbözteti meg őket, hogy az emberi élet és cselekvés mikéntjéről, a jóról és rosszról alkotott felfogások alakjában eszmeileg megalapozást nyernek.

A jogtól pedig az határolja el, hogy 1. teljesítésüket mindenki ellenőrzi, és az egyén erkölcsi tekintélye nem függ attól, hogy rendelkezik-e vagy sem valamilyen hivatalos hatalommal, 2 szankcionálásuk formái csupán szellemi jellegűek (a cselekedetek közmegítélése, helyeslése vagy rosszállása). Erre vezethető vissza, hogy az erkölcs-ben a tudatnak viszonylag nagyobb szerepe van, mint a társadalmi kontroll más formaiban. Az erkölcsi tudat kifejeződhet mind racionális formában, fogalmakban és ítéletekben, mind pedig emocionális formában, érzésekben, motívumokban, vonzalmakban. A társadalmi tudat mellett az erkölcs-ben jelentős szerepet játszik az egyéni tudat is. A társadalom által kialakított erkölcsi képzetekre támaszkodva, elsajátítva azokat a nevelés folyamatában, az egyen számottevő mértékben önállóan szabályozhatja magatartását és alkothat ítéletet a körülötte lejátszódó események erkölcsi jelentéséről. Az egyén ennek folytan az erkölcs-ben nem csupán objektuma a társadalmi kontrollnak, hanem tudatos szubjektuma is, azaz erkölcsi személyiség.

Mint bonyolult társadalmi képződmény, az erkölcs 1. tartalmát tekintve erkölcsi tevékenységet (egy-egy társadalomban meghonosodott cselekvésmódot, az emberek nagy száma által követett magatartást, az erkölcsi szokásokat), 2. e tevékenységet szabályozó és a kötelezettség, az emberrel szemben támasztott követelmények különféle formáiban megnyilvánuló erkölcsi viszonyokat, 3. e viszonyokat megfelelő képzetek (normák, elvek, társadalmi és erkölcsi eszmények, a jó és rossz, az igazságos és igazságtalan fogalmának) alakjában visszatükröző erkölcsi tudatot foglal magában. Az erkölcsi tudat formái logikailag rendezett egységes rendszert alkotnak, amely nem csupán az erkölcsi cselekedetek előírását teszi lehetővé, hanem azok meghatározott módon történő motiválását és értékelését is.

A társadalmi élet különböző területeivel kapcsolatosan az erkölcs-ben sajátos szabályok alakulnak ki (munka-erkölcs, szakmai, párton belüli etika, a mindennapi, ill. a családi élet erkölcs-e), amelyek egységes alappal rendelkeznek és csak viszonylagosan önálló területei az erkölcs-nek.

Az erkölcs történelmi jelenség. Az emberi társadalom kialakulásának kezdeti szakaszán jön létre és a gazdasági, valamint az egyéb társadalmi viszonyok változásával, az emberiség anyagi és szellemi kultúrájának haladásával együtt fejlődik. Általános emberi elemek mellett az erkölcs történelmileg átmeneti és osztályjellegű normákat, elveket, eszményeket stb. foglal magában.

Az osztályokra tagolt társadalomban az erkölcs elkerülhetetlenül osztályjellegű, visszatükrözi az osztályharcot. Minden egyes antagonisztikus osztálytársadalomba a fennálló társadalmi viszonyokat szentesítő erkölcsi rendszer mellett, amely az uralkodó kizsákmányoló osztály érdekét juttatja érvényre, kialakul az ezt tagadó erkölcs is. Létrehozója az az elnyomott osztály, amely harcra kel a társadalom átalakításáért és e harc során megszabadul az uralkodó erkölcs szellemi hatalmától; a maga erkölcs-ével ez az osztály a jövő társadalom erkölcs-ének kialakulását alapozza meg. E tekintetben elvileg sajátszerű a kommunista erkölcs amely a proletariátus osztály erkölcs-eként jön létre, majd a szocialista társadalom egészét átfogó általános erkölcs-csé alakul át, végül pedig az emberiség egyetemes erkölcs-évé válik.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!