ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
Az ellenzéki közvélemény és az ország népe annyira gyűlöli Tiszát, hogy az 1905 januári választásokon teljesen váratlanul a koalíció elsöprő győzelmet arat. A Szabadelvű Párt mandátumainak száma százhússzal csökken. A Függetlenségi Párt megkétszerezi képviselőinek számát, százhatvan mandátumot szerez. Megnövekednek a többi pártok is. Az abszolút többség az ellenzéké.
Jellemző, hogy a munkásosztály pártja, a Szociáldemokrata Párt, bár több helyen állít jelöltet, nem jut képviselethez a parlamentben.
Tisza lemond, de a király nem az abszolút többséget nyert koalíciós pártok vezetőit, hanem újból a választásokon teljes vereséget szenvedett miniszterelnököt bízza meg kormányalakítással. A koalícióban tömörült ellenzék törvénytelennek nyilvánítja Tisza és kormánya kinevezését. Megsemmisíti a Tisza képviselőházi puccsa alkalmával hozott határozatokat. Felszólítja a városi és megyei törvényhatóságokat, ne hajtsák végre a Tisza-kormány intézkedéseit. A megyék többsége megtagadja az adók behajtását, az újoncok behívását.
A kormány valóságos hatalma minimálisra csökken. A tényleges hatalom jórészt a koalíció vezérlő bizottsága kezébe összpontosul.
Tisza közel négy hónapon át taktikázik, hogy mint miniszterelnök valamilyen egységre jusson a koalícióval, de ez nem sikerül. Nem tudja összehívni az országgyűlést sem. Tarthatatlan a helyzete, lemond. Levonja bukásának következményeit, és időlegesen visszavonul geszti birtokára. Az udvarban azonban továbbra is persona grata: az uralkodó által nagyon kedvelt személy marad.
A király még Tisza lemondása után sem a koalíciót kéri fel kormányalakításra, 1905 júniusában bizalmas emberét, testőrsége (a darabontok) parancsnokát, báró Fejérváry Géza táborszernagyot nevezi ki miniszterelnöknek. Kormányát az ellenzéki köznyelv ezért nevezi el „darabontkormánynak”.
Fejérváry 1905. június 21-én megkísérli a képviselőház összehívását, ami botrányba fullad. A király bizonytalan időre elnapolja üléseit.
Olyan politikai helyzetben történik ez, amikor Oroszországban elkezdődött a polgári forradalom.
Az 1905-ös esztendő az újabbkori világ és a szocializmus történelmének egyik legviharosabb időszaka. A Távol-Keleten dúló orosz-japán háborúban Oroszország csatát csata után veszít. Lelepleződik a cári uralom gyengesége.
- január 9-én az akkori Oroszország fővárosában, Pétervárott, a Téli Palota előtt II. Miklós cár vérpatakba fojtja a lakosság békés tüntetését. Szerte a hatalmas birodalomban tüntetések, sztrájkok kezdődnek. Megindul a néptömegek harca a cárizmus ellen. A polgári forradalom hónapról hónapra sikeresen előrehalad. Az 190 5-ős oroszországi forradalomnak szerte a világon óriási a hatása. A szocialista mozgalmak a bolsevikok példájára új lendülettel támadják a kapitalizmust. Magyarországon, a koalíciós küzdelmektől kiélezett helyzetben, az orosz forradalom példájában a tömegek saját jövendő céljukat látják. Gyakoriak a sztrájkok, tömegtüntetések.
A Népszava írja: – Valósággal megmozdult alapjaiban az egész ország. Egyik szakma a másik után, műhelyek, gyárak, épületek munkásai teszik le a szerszámot … Nincsen talán egyetlen ország sem, Oroszországon kívül, ahol annyira megindult volna a föld, mint Magyarországon.
Az orosz forradalom magyarországi hatásának példája a magyarországi szocialista diákság kiáltványa is. A budapesti munkásság 1905. február 5-én tartott nagygyűlésén olvasták fel:
– A titkos forradalmi propaganda hőse, a forradalmár orosz diákság, megtalálta helyét a forradalomban. Példájuk követendőként áll a magyar szocialista és demokratikus gondolkodású diákok előtt. … Mi, magyar diákok százszorosan tanulhatunk tőletek. Magyarországon az európai köntösű, de ázsiai barbárságú uralkodó osztály a félszabadság és félszolgaság demoralizáló bilincseiben tartja az ország uralkodó népét. Hogy élünk – kevés, hogy érte haljunk – sok a szabadság. Mi, magyar szocialista diákok, csak fogcsikorgatva nézzük, miként ölik ki tervszerűen a szabad gondolkodás utolsó csíráit, miként terjeszkedik egyetemeinken, mint egész közéletünkben, a klerikalizmus gyilkos mérge … A ti végleges győzelmetek a mi szabadságunk riadója lesz. Győzzetek, testvérek, hogy mi is győzhessünk. A budapesti főiskolák szocialista hallgatói …
Oroszországban, miként nyugaton is akkoriban, a szociáldemokraták két fő irányzatot képviselnek: a reformistákat és a baloldaliakat.
A lexikális nyelvezet szerint a reformizmus a munkásmozgalomban ama nézetek összessége, amelyek elutasítják a szocialista forradalmat. Szerintük a kapitalista társadalomban a munkásosztály gazdasági, politikai, társadalmi helyzetének megjavítását reformokkal kell elérni. Változásokért kell harcolni, amelyek szabályozzák, illetve enyhítik a dolgozók kizsákmányolását, de nem érintik a kizsákmányolás és az osztályuralom alapját.
A reformisták politikai céljaik eléréséhez együttműködnek az uralkodó osztályok ama csoportjaival, amelyek reformok útján hajlandók elősegíteni a tőkés társadalom megoldható ellentmondásainak kiküszöbölését. A reformista irányzat éppen emiatt a munkásosztály viszonylag kedvező helyzetben levő, jól fizetett felső rétegeiben és a kispolgárságnak a munkásmozgalomhoz közeledő csoportjaiban talál hívekre.
A marxista baloldal sem veti el a munkásosztály helyzetének javítását szolgáló reformokat. Ezeket mindössze a kizsákmányolás végleges megszüntetéséért folyó forradalmi harc velejáróinak, melléktermékeinek tekinti és mint ilyeneket állítja további céljai szolgálatába.
Oroszországban a reformisták orosz elnevezése: mensevikek. A marxista baloldal: a bolsevikok. Az 1905-ös forradalomban a mensevikek a párt kisebbsége, utóbbi a cárizmus megdöntésének célkitűzése helyett megelégszik a társadalom demokratikus megreformálása követeléssel.
A párt többsége, a bolsevikok, Lenin vezetésével azt hirdetik: a proletariátusnak végig kell harcolnia a demokratikus forradalmat. E feladat megoldásával azonban a munkásosztály, ekkor már maga mellé állítva a parasztságot, a szocialista forradalom megvalósításáért harcol.
1905 decemberében, a helyi szovjet felhívására, a moszkvai munkásság ez alapon kezd általános politikai sztrájkot és felkelést. Példájukat számos város követi. A mensevikek ellenzése miatt azonban a moszkvai felkelést nem sikerül országossá tenni.
A cári tábornokok kihasználják a forradalom megtorpanását: csapatokat mozgósítanak Moszkva munkásosztálya ellen. Kilencnapos utcai harcban leverik a felkelést.
A mensevikek ekkor szemrehányást tesznek a bolsevikoknak:
– Nem kellett volna fegyvert fogni!
– Ellenkezőleg! – válaszolja Lenin. – Határozottabban, erélyesebben és támadóbban kellett volna a fegyvert megragadni. Meg kellett volna magyarázni a tömegeknek, hogy a békés általános sztrájk egymagában lehetetlen. Rettenthetetlen és kíméletlen fegyveres küzdelemre van szükség. Ami eredményt a cári önkényuralomtól megszereztek, kizárólag a tömegek harca vívta ki, és vívja ki a jövőben is. Az 1905-ös forradalmi felkelés felejthetetlen hőstett: utat mutat a jövőbe.
Választói jogot követelve, a Szociáldemokrata Párt 1905. szeptember 15-ére felvonulást hirdet az Országháza elé. Vörös Pénteken — ahogyan elnevezték – szinte a forradalom jegyében százezer munkás vonul fel.
Az orosz forradalom hatásának következményeként a monarchia más részeiben is tovább mélyül a néptömegek politikai harca. 1905. szeptember 24-én a prágai nép rendez nagy tüntetést. November 5-én Bécsben és Prágában hatalmas, utcai harcokba átcsapó tüntetéseken követelik az általános, titkos választójogot. Ugyanezen a napon nagy munkásmegmozdulás zajlik Brünnben, Innsbruckban, Linzben, Zágrábban, Triesztben. Ezek is ösztönzőleg hatnak a magyarországi munkásság harcaira.
A Függetlenségi Párt a cári zsarnokság megbuktatása példájával fenyegetőzve igyekszik érvényesíteni politikai követeléseit a koalíció többi pártja felé, és a darabontkormánnyal szemben is. Közben ez ugyanolyan munkaképtelen, mint Tisza István kormánya. E válságos helyzetben a darabontkormány legerősebb embere, Kristóffy belügyminiszter azt tekinti fő céljának, hogy elszakítsa a koalíciótól a Szociáldemokrata Pártot és vele a választójoggal nem rendelkező munkásosztályt és a paraszti tömegeket. Az uralkodó felhatalmazásával Kristóffy megteszi, amit a koalíció nem mer megtenni: a Szociáldemokrata Párt küldötteinek megígéri, hogy a kormány kész az általános és titkos választói jog bevezetésére. Betartani ezt azonban csak végső szükség esetén akarja. Ha nem sikerülne megegyezésre kényszeríteni a koalíciót, hogy feladja az udvar által el nem fogadható nemzeti függetlenségi követeléseket.
A Függetlenségi Párt kisebbsége hajlandónak mutatkozna megegyezni a Szociáldemokrata Párttal, nehogy Kristóffy a választói jog ígéretével elszakítsa a munkásosztály pártját a koalíciótól. A Függetlenségi Párt többsége azonban, és még kevésbé a koalíció többi pártja, nem mer a tömegekre támaszkodni. Harcát nem kapcsolja össze a demokratikus szabadságjogok kiterjesztésével. De nem is mer szakítani Ausztriával. Fenn akarja tartani a dualizmus rendszerét. Ezen belül mindössze nagyobb mozgási szabadságot, több önállóságot szeretne biztosítani a magyar uralkodó osztályoknak.
A darabontkormány kedvező ajánlata a választói jogról és ugyane tekintetben a koalíció kedvezőtlen magatartása nehéz helyzetbe hozza a Szociáldemokrata Pártot. Dogmatikus programja miatt nem látja a Magyarországon történelmileg napirenden levő demokratikus átalakulás forradalmi feladatait. A magyarországi proletárpártnak az adott helyzetben az lenne a feladata, hogy az ellenzéki pártszövetség, a koalíció nemzeti ellenállási programjának elégtelenségét leleplezve, a munkásosztályt emelje át az 1849-ben vereséget szenvedett polgári demokratikus és nemzeti forradalom vezetőjévé. Harcoljon a nemzeti függetlenség kivívásáért, a feudális maradványok megszüntetéséért, az ország demokratikus átalakításáért. Lépjen mindezek érdekében szövetségre a földet követelő parasztsággal és az országban élő nem magyar népekkel. A Szociáldemokrata Párt ehelyett a munkásosztálynak, a szegényparasztságnak és a nemzetiségeknek az 1905-ös forradalom hatására rendkívül megnövekedett politikai harckészségét továbbra is a választói jogra korlátozza.
Azzal indokolják, hogy a koalíció nem a tényleges függetlenség kivívására törekszik. Csupán a saját osztályuralmát kívánja megerősíteni Ausztriával és a támogatására alakult darabontkormánnyal szemben. Ez is, az is, minthogy el akarja nyomni a magyarországi néptömegeket, a Szociáldemokrata Párt az uralkodó osztályok egymással szemben álló csoportjainak, tehát a darabontkormánynak és a koalíciónak egymás közti harcát igyekszik felhasználni az általános választójog elnyerésére. – Hadd jöjjön az abszolutizmus, de a szuronyok hegyén jöjjön az általános választói jog – mondja Garami Ernő, a párt vezetője.
A pártvezetőség nagy reményeket ébreszt a tömegekben a darabontkormány választójogi ígérete iránt, pedig amint ez rövidesen kiderül, mindössze annyiból áll, hogy a szavazati joggal rendelkezők arányát a lakosság mintegy 4,5 százalékáról 15-re emelné. A titkos szavazást csak a városokban akarja bevezetni a kormány. Ígéretével mégis eléri, hogy a Szociáldemokrata Párt a koalíció ellen fordul.
Ausztria munkássága ugyanekkor kivívja az általános, titkos választójogot, és már a következő évben eléri, hogy az osztrák birodalmi ülés második legnagyobb pártja. A magyarországi munkásság ezt nem tudja elérni. Erői kisebbek, emellett a pártvezetőség hibás politikája is téves útra viszi a választójogi harcot.
A Szociáldemokrata Párt azzal, hogy a választói jog megszerzéséért a darabontkormánnyal tart, politikailag utat téveszt. Lehetetlenné teszi a nemzeti ellenállás pártjainak és a demokratikus erőknek az összefogását. Szembeállítja egymással a nemzeti függetlenségi és a demokratikus törekvéseket. Elősegíti a függetlenségi harcra felsorakozott tömegek leszerelését.
A párt súlyos következményű tévedése ez annyiban is, hogy a századfordulóval a dualista monarchia már minden szempontból akadályozza a fejlődést. Szétzúzása a haladó erők továbbjutásának előfeltétele. A Szociáldemokrata Párt számára a monarchia válságának elmélyítése lenne az egyetlen többé-kevésbé forradalminak nevezhető út. A koalíció nemzeti programja ilyen értelemben képviseli a reális nemzeti érdekeket. Az önálló magyar vámterület, az önálló Nemzeti Bank, a közös hadsereg nagymérvű magyarosítása követelésének megvalósítása elősegítené a Habsburg-birodalom bomlását és ennek romjain az Ausztriától és a Habsburgoktól független Magyarország megteremtését.
A darabontkormány támogatásával a Szociáldemokrata Párt a monarchiát összetartó erők legreakciósabb szárnya mellé áll, amelyet Ferenc Ferdinánd trónörökös képvisel. Központosított birodalmat akar létrehozni, nem pedig függetlenséget adni Ausztria-Magyarország népeinek. A Szociáldemokrata Párt a darabontkormány által mindössze csak megígért választói jog ellenében azokat támogatja, akik Ausztriában a legélesebben harcolnak az ausztriai Szocialista Párt által ugyancsak követelt választójogi törvény megvalósítása ellen. Világos tehát a szándék: Ferenc Ferdinándék Magyarországon a munkásosztály pártjának segítségével, a választójog megadásának ígéretével akarják megtörni a koalíciót.
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt tehát, ahelyett hogy kihasználná az 1905-ös orosz forradalom hatására Magyarországon is kialakuló forradalmi erjedést, és frontot változtatna a forradalmi harc irányába, megmarad az általa egyedül üdvözítőnek tartott választójog követelése mellett. Téves útra viszi ezzel a magyarországi munkásosztály, a paraszti és a nemzetiségi tömegek forradalmi energiáját.
A koalíció és a kormány között pedig annyira kiéleződött már a helyzet, hogy 1906. február 17-én a király teljhatalmú katonai képviselőt küld Pestre. Fegyveres erővel megszállja a képviselőházat. Feloszlatja a koalíció vezérlő bizottságát. Királyi biztosokat nevez ki a megyék élére. Felfüggeszti a sajtó- és gyülekezési szabadságot. A koalíciónak most a harcot kellene választania, de megretten a még mindig növekvő nemzetközi és magyarországi forradalom hullámaitól. Biztosítani akarja az új választójog megadásától rettegő földbirtokos osztályok uralmának további fennmaradását, és ennek érdekében nemzeti követeléseinek nagy részét feladva, lépésről lépésre visszavonul.
A Szociáldemokrata Párt támogatása nélkül a darabontkormány nem tudta volna messzemenő visszavonulásra kényszeríteni a koalíciót. Őfelsége részéről a köszönet mindezért az, hogy végül nem hagyja jóvá a darabontkormány által a Szociáldemokrata Pártnak megígért választójogi programot.
Helytelen politikájával a Szociáldemokrata Párt így vált az uralkodó osztályok közötti hatalmi versengés és alkudozás labdájává. Mihelyt erre az udvarnak nincs többé szüksége, el lehet dobni. Ez történik.
A párt visszavonulni kényszerül a harctól, mert a koalíció vezérlő bizottsága bosszút hirdet a szerinte a nemzet ügyét eláruló Szociáldemokrata Párt ellen. Kijelenti: ellenez minden forradalmi megmozdulást! A politikai válságból a kibontakozásnak az országgyűlés falain és keretein belül kell megtörténnie …
Mind az udvar, mind a koalíció továbbra is tart azonban a magyar és a nemzetiségi néptömegek forradalmától, szövetségétől, amely eddigi követeléseiben már amúgy sem egységes. Inkább megegyezésre hajlik az udvarral. Alapja ennek az, hogy mindkét fél elismeri: nem egymástól kell félniük. Az igazi ellenségük a demokrácia tábora, a munkások és szegényparasztok forradalmat kívánó százezrei.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!