(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)

IX.

Egész februárban azzal foglalkoztam, hogy gondosan tanulmányoztam a vezérkar működésével közvetlenül összefüggő ügyeket. Napi 15-16 órát dolgoztam, gyakran megtörtént, hogy az éjszakát dolgozószobámban töltöttem. Nem mondhatom, hogy azonnal kiismertem magamat a vezérkar sokrétű tevékenységében. Ez nem ment egy csapásra. Nagy segítséget nyújtott N. F. Vatutyin, G. K. Malangyin, A. M. Vaszilevszkij, V. D. Ivanov, A. I. Simonajev, N. I. Csetverikov és a vezérkar más munkatársai.

Mit értünk el a háború kitöréséig, fel volt-e készülve az ország és fegyveres erői arra, hogy méltó fogadtatásban részesítse az ellenséget?

Ahhoz, hogy erre az igen fontos kérdésre politikai, gazdasági, társadalmi és katonai szempontból, minden objektív és szubjektív tényezőt figyelembe véve kimerítő választ adhassunk, roppant kiterjedt kutatómunkára van szükség. Biztos vagyok benne, hogy kutatóink, történészeink megbirkóznak majd ezzel a feladattal.

Én, a magam részéről elsősorban a dolog katonai oldaláról szeretném elmondani véleményemet, amennyire erőmből és lehetőségeimből telik, rekonstruálva az általános képet és felvázolva az 1941. év első, aggasztó hónapjainak és napjainak egyes eseményeit.

Kezdjük azzal, ami a legfontosabb, gazdaságunknak és iparunknak, tehát az ország védelmi képessége alapjának a fejlődésével.

A harmadik ötéves terv (1938-1942) a második és az első természetes folytatása volt. Ismeretes, hogy ezt a két ötéves tervet túlteljesítettük. Az ipari termelés az első ötéves terv négy esztendeje alatt kétszeresére növekedett. A második ötéves tervre előirányzott 2,1-szeres növekedésből gyakorlatilag 2,2-szeres növekedés lett. Az SZK(b)P XVIII. kongresszusa az ipari termelés növekedését öt évre 190 százalékban irányozta elő. Vajon volt-e valamilyen alapunk arra, hogy ezt a tervet irreálisnak, teljesíthetetlennek tekintsük? Nem. Sőt, ellenkezőleg.

1941 júniusára az ipar bruttó termelése már elérte az 1942-re előirányzott színvonal 86 százalékát, a vasúti áruszállítás pedig a 90 százalékát. Beindítottunk 2900 új üzemet, gyárat, erőművet, szén- és ércbányát és egyéb iparvállalatot.

Ha a pénzben kifejezett beruházásokat tekintjük, akkor a terv 182 milliárd rubelt irányzott elő új üzemek létesítésére és a régiek korszerűsítésére a második ötéves terv 103 milliárdjával és az első 39 milliárdjával szemben. Mindebből kitűnik, még ha figyelembe vesszük is az építkezésnek az időközben bekövetkezett drágulását, több termelési kapacitást helyeztünk üzembe, mint a két megelőző ötéves tervben együttvéve.

De vajon mi volt a nehézipar és a tulajdonképpeni hadiipar helyzete? A SZK(b)P XVIII. kongresszusán a népgazdaságfejlesztési tervről elhangzott beszámoló megállapította, hogy az előző tervek végrehajtása során a nemzetközi helyzet bonyolódása miatt komoly korrekciókat kellett végrehajtani a nehézipar fejlesztésében, jelentősen növelve a hadiipar előirányzott fejlesztési ütemét. A harmadik ötéves tervben továbbra is gyors ütemben fejlődött mind a nehéz, mind a hadiipar.

Valóban, az egész ipar évi termelése átlagosan 13 százalékkal, a hadiiparé viszont 39 százalékkal növekedett. Egy sor gépgyárat és egyéb nagyüzemet átállítottak a haditechnikai eszközök gyártására, és megindult a hatalmas, különleges hadiüzemek építése.

A párt központi bizottsága segítette az új haditechnikai eszközöket gyártó üzemeket a hiányzó nyersanyagokkal való ellátásában, a legmodernebb berendezéssel szerelte fel őket. Hogy a hadiipari nagyüzemeknek mindenük meglegyen, amire szükségük volt és megvalósíthassák feladataikat, a párt a központi bizottság pártszervezői minőségében tapasztalt pártmunkásokat, kiváló szakembereket küldött hozzájuk. Meg kell mondanom, hogy maga Sztálin is sokat foglalkozott a hadiipari üzemekkel, sok igazgatót, pártszervezőt, főmérnököt jól ismert, gyakran találkozott velük és a rá jellemző szívóssággal sürgette a tervek teljesítését.

Ily módon gazdasági szempontból a hadiipar szakadatlan, gyors, mondhatnám erőltetett ütemű fejlődéséről beszélhetünk.

Ezzel kapcsolatban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy először is, ezt az óriási növekedést jobbára a dolgozó tömegek roppant erőfeszítései révén értük el, másodszor, ez a fejlődés sokban a könnyűipar és egyéb, a lakosságot élelmiszerekkel és egyéb árukkal ellátó iparágak fejlődésének a rovására ment. Ugyanígy azt is figyelembe kell vennünk, hogy a nehéz- és a hadiipar a békegazdaság méhében, egy békeszerető, nem pedig militarizált állam keretében fejlődött.

Éppen ezért egy még nagyobb nyomás vagy eltolódás ebben az irányban azt jelentette volna, hogy a békés fejlődés vágányáról már áttérünk a hadigazdálkodásra, azt jelentette volna, hogy megváltozik, elkorcsosul népgazdaságunk struktúrája, hogy a népgazdaság a dolgozók érdekeinek a rovására militarizálódik.

Természetesen a háború utáni évek szemszögéből könnyű azt mondani, hogy az egyik fegyverfajtára nagyobb, a másikra kisebb súlyt kellett volna helyezni. De még ebből a szemszögből is lehetetlenség a háború előtti gazdaság valamilyen sarkalatos, általános változását követelni. Sőt, többet mondok. Ha arra gondolok, hogy mi, katonák mit követeltünk az ipartól a béke legutolsó hónapjaiban, be kell látnom, hogy néha nem vettük számba az ország reális gazdasági lehetőségeit. Bár valószínűleg a saját, mondhatnám hivatali szemszögünkből igazunk volt.

Így például objektív körülmények szabtak határt a Honvédelmi Népbiztosság olyan javaslatainak, hogy tömegesen gyártsuk a legkorszerűbb repülőgépeket, harckocsikat, tüzérségi vontatókat, tehergépkocsikat, híradó eszközöket és egyéb hadianyagokat.

Természetesen az ipari, honvédelmi szférában sok hiányosság, nehézség akadt, amelyekről majd még beszélünk. Az építkezés óriási fellendülése miatt érezhető volt a szakmunkáshiány, nem volt meg a kellő tapasztalat az új fegyverek gyártásában és tömeggyártásuk megszervezésében. A fegyverek és a harci technikai eszközök iránti szükséglet pedig egyre gyorsabban növekedett.

Az új mintájú fegyverek tömeggyártását a következő rend előzte meg.

A fegyvereket először az üzemben próbálták ki a katonai szakértők, valamint a csapatok képviselőinek a részvételével, és a Honvédelmi Népbiztosság csak ezután adott véleményt. Utána a kormány a honvédelmi népbiztos, a hadiipari népbiztosok és a fő tervezők részvételével megvizsgálta az előterjesztést és meghozta a végleges döntést.

Ez bizony eléggé elhúzódott. Az is előfordult, hogy még folyt az új mintájú fegyver vagy technikai eszköz előállítása és kipróbálása, közben pedig a tervezőknek már egy újabb, tökéletesebb mintájuk volt, és ilyenkor természetesen a fegyver rendszeresítését a legújabb modell teljes kipróbálásáig elhalasztották.

Egészben véve a háború előtti két ötéves terv, de különösen a harmadik alatt létesített óriási termelési kapacitások megteremtették az ország védelmi képességének az alapját.

Katonai szempontból rendkívüli jelentősége volt a párt ama célkitűzésének, hogy meg kell gyorsítani az ipari fejlődést a keleti országrészekben, a gépipar, az ásványolaj- és vegyipar számos ágában párhuzamos üzemeket kell létesíteni. A keleti körzetekben épült fel az új nagyolvasztók háromnegyed része, a Volga és az Urál között megteremtettük az ország második ásványolajipari bázisát, kohászati üzemek épültek a Bajkálon túl, az Urálban és az Amur mentén, nagy színesfémkohászati üzemek Közép-Ázsiában, nehézipari üzemek a Távol-Keleten, továbbá gépkocsi összeszerelő üzemek, alumínium-kombinátok és csőhúzó üzemek, erőművek. A háború alatt az ország egyéb részeiből kitelepített üzemekkel együtt keleten olyan ipari bázis létesült, amely biztosította az ellenség visszaverését és szétzúzását.

Szeretnék néhány szót szólni a háborút közvetlenül megelőző idők anyagi tartalékairól. Ezeknek az volt a céljuk, hogy lehetővé tegyék az ország gazdaságának hadivágányra való átállítását és a csapatok élelmezését mindaddig, amíg az egész gazdaság nem teljesen a háborús szükségletek kielégítése érdekében dolgozik. 1940-től 1941 júniusáig az állam anyagi tartalékainak értéke 4 milliárdról 7,6 milliárd rubelre emelkedett.²⁸ N. A. Voznyeszenszkij: A Szovjetunió hadigazdasága a Nagy Honvédő Háború éveiben. A Magyar-Szovjet Közgazdasági Szemle és az Anonymus irodalmi és művészeti kiadó R. T. együttes kiadása 1948. 158. old. *

Ebben voltak ipari tartalék kapacitások, fűtőanyag, nyersanyag, villamosenergia-fejlesztő kapacitás, vas, acél és színes fémek, élelmiszerek. Bár ezek a közvetlenül a háború előtt gyűjtött készletek eléggé szerények voltak, a nehéz 1941-es év ellenére segítettek a népgazdaságnak elérni azt az ütemet és lendületet, amelyre a sikeres hadviseléshez szükség volt.

Ily módon a nehézipar, a hadiipar érverése meggyorsult, a háború előtti években és hónapokban elérte lehető legteljesebb feszítettségét. Az egész állami élet is keményebb, mondhatni összeszedettebb lett.

A Szovjetunió Legfelső Tanácsának 1939 szeptemberi rendkívüli IV. ülésszaka elfogadta az általános hadkötelezettségről szóló törvényt. Az új törvény értelmében a behívási korhatár 19 év, a középiskolát végzettek részére 18 év. A jobb kiképzés érdekében meghosszabbították a szolgálati időt: a szárazföldi csapatok és a légierő alparancsnokai számára két évről három évre, az egész légierő sorállománya, valamint a határőr csapatok sorállománya és alparancsnokai számára négy évre, a haditengerészetnél és a folyami flottillánál pedig öt évre emelték fel.

Általában az egész harmadik ötéves terv, és különösen a nehézipar, valamint a hadiipar feladatainak a teljesítése és a Szovjetuniót fenyegető katonai támadás veszélye is szükségessé tette a munkaidő növelését a népgazdaságban. Ezzel kapcsolatban a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége 1940. június 20-án rendeletet adott ki a nyolcórás munkanapra, a tíznapos hétre való áttérésről és a munkásoknak, valamint az alkalmazottaknak a vállalatoktól és intézményektől való önkényes kilépésének a megtiltásáról. Az ipari és vasúti tanintézetekben, továbbá a gyári-üzemi iskolákban a szakmunkásképzés új rendszere lépett életbe. E tanintézetek évente átlagosan 800 000-1 000 000 új szakmunkást adtak az országnak.

Ugyanakkor, 1940 közepén, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége egy másik rendeletet is kiadott a rossz minőségű termék előállítása és a kötelező üzemi szabványok be nem tartása miatti felelősségről. Szigorú intézkedések léptek életbe, amelyek elősegítették az üzemek vezetésének a megjavítását, erősítették a fegyelmet, a felelősséget és a rendet.

Az államgépezet és az iparigazgatás szintén jelentős változásokon megy át, rugalmasabbá válik, megszűnik nehézkessége, felesleges centralizációja. A Hadiipari Népbiztosságot négy új – repülésügyi, hajóépítő ipari, lőszerügyi, fegyverzetügyi – népbiztosságra osztják fel; a gépipari népbiztosság nehéz, közepes és általános gépipari népbiztosságra válik szét.

Új népbiztosságok (gépjármű-közlekedési, építésügyi stb.) létesülnek, amelyek közvetlen kapcsolatban vannak az ország védelmének az erősítésével. Átszervezik a Népbiztosok Tanácsa mellett működő gazdasági tanács munkáját. Ennek alapján hadiipari, kohászati, fűtőanyagipari, gépipari stb. tanácsokat szerveznek. A tanácsok elnökévé magas rangú állami vezetőket, a népbiztosi tanács elnökhelyetteseit, N. A. Voznyeszenszkijt, A. N. Koszigint, V. A. Malisevet és másokat neveznek ki.

Mindezeket a változásokat a rendkívüli módon megnövekedett munka, valamint az tette szükségessé, hogy fel kellett készülni az agresszióval szembeni aktív védelemre, amely agressziónak a lehetősége hónapról hónapra növekedett.

A kor feltételeinek és az általános hadkötelezettségnek megfelelően a központi katonai apparátust és a helyi katonai igazgatási szerveket is átszervezik. Az autonóm köztársaságokban, a területeken és határterületeken katonai kiegészítő parancsnokságokat létesítenek és új működési szabályzatot léptetnek életbe számukra.

A Honvédelmi Népbiztosságban a nagy, elvi kérdéseket a Vörös Hadsereg Katonai Főtanács tárgyalta. Ennek elnöke a honvédelmi népbiztos volt, tagjai a népbiztos helyettesei és az SZK(b)P Központi Bizottsága Politikai Irodájának egy tagja. A különösen fontos kérdéseket rendszerint Sztálinnak és a Politikai Iroda más tagjainak a jelenlétében döntötték el.

A párt központi bizottsága és a szovjet kormány 1941. március 8-i határozata pontosan megjelölte a feladatköröket a Szovjetunió Honvédelmi Népbiztosságán belül.

A Vörös Hadsereg irányítását a honvédelmi népbiztos a Vezérkar, a helyettes népbiztosok és a fő-, valamint központi csoportfőnökségek útján látta el. Ugyancsak neki közvetlenül volt alárendelve a Páncélos- és gépjármű Főcsoportfőnökség, az Ügyviteli Csoportfőnökség, a Pénzügyi Csoportfőnökség, a Személyügyi Csoportfőnökség és a Találmányi Hivatal.

A háború előtt a hatáskörök a Honvédelmi Népbiztosságon belül a következőképpen oszlottak meg:

1. K. Zsukov hadseregtábornok, a honvédelmi népbiztos helyettese volt a vezérkar főnöke; hozzá tartozott továbbá a Híradó Csoportfőnökség, az Üzemanyagellátó Csoportfőnökség, a Légvédelmi Főcsoportfőnökség, a Vezérkari Akadémia és a Frunze Akadémia.

Sz. M. Bugyonnij marsallhoz, a honvédelmi népbiztos első helyetteséhez tartozott a Hadbiztosi Főcsoportfőnökség, a Vörös Hadsereg Egészségügyi és Állategészségügyi Csoportfőnöksége, az Anyagi Alapok Osztálya.

1. I. Kulik marsall, a honvédelmi népbiztos tüzérségi helyettese vezette a Tüzér Főcsoportfőnökséget, a Vegyivédelmi Csoportfőnökséget és a Tüzérségi Akadémiát.
2. M. Saposnyikov marsall, a honvédelmi népbiztos helyettese a Műszaki Főcsoportfőnökségért és a Honvédelmi Építésügyi Csoportfőnökségért volt felelős.
3. A. Mereckov hadseregtábornok volt a honvédelmi népbiztos harckiképzési helyettese – ő volt valamennyi fegyvernem szemlélője: hozzá tartozott a Katonai Tanintézetek Csoportfőnöksége és a Vörös Hadsereg Harckiképzési Csoportfőnöksége.
4. V. Ricsagov hadseregtábornok, a honvédelmi népbiztos helyettese volt a Vörös Hadsereg légierejének főcsoportfőnöke.
5. I. Zaporozsec 1. osztályú hadseregkomisszár, honvédelmi népbiztos helyettesi rangban a Vörös Hadsereg Politikai Főcsoportfőnökséget vezette. Hozzá tartoztak továbbá a Vörös Hadsereg kiadói és kultúr-felvilágosító intézményei, a Lenin Katonapolitikai Akadémia, a Katonai-jogi Akadémia és a katonapolitikai tanintézetek.

Szeretném megemlíteni, hogy a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke 1931-től A. I. Jegorov marsall, 1937-től B. M. Saposnyikov marsall, 1940 augusztusától kezdve pedig K. A. Mereckov hadseregtábornok volt.

Most pedig tekintsük át a háború küszöbén álló fegyveres erőinket. Itt az olvasó kényelme és a következtetések levonásának megkönnyítése kedvéért a következő sorrendben haladunk: mit tett már a nép, a párt és a kormány, mit szándékoztunk tenni a közeljövőben, és mit nem sikerült vagy mit nem tudtunk megtenni. Természetesen mindezt csak nagy vonásokban, lehetőleg kevés adat felhasználásával ismertetem.

Lövészcsapatok. 1941 áprilisában a lövészcsapatok számára megállapították a hadilétszámot. A lövészhadosztály – a Vörös Hadsereg alapvető összfegyvernemi magasabbegysége – három lövész- és két tüzérezredből, egy páncéltörő és légvédelmi tüzérosztályból, egy műszaki utász- és egy híradó zászlóaljból, hadtápcsapatokból és intézményekből állt. A hadosztály hadilétszáma mintegy 14 500 fő, 78 tábori löveg, 54 db 45 mm-es páncéltörő ágyú, 12 légvédelmi ágyú, 66 82-120 mm-es aknavető, 16 könnyű harckocsi, 13 páncélgépkocsi és több mint háromezer ló. Az így kiegészített lövészhadosztályok eléggé mozgékony és félelmes harci magasabbegységek lehettek.

1939-ben, 1940-ben és 1941 első felében a csapatok több mint 105 000 golyószórót, nehézgéppuskát és géppuskát, mintegy 85 000 géppisztolyt kaptak. És mindezt annak ellenére, hogy a lövész- és tüzérfegyverzet gyártása ebben az időben némileg csökkent, mert az elavult minták gyártását megszüntették, az újak futószalagon való gyártásának megszervezése, bonyolultságuk és szerkezeti sajátosságaik miatt nem volt olyan egyszerű dolog.

Március közepén Tyimosenko és én engedélyt kértünk Sztálintól, hogy behívjuk a lövészhadosztályok tartalékos állományát, hogy a korszerű követelmények szellemében sürgősen átképezhessük őket. Sztálin először elutasította kérésünket. Azt mondta, hogy ilyen arányú tartalékos behívás ürügyül szolgálhat a németeknek háború kiprovokálására. Március végén azonban megkaptuk az engedélyt, hogy behívjunk ötszázezer katonát és tisztest, és feltöltésként a határmenti katonai körzetekbe irányítsuk őket, hogy ily módon a lövészhadosztályok létszáma elérje legalább a 8000 főt.

Hogy ne kelljen visszatérnem erre a kérdésre, elmondom, hogy néhány nappal később engedélyt kaptunk további 300 000 tartalékos behívására, hogy szakemberekkel kiegészíthessük a megerődített körleteket és egyéb fegyver- és haderőnemeket, a Főparancsnoksági Tüzértartalékot, a műszaki csapatokat, híradó csapatokat, a légvédelmet és a légierő hadtápszolgálatát. Ily módon közvetlenül a háború előtt a Vörös Hadseregbe mintegy 800 000 ember vonult be. A gyakorlatokat 1941 május-októberre terveztük.

Ennek eredményeképpen közvetlenül a háború kitörése előtt a határ menti körzetekben a kevésnek nem mondható magasabbegységekből (százhetven hadosztály és két dandár) 19 hadosztály létszáma 5-6000, 7 lovashadosztályé átlagosan 6000, 144 hadosztályé pedig 8-9000 fő volt. A belső körzetekben a hadosztályok zöme szintén csökkentett létszámú volt, sok lövészhadosztály pedig éppen akkor alakult meg és kezdte el a harckiképzést.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)

VIII.

1940 márciusában ült össze az SZK(b)P Központi Bizottságának ülése, mely nagy jelentőségű volt fegyveres erőink továbbfejlesztése szempontjából. Az ülésen a Finnországgal folytatott háború tapasztalatait vizsgálták felül. A vita éles volt, kemény bírálatnak vetették alá a harckiképzést és a csapatok nevelését, és szóltak a hadsereg és flotta harcképességének jelentős fokozásáról.

Április közepén a KB Politikai Bizottságának javaslatára megtartották a Katonai Főtanács kibővített ülését. Erre meghívták a Finnországgal folytatott háború résztvevőit, a központi apparátus, a katonai körzetek és hadseregek vezető állományát.

E tanácskozás munkájának eredményeképp meghatározták a csapatok legfontosabb harckiképzési elveit, az adott pillanat követelményeinek megfelelően. Az SZK(b)P KB és a kormány határozatainak alapján a Honvédelmi Népbiztosság munkáját különleges bizottság fogja ellenőrizni, melynek vezetői A. A. Zsdanov és N. A. Voznyeszenszkij. A bizottság azt követelte a központi katonai apparátustól, hogy számottevően fokozza a hadsereg, a légierő és a flotta megerősítését. Az SZK(b)P KB útmutatása és a Katonai Főtanács javaslatai alapján a honvédelmi népbiztos parancsot adott ki „A csapatok harci és politikai kiképzéséről az 1940. év nyári időszakában”.

Mi volt azoknak a követelményeknek a lényege, melyeket pártunk és kormányunk 1940 közepén állított fegyveres erőink elé?

Figyelembe véve a szovjet-finn háború tapasztalatait, főképp pedig a megindult világháború harccselekményeinek jellegét, azt követelték a csapatoktól, hogy arra készüljenek ma, amire holnap a háborúban szükség lesz. Megkezdődött valamennyi haderő- és fegyvernem átszervezése. Komoly intézkedések történtek az egyszemélyi vezetés, a csapatok rendjének és fegyelmének megerősítésére. A népbiztos parancsa megkövetelte a különböző szintű parancsnokoktól, fegyvernemi főnököktől és törzsektől, hogy a háború követelményeinek megfelelően módosítsák a harckiképzés rendszerét és a csapatok nevelését. A csapatok kiképzését a harckörülményeknek megfelelően kell folytatni. A személyi állományt hozzá kell szoktatni a huzamos és fokozott fizikai igénybevételhez, a harcászati foglalkozásokat éjjel-nappal, bármilyen időjárási viszonyok közepette, vagyis a váratlan tényezők figyelembevételével kell lefolytatni, annak az elvnek az alapján, hogy mindig harckészültségben kell lenni. A parancs megkövetelte az összfegyvernemi parancsnokoktól a fegyvernemek lehetőségeinek és harci sajátosságainak elmélyült tanulmányozását, hogy hozzáértően tudjanak együttműködni velük a lendületes, korszerű harc minden fajtájában.

Vlagyimir Nyikolajevics Boriszovval, a körzet haditanácsának tagjával és a harckiképzési, valamint a hadműveleti osztály vezetőivel az egész nyarat a csapatoknál töltöttük. Fő figyelmünket a parancsnokok, a törzsek és valamennyi fegyvernem csapatainak tábori kiképzésére fordítottuk.

1940 szeptemberében megérkezett Tyimosenko honvédelmi népbiztos, hogy ellenőrizze a körzet csapatait (Tyimosenkót 1940 májusában nevezték ki honvédelmi népbiztossá).

Szeptember 22-től 24-ig a Rava-Russzkaja körzetben megszemlélte a 41. lövészhadosztály harcászati kiképzését. A terepen lefolytatott kétoldalú gyakorlatba bekapcsolódtak a körzet repülőgépei is. Jól mutatkozott be a 41. lövészhadosztály tüzérsége.

Szeptember 25-től 27-ig folyt le a 99. lövészhadosztály szemlegyakorlata. A hadosztály kitűnő eredményeket ért el, ezért Vörös Zászló Renddel tüntették ki. A hadosztály tüzérségének a Vörös Hadsereg Tüzérségének Vörös Vándorzászlaját adományozták.

Szeptember 27. és október 4. között tartották meg a 37. és a 6. lövészhadtest, a 36. harckocsidandár, valamint a 97. lövészhadosztály bemutató tábori gyakorlatait. A törzsek nagyfokú szervezőképességről és a problémákhoz való alkotó hozzáállásról tettek tanúbizonyságot. A parancsnokok számára minden feltételt biztosítottak ahhoz, hogy a csapatokat állandóan vezethessék a bonyolult és gyorsan változó helyzetben.

A kitűnő kiképzésért a 37. lövészhadtest törzsét a Vörös Hadsereg Vezérkarának Vörös Vándorzászlajával tüntették ki. A hadtestprancsnoki rangban levő Sz. M. Kondruszov és Mendrov törzsfőnök aranyórát kapott. Több parancsnokot értékes ajándékokkal jutalmaztak.

Egy év sem telt el a gyakorlatok után, amikor a 37. lövészhadtestnek, valamint a 41., 99. és 97. lövészhadosztályoknak válogatott fasiszta csapatokkal kellett harcolniuk. E magasabbegységek katonái és parancsnokai hősiesen küzdöttek a háború első, legnehezebb napjaiban.

Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy a magas rangú katonai vezetők előtt lezajlott bemutató foglalkozások tanulságosak és mozgósító hatásúak voltak. Tyimosenko jól ismerte az egyesharcos, az alegységek és az egységek harckiképzését, és szerette ezt a munkát. Honvédelmi népbiztossá való kinevezésével a csapatok kiképzése – amint azt a párt követelte – helyes irányban haladt: azt kell tanítani, amire a háborúban szükség van. Különösen sokat kezdtünk foglalkozni a felderítéssel, a terep harci kihasználásával mind támadásban, mind védelemben.

Szüntelenül hangoztattuk a harcosoknak, tiszthelyetteseknek és tiszteseknek, hogy az alegység és egység csak abban az esetben válik az ellenség számára fenyegető erővé, ha egész állománya kitűnően van felkészítve. Ezzel kapcsolatban hálával gondolok Jefim Taraszovics Pozsidajevre, a körzet csapatainak politikai propagandacsoport-főnökére, aki hadosztálykomisszári rangban volt. Sokat tett a csapatok neveléséért.

Csak egy szemlét említettem, amelyet a körzetben Tyimosenko népbiztos tartott. A katonai körzet parancsnoksága 1940 folyamán sok ilyen gyakorlatot szervezett, s ezért nem véletlen, hogy a háború első napjaiban a Délnyugati Front csapatai bátran és hozzáértően küzdöttek, érzékeny csapásokat mértek az ellenségre.

1940 szeptember végén értesítést kaptunk a vezérkartól, hogy a párt központi bizottságának döntése alapján decemberben tanácskozást tartanak Moszkvában a hadsereg felsőszintű parancsnoki állománya részére. Nekem ott egy előadást kell tartanom, amelynek témája „A korszerű támadó hadműveletek jellege”. Ezenkívül a tervek szerint nagy hadműveleti-hadászati hadijátékra kerül sor, ahol a „kék” felet nekem kell játszanom. A népbiztos megkívánta, hogy az előadás tervezetét november elsejére bemutassam.

A bonyolult téma és a tanácskozás magas színvonala miatt egy egész hónapon át naponta több órát fordítottam a felkészülésre. Nagy segítséget nyújtott ehhez a körzettörzs hadműveleti osztályának vezetője, Ivan Hrisztoforovics Bagramjan.

A kijelölt időben a tervezetet bemutattam a népbiztosnak. Két hét múlva felhívott K. A. Mereckov, a vezérkar főnöke, és azt mondta, hogy előadásom tervezetét a vezetők jóváhagyták és készüljek fel a megtartására.

A tanácskozás 1940 december végén folyt le. Munkájában részt vettek a katonai körzetek és hadseregek parancsnokai, a haditanácsok tagjai, a körzetek és a hadseregek törzsfőnökei, a katonai akadémiák parancsnokai, a hadtudományok professzorai és doktorai, a fegyvernemek főszemlélői, a központi csoportfőnökségek főnökei és a vezérkar vezető beosztású tisztjei. A tanácskozáson egész idő alatt jelen voltak az SZK(b)P KB Politikai Bizottságának tagjai.

Fontos problémákról volt szó. I. V. Tyulenyev hadseregtábornok készítette a fő beszámolót „A korszerű védelmi hadművelet jellegéről” címmel. Feladatának megfelelően megmaradt a hadseregvédelem keretei között, és nem beszélt a korszerű hadászati védelem sajátosságairól.

A „Légierő a támadó hadműveletben és a légi fölényért vívott harcban” című beszámolót a Vörös Hadsereg Légierejének főparancsnoka, P. V. Ricsagov altábornagy tartotta, aki különösen kitűnt Spanyolországban. Előadása nagyon tartalmas volt.

1. K. Szmirnov altábornagy tartotta a „Lövészhadosztály támadó és védelmi harca” című előadást.

A Vörös Hadsereg harcászati és hadműveleti felkészítésének általános kérdéseiről Mereckov hadseregtábornok, a vezérkar főnöke beszélt. Külön megemlítette a legfelsőbb szintű parancsnoki állomány és a törzsek nem kielégítő felkészített6ségét. Az adott időben ez bizonyos mértékben a fiatal káderek (akiket még nem készítettek fel a hadműveleti-harcászati és törzsmunkára) magas beosztásba történt tömeges kinevezésének következménye volt.

Általános érdeklődést keltett D. G. Pavlov vezérezredesnek, a Belorusz Katonai Körzet parancsnokának „A gépesített magasabbegységek alkalmazása a korszerű támadó hadműveletben” témájú előadása. Ez akkoriban új és nagyon fontos kérdés volt. Pavlov jól megindokolt beszámolójában hozzáértően mutatta be a harckocsi- és gépesített hadtest mozgékonyságát, átütőerejét és a többi fegyvernemnél nagyobb védettségét a tüzérséggel és repülőgépekkel szemben.

„A korszerű támadó hadművelet jellegé”-ről szóló előadásomat szintén jól fogadták. A tanácskozás résztvevői több értékes kiegészítést és megjegyzést tettek.

Valamennyi felszólaló és a zárszót mondó népbiztos egyetértettek abban, hogy ha a fasiszta Németország háborút robbant ki a Szovjetunió ellen, a Nyugat legerősebb hadseregével lesz dolgunk. A tanácskozáson hangsúlyoztuk, hogy a németek jól el vannak látva páncélos és gépesített csapatokkal, repülőerőkkel, valamint, hogy igen tapasztaltak a korszerű háború szervezésében és megvívásában.

Valamennyi felszólaló szükségesnek tartotta, hogy tovább folytassuk a harckocsi- és gépesített magasabbegységek (hadosztályok, hadtestek) felállítását, hogy a német hadsereggel egyenlő harcértéket képviseljünk. Sok szó esett a légierő, a csapatlégvédelem és a páncélelhárítás újjászervezéséről és átfegyverzéséről, valamint annak szükségességéről, hogy a tüzérséget tegyük gépvontatásúvá, fokozzuk mozgékonyságát és terepjáróképességét.²⁷ A. I. Jerjomenko A háború kezdete c. könyvében (1. 47., 48., 49. oldal) ismerteti I. V. Sztálin terjedelmes felszólalását a felsőszintű parancsnoki állomány tanácskozásának utolsó ülésén. Jerjomenko visszaemlékezésébe hiba csúszott: Sztálin nem jelent meg ezen az ülésen. *

A tanácskozás munkája egészében azt mutatta, hogy a szovjet katonai elmélet helyesen határozta meg a korszerű hadművészet fő fejlődési irányait. Mindezt a lehető leghamarabb meg kellett valósítani a csapatok harci gyakorlatában. A tanácskozás következtetésének alapján bizonyos idő múlva további intézkedéseket tettek, hogy fokozzák a határmenti körzetek csapatainak harckészültségét és fejlesszék a törzsek mesterségbeli tudását. A körzetekben a nagyszabású hadműveleti, hadászati játékok és gyakorlatok új hulláma vonult végig. Kidolgoztuk az államhatár védelmi tervét, erősödött a csapatok szervezettsége.

A tanácskozást követő napon került volna sor a nagy hadijátékra, de váratlanul Sztálinhoz hívtak bennünket.

Sztálin elég kimérten fogadott, alig észrevehető fejbólintással üdvözölt, és hellyel kínált bennünket.

Megrótta Tyimosenkót, amiért bezárta a tanácskozást anélkül, hogy megkérdezte volna az ő véleményét a zárszóról. Erre Tyimosenko azt felelte, hogy felszólalásának vázlatát elküldte neki, s azt hitte, hogy átnézte és nincs megjegyzése.

– Mikor kezdődik a hadijáték? – kérdezte Sztálin.

– Holnap reggel – felelte Tyimosenko.

– Rendben van. Folytassák le, de utána ne bocsássa el a parancsnokokat. Ki képviseli a „kékeket”, és ki a „pirosakat”?

– A „kékeket” (nyugatiakat) Zsukov hadseregtábornok, a „pirosakat” (keletieket) Pavlov vezérezredes.

Másnap reggel kezdődött a nagyszabású hadászati-hadműveleti hadijáték. A hadászati helyzet alapjául olyan feltételezett események szolgáltak, amelyek akkor alakulhattak ki a nyugati határon, ha Németország megtámadja a Szovjetuniót.

A hadijátékot Tyimosenko honvédelmi népbiztos és Mereckov, a vezérkar főnöke vezette. Mindketten a délnyugati hadászati irányban töltöttek be „alájátszó” szerepet. A „kék” fél (német) volt a feltételezés szerint a támadó. A „pirosak” (a Vörös Hadsereg) voltak a védők. A hadászati hadijáték célja lényegében az volt, hogy ellenőrizze, mennyire reálisak és célszerűek a csapatok védelmének és tevékenységi tervének a fő tételei a háború kezdeti szakaszában.

A vezérkart dicséret illeti: a játék számára előkészített valamennyi anyagban messzemenően tükröződtek a német fasiszta csapatok legutóbbi európai hadműveletei.

A hadijáték a nyugati hadászati irányban, Kelet-Poroszországtól a Poleszjéig terjedő arcvonalon folyt. A felek állománya: a nyugati (kék) fél több mint 60 hadosztály, a keleti (piros) több mint 50 hadosztály. A szárazföldi csapatok tevékenységét nagy repülőerők támogatták.

A hadijáték a keleti fél számára drámai percekben bővelkedett. Ezek sokban hasonlítottak a későbbi, az 1941. június 22-e után bekövetkezett eseményekhez, amikor a fasiszta Németország megtámadta a Szovjetuniót.

A hadijáték befejezése után a honvédelmi népbiztos megparancsolta a felek főparancsnokainak – D. G. Pavlovnak és nekem -, hogy részletesen értékeljük a hadijátékot, említsük meg a résztvevő felek tevékenységében megmutatkozott hiányosságokat és pozitívumokat.

Sztálin azt javasolta, hogy az általános értékelést a Kremlben tartsuk, ahová meghívták a Honvédelmi Népbiztosság és a vezérkar vezetőit, a katonai körzetek parancsnokait és törzsfőnökeit. Sztálinon kívül jelen voltak a Politikai Bizottság tagjai is.

A hadijáték menetéről Mereckov hadseregtábornok, a vezérkar főnöke tett jelentést. Amikor közölte a felek erőviszonyainak adatait és a játék kezdetén a „kékek” fölényét különösen harckocsikban és repülőgépekben, Sztálin, akit felbosszantott a „pirosak” sikertelensége, megállította Mereckovot és kijelentette: „Ne felejtse el, hogy háborúban nemcsak a számbeli fölény, de a parancsnokok és a csapatok tudása is fontos.”

Miután még néhány megjegyzést tett, Sztálin megkérdezte: „Ki kíván hozzászólni?”

Tyimosenko népbiztos szólalt fel. Jelentést tett a magasabbparancsnokok és a katonai körzetek törzsfőnökeinek hadműveleti-harcászati fejlődéséről, a lefolyt tanácskozás és a hadászati hadijáték kétségtelenül hasznos voltáról.

– Az 1941-es kiképzési évben – mondta Tyimosenko – a csapatoknak lehetőségük lesz, hogy célszerűbben, szervezettebben készüljenek fel, mivel erre az időre már berendezkednek új elhelyezési körleteikben.

Ezután Pavlov vezérezredes szólalt fel. A tanácskozás értékelésével kezdte.

– Mi az oka, hogy a „piros” fél csapatai sikertelenül tevékenykedtek? – kérdezte Sztálin.

Pavlov igyekezett a kérdést tréfával elütni. Azt mondta, hogy a hadijátékokon így szokott lenni. A tréfa szemmel láthatóan nem tetszett Sztálinnak, aki megjegyezte:

– A katonai körzet parancsnokának értenie kell a hadművészethez, s bármilyen körülmények között meg kell találnia a helyes megoldást, ami önnek a lefolytatott játék során nem sikerült. Ki kíván hozzászólni?

Én kértem szót.

Miután hangsúlyoztam az ilyen hadijátékok nagy értékét a magasabb parancsnokok hadászati-hadműveleti tudásának emelése szempontjából, javasoltam, hogy a szervezés minden bonyolultsága ellenére, gyakrabban vezessünk le ilyeneket.

– Hogy emelhessük a magasabb parancsnokok, a körzet- és hadseregtörzsek beosztottjainak katonai képzettségét – mondtam -, szükség van híradó eszközök alkalmazásával, a honvédelmi népbiztos és a vezérkar vezetésével lefolytatott nagyszabású parancsnoki-törzsvezetési gyakorlatokra.

Szóltam a nyugat-belorusszijai megerődített körletek építéséről.

– Véleményem szerint a Nyugat-Belorusszijában levő megerődített védelmi vonalak túlságosan közel vannak a határhoz, és hátrányos a hadműveleti vonalvezetésük, különösen a bialystoki kiszögellésben. Ez lehetővé teszi az ellenségnek, hogy Breszt és Szuvalka körzetéből csapást mérjen az egész bialystoki csoportosításunk hátába. Ezenkívül a kis mélységű megerődített körletek nem tudják sokáig tartani magukat, mivel egész szélességükben tüzérségi tűz alá vehetők. Úgy vélem, hogy a megerődített körleteket valahol mélyebben kellett volna kiépíteni.

– És Ukrajnában jól építették ki a megerődített körleteket? – kérdezte Pavlov, aki láthatólag elégedetlen volt, hogy az ő körzetét említettem.

– Nem én választottam ki a megerődített körletek helyét Ukrajnában, de megjegyzésem rájuk is vonatkozik.

– A megerődített körleteket a Katonai Főtanács által jóváhagyott terv alapján építik. Az építkezéseket pedig a honvédelmi népbiztos helyettese, Saposnyikov marsall vezeti – válaszolt élesen Vorosilov.

Mivel vita kezdődött, befejeztem hozzászólásomat, és leültem.

Ezután több problematikus kérdéssel kapcsolatban még néhány vezető beosztású tábornok szólalt fel.

Nagyon józanul beszélt a Vörös Hadsereg légierejének parancsnoka, P. V. Ricsagov tábornok. Hangoztatta, hogy a legújabb típusú repülőgépekre alapozva gyorsított ütemben fejleszteni kell légierőnket és meg kell javítani a pilóták harckiképzését.

Különös benyomást keltett a honvédelmi népbiztos fegyverzeti főnökhelyettesének, G. I. Kulik tábornoknak a felszólalása. Javasolta, hogy a lövészhadosztály állományát növeljék 16-18 ezer főre, és síkraszállt a lóvontatású tüzérség mellett. A spanyolországi harctevékenységek tapasztalatából azt a következtetést vonta le, hogy a harckocsiegységeknek századokhoz és zászlóaljakhoz beosztva főként mint a gyalogságot közvetlenül támogató erőknek kell tevékenykedniük.

Harckocsi- és gépesített hadtesteket – mondta Kulik – egyelőre ne szervezzünk.

Tyimosenko honvédelmi népbiztos visszavágott:

– A hadsereg magasabbparancsnokai jól megértik a csapatok gyors gépesítésének szükségességét. Egyedül Kulik nem ismeri ki magát még mindig ebben.

Sztálin félbeszakította a vitát, s elmarasztalta Kulikot maradi nézeteiért.

– A háborúban – jegyezte meg – az győz, akinek több a harckocsija és csapatai jobban gépesítettek.

A hadijáték megbeszélése utáni napon Sztálinhoz hívattak.

Miután üdvözölt, így szólt:

– A Politikai Bizottság elhatározta, hogy Mereckovot felmenti a vezérkari főnök tisztsége alól, és helyébe önt nevezi ki.

Mindent vártam, csak ezt nem. Mivel hirtelen nem tudtam mit felelni, hallgattam. Majd később azt mondtam:

– Soha nem dolgoztam törzsekben. Mindig a csapatoknál voltam. Nem lehetek vezérkari főnök.

– A Politikai Bizottság úgy döntött, hogy önt nevezi ki – mondta Sztálin -, hangsúlyozva a „döntött” szót.

Megértettem, hogy minden ellenvetés hasztalan, megköszöntem a bizalmat és azt válaszoltam:

– Ha nem válik belőlem jó vezérkari főnök, visszakérem magam csapathoz.

– Akkor hát megegyeztünk – fejezte be a beszélgetést Sztálin. – Holnap megkapja a központi bizottsági határozatot.

Egy negyedóra múlva a honvédelmi népbiztosnál voltam. Mosolyogva mondta:

– Tudom, hogy szabadkoztál és nem akartál vezérkari főnök lenni. Sztálin épp most hívott fel. Utazz a körzetbe és mielőbb térj vissza Moszkvába! Mihail Petrovics Kirponosz vezérezredest nevezik ki helyetted körzetparancsnokká, de ne várd meg. Egyelőre Purkajev, a körzet törzsfőnöke legyen a parancsnok!

Kirponosszal nem dolgoztam együtt, de a vele szolgálók úgy vélekedtek róla, hogy nagyon tapasztalt összfegyvernemi parancsnok, aki a régi hadseregben szerezte gyakorlatát. Az 1917-es februári forradalom idején megválasztották az ezred katonatanács elnökének. A pártba 1918 májusában lépett be. 1934-1939-ig a Kazanyi Tatár ASZSZK Legfelsőbb Tanácsáról elnevezett Gyalogos Tiszti iskola parancsnoka volt. A 70. lövészhadosztály harchelyzetben való sikeres vezetéséért megkapta a Szovjetunió Hőse címet. 1940 júniusában a Leningrádi Katonai Körzet parancsnokává nevezték ki.

Örültem, hogy a Kijevi Különleges Katonai Körzet ilyen méltó parancsnok kezébe kerül. Természetesen, mint másoknak, még neki sem voltak meg a szükséges ismeretei és tapasztalatai egy ilyen nagy határmenti körzet vezetéséhez, de életbölcsessége, munkaszeretete és természetes adottságai szavatolták, hogy jó körzetparancsnok lesz.

Ugyanezen a napon este Kijevbe utaztam, hogy onnan Moszkvába menjek. Őszintén szólva rossz hangulatban voltam. Mindig tetszett Ukrajna és a csodálatos ősi Kijev. Az ukrán nép megtisztelt bizalmával és megbecsülésével, amikor megválasztott az Ukrán Legfelsőbb Tanács és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa küldöttjének. Az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottsága sokat segített a körzet csapatainak a tábori kiképzés és a nevelőmunka megszervezésében, a mindennapi élet feltételeinek biztosításában.

Rövid ideig tartó körzetparancsnokságom ellenére alkalmam volt kellőképp meggyőződni a körzet vezető beosztású tisztjeinek – különösen I. H. Bagramjannak, J. Sz. Ptuhinnak, N. D. Jakovlevnek, továbbá a hadseregparancsnokoknak és a körzet magasabbegység-parancsnokainak – munkaszeretetéről és a dolgokhoz való alkotó hozzáállásáról. Mélyen hittem ezekben az emberekben és éreztem, hogy a katonai megpróbáltatások óráiban bizton lehet rájuk számítani.

Moszkvából már többször felhívott a népbiztos, és sürgetett, hogy fejezzem be dolgaimat a körzetben.

Nem maradtam sokáig Kijevben. Január 31-én Moszkvában voltam. Másnap átvettem a teendőket Mereckovtól, és ezzel a vezérkar főnöke lettem.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!