(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
IX.
Egész februárban azzal foglalkoztam, hogy gondosan tanulmányoztam a vezérkar működésével közvetlenül összefüggő ügyeket. Napi 15-16 órát dolgoztam, gyakran megtörtént, hogy az éjszakát dolgozószobámban töltöttem. Nem mondhatom, hogy azonnal kiismertem magamat a vezérkar sokrétű tevékenységében. Ez nem ment egy csapásra. Nagy segítséget nyújtott N. F. Vatutyin, G. K. Malangyin, A. M. Vaszilevszkij, V. D. Ivanov, A. I. Simonajev, N. I. Csetverikov és a vezérkar más munkatársai.
Mit értünk el a háború kitöréséig, fel volt-e készülve az ország és fegyveres erői arra, hogy méltó fogadtatásban részesítse az ellenséget?
Ahhoz, hogy erre az igen fontos kérdésre politikai, gazdasági, társadalmi és katonai szempontból, minden objektív és szubjektív tényezőt figyelembe véve kimerítő választ adhassunk, roppant kiterjedt kutatómunkára van szükség. Biztos vagyok benne, hogy kutatóink, történészeink megbirkóznak majd ezzel a feladattal.
Én, a magam részéről elsősorban a dolog katonai oldaláról szeretném elmondani véleményemet, amennyire erőmből és lehetőségeimből telik, rekonstruálva az általános képet és felvázolva az 1941. év első, aggasztó hónapjainak és napjainak egyes eseményeit.
Kezdjük azzal, ami a legfontosabb, gazdaságunknak és iparunknak, tehát az ország védelmi képessége alapjának a fejlődésével.
A harmadik ötéves terv (1938-1942) a második és az első természetes folytatása volt. Ismeretes, hogy ezt a két ötéves tervet túlteljesítettük. Az ipari termelés az első ötéves terv négy esztendeje alatt kétszeresére növekedett. A második ötéves tervre előirányzott 2,1-szeres növekedésből gyakorlatilag 2,2-szeres növekedés lett. Az SZK(b)P XVIII. kongresszusa az ipari termelés növekedését öt évre 190 százalékban irányozta elő. Vajon volt-e valamilyen alapunk arra, hogy ezt a tervet irreálisnak, teljesíthetetlennek tekintsük? Nem. Sőt, ellenkezőleg.
1941 júniusára az ipar bruttó termelése már elérte az 1942-re előirányzott színvonal 86 százalékát, a vasúti áruszállítás pedig a 90 százalékát. Beindítottunk 2900 új üzemet, gyárat, erőművet, szén- és ércbányát és egyéb iparvállalatot.
Ha a pénzben kifejezett beruházásokat tekintjük, akkor a terv 182 milliárd rubelt irányzott elő új üzemek létesítésére és a régiek korszerűsítésére a második ötéves terv 103 milliárdjával és az első 39 milliárdjával szemben. Mindebből kitűnik, még ha figyelembe vesszük is az építkezésnek az időközben bekövetkezett drágulását, több termelési kapacitást helyeztünk üzembe, mint a két megelőző ötéves tervben együttvéve.
De vajon mi volt a nehézipar és a tulajdonképpeni hadiipar helyzete? A SZK(b)P XVIII. kongresszusán a népgazdaságfejlesztési tervről elhangzott beszámoló megállapította, hogy az előző tervek végrehajtása során a nemzetközi helyzet bonyolódása miatt komoly korrekciókat kellett végrehajtani a nehézipar fejlesztésében, jelentősen növelve a hadiipar előirányzott fejlesztési ütemét. A harmadik ötéves tervben továbbra is gyors ütemben fejlődött mind a nehéz, mind a hadiipar.
Valóban, az egész ipar évi termelése átlagosan 13 százalékkal, a hadiiparé viszont 39 százalékkal növekedett. Egy sor gépgyárat és egyéb nagyüzemet átállítottak a haditechnikai eszközök gyártására, és megindult a hatalmas, különleges hadiüzemek építése.
A párt központi bizottsága segítette az új haditechnikai eszközöket gyártó üzemeket a hiányzó nyersanyagokkal való ellátásában, a legmodernebb berendezéssel szerelte fel őket. Hogy a hadiipari nagyüzemeknek mindenük meglegyen, amire szükségük volt és megvalósíthassák feladataikat, a párt a központi bizottság pártszervezői minőségében tapasztalt pártmunkásokat, kiváló szakembereket küldött hozzájuk. Meg kell mondanom, hogy maga Sztálin is sokat foglalkozott a hadiipari üzemekkel, sok igazgatót, pártszervezőt, főmérnököt jól ismert, gyakran találkozott velük és a rá jellemző szívóssággal sürgette a tervek teljesítését.
Ily módon gazdasági szempontból a hadiipar szakadatlan, gyors, mondhatnám erőltetett ütemű fejlődéséről beszélhetünk.
Ezzel kapcsolatban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy először is, ezt az óriási növekedést jobbára a dolgozó tömegek roppant erőfeszítései révén értük el, másodszor, ez a fejlődés sokban a könnyűipar és egyéb, a lakosságot élelmiszerekkel és egyéb árukkal ellátó iparágak fejlődésének a rovására ment. Ugyanígy azt is figyelembe kell vennünk, hogy a nehéz- és a hadiipar a békegazdaság méhében, egy békeszerető, nem pedig militarizált állam keretében fejlődött.
Éppen ezért egy még nagyobb nyomás vagy eltolódás ebben az irányban azt jelentette volna, hogy a békés fejlődés vágányáról már áttérünk a hadigazdálkodásra, azt jelentette volna, hogy megváltozik, elkorcsosul népgazdaságunk struktúrája, hogy a népgazdaság a dolgozók érdekeinek a rovására militarizálódik.
Természetesen a háború utáni évek szemszögéből könnyű azt mondani, hogy az egyik fegyverfajtára nagyobb, a másikra kisebb súlyt kellett volna helyezni. De még ebből a szemszögből is lehetetlenség a háború előtti gazdaság valamilyen sarkalatos, általános változását követelni. Sőt, többet mondok. Ha arra gondolok, hogy mi, katonák mit követeltünk az ipartól a béke legutolsó hónapjaiban, be kell látnom, hogy néha nem vettük számba az ország reális gazdasági lehetőségeit. Bár valószínűleg a saját, mondhatnám hivatali szemszögünkből igazunk volt.
Így például objektív körülmények szabtak határt a Honvédelmi Népbiztosság olyan javaslatainak, hogy tömegesen gyártsuk a legkorszerűbb repülőgépeket, harckocsikat, tüzérségi vontatókat, tehergépkocsikat, híradó eszközöket és egyéb hadianyagokat.
Természetesen az ipari, honvédelmi szférában sok hiányosság, nehézség akadt, amelyekről majd még beszélünk. Az építkezés óriási fellendülése miatt érezhető volt a szakmunkáshiány, nem volt meg a kellő tapasztalat az új fegyverek gyártásában és tömeggyártásuk megszervezésében. A fegyverek és a harci technikai eszközök iránti szükséglet pedig egyre gyorsabban növekedett.
Az új mintájú fegyverek tömeggyártását a következő rend előzte meg.
A fegyvereket először az üzemben próbálták ki a katonai szakértők, valamint a csapatok képviselőinek a részvételével, és a Honvédelmi Népbiztosság csak ezután adott véleményt. Utána a kormány a honvédelmi népbiztos, a hadiipari népbiztosok és a fő tervezők részvételével megvizsgálta az előterjesztést és meghozta a végleges döntést.
Ez bizony eléggé elhúzódott. Az is előfordult, hogy még folyt az új mintájú fegyver vagy technikai eszköz előállítása és kipróbálása, közben pedig a tervezőknek már egy újabb, tökéletesebb mintájuk volt, és ilyenkor természetesen a fegyver rendszeresítését a legújabb modell teljes kipróbálásáig elhalasztották.
Egészben véve a háború előtti két ötéves terv, de különösen a harmadik alatt létesített óriási termelési kapacitások megteremtették az ország védelmi képességének az alapját.
Katonai szempontból rendkívüli jelentősége volt a párt ama célkitűzésének, hogy meg kell gyorsítani az ipari fejlődést a keleti országrészekben, a gépipar, az ásványolaj- és vegyipar számos ágában párhuzamos üzemeket kell létesíteni. A keleti körzetekben épült fel az új nagyolvasztók háromnegyed része, a Volga és az Urál között megteremtettük az ország második ásványolajipari bázisát, kohászati üzemek épültek a Bajkálon túl, az Urálban és az Amur mentén, nagy színesfémkohászati üzemek Közép-Ázsiában, nehézipari üzemek a Távol-Keleten, továbbá gépkocsi összeszerelő üzemek, alumínium-kombinátok és csőhúzó üzemek, erőművek. A háború alatt az ország egyéb részeiből kitelepített üzemekkel együtt keleten olyan ipari bázis létesült, amely biztosította az ellenség visszaverését és szétzúzását.
Szeretnék néhány szót szólni a háborút közvetlenül megelőző idők anyagi tartalékairól. Ezeknek az volt a céljuk, hogy lehetővé tegyék az ország gazdaságának hadivágányra való átállítását és a csapatok élelmezését mindaddig, amíg az egész gazdaság nem teljesen a háborús szükségletek kielégítése érdekében dolgozik. 1940-től 1941 júniusáig az állam anyagi tartalékainak értéke 4 milliárdról 7,6 milliárd rubelre emelkedett.28 N. A. Voznyeszenszkij: A Szovjetunió hadigazdasága a Nagy Honvédő Háború éveiben. A Magyar-Szovjet Közgazdasági Szemle és az Anonymus irodalmi és művészeti kiadó R. T. együttes kiadása 1948. 158. old. *
Ebben voltak ipari tartalék kapacitások, fűtőanyag, nyersanyag, villamosenergia-fejlesztő kapacitás, vas, acél és színes fémek, élelmiszerek. Bár ezek a közvetlenül a háború előtt gyűjtött készletek eléggé szerények voltak, a nehéz 1941-es év ellenére segítettek a népgazdaságnak elérni azt az ütemet és lendületet, amelyre a sikeres hadviseléshez szükség volt.
Ily módon a nehézipar, a hadiipar érverése meggyorsult, a háború előtti években és hónapokban elérte lehető legteljesebb feszítettségét. Az egész állami élet is keményebb, mondhatni összeszedettebb lett.
A Szovjetunió Legfelső Tanácsának 1939 szeptemberi rendkívüli IV. ülésszaka elfogadta az általános hadkötelezettségről szóló törvényt. Az új törvény értelmében a behívási korhatár 19 év, a középiskolát végzettek részére 18 év. A jobb kiképzés érdekében meghosszabbították a szolgálati időt: a szárazföldi csapatok és a légierő alparancsnokai számára két évről három évre, az egész légierő sorállománya, valamint a határőr csapatok sorállománya és alparancsnokai számára négy évre, a haditengerészetnél és a folyami flottillánál pedig öt évre emelték fel.
Általában az egész harmadik ötéves terv, és különösen a nehézipar, valamint a hadiipar feladatainak a teljesítése és a Szovjetuniót fenyegető katonai támadás veszélye is szükségessé tette a munkaidő növelését a népgazdaságban. Ezzel kapcsolatban a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége 1940. június 20-án rendeletet adott ki a nyolcórás munkanapra, a tíznapos hétre való áttérésről és a munkásoknak, valamint az alkalmazottaknak a vállalatoktól és intézményektől való önkényes kilépésének a megtiltásáról. Az ipari és vasúti tanintézetekben, továbbá a gyári-üzemi iskolákban a szakmunkásképzés új rendszere lépett életbe. E tanintézetek évente átlagosan 800 000-1 000 000 új szakmunkást adtak az országnak.
Ugyanakkor, 1940 közepén, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége egy másik rendeletet is kiadott a rossz minőségű termék előállítása és a kötelező üzemi szabványok be nem tartása miatti felelősségről. Szigorú intézkedések léptek életbe, amelyek elősegítették az üzemek vezetésének a megjavítását, erősítették a fegyelmet, a felelősséget és a rendet.
Az államgépezet és az iparigazgatás szintén jelentős változásokon megy át, rugalmasabbá válik, megszűnik nehézkessége, felesleges centralizációja. A Hadiipari Népbiztosságot négy új – repülésügyi, hajóépítő ipari, lőszerügyi, fegyverzetügyi – népbiztosságra osztják fel; a gépipari népbiztosság nehéz, közepes és általános gépipari népbiztosságra válik szét.
Új népbiztosságok (gépjármű-közlekedési, építésügyi stb.) létesülnek, amelyek közvetlen kapcsolatban vannak az ország védelmének az erősítésével. Átszervezik a Népbiztosok Tanácsa mellett működő gazdasági tanács munkáját. Ennek alapján hadiipari, kohászati, fűtőanyagipari, gépipari stb. tanácsokat szerveznek. A tanácsok elnökévé magas rangú állami vezetőket, a népbiztosi tanács elnökhelyetteseit, N. A. Voznyeszenszkijt, A. N. Koszigint, V. A. Malisevet és másokat neveznek ki.
Mindezeket a változásokat a rendkívüli módon megnövekedett munka, valamint az tette szükségessé, hogy fel kellett készülni az agresszióval szembeni aktív védelemre, amely agressziónak a lehetősége hónapról hónapra növekedett.
A kor feltételeinek és az általános hadkötelezettségnek megfelelően a központi katonai apparátust és a helyi katonai igazgatási szerveket is átszervezik. Az autonóm köztársaságokban, a területeken és határterületeken katonai kiegészítő parancsnokságokat létesítenek és új működési szabályzatot léptetnek életbe számukra.
A Honvédelmi Népbiztosságban a nagy, elvi kérdéseket a Vörös Hadsereg Katonai Főtanács tárgyalta. Ennek elnöke a honvédelmi népbiztos volt, tagjai a népbiztos helyettesei és az SZK(b)P Központi Bizottsága Politikai Irodájának egy tagja. A különösen fontos kérdéseket rendszerint Sztálinnak és a Politikai Iroda más tagjainak a jelenlétében döntötték el.
A párt központi bizottsága és a szovjet kormány 1941. március 8-i határozata pontosan megjelölte a feladatköröket a Szovjetunió Honvédelmi Népbiztosságán belül.
A Vörös Hadsereg irányítását a honvédelmi népbiztos a Vezérkar, a helyettes népbiztosok és a fő-, valamint központi csoportfőnökségek útján látta el. Ugyancsak neki közvetlenül volt alárendelve a Páncélos- és gépjármű Főcsoportfőnökség, az Ügyviteli Csoportfőnökség, a Pénzügyi Csoportfőnökség, a Személyügyi Csoportfőnökség és a Találmányi Hivatal.
A háború előtt a hatáskörök a Honvédelmi Népbiztosságon belül a következőképpen oszlottak meg:
- K. Zsukov hadseregtábornok, a honvédelmi népbiztos helyettese volt a vezérkar főnöke; hozzá tartozott továbbá a Híradó Csoportfőnökség, az Üzemanyagellátó Csoportfőnökség, a Légvédelmi Főcsoportfőnökség, a Vezérkari Akadémia és a Frunze Akadémia.
Sz. M. Bugyonnij marsallhoz, a honvédelmi népbiztos első helyetteséhez tartozott a Hadbiztosi Főcsoportfőnökség, a Vörös Hadsereg Egészségügyi és Állategészségügyi Csoportfőnöksége, az Anyagi Alapok Osztálya.
- I. Kulik marsall, a honvédelmi népbiztos tüzérségi helyettese vezette a Tüzér Főcsoportfőnökséget, a Vegyivédelmi Csoportfőnökséget és a Tüzérségi Akadémiát.
- M. Saposnyikov marsall, a honvédelmi népbiztos helyettese a Műszaki Főcsoportfőnökségért és a Honvédelmi Építésügyi Csoportfőnökségért volt felelős.
- A. Mereckov hadseregtábornok volt a honvédelmi népbiztos harckiképzési helyettese – ő volt valamennyi fegyvernem szemlélője: hozzá tartozott a Katonai Tanintézetek Csoportfőnöksége és a Vörös Hadsereg Harckiképzési Csoportfőnöksége.
- V. Ricsagov hadseregtábornok, a honvédelmi népbiztos helyettese volt a Vörös Hadsereg légierejének főcsoportfőnöke.
- I. Zaporozsec 1. osztályú hadseregkomisszár, honvédelmi népbiztos helyettesi rangban a Vörös Hadsereg Politikai Főcsoportfőnökséget vezette. Hozzá tartoztak továbbá a Vörös Hadsereg kiadói és kultúr-felvilágosító intézményei, a Lenin Katonapolitikai Akadémia, a Katonai-jogi Akadémia és a katonapolitikai tanintézetek.
Szeretném megemlíteni, hogy a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke 1931-től A. I. Jegorov marsall, 1937-től B. M. Saposnyikov marsall, 1940 augusztusától kezdve pedig K. A. Mereckov hadseregtábornok volt.
Most pedig tekintsük át a háború küszöbén álló fegyveres erőinket. Itt az olvasó kényelme és a következtetések levonásának megkönnyítése kedvéért a következő sorrendben haladunk: mit tett már a nép, a párt és a kormány, mit szándékoztunk tenni a közeljövőben, és mit nem sikerült vagy mit nem tudtunk megtenni. Természetesen mindezt csak nagy vonásokban, lehetőleg kevés adat felhasználásával ismertetem.
Lövészcsapatok. 1941 áprilisában a lövészcsapatok számára megállapították a hadilétszámot. A lövészhadosztály – a Vörös Hadsereg alapvető összfegyvernemi magasabbegysége – három lövész- és két tüzérezredből, egy páncéltörő és légvédelmi tüzérosztályból, egy műszaki utász- és egy híradó zászlóaljból, hadtápcsapatokból és intézményekből állt. A hadosztály hadilétszáma mintegy 14 500 fő, 78 tábori löveg, 54 db 45 mm-es páncéltörő ágyú, 12 légvédelmi ágyú, 66 82-120 mm-es aknavető, 16 könnyű harckocsi, 13 páncélgépkocsi és több mint háromezer ló. Az így kiegészített lövészhadosztályok eléggé mozgékony és félelmes harci magasabbegységek lehettek.
1939-ben, 1940-ben és 1941 első felében a csapatok több mint 105 000 golyószórót, nehézgéppuskát és géppuskát, mintegy 85 000 géppisztolyt kaptak. És mindezt annak ellenére, hogy a lövész- és tüzérfegyverzet gyártása ebben az időben némileg csökkent, mert az elavult minták gyártását megszüntették, az újak futószalagon való gyártásának megszervezése, bonyolultságuk és szerkezeti sajátosságaik miatt nem volt olyan egyszerű dolog.
Március közepén Tyimosenko és én engedélyt kértünk Sztálintól, hogy behívjuk a lövészhadosztályok tartalékos állományát, hogy a korszerű követelmények szellemében sürgősen átképezhessük őket. Sztálin először elutasította kérésünket. Azt mondta, hogy ilyen arányú tartalékos behívás ürügyül szolgálhat a németeknek háború kiprovokálására. Március végén azonban megkaptuk az engedélyt, hogy behívjunk ötszázezer katonát és tisztest, és feltöltésként a határmenti katonai körzetekbe irányítsuk őket, hogy ily módon a lövészhadosztályok létszáma elérje legalább a 8000 főt.
Hogy ne kelljen visszatérnem erre a kérdésre, elmondom, hogy néhány nappal később engedélyt kaptunk további 300 000 tartalékos behívására, hogy szakemberekkel kiegészíthessük a megerődített körleteket és egyéb fegyver- és haderőnemeket, a Főparancsnoksági Tüzértartalékot, a műszaki csapatokat, híradó csapatokat, a légvédelmet és a légierő hadtápszolgálatát. Ily módon közvetlenül a háború előtt a Vörös Hadseregbe mintegy 800 000 ember vonult be. A gyakorlatokat 1941 május-októberre terveztük.
Ennek eredményeképpen közvetlenül a háború kitörése előtt a határ menti körzetekben a kevésnek nem mondható magasabbegységekből (százhetven hadosztály és két dandár) 19 hadosztály létszáma 5-6000, 7 lovashadosztályé átlagosan 6000, 144 hadosztályé pedig 8-9000 fő volt. A belső körzetekben a hadosztályok zöme szintén csökkentett létszámú volt, sok lövészhadosztály pedig éppen akkor alakult meg és kezdte el a harckiképzést.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!