ELSŐ RÉSZ

(idézet: Horthy – Vas Zoltán)

A történelem bizonyítja, helyes, hogy a Forradalmi Kormányzótanács kész a béketárgyalásra, fegyverszünet kötésére. A Clemenceau-jegyzék elfogadása azonban nem jelent kétoldalú megállapodást. Ez az antant ultimátumának teljesítése. Egyoldalú visszavonulás abban a reményben, hogy ennek fejében az antant a Tiszántúlról valóban visszavonja a román csapatokat, és esetleg békét köt. Az északi visszavonulás tehát nem hasonlítható a breszti békéhez.

A Vörös Hadsereg június 29-én megkezdi az északi területek kiürítését. Ez a Szlovák Tanácsköztársaság összeomlását is jelenti. Rendkívül kedvezőtlenül hat a hadsereg szellemére. S még inkább másnap, amikor köztudomásúvá válik a bukaresti kormány döntése: amíg a tanácskormány fennmarad, az antant ígérete ellenére sem üríti ki a Tiszántúlt. A csalódás aláássa a Vörös Hadsereg harcképességét, lazítja a fegyelmet, megingatja a győzelembe vetett hitet.

A Clemenceau-javaslat elfogadása súlyos hibának bizonyul. Zavart kelt a forradalmi erők soraiban. Tovább súlyosbítja a Tanácsköztársaság amúgy is nehéz belső és külső helyzetét.

Kun Béla később elismeri: a Clemenceau-jegyzék elfogadása körüli vitában Szamuely Tibornak volt igaza, aki az elutasítás mellett foglalt állást. A Tanácsköztársaságnak biztosítékokat kellett volna követelni az antanttól. Helytelen volt rögtöni tárgyalások megkezdése nélkül a Vörös Hadsereg északi hadjáratának hadműveleteit megszüntetni, visszavonni a csapatokat. A Tanácsköztársaság külpolitikájának alapvető hibája e kérdésben, hogy Clemenceau manőverére nem feleltek ellenmanőverekkel, nem igyekeztek időt nyerni tárgyalások útján. Meg sem kísérelték ilyen tárgyalások kikényszerítését. Biztosítékok nélkül teljesítették Clemenceau követelését: nem számoltak a Vörös Hadseregnek a visszavonulás következtében beálló szétesésével.

Landler Jenő azzal jellemzi az északi hadjárat megszüntetésével kialakult helyzetet, hogy már a visszavonulási parancs kiadása előtt és ezt követően, a jobboldali szociáldemokraták és mindenekelőtt Böhm Vilmos, a Vörös Hadsereg főparancsnoka, agitációjukkal tervszerűen dezorganizálták a hadsereget. Zavart keltő parancsokkal szándékosan a minimumra süllyesztették harcképességét. Béke mindenáron és szocializmus építése az antant segítségével! – a jelszavuk. E jelszó propagandáját oly széles alapra fektetik, hogy sikerül behálózniuk a tömegeket, a vöröskatonák jó részét.

A Vörös Hadsereg visszavonulásának demoralizáló hatása még így is leküzdhető lenne, ha a szociáldemokrata jobboldal az elkövetkező heteket nem arra használná fel, hogy szívós támadást indítson a proletárdiktatúra ellen. Mind nyíltabban követelik a polgári demokrácia megvalósítását, a Tanácskormány felváltását szociáldemokrata kormánnyal.

Összeesküvéseket kezdenek a tanácshatalom ellen. Böhm, a hadsereg főparancsnoka, július 5-én titkos tanácskozásra hívja meg a párt és a kormány több régi szociáldemokrata vezetőjét. Felajánlja: a hadseregre támaszkodva leszámol a kommunistákkal, véget vet a proletárdiktatúrának. A jelenlevők egyetértenek Böhmmel. Terve mégsem valósul meg. Többségükben úgy vélik, ha a szociáldemokraták most mégis megszerzik a hatalmat, a kommunisták nélkül nem lennének képesek megtartani.

Budapest katonai parancsnoka, a régi szociáldemokrata Haubrich, fegyveres puccs útján kezdeményezi a diktatúra megdöntését. Végül ő sem meri elkezdeni, mert tart a kommunisták elszántságától.

Böhm és Haubrich egyaránt arra építi összeesküvését, hogy megnyerik a Vörös Hadsereg legfőbb vezérkarának volt tisztekből álló vezetőit. Számosan készek erre, azzal a mögöttes gondolattal, hogy a jobboldali szociáldemokratáknál messzebbmenő ellenforradalmi célokat követnek.

A főtisztek ellenforradalmi terveit elősegíti, hogy Stromfeld Aurél, mert helyteleníti az északi hadjárat eredményének biztosítékok nélküli feladását, lemond vezérkari főnökségéről. Távozása súlyos vesztesége a proletárdiktatúrának. Helyére Julier Ferenc volt alezredes kerül, aki később, már Horthy idején megírja: Stromfeld utódaként azzal a kifejezett szándékkal fogadta el Böhm főparancsnok mellett a vezérkari főnöki beosztást, hogy azt a proletárdiktatúra megdöntésére használja fel.

Julier megírja: posztját átvéve ő és összeesküvő vezérkari társai, a belpolitikai helyzetet elemezve, arra a következtetésre jutottak: a Tanácsköztársaságot nem lehet belső ellenforradalommal megdönteni. Ekkor határozták el, hogy a Vörös Hadsereget belehajszolják egy olyan, eleve sikertelenségre ítélt nagyszabású hadműveletbe, amely a Vörös Hadsereg katonai tönkretételét és az antant újabb támadását vonja maga után.

Áruló haditervük az, hogy támadást kezdenek a román hadseregnek a Tisza bal partján védelemre berendezkedett csapatai ellen. S tekintet nélkül a Vörös Hadsereg létszámára, állapotára, az ellenség erejére, a harc várható eredményére, a reájuk bízott sereget – már eleve kudarcra ítélten – nekiviszik a Tiszának, az ellenségnek.

Az összeesküvés résztvevője, Julier beosztottja, Lakatos Géza, a Horthy-korszakban miniszterelnök, megírja: világosan állt előttük, hogy a Vörös Hadsereggel nem lehet végrehajtani az általuk kitervelt nehéz hadműveletet, hogy a Tiszán átkelve az intakt és pihent román hadsereg ellen támadólag lépjen fel. Lelkiismereti kérdésük volt, hogy a haditerv készítői nekivigyék-e a hadsereget a Tiszának a siker reménye nélkül. A Tanácsköztársaság megdöntése érdekében mellőzniük kellett a lelkiismeretet, vállalniuk a felelősséget.

Julierék biztos győzelmet ígérve terjesztik elő haditervüket Böhm főparancsnoknak, általa a Kormányzótanácsnak. Arra hivatkozással, hogy a románok nem teljesítik Clemenceau ígéreteit a tiszántúli terület kiürítésére, kérik a Kormányzótanács engedélyét, hogy a hadsereg zöme átkelhessen a Tiszán, és a román hadsereget visszavetve előrenyomulhasson a Párizs által Magyarország számára megszabott, ideiglenes tiszántúli határvonalig. Hadicéljuk – indokolja Julier – jogos és elfogadható még Párizs által is, hiszen az ideiglenes határvonalat az antant húzta meg. A románoknak tehát a Tiszántúlon semmi keresnivalójuk, viszont az ott lábon álló termés betakarítása nélkül Magyarország városi lakossága éhen pusztul.

A hadseregfőparancsnokság, a kémjelentések alapján, a nagyszebeni július 6-i antanttanácskozásra ugyancsak hivatkozik, amelyen Horthy is részt vett. Ismeretes a tanácskozás határozata a Tanácsköztársaság ellen indítandó támadásról. Julierék emiatt is javasolják, hogy a július 20-ra tervezett, Románia elleni hadjáratukkal megelőzzék az antant támadását.

Böhm főparancsnok korábban, a Clemenceau-jegyzék hatására, mindent megtesz, hogy az északon győzelmesen előnyomuló Vörös Hadsereget megállítsa. Egyike azoknak, akik a Kormányzótanácsban keresztülerőltetik az elfoglalt területek kiürítését. Most vita és ellenzés nélkül hozzájárul a Julierék által ajánlott tiszai támadáshoz.

1919. július- 10-én Böhm a gödöllői főhadiszállásra kéreti Kun Bélát és Landler Jenőt. Tájékoztatja őket a tiszántúli támadás tervéről; kéri a Kormányzótanács jóváhagyását.

Kun Béla elutasítja a tervet. Helyteleníti, hogy hadműveletet kezdjenek a román fronton, kivéve, ha Szovjet-Oroszország ellen fordítják a francia és a román csapatokat. Akkor érdemes és lehetséges szovjet-magyar kétfrontos háborút kialakítani a románok ellen és győzni. Most még azonban élni kell a Clemenceau-jegyzék és az északi hadjárat utáni lélegzetvételi szünettel. Rendbe kell hozni az országot. Ennek érdekében újabb táviratot kell küldeni Clemenceau-hoz, és követelni a tiszántúli terület azonnali kiürítését. Fenyegető jelleggel ebben célozni kell arra: ha Clemenceau nem teljesíti ígéretét, a tanácskormány fegyveresen szerzi vissza Tiszántúlt.

Landler Jenő is számos komoly érvet sorol fel a támadás ellen, végül mégis pártolja. Véleménye két súlyos meggondoláson alapul. A Tiszántúlról származó parasztkatonák és ezredek nyugtalankodnak, mert a románok becsapták őket. Továbbá a főhadiszállás kémjelentések alapján pontosnak látszó értesülésekkel rendelkezik: a románok július 23-án amúgy is megkezdik a Budapest elleni támadást. Akkor már valóban jobb megelőzni őket.

Landler értesülése téves. A kémjelentés pontatlan.

Böhm, Kun és Landler nem hoz döntést Julierék haditervéről. Megállapodnak, hogy Böhm terjeszti a Kormányzótanács elé, de ő máris hozzáteszi: végrehajtását nem vállalja. Rossz egészségi állapotára tekintettel lemond a hadsereg-főparancsnoki tisztről. Kun és Landler hosszan kéri Böhmöt, maradjon főparancsnoknak, de kitart elhatározása mellett.

A Forradalmi Kormányzótanácsban szenvedélyes vita alakul ki Julierék haditervéről, a Tiszántúl felszabadításáról. Itt is elhangzanak Kun Béla és az őt támogató Szamuely érvei.

A Kormányzótanács többsége mégis jóváhagyja a Julier által kidolgozott, Böhm által előterjesztett hadjárat tervét a Tiszántúl felszabadítására. Nemcsak az vezeti őket ebben, hogy a téves kémjelentés alapján amúgy is várják az antant mindennap bekövetkező támadását, és akkor már jobb azt megelőzni. A Tanácsköztársaság vezetőiként felelősnek érzik magukat, mert Clemenceau ígéretétől félrevezetve, az északi hadjáratból visszavonták a csapatokat, és ezzel súlyos kárt okoztak a Tanácsköztársaságnak. Szeretnék kiküszöbölni helytelen döntésük következményeit. Az éhség leküzdésére is feltétlenül szükségesnek tartják fegyveresen visszaszerezni a jó termést ígérő Tiszántúlt.

A többség nagy erkölcsi és politikai segítséget vár attól, hogy a Kommunista Internacionálé kiáltványt bocsát ki a világ munkásaihoz. Javasolja, hogy 1919. július 21-én, az imperialista hatalmak oroszországi és magyarországi hadjáratai elleni nemzetközi tüntetéssel és általános sztrájkkal fejezzék ki szolidaritásukat a Tanácsköztársaság népeivel. Nyújtsanak ezeknek mindennemű segítséget. Tegyék lehetetlenné az antant fegyveres beavatkozó politikáját, segítsék elő támadásuk visszaszorítását.

A román hadsereg elleni támadás haditervének elfogadása – függetlenül attól, hogy azt árulók készítették – súlyos hiba. Sikeres végrehajtásának sem külpolitikai, sem belső gazdasági feltételei nincsenek meg. Súlyos hiba amiatt is, mert Párizsban tart még az antanthatalmak vitája a franciák által erőszakolt, Magyarország elleni fegyveres beavatkozásról. Anglia ellenzi. Nem akarja Franciaország befolyásának növekedését a Balkánon és Magyarországon. De a Magyarország ellen tervezett antanttámadás szeptember előtt amúgy sem következhetne be. A Kormányzótanács így a döntésével, hogy a román hadsereg ellen engedélyezi az 1919. július 20-ra tervezett megelőző támadást, maga megy elébe a Julier által előkészített áruló és egyben tragikus eseményeknek. Különösen, hogy Szovjet-Oroszország és Ukrajna katonai helyzete nagyon súlyos: nem adhat katonai fegyveres segítséget Magyarországnak. Gyenyikin tábornok ellenforradalmi hadserege éppen e napokban eljut Cáricinig, és parancsot ad a Moszkva elleni támadásra. Lenin a kommunista pártszervezetekhez intézett levelében azt írja: bekövetkezett a szocialista forradalom egyik legválságosabb pillanata. Mozgósítani kell minden erőt Moszkva és a szovjet rendszer megmentésére.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Máramarosi erdő – Szatmári György)

5

Tobzódott a nyár. A fenyves fényárban úszott. A munka szinte teljesen leállt. Rabok, munkaszolgálatosok szanaszét hevertek. Ki a napon barnult, ki az árnyékban hűsölt. Követte a példát az őrség is. Különösen mikor megjött a hír, hogy új kormány alakult Budapesten. Tábornok lett a miniszterelnök. Azt a feladatot kapta, hogy a román példát követve vigye át az országot a másik oldalra, „.nyargaljon át”. Ezt Hosszúhegyen úgy értették, hogy nemsokára megyünk haza.

A munkaszolgálatosok már kezdtek is szökdösni, főleg azok, akiket a környékről hívtak be. A többi maradt, hogy kivárják még azt a néhány napot.

A rabok sem azért nem szöktek már, mert féltek a statáriumtól. Inkább azért nem távoztak el, mert nem volt pénzük útiköltségre. Mégiscsak messzire voltunk Budapesttől. És minek szökni? Egy-két hét, és jön az amnesztia. Ingyen utazunk haza: kapunk még úticsomagot is.

Haza készült az őrség is, talán az egy Tuskó kivételével. Ő ki sem jött már a vágási területre, hogy meg ne üsse a guta. Kupleráj ez már, nem tábor — köpött ki megvetőn. Zebegényinek hiába jelentette a teljes bomlást. Az őrnagy egyre csak olvasta a klasszikusokat, és csak akkor tette le az éppen kezében levő antikváriumi példányt, ha Budapest, London vagy éppen Moszkva legújabb híreit mondta a Standard világvevő.

Én is szentül meg voltam győződve róla, hogy amnesztiát kapunk. Az csak természetes, hogy az első intézkedések között kerül majd sor a háború miatt bebörtönzöttek szabadon bocsátására. Az internáltakat, közöttük jómagamat, az elsők között fogják elengedni, ez nem kétséges. Néhány nap, és mint szabad ember távozom Hosszúhegyről. Az első utam Drágosékhoz vezet majd.

És ha már benne voltam az ábrándozásban, nem álltam meg Nagypetrinél. A legjobb lenne, tervezgettem, ha Nelli és én ugyanarra az egyetemre iratkoznánk be. Pécsre? Nem, az túl messzire esne Nagypetritől. Kolozsvárra? Az meg nekem lenne távoli. A legjobb lesz, ha felmegyünk mindketten Budapestre. Nem lesz nehéz Nellit rábeszélni. Nelli tud magyarul. Aztán majd letelepedünk együtt valahol, ha már meglesz a diplománk.

Az éjszakák is kellemesek voltak. Senkinek sem akarózott elaludni. Sorra-rendre elmondta mindenki, milyen terveket szőtt, ábrándokat kergetett a fenyvesek alatt heverészve. Sanyi, a cigánygyerek eltökélte, ő addig nem megy haza, míg egy új öltönyt nem kap. Katonaöltönyt vagy civilt, az neki mindegy. Legalább annyit adjanak, ha már ingyen dolgoztatták. Csinger azt latolgatta, kezdjen-e új életet. Van neki tisztességes foglalkozása — műszaki rajzoló —, de mit lehet azzal keresni? Majd elválik. Éliás bácsi, aki nem tudni, mi okból, elég rossz bőrben volt, az Úr diadalát zengte, akinek jósága mégiscsak meghozza a békét. Sinkó Miska nem csinált titkot abból, hogy neki van némi elszámolnivalója Budapesten a Rákóczi tér körül. A lebukásában „benne volt” valaki, azt még neki le kell kvittelni. Losonci Pista meg folyton csak a falujáról beszélt. Az idén szüretkor már ő fog puttonyozni.

— És a kolhozba belépsz-e majd? — gúnyolódott Hánzi.

— Ott is jobb lesz, mint itt, a pajtában.

— Közös vályú, közös paplan, közös asszony — mondta Hánzi az ismert szöveget.

— Mit járatod a szád? — támadt neki Pista. — Láttál már kolhozt? Nem láttál. Én láttam nem is egyet.

— És annyira megtetszett?

— Te csak beszélj a koncentrációs táborodról.

Hánzi elsomfordált.

Pista hozzám fordult.

— Én falun nőttem fel. A politikához nem nagyon értek. Ide se a politika miatt hoztak, csak mert hazalógtam a frontról. Eleinte azt hittem, téged is azért vágtak kóterbe. Most már tudom, hogy politikai vagy. Hánzi szerint kommunista, mint Ehrenreich. Mindenki azt mondja, hogy ti győztök. Hogy lesz akkor?

Szerencsére Pista hamar elálmosodott, nem kellett hosszú előadást tartanom a szocializmusról. Hamar kiderült volna, hogy magam se sokat tudok róla. Mikor már az álmosságtól nem bírt követni, Pista csak annyit mondott:

— Az a fő, hogy hazamegyünk.

Drágos Mitru más véleményen volt. Másnap, mikor összetalálkoztunk, neki is úgy köszöntem, ahogy az néhány napja divatba jött:

— Megyünk haza, Mitru bácsi?

— Megyünk Hitler ellen — válaszolt az öreg.

— Ásóval, csákánnyal?

— Kapunk fegyvert is. Ha nem, szerzünk magunk.

Nemcsak a naptár jelezte a szeptembert, de az időjárás is. Szeles napok jöttek. Hideget és esőt hoztak. Nem védett bennünket a legdúsabb levelű fenyő sem. Áztunk-fáztunk, mint az erdei vadak. Beázott a pajta. A földpadlón tócsák keletkeztek. A védettebb sarkokban húzódtunk össze, hogy egymást óvjuk, melegítsük. De így is sokan meghűltek. Nem lehetett aludni a sok köhögéstől, szipogástól.

Mindenkin erőt vett az idegesség. A veszekedések, verekedések egymást érték. Csak Éliás bácsi őrizte meg bibliai nyugalmát. Nem bántott meg senkit, se tettel, de még rossz szóval sem. Igaz, felkelni is alig bírt a láztól. De azért kivánszorgott a munkahelyre, hogy ő se vonja ki magát a megpróbáltatás alól, amit a Gondviselés mért reánk.

Az amnesztiának meg se híre, se hamva. Az átnyargalásnak sem. Hiába vártam reggelenként Kővárit, nem hozta meg a várva várt bejelentést, hogy Magyarország szakított Hitlerrel, fegyverszünetet kért, meg ilyesmi. A szöveget már előre mondtuk volna, csak a kormány nem akarta megtenni, amit az egész ország várt.

A jó hír helyett jött, közeledett a front. Véget vetett a hosszúhegyi békés napoknak, illúzióknak.

Egy reggel parancsot kaptunk, ne induljon a század a vágási területre.

— Megjött az amnesztia!

Sanyi bejelentését fanyar mosoly fogadta.

Tíz óra felé egy zászlós jött fel. Kővári szobájából láttam meg, ahol valami kimutatáson dolgoztam.

Kíváncsian vártam vissza az erdészt, aki az őrnagyhoz ment. Egy negyed óra múlva szomorú hírrel tért vissza. A századot lerendelték a völgybe, a vasúthoz. Nem azért, hogy elszállítsák. Védőállásokat kell építeni a vasút mentén várható szovjet—román támadás elhárítására.

Negyed óra sem telt el, a munkásszázad már vonult is lefelé a völgybe vezető úton. Engem Kővári ott tartott. A jelentések elkészítésénél szüksége lesz rám, mondta. Cseppet sem irigyeltem a munkába menőket. Már eltűntek az útkanyarban, és még mindig hallottam Tuskó szitkozódását. Teljesen feléledt az utóbbi napok letargiájából. Mi lesz odalent? Ez a vadbarom most akarja kiadni minden felgyülemlett dühét.

Már sötétedett, mikor felvánszorgott a völgyből a rabszakasszal kiegészített 501-es munkásszázad. Némán jöttek, mint akiknek már a beszédhez sincs erejük. Addig is rongyos és ázott volt a társaság, de most mintha pocsolyából másztak volna ki. Sebesültek is voltak közöttük. Egyiknek a keze, a másiknak a lába volt átkötve. A kötéseken vérfoltok éktelenkedtek. Mi volt odalent? Tán csak nem tüzeltek rájuk?

Egyelőre csak fedezékeket építettek. Az aknászok mély gödröket robbantottak a köves völgyben. A muszosoknak kellett a törmeléket összeszedni, a formátlan gödröket fedezékké képezni. Szerszámot nem kaptak. Az éles, nehéz kövek nem egynek sebet vájtak kezén, lábán.

A „bevetésnek” volt halottja és egy komolyabb sebesültje is. Éliás bácsi egy kő alatt rogyott össze. A szíve szakadt meg a megerőltetéstől. Hiába figyelmeztették az öreget, hogy ne vigye folyton a legnehezebb köveket. Az aknászok állandóan ordítottak. Tuskó még rajtuk is túltett. Az öreg békét, nyugalmat szeretett volna. Cipelte a nehéz terhet, mint Krisztus a keresztet. Össze-összerogyott alattuk. A végén már fel sem állott.

A sebesült Drágos Mitru volt. Neki a karját tépte fel egy szilánk. Az aknászok, figyelmeztetés nélkül robbantottak. Mitrut a nagypetri kórházba szállították. Szerencséje volt, hogy csak a karját érte az éles kőszilánk.

Este nem sokáig folyt a beszélgetés a pajtában. Fáradt volt mindenki.

Kivitték őket másnap is „sírokat ásni”. Öt munkaszolgálatos az éjszaka megszökött. Tuskó káromkodott. Az őrnagyot unszolta, kérjen erősítést. Ha mást nem, egy szakasz árkászt. Ha a század szétszéled, nekik lesz bajuk. Az ő kezüket sebzik majd fel a kövek. Nekik kell a szétrobbantott törmeléket összeszedni. Zebegényi végighallgatta Tuskót, aztán beletemetkezett egy nemrég felfedezett, kutyabőrbe kötött Iliászba.

Aznap este nem jelentettek halottat, a kórházba sem szállítottak senkit. De azért volt szenzációja annak a napnak is.

Tuskó kiköttette Sinkót. Miskának sebes volt már mind a két keze. Kihallgatásra jelentkezett az árkász parancsnoknál, a zászlósnál. Mint régi árkász kérte, kössék be a kezét, és mentsék fel a munka alól. A zászlós azt mondta, hogy a többinek is sebes a keze. Ha mindenki leáll, ki fogja a követ hordani? Sinkó szerszámokat kért. Nincs — volt a felelet. — Puszta kézzel nem dolgozok — makacsolta meg magát Miska.

A zászlós kurtán odaszólt Tuskónak. Tuskó két keménykötésű árkászt kért, azokkal szabályszerűen kiköttette Miskát. Fel is locsoltatta, mikor úgy látta, hogy Miska elvesztette eszméletét.

— Őt kellett volna kiköttetni, Tuskót — panaszkodott Kormos Sanyi. — Engem is hülyére vert. Azt csinál velünk, amit akar. Miska bácsi is csak mondja, hogy ő szokott elsőnek ütni.

Azt hittem, Sanyi kihúz egy nyaklevest a dühében még mindig fújó Miskától. De Sinkó csak elfordult, ledőlt a vackára, és a fejére húzta szakadozott pokrócát. Akkor se kelt fel, mikor megjött Hánzi a szenzációs hírrel:

— A 2. magyar hadsereg Kolozsvár és Marosvásárhely irányából támadást indított Románia ellen. Átlépte a bécsi döntésben meghúzott román—magyar határt.

Hánzi rákezdte:

Édes Erdély, itt vagyunk …

Szándékosan hamisan énekelte az Erdélyi indulót. Gúnyosan mosolygott hozzá, mintha azt mondta volna, hiába vártátok az átnyargalást, az amnesztiát. Hogy diadala teljes legyen, bemondta a másik friss hírt is. Az őrség egyik tagja most jött fel Nagypetriből. Német katonákat látott a csendőrség udvarán.

— Üzenj nekik, hogy van itt egy volksdeutsch — tört ki a keserűség Losonci Pistából.

— És ha már üzentem?

6

Másnap reggel szokatlan látogató érkezett Hosszúhegyre: egy német százados, halálfejes jelvénnyel a sapkáján. Egy csendőrfőhadnagy kísérte.

Az 501-est és a rabszakaszt felsorakoztatták a román pajta elé. Az SS-kapitány megszemlélte őket, utána Zebegényivel és a csendőrfőhadnaggyal együtt a kastélyba ment.

Egy félóráig lehettek Zebegényi szobájában. Utána elmentek. Az őrnagy ki sem kísérte őket. Hívatta Kővárit. Az erdész lesújtva jött vissza.

— Parancsot kaptunk, hogy számoljuk fel a tábort. A munkásszázadot és a megbízhatatlan rabokat az SS rendelkezésére kell bocsátanunk. Egy SS-különítmény jön értük. De a megbízható magyar foglyokat — természetesen magát is — itt hagyják. Ezt Zebegényi alkudta ki. Magukat átkísérik valamelyik Dél-Erdélyben harcoló magyar alakulathoz. Maguknak megengedték, hogy önként jelentkezzenek a frontra.

Kővári a padlóra nézett, lehet, szégyellte magát, hogy ilyen hírt hozott. Engem meg mintha letaglóztak volna.

— És mi lesz azzal, aki nem jelentkezik?

— Azt átadják az SS-nek.

— És velük mi lesz?

— Elszállítják őket. Vagy a lengyelországi frontra, vagy Németországba.

— És mit szól ehhez Zebegényi?

— Parancs, parancs.

Kővári még mondani akart valamit. Nehezen szánta rá magát.

— Kínos vitám volt az őrnaggyal. Kifogásoltam, hogy nem próbálja kihúzni a csávából, az SS markából a századot. Akit átadunk az SS-nek, afelett már ki is mondtuk a halálos ítéletet. Tudja ezt ő is. Saját lelkiismeretét se tudta megnyugtatni. Nem volt ellenérve. Nekem támadt:

— Törődjön a saját bajával! A front se jobb a koncentrációs tábornál.

Nem adtam fel a vitát. Megkérdeztem:

— Mi értelme van Dél-Erdély megtámadásának?

Az őrnagy felkapta a fejét. De még mielőtt egy szót is válaszolt volna, megtoldottam:

— Egy töltényt is bűn feláldozni Hitlerért.

Tudtam róla, hogy ő sem hisz már Hitler győzelmében. De a dél-erdélyi akciót helyeselte.

— Lehet, hogy a vörösöket nem fogjuk megállítani sem mi, sem a németek. De egy ideig feltartóztatjuk őket: a Kárpátok szorosaiban, amit Dél-Erdélyben is megszállunk, a Királyhágón, a Tiszánál vagy a Dunánál, ha odáig eljutnak.

— És mit érünk el vele?

— Ha pár hónapra feltartóztatjuk az oroszokat, megelőzik őket az angolszászok. Erdélyt, Kelet-Magyarországot elveszítjük. De Nyugat-Magyarország angol—amerikai érdekszférába kerül. Feltámad az Osztrák—Magyar Monarchia. Habsburg Ottó nem hiába szövetkezett az amerikaiakkal.

*

Este a pajtában Sauermann Hánzi vitte a szót. Azzal állított be, hogy az SS százados, aki a táborban járt, egykori iskolapajtása.

— Norbert idevaló, Erdélybe. Kitűnően beszél románul is, magyarul is. Bejött a könyvtárba, ahol Deskével dolgozunk, mert csak azon át juthatott be a vadászterembe, ahová Zebegényi meghívta.

Norbert dülöngélt egy kicsit, bekonyakozhattak a parancsnoknál. Engem is csak akkor vett észre, mikor nekiment az íróasztalomnak. Arca nem sokat változott. Csak a szemüvege lett vastagabb. Ujján több aranygyűrű csillog. Aranyból van szemüvegének a kerete is.

Norbert a száját is eltátotta a csodálkozástól, mikor rám ismert. Átölelt, megcsókolt. Konyak- és nikotinszag áradt belőle.

— Sauermann! Te itt vagy?

— Igen. A rabszázaddal hoztak ide — válaszoltam, de nem mentem bele a részletekbe. Norbert félreértett.

— Ne félj — nyugtatott. — Velem, az SS-tiszttel bátran beszélhetsz.

Zebegényi figyelmesen magunkra hagyott.

Megkérdeztem Norbertet, mi járatban van.

— Értetek jöttem — felelte kertelés nélkül. — SS vagyok, láthatod. A nem kívánatos elemek kitelepítésével foglalkozunk. Jön a front. Ürítjük a börtönöket, a munkatáborokat. Tiszta hátországot kell csinálni. Itt nem lesz árulás, mint Romániában — tette hozzá.

— Miből gondolod? — kérdeztem.

— A 2. magyar hadsereg átlépte a bécsi döntésnél kijelölt határt. A saját szememmel láttam. 1908-ban gyártott bivalyfogatos ágyúkkal indultak harcba a T—34-esek ellen. Azt hiszik, ezekkel fogják meghódítani Dél-Erdélyt.

— Te nem hiszel a győzelemben? — kérdeztem csodálkozva.

— Én a német győzelemben hiszek — mondta Norbert. — Erdély nem lesz a magyaroké. Göring már Antonescunak is megmondta egyszer, hogy Siebenbürgen inkább német, mint román vagy magyar. Holnap átveszünk benneteket — folytatta Norbert. — Ingyen. A kormány még pénzt sem kér értetek. Azt tehetek veletek, amit akarok. Téged átveszlek az SS-be. Te nem leszel rab. Oda veszlek magam mellé. Osztálytársak voltunk, együtt rúgtuk a focit. Auf Wiedersehen.

Norbert szalutált, és botladozva ment ki a szobából.

— Ilyen szerencsés embert még életemben nem láttam — irigykedett Csinger.

— Norbertnek szüksége lesz rám. Én ismerek itt mindenkit — hencegett Hánzi.

Pista nem bírta magában tartani, amit tőlem hallott.

— A katonákat nem adják „át az SS-nek. Bennünket a frontra visznek magyar alakulathoz.

— Csak a megbízható katonákat — javította ki gúnyosan Hánzi. — A megbízhatók névsorát Deskével állítottuk össze. Zebi parnok és persze Norbert döntik majd el, ki marad rajta. Kiből lesz katona és kiből lesz … nem részletezem.

Másnap Kővári gondterhelten jött fel Nagypetriből.

— Mi újság? — kérdeztem izgatottan.

— A magyar csapatok bevonultak Aradra és Tordára. A román csapatok pedig Sepsiszentgyörgyre. Az utóbbiról az újságok hallgatnak. De aki bennfentes, az mind tudja. A hivatalnoksereg menekül. Aranyossy már elhagyta Nagypetrit. Azzal az ürüggyel, hogy „ősi fészkét, a felszabadult Tordát” megy viszontlátni. De a verebek is tudják Nagypetriben, hogy meglógott. Minden értékes holmiját elszállította.

— A feleségét is?

— Akarta, de Etelka nem ment vele. Aranyossy el akarta szállítani a bútorokat is. Azt meg Lápossyné nem engedte. Nem volt közös szerzemény, világosította fel vejecskéjét.

— Megkezdődött a kiürítés?

— Igen, bár hivatalosan ezt mindenki tagadja.

— Elmennek az ejtőernyősök, akik az anyaországból jöttek volt, a jó állásokat betölteni. Mennek velük erdélyiek is, akik félnek a kisebbségi sorstól. Azt mondják, elegük volt belőle a két világháború között. De az erdélyi magyarság zöme itt marad. Több mint félmillió székely egy kupacban a Hargita tövében. Másfélmillió magyar Erdély-szerte …

Kővári jelentkezni ment a parancsnokhoz. Sápadtan jött vissza.

— Nagy baj van. Az SS-különítmény már holnap jön a munkásszázadért. Valamit tenni kellene. Mitru meg lent van a kórházban. Értesíteni kell Mitrut, de hogyan?

Volt Kővárinak még egy híre. Látta azok névsorát, akiket nem adnak át az SS-nek. Az én nevem nincs rajta. Ő ezt azonnal szóvá tette az őrnagynak. Hivatkozott arra, hogy én csak internált vagyok.

Zebegényi egy dossziét tett eléje. Sauermann besúgó jelentései voltak. Rólam is szó volt bennük. Barta Márton titkos kommunista. Ehrenreichhel együtt lázították a rabokat, munkaszolgálatosokat.

Kővári megpróbált védeni az őrnagy előtt. Sauermannt mindenki rágalmazónak, hazudozónak ismeri. Zebegényi őrnagy nem vitatkozott. Csak felhívta Kővári figyelmét, hogy ebben az esetben nem az az érdekes, kinek van igaza. Ha az SS-százados ragaszkodni fog, hogy engem is átvegyen, ő nem tudja megakadályozni.

— A legjobb lenne, ha azonnal lelépne — javasolta Kővári.

— És mi lesz a többiekkel?

— Mitrut kell értesíteni — válaszolt Kővári.

A vége az lett, hogy Kővári egy tarisznyába rakta tartalék erdészöltönyét. A tarisznyát a vállamra vettem, és szépen kisétáltam a kastélyból. Egy ideig ácsorogtam, aztán eltűntem az erdőben. Kővári kioktatott, melyik ösvényen jutok le a faluba úgy, hogy ne találkozzam azokkal, akik a szekérúton közlekednek.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

1

A kapitalizmus bérrabszolgatartó társadalom!

A kapitalizmus az jobboldali, felsőbbrendű, kizsákmányoló, élősködő, árutermelő piacgazdaság!
A kapitalizmusra jellemző az individualista erkölcs, az egyéni vállalkozás szabadsága, a gyors fejlődés!
A kapitalizmus létrehozta a fejlett világgazdaságot, a megosztott világot és a pénz az értékmérő!

A kapitalizmus azonban túlfejlődött, ezért konzervatív, reakciós, fasiszta társadalmi formává vált!

A kapitalizmus semelyik formája, változata sem szüntette meg, és nem is szüntetheti meg a kizsákmányoló osztálytársadalmakra jellemző megosztott emberiség embertelenségét, a megalázó úr-szolga viszonyt, a felsőbbrendű-alsóbbrendű emberek világát, hasonlóan a rabszolgatartó és a feudalista társadalmi formákhoz. Ettől lesz a kapitalizmus minden formája alapvetően jobboldali erkölcsű, felsőbbrendű, kizsákmányoló, élősködő társadalmi forma. A kapitalizmusban élő emberiség legfontosabb emberi jellemvonása az, hogy a túlnyomó többség megalázott más hasznáért élő alacsonyabb rendű szolga csupán.

A kapitalizmusban a működési módja miatt az emberi jogok elkerülhetetlenül súlyosan sérülnek, ennek érdekében akadályozza a társadalmi haladást, így azonban a valódi demokrácia megvalósíthatatlan. A kapitalizmus a fejlődésével, a túlfejlődésével minden formája szükségszerűen, elkerülhetetlenül reakcióssá vált. A kapitalizmusban a valódi, a gazdasági-politikai-társadalmi egyenjogúságon alapuló demokrácia megvalósíthatatlan, mert meghatározó a tőkésosztály felsőbbrendű élősködő osztályuralma.

A kapitalizmus a fejlődésével alapvetően jobboldali erkölcsű reakciós konzervatív társadalommá vált. A kapitalizmus nem akar, és nem is tud a haladó társadalmi formába a szocializmusba fejlődni, mert a működési módja miatt szükségszerűen megosztott társadalmi forma. A kapitalizmusban a tőkések kizsákmányoló, élősködő embertelen osztályérdeke megosztja az emberiséget felsőbbrendű tőkés urakra és alsóbbrendű bérrabszolgákra. Ez alapvetően sérti az emberi jogokat, de a kapitalizmus csak így képes működni.

A termelőerők fejlődésével azonban érik a szocializmus megvalósításának lehetősége és a szükségszerűsége is, így a kapitalizmus minden formájára már a jobboldali konzervatív reakciós eszmei-politikai irányzat a meghatározó.

„individualizmus: minden olyan nézet, mely az egyént teszi a dolgok céljává, alapjává, mértékévé; a (saját) személyiség kultusza; társadalmi tan, mely szerint a társadalom jóléte az egyén legmesszebbmenő gazdasági cselekvési szabadságát követeli meg. A szocializmus — egy ilyen individualizmussal ellentétben — tagadja az egyes embernek azt a jogát, hogy a másikat kizsákmányolhassa.” – Idegen szavak marxista magyarázattal

„kollektivizmus (lat. collectivus — összegyűjtött): a társadalmi élet és az emberi tevékenység elve, az individualizmus ellentéte. … A kapitalizmusban teljes győzelmet arat a burzsoá individualizmus, de egyidejűleg megszületik a kollektivizmus új formája is, melynek hordozója a proletariátus. A termelés társadalmi jellege, az a körülmény, hogy egy-egy üzemben nagy embercsoportok dolgoznak, a proletár kollektívák létrejöttére s a proletárok kollektivista gondolkodásának kialakulására vezet. A szocialista társadalomban a kollektivizmus a társadalmi élet valamennyi szférájában az emberi kapcsolatok egyetemes elvévé, a kommunista erkölcs egyik legfontosabb követelményévé válik. A szocialista termelési viszonyokat kifejező kollektivizmus társadalmi alapja a szocializmusban a termelési eszközök társadalmi tulajdona, a kizsákmányolás megszűnése. A kollektivizmus a társadalom és az egyén között olyan viszonyt tételez fel, amelyben a társadalom egészének fejlődése kedvező feltételeket teremt az egyén fejlődése számára, az egyén fejlődése pedig az egész társadalom haladásának feltétele.” – Filozófiai kislexikon

„Az individualizmus kifejezés egy erkölcsi rendszert, egy politikai, társadalmi szemléletmódot, gondolkodást jelent, amelyben az egyén áll a középpontban, a saját magárahagyottságával és szabadságával. Az individualisták az egyéni célok és vágyak elérését állítják a középpontba, elvetve a külső befolyást, jöjjön az akár társadalomtól, államtól vagy más egyéntől, csoportosulástól vagy intézménytől. … A politikafilozófia mezőjében az individualista elmélet olyan kormányzatot képzel el, amelyben az állam feladata megvédeni az egyén szabadságát, de más területeken nem avatkozik bele az életébe. Ez ellentétes a kollektivizmus különböző elméleteivel: ezek az egyéntől elvárják a társadalom számára való hasznosságot, és bele akarnak szólni az egyén életébe, hogy az társadalmilag hasznossá váljék. A politikafilozófiában az individualizmust a laissez faire-rel is rokonítják.”

„jobboldali: a politikában általában a reakciós pártok, személyek vagy magatartás jelzője. Onnan ered, hogy az ilyen pártok képviselőit egyes polgári parlamentekben a jobb oldalra ültették” – Politikai kisszótár

„haladó eszmék, amelyek a haladó társadalmi osztályok érdekeit és a társadalmi fejlődés érdekeit fejezik ki, a haladást szolgálják, és segítségére vannak a társadalomnak a napirendre került történelmi feladatok megoldásában. A haladó eszmék, ha meghódították az embermilliók elméjét, meggyorsítják a társadalmi fejlődést. A reakciós eszmék a régi társadalmi rendszer fenntartására törekvő erőknek az érdekeit szolgálják; ezek az eszmék fékezik a társadalom fejlődését. … A kapitalizmus fejlődése nemcsak a burzsoázia érdekeit kifejező reakciós eszméket hoz létre, hanem forradalmi eszméket is, amelyek a kapitalizmussal végezni kívánó proletariátus és egyéb haladó erők érdekeinek kifejezői.” – A marxista filozófia alapjai

„konzervatív: maradi; a haladás ellensége; a fennálló viszonyokhoz, a hagyományokhoz ragaszkodó” – Idegen szavak marxista magyarázattal

„Társadalmi gyökereit tekintve az idealizmus a materializmussal ellentétben, rendszerint azoknak a konzervatív és reakciós rétegeknek és osztályoknak a világnézeteként jelentkezik, amelyek nem érdekeltek a valóság hű tükrözésében, a termelőerők fejlesztésében és a társadalmi viszonyok gyökeres átalakításában.” – Marxista fogalomlexikon

„A konzervativizmus szociális és politikai eszmerendszer. A szó a latin conservare-ből származik, jelentése megőrizni, megmenteni. … A konzervatív dogmatika szerint az emberek alapvetően nem egyenlőek fizikai és szellemi képességeikben, lehetőségeikben (a jogi egyenlőség természetesen ettől függetlenül fennáll). Az eszme szerint társadalmi hierarchia létezése egyszerre szükségszerű illetve törvényszerű, és a mesterséges egyenlősítő kísérletek csak erőszakkal képesek elérni céljukat, ezért helytelenek. Ennek megfelelően szükség van az úgynevezett uralkodó elitre. … A konzervativizmus legfontosabb jellemvonása a tradicionalizmus, amely a meglévő vallási, politikai, kulturális szokások és intézmények tiszteletét jelenti.”

„Erkölcs: társadalmi tudatforma, amely a társadalmi valóság erkölcsi viszonyait és kategóriáit (jóság, a jó, az igazságosság stb.) az emberi együttélés, magatartás azon normáinak, szabályainak összességét tükrözi és rögzíti, amelyek az embereknek egymás és a társadalom iránti viszonyát és kötelességeit szabályozzák. Az erkölcs jellegét a társadalmi-gazdasági rend határozza meg. Az erkölcs normáiban az osztály, valamely társadalmi réteg vagy a nép érdekei tükröződnek. … A vallás az osztálytársadalmakban lényegében a kizsákmányolók erkölcsét védi. A polgári erkölcsöt a magántulajdonosi szellem hatja át: a polgári érvek és szokások az egoizmusban, az individualizmusban, az emberek iránti ellenséges viszonyban fejeződnek ki. Az imperializmus erkölcse legkövetkezetesebben és legreakciósabban a fasizmusban fejeződik ki. A tőkés társadalmi rend pusztulásával a polgári erkölcsöt a szocialista erkölcs váltja fel.” – Marxista fogalomlexikon

A kapitalizmusban a felsőbbrendűség és az ezen az alapon az élősködés erkölcsös!

A kapitalizmus hajtóereje az élősködés lehetősége erkölcsös. A kapitalizmus ennek érdekében, védelmében fejlődött fasizmussá. A kapitalizmusban a termelőeszközök magántulajdonának szentsége teszi lehetővé törvényesen az élősködést. Valójában az individualista erkölcs a kapitalizmusban elkerülhetetlenül ide vezet! A kapitalizmus útján haladva erről nem lehet letérni, mert az élősködés erkölcsös és törvényes. Ezért nem lehet a kapitalizmus útján maradva gondolkodó emberré válni, nem lehet megvalósítani a szocialista demokráciát, a valódi gazdasági-politikai-társadalmi egyenjogúságon alapuló demokráciát, nem lehet a szocializmus útjára áttérni, ez társadalmi forradalom nélkül nem lehetséges. Az individualista erkölcs a kapitalizmus működési módja miatt lehetetlenné teszi a valódi demokrácia megvalósítását.

A kapitalizmusban az individualista erkölcs uralma alatt az emberiség még csak a gondolkodó állat lehet!
A szocializmus kollektív erkölcse teszi lehetővé az emberiség számára a gondolkodó emberré válást!
Az ember csak a társadalomban, kollektívában, kollektív módon élve, gondolkodva képes emberré válni!

„A tőkés társadalom kizsákmányoló osztályai a legtöbbször nem végeznek termelőmunkát, ezért nem vesznek részt a nemzeti jövedelem termelésében. A nemzeti jövedelmet termelő osztályok mindenekelőtt a munkásosztály és a parasztság. A nemzeti jövedelmet azonban nemcsak a fizikai munkások állítják elő, hanem azok az alkalmazottak és értelmiségiek is, akiknek munkája közvetlenül irányul anyagi javak előállítására. Ez utóbbiak munkájára a termelőfolyamatban ugyanúgy szükség van, mint a fizikai munkások tevékenységére. Nélkülük a termelőerők mai fejlettségi fokán a kooperatív termelés el sem képzelhető.” – A kapitalizmus politikai gazdaságtana

A kapitalizmus a tőkések profitja érdekében árutermelő piacgazdaság, ami a proletárok munkájával, kizsákmányolásával, bérrabszolgaságával, élősködő embertelen jobboldali társadalmi forma. A kapitalizmusban törvényes a kizsákmányolás, az élősködés, ami azonban törvényes lopás, a dolgozó proletárok által termelt értéktöbblet törvényes tőkés elsajátítása, és ennek érdekében törvényes a bérrabszolgatartás, mert a kapitalizmus másként nem működik. Ez a jobboldali erkölcs lényege. A kapitalizmus az bérrabszolgatartó társadalmi forma! Ezért szükségszerűen a társadalmi haladás ellenes reakciós formává fejlődött gazdasági-politikai társadalmi rendszerré vált, és ennek védelmére szolgál a fasiszta-kapitalizmus különböző praktikusan a körülményekhez alkalmazkodó formája.

A kapitalizmusban szükségszerű és elkerülhetetlen a kapitalista osztály-önkényuralom!

A kapitalizmusban a tőkések politikai-gazdasági hatalmát, az élősködését a diktatúrával, a joguralommal, a terrorral különböző módon, a körülményekhez alkalmazkodó praktikus formában kapitalista osztály-önkényurammal védi. Ez a fasizmus, a kapitalista osztály-önkényuralom!

Ehhez szükségszerű és elkerülhetetlen a totális kapitalista politikai-gazdasági-törvényhozói hatalom. A kapitalista érdekeltségű médiumok és az oktatás monopóliumának hatására kialakul a kapitalizmusnak megfelelő konzervatív reakciós társadalmi tudat, a jobboldali erkölcs, a hamis tudománytalan idealista világnézet.

A kapitalizmus alap és felépítménye, a társadalmi tudata, erkölcse, világnézete és a totális politikai-gazdasági-törvényhozói hatalom együtt kapitalista osztály-önkényuralom, a totális hatalom, a fasizmus.

A kapitalizmus totálisan uralja a társadalmi alapot és a felépítményt, így valósul meg a kapitalista osztály-önkényuralom. Ennek a totális hatalomnak a védelmére szolgálnak a fasizmus különböző formái, mert ezt az önkényuralmat a törvényes joguralom, a szükség szerinti terror, a gondolat, a tudat feletti uralom nélkül nem lehet megvalósítani, mert a beszélőszerszámok néha lázadoznak, mert embernek képzelik magukat. A kapitalizmusnak elkerülhetetlenül el kell nyomnia az emberi jogokat, mert bérrabszolgatartó társadalom. Elkerülhetetlenül el kell nyomnia a szocialista demokrácia a valódi demokrácia következetes híveit, a dolgozók osztályérdekeinek következetes megvalósítására törekvő marxista-leninista kommunista világnézetet.

A kapitalizmus osztály-önkényuralma modernizált formában a rabszolgatartó társadalom, a feudalizmus földesúri, királyi önkényuralmának a funkcióit látja el, hozzá hasonló a feladata, ami a kapitalista felsőbbrendű kizsákmányolók élősködésének megvalósítása.

„Feudalizmus: társadalmi-gazdasági alakulat, amely a rabszolgatartó vagy ősközösségi rend felbomlása és pusztulása eredményeként jött létre és csaknem minden országban fennállt. A feudális társadalom alapvetőosztályai: a hűbérurak és a jobbágyok. A hűbérurak uralkodó kizsákmányoló osztályába tartozott a nemesség és a főpapság. Az uralkodó osztályon belül rendek szerinti hierarchikus tagolódás áll fenn, a kisebb hűbérurak a nagyobbak alattvalói voltak. Az egyik legnagyobb hűbérúr az egyház volt. A kizsákmányolt parasztság politikailag és jogilag egyaránt jogfosztott. … A feudális termelési módot a földjáradék három fajtájának történeti egymásutánja jellemezte: a munkajáradék (robot), a termékjáradék és a pénzjáradék. … A feudális társadalom felépítménye számos sajátossággal bírt: a feudális állam rendszerint a rendi vagy abszolút monarchia formáját öltötte, a társadalom szellemi életében pedig a vallási ideológia uralkodott.” – Marxista fogalomlexikon

A kapitalizmusban a kapitalista osztály-önkényuralom elkerülhetetlen, mert a kizsákmányolást az élősködést csak így lehet megvalósítani. Ehhez nélkülözhetetlen a dolgozó proletárok számára a felsőbbrendű-alsóbbrendű, az úr-szolga társadalmi tudat kialakítása. Ezért a kizsákmányoltak tudatát a médiumokkal, az oktatással, a vallással az élősködés elfogadására nevelik, a szükség szerinti erőszakkal támogatva. Ez a kapitalizmusban a tőkésosztály létérdeke miatt elkerülhetetlen, mert a lét határozza meg a tudatot, a tőkésekét is, és ehhez van totális hatalmuk is.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!