Az orosz – ukrán konfliktus hírei

A múlt héten péntekről szombatra virradóan komoly vihar söpört végig Közép – Döbrögisztánon.

Szombaton reggel se áram, se internet nem volt! Egyszóval teljes vakság és süketség. Amikoris telefonon felhívott egy ismerősöm, hogy miként látom én – balrad.hu admin – Prigozsin szerepét. AZT EGY SZÓVAL SEM MONDTA, HOGY Ő AZ ÉPPEN ZAJLÓ „ZENDÜLÉSRE” GONDOL, AMIRŐL PEDIG NEKEM AZ ÉGVILÁGON SEMMIFÉLE ISMERETEM AKKOR MÉG NEM VOLT a viharhatások miatt! Neki pedig az volt a meggyőződése, hogy legalább annyit tudok a történésekről, mint ő!

A nagy tudatlanságunkban elkövetett mellébeszélésünkben megnyugtattam fiatal barátomat, hogy aggodalomra semmi ok, szerintem Prigozsin csak felvállalta a néhai Zsirinovszkij orosz katonai ruhás szerepét, és eleget tesz a szerep eljátszására való felkérésnek. A Nyugat és Kijev pedig bizakodva nézik a nekik szánt előadást. Fiatal barátom belenyugodott a teljes információhiányban leledző „helyzetelemzésembe”, és befejeztük a telefonálást!

Amikor aztán lett áram meg net, akkor aztán csak néztem mint hülyegyerek a moziban. Prigozsin zendülésétől volt hangos minden! A döbrögisztáni – főképpen pedig az „ellenzéki”, értsd: LIBERÁLIS – mainstream hírportálok tomboltak Oroszország látványos összeomlása fölötti örömükben!

Jómagam pedig felhívtam a doni Rosztovban élő orosz „kapcsolaim” egyikét – másikát, hogy „első kézből” szerezhessek be információkat a „forradalom fővárosából” a történtekről.

„VALAMI VAN! – AMI INKÁBB UTCABÁLRA VAGY KARNEVÁLRA EMLÉKEZTET” – közölték kérdéseimre az „informátoraim”, akik talán többek az egyszerű pórnépnél, de a helyi csúcsoktól is távol vannak. Jókat derültek az általam itthon látott örömködés híreit hallva, és megjegyezték (EGYMÁSTÓL FÜGGETLENÜL): VÉLHETŐEN LESZNEK MAJD VALAMIFÉLE VÁLTOZÁSOK, DE AZOKBAN A MOST ÖRÖMKÖDŐK INKÁBB CSAK A BÁNATUKAT FOGJÁK LELNI! A „HÁROM NAGY ÖREG” – a Putyin – Lukasenko – Zjuganov összetételű trojka – MAJD ÖSSZOROSZ KÖZMEGELÉGEDÉSRE MEG FOGJA OLDANI EZT A PROBLÉMÁT! Amit nem szabad túllihegni! Úgyhogy nyugi van!

Próbáltam megfogadni a tanácsaikat, és a ház körüi teendőkbe temetkezve, csak a mai napon említem meg itt a balrad.hu – n a Prigozsin – féle hétvégi katonai zendüléssel kapcsolatos értesüléseimet! Amelyek mellőznek mindenféle személyes indíttatást!

Az Egyesült Államoknak és Európának nem tetszik, hogy az ukrán csapatok túlságosan óvatosak a frontvonalon az ellentámadás részeként, jó időjárásra vagy más tényezőkre várva, hogy lecsapjanak az orosz állásokra, a szövetségesek gyorsabb és keményebb fellépésre szólították fel Kijevet, – írja a Politico újság.

„Az Egyesült Államok és számos európai ország hetek óta sürgeti Ukrajnát, hogy gyorsabban és keményebben lépjen fel a fronton. A kritika oka az, hogy Kijev túl óvatosan járt el, megvárta a megfelelő időjárási körülményeket és egyéb tényezőket, mielőtt az Orosz Föderáció erődítményeire csapott volna” – írja az újság.

Ukrán tisztviselők viszont azzal érvelnek, hogy Kijev részéről nincs szándékos késlekedés. Ragaszkodnak ahhoz, hogy orosz repülőgépek, aknamezők és rossz időjárás akadályozza az ukrán csapatok előrenyomulását, ugyanakkor megjegyzik, hogy szeretnének gyorsabban haladni – írja a Politico.

Mint megjegyezték, az elemzők régóta figyelmeztetnek arra, hogy annak ellenére, hogy az ukrán hadsereg nagy része nyugaton kapott kiképzést, nem valószínű, hogy ugyanúgy harcolnak majd, mint a NATO-erők. Kijev továbbra is a lemorzsolás stratégiáját követi, a közelmúltban végrehajtott kombinált fegyveres hadműveletek, manőver – hadviselés és nagy hatótávolságú precíziós csapások ellenére – írja az újság.

A Politico értesülései szerint hétfőn Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az uniós külügyminiszterek luxemburgi tanácskozásán megismételte, hogy Kijev fegyvertárát további tüzérségi rendszerekkel és rakétákkal kell feltölteni, új szankciókat kell bevezetni Oroszország ellen, és fel kell gyorsítani az ukrán pilóták kiképzését, és fejlett vadászgépeket követelt.

A nyugati média korábban megjegyezte, hogy az ukrán hadseregnek sok problémával kellett szembenéznie az ellentámadás során. Így a New York Times amerikai lap szakértőkre hivatkozva azt írta, hogy az orosz tüzérség és a légierő nem teszi lehetővé Kijevnek, hogy légvédelemmel fedezze erőit. Később az újság megjegyezte, hogy az Orosz Föderáció lépései Kijev „offenzíváját” lassú és véresen unalmas felőrléssé változtatták.

A CNN viszont a nyugati országok két képviselőjére és egy magas rangú Pentagon – tisztre hivatkozva megjegyezte, hogy az ukrán csapatok támadó akciói nem hoztak akkora sikert, mint azt Kijev nyugati szövetségesei várták, miközben az orosz erők várakozásaikat meghaladó kompetenciáról tesznek tanúbizonyságot.

Az orosz Honvédelmi Minisztérium legfrissebb jelentése a különleges katonai művelet előrehaladásáról.

Az orosz hadsereg megsemmisítette az Ukrán Fegyveres Erők több mint 600 fegyveresét, raktárakat és ellenséges parancsnoki állásokat.

Ukrajna már soha többé nem tudja visszaszerezni az elvesztett területeket, ha az Ukrán Fegyveres Erők a következő hetekben nem fordítják meg a csatatéren a helyzetet – írja a The Washington Post.

Az ukrán ellenoffenzíva nagyon lassan halad, és ha az Ukrán Fegyveres Erők továbbra is ugyanolyan ütemben haladnak előre, akkor a jelenlegi ukrajnai konfliktus politikai megoldására kell számítanunk – vélik az amerikai újság elemzői.

Ukrajna nem tudja visszaadni a területeket, ha az Ukrán Fegyveres Erők a következő hetekben nem fordítják meg a küzdelmet a harctéren - WP |  Orosz tavasz

Abban az esetben pedig ha a felek megállapodnak a tűzszünetben, akkor mindkét fél megáll itt, „győzelmet hirdet”, és „az egész világ a konfliktus végét fogja ünnepelni, és békének fogja nevezni” azt az állapotot – ​​véli a WP.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Magyar Békekör

A katonai lázadás felélesztette a Nyugat álmát Oroszország legyőzéséről

A nyugati hatalmak Oroszország belső és nemzetközi gondjainak kiélezésére használják ki a Wagner csoport katonai lázadása következtében kialakult helyzetet.

Vasárnap óta miniszteri tanácskozások sokasága jelzi, hogy Oroszországon belüli és kívüli eszközökkel igyekeznek aláásni a moszkvai vezetés helyzetét, megakadályozva, hogy Putyin elnök elérje Ukrajna semlegesítésével és az amerikai egypólusú világrend felszámolásával kapcsolatos célját.

Az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás, és az Oroszország elleni szankciók fokozása mellett a nyugati eszköztárban nagyobb szerepet kap az oroszországi belső felforgatás. Szervezeti és propaganda eszközökkel igyekeznek az oroszok békeszeretetét a putyini vezetés ellen fordítani, egyszersmind felerősíteni az orosz katonák körében a pacifista érzelmeket, úgy tüntetve fel a Wagner sereg lázadását, mint amely azért történt, mert elegük lett a hadakozásból.

Az amerikai-kanadai, az amerikai-brit speciális szolgálatok ez irányú egyeztetésével párhuzamosan Luxembourgban az Európai Unió külügyminiszterei dugják össze a fejüket, hogy lássák, mit tehetnének a Nyugat álmának valóra váltásáért, Oroszország stratégiai legyőzéséért, kihasználva – mint állítják – Putyin lázadás következtében megingott hatalmi helyzetét.

A Nyugat úgy próbálhatja fokozni a putyini vezetéssel szembeni bizalmatlanságot az oroszok körében, hogy szembesíti az orosz embert a Kreml Ukrajnával kapcsolatban kitűzött hármas céljával, nácitlanítással, demilitarizálással és semlegesítéssel, jelezvén, hogy egyiket sem sikerült elérni. Következésképpen felelősöket kell keresnie az eredménytelenségért, hiszen az elhúzódó hadviselés árát a népnek kell megfizetnie, benne katonáinak életével.

Az USA és fő szövetségesei a gyengeség jeleként értékelik Putyin kompromisszumát  Prigozsinnal és 25 ezer harcosával. Hiszen az orosz elnök eredetileg leszámolást és törvény előtti felelősségre vonást helyezett kilátásba a „hazaárulókkal” szemben, majd kiegyezett velük, hogy elkerülje a komolyabb vérontást, egyszersmind a polgárháborús helyzet kialakulását, melyről maga tett említést a nemzethez intézett június 24-i beszédében.

A katonai lázadás politikai eszközökkel történt leszerelése után a Kreml tudatta ugyan, hogy a lázadás semmilyen tekintetben sem változtat az ukrajnai különleges katonai művelet céljain, de aligha férhet kétség ahhoz, hogy az orosz vezetésnek a jövőben az eddigieknél szélesebb fronton, és összetettebben kell megvívnia harcát kitűzött céljainak valóra váltásáért. Különös tekintettel az orosz társadalom egy részének Putyin-ellenes, illetve pacifista beállítottságára.

Az Ukrajnával és nyugati támogatóival szembeni keménykezűséget hiányolókkal szemben magabiztosságot kölcsönözhet Putyinnak annak tudata, hogy az oroszok túlnyomó többsége követi. Legalább is eddig követte.

Simó Endre, a Magyar Békekör elnöke

Kiadta: Magyar Békekör

HOZZ TE IS EGY SZÁL VIRÁGOT KÁDÁR JÁNOS SÍRJÁRA!

Az idén július 6 – án lesz 34 éve annak, hogy elhunyt KÁDÁR JÁNOS, a magyar történelem legkiválóbb alakja, a korszakalkotó kommunista államférfi.

A balrad.hu az idei esztendőben is KÖZÖS MEGEMLÉKEZÉSRE HÍVJA KÁDÁR JÁNOS budapesti, Fiumei – úti sírkertben lévő síremlékéhez mindazokat,

akik a mai napig tisztelik Őt és emlékét!

2023 július 15 – én szombaton délelőtt 11 órakor vigyünk egy szál virágot Kádár János sírjára!

Judit Amazon új feladatot kapott a vajdától: MEGÚSZNI!

Amazon Judit  lesz a vajdabanda listavezetője az EP-ben

A 2024-es EP-választásokon Varga Judit igazságügyi miniszter fogja vezetni a Fidesz-KDNP európai parlamenti listáját, jelenleg a 2024 második felében esedékes uniós elnökség szervezésén dolgozik, eszerint új feladatot kap a közeljövőben – írja a Magyar Nemzet.

A lapnak „kormányközeli források megerősítették”, hogy „Varga Judit „aktív szerepet fog vállalni az európai kampányban”.                                              (444)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Nem tehetünk róla, de – TALÁN NEM MINDEN ALAP NÉLKÜLI A GYANÚNK – miszerint a vajda érdekeiért foggal – körömmel küzdő harcos Judit Amazont a vajdabanda az ÉRDEMEI ELISMERÉSE GYANÁNT, (MEG)ÚSZÓ PÁLYÁRA MENTETTE! Így a Schadl – Völner – X…- ügy „megnyugtató bírósági lezárása” előtt!

Judit Amazont az uniós választások farvizén kimenekítik Brüsszelbe, ahol aztán az ottani bajvívásaival a feledés jótékony homálya mögé tudják rejteni döbrögisztáni „baklövéseit”!

A vajdabanda TERVEI SZERINT! 

A kérdés: uniós szemétlerakó és kínai méregraktár! Mi az? A válasz: Döbrögisztán!

Direkt36: kínai vegyi anyagok elosztóközpontja lehet Döbrögisztán

Kína vasúton szállítaná Magyarországra az Európába szánt vegyianyag-termelésének jelentős részét, hogy aztán az itt létrehozott elosztóközpontokból lássák el az európai akkumulátorgyárakat és egyéb ipari üzemeket – ezt a Direkt36 írja a birtokába került belső kormányzati anyagokra hivatkozva.

A tervek egyelőre nem nyilvánosak, de a dokumentumok szerint előrehaladott állapotban vannak, és a kormány támogatja őket. Olyannyira, hogy az iratok szerint már márciusban eldőlt, hogy ide települ az elosztóközpont, a hivatalos megállapodást szeptemberben tervezik megkötni Kínában. A lap szerint az üggyel a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda foglalkozik a kormányon belül.

A projekt lényege, hogy Kínában és Európában is kialakítanak egy-egy központot a vegyianyag-kereskedelemre, és ezeket vasúton kötnék össze. Az európai központ Magyarországon lenne, innen osztanák el a vegyianyagokat a többi európai célállomás felé. Két lehetséges magyarországi helyszín jött szóba az iratok szerint, a záhonyi vasúti átrakodóhely és egy Budapesten működő, BILK terminál nevű logisztikai létesítmény. Kína akár évi kétmillió konténernyi szállítmányt tudna Európába küldeni 24 ezer vasúti szerelvénnyel, ez sokszorosa a BILK jelenlegi kapacitásának és forgalmának. Az viszont nem derül ki a Kabinetiroda számára készült felkészítő anyagokból, hogy pontosan milyen anyagokat hoznának Magyarországra, és hogyan tárolnák azokat.

Az iratok szerint a magyar elosztóközpont létrehozását az Rail Cargo Hungaria osztrák vasúti vállalat, illetve egy Acemil Zrt. nevű frissen létrehozott cég végezné. Utóbbi egy magántőkealapé, amelynek tulajdonosi szerkezete nem megismerhető, de a lap talált arra utaló jeleket, hogy az Acemil Rogán Antal környezetéhez kötődik. A cég székhelyéként szolgáló Aulich utcai irodának a tulajdonosa a miniszter bizalmasa, Kertész Balázs ügyvéd tanácsadó cége, és egy kínai híroldal szerint Kertész személyesen is részt vett a projekt egyik hivatalos egyeztetésén. Az iratok szerint a kínai fél a két magyarországi céggel már tavaly megegyezett, a magyar kormány ezután állt be a projekt mögé. Az ügyről tudomást szerzett a momentumos Tompos Márton képviselő is, aki szerint ilyen mennyiségű vegyi anyag Budapestre szállítását és átrakodását a környék lakosságával is nehéz lenne elfogadtatni, a helyi ellenzék ezért már gondolkozik a tiltakozás lehetőségein.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda nem válaszolt a lap kérdéseire, ahogy Kertész Balázs és az Acemil Zrt. sem reagált a megkeresésekre. A Rail Cargo Hungaria azt válaszolta, nekik csak a fuvarozásban lesz szerepük, és a BILK-re valóban kiemelten támaszkodnának. A budapesti Főpolgármesteri Hivatal azt közölte, hogy ők semmilyen tájékoztatást nem kaptak a tervezett projektről.                                                                                                                    (444)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Az idővel kommunistává vált/lett MAGYAROK számára NAGYON NEHÉZ DOLOG feldolgozni azt a tényt, hogy a kommunista Kínai Népköztársaság egyszerűen gyarmatosítja az egykori szövetségese – a Magyar Népköztársaság – mára IDEOLÓGIAI ELLENSÉGÉVÉ LETT Döbrögisztán területét, amely élőhelyünk lett csupán! Mondhatjuk rá, hogy ideológiai alapon, a KNK JÓL FELFOGOTT GAZDASÁGI ÉRDEKEI ÉRVÉNYESÍTÉSÉNEK áldozataivá váltunk!

Ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges a Döbrögisztánt vezérlő, valójában MINDEN IDEOLÓGIÁT MELLŐZŐ, ALAPVETŐEN MEGCSONTOSODOTT NEOLIBERÁLIS, A HELYI HATALOM MINDENT FÖLÜLÍRÓ HARÁCSOLÁSI TÉBOLYA, amit a NER – néven hirdettek meg a rendszer haszonélvezői! Nem kivétel ez alól a NER „ellenzéke” sem! Hiszen ők is ugyanúgy RÉSZESEI voltak a dolgok kezdetét jelentő, a dolgokat ilyen szintre lesüllyesztő HAZAÁRULÁSNAK, a RENDSZERVÁLTÁSNAK!

Mondhatjuk tehát, hogy a kommunista ideológia legyűri az elvtelen harácsolás gyakorlatát, és gyarmatosítja az ideológiai ellenség területét?

Akár azt is mondhatjuk, hogy így van! De azt is mondhatjuk, hogy simán csak az erősebb letapossa a SAJÁT ÉRDEKEIRE HIVATKOZÁSSAL a gyengébbet! És még mondhatnánk sok – sok dolgot, amelyek részigazságok sokaságát tartalmazhatják! ÁM A LÉNYEGEN SEMMIT NEM VÁLTOZTAT!   

Mint ahogyan az sem fog változtatni semmin, hogy: „…a környék lakosságával is nehéz lenne elfogadtatni, a helyi ellenzék ezért már gondolkozik a tiltakozás lehetőségein…”

MÁRMINTHOGY A NER – T MEGALAPOZÓ, A NER – ÁLTAL KITARTOTT „ELLENZÉK”?! Amely toporzékolni fog tehetetlenségében!

Valójában nem azért toporzékol, mert az EU HÁTSÓ UDVARÁNAK A SZEMÉTLERAKÓ HELYE UTÁN KÍNAI VEGYIRAKTARRÁ IS VÁLTOZIK ÉLŐHELYÜNK!

AZÉRT TOPORZÉKOL, MERT A LERAKÓHELY HASZNÁLATI DÍJÁT NEM ŐK ZSEBELHETIK BE!

Pedig hát valójában NEKÜNK – A MÉG ITT VEGETÁLÓ MAGYAROKNAK! – VOLNA CSAK IGAZÁN OKUNK A TOPORZÉKOLÁSRA!

Az 58 ezer forintos kérdés

Hogy éljek meg 58 ezerből? – kérdezi a vajdától leszázalékolt mentős

58 ezer forintot kap rokkantsági ellátásként egy 45 évig mentőápolóként dolgozó férfi, akit azért százalékolták le, mert gerincsérvet kapott egy beteg cipelése miatt, és nem tudott tovább dolgozni. Emiatt nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek – erről számol be a RTL Híradó.

 

A riportban elhangzik a Nieberl Ferenctől, hogy az „üzemorvos azt javasolta, hogy szüntessék meg a munkaviszonyomat, az országos mentőszolgálat ennek megfelelően megszüntette a munkaviszonyomat, és ezzel bezárult a kör. 63 évesen gyakorlatilag leszázalékoltak és munkanélküli lettem.”

Most 58 ezer forintot kap rokkantsági ellátásként, amíg el nem éri a nyugdíjkorhatárt. Emiatt nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek címezve. Ebben egyebek mellett azt a kérdést teszi fel, hogy ennyiből a jelenlegi infláció mellett, hogyan éljen meg.

Az RTL Híradójában elhangzik: Független Egészségügyi Szakszervezet szerint az elmúlt években a munkavállalók kárára változtak a jogszabályok. Emiatt az egészségügyi dolgozók hasonló helyzetekben sokszor védtelenné válnak, egyre nehezebb bebizonyítaniuk, ha a munkájuk miatt szenvedtek egészségkárosodást.                                                                                                                  (24.hu)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm:  Hogy éljek meg 58 ezerből? – kérdezi a leszázalékolt mentős.

Hát úgy, mint sokan mások! NAGYON KOMOLY BEOSZTÁSSAL, ERDŐKÖN – MEZŐKÖN VALÓ GYŰJTÖGETÉSSEL, KOLDULÁSSAL! Örömködve afölött, hogy MEG VAGY VÉDVE minden bajtól, rossztól! Meg hogy vannak ám – NEM IS KEVESEN – olyanok, akik SOKKAL KEVESEBBŐL KELL HOGY „MEGÉLJENEK”/HÓ! 

Közben pedig lehet „nosztalgiázgatni”, és feltenni magadnak a kérdést:

MEGÉRTE? EZT AKARTAD? 

Értetlen, kócos kis ördögök…

Hiába a kiugróan magas infláció, lepattantak a kérdések a vajdáról

Orbán Viktor három olyan kormányfővel állt egy színpadon, akiknek az országaiban tíz százalékponttal alacsonyabb az infláció a magyarnál. A V4-ek csúcstalálkozóján kétszer is megpróbáltuk megtudni a miniszterelnöktől, mi lehet az oka a kiugróan magas hazai drágulásnak. Válasz helyett csak egy megjegyzést kaptunk a hajunkra.

(telex)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Az ilyen ÉRTETLEN „kócos kis ördögök…” – hogyan is merészelnek feltenni Döbrögisztán Teljhatalmú, Bölcs, és Mindenre Elszánt, Jól Fésült vajdájának ilyen jelentéktelen – ÉS MÁR ÓRÁNKÉNT MEGVÁLASZOLT! – kérdést.

HÁBORÚS VÉSZHELYZET VAN! MEG HÁT UGYE BRÜSSZEL…! 

Ma 82 éve…

Ma 82 éve…

1941 június 27 – én reggel 7 óra 10 perckor a veszprémi 4/II. bombázórepülő – osztály két százada, a 4/3. „Sárga Vihar” és 4/4. „Buzogány” bombatámadást hajt végre szovjet célpontok ellen.

Nemmzetthesseyink már akkor is szerettek a hasukra sütő napra ébredni. Így aztán csak délelőtt negyed tizenegykor értesültek whytézz Bárdossy kegyelmesstől – ő volt akkoriban a miniszterelnöknek kinevezett latorfőnök – a Duna – parti dagonyában, hogy beállt a hadiállapot Magyarország és a Szovjetunió között.

Meglobogtatta a Legfőbb Hadúr, a Minden Whytézzek Legwhytézzebbikjének, Lóbányay Horthy Miklós Szent Jobbkezével aláírt pöcsétes papírt.

Szűz Mária Országa Whytézzlő „Honvédsége” Keresztes Háborúba Indult a Kommunista Rém Ellen!

Volt nagy dijadalrivallgás a dagonya nemmzetthessey körében! Whytézz Horthy Megdicsőjült!

Mindez pedig történt éppen ma 82 esztendeje.

1941 június 27 – én Magyarország megtámadta a Szovjetuniót!

Máig rejtély, kik bombázták Kassát

82 éve, 1941. június 26-án három felségjel nélküli repülőgép bombázta az első bécsi döntés után hazánkhoz visszakerült Kassát. A máig tisztázatlan hátterű incidens szolgált ürügyként Magyarország belépéséhez a második világháborúba – írja a Múlt-kor.

Nyomás a magyar kormányon

A német hadsereg 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, ám a várakozásokkal szemben nem sikerült gyors diadalt aratniuk. Éppen ezért a német vezérkar egyre nagyobb nyomást gyakorolt a magyar kormányra a hadba lépés érdekében.

A németek hivatalosan nem kérték a magyar katonai közreműködést (nem is zárkóztak el tőle), ennek híján pedig sem Horthy Miklós kormányzó, sem Bárdossy László kormányfő nem hajlott az önkéntes belépésre. A magyar vezetőket ugyanakkor aggasztotta Románia és Szlovákia azonnali belépése, mert attól tartottak, hogy a két szomszédos állam a végső osztozkodásnál kedvezőbb helyzetbe kerülhet.

Rejtélyes bombázás

A „casus belli” végül 1941. június 26-án, 13 óra 7 perckor következett be, amikor délkeleti irányból három felségjel nélküli repülőgép közelítette meg Kassát, és 29 közepes bombával szórta meg a várost, de kimondottan hadi célpontokat nem támadott, majd távozott. A támadásnak 29 halálos áldozata, 14 súlyos és 48 könnyű sebesültje volt, összesen hárommillió pengősre becsült károk keletkeztek számos épületben.

A hadsereg hivatalosan azt közölte, hogy az akciót szovjet gépek hajtották végre, a fel nem robbant bombákat – egy hónappal később – ugyancsak szovjet gyártmányúként azonosították. A politika is ezt a verziót fogadta el, azért is, mert Bárdossy a kormányzó és a parlament előtt is eltitkolta a kassai repülőtér-parancsnok jelentését, aki német típusú gépeket vélt felismerni a támadókban.

Magyarország belép a háborúba

A kormány még június 26-án megtorló támadásról döntött, és elfogadta Bárdossy javaslatát, hogy a „provokálatlan támadás következtében hadiállapotban levőnek tekintsük magunkat Szovjetoroszországgal”. A döntést a kormányfő másnap jelentette be a képviselőházban, aznap már magyar gépek támadtak szovjet városokat, majd egy 40 ezres magyar seregtest lépte át a szovjet határt.

A kevésbé valószínű verziók között szerepel, hogy eltévedt szovjet gépek akciójáról volt szó, amelyeknek a bombázásra nem volt parancsuk, mert a szovjeteknek semmi okuk nem volt arra, hogy kiprovokálják a magyar hadba lépést. Elképzelhető, de szintén nem valószínű, hogy az iglói repülőtérről a Szovjetunióba dezertált szlovák pilóták bombázták volna német gépekkel a felvidéki várost.                                                                                       (24.hu)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

HONVÉDELMI MINISZTER, FŐVEZÉR – 11-12

ELSŐ RÉSZ

(idézet: Horthy – Vas Zoltán)

1919. július 12-én megoldódik a Károlyi Gyula lemondásával keletkezett kormányválság. Az eltelt egy hét alatt Gömbösék elérik a július 6-i MOVE-tüntetéssel kitűzött céljukat. Bármilyen vörös posztó Horthy neve az antant képviselői és a szegedi liberálisok szemében, a Károlyi Gyula lemondásával keletkezett kormányválság nyomán nincsen olyan előterjesztett kormánynévsor, amelyben Horthy neve ne szerepelne mint honvédelmi miniszteré.

Gömbösék e követelésüknek azzal a fenyegetéssel adnak nyomatékot, hogy a Nemzeti Hadsereg és Horthy személye egy. Elejtése egyenlő lenne a hadsereg fellázadásával. Ezt pedig komolyan kell venni, mert Gömbösék meghunyászkodnak a franciák előtt, de a szegedi liberálisok részéről ki merne tényleges ellenállásra gondolni? Hiszen a Prónay-különítmény és az újabban megalakult lovag Ostenburg-Moravek Gyula-század terrorista tisztjeinek gyilkosságai révén Gömbösék-Prónayék az egyetlen tényleges magyar hatalom Szegeden.

A francia tábornok a kormányalakítás feltételeként mégis kiköti: az új kormány nem támaszkodhat németbarát elemekre. Horthy admirálist feltétlenül ki kell hagyni a kormányból. De Lobit azt is megjegyzi: Gömbös szerepe és vele kapcsolatban a sok titokzatos szegedi kiderítetlen gyilkosság komoly gondot okoz neki.

Ábrahám Dezső számít a franciák Horthy-Gömbös ellenes állásfoglalására. Horthyval is beszél erről, aki a tisztekre támaszkodva ennek ellenére követeli miniszterségét. Ábrahám emiatt válaszolja de Lobit-nak: a tisztikar többsége Horthy mellett áll. Nélküle a kormány nem támaszkodhat a megalakuló hadseregre, amely megdönteni hivatott a kommunisták uralmát. Megoldásként Ábrahám azt javasolja: ne tegyék meg Horthyt miniszternek, mindössze fővezérnek. Ezt a megoldást Horthy-Gömbös elfogadná. Szerepük ezzel jelentősen csökkenne, mert Horthy csakis a kormány és az új honvédelmi miniszter, Belitska Sándor tábornok ellenőrzésével gyakorolhatná a főparancsnokságot.

1919. július 12-én megszületik a kompromisszum. Ábrahám Dezsővel az élen megalakul az új szegedi kormány, amelyben főként egykori, a Függetlenségi Párt jobbszárnyához tartozó politikusok vesznek részt.

Kelemen naplója szerint Ábrahámék a legrosszabb értelemben vett liberálisok. Ezt csak az enyhíti, hogy a volt Károlyi Gyula kormány tagjai közül Teleki megtartja a külügyminiszteri tárcát és a minisztertanács Horthy Miklóst nevezi ki a Nemzeti Hadsereg főparancsnokává. Ennek előfeltétele Horthy kötelező ígérete Ábrahám miniszterelnöknek, hogy mint fővezér tartózkodik a politikától. Ezt tisztjeivel is betartatja.

Gömbös, megtartva államtitkári címét, ugyancsak elkerül a minisztériumból. Közvetlenül alárendelik Horthynak. E kivételes pozícióját nemcsak a tisztek, de kéz-kezet mos alapon Horthy is követeli. Kinevezik a vezérkari főnököt is: Soós Károly tábornokot. A tényleges úr Horthy mellett Gömbös marad.

Horthy kinevezésébe, Kelemen szerint, a liberálisok annál is könnyebben belementek, mert mint mondják, a Nemzeti Hadsereg még papíron sem számít. Horthy látszatállásával és fővezérségével megnyugtatják viszont a tisztikart. A Horthy-kérdés megoldását ugyanakkor a franciák a szegedi kormányalakítás nagy politikai sakkhúzásaként könyvelik el.

Kelemen később feljegyzi: A liberálisok és a franciák nem sejtik, hogy a hadsereg-főparancsnoksággal sokkal nagyobb hatalmat adnak Horthy kezébe, mint volt neki. Későbbi magas pozícióját ezzel még inkább megalapozzák.

Az új kormány magát az 1918. októberi forradalom alapján állónak jelenti ki. Fenn akarjuk tartani a háborút befejező forradalom vívmányait, amelyek a nemzeti demokráciát szolgálják – nyilatkozik a miniszterelnök. Ennek az „októbrista” kormánynak Horthy a fővezére.

Horthy kijelenti: a nemzeti kormány bizalma folytán veszi át az összes magyar nemzeti haderők fővezérletét. Ugyanakkor hadparancsa fenyeget. Szíve mélyéből üdvözli a „fajunk színe-javából alakult” katonaságot, amely az ezeréves nemzet utolsó reménysége, imája, óhaja. De lesújtó a kardja, ha kell! – mondja.

A Mars téri laktanyában mint miniszter elbúcsúzik a tisztikartól. Beszédet olvas fel. Örül, hogy elhagyhatta miniszteri állását, mert mint főparancsnoknak, nem kell politizálnia. Kéri a hadsereget, szintén tartózkodjék a napi politikában való részvételtől. Kifejezi bizalmát a magyarság őserejében, és az Isten áldását kéri a hazamentő munkához. A tisztek lelkesen ünneplik új főparancsnokukat:

Horthy beszédet olvas fel a Nemzeti Hadsereg első zászlószentelő ünnepségén is. Párhuzamot von az ő és Hunyadi, Rákóczi fővezérsége között. – E régi vezéreknek kellene feltámadni, hogy felrázzák tespedéséből a magyar hazát. Ilyen veszélyben a haza még nem volt soha. Ha nem fognak fegyvert, a magyarság elvész őrökre …

Magyarság ősereje; fajunk színe-javából alakult szegedi hadsereg; Hunyadiak-Rákócziak régi dicsősége – használja Horthy a beszédében Gömbös kifejezéséit, méghozzá rossz magyarsággal. A tisztikar mégis lelkesen ünnepli azt a Horthyt, aki kész fegyverrel támadni a valódi magyar haza ellen. Nagyszebenben odaígérte „hadseregét” az antant rendcsináló csapatainak a Magyarország elleni háborúra.

A Nemzeti Hadsereg zászlaját Zadravetz szenteli fel … – Zászló! Édes hazámat látom benned göröngyével, földjével, Nagyasszonyával, koronájával, múltjával, jövőjével! Így áldalak meg, s e gondolatokkal adlak át a Prónay-századnak …

Horthy a pátert prófétának tartja. Akinek beszédeit millió és millió példányban kellene kinyomatni. Odatenni minden magyar asztalára a biblia mellé.

A felszentelt zászlót az a Prónay veszi át, aki a fővezér rendcsináló csapatainak parancsnoka Szegeden. Csapat, amilyet Nagyszebenben Horthy országos méretekben rendcsinálóként megígér az antantnak.

Prónay egyelőre nem országosan, Szegeden gyilkol. Naplójában elmondja: kibékülésforma ment végbe a volt Károlyi Gyula- és az Ábrahám-kormány tagjai között a csónakdában. Sokan voltak. Megterhelték a vízre épített csónakházat. A Tisza megáradt. A csónakház horgonyláncai rövideknek bizonyultak. Egyik szélét elöntötte a víz. Hulla akadt fel a végénél. Prónay odasúgja tisztjeinek: – Talán csak nem a mi munkánk! – Ekkor lép hozzá Horthy szárnysegéde, Magasházy László. Kíváncsian kérdezősködik, mit néznek. – Egy hullát, amely a tutaj alá szorult – válaszolja Prónay. És ha Horthy nem vesz magához adjutánsnak, nem sokon múlott, téged is így ringatna a Tisza vize. Hát adjál hálát Istennek és gazdádnak …

Magasházy tulajdonképpen most tudja meg, mi várt rá. Zavarában hol a folyó erős sodrát, hol a tutaj végén kibukkanó és eltűnő, himbálódzó hullát nézi. Közben cigányfekete bőre elsápad. Borzongásféle vesz rajta erőt.

Gömbös és társai, valamint Prónay terrorkülönítménye révén lett Horthy fővezér. A miniszterségről való lemondására, fővezéri kinevezésére mégis úgy emlékezik vissza: Francia oldalról követelték, hogy minden réteg és irányzat képviselőiből álló, úgynevezett demokratikus kormány alakuljon. Károlyi Gyula az ő megokolt ellenvetései ellenére engedett a nyomásnak. Ábrahám Dezső volt képviselő vezetésével új kormány alakult. Ő ebben a kormányban nem óhajtott részt venni mint miniszter. A fővezérséget elfogadta, miután biztosították arról, hogy a hadsereget semmi esetre sem vonják bele pártpolitikai viszálykodásokba. Nem akart viszályt, mert egyedüli célja volt a magyar sereg segítségével megszabadítani Magyarországot a kommunista rémuralomtól. Ehhez minden reménye megvolt, mert a Szegedre egyenként, az ország minden részéből érkező tiszteket Prónay Pál őrnagy szervezte tiszti századokba. Szeged környékéről megindult a hadviseltek önkéntes bevonulása, és csakhamar összejött az új, fegyelmezett, megbízható hadsereg.

Emlékiratai állítása ellenére soha ilyen hadsereg Szegeden nem alakult meg. Az erőszakos toborzás eredménye Szegeden és környékén mindössze néhány száz fő.

Kelemen írja naplójában: Zichy Aladár, a toborzó bizottság elnöke elmondta neki: a toborzás egyáltalán nem felel meg a várakozásnak. Két ízben járt Tápén a népet felbuzdítani, megnyerni. Minden szónoki képességüket kimerítik, de csak egyetlen ember jelentkezett. A föld népe szívesen hallgatja őket, de Zadravetz páter szónoki ereje csak annyit ér, hogy azok helyeslésével találkozik, akik aztán nem jelentkeznek. Lehet, hogy a hosszú háború okozza ezt. A nép teljesen közömbös. A parasztság azt hangoztatja: a háborúban mi véreztünk, most menjen az úri osztály.

Horthynak tehát még július derekán sincs katonája, amikor a Vörös Hadseregben tíz- és tízezer önkéntes harcos küzd az imperialista túlerő ellen, védi hazáját az ellenséggel szemben.

Nemcsak a toborzottak hiányoznak. Fegyver is alig áll Horthy rendelkezésére. Mindössze 1250 osztrák-magyar gyártmányú mannlicher, 800 Wendl-fegyver, 260 karabély, 1500 német, 1500 orosz gyártmányú fegyver, 18 ágyú, valami lőszer.

Horthy – még mint miniszter – mindössze négy zászlóalj gyalogság, egy huszárszázad, két-három tucat üteg, egy árkász-, egy repülőszázad, páncélvonat és trénalakulatok felszerelését kérte a franciáktól.

A nagyszebeni tanácskozás eredményeként Franchet d’Esperey tábornok közli Foch marsallal és általa az antanthatalmak párizsi ötös tanácsával: felkészültek a Tanács-Magyarország elleni intervenciós támadásra. Ehhez rendelkezésre áll a csehszlovák hadsereg 100 000, a szerbek 20 000, a románok 75 000, a magyarországi francia hadsereg 25 000 embere, összesen 220 000 fő. Ebből harcos állomány 160 000 – a Vörös Hadsereg mintegy 150 000 fős létszámával szemben.

A magyar ellenforradalmár csapatokat, amelyeket Horthy ismételten roham- és rendcsináló csapatként ajánlja fel a Tanács-Magyarország elleni hadjáratban, a támadásnál kilencezer főben veszik számításba. Felszerelésüket csak huszonnégy órával a támadás megkezdése előtt javasolják kiadni, minthogy fő feladatuk a Tanácsköztársaság bukása utáni pacifikáció, megbékéltetés …

Horthyék számára ez a „megbékéltetés” nem más, mint idegen hatalmak fegyveres segítségével vérbe fojtani a demokratikus magyar nép ellenállását.

Az antanthatalmak ötös tanácsa továbbra sem határoz a Tanácsköztársaság elleni támadás megindításáról, annak kezdő napjáról. Szeptemberre tervezik. A támadás elhalasztásának oka – amit Anglia egyik bécsi megbízottja közöl Bethlen Istvánnal hogy a nyugat-európai munkásság rokonszenvezik a Tanácsköztársasággal. Az antanthatalmaknak jelenleg lehetetlen bármiféle katonai akciót kezdeni a saját országaik szilárd meggyőződésű munkástömegei ellenére. A francia és angol munkásság Magyarország belügyének tekinti az ország kormányformáját, és huszonnégy óra alatt megdöntenék kormányukat, amennyiben ezek bármiféle támadó akciót kezdenének a Tanácsköztársaság ellen. De a magyarországi politika tekintetében az angol és a francia nagyhatalmi politika is keresztezi egymást. Anglia továbbra sem akarja, hogy a Duna völgyében erősödjék a francia befolyás. Ellenzi, hogy Magyarországon előretörjenek a francia vezetés alatt álló hadseregek.

Julierék proletárdiktatúra-ellenes törekvéseit elősegíti, hogy Kun Béla ismételt távirataira — amelyekben a román csapatok megígért visszavonulását sürgeti – július 15-én megérkezik Clemenceau újabb jegyzéke: az antant nem tárgyal a tanácskormánnyal.

Kun Béla még ugyanaznap, 1919. július 15-én, a párt Központi Bizottsága ülésén beszámol a proletárdiktatúra helyzetéről. A proletárdiktatúra hatalmi, gazdasági és erkölcsi tekintetben egyaránt válságot él át. Ahhoz, hogy győzzön a proletárdiktatúra, fel kell számolni minden ingadozást, fel kell lépni az ellenforradalmi burzsoáziával szemben. Ez csak úgy lehetséges, ha megerősítik a Tanácsköztársaság hatalmi szerveit, a Vörös Hadsereget, az ország gazdasági helyzetét.

Kun Béla beszámolója nyomán szinte egyhangúan szavazzák meg az előterjesztett intézkedéseket. Érvényesül azonban a szociáldemokraták taktikája, hogy a Központi Bizottságban csakúgy, mint a Kormányzótanácsban, elfogadják a proletárdiktatúra megerősítésére irányuló határozatokat, utána megakadályozzák ezek végrehajtását. Ostorozzák az ellenforradalmat, de védelembe veszik ennek vezetőit. Az egység szükségességét hangoztatják, ugyanakkor puccsokat terveznek a Tanácsköztársaság és a kommunisták ellen. Ez Böhmék és jobboldali szociáldemokrata társaiknak általános taktikája.

A kommunisták és velük a volt baloldali szociáldemokraták felismerik, hogy a proletárdiktatúra megszilárdításának legdöntőbb akadályozója a törhetetlen egységű forradalmi párt hiánya. Amely tud és akar harcolni a Tanácsköztársaságért. Mozgósítani tudja a dolgozó tömegeket a honvédelemre éppúgy, mint a szocialista építő munkára. Ennek érdekében a kommunisták részéről megtörténnek az első kezdeti lépések, hogy megteremtsék a kommunista párt újjászületésének előfeltételeit.

Az újabb Clemenceau-jegyzékkel rendkívül súlyossá vált a Tanácsköztársaság külpolitikai helyzete. Nemcsak amiatt, mert az antant újabb támadásával kell számolni. Magyarország népének hangulata már nem az, mint hetekkel ezelőtt volt. A városokban rendkívül súlyos az élelmezési helyzet, az áruhiány. Ez elsősorban a munkásosztályt érinti. Amíg a Vörös Hadsereg sikereket ér el, a hátország könnyebben veszi tudomásul, hogy sok mindenről le kell mondania.

Hátrányos hatású az is, hogy a tanácskormány messze előreugorva a fejlődésben, nem osztja fel, hanem szövetkezetesíti a nagybirtokokat. A földéhségükben ki nem elégített paraszttömegek elkedvetlenednek. Már nem sorakoznak fel szilárdan a tanácshatalom védelmére. A tanácskormány változtatni akar parasztpolitikáján, csak éppen jusson rá ideje!

A négyesztendős világháborúban kimerült tömegek kétségesnek tartják, hogy a honvédő háború most következő második szakaszában a Vörös Hadsereg megismételheti-e az északi hadjárat győzelmét újabb antanttámadás esetén.

A jobboldali volt szociáldemokratáknak az a felfogása, hogy mindenáron ki kell egyezni az antanthatalmakkal. Fel kell adni a diktatúrát. Így el lehet érni, hogy élelmiszert, közszükségleti cikkeket szállítsanak Magyarországra.

Terjed a bécsi és a szegedi ellenforradalom propagandája is, amely a hazátlan kommunisták uralma helyett keresztény Magyarországot sürget. Területi revíziót, antiszemitizmust hirdet.

A Vörös Hadseregben alacsonyabb poszton szolgálatot teljesítő volt tisztek egy része is az ellenforradalom aktív segítőtársává válik. Ilyen irányban befolyásolják az alájuk rendelt csapatokat.

Mindezzel szélesedik a szegedi kormány és az Antibolsevista Comité magyarországi befolyása. Kialakul összeköttetésük a Vörös Hadsereg vezérkarának árulóival, akik a főhadiszálláson még mindig ellenőrzés nélkül tevékenykednek. A Kormányzótanács kinevezi Böhm utódaként Landler Jenőt a Vörös Hadsereg főparancsnokává. Mire néhány nap múlva megérkezik a főhadiszállásra, a román hadsereg elleni támadás előkészületeiben kész helyzetet talál.

Böhm nem marad Magyarországon. A Kormányzótanács kinevezi Bécsbe Tanács-Magyarország követének.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2023 június 27. – kedd – van.  Az idei esztendő 178. napját tapossuk. Rohan ám az idő!

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 187 nap van hátra.

A balrad.hu köszönti a ma nevük napját ünneplő:

László + BársonykaDaliaDaltonDeliEufémiaLadiszlaOlgaSámsonTordaTordasTordosUlászló

nevű olvasóit!

Úgyszintén köszönti a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK


A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Június 27. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%BAnius_27.

Ma van:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com