ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
A történelem bizonyítja, helyes, hogy a Forradalmi Kormányzótanács kész a béketárgyalásra, fegyverszünet kötésére. A Clemenceau-jegyzék elfogadása azonban nem jelent kétoldalú megállapodást. Ez az antant ultimátumának teljesítése. Egyoldalú visszavonulás abban a reményben, hogy ennek fejében az antant a Tiszántúlról valóban visszavonja a román csapatokat, és esetleg békét köt. Az északi visszavonulás tehát nem hasonlítható a breszti békéhez.
A Vörös Hadsereg június 29-én megkezdi az északi területek kiürítését. Ez a Szlovák Tanácsköztársaság összeomlását is jelenti. Rendkívül kedvezőtlenül hat a hadsereg szellemére. S még inkább másnap, amikor köztudomásúvá válik a bukaresti kormány döntése: amíg a tanácskormány fennmarad, az antant ígérete ellenére sem üríti ki a Tiszántúlt. A csalódás aláássa a Vörös Hadsereg harcképességét, lazítja a fegyelmet, megingatja a győzelembe vetett hitet.
A Clemenceau-javaslat elfogadása súlyos hibának bizonyul. Zavart kelt a forradalmi erők soraiban. Tovább súlyosbítja a Tanácsköztársaság amúgy is nehéz belső és külső helyzetét.
Kun Béla később elismeri: a Clemenceau-jegyzék elfogadása körüli vitában Szamuely Tibornak volt igaza, aki az elutasítás mellett foglalt állást. A Tanácsköztársaságnak biztosítékokat kellett volna követelni az antanttól. Helytelen volt rögtöni tárgyalások megkezdése nélkül a Vörös Hadsereg északi hadjáratának hadműveleteit megszüntetni, visszavonni a csapatokat. A Tanácsköztársaság külpolitikájának alapvető hibája e kérdésben, hogy Clemenceau manőverére nem feleltek ellenmanőverekkel, nem igyekeztek időt nyerni tárgyalások útján. Meg sem kísérelték ilyen tárgyalások kikényszerítését. Biztosítékok nélkül teljesítették Clemenceau követelését: nem számoltak a Vörös Hadseregnek a visszavonulás következtében beálló szétesésével.
Landler Jenő azzal jellemzi az északi hadjárat megszüntetésével kialakult helyzetet, hogy már a visszavonulási parancs kiadása előtt és ezt követően, a jobboldali szociáldemokraták és mindenekelőtt Böhm Vilmos, a Vörös Hadsereg főparancsnoka, agitációjukkal tervszerűen dezorganizálták a hadsereget. Zavart keltő parancsokkal szándékosan a minimumra süllyesztették harcképességét. Béke mindenáron és szocializmus építése az antant segítségével! – a jelszavuk. E jelszó propagandáját oly széles alapra fektetik, hogy sikerül behálózniuk a tömegeket, a vöröskatonák jó részét.
A Vörös Hadsereg visszavonulásának demoralizáló hatása még így is leküzdhető lenne, ha a szociáldemokrata jobboldal az elkövetkező heteket nem arra használná fel, hogy szívós támadást indítson a proletárdiktatúra ellen. Mind nyíltabban követelik a polgári demokrácia megvalósítását, a Tanácskormány felváltását szociáldemokrata kormánnyal.
Összeesküvéseket kezdenek a tanácshatalom ellen. Böhm, a hadsereg főparancsnoka, július 5-én titkos tanácskozásra hívja meg a párt és a kormány több régi szociáldemokrata vezetőjét. Felajánlja: a hadseregre támaszkodva leszámol a kommunistákkal, véget vet a proletárdiktatúrának. A jelenlevők egyetértenek Böhmmel. Terve mégsem valósul meg. Többségükben úgy vélik, ha a szociáldemokraták most mégis megszerzik a hatalmat, a kommunisták nélkül nem lennének képesek megtartani.
Budapest katonai parancsnoka, a régi szociáldemokrata Haubrich, fegyveres puccs útján kezdeményezi a diktatúra megdöntését. Végül ő sem meri elkezdeni, mert tart a kommunisták elszántságától.
Böhm és Haubrich egyaránt arra építi összeesküvését, hogy megnyerik a Vörös Hadsereg legfőbb vezérkarának volt tisztekből álló vezetőit. Számosan készek erre, azzal a mögöttes gondolattal, hogy a jobboldali szociáldemokratáknál messzebbmenő ellenforradalmi célokat követnek.
A főtisztek ellenforradalmi terveit elősegíti, hogy Stromfeld Aurél, mert helyteleníti az északi hadjárat eredményének biztosítékok nélküli feladását, lemond vezérkari főnökségéről. Távozása súlyos vesztesége a proletárdiktatúrának. Helyére Julier Ferenc volt alezredes kerül, aki később, már Horthy idején megírja: Stromfeld utódaként azzal a kifejezett szándékkal fogadta el Böhm főparancsnok mellett a vezérkari főnöki beosztást, hogy azt a proletárdiktatúra megdöntésére használja fel.
Julier megírja: posztját átvéve ő és összeesküvő vezérkari társai, a belpolitikai helyzetet elemezve, arra a következtetésre jutottak: a Tanácsköztársaságot nem lehet belső ellenforradalommal megdönteni. Ekkor határozták el, hogy a Vörös Hadsereget belehajszolják egy olyan, eleve sikertelenségre ítélt nagyszabású hadműveletbe, amely a Vörös Hadsereg katonai tönkretételét és az antant újabb támadását vonja maga után.
Áruló haditervük az, hogy támadást kezdenek a román hadseregnek a Tisza bal partján védelemre berendezkedett csapatai ellen. S tekintet nélkül a Vörös Hadsereg létszámára, állapotára, az ellenség erejére, a harc várható eredményére, a reájuk bízott sereget – már eleve kudarcra ítélten – nekiviszik a Tiszának, az ellenségnek.
Az összeesküvés résztvevője, Julier beosztottja, Lakatos Géza, a Horthy-korszakban miniszterelnök, megírja: világosan állt előttük, hogy a Vörös Hadsereggel nem lehet végrehajtani az általuk kitervelt nehéz hadműveletet, hogy a Tiszán átkelve az intakt és pihent román hadsereg ellen támadólag lépjen fel. Lelkiismereti kérdésük volt, hogy a haditerv készítői nekivigyék-e a hadsereget a Tiszának a siker reménye nélkül. A Tanácsköztársaság megdöntése érdekében mellőzniük kellett a lelkiismeretet, vállalniuk a felelősséget.
Julierék biztos győzelmet ígérve terjesztik elő haditervüket Böhm főparancsnoknak, általa a Kormányzótanácsnak. Arra hivatkozással, hogy a románok nem teljesítik Clemenceau ígéreteit a tiszántúli terület kiürítésére, kérik a Kormányzótanács engedélyét, hogy a hadsereg zöme átkelhessen a Tiszán, és a román hadsereget visszavetve előrenyomulhasson a Párizs által Magyarország számára megszabott, ideiglenes tiszántúli határvonalig. Hadicéljuk – indokolja Julier – jogos és elfogadható még Párizs által is, hiszen az ideiglenes határvonalat az antant húzta meg. A románoknak tehát a Tiszántúlon semmi keresnivalójuk, viszont az ott lábon álló termés betakarítása nélkül Magyarország városi lakossága éhen pusztul.
A hadseregfőparancsnokság, a kémjelentések alapján, a nagyszebeni július 6-i antanttanácskozásra ugyancsak hivatkozik, amelyen Horthy is részt vett. Ismeretes a tanácskozás határozata a Tanácsköztársaság ellen indítandó támadásról. Julierék emiatt is javasolják, hogy a július 20-ra tervezett, Románia elleni hadjáratukkal megelőzzék az antant támadását.
Böhm főparancsnok korábban, a Clemenceau-jegyzék hatására, mindent megtesz, hogy az északon győzelmesen előnyomuló Vörös Hadsereget megállítsa. Egyike azoknak, akik a Kormányzótanácsban keresztülerőltetik az elfoglalt területek kiürítését. Most vita és ellenzés nélkül hozzájárul a Julierék által ajánlott tiszai támadáshoz.
1919. július- 10-én Böhm a gödöllői főhadiszállásra kéreti Kun Bélát és Landler Jenőt. Tájékoztatja őket a tiszántúli támadás tervéről; kéri a Kormányzótanács jóváhagyását.
Kun Béla elutasítja a tervet. Helyteleníti, hogy hadműveletet kezdjenek a román fronton, kivéve, ha Szovjet-Oroszország ellen fordítják a francia és a román csapatokat. Akkor érdemes és lehetséges szovjet-magyar kétfrontos háborút kialakítani a románok ellen és győzni. Most még azonban élni kell a Clemenceau-jegyzék és az északi hadjárat utáni lélegzetvételi szünettel. Rendbe kell hozni az országot. Ennek érdekében újabb táviratot kell küldeni Clemenceau-hoz, és követelni a tiszántúli terület azonnali kiürítését. Fenyegető jelleggel ebben célozni kell arra: ha Clemenceau nem teljesíti ígéretét, a tanácskormány fegyveresen szerzi vissza Tiszántúlt.
Landler Jenő is számos komoly érvet sorol fel a támadás ellen, végül mégis pártolja. Véleménye két súlyos meggondoláson alapul. A Tiszántúlról származó parasztkatonák és ezredek nyugtalankodnak, mert a románok becsapták őket. Továbbá a főhadiszállás kémjelentések alapján pontosnak látszó értesülésekkel rendelkezik: a románok július 23-án amúgy is megkezdik a Budapest elleni támadást. Akkor már valóban jobb megelőzni őket.
Landler értesülése téves. A kémjelentés pontatlan.
Böhm, Kun és Landler nem hoz döntést Julierék haditervéről. Megállapodnak, hogy Böhm terjeszti a Kormányzótanács elé, de ő máris hozzáteszi: végrehajtását nem vállalja. Rossz egészségi állapotára tekintettel lemond a hadsereg-főparancsnoki tisztről. Kun és Landler hosszan kéri Böhmöt, maradjon főparancsnoknak, de kitart elhatározása mellett.
A Forradalmi Kormányzótanácsban szenvedélyes vita alakul ki Julierék haditervéről, a Tiszántúl felszabadításáról. Itt is elhangzanak Kun Béla és az őt támogató Szamuely érvei.
A Kormányzótanács többsége mégis jóváhagyja a Julier által kidolgozott, Böhm által előterjesztett hadjárat tervét a Tiszántúl felszabadítására. Nemcsak az vezeti őket ebben, hogy a téves kémjelentés alapján amúgy is várják az antant mindennap bekövetkező támadását, és akkor már jobb azt megelőzni. A Tanácsköztársaság vezetőiként felelősnek érzik magukat, mert Clemenceau ígéretétől félrevezetve, az északi hadjáratból visszavonták a csapatokat, és ezzel súlyos kárt okoztak a Tanácsköztársaságnak. Szeretnék kiküszöbölni helytelen döntésük következményeit. Az éhség leküzdésére is feltétlenül szükségesnek tartják fegyveresen visszaszerezni a jó termést ígérő Tiszántúlt.
A többség nagy erkölcsi és politikai segítséget vár attól, hogy a Kommunista Internacionálé kiáltványt bocsát ki a világ munkásaihoz. Javasolja, hogy 1919. július 21-én, az imperialista hatalmak oroszországi és magyarországi hadjáratai elleni nemzetközi tüntetéssel és általános sztrájkkal fejezzék ki szolidaritásukat a Tanácsköztársaság népeivel. Nyújtsanak ezeknek mindennemű segítséget. Tegyék lehetetlenné az antant fegyveres beavatkozó politikáját, segítsék elő támadásuk visszaszorítását.
A román hadsereg elleni támadás haditervének elfogadása – függetlenül attól, hogy azt árulók készítették – súlyos hiba. Sikeres végrehajtásának sem külpolitikai, sem belső gazdasági feltételei nincsenek meg. Súlyos hiba amiatt is, mert Párizsban tart még az antanthatalmak vitája a franciák által erőszakolt, Magyarország elleni fegyveres beavatkozásról. Anglia ellenzi. Nem akarja Franciaország befolyásának növekedését a Balkánon és Magyarországon. De a Magyarország ellen tervezett antanttámadás szeptember előtt amúgy sem következhetne be. A Kormányzótanács így a döntésével, hogy a román hadsereg ellen engedélyezi az 1919. július 20-ra tervezett megelőző támadást, maga megy elébe a Julier által előkészített áruló és egyben tragikus eseményeknek. Különösen, hogy Szovjet-Oroszország és Ukrajna katonai helyzete nagyon súlyos: nem adhat katonai fegyveres segítséget Magyarországnak. Gyenyikin tábornok ellenforradalmi hadserege éppen e napokban eljut Cáricinig, és parancsot ad a Moszkva elleni támadásra. Lenin a kommunista pártszervezetekhez intézett levelében azt írja: bekövetkezett a szocialista forradalom egyik legválságosabb pillanata. Mozgósítani kell minden erőt Moszkva és a szovjet rendszer megmentésére.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!