ELSŐ RÉSZ

(idézet: Horthy – Vas Zoltán)

Budapestről, jól végzett tárgyalásai után – írja Pilch Horthy menedéklevéllel visszautazott Siófokra.

Menedéklevél! Horthy engedélyt kér a románoktól, hogy biztonságosan utazhasson vissza Siófokra. A magyar fővezér, aki állítólag lövetéssel fenyegeti a román megszállók fővezérét, a budapesti román katonai parancsnokságtól kér és kap román nyelvű írásos, pecsétes engedélyt, hogy visszautazhassék Siófokra! Az írás nem a fővezérről szól. Horthy Miklós rokoni látogatásra utazik Siófokra. A „menedéklevél” kifejezés csak megszépítő fogalmazása annak, hogy Horthy álruhában étkezett Budapestre, s hasonlóan távozott. Ehhez szerzett engedélyt, amilyent abban az időben a román bojárok hadserege által megszállt és zaklatott ország bármely halandójának kérnie kellett, ha utazni óhajtott.

Horthyval együtt, hasonló igazolványokkal utazik vissza Magasházy és Gömbös, sőt Horthyné, aki közben Debrecenből megérkezett Budapestre.

Siófokon már várja a fővezért a Szegedről jött fővezéri törzs. A fővezérség védelmére rendelt tiszti századok – nagyzol a horthysta történetírás – Enyingen, Tabon, Karádon, Lengyeltótiban, Lepsényben, Zamárdiban és Balatonföldváron helyezkednek el. Ténylegesen az első vadászszázadnál 95 tiszt és 35 főnyi legénység, a második vadászszázadnál 129 tiszt és 325 fő legénység, a negyedik századnál 48 tiszt, az ötödik századnál 49 tiszt szolgál. A zsoldfizetési lista szerint tehát 321 tiszt és 360 főnyi legénység. Egy tiszt – egy katona. Azaz egy katona sem, mert ezek az osztrák-magyar hadseregben szolgált tisztek most, hogy Horthy „seregében” újra felölthetik az egyenruhát, átveszik a régi hadseregbeli szokásokat: mindegyik tiszt tart tisztiszolgát.

Működését Horthy igazán csak Budapestről való visszaérkezése után, 1919. augusztus 19-én kezdi meg Siófokon – írja Pilch. Átvéve Budapesten valamennyi magyar fegyveres erő fővezérségét, kiáltványt bocsát ki. Tart azonban a románok tiltakozásától, ha az ország népéhez fordulna, ehelyett csupán Dunántúl népéhez fordul.

A kiáltványt Gömbös fogalmazza. Nemegyszer elmondja, minden alkalommal, ha Horthyval együtt van, a könnyebb megértés kedvéért a jó bécsi németre, az egykori közös hadsereg Armee-Sprachéjára, a hadsereg nyelvére fordítja a szót.

Dunántúl népe! – szól a kiáltvány. – Magyarországgal az októberi forradalom eldobatta a fegyvert.. Azóta Magyarország nincsen. Tönkretette a kommunizmus, és idegenek tartják megszállva … Nincsen rend, nincsen munka, nincsen élet- és vagyonbiztonság, amíg nincs hadseregünk.

József királyi herceg őfenségének, Magyarország kormányzójának bizalmából a Nemzeti Hadsereg fővezérségét átvettem. Ennek a hadseregnek magvát képezi a szegedi nemzeti haderő és az országban talált tisztikar és csapatok nemzeti érzésű elemei.

Dunántúl népe! … A ti soraitokból fogom megszervezni ezen mag körül a Nemzeti Hadsereget. Zászlónk a szűzmáriás fehér lobogó, nemzetiszínű szegéllyel, Bocskai, Bethlen, Rákóczi, Kossuth zászlaja … Főhadiszállás, 1919. évi Szent István napján.

Az a Horthy állítja, hogy az októberi forradalom eldobatta Magyarországgal a világháborúban a fegyvert, aki még a forradalom előtt javasolta Károly királynak az osztrák-magyar hadiflotta átadását az ellenségnek. Menekülésszerűen cserbenhagyta az osztrák-magyar hadiflottát, s csak azt sajnálta, hogy polai házának egész berendezése, ezüstjei, szőnyegjei és képei ott maradtak. Magyarországra visszatérve az első dolga, hogy felajánlja szolgálatait a Károlyi-forradalomnak és a Tanácsköztársaságnak. Most pedig szűzmáriás, fehér színű lobogó alá hívja a Dunántúl népét az a Horthy, aki a vörös-fehér-vörös osztrák-magyar hadizászlóra, Ferenc Józsefre, majd IV. Károlyra esküdött, és úgy tartja, ez az esküje még mindig kötelezi.

Lobogójának színe a fehér, csak a szegélye nemzetiszínű. A fehér zászló a világtörténelemben mindig az ellenforradalmat jelenti. Az a zászló ez, amelyet mindig a haladás ellenében visznek. A fehérterror, a kiontott vér, a könny a szimbóluma.

Horthy, Gömbös, a szegediek katonatiszti-főszolgabírói szárnya gyülekezik e zászló alatt. Az ő nevükhöz fűződik majd a magyar fasizmus ideológiája, a Szegedi Gondolat meghirdetése. A legszélsőségesebb nacionalizmus, faji uszítás, kommunistaellenesség, agrárdemagógia, antiszemitizmus a fő jellemzője.

Kiáltványának kibocsátása után Horthy első dolga Siófokon nem az, amit könyvében állít, hogy felkészül a harcra a román megszállókkal. Nem ad parancsot a román sereg dunántúli előnyomulásának fegyveres megállítására, még kevésbé a lövetésre. Ellenkezőleg! A románok Horthy budapesti tartózkodása idején foglalják el Győrt, Veszprémet, Adonyt, Székesfehérvárt. Azóta is folytatják előnyomulásukat.

Horthy fővezéri parancsa megtiltja, hogy katonát lőjenek az előrenyomuló románokra. Szervezetten, harc nélkül kell előlük visszavonulni. Időnyerésre van szükség – indokolja. – A románok számára erős érv volna, ha sikerülne lefegyverezniük a Nemzeti Hadsereget. Ez elől feltétlenül ki kell térni. Elrendeli Horthy, hogy a visszavonulás minden egyes helyen idejekorán és ne menekülésszerűen történjék. Sőt nemhogy lövetne Mardarescu előnyomuló csapataira, elrendeli a főparancsnokság esetleges áthelyezését Nagykanizsára.

Soós Károly vezérkari főnök úgy véli: a magyar Nemzeti Hadsereg négyezer-ötszáz főre megnőtt erejével szemben jelentős, gyorsan összpontosítható román erők állnak, amelyekkel nem tudnák felvenni a küzdelmet. Hiú ábrándnak tartja azt is, ha a dunántúli magyar sereg megindulna és a Duna-Tisza köze, a Tiszántúl népe megmozdulna a románok ellen. Soós szerint a népi támogatás szempontjából a Dunántúlon is kedvezőtlen a helyzet. Jelentik neki, hogy a csapatok ellátásához szükséges rekvirálások, sorozások, behívások és a nagyarányú fegyver utáni házkutatások miatt a falvakban nagy az elégedetlenség. A munkásság hangulata Szombathelyen, Győrött, Tatabányán, az egyéb ipari központokban és bányavidékeken nyomott és megfélemlített. Megértés a Nemzeti Hadsereg iránt nem észlelhető.

A Horthy-legenda mégis az, hogy 1919. augusztus derekán a szűkebb értelemben vett Magyarországból négy vármegye – Sopron, Moson, Vas és Tolna szabad megye; Baranya, Győr, Veszprém, Fejér, Somogy és Zala egyes részei szabadok. A többiben az ellenség fosztogat. Ha ekkor nem jelenik meg Siófokon Horthy Miklós, és nem özönlik köréje a Dunántúlra a nemzeti érzéstől hevített magyar tisztek ezrekre rúgó tömege, Magyarországnak még ez a kis része is hamarosan kótyavetyére kerülne.

„A tisztek ezrekre rúgó tömege” – hangsúlyozza a legenda, mivel a népre alig számíthatnak. Mélységesen elkeseredett és visszafojtott az ország hangulata. Ahogyan Horthyék nem viseltek háborút a Tanácsköztársaság győztes Vörös Hadserege ellen, nem harcolnak a román megszállók ellen sem. Bárhova beteszik a lábukat a Dunántúlon, akárcsak Szegeden tették, a magyar nép ellen indítanak háborút.

Fejér megye közigazgatási bizottsága 1919. augusztus 16-án táviratot intéz Friedrich miniszterelnökhöz: – Bizonyos karhatalmi alakulatok, melyek állítólagos tisztekből állnak, a megye több községében nemcsak a kommunistákkal szemben, hanem felekezeti gyűlölségből is saját felelősségükre statáriálisan járnak el. Anarchia elkerülése érdekében kérünk azonnali intézkedéseket …

Hasonló táviratok érkeznek Friedrichhez Kaposvárról és számos más helyről.

Prónay írja naplójában: gróf Hunyady Ferenc és gróf Széchenyi József, akik néhány hétig a tiszti századnál szolgáltak Szegeden, sűrűn járnak a nyakára. Jöjjön és vessen véget a Somogy megyében még mindig uralkodó kommunista izgatásoknak. Különítményét ezért Siófokon különvonatba rakatja, elindul Kaposvárra. Útközben Tabon, ahol a vonat hosszabban áll, razziát tartat. Többeket kivégeztet. Kaposvárra érkezése általános kíváncsiságot, a nagy számú zsidóságnál nagy ijedelmet kelt. Az őelőtte ideérkezett Bernátsky tábornok elővédcsapatai nemigen nyúltak bele vagy csak óvatos kézzel avatkoznak a kommün alatt erősen kompromittált város társadalmába. A bűnösöket ilyképpen nem lehet kinyomozni, kézre keríteni. Ő tehát nem a hivatalos közegeket veszi ehhez igénybe. Olyanokat kér fel, akik ismerik a helybeli viszonyokat, tájékoztatják őt egyeseknek a kommün alatt tanúsított viselkedéséről. A kompromittáltak közül sokat összeszedet, több volt bizalmi embert, sőt egy főbűnöst, egy zsidó ügyvédet elvitet a fogdából, és kivégezteti őket.

Kaposvárról Marcaliba megy – folytatja naplóját. – A fiatal gróf Széchenyi a cselédségre panaszkodik, akikkel nem tud boldogulni. A kommunisták izgatják őket, és szabotálásra beszélik rá. Marcali és környéke megfertőzött a kommunizmus által, de nem is csoda, miután nevezett községben igen sok jöttment zsidó lakik. Prónay Pál amikor ideérkezik, már harmincan ülnek a szolgabírói börtönben. A főszolgabíró tizenöt főbűnöst és egy katolikus papot, Simon József káplánt jelöli meg, akik az akasztófára érettek. A katolikus pap érdekében többen járnak nála; az esperese is kegyelmet kér. Prónay szerint nem érdemli meg, és a „népítéletet” végrehajtja.

Fennmaradt a marcali meggyilkoltak névsora. A többségük kétkezi dolgozó: Urénusz János katolikus tanító, Berecz János, kőműves, Lavrenics János kovács, Gold Ferenc bádogosmester; Löbl Lipót, tanító, Kovács József, földműves; Stigler Imre; ácssegéd; Füle István, vasúti málházó; Löbl Jenő, kereskedősegéd; Garay Imre, földmunkás; Krausz Ferenc, szabósegéd; Cséplő József, szabósegéd; Ősz Ferenc, kertészsegéd; Dénes Izidor, tisztviselő; Decsi Imre, asztalossegéd; Nyáry László, cserepessegéd és Tóth János gépész.

A megkínzott foglyok egy részét Prónay a fogházudvaron levő gesztenyefára akasztatja fel. Másokat az Inkey-erdőben ölet meg. Marcaliból a különítmény Csurgóra vonul. Útközben a kéthelyi tűzoltószertárban kivégzik a Táskáról odacipelt parasztokat. Csurgón az elfogott kommunistákat kiviszik a mezőre, és futtatva őket, lóhátról karddal vágják le.

A közeli Berényben Prónay az egyik tisztjével, Balassa Istvánnal tartat beszédet az egybegyűlt néphez, amelyben a kommunisták tetteit festi le. Az ő polgári ruhába öltöztetett altisztjei – írja Prónay – értik a módját a kedélyek felpiszkálásának. Az itteni lakosságnak sem kell sok: megdühödve egykettőre kivégzik az ott letartóztatott foglyokat.

Prónay népítéletnek nevezi, amikor a lakosságot a polgári ruhába öltöztetett altisztek képviselik.

Azt írja naplójában: miután az ilyen ítéletvégrehajtásokat többnyire már a sötétség beállta után eszközölték, senki sem látja, vagy tudja meg, hogy kik az ítélet tulajdonképpeni végrehajtói. Ezzel a statáriális eljárással azután a legtöbb helyen, még amelyeket meg sem látogatnak, elérik, hogy magától helyreáll a rend. Különösen az uradalmi cselédek és az üzemi munkások rémülnek meg.

Berényből Prónayék Kaposváron keresztül Toponárra vonulnak. Útközben a kaposvári pályaudvaron lefegyvereznek egy páncélvonatot azzal az ürüggyel, hogy legénysége nem eléggé megbízható. Prónay minden emberi érzést megcsúfoló cinizmussal emlékezik meg embereinek a páncélvonaton elkövetett szörnytetteiről: – Ez a páncélvonat túl jól működött. Legénysége néhány menekülő kommunista zsidóval fűtötte be kazánját. A szaga annyira ráfeküdt a pályaudvar környékére, hogy a vonatot a várostól távolra kellett kitolatni.

Az ellenforradalmi rendszer propagandája mégis arról ír: a Tanácsköztársaság bukását követően népítéletek végeznek a proletárdiktatúra képviselőivel.

Prónay nyíltan gyilkoltat. Számos kisebb fehértiszti banda is alakul. Félnek a parasztságtól, és éjnek idején rohanják meg az alvó falvakat, hurcolják el az áldozatokat. A népítéletek ürügyén végrehajtott kivégzések áldozatainak kilencven százaléka keresztény. Legnagyobbrészt nem ipari munkás, hanem zsellér- és cselédsorból származó parasztproletár.

Lehár ezredes századai is elkövetnek számos kegyetlenséget. Megközelítően sem annyit, mint Horthyék tiszti egységei.

Hadjáratuk a magyar nép ellen a Dunántúlon már olyan méreteket ölt, hogy Schnetzer tábornok, a Friedrich-kormány honvédelmi minisztere, kénytelen táviratot küldeni a fővezérnek: – A fehérterror-csapatok garázdálkodásai, akasztás, népítélet stb. erélyesen beszüntetendők. Ezen osztagok felhívandók, hogy tettvágyuknak inkább az ország felépítésénél és újraszervezésénél adhatnak közreműködésük által kifejezést.

Augusztus 23-án Friedrich miniszterelnök hívja fel Schnetzert: intézkedjék Horthy tiszti különítményei garázdálkodásának megszüntetéséről.

Több oldalról veszi azon jelentést – írja Friedrich hogy úgynevezett fehérgárdisták Tolna, Fejér és Veszprém egyes részeiben a megyei hatóságok és a közönség legnagyobb felháborodását kiváltó önkényeskedéseket követnek el, sőt népítéletet provokálva számos embert kivégeztetnek. Ezek és a Nyugat-Magyarországon kisebb méretekben elkövetett hasonló atrocitások külföldön mint kiváló propagandaanyag használtatnak fel Magyarország ellen. Ezen hatalmi visszaélések még arra is alkalmasak, hogy a hadsereg valódi feladatát a nagyközönség által helytelen világításba helyezve, az új, Nemzeti Hadsereggel szemben kívánatos bizalmat megrendítsék. Üldözött elemeket is teremtenek, amelyek a fejlődésben levő állam minden eszközzel dolgozó ellenségeivé válnak. Eltekintve mindezektől, a kormánynak kötelessége a legerélyesebben fellépni az ilyen, a lassanként megszilárduló közrend elleni merényletnek nevezhető önkényeskedések ellen … A hadsereg, illetve azok egyes parancsnokai figyelmeztetendők, hogy saját felelősségükre ne ítélkezzenek és büntessenek. A megtorlás nem a hadsereg dolga. Erre megvannak az államnak a megfelelő törvényes szervei …

A Friedrich-kormány sem tétlen a kommunisták és kommunista gyanús elemek üldözésében. Sok ezrével fogatja le ezeket, zárják a máris túlzsúfolt fegyházakba, börtönökbe, főszolgabírói, rendőrségi, ügyészségi és hatósági fogdákba, fogházakba. Csak – a tiszti-különítmények nyílt és kegyetlen gyilkosságaival ellentétben – a Friedrich-kormány „törvényes látszatot” ad az üldözésnek. A még 1914-ben, a háborús bűntettekre kiadott törvény alapján elrendeli gyorsított eljárással működő különbíróságok felállítását. Ezek ítélkeznek mindazok ügyében, akik a Tanácsköztársaság szerveiben működtek, fegyveres erejének tagjai voltak vagy a Tanácsköztársaság visszaállítása érdekében jelenleg is tevékenykednek. A rendelet utasítja az ügyészeket és bírákat: a gyanúsítottakkal szemben alakszerű nyomozó eljárásnak helye nincs. Ha a vádlottat halálra ítélik, kegyelemre nem ajánlják, azonnal ki kell végezni.

A fővárosban a letartóztatottak száma annyira megnövekszik, hogy az ügyészség, a rendőrség nem tudja elhelyezni őket. Még a román imperialista hadsereg vezetőit is felháborítják a budapesti börtönökben uralkodó elviselhetetlen állapotok, kínzások, öngyilkosságok. Nyilvánosságra hoznak egy jelentést, hogy a Markó utcai fogházban ötszáz férfit és nőt tartanak politikai okokból elzárva. Mindannyian feljajdulnak, hogy egyszerű besúgás alapján zárattak el, és hogy irtózatos módon kínozzák őket. Négyszer négy méter terjedelmű cellában harminc egyént tartanak, akik földön hálnak, hallatlan nyomorult állapotban. Egy áldott állapotban levő nőt úgy hasba rúgtak, hogy elvetélt. Egy másik szobában összezsúfoltan majdnem ötven beteget tartanak, akik különféle betegségekben szenvednek.

A román királyi csapatok megszálló hatóságai sem maradnak ki a munkások, szegényparasztok, értelmiségiek elleni terrorhadjáratból. Budapesten, Csepelen és több vidéki városban hadifogoly, illetve internáló tábort állítanak fel. Az ezekben fogva tartott, mintegy harmincezer vöröskatona és kommunista mérhetetlen szörnyűségeket él át.

Viszontvádként, amiért a románok kegyetlenkedéssel vádolják a kormányt, Friedrich is jelenti az antant budapesti megbízottainak: – Jelentések érkeztek a magyar kormányhoz, hogy a román királyi katonai parancsnokságok több helyen olyan intézkedéseket tesznek, melyek a magyar igazságszolgáltatás rendes menetét hátrányosan befolyásolják. A kalocsai román parancsnok ötvenhárom gyanúsítottnak az államügyész rendelkezésére bocsátását azzal az indokolással tagadta meg, hogy nevezettek ellen ő kíván eljárni. A halasi, nagykátai, szentendrei járásbíróságok fogházaiból az ott bolsevista üzelmek miatt letartóztatottakat a helyi román parancsnokok a magyar igazságügyi hatóságok tiltakozása dacára elkísértették. Az egri, szolnoki, kecskeméti, székesfehérvári törvényszéki fogházakban bolsevista üzelmek gyanúja miatt letartóztatottak feletti rendelkezési jogát a román parancsnok magának igényli.

Friedrich kéri a budapesti antantmissziót, gondoskodjék arról, hogy az igazságszolgáltatás törvényes menetét a román parancsnokságok illetéktelen beavatkozásokkal ne zavarják.

Horthyék, Friedrichék s a románok terrorja elől sok tízezren menekülnek az országból, hogy elkerüljék a letartóztatásokat, a kínzásokat, a halált.

Friedrich levele ellenére, hogy a megtorlás nem a hadsereg dolga, Horthy tiszti századai ezután is sorra követik el a tömeggyilkosságokat. Egyedül a Prónay-különítmény mintegy ezer embert gyilkoltat meg válogatott kínzásokkal.

Prónay naplója világosan válaszol arra, hogy ebben őt és a különítményeseket milyen szempont vezérli. Útjuk a Dunántúlon, a nagybirtokokon át vezet. A nagybirtokosok hívják őket … Küldenek üzenetet: jöjjenek birtokaikra, teremtsenek rendet, fékezzék meg a cselédséget, állítsák vissza a régi rendet. Cecén Szluha Dénes nagybirtokosnál mulatoznak. Simontornyán gróf Wimpffen Sina majorjában szállnak meg. Enyingre azért megy különítményével Prónay, mert gróf Széchenyi József, aki a különítményében szolgál, hívta meg. Lepsényben gróf Nádasdy segítségére siet. Kaposvárra úgy kerül, hogy gróf Hunyady Ferenc és gróf Széchenyi József sűrűn jártak a nyakára: vessen véget a megyében még mindig uralkodó kommunista izgatásoknak. Kaposvárról gróf Somsich birtokára megy. Kéthelyen gróf Hunyady József várja.

Prónay és a különítményesek, a Szegedi Gondolat képviselői, Horthy főparancsnoksága alatt lényegében a magyar nagybirtokos arisztokrácia uralmának megszilárdítását végzik el, a birtokos osztály vagyonát védik.

Prónayék borzalmas tettei kiváltják a haladó világ tiltakozását.

Az egyik, különösen hírhedt és világhírre emelkedő antiszemita terrorcselekmény Tolnaozorán történik. A fehérterroristák itt elsőnek Weisz Bernát bádogosmester házába törnek be, és falhoz állítják. Amikor az egyik tiszt ráfogja a revolverét, fia- apja védelmére – előreugrik. A golyó tüdejét járja át, azután apja szívébe hatol.

A vérengzés láttán a község lakosai közül többen fellázadnak. Túrós György ozorai parasztgazda a községházára siet. Tiltakozik a tisztek előtt, amiért törvényes eljárás nélkül legyilkolják a község lakóit. Elfogják Túrós Györgyöt, egy ló farkához kötik, és Felsőnyék határáig kínozzák. Ott agyonverik, holttestét kútba dobják.

Bejárja a világsajtót Tószegi-Freund zsidó származású gazdag földbirtokos ügye. Az eset Horthy gyengeségét is bizonyítja. Ha akarná is meggátolni különítményeseinek tevékenységét, tehetetlen velük szemben.

A Prónay-különítmény egyik tisztje, Salm gróf Balatonfonyódon elfogatja Tószegit. Azzal vádolja: a tanácsuralmat segítette. Kijelenti, még aznap este népítélet elé állítja. A földbirtokos felesége autón a közeli Siófokra siet. Bejut Horthyhoz. Törvényes vizsgálatot kér férje ellen. A vádak Tószeginé szerint egy elbocsátott hazug cselédtől származnak. Horthy az egyik tisztjével parancsot küld Salmnak: tartózkodjék a kivégzéstől. A tiszt átadja a parancsot, élőszóval is ismerteti. Salm a parancsot olvasatlanul zsebre teszi, hogy majd mondhassa, későn kapta meg. A közben visszaérkező szerencsétlen asszony látja a kivégzés előkészületeit. Letérdel Salm gróf előtt. Horthy parancsára hivatkozik. Könyörög, halassza el a kivégzést. Salm gróf mégis felakasztatja Tószegit. Felesége látja, ahogyan férje nyakán elszakad a kötél. Salm gróf újra felkötteti.

A nem is magyar, hanem osztrák nemzetiségű Salm Henrik gróf Horthy régi barátja. Formailag ugyan a közvélemény hatására hozzájárul Salm gróf letartóztatásához, de nem bünteti meg a parancsmegtagadásért, Tószegi-Freund kivégzéséért.

Prónay írja naplójában a következőket. Jelentkezik a fővezérnél, hogy előadja a közeljövőbeni munkaprogramot. Horthy elfogadja, csak arra kéri: vigyázzon, mert a népítéletekből kifolyólag a pesti, illetve az internacionalista zsidóság által tett panaszok alapján az antant kivizsgáló bizottságot szándékozik a Dunántúlra küldeni. Emiatt baj lehet!

Prónay a szemrehányó Horthy-állásfoglalással kapcsolatban azon töpreng: ki adhat Horthynak pacifista tanácsokat? Azt hiszi, siófoki vezérkara, mert ezeknek tudvalévőén soha sincs elég fegyverük, ha olyan akcióhoz kell hozzáfogni, amely elszánt akaratot követel. A fővezér félénk magatartását felesége is előidézheti – gondolja -, aki mostanában állandóan mellette tartózkodik. A Szegeden még oly harciasnak mutatkozó Horthy általában is enyhébb húrokat penget. Kezd nála a politika előtérbe lépni a diktatórikus irány helyett.

Prónay naplója szerint Horthyban nincs meg az adottság a kedvező helyzeteket megérteni, azoknak megfelelően cselekedni. Nem mer nyíltan, határozottan fellépni a tiszti századok ellen. Ragaszkodnia kell a különítményekhez, nem fordulhat szembe a büntető expedíciókkal, mert elpártolna tőle a nemzeti alapon álló tábor és másvalaki köré csoportosul – fenyegetőzik Prónay.

Keresztül is viszi akaratát Horthynál.

Bernátsky tábornok, amikor megtudja, hogy a Prónay-különítmény tucatszámra akasztat fel embereket, még Simon József katolikus káplánt is utasítja Kovács Antal alezredest, Somogy megye katonai parancsnokát: adja tudtára Prónaynak: azonnal szüntesse be törvénytelen működését.

Kovács alezredes másnap írásban jelenti a tábornoknak: hívatta Prónayt. Közölte vele a parancsot. Prónay erre kijelentette: tisztikara elégedetlen a megyei parancsnokkal. Ha nem enged nekik szabad kezet, nem respektálják intézkedéseit. Azon kijelentését – folytatja Kovács alezredes a jelentését hogy ő mint Somogy vármegye katonai parancsnoka sem a hatalmat, sem jogait nem engedi csorbítani, Prónay látszólag tudomásul vette. Még aznap este azonban újabb halálos ítélkezést hajtatott végre …

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

ELSŐ RÉSZ

(idézet: Horthy – Vas Zoltán)

A tények ereje semmisít meg minden legendát, hogy Horthyn múlott a Friedrich-kormány bárminő átalakítása. 1919- augusztus 15-én a kormányalakítás már megtörtént nélküle. Legenda az is, hogy a Siófokra, majd Budapestre érkező fővezér 1919. augusztus 15-én döntő tényező a Tanácsköztársaság bukását követő ellenforradalmi politikában.

Horthy ekkor még csak nem is gondolhat arra, hogy bárminő módon beavatkozzék Budapesten a kormányalakításba. Nem ez most a gondja, hanem az: miként tudassa József főherceggel Bernátsky tábornok parancsmegtagadását, és mi lesz ennek a következménye.

Egyáltalán a kormány átalakítását és az új kormány személyi összetételét csak Budapestre érkezése másnapján, Gömböstől tudja meg. Ő ismerteti vele a politikai helyzetet is. Elmondja találkozásait József főherceggel és Friedrichhel.

Gömbös felháborodással beszél Friedrichről, aki őt szemérmetlenül becsapta. Ígérete ellenére nem adott posztot az új kormányban a szegedi szélsőjobboldalnak. Ennek miniszterként, de legalábbis államtitkárként ő lett volna a képviselője. Friedrich – panaszolja Gömbös – mindenkinek tetszeni akar, csak tőlük, a szegedi szélsőjobb képviselőitől nem fél. Emiatt hagyta ki őket a kormányból.

Ezek után Gömbös minden politikai reménye a Dunántúlra átjutott szegedi sereg és Horthy fővezér. Ha a szegediek segítségével Horthy uralomra juthat, első emberként, mint eddig is, ő állna mellette.

Gömbös magyarázza meg Horthynak azt is: nem hiba, hanem szerencse, hogy Bernátsky megtagadta a visszavonulási parancsot. Folytatni kell, sőt meggyorsítani az előnyomulást a Dunántúlon. Csakis az erő politikájával lehet Friedrichet arra kényszeríteni, hogy vegye figyelembe a szegedieket. Nem az Ábrahám-kormányt, amely elvesztette a politikai játszmát, hanem a Gömbös-Prónay-Zadravetz-Eckhardt szárnyat. Egyedül ez képviseli a szegedi gondolatot, Magyarország megújhodását. Ahogyan ezt Szegeden a MOVÉ-ban, amelynek Horthy a díszelnöke, és az Etelközi Vérszövetség titkos szervezetben, az EKSZ-ben, eskü alatt megfogadták és amelynek célkitűzésével Horthy is egyetért, még ha az EKSZ-nek nem is tagja.

Friedrichnek – magyarázza Gömbös – semmiféle, haderő nem áll rendelkezésére. Ezt kell politikailag kihasználni a hatalom megszerzéséhez. Csakis, ha a szegedi haderő megszáll mennél nagyobb magyarországi területet, és átveszi a helyi hatalmat, tárgyalhatnak az erő oldaláról Friedrichhel, sőt az antanttal és a románokkal. Ki kell használni a helyzetet, hogy Prónay máris megérkezett Siófokra, és Szegedtől Faddig Bernátskyék kezében a helyi hatalom. Előre most már Kaposvárig, Nagykanizsáig és ameddig lehet a Dunántúlon! Rendeljék el a sorozást. Használjanak fel minden rendelkezésre álló és előteremthető fegyvert. A szegedi sereg jelenlegi legénység nélküli tiszti kereteit változtassák át valóságos katonai erővé – oktatja Gömbös Horthyt.

Addig is a szegediek katonai erejéről és felkészültségéről mind az antantot, mind a Friedrich-kormányt tévedésben kell tartani. Ezt az erőt többnek kell mutatni.

A hadsereg mindenáron való fejlesztése sürgős amiatt is, mert Bethlen nevében Lehár ezredes ugyanezt a politikát követi, amit ő tanácsol Horthynak. Ha Lehár őelőttük megszállja Nyugat-Magyarországot, előretör a Dunántúlon, és e területeken megszerzi a tényleges katonai hatalmat, hiába Horthy fővezéri címe. Az a fővezér, akié a tényleges hatalom. Megszerzésére Gömbös azt is tanácsolja: a szegedi jobboldal szövetkezzék átmenetileg Bethlennel és a bécsiekkel. Együttműködnek a Friedrich-kormánnyal, de ez nem tesz semmit. Friedrich legesélyesebb ellenlábasa Bethlen, aki csakis a szegedi jobboldal és Horthy katonai, politikai támogatásával és cserébe nekik juttatott megfelelő politikai áron szerezheti meg a miniszterelnökséget. Egyelőre Bethlen nem lép be semmilyen pártba – magyarázza Gömbös. Pártonkívüliként vesz részt a politikában, hogy a döntő pillanatban a legerősebb párthoz csatlakozzék, mint annak vezetője. Emiatt tartja Gömbös érdemesnek, hogy Horthy, mielőtt Budapesten bármilyen politikai lépést tenne, keresse fel vele együtt Bethlent. Ő már Bécsben és Budapesten is tárgyalt vele a kölcsönös együttműködésről.

Még aznap délelőtt találkoznak Bethlennel. Beszélgetésük úgyszólván politikai megállapodás. Az első teendő a kommunista veszedelem gyökeres és gyors felszámolása, az ellenforradalom uralmának biztosítása. Az országban az erős kéz politikáját kell érvényesíteni. Bethlen ezen parlamentáris kormányzást ért, de bármi áron összehozott hatalmas és főleg engedelmes többségi párttal.

Fölvetődik József főherceg kormányzóságának kérdése. A franciák, csehszlovákok, jugoszlávok továbbra is követelik lemondását. Kétségtelen, hogy rövidesen elérik céljukat.

Gömbös nem akarja a Habsburgok uralmának visszatérését Magyarországra. Neki mindenféle kormányzat jó a szabad királyválasztás útján, csak ő jelentős szerephez juthasson.

Bethlen és a bécsi csoport Habsburg-párti legitimista. A Svájcban tartózkodó IV. Károly királyt tekintik törvényes uruknak. Amíg visszaállítják uralmát, szívesen látják József főherceg kormányzóságát.

Horthy szintén Habsburg-párti. IV. Károly királynak fogadott hűséget: őt tartja Magyarország törvényes uralkodójának. Felé irányul Habsburg-hűségének minden megnyilvánulása. Hálás József főhercegnek is, hiszen bizalmának köszönheti a fővezérséget. Ha politikai barátai mégis kénytelenek lennének mellőzni a főherceget, ez nagyon sajnálatos lenne számára, de mit tehetne ellene?

József főherceg távozásával átmenetileg szükség lehet burkolt formájú katonai diktatúrára – jegyzi meg Gömbös, aki Szegedről történt kiutasítása után most, hogy ismét együtt lehet Horthyval, újból politikai sugalmazója. Amit századosi rangban nem követelhet önmagának, a saját politikai hatalma megvalósítását látja Horthy fővezér esetleges katonai diktatúrája mögött. Előtérbe tolja azzal, hogy a hadsereg amúgy is katonai diktatúrát kíván; erre a fővezér a legalkalmasabb, ha Bethlen támogatná tapasztalataival.

Bethlen ellenzi Gömbös javaslatát, a katonai diktatúrát és ennek bármilyen burkolt formáját. Az antant nem tűrné ezt. A jelenlegi Friedrich-kormány átalakításával még meg nem oldott politikai válságban azonban a hadsereg jelentős súllyal jöhet számításba – mondja Bethlen.

Kétértelmű kijelentés ez. Az ő katonaembere a Dunántúl nyugati részén előrenyomuló Lehár ezredes. Mégis, mert a József főherceg által kinevezett fővezér Horthy, és ezen Bethlen nehezen tudna változtatni, kijelenti: kész kölcsönösen együttműködni a szegediekkel.

Horthy-Gömbös elégedett, hogy támogatásukért cserébe Bethlen megígéri: beszél Lehár ezredessel, hogy a hadsereg egyesítése érdekében – amit Lehár eddig nem tett meg – ismerje el Horthy fővezérségét. Ígéretét azonban Bethlen nem siet teljesíteni.

Mindez sokkal inkább Bethlen és Gömbös alkuja, mint Horthyé, aki bőbeszédűen magyaráz, de sohasem jut el a lényegig. Egyformán ez róla Bethlen és Gömbös véleménye.

Horthy és Bethlen eddig csak alkalmilag találkoztak a bécsi udvarnál. Tulajdonképpen most ismerkednek meg közelebbről. Bethlen rendkívül nagy hatást tesz Horthyra. Tetszik neki a nyugodtsága, okossága, körmönfontsága, ahogyan előadja terveit a proletárdiktatúra utáni ellenforradalmi Magyarország kialakítására, a hatalom megszerzésére és megtartására.

Találkozásukat követően Horthy megmondja ezt Gömbösnek. Ő azonban, bár mindenképp szükségesnek tartja Bethlennel a politikai szövetséget, fenntartást javasol vele szemben. Gömbös megijed a régi, tapasztalt politikusnak Horthyra gyakorolt befolyásától. Különösen, hogy ő még csak harminchárom éves és százados, új ember a politikában. A negyvenöt éves Bethlen régi politikus; a magyar uralkodó osztályok felsőbb körei benne látják Tisza István utódát. Ezt tartja Horthy is Bethlen legnagyobb érdemének.

Horthy a Gömbössel, Bethlennel történt találkozása után tesz tisztelgő fővezéri látogatást József főhercegnél. Gömbös tanácsára nem említi Bernátsky parancsmegtagadását. Katonai szempontokkal indokolja: miért nem teljesíthette a főherceg visszavonulási parancsát.

A főherceg reméli, az antant és a románok részéről nem lesz ennek következménye. Horthy beszélje meg a kérdést Friedrichhel és Schnetzer tábornok honvédelmi miniszterrel.

A főherceg és Horthy találkozása egyebekben is csupa általánosság. Nagy köztük a társadalmi és rangbeli különbség, hiszen József főherceg mégiscsak Habsburg. A múlt köti őket össze. Ferenc József és Károly király ideje, az udvarbeli élmények – kevésbé a jelenlegi zűrzavaros politikai helyzet. Oldják ezt meg a hivatásos politikusok.

Horthy érdeklődik Auguszta főhercegasszony egészsége felől. Nagy tapintattal teszi, mert köztudomású: a főhercegasszony valaha nagyon kedvelte, és viszont.

A főherceg kérdésére Horthy elpanaszolja: feleségéről és gyerekeiről csak keveset tud. Baj nélkül átvészelték a Tanácsköztársaságot; most jó egészségben Debrecenben tartózkodnak. Szeretné mielőbb maga mellett tudni őket. Sajnos, legidősebb lánya, Magdolna meghalt, Paula tizenhat éves, István tizenöt, Miklós tizenkettő. Nagy gondja az iskoláztatásuk. Eddig Bécsben tanultak, most magyar iskolába kell őket beíratni, ami visszavetheti őket a tanulásban. Mégis, Bécs az Bécs …

Fővezéri bemutatkozó látogatást tesz Horthy a miniszterelnöknél is. A legteljesebb együttműködésről biztosítják egymást. A legenda majd ezt a találkozást is megmásítja: hogy Horthy nem szívesen találkozott ezzel az „októbristával”. Nyíltan még most nem mondja meg neki, de Friedrich megérti: nem rendelkezhet a Nemzeti Hadsereggel.

Sorra látogatja Horthy az antant, a Szövetségközi Katonai Bizottság vezető tagjait. Bandholtz amerikai, Gorton angol, Graziani francia és Mombelli olasz tábornokokat. Magyarországon teljhatalommal képviselik ők hazájuk kormányát.

– A fővezéri bemutatkozó látogatáson – írja Pilch – az antant képviselőitől Horthy egyaránt azt kéri: akadályozzák meg a románok további előnyomulását. Amikor ez alkalommal határozott fellépéssel franciául, angolul és olaszul előadja kérését, ezzel nemcsak meglepetést kelt, hanem tiszteletet vált ki személye iránt, annál is inkább, mert a misszió tagjai az általános magyarországi kavarodás közben nem tudják, mihez fogjanak először.

Doblhoff bárónő szerint a négy tábornok később Ritz-szállóbeli főhadiszállásán együttesen is fogadja a fővezért. Horthy felemelt fejjel, öntudatos nyugalommal lép a bizottság elé. Személyisége, nyílt modora csodálatot kelt.

– Négy napon belül – jelenti ki Horthy – fegyelmezett magyar hadsereg áll készen vezénylete alatt. A bizottságtól semmi egyebet nem kér, csak engedélyt az induláshoz a magyar területek katonai megszállására.

Nem valószínű, hogy így hangzott volna Horthy bejelentése, hiszen négy napon belül honnan vette volna a Dunántúl megszállására a hadsereget? Tény, hogy biztatást kap Graziani francia tábornoktól. Közli, mindent elkövet, hogy a románok vonuljanak vissza a Dunántúlról, és Horthy tovább szervezhesse hadseregét a bolsevizmus teljes letörésére. A tábornok ígérete megfelel a francia érdekeknek, amelyeknek Horthy még Szegeden elkötelezettje.

Életrajzírói szerint Horthy ezután a románok főparancsnokságára megy a Gellért-szállóba. Szárnysegéde kíséretében jelenik itt meg. A román főparancsnok meglehetősen felsőbbségesen fogadja.

Horthy német nyelven, udvariasan arra kéri Mardarescu tábornokot: ne engedje csapatainak további előrenyomulását a Dunántúl felé, mert azon a vidéken ő, saját katonáival már átvette a rendfenntartó szolgálatot. Megjelöli a térképen azt a demarkációs vonalat, amely mögött csapataival áll.

A legenda szerint Mardarescu hátradől székében, a magyar fővezér szemébe néz, és kissé megszegett állal azt kérdezi: mi történik, ha az ő csapatai ezt a vonalat átlépik? – A fővezér erre előrehajol, és miután a beszélgetés németül folyik, ennyit válaszol: – Dann werde ich mich wehren! (Védekezem!)

Mardarescu közli: most érdemleges választ nem adhat. Előbb tanácskozik az antantmissziók vezetőivel.

Horthy hasonlóan emlékezik vissza erre a találkozásra, mint Doblhoff és Pilch. Tipikus esete ez annak, hogy Horthy miként veszi át a róla terjesztett legendákat.

Amikor Horthy találkozik Mardarescuval, a szegedi csapatok még nem érkeztek meg a dunántúli rendeltetési helyekre. Prónay különítménye az egyetlen, amelynek parancsolhat a fővezér.

Az igazság az, hogy a civil ruhás Horthy valóban találkozott Mardarescuval. Bemutatkozott mint fővezér. Kérte: a román főparancsnok szabja meg a Dunántúlon a román sereg előrenyomulásának határát. Mardarescu ezt megtagadta. Sőt kijelentette: mivel Románia és Magyarország még nem kötött fegyverszünetet, Horthy fővezér csapatait lefegyverzi.

Horthy és az életrajzírók ennek ellenére állítják: Mardarescu teljesítette követelését. Megállt a Horthy által megjelölt vonalnál. Ahol a románok átlépték a vonalat, ott a magyarok lőttek …

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Az orosz-ukrán háború igazi áldozatai a háború sújtotta régiók lakossága. A háború fokozódó brutalizálásának lehetünk tanúi, amely tömegesen támadja a polgári infrastruktúrát, és tönkreteszi a régió lakosságának megélhetését. Csak az elmúlt hetekben láthattuk, hogy a kachowkai gát és vízerőmű megsemmisült, hatalmas áradások pedig a frontvonal mindkét oldalán. A gát lerombolásával a Krím rendszeres édesvízellátása jelentősen csökkent. Még a zaporozsjei atomerőmű hűtővízellátása is veszélyben van. Ugyanakkor az ukrán fegyveres erők magának az atomerőműnek a környékét támadják, A csernobili mértékű atomkatasztrófa általános veszélye. A polgári infrastruktúra elleni támadások, például a kercsi híd vagy az odesszai kikötői létesítmények elleni többszöri támadások is azt mutatják, hogy a katonai konfliktus célpontjai már rég felhagytak a stratégiai döntésekkel.
Nagy aggodalommal követjük a lőszerhasználatot, amely hosszú távon tönkreteszi minden ember megélhetését ebben a régióban. Ez magában foglalja azt is, hogy az Egyesült Királyság nukleáris dúsítású lövedékeket szállít Ukrajnának, amelyek állítólag nagyobb áthatolóerővel rendelkeznek. Ismeretes, hogy az ilyen lőszerek használata magának a harci övezetnek a szennyezését jelenti évtizedekre. Hogy ezekkel a fegyverekkel megvalósítható-e egy terület „felszabadítása”, az több mint kérdéses. Az viszont biztos, hogy ebben a térségben csak egészségkárosodással élhetnek majd az emberek – függetlenül attól, hogy a katonai konfliktusban ki került fölénybe. Ugyanez vonatkozik a csapdák és aknák tömeges használatára akár a saját csapatok visszavonulásakor, akár a védelmi vonalak biztosítására. A taposóaknákat a víztömegek már az árvíz idején, a gát megsemmisülésekor is ellenőrizhetetlenül szétosztották. A világ minden részén lezajlott korábbi háborúkból tudjuk, hogy a taposóaknák a háború egyik hosszú távú következményei a civilek számára még a harcok befejezése után is.Ugyanez vonatkozik a legutóbbi eszkalációra is, nevezetesen a kazettás bombák/kazettás lőszerek szállítására és használatára, egy olyan fegyvertípusra, amelyet a polgári lakosságra gyakorolt ​​különösen pusztító hatása miatt az „oslói egyezmény” 2010-ben, több év után nemzetközileg törvényen kívül helyezte. ENSZ erőfeszítései. Az Egyesült Nemzetek Szervezete által kezdeményezett megállapodás megtiltja az ilyen lőszerek használatát, fejlesztését, gyártását, beszerzését, készletezését és szállítását. Eddig 110 állam, azaz a világ államainak többsége csatlakozott a szerződéshez. További 13 állam már aláírta a szerződést, de még nem ratifikálta azt parlamentjén keresztül. Most az USA, amely nem csatlakozott az „oslói egyezményhez”, olyan lőszert szállított Ukrajnának, amely
Az Egyesült Nemzetek Szervezete mellett Kambodzsa és Laosz kormánya is megszólalt. Valójában ez a két ország a mai napig különösen szenved ettől az alattomos fegyvertípustól. Az elmúlt évtizedekben világszerte nyilvántartott legalább 23 768 polgári áldozatból aránytalanul nagy részaránya ez a két ország, amelyeket a vietnami háború idején valóságos bombaszőnyeggel borítottak az amerikai erők. Maga Kambodzsa mintegy 20 000 polgári áldozatról beszél taposóaknák és kazettás bombák miatt az 1970-es évek vége óta, és vannak hasonló adatok Laoszból is. A „Handicap International” nem kormányzati szervezet, amely az ilyen típusú fegyverek elleni küzdelemmel foglalkozik, feltételezi, hogy a be nem jelentett esetek száma magasabb. Abban a mintegy 60 országban és területen, ahol kazettás lőszert használtak, a polgári áldozatok számát 56 500 és 100 000 közé becsülik.
Különösen ijesztő az a tény mellett, hogy még az „oslói megállapodást” aláíró államok, például a Német Szövetségi Köztársaság is úgy gondolják, hogy az ukrajnai háborúban igazolniuk kell e fegyverek használatát, amelyek következményekkel járhatnak a polgári lakosságra nézve, ahelyett, hogy erőltetik. minden diplomáciai módszer a háború befejezésére és brutalizálására.
A FIR ezért megismétli azt a többször hangoztatott követelését, hogy a háborúban érintett valamennyi államnak és intézménynek, amelyhez az EU és a NATO is tartozik, hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban megállapodjanak a tűzszünetről és a további eszkalációról a háború rovására. a polgári lakosságot minden háborús régióban meg kell állítani.
A fegyverek nem teremtenek békét! A tárgyalásokra minden eddiginél nagyobb szükség van!

ANTIFASISZTA ERŐK ÉS NÉPFRONT-POLITIKA MAGYARORSZÁGON
A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ ELŐTT

(idézet: A magyar függetlenségi mozgalom 1936-1945 – Kállai Gyula)

2. A Horthy-rendszer mint a fasizmus magyar válfaja.
A magyar fasizmus sajátosságai

Mi volt az oka annak, hogy az ellenzéki pártok nem tudtak, jobboldali vezetőik pedig nem is nagyon akartak kialakítani erős és szilárd harci frontot a fasizmus előretörésével, az ország háborúba sodródásával szemben, ennélfogva nem tudták még az utolsó pillanatban sem visszarántani az országot a szakadék széléről?

Ennek legfőbb okai Horthy ellenforradalmi rendszerének jellegében és sajátosságaiban rejlettek.

Horthy fasiszta rendszere sajátos gazdasági és társadalmi struktúrára épült. A nagyburzsoázia, a monopoltőke uralma párosult a földbirtokos arisztokrácia hatalmával: szövetségük képezte a Horthy-rendszer alapját. Alig hét és félezer 100 holdon felüli birtokkal rendelkező földbirtokos és bérlő tartotta kezében az ország földjének felét, s ezer-hetven földbirtokos rendelkezett 1000 holdon felüli birtokkal, a földterület 30 százalékával. Az Eszterházy hercegek, Festetich grófok, Pallavicini őrgrófok egész országrészeket birtokoltak; a katolikus egyház 800 000 hold földet mondhatott magáénak. Kevés ország volt Európában, ahol a feudalizmusnak ilyen súlyos maradványai terhelték a gazdasági életet. A földbirtokos osztályból és leszármazottaiból, a középbirtokos dzsentriből került ki az államapparátus központi és vármegyei tisztségviselőinek, a hadsereg tisztikarának jó része.

Az ipari termelés, a hitel- és pénzügyi műveletek nagyobb része felett ellenőrzést gyakoroltak a Kereskedelmi Bank, valamint a Hitelbank köré tömörült finánctőkés csoportok. E két nagy csoport — amelyet báró Ullmann, Vida, Perényi, valamint a csepeli Weiss, Chorin, Dreher és Haggenmacher családok nevei „fémjeleztek” — kapcsolatban állott a külföldi tőkével, amely a magyar részvénytőke 25 százalékát alkotta.

A magyar társadalom alapvető elnyomott és kizsákmányolt osztálya, az ipari munkásság, a harmincas években már 650 000, családtagokkal együtt 1,3 millió főt számlált. Az ipari proletariátusnak több mint fele koncentráltan, a budapesti nagyüzemekben dolgozott.

Annak ellenére, hogy az ipari termelés nagyobb részét a monopolizált nagyüzemek adták, s a munkásosztály zöme a nagyüzemekben dolgozott, az országban jelentős számú közép- és kisüzem, műhely és üzlet működött. A városi kispolgárság a Horthy-rendszerben jelentős gazdasági és politikai tényező volt.

Az ország lakosságának több mint fele — négy és félmillió fő — a mezőgazdasági lakossághoz tartozott. 600 000 gazdasági cseléd, továbbá 1,2 millió — öt holdig terjedő földön gazdálkodó — törpebirtokos, valamint 1,2 millió nincstelen agrárproletár, napszámos, mezőgazdasági bérmunkás élt a falvakban és küszködött a feudálkapitalista elnyomás óriási súlya alatt.

A Horthy-korszak társadalmában megtalálható volt s éleződött a munkás és a tőkés, a paraszt és a nagybirtokos, az egész nép és az uralkodó osztályok kibékíthetetlen ellentéte. A monopoltőke profitjain, a nagybirtokos arisztokrácia és az egyházak hitbizományain, a feudális maradványokkal terhelt kapitalista társadalmi renden ott őrködött Horthy fasiszta politikai rendszere, amely természetesen a legreakciósabb hatalmaknál — a fasiszta Olaszországnál és Németországnál — keresett és talált támaszt és szövetséget.

Horthy ellenforradalmi rendszere a dicső Magyar Tanácsköztársaság véres eltiprásából született meg. Horthy Miklós — akinek neve „fémjelezte” az ellenforradalmi rendet Magyarországon — a lezüllő, elszegényedő s a gazdálkodást a katonatiszti állással felcserélő földbirtokosság soraiból származott. A monarchia idején Ferenc József császár szárnysegéde volt, majd ellentengernagy, a flotta parancsnoka lett. Életének nagyobb részét idegen földön töltötte. Becsületesen magyarul sem tudott. Katonatiszt volt. Az egyszerű sorkatonát és matrózt ugyanúgy gyűlölte és megvetette, mint a munkást, a parasztot. Nevét azzal tette első ízben hírhedtté, hogy vérbe fojtotta 1918 márciusában a cattarói tengerészek jogos felkelését. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején, a Szegeden szervezkedő ellenforradalmi kormány katonai vezetője; az általa szervezett és irányított terrorista tiszti különítmények ártatlan munkások és parasztok ezreinek lemészárlásával „öregbítették” kenyéradó gazdájuk hírnevét. Horthy erőszakkal, fegyveres puccsal jutott Magyarország élére: kormányzóvá választásához 1920-ban a parlamentet megszálló fegyveresei adtak nagyobb „nyomatékot”. Gőgös, korlátozott képességű, politizálgató reakciós katonatiszt típusa volt, aki minden kérdés megoldása legjobb módjának a kíméletlen, fegyveres erőszakot tartotta. Az igazi „kékvérű” magyar arisztokraták és a nagytőkések is szívük mélyén lenézték, megvetették, minden „vitézségével” és „nagybányaiságával” együtt, de elismerték és támogatták, mert megmentette rendszerüket, mert katonai erőszakkal visszaállította a nagybirtok és nagytőke uralmát, mert a számukra szent tőke és a még szentebb nagybirtok védelmére fasiszta diktatúrát teremtett. A magyar uralkodó osztályok érdekeit és politikáját negyed századon keresztül ez a Horthy Miklós képviselte.

Az ellenforradalmi rendszer igyekezett a nép politikai aktivitását megtörni. Forradalmi pártját, hivatott politikai vezetőjét: a Kommunisták Magyarországi Pártját mélyen a föld alá kényszerítette, tagjait kíméletlenül üldözte. Ugyanakkor arra törekedett, hogy az ellenzéki pártok vezetőit — vagy azok többségét — a fennálló tőkés-nagybirtokos rendszer szolgálatába állítsa.

A Horthy-rendszer a népelnyomás fenntartása érdekében, a legvéresebb terror alkalmazása mellett igen nagy propagandamunkát is végzett. Propagandaszervei útján és az ellenzéki pártok segítségével igyekezett a magyar nép tömegeivel elhitetni, hogy a fennálló rendszer nem fasiszta diktatúra, hanem alkotmányos parlamentarizmus. A magyar reakciónak ez a csalása annál is megtévesztőbb volt, mert az időközben uralomra került olasz és német fasizmus a diktatúrának azt a válfaját képviselte, mely nem tűrt meg más pártokat, tehát nem tűrte meg a parlamentarizmust sem. Az olasz és a német fasizmus totális rendszerével, nyílt diktatúrájával szemben a magyar fasizmust a maga többpártrendszerével — a háború alatt többször hangoztatott megállapítás szerint — „az alkotmányosság és a parlamentarizmus Európa-szerte egyedülálló szigetének” hirdette.

Ebből kiindulva érdemes és szükséges megvizsgálni a magyar fasizmus sajátosságait és jellemző vonásait.

A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusán, mely a fasizmus elleni harc alapelveit és módszereit kidolgozta, Dimitrov elvtárs, a magyar és az ahhoz hasonló „parlamentáris” kormányzati rendszerekre utalva, figyelmeztetett a fasiszta rendszerek közötti különbségekre.

„A fasizmus fejlődése és maga a fasiszta diktatúra a különböző országokban különböző alakot ölt, aszerint, hogy milyenek az illető ország történelmi, társadalmi és gazdasági viszonyai, nemzeti sajátosságai és nemzetközi helyzete. Egyes országokban, elsősorban ott, ahol a fasizmusnak nincsen kiterjedt tömegbázisa, és ahol magának a fasiszta burzsoáziának a táborában elég erős az egyes csoportok egymás elleni harca, a fasizmus nem szánja rá magát rögtön, hogy megszüntesse a parlamentet, s a többi burzsoá pártnak, valamint a szociáldemokrata pártnak bizonyos legalitást hagy meg.”* G. M. Dimitrov: Válogatott cikkek és beszédek. 43. old. *

Magyarországon a fasizmusnak a Dimitrov által itt ismertetett válfaja uralkodott. A többpártrendszer, az „alkotmányosság” és a „parlamentarizmus” tehát nem azt jelentette, hogy Magyarországon nincs fasizmus, hanem csak azt, hogy voltak bizonyos különbségek a magyar, illetve az olasz és a német fasizmus között.

A Horthy-korszak jellegének eldöntésében koronatanúként idézhetjük az ellenforradalmi rendszer képviselőit.

Amikor a náci Németország a második világháború elején sikereket ért el és a fasiszta rablók már a zsákmány közeli felosztásáról ábrándoztak, a magyar reakció a legszemérmetlenebbül kérkedett azzal, hogy a fasizmus igazi szülőföldje tulajdonképpen Magyarország. A magyar reakció a sors mostoha kegyének tartotta, hogy mivel kis nép vagyunk, e világhódító gondolat nem a magyar katona bakancsa, hanem a német csizma nyomán diadalmaskodott Európa igen sok országában. Az úttörők dicsőségéről és a kezdeményezők elsőszülöttségi jogáról azonban a magyar reakció sohasem mondott le.

„Az a gondolat — mondotta Kállay Miklós miniszterelnök 1942. október 20-án elhangzott ungvári beszédében —, melynek mi voltunk a megteremtői, Európa uralkodó gondolatává lett. Mert tény és való, hogy mi, magyarok voltunk a megindítói és első harcosai annak a gondolatnak, amely ma Európában uralkodik, és meglátjátok, hogy uralkodó lesz az egész világon is. Ma el kell várnunk mindenütt annak elismerését, hogy ennek a gondolatnak kialakuló jövendőjében nekünk az első hely jár, nekünk az első helyet kell megadni, mert mi vagyunk az úttörők. A kialakuló új Európában az első vonalban kell lenniök azoknak — így nekünk —, akik ennek az igazságnak prófétái voltunk.”

Mivel érdemelte ki a magyar ellenforradalmi rendszer a fasiszta úttörők babérkoszorúját? Mire voltak Horthy és társai oly határtalanul büszkék? Mivel kerültek az „új Európa” első vonalába?

Az ellenforradalmi rendszer első „történelmi” cselekedete az 1918—1919-es forradalmak véres megtorlása és a tőkések, a földbirtokosok kizsákmányoló, népelnyomó rendszerének visszaállítása volt. Horthy neve a magyar nép emlékezetében elválaszthatatlanul összeforrt Siófok és Orgovány nevével, s a magyar munkásság, parasztság és értelmiség legjobb fiai ellen elkövetett gyilkosságai nevét gyűlöltté tették a dolgozó nép előtt.

De a véres megtorlás, az orgoványi és siófoki tömegmészárlás csak a kezdet kezdete volt. Horthy országlásának 25 esztendeje a népelnyomás és a nemzetgyilkosság brutális tényeinek sorozata. Akkor is rendszeresen pusztította a magyar népet, amikor nem az orgoványi erdőben volt s nem a böllérbicska villogott a kezében.

Horthy és az általa képviselt magyar reakció mérhetetlenül félt a néptől, s állandóan egy új proletárdiktatúrától rettegett. Miután az áruló jobboldali szociáldemokrata vezérek segítségével az imperialista hatalmak leverték a dicső Magyar Tanácsköztársaságot, az ellenforradalmi rendszer az ipari munkásságot és a parasztságot történelmünk során minden addiginál súlyosabb bilincsekbe verte. Minthogy e rendszer politikai alátámasztására és megszilárdítására igazi fasiszta tömegbázist létrehozni nem tudott, a fehérterror zabolátlan vérengzését nemsokára az ellenforradalmi rendszer fasiszta diktatúrájának intézményes terrorjával váltotta fel.

Horthy a polgári ellenzéki pártokat nem oszlatta fel, hanem mint szükséges rosszat megtűrte, s vezetőiket paktumokkal, ígéretekkel, cselvetésekkel, vagy ha kellett, fenyegetésekkel igyekezett az ellenforradalmi rendszer szolgálatába állítani. A magyar „parlamentarizmus” ezen pártjainak csak látszat-jogai voltak: szabadon írniuk, szervezkedniük és gyülekezniük nem lehetett. A Bethlen—Nagyatádi-féle kézfogás megpróbálta a parasztság demokratikus mozgalmát leszerelni, s a parasztságot szembeállítani az ipari munkássággal. A Bethlen—Peyer-paktum a Szociáldemokrata Pártot kitiltotta a magyar falvakból, s azt a célt szolgálta, hogy a paraszti szövetségesétől megfosztott ipari munkásságot gúzsba kösse.

A Horthy-rendszer az ellenzéki pártok behódoló, áruló vezetőinek segítségével csapta be és vezette félre a dolgozó nép millióit. Az ellenzéki pártok jobboldali vezetői olyan politikát folytattak, hogy az pártjukat a rendszer hivatalos, kincstári ellenzékévé, az uralkodó osztályok segédcsapataivá tette a munkásosztály és a parasztság, illetve a kispolgárság soraiban. Ezekről a pártokról az ellenforradalmi rendszer képviselőinek is az volt a véleménye, hogy „ha nem volnának, meg kellene teremteni őket”.

A magyar reakció a parasztság évszázados követelésének teljesítéséről, a nagybirtokok felosztásáról hallani sem akart. A Nagyatádi féle földreformmal a parasztságot rútul becsapta, s a föld iránti vágyakozásából szemérmetlenül gúnyt űzött. Amikor a harmincas évek elején a parasztság földéhsége a nagybirtokos osztály számára kezdett fenyegetővé válni, Horthy párját ritkító „államférfiúi bölcsességgel” jelentette ki: Magyarországon nem lehet földreformot csinálni, mert ha az ország kilencmillió hold szántóterületét felosztanák a kilenc millió lakos között, minden egyes embernek csak egy hold fold jutna, amiből megélni lehetetlen.

Horthyék negyedszázados uralma nem csökkentette, ellenkezőleg, növelte a magyar nép nyomorát. A reakció a vesztett háború minden terhét a nép vállaira rakta. Az ország lakosságának tekintélyes része tengődött évi 300—350 pengő jövedelemből. Ha az elviselhetetlen nyomor elől a parasztság és az ipari munkásság százezreinek lett volna hova menekülniük, a kivándorlás a harmincas években sokkal ijesztőbb méreteket öltött volna, mint a századforduló idején. De a menekülés külföldi lehetőségei hiányoztak. A mezőgazdasági munkavállalók legfeljebb a porosz nagybirtokokra szegődhettek el idénymunkásoknak, s a magyar reakció gondoskodott is róla, hogy minél többen menjenek Németországba. Ezt nemcsak a mezőgazdasági munkanélküliség csökkentése, hanem a fasiszta szellem terjesztése szempontjából is üdvösnek tartották.

A Horthy-rendszerben a születések száma állandóan csökkent, terjedt az egyke, s a „magyar betegségként” ismert tüdővész még bővebben szedte áldozatait.

Az ellenforradalmi rendszer a nép elégedetlenségének ellensúlyozására legfőbb orvosszernek a rendőri és csendőri intézkedéseket tekintette. A nép féken tartására az ország különböző helyem internáló táborokat állíttatott fel. A második világháború alatt bevezette a különleges munkásszázadoknak nevezett „mozgó vesztőhelyeket”, ahová munkaszolgálatra kötelezett politikai foglyokat, zsidókat, bűnügyi eljárás alá sem vont írókat, politikusokat és tudósokat vonultatott be azzal a határozott utasítással, hogy közülük egynek sem szabad élve hazakerülnie.

Az ellenforradalmi rendszer fennállásának 25 éve alatt féktelen rágalom- és hazugsághadjáratot folytatott minden haladó gondolat ellen. Az uralkodó osztályok igyekeztek elhitetni a magyar néppel, hogy az emberiséget, a világ békéjét, a népek boldogulását és jövőjét egyetlen veszély fenyegeti, a Szovjetunió, idehaza pedig az ország rendjét és nyugalmát a Kommunisták Magyarországi Pártja. A Tanácsköztársaság idején — főleg a parasztkérdésben — elkövetett hibákat s a Kommunistái Magyarországi Pártja későbbi politikájának szektás hibáit kihasználva, féktelen rágalomhadjáratot folytattak a Szovjetunió és a magyar kommunista mozgalom ellen. A horthysta propaganda különösen kifogyhatatlannak mutatkozott a Tanácsköztársaság „bűneinek” felsorolásában. A kommunistákról mint szörnyetegekről, mint a társadalom, a kultúra és a civilizáció ellenségeiről írt és beszélt. Azt hirdette, hogy nem lesz addig béke és nyugalom a földön, amíg a „bolsevista mételyt” gyökerestül ki nem irtják. E felfogás gyakorlati megnyilvánulása többek között az volt, hogy az ellenforradalmi Magyarország az imperialista hatalmak minden Szovjetunió elleni intervenciós kísérletét aktívan támogatta.

Nem hiányzott a magyar ellenforradalmi rendszer kelléktárából a fasizmus olyan ismert fegyvere sem, mint a nemzeti, faji és vallási gyűlölet szítása. Az antiszemitizmust az ellenforradalmi rendszer kezdettől fogva felhasználta a dolgozó osztályok öntudatának elhomályosítására. Kizsákmányolási területének kiszélesítése érdekében igyekezett a nép tömegeivel elhitetni, hogy a trianoni békediktátum az 1918—1919-es forradalmak miatt „csonkította” meg az országot, hogy népünk nyomorúságának, állandóan fokozódó elszegényedésének nem a rendszer, hanem a súlyos békeszerződés az oka. Imába foglaltatta, a templomok szószékeiről hirdette és az iskolák padjaiban imádkoztatta: „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország.” Ezzel a néptömegeknek a rendszer iránti ellenszenvét és elégedetlenségét igyekezett a szomszédos népek elleni gyűlöletté változtatni. Revíziós politikáját a szomszédos népek elleni legundorítóbb soviniszta uszítással támasztotta alá, s a faji és nemzeti gyűlölködés szításával iskolát teremtett egész Európában. A városi kispolgárság és értelmiség becsapására és félrevezetésére kiadta a „keresztény középosztály felemelkedésének” jelszavát, s számukra beharangozta a „keresztény kurzus” eljövetelét.

A magyar fasizmus sajátosságai közé tartozott az is, hogy az uralkodó osztályok táborán belül mindvégig elég erős volt az egyes csoportok egymás elleni harca. A burzsoázián belül, főleg Hitler világuralmi terjeszkedése idején, a német fasizmussal való szövetség kérdésében nem alakult ki egyöntetű állásfoglalás. A burzsoázia egy része jól tudta, mit jelentenek Hitlernek a német birodalmi gyűlés 1941. május 4-i ülésén elmondott szavai:

„Németország ipari állam, és élelmiszerre meg nyersanyagra van szüksége. A Balkán-államok mezőgazdasági és nyersanyagterületek, és ipari termékekre van szükségük. Ebből adódik a kölcsönös kapcsolatok rendkívül gyümölcsöző kiépítésének lehetősége.”

A magyar burzsoázia egy része számon tartotta még Alfréd Rosenbergnek, a náci párt főideológusának több mint egy esztendővel előbb elhangzott sokkal nyíltabb és őszintébb szavait is:

„Európának a nemzetiszocialista elvek alkalmazásával kell berendezkednie” — mondotta 1940 decemberében. — Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Németország gyarmatosítani akarja Európát.

Ez a nyílt és világos beszéd a magyar tőkésosztály egy részében bizonyos aggályokat keltett a német szövetséggel szemben. Az „új Európa” egyet jelentett az európai országok gyarmatosításával, ami a magyar ipar visszafejlesztését és Magyarország agrárországgá való átalakítását vonta volna maga után. Az első és a második bécsi döntés után a magyar uralkodó osztályok örömét egy kissé megkeserítette az a tény, hogy Hitler az „oszd meg és uralkodj” elvét alkalmazva, a magyar revíziós követeléseknek csak egy részét elégítette ki. Ez az uralkodó osztályok egy részében csalódást keltett. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a viszonylag fejlett iparral, tehát gazdag profitszerzési lehetőséggel rendelkező magyar nagytőkés osztály egy része nem nézte jó szemmel a gazdasági kapcsolatoknak Hitler által ajánlott „rendkívül gyümölcsöző kiépítését”, s inkább az angolok, franciák s részben az amerikaiak felé orientálódott. Mindazonáltal, a magyar uralkodó osztályok törzse németbarát volt, s a Horthy-rendszer kormányai a hitleri fasizmus uralomra jutása után szorosra fűzték kapcsolataikat Németországgal.

A német fasizmus uralomra jutása után a Harmadik Birodalom külpolitikai elszigeteltségét elsőnek a magyar reakció törte meg, amikor Gömbös Gyula miniszterelnök Magyarország sorsát a fasiszta Németországéhoz kötötte.

Horthy Magyarországának s Hitler Németországának ez az egymásra találása nem volt nehéz és nem is a véletlen műve volt.

A magyar ellenforradalom közel 15 esztendővel megelőzte a német fasizmus győzelmét. Horthy és rendszere mindvégig büszke volt arra, hogy a fasizmus bölcsője nem Berlinben vagy Rómában, hanem Szegeden ringott. Horthyt, a magyar ellenforradalom vezérét, maga Hitler is elismerte. Amikor 1932-ben az akkor burjánzó nyilas söpredék egyik csoportja küldöttségben járt Hitlernél, s a müncheni Barnaház bejárata fölött elolvasták a náci mozgalom jelszavát: „Deutschland erwache!” (Ébredj Németország!), Hitler elismerőleg jelentette ki: „Az »ébredj« szó és fogalom használatát önöktől tanultam.” És meg fordítva: ugyanilyen elismeréssel és őszinte csodálattal nyilatkozott Horthy a német fasizmusról; amikor 1938 augusztusában meglátogatta Hitlert Berlinben, boldogan jelentette ki: „Ha átlépjük a Német Birodalom határát, nem az az érzésünk, hogy idegen földön járunk.” A nyilas lapok teljes joggal írták a háború kitörésekor: „A szegedi gondolattól egyenes út vezet a nyilas mozgalomhoz.”

Természetes tehát, hogy Horthy a tengelyhatalmak minden gazságát támogatta. A Szovjetunió megtámadása után azonnal csatlakozott Hitler rablóháborújához, s még akkor is kitartott a németekkel való szövetség mellett, amikor a vazallus államok egymás után Hitler ellen fordították fegyvereiket.

A magyar reakció fő érve a Hitler-fasizmussal való szövetség mellett a trianoni békeszerződés revíziója volt, amit a nép és a nemzet legszentebb érdekei ellen használt fel. Negyedszázadon keresztül a földreform, a szabadságjogok és a belső szociális átalakulás követeléseivel szemben egyetlen érve volt: Trianon. Érthető, hogy a magyar reakció az egyes csoportjaiban meglevő aggályok ellenére is két kézzel kapott az olyan országokkal való szövetség után, melyek a Párizs környéki békeszerződések megváltoztatásának örve alatt minden addiginál véresebb háborúra, más népek elnyomására és kifosztására készültek.

A magyarországi osztályellentétek kiéleződése is arra kényszerítette a Horthy-rendszert, hogy erős külső szövetségest keressen magának. A német fasizmussal kötött szövetségtől s rablóháborújában való részvételtől népelnyomó uralmának fenntartását és kiterjesztését remélte. Arra számított, hogy a Hitler-fasizmus nagyhangú világhódító ábrándjainak megvalósulása őt is az asztalfőre ülteti az „új Európában”. Horthy egyik leghűségesebb lakája, Kállay Miklós, ezért tartotta a háború egész ideje alatt kinyújtva a tenyerét, miközben mániákusan ismételgette: „Mi voltunk e világhódító gondolat úttörői az egész világon, s ezért nekünk jutalom jár.”

Ebből következett, hogy a hivatalos magyar külpolitika Magyarország nemzetközi érvényesülését azokkal az országokkal szövetségben látta, amelyek a „trianoni rabbilincset” egy új imperialista háború kirobbantásával akarták „széttörni”.

A magyar uralkodó osztályok csak a nagy és erős fasiszta államokkal szövetségben remélhették imperialista céljaik megvalósítását. Az a körülmény, hogy Magyarország ezekkel az imperialista államokkal lépett szövetségre, azt jelentette, hogy a magyar fasizmus az olasz és a német fasizmusban erős külpolitikai támaszra talált. Ezért hirdették esztendőkön keresztül, hogy a belpolitikában lehetnek pártok és pártok között nézeteltérések, de az ország külpolitikai orientációjának tekintetében vitának és nézeteltérésnek nincs helye.

Az ellenzéki pártok, sajnos, sohasem szálltak szembe a Horthy-fasizmus külpolitikai orientációjával, nem leplezték le az uralkodó osztályoknak a „külpolitikai egység” jelszavával űzött szélhámosságait. Nem leplezték le, hogy a „külpolitikai egység” a belpolitikai nézeteltéréseket illúziókká, a belpolitikai kérdésekben való szabad véleménynyilvánítás „jogát” üres fecsegéssé és szalmacsépléssé változtatta, s végső soron a jobboldali belpolitikai „egység” megteremtését segítette elő és szolgálta.

Ezek voltak a magyar fasizmus sajátosságai.

Ezekben különbözött a magyar fasizmus a német és az olasz fasizmustól.

A magyar fasizmus sajátosságaiból adódó körülmények jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a nemzeti függetlenségi mozgalom nem 1936—1937-ben, hanem csak 1941 őszén jelentkezett mint tényleges, önálló erő az ország politikai életében.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

1

Az osztályharc a proletár dolgozók és a termelőeszközökkel rendelkező kizsákmányolók közötti háború.
Az osztályharc lényegében a létfeltételeket biztosító termelőeszközök feletti uralomért vívott háború!
Mert aki a termelőeszközök felett uralkodik az a létfeltételek felett is uralkodik!

Mi az oka az osztályharcnak?

A társadalomban élő emberiség létszükségleteinek a kielégítéséhez termelőeszközökre van szükség!
A termelőeszközöket az emberiség munkamegosztásban használja a termelés folyamán!
Azonban a termelőeszközök a kapitalizmusban magánérdekeltségben az élősködők tulajdonában vannak!
Így lesz az osztályharc a dolgozók és az élősködők háborúja!
Mert az osztályharc a kibékíthetetlen társadalmi osztályok közötti harc a létfeltételekért.

A kizsákmányoló osztálytársadalmakban az osztályharc a termelőeszközök magántulajdona alapján a proletár dolgozók, és a rajtuk élősködők kibékíthetetlen ellentmondásából, a kapitalizmusban a proletár dolgozóosztályok és a rajtuk élősködő tőkésosztály érdekének kibékíthetetlen társadalmi osztályellentétből adódik.

Milyen a modern bérrabszolgatartó fasiszta-kapitalista társadalmi forma?

A fasiszta-kapitalizmus a proletár dolgozók feletti kapitalista osztály-önkényuralom!
A kapitalista osztály-önkényuralom a dolgozó proletárok feletti totális hatalom!

Az imperializmussá fejlődött kapitalizmusban érik a szocializmus megvalósításának lehetősége és a szükségszerűsége is. Ezért az imperializmussá fejlődött kapitalizmus a szocializmus ellen a fasiszta-kapitalizmussal küzd az osztályérdekeiért, a világuralmáért. Így a kapitalizmus mindegyik modern formája már fasiszta-kapitalizmus, ami a „kapitalista szocializmus”, azonban valódi szocializmus nélkül, a kapitalista osztály-önkényuralommal, a kizsákmányolással, az élősködéssel, a bérrabszolgasággal.

Ez a bérrabszolgatartó fasiszta-kapitalista társadalmi forma. Amely a polgári demokráciától a tekintélyuralmon át a nyílt fasiszta diktatúráig változatos formában létezik.

Osztályharc, diktatúra, kapitalista osztály-önkényuralom, fasiszta-kapitalizmus

A népi demokráciában és a szocializmusban a proletárdiktatúra az osztályharc formája, ami a fasiszta-kapitalizmus ellenforradalma ellen, a népgazdaság fejlesztése és a védelme érdekében elkerülhetetlen. A proletárdiktatúra az osztályharc folytatása a népi demokráciában és a szocializmusban a bérrabszolgatartó fasiszta-kapitalista társadalmi forma ellen.

„a proletárdiktatúra három fő oldala: 1. A proletariátus hatalmának felhasználása a kizsákmányolok elnyomására, az ország védelmére, a más országok proletárjaihoz fűződő kapcsolatok megerősítésére, a forradalom minden országban való fejlesztésére és győzelmére.

2. A proletariátus hatalmának felhasználása arra, hogy a dolgozó és kizsákmányolt tömegeket végleg elszakítsuk a burzsoáziától, hogy a proletariátus és e tömegek szövetségét megerősítsük, hogy e tömegeket a szocialista építésbe bevonjuk, hogy e tömegeket a proletariátus államilag vezesse,

3. A proletariátus hatalmának felhasználása a szocializmus megszervezésére, az osztályok felszámolására, az osztálynélküli társadalomba, a szocialista társadalomba való átmenetre.” – A leninizmus kérdéseihez – Sztálin 1926

A fasiszta-kapitalizmusban a proletár dolgozók osztályharca a szocialista demokráciáért az osztályhatalmuk megteremtéséért történik, még akkor is, ha ezt a proletárok közül csak kevesen értik meg. A fasiszta-kapitalizmus az alap és a felépítmény birtokában gondoskodik arról, hogy a dolgozó proletár bérrabszolgáknak ne is legyen osztályöntudatuk, hogy csak beszélőszerszámok legyenek. Erre kitűnően alkalmas a tudománytalan idealista és a vallásos világnézetre való nevelés.

A kapitalizmusnak a szocializmus elleni osztályharca a totális hatalommal rendelkező tőkések osztály önkényuralmával, a fasiszta-kapitalizmus különböző, a körülményeknek megfelelő praktikus formájában történik. A marxista-leninista kommunista párt arra törekszik, hogy megértsék a proletár dolgozók, hogy miért szükséges az osztályharc. Vagyis lényegében arra törekszik, hogy az emberiség emberré, mégpedig gondolkodó humánus emberré váljon. Ez azonban csak a szocializmussal válik lehetővé.

Az osztályharc a dolgozók felszabadításáért történik az élősködő tőkések uralma alól!

„Osztályharc: olyan osztályok közötti harc, amelyeknek érdekei összeegyezhetetlenek vagy ellentmondanak egymásnak. A rabszolgatartó társadalomtól kezdve minden társadalom története osztályharcok története. A marxizmus-leninizmus az osztályharc tudományos magyarázatát adja. Kimutatja, hogy az osztályharc az antagonisztikus osztályokra bomlott társadalom fejlődésének hajtóereje. Bebizonyítja, hogy a polgári társadalomban az osztályharc szükségszerűen a proletariátus diktatúrájához vezet, melynek célja az osztályok megszüntetése: az osztály nélküli kommunista társadalom megteremtése. A proletariátus osztályharcának alapformái a gazdasági, a politikai és az ideológiai harc.” – Marxista fogalomlexikon

„osztályharc: az összeegyeztethetetlen, ill. egymásnak ellentmondó érdekű osztályok között folyó harc. Az osztályharc valamennyi antagonisztikus osztálytársadalom történelmének alapvető tartalma és hajtóereje, kezdve az őstársadalom felbomlásától egészen a kizsákmányolás teljes felszámolásáig és a szocializmus győzelméig. Az osztályharcban fejeződik ki az antagonisztikus termelési módok alapvető ellentmondása Az osztályharc megismerése nyitott utat az osztálytársadalom fejlődési törvényszerűségének megértéséhez. Az osztályharc-elméletének megalkotása tette lehetővé a történettudomány számára, hogy általánosítsa az egyes személyek végtelenül változatos és látszólag nem is rendszerezhető cselekvéséit, és visszavezesse őket az osztályok cselekvéseire.” – Filozófiai kislexikon

„Értéktöbblet: a tőkés gazdaságban a bérmunkás által megtermelt érték és munkaerejének értéke közötti különbözet, amelyet a tőkés ellenérték nélkül elsajátít. A realizált értéktöbblet a profit. A marxi értéktöbblet-elmélet a különbözőpolgári elméletekkel szemben bebizonyította, hogy az értéktöbblet egyetlen forrása a dolgozók kizsákmányolása, s hogy a tőkés társadalom termelésének közvetlen célja nem a fogyasztók szükségleteinek kielégítése, hanem az értéktöbblet termelése (alaptörvény). A szocialista gazdaságban az értéktöbblet kategóriája megszűnik, mert a munkaerő nem áru és nincs kizsákmányolva.” – Marxista fogalomlexikon

„Kizsákmányolás: idegen munkaterméknek ellenszolgáltatás nélküli elsajátítása a termelési eszközök tulajdonosa által. A proletariátus, mivel nem rendelkezik termelési eszközökkel, kénytelen a munkaerejét áruba bocsátani, és a megtermelt értéktöbbletet a termelési eszközök tulajdonosa kisajátítja. A kizsákmányolást csak a szocialista forradalom számolja fel, megszüntetve a termelési eszközök magántulajdonát.” – Marxista fogalomlexikon

Az élősködés a kapitalizmusban erkölcsös és törvényes!

Ez hihetetlen, ezt eltűri a civilizált gondolkodó emberiség?
Civilizált, gondolkodó?
Hmmm … a bérrabszolgatartó társadalmi formában?

A kizsákmányolással szerzett jövedelem az élősködés alapja, ami nem a tőkés saját munkájának az eredménye, hanem a proletár dolgozók által munkával termelt értéktöbblet elsajátítása, eltulajdonítása, ami a termelőeszközök tőkés magántulajdonán alapul. Ez azonban a kapitalizmus működési módja miatt elkerülhetetlen, így törvényes! Azaz törvényes lopás!

A kapitalizmusban a dolgozó proletár osztályok osztályérdekei miatt folyik az osztályharc, ami hol ösztönös, hol a kommunisták vezetésével tudatos, következetes osztályháború. Az osztályharc végcélja a szocializmus, ahol már bűncselekmény a kizsákmányolás és az élősködés, így a törvény által üldözött.

A kapitalizmusban a kizsákmányolással szerzett jövedelem és ezen az alapon az élősködés törvényes, erkölcsös. Az élősködés érdekében a kapitalizmusban törvényes a vállalkozónak a saját haszna, a profitja érdekében a szerszám, a beszélőszerszám és egyéb termelési tényező vásárlása, a proletárok által termelt értéktöbblet elsajátítása, a saját céljaira való felhasználása.

A tőkés vállalkozó a termelési tényezőkbe tőkét fektet be, majd a dolgozó proletárok termelésével keletkező értéktöbbletet kizsákmányolással elsajátítja, így élősködik a dolgozó proletárok munkáján.

„A tőkés termelési költségek … A tőkés társadalom kizsákmányoló osztályainak jövedelme abból az értéktöbbletből ered, amelyet a bérmunkások munkája hoz létre a termelés folyamán… az értéktöbblet a tőkéjüket árutermelésbe fektető kapitalisták jövedelmeként — profit formáját ölti.

A tőkés üzemekben termelt áru értéke három részből áll: 1. az állandó tőke értékéből (a gépek, épületek értékének egy része, a nyersanyag, fűtőanyag stb. értéke), 2. a változó tőke értékéből és 3. az értéktöbbletből. Az áru értékét az előállításához társadalmilag szükséges munka mennyisége határozza meg. A kapitalista azonban nem saját munkáját fordítja az áru termelésére, hanem tőkéjét fordítja erre a célra.

Az áru tőkés termelési költségei a termelésre fordított állandó és változó tőkéből, vagyis a termelőeszközökre és a munkások munkabérére fordított kiadásokból tevődnek össze. Amibe az áru a kapitalistának kerül, azt a tőkeráfordítással, amibe a társadalomnak kerül, azt a munkaráfordítással mérik. Ezért az áru tőkés termelési költségei alacsonyabbak saját értékénél, vagyis a tényleges termelési költségeknél. Az érték, azaz a tényleges termelési költségek, és a tőkés termelési költségek közti különbség egyenlő az értéktöbblettel, amelyet a kapitalista ellenszolgáltatás nélkül elsajátít.

Amikor a kapitalista eladja az üzemében termelt árut, az értéktöbblet a tőkés termelési költségeket meghaladó többletként jelentkezik. A tőkés ezt a többletet a vállalat jövedelmezőségének kiszámítása alkalmával összehasonlítja az előlegezett tőkével, vagyis a termelésbe fektetett egész tőkével. Az egész tőkéhez viszonyított értéktöbblet profit formájában jelenik meg. A profit a termelésbe fektetett egész tőkéhez viszonyított értéktöbblet, amelyet külső látszatra a tőke fiadzott. A termelőeszközök vásárlására fordított állandó tőke és a munkaerőre fordított változó tőke közti különbség itt elpalástolódik. Ennek következtében keletkezik az a megtévesztő látszat, mintha a profitot a tőke fiadzaná. Valójában a profit forrása az értéktöbblet, amelyet kizárólag a munkások munkája, kizárólag a munkaerő hoz létre, amelynek értéke a változó tőkében testesül meg. Marx a profitot az értéktöbblet átalakult formájának nevezi.

Ahogyan a munkabér formája azt a helytelen elképzelést szüli, hogy az egész munka meg van fizetve, s ezzel elleplezi a bérmunkás kizsákmányolását, ugyanúgy a profit formája is elpalástolja a kizsákmányolási viszonyt, mert azt a megtévesztő látszatot kelti, hogy a profitot maga a tőke fiaddza. A tőkés termelési viszonyok formái így elködösítik, elkendőzik igazi lényegüket.” – Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!