ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
A magyarországi antantmisszió francia megbízottai Párizs útján megszerzik az angolok beleegyezését: augusztus 23-án együttesen lemondásra kényszerítik József főherceget. Ez megtörténik.
Friedrich miniszterelnökségébe beleegyeznének, ha biztosnak látnák általa a kapitalizmus zökkenőmentes megszilárdítását Magyarországon. Nem tartják erre alkalmasnak és elérik Friedrich kormányának lemondását. Megengedik neki, hogy egyelőre tovább vezesse a kormányzati ügyeket. Három napon belül javaslatot kell előterjesztenie koalíciós kormány alakítására. Ebben a lakosság valamennyi rétege képviselethez jusson. Múlhatatlanul vegyenek részt a liberális polgári pártok és a szociáldemokraták is. Amiatt, mert az ellenforradalom fegyveres ereje még szervezetlen, tartani lehet a kommunizmus újabb előretörésétől, amit koalíciós kormányzat könnyebben leküzdhet.
Az új kormány feladata: demokratikus szellemű választójogi rendelet kibocsátása. Az antanthatalmak ellenőrzésével nemzetgyűlés választása. Az ország demokratikus rendszerének megalapozása.
Az antant utasítása országosan olyan illúziót kelt, mintha a nagyhatalmak Magyarországon mindenképpen polgári demokratikus berendezést akarnának megvalósítani. Ez pedig még az angoloknak sem szívügye. Még kevésbé a Horthyékat pártoló franciáknak.
Az országos politika eme, még mindig cseppfolyósan súlyos állapotában jön számításba egyre inkább mint hatalmi erő és politikai tényező az eddig is a franciák támogatását élvező, a Dunántúl jelentős részét megszállva tartó Horthy és Gömbös vezette katonatiszti szárny. Hatalomszerző szándékukat eddig leküzdhetetlen akadályként állta el József főherceg kormányzósága. Kényszerű lemondásával viszont újraélednek Gömbösék reményei a hatalom megszerzésére, esetleg Horthy kormányzóságára. Semmiképp nem akarnak koalíciós kormányt, amely Horthy-ellenes lehet.
Elősegítik inkább, hogy Friedrich miniszterelnök alakítson új kormányt a szociáldemokraták nélkül. Ennek érdekében a keresztény nemzeti irányzat nagy tábora – írja Pilch – országszerte mozgalmat indít, hogy a Friedrich-kormány megmaradását követelje. Megdöntse az antant abbeli téves nézetét, hogy Friedrich kormánya nem képviseli a magyar közvéleményt. A fővezérség utasítja a katonai parancsnokságokat: állomáshelyeiken szerveztessenek gyűléseket olyan kormány megalakulása érdekében, mely megfelel a keresztény, nem szocialista, nem zsidó szempontoknak. A népgyűlések és társadalmi egyesületek értekezletei közöljék sürgönyileg az antantmissziókkal és a miniszterelnökséggel azon elhatározásukat, hogy szocialista minisztérium nem felel meg a magyar nép közérzésének. Tiltakozzanak minden ilyen irányzatú kormányalakulat ellen … Ezen sürgönyök elküldése nagyon sürgős, minthogy József királyi herceg és a kormány az antant kívánságára lemondott. A megtartott népgyűlésekről és az antantmisszióknak tudtul adott határozatokról értesítsék a fővezérséget.
Az antant ajánlatát a koalíciós kormányra a Szociáldemokrata Párt az augusztus 21-én megtartott újjáalakuló konferenciáján elfogadja. A konferenciát teljességgel a jobboldali szociáldemokrácia uralja. A proletárdiktatúra gyalázásával elhatárolja az újjáalakult Szociáldemokrata Pártot a Tanácsköztársaságtól. A Friedrich-puccsal kapcsolatban kijelenti: a Peidl-kormánynak sem hatalma, sem kedve nem volt ahhoz, hogy ellenálljon.
A Szociáldemokrata Párt újjászervezésének politikai lényege: a Tanácsköztársaságban szerepet vállalt baloldaliak eltávolítása. A tisztítást mindenekelőtt a fehérterror végzi el, a kommunisták, a baloldali szocialisták könyörtelen üldözésével, legyilkolásával, börtönbe, internáló táborba zárásával, emigrációba kényszerítésével.
A fehérterror azonban a szociáldemokraták ezreit is sújtja. A konferencia kimondja: eljárnak az antant képviselőinél és a román megszálló parancsnokságnál olyan szociáldemokraták ügyében, akiket alaptalanul elhurcoltak, mert a Tanácsköztársaság munkájában nem vettek részt, vagy lényegtelen szerepük volt. Ugyanakkor hangoztatják: a kommunistákat példásan meg kell büntetni.
A fehérterror ellenére jelentős baloldali erők sorakoznak a Szociáldemokrata Pártban és az általa irányított szakszervezetekben. A konferencia mégis olyan többségi határozatot hoz, hogy a párt vezető szerveiben csakis jobboldaliak foglalhassanak helyet. Félre kell állniuk még azoknak is, akik időlegesen bár, de kiálltak a Tanácsköztársaság mellett.
A szociáldemokrata pártvezetésben kizárólagos szerephez jut Garami Ernő, Peyer Károly, Peidl Gyula, Farkas István, akik a legközelebb állnak a liberális polgári pártokhoz.
Peyer, Garami, a két jobboldali szociáldemokrata vezér beszámol a konferencián azokról a tárgyalásokról, hogy a Szociáldemokrata Párt lépjen be a kormányba. A miniszteri tárcák vállalását pártszempontból népszerűtlennek tartják. Mégis úgy vélik, alapvető érdekek a Szociáldemokrata Párt részvételét követelik a kormányban. Ezt Garami azzal magyarázza: – Az antantnak anyagi érdeke, miután győzött, és a békefeltételeket diktálja, hogy Magyarország olyan ország legyen, amely a jóvátétel szempontjából fizetőképes. Ezek a nyugati urak – mondja Garami – jobb államférfiak, semhogy ne tudnák, hogy ebben az országban nyugodt termelés, a gazdasági élet nyugodt fölépítése teljesen lehetetlen, ha a szervezett munkásság ebben részt nem vehet. Az antant emiatt kívánja, hogy a szervezett munkásság vegyen részt a kormányzatban.
Garami amiatt is javasolja a részvételt, mert akkor az antant által megkívánt, a közeljövőben tartandó választásokon tekintélyes számban juthatnak be szociáldemokraták a nemzetgyűlésbe.
Ezt arra alapozza, hogy Friedrich a tömegek megnyerése és a saját politikája megvalósítása érdekében, demagóg módon tiszta választásokat ígér. Az antantmegbízottak nyomására máris lényegében elfogadná az 1918-as októberi polgári forradalom idején készült, a szociáldemokraták által is jóváhagyott általános és titkos, a nőkre is kiterjedő, valóban demokratikus szellemű választójogi rendeletet. Vállalná azt is, hogy az antant ellenőrizze a választásokat.
A világháború előtti Tisza István korszakhoz képest ezzel valóban széles dolgozó tömegek juthatnak az általános és titkos választás lehetőségéhez. Mindenki tudja azonban: a fehérterror körülményei között mit jelentene a legdemokratikusabb rendelet alapján végrehajtott választás.
Garami mégis arra kéri a konferenciát, hatalmazza fel a párt új vezetőségét: folytasson tárgyalásokat a koalíciós kormányba való belépés feltételeiről.
A kért felhatalmazást a konferencia megadja, még ha tudják is: az antant már ismételten becsapta és csupán kihasználta a szociáldemokratákat. Cserbenhagyta a Peidl-kormányt is. Garami mégis a győztes antanthatalmak – és elsősorban Anglia – érdekeinek magyarázatával igyekszik ébren tartani az illúziókat.
Kevésbé tartható ez az illúzió a franciák magyarországi politikája tekintetében.
Szegeden a francia kormány utasítására De Lobit tábornok kitessékeli a liberális Ábrahám-kormányból a németbarát, Habsburg-párti Horthy honvédelmi minisztert. Most viszont Graziani tábornok mindenben támogatja. Reakciós erőt lát benne a hadsereg élén, amely alkalmas az angol befolyás ellensúlyozására. Horthy és környezete vállalja e szerepet. Horthy erre már akkor elkötelezte magát, amikor Budapesten tárgyalt Graziani tábornokkal. Ennek ellenében a tábornok megígéri: segíti Horthy hadseregének szervezését és a románok mielőbbi elvonulását a Dunántúlról.
A románok a Horthy-hadsereg leszerelését követelik. Ezt további előnyomulásukkal kívánják egybekötni a Dunántúlon. Számukra ez nemcsak a fegyverszünet katonai és politikai kérdése. Jelentős gazdasági tényező. A román hadsereg Magyarországon tetemes zsákmányra tesz szert. Elszállítanak nagyon jelentős értékeket, vasúti felszerelést, termelőeszközöket, állatállományt. Azzal indokolják, hogy a magyarországi bolsevizmust a román hadsereg egymaga, a szövetségesek támogatása nélkül törte le nyílt csatákban. A zsákmány tehát csakis őket illeti, azon károk megtérítésére, amelyeket a központi hatalmak okoztak Romániának a világháborúban.
Augusztus 27-én a fővezérségi naplóban feljegyzik a Budapestről érkezett bizalmas jelentést: – A román fővezérség a Dunántúlon megalakult magyar Nemzeti Hadsereget ellenségnek tekinti. A megszállott részeket haditerületnek nyilvánítja.
Horthy még ugyanaznap közvetlen távíróvonalon jelenti Schnetzer tábornok honvédelmi miniszternek: biztos tudomása szerint a románok oly túlerőkkel készülnek ellene fellépni, hogy a szembeszállás kilátástalan. Kéri Schnetzert, azonnal forduljon az antant budapesti képviselőihez. Akadályozzák meg a románok további előnyomulását. Folyamodjék külön Graziani tábornokhoz, aki neki Budapesten megígérte: ha elég ereje lesz a rendet garantálni, a románok kiürítik a Dunántúlt. Ez esetben mint főparancsnok hadsereget szervezhet a bolsevizmus letörésére.
Ha a román előrenyomulás mégis megtörténne – folytatja Horthy -, véleménye szerint a Friedrich-kormány számára nem marad más hátra, mint őt megbízni, hogy sürgősen és közvetlenül kezdjen fegyverszüneti tárgyalásokat a románokkal. Felhatalmazást kér a megállapodás aláírására a következő feltételek mellett:
1. A Dunántúl rögtöni kiürítése a románok által.
2. A románok a leendő békehatárig fokozatosan ürítsék ki a többi magyar területet olyan ütemben, ahogyan Mardarescu fővezér kívánja. Ma már a magyar fővezérségnek elegendő haderő áll rendelkezésére ahhoz, hogy a románok engedélyezzék a kiürített területek megszállását, a magyarországi bolsevista visszaesés meggátlását.
3. Fentiek érdekében a románok járuljanak hozzá, hogy az antant által megszabott létszámban a fővezérség háborítatlanul szervezhesse a magyar haderőt.
Javasolja, hogy a kormány a fegyverszünet megkötése iránti szándékát azonnal közölje az antantmegbízottakkal. Kérje támogatásukat, különösen Graziani tábornokét.
Schnetzer távirati válasza az, hogy ugyane követeléseket, amiket Horthy javasol, a kormány már hét napja az antant elé terjesztette. A kormány felelősséget vállalt a Dunántúl rendjéért, így a román megszállásra nincs szükség. Az antant eddig nem adott választ. A románok, mivel a fegyverszüneti egyezmény még nincs megkötve, fenntartják jogukat Horthy seregeinek lefegyverzésére. Graziani tábornokkal még nem tudtak külön tárgyalni. Ha holnap megalakul az új kormány, talán érnek el eredményt. Addig is a román előnyomulás elől Horthynak csak visszavonulnia lehet. Ha egy napot is nyernek ezzel, tisztázódhat közben a helyzet.
A románok további előnyomulása esetére kiadja a parancsot a feltétlen visszavonulásra. Addig is Budapestre küldi vezérkari főnökét, Soós tábornokot, hogy a fővezérség nevében tárgyaljon az antant képviselőivel, a honvédelmi minisztériummal és a magyar politikai tényezőkkel. Kérje a kormányt arra is, hogy a Nemzeti Hadsereget sürgősen lássák el pénzzel. Zsold nélkül nem lehet besorozott katonákat tartani. Ezek ötven százalékát pénz híján máris le kell szerelni. A többi is szétszéledhet.
Még aznap este az antant budapesti képviselői valóban tárgyalják a románok újabb előrenyomulását s a Horthy-hadsereg további szervezését. A döntést az új kormány megalakulásáig elhalasztják.
Soós tábornok másnap közvetlen távíróvonalon jelenti. – A Mardarescuval folytatott tárgyalások annyiban eredményre vezettek, hogy a románok az előnyomulást a Dunántúlon nem folytatják, ha a magyar csapatok nem mozognak, és a hadsereg szervezését beszüntetik. Ha az antant megengedi a szervezést, a románok ezt támogatják. Graziani francia tábornok sürgősnek tartja és elfogadja Horthy fővezér hadseregszervezési tervét. Még ma az antant képviselői elé terjeszti.
A tények így megint mást tanúsítanak, mint amit Horthy állít, hogy budapesti útján személyesen is megmondta volna Mardarescunak: ha előnyomul, lövetni fogja csapatait. Nemhogy lövetné, de arra kéri a Friedrich-kormányt: ha a románok megállnak, és megengedik a magyar hadsereg szervezését, látatlanban fogadják el a leendő békehatárokat, bármily káros lenne az országra.
A horthysta történetírás és Horthy ezt majd letagadja. A távírószalagok másolatain viszont Horthy-Schnetzer neve mást tanúsít.
Hozzájárul Horthy a Friedrich-kormány román orientációjú politikájához is. A budapesti angol katonai misszió jelenti Londonba: a román kormány és a Friedrich-kormány között különbéke-tárgyalásokra kerülhet sor, mely a román csapatok megszállását egy évre meghosszabbítja. Ez alatt előkészítenék a két ország perszonálunióját: közös lenne a király. Az elképzelés azonnali vámunió létesítését tartalmazza a két ország között. A Friedrich-kormány hozzájárulna ahhoz is, hogy Szeged és Békéscsaba környékén néhány stratégiai pontot Romániának engedjen át.
A horthysta történetírás e tekintetben is letagadja Horthy szerepét. Doblhoff arról ír: érthetetlen Horthy számára, amikor bizonyos körök arról beszélnek, hogy az ország esetleg közelebbi kapcsolatba lép Romániával. Egyesek már a perszonálunió gondolatát is felvetik.
Pilch arról ír: Horthyt a románok nem tudják megvesztegetni azzal az ajánlatukkal, amennyiben Magyarország perszonálunióra lépne Romániával és stratégiai pontokat engedne át Szeged és Békéscsaba környékén, mindennemű katonai és politikai támogatást megadnak neki.
Doblhoff és Pilch állítását teljességgel cáfolja Soós tábornok jelentése budapesti tárgyalásairól, amelyet Horthy helyeslően ellenjegyez:
A kormányválság folytán – jelenti Soós – a Nemzeti Hadseregnek azokat kell támogatnia, akik a szocialisták előtérbe tolásának ellenségei, de a román orientáció hívei. – Javaslata tehát az, hogy a fővezérlet még az új kormány megalakulása előtt a román fővezérrel közvetlenül tárgyaljon, és egész súlyát vesse latba, hogy a fegyverszünet haladéktalanul létrejöjjön. – A románoknál azt a látszatot kell kelteni, hogy a tartós magyar-román barátság nem ellenkezik a magyar Nemzeti Hadsereg felfogásával. Az új magyar kormány alakulását azzal kell támogatni, hogy a magyar Nemzeti Hadsereg hozzájárul a román orientációhoz. Katonailag legott intézkedni kell, hogy a magyar csapatok a románok közeléből elvonuljanak, miáltal nemcsak ezek lefegyverzése késhet, hanem időt is nyerünk …
Soós tábornok olyan politikai helyzetben ajánlja és Horthy elfogadja a román-magyar perszonálunió támogatását, amikor a tömegek az ellenforradalom ellenére örülnek, hogy a Károlyi-forradalommal és a Tanácsköztársasággal Magyarország megszabadult Ausztria és a Habsburgok monarchista uralmától; elnyerte függetlenségét. Most kalandor politikusok ajánlják, hogy a Tanácsköztársaság leverőivel, a román királlyal valósítsák meg a perszonáluniót – két ország közös királlyal -, részben amiatt, hogy a magyar uralkodó osztályok ezáltal megmentsék maguknak Erdély feletti uralmukat.
Áruló politika ez még akkor is, ha Soós tábornok a Horthy által ellenjegyzett javaslatban azt írja: – a román-magyar perszonálunió elfogadásából nem következik, hogy a románokkal való leszámolásról belátható időn belül lemondjanak. Ellenkezőleg, a pillanatnyi helyzet arra kényszerít, hogy időnyerés végett a románok nyújtott kezét meg kell ragadni, tárgyalásokba kell bocsátkozni.
Soós vezérkari főnök a javaslatával azt is tanúsítja: Horthynak és környezetének mindegy a francia, angol vagy román orientáció. A hatalomért küzdenek, bármilyen áron. Azzal is, hogy elfogadnák a román király perszonáluniós uralmát Magyarországon!
Horthy és környezete ezt már amiatt is megteszi, mert Bethlen ígérete ellenére sem siet elismertetni Horthy fővezérségét Lehár ezredessel. Pedig veszedelmes versenytárs. Csaknem olyan haderővel rendelkezik, mint Horthy. Lehár eddig egy tiszti és négy gyalogzászlóaljat szervezett öt üteggel, kétezer-hatszáz fővel. A kiegészítő ereje mintegy háromezer fő karhatalom és polgárőrség.
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
Fotó: Kremlin Pool/Globalооokpress
Kollázs: Tsargrad
