Lavrov: Ukrajna alkotmánya semlegességet ír elő

New York, 2023. szeptember 24. vasárnap (MB)

Oroszország azzal a feltétellel hajlandó tiszteletben tartani Ukrajna területi integritását, ha maga Ukrajna is tiszteletben tartja a saját függetlenségi nyilatkozatában rögzített feltételeket, legfőképpen azt, hogy semleges ország legyen, és nem csatlakozik egyetlen katonai szövetséghez sem – foglalta össze Lavrov orosz külügyminiszter ENSZ-beszédének legfontosabb elemét a Magyar Békekör tudósítója vasárnap.

A világszervezet Közgyűlésének 78. ülésszakán szombaton elhangzott beszédében további feltételként említette az Ukrajnában élő népek, nemzetiségek, nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, önrendelkezésük elismerését, összhangban az ukrán függetlenségi nyilatkozatban rögzítettekkel.

A Békekör tudósítója idézte Lavrovnak az ENSZ Biztonsági Tanácsában szeptember 20-án elhangzott beszédét, melyben az orosz külügyminiszter azért vonta kétségbe Ukrajna területi integritáshoz való jogát, mert a kijevi vezetés nem biztosítja az Ukrajnában élő népek önrendelkezési jogát. „Az ENSZ Alapokmányával összhangban egyhangúlag elfogadott, az államok közötti baráti kapcsolatokra és együttműködésre vonatkozó nemzetközi jog elveiről szóló 1970. évi ENSZ-nyilatkozat rögzíti, hogy a területi integritás tiszteletben tartásának elve alkalmazandó ’azokra az államokra, amelyek tevékenységük során betartják az egyenlőség elvét, a népek jogait és önrendelkezését, következésképpen kormányaik képviselik az adott területen élő összes embert’.”

     Az orosz diplomácia vezetője a „hazugság birodalmának” nevezte a Nyugatot. Azt mondta róla, hogy szemrebbenés nélkül megszegi ígéreteit, vállalt kötelezettségeit, írásban rögzített jogilag kötelező nemzetközi megállapodásokat. „Teszik ezt azok, akik felsőbbrendűségük tudatában lenéznek másokat” – jellemezte a Nyugat erkölcsi állapotát.

     Lavrov így folytatta: “Egy új világrend születik a szemünk láttára. A jövő a globális gazdagság igazságosabb elosztását követelő, a civilizációnk sokszínűséget hirdető globális többség, valamint azon kevesek közötti szembenállás folyamatában formálódik, akik újragyarmatosító leigázási módszereket alkalmaznak, hogy mentsék röpke dominanciájukat. Napjainkban az emberiség megint válaszút elé került, mint már oly sokszor korábban. Csak rajtunk múlik, meg tudjuk-e akadályozni, hogy az események nagy háborúba torkolljanak, és összeomoljanak azok a nemzetközi együttműködési mechanizmusok, amelyeket elődeink nemzedékei megalkottak”.

„Azzal, hogy fegyverrel és információval látják el Ukrajnát, a nyugati országok valójában háborút folytatnak Oroszország ellen. Ukránok kezével és testével harcolnak ellenünk. Nevezd, ahogy akarod, de ellenünk harcolnak, közvetlenül ellenünk. Mi hibrid háborúnak hívjuk, de ez nem változtat a lényegen. Le akarják győzni Oroszországot, a csatamezőn akarják eldönteni, hogy a jövő kié legyen. Ha a csatamezőt választják, ám legyen a csatamező” – folytatta.

A békekötésről azt mondta, hogy Oroszország kész tárgyalni Ukrajnáról, de fegyvernyugvásba többé nem megy bele, mert a Nyugat visszaélt vele, és Ukrajna felfegyverezésére használta ki.

A gabona-megállapodásról szólva tudatta: amint teljesülnek a megállapodásban foglalt orosz feltételek, azon nyomban folytatódhat a gabonakivitel. Guterres ENSZ-főtitkár megállapodási javaslatáról Lavrov azt mondta, hogy nem elfogadható, mert nem valósítható meg. „Egyelőre még nem kaptunk komoly választ követeléseinkre” – jelezte az orosz külügyminiszter.

A dél-kaukázusi Hegyi-Karabahban (Nagorno-Karabah) zajló konfliktusról szólva Lavrov kijelentette: „Örményország népe Oroszországgal és más baráti országokkal köti össze történelmét, nem pedig azokkal, akik az óceán túloldaláról érkeznek”. Értésre adta, hogy az USA és szövetségesei megpróbálnak éket verni Örményország és Oroszország közé.

A beszédét követő sajtótájékoztatón megkérdezték Lavrovtól, mit csinál az ENSZ Közgyűlésén. A kérdésre Lavrov így válaszolt: az orosz delegáció több mint 30 találkozót tartott az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Vannak új és ígéretes projektek. Őszintén szólva nem volt időm unatkozni. Tegnap reggel 8-kor kezdtem a munkámat, és este 8-kor hagytam abba. Dolgozom, mert sok a tennivaló. Az orosz küldöttek azokkal dolgoznak, akik tisztelik magukat, és nem árulják el nemzeti érdekeiket Washington parancsára. Az orosz küldöttség célja az volt, hogy átadja Moszkva elképzelését a nemzetközi kapcsolatok jövőjéről, valamint annak fontosságáról, hogy kivétel nélkül minden ország kölcsönös tiszteleten alapuló kölcsönös egyetértésére kell törekedni. Ez a nézet egyre nagyobb támogatást nyer a globális délen, de a kollektív Nyugat megpróbál ellenállni neki.”+++

 

Lásd: https://bekekor.wordpress.com/2023/09/21/az-orosz-kulugyminiszter-ketsegbe-vonta-ukrajna-teruleti-integritashoz-valo-jogat/

Kiadta_ Magyar Békekör

(idézet: A magyar függetlenségi mozgalom 1936-1945 – Kállai Gyula)

8. Az antifasiszta népfront kialakulásának új tényezője:
a szegényparaszti törekvéseknek hangot adó „népi írók”
és a Márciusi Front

Az Eckhardt-féle áruló parasztpolitikának csak egyik következménye volt az, hogy a szegényparasztság egy része áldozatul esett a nyilasok féktelen demagógiájának, s a Tiszántúl nagy agrárproletár gócaiban már kiegyenesített kaszákkal készült a hatalom átvételére. A másik következménye ennek a politikának az volt, hogy a parasztság legjobbjai hátat fordítottak a Független Kisgazdapártnak, de nem jobbra, hanem balfelé vették az irányt.

A magyar parasztság mozgalmával kapcsolatban is kiderült, hogy a vezetők lelkiismeretlen árulása a tömegek igazi érdekeiért folyó harcot egy időre megbéníthatja, de a nép forradalmi erejét nem feltétlenül töri meg, sőt sok esetben megacélozza. A pacsai és endrődi parasztok kiontott vére és a sorozatos jogfosztás a parasztságot nemes bosszúra és harcra ösztönözte. S minthogy a rendszer ellen a Független Kisgazdapárton keresztül harcolni lehetetlen volt, a parasztság radikalizmusa más utat keresett magának.

A parasztság elégedetlenségének, rendszerrel való szembenállásának adtak hangot a háború kitörése előtt az úgynevezett „népi írók”. Mozgalmuk társadalmi hátterét a parasztság, főleg az úgynevezett hárommillió koldus embertelenül súlyos szociális helyzete képezte. A falukutató írók célja a politikai képviselet nélkül maradt parasztság vezetése és felszabadítása volt. Programjukban az első helyet a radikális földreform foglalta el s végeredményben a parasztdemokrácia kiharcolására s a parasztország megteremtésére törekedtek.

Feltárták a falu anyagi és kulturális elesettségét, a szegényparasztság rettenetes kizsákmányoltságát és nyomorát. Műveik — közöttük Darvas József: „Egy parasztcsalád története”; Erdei Ferenc: „Futóhomok”; Féja Géza: „Viharsarok”; Illyés Gyula: „Puszták népe”; Kovács Imre: „Néma forradalom”; Szabó Zoltán: „A tardi helyzet” című könyvei — mindegyike kíméletlen vádirat az elmaradott nagybirtokrendszer ellen. Cikkeiket, tanulmányaikat a Válasz és a Híd című folyóiratok közölték.

A „népi írók” hatalmas anyaggyűjtése a Kommunisták Magyarországi Pártjának új tényeket, adatokat, szempontokat szolgáltattak politikai irányvonalának még szélesebb elméleti alátámasztásához és megindokolásához. E könyvek által feltárt tények világánál még élesebben láthatóvá vált, hogy a magyar fejlődés még nem vette le végleg a napirendről az egész parasztság harcát a nagybirtok ellen, s nemcsak lehetséges, hanem szükséges is, hogy a munkásság együtt küzdjön az egész parasztsággal egy átmeneti, demokratikus megoldásért: a munkásság és parasztság demokratikus diktatúrájáért.

A Kommunisták Magyarországi Pártja élénk figyelemmel kísérte a „népi írók” mozgalmát.

A párt — egyes tagjain keresztül — közvetlen szervezeti kapcsolatot is teremtett a „népi írók” mozgalmával. A párt befolyására a „népi írók” mozgalma, amely kezdetben szellemi mozgalom volt, egyre inkább politikai mozgalommá vált. A kommunisták ösztönzésére 1937. március 15-én megalakították a Márciusi Frontot. Ez nem csupán a „népi írók” mozgalma, hanem a kommunisták részvétele folytán az antifasiszta front megjelenésének első formája volt Magyarországon. A Márciusi Front 12 pontból álló programja radikális földreformot, szólás-, sajtó-, gyülekezési és szervezkedési szabadságot s általános, egyenlő, titkos választójogot követelt. Határozott állásfoglalás a földreform kérdésében; kiállás a demokratikus szabadságjogok mellett; a fasiszta faji demagógia elutasítása, szembenállás a német imperializmussal; a dunai népek összefogásának hirdetése — ezek voltak a „népi írói” mozgalom lényeges vonásai a Márciusi Front időszakában.

A Márciusi Front legradikálisabb szárnyát a debreceni fiatalok csoportja képezte. Ez a csoport kommunisták kezdeményezésére jött létre, s a legszorosabban együttműködött a Kommunista Párttal. Lapjuk, a Tovább — amelyből mindössze három szám jelenhetett meg —, antifasiszta nemzeti egységfrontot hirdetett, s röpcéduláikon először jelent meg a későbbi idők általánosan elfogadott tömegjelszava: „Föld, kenyér, szabadság!”, valamint a további fejlődés irányát mutató követelés: a népi demokrácia.

A „népi írók” mozgalmának erejét gyengítette, hogy ideológiájuk sok hamis, harmadikutas és nacionalista elemre épült. Tevékenységük alapvetően pozitív volt, de emellett mozgalmuknak sarkalatos hibái is voltak.

A magyar parasztság felszabadításának korszakalkotó művét nem az ipari munkássággal szövetségben akarták végrehajtani. A falukutató írók az ipari munkásság történelmi küldetésében már nem hittek. Szerintük az ipari munkásság az 1918—1919-es forradalmak idején eljátszotta történelmi szerepét, s az akkor elszenvedett vereség következtében „a történelemformálástól végérvényesen elesett”. Úgy gondolták: a parasztságon a sor, hogy a magyar nép felszabadulásáért folyó nehéz küzdelem élére álljon.

A „népi írók” a parasztság földért folyó harcát sok tekintetben a sajátos helyzettől elvonatkoztatva szemlélték.

Nem vették észre, hogy a fasizmus terjeszkedése és a háború közvetlen kitörése pillanatában a földkérdés nem mint önálló, független kérdés jelentkezik, hanem szorosan alá van rendelve a fasizmus és a háború elleni harc legfőbb követelményének. És mert ezt nem vették észre, közülük sokan a radikális földreform helyett az agrárforradalom szükségességét hangoztatták. A kossuthi szabadságharc eszméje helyett Dózsa György parasztforradalmának tüzét élesztgették a szegényparasztságban. Márpedig polgárháborút hirdetni akkor, amikor a történelem a nemzeti élet fejlődésének napirendjére a szabadságharcot tűzi ki — ez nem szélesíti, hanem szűkíti a nemzeti erők összefogásának alapját.

A „népi írók” közül többen a „paraszt-szocializmus” hívei voltak; sokan közülük nem ismerték el az ipari munkásságnak a szocializmushoz való elsőszülöttségi jogát. Az ipari munkásság „levitézlett” szocializmusával szemben a „népi írók” a parasztság „magyar szocializmusára” hivatkoztak. Ezzel a szocializmust el akarták szakítani reális osztálybázisától, s olyan rétegek sorsával akarták összekötni, amelyek a társadalmi termelésben elfoglalt helyzetüknél fogva nem lehetnek a szocializmus igazi hordozói. A „népi írók” kezén a szocializmus osztályfeletti erővé vált, s ez a gyakorlati munkában súlyos ingadozásokhoz, egyeseknél pedig a fasizmus felé való veszedelmes közeledéshez vezetett.

A „népi írók” közül sokan nem hittek már a parasztság forradalmi erejében sem. Ez a hitetlenség az ipari munkásság és parasztság erejében, valamint a szocializmus osztályfeletti felfogása oda vezetett, hogy a falukutató írók egy része nem bízott a népi erők történelemformáló erejében. Sokan közülük a népi felszabadulást és a nemzeti megújhodást nem a néptömegek cselekvő megmozdulásától várták, hanem az uralkodó osztályok felülről elindított reformtevékenységétől. A „népi íróknak” ez a felfogása a magyar megújhodás hajtóerői kérdésében a gyakorlati politikában szintén sok bizonytalanság és ingadozás forrásává lett.

A „népi írók” tábora korántsem volt egységes. Ideológiai gyengeségeik elősegítették a differenciálódást. A harmincas évek végén az erősödő kormányterror, a bírói ítéletek, a fasizmus hazai és nemzetközi előretörése következtében a mozgalom több csoportra oszlott, a Márciusi Front felbomlott. Egyesek a kormány, mások a szélsőjobboldali pártok mellé álltak, többen „visszavonultak” az irodalom „fellegvárába”. A „népi írók” baloldala azonban — közöttük Darvas József, Erdei Ferenc, Szabó Pál, Veres Péter —, ki több, ki kevesebb következetességgel a munkásmozgalom, a munkásosztály oldalán folytatta irodalmi és politikai tevékenységét.

A „népi írók” tevékenysége, a Márciusi Front-mozgalom — hibás ideológiájuk ellenére is — politikailag komoly pozitívum volt. A „népi írókkal” az a parasztmozgalom jelentkezett Magyarországon, amely a fennálló viszonyok gyökeres megváltoztatására, a parasztság felszabadítására s az ország demokratizálására törekedett. Nemzeti egységfrontra törekedő céltudatos politika mellett ennek a mozgalomnak a szellemi mozgalom szűk területéről a politikai mozgalom tágas mezejére, az uralkodó osztályokkal való együttműködés vagy éppen a fasizmussal rokon elgondolások területéről mindinkább a dolgozó osztályok, az ipari munkások, a parasztok és a haladó értelmiségiek nemzeti frontjának területére kellett lépnie. Az ipari munkásság „levitézlett szerepéről” vallott felfogásuknak előbb-utóbb át kellett adnia a helyét az ipari munkásság és a parasztság munkásosztály vezette szövetsége forradalmi gondolatának.

Ennek a fejlődésnek körvonalai már a második világháború előtt kezdtek megmutatkozni. Különösen fontos dátuma e fejlődésnek 1939 júliusa, amikor néhány baloldali „népi író” s a Független Kisgazdapárt megalkuvó politikájával szembeforduló parasztvezető — a csendőri üldözés miatt a Maros vizén, egy motoroshajón — megalakította a szegényparasztság harcos, demokratikus pártját: a Nemzeti Parasztpártot.

9. A „szellemi honvédelem”
A „birodalmi gondolat”
mint a magyar imperializmus megnyilvánulása.
Pethőék „kézfogása” az ipari munkássággal

Az antifasiszta demokratikus nemzeti egységfront kialakítása szempontjából foglalkoznunk kell egy másik irányzattal, az úgynevezett „szellemi honvédelem” mozgalommal is.

Ez a mozgalom persze egy percig sem volt csak szellemi irányzat, egy percig sem volt csak az „eszmék harca”. A legkifejezettebben politikai irányzat, s mint ilyen, ízig-vérig aktuális napi politika volt. A mozgalom célja, ahogyan Szabó Zoltán, a „szellemi honvédelem” egyik ideológusa kifejezte: „a magyarság lelki önvédelme az idegenség ellen”. Kétségtelen, hogy Szabó Zoltán „idegenség” alatt a fasizmust is értette. De kiderült, hogy nemcsak a fasizmusra gondolt.

A „szellemi honvédelem” atyja és fő ideológusa, Pethő Sándor, Szabó Zoltánnál is nyíltabban és őszintébben beszélt két „idegenség” „eszmei rokonságáról”, s nemzeti függetlenségünket és szabadságunkat egyaránt fenyegető jellegéről.

1919-ben — írta a Magyar Nemzet 1939. augusztus 8-i számában — Szeged jelentette a magyarságnak a forradalom által megszaggatott életfolytonosságnak a restaurálását, jelentette az archimedesi pontot, ahonnan ki lehetett vetni a sarkaiból a vörös világot. Szeged nem fogadta el se az őszirózsát, se a márciusban kipattant kommunista vörhenyt. Szeged ma, a vörös és zöld tántorgás között, a nemzet stabilitása és biztonsága. A szegedi gondolat erejét kiinkarnálva látjuk a nemzet jobbik részének határozott magatartásában, nemcsak bolsevikok, de a nyilas forradalom ellen is. A kettő között ugyanis csak annyi a különbség, hogy az idegen maszlag tűzpirosból méregzöldre kaméleonozta át magát, noha ugyanaz a kutya, csak más nyakörvvel.”I

Itt persze nem egyszerűen csak arról van szó, hogy Pethő Sándor esetleg politikailag színvak volt. Sokkal inkább szó volt arról, hogy Pethő ezerszerte jobban félt a Szovjetuniótól, mint Hitler Németországától, sőt a Szovjetuniótól félt csak igazán. Pethő lapjának, a Magyar Nemzet-nek homlokán a szellemi honvédelem azon büszke célkitűzése állott, hogy „Magyarország Magyarország maradjon”. Ha ez a jelszó a nemzeti függetlenség védelmét jelentette, szükség volt reá. De ki veszélyeztette ezt? Kivel szemben kellett Magyarország függetlenségét és szabadságát megvédelmezni? Ki ellen kellett a magyarság nemzeti önvédelmi harcát megszervezni?

Pethő a fasizmussal és a bolsevizmussal szemben egyaránt vallotta a nemzeti önvédelem programját. De csak látszólag. Ha közelebbről megnézzük a „szellemi honvédelem” ideológiai magvát, kiderül, hogy ez a program nem is annyira „a két pogány közt egy hazáért” folyó önvédelmi harc programja, hanem kimondottan imperialista program, s mint ilyen, a hitleri Harmadik Birodalomra is sandít, de ütni csak a Szovjetunióra, itthon pedig az ipari munkásságra és parasztságra üt.

Pethő a „szellemi honvédelem” programját a Szent Istvántól napjainkig elpusztíthatatlanul élő „örök” magyar program, a „birodalmi gondolat” korszerű megnyilvánulásának tekintette. Szerinte a magyar népnek „európai hivatása” volt. Ez az „európai hivatás” természetesen nemcsak abból állott, hogy védjük a nyugati civilizációt, hogy szilárd bástya vagyunk a germán és szláv terjeszkedéssel szemben, hogy egyensúlyozó szerepünkkel híd vagyunk a németség és szlávság között. Pethő szerint „a magyarnak kis nép létére nagy nemzetté kell növekednie, hogy egyáltalán élhessen”. Vagy más megfogalmazásban: a magyar „birodalmi gondolatot” mindenekelőtt az jellemzi, hogy „elsorvaszthatatlan hivatástudatunkban mindig nagyobb birodalomnak a képe lebegett szemünk előtt, mintsem saját népiségünk térfogata”.

Mi következett a Pethő-féle „birodalmi gondolatból”?

Mindenekelőtt az, hogy mivel a Kárpátok medencéjében mi vagyunk az egyedüli „államalkotó” nép, s mint ilyen, egyedül mi vagyunk hivatottak a Duna-medence népeinek összefogására és vezetésére, ezért nemzeti kötelességünk, sőt európai hivatásunk a magyar „birodalmi gondolatot” a Kárpát-medence népeire kiterjeszteni, azaz az itt élő népek fölött uralkodni. Így lett Pethő „birodalmi gondolata” a magyar imperializmus ideológiájává.

Egy olyan viszonylag gyenge burzsoázia, mint a magyar, imperialista céljait azonban csak akkor tudja megvalósítani, ha ebben a törekvésében egy imperialista nagyhatalomra támaszkodik. A német fasizmus hajlandó is volt ezt a támogatást megadni, de hamarosan kiderült, hogy Hitler a nyújtott segítség fejében Magyarországot is német élettérré akarta változtatni.

Pethő „birodalmi gondolata” a német imperializmussal szövetségben nem érvényesülhetett. A magyarság a németekkel szövetségben nem teljesíthette „európai hivatását”. A magyar „birodalmi gondolatnak” tehát más külpolitikai támaszra volt szüksége. Olyan imperialista hatalmak támogatására, amelyek nem pályáztak a magyarság „életterére”, sőt azt szerették volna, ha a magyar „élettér” erős, szilárd és megingathatatlan fal lehetne Kelet és Nyugat nagyhatalmai között.

Ennek a falnak keleti oldalán azonban Pethőék szerint nem egy haladó, a népek barátsága és a nemzetek függetlensége, szabadsága iránt megértő és azért harcoló nép áll, hanem a legsötétebb Ázsia, a félelmetes „bolsevista rém”. Ez ellen a „rém” ellen nemcsak a „birodalmi gondolat” nevében kellett föllépni, hanem a nemzeti lét vagy nemlét kikerülhetetlen parancsa nevében is. A „fenyegető pánszlávizmus” ugyanis — szerintük — Magyarországot nem egyszerűen egy nagyobb élettérbe akarta beolvasztani, mint ahogy a német nemzeti szocializmus szerette volna, hanem egyenesen a magyar államiság alapjait és nemzeti létünk éltető gyökereit veszélyeztette. A „birodalmi gondolat” és a magyarság „európai hivatása” Pethőék szellemi honvédelmében kiindulópontja lett annak a külpolitikai orientációnak, mely azt a feladatot írta elő a magyarság számára, hogy a nagy nyugati kapitalista országoknak, a konzervatív polgári demokráciáknak, a nemzetközi reakció „második vonalának”, Amerikának, Angliának és Franciaországnak előretolt bástyája és felvonulási terepe legyen a Szovjetunióval szemben.

Mint minden politikának, a „birodalmi gondolatnak” is tömegbázisra volt szüksége. Tudta ezt Pethő is. „A magyar állam csak akkor állhat szilárdan — írta a Magyar Nemzet 1940. január 6-i számában megjelent vezércikkében —, ha a magyarság hatalmi gondolatát és missziós tudatát a szegények kenyerévé tesszük.” Pethő a „birodalmi gondolat” számára igyekezett az ipari munkásságot is megnyerni, felhasználva annak fasisztaellenes politikai beállítottságát. Tudta, hogy a Szovjetunió ellen imperialista politikát folytatni csak úgy lehet, ha a „magyarság hatalmi gondolatát” a munkásság „kenyerévé” teszi, ha az ipari munkásságot szembeállítja a szocializmussal.

Pethőéknek ezt az elképzelését szolgálta a Magyar Nemzet és a Népszava között 1939 nyarán megindult, már ismertetett vita. Ezt szolgálta Pethőnek a miskolci szervezett munkásság előtt 1939 végén tartott előadása is. Ettől a politikai koncepciótól vezettetve követelte Pethő szóban és írásban, hogy az ipari munkásság dobja el magától a marxizmus „öreg dogmáit” és „megbukott teóriáját”.

„A Szociáldemokrata Pártnak végzetes hibája és mulasztása volt — írta a Magyar Nemzet 1939. június 1-i száma — észre nem venni, hogy az idők átkocsikáztak a feje fölött. És mégis állt merev imagépként egy csaknem nyolcvanéves nemzetietlen, gazdaságilag régen megbukott teória mellett, forradalmi párt, amely megöregedett és nem vette észre, hogy ugrásra készen kövesedett meg a levegőben, ahelyett, hogy megfürdött volna a nemzeti és népi eszmék megfiatalító fürdőjéből, és hozta volna a maga szervezett tömegeit még idejekorán a vitán felüli magyar táborba.”

Tudjuk, hogy Pethőék hívó szavára a Szociáldemokrata Párt nem válaszolt határozott elutasítással.

A jobboldali szociáldemokrata vezetők nem is gondoltak arra, hogy leleplezzék a „birodalmi gondolatot” mint a magyar imperializmus eszméjét. Meg sem kísérelték azt, hogy a szocializmus nemzeti jellegét és mélyrenyúló népi gyökereit feltárják. Politikájuk „nemzeti” és „népi” jellegének kidomborítására legnyomósabb érvük az volt, hogy a „Szociáldemokrata Párt, csakúgy mint a szakszervezetek, az elmúlt húsz esztendő alatt körömszakadtáig harcoltak a bolsevisták ellen”. Olyan indokolás volt ez, amellyel a „birodalmi gondolat” legfanatikusabb hívei is a legnagyobb mértékben meg lehettek elégedve. Hiszen Pethőék az együttműködést éppen az ipari munkásságnak a marxizmustól való eltávolodásától s a Szovjetunióval való szembefordulásától tették függővé, s amikor 1940. január 22-én a Szakszervezeti Tanács— amelynek főtitkára Peyer volt — emlékezetes hűségnyilatkozata a kormány iránt megjelent, világossá vált, hogy a jobboldali szociáldemokrácia ezúttal nemcsak „a nemzeti és népi eszmék megfiatalító fürdőjében” frissült fel, hanem beállt abba a körbe, amely a Hitler-fasizmus bukása esetén a nyugati imperialista hatalmak reakciós erőire támaszkodva akarta megőrizni a kapitalista társadalmi rendet Magyarországon.

A „birodalmi gondolat” 1939-es jelentkezése: a „szellemi honvédelem” kétségkívül imperialista politika volt. Ez a politika azonban 1939-ben nem futhatta ki magát. Mindenekelőtt azért nem, mert a német imperializmus mellett szó sem lehetett az önálló magyar imperializmus érvényesüléséről. De nem futhatta ki magát azért sem, mert a magyar imperializmus számára szükséges tömegbázist nem sikerült megteremtenie. Peyer rendkívül fogékony volt az ilyen csábításokra, az ipari munkásság öntudatosabb része azonban nem. A parasztságot viszont a „birodalmi gondolat” apostolai meg sem kérdezték, vele az eckhardti „parasztpolitika” jóvoltából úgy számoltak, mint aki se nem oszt, se nem szoroz, azt csinálja, amit parancsolnak neki. De az úgy nevezett középosztállyal és az értelmiséggel sem mentek valami messzire, jóllehet mozgalmuk ezeknél a rétegeknél talált a legkomolyabb visszhangra.

Pethő a számukra nem kielégítő eredményt annak tulajdonította, hogy a középosztály és az értelmiség szellemileg visszaesett, s bennük „csak töredékesen lüktet a magyar élet- és helyzetérzés”. A magyar „birodalmi gondolat” tehát elvesztette külpolitikai és belpolitikai támaszát, elvesztette az imperialista politika nélkülözhetetlen dinamizmusát. Nem maradt más választás számára, mint az, hogy a Hitler vonzási körében levő hivatalos magyar imperializmus kiszolgálójává szegődjék: vállalja a zsoldos szerepét a zsoldosok hadseregében.

Legfőbb feladata ettől az időtől kezdve már nem az volt, hogy a tömegeket harcra hívja a pánszlávizmus ellen, hanem hogy megbénítsa a fasizmus és a háború elleni népi szabadságharc tömegeit. A mozgalom fő sajátossága ettől az időtől kezdve már nem a tömegek mozgósítása, hanem a politikai köldöknézés és szellemidézés volt. Nem aktív harc, hanem passzív rezisztencia. Ettől kezdve a mozgalom „az objektív reményt a jövőre, a magyar öntudat ébredéséhez s a felcsapó lángok összefogásához” fűzte. Helyesen fordult szembe a „szellemi honvédelemnek” ezzel a passzivitásával Bajcsy-Zsilinszky Endre, mondván:

„A passzív rezisztencia mindig csak segédeszközként jelentkezett akkor, amikor az aktív ellenállásból kifogytunk. Ezeréves távlatból nézve a magyar aktív önvédelem az igazi magyar magatartás.”* Magyar Nemzet, 1939. szeptember 26. *

A „szellemi honvédelem” azonban mindezzel a magyar nép függetlenségi harca szempontjából elveszítette azt a csekély jelentőségét is, amellyel mint aktív „antifasiszta” erő korábban rendelkezett. Bár a szellemi honvédelem sokak számára akkor a németellenesség elfogadható formája volt és hívei között voltak olyanok, akik később továbbléptek és aktív antifasiszták lettek, maga az irányzat az ellenforradalmi rendszer munkás- és parasztellenes politikájának, majd később Kállay Miklós hintapolitikájának továbbra is jelentős ideológiai támasza maradt, főleg a középosztály soraiban.

Peyer kétévtizedes „körömszakadtáig” folytatott antibolsevista politikája, Eckhardt Horthy-rendszert fedező „utóvédharca” és Pethő imperialista „birodalmi gondolata” így találkozott az emberiség legvéresebb és legnépellenesebb háborújának előestéjén egy olyan külpolitikai koncepcióban, amely Horthyék tengelybarát politikája mellett a magyar ellenforradalmi rendszer, a kapitalista társadalmi rend megmentésének „második védelmi vonalává” lépett elő.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A héten megnyílt az ENSZ Közgyűlése. Hagyományosan ez a dátum sok állam- és kormányfő „műsora”, akik kihasználják ezt a lehetőséget, hogy saját országukhoz tartsanak „beszédet”, de maguk a globális problémákra általában kevesebb választ adnak.
Ezzel szemben António Guterres ENSZ-főtitkár megnyitó beszédében egyértelműen megfogalmazta azokat a kihívásokat, amelyekkel a kormányok és a civil társadalom minden tagállamban szembesülnek. A háború és béke témájával kapcsolatban kiemelte:
„A geopolitikai feszültségek nőnek. A globális kihívások egyre nagyobbak és nagyobbak. És úgy tűnik, nem tudunk együtt válaszolni. A kaotikus átalakulás idején számos egzisztenciális fenyegetéssel nézünk szembe – az éghajlati válságtól a bomlasztó technológiákig.
A hidegháború idején a nemzetközi kapcsolatokat nagyrészt a két szuperhatalom prizmáján keresztül szemlélték. Ezután egy rövid unipoláris időszak következett. Gyorsan haladunk a többpólusú világ felé. Ez sok szempontból pozitív. Új lehetőségeket kínál az igazságosság és az egyensúly megteremtésére a nemzetközi kapcsolatokban. De a többpólusúság önmagában nem garantálja a békét. … A többpólusú világnak erős és hatékony többoldalú intézményekre van szüksége.
Legfőbb ideje megújítani a 21. század gazdasági és politikai realitásain alapuló – az egyenlőségben, a szolidaritásban és az egyetemességben gyökerező – multilaterális intézményeket, amelyek az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi jog elveihez kötődnek.
Ez a Biztonsági Tanács reformját jelenti a mai világnak megfelelően. A nemzetközi pénzügyi architektúra újratervezését jelenti, hogy az valóban univerzálissá váljon, és globális védőhálóként szolgáljon a bajba jutott fejlődő országok számára. …
Itt az ideje a globális kompromisszumnak. A politika kompromisszum. A diplomácia kompromisszum. A hatékony vezetés kompromisszum. A vezetők különleges felelősséget vállalnak a kompromisszumok elérésében a béke és a jólét közös jövőjének építésében a közös javunk érdekében.
A Charta békeígéretének betartására irányuló elhatározással kezdődik. De ahelyett, hogy véget vetnénk a háború csapásának, a konfliktusok, a puccsok és a káosz fokozódásának lehetünk tanúi.”
Guterres a különféle konfliktusok felsorolásában megemlítette az orosz-ukrán háborút és annak pusztító következményeit, különösen a polgári lakosságot illetően. Nem beszélt a fegyverszállításokról, de diplomáciai erőfeszítésekre szólított fel:
„Nem szabad beletörődnünk a békéért – az ENSZ Alapokmányának és a nemzetközi jognak megfelelő igazságos békéért – való munkába. És még a dühöngő harcok ellenére is minden utat meg kell követnünk, hogy enyhítsük a civilek szenvedését Ukrajnában és azon túl. A Fekete-tengeri Kezdeményezés volt az egyik ilyen út. A világnak nagy szüksége van ukrán élelmiszerekre, orosz élelmiszerekre és műtrágyákra a piacok stabilizálása és az élelmezésbiztonság garantálása érdekében.”
Miután felsorolta a többi katonai konfliktust a Száhel övtől az izraeli-palesztin konfliktuson át Afganisztánig, hangsúlyozta:
„Az egész világon régi feszültségek dúlnak, miközben új kockázatok jelennek meg. A nukleáris leszerelés megrekedt, mivel az országok új fegyvereket fejlesztenek ki és új fenyegetéseket bocsátanak ki. … Tekintettel ezekre a fokozódó válságokra, a globális humanitárius rendszer az összeomlás szélén áll. Az igény növekszik. Az erőforrások pedig kiapadnak.”
A következő biztonságpolitikai következményeket fogalmazta meg:
„Felszólítja az államokat, hogy kötelezzék el magukat a nukleáris fegyverektől mentes világ mellett, és vessenek véget a nukleáris leszerelési és fegyverzet-ellenőrzési rezsim eróziójának.
A megelőzés megerősítése globális szinten az ENSZ és jószolgálati kapacitásának és összehívó erejének maximalizálásával a geopolitikai megosztottság áthidalása érdekében.
A megelőzés megerősítése nemzeti szinten azáltal, hogy összekapcsolja a békét célzó fellépéseket a fenntartható fejlődési célok előrehaladásával.”Ezekben az erőfeszítésekben a FIR mint az ENSZ „békenagykövete” támogatja az ENSZ-t és intézményeit.                                                                                (Ulrich Schneider) 

1

Miért a szocializmus az emberré válás egyetlen útja?
Mert:

A szocializmus a valódi, a gazdasági-politikai-társadalmi egyenjogúságon alapuló demokrácia!
A kapitalizmusban lehetetlen a gazdasági-politikai-társadalmi egyenjogúságon alapuló demokrácia!
A szocializmusban nincsenek élősködők és bérrabszolgák sem!
Csak a szocialista demokrácia, a dolgozó emberiség demokráciája a gondolkodó emberré válás útja!

A szocializmusban (majd a továbbfejlődéssel a kommunizmusban) valósulnak meg és csak ott valósulhatnak meg először teljességükben az emberiség történetében az emberi jogok, a polgári demokratikus szabadságjogok, a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség”, a munka szerinti elosztás, mert nincsenek kizsákmányoló élősködő osztályok, szocialista demokrácia van, nincs megalázó szolga és úrviszony, nincs felsőbbrendűség, nem kell megalázkodni a dolgozó népnek az élősködő, felsőbbrendű urak előtt, mert nincsenek urak, csak dolgozó emberek vannak.

„A szocializmus olyan társadalmi rend, amely nem ismeri az embernek ember általi kizsákmányolását. … A munkásosztály létérdekeinek elméleti kifejezése a marxizmus, a tudományos szocializmus, amely teljes és egységes világnézet. A tudományos szocializmus arra tanítja meg a proletariátust, hogyan kell egyesülnie a burzsoázia elleni osztályharcra. A proletariátus osztályérdekei megegyeznek az emberi haladás érdekeivel, egybeesnek a társadalom túlnyomó többségének érdekeivel, mert a proletariátus forradalma nemcsak a kizsákmányolás egyik vagy másik formájának megszüntetését, hanem általában mindennemű kizsákmányolás megszüntetését jelenti. … A termelőerők fejlődésének magas színvonala és a termelés társadalmasítása, továbbá a burzsoá társadalom valamennyi ellentmondásának végső kiéleződése arról tanúskodik, hogy a fejlődésének utolsó szakaszába lépett kapitalizmus teljesen megérett arra, hogy egy magasabb társadalmi rend – a szocializmus váltsa fel.” – Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA

„A szocialista jog a nép törvényerőre emelt akarata, a történelem során első ízben hoz létre és biztosít valóban demokratikus szabadságjogokat. Ellentétben a burzsoá joggal, a dolgozóknak valódi jogokat ad, amelyeket az állam a rendelkezésre álló minden eszközzel biztosít.” – Marxista fogalomlexikon

„Az emberi jogok azok a jogok és szabadságjogok, amelyek minden embert születésüktől fogva egyenlően megilletnek. Olyan alapvető polgári és politikai jogokat foglalnak magukba, mint az élethez vagy a szabadsághoz való jog, a vélemény és kifejezés szabadsága, a törvény előtti egyenlőség, valamint gazdasági, szociális és kulturális jogokat, mint a kulturális életben való szabad részvétel joga, élelemhez, neveléshez és munkához való jog.”

„Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata: Minden. emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. … Senkit sem lehet rabszolgaságban, vagy szolgaságban tartani, a rabszolgaság és a rabszolga-kereskedés minden alakja tilos. … A törvény előtt mindenki egyenlő … Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához … Minden személynek joga van békés célú gyülekezési és egyesülési szabadsághoz … A közhatalom tekintélyének alapja a nép akarata …”

„Marx és Engels, a tudományos szocializmus megalkotói a kapitalizmus tudományos elemzése alapján bebizonyították, hogy megértek az utolsó kizsákmányoló társadalmi forma, a kapitalizmus megdöntésének feltételei. Ugyanakkor megállapították azt is, hogy megértek egy olyan társadalom megteremtésének feltételei, amelyben munkájuk gyümölcsét maguk a dolgozók élvezik. Lenin, Marx és Engels tanításának továbbfejlesztője e tanításokkal összhangban állapította meg, hogy a szocialista társadalom a termelési eszközök társadalmi tulajdona alapján tervszerűen megszervezi a társadalmi termelést, „hogy ezáltal biztosítsa a társadalom minden tagjának jólétét és minden irányú fejlődését …” ” – A szocializmus politikai gazdaságtana

„tudományos szocializmus: a marxizmus- leninizmusnak – a dialektikus és történelmi materializmus és a politikai gazdaságtan mellett – az alkotórésze. A tudományos szocializmus feltárja a politikai harc törvényszerűségeit, a kapitalizmus megdöntésének, a szocialista forradalom kivívásának, a szocialista-kommunista társadalom építésének folyamatában, tehát általánosítja a forradalmi munkásmozgalom tapasztalatait.” – Politikai kisszótár

A kapitalizmusban az individualizmus a meghatározó a kollektivizmussal szemben!

Az „ember-állat” társadalomban, kollektívában él, dolgozik, csak így képes „ember” lenni!
A kapitalizmusban az individualizmussal lehetőség van az emberi kollektíva kárára élősködővé válni!
A kollektivizmus teszi lehetővé a gondolkodó emberré válást!

A polgári demokrácia a kapitalizmus termelési módjával következetesen nem valósíthatja meg a polgári demokratikus szabadságjogokat és az emberi jogokat sem. Mert a kapitalizmusban az emberi és a társadalmi kapcsolatokban az individualizmus, az egyéni – valójában egyfajta buta önző -, érdek a döntő, ez a meghatározó a kollektivizmussal, a közösség érdekével szemben, ami szükségszerűen szélsőségesen megosztott emberiséget hozott létre.

Azért buta önzés, mert az ember-állat csak kollektívában lehet ember, ennek maximális figyelembevétele a döntő az emberiség emberré válására. A gondolkodó emberré válás ennek a végcélja, mert az alternatíva csak a gondolkodó, de buta önző ember-állat lehet.

A gondolkodó állat alapvetően még csak állat, a létfeltételeiért küzdő ember-állat, azonban az ember módon okosan, humánusan, a kollektívában is gondolkodó ember már ember, halad az emberré válás felé, ami végül is a kommunizmusban válik valóra.

A gondolkodó ember az okos önzés szerint él, gondolkodik az őt ért hatásokon, döntéseit az embertársai, a társadalom érdekeinek figyelembevételével okosan hozza meg, mert a társadalom, az embertársai nélkül elpusztul, már nem lehet ember csak állat.

Azonban az ember-állat alapvetően önző, mert a saját közvetlen léte a legfontosabb számára, de az átlagember az életét csak okosan gondolkodva, a többi ember, a társadalom és az emberiség érdekét figyelembe véve a társadalomban kollektív módon élve védheti meg.

A kapitalizmus nyertesei az individualizmusukkal az egyéni érdekeiket a társadalom érdeke fölé helyezik, az egyéni érdekük lesz a társadalom érdeke, alapvetően a buta önzés szerint élnek, hatásuk a fasizmussá fejlődött kapitalizmussal az emberiség pusztulását okozhatja, még csak a gondolkodó állatok lehetnek.

„Az individualizmus kifejezés egy erkölcsi rendszert, egy politikai, társadalmi szemléletmódot, gondolkodást jelent, amelyben az egyén áll a középpontban, a saját magárahagyottságával és szabadságával.”

„A kollektivizmus (a latin collectiva, „közösség” szóból) társadalomelméleti irányzat, amely az egyedi-személyes szempontok rovására az emberi élet közösségi-társadalmi összetevőjét hangsúlyozza.”

Bár a kapitalizmus demagóg módon azt hazudja, hogy a társadalom érdekében tevékenykedik, de bérrabszolgatartó társadalmi forma, ahol a többségnek nincs semmilyen valóságos hatalma, nincs valódi demokráciája.

A népi demokrácia azonban már következetesen, tudatosan törekszik a polgári szabadságjogok és az emberi jogok megvalósítására, de ezt csak a szocializmusban, majd kiteljesedve a kommunizmusban valósulhat meg. A kapitalizmus mivel bérrabszolgatartó társadalmi forma erre alkalmatlan.

A társadalomban a termelőerők fejlődésével a kollektivizmusnak kell döntővé válnia, mert csak ez lehet az emberré válás útja, csak így maradhat meg az emberiség. Csak a következetesen kollektív társadalmi forma – a szocializmus – képes a következetesen objektív tudományos világnézettel, a valódi demokráciával – a szocialista demokráciával – a termelőerőket tudományosan a társadalom érdekében tudatosan szervezni.

Az individualizmus kedvező az emberben lévő gondolkodó állatnak a gondolkodó ember rovására, ami így az ember-állatnak, a gondolkodó állat színvonalát teszi csak lehetővé. Bár gondolkodik az ember-állat, de ez csak olyan, mint az állat agyara, a létért a marcangolásra kiváló, de ezen a szinten nem lehet gondolkodó emberré válni. Bár az individualizmus a kapitalizmus termelési modelljében kedvez a gyors fejlődésnek, de lehetetlenné teszi a valódi demokrácia megvalósítását.

A kapitalizmus is szociális, közösségi társadalom, mert az ember (ember-állat) szociális, közösségi társadalmi lény, de alapvetően az individualizmus, az egyéni érdek, ezen belül a kapitalista vállalkozó egyéni érdeke a döntő a közösség, elsősorban a többségben lévő dolgozó proletárok osztályérdekével és ezen az alapon a kollektivizmussal, a szocializmussal szemben. A kapitalizmus az individualizmusa miatt bérrabszolgatartó társadalmi forma, amiben lehetetlen a valódi demokrácia megvalósulása.

„Az ember nem más, mint az állatvilág egyik tagja. Egyszer szörnyeteg, másszor fenséges, de mindig állat. Hiába szeretjük bukott angyalnak tekinteni magunkat, ha a valóságban felkapaszkodott majmok vagyunk.” – Desmond Morris: Az emberállat

„Az ember társadalmi lény; közösen végzett munka, a tagolt beszéd és gondolkodás jellemzi. Mindezek révén képes a világ megismerésére és átalakítására. Rendszertani szempontból az emberi nem az állatok országába, a főemlősök rendjébe, a hominidák (Hominidae) közé tartozik.”

A tőkés termelés célja, az értéktöbblet termeléssel a tőkés vállalkozó saját profitjának a maximális elérése, ennek eszköze pedig a dolgozók kizsákmányolása. A kapitalizmusban a gazdasági-politikai-törvényhozói-államhatalom, a totális hatalom a tőkésosztály birtokában van, ez azonban önkényuralom, tőkés osztály-önkényuralom, ez a fasizmus.

A kapitalizmus működési módja miatt alapvetően a tőkés élősködők egyéni profitérdeke válik a társadalom érdekévé, ami közvetlenül, tudatosan nem a társadalom valódi érdeke, egyszerűen csak a tőkés önérdeke, így csak válságokon, társadalmi, sőt világméretű katasztrófákon keresztül alakul ki az egyensúly.

A kapitalizmusban a termelés a dolgozó proletárok által társadalmi és világméretekben munkamegosztásban történik, de a tőkés vállalkozó individuális egyéni profitérdeke a motiválója és a fő haszonélvezője. Így a kapitalizmusban a dolgozó proletár többség rovására a tőkés vállalkozók egyéni profitérdekei a közösség, a társadalom valódi érdeke fölé kerül, ehhez alakítják a maguk javára az élősködő vállalkozó tőkések a társadalmi tudatot, az államhatalmat.

A szocializmus megszünteti a megosztott világot, mindenkit a munkája szerint értékelnek.
A szocializmusban minden munkaképesnek dolgoznia kell, nincs élősködő!
A szocializmusban a kizsákmányolás, az élősködés bűncselekmény!

A szocialista közösségi társadalomban, a szocializmusban a kollektivizmussal, a termelőeszközök kollektív tulajdonával, a kollektív termeléssel és a munka szerinti elosztással, a társadalmi méretű tervgazdálkodással, a többség számára káros, élősködő individualista egyéni érdek háttérbe szorul, mert csak így nem sérülnek a kollektívában dolgozók emberi jogai, ami a bérrabszolgaság megszüntetése és a munka szerinti jövedelmezőség.

„Individualizmus: a burzsoá ideológiára és erkölcsre jellemző alapelv, amely az egyes személy érdekeit szembeállítja a társadalom érdekeivel; az egyéniség bálványozása, előtérbe helyezése. Olyan magatartás, amelyre jellemző az önös érdekek mindenek fölé helyezése, az önzés, a kapzsiság, a közösséggel való szembehelyezkedés. Az individualizmus valamennyi formájában idegen a szocializmustól, amely a kollektivizmust állítja vele szembe.” – Marxista fogalomlexikon

„kollektivizmus (lat. collectivus — összegyűjtött): a társadalmi élet és az emberi tevékenység elve, az individualizmus ellentéte. A kollektivizmus különböző történeti formákban jelentkezett. Az őstársadalomban az embereknek a létért vívott együttes harcában testesült meg, alapja a közösségi tulajdon volt. A kapitalizmusban teljes győzelmet arat a burzsoá individualizmus, de egyidejűleg megszületik a kollektivizmus új formája is, melynek hordozója a proletariátus. A termelés társadalmi jellege, az a körülmény, hogy egy-egy üzemben nagy embercsoportok dolgoznak, a proletár kollektívák létrejöttére s a proletárok kollektivista gondolkodásának kialakulására vezet. A szocialista társadalomban a kollektivizmus a társadalmi élet valamennyi szférájában az emberi kapcsolatok egyetemes elvévé, a kommunista erkölcs egyik legfontosabb követelményévé válik. A szocialista termelési viszonyokat kifejező kollektivizmus társadalmi alapja a szocializmusban a termelési eszközök társadalmi tulajdona, a kizsákmányolás megszűnése.” – Filozófiai kislexikon

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!