(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
XIX.
Egész Lengyelországon át özönlöttek a tüzér-, aknavető- és harckocsiegységek szerelvényei. Külsőleg ezek nem úgy néztek ki, mint katonai szerelvények, hanem mintha fát és szénát szállítottak volna … De amint befutottak a kirakóállomásra, gyorsan eltűnt az álcázás, s a platókon megjelentek a harckocsik, a lövegek, a vontatók, és azonnal fedezékbe vonultak. Az üres szerelvények pedig indultak vissza keletnek, s helyükbe újabbak érkeztek technikával megrakodva. Így érkezett a fronthoz feltöltésképp hatalmas mennyiségű nehéz löveg, aknavető és vontató.
Március 29-én, amikor Pomerániában eldördült az utolsó lövés, a tüzérség és a harckocsik kellőképp álcázva megindultak délnek. Az Odera keleti partján levő erdőket és ligeteket zsúfolásig megtöltötték a csapatok. A berlini irányban körül belül 10 ezer különféle űrméretű löveg és aknavető összpontosult. Minden lövegnek megvolt a berendezett tüzelőállása, a kezelőknek az óvóhelyek, és a lövedékek számára az árkok.
A hídfő nappal rendszerint kihalt volt, de éjszaka megelevenedett. Az emberek ezrei ásták hangtalanul lapátokkal, ásókkal a földet. A munkát megnehezítette a feltörő víz, a tavaszi úttalanság. Több mint 1 millió 800 ezer köbméter földet mozgattak meg ezeken az éjszakákon. Reggelre pedig a nyomát sem volt szabad látni ennek a kolosszális munkának. Mindent gondosan álcáztak.
Az utakon és azok mentén éjszaka hatalmas harckocsi-, tüzér- és lőszert, üzemanyagot meg élelmiszert szállító gépkocsioszlopok mozogtak. Csak lőszerből a hadművelet kezdetére 7 millió 147 ezer darab lövedéket kellett felhalmozni. Csapataink sikeres támadó tevékenységét csak folyamatos ellátással lehetett biztosítani. A hadművelet jellege megkövetelte, hogy a lőszert a hadsereg- és hadosztályraktárak megkerülésével a frontraktárakból közvetlenül a csapatokhoz szállítsák.
A vasúti vágányokat átállítottuk széles nyomtávra, s a lőszert majdnem az Oderáig tudtuk szállítani. E szállítások méreteinek a szemléltetésére elegendő megemlíteni, hogy ha e hadművelet anyagi eszközeit szállító szerelvényeket egymás mögé állítanánk, hosszuk meghaladná az 1200 kilométert.
Meg voltunk győződve arról, hogy a csapatok nem fognak hiányt szenvedni lőszerben, üzemanyagban és élelmiszerben. És valóban, az ellátás oly szervezetten történt, hogy amikor megkezdtük a Berlin elleni közvetlen rohamot, éppen annyi lőszerünk volt, mint amikor megindultunk az oderai hídfőből. Amíg az Oderától Berlinig támadtunk, folyamatosan feltöltöttek a készleteket.
A berlini hadművelet előkészítése során végzett munka arányaiban és feszítettségében felülmúlt minden korábbit. Az arcvonal viszonylag keskeny szakaszán rövid idő alatt 68 lövészhadosztályt, 3155 harckocsit és rohamlöveget és – a mi szóhasználatunk szerint – mintegy 42 ezer csövet, vagyis löveget és aknavetőt összpontosítottunk. Biztosak voltunk benne, hogy ezekkel az erőkkel és eszközökkel csapataink a legrövidebb idő alatt megsemmisítik az ellenséget.
Az embereknek, a harci technikának és az anyagi eszközöknek ez a tömege átkelt az Oderán. Ehhez sok hidat és átkelőhelyet kellett építeni, amelyek nemcsak a csapatok partváltását, hanem további ellátásukat is biztosította. Az Odera helyenként 380 méter széles, s megindult rajta a tavaszi jégzajlás. A műszaki-építő munka az arcvonal közvetlen közelében folyt, az ellenség tüzérségének és aknavetőinek tüze, valamint repülőinek támadásai közepette. De mire a magasabbegységek elhagyták megindulási terepszakaszaikat, hogy átkeljenek az Oderán, már elkészült 23 híd és 25 kompátkelőhely. Az átkelési körzetet a légvédelmi lövegek tűzfüggönye és sok vadászrepülőgép őrjáratozással biztosította.
Február első napjaitól kezdve az ellenség aktív tevékenységet folytatott az Oderánál. Márciusban és április első felében nem múlt el nap, hogy ne kellett volna szívósan küzdenünk küstrini hídfőink megtartásáért. A bombázóerők tömeges csapásain kívül szárnyas lövedékekkel és úszóaknákkal is megpróbálta az ellenség megsemmisíteni hídjainkat és kompátkelőhelyeinket, de sikertelenül. A rombolásokat gyorsan kijavítottuk. Mintegy ezer kilométer hosszú földbe ásott vagy kifeszített távbeszélővezeték várta a forgalmazást.
A front főcsapásának irányában az áttörés szakaszán a tüzérségi sűrűség mintegy 270 cső (76 mm-es és nagyobb űrméretű) volt arcvonalkilométerenként.
A hadműveleti-harcászati és anyagi előkészítéssel egyidőben hatalmas pártpolitikai munkát végeztek a haditanácsok, a politikai szervek és pártszervezetek a befejező hadművelet előkészítése érdekében.
Ezekben a napokban emlékeztünk meg Lenin születésének 75. évfordulójáról.
A csapatoknál folyó nevelőmunkát a forradalom vezérének szelleme hatotta át. A harcosok és tisztek párthoz való tartozásának érzése rendkívül elmélyült volt a háború befejezésének e történelmi napjaiban. Sokan léptek be a kommunista párt soraiba. Április közepén részt vehettem az 5. csapásmérő hadsereg 416. hadosztályánál tartott egyik taggyűlésen.
Valamennyi felszólaló hangsúlyozta, hogy az elkövetkezendő hadműveletben, elsősorban pedig a város elleni roham idején, minden kommunistának kötelessége személyes példamutatásával magával ragadnia a harcosokat, emellett segíteni bajtársait. Nagy lelkesedéssel fogadták meg nemcsak a párttagok, hanem a pártonkívüliek is, hogy készek mielőbb leszámolni a fasizmussal.
Meleg szavakkal kell szólnom a front haditanácsának tagjáról, Konsztantyin Fjodorovics Tyeleginről, aki hallatlan energiával irányította a front politikai csoportfőnöksége útján a csapatoknál folytatott pártpolitikai munkát. Személyesen megjelent sok egységnél és alegységnél, s a haza nevében hősi helytállásra hívta fel a harcosokat és parancsnokokat.
Ugyanakkor széles körű felvilágosító munka folyt a békés német lakosság iránti lojális magatartás érdekében, amelyet alaposan megtévesztettek a hitleristák és most rájuk szakadt a háború egész terhe. Hála a párt központi bizottsága által kiadott utasításnak, és a széles körű felvilágosító munkának, sikerült elkerülnünk azoknak a katonáknak a részéről megnyilvánuló nem kívánatos jelenségeket, akiknek a családja sokat szenvedett a hitleristák kegyetlen gaztetteitől.
Mint már említettem, a berlini csoportosítás szétzúzása és Berlin elfoglalása az 1. Ukrán Front csapataival együttműködésben az 1. Belorusz Frontra hárult.
Az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front állandó hadműveleti-hadászati és harcászati együttműködésben állt, amelyet a főhadiszállás koordinált és módosított.
Így a hadművelet folyamán a főhadiszállás pontosította az 1. Belorusz Front jobbszárny-csapatcsoportosításának együttműködését az 1. Ukrán Front 4. harckocsihadseregével, amely elérte a Potsdam-Rathenow-Brandenburg terepszakaszt, hogy ott bezárja a berlini csoportosítás körüli hadműveleti bekerítést.
Meg kellett akadályoznunk, hogy a 9. német hadsereg visszavonulhasson Berlinbe. Ezért a hadművelet megtervezésekor elhatároztuk, hogy amint az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front áttör az Oderánál és a Neissénél, Odera-Frankfurt körzetéből (a frankfurt-berlini vasútvonaltól délre) Bonsdorf általános irányban kisegítő csapást mérünk a 69. és a 33. hadsereggel.
A főhadiszállás megparancsolta az 1. Ukrán Frontnak, hogy jobbszárnyának részerőivel mérjen csapást Cottbus körzetéből Wendisch-Buchholz irányában, vágja el azt Berlintől és az 1. Belorusz Front balszárny-csapataival közösen semmisítse meg a 9. hadsereg erőit.
Az 1. Belorusz Front 69., 33. és 3. hadseregének, valamint az 1. Ukrán Front 3. gárdahadseregének, 13. hadseregének, 3. gárda-harckocsihadseregének és 28. hadserege részerőinek csapásaival elszigeteltük Berlintől, majd gyorsan szétzúztuk Busse tábornok 9. hadseregének mintegy 200 ezer fős délkeleti csoportosítását.
Hangsúlyozni kell az 1. Belorusz Front 1. gárda-harckocsihadseregének kiemelkedő szerepét. E hadsereg, miután elérte Berlin délkeleti szegélyét, átvágta a 9. hadsereg Berlinbe vezető útvonalait. Ez megkönnyítette a későbbi harcokat magában a városban.
Most pedig szeretném bizonyos mértékben felidézni, hogyan folyt le a történelmi jelentőségű berlini hadművelet.
Két nappal támadásunk kezdete előtt az egész arcvonalon folyt a felderítés. Harminckét lövészzászlóalj erejű felderítő osztag április 14-én és 15-én harci vállalkozások során pontosította az ellenséges védelem tűzrendszerét, csoportosításait, a védőövek erős és gyenge pontjait.
A harcfelderítések más célt is szolgáltak. Számunkra kedvező volt, ha a németek minél nagyobb erőket és minél több technikát vonnak a peremvonalba, hogy az április 16-i támadásunkat bevezető tüzérségi előkészítés során a front egész tüzérségének a tüzét rájuk zúdíthassuk. Az április 14-i és 15-i felderítéseket a nehéztüzérség erős tüzével támogattuk.
Az ellenség ezt az erős harcfelderítést támadásunk kezdetének vélte. Megelégedéssel tapasztaltuk, hogy felderítő osztagaink néhány német egységet kiszorítottak állásaiból, s támadásuk elhárításába bekapcsolódott csaknem az egész német tüzérség.
Elértük, amire számítottunk. Az ellenség sietve a második állásba vonta tartalékait. Csapataink azonban megálltak és megerődítették az elért terepszakaszokat. Ez megzavarta az ellenség parancsnokságát. Mint később kiderült, valamelyik német parancsnok úgy vélte, hogy támadásunk kudarcba fulladt.
A háború folyamán az ellenség megszokta, hogy az áttörés előtti tűzelőkészítést rendszerint reggel kezdjük, mivel a harckocsik és a gyalogság rohama világosban sikeres. Az ellenség tehát ezért nem várta az éjszakai rohamot. Ezt a helyzetet használtuk ki.
Késő éjjel, néhány órával a tüzérségi és légi előkészítés kezdete előtt elindultam Csujkov tábornok 8. gárdahadseregének figyelőpontjára.
Útközben találkoztam több összfegyvernemi és harckocsi-magasabbegység parancsnokával, valamint az 1. gárda-harckocsihadsereg parancsnokával, Katukov tábornokkal és törzsfőnökével, M. A. Salin tábornokkal. Valamennyien talpon voltak és még egyszer alaposan ellenőrizték csapataik készenlétét.
Igen jólesett látnom Katukov és Salin tábornok gondos munkáját. Az előző reggelen a 8. gárdahadsereg parancsnoki harcálláspontjára küldték az első lépcsőben támadó magasabbegységek parancsnokait, hogy beszéljék meg az együttműködés és az áttörésbe való bevetés részleteit, szükség esetén pedig az áttörés befejezésének problémáit.
Az 1. gárda-harckocsihadsereg parancsnokához érve felhívtam a 2. gárda-harckocsihadsereg törzsétől Bogdanovot. Kuznyecov hadseregparancsnoknál volt. A telefonhoz a 2. gárda-harckocsihadsereg törzsfőnöke, Radzijevszkij tábornok jött. Arra a kérdésemre, hol tartózkodnak az elsőlépcső-magasabbegységek parancsnokai, a válasz a következő volt:
– Elől vannak Kuznyecovnál, s a feladatot beszélik meg.
Csak örülni lehetett annak, hogy hadműveletileg és harcászatilag mennyit fejlődtek páncélos parancsnokaink a háború éveiben.
Ilyen tapasztalatokkal érkeztünk meg Tyeleginnel, a haditanács tagjával a 8. gárdahadsereg figyelőpontjára. Már ott találtuk a hadsereg haditanácsának tagját, a törzsfőnököt, a tüzérfőnököt, valamint több tábornokot és főtisztet.
Éjjel 3 óra volt. Mindenütt még egyszer ellenőrizték a készenlétet. Minden gondosan és nyugodtan folyt, de nyomát sem láttam az önteltségnek vagy az ellenség lebecsülésének. A hadsereg annak tudatában készült föl feladatára, hogy erős, tapasztalt és szívós ellenséggel kell megütköznie.
Másfél óra múlva befejeztük ellenőrzésünket. A tüzérségi előkészítés kezdetét reggel öt órára tettük. Az óramutató soha nem vánszorgott olyan lassan, mint akkor. Hogy valamivel elüssük a hátralevő 15 percet, valamennyien ittunk egy jó erős forró teát, amelyet ott az óvóhelyen egy kislány készített. Emlékszem, neve nem valami oroszosán hangzott: Margónak hívták. Csendben teáztunk, mindenkit lekötöttek a saját gondolatai.
Pontosan három perccel a tüzérségi előkészítés kezdete előtt elhagytuk az óvóhelyet s elfoglaltuk helyünket a figyelőponton, amelyet igen körültekintően rendeztetett be a műszaki főnök.
A figyelőből nappal be lehetett látni az egész Odera menti terepet. Most viszont hajnali köd volt. Rápillantottam órámra: pontosan öt óra volt.
S ebben a pillanatban több ezer löveg, aknavető és „Katyusa” dördülése reszkettette meg a levegőt, majd kisvártatva becsapódó gránátjaik mozgatták meg a földet. A levegőben bombázóink motorjai zúgtak.
Az első másodpercekben az ellenség felől néhány géppuskasorozat hangzott, majd minden elcsendesedett. Úgy tűnt, senki nem maradt életben. A félórás roppant erejű tüzérségi tűz után, mivel az ellenség részéről egyetlen lövés sem dördült el, ami a védelmi rendszer teljes elfojtását és szétzilálását tanúsította, megindult az általános roham.
Az égboltra ezernyi, különféle színű rakéta kúszott fel. E jel után 140, kétszáz méterenként elhelyezett fényszóró gyulladt ki.
100 milliárdnál több gyertyafény világította be a harcteret, elvakítva az ellenséget és kiszakítva a sötétségből harckocsijaink és gyalogságunk rohamának objektumait. Ez a kép oly erős hatással volt rám, amelyhez foghatót életemben soha nem tapasztaltam.
A tüzérség fokozta tüzét. Az együttműködésben támadó gyalogságot és harckocsikat erős kétszeres tűzhenger kísérte. Mire megvilágosodott, csapataink leküzdötték az első állást, s megkezdték a harcot a másodikért.
Jóllehet az ellenségnek Berlin körzetében sok repülőgépe volt, de a sötétben nem tudta őket hatásosan alkalmazni. Reggelre pedig már rohamozó lépcsőink oly közel álltak az ellenséghez, hogy pilótáik nem merték bombázni elöl levő egységeinket, nehogy saját csapataikban tegyenek kárt.
A hitlerista csapatokat a szó szoros értelmében elárasztottuk tűzzel és acéllal. Áthatolhatatlan láng- és füsttenger borította a harcmezőt, úgyhogy helyenként még a fényszórók erős sugara sem tudott áthatolni rajta.
Repülőink hullámokban jelentek meg a harcmező fölött. Éjszaka néhány száz bombázó a tüzérség által el nem érhető célokra mért csapást. A többiek reggel és nappal együttműködtek a csapatokkal. Az ütközet első napjaiban a repülőerők több mint 6550 felszállást hajtottak végre.
Az első napon csak a tüzérség számára 1 millió 197 ezer lövést terveztünk. A valóságban 1 millió 236 ezer lövést adtunk le. Tehát 2450 vagon lövedék, vagyis csak nem 98 ezer tonna acél zúdult az ellenségre. Az ellenség védelmét 8, helyenként 10-12 kilométer mélységben lefogtuk, illetve szétzúztuk.
Később, kihallgatása során a front törzsénél így beszélt nekem erről a napról az 56. páncélos hadtest parancsnoka, Weidling tüzérségi tábornok:
– Április 16-án, a támadás első óráiban az oroszok áttörtek a 101. hadtest jobbszárnyán és a „Berlin” hadosztály védőszakaszán, s ezzel közvetlen veszélyt teremtettek az 56. páncélos hadtest számára. A nap második felében az orosz harckocsik betörtek a 11. SS páncélos hadtest 303. gyalogos hadosztályának szakaszán s szárnyról mért csapással fenyegették a „Müncheberg” hadosztály egységeit. Ugyanakkor az oroszok erősen támadtak arcból is az én hadtestem szakaszán. Április 17-re virradóra hadtestem súlyos veszteségeket szenvedett, egységei kénytelenek voltak visszavonulni a Seelowtól keletre levő magaslatokra.
Április 16-án reggel csapataink az egész arcvonalon sikeresen nyomultak előre. Az ellenség azonban „magához tért” és ellentevékenységbe kezdett a seelowi magaslatok irányából, Berlin felől pedig megjelentek első bombázó csoportjai. És minél jobban megközelítették csapataink a seelowi magaslatokat, annál inkább fokozódott az ellenség ellenállása.
Ezek a magaslatok uralkodtak a környező terep fölött, lejtőik meredekek voltak és minden tekintetben komoly akadályt jelentettek a Berlin felé vezető úton. Erős falként emelkedtek csapataink előtt, s lezárták azt a fennsíkot, amelyen ki kellett bontakoztatnunk a Berlin elleni közvetlen támadást.
Itt, a dombok lábainál akarták a németek megállítani csapatainkat. Ehhez óriási mennyiségű erőt és eszközt összpontosítottak.
A seelowi magaslatok nemcsak harckocsijaink tevékenységét korlátozták, hanem számottevő akadályt jelentettek tüzérségünk számára is. Lezárták az ellenséges védelem mélységét, s ezzel lehetetlenné tették annak földi megfigyelését. Tüzéreinknek fokozott tűzzel – ezen belül gyakori területtűzzel – kellett a nehézségeket leküzdeniük.
Az ellenség számára e fontos terepszakasz megtartásának erkölcsi jelentősége is volt. Hisz mögötte volt Berlin! A hitlerista propaganda egyre csak hangsúlyozta a seelowi magaslatok döntő jelentőségét és leküzdhetetlenségét. El is nevezték azokat „Berlin lakatjának”, „leküzdhetetlen erődnek”.
Déli 13 óra körül megértettem, hogy a magaslatokon levő német védelem lényegében épen maradt, s olyan harcrendben, amelyben a rohamot indítottuk, nem tudjuk elfoglalni a seelowi magaslatokat.
Rohamozó csapataink erősebb csapása és a védelem biztos áttörése érdekében a hadseregparancsnokokkal történt tanácskozás után elhatároztuk, hogy erősítésképp bevetjük Katukov és Bogdanov harckocsihadseregét. 14 óra 30 perckor már láttam a figyelőpontról az 1. harckocsihadsereg első lépcsőinek előrenyomulását.
15 órakor felhívtam a főhadiszállást és jelentettem, hogy áttörtük az ellenséges védelem első és második állását, a front csapatai mintegy hat kilométert tettek meg, de a seelowi magaslatok terepszakaszán szívós ellenállásba ütköztek, ahol nyilvánvalóan jobbára épségben maradt az ellenség védelme. Az összfegyvernemi hadseregek csapásának erősítésére bevetettem mindkét harckocsihadsereget. Úgy véltem, hogy holnap a nap végére áttörjük az ellenség védelmét.
Sztálin figyelmesen végighallgatott, majd nyugodtan megszólalt:
– Konyev előtt az ellenség védelme gyengébbnek bizonyult. Különösebb nehézség nélkül átkelt a Neissén, és komolyabb ellenállásba nem ütközve nyomul előre. Támogassa saját harckocsihadseregeinek a csapását a bombázó repülőgépekkel. Este jelentse, hogyan alakult a helyzet Önnél.
Este újból jelentést tettem a legfelsőbb főparancsnoknak azokról a nehézségekről, amelyekbe a seelowi magaslatok előtt ütköztünk, és közöltem, hogy holnap esténél előbb nem sikerül elfoglalnunk e terepszakaszt.
Ezúttal Sztálin már nem volt oly nyugodt, mint korábban.
– Kár volt a 8. gárdahadsereg sávjában bevetnie az 1. harckocsihadsereget, nem pedig ott, ahol a főhadiszállás azt követelte. – Majd hozzátette:
– Meg van Ön győződve arról, hogy holnap elfoglalja a seelowi magaslatokat?
Igyekeztem megőrizni nyugalmamat és ezt válaszoltam:
– Holnap, április 17-én, a nap végére áttörjük az ellenség védelmét a seelowi terepszakaszon. Úgy gondolom, hogy minél több csapatát veti be itt ellenünk az ellenség, annál gyorsabban foglaljuk majd el Berlint, mivel csapatait könnyebb szétvernünk a síkságon, mint a hegyekben.
– Úgy gondoljuk, megparancsoljuk Konyevnak, hogy Ribalko és Leljusenko harckocsihadseregét dél felől irányítsa Berlin ellen, Rokosszovszkijnak pedig, hogy gyorsítsa meg az átkelést és Berlin északról való megkerülésével mérjen ő is csapást- mondotta Sztálin.
– Konyev harckocsihadseregei valóban gyorsan előrenyomulhatnak és Berlin ellen kell irányítani őket. Rokosszovszkij azonban nem képes április 23-nál előbb megkezdeni a támadást, mivel elhúzódik átkelése az Oderán – válaszoltam.
– Viszontlátásra! – mondotta válasz helyett Sztálin, és letette a kagylót.
Egy nap múlva, április 18-án küldte meg a főhadiszállás a direktíváját az 1. Ukrán és a 2. Belorusz Frontnak a megváltozott feladatokról: Konyevnek a 3. gárda-harckocsihadsereggel délről Zossenen át Berlin felé kellett támadnia, a 4. gárda-harckocsihadsereggel el kellett érnie Potsdam körzetét, Rokosszovszkij elé pedig azt a feladatot állította, hogy gyorsítsa meg az oderai átkelést, erőinek egy részével pedig Berlint északról megkerülve támadjon.
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
Fotó: Wikipédia
