(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
XIX.
A Berlin elleni támadás kezdetét április 16-ban határozták meg, nem várva meg a 2. Belorusz Frontot, amely a számításaink szerint az Odera irányából április 20-nál hamarabb nem tudott támadni.
Április 1-én este a főhadiszálláson a legfelsőbb főparancsnok a jelenlétemben írta alá az 1. Belorusz Frontnak szóló direktívát. Ebben megparancsolta a Berlin elfoglalására irányuló hadművelet előkészítését és lefolytatását, s azt, hogy a front 12-15 napon belül érje el az Elbát.
Elhatároztuk, hogy a főcsapást a küstrini hídfőből mérjük négy összfegyvernemi és két harckocsihadsereg erőivel. A két harckocsihadsereget az ellenség védelmének áttörése után kellett ütközetbe vetni, s feladatuk az volt, hogy északról és északkeletről megkerüljék Berlint. A front második lépcsőjét (A. V. Gorbatov vezérezredes 3. hadseregét) ugyancsak a főirányban terveztük alkalmazni.
Az 1. Ukrán Frontnak szóló direktíva-tervezetet – amely magában foglalta a sávhatár módosítását és azt az utasítást, hogy a front a harckocsihadseregeket déli irányból fordítsa Berlin felé – a légfelsőbb főparancsnok egy nappal később a szükséges módosítások után írta alá.
E direktíva a következő feladatokat állította az 1. Ukrán Front elé:
– zúzza szét az ellenséges csoportosítást Cottbus körzetében és Berlintől délre;
– szigetelje el a „Közép” hadseregcsoport erőit a berlini csoportosítástól, és ezzel biztosítsa az 1. Belorusz Front déli irányból mért csapását;
– legkésőbb 10-12 nap múlva jusson ki a Beelitz-Wittenberg terepszakaszra és tovább az Elba mentén Drezdáig;
– a főcsapást Spremberg irányában mérje;
– a 3. és 4. harckocsihadsereget az áttörés után a főcsapás irányában alkalmazza.
Minthogy a 2. Belorusz Front még mindig elkeseredett harcokat vívott a németcsapatokkal Danzigtól délkeletre és Gdyniától északra, a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása elhatározta, hogy elkezdi e front főerőit átcsoportosítani az Oderához, hogy április 15-ig a Kolberg-Schwedt szakaszon leváltsa velük az 1. Belorusz Front csapatait. Ugyanakkor megparancsolta Rokosszovszkijnak, hogy a front erőinek egy részét hagyja hátra a Danzig és Gdynia körzetében levő ellenség végleges felszámolására.
Amikor a főhadiszálláson megvitattuk a berlini irányban folytatandó harctevékenység általános tervét, alapjaiban meghatározták a 2. Belorusz Front előtt álló célokat és feladatokat is.
Minthogy a 2. Belorusz Front a hadműveletet négy nappal később kezdte, Rokosszovszkij marsallt nem rendelték fel a főhadiszállásra a berlini hadművelet megvitatására.
Az 1. Belorusz Frontnak tehát az első, legsúlyosabb napokban nyitott jobbszárnnyal, a 2. Belorusz Front csapataival való hadműveleti-harcászati együttműködés nélkül kellett támadnia.
Messzemenően figyelembe vettük nemcsak azt, hogy a 2. Belorusz Front később kezdi meg a támadást, hanem azt is, hogy elkerülhetetlen nehézségekkel találja majd magát szemben, amikor átkel az Odera első szakaszán. Ott a folyó 150-200 méter széles és mintegy tíz méter mély, két ágra, a Keleti- és a Nyugati-Oderára ágazik. Úgy gondoltuk, hogy noha a 2. Belorusz Front elég gyorsan le tudja majd küzdeni a folyó két ágát és birtokba venni a szükséges hídfőt, átkelése még így is eltart két-három napig. Következésképp, valamikor április 23-án vagy 24-én tud csak harcba lépni az ellenséggel Berlintől északra, vagyis akkor, amikor az 1. Belorusz Frontnak már a várost kell rohamoznia.
Természetesen jobb lett volna várni 5-6 napot és a három frontnak egyszerre kezdenie a berlini hadműveletet, de a fentebb említett bonyolult katonai-politikai helyzetet figyelembe véve a főhadiszállás nem egyezhetett bele a hadművelet elhalasztásába.
Április 16-ig kevés időnk maradt, a sürgősen megteendő intézkedésekből pedig sok volt. Meg kellett szervezni a csapatok átcsoportosítását azután, hogy leváltják őket a 2. Belorusz Front erői, hatalmas anyagi tartalékokat kellett a csapatoknál létrehozni, hadműveletileg-harcászatilag és különleges tevékenységre is fel kellett őket készíteni, hogy megvívhassák a Berlin elfoglalására irányuló igen fontos és sajátos hadműveletet.
A háború alatt sok hatalmas és fontos hadműveletben vehettem közvetlenül részt, de a Berlinért vívandó csata oly sajátos volt, hogy egyikhez sem lehetett hasonlítani. A front csapatainak az Oderától a jól megerődített Berlinig az erős védelmi terepszakaszok mélyen lépcsőzött övezeteit kellett leküzdeniük. Szét kellett zúzni Berlin előterében a német fasiszta csapatok igen jelentős csoportosítását s el kellett foglalni Németország fővárosát, amelyet az ellenség bizonyára körömszakadtáig tartani fog.
Elgondolkodva az előttünk álló hadműveleten, többször eszembe jutott az 1941 október-decemberben lezajlott grandiózus moszkvai csata, amikor a fővárosunk megközelítési útvonalain összpontosuló hatalmas erejű ellenség erős csapásokat mért az ott védő szovjet csapatokra. Gondolatban újra és újra felidéztem az egyes részleteket, elemeztem a szemben álló felek hibáit. E bonyolult hadművelet minden kis tapasztalatát számba vettem, hogy minél jobban vezethessem az előttünk álló hadműveletet és elkerülhessem a hibákat.
A berlini hadművelettel véget ér a hős szovjet csapatok dicső harci útja. Csapataink véres ütközetekben és a harcokban szerzett gazdag tapasztalatok birtokában, több ezer kilométerről, harcolva érkeztek ide, s égett bennük a vágy, hogy mielőbb megsemmisítsék az ellenséget és befejezzék a háborút.
Április 1-én este felhívtam Moszkvából a front törzsfőnökét, M. Sz. Malinyin vezérezredest, s közöltem vele:
– Lényegesebb változtatás nélkül mindent jóváhagytak. Kevés az időnk. Tegye meg az intézkedéseket. Holnap indulok.
Ez a rövid utasítás elég volt ahhoz, hogy a törzs főnöke nyomban hozzákezdjen a hadművelet előkészítésére vonatkozó, már korábban megtervezett intézkedések valóra váltásához.
A háború folyamán még nem volt dolgunk olyan hatalmas és jól megerődített várossal, mint amilyen Berlin volt. A város csaknem 900 négyzetkilométernyi területen feküdt. Szerteágazó föld alatti létesítményei lehetővé tették az ellenséges csapatoknak, hogy széleskörűen manőverezzenek.
Felderítő repülőink hatszor készítettek légi felvételt Berlinről, a hozzá vezető útvonalakról és a védelmi övezetekről. A légi felvételek, a zsákmányolt iratok és a foglyok kikérdezése alapján részletes vázlatokat, helyszínrajzokat, térképeket készítettünk, s ezekkel századig bezárólag elláttuk a csapatokat, a parancsnokságokat és a törzseket.
A műszaki csapatok elkészítették a városnak és környékének pontos, kicsinyített mását, amelyet a támadás megszervezésével, a Berlin elleni általános rohammal és a város központjában vívott harccal kapcsolatos kérdések tanulmányozása során használtunk fel.
Április 5-7-ig igen aktív és termékeny megbeszéléseket tartottunk, és hadijátékokat folytattunk le a térképeken és Berlin makettjén. E hadijátékokon részt vettek a hadseregparancsnokok, azok törzsfőnökei és a haditanácstagok, a front politikai csoportfőnöke, a front és a hadseregek tüzérfőnökei, az önálló hadtestek parancsnokai, valamint a fegyvernemi főnökök. Megjelent a front hadtápfőnöke is és gondosan tanulmányozta a hadművelet anyagi biztosításának problémáit. Április 8. és 14. között részletesebb hadijátékokat és foglalkozásokat vezettek le a hadseregeknél, hadosztályoknál és a szakcsapatoknál.
Mivel rendkívül igénybe voltak véve a front-hadtápvonalak a kelet-pomerániai hadművelet idején, s az anyagi tartalékok is erősen megcsappantak, a berlini hadművelet kezdetére még nem sikerült felhalmozni a szükséges tartalékokat. Hősi erőfeszítéssel kellett dolgozniuk a hadtáp, a front és a hadseregek beosztottainak.
De hivatásuk magaslatán álltak.
A hadműveletre készülve, valamennyien azon törtük a fejünket, mit kell még elvégezni, hogy minél jobban meglepjük és megbénítsuk az ellenséget. Így született meg a gondolat, hogy éjszaka rohamozzunk fényszórók fénye mellett.
Elhatároztuk, hogy csapásunkat hajnal előtt két órával mérjük. 140 légvédelmi fényszórónak kellett váratlanul megvilágítania az ellenség állásait és a roham objektumait.
A hadművelet előkészítése idején a résztvevőknek bemutattuk a fényszórók hatásosságát. Mindenki az alkalmazásuk mellett foglalt állást.
A hadijátékokon és az oderai ellenséges védelem harcászati öve áttörésének lejátszása folyamán alaposan megvitattuk a harckocsihadseregek alkalmazását. Mint hogy a seelowi magaslatokon igen erős volt a védelem harcászati öve, elhatároztuk, hogy a harckocsihadseregeket csak e magaslatok elfoglalása után vetjük be az ütközetbe.
Számításainkat természetesen nem arra alapoztuk, hogy a harcászati öv áttörésével harckocsihadseregeink behatolnak a hadműveleti mélységbe, ahogyan ez például a visztula-oderai hadműveletben, a kelet-pomerániai és más hadműveletekben történt. Ezekben a hadműveletekben a harckocsihadseregek messze előretörtek és tevékenységükkel megteremtettek minden feltételt az összfegyvernemi hadseregek lendületes előrenyomulásához.
A visztula-oderai hadműveletben például voltak olyan helyzetek, amikor a 2. harckocsihadsereg mintegy 70 kilométerre elszakadt az összfegyvernemi hadseregektől. Erről most szó sem lehetett, mivel Berlintől nem voltunk légvonalban 60-80 kilométernél messzebbre.
Ezért a következőket kellett figyelembe venni. Ha a front első lépcsőjének a csapása nem lenne elég erős ahhoz, hogy gyorsan leküzdje az ellenség védelmének harcászati övét, és az a veszély fenyegetne, hogy a támadás elakad, akkor a két harckocsihadsereget kell bevetni a védelem szétzúzására. Ez erősíti majd az összfegyvernemi hadseregek csapását és elősegíti a védelem harcászati övének áttörését az Odera körzetében és a seelowi magaslatokon.
A főhadiszállás direktívája úgy tervezte, hogy az 1. illetve a 2. harckocsihadsereget a Berlinre északkeletről mérendő csapás és az északról való megkerülés érdekében kell ütközetbe vetni. Ám a hadművelet lejátszása során én is meg a törzs vezetői is aggódni kezdtünk, vajon sikerül-e gyorsan áttörnünk az ellenséges védelmet a fő irányban, különösen pedig a jól megerődített seelowi magaslatok körzetében, amely 12 kilométerre volt a németek peremvonalától.
S mivel a jobb szomszéd 2. Belorusz front nálunk később kezdte meg a támadást, bármiféle akadály az ellenséges védelem áttörése során a front számára rendkívül kedvezőtlen hadműveleti helyzetet teremthetett. Hogy elkerüljünk minden véletlent, elhatároztuk: Katukov 1. harckocsihadseregét a kiindulási helyzetben Csujkov 8. gárdahadserege mögé állítjuk, hogy szükség esetén haladéktalanul be lehessen vetni a 8. gárdahadsereggel együtt.
Vállalva a teljes felelősséget a főhadiszállás direktívájában megszabott feladat megváltoztatásáért, kötelességemnek tartottam jelentést tenni erről a Legfelsőbb Főparancsnokságnak.
Meghallgatva érveimet, Sztálin közölte:
– Cselekedjék belátása szerint, Ön ott jobban látja a dolgokat.
De nézzük csak, mit csinált ezalatt az ellenség.
A berlini csatát a német fővezérség a keleti arcvonal döntő csatájának tekintette.
Hitler, a csapatai lelkesítésére szolgáló április 14-i kiáltványában írta:
„Előre láttuk ezt a csapást, és szilárd frontot állítottunk elébe. Az ellenség kolosszális tüzérségi tűzzel találja szembe magát. Gyalogságunk veszteségeit pótoljuk a megszámlálhatatlan mennyiségű Volkssturm magasabb egységekkel, kötelékekkel és egységekkel, s ezek erősítik az arcvonalat. Berlin a németeké marad …”
A keleti arcvonal fő hadászati irányaiban a védelem három hitlerista hadseregcsoportra hárult. Az Odera mentén védő „Visztula” hadseregcsoport északkeletről és keletről zárta le a Berlinbe vezető utakat. Délebbre a középső hadseregcsoport védte Szászországot és a Csehszlovákiába északkelet felől vezető utakat. A déli hadseregcsoport Ausztriát és a Csehszlovákiába délkelet felől vezető utakat fedezte.
A „Visztula” hadseregcsoport először maga készült ellencsapást mérni az 1. Belorusz Front csapataira. Ám miután vereséget mértünk rá és kiszorítottuk a pomerániai hídfőből, megmaradt csapatai visszahúzódtak az Odera mögé és erősen készülődtek a védelemre a berlini irányban. A „Visztula” hadseregcsoport megerősítése céljából a német hadvezetés sietve új magasabbegységeket és egységeket szervezett, főleg SS-ekből. Az egyik Deberitz környéki kiképző táborban e hadseregcsoport számára igen gyorsan három hadosztályt állítottak fel.
Berlin közvetlen környékének védelmét először Himmlerre bízták, s valamennyi vezető beosztást SS tábornokokkal töltöttek be. Ezzel a hitlerista hadvezetés a rendkívüli felelősséget akarta hangsúlyozni. 1945 márciusában és áprilisában a berlini irányba kilenc hadosztályt dobtak át más irányokból.
– Hogy biztosíthassuk a keleti arcvonalon harcoló egységek számára a szükséges feltöltést az oroszok elkövetkezendő támadásának a kezdetére – mondotta kihallgatása során Jodl vezérezredes, a német fővezérség hadműveleti törzsének volt főnöke – egész tartalék hadseregünket fel kellett oszlatnunk, azaz gyalogos, páncélos, tüzér- és szak-tartalékegységeket, katonai tanintézeteket kellett megszüntetnünk, s ezek személyi állományát a csapatok feltöltésére kellett felhasználnunk.101 A nürnbergi per anyagai. *
A német hadvezetés kidolgozta a berlini irány védelmi tervét. Bízott abban, hogy sikeres védelmi ütközetet vívhat meg az Oderánál, amelyet a berlini védelem előterének tartott. Ennek érdekében a következőket tette.
Busse tábornok várost fedező 9. hadseregét megerősítette emberekkel és technikával is. Mögötte új hadosztályokat és dandárokat szervezett. Az első vonalban elhelyezkedő hadosztályokat csaknem a szervezetszerű állományra töltötte fel. Különös figyelmet fordított a védelemben a harckocsik és rohamlövegek összevonására és alkalmazására.
Az Odera és Berlin között a védelmi létesítmények erős rendszerét hozták létre. Ez néhány összefüggő, több árokból álló védőövből állt. A fővédőövben öt összefüggő árok húzódott. Az ellenség felhasználta a természetes akadályokat is: a tavakat, a folyókat, a csatornákat, a horhosokat. Valamennyi lakott helységet körkörös védelemre rendeztek be.
Berlin északkeleti körzetében megszervezték a „Steiner” csoportot, amely azt a feladatot kapta, hogy mérjen csapást az 1. Belorusz Front szárnyára. Ide dobták át a tengerészgyalogosok válogatott egységeit.
Ezenkívül „különleges intézkedések” is történtek Berlin védelme érdekében. A várost nyolc védelmi szektorra osztották. De még volt egy különleges, a kilencedik szektor, amely Berlin központját foglalta magában, ahol a kormányépületek, a Kancellária, a Gestapo székhelye és a Reichstag állt.
A város közvetlen előterében három védelmi terepszakaszt létesítettek: a külső megerődített övet, a külső és belső védelmi gyűrűt. A város utcáin erős barikádokat, harckocsiakadályokat és torlaszokat, betonépítményeket emeltek. A házak ablakait megerődítették és lőrésekké alakították át.
Megszervezték a berlini védelem törzsét, amely felhívta a lakosságot, hogy készüljön fel a súlyos utcai és a házakban vívott harcokra, a föld felett és a föld alatt folytatott küzdelemre. Elrendelte, hogy a harc céljára használják fel a földalattit, a csatornarendszert és a hírközlő eszközöket. A védelmi törzs különleges parancsban elrendelte azt is, hogy a háztömböket erődökké alakítsák át. Minden utca, tér, köz, ház, csatorna és híd az általános védelem szerves részévé vált. Az utcai harcok céljából megalakított 200 Volkssturm-zászlóaljat különleges kiképzésben részesítették.
A Berlin előterében és magában a városban kiépített védelem tűzrendszerének erősítésére felhasználták az egész légvédelmi tüzérséget. A 600-nál több nehéz és közepes légvédelmi löveget páncélelhárításra és a gyalogság elleni tüzelésre állították be. Ezenkívül tűzfészkekként alkalmazták a harckocsikat, még azokat is, amelyek javításon voltak, de lövegük használható volt. A harckocsikat az útkereszteződésekben és a vasúti hidaknál helyezték el. A „Hitlerjugend” fasiszta ifjúsági szervezet tagjaiból páncélvadász osztagokat szerveztek, s páncélöklökkel látták el őket.
A berlini erődítési munkákba több mint 400 ezer embert vontak be. A városban vonták össze a rendőrség és az SS válogatott egységeit. A különleges szektor védelmére több SS ezredet és önálló zászlóaljat vontak össze a közeli helyekről. Ezeknek az egységeknek az élére Hitler testőrségének parancsnokát, Monkét állították.
A német hadvezetés arra számított: sikerül bennünket rákényszeríteni, hogy terepszakaszról terepszakaszra „rágjuk át” magunkat, hogy a végsőkig elhúzatja az ütközetet, legyengíti, majd Berlin előterében megállítja csapatainkat. Úgy vélték, hasonlóképpen harcolnak majd csapatainkkal, mint ahogyan mi vettük fel a küzdelmet velük Moszkva előterében. De ezek az elképzelések szertefoszlottak.
A berlini hadművelet előtti események úgy alakultak, hogy meglehetősen nehéz volt intézkedéseinket rejtenünk az ellenség elől. Minden, még a hadművészetben járatlan ember számára is világos volt, hogy Berlin kulcsa az Odera, amelynek leküzdése után következik a közvetlen csapás Berlinre. A németek várták is ezt.
– A fővezérség jól tudta, hogy a berlini csata az Oderánál dől el – vallotta Jodl tábornok -, s ezért a Berlint védő 9. hadsereg főerőit a peremvonalban helyeztük el. A gyorsan megalakított tartalékokat Berlintől északra terveztük összpontosítani, hogy azután ellencsapást mérhessenek Zsukov csapatainak szárnyára.
A támadásra készülve, teljes mértékben számoltunk azzal, hogy a németek várják a Berlin elleni csapást. De a frontparancsnokság mégis sokat gondolkozott azon, hogyan szervezhetné meg úgy e csapást, hogy a lehető legnagyobb meglepetést érje el.
Elhatároztuk, hogy a légierő, a harckocsik, a tüzérség és az anyagi tartalékok tömegeinek alkalmazásával oly erővel zúdulunk a védő csapatokra, hogy alapjaiban rendítjük meg ellenállásukat. Hogy gyorsan és rejtve a harctevékenység körzetében összpontosíthassuk ezt az óriási mennyiségű technikát és eszközt, ahhoz gigászi munkát kellett végeznünk.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!