ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
A Kisgazdapárt és az Agrárpárt egyesítése olyan értelemben is része a terrorválasztások előkészületeinek, hogy ebben mind nagyobb szerepet visz a fővezérség országos katonai politikai hálózata. 1919. december 2-án Gömbös Tizenkét Kapitányainak egyike, Kozma Miklós, a fővezérség nemzet- és vörösvédelmi osztályának és egyben a propaganda- és kémszervezetnek főnöke, a szegedi gondolat jegyében szigorúan bizalmas parancsban hívja fel a választási hadjáratban való részvételre a katonai hatóságokat.
Kötelezi ezek vezetőit, különösen a járási nemzet- és vörösvédelmi tiszteket, hogy mielőtt a választókerületekben valakinek felajánlanák a képviselői mandátumot, vagy éppen a járási nemzet- és vörösvédelmi tisztekről kérnének jelölteket, csakis olyanokat ajánljanak képviselőknek, akikről előre tudják: a nemzetgyűlésben az ideiglenes államfő választásakor a fővezérre adják szavazatukat.
Habsburg-ellenes, szabad királyválasztó párti létére Kozma amiatt hangsúlyozza ideiglenesként az államfőválasztást, hogy ily módon a legitimisták is elkötelezhessék magukat Horthy mellett, akik tőle remélik, hogy segíti Károly király hazajövetelét és újbóli trónra ültetését.
Kozma azzal folytatja parancsát: Az, hogy a képviselőjelölt KNEP-tag vagy kisgazdapárti vagy pártonkívüli, másodlagos kérdés. Köztudottá kell válnia annak, hogy az ellenforradalomban eddig elért eredményeket csakis úgy lehet biztosítani, ha a közeli választásokon a keresztény és nemzeti irány őszinte és becsületes hívei abszolút többséghez jutnak a nemzetgyűlésben … – Ha körülnézünk hazánk vezető emberei között – fejezi be parancsát -, ha keressük a hivatott vezért, szemünk bármily sok kutatás után egy emberen, Horthy Miklóson pihen meg.
A Horthy melletti propaganda azért is eredményes, mert a MOVÉ-ba és az EKSZ-be ekkor már betódulnak a minisztériumok, a közigazgatás, a rendőrség tisztviselői. Jogászok, ügyvédek, pénzemberek, arisztokraták teszik le az esküt az Etelközi Vérszövetség papjának, Gyarmati Jánosnak, Horthyné gyóntatójának a kezébe. Az EKSZ megszerzi így az állami, társadalmi, közgazdasági élet számos kulcspozícióját. Horthy éppoly hasznát veszi e titkos szervezet megszilárdításának, mint a Szegedről elindult katonatiszti szárny: Gömbös, Prónay, Eckhardt és a tiszti különítmények.
Az EKSZ-be tóduló vezetők vak engedelmességet esküsznek a titokzatos legfőbb vezetőknek, akik mögött közismerten Horthy áll. Engedelmeskednek, mert a kormány megszabadul ugyan a román megszálló hatóságok ellenőrzésétől, de fokozatosan a fővezérség felügyelete alá kerül. Nem Friedrich honvédelmi, nem is Beniczky belügyminiszter, a fővezérség rendelkezik a fegyveres erők országos túlsúlyával, amely ezt politikai befolyásának növelésére, Horthyék diktátori hatalmának biztosítására igyekszik felhasználni.
A fővezérségnek a Friedrich-kormány idején a fővárosban nem voltak csapatai. Most viszont már – Budapesten állomásozó erőivel – teljes nyomást gyakorol a kormányra. Különösen, hogy a tőkés-földbirtokos diktatúra népellenes érvényesítésében a Huszár-kormány amúgy is a fővezérség erőire támaszkodik. Így magának a kormánynak a léte is Horthyéktól függ.
Mindezek az erők, az EKSZ és a fővezérség, Kozma utasítása szerint működnek a választások előkészítésében. Gyakorlatilag az történik, hogy a katonai hatóságok, a járási tisztek, a különítmények a nekik nem tetsző képviselőjelölteket, még ha azok KNEP-beliek vagy kisgazdapártiak is, szép szóval eltanácsolják, vagy más eszközökkel, elhurcolással, letartóztatással, internálással állítják félre.
Kozma eme utasítása különösen vonatkozik a Szociáldemokrata Párt képviselőjelöltjeire. Gróf Károlyi József, Fejér megye és Székesfehérvár kormánybiztosa, rendeletileg felhívja az alárendelt közigazgatási szerveket az internacionális Szociáldemokrata Párt erélyes megfigyelésére: – E párt jelöltjei meg nem engedhető izgatást és lázítást folytatnak a jogfolytonosság elve alapján visszaállított, forradalom előtti berendezés, továbbá a jogbiztonság ez idő szerinti leghatékonyabb helyreállítója, a Nemzeti Hadsereg ellen. Ilyen irányú népgyűlések megtartását, az esetleges ez irányú felszólalásokat az illető felszólalók egyidejű, azonnali letartóztatásával feltétlenül akadályozzák meg …
A Szociáldemokrata Pártra vonatkozik Horthy nyilvánosan elhangzó kijelentése is: – Nem szabad elfelejtenünk, hogy nagyon bizonytalan időket élünk. Mindazok, akik ezt a rettenetes felfordulást csinálták, kivéve a fő gazembereket, még itt vannak … – Ezért nem állhat el ő attól – hangsúlyozza -, hogy ami a hadsereget illeti, a hatalom abszolúte gyakoroltassék a züllesztési kísérlettel szemben.
Érinti a szakszervezeti szervezkedést és a munkásság bérkövetelését is. Az elmúlt öt év alatt mindenki leszokott a munkáról. Azonban nyomort munka nélkül enyhíteni nem lehet – mondja Horthy. Úgy hallotta: Csepelen nagy munkákat adtak ki. Több ezer emberre volna szükség; jelentkezett: hat! A cukorrépa is benn van a földben. Keresnek munkásokat, de nincs, aki kiszedje. Ennek részben az az oka, hogy mindenki leszokott a munkáról, a fronton való tétlenség miatt, azonkívül kényelmesebb cigarettaárulással pénzt keresni. Nem elég, hogy valaki azt mondja: nincs munka, hanem ahol munka van, vállalni kell. A kormány bizonyosan mindent megtesz, hogy munkaalkalmat teremtsen … De az előteremtett munkát vállalni kell … Ha másként nem megy, a munkások katonai behívásával munkaszázadokat kell létesíteni. A munkákat ezekkel kell katonásan elvégeztetni …
Pilch ezzel kapcsolatban feleleveníti Horthy tatabányai látogatását. A szokásos fogadtatás után Horthy annak adott kifejezést, hogy a bányászmunkássággal szeretne beszélni.
Merész vállalkozás e jobbára kommunista szellemtől áthatott és félrevezetett néptömegek közé belépni minden egyéni fedezet, biztonsági rendszabály nélkül. Féltek, mi lesz, ha a félrevezetett munkásság elkeseredésében elragadtatván magát, tumultus támad …
– Horthy azért jött Tatabányára – folytatja Pilch hogy megmondja itt mindenkinek: az ország sorsáról van szó. Hangsúlyozza: a legkisebb kísérletet is, amely a vörös uralom visszaszerzésére irányul, kíméletlenül elfojtja. Nagyon jól tudja: nem mindenki bűnös, mert hiszen csak annyi történt, hogy sikerült a nagy tömegeket félrevezetni, de ő vissza akarja hódítani ezt a tömeget, s ismét józanná tenni … A munkások vegyék tudomásul, hogy számukra a pártpolitika, a sztrájkok ideje elmúlt …
Amikor néhány nap múlva a bányászok mégis sztrájkkal fenyegetnek, mert legalább a minimális életfeltételeket szeretnék maguknak biztosítani, Horthy a Nemzeti Újság-nak adott interjújában kényúri hangon kijelenti: nem tűri a sztrájkokat. Úgyszólván a nagytőke nevében és megbízásából parancsolja: ha a szénbányászok amerikázni – értsd: szabotálni – fognak, akkor katonai üzemmé szervezteti a szénbányákat, bányászokból összeállított munkaszázadokat rendel ki …
Horthy, mint általában, ebben is szajkózza Gömbös tanácsát, melyet kettőjük levelezéséből ismerünk. Ilyen tanácsa az is, amelyet a polgári társadalom megszervezésére ad, sztrájk esetén. Horthy eszerint cselekszik. Megparancsolja a hadsereg egységeinek: állítsanak fel minden bányakörzetben katonai szénkirendeltségeket a termelés biztosítására s a sztrájkmozgalom elfojtására. A sztrájkra izgató, e téren vezető vagy veszedelmes egyének – közli az utasítás- megfelelő ürügy, rend-, csendháborítás, közbiztonság veszélyeztetése stb. címen letartóztatandók. A katonai karhatalom megerősítése, illetve kirendelése közvetlenül a fővezérségtől történik.
Horthy 1919. december 5-én személyesen ír alá rendeletet a Hajmáskéren, politikai internáltakból alakítandó katonai munkaszolgálat felállításáról. Minden osztagba száz-kétszáz fő internált osztassék be. Minden munkásosztag parancsnokául egy, erre minden tekintetben alkalmas és erélyes tiszt osztandó be. Felügyelő személyzetül osztagonként őrkülönítmény szervezendő. Ötven internáltra egy megbízható csendőr, két teljesen megbízható altiszt, négy idősebb évfolyambeli katona jusson. A fenti rendelkezés alapján egyelőre felállítandó negyven munkásosztag, összesen hatezer fővel.
Rendeletét egybeköti a fehérterror fokozásával, különösen Budapesten és az ipari városokban. Keresztülviszi, hogy a Huszár-kormány első intézkedéseként lényegesen szigorítsa meg az internálási rendeletet.
A baloldali pártok és napilapjaik egyaránt hevesen bírálják Horthy parancsát a munkásszázadok felállításáról és a Huszár-kormány rendeletét az internálási rendszer kiterjesztéséről.
A magyarországi polgári sajtónak, amely a fehérterror szörnyűségeinek megszüntetését, a törvényesség helyreállítását követeli, igen nehéz a helyzete. Számos újságíró került börtönbe, internálótáborba, emigrációba. Horthy fenntartja azt a rendelkezését is, hogy a hadsereg szerveivel lefoglaltatja a neki nem tetsző cikkeket közlő napilapokat. Az emiatti súlyos anyagi helyzetük kényszeríti a lapokat, hogy lehetőleg elkerüljék az olyan cikkek közlését, amelyek kiválthatják a fővezérségi cenzúra elégedetlenségét és a lap elkobzását. Így is folytonos összeütközésbe kerülnek a fővezérséggel, Horthyval, mert ha teljesen megadnák neki magukat, olvasóik táborát veszítenék el, amely sokkal nagyobb, mint a keresztény kurzus sajtójáé.
A legsúlyosabb a helyzete az ellenforradalmi törekvésekkel legbátrabban szembeszálló napilapnak, a Somogyi Béla szerkesztésében megjelenő szociáldemokrata Népszavá-nak. Többször elkobozzák. Nem adnak neki papírt, de a szocialista tömegek áldozatkészségével, a legnagyobb nehézségek közepette is megjelenik.
Somogyi Béla ellenezte annak idején a Tanácsköztársaságot. Helyesli Peyer, Miakits politikáját. Lapjával legalább azt akarja elérni, amit a kormány megalakulásakor Huszár Károly miniszterelnök a Szociáldemokrata Pártnak megígért, és nem teljesít. Somogyi e szűk kereten belül az ellenzéki lapok közül a Népszavá-ban a legtöbbet adja, amit a fehérterror sajtókörülményei között megtehet.
Megírja: a Szociáldemokrata Párt az ország érdekében csatlakozott Clerk javaslatához: a Huszár-kormány megalakításához. Remélték a helyzet javulását, de nem következett be. Nem nevezheti nevén a fővezérséget, Horthyt, a különítményeket, amelyek leginkább akadályozzák a megbékélést, a jogrend kialakulását, de olvasói a sorok közül is kiolvassák a lényeget. A Népszava követeli a Szociáldemokrata Párt és a szakszervezetek törvényes működésének lehetőségét. A választásokon való valóságos részvételt. A szervezés és az agitáció valódi lehetőségét, amit a hatóságok megakadályoznak.
Minderre felelet az 1919. december 7-én, vasárnap délelőtt újonnan alakult Antiszemita Párt. A Vigadóban tartott nagygyűlés uszító beszédének hatására, melyet Szmrecsányi György, az Ébredő Magyarok Egyesületének elnöke tartott, a gyűlés részvevői a Népszava épületéhez vonulnak. Szétrombolják a szerkesztőséget, a kiadóhivatalt, nyomdát. Utána megrohanják a liberális-konzervatív napilap, Az Est kiadóhivatalát.
A rendőrség tétlenül nézi a történteket. A Dobai ezredes parancsnoksága alatt álló fővezérségi karhatalom egyenest segítséget nyújt a rombolóknak.
Felháborodottan tiltakoznak ez ellen még a polgári körök is, hiszen Az Est kiadóhivatalának lerombolása jeladás lehet a polgári napilapok elleni általános támadásra.
A Népszava negyvennyolc óra múltán, 1919. december 9-én, kedden mégis megjelenik. Tiltakozik az „ébredő” és egyéb terrorista különítmények csőcselék hadának rombolása ellen. Ugyanez a száma azonban azt is közli, hogy Peyer Károly elvtárs, munkaügyi és népjóléti miniszter vasárnap ellátogat Tatabányára, hogy egyrészt a bányász elvtársakat tájékoztassa a politikai helyzetről, másrészt, hogy fokozott termelésre hívja fel őket.
Nem írja meg a Népszava, hogy a széntermelésben passzív ellenállást folytató bányászok kifütyülték Peyert. Nem hajlandók napról napra csökkenő, inflációs bérért termelni. Kenyeret, zsírt követelnek munkájukért. Peyer azért keresi fel őket, hogy támogassa a kormány politikáját: rábírja a bányászokat, álljanak el követeléseiktől.
Peyer ezzel ténylegesen a termelés frontján támogatja azok politikáját, akik, mialatt ő Tatabányán tartózkodik, szétrombolják a Népszava nyomdáját.
A Szociáldemokrata Párt most már felveti: maradjon-e továbbra is tagja a Clerk által még csak két hete létrehozott, az antant által elismert Huszár-kormánynak? Különösen hogy Peyer népjóléti minisztert a saját minisztériumának tisztviselőkara a szó szoros értelmében szabotálja. A legnagyobb harcok árán tud egy-egy jelentéktelen rendelkezést keresztülvinni. Még rosszabb a helyzet a kereskedelmi minisztériumban. Miakits, a minisztérium államtitkára, teljesen befolyástalan.
A Clerk-egyezmény óta a politikai helyzet tovább súlyosbodott. A magyarországi fehérterror felszabadult az eddig reá nehezedő antant-nyomás alól. E lényegesen más politikai helyzetben teszi a Szociáldemokrata Párt azt, amihez a Clerk-tárgyalások alkalmából kellett volna ragaszkodnia, hogy a további részvételét a kormányban Horthy ellen irányuló feltételekhez köti. Követeli: rendeljék a Nemzeti Hadsereget és ennek ténykedését a központi kormányzat alá. Oszlassák fel a különítményeket. A fővezérségi karhatalmat, amelynek egységei segítséget nyújtottak a két napilap elleni támadásban, olvasszák be a Beniczky belügyminiszter felügyelete alatt álló rendőrség állományába. Horthy ellen irányul az a követelés is, hogy törvénytelenül ne koboztathassa el a neki nem tetsző lapokat. A bíróságok vonják felelősségre a rombolások felbujtóit, végrehajtóit. A kormány térítse meg az okozott kárt. Pártatlan cenzúrát követel. A felekezeti izgatás és politikai üldözés megszüntetését. A föloszlatott vagy felfüggesztett szakszervezetek működésének biztosítását.
Huszár Károly miniszterelnök nyilvánosan elítéli a Népszava és Az Est napilapok elleni – úgymond: a keresztény kurzust is kompromittáló támadást. Nem foganatosít azonban megtorló intézkedést a rombolásra uszító, név szerint is ismert, szélsőjobboldali vezetés és a rombolás tetteseinek letartóztatására. Különösen nem intézkedik a közvetlenül Horthynak alárendelt fővezérségi karhatalom és vezetője, Dobai ezredes ellen, aki segítséget nyújtott a Népszava ellen intézett támadásban.
A kormány és a fővezérség közti hatalmi viszony rendezésének követelését a Szociáldemokrata Párt abban a tudatban terjeszti elő, hogy az uralkodó osztályok jelentős része, Friedrich honvédelmi miniszter és a polgári ellenzék is támogatja azt.
A Huszár-kormány azonban, még ha akarná is, erőtlen ahhoz, hogy keresztülvigyen valamit Horthyval szemben.
Hiányzik ehhez a kormány egysége. Olyan helyzet alakul ki a kormányon belül, hogy Huszár a miniszterelnök, de Friedrich, mint a KNEP elnöke, önmagát tekinti annak. A választások után vissza akarja venni a miniszterelnökséget, amelyről – kijelentése szerint – csakis az antant követelésére és ideiglenesen mondott le. Parancsolgat Huszárnak, aki önállósítani akarja magát. Közeledik emiatt Friedrich ellenségéhez, Horthyhoz. Kész eladni magát a támogatásért.
Friedrich és Beniczky, bár Huszár új politikája miatt nagyon szeretnék elérni Horthy hatalmának korlátozását, mégis egyetértenek abban Horthyékkal, hogy a Szociáldemokrata Pártot kiszorítják a kormányból és a választásból. Oly módon szeretnék ezt elérni, hogy a keresztény kurzus támadása nyomán a Szociáldemokrata Párt maga kezdeményezze a félreállást.
A kormánylapok és velük Gömbösék lapja, a Szózat, durva módon támadják a Szociáldemokrata Pártot. Kommunistának jelentik ki. A hatóságok elhurcolják a párt kádereit. Kommunistának mondják Somogyi Bélát, a Népszava szerkesztőjét, sőt Peyert, a Szociáldemokrata Párt vezérét, a Huszár-kormány tagját.
Peyer az egyik polgári lapban utasítja vissza a kommunistaság vádját. Bizonyítékaként felhozza, hogy Salgótarjánban a Károlyi kormány idején ő törte le a bolsevik zendülést. Lövetett a nép közé. Emiatt őt Kun Béláék a salgótarjáni Haynaunak nevezték.
Peyer nyilatkozatát, hogy ő nem kommunista, de különösen ennek indoklását, nem veszi át a Népszava. Nem tartja helyesnek emlékeztetni a dolgozókat Peyer szégyenletes salgótarjáni szerepére.
Súlyosbítja a Népszava és Az Est lapok elleni támadással kialakult politikai helyzetet, hogy december 10- én a hivatalos lap, szinte provokációként a szociáldemokratákkal szemben, közli a kormány új internálási rendeletét. Huszár a minisztertanács megkerülésével adja ki. Előkészítéséről nem tud a demokrata párti Bárczy igazságügy-miniszter, sem Peyer népjóléti miniszter.
A rendelet szerint veszélyeseknek tekintendők, akik a Tanácsköztársaság fennállása alatt, mint annak szervei, közegei, megbízottai vagy fegyveres erejének tagjai, a büntetőtörvénykönyvekbe ütköző cselekményt követtek el, bár büntetésüket már kiállották.
Aggályosnak tekintendők, akik a Tanácsköztársaság megalakítása vagy fenntartása érdekében oly tevékenységet fejtettek ki, melyből okszerűen következtethető, hogy az állam vagy társadalom biztonságát, avagy a közrendet vagy közbiztonságot veszélyeztetik.
Gyanúsaknak tekintendők, akik a Tanácsköztársaság összeomlása óta izgató tevékenységgel vagy egyébként tettel vagy szóval olyan magatartást tanúsítottak, illetve tanúsítanak, amelyekből okszerűen következtethető, hogy céljuk az úgynevezett Tanácsköztársaság visszaállítása, illetve az állam vagy társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására irányul.
Súlyosbítják a gazdasági életre káros tevékenységet folytatók internálásáról szóló eddigi rendelkezéseket is. Számos zsidó kiskereskedőt internálnak, hogy az elviselhetetlenül nagy drágaság miatti felháborodást antiszemita mederbe tereljék: levezessék az ellenforradalmi kormányzattal szembeni gyűlöletet.
A Népszava arról ír: aki azt hiszi, hogy az internálások fönntartása mellett a Szociáldemokrata Párt benn maradhat a koalíciós kormányban, az híján van a legelemibb politikai tájékozottságnak. A szabad választások legnagyobb veszedelme az internálási rendelet. Kommunistaüldözés ürügye alatt mindenki feje felett ott lebeg az internálás Damoklész kardja. Majd azzal folytatja: a szakszervezetek egy része még a fővárosban is bilincsekbe van. Arról, hogy vidéken a szakszervezetek működhessenek, ez idő szerint szó sem lehet. Fegyveres elemek a fővárosban és vidéken szétzavarják a pártgyűléseket. Ezek a fegyveres elemek, úgy látszik, nem hallgatnak a központi parancsra, és nem a szabadság megvédését tartják kötelességüknek, hanem a terror eszközeit használják.
Nem hiszi – írja a Népszava -, hogy ilyen körülmények között a Szociáldemokrata Párt részt vehet az 1920. január 25-re meghirdetett választásokon.
Bárczy, a demokrata párti igazságügy-miniszter, sajtónyilatkozatban jelenti ki: pártja részére továbbra sem szabad a választási agitáció. Számos felvetett sérelmük nem nyer orvoslást. Az internálási rendelet, amelyet ő megjelenése előtt nem ismert, brutális megsértése az emberi jogoknak. Orvoslást követel.
Ha a legközelebbi minisztertanácsi ülésen nem kap lényeges biztosítékokat a közszabadságok komoly védelmére, kilép a kormányból. Pártja nem vesz részt a választásokon.
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
