Kongatják a vészharangot a gyógyszerszektor szereplői
Az idén és jövőre is a korábbi évekhez képest csökken a gyógyszertámogatások százalékos mértéke, mondta a Napi.hu-nak Marjai Tamás, a hálózatos gyógyszertárak szövetségének szakmai igazgatója. Ugyanakkor évről évre többet költenek a magyarok gyógyszerekre. Az innovatív gyógyszeripar pedig azért aggódik, mert több mint 70 életmentő terápia még mindig nem kapott tb-támogatást.
Akorábbi évekhez képest idén is és jövőre is lassul a gyógyszertámogatások mértéke – mondta a Napi.hu-nak Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének szakmai igazgatója. Míg 2020-ban és 2021-ben 8,9, illetve 9,8 százalékkal emelkedett a támogatások mértéke, idén és jövőre 4,1 százalékos és 5 százalékos emelkedés olvasható ki a számokból.
Az országjelentésben már jelezték
Ugyanakkor Magyarországon évről évre nő a családok gyógyszerköltése, a központi büdzséből pedig a gyógyszerekre fordított közkiadások alacsonyak, ez derül ki abból a 2021-es egészségügyi országprofilból, amit az Európai Bizottság készített Magyarországról.
A jelentésben kiemelik, míg az Európai Unióban átlagosan a gyógyszerek 57 százaléka támogatott, addig Magyarországon csak a terápiás készítmények 49 százaléka kap valamilyen tb-támogatást.
Idén júniusban naponta 535 ezer doboz vényköteles gyógyszert váltottak ki a betegek a magyar patikákban, egy hónappal korábban is napi 527 ezer gyógyszert adtak ki a gyógyszerészek. 2021-ben az egy főre jutó évi vényköteles gyógyszerköltés majdnem 59 ezer forintot tett ki, amiből a patikában, a tb-támogatás levonása után valamivel több mint 14 ezer forintot kellett fizetni – ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Egyébként a támogatott gyógyszerek esetében a tb-támogatás mértéke 74,7 százalék volt a statisztikai adatok szerint.
Átlagosan 15 receptet váltunk ki
Tavaly közel 569,7 milliárd forint volt a vényköteles gyógyszerek bruttó fogyasztói ára, ebből a gyógyszertámogatás összege 432 milliárd forintot tett ki, a lakosság pedig összesen 136,7 milliárd forintot fizetett azért a 15 receptért, amit évente kiváltott a patikákban.
A gyógyszerellátás számára talán az egyik legfontosabb tétel a gyógyszerkassza alakulása – mondta Marjai Tamás.
2023-ban gyógyszerkassza tervezett mérete összesen 472 milliárd forint lesz majd, az idei évi 450 milliárd forint után.
A szakember szerint jó hír is meg nem is, hogy 10 év után változik a gyógyszertárak számára nyújtott szolgáltatási díj mértéke: jövőre az eddigi 4,5 milliárd forint helyett 4,7 milliárd forintot különítenek el erre a célra, de ez az emelés sajnos nem jelent érdemi segítséget a gyógyszertáraknak. Ezt a juttatást a 2013-as bevezetése óta most először módosította a kormányzat és mindössze 4 százalékos mértékben emelt rajta.
Nehéz évek várnak a patikákra
Egy ilyen kis mértékű emelés ilyen hosszú idő alatt a jelenlegi inflációs környezetben egyáltalán nem elegendő ahhoz, hogy a szolgáltatási díj értékálló maradjon és be tudja tölteni a szerepét a gyógyszertárak finanszírozásában. Valamint az sem látszik – tette hozzá Marjai Tamás, hogy a költségvetésben plusz forrást biztosítanának a támogatott gyógyszerek árrésének rendezésére. Ehhez egyébként nem csak költségvetési források szükségesek, hanem jogszabályi módosítások is. A támogatott gyógyszerek árrésének jelenlegi szabályozását több mint 15 éve vezették be, és azóta érdemi módosítás nem történt, ezért mindenképpen szükség lenne a rendszer felülvizsgálatára.
Ez a modern terápiák biztosítása mellett megalapozná a gyógyszerellátás szereplőinek hosszú távú és magas szakmai színvonalú működését is. A gyógyszertárak hosszú távú gazdasági fenntarthatósága évről évre egyre nehezebb.
Az infláció, a rezsi- és bérköltségek emelkedése, és az egyéb kiadások növekedése a patikákat is jelentős mértékben sújtja.
A HGYSZ szerint állami forrás bevonása nélkül a következő években a gyógyszertárak helyzete fokozatosan romlani fog. A gyógyszertárak bevételei nem növekednek olyan mértékben, hogy fedezni tudják a rohamtempóban emelkedő költségeiket.
Döntés előtt áll rengeteg innovatív terápia
A jövő évi költségvetésben a gyógyszeripari különadók jelentősen, 12 százalékkal múlják felül a 2022-es bevételi terveket, a látszólagos gyógyszerkassza bővülés ellenére a jövő évi nettó gyógyszerközkiadások mindössze 4-5 százalékos emelésével tervez csak a kormány – erről már Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója beszélt a Napi.hu-nak.
Ez úgy véli, hogy ez egyrészt lényegesen alacsonyabb az inflációnál, másrészt nem biztosít túl nagy mozgásteret az új innovatív gyógyszerek szélesebb körű befogadásra – miközben soha annyi terápia nem állt végső minisztériumi döntés előtt, mint ezekben a napokban.
Jelenleg 110 kérelmet terjesztett fel a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a gyógyszerbefogadási rendszerbe, ezek közül a terápiák közül több mint 70 tavaly október óta vár a minisztériumi továbblépésre.
A nyár elején kivetett különadó, vagyis a gyógyszerforgalmazók extraprofitadója nem egy teljesen új teher, hanem egy évtizedes szektorális különadó sajátos módon megvalósított emelése – mondta az igazgató.
Az új kötelezettség aránytalanul terheli az innovatív gyógyszercégeket, hiszen a rájuk eső adómérték 40 százalékos emelésével, az az extra 20 milliárd forintos tétel 80 százalékban az AIPM tagvállalatait érinti.
Mindezek mellett továbbra is komoly és egyre erősödő kihívást jelent a gyógyszercégeknek a gyenge forint, hiszen a támogatott készítmények forintban fixált hatósági ára az egyes készítmények befogadását követően gyakorlatilag változatlan – mondta Holchacker Péter.
Az eltelt időszakban az euróhoz képest a forint árfolyamának gyengülése a készítmények nagy részénél közvetlenül is fenntarthatatlan piaci kondíciókhoz vezetett, közvetve az úgynevezett nemzetközi referenciaárazás következtében az adott gyógyszercég európai piaci pozícióit is veszélyeztetve. Ez pedig a szakember szerint egy olyan kockázatos együttállás, melynek megoldásához azonnali kormányzati beavatkozásra van szükség. (napi.hu)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: „…míg az Európai Unióban átlagosan a gyógyszerek 57 százaléka támogatott, addig Magyarországon csak a terápiás készítmények 49 százaléka kap valamilyen tb-támogatást…Ez pedig a szakember szerint egy olyan kockázatos együttállás, melynek megoldásához azonnali kormányzati beavatkozásra van szükség…”
Döbrögisztán EU – s Gyarmati Terület Intéző Bizottsága (qrmány) LÁZASAN KERESTE A MEGOLDÁST, ÉS MEG IS TALÁLTA!
A KÉTLÉPCSŐS eljárás lényege pedig az EGÉSZSÉGÜGYI VÉSZHELYZETI qrmányzás TÁKOLMÁNYOSÍTOTT bevezetése RAGÁLY ELLENI VÉDEKEZÉS címén. Majd pedig a „VÉDŐOLTÁSOK” KÖTELEZŐ BEFECSKENEZÉSE!
Ez egy igazán INNOVATÍV MEGOLDÁS egy GAZDASÁGTALANÍTOTT, LEPUSZTÍTOTT – RENDŐRTÁBORNOK ÁLTAL DIRIGÁLT – KÖZEGÉSZSÉGÜGYI RENDSZERT MŰKÖDTETŐ, „VERSENYKÉPES” gyarmati térség minden problémájára azonnal és hatékonyan intézkedni képes qrmány részéről. CSAK ALKALOM KELL AZ INTÉZKEDÉSRE, ÉS VOLT PROBLÉMA – NINCS PROBLÉMA!
Július 24-én este Weydenhammer, Wächter és Glass egy bécsi kávéházban találkoztak, ahol megállapodtak, hogy a puccsot másnap a déli órákban hajtják végre. Előzetesen Weydenhammer Rintelennel tárgyalt az Imperial Szállóban, aki a július 24-i fiaskó hatása alatt úgy vélekedett, hogy az akciótól végleg el kellene állni, mert a kormányszervek feltehetően gyanút fogtak. Rintelen érvelését azonban azzal utasították vissza, hogy ez az utolsó alkalom a radikális fellépésre, amikor még Olaszország és Franciaország valószínűleg beletörődik a kész tényekbe.
A lázadás vezérkara haladéktalanul hozzálátott a terv kidolgozásához. Több vonatkozásban kénytelenek voltak az előző napra előirányzott akciókat módosítani. Így pl. a katonai városparancsnokság épülete nem szolgálhatott gyülekezési pontul, mert 25-én éppen ebben az időben zajlott le ott az őrségváltás. Az államelnök letartóztatására kidolgozott tervet is meg kellett változtatni, mert Miklas elnök váratlanul a stájerországi Wörthi-tóhoz utazott. A puccs katonai vezetője, Fridolin Glass, július 25-én reggel 6.30-kor készen állt az új felvonulási tervvel, amelyet egy klosterneuburgi csónakházban ismertetett alvezéreivel: Otto Planettával, Hans Domesszel, Hans Bauerrel és Franz Holzweberrel. Eszerint az akcióban részt vevő SS-tagok a magukkal hozott osztrák katonai egyenruhákat a Német Tornász Szövetség siebensterngassei tornatermében öltik magukra, ahonnan 12.45-kor teherautókon indulnak a Ballhausplatzra, illetve a rádió épületébe. Az írásos riadóparancsot már reggel 8 órakor kézhez kapták a felkelésben részt vevő SS-egységek vezetői. Délelőtt 10 órakor az akció három vezére — Wächter, Weydenhammer és Glass — gépkocsin ellenőrizte a felvonulási utakat. Miután kisebb útjavítási munkálatoktól eltekintve semmiféle váratlan akadályt vagy karhatalmi készülődést nem tapasztaltak, mindegyik elfoglalta a számára kijelölt pontot. Wächter a kancellári palota közelében egy kávéházban várta, hogy a Ballhausplatz elfoglalása után átvehesse a kormányalakítási tárgyalások vezetését, Weydenhammer az Imperial Szállóban Rintelennel együtt várakozott a lázadók értesítésére, hogy „az új kancellár elfoglalhatja hivatalát”, Fridolin Glass pedig a Siebensterngassén irányította a puccsisták átöltözését és felfegyverzését. Úgy tűnt, minden simán fog menni, semmiféle váratlan fordulat nem jöhet közbe.
Csakhogy olyasmi történt, amire a nácik a legkevésbé voltak elkészülve. A beavatottak közül valaki jelentést tett a kancellári palota ellen készülő támadásról. Egy Johann Dobler nevű rendőrtiszt, akit már július 23-án informáltak a tervekről, s aki több más bécsi rendőrtiszttel együtt csatlakozott az akcióhoz, röviddel 8 óra után telefonon jelentkezett a Hazafias Arcvonal országos központjában, és elmondta, hogy az egész kormány sorsát érintő fontos ügyben sürgős közléseket szeretne tenni az Arcvonal országos vezetőjének, dr. Stepannak. Bejelentésével azért fordult a kormányhű Hazafias Arcvonalhoz, mert saját tapasztalatai alapján tudta, hogy a rendőrséghez befutó jelentésekről a nácik azonnal értesülnek. Kérte, hogy azonnal küldjenek egy megbízható embert a Weghuber kávéházba, ahol részletesebb információkkal fog szolgálni.
A bejelentést követő négy óra története híven tükrözi az akkori osztrák belpolitikai helyzetben uralkodó káoszt. Doblernak csaknem két órát kellett várakoznia, míg a Hazafias Arcvonal képviselője megjelent, hogy az „elsőrendű államérdeket érintő bejelentést” (Dobler szavai szerint) meghallgassa. Néhány perccel 10 óra után az Arcvonal kiküldötte felhívta Emil Fey minisztert, a bécsi Heimwehr-szervezet vezetőjét, s közölte vele: egy rendőrtiszt állítása szerint a nemzetiszocialisták a közeli órákban rohamot indítanak a kancellári palota ellen, és le akarják tartóztatni a kormány tagjait. Az illető hajlandó lenne a hírt személyesen is elmondani Fey miniszternek, ezért néhány perc múlva a Ballhausplatz közelében levő Central Kávéházban lesz, mert vonakodik bármiféle hivatalos épületbe belépni.
Emil Fey miniszter és Heimwehr-vezér tehát már két órával az események előtt tudott a nácik terveiről. Ennek ellenére elmulasztotta Dollfuss kancellárt tájékoztatni, aki 11 órakor megnyitotta az osztrák minisztertanács ülését, s ezáltal egy értékes óra újra elveszett.
E könyv szerzője 1963 augusztusában a festői szépségű Gmundenben hosszabb beszélgetést folytatott Theodor Hornbostel egykori követtel, a Ballhausplatz politikai osztályvezetőjével, aki személyesen ismerte a dráma minden résztvevőjét. Fey máig is tisztázatlan viselkedésének magyarázatát — mondotta — a „februári hős” határtalan érvényesülési vágyában kell keresni. Fey ugyanis február után az ország „megmentőjének” szerepében tetszelegve szerette volna learatni a „győzelem” összes gyümölcseit. Dollfuss félt Fey egyre növekvő befolyásától, s fékezni igyekezett a veszélyes szerencselovag előretörését. Július 11-én átalakította a kormányt, Fey kezéből kivette a belügyi tárcát s ezzel együtt a karhatalom vezetését, a másodrangú gazdasági tárca ellátását bízta rá, s így megfosztotta őt a további gyors érvényesülés lehetőségétől. Feyben sötéten kavargott az elégedetlenség. Arra nézve nincs ugyan bizonyíték, hogy a náci lázadásba közvetlenül beavatták volna; sokkal valószínűbb a feltevés, hogy újra a „honmentő” szerepét akarta eljátszani, ezért szinte az utolsó pillanatig hallgatott a készülő eseményekről. Hornbostel ábrázolása beleillik Emil Fey portréjába. Számos történészben felmerül azonban a gondolat, hogy Fey bűnrészességig menő hallgatásával biztosítani akarta pozícióját az új Rintelen-kormányban is. Ezt a feltevést valószínűsíti, hogy a kancellári palotában foglyul ejtett Fey minisztert a nácik megkülönböztetett bánásmódban részesítették.
De térjünk vissza az előzményekhez. A telefonon történt közlés után Emil Fey a Central Kávéházba küldte szárnysegédjét, Karl Wrabel őrnagyot és két nyomozót, hogy győződjenek meg Dobler bejelentésének valódiságáról. Dobler elmondta, hogy a felkelést már tegnap délutánra tervezték, de a minisztertanács elhalasztása miatt ma délben fogják megvalósítani. Wrabel végighallgatta Doblert, s noha már aligha maradhatott kétség, „írásbeli bizonyítékot” követelt. Erre Dobler kérte, kísérjék el őt a lakására, ahol már bizonyosan várni fogja a 89. SS-ezred írásbeli parancsa, amelyből kitűnik majd, hol lesz a gyülekezési hely. Így is történt. A Wrabelt kísérő két nyomozó gépkocsin elkísérte Doblert, aki néhány perc múlva átadta nekik az írásbeli riasztási parancsot, amely így hangzott: „89. ¼1 órakor. — Siebensterngasse 11. Szövetségi Tornaterem. — A Siebensterngassét nem a Breitegassén keresztül közelíteni meg. — Steiner.” Ezután visszatértek a Central Kávéházba, és az ott várakozó Wrabelnek átadták a parancsot. Wrabel őrnagy utasította a két nyomozót, hogy rögtön hajtsanak a Siebensterngasséra, és az ott tapasztaltakról telefonon azonnal tegyenek jelentést.
Megint eltelt egy óra. Folyt a nyári szünet előtti utolsó minisztertanácsi ülés. Előtte Dollfuss utasította protokollfőnökét, intézkedjék, hogy riccionei útjának összes előkészületei megtörténjenek. Az ülésen néhány jelentéktelen rendelettervet beszéltek meg. Röviddel 12 óra előtt Emil Fey minisztert kihívatták a tanácsteremből, és tájékoztatták őt az időközben szerzett információkról. Pontosan 12 óra volt, amikor Fey közölte értesüléseit a kancellárral. Dollfuss erre a hírre azonnal megszakította a minisztertanács ülését, mondván a kormány tagjainak: „Az imént fontos közlés birtokába jutottam. Ellenőriztetnem kell a hír alapját. Ennek ellenére nem lenne helyes, ha továbbra is itt együtt ülnénk.” A minisztereket — Karwinsky biztonságügyi államtitkár és Emil Fey kivételével — utasította, hogy azonnal térjenek vissza hivatalaikba, és tegyenek meg minden szükséges intézkedést az esetleges nemzetiszocialista lázadás elfojtására.
A siebensterngassei tornaterem közelében őrt álló Marek nevű nyomozó 12.10 és 12.30 között három alkalommal is telefonált Fey szárnysegédjének, Wrabel őrnagynak, aki a kancellár előszobájában várt a befutó hírekre. „Egyenruhás katonák, rendőrök és civilek áramlanak a Német Tornász Szövetség helyiségébe” — hangzott első jelentése; majd 5 perc múlva: „A civil személyek katonai egyenruhába öltöznek, és fegyvereket osztanak ki közöttük.” Utolsó telefonhívásakor pedig közölte, „a katonai egyenruhába öltözött személyek teherautókra szállnak, amelyek éppen most álltak elő. Nincs több vesztegetnivaló idő.” Ez a rendőrnyomozó volt szinte az egyetlen, aki ezen a napon példásan teljesítette kötelességét, és teljes nagyságában felismerte a közelgő veszélyt.
Eközben Fridolin Glass a Deutschmeisterregiment egyenruháiba öltözött SS-tagoknak kiadta az utolsó parancsokat. Azt mondta nekik, hogy a most következő akciót az osztrák szövetségi államelnök nevében hajtják végre, tehát nem követnek el törvény- vagy államellenes cselekedetet. A lőfegyvereket csak a legvégső esetben, önvédelmi célból használhatják. Ezután megparancsolta, hogy szálljanak fel az épület előtt álló teherautókra.
A kancellár dolgozószobájában várakozó Karwinsky államtitkár 12.15-kor, tehát öt perccel Marek nyomozó első telefon jelentése után felhívta Bécs rendőrfőnökét, Seydelt, s utasította, hogy gondoskodjék a Siebensterngassén gyülekező nácik lefogásáról és a Ballhausplatz őrizetének megerősítéséről. Negyedóra eltelt anélkül, hogy a rendőrség bármit tett volna, s amikor 12.30-kor Karwinsky másodszor is kereste Seydel rendőrfőnököt — akit ez alkalommal már el sem ért —, azt a megdöbbentő közlést kapta, hogy a rendőrség riadóegységeit nem a Ballhausplatzra, hanem a Michaelplatzra irányították, mert olyan értelmű ügynöki jelentést kaptak, hogy a nemzetiszocialisták ott készülnek bombamerényletet elkövetni Dollfuss kancellár ellen. Karwinsky határozott parancsára végre útbaindítottak néhány nyomozót a Siebensterngasséra, de a kancellári palota biztonságáról csak annyiban történt „gondoskodás”, hogy egy motorkerékpáros rendőr járőrt vezényeltek a kancellári palota megfigyelésére. A riadóegységek a Michaelplatzon, alig néhány száz méterre a kancellári palotától várták a nácik felvonulását.
Rekkenő hőség volt, s ebben a déli órában szinte teljesen kihaltnak tűnt a város.
A Siebensterngasséhoz érkező nyomozócsoport vezetője, dr. Penn és öt kísérője elkésett. A nácikkal megrakott teherautók már elindultak a Ballhausplatz irányába, illetve az utolsó gépkocsi éppen indulni készült. A rendőrség közbelépésének itt csak annyi eredménye volt, hogy az egész akció katonai vezetőjét, az utolsó teherautó indulását váró Fridolin Glasst elfogták, s ezáltal a már útban levő náci csoportok parancsnok és irányítás nélkül maradtak. (Fél óra múltán sikerült ugyan őrzőitől megszöknie, de a Ballhausplatz épületébe már nem juthatott be.)
A következő percekben történt eseményekre csak a tragikomikus jelző illik. Karwinsky államtitkár 12.50-kor utasította a ház biztonságáért felelős tisztet, hogy zárassa be a főkaput. A parancs éppen akkor érkezett, amikor a Ballhausplatzon szokásos őrségváltás végbement, ezért nemhogy bezárták volna, hanem inkább mind a két kapuszárnyat kitárták. Ebben a pillanatban, pontosan 12.53-kor, felhangzott egy katonai gépkocsisor motorzúgása. Karwinsky a kancellári szoba ablakához lépett, és megpillantva az osztrák hadsereg egyenruháját viselő alakokat, azt hitte, hogy Zehner tábornok utasítására megérkeztek az őrséget megerősítő alakulatok. Ezt hitték a kapuőrség tagjai is, ezért engedték begördülni a gépkocsikat. Néhány másodperc múlva — de már végzetesen későn — rádöbbentek a tévedésre, mert a teherautókról leugráló „katonák” előreszegezett fegyverrel az őrség tagjaira rontottak, és pillanatok alatt lefegyverezték őket. Nem volt nehéz dolguk, mert — mint utóbb kiderült — az őrség fegyvereiben egyetlen töltény sem volt.
Rövid másodpercek alatt a Ballhausplatz a nácik kezébe került. Pedig az államhatalmi szerveknek több óra állt rendelkezésükre, hogy a puccsot meghiúsítsák. Tudták, hol a gyülekezőhely, ismerték a támadás célpontját, sőt időben értesültek arról is, hogy az akciót álöltözetben készülnek végrehajtani. Ennek ellenére minden intézkedéssel elkéstek. Az egyetlen — bár a puccsisták terveire végzetes — preventív intézkedés az volt, hogy Dollfuss utasítására a kormány tagjai korábban elhagyták az épületet, ezzel sikerült elkerülni, hogy az egész kormányt letartóztassák. A történteket csakis azzal lehet megmagyarázni, hogy az államhatalmi szerveket oly mértékben átszőtte a nemzetiszocialista befolyás és hírszerzés, hogy a döntő pillanatban — főleg a rendőrség — tehetetlen bénultságban várta a fejleményeket.
A kancellári palotába benyomuló lázadók — mit sem tudva arról, hogy Dollfuss a kormány ülését felfüggesztette — az első emeleti miniszteri tanácsterem felé rohantak, hogy az eredeti terv szerint őrizetbe vegyék az egész kormányt. Amikor a termet üresen találták, a kancellár dolgozószobája felé indultak. Közben Dollfuss már megtudta, hogy a „katonák” a valóságban náci összeesküvők, ezért Hedvicek kancellári irodatiszt javaslatára az egyik szobából nyíló titkos lépcsőház felé rohant. De már nem jutott el odáig. A Ballhausplatz elfoglalásának tervét a résztvevők heteken át tanulták, ismerték az épület minden zugát, s mielőtt a kancellár elérhette volna a lépcsőházat, menekülése útját egy másik fegyveres csoport zárta el. Ezt a csoportot Otto Planetta 34 éves kereskedelmi alkalmazott vezette. Korlátolt és elvakult nemzetiszocialista volt, akit náci tevékenysége miatt 1932-ben elbocsátottak a hadseregből. Miután Habicht 84 rádióelőadását végighallgatta, teljesen meg volt győződve arról, hogy Dollfuss a németség legádázabb ellensége, akit bármilyen áron „félre kell állítani” az útból. S most szemtől szemben állt vele. Az eredeti parancs úgy szólt, hogy fegyvert csak önvédelmi célból és csak a legvégső esetben használjanak. Planetta minderről most megfeledkezett, az ezerszer elátkozott ellenség láttán úgy érezte, cselekednie kell — és lőtt. Egészen közelből két lövést adott le Dollfussra, az egyik golyó a kancellár nyakába fúródott, a másik pedig a bal vállát fúrta keresztül. Egyik sebe sem volt halálos. Gyors orvosi beavatkozás megmenthette volna az életét, de erre nem kerülhetett sor. Húsz percig hagyták vérezni az eszméletlen Dollfusst, majd amikor a személyzet két tagja elkötötte a sebeket, és vizes borogatással magához térítette őt, a Glass helyett parancsnokká előlépett Holzweber igyekezett megértetni vele, hogy a hadsereg, a rendőrség és az egész nép fellázadt ellene, ezért halála előtt meg kell neveznie utódját. Három teljes órán át tartott Dollfuss haláltusája. Végső perceiben bevezették hozzá Emil Fey minisztert, akit Karwinsky államtitkárral együtt a szomszéd szobában őriztek. Alig hallható suttogással kérte Feyt: adja át üdvözletét Mussolininak, és kérje meg őt, vegye védelmébe a családját. Rintelen kinevezéséhez azonban haláláig nem járult hozzá. Néhány perc múlva, 15.45-kor meghalt. Tragikus sorsát tulajdonképpen maga készítette elő. Alig fél esztendővel korábban véres tömeggyilkosságot hajtott végre a munkásság között, megölte a demokráciát. A júliusi események sohasem következtek volna be, ha Dollfuss a demokratikus erők szövetségét keresve szembefordul a nácizmussal. Ő azonban inkább választotta a „konkurens fasizmus” öngyilkos útját, s eközben nem döbbent rá, hogy az ausztriai náci terroristák csak eszközei, fizetett bérencei a saját céljait követő hitleri Németországnak, ezért céltalan és értelmetlen dolog kiegyezésre törekedni velük.
A lázadók programjában előirányzott második akciót, a bécsi rádió elfoglalását 15 fegyveres SS-legény Domes vezetésével szintén a déli órákban hajtotta végre. Nagyobb akadály itt sem állt a lázadók útjában. A kormányszervek itt is túl későn ismerték fel, hogy egy puccskísérlet esetén a rádiónak sokkal nagyobb szerepe van, mint pl. egy pályaudvarnak, ezért teljesen őrizet nélkül hagyták a rádió épületét. A rádió és a telefonközpont helyszínrajzát előzetesen alaposan tanulmányozó nácik gyorsan tájékozódni tudtak az épületben. Fegyverrel kényszerítették az egyik bemondót, hogy felolvassa az előre megszövegezett közleményt, amely a Dollfuss-kormány lemondását és Rintelen kabinetalakítását adta hírül. Néhány perc múlva München már kommentálta a hírt, mondván, hogy Ausztria német népe általános felkelést indított az elnyomó Dollfuss-kormány ellen. A közlemény beolvasása után azonban rövidesen megérkeztek a rendőrség egységei, és egy ideig a külvilág is hallhatta a fegyverropogás és a szaladgálás zaját. Rövidesen kikapcsolták az átmenetileg megszállt adót, és egy másik adóállomáson keresztül megcáfolták a Dollfuss-kormány lemondásának hírét.
Miután a kormány tagjai értesültek a kancellári palota elfoglalásáról, Schuschnigg közoktatási és igazságügy-miniszter vette át ideiglenesen a kormány vezetését. Előzetesen telefonon érintkezésbe lépett Miklas szövetségi elnökkel, aki határozottan elzárkózott attól, hogy a náci puccsistákkal bármiféle alkudozásokba bocsátkozzanak. Zehner hadügyi államtitkár segítségével minden mozgósítható karhatalmi erőt bevetettek a lázadás elfojtására. A karhatalmi egységek már 14.30-kor, tehát egy órával Dollfuss halála előtt, körülzárták a kancellári palotát, a bent szorult nácikat elvágták a külvilágtól. A rádiót visszafoglalták, Rintelen kancellár jelöltet és Steinhäusel rendőrtanácsost őrizetbe vették (az előbbi egy kis kaliberű revolverrel öngyilkosságot kísérelt meg); ezzel lényegében már elfojtották a puccsot. A Miklas elnök letartóztatására útban levő egységeket Klagenfurtban elfogták, tehát a harmadik akció is sikertelenül végződött. A kancellári palota egyelőre még a nácik kezében volt, de nekik már semmi esélyük nem maradt, hogy kitűzött céljukat elérjék. A fogságban tartott Emil Fey miniszter több telefonbeszélgetést bonyolított le, igyekezvén a rendőrfőnököt és a kormány tagjait rábírni a Rintelen-kormány megalakulásának szentesítésére (melyben biztosították számára a biztonságügyi tárcát) és a nácik szabad elvonulásának engedélyezésére.
Ekkor következett be a német kormány bűnrészességét bizonyító újabb esemény. A kancellári palotában tartózkodó nácik vezetője, Holzweber, előre megbeszélt fedőnév alatt felhívta telefonon Franz Rieth német követet, közölte vele a vállalkozás kudarcát, s kérte közbenjárását az osztrák kormánynál a lázadók szabad elvonulása érdekében. Rieth elkövette azt az otromba diplomáciai ballépést, hogy a kancellári palotához hajtatott, és kérte Odo Neustädter-Stürmer népjóléti minisztert, a kormány megbízottját, engedélyezze a lázadók büntetlen elvonulását. A német követ a jelek szerint nem tudta, hogy a német pártvezetés csak sakkfiguráknak tekinti az osztrák nácikat, és nincs szándékában a birodalom titkos utasításai szerint cselekvő, de bajba jutott lázadókon segíteni. A miniszter először beleegyező választ adott Riethnek, mert azt hitte, hogy az 1931-es Pfrimer-puccshoz hasonló operettlázadásról van csak szó; de amikor tudomására jutott, hogy Dollfusst meggyilkolták, az időközben kivonuló nácik szabad elvonulására tett ígéretét visszavonta. Rieth erre újabb kísérletet tett, de a miniszter kimérten azt válaszolta, hogy az osztrák kormány nem tart igényt közvetítésére, hiszen az eddigiek már eléggé elárulták, hogy Németország diplomáciai képviselője azonosítja magát Dollfuss gyilkosaival.
Este fél nyolckor a kancellári palota a kormánycsapatok kezébe került. A bécsi eseményeket vidéken is követték kisebb-nagyobb megmozdulások. A Pyhrn-Passnál a felkelő nácik még napokig harcoltak, ezenkívül Leobenben és a nácizmus régi centrumát alkotó német érdekeltségű nagyüzemben, az Alpine Montangesellschaft stájerországi üzemeiben is harcok robbantak ki, de ezeket is sikerült leverni. Három napon belül az egész országban helyreállt a rend. A gyors siker azzal magyarázható, hogy az osztrák nép túlnyomó többsége nem érzett közösséget a lázadókkal, s a nácik számításai ellenére a fegyveres puccskísérlet nem váltotta ki széles társadalmi körök megmozdulását. A júliusi események világosan megmutatták, hogy az osztrák NSDAP és az általa képviselt Anschluss-gondolat végeredményben szűk társadalmi bázissal rendelkezik. Ennek a ténynek felismerése és következményeinek a gyakorlati politikában való érvényesítése merőben új helyzetet hozhatott volna létre.
A NÁCI FELKELÉS KUDARCA
Dollfuss meggyilkolásának híre óriási felháborodást keltett az egész világon. Az Ausztriából érkezett jelentések újabb és újabb bizonyítékokkal szolgáltak arra vonatkozóan, hogy a bécsi események hátterében Németország áll. Az osztrák kancellár halálának hírére Mussolini megszakította nyaralását, azonnal Rómába utazott, és utasítást adott a Tirol és Karintia határvidékén elhelyezett csapatok és légierők mozgósítására. Az Ausztriával fennálló titkos katonai segítségnyújtási szerződés alapján az olasz csapatok készen álltak rá, hogy Németország beavatkozása esetén az osztrák kormány segítségére siessenek. Mussolini táviratban biztosította az osztrák kormányt Olaszország legmesszebbmenő katonai támogatásáról. A késő délutáni órákban nyilatkozatot tettek közzé, amely kimondta, hogy Olaszország nem nézné tétlenül Ausztria függetlenségének külső veszélyeztetését. A római „II Messaggero”— nyilvánvalóan hivatalosan inspirált cikkben — felháborodással írt Németország gaztettéről. „A német kormány sorozatosan megsértette ünnepélyesen vállalt kötelezettségeit. Nem vagyunk hajlandók a morális egyenlőség alapján tárgyalni olyan emberekkel, akik ilyen cinizmussal sutba dobják az erkölcsi törvényeket. A világ minden kormányának joga van ezek után arra, hogy Németországgal szemben fenntartsa teljes cselekvési szabadságát.” Félreérthetetlen célzás volt ez arra, hogy Mussolinit nemigen köti a Velencében körvonalazott olasz—német együttműködés gondolata. Anglia és Franciaország berlini nagykövetei felkeresték Konstantin Freiherr von Neurath német külügyminisztert, és nyomatékosan figyelmeztették Ausztria függetlenségének nemzetközi biztosítékaira.
A német sajtó a lázadás első hírei után a nácik sikereit dicsőítő győzelmi jelentésekben számolt be a bécsi „népfelkelésről”. Hitler feszült kíváncsisággal várta az Ausztriából érkező híreket, és nem leplezte a történtek feletti örömét. Éppen Bayreuthban tartózkodott, amikor a puccskísérlet híre megérkezett. Mialatt páholyában ült és „A Rajna kincse” című Wagner-operát hallgatta, szárnysegédei, Julius Schaub és Wilhelm Brückner suttogva tájékoztatták őt az eseményekről. „Az előadás végén — írta Friedelind Wagner, a zeneszerző unokája — a Führer nagyon izgatott volt. Noha örömét alig tudta leplezni, óvatosságból elment vacsorázni az étterembe, az ünnepi játékok házába. »Egy órára át kell mennem, hogy lássanak, különben azt hiszik az emberek, hogy valami részem van a dologban.«”
Az esti órákban, amikorra a lázadás kudarca már nyilvánvalóvá vált, a német sajtó gyorsan frontot változtatott, és olyan híreket közölt, hogy „az osztrák kancellár kommunista merénylőknek esett áldozatul”. Habicht még most sem tudta Ausztria elleni gyűlöletét megfékezni, s az egyik német lapban „Volksgericht in Österreich” (Népítélet Ausztriában) címmel cikket írt, amelyben hangoztatta, hogy „Dollfuss meggyilkolása az osztrák nép önvédelmi harcának jogos megnyilvánulása volt”. Ez a cikk is sokban hozzájárult ahhoz, hogy Hitler kénytelen volt őt elejteni.
Hitler első örömét a félelem váltotta fel, hogy a bécsi események súlyos külpolitikai helyzetbe sodorhatják Németországot. A június 31-i németországi vérengzések — a Röhm-puccs —, különösen Schleicher feleségének meggyilkolása, már úgyis a náci kormány ellen hangolta a világ közvéleményét. Külpolitikai elszigeteltsége és katonai felkészületlensége miatt Németország nem vállalhatott semmiféle háborús kockázatot Ausztria miatt. Nem az olasz mozgósítás kényszerítette meghátrálásra Hitlert, hanem a kedvezőtlen nemzetközi helyzet. A Szovjetunió éppen ebben az időben vállalt mind nagyobb szerepet a nemzetközi politikában, s ez érezhető hatalmi súlyt adott a kollektív biztonság, az agresszió elleni nemzetközi összefogás gondolatának. Franciaország külpolitikája Louis Barthou külügyminiszter irányításával az európai biztonsági rendszer kiépítését tűzte célul, s ebben a kérdésben egy úton járt a Szovjetunióval. Ilyen körülmények között bármilyen konfliktus robbant volna ki, az csak Németország vereségével érhetett volna véget. Németország belpolitikai viszonyai sem tették egyelőre lehetővé a kalandor tervek megvalósítását. Nem maradt más választás Hitler számára, mint vállalni a visszavonulás megalázó, de egyetlen lehetséges útját. A német kormány nyilatkozatot adott ki, amelyben közölte, hogy a bécsi lázadók nem számíthatnak menedékjogra Németországban, s ha átlépik a német határt, azonnal letartóztatják őket. Közölték azt is, hogy Rieth bécsi német követ a kormány előzetes tudomása és megkérdezése nélkül avatkozott az eseményekbe, ezért őt azonnali hatállyal felmentik követi beosztása alól. Hindenburg elnök és Hitler kancellár táviratban fejezték ki részvétüket Dollfuss halála miatt.
Július 26-án hajnalban Hitler kétségbeesetten telefonált Bajorországból az akkor már bukott Franz von Papen volt alkancellárnak, hogy fogadja el a bécsi követi állást, és kísérelje meg újra normalizálni a súlyosan megromlott német—osztrák viszonyt. „Új Szarajevó előtt állunk — mondta Hitler —, és ön az egyetlen, aki a helyzetet meg tudja menteni.” Hitler választása azért esett Papenre, mert őt a konzervatív és katolikus irányzat képviselőjének tartották külföldön, és tudták róla, hogy marburgi beszéde miatt (melyben burkoltan bírálta a nemzetiszocialista rendszert) június 30-án alig kerülte el a többi áldozat sorsát. Papen még Hitler hatalomra jutása előtt szoros kapcsolatban állt az osztrák katolikus politikusokkal, személyes jó viszony fűzte Dollfusshoz, Schuschnigghoz és az osztrák közélet sok más vezetőjéhez. Papen alkalmasnak látszott arra, hogy jóvátegye a pártvezetés Ausztriában elkövetett hibáit. Hitler ugyanakkor tisztában volt azzal is, hogy a náci demagógiával szemben előkelő tartózkodást mutató Papen teljesen egyetért a nácizmus alapvető bel- és külpolitikai céljaival, tehát bécsi tevékenységével később eredményesen hozzájárulhat Németország hatalmi törekvéseinek megvalósításához. Papen először visszautasította a felajánlott követi állást. Hitler ekkor arra kérte, hogy azonnal repüljön hozzá Bayreuthba. Megérkezése után több órás beszélgetést folytatott Hitlerrel, aki „magán kívül volt az izgalomtól”, és hajlandó volt Papen minden követelését teljesíteni. Július 26-án este Hitler írásos formában elfogadta Papen feltételeit, amelyekhez követi állását kötötte. Többek között azt követelte, hogy a párt birodalmi szervei szakítsanak meg minden kapcsolatot az ausztriai NSDAP-vel, azonnal távolítsák el hivatalából Habichtot stb. Ezt az utolsó pontot Hitler csak hosszas vita után fogadta el, de végül hozzájárult. Habichtot Papen jelenlétében megfosztotta az ausztriai párt vezetésétől. Az osztrák probléma megoldásában — fejtegette nézeteit Papen — mindig tekintettel kell lenni a birodalom katonai és külpolitikai helyzetére, s ezért nem lehet erőszakos megoldáshoz ragaszkodni, ha erre nincsenek meg a feltételek.
A bécsi lázadás kudarcából Hitler kénytelen volt levonni a tanulságot, hogy Ausztria erőszakos bekebelezésére tett lépései egy táborban egyesíthetik a nyugati hatalmakat és Olaszországot. Felismerte a helyzetben rejlő veszélyeket, tudta, hogy a párt Goebbels—Rosenberg-féle elvakult szárnyával ellentétben a hadsereg és a vezérkar mértékadó tényezői egyelőre minden háborús kalandot korainak és katasztrofálisnak tartanak. Az SA leverését követő időszakban Hitler még korántsem rendelkezett olyan hatalmi befolyással a hadsereg felett, hogy Blomberg, Ludwig Beck és a tábornoki kar többi vezetőjének véleményét figyelmen kívül hagyhatta volna. Ez a körülmény viszont bizonyos változtatást követelt a német kormány korábbi osztrák politikájában is. A nyílt erőszak eszközei csődöt mondtak, a németek ezért megkísérelték a fokozatos politikai, gazdasági és kulturális behatolás eszközeivel folytatni azt a politikát, amelynek végső célja változatlanul az osztrák függetlenség megsemmisítése volt. Papen élénken tiltakozott az osztrák sajtó egy részének találó megállapítása ellen, hogy „Papen cilinderben és fehérkesztyűben folytatja azt, amit a nácik revolverrel és pokolgéppel csináltak”. Pedig ez az összehasonlítás a dolog lényegére tapintott. Németország továbbra sem mondott le Ausztria bekebelezéséről, csupán taktikát változtatott. „A német—osztrák megbékélés”, a „két testvérnemzet együttműködése” és más hasonló frázisok mögött az a szándék rejtőzött, hogy a külpolitikai helyzet Németországra kedvezőbb fordulatáig maximális engedményekre kényszerítsék Ausztriát, s olyan mértékben bevonják a német hatalmi körbe, hogy onnan többé ne találhasson kiutat. Papen tökéletesen tisztában volt bécsi küldetésének igazi értelmével és céljával. Nem azért követelte Hitlertől a Habicht-féle terroristák eltávolítását és a müncheni pártközpont feloszlatását, mert nemzeti egyenjogúságon felépülő politikát akart folytatni Ausztriával, hanem azért, mert arra a meggyőződésre jutott, hogy a leplezetlen erőszak eszközei csak akadályozzák a nemzetiszocialista Németország céljainak elérését. Nyílt ostrom helyett a „trójai faló” harcmodort ajánlotta, amit az adott helyzetben szükségesnek és célravezetőnek tartott. Ezeket a gondolatokat, melyeknek gyakorlati következményeit a kor diplomáciai forrásaiból és eseményeiből is meg lehet ítélni, a második világháború után kiadott emlékirataiban cinikusan maga Papen vetette papírra.
A júliusi lázadás leverése szervezetileg és politikailag lényegesen meggyöngítette az osztrák nemzetiszocialista pártot. Az osztrák rendőrség a júliusi eseményekben való részvételük miatt a náci párt sok vezetőjét letartóztatta, igen sokan kiszöktek az országból, hogy közvetett utakon Németországban keressenek menedéket. Emil Fey szembetűnő aktivitással sürgette a merénylők elleni statáriális eljárást, ezzel újra biztos pozíciót szerzett magának a Schuschnigg-éra idején, viszont náci körökben halálosan gyűlöltté tette a nevét.
A nemzetiszocialista felkelés főbűnösei, Rudolf Weydenhammer, Otto Wächter, Fridolin Glass és természetesen Theodor Habicht, elkerülték az igazságszolgáltatás kezét, mert a puccs kudarcát látva azonnal Németországba szöktek, ahol biztonságba helyezték őket. Az alvezérek közül kötél általi halálra ítélték és kivégezték a kancellár gyilkosát, Otto Planettát, továbbá Franz Holzwebert, a Ballhausplatzot megszálló náci csoport katonai vezetőjét, Johann Domest, a rádió ellen végrehajtott akció irányítóját és a tartományi felkelések további három vezetőjét. A júliusi összecsapások alkalmával 300 ember vesztette életét, 200 a felkelő nácik, kb. 100 pedig a karhatalom tagjai közül.
A júliusi véres események ellenére a kormány még mindig kesztyűs kézzel bánt a nácikkal. Ezt a letartóztatottak száma is mutatta. Míg az 1934 februári eseményeket követően 1800 szociáldemokratát tartóztattak le, a júliusi államellenes összeesküvés és a kormányfő meggyilkolása után mindössze 800 nácit fogtak le, de rövid internálás után ezek többségét is szabadon eresztették.
Az illegális párt viszonylag hosszú ideig a teljes szétaprózottság állapotában maradt. Az egyes tartományok vezetői között belső harcok dúltak a párt irányító posztjainak megszerzéséért. A Papen által megszabott új taktika szükségességét csak kevesen ismerték fel közülük; sokan úgy vélekedtek, hogy „robbantanunk kell, és minden eszközzel elő kell segítenünk a politikai gyilkosságok sikerét”. Hallatszottak köreikben olyan hangok is, hogy „Németország feladta az osztrák nemzetiszocialistákat”. Ez a hangulat tovább züllesztette a pártot. Csak 1935 januárjában, a Saar-vidéki népszavazás alkalmával jelentkezett újra a párt, amikor fáklyás örömtüntetést szervezett a népszavazás eredményeinek megünneplésére.
A német pártvezetés egy időre felhagyott a beavatkozás brutálisabb módszereivel, amelyek a külföld figyelmét felkelthették volna. Ez azonban nem azt jelentette, hogy a beavatkozás minden formáját eltiltották. Miközben a német kormány hivatalosan azt hangoztatta, hogy a „tragikus események után teljesen új szakasznak kell kezdődnie a német—osztrák kapcsolatok történetében”, a birodalmi sajtó Dollfuss gyilkosait nemzeti hősökként ünnepelte, és a kancellár halálát saját zsarnoki törekvései természetes következményeként állította be. Ez is mutatta, hogy Hitler nem adta fel, csupán kedvezőbb feltételekre várva elhalasztotta Ausztria erőszakos bekebelezését.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Vlagyimir Putyin orosz államfő a mai kalinyingrádi látogatása során több fontos kijelentést tett.
„Tegnap beszéltem Szergej Kravcov oktatási miniszterrel. Donyeckben volt, és azt mondta, hogy az iskolások nem is tudták, hogy létezik a Krími híd, azt hitték, hogy hamisítvány. Nem tudták, hogy Ukrajna és Oroszország egyetlen állam volt – a Szovjetunió – részeként.
Sokan nem csak a gyerekek, de felnőttek sem tudják, hogy UKRAJNÁNAK SOHA NEM VOLT SAJÁT ÁLLAMISÁGA! Az 1917-es forradalom után mindenféle kvázi állami formáció létezett. Aztán a Kommunista Párt köztársaságokat alakított, és a területek jelentős részét Ukrajnának adta át, beleértve a Donbasszt is, bár az ott élő lakosok ezt nem akarták.
Először abban állapodtak meg, hogy Donyeck és Luganszk Oroszország része lesz, de Lenin azt mondta, hogy majd megoldódik.”
Putyin elnök azt is elmondta, hogy „Ukrajna területén egy oroszellenes enklávé jött létre, amely magát Oroszországot is fenyegeti, és ennek megszüntetése a Különleges Katonai Művelet célja”.
ÉS AZ OROSZ HADSEREGNEK EZ A KÜLÖNLEGES KATONAI MŰVELETE TOVÁBB FOLYTATÓDOTT MA IS UKRAJNA TERÜLETÉN!
A harkovi régióban a mára virradó éjszaka heves pozícióharcok kezdődtek
A 14. gépesített dandár egységeinek támadási kísérlete az orosz tüzérség csapásai következtében Russzkije Tyiski falunál meghiúsult.
Az ukrán hadsereg veszteségei meghaladták az ötven embert. A dandár 56 fős életben maradt katonája Harkov irányába kísérelték meg a visszavonulást. Az Ukrán Fegyveres Erők 14. dandárjának katonái Szaltovka település északnyugati külterületén belefutottak a „Kraken” neonáci terrorbanda dezertőrökre vadászó – NEM ÁM HARCOLÓ! – bűnegylet whytézzeybe. Azok aztán tették a dolgukat. A menekülőket szinte az utolsó szálig megsemmisítették.
Az augusztus 30 – án folytatódott támadási kísérleteik során az Ukrán Fegyveres Erők a front számos szektorában igyekeztek előretörni, de mindenhol kudarcot vallottak.
A nap folyamán a kijevi rezsim hadserege sikertelenül próbálkozott a támadó hadműveletekkel a Nyikolajev-Krivoj Rog irányában.
Az orosz légierő, a rakétaerők és a tüzérség repülése jelentős csapásokat mért az ukrán csapatok egységeire és tartalékaira.
Csak az elmúlt 24 órában az ilyen irányú hadműveletek során a VSzU 31 harckocsit, 22 gyalogsági harcjárművet, 18 egyéb páncélozott harcjárművet, 8 nehézgéppuskás pickup teherautót, 17 speciális járművet és több mint 350 főt veszített.
A NAÜ – missziója megérkezett a zaporozzsjei atomerőműhöz.
A donbasszi front eseményei
A DNR NM. 11. ezredének Pervomajszk iránybába zajló offenzíváját a világ legerősebb 240 mm -es önjáró lövegeinek, a „2S4 Tyulpannak”, valamint a BM – 21 Grad” sorozatvetők tüze támogatja. Ennek következtében számos megerősített ukrán harcálláspont és egy őszerraktár megsemmisült.
Ugledar környékén a a DNR NM. erői ismét szétkaptak egy 155 mm – es amerikai M777 – es csudatarackot
A szövetségesek tüzérsége az Ukrán Fegyveres Erőket taktikai satuba szorította Artyemovszk és Szoledar környékén
Avgyejevka martalócai egyre szorongatottabb helyzetben vannak.
Vogyjanoje környékén is NAGYON ROSSZRA FORDULT a latorerők helyzete.
Szeptember 1 – én kora reggel számos donyecki kerület és agglomerációs település élt át latortüzérségi támadásokat.
Ma a NPR gyermekeinek iskolába kellett volna menniük. De Donyeck Kijevszkij kerületében éppen véget ért az ünnepélyes tanévnyitó, és az első becsengetésre vártak a nebulók, amikor a csengőszó helyett a martalócgránátok süvítése hallatszott. Így aztán a tanterembe való bevonulás helyett iszkiri a pincékbe és az óvóhelyekre.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
„Az ismerőseim mind fogják a fejüket, hogy mi lesz itt télen” – hogy látják sorsukat a rezsiemelés vesztesei?
Attila nyugtalanul készül a fűtési szezonra. A rezsicsökkentés részleges kivezetése miatt éves szinten több mint 400 ezer forinttal emelkedne a gázszámlája az előző évi fogyasztása alapján. Tartalékjai azonban nincsenek.
„Elég rosszul érintett a bejelentés, mert nem fogok tudni kijönni” – mondta férfi, aki egyedül él a szabolcsi Rétköz határánál fekvő, közel ötezer lakosú Kótajon.
A 45 éves Attila az előző évben mintegy 2300 köbméter gázt fogyasztott, közel 600-zal többet a nem feláras mennyiségnél. Abban bízik, hogy pár száz köbmétert könnyedén meg tud spórolni, mert tavaly egy hónapig 24 fok volt a lakásban, mivel a rokonai nála laktak a kisbabájukkal.
Számításai alapján azonban nem lesz elég, ha a megszokott 22-23 fok lesz a lakásban. „Ha még adott volna 300 köbmétert a kormány, akkor ki tudnék jönni” – összegezte a korábban több éven át külföldön dolgozó fémmunkás, aki egy sérülés miatt már nem tud dolgozni a szakmájában. Szerinte az sem megoldás, ha néhány szobában csak őrlángon hagyja a konvektorokat, mert ez korábban nem hozott érdemi változást a fogyasztásában.
A magyar lakosság több mint egyharmada él ilyen épületekben (csak Kádár-kockákban mintegy kétmillióan, vályogházakban pedig 1,2 millióan). Az elmúlt napokban közülük beszéltem tizenöt emberrel négy megye öt településén, a Vas megyei Bobán, a veszprémi Nemesvámoson, a borsodi Mezőcsáton, valamint a szabolcsi Kótajon és Vasmegyeren, hogy hogyan érinti őket a rezsicsökkentés részleges kivezetése. Értelemszerűen az általam megkérdezett szűk réteg sem éli meg ugyanúgy a rezsi emelkedését, ugyanakkor számos visszatérő elem jelent meg a beszélgetésekben, ezeket az alábbi három pontban foglalom össze.
Az infláció mellett a rezsi uralja a helyi közbeszédet
„Ezzel van elfoglalva az egész falu” – mondta a rezsiárak változásáról egy nyugdíjas vasutas a 800 lakosú Bobán.
„Napi téma itt [a rezsiárak emelése], a munkatársaim, ismerőseim mind fogják a fejüket, hogy mi lesz itt télen” – mondta a Bobától 450 kilométerre fekvő szabolcsi Vasmegyeren élő bolti eladó.
Általános tapasztalat volt, hogy központi kérdés a rezsi emelkedése. A változtatás a megkérdezettek kétharmadát közvetlenül is érinti, ezzel együtt annak is érezhetően komoly aggodalom, akinek előreláthatólag nem is drágul a fogyasztása.
„Még olyanok is erről beszélnek, akiknek nem kellene félniük” – mondta egy mezőcsáti nyugdíjas a közhangulatról. Ennek részben az az oka, hogy sokaknak átláthatatlan az egyébként sem minden elemében letisztult új rendszer. „Nagyon aggaszt a változás, de nem is értem, el vagyok veszve a hírekben” – mondta egy vasmegyeri nyugdíjas gyógyszerész, aki tőlem tudta meg, hogy tavalyi gázfogyasztása alapján túllépi a kormány által kommunikált átlagot.
A tizenöt megkérdezett közül három olyan volt, akit különösebben nem érintett a rezsicsökkentés. Egyikük, egy 80 éves bobai férfi azt mondta, őt az se viselné meg, ha teljesen elzárnák a gázt, mert fával akkor is tudna fűteni, és egyébként sem „hamburger- és ketchupevő nyimnyám”, sok fiatallal ellentétben. A dédunokáiért azonban már ő is aggódott: „Az oviba nem való a 19-20 fok, ezt mondtam is az unokáimnak”.
Ez a megközelítés, az általános aggodalom és bizonytalanságérzet is visszatérő elem volt. „Azon is töröm a fejem, hogy mi lesz az iskolákban, hogyan fogják megoldani ott a fűtést. Fél az ember, még ha magának átlag alatti is a fogyasztása” – mondta egy láthatóan viszonylagos jómódban élő vasmegyeri nő.
2. Megoldás: a tűzifa
Akinek kalapács van a kezében, hajlamos mindenütt szöget látni – tartja a mondás, amelyet a saját példám sem cáfol, ugyanis a felkeresett településeken folyamatosan tűzifába ütközött a tekintetem. A síkot fával rakott platós autók, fát aprító emberek, kertek végében álló farakások és faárusítást hirdető feliratok uralták.
A megkérdezettek többsége hasonló kiindulási helyzetből és hasonló tervvel készült a fűtési szezonra:
a nagy alapterületű, rossz szigetelésű, jellemzően kevesek által lakott házakban jellemzően a kormány által megszabott határérték környékén vagy magasabban volt a tavalyi fogyasztás;
szigetelésre, nyílászárócserére vagy más energetikai korszerűsítésre (például hőszivattyú beüzemelésére) nincsen tartalékjuk;
ugyanakkor a gáz mellett fával is tudnak fűteni egy cserépkályhának vagy fatüzelésű kazánnak köszönhetően;
így a spórolás mellett a legfontosabb eszköz a tűzifa nagyobb arányú használata.
A többségnek így most az a terve, hogy maximálisan kihasználja az olcsó gázt, az afölötti igényt pedig fatüzelésből elégíti ki, így szinte mindenki több fa felhasználására készül. Többen korábban is vegyesen használták a gázt és a tűzifát, de nem mindenki: az egyik nemesvámosi megkérdezett például három év után fogja ismét beüzemelni a cserépkályháját.
A beszerzéssel azonban többeknek is nehézségei vannak. Az egyik vasmegyeri családnak a napokban több mint tíz kereskedőhelyre kellett elmennie azért, hogy vásárolni tudjon. Egy nemesvámosi család pedig hiába rendelte meg a fát „réges-rég”, a folyamatos ígérgetések ellenére még mindig nem kapták meg.
A cikk elején említett Attila viszont rosszabbul járt náluk: tavaly tönkrement a fatüzelésű kazánja, és mostanra annyira drága lett, hogy nincs pénze újat venni. Attila szerint tavaly még 140 ezerért lehetett ilyet venni, most viszont már kétszeresébe kerül (az Árukeresőn most kapható legolcsóbb vegyes tüzelésű kazán 257 ezer forintba kerül, míg tavaly novemberben valóban 140 ezer volt). Attila így azt tervezi, hogy egy villanyradiátor szerez be.
Két olyan családdal beszéltem, aki komolyabb beruházással készül a télre. Egyikük még a kormány bejelentése előtt szereltette be a klímát, amellyel fűteni is tervez az eddig használt szén helyett. „Elég volt abból, hogy mindig műszakolni kellett még a szénnel, ha hazajöttünk. Az ismerőseink tapasztalatai alapján rosszabbul nem fogunk vele járni” – mondta egy miskolci gyárnál dolgozó nő, akinek a férje és egyik fia is egy környékbeli gyárnál dolgozik.
Nemesvámos légi fotón. Forrás: Wikipedia
A másik ilyen család az egyik legfejlettebb magyar településen, a Veszprém melletti Nemesvámoson él egy kétgenerációs Kádár-kockában. Az idősebb szülők a lenti szinten laknak, ahol van cserépkályha, a háromtagú család pedig a tetőtérben, ahol csak gáz van. „Bőven meghaladtuk az 1700 köbmétert tavaly, volt olyan hónap, amikor 60 ezer volt a gázszámlánk. Biztos, hogy spórolni fogunk, ezentúl nem lehet 22 fok” – mondta az emeleten élő fiatal nő.
Most azon gondolkodnak, hogy a fűtési költségek csökkentése érdekében beköttetik a klímát a fűtési szezon előtt. „Több ismerősünk is ezt csinálja, elég népszerű megoldás a környezetünkben” – mondta.
Ezzel együtt a döntő többség marad a hagyományos spórolási módszereknél. „Szülőktől elhoztam egy petróleumlámpát, biztos, ami biztos” – mondta a vasmegyeri bolti eladó. Egy kótaji Kádár-kockában élő nyugdíjas nő pedig arról beszélt, hogy ők ugyan éppen a határérték alatt vannak, mert 20-21 foknál nincs melegebb télen, és tíz éve leszigetelték a házukat, de a közelben élő gyereke már lekapcsolta a fagyasztót.
3. Csalódtak, de nem fordultak el a Fidesztől
Hatalomtechnikai szempontból érdekes jelenség, hogy a Fidesz népszerűségének és önképének egyik fontos elemét, a rezsicsökkentést úgy építi le, hogy az leginkább a szavazói bázisát érinti érzékenyen.
A Fidesz különösen népszerű az általam felkeresettekhez hasonló nagyságú és sorsú településeken, ahol a lakosság többsége rosszul szigetelt, viszonylag nagy alapterületű családi házakban él. Bobán, Borsodcsáton, Kótajon és Vasmegyeren is 65-70 százalékos volt a kormánypárt támogatottsága az áprilisi választáson, az átlagtól jóval fejlettebb Nemesvámoson pedig közel 55 százalékos.
Egy-két kivételtől eltekintve az általam megkérdezettek azt állították, hogy nem erre számítottak a Fidesztől. Meglepődtek a bejelentésen, és csalódottak voltak a döntéstől az áprilisi választás fényében. „Mindenkiben nagy a csalódás, mert nem ezt ígérték” – foglalta össze sokak véleményét egy vasmegyeri középkorú nő, aki egy nyíregyházi gyárban dolgozik.
Érezhető volt, hogy sokan nem várt helyről kaptak egy csapást, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy elfordultak volna a Fidesztől. „Ezek a megszorítások nem jönnek jól, viszont korábban sokat adtak, csináltak nagyon jó dolgokat, például a családtámogatásokkal” – mondta a vasmegyeri boltos.
Bár ebben nagyobb volt a szórás, többen is megértéssel viszonyultak a rezsiemeléshez és úgy általában a növekvő árakhoz. „Hibáztatni nem hibáztatok senkit, mert nem tudjuk, mi okozta inflációt” – mondta egy nyugdíjas nő. „Megértem a Fideszt, hogy ezt a döntést meghozta. Háború van, számíthattunk rá, hogy valamit meg kell fogni” – mondta egy nemesvámosi nyugdíjas.
Ugyanakkor feltűnő volt, hogy egy megkérdezett sem tette magáévá a kormány és Orbán Viktor narratíváját az áremelkedésékről, ami szerint csak az ukrajnai háború miatt van infláció. „A háborúra fogják, de nem csak az az oka” – mondta a cikk elején idézett Attila. Ő is a Fideszre szavazott áprilisban, de a csalódás ellenére egyelőre nem bánta meg. „Majd a tél eldönti, hogy megbántam-e” – mondta nevetve.
Amiatt sem volt jellemző az általános kiábrándulás a Fideszből, mert többen is kiemelték, hogy nem látnak alternatívát. „Ki másra lehetett volna szavazni? Nincs más, nem volt itt senki” – visszhangozta többek véleményét egy tiszaújvárosi gyárban dolgozó mezőcsáti férfi.
Mindössze egy olyan megkérdezett volt, aki megbánta, hogy áprilisban a Fideszre szavazott: egy ötgyerekes anyuka, aki a többiekkel ellentétben már közvetlenül szembesült a megemelkedett rezsiárakkal. Feltöltős villanyórát használ, és ahogy a Telex beszámolt róla, a hozzá hasonló élethelyzetben levők már augusztus elejétől szembesülhettek azzal, hogy jelentősen emelkedett az áram ára. Az általuk használt PB-gázpalackok ára szintén nagymértékben nőtt augusztusban (korábban 5175 forint volt egy 11,5 kilogrammos palack, most 8000 forint körül lehet kapni egy 10,9 kilogrammosat).
„Legutóbb a Fideszre szavaztunk, de nem ezt ígérték. Csalódtunk az árak elszabadulása miatt” – mondta a férjével együtt közmunkásként dolgozó nő, aki attól is tart, hogy elvesztheti a munkáját a közmunkaprogramszűkítése miatt, amelyről többen is pletykáltak a környékbeli településeken. (g7)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: „…Amiatt sem volt jellemző az általános kiábrándulás a Fideszből, mert többen is kiemelték, hogy nem látnak alternatívát. „Ki másra lehetett volna szavazni? Nincs más, nem volt itt senki” – visszhangozta többek véleményét egy…”
ÚJRA ÉS ÚJRA VISSZATÉRŐ ÁLLAMPOLGÁRI „SÍRÁM”: DE HÁT NINCS KIRE…!
Azazhogy KÍNÁLAT AZ VOLNA! – csakhát annak a SILÁNYSÁGA GARANTÁLJA A „PÉNZZEL, PARIÁVAL, FEGYVERREL” BŐVEN KITÖMÖTT VAJABANDA SIKERÉT!
IGÉNY IS VAN A DÖBRÖGISTA HORDA HAZUGSÁGAINAK EDDIG FELÜLT MAGYAROK VALÓSÁGRA VALÓ RÁÉBREDÉSE – „EBBE BELEDÖGLÜNK, MERT BELEDÖGLESZTENEK BENNÜNKET!” – KAPCSÁN EGY ÚJ, A MAGYAROK BIZALMÁT KIÉRDEMLŐ, HITELES ÉS ŐSZINTE POLITIKAI ERŐRE!
MERTHOGY A SZENVEDÉSTŐL – FÁJDALOMTÓL ELGYÖTÖRT – A MAGÁT MAGYARNAK MONDÓ, ÁM A MAGYAROK MILLIÓIT CSUPÁNCSAK KIFOSZTHATÓ ZSÁKMÁNYÁLLATOKNAK, JÖVŐTLENSÉGRE, GYARMATI RABSZOLGASORSRA ÍTÉLŐ DÖBRÖGI ÉS HORDÁJA – AZ ÁTALUNK ÉS TŐLÜNK KISARCOLT KÖZPÉNZSZÁZMILLIÁRDOKBÓL DÚSAN ABRAKOLT, TUDATOSAN A MAGYAR TÁRSADALOM ÉRDEKEI ELLEN SZERVEZDŐ NARANCSOS BŰNBANDA – LÉTREHOZTA ÉS MŰKÖDTETI A SAJÁT ELLENZÉKÉT!
AZT AZ ELLENZÉKÉT, AMELY TELJES KÉSZSÉGGEL VÁLLALJA A VAJDABANDA ÉS DÖBRÖGI CÉLJAINAK FELTÉTLEN KISZOLGÁLÁSÁT!
EZÉRT VAN AZ ÚJRA ÉS ÚJRA VISSZATÉRŐ ÁLLAMPOLGÁRI „SÍRÁM”: DE HÁT NINCS KIRE…!
MOST MÉG NINCS! HOGY AZTÁN LESZ – E, AZ MÁR CSAK RAJTUNK – MAGYAROKON MÚLIK!
A NAÜ – misszió megérkezett a zaporozzsjei régió orosz ellenőrzés alatt álló területére. Ezt Alekszandr Volga Energodar polgármestere jelentette be.
Elmondása szerint a delegáció áthaladt a vasziljevkai (Energodartól kb. 67 km-re lévő) ellenőrzőponton, és várhatóan egy órán belül megérkezik a városba. (A hír magyar idő szerint 10:00 órakor kelteződött.)
Az ukrán hadsereg ma délelőtt megágyúzta Energodart. Az ostrom következtében három civil meghalt, öten pedig pedig megsebesültek.
Emellett az ágyúzás következtében két óvoda épülete is kigyulladt.
Az orosz Honvédelmi Minisztérium ma délelőtti jelentésében új adatokat tett közzé a zaporozzsjei atomerőmű helyzetéről, amelynek környékén ma a kijevi rezsim komoly provokációt kísérelt meg, hogy megzavarja a NAÜ munkacsoportjának érkezését az atomerőműbe.
Az ukrán tüzérség a zaporozzsjei atomerőmű területét és a NAÜ – misszió orosz szakemberekkel való találkozási helyszínét lőtte Vasziljevka falu környékén. Négy lövedék robbant fel 400 méter távolságra a zaporozzsjei atomerőmű első blokkjának épületétől.
Az atomerőmű ötödik energiablokkjának működését az áramelosztó vezetékek sérülése miatt viszont le kellett állítani. Energodarban jelenleg nincs áram, és nem működik a mobilkommunikáció.
Eközben az orosz Honvédelmi Minisztérium által kiadott közleménye hangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy a kijevi rezsim megpróbálta megzavarni egy NAÜ – szakértői csoport érkezését a zaporozsjei atomerőműbe, az orosz fél megerősíti, hogy kész teljes biztonsággal fogadni őket a további munkára.
Az atomerőmű területén nehéz a helyzet, de továbbra is teljes ellenőrzés alatt áll – közölte a minisztérium.
Ma, moszkvai idő szerint 6 óra 20 perckor a Kahovka víztározó partján, három kilométerre északkeletre a zaporozzsjei atomerőműtől a kijevi rezsim az Ukrán Fegyveres Erők két szabotázscsoportja szállt partra, összesen legfeljebb 60 fő, nagy sebességű motorcsónakokból.
A szabotőröket a zaporizzsjai atomerőművet őrző orosz gárda egységei eltartóztatták, és az érkező orosz fegyveres erők egységei nekiláttak az Ukrán Fegyveres Erők szabotázscsoportjának megsemmisítéséhez.
Moszkvai idő szerint 7:00 körül az orosz fegyveres erők egységei fel is számolták a zaporozzsjei atomerőműtől néhány kilométerre, Zaporozzsje falu területén az ukrán akciót.
Az ukrán médiákban edig ezzel egyidejűleg már megindult a hírek özöne, miszerint a NAÜ -misszió látogatása ilyen körülmények között állítólag lehetetlen.
Alekszandr Sztaruk, a kijevi rezsim pártfogoltja, a zaporozzsjei Gauleiter pedig arról nyilatkozott, hogy a NAÜ – misszió az ágyúzás miatt nem tudott eljutni Energodarba.
Azt állította, hogy az orosz hadsereg bombázza azt az útvonalat, amelyen a konvojnak el kell jutnia az atomerőműhöz.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
2022. augusztus 20-án Dubnanyban került megrendezésre a Szlovák Nemzeti Felkelés napja.
A szervezők – hagyományosan- a Szlovák Kommunista Párt illetve a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja. A MIKSZ is hagyományként tekint erre a rendezvényre, ezért két fő most is képviselte. A szlovák és cseh emberek részéről semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem érte a magyar
résztvevőket.
Ez a rendezvény jó példája a proletár internacionalizmusnak, a nemzetközi
összefogásnak.
Mihail Gorbacsov szellemi örökségéről – Magyar Békekör elnöke
Budapest, 2022. augusztus 31. szerda (MB)
Mihail Gorbacsov jövőt formáló szellemi örökséget hagyott a mai nemzedékre: a nemzetközi béke és a társadalmi demokrácia megvalósítandó célját – írja a 91 éves korában Moszkvában kedden elhunyt történelmi személyiségről, a Magyar Békekör elnöke, Simó Endre.
Gorbacsov bátran leszámolt a fejlődést béklyóba kötő sztálinista rendszer maradványaival, véget vetett az állami tulajdon kizárólagosságának, utat nyitott a vegyes gazdaság előtt, alkotó energiákat szabadított föl a fejlődés érdekében. Önigazgatással, részvételi demokráciával kiegészülő intézményi rendszert akart, a Szovjetuniót alkotó köztársaságoknak, népeknek, nemzetiségeknek széleskörű autonóm jogokat kívánt biztosítani.
„Legnagyobb eredményünknek azt tartom, hogy az emberek szabaddá váltak és leszámoltak a totalitárius rendszerrel” – mondta a TASZSZ-nak 90. születésnapján.
Véget vetett a hidegháborúnak és kiegyezett a Nyugattal abban a reményben, hogy a Nyugat ugyanolyan őszintén nyújt kezet neki, mint amilyen őszintén ő kereste a Nyugat kezét. De csalódnia kellett. A Nyugat nem csak visszaélt a jóhiszeműségével, hanem hitszegően ki is használta a lehetőséget, hogy arra terjeszkedjen, amerre addig nem tudott. A volt szocialista országokat bevonták a NATO-ba, irányt vettek a volt szovjetköztársaságok megszerzésére, sőt Oroszország feldarabolására is. „Becsaptak” – ismerte el Gorbacsov, mivé lett Bush Máltán tett ígérete, miszerint a NATO nem terjeszkedik Keletre. Ukrajna a legjobb példa rá, hol tartott ez a terjeszkedés.
Nagy tanulság, hogy a jó szándék nem elég a helyes célhoz, erő is kell hozzá. Ám az akkor hiányzott. A szocializmus alulmaradt a tőkés Nyugattal folytatott gazdasági megmérettetésben, megszűnt a Varsói Szerződés, szétesett a Szovjetunió. Bár sokan Gorbacsov számlájára írják, semmi kétség, hogy nem csak rajta múlott. A szocializmus sztálini modellje olyan belső ellentmondásokhoz vezetett, amelyeken többé nem lehetett úrrá lenni.
Gorbacsov nagyságát abban látom, hogy az emberiség érdekében álló célokat tűzött ki, bár megvalósítani csak részben tudta őket. Legfőbb céljának a társadalmi demokráciát és a világméretű békés együttműködést tartom.
Ami az ő idejében erő híján nem vált valóra nemzetközi téren, napjainkban szemünk láttára megy végbe egy világméretű átrendeződés folyamatában. Erővel találja szembe magát a Nyugat, hogy feladja birodalmi gyakorlatát, hódító, terjeszkedő politikáját. Elszalasztotta a lehetőséget, hogy egyenjogú partnerként kezelje Oroszországot, most pedig neki kell keresnie, hogyan egyezzen ki Moszkvával! Nincs többé szóbeli megállapodás, nincs többé máltai átverés! Nemzetközi szerződésbe foglalt törvényes garanciák vannak, máskülönben nincs megállapodás, s az idő múlásával a kiegyezés feltételei is egyre hátrányosabbak rá nézve.
Gorbacsov álma az orosz társadalmi demokrácia kibontakoztatásáról szorosan összefügg ezzel a kelet-nyugati kiegyezéssel. Ha a békés megállapodás eredményeként kibontakozhatna, a nyugati demokráciáról még az is kiderülhetne, hogy van nála jobb is. Tisztában van ezzel a Nyugat. Ezért is ömleszti a fegyvert Ukrajnába. Pedig nehéz elkerülni az elkerülhetetlent: a világméretű történelmi kompromisszumot, Mihail Gorbacsov álmát.
Nem az orosz gazdaság roppant össze, hanem a nyugat-európai került válságba – Hírmagyarázat
Az egyik nagy kérdés amellyel újabban sokat foglalkozik a média, konkrétan az orosz-ukrán konfliktus összefüggésében, az a világgazdaság alakulása. Mint ismeretes, a nyugati hatalmak háborúja Oroszország ellen nem merül ki az ukrán rezsimnek szállított fegyversegélyekben, hanem február 24 óta kemény gazdasági szankciókat vezettek be Oroszország ellen. Az EU jelentősen korlátozta az orosz energiahordozók behozatalát, letiltották Oroszországot a SWIFT rendszerről, sok cég kivonult Oroszországból. Az embargó célja Oroszország gazdasági összeroppantása volt, ami nem következett be, részben azért, mert sok ország nem volt hajlandó arra, hogy csatlakozzon az Oroszország elleni szankciókhoz, de inkább azért, mert az orosz gazdaság jóval több lábon áll mint azt a nyugati szakértők hitték.
Érdekes, hogy a szankciók működésének megítélése a nyugati politikai elit körében is ellentmondásos. Az amerikai elitegyetem, a Yale kutatói szerint a szankciók bénítják az orosz gazdaságot. A szerzők szerint a szankciók minden szinten csapást mértek az orosz gazdaságra. Sonnenfeld és csapata visszautasítanak minden olyan nézőpontot amely ezt az álláspontot megkérdőjelezi,s azt követelik, hogy a Nyugat továbbra is egységesen lépjen fel Oroszország ellen. A cikket több nyugati szellemi műhely is átvette, köztük a German Institute for International and Security Affairs. (Hivatkozott rá az index.hu is.)
Még egy hónap sem telt azóta, amióta az említett tanulmányon megszáradt a tinta, az Economist máris aggódik, hogy a gazdasági szankciók nem érik el a kívánt hatásukat. Ugyan Oroszország gazdasága az előrejelzések szerint zsugorodni fog, de a zsugorodás csak 6 százalékos lesz, jóval kisebb a remélt 15 százaléknál, továbbá a megemelkedett energiahordozóárak miatt Oroszországnak 265 milliárd dolláros többlete keletkezett, amekkorával rajta kívül csak Kína büszkélkedhet. A rubel erősebb mint a háború előtt.
A szankciók eddig sokkal jobban sújtották Európát, mint Oroszországot. Bár ezt az európai vezetés nem ismeri be nyíltan, legújabb nyilatkozataikból kiérződik, ha az ember olvasni tud a sorok között. Josep Borrel az EU külpolitikai biztosa szerint az európai embereknek fel kell keszülniük arra, hogy a gazdasági helyzet nagyon nehézzé válik, de Borrel ragaszkodik a szankciópolitika folytatásához, és az “európai egységhez”. Szerinte “az európai embereknek viselniük kell a következményeket”. A megajachtos nyaralásából, visszatért Emmanuel Macron francia elnök közölte, hogy a Franciaországban “vége a szüretnek,” a francia népnek “áldozatot kell hoznia”. A belga energiaügyi miniszter is csatlakozott a nyilatkozatcunamihoz. Szerinte Európának a következő öt-tíz évben viselnie kell a nehézségeket. A spanyol honvédelmi miniszter is hasonlóképpen nyilatkozott.
Az európai elit figyelmezteti az európai embereket arra, hogy mi jön. Hogy vége az európai prosperitásnak, ami előszőr az energiahordozók áraiban fog megmutatkozni, de további gazdasági nehézségekkel is számolni lehet. Érdekes, hogy mindenki adottként kezeli a helyzetet, senki sem tesz fel kérdést. Racionális ez a szankciópolitika? Igazán ezt akarják az európai polgárok? Az EU évtizedekig azzal reklámozta magát, hogy ő az európai prosperitás záloga. Ugyan az Egyesült Királyság kilépett az EU-ból, a gazdasági előrejelzések ott is hasonlóak.
Az orosz beavatkozás kezdetén az európai vezetők nagyrésze büszkén állította, hogy a szankciók működni fognak, és Oroszország gazdasága össze fog roppanni, e helyett az európai gazdaságok állnak komoly válság előtt. Az orosz gazdaság átvészelte a szankciókat: Oroszországban az árak csökkennek, a termelés növekszik, Moszkvában az élet semmit sem változott, az emberek éttermekbe és fesztiválokra járnak. Az életszínvonal és a termelés Oroszországban emelkedik, Európában viszont csökken.
Azon kívül, hogy az európai vezetők az “egység” szükségességét hangoztatják, semmilyen konkrét tervvel nem álltak elő, hogyan fogják kezelni a gazdasági nehézségeket. A problémák kezelése helyett azt tartják fontosnak, hogy ne adják fel a harcot a “gonosz Putyin” ellen.
Németország, Európa vezető gazdasága, több helyről próbálta pótolni azt az energiahordozó kiesést amelyet a szankciós politika okozott. Sem Szaúd-Arábia, sem Katar, sem Kanada, sem az USA nem sietett a segítségére. Habeck és von der Leyen ígérete, amelyet néhány hónapja tettek, hogy a kiesést pótolni fogják más forrásokból, nem teljesült. A helyzet külön pikantériája, hogy Németország és Oroszország között felépült egy gázvezeték, az Északi Áramlat 2, amelyen keresztül nagyon könnyen gázhoz juthatna Németország, de a szankciók ezt lehetetlenné tették.
Az orosz beavatkozás óta Németországban csak olyan intézkedések születtek, amelyek a tüneteket hívatottak kezelni a problémák forrása helyett. Az uralkodó pártok rohamosan veszítenek népszerűségükből, igaz ez az SPD-re és a Zöldekre is. Az egyetlen párt amely valamelyest erősödött az az AfD. Megerősítették a rendőrséget, ha esetleg zavargások lesznek az elszegényedés miatt, és erősítették a cenzúrát az olyan hírforrásokkal szemben amelyek hajlandóak lennének megkongatni a vészharangot, vagy amelyek nem hajlandóak a “gonosz Putyin” narratívát terjeszteni. Európában most tárgyalnak az orosz turisták kitiltásáról. Németországban pedig felmerült, hogy betiltják a Winnetout. Az európai elit az elhibázott gazdaságpolitika okozta nehézségeket politikai elnyomással szeretné kezelni.
Németország jövője, ha így haladnak a dolgok, az “ipartalanítás” lesz. Mivel az energiahordozók kiesése megbénítja a német ipart, leáll a termelés, a gyárak bezárnak, az emberek elvesztik majd az állásukat. Németországnak, Európa gazdasági motorjának, a jövőben külkereskedelmi hiánya lesz. Az “ipartalanított” Németország egyik lehetősége, hogy gazdaságmodellt változtat, és az ipart szolgáltatásokkal helyettesíti, például pénzügyi “termékekkel”. Egy ilyen lépés viszont komoly kockázatokat hord magába, és ha a német hitel és bankrendszer összeomlik, az egész Európára názve súlyos következményekkel járhat. Az Egyesült Királyság gazdasági lehetőségei sem jobbak, mert olyan energiaárak mellett amelyeket az előrejelzők jósolnak, nem lehet ipari termelést fenntartani. Az EU többi vezető gazdaságában, Franciaroszágban és Olaszországban is hivatalosan elismerik már, hogy beköszöntött a recesszió.
Ugyan Nyugaton sokszor hallani, hogy Oroszország “csak egy benzinkút”, valójában Oroszország gazdasága igen strapabíró a szankciókkal szemben. Oroszország vásárlóerő paritásban (PPP) kifejezett nemzeti összterméke a hatodik a világon, és egyes források szerint már most sem sokkal marad el Németországétól. A jelenlegi trendek alapján igen nagy az esély arra, hogy Európa vezető gazdasága nemsokára Oroszország lesz.
1939 szeptember 1 – én a hitleri Németország hadserege megtámadta Lengyelországot.
A Lengyelország elleni német támadásra a közvetlen ürügy egy átlátszó provokáció, a gleiwitzi (ma: Gliwice) rádióadó elleni támadás szolgáltatta, amikor lengyel egyenruhába öltözött németek elfoglalták a határ menti kisváros rádióállomását.
A náci különleges alakulatok emberei lengyel szabotőröknek öltözve megtámadták az éj leple alatt a gleiwitzi német adótornyot.
A fenti incidens a német–lengyel határ mentén elterülő német kisvárosban, Gleiwitzben történt (ma Gliwice, Lengyelország) 1939. augusztus 31-én.
A német fegyveresek felrohantak a lépcsőn és berúgták az ajtót. A meglepett őrök és a mérnökök ledermedtek; a támadók gyorsan lefegyvereztek mindenkit. Az egyik behatoló a mikrofonért nyúlt majd lengyelül az éterbe ordított: „Figyelem! Itt Gliwice. Az adóállomás lengyel kézre került!” A mikrofonba bömbölt helyzetjelentés történelmire sikeredett, a közelgő apokalipszis előjátéka lett.
A német rádióállomás színlelt elfoglalását Hitler lengyel agresszióként állította be, megteremtve a casus bellit Lengyelország lerohanására és a második világháború kirobbantására.
Az első harci eseményre 1939. szeptember 1-jén, hajnali 4 óra 40 perckor került sor, amikor a német légierő (Luftwaffe) bombázni kezdte a lengyelországi Wieluń városát.
Az osztrák belpolitikai élet fasizálása nem szüntette meg a német—osztrák ellentéteket. Ez is azt bizonyította, hogy az ellentétek magját nem világnézeti, hanem hatalmi érdekellentétek alkották. A sikertelen német—olasz tárgyalások sorozata után 1934. június 14-én Neurath külügyminiszter és mások társaságában maga Hitler utazott Velencébe, hogy megegyezésre jusson Mussolinival az osztrák kérdésben. Ez volt a két diktátor első személyes találkozása. Nem tárgyaltak egyenlő pozíciókból, amit már az a körülmény is híven kifejezett, hogy a későbbi szokásoktól eltérően Hitler vállalkozott az utazásra, nem pedig Mussolini. Németország külpolitikai helyzete az adott pillanatban határozottan kedvezőtlen volt. A Népszövetségből való kilépés, majd a leszerelési tárgyalások megszakítása a náci kormány ellen hangolta a világ demokratikus közvéleményét. Németország belső helyzetét bizonytalanság és zűrzavar jellemezte. A párt ún. régi harcosai, élükön Röhmmel és Strasserrel, „a második forradalom” végrehajtását követelték. Nem sokkal később, június 30-án a hadseregre és az SS-re támaszkodva Hitler véresen leszámolt ugyan a náci párton belüli ellenzékkel, de a Mussolinival történt találkozása idején még nem dőlt el, hogy a párt melyik szárnya kerül fölénybe. A tárgyalások idején Hitler igen gondterheltnek látszott. A találkozás külsőségei is kifejezték, hogy kérni jött Velencébe, nem pedig feltételeket diktálni. Alan Bullock angol történész Hitlerről írott kitűnő biográfiájában ezt írta a találkozásról: „Hitler június 14-én tette első külföldi látogatását, amióta birodalmi kancellár lett. Az első, Mussolinival folytatott híres megbeszélésére Velencébe repült. A véletlen úgy akarta, hogy ez a beszélgetés kedvezőtlen előjelek mellett folyjék le. Mussolini, dicsőségének csúcspontján, összes hadi kitüntetéseivel felékesítve, leereszkedően lépett a gondterhelt Hitler elé, aki esőkabátban és puha kalapban jelent meg.”
A fényes kíséret élén várakozó Mussolini, megpillantva a gépből kiszálló Hitlert, ezt súgta környezetének: „Non mi piace.” (Nem tetszik.) Mind a két diktátor bizalmatlansággal, sőt alig leplezett ellenszenvvel készült a találkozásra, de külsőségekben történelmi eseménynek igyekeztek azt beállítani. A ragyogó látványosságokhoz szokott lagúna-város és a Velence közelében levő Pisani-kastély adták a találkozó keretét, az olasz és a német sajtó pedig új korszak kezdetének nevezte a két diktátor személyes megismerkedését.
Mussolini motorcsónakba ültette vendégét, majd a Szent Márk téren kiszállva megmutatta neki a város nevezetességeit. Délután a Pisani-kastély parkjában órákon át sétálva beszélgettek. A Führer vég nélküli monológ keretében fejtegette a nemzetiszocialista mozgalom világnézeti alapjait és Mussolini fasiszta pártjával való rokonságát. Később Ciano, Mussolini veje, ironikusan megjegyezte: „Hitler emlékezetből elmondta Mussolininak a »Mein Kampf« egész tartalmát.”
Schuschnigg volt kancellárral folytatott, már említett beszélgetésünk alkalmával érdeklődtem a velencei találkozó részleteiről. Schuschnigg elmondta, hogy 1934 augusztusában, amikor kancellárként bemutatkozó látogatást tett Mussolininál, a Duce részletesen beszélt neki a nemzetiszocializmus és a fasizmus eltérő vonásairól. „Hitler azt mondta nekem — mondta Mussolini —, hogy mozgalmaink között lényegében semmi különbség sincsen. A nemzetiszocialisták tényleg mindenben utánozni akarnak bennünket, csak egy dologban nem: a bűnöző elemek eltávolításában. Meggyőződésem, hogy a mi forradalmainkat nem lehet győzelemre vinni közönséges bűnöző elemek aktív részvétele nélkül. Csakhogy mi, olaszok, a hatalom konszolidálása után kiszorítottuk a bűnöző elemeket, míg a nemzetiszocializmus hatalmi apparátusában a bűnözők is konszolidálódtak, s ezért Hitler egyszer még nagyon súlyos árat fog fizetni.” Tetszetős állítás persze — bár a Matteotti-gyilkosság körülményeire és a haladó erőkkel szemben alkalmazott olasz terrorra gondolva nem teljesen igaz —, de mindenesetre rendkívül jellemző, hogy 1934-ben Mussolini miként gondolkodott a fasizmus és a nemzetiszocializmus viszonyáról.
Hitler és Mussolini négyszemközt tárgyalt egymással (Mussolini ugyanis beszélt németül). Német részről egyetlen feljegyzés maradt, amelyből a tárgyalások lefolyását nyomon lehet követni. „A megbeszélések — hangzik a feljegyzés — elsősorban az osztrák rendszer megváltoztatása körül folytak. A Dollfuss-kormány lemond. A római osztrák követ, Rintelen alakít átmeneti és választási kabinetet. Az osztrák náci párt tevékenységének tilalma átmenetileg még fennmarad, engedélyezik azonban az összes nemzeti erő összefogását. A Heimwehrt a Duce hozzájárulásával leépítik. Habicht állítólag már lemondott, de azt tervezik, hogy más beosztásban tovább fog dolgozni. Az osztrák náci párt országos vezetőségét Münchenből Ausztriába helyezik át, és osztrák személyt neveznek ki a párt országos vezetőjévé.” Ez a nyilván előzetesen összeállított feljegyzés a német kívánságokat és elképzeléseket rögzítette.
A tárgyalások befejezése után Ascanio Colonna herceg, budapesti olasz követ, Mussolini megbízásából az alábbiak szerint tájékoztatta Gömbös miniszterelnököt a velencei találkozóról: A tárgyalások kezdetén Hitler a tőle megszokott bőbeszédűséggel ismertette Mussolinival világnézeti elgondolásait, majd Ausztriát illetően kijelentette, hogy Németország nem követeli az Anschluss azonnali végrehajtását, hanem a német kívánságok teljesítése esetén hajlandó lenne nyilvánosan is elismerni Ausztria függetlenségét. Többször megismételte, hogy a német kormány nem viseltetik gyűlölettel személy szerint Dollfuss-szal szemben, csupán helyteleníti a nemzetiszocialisták korlátozására tett intézkedéseit. Az osztrák helyzet megoldásának egyedül elfogadható módja — jelentette ki Hitler — a „szabad és terror nélkül végrehajtott választás”, s ennek eredményei alapján vennének részt a nácik a megalakítandó új kormányban. Hitler azt ajánlotta Mussolininak, hogy Ausztria ügyét közös egyetértésben, tehát a nyugati hatalmak és a Népszövetség kikapcsolásával oldják meg. Mussolini a leghatározottabban visszautasította Hitlernek a népszavazásra vonatkozó javaslatát, és kijelentette, hogy véleménye szerint nem lehet sikeres megegyezést várni az osztrák kérdésben, amíg nincs biztosítva Ausztria belpolitikai nyugalma. Egyetlen kormányelnöktől, így Dollfusstól sem lehet azt kívánni, hogy békés tárgyalásokat kezdjen olyan körülmények között, amikor a tárgyaló partner állandó külső nyomást gyakorol az országra. Érthető, hogy Dollfuss önvédelemből kénytelen fellépni a nácik ellen, s csak akkor lenne hajlandó tárgyalni velük, ha előzetesen elismerik a nemzeti függetlenséget és megígérik, hogy tiszteletben tartják az alkotmányt. Mussolini éles szavakkal elítélte a nácik ausztriai terrorpolitikáját, és — a budapesti olasz katonai attasé szerint — közölte Hitlerrel, hogy az Ausztria belügyeibe való beavatkozás, az Ausztria elleni izgatás folytatódása jóvátehetetlen következményekkel járhat Olaszország és Németország jövőbeli viszonyára.
A nácizmus ausztriai törekvései szempontjából a velencei találkozó tehát eredménytelenül zárult. Ezenkívül olyan jelek is mutatkoztak, hogy az európai nagyhatalmak összefognak Ausztria védelmére. 1934. június 19-én Dollfuss kancellár rövid tárgyalást folytatott a Bécsen átutazó Louis Barthou francia külügyminiszterrel, aki a „keleti Locarno” (a kelet-európai országok függetlenségét biztosítani hivatott szövetségi rendszer) előkészítése céljából utazott a közép-európai fővárosokba. Beszélgetésük során Dollfuss igyekezett meggyőzni Barthout, hogy a demokratikus alkotmány felfüggesztésére kizárólag a német fenyegetés kényszerítette az osztrák kormányt, s változatlanul számítani szeretne a nyugati demokratikus nagyhatalmak támogatására. Barthou kijelentette, hogy a francia pártok megértik és méltányolják Dollfuss belpolitikáját. „Biztosíthatom önt, kancellár úr, Franciaország messzemenően kész támogatni Ausztriát függetlensége védelmezésében csakúgy, mint gazdasági életének konszolidálásában.” A Hitler—Mussolini-találkozóról szólva elmondta: „Mussolini, akit személyesen jól ismerek és csodálok, a velencei találkozó előtt azt üzente nekem, hogy az osztrák kérdésben ki fog tartani az ismert álláspont, ti. Ausztria függetlenségének sérthetetlensége mellett.” Beszélgetésüket azzal fejezték be, hogy az ősz folyamán hivatalosan is tárgyalásokat kezdenek az osztrák—francia viszonyról. Erre a találkozásra már nem kerülhetett sor. Dollfuss kancellár egy hónappal később, Barthou külügyminiszter pedig október 9-én fasiszta merénylők áldozatául esett.
Franciaország mellett Csehszlovákia is biztosította támogatásáról Dollfusst. Benes külügyminiszter magához kérette az osztrák követet, és kifejtette neki, hogy „Franciaország és a Szovjetunió politikai együttműködésre törekszenek a kisantanttal, ezenkívül belátható közelségbe került a francia—olasz megállapodás is. Mindezek révén létrejöhet a szerződések olyan rendszere, amely alapot teremthet a biztonság és a lefegyverzés megvalósításához.” Benes helyzetmegítélése túlságosan optimista volt, de kétségtelen, hogy 1934 nyarán Németország külpolitikai helyzetét — legalábbis átmenetileg — a majdnem teljes elszigeteltség jellemezte. Mindez hozzátartozik a rövidesen bekövetkezett drámai események megértéséhez.
ELŐKÉSZÜLETEK A NEMZETISZOCIALISTA FELKELÉSRE
Hitler Canossa-járása után a müncheni osztrák náci pártközpont megkezdte egy nagyszabású puccs előkészítését. Terveikben a kormány tagjainak letartóztatása és az irányító központok (telefon, rádió, vasút, Nemzeti Bank stb.) megszállása szerepelt. Dollfuss helyére Anton Rintelen római osztrák követet szemelték ki, aki évek óta szoros kapcsolatban állt a nemzetiszocialistákkal, és hajlandó volt vállalni az átmeneti kormány megalakítását.
Rintelen a két világháború közötti időszak egyik legsötétebb alakja. Már a húszas évek elején egyik legtevékenyebb szervezője volt az osztrák ellenforradalmi mozgalomnak. Mint Steiermark tartományfőnöke, állandó támogatást nyújtott a Heimwehr megerősödéséhez. Az ellenforradalom „fehér Internacionáléjában” is kiemelkedő szerepet játszott. A Magyarországi Tanácsköztársaság idején a magyar fehértisztek a stájerországi Feldbachban gyülekeztek Lehár Antal csendőr ezredes parancsnoksága alatt; a belőlük szervezett alakulatok képezték a dunántúli Horthy-hatalomátvétel, majd a két királypuccs katonai bázisát. Felfegyverzésüket és ellátásukat jelentős részben Anton Rintelen tartományfőnök támogatásának köszönhették. Horthyék hatalomra jutása után Rintelen volt a leglelkesebb szószólója a magyar—osztrák közeledésnek, mert tudta, hogy adott esetben az ellenforradalmi Magyarországtól minden támogatást megkaphat a szociáldemokrata Bécs ellen. A húszas évek elején Rintelen fedezte a nemzetközi botránnyal záruló szokolhamisítási akciót, melynek célja Csehszlovákia gazdasági rendszerének szétzilálása lett volna. A magyar, bajor és osztrák közreműködéssel Grazban előállított hamis pénzt többek között Mészáros Gyula magyar professzornak kellett volna nagy mennyiségben forgalomba hoznia. A csalás lelepleződött, az osztrák rendőrség az ügyet elkente, de a parlamentben a szociáldemokrata ellenzék tagjai gyakran kiáltották oda Rintelennek: „Szokolhamisító!” Politikai ambíciói a kancellári szék megszerzéséig, sőt korlátlan egyéni hatalmának megteremtéséig terjedtek. A szélsőséges jobboldali mozgalmak táptalajra találtak Stájerországban, amely az ő vezetése alatt a Bécs ellen szervezkedő tartományi reakció legerősebb bázisa lett. 1931-ben itt került sor először a Heimwehr puccskísérletére, amelynek előkészítésében Rintelen fontos szerepet játszott. Szembetűnő diktátori törekvései miatt a tartományban König Antonnak, Antal királynak nevezték. Szélsőséges politikai nézetei, határtalan, de korábban kielégítetlen érvényesülési vágya alapján a nácik őt tekintették a legalkalmasabbnak a Dollfuss helyére lépő új kormány megalakítására. Erre a szerepre már csak azért is alkalmasnak tartották, mert Rintelen a Keresztényszocialista Párt tagja volt. Korábban oktatásügyi miniszterként részt vett Dollfuss kormányában, most pedig római osztrák követként működött. Politikai pályafutása jól beillett a nácik azon tervébe, hogy a széles közvélemény előtt elködösítsék az akció igazi jellegét, Rintelen előtérbe állításával azt a látszatot keltsék, mintha a kormányváltozás pusztán a Keresztényszocialista Párt egyik szárnyának győzelmét jelentené.
Habicht személyesen tárgyalt Rintelennel első ízben 1934 áprilisában Monte Fiasconéban, majd július első felében Braccianóban, és megállapodott vele a készülő puccs részleteiről.
A nácik fokozódó tevékenysége felkeltette a kormány gyanúját. A hatalom erőszakos megszerzésére vonatkozó terveik sem maradtak teljes titokban. A Bundeskanzleramt — a miniszterelnökség — biztonsági osztálya már május 15-én jelentette, hogy Heinrich Himmler Gestapo-főnök, Werner Fritsch, a Reichswehr főparancsnoka és Werner von Blomberg hadügyminiszter megszemlélték az Osztrák Légió egységeit, ami azt sejteti, hogy azok rövidesen bevetésre kerülnek. A felső-ausztriai biztonsági igazgató, Peter Revertera, június 21-én kelt jelentésében azt írta, hogy a náci terrorakciók július közepén érik el majd csúcspontjukat, s akkor magas személyiségeket is merényletek fenyegetnek.
Számos egyéb jel is figyelmeztette az osztrák kormányt, hogy a nácik nagyobb akciót készítenek elő. Tauschitz berlini osztrák követ 1934. június 15-én, hat héttel a bekövetkezett események előtt, azt jelentette, hogy vezető berlini náci pártkörök olyan híreket terjesztenek, miszerint az osztrák kommunisták merényletet készítenek elő Dollfuss kancellár, Starhemberg alkancellár és Fey miniszter ellen. „Nem tartom kizártnak, hogy az állítólag előkészítés alatt álló kommunista merénylet hírét azért lanszírozzák, hogy a nácik oldaláról esetleg végrehajtandó merényletekért a felelősséget már jó előre a kommunistákra hárítsák” — fűzte hozzá a hírhez a követ. Eggerth müncheni osztrák főkonzul 1934. július 2-án szintén olyan értesüléseket szerzett, hogy „a kiképzőtáborokban nyíltan beszélnek az osztrák szövetségi kancellár meggyilkolásának tervéről”.
Riasztó hírek érkeztek arról is, hogy a nemzetiszocialista összeesküvés titkos szálai a legmagasabb osztrák közhivatalokat is behálózzák. A külügyminisztérium politikai osztályvezetője, Theodor Hornbostel, már áprilisban olyan ügynöki jelentést kapott, hogy „a kancellári hivatal, a bécsi Polizeipräsidium és a müncheni nemzetiszocialista pártközpont között jól működő titkosszolgálat alakult ki. Bécsben 4—5 összekötő tartja kézben a legfontosabb osztrák közhivatalokban folyó hírszerzést, s minden fontos értesülést és dokumentumot haladéktalanul továbbítanak Münchenbe.”
Eközben a müncheni pártközpont folytatta a lázadás előkészítését. A katonai vezetéssel Fridolin Glasst, az osztrák hadsereg egykori tisztjét bízták meg, akit nemzetiszocialista propagandatevékenysége miatt távolítottak el a hadseregből, s azóta a nácik bécsi SS-szervezetét vezette. A politikai vezetést dr. Otto Wächter bécsi ügyvédre ruházták, aki május végén részletes tájékoztatást kapott Habichttól.
A lázadás elnyomása után számos dokumentum került az osztrák kormány kezébe, amelyek bizonyítják, hogy a lázadást Németországban készítették elő, és a német vezető körök a legapróbb részletekig informálva voltak a készülő eseményekről. Július 26-án hajnalban az osztrák határon letartóztattak egy Franz Heel nevű német állampolgárt, akinél két igen fontos okmányt találtak a lázadás előkészítésére és céljaira vonatkozóan. Az egyik egy tervezet volt, amely szerint az osztrák nemzetiszocialistáknak híreket kellett terjeszteniük Dollfuss lemondásáról, majd a zavart felhasználva megszállniuk a bécsi középületeket, ellenállás esetén használhatatlanná tenni a közlekedési és híradási eszközöket, továbbá az SS- és SA-alakulatokból megszervezni az új karhatalmat. A másik okmány egy rejt jelzett szöveg volt, amelynek megfejtése után világossá vált, hogy Dollfuss meggyilkolása már az előzetes tervekben szerepelt.
A német vezető szervek közvetlen részvételét bizonyítja egy másik dokumentum is. A német propagandaminisztérium hatáskörébe tartozó Deutsche Presseklischee-Dienst (Német Sajtóképszolgálat) július 22-i keltezéssel összeállította a német lapok számára a bécsi lázadás egyes mozzanataira vonatkozó képanyagot. Megtalálható itt a bécsi kancellári palotának meg a rádió épületének a képe, alattuk olyan szöveggel, hogy a „felkelők birtokukba vették”; Dollfuss képe azzal az aláírással, hogy a „felkelők meggyilkolták”; Rintelen arcképe azzal a szöveggel, hogy „tárgyalásokat folytat az új kormány megalakításáról” stb. Ezek a klisék a német propagandaminisztérium illetékes tisztviselőjének ügybuzgalma folytán már a július 25-i reggeli postával a Strasbourgban megjelenő „Der Elsässer” című lap szerkesztőségébe érkeztek, tehát öt-hat órával a bécsi lázadás kirobbanása előtt. Maguk az aláírások is elárulják, hogy még az események előtt készültek, mert olyan epizódokról számolnak be, amelyek a titkos tervekben szerepeltek ugyan, de a valóságban nem kerülhetett sor rájuk. Így például Rintelen nem folytathatott tárgyalásokat az új kormány megalakításáról, mert röviddel a lázadás kitörése után letartóztatták.
A „Völkischer Beobachter”, a német náci párt központi lapja, már június 17—i vezércikkében felvetette a Rintelen vezetése alatt megalakítandó osztrák kormány gondolatát, amikor még Rintelen belpolitikai szerepléséről szó sem esett Ausztriában. Július 19-én a korábbi bécsi Gauleiter, Frauenfeld, beszédet mondott a müncheni rádióban, és kijelentette, hogy a Dollfuss-kormány sorsa megpecsételődött, „el fogja sodorni az áradat, amelyet maga szabadított el”. Berlini és bécsi diplomáciai körökben már napokkal a lázadás előtt suttogtak arról, hogy „Ausztriában valami készülőben van”.
A csehszlovákiai Sumava-hegységben levő Fekete-tóból néhány évvel ezelőtt fontos náci iratok kerültek elő, amelyek részletes képet adnak a puccs előkészítéséről. Eszerint Theodor Habicht 1934 június elején Münchenbe rendelte Fridolin Glasst, hogy általa tájékozódjék az osztrák nácik katonai helyzetéről. Ez alkalommal megismertette Rudolf Weydenhammerrel, közvetlen munkatársával, akit arra a feladatra jelöltek ki, hogy összekötő legyen a felkelők és Rintelen, valamint a müncheni pártközpont között.
A döntő megbeszélés 1934. június 25-én zajlott le Zürichben. Ezen Theodor Habicht, Rudolf Weydenhammer, Fridolin Glass és Otto Wächter vettek részt. Habicht részletesen ismertette a felkelés előzetesen, már Hitler által jóváhagyott tervét: az osztrák minisztertanács ülését felhasználva a nemzetiszocialista egységek Glass vezetésével megszállják a kancellári palotát, letartóztatják a szövetségi kormány tagjait és az államelnököt, majd az utóbbit a nemzetiszocialisták által kijelölendő új kormány kinevezésére kényszerítik.
Az akció katonai részét a 89. bécsi SS-ezred 150 kiválasztott tagjával kívánták végrehajtani, mégpedig úgy, hogy előzetesen a bécsi katonai városparancsnokság épületében az osztrák szövetségi hadsereg egyenruháiba öltöztetik, majd teherautókon a Ballhausplatzra szállítják őket. A városparancsnokság részéről Sinzinger alezredest, törzskari főnököt* Ausztria német megszállása után Sinzingert tábornoki rangra emelték, és Bécs katonai parancsnokává nevezték ki.* avatták be a titkos tervbe, tehát meglepetésektől itt nem tartottak.
A rádiót és a telefonközpontot civil ruhás SS-tagoknak kellett volna megszállniuk. A két utóbbi akció sikeres végrehajtását annál inkább kockázattól mentesnek hitték, hiszen a bécsi Polizeipräsidium riadóosztályának vezetője, dr. Gotzmann őrnagy, szintén az összeesküvők oldalán állott.
A zürichi tárgyalások után Glass visszatért Bécsbe, Rudolf Weydenhammer pedig július 11-én Rómába utazott, hogy a puccs „kancellárjelöltjét” behatóan informálja az előkészületekről és a személyével kapcsolatos tervekről. Weydenhammerrel tárgyalva Rintelen rámutatott több, a nácik számára veszélyes körülményre. A szorosabb osztrák—olasz együttműködés megteremtése érdekében Mussolini meghívta Dollfuss kancellárt Riccionébe, hogy nyári szabadságát családjával együtt töltse a Duce nyári rezidenciáján. Ezenkívül a közeli jövőben sor kerülhet Dollfuss és Barthou találkozására, s máris olyan értesülései vannak, hogy a francia kormány messzemenő katonai engedményekben kívánja részesíteni Ausztriát, valamint újabb nemzetközi kölcsönnel szándékozik az osztrák függetlenséget megerősíteni. Mindezeket megelőzendő, a tervezett hatalomátvételnek még július végén meg kell történnie; különben ő maga sem tudja tovább halogatni szabadságát, amelyről már nem szándékozik Rómába visszatérni.
Eközben Fridolin Glass Bécsben folytatta a felkelés katonai előkészítését. Tanácskozott dr. Gotzmann őrnaggyal, Rotterrel, a Ballhausplatz biztonságáért felelős rendőrségi ügyosztály tisztjével, Steinhäusllel, a rendőrség másik fontos beosztású tisztviselőjével és az említett Sinzinger alezredessel. E tárgyalások hátterének és későbbi következményeinek jobb megértése érdekében el kell mondanunk, hogy az osztrák államhatalmi szervek irányításában — elsősorban középszinten — a nemzetiszocialista befolyás akkor már igen erős volt. A legmagasabb szintű irányító tisztségekben és a tábornoki karban viszont konzervatív-monarchista beállítottságú személyiségek kezében volt a hatalom. A tervezett puccs végrehajtását ezért úgy képzelték el, hogy a hatalmi szervek középkádereire támaszkodva villámgyors akcióval kész helyzetet teremtenek, és az egész kormány kikapcsolásával megbénítják a nácizmussal szemben álló konzervatív-keresztényszocialista tábornoki kar (főleg Zehner hadügyi államtitkár) cselekvőképességét.
Július 15-én este Habicht müncheni lakásán a házigazda, Weydenhammer, Glass, Wächter, továbbá Frauenfeld és Reschny bécsi SA-vezetők, Sinzinger alezredes, valamint Egert őrnagy, az osztrák hadügyminisztérium távirati osztályának munkatársa részvételével zajlott le a puccsot előkészítő náci vezérkar utolsó közös értekezlete. Glass tájékoztatta a jelenlevőket a megtett katonai intézkedésekről, majd kitűzték az akció időpontját. Értesültek arról, hogy az osztrák minisztertanács a nyári szünet előtt július 24-én délután tartja utolsó ülését: ezt az alkalmat kívánták felhasználni a Ballhausplatz elfoglalására.
Július 23-án Bécsbe érkezett a lázadók kancellárjelöltje, Anton Rintelen, és az Imperial Szállóban várta a fejleményeket. Másnap hajnalban megérkezett az egész akció legfelsőbb vezetője, Rudolf Weydenhammer, aki ez alkalommal Rudolf William angol kereskedőnek adta ki magát. Délelőtt hosszabb beszélgetést folytatott Rintelennel, s megállapodott vele az új kormány megalakításának részleteiben.
Fridolin Glass minden előkészületet megtett a Ballhausplatz megszállására. A minisztertanács ülését 16 órára hívták össze, a lázadók 17.30-ra irányozták elő a kancellári palota rajtaütésszerű elfoglalását. Az összeesküvés gépezete példásan működött. A lázadásban részt vevő 150 SS-tag civil ruhában már útban volt a városparancsnokság, illetve a rádió épülete felé, amikor váratlanul minden terv összeomlott: a kormány ülését — véletlen ok folytán — másnapra, július 25-én délelőtt 11 órára halasztották. A náci hírszerzés azonban még azelőtt birtokába jutott a hírnek, mielőtt a mozgósított egység eljutott volna a kijelölt pontokra, illetve az akció tényleges végrehajtásába belekezdett volna. Glass szervező tehetségét bizonyította, hogy rövid félórán belül leállította az akciót, s embereit hazaküldte azzal, hogy még az éjszaka folyamán megtudják a lázadás új időpontját.
Kalandfilmbe illő fordulatok. De az izgalmas események hátterében ott lappang a Dollfuss-féle kleriko-fasiszta rendszer tragédiája: februárban véres kegyetlenséggel leverték a demokráciát, vele az ország belső rendjének és függetlenségének tömegbázisát, s a hatalom egy maroknyi jobboldali politikus kezében összpontosult. A nácik — a maguk módján — felmérték ennek jelentőségét, és arra a következtetésre jutottak, hogy a néptömegektől elszigetelt kormányt egy mindenre elszánt lázadó csoport egyik óráról a másikra hatalmába kerítheti, s ezáltal teljesen új irányt szabhat az ország történetének.
A Ballhausplatzon készülő drámát olyan jelenetek is kísérték, melyekről ma sem lehet pontosan tudni, hogy bennük az összeesküvés szimpatizánsai játszottak-e öntudatlanul szerepet, vagy pedig az osztrák közhivatalnokok közmondásos tehetetlenségéről és bürokratizmusáról volt szó. Csak egyet említünk a július 24-i nap eseményei közül. Nagyjából abban az időpontban, amikor az összeesküvők már útban voltak a tervezett gyülekezési pontokra, a résztvevők egyike, egy Paul Hudl nevű fakereskedő, közvetett úton a bécsi rendőrség tudomására juttatta, hogy aznap délután a nemzetiszocialisták a kancellári palota megszállását tervezik, és ki akarják kényszeríteni a Rintelen-kormány kinevezését. A bécsi rendőrség — a névtelen feljelentéseknél szokásos előírások szerint — gondosan és rendkívül lassan feljegyzést készített az „ügyről”, majd anélkül, hogy a kancellár és az egész kormány sorsát közvetlenül érintő bejelentés valódiságát vagy alapját ellenőrizte volna, a Ballhausplatz őrizetével megbízott kerületi kapitányságot felszólította az épület „körültekintőbb védelmére”. Ott pedig — miután 1933 márciusa óta már megszokták, hogy a központ ilyen figyelmeztetéseket küld — szabályszerű iktatás után lerakták a többi „elintézett” iratok közé. A kormány tagjai közül senkinek sem hozták tudomására a fontos értesülést, pedig annak ismeretében július 24-én délután csírájában elfojthatták volna a készülő puccsot.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
