Zenés téli meteorológiai előrejelzést készített a Gazprom Európára

A Gazprom egy viszonylag hosszú, két perces videós meteorológiai előjelzést készített Európa számára. A nem éppen vidám végkimenetelű prognózis azt mutatja be, hogy hogyan fagynak meg Európa fővárosai az orosz gáz nélkül.

A prognózis szerint miután nullára csökkent a nyomás a gázvezetékeken, hó és jég söpör végig a kontinensen. A kezdő képeken egy munkás lezárja a vezetéket, majd jeges felhők kúsznak az égen, közben a Brüsszelről, Berlinről, Párizsról és Londonról készült légi felvételek sorjáznak.

A videóhoz Jurij Vizbor „A tél hosszú lesz” című dalát illesztették aláfestő zenének.

„Ez erkölcstelen, és a politikusoknak meg kell oldaniuk ezt a válságot…”

A minimálbéren élő magyaroknak egyhavi bruttó fizetésükbe kerül, hogy ki tudják egyenlíteni az éves energiaszámlájukat

Magyarországon az átlagos éves energiaszámla az alacsony fizetésű és minimálbéren foglalkoztatott munkavállalók egyhavi bérének felel meg, állítja az Európai Szakszervezeti Szövetség.

A minimálbéren élő magyaroknak egyhavi bruttó fizetésükbe kerül, hogy ki tudják egyenlíteni az éves energiaszámlájukat

Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) friss elemzése szerint az alacsony keresetű munkavállalók éves átlagos energiaszámlája ma már meghaladja az egyhavi bért az uniós tagállamok többségében.

Mintegy 9,5 millió dolgozónak már a válság kezdete előtt is nehézséget okozott az energiaszámlák kifizetése. Idén júliusra a gáz és az áram ára Európa-szerte 38 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest, és a költségek folyamatosan emelkednek, áll a nemzetközi szervezet közleményében.

Emiatt 16 uniós tagállamban a minimálbért kereső munkavállalóknak egyhavi bérüknek megfelelő összeget vagy annál is többet kell félretenniük ahhoz, hogy otthonukban a villanyt és a fűtést fenntarthassák.

Az ESZSZ-nek az Eurostatra hivatkozó kimutatása szerint Magyarországon 2022 júliusában 198 497 forintnak felelt meg az átlagos éves energiaszámla, szemben a 200 ezer forintos minimálbérrel.

Négy országban – Szlovákiában, Görögországban, Csehországban és Olaszországban – az átlagos éves energiaszámla mára meghaladja egy átlagbért kereső munkavállaló egyhavi bérét is.

Az adatok a 2022. júliusi energiaköltségekre vonatkoznak. A válság azonban egyre súlyosbodik az energia és más közszükségleti cikkek, például az élelmiszerek időközben bekövetkezett további drágulása miatt. Az ESZSZ ezért felszólítja a tagállami vezetőket, hogy határozottan lépjenek fel a fenntarthatatlan energiaár-emelkedés megszüntetése érdekében. Javaslataikat az energiaügyi miniszterek pénteki brüsszeli ülése elé időzítették. Az uniós vezetőknek küldött javaslatcsomag a következőket tartalmazza:

  • Emeljék a béreket a megélhetési költségek emelkedésének megfelelően, ami azt jelenti, hogy támogassák a kollektív tárgyalásokat.
  • Emeljék a minimálbéreket és biztosítsanak gyorssegélyeket az alacsony keresetűek számára, akiknek nehézséget okoz az energiaszámlák kifizetése. Tiltsák be a háztartások lekapcsolását az energiáról.
  • Határozzák meg az energiaszámlák felső határát a fogyasztók számára, és adóztassák meg az energiavállalatok által termelt többletnyereséget.
  • Hozzanak nemzeti és európai válságellenes támogatási intézkedéseket a jövedelmek és a munkahelyek védelmére az iparban, a szolgáltatásokban és a közszférában.

Dolgozó emberek milliói már a válság előtt is küzdöttek a számláik kifizetésével, most pedig arra kérik őket, hogy a csökkenő bérek mellett fizessék meg a robbanásszerűen emelkedő energiaköltségeket. Amikor a számla több mint egy havi fizetésünkbe kerül, nincs az az okos spórolási trükk, ami változtatna a helyzeten. Ezek az árak már egyszerűen megfizethetetlenek emberek milliói számára” — fejtette ki Esther Lynch, az ESZSZ főtitkárhelyettese. – E számok mögött emberek állnak, akiknek egyre nehezebb döntéseket kell hozniuk arról, hogy megengedhetik-e maguknak, hogy bekapcsolják a fűtést vagy meleg ételt főzzenek a gyerekeiknek. Eközben az energiavállalatok vezérigazgatói és részvényesei rekordnyereséget zsebelnek be az ő kárukra. Ez erkölcstelen, és a politikusoknak meg kell oldaniuk ezt a válságot, mielőtt idén télen életekbe kerül – nyilatkozta Esther Lynch.                                                                                        (Népszava)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

 

Bal-Rad komm:  „…most pedig arra kérik őket, hogy a csökkenő bérek mellett fizessék meg a robbanásszerűen emelkedő energiaköltségeket….”

Hm – hm! „…arra KÉRIK (?) őket…” Esther Lynch, az ESZSZ főtitkárhelyettese a jelek szerint nem ismeri a kérés és a kényszerítés fogalmak közti különbséget. Ésa politikusoknak könyörög, hogy oldják már meg ezt az Ő ERKÖLCSTELENSÉGÜK MIATT az emberekre zúdított válságot.

Szegény jó NAIV Esther Lynch! Ezek szerint ő NINCS TISZTÁBAN a politikusok LEGFŐBB ISMÉRVÉVEL! Miszerint: „ahol véget ér az emberi tisztesség, OTT KEZDŐDIK A POLITIKUS!”  

Márpedig a POLITIUS AZ EGY ELEVE ERKÖLCSTELEN ÉS GÁTLÁSTALAN HAZUDOZÓ, BETEG LELKÜLETŰ, LOPÁSRA – RABLÁSRA – GYILKOLÁSRA KÉSZ, BŰNÖZŐ JELLEMŰ SALAKANYAGA AZ EMBERISÉGNEK!

Ám az emberiség nagy tömegeivel szemben NÁRCISZTIKUS HAJLAMÚ, ÁLLANDÓAN KÜLDETÉSTUDATTÓL GYÖTÖRT, ERŐSZAKOS ÉS KÍMÉLETLEN – KEGYETLEN EGYED!

Namármost! „EZEKTŐL” KÉRNI AZ ÁLATALUK GERJESZTETT PROBLÁMÁK MEGOLDÁSÁT?

Ez bizony TÖBB MINT NAIVITÁS! 

REMÉLJÜK, HOGY DÖBRÖGISZTÁN NÉPE MÁR „MEGJÖTT EBBŐL AZ UTCÁBÓL”! 

Petőfi Sándor:

A NÉP NEVÉBEN

Még kér a nép, most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

S a nép hajdan csak eledelt kivánt,
Mivelhogy akkor még állat vala;
De az állatból végre ember lett,
S emberhez illik, hogy legyen joga.
Jogot tehát, emberjogot a népnek!
Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, s ki rásüti:
Isten kezét el nem kerűlheti.

S miért vagytok ti kiváltságosok?
Miért a jog csupán tinálatok?
Apáitok megszerzék a hazát,
De rája a nép-izzadás csorog.
Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
Amíg föltűnik az arany ere…
S e kéznek nincsen semmi érdeme?

S ti, kik valljátok olyan gőgösen:
Mienk a haza és mienk a jog!
Hazátokkal mit tennétek vajon,
Ha az ellenség ütne rajtatok?…
De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,
Majd elfeledtem győri vitézségtek.
Mikor emeltek már emlékszobort
A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?

Jogot a népnek, az emberiség
Nagy szent nevében, adjatok jogot,
S a hon nevében egyszersmind, amely
Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.
Az alkotmány rózsája a tiétek,
Tövíseit a nép közé vetétek;
Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét!

Még kér a nép, most adjatok neki;
Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz… ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

 

Hídavatással egybekötött hídösszeomlás

A Kongói Demokratikus Köztársaságban a megnyitó ünnepségen leomlott egy patak fölé „épített” gyaloghíd, miközben átvágták az avató piros szalagját.- tudósít az esetről a Mandy News portál.

A felvételen látható, amint leomlott a körülbelül két méter magas építmény a rajta tolongó emberekkel együtt, akik az ünnepélyes megnyitás alkalmának örömére lepték el az objektumot.

A híd pontosan abban a pillanatban rogyott össze, amikor a ceremóniára feljogosított nő átvágta a piros szalagot.

Lett nagy riadalom, de az eset során senki nem sérült meg. A hídomlás után a helyi lakosok és a katonaság segített a ceremónia nagytiszteletű vendégeinek kijutni a patakba rogyott hídról a biztonságot jelentő partra.      (life.ru)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

A Volksbund törekvései és a nyilasok nemzetiségi törvényjavaslata

(idézet: Ez volt a Volksbund – Tilkovszky Loránt)

 

A német Biztonsági Szolgálat 1940. április 19-i jelentése szerint a német haderő északi katonai sikerei „bizakodóvá tették a magyarországi németség hangulatát”.1 Ezzel kapcsolatban Tolna megye főispánja azt jelentette, hogy – különösen a völgységi járás német falvaiban – elterjedt a hír: „most pedig Magyarország megszállása következik”. Ettől azt várták, hogy akkor „az összes nagybirtokokat fel fogják osztani maguk között, és ahová már nem jutnak svábok, oda Németországból fognak telepeseket hozni, úgy hogy a Dunántúl egyszerre óriási német többségű területté válik”.2

A Volksbundnak a magyar kormánnyal szembeni panaszai közt szerepelt, hogy ebben az időben a Volksbund-tagokra súlyos adókat vetettek ki, és sokszor zaklatták őket katonai behívóparanccsal – nyilvánvalóan el akarták távolítani őket a szervezettől. A volksbundista fiatalok szüleit a legkülönbözőbb címeken kirótt pénzbüntetésekkel sújtották.3 Mint Erdmannsdorff követ április 25-én jelentette, Basch felkereste a miniszterelnököt, hogy a panaszokat szóvá tegye, s főként, hogy a helyi csoportok alakításának engedélyezését sürgesse. Már az előszobában figyelmeztette azonban egy tisztviselő, hogy ez utóbbi kérdést ne érintse. A megbeszélés úgy zajlott le, hogy Teleki nem is engedte Bascht szóhoz jutni: hosszas elméleti fejtegetésekbe bocsátkozott a kormányfő nemzetnevelési feladatairól, s ezzel húzta el a látogatás megszabott idejét. Később egy miniszterelnökségi tisztviselő hozta Basch tudomására, hogy helyi csoportok alakítása „közigazgatási okokból” nem engedélyezhető.4

Míg az észak-európai német katonai sikerek hatása Teleki ellenállását még nem puhította meg, a május 10-én megindult nyugat-európai „villámháború” sikerei nyomán a Volksbundnak teendő engedményeket már ő is elkerülhetetlennek látta. Egyelőre csak annyi történt, hogy május 15-én engedélyezte a Volksbund Jungkamerad című – eddig öthetenként kibocsátott – ifjúsági lapja havonkénti rendszeres megjelentetését június 1-től – abban a reményben, hogy a KALOT német nyelvű havilapja, a Jungfront ellensúlyozni fogja hatását. A Volksbund-sajtót nehéz volt azonban valójában ellensúlyozni. 1940 májusában a volksbundista hetilap, a Deutscher Volksbote 16 000, míg a Volksbildungsverein hetilapja, a Sonntagsblatt csak 7000 példányban jelent meg.5

Az ifjúsági lap engedélyezése aligha csillapíthatta számottevően a Volksbund s különösen annak Faulstich köré tömörülő szélsőséges szárnya elégedetlenségét. Basch a kormánnyal szemben határozottabb fellépést követelő Faulstichhoz írt május 18-i levelében elismerte, hogy „az utóbbi hónapokban népcsoportunk helyzete láthatóan rosszabbodott”, s mint új sérelem jelentkezett az italmérési jog megvonása a volksbundistáktól a határövezetbe tartozó német falvakban, a honvédelmi törvény egyik cikkelye (1939: II. tc. 228. §) alapján – de arra is rámutatott, hogy mindezek ellenére „tagjaink száma már meghaladja a 31 000-et”. Közölte, hogy memorandummal fordul a miniszterelnökhöz, ugyanis „mindent meg kell próbálnunk, hogy lojális úton kedvező fordulatot érhessünk el”.6 A miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztályán kijelentette, hogy amennyiben benyújtandó memorandumát nem vennék figyelembe, távozik a Volksbund éléről, a volksbundista képviselők kilépnek a kormánypártból, és önálló német politikai pártot alakítanak.7

A külügyminiszter kérésére a nemzetiségi ügyosztály a panaszokat a következőkben foglalta össze: a) a csendőrség túlbuzgósága, b) a leventeoktatóknak a német nemzetiségű leventékkel való bánásmódja, c) a rendőri büntetőbírói ítéletek nagyobb számúak és súlyosabbak a német, mint a magyar lakossággal szemben, d) erőszakos névmagyarosítás az iskolákban és a katonaságnál, e) az iskolarendszer átszervezésénél a szülőket megfélemlítik, és nem biztosítanak németül tudó tanerőket, f) hatósági személyek a németeket kitelepítéssel fenyegetik.8

Basch csak kényszerűségből határozta el magát május közepén memorandum benyújtására. Ettől kedvező fogadtatás esetén is csak részeredményeket remélhetett, amelyek a magyar jogrendhez való alkalmazkodásuk folytán csak kevéssé felelhetnek meg a német népcsoportjog elméletének és – Szlovákiában „mintaszerűen” kiépített – gyakorlatának.9 Eredetileg azt képzelte, hogy a német villámháborús győzelmek nyomán kialakult helyzetben Magyarországot rászoríthatják egy, a szlovákiaihoz hasonló német népcsoport-alkotmány elfogadására. Erre a törekvésre utalt a tekintélyes népcsoportjogi szakértőnek, az időközben a krakkói német kormányzóság központi főelőadójának kinevezett Kurt Ottó Rabinak feltűnése Magyarországon, akinek – mint említettük – döntő szerepe volt Szlovákiában a német népcsoport jogi helyzete kidolgozásában.10 A német népcsoportjog magyarországi érvényesítésére irányuló törekvés azonban úgy látszik nem maradt észrevétlen a magyar kormány előtt; a német Biztonsági Szolgálat egy későbbi összefoglaló jelentése megemlékezik arról, hogy a magyar hatóságok titkos utasítást kaptak a Volksbund-funkcionáriusok legszigorúbb megfigyelésére, s ezzel kapcsolatban az utasításban ez állt: „Volksbund-alkotmány követelése hazaárulás”.11

Basch bizonyos lehetett abban, hogy népcsoportalkotmányt normális körülmények között nem tudna elfogadtatni. A Norvégia megszállását követő első napokban olyasmiket mondott, hogy „Magyarország esetleg német védelem alá kerülhet”. Állítása szerint erről a német birodalomban nyíltan beszélnek, s „úgy képzelik a dolgot, hogy itt egy, a németek kívánságait föltétlenül végrehajtó kormány alakul, egy általános tiszteletnek örvendő személyiség vezetésével”.12 A nyilasok azt hitték, hogy ez senki más nem lehet, mint Szálasi, s a Nyilaskeresztes Párt országos pártvezetőségi tanácsának április 30-i értekezletén Vágó Pál arról beszélt, hogy „a jelenlegi politikai helyzet mellett a hatalom átvételére váratlanul és meglepetésszerűen is sor kerülhet”.13

Ebből a helyzetmegítélésből fakadt az a lázas törekvés, hogy a Nyilaskeresztes Párt a kölcsönös sérelmekre fátylat borítva sürgősen rendezze – az 1939. májusi országgyűlési választások óta igen elmérgesedett – viszonyát a Volksbunddal, s hogy a magyarországi német népcsoportnak a német birodalom által figyelemmel kísért és támogatott törekvései iránt valami feltétlenül meggyőző erejű gesztust tegyen. A szoros együttműködést szorgalmazó politikának Vágó Pál volt a legbuzgóbb képviselője, aki már a választási hadjárat időszakában foglalkozott egy, a német népcsoport s általában a magyarországi nemzetiségi kérdés rendezésére vonatkozó nyilaskeresztes javaslat gondolatával, s dr. Leicht József soproni ügyvéddel közösen már akkor sikerült „filtrálnia” annak alapvonásait.14 Amikor pedig 1939 októberében felvette az érintkezést Baschsal, „a német birodalom védelme érdekében az angol-zsidó bekerítő politika ellen közösen folytatandó legális és illegális propaganda” ügyében, már akkor kijelentette, hajlandó olyan kisebbségi törvényjavaslatot beterjeszteni a parlamentben, amely a német népcsoportjogi követelményeket veszi alapul.15

A Nyilaskeresztes Párt propagandavezetője, Málnási Ödön – német menyasszonya, „a szőke Gréte” révén – kapcsolatba lépett a stuttgarti Deutsches Auslandsinstituttal, ahonnan egy Kékesi nevű németországi nyilas összekötő közvetítésével Vágó kézhez kapott egy tervezetet, amely tartalmazta a német népcsoportjognak megfelelő követelményeket.16 Ezek messzemenő figyelembevételével dolgozták ki a nyilas javaslatot Vágó Pál irányításával az „Országépítő Szék” jogi osztályának munkatársai, személy szerint elsősorban dr. Strache Gábor és dr. Pethő Tibor kir. törvényszéki tanácselnök, jogász szakemberek.17 Felfigyelve Baschék törekvésére, hogy a szlovákiai német népcsoportalkotmány megfelelőjét magyarországon bevezessék, a Nyilaskeresztes Párt vezetősége módját ejtette, hogy a Budapestre látogató pozsonyi német követet is informálja „szándékolt népcsoport-politikájáról”.18 Megjegyzendő, Szálasi ebben az időben börtönben ült, így nem vett részt a törvényjavaslat elkészítésében, amely – mint utóbb kiderült – nem is fedte teljesen elképzeléseit. Szabadulása után taktikai okokból formálisan elfogadta ugyan, de lényegében saját elgondolásainak igyekezett érvényt szerezni pártja nemzetiségpolitikájában.

Érdekes, de egyáltalán nem véletlen, hogy Basch, aki eddig mereven elzárkózott a nyilasok nemzetiségpolitikai terve elől, éppen ekkor, május közepén, változtatta meg magatartását. Ennek oka, hogy a remélt külpolitikai beavatkozás és belpolitikai fordulat nem következett be. Így kilátástalanná vált egy teljes értékű német népcsoportalkotmány elfogadtatása. Ezért Basch egy olyan memorandum elfogadtatását tűzte ki célul, amely lehetőség szerint a tervezet minél több elemét próbálja érvényesíteni a kormánynál. Valóban, a Nyilaskeresztes Párt a DAI-tól kapott ez irányú segítség felhasználásával nagymértékben érvényesítette tervezetében ugyanezeket az elemeket; sokkal messzebbmenően, mint ahogy a Teleki-kormányhoz benyújtani készült memorandum. Amikor Basch és Goldschmidt most rászánták magukat arra, hogy Vágóval és négy másik nyilassal együtt közösen megvitassák a nyilas nemzetiségpolitikai tervezetet, ezt nem azzal a céllal tették, hogy a Nyilaskeresztes Párttal, mint a hatalom várományosával paktumot kössenek népcsoportigényeik biztosítása érdekében, hanem azért, mert a Teleki-kormánynak benyújtandó Volksbund-memorandum fogadtatása szempontjából taktikailag hasznosnak találták, ha azt megelőzően a nyilasok maximális népcsoportjogi követelményeket tartalmazó tervezetet hoznak nyilvánosságra, hogy ahhoz viszonyítva a Volksbund követelései mérsékelteknek tűnjenek.19 Közreműködésükkel nyerte el végleges formáját a Nyilaskeresztes Párt törvényjavaslata „a Magyar Szent Korona területén élő népcsoportok önkormányzatáról és anyakönyvvezetéséről”, amelyet Vágó Hubay Kálmánnal közösen nyújtott be 1940. június 7-én a parlamentben. (A törvényjavaslat előkészítésében és a Baschékkal folytatott tárgyalásokban Hubay személyesen nem vett részt.)20

A magyar kormányt nem érte váratlanul a nyilas törvényjavaslat benyújtása. A Fajvédő Szövetségnek a Nyilaskeresztes Pártba beépített embere, Vargha Károly, aki már többször szerzett meg bizalmas pártiratokat, a DAI-tól érkezett és széljegyzetekkel ellátott tervezet másolatát is megszerezte, s e dokumentum, valamint Vargha jelentése alapján a szövetség vezére, Zsabka Kálmán tájékoztatta a kormányt a nyilas nemzetiségi törvényjavaslat előkészítéséről.21 A nyilasok utóbb a velük kétszínű játékot űző volksbundistákat gyanúsították indiszkrécióval: Vágó szerint Basch és Goldschmidt maguk súgták be Pataky államtitkárnak, a miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztálya vezetőjének, a készülő nyilas törvényjavaslatot.22 Tény az, hogy a benyújtás másnapján, június 8-án olyan jól előkészített, szervezett pergőtüzet zúdított a magyar sajtó a nyilasokra, amely a törvényjavaslat előzetes alapos ismerete nélkül nehezen lett volna elképzelhető.

A nyilasok törvényjavaslata szerint minden „államépítő tulajdonságokkal rendelkező” népcsoportnak (a zsidókat nem tekintették ilyennek) joga van saját népközössége megszervezésére. A népcsoportok önkormányzati alkotmányt alakítanak ki maguknak, s az állam abba nem szól bele, hogy az egyes népcsoportok milyen alkotmánnyal óhajtják saját életüket szabályozni. Az államfő csupán szentesíti azt. A népcsoport vezetőjét nem az államfő nevezi ki, hanem a népcsoport bízza meg. A népcsoport a vele érintkező közigazgatási és rendészeti hatóságokat maga választja. A népcsoport, számarányának megfelelően, képviselőket küld a parlamentbe. A kormány egy „nemzetiségi miniszter” által gyakorolja a felügyeletet a népcsoportok felett; minden népcsoportot egy-egy államtitkár képviseli a minisztériumban. A népcsoport adót vethet ki a maga céljaira; ugyanakkor, mivel állami funkciókat lát el, igényt tart állami anyagi hozzájárulásra is. Az iskolákban a népcsoport nyelvén, a népcsoporthoz tartozó tanítók oktatnak; a magyar államnyelv az alsó fokú iskolában kötelező tantárgy, középiskolában csak külön tantárgy. A népcsoportok nyilvános anyakönyvet vezetnek tagjaikról. Büntetendő minden beolvasztási kísérlet. A népcsoport, a népiség gyalázása ezentúl az eddigi nemzetgyalázási büntetőjogi eljárással lesz egyenlő súlyú.23

A törvényjavaslat szövege és részletes indokolása szembeszökő módon a német népcsoportjogi igények nagyfokú figyelembevételével fejezte ki a nyilasok felajánlkozását – a pozsonyi magyar követség június 18-i bizalmas jelentése a leglényegesebb pontokban hamarosan ki is mutatta a javaslat meglehetősen szoros egybevágását a német népcsoport Szlovákiában már megvalósult jogi helyzetével.24 A törvényjavaslatnak az általános indokolást tartalmazó része viszont az egész Kárpát-medencét a német birodalom életterének ismerve el, kifejezetten a német birodalmi politikai és gazdasági érdekek itteni fokozottabb érvényesíthetésére hivatkozva ajánlotta fel a magyarországi nemzetiségi kérdés népcsoportjogi alapon való rendezését. Ennek során a magyar birodalmi gondolatot, a Kárpát-medence népeinek népcsoportjogi alapon való együttélését egy nemzetiszocialista Nagy-Magyarországban, mint a német birodalom elsőrendű érdekét tüntette fel.

A képviselőház június 13-i ülésén Teleki összeférhetetlenségi bejelentést tett Hubay Kálmán és Vágó Pál képviselők ellen az 1938: XIX. tc. 167. §-a alapján, minthogy mindkét képviselő „a magyar hazához és a magyar nemzethet tartozó köteles hűség ellen vétett”. Bejelentését Teleki azzal indokolta, hogy „a nemzetiségenként megszervezett népcsoportok az államhatalom körébe tartozó kormányzati és igazgatási ügyek széles területén az államhatalomtól teljesen független tevékenységet fejthetnének ki”, hogy a nyilas törvényjavaslat „a népcsoport jogszabályait az állami törvények szintjére emeli”, hogy „a népcsoport által választott vezető megerősítésének megtagadására az államfőnek nem ad lehetőséget”; hogy „a magyar nemzet a törvényjavaslat következtében, mint ilyen, megszűnnék: csak a magyar népcsalád és öt különböző nemzetiség alkotnák az országot”.25

Ugyanakkor június 14-én a Volksdeutsche Mittelstelle Hubay és Vágó nemzetiségi törvényjavaslatával kapcsolatban rámutatott, hogy a népcsoportjog általános érvényű megvalósítására való törekvés német szempontból jelenleg politikailag káros.26 Tehát teljesen téves a nyilasok azon elképzelése, hogy a német birodalom helyeselni fogja a minden nemzetiségre egyformán kiterjesztett népcsoportjognak az ország alkotmányába való iktatását. A VoMi azonban nemcsak azért foglalt állást a nyilaskeresztes törvényjavaslattal szemben, mert az a német népcsoport kivételes helyzetének biztosítása helyett az általános népcsoportjog érvényesítésére törekszik, hanem mert az – mint másnap, június 15-én leszögezte – a német népcsoportjog követelményeinek sem felel meg: „a tervezet a jelenlegi állapot – sok ezer német elmagyarosítása – fenntartását eszközli ki, s egy további magyarosítás számára ajtót s kaput kitár”.27

Mühl és Brandt képviselők 1940. június 19-én átnyújtották a miniszterelnökségen a Volksbund memorandumát, s Teleki megígérte annak alapos tanulmányozását. A memorandum egy másolati példányát Basch a német követségre is eljuttatta, kérve, hogy „a magyar hatóságok erről ne szerezzenek tudomást, mert megrontaná a légkört”.28 A rendőrség politikai osztályát vezető Sombor főtanácsos megállapításai szerint június második felében a romániai és jugoszláviai németek vezérei is emlékirattal fordultak kormányaikhoz, egységesen azt a taktikát követve, hogy a német népcsoportjogi követelmények átfogó és azonnali érvényesítésének felvetése helyett, amely csak kivételes körülmények közt bizonyulhat járható útnak, egymást követő és az igényeket fokozatosan kiterjesztő memorandumok sorozatával próbáljanak célt érni. Sombor értesülései szerint Basch kijelentette hívei körében, hogy a most benyújtott memorandumot „annak elintézése után újabb memorandum fogja követni”, s hogy „a népiségi harcban ma Magyarországon, Romániában és Jugoszláviában ugyanazt a küzdelmet folytatják, mint Henlein Konrád az összeomlás előtti Csehországban”.29

Hóman Bálint, a kormány kultuszminisztere, Telekitől „egyértelműbben németbarát” politikát követelő június 20-i emlékeztetőjében a német kisebbség kérdéseire is kitért, és a hatóságok, tanítók, leventeoktatók magatartását sérelmező Volksbund-memorandum követeléseivel egybehangzóan javasolta: „Leváltani minden németellenes tisztviselőt, minden vonalon.” Véleménye szerint a Németországgal való baráti kapcsolat szempontjából „talán egyetlen ütközőpont a Magyarország területén élő német nemzetiség problémája”.30

A Volksbundhoz ekkor „hivatalos magyar megállapítás szerint” 24 000 család tartozott, összesen mintegy 72 000 fővel, de valójában 150-200 000 főre kiterjedő befolyással; ezzel szemben a Volksbildungsvereinhez 14-16 000 család kb. 45 000-es lélekszámmal. A Volksbundnak 21 jóváhagyott helyi csoportja mellett mintegy 120 községben működtek illegitim szervezetei, míg a Volksbildungsverein valaha 200 helyi csoportjából már csak mintegy 70-et vallhatott igazából magáénak.31 Sombor főkapitány jelentése a Volksbund erősödésének rendkívül gyors ütemét hangsúlyozza ki: „A taglétszám az év eleji helyzettel szemben csaknem megháromszorozódott. A Deutscher Volksbote előfizetőinek száma is 60 százalékkal, példányszáma 100 százalékkal emelkedett.”32. – A Volksbund taglétszámát illetően hitelesség szempontjából a Faulstichhez intézett – ugyancsak már említett – május 18-i Basch-levél 31 000 fős adata tűnik leginkább megbízhatónak,33 de mivel ez feltehetően csak a regisztrált tagok száma, a családtagok és egyéb befolyásoltak köre bizonyára e szám többszöröse lehetett. Sem tényleges taglétszáma, sem a legelnagyoltabban számított befolyási köre alapján nem tarthatott azonban a Volksbund igényt a félmilliós magyarországi németség kizárólagos képviseletére. A nagy többség kívül állt még ekkor a Volksbund tényleges szervezeti hatókörén, de természetesen a német hadi sikerek, a német nemzeti és szociális demagógia ekkor már olyan hatással volt rájuk, amely soraikban is egyre inkább előkészítette a Volksbund további térhódítását.

A Volksbund-memorandumban is különösen erős ellenzésre talált névmagyarosítási akcióval kapcsolatban Teleki június 21-én deklaratív módon állást foglalt az erőszakos asszimilációval szemben, de az önkéntes asszimiláció mellett.34 Állásfoglalása nem számíthatott elismerésre egyik oldalról sem. A németek és a volksbundista népi-németek a természetes, önkéntes asszimilációt sem ismerték el, a befejeződött asszimilációs folyamatokat is visszájukra akarták fordítani. A magyar soviniszták pedig régóta érezték magukat annyira elemükben, mint éppen ezekben a napokban, a nyilasok nemzetiségi törvényjavaslata ellen indított kampány idején.

A nyilasokkal szembeni fellépést megkönnyítette, hogy német szempontból a nyilasok már betöltötték szerepüket, amikor törvényjavaslatukkal a nemzetiségi kérdés rendezésének átfogó elveként hirdették meg a népcsoportjogot. A magyar nemzet széthullásának olyan rémképével izgatták a magyar közvéleményt, hogy talán még bizonyos megkönnyebbüléssel is fogja fogadni azt a követelést, amely kizárólag a német kisebbség számára igényli a népcsoportjog érvényesülését.

E kivételes helyzet elfogadtatására különösen kedvező alkalmat kínált az a körülmény, hogy az erdélyi területrevíziót szorgalmazó magyar kormány rászorul a német kormány támogatására. Hitler kilátásba helyezte támogatását, és emellett nagylelkű gesztusként szabad kezet engedett a magyar kormánynak arra, hogy lesújtson a német pártfogásban még mindig reménykedő nyilasokra. De felkészült arra, hogy benyújtsa a teljes számlát. Kisebb önkéntes engedmények, amelyekkel kegyeit igyekezett a magyar kormány megnyerni, nem tántorították el ettől.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2022 szeptember 7. napja – szerda –  van. Az idei esztendő 250. napját tapossuk. Rohan ám az idő!

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 115 nap van hátra.

A balrad.hu köszönti a ma nevük napját ünneplő:
Regina + AdmiraBegóniaDumátaDusánDusánkaIstvánIvorKósaLélMábelMabellaMárkusMenyhértPszihéReaRegeStefán
nevű kedves olvasóit.

Sok boldogságot kíván Nekik  a balrad.hu

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK


A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Szeptember  7. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem orán.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeptember_7.

Ma van:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

A Z” – művelet mai hírei

Alekszej Reznyikov kijevi hadügyér sürgős kérésére a NATO – latorszövetség felszólította tagjait, hogy biztosítsák az ukrán fegyveres erők téli felszerelését és ruházatát. – tudósít a Der Spiegel német újság.

Reznyikov eszerint MÁ JÚLIUS VÉGÉN levelet írt Jens Stoltenberg NATO – latorszövetségi főtitkárnak, hogy ha azt akarják, hogy TOVÁBB FOLYTASSA UKRAJNA A HÁBORÚT OROSZORSZÁG ELLEN, ÁM LEGYEN! KIJEV BIZTOSÍTJA AZ EMBERANYAGOT HOZZÁ, DE…- legalább 200 ezer ukrán katona téli ruházatának és téli sátrakának sürgős szállítását követelte.

Azóta a NATO – latorszövetségi tagországok megfizethető áruk után kutatnak raktáraikban, hogy „az ukránok a zord tél ellenére is harcolni tudjanak az orosz megszállók ellen”.

Az USA, Kanada, Svédország és Finnország már ígéretet is tettek az ukrán követelés 50 százalékát fedező szállítmányokra.

Az orosz hadsereg folytatja a különleges hadműveletét Ukrajnában.

Az orosz légierő nagy pontosságú levegő – föld rakétákkal mért csapásokat az Ukrán Fegyveres Erők 54. és 93. gépesített dandár egységeinek állásaira Artyemovszk város (DNR) közelében.

Legkevesebb 250 ukrán katona és több mint 10 jármű és páncélozott jármű semmisült meg ebben a csapásban.

Veseljanka falunál a Zaporozzsje régióban, az orosz légierő csapásaiban az Ukrán Fegyveres Erők 65. gépesített dandár 1. zászlóaljának bevetési pontjain legfeljebb 100 fegyverese és 15 katonai felszerelése pusztult el.

Szeptember 6 – án reggel az orosz hadsereg csapássorozatot intézett az ellenséges élőerő és felszerelés koncentrációi ellen Zaporozzsja és Nyikolajev régiókban, Krivoj Rogban és a DNR megszállt részén.

Ukrán források megerősítik a találatokat.

Az Ukrán Fegyveres Erők 53. Gépesített Dandárának állománya elhagyta harci állásait Zajcevo település térségében, nem hajlandó teljesíteni a parancsnokság utasításait.

Az orosz Honvédelmi Minisztérium mai jelentése szerint ennek oka a nagy veszteségek és a rotáció leállása Zaicevo térségében.

A Hovédelmi Minisztérium jelentésében az is szerepel, hogy a nap folyamán orosz csapatok megtámadták az ukrán fegyveres erők három parancsnoki állomását Harkov és Zaporozzsje térségében. Ezenkívül a Zaporozzsje régióban található Veseljanka falu környékén az orosz légierő az Ukrán Fegyveres Erők 65. gépesített dandárának bevetési pontjaira mért csapásai mintegy száz ukrán fegyverest és 15 technikai felszerelést semmisített meg.

A Nyikolajev-Krivoj Rog irányban az utak tele vannak az Ukrán Fegyveres Erők páncélozott járműveinek roncsaival, amelyeket a Herszon elleni skertelen ukrán támadási kísérlet során semmisültek meg.

A Herszon irányában zajló harcok során az Ukrán Fegyveres Erők „előretörő” csoportja súlyos veszteségeket szenvedett Szuhoj Sztavka térségében.

Az Ukrán Fegyveres Erők parancsnoksága megpróbálja előkészíteni az áttörést Novaja Kahovkába, de a rendelkezésre álló erők elvesztették támadóképességüket.

Harszoni csata: az Ukrán Fegyveres Erők "előretörő" csoportosulása súlyos veszteségeket szenved Szuhoj Sztavka közelében (MAP) |  Orosz tavasz

Most az ukránok erősítésre várnak, és megerősítik pozícióikat a Blagodatovka-Andrejevka-Lozovoje-Suhoj Sztavka vonal mentén.

Az orosz tüzérség éjjel – nappal lövi az Ukrán Fegyveres Erők állásait, és csapásokat mérnek rájuk az orosz légierő repülőgépei és helikopterei is.

Az ukrán erők egyelőre nem tudnak jelentős erősítést kapni. Az Ingulec folyón átívelő pontonhidakat azorosz tüzérség elpusztította, így a VSzU csak kis hajók segítségével tud átkelni a folyón.

Más régiókból az Ukrán Fegyveres Erők iskolai és menetrend szerinti buszokon szállítják az erősítést, a folyóhoz közelebb eső falvakban és erdőkben koncentrálva, valamint utászberendezéseket az új pontonátkelőhelyek építéséhez az újonnan érkezett erők átszállításához.

A helyszínről érkező orosz jelentések szerint az ukrán hadsereg hatalmas tüzérségi csapásokat hajtott végre Balakleja orosz felderítő állásaira.

A tüzérségi előkészítést főként 155 mm- es NATO tarackokkal mérték.

A városban sok orosz pozíciót ért csapás.

Most erőteljes tüzérségi felkészítés után az ukánok támadásba lendültek, páncélozott járműveket is bevetettek, és a csaták a város szélén folynak.

Az orosz hadsereg tüzérsége és légiereje viszont a szétszórtan előrenyomuló ukrán erőket sújtja.

A külterületi csatákban már orosz páncélozott járművek is dolgoznak, és az orosz erők tartalékokat vonnak be.

Az orosz légierő pedig megtámadta az Ukrán Fegyveres Erők hadműveleti parancsnokságának főhadiszállását Csugujevben.

„Az ellenség megpróbált ellentámadást indítani Artyemovszkban. Ezt jelentette ma Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság elnöke.

Közölte, hogy az Ukrán Fegyveres Erők megpróbálták visszaszerezni az augusztus végén felszabadított Kodema falut. Minden támadást visszavertünk és vissza is fogunk verni – hangsúlyozta Pusilin.

Szeptember 6-án a DNR területi védelmi főhadiszállása arról számolt be, hogy a donbasszi népköztársaságok Népi Milíciájának egy csoportja az RF fegyveres erők tűztámogatásával felszabadította Novopol és Vremevka falvakat.

A szövetséges erők folytatják a DPR-települések felszabadítását (MAP) |  Orosz tavasz

„Az Egyesült Államok támogatása ellensúlyozta az orosz légierő ukrajnai dominanciáját” – mondta Clinton Hinot amerikai tábornok, a légierő vezérkari főnökének helyettese kedden az Atlantic Council (The Atlantic Council) videókonferenciáján.

„Hadseregünknek határozottan ki kell állnia, különösen Oroszország és Kína felé, hogy ellensúlyozzuk a sikerhez szükséges dolgokat. Az Ukrajnával kapcsolatos eset nyíltan demonstrálta a levegőben az (Oroszország) dominanciájával szembeni ellenállást” – mondta Hinot.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Minen nap KÖZEL KÉTSZÁZ MAGYART TESZNEK HAJLÉKTALANNÁ „EZEK”…

Völnerék megolajozták a végrehajtásokat: villámgyorsan vesztik el otthonukat a bajba került családok

A korábbinál sokkal gyorsabbak lettek a végrehajtási eljárások, egy ingatlant akár húsz nap alatt is el lehet árverezni. Az adósokat már a bíróság sem tudja megvédeni az esetleges végrehajtói túlkapásoktól, mert mire elbírálnák a kérelmeiket, addigra elveszthetik a házukat. Az új szabályokat még Völner Pál államtitkársága idején fogadta el a parlament, a javaslatnak a végrehajtókkal kapcsolatos korrupciós ügyben megbukott fideszes államtitkár volt az egyik előterjesztője.

Az adósok szempontjából sokkolóan gyorssá vált a végrehajtási eljárás: a végrehajtás kitűzésétől számítva akár egy hónapon belül elveszíthetik otthonukat a bajba került családok. Ezeket a változtatásokat még 2020 júliusában, az igazságügyi tárca javaslatára fogadta el a parlamenti többség, amikor Völner Pálnak hívták a minisztérium végrehajtási ügyekért is felelős államtitkárát. Noha az új szabályok tavaly januárban léptek hatályba, az adósok számára csak idén nyáron, az árverezési moratórium júniusi lejárta után élesedtek igazán.

„A végrehajtási törvény módosításával gyorsabbá, hatékonyabbá és az adminisztrációs terhek, költségek csökkentése okán olcsóbbá válik a bírósági végrehajtó hatáskörébe tartozó követelések érvényesítése. Módosításra kerülnek a végrehajtás során lefoglalt vagyontárgyak értékesítésére vonatkozó szabályok, továbbá határidők kerülnek megállapításra a végrehajtók számára az egyes konkrét eljárási cselekmények elvégzésére, és a javaslat további számos olyan rendelkezést tartalmaz, amely elősegíti az eljárások hatékonyabbá tételét” – írta a törvényjavaslat indoklásában az előterjesztő, Völner, akit azóta hivatali vesztegetéssel vádol az ügyészség, amiért hosszabb időn keresztül alkalmanként 2-5 millió forintnyi kenőpénzt vett át a végrehajtói kar vezetőjétől, az immáron kilenc hónapja letartóztatásban lévő Schadl Györgytől.

Az ingatlanárverések korábban legalább 60 napig tartottak, de a módosítások révén akár 20 nap alatt el lehet vinni egy ingatlant.

Az elhíresült bébi eset példáján mutatjuk be a folyamatot, ahol, mint megírtuk, a falu polgármestere, Brunner Imre szerezte meg egy család házát. Berki Mónika és férje, Lugosi György – akik közösen nevelnek négy gyereket, közülük kettő még kiskorú – alig egy hónap alatt veszítették el ingatlanuk tulajdonjogát: június 15-én járt le a moratórium, június 27-én tette fel az online árverésre a végrehajtó az ingatlant, a licit július 17-én zárult, július 26-án pedig a polgármester vevőként aláírhatta az árverési jegyzőkönyvet a végrehajtónál, majd pár napon belül átutalta a vételárat, amivel ő lett a tulajdonos.

A család kálváriájáról augusztus 15-én számoltunk be, ami után hiába ajánlotta fel segítségét számukra egy a végrehajtási jogot jól ismerő ügyvéd, addigra minden határidőből kicsúsztak. Augusztus 25-én kénytelenek voltak átadni a házat a polgármester meghatalmazottjának, mert a jogszabály szerint a vételár kifizetésétől számított 30 napon belül el kell hagynia az ingatlant az adósnak.

– Az új árverési szabályok szerint az árverés három szakaszra oszlik, és akár már az első 20 napban sikeres lehet az árverés. A gyorsabb árveréssel a lakás elhagyása is korábban válik esedékessé – magyarázta a 24.hu-nak Nagyabonyi-Gondy Mónika, az Utcajogász Egyesület szakértője, aki szerint az egyik legnagyobb gond ezzel, hogy jelentősen szűkülnek az adósok jogorvoslati lehetőségei a végrehajtási eljárásban.

– A módosítás alapvető célja a végrehajtási eljárás gyorsítása volt, a jogalkotó azonban adós maradt a tisztességes eljárást biztosító garanciális feltételek biztosításával, így az adós rendelkezésére álló jogorvoslati intézmények kiüresednek. Azáltal, hogy a jogalkotó elmulasztotta a végrehajtási törvény szerinti jogorvoslati kérelmek elbírálási idejét szinkronba hozni a végrehajtási eljárás gyorsítását szolgáló rendelkezésekkel, jelentősen csökkentette a végrehajtási eljárások felett gyakorolható bírósági kontrollt, és ezzel zöld utat enged az árverési eljárás „bírósági beavatkozástól” mentes lefolytatására – mondta a jogász.

Az adósnak ugyanis 15 napja van arra, hogy a végrehajtó intézkedése ellen kifogással éljen. A kifogást a végrehajtónak kell benyújtania, akinek három napja van továbbítania azt a bíróságra. A bíróságnak pedig további 45 napja van arra, hogy elbírálja a kérelmet.

Vagyis amíg legalább 60 napig tartott az árverés, el tudtak bírálni időben minden kifogást, de az új rendszerben könnyen előfordulhat, hogy mire a bíróság esetleg dönt az adós kérelméről, addigra az árverés rég lezárult, és az adós ingatlana az árverési vevő tulajdonába került

– mutatott rá Nagyabonyi-Gondy Mónika.

Az adósok nemcsak a határidők lerövidítése miatt kerültek hátrányosabb helyzetbe, hanem már az értékbecslésnél is. Amennyiben úgy érzik, hogy az ingatlanukat áron alul akarják árvereztetni, akkor nekik kell letétbe helyezniük a szakértői vizsgálat díját. – Ez nem olcsó mulatság, 100 ezer forint feletti összegről lehet szó, nem életszerű, hogy egy nehéz helyzetben levő adósnak lenne erre pénze – tette hozzá.

Az Utcajogász Egyesület szerint a végrehajtási törvény 2020-as módosítása alaptörvény-ellenes, mivel sérti az adósok tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jogát, ezért még annak hatályba lépése előtt, 2020 őszén az alapvető jogok biztosához fordultak, hogy hivatalból kérjen normakontrollt az Alkotmánybíróságtól. Az ombudsman azonban eddig nem reagált a beadványukra, ahogy a 24.hu megkeresésére sem, melyben az új végrehajtási szabályokról kérdeztük volna.

Kértünk adatokat a Magyar Bírósági Végrehajtói Kartól, hogy a moratórium lejárta óta hány lakóingatlant árvereztek el, és hány kilakoltatás történt, de egyelőre ők sem válaszoltak. Az RTL Klub információi szerint az első hónapban, azaz július 15-éig 1188 ingatlant árvereztek el 11,8 milliárd forint értékben.                                                                                                                                          (24.hu)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: „…az első hónapban, azaz július 15-éig 1188 ingatlant árvereztek el…”

Ha pedig egy – egy lakóingatlan egy – egy család OTTHONÁT JELENTETTE, akkor az 1188 lakóingatlant nyugodtan beszorozhatjuk négy lakóval.  Az pedig 4752 ember. Egy hónapban!

Ha pedig egy hónapban alapul veszünk 24 munkanapot, az annyit jelent, hogy MINDEN MUNKANAPON 198 MAGYART TETTEK HAJLÉKTALANNÁ!

A „KERESZTÉNY” FÖLFOGÁSÚ VÖLNER ÜGYBUZGALMÁNAK KÖSZÖNHETŐEN! Aki – a hírek szerint – nem keresett rosszul a bóton! (Persze hogy meglakol – e a történet miatt…- hát arra ne vegyen be mérget senki!)

Ugyakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy Völner CSAK EGY ALKATRÉSZE VOLT A GÉPEZETNEK! Amely egyre csak darálja be a magyarokat!  Nem személeskedésokán, de ide kívánkozik Döbrögi ÜGYBUZGALMA IS! Hiszen  olvassák csak el az alábbi cikket:

A lovak közé dobott gyeplő

ÁM MINDENT EGYBEVETVE AZT IS KIJELENTHETÜK, HOGY A MI NEMMZETTHY ÉS KERESZTÉNY ELKÖTELEZETTSÉGŰ VAJDÁNK, A RENDSZER RÉSZEKÉNT MŰXIK ABBAN A GÉPEZETBEN, AMELY A RENDSZERT VÁLTOTT ORSZÁGOK KÖZÜL EGYEDÜLÁLLÓ KÍMÉLETLENSÉGGEL TESZI A MAGYAROKAT FÖLDÖNFUTÓKKÁ!

Hiszen egyetlen rendszert váltott ország kormánya sem adott NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSBEN GARANTÁLT JOGOT A BANKOKNAK AZ ÁLLAMPOLGÁRAI TÖMEGES – ILYEN FOKÚ – KIFOSZTÁSÁRA!

Hogy vajda MIÉRT TETTE EZT MEG? – AZT MOST MÉG – NEM TUDJUK!

DE MEG FOGJUK TUDNI! A VISSZA – RENDSZERVÁLTÁST KÖVETŐEN A NÉPBÍRÓSÁG EZT IS KI FOGJA BELŐLE SZEDNI!

Trump Lenint idézte

Donald Trump volt amerikai elnök az Egyesült Államokbeli választások tisztességességéről beszélve azt mondta, hogy „aki számlálja a szavazatokat, az fontosabb, mint a jelölt”.

„Azok a szavak, amiket Lenin mondott… Ő ugyanis azt mondta, hogy: „Aki számlálja a szavazatokat, fontosabb, mint a jelölt.” Kiderült, hogy ez igaz. A szavazatszámlálásban résztvevők sokkal fontosabbak, mint a jelölt, ahogy Lenin mondta” – idézi Trumpot a TASZSZ.

Korábban Trump azt indítványozta, hogy a 2020 – as amerikai elnökválasztást visszafordíthatatlanul kompromittáltnak ismerjék el, és újakat tartsanak.                                                                                                                            (russian.rt.com)

A Magyar Békekör hírei

MEGHÍVÓ

 

Stanislavov Evgeny, az Oroszországi Föderáció magyarországi nagykövetének előadás-beszélgetésére a Magyar Békekörbe

időpontja: 2022. szeptember 9. péntek 17 óra

helyszíne: Magyar Szakszervezetek Háza, Budapest, VI. ker. Benczúr u. 45. IV. emeleti nagyterem

 

előzetes regisztráció: magyarbekekor@gmail.com

 

Magyar Békekör vezetősége

Békefórum alakult Magyarország békéjének megvédéséért

Budapest, 2022. szeptember 6. kedd (MB)

     Különböző világnézetű és pártállású személyek és szervezetek Fórum a Békéért néven hétfőn mozgalmat indítottak útjára Budapesten, hogy megakadályozzák Magyarország háborúba sodrását, és megvédjék hazánk békéjét – tudatták közös közleményükben kedden.

     Négy alapító szervezet, a Jogállamért Egyesület, a Magyar Antifasiszta Liga, a Munkáspárt és a kezdeményező Magyar Békekör Egyesület, továbbá más szervezetekhez tartozó és független magánszemélyek arra szólították fel a kormányt, hogy tanúsítson semleges magatartást a konfliktusban, és szakítson a szankciópolitikával, mert a népnek árt vele. Tönkreteszi a legszegényebb rétegek életét, inflációt gerjeszt, szerény keresetűek és nyugdíjasok millióinak elszegényedését okozza.

     Tizenkét aláírást tartalmazó felhívásukban többek között követelik az idegen csapatok kivonását Magyarországról. Azt akarják, hogy a szovjet csapatok és a szovjet katonai infrastruktúra kivonása után vonják ki hazánk területéről a NATO katonáit és infrastruktúráját is.

     „Magyarország éljen békében és jó viszonyban Kelettel és Nyugattal egyaránt” – áll a Békefórum alapítóinak közös felhívásában.

A Békefórum felhívása a magyarokhoz – Dokumentum

A Fórum a Békéért mozgalom felhívással fordul minden személyhez, közösséghez, társadalmi és politikai szervezethez, védjük meg legfőbb kincsünket, a békét. Akadályozzuk meg, hogy Magyarországot háborúba sodorják Oroszország, vagy bárki más ellen, és hogy megint magyar vér folyjon idegen érdekekért!

Magyarország nemzeti érdeke a béke!

Felhívjuk a kormányt, hogy tanúsítson semleges magatartást a konfliktusban! Szakítson a szankciópolitikával, mert a magyar embereknek árt vele, aláássa életszínvonalukat, tönkreteszi a legszegényebb rétegek életét. A szankciópolitika inflációt gerjeszt, szerény keresetűek és nyugdíjasok millióinak elszegényedéséhez vezet, szociális válságot idéz elő.

Belső békénk, a magyar társadalom békéje attól függ, hogy a kormány további politikai és katonai engedményeket tesz-e, és behódol-e a nyugati szövetségeseknek, vagy a sarkára áll.

Hazánk legyen szuverén, ne pedig idegen érdekeknek alárendelt ország!

Követeljük az idegen csapatok kivonását Magyarországról! A szovjet csapatok és a szovjet katonai infrastruktúra kivonása után vonják ki hazánk területéről a NATO katonáit és infrastruktúráját is!

Magyarországnak nem fűződik érdeke olyan szövetséghez, amelyik akadályozza fejlődésében, és kapcsolatépítésében olyan országokkal, amelyek nélkülözhetetlenek nemzetgazdasági fejlődéséhez, energiabiztonságához, társadalmi stabilitásához és népének felemelkedéséhez.

Magyarország éljen békében és jó viszonyban Kelettel és Nyugattal egyaránt!

Az anyaország vegye védelmébe a kárpátaljai magyarságot! Ne tűrjük, hogy a kijevi rezsim ágyútölteléknek használja az ott élő magyar férfiakat. Ne hagyjuk, hogy Kijev megfossza a kárpátaljai magyarságot és ruszinokat attól a joguktól, hogy eldöntsék, kivel akarnak együtt élni a jövőben!

A tartós béke nevében követeljük az Ukrajnában élő többi nép, nemzetiség, nemzeti kisebbség, etnikai és vallási közösség önazonosságának és szabad választási jogának elismerését is, hogy eldönthessék, kihez akarnak tartozni és kivel kívánnak együtt élni.

A Békefórum jogosnak ismeri el Oroszország 2021. december 15-én Washington elé terjesztett biztonsági igényeit. Meggyőződésünk, hogy az ukrajnai katonai konfliktust el lehetett volna kerülni, ha a Nyugat eleget tett volna a biztonságának szavatolására vonatkozó jogos orosz elvárásoknak, a kijevi vezetés pedig végrehajtotta volna a minszki megállapodást. Az orosz javaslatok között szerepel egy olyan biztonsági rendszer létrehozása, amelyben az egy és oszthatatlan biztonság elve alapján nemzetközi törvényben szavatolnák egymás biztonságát. Mi ilyen megoldást akarunk! Árokásás helyett kiegyezést, konfrontáció helyett együttműködést az emberiség nagy problémáinak megoldásáért: a szegénység és az éhezés felszámolásáért, a járványok megfékezéséért, a földkerekség megingott egészségének gyógyításáért, az emberiség közös boldogulásáért. Egy bolygón élünk, Kelet és Nyugat egyaránt. Ki kell jönnünk egymással! A kelet-nyugati kiegyezés hívei vagyunk. De ha a Nyugat továbbra is megtagadja a kiegyezést, és elutasítja a békés együttműködést, akkor nem marad más hátra, mint az, hogy Magyarország külön biztonsági és együttműködési megállapodást kössön Oroszországgal!

A Fórum a Békéért a békeszerető magyar ember akaratát és álmát testesíti meg egy békés, kooperatív, egymásért felelős világ iránt, amelyben a birodalmi hegemóniát az egyenjogúság, és a közös boldogulás, az alávetést a népek, nemzetek szabad fejlődése váltja fel, az emberi jogok pedig maradéktalanul érvényesülnek.

Hazánk békéjének megőrzésére, nemzetünk békés jövőjének biztosítására hívunk sorainkba minden magyart!

Budapest, 2022. szeptember 5.

Kiadta: Magyar Békekör

Évfordulós találkozó Németországban

Lehet, hogy egy kép erről: szöveg
Az előző hónap végén a MIKSZ egy 3 tagú delegációt küldött a németországi MLPD (Marxistich-Leninistiche Partei Deutschlands) fennállásának 40. , és ifjúsági szervezete a Rebell fennállásának 30. évfordulójára.
Szervezetünk az ICOR (International Coordination Revolutionary Parties and Organizations) tagjaként került kontaktusba a német párttal, és közel 10 éve ápolunk velük baráti kapcsolatot.
Lehet, hogy egy kép erről: 8 ember, álló emberek, emlékmű és szabadtéri
Az MLPD Gelsenkircheni központjában augusztus 26. és 28. között fogadta az ünnepségre a világ minden tájáról ,a különféle ifjúsági és egyéb szervezetek, pártok, egyesületek küldöttégeit.
Nagy számban érkeztek nem csak Európából, de Ázsiából, Afrikából, és az Egyesült államokból a különféle csoportok.
Lehet, hogy egy kép erről: 7 ember, álló emberek, szabadtéri és , szöveg, amely így szól: „Stoppt den igruppe mperialistischer Krieg Arbeiter schießen nicht Arbeiter MLPD Kamburg R 0 AKTIVER WIDERSTAND GEGEN DIE WELTKRIEGSGEFAHR! Gegen jede imperialistische Aggression- in der Ukraine und anderswo MLPD”
A jól szervezett rendezvényénsorozat, a 3 nap folyamán sokszínű programokkal, tartalmas időtöltési lehetőségekkel, és természetesen politikai kurzusokkal várta az érdeklődőket, nem csak a párt vagy a küldöttségek, de díszvendégek, és hétköznapi emberek számára is kitárva kapuit.
A diskurzusok fő témája az orosz-ukrán (Nato-orosz) háború baloldali kommunista megítélése volt, melyen sok véleményt hallhattunk a világ minden tájáról érkező elvtársainktól.
Lehet, hogy egy kép erről: 10 ember, álló emberek és szabadtéri
Noha a MIKSZ tagságának egybehangzó véleményéhez a háborút illetően az olyan pártok véleménye áll közelebb, mint a Magyar Munkáspárté, vagy az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjáé (KPRF), természetesen nyitottak voltunk az értelmes eszmecserére, és vitára vendéglátóinkkal.
Lehet, hogy egy kép erről: 4 ember, álló emberek és égbolt
Utazásunkat pozitív élményekkel, és politikai értékekben történő gazdagodással zárhattuk, megerősítve kapcsolatunkat német barátainkkal. A két szervezet megállapodott abban ,hogy a jövőben erősíteni fogja az együttműködést, és a közös munkát az internacionalizmus jegyében, még ha bizonyos kérdésekben nem is értenek egyet.
A MIKSZ ügyvezető testülete                                                                                                  (facebook.com/mikszhungary)
Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com