(idézet: Ez volt a Volksbund – Tilkovszky Loránt)
A német Biztonsági Szolgálat 1940. április 19-i jelentése szerint a német haderő északi katonai sikerei „bizakodóvá tették a magyarországi németség hangulatát”.1 Ezzel kapcsolatban Tolna megye főispánja azt jelentette, hogy – különösen a völgységi járás német falvaiban – elterjedt a hír: „most pedig Magyarország megszállása következik”. Ettől azt várták, hogy akkor „az összes nagybirtokokat fel fogják osztani maguk között, és ahová már nem jutnak svábok, oda Németországból fognak telepeseket hozni, úgy hogy a Dunántúl egyszerre óriási német többségű területté válik”.2
A Volksbundnak a magyar kormánnyal szembeni panaszai közt szerepelt, hogy ebben az időben a Volksbund-tagokra súlyos adókat vetettek ki, és sokszor zaklatták őket katonai behívóparanccsal – nyilvánvalóan el akarták távolítani őket a szervezettől. A volksbundista fiatalok szüleit a legkülönbözőbb címeken kirótt pénzbüntetésekkel sújtották.3 Mint Erdmannsdorff követ április 25-én jelentette, Basch felkereste a miniszterelnököt, hogy a panaszokat szóvá tegye, s főként, hogy a helyi csoportok alakításának engedélyezését sürgesse. Már az előszobában figyelmeztette azonban egy tisztviselő, hogy ez utóbbi kérdést ne érintse. A megbeszélés úgy zajlott le, hogy Teleki nem is engedte Bascht szóhoz jutni: hosszas elméleti fejtegetésekbe bocsátkozott a kormányfő nemzetnevelési feladatairól, s ezzel húzta el a látogatás megszabott idejét. Később egy miniszterelnökségi tisztviselő hozta Basch tudomására, hogy helyi csoportok alakítása „közigazgatási okokból” nem engedélyezhető.4
Míg az észak-európai német katonai sikerek hatása Teleki ellenállását még nem puhította meg, a május 10-én megindult nyugat-európai „villámháború” sikerei nyomán a Volksbundnak teendő engedményeket már ő is elkerülhetetlennek látta. Egyelőre csak annyi történt, hogy május 15-én engedélyezte a Volksbund Jungkamerad című – eddig öthetenként kibocsátott – ifjúsági lapja havonkénti rendszeres megjelentetését június 1-től – abban a reményben, hogy a KALOT német nyelvű havilapja, a Jungfront ellensúlyozni fogja hatását. A Volksbund-sajtót nehéz volt azonban valójában ellensúlyozni. 1940 májusában a volksbundista hetilap, a Deutscher Volksbote 16 000, míg a Volksbildungsverein hetilapja, a Sonntagsblatt csak 7000 példányban jelent meg.5
Az ifjúsági lap engedélyezése aligha csillapíthatta számottevően a Volksbund s különösen annak Faulstich köré tömörülő szélsőséges szárnya elégedetlenségét. Basch a kormánnyal szemben határozottabb fellépést követelő Faulstichhoz írt május 18-i levelében elismerte, hogy „az utóbbi hónapokban népcsoportunk helyzete láthatóan rosszabbodott”, s mint új sérelem jelentkezett az italmérési jog megvonása a volksbundistáktól a határövezetbe tartozó német falvakban, a honvédelmi törvény egyik cikkelye (1939: II. tc. 228. §) alapján – de arra is rámutatott, hogy mindezek ellenére „tagjaink száma már meghaladja a 31 000-et”. Közölte, hogy memorandummal fordul a miniszterelnökhöz, ugyanis „mindent meg kell próbálnunk, hogy lojális úton kedvező fordulatot érhessünk el”.6 A miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztályán kijelentette, hogy amennyiben benyújtandó memorandumát nem vennék figyelembe, távozik a Volksbund éléről, a volksbundista képviselők kilépnek a kormánypártból, és önálló német politikai pártot alakítanak.7
A külügyminiszter kérésére a nemzetiségi ügyosztály a panaszokat a következőkben foglalta össze: a) a csendőrség túlbuzgósága, b) a leventeoktatóknak a német nemzetiségű leventékkel való bánásmódja, c) a rendőri büntetőbírói ítéletek nagyobb számúak és súlyosabbak a német, mint a magyar lakossággal szemben, d) erőszakos névmagyarosítás az iskolákban és a katonaságnál, e) az iskolarendszer átszervezésénél a szülőket megfélemlítik, és nem biztosítanak németül tudó tanerőket, f) hatósági személyek a németeket kitelepítéssel fenyegetik.8
Basch csak kényszerűségből határozta el magát május közepén memorandum benyújtására. Ettől kedvező fogadtatás esetén is csak részeredményeket remélhetett, amelyek a magyar jogrendhez való alkalmazkodásuk folytán csak kevéssé felelhetnek meg a német népcsoportjog elméletének és – Szlovákiában „mintaszerűen” kiépített – gyakorlatának.9 Eredetileg azt képzelte, hogy a német villámháborús győzelmek nyomán kialakult helyzetben Magyarországot rászoríthatják egy, a szlovákiaihoz hasonló német népcsoport-alkotmány elfogadására. Erre a törekvésre utalt a tekintélyes népcsoportjogi szakértőnek, az időközben a krakkói német kormányzóság központi főelőadójának kinevezett Kurt Ottó Rabinak feltűnése Magyarországon, akinek – mint említettük – döntő szerepe volt Szlovákiában a német népcsoport jogi helyzete kidolgozásában.10 A német népcsoportjog magyarországi érvényesítésére irányuló törekvés azonban úgy látszik nem maradt észrevétlen a magyar kormány előtt; a német Biztonsági Szolgálat egy későbbi összefoglaló jelentése megemlékezik arról, hogy a magyar hatóságok titkos utasítást kaptak a Volksbund-funkcionáriusok legszigorúbb megfigyelésére, s ezzel kapcsolatban az utasításban ez állt: „Volksbund-alkotmány követelése hazaárulás”.11
Basch bizonyos lehetett abban, hogy népcsoportalkotmányt normális körülmények között nem tudna elfogadtatni. A Norvégia megszállását követő első napokban olyasmiket mondott, hogy „Magyarország esetleg német védelem alá kerülhet”. Állítása szerint erről a német birodalomban nyíltan beszélnek, s „úgy képzelik a dolgot, hogy itt egy, a németek kívánságait föltétlenül végrehajtó kormány alakul, egy általános tiszteletnek örvendő személyiség vezetésével”.12 A nyilasok azt hitték, hogy ez senki más nem lehet, mint Szálasi, s a Nyilaskeresztes Párt országos pártvezetőségi tanácsának április 30-i értekezletén Vágó Pál arról beszélt, hogy „a jelenlegi politikai helyzet mellett a hatalom átvételére váratlanul és meglepetésszerűen is sor kerülhet”.13
Ebből a helyzetmegítélésből fakadt az a lázas törekvés, hogy a Nyilaskeresztes Párt a kölcsönös sérelmekre fátylat borítva sürgősen rendezze – az 1939. májusi országgyűlési választások óta igen elmérgesedett – viszonyát a Volksbunddal, s hogy a magyarországi német népcsoportnak a német birodalom által figyelemmel kísért és támogatott törekvései iránt valami feltétlenül meggyőző erejű gesztust tegyen. A szoros együttműködést szorgalmazó politikának Vágó Pál volt a legbuzgóbb képviselője, aki már a választási hadjárat időszakában foglalkozott egy, a német népcsoport s általában a magyarországi nemzetiségi kérdés rendezésére vonatkozó nyilaskeresztes javaslat gondolatával, s dr. Leicht József soproni ügyvéddel közösen már akkor sikerült „filtrálnia” annak alapvonásait.14 Amikor pedig 1939 októberében felvette az érintkezést Baschsal, „a német birodalom védelme érdekében az angol-zsidó bekerítő politika ellen közösen folytatandó legális és illegális propaganda” ügyében, már akkor kijelentette, hajlandó olyan kisebbségi törvényjavaslatot beterjeszteni a parlamentben, amely a német népcsoportjogi követelményeket veszi alapul.15
A Nyilaskeresztes Párt propagandavezetője, Málnási Ödön – német menyasszonya, „a szőke Gréte” révén – kapcsolatba lépett a stuttgarti Deutsches Auslandsinstituttal, ahonnan egy Kékesi nevű németországi nyilas összekötő közvetítésével Vágó kézhez kapott egy tervezetet, amely tartalmazta a német népcsoportjognak megfelelő követelményeket.16 Ezek messzemenő figyelembevételével dolgozták ki a nyilas javaslatot Vágó Pál irányításával az „Országépítő Szék” jogi osztályának munkatársai, személy szerint elsősorban dr. Strache Gábor és dr. Pethő Tibor kir. törvényszéki tanácselnök, jogász szakemberek.17 Felfigyelve Baschék törekvésére, hogy a szlovákiai német népcsoportalkotmány megfelelőjét magyarországon bevezessék, a Nyilaskeresztes Párt vezetősége módját ejtette, hogy a Budapestre látogató pozsonyi német követet is informálja „szándékolt népcsoport-politikájáról”.18 Megjegyzendő, Szálasi ebben az időben börtönben ült, így nem vett részt a törvényjavaslat elkészítésében, amely – mint utóbb kiderült – nem is fedte teljesen elképzeléseit. Szabadulása után taktikai okokból formálisan elfogadta ugyan, de lényegében saját elgondolásainak igyekezett érvényt szerezni pártja nemzetiségpolitikájában.
Érdekes, de egyáltalán nem véletlen, hogy Basch, aki eddig mereven elzárkózott a nyilasok nemzetiségpolitikai terve elől, éppen ekkor, május közepén, változtatta meg magatartását. Ennek oka, hogy a remélt külpolitikai beavatkozás és belpolitikai fordulat nem következett be. Így kilátástalanná vált egy teljes értékű német népcsoportalkotmány elfogadtatása. Ezért Basch egy olyan memorandum elfogadtatását tűzte ki célul, amely lehetőség szerint a tervezet minél több elemét próbálja érvényesíteni a kormánynál. Valóban, a Nyilaskeresztes Párt a DAI-tól kapott ez irányú segítség felhasználásával nagymértékben érvényesítette tervezetében ugyanezeket az elemeket; sokkal messzebbmenően, mint ahogy a Teleki-kormányhoz benyújtani készült memorandum. Amikor Basch és Goldschmidt most rászánták magukat arra, hogy Vágóval és négy másik nyilassal együtt közösen megvitassák a nyilas nemzetiségpolitikai tervezetet, ezt nem azzal a céllal tették, hogy a Nyilaskeresztes Párttal, mint a hatalom várományosával paktumot kössenek népcsoportigényeik biztosítása érdekében, hanem azért, mert a Teleki-kormánynak benyújtandó Volksbund-memorandum fogadtatása szempontjából taktikailag hasznosnak találták, ha azt megelőzően a nyilasok maximális népcsoportjogi követelményeket tartalmazó tervezetet hoznak nyilvánosságra, hogy ahhoz viszonyítva a Volksbund követelései mérsékelteknek tűnjenek.19 Közreműködésükkel nyerte el végleges formáját a Nyilaskeresztes Párt törvényjavaslata „a Magyar Szent Korona területén élő népcsoportok önkormányzatáról és anyakönyvvezetéséről”, amelyet Vágó Hubay Kálmánnal közösen nyújtott be 1940. június 7-én a parlamentben. (A törvényjavaslat előkészítésében és a Baschékkal folytatott tárgyalásokban Hubay személyesen nem vett részt.)20
A magyar kormányt nem érte váratlanul a nyilas törvényjavaslat benyújtása. A Fajvédő Szövetségnek a Nyilaskeresztes Pártba beépített embere, Vargha Károly, aki már többször szerzett meg bizalmas pártiratokat, a DAI-tól érkezett és széljegyzetekkel ellátott tervezet másolatát is megszerezte, s e dokumentum, valamint Vargha jelentése alapján a szövetség vezére, Zsabka Kálmán tájékoztatta a kormányt a nyilas nemzetiségi törvényjavaslat előkészítéséről.21 A nyilasok utóbb a velük kétszínű játékot űző volksbundistákat gyanúsították indiszkrécióval: Vágó szerint Basch és Goldschmidt maguk súgták be Pataky államtitkárnak, a miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztálya vezetőjének, a készülő nyilas törvényjavaslatot.22 Tény az, hogy a benyújtás másnapján, június 8-án olyan jól előkészített, szervezett pergőtüzet zúdított a magyar sajtó a nyilasokra, amely a törvényjavaslat előzetes alapos ismerete nélkül nehezen lett volna elképzelhető.
A nyilasok törvényjavaslata szerint minden „államépítő tulajdonságokkal rendelkező” népcsoportnak (a zsidókat nem tekintették ilyennek) joga van saját népközössége megszervezésére. A népcsoportok önkormányzati alkotmányt alakítanak ki maguknak, s az állam abba nem szól bele, hogy az egyes népcsoportok milyen alkotmánnyal óhajtják saját életüket szabályozni. Az államfő csupán szentesíti azt. A népcsoport vezetőjét nem az államfő nevezi ki, hanem a népcsoport bízza meg. A népcsoport a vele érintkező közigazgatási és rendészeti hatóságokat maga választja. A népcsoport, számarányának megfelelően, képviselőket küld a parlamentbe. A kormány egy „nemzetiségi miniszter” által gyakorolja a felügyeletet a népcsoportok felett; minden népcsoportot egy-egy államtitkár képviseli a minisztériumban. A népcsoport adót vethet ki a maga céljaira; ugyanakkor, mivel állami funkciókat lát el, igényt tart állami anyagi hozzájárulásra is. Az iskolákban a népcsoport nyelvén, a népcsoporthoz tartozó tanítók oktatnak; a magyar államnyelv az alsó fokú iskolában kötelező tantárgy, középiskolában csak külön tantárgy. A népcsoportok nyilvános anyakönyvet vezetnek tagjaikról. Büntetendő minden beolvasztási kísérlet. A népcsoport, a népiség gyalázása ezentúl az eddigi nemzetgyalázási büntetőjogi eljárással lesz egyenlő súlyú.23
A törvényjavaslat szövege és részletes indokolása szembeszökő módon a német népcsoportjogi igények nagyfokú figyelembevételével fejezte ki a nyilasok felajánlkozását – a pozsonyi magyar követség június 18-i bizalmas jelentése a leglényegesebb pontokban hamarosan ki is mutatta a javaslat meglehetősen szoros egybevágását a német népcsoport Szlovákiában már megvalósult jogi helyzetével.24 A törvényjavaslatnak az általános indokolást tartalmazó része viszont az egész Kárpát-medencét a német birodalom életterének ismerve el, kifejezetten a német birodalmi politikai és gazdasági érdekek itteni fokozottabb érvényesíthetésére hivatkozva ajánlotta fel a magyarországi nemzetiségi kérdés népcsoportjogi alapon való rendezését. Ennek során a magyar birodalmi gondolatot, a Kárpát-medence népeinek népcsoportjogi alapon való együttélését egy nemzetiszocialista Nagy-Magyarországban, mint a német birodalom elsőrendű érdekét tüntette fel.
A képviselőház június 13-i ülésén Teleki összeférhetetlenségi bejelentést tett Hubay Kálmán és Vágó Pál képviselők ellen az 1938: XIX. tc. 167. §-a alapján, minthogy mindkét képviselő „a magyar hazához és a magyar nemzethet tartozó köteles hűség ellen vétett”. Bejelentését Teleki azzal indokolta, hogy „a nemzetiségenként megszervezett népcsoportok az államhatalom körébe tartozó kormányzati és igazgatási ügyek széles területén az államhatalomtól teljesen független tevékenységet fejthetnének ki”, hogy a nyilas törvényjavaslat „a népcsoport jogszabályait az állami törvények szintjére emeli”, hogy „a népcsoport által választott vezető megerősítésének megtagadására az államfőnek nem ad lehetőséget”; hogy „a magyar nemzet a törvényjavaslat következtében, mint ilyen, megszűnnék: csak a magyar népcsalád és öt különböző nemzetiség alkotnák az országot”.25
Ugyanakkor június 14-én a Volksdeutsche Mittelstelle Hubay és Vágó nemzetiségi törvényjavaslatával kapcsolatban rámutatott, hogy a népcsoportjog általános érvényű megvalósítására való törekvés német szempontból jelenleg politikailag káros.26 Tehát teljesen téves a nyilasok azon elképzelése, hogy a német birodalom helyeselni fogja a minden nemzetiségre egyformán kiterjesztett népcsoportjognak az ország alkotmányába való iktatását. A VoMi azonban nemcsak azért foglalt állást a nyilaskeresztes törvényjavaslattal szemben, mert az a német népcsoport kivételes helyzetének biztosítása helyett az általános népcsoportjog érvényesítésére törekszik, hanem mert az – mint másnap, június 15-én leszögezte – a német népcsoportjog követelményeinek sem felel meg: „a tervezet a jelenlegi állapot – sok ezer német elmagyarosítása – fenntartását eszközli ki, s egy további magyarosítás számára ajtót s kaput kitár”.27
Mühl és Brandt képviselők 1940. június 19-én átnyújtották a miniszterelnökségen a Volksbund memorandumát, s Teleki megígérte annak alapos tanulmányozását. A memorandum egy másolati példányát Basch a német követségre is eljuttatta, kérve, hogy „a magyar hatóságok erről ne szerezzenek tudomást, mert megrontaná a légkört”.28 A rendőrség politikai osztályát vezető Sombor főtanácsos megállapításai szerint június második felében a romániai és jugoszláviai németek vezérei is emlékirattal fordultak kormányaikhoz, egységesen azt a taktikát követve, hogy a német népcsoportjogi követelmények átfogó és azonnali érvényesítésének felvetése helyett, amely csak kivételes körülmények közt bizonyulhat járható útnak, egymást követő és az igényeket fokozatosan kiterjesztő memorandumok sorozatával próbáljanak célt érni. Sombor értesülései szerint Basch kijelentette hívei körében, hogy a most benyújtott memorandumot „annak elintézése után újabb memorandum fogja követni”, s hogy „a népiségi harcban ma Magyarországon, Romániában és Jugoszláviában ugyanazt a küzdelmet folytatják, mint Henlein Konrád az összeomlás előtti Csehországban”.29
Hóman Bálint, a kormány kultuszminisztere, Telekitől „egyértelműbben németbarát” politikát követelő június 20-i emlékeztetőjében a német kisebbség kérdéseire is kitért, és a hatóságok, tanítók, leventeoktatók magatartását sérelmező Volksbund-memorandum követeléseivel egybehangzóan javasolta: „Leváltani minden németellenes tisztviselőt, minden vonalon.” Véleménye szerint a Németországgal való baráti kapcsolat szempontjából „talán egyetlen ütközőpont a Magyarország területén élő német nemzetiség problémája”.30
A Volksbundhoz ekkor „hivatalos magyar megállapítás szerint” 24 000 család tartozott, összesen mintegy 72 000 fővel, de valójában 150-200 000 főre kiterjedő befolyással; ezzel szemben a Volksbildungsvereinhez 14-16 000 család kb. 45 000-es lélekszámmal. A Volksbundnak 21 jóváhagyott helyi csoportja mellett mintegy 120 községben működtek illegitim szervezetei, míg a Volksbildungsverein valaha 200 helyi csoportjából már csak mintegy 70-et vallhatott igazából magáénak.31 Sombor főkapitány jelentése a Volksbund erősödésének rendkívül gyors ütemét hangsúlyozza ki: „A taglétszám az év eleji helyzettel szemben csaknem megháromszorozódott. A Deutscher Volksbote előfizetőinek száma is 60 százalékkal, példányszáma 100 százalékkal emelkedett.”32. – A Volksbund taglétszámát illetően hitelesség szempontjából a Faulstichhez intézett – ugyancsak már említett – május 18-i Basch-levél 31 000 fős adata tűnik leginkább megbízhatónak,33 de mivel ez feltehetően csak a regisztrált tagok száma, a családtagok és egyéb befolyásoltak köre bizonyára e szám többszöröse lehetett. Sem tényleges taglétszáma, sem a legelnagyoltabban számított befolyási köre alapján nem tarthatott azonban a Volksbund igényt a félmilliós magyarországi németség kizárólagos képviseletére. A nagy többség kívül állt még ekkor a Volksbund tényleges szervezeti hatókörén, de természetesen a német hadi sikerek, a német nemzeti és szociális demagógia ekkor már olyan hatással volt rájuk, amely soraikban is egyre inkább előkészítette a Volksbund további térhódítását.
A Volksbund-memorandumban is különösen erős ellenzésre talált névmagyarosítási akcióval kapcsolatban Teleki június 21-én deklaratív módon állást foglalt az erőszakos asszimilációval szemben, de az önkéntes asszimiláció mellett.34 Állásfoglalása nem számíthatott elismerésre egyik oldalról sem. A németek és a volksbundista népi-németek a természetes, önkéntes asszimilációt sem ismerték el, a befejeződött asszimilációs folyamatokat is visszájukra akarták fordítani. A magyar soviniszták pedig régóta érezték magukat annyira elemükben, mint éppen ezekben a napokban, a nyilasok nemzetiségi törvényjavaslata ellen indított kampány idején.
A nyilasokkal szembeni fellépést megkönnyítette, hogy német szempontból a nyilasok már betöltötték szerepüket, amikor törvényjavaslatukkal a nemzetiségi kérdés rendezésének átfogó elveként hirdették meg a népcsoportjogot. A magyar nemzet széthullásának olyan rémképével izgatták a magyar közvéleményt, hogy talán még bizonyos megkönnyebbüléssel is fogja fogadni azt a követelést, amely kizárólag a német kisebbség számára igényli a népcsoportjog érvényesülését.
E kivételes helyzet elfogadtatására különösen kedvező alkalmat kínált az a körülmény, hogy az erdélyi területrevíziót szorgalmazó magyar kormány rászorul a német kormány támogatására. Hitler kilátásba helyezte támogatását, és emellett nagylelkű gesztusként szabad kezet engedett a magyar kormánynak arra, hogy lesújtson a német pártfogásban még mindig reménykedő nyilasokra. De felkészült arra, hogy benyújtsa a teljes számlát. Kisebb önkéntes engedmények, amelyekkel kegyeit igyekezett a magyar kormány megnyerni, nem tántorították el ettől.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!