Ragály Tonyó, mint Döbrögisztán Fővédnöke!

Ragály Tonyó vezetésével megalakul a Védelmi Igazgatási Hivatal

Központi hivatalként működő költségvetési szerv alakul október elsejei hatállyal. Az új költségvetési szerv a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal irányítása alá fog tartozni.

A Védelmi Igazgatási Hivatal megalakításának célja:

  • az ország biztonságának fokozása,
  • a védelemhez és a biztonsághoz kapcsolódó igazgatási feladatok,
  • az összkormányzati felkészülés összehangolása a válságkezelés és a különleges jogrendi feladatellátás terén.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint a VIH felállítása az Alaptörvény 2020 végén hatályba lépett kilencedik módosításával megkezdett védelmi és biztonsági szabályozási reform része.                                (444)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: Ezek szerint Sintér Satya bá’ annyira le van foglalva az egészségügy és az oktatásügy gardírozásával – BELÜGYMINISZTERKÉNT! – hogy a vajda Ragály Tonyóra bízta a – MONDJUK KI! – QRMÁNY ÉS AZ Ő B. SZEMÉLYE TÁKOLMÁNYOS VÉDELMEZÉSÉT!

HA EZ ÍGY VAN, AKKOR KIJELENTHETJÜK, HOGY DÖBRÖGIÉK ÉLET – HALÁL HARCRA KÉSZÜLNEK! MÁR CSAK AZ LEHET A KÉRDÉS, HOGY KI A LEGFŐBB ELLENSÉGÜK?

A vajda ma is bejelentett!

Döbrögi újabb harcot hirdetett

Ezúttal „a fundamentalista zöldekkel és a geopolitikai játszmákba bonyolódó bürokratákkal” szemben. Európában energiahiány fenyeget, nálunk viszont nem – mondta a minisztelnök.

A háború és a szankciók miatt attól kell tartani, hogy nem lesz elég energia Európában – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten. A Bosch Budapest Innovációs Kampusz átadásán tartott beszédében a kormányfő az MTI tudósítása szerint kiemelte: jelenleg 11 ezer szankció van érvényben Oroszországgal szemben, de a háború zajlik, az oroszok meggyengítésére tett kísérletek nem jártak sikerrel. Ezzel szemben Európát térdre kényszerítheti a szankciók okozta brutális infláció és energiahiány – mutatott rá. Úgy fogalmazott, nem tudja, meddig csinálják ezt a szankciós politikát Brüsszelben, de a baj csak egyre nő.

Közölte: „nálunk nem lesz energiahiány” és ez nem jóslat, hanem ténybejelentés, „Magyarországon lesz gáz és lesz elég villany is”, vagyis energiahiány miatt nem kell leállítani és bezárni egyetlen gyárat sem. Lesz elég energia mindenkinek, és aki itt befektetni, termelni akar, az ide jöhet és befektethet – jelentette ki.

Orbán Viktor szerint továbbra is érdemes Magyarországon befektetni

Hangsúlyozta: a stratégiai célok között kiemelt helyen szerepel, hogy Magyarország Európa egyik leginnovatívabb gazdasága legyen, így azokat a programokat és fejlesztéseket, amelyek ebbe az irányba viszik a magyar gazdaságot, folytatni és erősíteni fogják. Ezért hajtották végre az egyetemi modellváltást is és minden évben több forrást biztosítanak a felsőoktatásra, mert „nemcsak a háborúhoz, de a kutatáshoz is ugyanaz a három dolog kell: pénz, pénz és pénz” – fogalmazott.

Úgy vélte, „ha nem változtatunk a szankciós politikán, akkor Európa helyzete nem lesz könnyű”, de a nemzetközi nehézségek ellenére a jövőben is érdemes lesz Magyarországon befektetni, mert „Magyarországon olyan nemzeti és helyi hatóságok működnek, olyan egyetemeink vannak, amelyek a jövő megoldásaiban és a legjobb megoldásokban érdekeltek”.

Minden nehézség ellenére itt épül Európa legnagyobb akkumulátorgyára, itt készülnek a jövő gépei, közlekedési járművei, technológiai eszközei és sok innováció születik Magyarországon – sorolta a kormányfő. Az MTI tudósítása szerint hozzátette: a folyamatosan új megoldásokkal előrukkoló kutatók és tudósok ebben a nehéz helyzetben is előre fogják vinni Magyarországot.

A miniszterelnök gratulált a Boschnál dolgozó magyar mérnököknek, fejlesztőknek és kutatóknak, Magyarország nevében megköszönte a munkájukat, hiszen nyilvánvaló – mondta -, hogy „az önök tehetsége és felkészültsége és teljesítménye volt az elsőszámú oka annak, hogy a Bosch idehozta és itt építette fel ezt a központot”. A kormányfő köszönetet mondott a Bosch német vezetőinek is azért, hogy „Magyarországot barátjuknak tartották”.

Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Stefan Hartnung, a Bosch igazgatóságának elnöke (j) és Szászi István, a magyarországi Bosch csoport vezetője a Bosch Budapest Innovációs Kampusz átadásán 2022. szeptember 8-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer ZoltánOrbán Viktor miniszterelnök, valamint Stefan Hartnung, a Bosch igazgatóságának elnöke (j) és Szászi István, a magyarországi Bosch csoport vezetője a Bosch Budapest Innovációs Kampusz átadásán 2022. szeptember 8-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Harcolni kell a fundamentalista zöldekkel és a bürokratákkal

Orbán Viktor kifejtette: „a helyzet úgy áll, hogy Európa kifogyott az energiából”, ami van, azt máshonnan kell idehozni és az energia, amely ideérkezik, drága. „Ennek ellenére harcot kell vívni a fundamentalista zöldekkel és a geopolitikai játszmákba bonyolódó bürokratákkal”, meg kell őket győzni, hogy különböző energiaforrásokat ne zárjanak ki a lehetségesek közül – magyarázta.

Úgy vélte, „politikai okokból sorban mondunk le különböző energiaforrások használatáról és ezzel drágítjuk saját magunk életét, és nehezítjük a helyzetet a saját iparunk számára a globális versenyben”. Kevés kontinens van olyan nehéz helyzetben, mint Európa, de csak ez a kontinens nehezíti meg ennyire a saját életét – mondta.                                                                                    (mfor.hu)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: A szokásos vajdadölyfölés mellett – ami részigazságokat IS TARTALMAZ! – Döbrögi mondandójának a lényege az volt, hogy vajdasága továbbra is áruba bocsájtja a MAGYAR MUNKAERŐT az itt nyerészkedni akaró multicégeknek! „…energiahiány miatt nem kell leállítani és bezárni egyetlen gyárat sem. Lesz elég energia mindenkinek, és aki itt befektetni, termelni akar, az ide jöhet és befektethet…azokat a programokat és fejlesztéseket, amelyek ebbe az irányba viszik a magyar gazdaságot, folytatni és erősíteni fogják…”

TOVÁBBRA IS „MAGYAR GAZDASÁGRÓL” KÁROG!

„…lesz gáz és lesz elég villany is…” ÖSSZESPÓROLTATJA A MAGYAROKKAL!

Hiszen a mai qrmányinfonak nevezett GuGer – féle cirkuszi előadáson hangzott el, hogy a miniszterek két hetet kaptak arra, hogy előálljanak egy tervvel, miként érhetik el területükön a gázfelhasználás 25 százalékos csökkentését. Az iskolák 18 fokos hőmérsékletéről annyit mondott GuGer vajdahivatalt vezető miniszter, hogy EZ MÉG nem eldöntött ügy!

Hogy aztán a vajdadölyf alanyai – az iskolások és az egyetemi hallatók – majd miként viszonyulnak a dologhoz?

Aligha fognak örömködni a 18 foknak a tantermekben és az előadótermekben, nagykabátban, náthásan – göthösen amiatt, hogy a multiknak kell a gáz, és nekik oroszlánrészük lesz az összespórolásban! 

MERTHOGY VAJDÁNK A MULTICÉGEKBEN LÁTJA A MAGYAROK „JÖVŐJÉNEK” GARANCIÁJÁT! Amelyhez ő biztosítja a „versenyképes” biorobotokat!

Ő EZT NEVEZI „MAGYAR” GAZDASÁGNAK!  

Véget ért a „VOSZTOK-2022”

A „Vosztok-2022” stratégiai parancsnoki és törzsgyakorlat (SzKSU) résztvevői elérték céljaikat. Ezt az Orosz Föderáció honvédelmi miniszterhelyettese, Junusz-Bek Jevkurov vezérezredes mondta a manővereket lezáró katonai parádén.

A hadgyakorlat műveletei szeptember 1-én kezdődtek. Összességében 14 ország 50 ezer katonáját vonták be a feladatokba. A „Vosztok-22” fő műveleti szakaszára szeptember 6-án került sor a Primorszkij területen, a Szergejevszkij gyakorlótéren: a koalíciós erők taktikai módszereket dolgoztak ki az ellenség feletti tűzfölény eléréséhez. Szakértők szerint a „Vosztok-2022” bebizonyította, hogy Oroszország képes nagy katonai erőket telepíteni igenrövid idő alatt az ázsiai-csendes-óceáni térségbe, és ezzel egyidejűleg kapcsolatba lépni a külföldi egységekkel.

A manővereket lezáró katonai parádét a Primorszkij területen található Szergejevszkij gyakorlótéren zajlott. Az Orosz Föderáció honvédelmi miniszterhelyettese, Junus-Bek Jevkurov vezérezredes elmondta, hogy a gyakorlatok céljait maradéktalanul elérték.

„Ma fejeztük be a Vosztok-2022 közös stratégiai gyakorlatot… Tisztában vagyunk azzal, hogy mit kell ma tennünk, és mire kell törekednünk holnap államaink katonai biztonságának megbízható biztosítása érdekében. Úgy gondolom, hogy a gyakorlat céljait maradéktalanul elértük”- mondta Jevkurov.

Az orosz Honvédelmi Minisztérium helyettes vezetője szerint az egységek személyi állománya, a katonai felszerelések és a hajók legénysége „kiváló harci képességeket és koherenciát” tanúsított.

A részt vevő országok fegyveres erőinek képviselői, köztük a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) Északi Katonai Régiójának vezérkari főnök-helyettese, Fa Lin vezérőrnagy is felszólaltak a parancsnoki és irányító parancsnoki beosztás záróünnepségén.                                                                            (russian.rt.com)

QRMÁNYUNKNAK EGYENESEN ÁLDÁS  SZÁGULDÓ INFLÁCIÓ! 

Egyre biztosabb: a kilencvenes évek óta nem látott drágulás tart Döbrögisztán felé

Várhatóan augusztusban is tovább emelkedett az infláció, az év végére pedig akár a 20 százalékot is elérheti a drágulás üteme, amire 1996 óta nem volt példa – vélekednek a Portfolio által megkérdezett elemzők. A szakértők többsége szerint továbbra is az árstopok fenntartásától függ, mikor tetőzik az infláció, de az igazi kérdés már inkább az, mennyivel emelkedik 20 százalék fölé a ráta.

Nincs megállás az inflációban

A júliusi 13,7%-ról további jelentős emelkedés jöhetett augusztusban az inflációban. Néhány hete az MNB alelnöke már elárulta, hogy a jegybank számításai szerint 15-16% lehetett az áremelkedés üteme. Ez pedig azt jelentené, hogy folytatódott az elmúlt hónapok tendenciája, ami erőteljes inflációs nyomást mutat. A maginfláció pedig még talán annál is meredekebben emelkedik, ami az erős alapfolyamatokat mutatja.

A Portfolio által megkérdezett elemzők átlagosan 15,7%-os áremelkedést várnak augusztusra, vagyis a jegybank által jelzett sáv felső felében alakulhatott az infláció. A nyolc elemző közül egy vár kicsivel 15 százalék alatti értéket, kettejük szerint viszont az MNB számításainál is magasabb lehet az áremlkedés. Ebből a szempontból különösen érdekes Halász Ágnes válasza, az Unicredit Bank elemzője 18 százalék feletti inflációt vár.

Augusztusban is folytatódhattak az intenzív átárazások, az élelmiszerek esetében folytatódhatott az intenzív drágulás, a ruházkodási cikkek esetében szezonális okok miatt havi szinten csökkenés várható – véli Trippon Mariann. A CIB Bank elemzője a tartós fogyasztási cikkeknél nem számít érdemben mérséklődő inflációs nyomásra, és hasonló igaz a szolgáltatásokra is.

Augusztusban még nem kerülnek be a megemelt rezsiárak, de a kedvezményes benzinár jogosultjainak szűkülése igen, ami rárakódik az amúgy is magas élelmiszerár növekedésre – emelte ki Kiss Péter, az Amundi befektetési igazgatója. Szerinte a forint gyengülése valószínűleg tovább emelte az iparcikkek inflációját, és a piaci szolgáltatásoknál is további drágulást vár. A nagy ugrás azonban a szeptemberi inflációban várható, amihez irányadó lehet az európai metodológiával számolt HICP index, mely már augusztusban tartalmazni fogja a rezsiemelés hatását – tette hozzá.

Egyelőre csak sejtésünk van arról, hogy pontosan miként kalkulálhatja a statisztikai hivatal a fogyasztói kosárban szereplő üzemanyagárat, így ez egy rendkívül nagy bizonytalansági tényezőt jelent az augusztusi infláció előrejelzése során. Számításaink alapján nagyjából egy százalékponttal emelheti a havi alapú inflációt az ársapka változása – hangsúlyozza Virovácz Péter. Az ING Bank elemzője szerint az éves bázisú élelmiszerár-emelkedés tovább erősödhet és akár elérheti a 30 százalékos értéket. A szolgáltatások esetében is tovább gyorsulhatott az infláció, mivel a vállalatok megpróbálják áthárítani a fogyasztókra a megemelkedett költségeket.

Csúcspontról továbbra sem beszélhetünk majd, szeptemberben ugyanis már megjelenik a fogyasztóiár-indexben a rezsicsökkentés átalakítása, amely újabb súlyos százalékpontokkal emelheti az inflációs mutatót. Emellett a Magyar Telekom által bejelentett, szeptember 1-jétől végrehajtott átfogó, közel 10 százalékos díjkorrekció a szolgáltatások áremelkedési üteméhez ad majd némi többletet, ahogyan tette azt a Digi júliusi árszabás-változtatása is – sorolja a tényezőket Virovácz Péter.

Folytatódott az áremelkedés gyorsulása szinte minden téren, különösen az élelmiszeráraknál, ami továbbra is okozhat meglepetést – ért egyet kollégáival Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető makroelemzője.

Összességében közel 2%-os hó/hó index jöhet szerintünk, ami augusztus hónapban – amikor havi szinten általában alig változnak vagy csökkennek az árak a szezonalitás miatt – egészen rendkívülinek számít – kommentálta Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető elemzője.

De mikor tetőzik végre az áremelkedés?

Hónapok, vagy még inkább már évek óta arra várunk, mikor tetőzik végre az éves alapú infláció, de ennek időpontja folyamatosan kitolódik, sőt egyelőre még érdemi lassulást sem láttunk. Most sem lehet biztosat mondani, elsősorban az árstopok kivezetésétől függhet, mikor éri el a csúcsát az áremelkedés. A jelenlegi szabályozás októberig érvényes az élelmiszerek hatósági árára és a 480 forintos üzemanyagárra is, nagy kérdés utána mi jön.

Az elmúlt hetekben több kormányzati szereplő is arról beszélt, hogy hamarosan el kell törölni ezeket az árkorlátozásokat, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint például betöltötték a szerepüket, de hosszútávon nem fenntarthatók. Hogy ez pontosan mit jelent a gyakorlatban, az majd csak a következő hetekben derül ki. Az elemzők egy része szerint az élelmiszerek hatósági ára egyelőre érvényben maradhat, az üzemanyagok esetében viszont elképzelhető fokozatos kivezetés már októbertől akár.

Ezeknek az intézkedéseknek a sorsa pedig érdemben befolyásolja az inflációs kilátásokat, vagyis azt, mikor és hol tetőzhet az áremelkedés. Abban ugyanakkor szinte minden szakértő egyetért, hogy

MÁR AZ ÁRSTOPOK FENNTARTÁSÁVAL IS 20% KÖRÜL LENNE A CSÚCS, ANÉLKÜL PEDIG A 22%-OT IS MEGHALADHATJA.

Jelen állás szerint októberben pedig megszűnik az üzemanyagár-szabályozás, így ha ebben nem történik változás, akkor októberre már bőven 20 százalék fölé emelkedhet az infláció mértéke. Amennyiben hosszabb időszak alatt, szakaszosan vezetik ki az ársapkát, úgy ennek megfelelően későbbre tolódhat az inflációs csúcspont – jósolja Virovácz Péter. Az ING szakértője alappályáján azzal számol, hogy három hónap alatt térhet vissza az üzemanyagár a piaci szinthez, vagyis várhatóan decemberben tetőzik majd az infláció, 22 százalék környékén.

Ugyanakkor újabb kockázatot jelenthet, ha decemberben ismét változtatnak a lakossági piaci ár mértékén az áram, illetve a gáz esetében, úgy akár a csúcspont elérése februárra tolódhat – emeli ki az ING közgazdásza. Ennek azért lehet realitása, mert az év végéig meghatározott árakat még egy nagyjából 50 százalékkal alacsonyabb tőzsdei árjegyzés mellett kalkulálták.

A jegybankot az inflációs folyamatok aligha érik majd váratlanul, és vélhetően a szeptemberi frissített előrejelzésükben ennek megfelelően változtatják a makrogazdasági pályát – vetíti előre Virovácz. Hogy ehhez milyen kamatpálya társul majd, rendkívüli mértékben múlik a forint árfolyamának alakulásán, valamint az előttünk álló gazdasági visszaesés profilján – teszi hozzá. A nemrégiben bejelentett likviditásszűkítő lépések hatásossága esetén úgy véli, hogy elegendő lehet 14 százalék körüli szintig emelni az alapkamat mértékét.

Az energiaárak elszállása a vállalkozások árainak meredek emelkedéséhez vezethet, ami tovább fűtheti az inflációt, így kérdés, hogy mikor következik be az infláció fordulópontja. A nyersanyagárak, terményárak, ipari fémárak meredek korrekciója legalább felcsillantja a reményt, hogy a jelenlegi átárazások után már nem várható újabb ársokk ebből az irányból – véli Suppan Gergely. Ő most azzal számol, hogy szeptemberben ér csúcsra az infláció, azonban egyelőre nem számol az árstopok kivezetésével, ha az megtörténik, akkor a fokozatosságtól függően 20-23%-on is tetőzhet a nyomás.

A következő hónapokban az infláció további gyorsulására számítunk, a tetőzés ideje és szintje attól függ, hogy mi lesz az ársapkákkal. Ha októberben feloldják az árkorlátozásokat, akkor az inflációs csúcs 24% körül várható október-november magasságában. Ha azonban idén is fennmaradnak az ársapkák, akkor a tetőzés  január-februárra várható 20-21%-on – vélekedik Halász Ágnes, az Unicredit Bank elemzője.

Bár sokan arra számítanak, hogy októberben az árstropok kivezetésre kerülnek, meglátásunk szerint ez nem olyan biztos. Ha enyhülnek az ellátási anomáliák az üzemanyag kiskereskedelemben a finomitók újraindításával és a folyami szállítás normalizálódásával, akkor látunk esélyt arra, hogy a kormány nem engedi rá a magas üzemanyagárakat a lakosságra pont akkor, amikor azok éppen szemebsülnek a megemelkedett rezsiszámlákkal. Így az ársapkák kivezetésre áttolódhat 2023 elejére – véli Halász Ágnes.

Az inflációs pálya alakulását továbbra is felfelé mutató kockázatok jellemzik, amelyet elsősorban az EU-val való megegyezés és az energiapiaci konszolidáció tudna mérsékelni – teszi hozzá a fentiekhez Isépy Tamás, a Századvég Gazdaságkutató elemzője.

Az inflációs pálya alakulásával kapcsolatos bizonytalanságot az jellemzi a legjobban, hogy a 2023-as éves átlagra vonatkozó előrejelzések 8,8-15,3% között szóródnak.                                                                                                                        (portfolio.hu)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: Hivatalosságaink az úniós júdáspénzektől várják Döbrögisztán vajdaság Uniós Gyarmati Térség helyzetének konszolidálódását! Ami PEDIG CSAK A GYARMAT INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK A (qrmány) HELYZETÉT KONSZOLIDÁLHATJA! De azt is csak időlegesen!

Hiszen – mint azt MEGÉLHETTÜK! – a rendszerváltás óta már a MÁSODIK VILÁGÉRETŰ GAZDASÁGI VÁLSÁGGAL, plusz a rendszerváltás okozta gazdaságtalanítás sokkjával vagyunk kénytelenek szembenézni!

SZEMBESZÁLLNI, VÉDEKEZNI SEMMI ESÉLYÜNK NINCS, HISZEN NINCS MIVEL! 

NINCS SAJÁT ORSZÁGUNK, NINCS SAJÁT GAZDASÁGUNK! 

Az EU gyarmataként a magát qrmánynak nevező Intéző Bizottság KIZÁRÓLAG az uniós júdáspénzekre számíthat, amik pedig CSAK AZ EU – ÁLTAL MEGHATÁROZOTT, ÁM NEM GAZDASÁEJLESZTŐ CÉLOKRA FORDÍTHATÓ, (ILL: ELLOPHATÓ) ÖSSZEGEKET JELENTI, ILLETVE AZ ÖSSZESZERELÉKBEN „VERSENYKÉPES” MUKABÉRÉRT ROBOTOLÓKTÓL ILYEN – OLYAN JOGCÍMEKEN BEGYŰJTÖTT FOGYASZTÁSI ADÓKRA!

Tekintettel arra, hogy a fogyasztást terhelő adókból származó bevételei Döbrögisztán állandóan zsákmányéhes büdzséjét az infláció mértékével egyenes arányban növeli, (amiből viszont busásan működtehető a NER – és melléküzemágai!) aligha túlzás részünkről a megállapítás: QRMÁNYUNKNAK EGYENESEN ÁLDÁS  SZÁGULDÓ INFLÁCIÓ! 

Ezzel együtt viszont igaz az, hogy ÁTOK EZ A MAGYAR NÉPEK! 

Ám az alapigazság az mégiscsak az, hogy OLYAN RENDSZER NINCS, AMELY MINDENKINEK JÓ! 

Döbrögisztán NER – jének PEDIG EZ A RENDSZER EGYENESEN KIVÁLÓ! Úgy kb. egymillió magyar állampolgár(sággal is rendelkező)nak! 

A TÖBBI – NAGYJÁBÓL NYOLC MILLIÓ – SORSA AZ KÖZÖMBÖS az EU – nak is, és a vajdasági Intéző Bizottságnak is! SZERINTÜK UGYANIS EZ A GARANCIÁJA DÖBRÖGISZTÁN „VERSENYELŐNYÉNEK”!

AZ IGAZI KÉRDÉS PERSZE AZ, HOGY A „VERSENYZŐK” MEDDIG BÍRJÁK „CÉRNÁVAL” AZ EGYRE FESZÍTETTEBB ÜTEMŰ VERSENYT! MELYNEK MÁR AZ Ő TÚLÉLÉSÜK A TÉTJE!

Az ÖNHIBÁNKBÓL okozta bajból CSAK ÖNAKARATTAL tudunk kiábalni!

A gázszámlája úgy fog 26 ezerről 118 ezer forintra nőni, hogy a nyugdíja nem éri el a 100 ezret – súlyos krízist látnak az önkormányzatok

 

Drávaszerdahely polgármestere szerint önkormányzatok fognak csődbe menni állami támogatás nélkül. Olyan gazdag településen, mint Budaörs is jelentősen nőtt a segélyek iránti érdeklődés. Egyes önkormányzatoknál külön intézkedésekkel készülnek a segítségkérőknek, de sok önkormányzatnak nincs miből adni.

Az eddiginél 40 százalékkal többen kértek valamilyen szociális támogatást az önkormányzattól az elmúlt hónapokban a XVIII. kerületben. A polgármester azt mondta az RTL Híradónak, hogy az eddigi keret megkétszerezésével készülnek a télre, de lehet, hogy ez sem lesz elég. Drávaszerdahely polgármestere pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy van olyan település, ahol ha nem kapnak támogatást az államtól, nem tudnak mindenkinek segíteni.

Egy 56 négyzetméteres házban élő nyugdíjas azért fordult a budaörsi önkormányzathoz segítségért, mert

a gázszámlája úgy fog  26 ezerről 118 ezer forintra nőni, hogy a nyugdíja nem éri el a 100 ezer forintot.

Erről Witthinghof Tamás beszélt a Híradónak. A polgármester szerint még meg sem érkeztek a téli rezsiszámlák, a magas infláció miatt hónapok óta egyre több ember kér valamilyen támogatást tőlük.

Olyan is, aki eddig még soha nem kért.

Mint mondta, „10-15 százalékkal többen érdeklődnek és jelentkeznek az önkormányzatnál segélyek kapcsán. Ők egyébként is nehéz helyzetben élők köréből kerülnek ki. Sokszor azt mondják, hogy Budaörs egy gazdag város, de itt is sok az egyedül élő, idős ember.”

Hasonlókat tapasztalnak Budapest XVIII. kerületében is. Szaniszló Sándor polgármester szerint az utóbbi időszakban körülbelül 40 százalékkal többen igényeltek támogatást az önkormányzattól, és még ennél is többen érdeklődnek a lehetőségekről. Az eddigi szociális keretösszeget megkétszerezve, 300 millió forint elkülönítésével készülnek a nehéz hónapokra. De arra is van tervük, hogy mi lesz ha ez nem elég.

„A legfontosabb, hogy a bajba került családok segítséget kapjanak. Minden más ezután következik. Ha úgy merül fel a kérdés, hogy esetleg kevésbé frekventált önkormányzati intézmény, akkor ideiglenesen becsukunk a fűtési szezonban, ha ez segít.”

Van, ahol idáig nem növekedett a támogatást igénylők száma, de számítanak erre.

  • A VIII. kerületben egyebek mellett tartós élelmiszer-adományozási rendszer kialakításával készülnek, hogy az infláció miatt leginkább bajba jutott családokat segíteni tudjak.
  • A XV. kerületben új lakásrezsi-támogatási rendszert készítenek elő.

A XIX. kerületi önkormányzatnál viszont azt közölték, hogy a költségvetésben még korábban tervezett segélyeken felül semmilyen plusz forrásuk nincsen a várható probléma kezelésére. Állami többletforrás biztosítása nélkül, az eddig nyújtott támogatásokon túl tehát érdemi többlet segítség nyújtására nem lesz módjuk – írták a Híradónak.

Drávaszerdahely polgármestere, Alpár György Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy az infláció és az emelkedő energiaárak miatt sok helyen nem lesz az önkormányzatoknak forrása extra támogatásokra. Úgy fogalmazott:

„Az önkormányzatoknak a saját megélhetésük, a kötelező feladatellátások óriási problémát fognak okozni.

Sőt ki kell mondani, hogy önkormányzatok csődbe fognak menni állami támogatás nélkül.

Márpedig nem nagyon úgy néz ki, hogy az állam fog tudni segíteni az önkormányzatokon. Nagyon sok olyan dolog, amit eddig az önkormányzat támogatott, nem fog tudni megvalósulni, vagy csak úgy, hogy kevesebb támogatást fog tudni hozzá adni az önkormányzat. Mint például a szociális étkeztetés.”

A Híradó kereste az ügyben a kormányt. Szerette volna megtudni, hogy számíthatnak-e az önkormányzatok extra támogatásra, hogy növelni tudják például a szociális támogatások összegét. Válasz nem érkezett.              (rtl.hu)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: Nehéz elképzelni olyan társadalmat, olyan TÁRSADALMI RENDSZERT, amelyben mindenki maradéktalanul elégedett a helyzetével, és az ilyen – vagy olyan, a részére járó munkabéréből vagy nyugdijából képes teljes mértékben fedezni a megélhetésével kapcsolatos költségeket.

MINDEN TÁRSADALMI RENDSZERBEN VANNAK OLYAN ÖNHIBÁJUKBÓL VAGY ÖNHIBÁJUKON KÍVÜLI OKOKBÓL NEHÉZ HELYZETBE KERÜLT  CSOPORTOK, AMELYEK ANYAGI SEGÍTSÉGRE SZORULNAK! EZEKET A CSOPORTOKAT A TÁRSADALMI SZOLIDARITÁS JEGYÉBEN AZ ÁLLAM, VAGY A TELEPÜÉSI ÖNKORMÁNYZATOK RENDSZERES, VAGY ALKALMI ANYAGI JUTTATÁSOKKAL SEGÍTI ÁT A KRÍZSHELYZETEN! EZ ÍGY TERMÉSZETES!

Hogy egy társadalomban – társadalmi rendszerben – a gazdaságilag így – vagy úgy megsegítendő csoportok aránya milyen mértékű, – ahhoz hogy a szóban forgó társadalom még valamilyen szinten a „jóléti társadalom” kategóriájába tartozhasson? – CSAK RELATÍV KALKULÁCIÓK ALAPJÁN állapítható meg. Aligha állunk messze az igazságtól ebben a kérdésben, ha azt mondjuk, hogy ez az arány maximum  az adott társadalom 10 százaléka lehet.  Ha ezt az arányt meghaladja a megsegítendők száma, ott már „jóléti társadalomról” nem beszélhetünk!

Döbrögisztánban a folyamatosan anyagi nehézséggel küzdők aránya már alighanem meghaladta az 50 százalékot is! A növekedési trend pedig nem látszik megbicsaklani!  2022 karácsonyára elérheti akár a 80 százalékot is! Ami viszont a legszörnyűbb a dologban, az az, hogy NEMHOGY SEGÍTSÉG NINCS  A RÁSZORULÓK RÉSZÉRE, HANEM MÉG A SEGÍTSÉG SZÁNDÉKA IS HIÁNYZIK A QRMÁNY RÉSZÉRŐL!

A qrmány állandó dölyfölése szerint az általa „versenyképessé” tett milliók amúgy is folyamatosan meg vannak védve, AMI PERSZE NEM LENNE ÍGY, HA NEM ŐK QRMÁNYOZNÁK DÖBRÖGISZTÁNT!

Az állítás ellenkezőjét bebizonyítani pedig lehetetlen!

Ugyanakkor viszont akár a kollektív emlékezet szintjén, de VAN BIZONYÍTÉK ARRA, HOGY VOLT ITT MÉG A RENDSZERÁLTÁS ELŐTT EGY ORSZÁG, AMELY A MAI DÖBRÖGISZTÁNHOZ KÉPEST VALÓBAN JÓLÉTI ÁLLAMKÉNT MŰKÖDÖTT!

Volt SAJÁT GAZDASÁGA, KIVÁLÓ OKTATÁSÜGYE, ÉS JÓ SZÍNVONALÚ EGÉSZSÉGÜGYE! Azt úgy hívták, hogy Magyar Népköztársaság! Amely a felsoroltaknak köszönhetően volt versenyképes, még akkor is, ha azzal az akkori kormányok nem kérkedtek ötpercenként.

Annak a Magyar Népköztársaságnak persze már több mint 32 éve vége!

AZ IGAZSÁGHOZ HOZZÁTARTOZIK, HOGY A MI ÖNHIBÁNKBÓL LETT VÉGE!

Ha pedig azt akarjuk, hogy a NAPI MEGÉLHETÉSI PROBLÁMÁIK MIATT MEGSEGÍTÉSRE SZORULÓ MAGYAROK ARÁNYA „AZ ELFOGADHATÓ” SZINTRE CSÖKKENJEN, ANNAK ÉRDEKÉBEN NEKÜNK KELL TENNÜNK! 

„ÖNAKARATBÓL”!   

Az erdélyi területi revízió és a bécsi népcsoportegyezmény

(idézet: Ez volt a Volksbund – Tilkovszky Loránt)

 

A Romániához Besszarábia átengedése végett intézett 1940. június 26-i szovjet felszólítás hatására a magyar kormány azonnal előtérbe állította Erdéllyel kapcsolatos területi követeléseit, amelyek érvényesítéséhez nélkülözhetetlennek látta a német birodalom jóindulatú támogatásának megnyerését. Mint Erdmannsdorff követ június 28-án jelentette, a Volksbundnak „hirtelen megadták a hozzájárulást helyi csoportok alakításához. Basch 49 helyi csoportot akar megalakítani a legközelebbi hetekben.” Közel 10 hónap múltán ismét nyíltan folytathatták szervezési propagandájukat.1

Teleki megbízásából Ottlik László, miniszteri tanácsos a miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztályán, július 5-én felkérte Bascht, hogy a lehető részletességgel nyújtsa be a népcsoport „azonnali kívánságait”, amelyek három hónapon belül teljesíthetők a fennálló törvények és rendeletek alapján.2 A Basch által benyújtott kívánságlista a következő volt:

  1. Iskolakérdés: A német községek óvodáiban német legyen a foglalkoztatási nyelv. A népcsoport létesíthessen saját óvodákat és egy saját óvónőképző intézetet, mert a német községekben működő óvónők többségükben nem tudnak németül. – Állítsák helyre a kisebbségi népiskolák korábbi A- típusát (anyanyelvi oktatás, a magyar csak kötelező tantárgy). A már meglevő, kétnyelvű tanítóképző intézetbe az eddigi 30-nál nagyobb számban vegyenek fel hallgatókat. Mivel ez az egy tanítóképző nem felel meg a követelményeknek, a Volksbund saját tanítóképzőre is igényt formál. Kéri, hogy a pedagógusok nemzetiségi tanfolyamain a Volksbund előadói is szerepelhessenek. A Volksbund igényt tart 3 német polgári iskolára és egy német gimnáziumra. Ugyancsak maga akar mezőgazdasági iskolákat, mezőgazdasági, kézműipari és kereskedelmi szakiskolákat felállítani, illetve tanfolyamokat rendezni. A német kisebbségi iskolákban német képesítővizsgával rendelkező tanerőket kell alkalmazni; ilyenek listáját a népcsoport elő fogja, terjeszteni.
  2. Közigazgatás: A népcsoport követeli az 1924. évi II. tc. azonnali végrehajtását, amely a közigazgatási tisztviselőknek előírta, hogy a kisebbségekkel anyanyelvükön érintkezzenek. Kívánja továbbá azoknak a közigazgatási tisztviselőknek és tanítóknak eltávolítását, akik ellenséges magatartást tanúsítanak a népcsoporttal szemben. Ezek listáját a népcsoport be fogja terjeszteni.
  3. Leventeképzés: Németlakta területeken a leventefoglalkozások nyelve német legyen, míg a vezényleti nyelv magyar maradna. A német leventéket ne bántalmazzák és ne zaklassák. A KALOT és a KALÁSZ – katolikus legény- és leányszervezetek – korlátozzák tevékenységüket tisztán vallásos területre.
  4. Katonaság: Szüntessék meg a magyar hadsereghez bevonultatott németekkel szembeni megkülönböztetően rossz bánásmódot, és ne erőltessék a névmagyarosítást.
  5. Szervezés: A Volksbund maradéktalanul szabad tevékenységet követel, ne zaklassák a tagokat. Módosíthassák az alapszabályt: ne csak a 18., hanem már a 16. életévtől engedélyezzék a Volksbund-tagságot. További szervezeteket akarnak létrehozni: Népi-német Országos Tornaegyletet (Volksdeutscher Landesturnverein), Népsegélyt (Volkshilfe) stb.
  6. Sajtó: Egy napilap azonnali engedélyezését kérik. A magyar sajtó és a rádió pozitív értelemben foglalkozzék a népcsoport kérdéseivel, és nevelő módon befolyásolja az e kérdésben teljesen felvilágosulatlan közvéleményt.
  7. Gazdaság: A jelenlegi gazdasági hátrányokat azonnal számolják fel; engedélyezzenek egy havonta megjelenő gazdasági újságot; biztosítsák a német szövetkezetek (Agraria, Agricola) zavartalan szervezőtevékenységét.
  8. Egyház: A vallásoktatás, prédikáció, egyházi ének, lelki gondozás anyanyelven történjék. Létesítsenek német papi szemináriumot, vagy legalább állítsanak fel német osztályokat a papi szemináriumokban.3

Hóman még nem ismerhette ezeket a követeléseket, amikor július 8-án Telekihez és Csákyhoz ismét emlékeztetőt intézett. Ebben kifejtett elgondolásai már jelzik azt az egyre erősödő tendenciát, hogy a német nemzetiséget az országban a többihez viszonyítva kivételes helyzet illeti meg, s hogy az erdélyi területi revízió során visszakerülő nemzetiségi lakosságból is a németekre kell mindenekelőtt figyelemmel lenni.4

Teleki és Csáky július 10-i müncheni tárgyalása Hitlerrel és Ribbentroppal azzal az eredménnyel járt ugyan, hogy Hitler megígérte: felszólítja Romániát a közvetlen tárgyalások felvételére Magyarországgal erdélyi területi engedmények kérdésében, figyelmeztette azonban a magyar államférfiakat arra, hogy a vitás területen élő német lakosságnak „semmi módon nem érdekük a rezsimváltozás, sőt mindig csak azt adták értésére, hogy ők a politikai játékból ki akarnak maradni, és semmi más céljuk nincs, mint hogy nyugalomban és békében dolgozhassanak tovább, és megőrizhessék maguknak azt a jólétet és kulturális szabadságot, melyet az idők folyamán rátermettségükkel kivívtak maguknak”.5 E szavakból Telekiék megérthették: részleges területi revízióra irányuló igényeiket Hitler hajlandó ugyan támogatni, de elvárja, hogy a magyar uralom alá kerülő németek eddig elért vívmányai biztosítva legyenek.

A magyar kormány ezek után gesztusokat tett a népi-német sajtó irányában is. Miután Bascht – hosszas halogatás után – június folyamán felvették a magyar sajtókamarába, s ezzel elhárult a kiadásában megjelenő Deutscher Volksbote betiltásának veszélye,6 Teleki most hozzájárult ahhoz a kéréshez, hogy a Volksbundnak e hetilapon kívül napilapja is lehessen.7 (Ez az ekkor még Volksdeutsche Zeitung címmel tervezett újság októberben Deutsche Zeitung címmel indult meg.) Bascht valósággal körüludvarolták a magyar politikai élet különböző jobboldali személyiségei, így Imrédy Béla, Tasnádi Nagy András, gróf Károlyi Imre, akikkel e napokban beszélgetést folytatott.8

Hitler és a magyar államférfiak müncheni tanácskozásán szó sem esett a nyilasok nemzetiségi törvényjavaslatáról, amely a német népcsoport igényeinek alapulvételével ajánlkozott fel a németeknek. Hitler azonban azáltal, hogy Telekiék figyelmébe ajánlotta a német népcsoport, s különösen a népcsoportjogilag kedvezőbb körülmények közül átkerülő erdélyi németek jogainak biztosítását, kimondatlanul is állást foglalt a nyilas kezdeményezéssel szemben. Nem tekinthető véletlennek, hogy csaknem egyhónapi várakozás után éppen a müncheni tárgyalást követő napon vette kezdetét az eljárás a törvényjavaslat beterjesztői, az összeférhetetlenségi bizottság elé utalt Hubay és Vágó nyilas képviselők ellen.9 Az eljárás eredményeként július 22-én megfosztották őket mandátumuktól.10 Ezt a döntést a képviselőház másnapi ülésén jelentették be. Nyomban ezután Teleki beterjesztette a Kárpátalja önkormányzatáról szóló törvényjavaslatot, mintegy feleletül a népcsoport-önkormányzatot kifejező, megbuktatott nyilas törvényjavaslatra. Majd Radocsay igazságügy-miniszter nyújtott be törvényjavaslatot „a nemzetiségi érzület büntetőjogi védelméről”.11 Ez utóbbi a nemzetiségiek elleni rendkívül rossz hatású és élesen kifogásolt „nemzetgyalázási” perek egyoldalú gyakorlatát akarta – legalábbis formálisan – valamennyi nemzetiséget megillető büntetőjogi védelemmé kiterjeszteni; mint láttuk, a nyilasok törvényjavaslata is tartalmazott azonos célú intézkedést.

Basch és Goldschmidt, akik a német népcsoport jogi igényeket a DAI segítségével már eleve figyelembe vevő nyilas törvényjavaslat végleges szövegének kialakításához annak idején konzultatív észrevételeikkel személyesen is hozzájárultak, közönyösen szemlélték a javaslatot beterjesztő Hubay és Vágó bukását. A német Biztonsági Szolgálat jelentése szerint a Volksbund hetilapja, a Deutscher Volksbote július 28-i számában kívánták felvetni, kellő nyomatékkal, hogy a német népcsoport, amely nagy önfegyelmet tanúsított a nyilas törvényjavaslat körül kibontakozott vita során, most már igazán aktuálisnak tartja a magyar kormányhoz benyújtott szerény kívánságai teljesítését. Annál is inkább, mert ha a kárpátukránok a miniszterelnök által 23-án beterjesztett törvényjavaslat alapján autonómiát kapnak, a minden szempontból messzemenően jelentősebb német népcsoport autonómiaigényét nem lehet továbbra is figyelmen kívül hagyni. Ez az állásfoglalás azonban, mint a jelentés megállapítja, áldozatul esett a magyar cenzúrának, mintegy jelezve, hogy az ellenállás nem szűnt meg.12

A DAI 1940. augusztus 3-5. közt Budapesten tartózkodó igazgatója, dr. Csaki azt jelentette, hogy a népcsoport vezetői a Volksbund politikai és kulturális szervezésében jelenleg szabadabban mozoghatnak (éppen alakuló és propagandagyűléseket tartottak a Budapest környéki falvakban); hangjuk élesebbé vált nyilvános beszédeikben; a magyar hivatalos helyek és főleg a „társadalom” magatartása azonban változatlan maradt. Ennek ellenére igen derűlátóan ítélte meg a magyarországi német disszimilációs politika távlatait: „a népi-németek száma rohamosan gyarapodni fog”. Dr. Csáki jelentése világosan kimondta, mit jelent, „ha egyszer megnyílnak a zsilipek”, „ha egyszer bekövetkezik Magyarországon a teljes szétválás magyarok és német vérűek között!” Az államapparátusban és a hadseregben, a gazdasági életben, nem utolsósorban a hadiiparban „magas állásokat” betöltő német származásúak révén, akik hovatovább a német birodalom NSDAP-jának tagjaiként fognak ott ülni, kiterjesztik a német birodalmi befolyást, átveszik az irányítást, s végső fokon egy olyan „munkamegosztás” jön létre, amelyben a disszimiláció folytán tetemesen megerősödő németség lesz az úr, s a „népbiológiailag” is gyengébb magyarság a szolgaréteg.13

A Volksbund ez évi „közgyűlésén”, amelyet a Baranya megyei Hidas községben augusztus 11-én tartottak meg,14 s amelyről Basch a magyar haza iránti lojalitást hangsúlyozó üdvözlő táviratot küldött Teleki miniszterelnöknek,15 természetesen nem jutottak felszínre a maguk brutális mivoltukban ezek a disszimilációs elképzelések. A „szétválás magyarok és németek között” gondolata azonban annyiban mégis hangot kapott a népcsoportvezető beszédében, hogy a miniszterelnökhöz benyújtott memorandumra hivatkozva kijelentette: követelik a magyar jegyzők, tanítók stb. népi-németekkel való felváltását. Ezzel Basch szerint „a falusi intelligencia kérdését máról holnapra meg fogják oldani”. Az így tisztán német irányítás alá vett német településterületeket kerületekre kívánják felosztani; az ezek élére állítandó volksbundista kerületvezetők részére képviselői mandátumot fognak igényelni, s a népcsoport-vezetőség irányításával fejtenék ki politikai tevékenységüket.16

A Volksbund életében fontos esemény volt a Német Ház (Deutsches Haus – VI. Lendvay u. 2. sz.) 1940. augusztus 18-i ünnepélyes felavatása a fővárosban. A népcsoport-vezetőség irodái és reprezentációs helyiségei, a volksbundista lapok szerkesztőségei kaptak ott helyet; mellette létesült egy Német Otthon (Deutsches Heim), ahol a vidékről felutazó tagok szállást kaphatnak, s ahol számukra tanfolyamok is tarthatók. A DAI igazgatójának beszámolója szerint a Volksbund tekintélyének növekedését jól mutatta, hogy a házavató ünnepségen a magyar kormány magas rangú tisztviselőkkel képviseltette magát. De „a jelenlevő legfőbb személyiség demonstratív módon a német követ volt, a földi hatalom tulajdonképpeni szimbóluma”. A volksbundista vezetők itt elhangzott beszédeiről, mindenekelőtt Baschéról azt jelentette, hogy azok „hangsúlyozott fegyelmet árasztottak ugyan, mégis mindent nevén nevezhettek”. Mint kiemelte: „első ízben történt, hogy a népcsoport vezetője az állam népével egyenrangú félként beszélt, és a kormány képviselői előtt megkezdte mértéktartó hangnemben ugyan, de a dolog érdemét tekintve egyértelműen a leszámolást a németség eddigi kezelésével”. Dr. Csaki szerint „Basch ma a németség vitathatatlan vezére; mozgalma teljes mértékben előretört, lavinaszerűen növekszik”. A Volksbund tagfelvételi zárlatot volt kénytelen elrendelni, s ez „nagy példák szerint (elsősorban nyilván a németországi nemzetiszocializmusra gondolt) a legjobb bizonyíték arra, hogy egy mozgalom végérvényesen győzött”. A magyarországi németséget illetően „egybehangzóan az a vélemény – írta dr. Csaki -, hogy lényegében megszűnt a gátlás, hogy magukat németnek vallják, mióta a hivatalos Magyarország többé-kevésbé szabad utat enged. Most bekövetkezik a disszimiláció, azaz a német vérűek szinte elképzelhetetlenül nagy száma keres csatlakozást a mozgalomhoz”.17

Bár dr. Csakinak az volt a benyomása, hogy most már többé-kevésbé „szabad az út”, a magyar kormány intézkedései rendkívül elégtelennek látszottak a német népcsoportjog által megfogalmazott igényekhez viszonyítva. A Volksbund „azonnali kívánságai” sorából a magyar kormány a napilap engedélyezésére még júliusban tett ígéreten kívül, az iskolaügyi kívánságok vizsgálatát kezdte meg augusztusban. A 9-i minisztertanácson Hóman kultuszminiszter olyan rendelet előkészítésére kapott utasítást, amely anyanyelvi tannyelvű tagozatok, illetve külön iskolák felállítását a szülők szabad választási joga fenntartásával kombináltan biztosítja.18 Szükséges hangsúlyozni, hogy e tárgyalások csupán az elemi iskolákra szorítkoztak, s a középiskolákra bejelentett igényekre nem terjedtek ki. Váratlan fordulatként azonban Teleki 25-én engedélyezte Volksbund-gimnázium felállítását Budapesten.19 Az előző napon, 24-én megszakadtak az erdélyi területrevízió kérdésében 16-a óta eredménytelenül folyó Turnu Severin-i magyar-román tárgyalások. A magyar kormány ebben a kritikus pillanatban szánhatta el magát erre az engedményre.

A német kormány eleve számított arra, hogy a magyar-román tárgyalások eredménytelenek lesznek, ezért már azok megkezdése előtt Ribbentrop – Göringgel egyetértésben – létrehozott egy szakbizottságot Karl Loesch professzor, a berlini Institut für Grenz- und Auslandsstudien elnevezésű intézet igazgatójának vezetésével, hogy az etnikai viszonyok figyelembevételével alapanyagot dolgozzon ki az elkerülhetetlennek látszó döntőbírósági ítélethez.20 E bizottságban Loesch mellett kiemelkedő szerepet játszott Werner Hasselblatt, a berlini Akademie für Deutsches Recht nemzetközi kisebbségjogi szakosztályának vezetője.21

A bizottság tudományos előmunkálataira támaszkodva, a Külügyi Hivatalban folytak a bécsi döntést német részről előkészítő tárgyalások. Amikor már megállapodtak abban, miként fogják megvonni az Erdélyt – és az erdélyi népcsoportot – megosztó határt, Hitler utasítást adott egy kisebbségi szerződés kidolgozására, amely hatékony védelmet hivatott biztosítani a döntőbírói ítélettel magyar uralom alá kerülő németek számára. A Külügyi Hivatal hozzá is látott egy ezekre korlátozódó kisebbségi szerződés kidolgozásához, a Volksdeutsche Mittelstelle azonban azt az ellenvetést tette, hogy ha a kisebbségi szerződés csak nekik fog védelmet biztosítani, akkor ezzel a magyarországi német népcsoport egyébként védtelenül ki lesz szolgáltatva „a magyar módszereknek”. Ribbentrop magáévá tette ezt az észrevételt, s átdolgoztatta a Külügyi Hivatallal a szerződéstervezetet, most már úgy, hogy általános érvényű legyen a magyarországi egész német népcsoportra – a román uralom alól átkerült németeket csupán annyiban különböztetve meg, hogy a szerződés számukra kikösse a német birodalomba való önkéntes áttelepülés lehetőségét.22

A Külügyi Hivatal és a VoMi egyetértettek abban, hogy az átdolgozás során szigorított rendelkezéseket kell beilleszteni az eredeti tervezetbe, „hogy a magyaroknak semmiféle lehetőségük ne legyen régi nemzetiségpolitikai módszereik alkalmazására”, s arra kell törekedni, hogy e szerződés „platform legyen a népcsoport most kezdődő felépítésének munkájához”: – a szerződés „kiindulási alap” a népcsoport számára. Különösen fontosnak tartották, „hogy a magyarok kezéből kivegyék annak eldöntését, ki tekintendő népi-németnek”, s így megakadályozzák, hogy magyar érzelmű asszimilánsokkal tartsák betöltve továbbra is a tisztviselői helyeket. Ez nem jelent lemondást az asszimilánsokról: a névváltoztatásról szóló rendelkezések beiktatásával épp az a céljuk, „hogy egy nagy disszimilációs mozgalom számára kiinduló helyzetet teremtsenek”. A szerződés alapelve, hogy „a népiségi területen is a népközösség nemzetiszocialista fogalmát kell a népcsoportjog keretei közt előtérbe állítani”. Ebből az következik, hogy a németséghez való tartozás elismerését csak formálisan, a magyar törvényekre való tekintettel intézi a Volksbund; erre az össznémetség képviseletében a német birodalom illetékes. Basch Berlinből fog pontos utasításokat kapni, s minden kétes esetet oda kell felterjesztenie döntésre.23

A szerződéstervezetet a döntőbírósági tárgyalásra Bécsbe érkezett Csákynak és Telekinek augusztus 29-én este a szállásukon meglepetésszerűen nyújtotta át Ribbentrop utasítására Erdmannsdorff követ, és mint a döntőbíráskodás feltételét, követelte aláírását.24 Teleki idegrohamot kapott, öngyilkossággal fenyegetődzött;25 végül mégis hozzáláttak a szerződéstervezet szövegének tüzetes tanulmányozásához. Hosszas huzakodás árán Telekinek sikerült elérnie bizonyos módosításokat a szövegben. Ezek mind arra irányultak, hogy elhomályosítsák a német népcsoport célul tűzött közjogi különállását,26 s mindenütt, ahol a német népcsoportot megillető jogokról volt eredetileg szó, azt lehetőleg „a népcsoporthoz tartozó személyek” kifejezéssel helyettesítette, minthogy a hagyományos magyar jogfelfogás szerint a nemzetiségi jog individuális jellegű: nem a nemzetiséget mint kollektívumot, hanem az ahhoz tartozó személyt mint egyedet illeti meg. E módosítások, amelyek jelentőségét akkor tudnánk pontosan lemérni, ha szövegszerűen ismernénk az eredeti szerződéstervezetet is, arra vezettek, hogy ezt az egyébként is gyors munkával készült szerződést a szerződő felek eltérően értelmezhették. De ahogy a magyar államférfiak nem találtak módot arra, hogy kitérjenek a szerződés aláírása elől, a németek sem utasíthatták el a kívánt módosításokat, minden fennakadás a döntőbíráskodásban súlyos német presztízsveszteség lett volna, s egészen akuttá tette volna a magyar-román fegyveres konfliktus veszélyét. Miután a Bécsben tartózkodó Telekit helyettesítő Keresztes-Fischer elnökletével 30-án reggel tartott rendkívüli minisztertanács – Teleki telefonközlése nyomán, de a szerződés szövegének ismerete nélkül – tudomásul vette a németek e „zsarolási műveletét”, és megadta hozzájárulását a szerződéshez, abban a meggyőződésben, hogy Teleki „ez alkalommal is el fog követni mindent, hogy a legkevesebb engedményt nyújtsa a németeknek”27 – Csáky aláírta a német fél részéről Ribbentrop külügyminiszter által aláírt okmányt.

Ugyanekkor a román államférfiakkal is aláírattak a németek egy okmányt a romániai német népcsoport helyzetének biztosítására. Ez esetben nem mutatkozott szükségesnek, hogy részletekbe bocsátkozva írják elő a népcsoporttal szembeni kötelezettségeket. A mindössze néhány soros okmány csupán sommásan utalt a németeknek a románokkal való egyenrangú kezelésére, és a népcsoport helyzetének továbbfejlesztésére az 1918. évi „karlsburgi” – gyulafehérvári – határozatok szellemében.28 Az okmány aláíratását bizonyára nem a romániai német népcsoport egészében kielégítő helyzete indokolta, mint inkább az a körülmény, hogy a magyarokkal való szerződés aláíratását jelentősen megkönnyíthette, hogy nem egyedül velük szemben támasztott ilyen igényt.

Teleki a bécsi döntés után hazatérve, az augusztus 31-i minisztertanácson felolvasta a szerződés szövegét. Kijelentette, hogy Csákyval együtt „vállalták ezért a felelősséget”.29 Bár azt állította, hogy nem tértek le a hagyományos magyar nemzetiségpolitika alapjáról, nagyon is tudatában volt annak, hogy a szerződés aláírásával megkülönböztetett kiváltságokat biztosít a német kisebbségnek, s az eddig szuverén belügyként kezelt német kisebbségi kérdést egy külpolitikai megállapodásnak rendelte alá. Az elért szövegmódosítások fennhagynak ugyan bizonyos manőverezési lehetőséget, de hogy ezekkel milyen mértékben lehet élni, igen kérdéses. A német birodalom nyilvánvalóan igyekezni fog felhasználni hatalmi súlyát arra, hogy saját értelmezésének megfelelően szerezzen érvényt a szerződésnek.30

A Bécsben 1940. augusztus 30-án aláírt okmányt német részről nemzetközi jogi érvényű szerződésnek (Vertrag) vagy egyezménynek (Abkommen) tekintették, amely igényt tarthat arra, hogy törvénybe iktassák, magyar részről viszont csak megállapodásnak (Vereinbarung) vagy egyszerűen jegyzőkönyvnek (Protokoll), amelyet – mint látni fogjuk – csupán rendelet formájában tettek közzé. A magyar jogfelfogás szerint „a bécsi jegyzőkönyv, mely a 8490/1940. ME sz. rendeletbe lett foglalva, a 4800/1923. ME sz. (kisebbségi) rendelettel az egymást kölcsönösen kiegészítő jogszabályok viszonyában áll”.31

Az okmány szövege a következő:

„Attól az óhajtól vezérelve, hogy a német népcsoport helyzetét Magyarországon a kölcsönös barátságos kapcsolatoknak megfelelően rendezzék, a magyar királyi kormány és a birodalmi kormány a következő megállapodást kötötték:

I

A magyar királyi kormány biztosítja a német népcsoporthoz tartozó személyeknek azt a lehetőséget, hogy német népiségüket korlátozás nélkül megőrizhessék. Gondoskodni fog arról, hogy a német népcsoporthoz tartozó személyeknek a népcsoporthoz való tartozás tényéből és amiatt, hogy a nemzetiszocialista világnézetet vallják, semmiféle módon és semmiféle téren hátrányuk ne származzék. A népcsoporthoz az tartozik, aki magát a németséghez tartozónak vallja, s akit a Magyarországi Németek Népi Szövetségének vezetősége népi-németnek elismer. Ezeknek az alapelveknek megfelelően kiváltképpen a következők állapíttatnak meg:

  1. A német népcsoporthoz tartozó személyeknek az idevonatkozó általános szabályok figyelembevételével joguk van arra, hogy szervezkedjenek, és hogy különleges célokra, mint aminők például az ifjúság gondozása, a sport, a művészeti tevékenység stb. egyesüléseket alapítsanak.
  2. A népcsoporthoz tartozó személyek Magyarországon minden hivatást ugyanolyan előfeltételek és feltételek mellett gyakorolhatnak, mint a többi magyar állampolgárok.
  3. A népcsoporthoz tartozó személyekre, Magyarország összes népességéhez viszonyított arányszámuknak megfelelően, tekintettel lesznek a magyar hivatalok betöltésénél és az önkormányzati testületek megalakításánál, amennyiben a betöltés kinevezés útján történik. A népi-német hivatalnokok kiváltképpen a német népi települési területeken működő hatóságoknál s a föléjük rendelt központi hatóságoknál alkalmazandók.
  4. A népcsoporthoz tartozó személyek valamennyi gyermekének lehetővé kell tenni, hogy ugyanolyan feltételek mellett, mint amilyenek a magyar iskolákra nézve érvényesek, népi-német iskolákban nevelkedhessenek, éspedig közép-, középfokú és elemi iskolákban, valamint szakiskolákban. Magyar részről mindenképpen elő fogják mozdítani az alkalmas népi-német tanítókban elegendő utánpótlás kiképzését.
  5. A népcsoporthoz tartozó személyeknek joguk van arra, hogy nyelvüket szóban és írásban mind személyes és gazdasági viszonylataikban, mind pedig nyilvános gyűléseken szabadon használják. Német nyelvű napilapoknak, folyóiratoknak s egyéb kiadványoknak közzétételét nem fogják olyan korlátozásoknak alávetni, mint amilyenek megfelelő magyar nyelvű kiadványok közzétételére nem érvényesek. Olyan közigazgatási körzetekben, ahol a német népcsoporthoz tartozó személyek az összes népességnek legalább egyharmadát teszik ki, ezek az illető kerületekben a hivatalos érintkezésben a német nyelvet használhatják.
  6. A népcsoport jogosult a gazdasági önsegélyre és szövetkezeti ügyének kialakítására.
  7. Magyar részről kerülni fognak minden olyan rendszabályt, amely a kényszerű asszimiláció célját szolgálhatná, különösen a népi-német családnevek magyarosítása útján. A népcsoporthoz tartozó személyeknek joguk van arra, hogy a családjuk által előbb viselt nevet újra felvegyék.
  8. A népcsoporthoz tartozó személyeknek kulturális téren joguk van a nagynémet anyaországgal szabadon érintkezni.

II

A magyar királyi kormány és a birodalmi kormány között teljes egyetértés áll fenn arra nézve, hogy a fenti alapelvek semmiképpen se érintsék a lojalitásnak azt a kötelességét, amellyel a népcsoporthoz tartozó személyek a magyar államnak tartoznak.

III

A Magyarországgal ismét egyesített, eddig romániai területeken élő és a német népcsoporthoz tartozó személyekre nézve a következő különös megállapodás létesült:

A magyar királyi kormány az ezeken a területeken letelepült népi-németek kérelmére biztosítani fogja azt a lehetőséget, hogy a német birodalomba átköltözködhessenek. Azoknak a népi-németeknek, akik ezzel a joggal élni akarnak, kérelmüket e megállapodás napjától számított kétévi határidőn belül kell előterjeszteniök. Az átköltözködésnél a népi-németek ingó vagyonukat szabadon magukkal vihetik. Ingatlan vagyonukat költözködésük előtt értékesíthetik, és a befolyt összeget az illető jegybankok által közösen megállapítandó feltételek mellett kivihetik, illetve átutalhatják. Az átköltözködés részleteit a magyar királyi kormány és a birodalmi kormány mihamarabb meg fogja állapítani. E megállapodás keretében szabályoztatni fog az a kérdés is, milyen feltételek mellett fogja a magyar állam azt az ingatlantulajdont átvenni, amelynek értékesítése a tulajdonosnak az előírt határidőn belül nem sikerült. E tekintetben mindkét kormányt a különös körülmények figyelembevételével azok az alapgondolatok fogják vezetni, amelyek a birodalmi kormány és az olasz királyi kormány számára a déltiroli népi-németek átköltözködésénél mérvadók voltak.”32

Az okmány egyes pontjainak részletes elemzésébe és az aláíró felek eltérő értelmezésének megvilágításába ezúttal még nem bocsátkozunk. Erre ott nyílik majd leginkább alkalom, ahol arról szólunk, hogyan próbálta a népcsoport e szerződésre hivatkozva konkrét követeléseit érvényre juttatni, s milyen ellenállásba ütközött, illetve: hogyan vetődött fel német részről egy „tökéletesebb” szerződés terve. Egyelőre annak bemutatására szorítkozunk, hogyan kommentálta az egyezményt a német népiségpolitikai sajtó; miben látta annak jelentőségét a DAI bizalmas tájékoztatója.

Nation und Staat 1940 szeptemberében megjelent július-augusztusi száma a bécsi egyezményt a szlovákiai alkotmánytörvénybe is belefoglalt német népcsoportjoghoz viszonyítja, s annál homályosabbnak és kevésbé konkrétnak találja. Megállapítja, hogy a román kormánnyal kötött egyezmény ennél is általánosabb, de az nem veszélyes, mert Romániában a fejlődés igazolja a német várakozásokat. Kívánatosnak tartaná azonban, hogy – a szlovákhoz hasonlóan – a magyar állam is alkotmányában rögzítse a német népcsoportjogot. Azt állítja, hogy a bécsi egyezmény előterjesztését a magyar államférfiak teljes méltánylással fogadták, s a két fél egyetértésével került sor az egyezmény megkötésére.33

Deutschtum im Ausland 1940. szeptember-októberi száma leglényegesebbnek azt tartja a szerződésben, hogy „első ízben ismeri el a nemzetiszocialista mozgalmat az egész németséget átfogó világnézet gyanánt, amelyet így a magyarországi németségtől sem lehet többé távol tartani. A magyar kormány szerződésileg elismerte a németek jogosultságát arra, hogy nemzetiszocialista világnézetüknek megfelelően szervezkedjenek, kulturálisan tevékenykedjenek, s népiségüket minden területen ápolják.” Mint hozzáteszi: „ezt az engedményt csak annak szem előtt tartásával lehet teljes jelentőségében felfogni, hogy néhány hónappal ezelőtt még német emberek börtönben ültek, pángermanizmussal, államellenes üzelmekkel vádolva.”34

A DAI 3268. számú bizalmas tájékoztatója szerint „az1940. augusztus 30-i bécsi döntés és a vele kapcsolatos szerződések, egyfelől a birodalom, másfelől Románia és Magyarország között, mindkét délkeleti állam német népcsoportját államközi megállapodások tárgyává teszik, és közvetve a birodalom védelme alá helyezik”. Ennek nagy jelentőséget tulajdonít abból a szempontból, hogy „ha a délkelet-európai államok a Duna-torkolat és a Lajta között régi nemzetiségpolitikájukat akarnák ismét folytatni, szembekerülnének saját külpolitikájukkal, amely messzemenően a nagynémet birodalomhoz van kötve. A dunai térség további áthatása a nagynémet gazdaság által, német kereskedelmi, ipari telepek létesítése kedvezően fogja befolyásolni a népcsoport-politikát.”

Mint a bizalmas tájékoztató megállapítja, „Románia és Magyarország nemcsak a két német népcsoport puszta létét garantálták, hanem néppolitikai intézményeik kiépítésének lehetőségeit is”. Hangsúlyozza: „német részről tisztában vannak azzal, hogy a szerződés nem tartalmaz mindent, ami kívánatos volna, mégis kitűnő kiindulási alapot jelent”. A szerződés nagy érdemeként méltatja a nemzetiszocialista világnézet szabadságának biztosítását, az asszimiláció meggátlását és a disszimiláció útjának megnyitását, s nem utolsósorban annak megakadályozását, hogy Pintér-féle magyaronokat (magyar érzelmű német származásúakat) szerepeltethessen a magyar kormány a magyarországi németség vezetőiként. Igen pozitívan értékeli a magyarországi német népcsoportnak az erős értelmiségi réteggel rendelkező erdélyi szászokkal való gyarapodását, mivel a szerződés adta lehetőségek felhasználásával nagyszabásúan kiépíthető népcsoportnak szüksége lesz megfelelő vezetőkre. Leginkább figyelemre méltóak a DAI e tájékoztatójának arról szóló fejtegetései, miként változik meg a német népközösséghez tartozás és az idegen állampolgárság egyidejű viszonya a „Südostraumban” (a délkeleti térségben) a magyar, illetve a román kormánnyal kötött népcsoportszerződés következtében: míg eddig a néppolgárság (Volksbürgerschaft) fogalmának legfeljebb némi kultúrpolitikai, de semmi jogi jelentősége nem volt, s az állampolgárság (Staatsbürgerschaft) volt a döntő, addig „mostantól a néppolgárság délkeleten a népi-németek számára legalábbis egyenrangú az állampolgárságukkal. A népi-németek néppolgársága most polgárjogot nyert, miközben állampolgárságuk veszített politikai jelentőségéből”.35

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2022 szeptember 8. napja – csütörtök –  van. Az idei esztendő 251. napját tapossuk. Rohan ám az idő!

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 114 nap van hátra.

A balrad.hu köszönti a ma nevük napját ünneplő:
AdriennMária + AdorjánAdriaAdriánAdriánaAdriannaAdrielAlánAlenCsobánEnnaIrmaKoriolánNéróNesztorSzerafinaSzergiusz
nevű kedves olvasóit.

Sok boldogságot kíván Nekik  a balrad.hu

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK


A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Szeptember  8. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem orán.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeptember_8.

Ma van:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

A „Z” – művelet mai hírei

Liz Truss, Nagy-Britannia új miniszterelnöke lett tegnap a Boglyasfejű Őrült Boris Johnson helyett, első örömében rögvest telefonon elhívta Zelenszkij kijevi vezírbohócot, és „teljes támogatásról” biztosította őt is és Ukrajnát is Oroszország ellen.

Truss megerősítette, hogy az Egyesült Királyság töretlenül támogatja „Ukrajna szabadságát és demokráciáját”– áll a Downing Street által kiadott közleményben.

Liz Truss, aki eddig a Boglyasfejű Őrült qrmányának külügyére olt, már most sokak számára az új Vaslady. Mind stílusa, mind politikai felfogása a legkeményebb brit időket idézi. Az Európai Unióval kész a kereskedelmi háborúra, Putyin pedig nem riasztja az atomfegyver bevetésétől. Oroszországot – bolond elődjéhez hasonlóan – ő is agresszornak kiáltja ki, aki megtámadta szegény kis Ukrajnácskát, meg amúgy is: a Világ Rendjére óriási veszélyt jelentő országnak tartja! És evégből Liz a nukleáris konfliktustól sem zárkózik el.

Alig két órával azt követően, hogy Nagy – Britannia Uralkodójának miniszterelnökévé avanzsált az elődjénél élesebb elméjűnek semmiképp sem tekinthető Truss, megválasztása okán Döbrögisztán vajdájának külpiaci főbeszerzője, Zselésfejű a saját Facebook oldalán örömködött, és kifejezetten baráti módon gratulált is neki.

„Kollégákként remekül dolgoztunk együtt, mindig nagyon korrekt tárgyalópartnerem volt. Sok sikert, Liz!”

Alig valamivel később, maga a vajda is egy maximálisan baráti üzenetet küldött Liz Truss-nak.

„Magyarország hűséges szövetségese marad az Egyesült Királyságnak.”

Az orosz csapatok rakétatámadásokat mértek mára virradóan a Harkovban és a térségben lévő ukrán katonai célpontokra.

Az Ukrán Fegyveres Erők Balakleja környékén próbálnak támadást indítani, az orosz hadsereg pedig erős tüzérségi tűzzel fogadja őket.

A második videóban a fegyveresek Balakleja-Verbovka külvárosában pózolnak, amelyet az orosz erők tegnap hagytak el, és a város második védelmi vonalába vonulnak vissza.

Az ukrán források azt is állítják, hogy a Harkov régió Volokhov Yar körzetében egy MANPADS rakéta lelőtt egy orosz Szu-25 repülőgépet.

Az orosz légierő két repülőgépe megtámadta az Ukrán Fegyveres Erők előrenyomuló erőit. Egyes hírek szerint az egyik gépet lelőtték. A pilóta katapultált, és evakuálták.

Az ukrán erők Sevcsenkovo felé araszolnak. Az orosz csapatok átcsoportosítják a tartalékokat és tartják a vonalat.

Támadó Harkiv régióban: az ellenség Sevcsenkove felé nyomul (MAP) |  Orosz tavasz

► Nyilvánvalóan a fő csapás Kupjanszk irányába irányul, hogy az RF fegyveres erők Izjumban lévő csoportját elvágják az utánpótlástól és körülvegyék.

► Balakleja közelében folytatódnak a csaták. A legfrissebb jelentések szerint a VSzU behatolt a nyugati peremekre, de heves ellenállásba ütközött, és nem tudott előrenyomulni.

Az orosz erők tartják a várost, amíg meg nem érkezik az erősítés.

► Az orosz tüzérség és a légierő éjjel – nappal csapásokat mér az ukránokra.

► Az ukrán fegyveresek megközelítették Volohov Jart. Úgy tűnik megkerülték, és a Sevcsenkovo felé vezető úton haladnak. A település területén két szamarai és baskíriai SOBR-különítmény vív ádáz harcot velük.

► A legfrissebb adatok szerint az orosz csapatok Sevcsenko irányában ellentámadást intéznek Tartalékokat dobtak a csatába, amelyek közeledtek és azonnal beszálltak a csatába.

Súlyos veszteségeket szenvednek az Ukrán Fegyveres Erők a Balakleja elleni támadás során – erről számolnak be az ukrán források szinte egyöntetűen.

„Srácaink balaklejai offenzívájának eredménye” – kommentálják a sebesültekről készült számos fotót.

„Meg kell érteni, hogy az offenzíva harcosaink soraiban hihetetlenülnagy veszteségeket okoznak” – mondják az ukrán propagandisták, rögtönzött helyszíni kórházakat mutatva be, ahol „vusnikok” hevernek eszméletlenül a raklapokból készült, rögtönzött priccseken.

Érkezik az orosz erősítés az északi frontszakaszra:

Az orosz Honvédelmi Minisztérium friss beszámolójába adatokkal szolgál a Nyikolajev-Krivoj Rog irányú helyzetről, ahol a VSzU korábban megpróbálta megtámadni Herszont .

MA napközben a Nyikolajev-Krivoj Rog irányban a nagy létszám – és felszerelésvesztés miatt az ukrán csapatok nem hajtottak végre támadó hadműveleteket.

Az orosz légierő, a rakétacsapatok és a tüzérség viszont továbbra is precíziós csapásokat mért az Ukrán Fegyveres Erők egységei és tartalékai ellen ebben a térségben.

A mai nap folyamán a VSzU ebben az irányban 4 harckocsit, 6 gyalogsági harcjárművet és 5 egyéb páncélozott járművet, 2 nehézgéppuskás pickup teherautót és több mint 150 katonát vesztett.

Az orosz légierő vadászgépei és a légvédelmi rendszerek megsemmisítettek egy ukrán MiG-29-est a hersoni régió Tokarjevo térségében, és lelőtték az ukrán légierő Szu-25-ösét a Nyikolajev régió Komszomolszkoje településének légterében.

A súlyos veszteségek miatt a VSzU 57. gépesített gyalogosdandárjának maradék állománya a Herszon régióbeli Belaja Krinyica, és a Nyikolajev régióban lévő Velikoje Artakovo falvak térségében megtagadták a harci küldetések végrehajtását, és engedély nélkül elhagyták pozícióikat.

A Donyecki Népköztársaságban lezajlott sikeres offenzív műveletek eredményeként az orosz fegyveres erők egységei teljesen felszabadították Kodema települést a nacionalisták megszállása alól.

Egy földi indítású, nagy pontosságú rakétacsapás a „Kraken” neonáci alakulat kb. 30 fegyveresével és 10 járművével végzett.

Összpontosított tűzcsapást mértek a VSzU 113. területvédelmi dandár harcálláspontjaira a Harkov régióban található Prisib, Javorskoje és Andrejevka településeken. Ezekben az Ukrán Fegyveres Erők 40 katonája semmisült meg, és több mint 80-an megsebesültek.

Szeversznél tovább verik az ukrán sereg erőit.

A DNR „Szomáli” zászlóalja Pervomajszk irányába haladva pusztítja a martalócerőket.

A DNR 100. tüzérbrigádja pedig Krasznogorovka latorerődítményeit rendezi:

Tegnap este Donyeck latortüzérségi ágyúzása következtében egy 2008 – ban született tinédzser lány meghalt, és további 4 civil megsérült.

Donyeck, Gorlovka és Makejevka martalócostroma ma reggel tovább folytatódott.

Novaja Kahovkát is ágyúzta ma reggel az ukrán tüzérség:

Szeptember 7 – én délután az Ukrán Fegyveres Erők ismét megkezdték Energodar tömeges ágyúzását.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Köszönet

KÖSZÖNÖM NEKIK:

2022  szeptember 5. – én  S. Sz. Pay-Pal – on küldött  adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!

2022  augusztus 22 . – én  H. Attila adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!

2022  augusztus 4. – én S. Sz. Pay-Pal – on küldött  adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!

2022  július  09 – én „DJ Bolsevik” átutalásos adománya érkezett meg. Köszönöm szépen!

Tisztelt Olvasók!

Először is egy – „adminisztrációs problémák miatt” – elmaradt köszönet:

2022  április 25. – én érkezett meg Sz. I. adománya, amit nagyon szépen megköszönök!

………………………….

2022  július  4. – én S. Sz.  Pay-Pal – on küldött  adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!

2022  június  24. – én  K. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!

2022  június  09 – én „DJ Bolsevik” átutalásos adománya érkezett meg. Köszönöm szépen!

2022  június  8. – án  H. Á. adományát kézbesítette a posta. Nagyon szépen köszönöm!

2022  június  4. – én  V. M. személyesen adta át adományát! Köszönöm Neki! 

2022  június  3.  – án S. Gy. átutalásos adományát kaptam meg!  Nagyon szépen köszönöm!

2022  május  2. – án  R. K.  adománya érkezett meg Pay – Pal – on keresztül. Köszönöm szépen!

2022  május  24. – én  K. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!

2022  május  09 – én „DJ Bolsevik” átutalásos adománya érkezett meg. Köszönöm szépen!

2022  május  4. – én S. Sz.  Pay-Pal – on küldött  adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!

2022 április 25 – én K. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!

2021  április  22. – én E. Tamás budapesti olvasónk adományát hozta a postás. Köszönöm szépen!

2022  április  19. – én  H. Árpád adományát kézbesítette a postás. Köszönöm szépen! 

2022  április  11. – én  „Zls 179” adományát hozta a postás. Köszönöm szépen!

2022  április 6. – án hozta a postás „Ardarik” és „Makasov” adományát. Köszönöm nekik!

2022  április 6 – án S. Szabolcs Pay-Pal – on küldött  adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!

2022  április 2 – án érkezett Leonyid Fofanov adománya a Pay-Pal rendszében. Köszönöm szépen!

2022  március  24 – én  K. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!

2022  március  16 – án W. Árpád adománya érkezett meg. Köszönöm szépen!

2022  március  09 – én „DJ Bolsevik” átutalásos adománya érkezett meg. Köszönöm szépen!

2022  február  24 – én  K. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!

2022  február  22 – én H. Árpád adományát hozta a postás. Köszönöm szépen!

2022  február  19 – én érkezett Leonyid Fofanov adománya a Pay-Pal rendszében. Köszönöm szépen!

2022  február  14 – én W. Árpád adománya érkezett meg. Köszönöm szépen!

2022  február  09 – én „DJ Bolsevik” átutalásos adománya érkezett meg. Köszönöm szépen!

2022  január  24 – én K. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!

2022  január  12 – én W. Árpád adománya érkezett meg. Köszönöm szépen!

2022  január  10 – én. „DJ” Bolsevik adományát kaptam meg. Köszönöm szépen.

Vlagyimir Putyin a „Z” – műveletről…

A Vlagyivosztokban zajló Keleti Gazdasági Fórum (VEF) rendezvényén Vlagyimir Putyin orosz elnök beszélt az orosz hadsereg Ukrajnában végrehajtott különleges hadműveletének célkitűzéseiről.

„Semmit nem veszítettünk és nem is fogunk elveszíteni. A fő akvizíció a szuverenitásunk megerősítése.

Természetesen zajlik egy bizonyos polarizáció, mind a világban, mind az országunkonn belül, de úgy gondolom, hogy ez csak hasznunkra válik. Mindent, ami felesleges, káros, ami megakadályoz bennünket abban, hogy előre haladjunk, elutasításra kerül. A fejlődés lendületét és ütemét tartjuk. Minden lépésünk a szuverenitás megerősítésére irányul.

Hangsúlyozni szeretném, hogy a hadműveletek terén mi nem kezdtünk el semmit, csak igyekszünk befejezni.

A katonai műveletek 2014-ben kezdődtek meg az ukrajnai puccs után, akik nem akartak normális békés fejlődést, és saját népük elnyomására törekedtek, egyik katonai műveletet a másik után hajtották végre, és 8 éven át népirtást vittek végbe Donbasszban.

Oroszország, miután ismételten megpróbálta békésen megoldani ezt a kérdést, de miután láttuk, hogy ez az erőfeszítésünk nem működik, úgy döntöttünk, hogy potenciális ellenfelünk katonai fellépésére tükörszerűen, fegyveres eszközökkel válaszolunk.

Minden tevékenységünk célja a Donbasszban élő emberek megsegítése. Ez a kötelességünk, és ezt a végsőkig teljesítjük. Ez végső soron hazánk megerősödéséhez vezet” – hangsúlyozta az orosz államfő.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com